15. fejezet
Hidegvérrel játszani

– Elfoglalt vagy mostanában a munkádal, igaz? – kérdezte Janelle a konyhaajtóba hajolva.

– Igen, nagyon – mondta Hermione, miközben töltött egy pohár bort. Ez tulajdonképpen igaz is volt, tekintve, hogy az utóbbi időben az életében előforduló romantikus zavaró tényezők miatt kétszer annyi időbe telt, mire bármit is el tudott végezni.

– Gondolom, ezért nem jártál már egy ideje a kávézóban – találgatott Shannon kissé bosszúsan.

– Tudom, sajnálom – szabadkozott Hermione bűntudatosan. Legalábbis részben ez volt az oka. Ő is arról volt híres, hogy borzalmas pókerarca van. – A héten biztosan beugrom.

– Már alig várom – Shannon őszinte mosollyal örült ennek. Aztán a tekintete Hermione mögött valaki másra siklott. – Helló, drágám! – köszöntötte ragyogóan.

Hermione megfordult, és Janelle válla fölött meglátta Malfoyt.

– Helló! – viszonozta a varázsló, majd Janelle is felé fordult, aki halkan mormolt egy üdvözlést, miközben egyik karjával gyorsan átölelte, és az arcát a Draco arcához ütötte.

A férfi kilépett a konyhába, Hermione pedig ösztönösen előrelépett. A karját Draco dereka felé nyújtotta, és megdermedt. Hirtelen rájött, hogy nagyon-nagyon ostobák. Egyszer sem beszélték meg, hogyan fognak viselkedni a barátaik előtt. Annyira arra koncentrált, hogy ma este találkozzon vele, és teljesen elfelejtette, hol lesznek. Úgy tűnt, Malfoy is hasonló következtetésre jutott, mert szinte ugyanolyan pózban tartotta a karját.

Hermione gyorsan előrébb lépett, és egymás alkarját megfogták egy nagyon furcsa ölelésben, ami félig dupla kézfogás, félig mellkasi dudorászás volt. A lány homloka a férfi állának ütközött, amikor mindketten megingott, hogy belemennek-e egy arccsókba.

Elváltak egymástól, és Hermione arca lángba borult, miközben élesen megfigyelhette, ahogy Shannon és Janelle figyeli az egész katasztrófát.

– Inni? – kérdezte Shannon a férfit, a hangjában némi humorérzékkel.

– Kérlek – mondta Malfoy, kissé fojtott hangon.

Hermione a borospohara mögé bújt, miközben együtt távolodtak.

– Draco jól néz ki – állapította meg Janelle könnyedén.

– Hm? Ó, igen, azt hiszem, jól – mondta Hermione.

– Jól áll neki ez a szín.

Hermione gyorsan megpillantotta a varázsló tengerészkék mellényét és nadrágját. Világosszürke tűcsíkos volt, pontosan megegyezett a nyakkendője színével. Biztos volt benne, hogy egy hozzá illő zakó is lógott az előszobában.

– Mm – hümmögte Hermione rezzenéstelenül, és öntudatlanul rángatta a nyakában lévő selyemsálat. Nem emlékezett, hogy valaha is látta volna Malfoyt olyan színben, ami nem állt volna jól neki.

Janelle megforgatta a szemét és fejét rázva elindult a nappali felé.

Hermione a padlót bámulta. Oké, nyilván meg kellett volna beszélniük ezt a dolgot, de mivel nem tették, az egyetlen lehetőség az volt, hogy úgy tettek, mintha minden ugyanolyan lenne. Legalábbis annyira normális, amennyire a dolgok valaha is normálisak voltak közöttük. Ezt meg tudta tenni. Megjátszhatta volna a higgadtat. Egy éjszakát kibírt volna.

Épp időben emelte fel a tekintetét, hogy lássa, Malfoy hátrahajtja a fejét, és nevet valamin, amit Thomas mondott. Határozottan lobogó könnyedség terült szét a gyomrában, és eszébe jutott az üzenet, amit tegnap kapott Ginnytől.

Sok szerencsét R.P. -hez, remélem, megéri.
És úgy értem, hogy DÖGÖS.

G.W.

Hermione felsóhajtott. Miért kellett ilyen rohadtul dögösnek lennie? Még a nevetséges becenevű Rejtélyes Pasi is valahogy dögösnek hangzott. Titokzatos volt, még számára is, és ő mindenkinél jobban szerette a rejtélyeket.

A férfi ránézett, és a lány egyből lesütötte a tekintetét. Janelle után ment, és érezte, hogy ég az arca. Játssza meg a higgadtat.

A ház tulajdonképpen nagyon is tele volt. Hermione nem is sejtette, hányan vannak már a nappaliban, amikor megérkezett. A tömeg kicsit elterelte a figyelmét Malfoyról, és vidáman falatozott és beszélgetett két focista barátnőjével.

Amikor Shannon bejelentette onnan, ahol a kanapé közepére ékelődött, hogy egy üveg olajbogyót akart hozni, Hermione önként jelentkezett, hogy hozza. Besétált a konyhába, és megállt, amikor meglátta, hogy Malfoy újratölti a poharát.

Felnézett, és elmosolyodott, amikor észrevette, hogy egyedül vannak.

– Nagyon hülyék vagyunk – mondta Hermione egykedvűen.

Letette a poharát, és odalépett hozzá. Kinyújtotta a kezét, és magához húzta az ölelésbe, amire a megérkezésekor vágyott: egyik karját a derekára tette, egyik keze pedig a tarkóját ívelt a haja alá.

– Szia, neked is, Granger – mondta a füléhez szorítva az ajkát.

A lány megborzongott, és a férfi még egy lépést tett előre, visszanyomva őt a pultnak. Úgy érezte, mintha a padlóra olvadna, ha Draco nem kapaszkodna belé.

Hirtelen elengedte, és gyorsan hátrált. Carl átsétált a konyhán az előszobába, és vidáman biccentett nekik, amikor elhaladt mellettük. Hermione a pultnak dőlt, ellenállva a késztetésnek, hogy kényelmetlenül megmozduljon az újonnan nedves bugyijában. Amikor visszanézett rá, Malfoy a pohara fölött vigyorgott rá.

Ó, hát így van ez? – mondta fanyarul magában. Hát, ketten is játszhatják ezt a játékot.

– Nekem az olajbogyót kellene hoznom.

– Mindenképpen – bólintott a férfi, és egy kicsit legyintett a kezével.

A lány a varázslóra szegezte a tekintetét, miközben a hűtőszekrényhez sétált. Aztán kinyitotta az ajtót, és lassan lehajolt, amíg majdnem teljesen lehajolt.

– Hmm – szólt Draco, és úgy tett, mintha a polcokat nézegetné. Lassan előre-hátra helyezte a súlyát a lábai között, érezte, ahogy a szoknyája anyaga végigcsúszik a feneke alatti bőrön. Átkukucskált a válla fölött, és örömmel látta, hogy a férfi kissé tátott szájjal áll, a szemét a lány hátsójára szegezve.

– Ó, hát itt vannak – mondta végül Hermione, kiegyenesedett, és újra szembefordult vele.

A férfi könnyedén megrázta a fejét, és fintorgott.
– Olyan pajkos, Miss Granger. Egyik kezének ujjaival furcsa, villogó mozdulatot tett.

Janelle belépett, és megállt, a szoba két ellentétes oldalán állók között pillantott. Felkapott egy tál mogyorót a szigetről, és Hermione felé fordult.

– Mi ez a peep-show? – kérdezte, és a szájába pattintotta az egyik mogyorót.

– Tessék? – Hermione döbbenten szólalt meg.

Janelle Hermione mellkasára mutatott, és Hermione lenézett, hogy lássa, a blúzának felső négy gombja ki van gombolva. A rózsaszín melltartója és az egyik mellének jó resze jól látható volt.

– Ó! – kiáltott fel a boszorka, és elfordult tőlük, hogy bekapcsolja a gombokat.

– Mondhattál volna valamit, Draco – figyelmeztette Janelle a háta mögül, de Hermione hallotta a mosolyt a hangjában.

– Igen, abszolút megtehettem volna – válaszolta egyszerűen a férfi.

Hermione épp időben fordult vissza, hogy lássa, ahogy Janelle pimaszul elvigyorodik, és eltűnik a nappaliban. Hermione keresztbe fonta a karját, és a férfira meredt, aki visszavigyorgott, amikor a lány alattomosan, lassú mozdulattal lefelé húzta a jobb mutatóujját.

A saját vigyorával válaszolt a férfinak, mielőtt felkapta az olajbogyókat, és kilépett a konyhából.

Miután átadta az üveget Shannonnak, és visszatelepedett a székébe, Hermione keresztbe tette a lábát, és várt. Elfojtott egy kuncogást, amikor Malfoy belépett a szobába, és beszélgetésbe elegyedett Nickkel az üres kandalló mellett. Néhány perccel később Thomas is csatlakozott hozzájuk, és hallotta, hogy a férfi halkabban szól Malfoyhoz.

– Ööö, nyitva a slipped, haver.

Hermione felemelte a kezét, hogy eltakarja a száját, amikor Malfoy elindult, lenézett, és megrántotta a cipzárját. Fintorogva nézett rá, miközben a lánynak nem sikerült elfojtania egy horkantó nevetést.

Önelégült mosollyal tért vissza a borához és a beszélgetéshez, miközben érezte, hogy a férfi tekintete a feje oldalába fúródik.

Amikor Hermione nem sokkal később felállt egy újratöltésért, határozott huzatot érzett a combja felett, ahogy felállt. Lenézett, és a szája tátva maradt a döbbenettől. A szoknyája olyan rövid volt, hogy alig takarta a bugyijának elejét. Hátranyúlt, és látta, hogy a fél feneke kilóg hátulról.

Kisurrant a szobából, mielőtt bárki észrevehette volna, és bebújt a sötét, formális ebédlőbe, amelyet a házaspár ritkán használt. Előhúzta a pálcáját, hogy visszafordítsa a varázslatot, de egy kéz a csuklójára zárult.

– Ne olyan gyorsan, Granger – mondta Malfoy, és a falhoz tolta a lányt.

– Mit képzeltél?! – sziszegte Hermione, és szabad kezével megütötte a férfi karját. – Láthatod a bugyimat!

– Igen – jegyezte meg a férfi, és gonoszul vigyorgott rá. – Nagyon is látom.

Kitépte a pálcát a lány ujjai közül, és letette a mellettük lévő komódra. Hermione tiltakozását félbeszakította az az érzés, ahogy a férfi felcsúsztatta a kezét a combja hátsó részén és a kérdéses bugyin át. A boszorkány dadogott, amikor a varázsló megszorította a fenekét, és magához húzta.

– Mi van, ha valaki meglátja? – kérdezte lélegzetvisszafojtva Hermione, miközben a férfi a nyakának ívébe nyomta az arcát.

– Muglitaszító bűbáj – válaszolt Draco a boszorka bőréhez simulva.

– Ez nem igaz! – zihált a lány gyengén, karjait a varázsló válla köré fonva.

– Nem, Granger – mondta a varázsló halkan, és a fogait Hermione torkára húzta. – Ez határozottan nagyon rossz.

A lány felrántotta a fejét, és keményen megcsókolta. A férfi azonnal visszacsókolt, a nyelve olyan sürgetően csúszott a szájába, hogy az átjárta őt. Nem számított erre, de istenem, hiányzott neki. A hirtelenségtől és a vakmerőségtől – és valószínűleg a ropogós citrusoktól, amelyeket a férfi borának ízét érezte – elborult a feje. A varázsló szorosabbra fogta a combjait, és magához emelte a lányt, aki dereka köré fonta a lábait, miközben Draco a damaszttapétához szorította.

A lány felnyögött, amikor érezte, hogy a varázsló keményen szorítja magához, majd egy kissé elhúzódott tőle.

– Pszt – lehelt a lány ajkára, alig hallhatóan a szomszédos szobákban hallatszó halk zúgástól. – Tudnál csendben maradni?

A lány bólintott, de aprót nyöszörgött, amikor a férfi egyik keze a bugyijának elejét súrolta.

– Ah-ah – suttogta Draco. – Ennél csendesebbene.

Hermione ismét bólintott, és varázsló vállába harapott, majd amikor félretolta a bugyi anyagát, és egy ujját a forróságba csúsztatta.

– Mm, jó kislány – dorombolta a férfi, hozzáadva egy második ujjat, és lassú ritmusban csúsztatta ki-be őket. – Olyan csendes.

A boszorkány a varázsló hátába fúrta az ujjait, a kézfejét a csiklójára nyomta. Azt még mindig a bugyija takarta, és a puha anyag finoman húzódott rajta, valahányszor beletolta az ujjait. Az extra súrlódástól a nő hüvelye összeszorult a férfi körül.

Hermione két gyors lélegzetvételt eresztett ki, miközben a gyomrában meleg bizsergés támadt.

– Biztos vagy benne, hogy tudsz csendben lenni? – kérdezte a férfi. – Talán abba kéne hagynom?

– Nem, nem, nem – suttogta a lány kétségbeesetten partnere ajkaihoz. – Jó leszek. Csendes leszek.

Érezte, hogy Draco a szájára hajolva vigyorog, de nem törődött vele. Most forróság lüktetett benne. A feszültség megfeszült. Olyan közel volt.

A férfi újra megcsókolta, a nyelvét az ujjaival együtt az övére csúsztatta. Néhány másodperc, és a lánynak vége volt.

Biztosan érezte az első remegést az ujjain, mert abbahagyta a csókot, és egyszerűen az ajkát az övére zárta, elnyomva a hangot, amiről tudta, hogy a lány kiadná. A nő megszorította a varázsló tarkóját, egymáshoz szorította a szájukat, miközben a remegések végigrázkódtak rajta. A csípője minden egyes alkalommal előre mozdult, miközben fehéren villantak fel a szemhéjai mögött. Nehezen lélegzett az orrán keresztül, és csak néhány apró nyögésnek sikerült kiszabadulnia.

A férfi még néhány pillanatig tartotta a lányt, és még egy lassú csókkal kedveskedett neki, mielőtt kicsúsztatta a kezét a bugyijából. Leengedte a lábait a varázsló derekáról, aki óvatosan letette, visszakapaszkodott a csípőjébe, amikor a térde megingott. Kellemesen üres lelkiállapotának engedve felsóhajtott, és hagyta, hogy a feje előrebukjon, hogy a férfi mellkasának támaszkodjon. Draco szívverése heves és erős volt a homloka alatt, és némileg emlékezve magára, a lány lefelé nyúlt, és a nadrágján keresztül megtapogatta a férfit.

– Vissza kellene mennünk – mondta halkan Draco, és a kezét az övére tette.

– És veled mi lesz? – suttogta a lány, és felnézett rá.

A férfi elmosolyodott, és felnyúlt, hogy a boszorka haját a füle mögé tűrje.
– Talán később? – kérdőn felhúzta a szemöldökét.

A lány viszonozta a mosolyát, és a nyakkendőjénél fogva magához húzta.
– Később mindenképpen – mondta, és megcsókolta a férfit.

A férfi néhány másodperc múlva lélegzetvisszafojtva húzódott el.
– Ebből elég volt, ha egyhamar el akarom hagyni ezt a szobá.

Még egyszer könnyedén megcsókolta a férfit, majd megfordult, hogy megragadja a pálcáját. Eltávolította a szoknyáján lévő zsugorító bűbájt, és megrázta a fejét, miközben a férfi kuncogott.

– Pár perc múlva jövök – ígérte Draco, amikor a lány az ajtóban időzött. Bólintott, és visszatért a többiekhez.

Hermione aznap este ismét örült a nagyobb társaságnak, amikor a konyhában beszélgetésbe tudott merülni. Shannon és Thomas néhány perccel utána lépett be, és úgy tűnt, egyikük sem vette észre a lány és Malfoy távollétét. Belekortyolt a borába, és elnyomta a vad vigyort, ami folyton az arcára akart kúszni.

Később akarta folytatni. Ez valószínűleg azt jelentette, hogy megint itt alszik. Egy pillanatra értékelte az iróniát, hogy az ő izgalma nagyobb volt az eljárás nem szexuális része miatt. Persze ehhez hozzájárulhatott az orgazmus is, amit az imént élt át. Akárhogy is, nagyon várta már az újabb estét a férfival. És remélhetőleg egy újabb reggelt.

Gondolatait Janelle megjelenése szakította félbe.

– … akkor később?

– Hm? – mondta Hermione, mivel nem vette észre az első részt abból, amit a lány mondott.

– Most indulok, úgyhogy később találkozunk.

– Ó, oké. Igen, később. – Hermione megölelte a lányt, és Janelle válla fölött megpillantotta Malfoyt, amint belép a konyhába.

– Te is elmész? – kérdezte Thomas tőle, és kezet rázott vele, amikor Malfoy bólintott.

– Jó éjt! – mondta Malfoy az egész szobának, és a tekintete még egy fél másodpercig Hermionén pihent.

– Akkor azt hiszem, itt az idő – szólalt meg Hermione.

– Jó éjt, kicsim! – köszönt el Shannon, és szorosan megölelte a lányt. – Hamarosan találkozunk?

– Igen, mindenképpen – ígérte Hermione mosolyogva. Megszorította Thomas kezét, majd elindult a folyosóra.

Malfoy már elment. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy vajon egyenesen a lakásába megy-e. Kicsit elbizakodott volt, de rájött, hogy nagyon tetszik neki az ötlet.

A bejárati kapu előtt találta meg azonban, amint éppen Janelle-től búcsúzott el. Hermione a lépcsőről integetett, amikor Janelle átment az utcán, és elindult hazafelé.

– Megjelenési pont? – kérdezte Malfoy, amikor Hermione már leereszkedett a bejárati lépcsőn.

A lány bólintott, és együtt léptek lépcsőre. Az éjszaka meleg volt, és kellemesen párás, olyan módon, hogy úgy érezte, a levegő tartja. Az időjárás olyan gyönyörű volt, hogy Hermione csalódottan vette tudomásul, amikor néhány perc múlva megérkeztek a helyszínre. Éppen azon gondolkodott, hogy megkérdezi, akar-e még egy kicsit sétálni, amikor a férfi megfogta a kezét.

Megállt, és a lány szembefordult vele. Draco egy másodpercig végigsimított a hüvelykujjával a boszorka ujjpercén, mielőtt megszólalt.

– Átmehetnénk hozzám, ha szeretnéd.

A lány olyan hevesen indult meg, hogy majdnem kirántotta a kezét a férfi szorításából, akinek azonnal elkomorult az arca, emiatt Hermione bűntudatot érzett a gyomrában. A bűntudatot azonban messze beárnyékolta a pánik.

El akarta vinni a kúriába? Soha nem gondolta volna, hogy vissza kell térnie oda. Már a gondolat önmagában elég volt ahhoz, hogy felgyorsuljon a szívverése, és összeszoruljon a torka.

Nem ott lakik Draco anyja? Az agya úgy szolgáltatta ezt az információt, mintha ez az aggodalom valahogy egy szinten állna azzal, hogy visszatérjen kínzása és halála közeli helyszínére.

– Persze nem muszáj – mondta gyorsan Draco, nyilván olvasott a lány rossz reakciójában a javaslatra. – Csak úgy értettem, hogy nem kell minden alkalommal vendégül látnod. Mármint nem mintha máskor számítanék rá. Úgy értem… – Félbeszakította magát, és egy pillanatra lehunyta a szemét. – Kérlek, felejtsd el mindezt.

Megszorította a férfi kezét.
– Én a… köszönöm az ajánlatot, de nem… úgy értem, nem… nem hiszem, hogy készen állok erre. Még nem. – Az utolsó szót azért tette hozzá, hogy megpróbálja enyhíteni a kijelentést, de nem volt biztos benne, hogy valaha is készen áll majd arra, hogy visszatérjen arra a helyre.

Draco homlokát ráncolta, ahogy tekintete végigfutott a lány arcán, aki már hozzászokott ahhoz, ahogy a férfi néha az arcát tanulmányozta, de időnként még mindig megrázta. Megpróbálta érzékeltetni, hogy abban reménykedett, hogy a varázsló nem akarja befejezni az estét most, amiért visszautasította az ajánlatát.

Egy hosszú pillanat után a férfi aprót bólintott, és az arca kissé megnyugodott.
– Semmi gond. Amíg nem bánod.

– Persze, hogy nem – mondta Hermione, a másik kezét arra a helyre tette, ahol a varázsló még mindig az övét tartotta, és visszafordult a megjelenési pont felé. Újra megszorította a kezét, amikor a határhoz ért, Draco válaszul szorosabbra húzta a szorítását.

Együtt értek földet az előszobában.

– Valami innivalót? – kínálta a lány, miközben Draco kibújt a kabátjáról.

– Persze – mondta a férfi. – Bármit, amit csak akarsz.

– Oké – szólt Hermione, és egy apró mosollyal nézett rá, mielőtt a konyha felé indult volna.

Hozzáfogott, hogy kinyisson egy üveg bort, és végiggondolta a lehetséges könyvajánlásokat. Biztos volt benne, hogy a férfi mostanra befejezte a Téli regét, és ha ma este újra olvasni akartak, valami új könyvre lesz szüksége. A kilátás, hogy szinte bármilyen mugli szerzőtől szinte bármilyen könyvet ajánlhat, egyszerre volt üdítő és nyomasztó. Tépelődött a fontos irodalomnak számító könyvek és azok között, amelyeket igazán szeretett. Az átfedés őszintén szólva kisebb volt, mint szerette volna. Mint például ironikus az Szép remények című könyve.

Miután kitöltött két poharat, a nappali felé vitte őket. Az előszobában azonban megállt, amikor meglátta Malfoyt, amint visszabújik a kabátjába. Meghallotta, hogy közeledik, és megfordult. Érezte, hogy a férfi arckifejezése láttán elhalványul a mosoly az arcán.

– Mennem kell – mondta kemény hangon Draco.

– Ó – felelte a lány, és zavartan összeráncolta a szemöldökét. – Mi…

– Jó éjszakát!

A férfi megfordult, és kisétált, majdnem becsapta maga mögött az ajtót. A lány ott állt a borospoharakkal a kezében, és egy teljes percig az ajtót bámulta, miközben próbált rájönni, mi a fene történt.

Hermione letette a poharakat a dohányzóasztalra, és meglátta a Tél meséjét ott, ahol a férfi hagyhatta. Felemelte, és egy darab pergamen csúszott ki az első borító alól. A szeme mohón siklott végig a rendezett betűkön.

Gyönyörű név egy gyönyörű boszorkánynak,
de igazad volt…
szebb történetet érdemelsz.

D. M.

Hermione kanapéra rogyott, újra és újra elolvasta az üzenetet, és még zavarodottabbnak érezte magát, mint valaha.



***



Draco lábai a járdát taposták. Kezét a zsebébe dugta, és lehajtott fejjel sétált, amíg nem volt kedve megátkozni a következő embert, akit meglátott.

Olyan bolond volt.

A gyomra összeszorult, és ökölbe szorult a keze, ahogy elképzelte a cetlit.

Sok szerencsét R.P.-hez, remélem, megéri.
És úgy értem, hogy DÖGÖS.

G.W.

Granger meg sem próbálta leplezni. Nyitottan, jól láthatóan ott ült az előszobában az asztalon. Felakasztotta a kabátját, belenyúlt a zsebébe a könyvéért, és ott volt.

Valaki mással találkozgatott. R.P. A monogram nem csengett rögtön ismerősnek neki, de miért is lett volna? Granger életének csak egy rendkívül kis részébe beavatta még be. Bárki lehetett.

Valószínűleg valami minisztériumi senkiházi, aki vacsorára hívta, mint egy igazi emberi lényt. Nem pedig valami érzelmileg labilis volt halálfaló, aki csak hetente egyszer megujjazta őt árnyékos zugokban. Istenem, hányni tudott volna.

Mit képzelt? Persze, hogy olyasvalakit akart, aki el tudta vinni nyilvános helyre. Valakit, akivel büszkén mutatkozhatna. Valakit, akiről mesélhetne a barátainak, hogy azok undorító, bátorító üzeneteket küldhessenek neki a tökéletes vacsorarandik előtt.

Nos, remélte, hogy ez az R.P. megérte. És dögös is volt.

Ez hazugság. Valójában azt remélte, hogy R.P. hirtelen és katasztrofális sorvadásos betegségben fog holtan összeesni. Egy fájdalmas betegségben.

Ez is hazugság. Nem ez a fickó volt a hibás. Ki ne akarná Grangert? Azon tűnődött, vajon R.P. is tudta-e, hogy lefekszik vele. Talán ő és ez a szerencsétlen fattyú tényleg egy csónakban eveztek.

Hát, bassza meg. R.P. szerezhetne magának egy saját, istenverte hajót. És aztán kieshetne belőle. És megfulladhatna.

Durván végigsimított a haján. Senkit sem hibáztathatott, csak saját magát. Még csak nem is utalt rá Granger előtt, hogy azt szeretné, ha kizárólagosan egymással randiznának. Vagy egyáltalán randizni. Elszalasztotta a lehetőséget.

Minden joga megvolt hozzá.

A gyomra megint felfordult a dühtől. Nem, el kellett volna mondania neki. Igaz, hogy nem beszéltek róla, de amit megosztottak egymással… Összeszorította a szemét a gondolatra, hogy valaki más olvas vele, mellette alszik, reggelente látja őt. Hirtelen valaki nekiment, és ő vicsorogva kinyitotta a szemét.

Egy szőke nő, lehetetlenül magas sarkú cipőben, részegen dülöngélt el tőle, ő pedig körülnézett. Nem tudta, mióta járkál, de nem ismerte fel a környezetét. Az utcát mindkét oldalon bárok szegélyezték, és a péntek esti törzsvendégek sűrűn mozogtak közöttük. A szeme összeszűkült, ahogy rájuk nézett.

Talán neki is meg kéne dugnia valaki mást.

Rendkívül könnyű volt magára vonzania a mugli nők figyelmét – erre már rájött az egyetem megkezdésére készülve tett számos kirándulása során a muglik világában. Az első alkalom, amikor az egyikük megpillantotta a Sötét Jegyét, véletlen volt, de ahogy a lány szeme megakadt rajta, ahogy felgyűrte az ingujját. A gondolat, hogy Lucius Malfoy látja az éhes tekintetet, amivel a lány szemlélte, olyan sötéten finom volt Draco számára, hogy szinte minden alkalommal, amikor kiment, elkezdte megismételni a gesztust. Igaz, ezt a tisztességtelen előnyt a csevegésen túl valójában még soha nem használta ki semmire, de jó volt tudni, hogy a lehetőség adott.

Végigpásztázta a szórakozóhelyeket. Még ha ki is rángatna onnan valakit, nem mintha Granger tudna róla. Hacsak nem hagyott ott valamit, amit megtalálhatott, mint ahogy ő találta meg a cetlit…

Talán meg kéne dugnia Janelle-t. Az nagyon felbosszantaná a lányt.

Hallhatóan undorodó hangot adott ki, ahogy ez a szerencsétlen gondolat átfutott az agyán. Mi a fasz bajod van?

Lebukott a legközelebbi sikátorba, és a nappalijába nappaliba. Leült a kanapéra, és a kezébe hajtotta a fejét. Teljes bizonyossággal tudta, hogy ilyesmire soha nem lenne képes, de a tény, hogy egyáltalán eszébe jutott Janelle-t így kihasználni, fizikailag rosszul érezte magát. A lány jó barátja volt neki is, ugyanolyan készséggel fogadta be a csoportba, mint Thomas és Shannon.

Hideg verejték gyöngyözött a hajvonalán, ahogy gondolatai ismét Grangerre terelődtek. Azon tűnődött, vajon azért hagyta-e ott őt, hogy ma este R.P.-t keresse vigasztalásul.



***



Ragyogó napfény szűrődött be az ablakon, és Hermione azt kívánta, bárcsak összegömbölyödhetne, mint egy macska, és átszundíthatná a nap hátralévő részét. A kávézó mindig is vigasztaló hely volt, és már bánta, hogy az elmúlt hetekben távol maradt. Az üvegnek támaszkodott, és az ujján keresztül szívta magába a meleget.

– Itt is vagyunk – mondta Shannon vidáman, miközben letette az ebédjüket.

– Csodálatosan néz ki, mint mindig – bókolt neki Hermione őszintén.

– Kösz, kicsim – fogadta a bókot Shannon, levette a kötényét, és leült. – És itt egy kis harapnivaló későbbre. – Egy hatalmas, papírba csomagolt sütit csúsztatott át az asztalon.

Hermione megköszönte, és elrejtette a táskájába, mielőtt belekóstolt a salátájába.

– Ha már a rágcsálnivalóknál tartunk – folytatta Shannon egy pillanat múlva, és Hermione megrázta a fejét a nyilvánvalóan megrendezett átmenetre. – Mi a helyzet közted és Draco között?

Hermione sóhajtott az orrán keresztül, és nagyot kortyolt a teájából.
– Bárcsak tudnám.

– Ó, remek, túl vagyunk a tagadás szakaszán.

Hermione halványan elmosolyodott. Nem igazán kerülte a mugli barátait, mióta lefeküdt Malfoyjal, de nem is kereste a társaságukat. Remélte, hogy addig nem kell ezt a beszélgetést folytatnia, amíg nem tudja, hol tartanak, de nyilvánvalóan sokkal messzebb volt ettől, mint eredetileg gondolta. Tiszteletben tartotta, hogy ők is a barátai, és nem igazán volt az ő dolga, hogy bármit is elmondjon nekik a beleegyezése nélkül. A férfi hirtelen távozása és az azóta eltelt néhány nap süket csendje azonban nem sok választást hagyott neki.

– Együtt aludtál, ugye? – kérdezte Shannon egy kis szünet után.

Hermione aprót bólintott.

– És mi a véleményünk erről?

Hermione közönyösen bökött a tányérjába a villájával.
– Jól érezzük magunkat miatta. Többnyire.

Shannon kérdőn lehajtotta a fejét.

– Csodálatos volt – mondta Hermione. – Úgy éreztem, hogy… törődik velem.

Shannon aprót mosolygott, és bólintott.
– Nem is vártam mást. De… – folytatta a lány.

– De… – folytatta Hermione. – Nyilvánvalóan még mindig vannak aggályaim azzal kapcsolatban, miért teszem ezt. Ha ez az egész csak egy módja annak, hogy bebizonyítsam a fiatalabbik énemnek azt, hogy el tudom érni, hogy akarjon engem. Vagy bosszantom az ő fiatalabbik énjét azzal, hogy lealacsonyítom, mert velem lehet.

Shannon most a homlokát ráncolta.
– Tudom, mire gondolsz.

Hermione kissé szomorúan bólintott.
– Tudom, hogy érted.

– Szóval, hol hagytad a dolgokat? – kérdezte Shannon. – A mostani viselkedésed nem igazán passzol ahhoz a tapintható szexuális feszültséghez, ami pénteken áradt rólatok.

Hermione erre felkapta a fejét. Shannon kissé elmosolyodott.
– Ennyire nyilvánvaló volt?

Shannon hangosan felnevetett, és Hermione érezte, hogy felforrósodik az arca.
– Drágám, Janelle úgy sétált be hozzád, hogy a blúzod a köldöködig nyitva volt.

– Az… az… egy… baleset volt – dadogta Hermione.

Shannon megértőnek tettetett arckifejezést vett fel, és bólintott.
– Mm, igen. Tudod, ugyanez történt velem is a múlt héten. – A lány tátogott, és megrázta a fejét. – Szörnyű volt.

– Ha-ha – szólalt meg Hermione szarkasztikusan. – Hogy válaszoljak a korábbi kérdésedre, fogalmam sincs, hol hagytuk a dolgokat. Úgy terveztük, hogy pénteken később találkozunk. Hazajött velem, és úgy tűnt, minden rendben van. Aztán egyszer csak elment.

– Elment? – ismételte meg Shannon, összevont szemöldökkel.

– Igen, visszajöttem a szobába, ő pedig azt mondta, hogy mennie kell, és egyszerűen kisétált.

Shannon értetlenül nézett.

– Azt hittem, ha valami vészhelyzet lenne – folytatta Hermione –, talán már elérte volna, hogy megmagyarázza, de… semmi.

– Ez… furcsa – gondolkodott el Shannon.

– Tudom – sóhajtott fel Hermione. – Dühösnek tűnt, de nem tudom elképzelni, mi történhetett.

Az egyetlen magyarázat, amivel elő tudott állni, az volt, hogy a férfi valójában sokkal jobban feldúlt volt amiatt, hogy ő nem volt hajlandó elkísérni Dracót a kúriába, mint ahogy azt eredetileg elmondta. Ez azonban annyira valószínűtlennek tűnt. Saját szemével látta, milyen rosszul reagált a lány arra az éjszakára való emlékezésre. Ez nem állt össze.

– Mit fogsz csinálni? – kérdezte Shannon.

– Nem tudom – mondta Hermione ünnepélyesen. – Találkozunk vele pénteken, azt hiszem. Megpróbálsz kideríteni valamit?

– Hm. – Shannon ajkát rosszallóan összeszorította, és Hermione óvatosan nézett rá.

– Tudom, hogy ez nem a legproaktívabb megközelítés – kezdte Hermione, és megadóan felemelte a kezét –, de az ötlet, hogy odamenjek hozzá, hogy megkérdezzem, mi történt… nagyon nem vonzó.

Shannon szája elgörbült, és Hermione továbbfolytatta:
– Majdnem annyira nem vonzó, mintha te tennéd meg helyettem.

– Én? – kérdezte Shannon meglepődve. – Én nem avatkoznék bele így.

Hermione felhúzott szemöldöke láttán a lány felnevetett egy kicsit.
– Nos, rendben, lehet, hogy igen, de nem most. Elvégeztem a munkámat, hogy összehozzalak titeket. Nektek kell megoldanotok a dolgot.

Hermione megnyugodva hátradőlt a székében.

Shannon az egyik könyökét az asztalra támasztotta, és megvonta a vállát.
– Szóval, akkor majd pénteken meglátjuk.

– Azt hiszem, igen.



***



Draco csak rövid ideig gondolkodott azon, hogy kihagyja a pénteki italozást. Még mindig két lehetőség között vitatkozott, de mindkettőhöz az kellett, hogy találkozzon Grangerrel.

Egyrészt kísértésbe esett, és azzal a szándékkal akarta megközelíteni az estét, hogy megmutassa Grangernek, mennyire túl van rajta. A terv: teljesen figyelmen kívül hagyná a lányt. Már napok óta ezt csinálta. Bár volt rá esély, hogy a boszorkánynak fogalma sem volt róla, hiszen hétközben amúgy sem szoktak beszélgetni. Ami a bosszústratégiákat illeti, a távolságtartó semmibe vételt nagyon alacsonyra értékelte, közel sem tűnt elégtételnek. Nyíltan figyelmen kívül hagyni őt sokkal jobb lenne.

Ennél is kielégítőbb lenne a B terv: továbbra is dugni a lányt, hogy megpróbálhatná szabotálni bármilyen jövőbeli kapcsolatát R.P.-vel. Teljesen tisztában volt vele, hogy a Grangerrel való szexet arra használta volna, hogy megbüntessen egy névtelen, arctalan fickót, akivel még csak nem is találkozott, valószínűleg sokkal kevesebb köze volt a fickóhoz, mint ahhoz, hogy Grangerrel dughatott. De bármennyire is élvezte a kielégülés égető érzését, amit a gondolat váltott ki belőle, hogy ilyen érzéketlen módon használja ki őt, biztos volt benne, ha valóban megtenné, az helyrehozhatatlan károkat okozna a pszichéjében. Ahhoz, hogy újra úgy tegyen, mintha nem kedvelné Grangert, miközben még mindig dugja, halálos mértékű érzelmi távolságtartásra lenne szükség. Nem gondolta, hogy ez megvan benne. Többé már nem.

Furcsa módon az egyetlen lehetőség, ami soha nem jutott eszébe Dracónak, hogy tudatnia kellett volna Grangerrel, hogy látta az üzenetet, és csak akkor érzi jól magát, ha folytatják a kapcsolatukat, ha kizárólagosan csak egymással randizhatnak.

Draco úgy döntött, hogy tudni fogja, mit akar tenni, ha újra látja a lányt.



***



Malfoy nem törődött vele. Ennél nyilvánvalóbb már nem is lehetne. Hermione nem tudta, mire számítson, amikor pénteken megérkezett, de erre álmában sem. A múlt heti ostoba, kínos üdvözlésük helyett, Malfoy ma este belépett a szobába, és minden egyes jelenlévőt köszöntött, kivéve őt.

Kisebb társaság volt, és végül a konyhaasztal körül foglaltak helyet. Malfoy bekapcsolódott a beszélgetésbe, miközben mindenki a kamaszként és fiatal tizenévesként átélt, szerencsétlen vagy katasztrofális csókokról szóló történeteket cserélgette. Beszélt, nevetett, ivott, és mindenhová nézett, csak őrá nem. Amikor Hermione megszólalt, Malfoy vagy az asztal egy pontját, vagy a feje mögötti falat bámulta.

Az egyetlen reakciót akkor váltotta ki belőle, amikor Janelle Hermione egyik történetét kérte.

– Hogy hívták azt a fickót, aki a fagyöngy alatt megrontott téged?

Malfoy az asztalon lévő pontra ejtette a tekintetét, de Hermione látta, hogy megrándul egy izom az állkapcsában.

– Cormac McLaggen – válaszolta a lány.

Az asztal körül mindenki lelkes rosszalló nyögéseket adott ki, Hermione pedig aprót mosolygott.

– Milyen volt, Draco? – kérdezte Janelle. Hermione válaszra nyitotta a száját, de Janelle lecsitította. – Uh-uh, elfogult vagy.

Mindenki Malfoyra nézett. Úgy tűnt, összeszorította a fogait, mielőtt azt mondta:
– Egy totális szemétláda volt.

Újabb rosszalló nyögések és némi dörömbölés az asztallapon.

– Akkor hogyan randizott veled, Hermione? – tudakolta Thomas.

A lány a kezére hajtotta a fejét, és rövid időre eltakarta a szemét.
– Rendben, nem vagyok rá büszke, de arra használtam fel, hogy valakit féltékennyé tegyek.

A hangokban ezúttal az elismerés és a rosszallás keveréke volt jelen, némi szarkasztikus taps kíséretében.

– Igen, tudom – folytatta Hermione, és leintette őket. – Milyen érett vagyok.

Malfoy kényelmetlenül elmozdult a székében. Az ujjbegyei elfehéredtek ott, ahol a poharát tartotta.

– Gondolom, a nehezebbik úton tanultad meg a leckét? – mondta Janelle játékosan.

– Eléggé – értett egyet Hermione, miközben a poharát színlelt tisztelgésre emelte.

– Te aztán tudsz beszélni! – vágott közbe Shannon, Janelle bordáira bökve. – Mi a helyzet Hugh Campbellel?

Hermione a szempilláin keresztül figyelte Malfoyt, ahogy Janelle belekezdett a mesébe; ő már ismerte ezt a történetet. Malfoy meglehetősen merev tekintetű, vékony ajkú mosollyal figyelte Janelle-t.

Hermione visszagondolt arra az éjszakára, amikor a férfi ismét elment, mintha a jelenléte valami olyan nyomot adhatna neki, amit egyedül nem talált meg.

De nem talált semmit. Jól volt, aztán meg dühös lett. Annyira szerette volna megkérdezni tőle, mi történt, de nem tudta megtenni. Minden alkalommal ugyanarra a következtetésre jutott: a férfinak oka volt rá, amiért elment, és nem nyúlt hozzá, valamit arra is, hogy ma este nem törődött vele. Nem voltak együtt, és nem tartozott neki semmivel.

De ha így döntött, hogy így akarta befejezni, ha mostantól ez lesz közöttük… Hermione nem gondolta, hogy ezt el tudná viselni.

– És akkor kezdődik a visszaszámlálás. – Janelle hangja átszűrődött a gondolatain, és Hermione megdermedt. Elfelejtette a történetnek ezt a részét.

– Szóval, tíz másodperc van hátra, és mi úgymond a falnak dőlünk. És akkor vettem észre, hogy még mindig a kezemben van a poharam. Nos, nagyon konkrét elképzelésem volt arról, hogyan fog ez a csók lezajlani, és mindkét kezemre szükségem volt, hogy végigcsináljam.

Hermione szívverése minden egyes szóval egyre gyorsabban vert. Malfoy most figyelmesen nézte Janelle-t, a mosoly minden nyoma eltűnt.

– Aztán én elfordulok egy pillanatra, hogy eldobjam az italt, aztán visszanézek, és pont akkor, amikor az óra éjfélt üt, a srác szemei hátrafordulnak a fejében, majd oldalra csúszik le a falon, és beesik a bokrok közé. Eszméletlenül.

Harsogó nevetés tört ki az asztalnál. Janelle azt mímelte, hogy apró meghajlást tesz, miközben a többiek tapsoltak és gúnyolódtak.

– Én még mindig fenntartom, hogy ez volt a sors – mondta Shannon bölcsen. – Úgy értem, Hugh Campbell az újévi csókodért? Tényleg vele akartad volna tölteni az egész következő évet?

Malfoy magába döntötte az italát, miközben Hermione elborzadva bámult.

– Tudtodra adom, hogy Hugh Campbell abban az évben a szezon legjobb partija volt! – vágott Janelle vissza, orrát a levegőbe emelve.

Malfoy lassan elfordította a fejét, amíg a tekintete mereven Hermione arcára szegeződött. A lány érezte, hogy a vér elfolyik belőle.

– Pontosan ez a lényeg – folytatta Shannon. – A szezoné. Legfeljebb néhány hónapig lett volna jó, de egy egész évig? Kizárt dolog.

Hermione biztos volt benne, hogy Malfoy nem fogja tudni, milyen következményei lesznek annak, hogy akkor szilveszter éjjel megcsókolta. Kíváncsi volt, milyen magyarázatot talál ki, de a reakciójából egyértelmű volt, hogy egészen eddig a pillanatig nem ismerte az igazi hagyományt.

És ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Érezte, hogy könnyek égnek a szeme sarkában, ahogy a férfi úgy bámult rá, mintha még sosem látta volna. Nem maradt semmi, ami mögé elbújhatott volna. Nem volt mentsége arra, amiért szilveszterkor megcsókolta a férfit, csak az, hogy úgy gondolta, talán ez az egyetlen esélye, és a gondolat, ha nem teszi meg, fájdalmasabb volt, mint bármilyen lehetséges következmény.

Azt hitte, hogy az utolsó méltóságát is feladta, amikor megkérte a férfit tegyen úgy, mintha tetszene neki, de kiderült, hogy még egy morzsája maradt. És ez a végső kinyilatkoztatás széttépte.

Felállt.
– Sajnálom, de most vettem észre, hogy elfelejtettem leadni néhány papírt az irodában – mondta sietve Hermione. – Nagyon fontos, és el kell mennem, hogy időben beérkezzen.

A válla nekicsapódott a konyhaajtónak, ahogy megbotlott, de kiért a bejárati ajtón, mielőtt az első könnycseppek lehullottak volna. Dühösen törölgette őket, ahogy befordult a sarkon.

Hirtelen egy kéz ragadta meg a karját.

– Mit csinálsz? – követelte Malfoy, és erősen megragadta a lányt.

Hermione kitépte a karját, és továbbment.
– Hirtelen távozom, Malfoy – köpte a válla fölött. – Bizonyára felismered a gesztust.

A férfi meghosszabbította a lépteit, és megkerülte a lányt, elállva az útját.

– Nem, mit csinálsz, Granger? Miért csinálod ezt? – Gesztikulált közöttük.

– Nem tudom, mire gondolsz – hazudta a lány. A férfi dühös volt. A szeme villogott a felettük lévő utcai lámpa fényében, és az állkapcsa be volt húzva.

– De igen, tudod! – követelte a varázsló, és utána nyúlt. – Mi ez itt? Köztünk szólva.

– Nem tudom! – ismételte meg Hermione, és ismét elhúzódott. – Nem tudom, mi folyik itt. Csak úgy elmentél és… – A lány megtorpant, amikor a férfi szeme veszélyesen összeszűkült.

– El kellett volna mondanod, hogy valaki mással találkozgatsz – rontott rá Draco mérges hangon.

Hermione szája tátva maradt a döbbenettől. Az összes dolog közül, amire számított, hogy hallani fogja, ez volt talán az utolsó a listán.
– Valaki mással?

– Igen.

– De én nem!

Nem gondolta volna, hogy lehetséges ennél dühösebbnek tűnnie, de ez a kijelentés megtette. Hitetlenkedve rázta a fejét.

– Hűha, Granger. Tényleg azt hittem, lesz benned annyi tisztesség, hogy nem tagadod le a szemembe. Ez aljas dolog.

Most már tüzelte a lányt.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz. Még csak meg sem csókoltam senki mást, mióta újra találkoztunk.

– Akkor ki az a R.P.?

– Nem tudom! De nem járok senki mással!

A férfi a legmélyebb hitetlenkedés tekintetével nézett rá.
– Láttam az üzenetedet.

– Milyen üzenetet?! Én nem…

Hermione agyában kigyulladt egy villanykörte, ahogy a felismerés csillanása, amit az R.P. betű láttán érzett, hirtelen teljes megértéssé változott.

Malfoy látta, ahogy a lány szemei mögött feldereng a felismerés, és az arca szörnyű gúnyos mosolyra torzult, mintha hazugságon kapta volna. Ez mindennél jobban felbosszantotta.

– Ezért mentél el – mondta egykedvűen Hermione, már tudta a választ.

– Nem szeretek osztozkodni, Granger – közölte gonoszul Draco. – Főleg nem anélkül, hogy tudnék róla.

– Nem osztozkodtál, te hülye, rohadt idióta! – ordította a lány. – Az a cetli rólad szólt!

Az utolsó szót a férfi mellkasának közepén egy kemény lökéssel nyomatékosította. A varázslónak annyira meglepődött, hogy megtorpant néhány lépést hátrafelé.

– Rólam?! – szólalt meg hitetlenkedve Draco, a hangjából csöpögött a kétkedés. – Bizonyára még a legkisebb Weasley-nek is megvan az a csekély szellemi képessége, ami ahhoz szükséges, hogy két betűt számontartson.

– Azok nem a valódi neved kezdőbetűi voltak, te idióta! Harry és Ginny tudták, hogy találkozgatok valakivel, de nem árultam el nekik, hogy kivel. Elkezdtek úgy emlegetni téged, mint Rejtélyes Pasi. R.P.

Malfoy válaszra nyitotta a száját, de aztán becsukta. Hermione pontosan látta a pillanatot, amikor a férfi rájött, hogy a magyarázatának több értelme van, mint annak a horrorforgatókönyvnek, amit a fejében kitalált.

Azt hitte volna, hogy a férfi zavarba jön a viselkedése miatt. Talán még azt is szégyelli, hogy ilyen alaptalanul vádolta őt. Talán dühös maradna, hogy elfedje ezeket a többi érzést.

De csak egyetlen érzelem virított a szemében és terült szét az arcán: a tiszta és hamisítatlan megkönnyebbülés.

– Az a levél rólam szólt? – kérdezte nyugodtan a varázsló.

– Igen – mondta halkan a boszorka, és a dühe olyan gyorsan elszállt, mint ahogy fellángolt.

– Nem találkozgatsz senki mással?

– Nem, nem járok. – A lány hangja rekedt volt, ahogy az érzelmek eltömítették a mellkasát. Dracót annyira feldühítette a gondolat, hogy Hermione mással van. Lehet, hogy ez azt jelenti…? A vér a fülében zakatolt. Ez bizonyára azt jelenti…

A férfi tett egy lépést felé, és látszott ahogy a torka megmozdul, ahogy nyelt.

– Miért csókoltál meg szilveszterkor?

A lány nem számított erre a kérdésre, és egy apró, fojtott hangot adott ki. A férfi tett még egy lépést előre, majd még egyet, míg végül a lány arcába nézett.

A boszorkány körbeforgott, hogy mondjon valamit, de végül csak egy gyenge vállrándítást adott ki.

– Nem gondoltam, hogy valaha is lesz rá lehetőségem, és én csak… szerettem volna.

Draco tekintete ide-oda cikázott a tekintetén, miközben óráknak tűnő percekig figyelte őt. Aztán felnyúlt, és megérintette a lány arcát. A hüvelykujjával gyengéden végigsimított azt

– Kedvellek, Granger.

Érezte, ahogy megremeg a boszorkány álla, és egy könnycsepp csúszott a férfi kezére, amikor a lány pislogott. Olyan valóságosan hangzott, de biztosnak kellett lennie benne.

– Kérlek, ne tettesd magad többé.

A férfi lágy mosollyal ajándékozta meg, és gyengéden megrázta a fejét.

– Sosem tettem.

A lány lehunyta a szemét és a maradék könnyei a férfi ujjaiba hullottak, miközben Draco az ajkát Hermionéhoz szorította.

hozzászólások: 0