20. fejezet

– Draco, hogy kerülsz ide? – Astoria zihált, amint magához tért. Odanyúlt, és óvatosan megérintette az oldalát, miközben visszahúzódott a székben.

– Miattad kellett áthoppanálnom Európát – közölte halkan vicsorogva.

A hangjában érezhető volt a düh.

Hermione csak bámult. Kontinensen átívelő hoppanálás szinte lehetetlen. Vagy annyiszor kellett ugrani hozzá, hogy az embernek kimerült a varázsereje, és abba kellett hagynia, vagy olyan hatalmas koncentrációt igényelt, hogy gyakorlatilag lehetetlen volt túlélni. A legtöbb ember, aki néhány országnál többet ugrott, halálra szakította magát. Ha Malfoy valóban ilyen messziről hoppanált, akkor már csaknem halottnak kellett volna lennie a mágikus kimerültségtől.

Ebben az esetben nem csoda, hogy a kúria megremegett. Az erő és a koncentráció egy ilyen ugrás sikeres végrehajtásához úgy robbant volna szét, mint egy hangrobbanás lökéshulláma. Valószínűleg volt olyan szoba a kastélyban, amelyik szilánkokra hullott.

– Ez... ez teljességgel lehetetlen – dadogta Astoria.

– Alábecsülöd a férjedet, Tori? – mondta hűvösen gyilkos hangon. – Nem túlságosan feleséghez méltó tőled.

– Ó, miattam vagy itt? – Astoria hangja gonosz volt. – Nem, nem azért vagy itt. Amiatt a Sárvérű miatt vagy itt. Te átkoztál meg engem. A falnak löktél. Megölted Graham Montague-t, és mindezt annak a Sárvérűnek köszönhetően.

– Igen, én voltam – közölte Malfoy. – Mindezeket azért tettem, mert ő a Főnix Rendjének utolsó tagja, és ez azt jelenti, hogy ő, veled ellentétben, fontos. Végtelenül fontosabb, mint te. Lényegesen fontosabb, mint Montague. Tudtad, hogy a Sötét Nagyúr rendszeresen maga elé hívatja, hogy ellenőrizze az emlékeit? A szem meglehetősen hasznos a legilimencia elvégzésénél.

Astoria elsápadt, Malfoy pedig hideg, halálos hangján folytatta a beszédet:
– Megpróbáltam türelmes lenni veled, Astoria. Hajlandó voltam elnézni az illetlen viselkedésedet és a kicsinyes beavatkozásaidat, de ne feledd, hogy azon kívül, hogy némileg dekoratív vagy, haszontalan minősülsz számomra. Ha még egyszer a közelébe mész, vagy beszélsz vele, vagy a kastély úrnői státuszodat használod fel arra, hogy áttörj bármelyik védővarázslatomon, megöllek. És lassan fogom megtenni, talán egy vagy két este alatt. Ez nem fenyegetés. Hanem ígéret. Menj! Kifelé! Kifelé! Ne is lássalak!

Astoria rémülten zokogott, és elmenekült a szobából.

Malfoy néhány másodpercig állt, mélyeket lélegzett, mielőtt visszafordult Hermione felé.

Lassan közeledett hozzá, majd letérdelt, és felfelé billentette az arcát, hogy újra a szemébe nézzen.

– A pupillák különböző méretűek – szólalt meg egy pillanat múlva. – Miután felhozták a boszorkányfű esszenciáját, hívok egy szakembert, hogy megnézze, lehet-e még mit tenni.

Hermione bámult rá.

– Nincs szükséged a szememre ahhoz, hogy legilimenciát végezz – mondta fapofával. – Csak könnyebb így. Nem számít, ha az egyik szememre vak vagyok.

Érezte, hogy az ujjai halványan megrándulnak az arcán, és a férfi állkapcsa összeszorult.

– Én ezt kényelmi szempontnak tartom – szólalt meg egy kis szünet után.

A hüvelykujja könnyedén végigsimított a lány arccsontján, miközben tovább tanulmányozta.

A lány visszabámult rá. Elgyötörtnek tűnt, de talán csak azért tűnt annak, mert látása elhomályosult.

– Hogyan hoppanálát Romániából? – kérdezte a lány.

A férfi fáradtan vigyorgott.

– A képességet a Sötét Nagyúrnak köszönhetem. Bár, nem hiszem, hogy akkor bármilyen fogalma is lett volna. Büntetésnek szánta.

Hermione összeráncolta a szemöldökét. Fogalma sem volt róla, milyen büntetésnek lehet olyan mellékhatása, ami lehetővé teszi a kontinenseken átívelő hoppanálást. Valamiféle borzasztóan homályos sötét varázslat.

– Miféle átok…?

– Nem átok volt, hanem egy rituálé, és nem olyan, amiről szívesen beszélgetnék – szakította félbe hirtelen a lányt.

– Honnan tudtad, hogy ismerem a varázslatokat? – kérdezte, amikor a férfi továbbra is őt bámulta.

– Te gyógyító voltál. – A varázsló megvonta a vállát. – Ha a Szent Mungóba hoppanáltunk volna, feltételeztem, hogy a nyomás tönkretette volna a szemedet. Az idő létfontosságú volt.

– Hol tanultál meg gyógyítani? – kérdezte a boszorkány, visszagondolva az összes varázslatra és diagnosztikára, amit a férfi azonnal tudott.

Vigyor húzódott a szája sarkába.

– Éveken át tábornok voltam, útközben szedtem össze dolgokat. Kézenfekvő volt, hogy fejlesszem ezt a képességet.

– Nem mindenkinek. – Hermione többször is megpróbálta már megtanítani a Rend tagjait az alapvető vészhelyzeti gyógyító varázslatoknál többre, de a legtöbben nem voltak hajlandóak az epizódkulcson túl többet tanulni.

– Igen. Nos, én a győztes oldalon álltam, nyilván jobb stratégiai döntéseket hoztunk – mondta hideg hangon, miközben visszahúzta a kezét.

– Szokatlan diagnosztikai varázslat volt, amit tudtál – szólalt meg Hermione, figyelmen kívül hagyva a megjegyzését.

– Hosszú háború volt. – A férfi még mindig a lány előtt térdelt.

Hermione egy percig az ölébe nézett, majd visszanézett a férfira. Fejfájás kezdett kialakulni a halántékában a kiegyensúlyozatlan látástól.

– Neked… természetes tehetséged van a gyógyításhoz. Egy másik életben gyógyító lehetett volna belőled – folytatta.

– Az élet egyik nagy iróniája – mondta a férfi elfordítva tekintetét a lánytól. Úgy vélte, a varázsló szája sarka halványan megrándult, de talán csak a látása trükkje volt.

– Azt hiszem, az. – Hermione ismét a kezére nézett. Az ujjbegyeit vérfoltok tarkították. Ahogy az övét is.

Egy pukkanás hallatszott, Topsy megjelent egy kis fiolával, amelyben boszorkányfű esszencia volt, amit átnyújtott Malfoynak.

– Javíttasd meg az ajtót! – parancsolta Malfoy a manónak, alighogy ránézett, visszafordult Hermione felé.

Hermione bizonytalanul kezdett talpra állni.

– Le kéne… le kéne feküdnöm, hogy ne… – mondta. Az egyensúlya megbillent, a keze és a karja remegett, és nem bírta el a súlyát. Visszasüllyedt a padlóra, és csalódottan az ajkába harapott; talán csak feküdne a földön.

Egy kéz átfogta a könyökét, és talpra rántotta.

– Nem hajolok föléd a padlón – közölte Malfoy hideg hangon, miközben átsegítette a szobán, majd visszatolta az ágyába. – Feküdj ide!

A lány kitapogatta maga mögött, és lecsúszott az ágyra. Oldalra tolta a párnát, és lefeküdt.

Malfoy fölé hajolt, fiolával a kezében. Az arca minden egyes alkalommal, amikor a lány pislogott, ki- és visszalépett a fókuszból. Sötét volt. Fény. Sötét. Világos.

– Hány cseppet? – kérdezte.

Hermione habozott. A boszorkányfű esszenciája drága. Amikor még gyógyító volt, be kellett osztania, gondosan mérlegelnie kellett a hasznot az árral szemben.

– A következő napokban kétóránként egy csepp az ideális. De egy alkalommal három csepp is megteszi – mondta végül.

– Mire lesz elég? – kérdezte a férfi.

– Valószínűleg képes leszek majd körvonalakat kivenni és színeket érzékelni néhány méteren belül – magyarázta a nő.

Malfoy előrehajolt, és a jobb kezével könnyedén nyitva tartotta a lány bal szemét, miközben egy csepp esszenciát csepegtetett a szemébe. Az csípett. Hermione azonnal lehunyta a szemét, hogy ne pislogja ki.

A kéz az arcán eltűnt.

– Két óra múlva visszajövök. És gondoskodom róla, hogy Astoria távol maradjon.

Hallotta a férfi távolodó lépteit, és felemelte a kezét, hogy a bal szemét csukva tartsa, s nézhesse, ahogy a varázsló elmegy.

Kissé megbotlott, amikor az ajtó közelébe ért, mintha bizonytalanul állt volna a lábán.

Hermione ismét lehunyta a szemét, és mozdulatlanul feküdt, arra kényszerítve magát, hogy ne sírjon.

Ne sírj! Ne sírj, mondta magának. Azzal csak elpazarolná a bájitalt.

Malfoy két órával később újra megjelent egy szakemberrel, egy idősebb, lime-zöld köntösbe öltözött férfival. A gyógyító arckifejezése nyúzott volt, de úgy tűnt, eltökélten igyekszik elrejteni a nyugtalanságát. Alig vetett egy pillantást Hermionéra.

– A szkleraszúrás elég csúnya dolog – mondta a gyógyító ziháló hangon, miközben egy széket varázsolt az ágy mellé, és visszanézett Malfoyra. – Nem mindig lehet sokat tenni. Az alapvető gyógyító bűbájok nem sokat segítenek a látás megőrzésében. Meg kell néznünk, hogy mivel lehet dolgozni. Ő volt az, aki megmondta, milyen varázslatokat kell használni?

Malfoy röviden bólintott, és a falnak támaszkodott.

A gyógyító Hermione felé fordult, és egy ismeretlen szemdiagnosztikai bűbájt varázsolt.

Hermione a feje fölött lebegő színes szalagokat bámulta, de nem tudta, hogyan olvassa el őket. A gyógyító percekig hallgatott, miközben a diagnosztikával manipulált.

– Ez… ez egészen kivételes javítási munka – mondta a gyógyító meglepett hangon, miután pálcája hegyével utoljára megbökte a szalagot, és apró fényszikrákat küldött bele. A szalagok villogtak és csavarodtak válaszul.

– Milyen varázslatot használt rajta? – kérdezte a gyógyító, és végre Hermione arcára nézett.

– Sclera Sanentur – válaszolta.

A szemöldöke megugrott.

– Valószínűleg elvesztette volna a látását, ha közönségesebb varázslatokat használnak. Hol tanulta ezt a fajta gyógyítást? – kérdezte döbbent hangon.

– Ausztriában, Franciaországban, Albániában és Dániában – mondta Hermione visszafogott hangon. – Körbejártam az országot. A sötét varázslatoka és a baleseti sérülések gyógyítására specializálódtam.

– Tényleg? – A gyógyító Hermione felé tanúsított elutasító viselkedése elhalványult, és a férfi elgondolkodva tanulmányozta a lányt. – Albániába jelentkeztem a képzésre. Még '64-ben. Nem tudtak felvenni, a pálcám nem volt elég pontos. Gyönyörű kórház. A Régi Varázslatok Osztálya volt Európa legjobbja.

– Az volt – mondta Hermione, a hangja vágyakozóan csengett.

– Kár, hogy a terroristák a háború alatt lerombolták – sajnálkozott a gyógyító. – Akkor viszont – szemügyre vette Hermione ruháját és csuklóját, és az ajka meggörbült –, gondolom, te is közéjük tartoztál.

– Nem olyan, aki valaha is megtámadott egy kórházat – mondta Hermione.

Ez Voldemort kedvelt taktikája volt, olyan helyeket támadni, amelyeknek semlegesnek kellett volna lenniük, és az Ellenállás terroristáit hibáztatni érte. Ez segített abban, hogy a közvélemény Voldemort szövetségese legyen, és az Ellenállást még inkább a föld alá szorította.

Hermione emlékezett, amikor megtudták, hogy felrobbantották az albán kórházat. Szinte nem volt túlélő, az összes gyógyító, akik Hermione mentorai voltak, meghaltak a romok alatt.

Az albániai Ellenállás nem sokkal később eltűnt.

A szakember még néhány percig tanulmányozta a Hermione fölött lévő diagnosztikai leolvasást, mielőtt a pálcája egy suhintásával eltüntette azt. Néhány bűbájt varázsolt, amitől Hermione érezte, hogy belésüllyed, és furcsán hideget érzett a fejében. Aztán a gyógyító előrehajolt, és egy csepp boszorkányfű esszenciát csepegtetett a szemébe.

– Azt hiszem, valóban teljesen felépülhet. Tartsa alacsonyan a fényt, és napközben kétóránként alkalmazza a boszorkányfű esszenciáját, és a következő két hétben még egy cseppet közvetlenül lefekvés előtt. Tegye ezt, és szerintem a végén alig, vagy egyáltalán nem lesz hosszú távú látáskárosodása.

Hermione félszemmel figyelte, ahogy felállt, és Malfoy felé fordult, nagyképűen megigazítva a talárját.

– Meg kell mondjam, kivételes kis gyógyítója van. Amikor elmondta, mi történt, arra számítottam, hogy a végén nagyrészt megvakul a szemére. A Sanentur varázslatok meglehetősen érzékenyek és sérülésspecifikusak. Figyelemre méltó, hogy volt annyi lélekjelenléte, hogy megkülönböztesse ez alkalmas erre az adott típusú szúrás helyreállítására.

– Elég szerencsés – mondta Malfoy, a hangja szelíd volt. – Van még valami, amit ajánlana? Szigorú utasítást kaptam, hogy jó állapotban tartsam. Nem akarom, hogy bármit is figyelmen kívül hagyjanak.

– Nos, talán egy hűsítő borogatást. A boszorkányfű esszenciája akkor hat a legjobban a szemében, ha hűvös hőmérsékleten tartják. És... tápláló ételek. Csirkeleves és hasonlók, amik segítik a test gyógyulását. Valószínűleg ő is tudja.

– Rendben – bólintott Malfoy, kiegyenesedett, és Hermione szobájának ajtaja felé mutatott, amit a házimanók megjavítottak.

A gyógyító ismét Hermionéra nézett.

– Egészen kivételes – mondta ismét csodálkozó hangon. – Kár. Micsoda tehetségpazarlás.

– Ühümm – mormolta Malfoy közömbösen.

– És ön, uram. Egészen figyelemre méltó, hogy ilyen jól tudta végrehajtani a varázslatokat. Nagyon lenyűgöző együttműködés. Ön is lehetne gyógyító.

– Ezt mondják nekem folyton – szólalt meg Malfoy egy őszinte mosollyal. – Gondolja, hogy a Szent Mungo még mindig felvenne, miután megöltem valakit a várótermükben?

A gyógyító elvörösödött.
– Nos, úgy értem…

– Ha nincs más, kikísérem – vágott közbe Malfoy, és kisétált a szobából.

Hermione a következő napok nagy részét az ágyban töltötte. Egy házimanó kétóránként érkezett egy fiola boszorkányfű esszenciával, figyelte, ahogy a szemébe cseppent egy cseppet, majd újra eltűnt.

Négy nap múlva a látása egy karnyújtásnyi távolságon belül nagyrészt helyreállt, de ezen a sugarú körön túl a dolgok homályosak lettek, és fájt, ha megpróbált fókuszálni.

Malfoy nem jelent meg újra, de Hermione úgy vélte, hallotta a lépteit a folyosón.

Aztán jött Stroud gyógyító.

– Úgy hallom, elég szerencsétlen hónapod volt – mondta Stroud, elővarázsolt egy orvosi asztalt, és megvárta, amíg Hermione odamegy hozzá.

A boszorkány nem szólt semmit, miközben odament, és leült a szélére. Stroud előhúzott egy fiola Veritaserumot, ő pedig kinyitotta a száját, és elfogadta a nyelvére cseppentett cseppet.

Stroud általános diagnosztikát végzett Hermionén, és mindketten azt tanulmányozták. A lány szeme már jobban volt. A nátriumszintje normális. A kortizolszintje rendkívül magas.

Mindig is magas volt, de most markánsan megugrott.

Stroud felsóhajtott, és írt valamit Hermione aktájába, mielőtt egy terhességfelismerő bűbájt varázsolt.

A boszorkány már tudta, mi lesz a bűbáj eredménye. Célzottan a falon lévő órát bámulta. A kiegyensúlyozatlan látása miatt még nem tudta kivenni a számokat, de még a mutatókat sem, hacsak nem csukta be a bal szemét.

Hosszú csend következett. Olyan hosszú, hogy Hermione végül hátranézett, és látta Stroud gyógyító részletesebb diagnózist végzett a lány reproduktív rendszeréről.

A boszorkány nem tudta tisztán kivenni az összes ráolvasást, de annyit felismert, hogy tudja, semmi szokatlan nincs benne. Felnézett Stroud gyógyító arcára.

Elmosódott volt, de Hermione még mindig kivehette a nő szája körül az ismerős, feszült ingerültséget, ahogy a pálcájával babrálta a diagnosztikát.

– Még mindig nem vagy terhes – közölte Stroud egykedvűen.

A szavai egyszerre voltak vád és ítélet.

Hermione meg sem rezzent, még csak nem is pislogott. Stroud gyógyító folytatta:
– Te vagy a kevesek egyike, aki még mindig nem terhes. A többiek esetében azért nem azok, mert saját problémáik vannak.

Szünet következett. Úgy tűnt, Stroud gyógyító védekezésére vár.

– Talán a Helytartónak is vannak problémái – mondta végül Hermione.

– Neki nincsenek. Én magam is megvizsgáltam őt, már többször is. Tökéletesen férfias és termékeny. Sőt, kivételes.

Hermione küzdött, hogy ne ránduljon meg a szája a szórakozástól a gondolatra, hogy Malfoyt Stroud vizsgálja. Biztosan a férfi imádta ezt, gondolta magában.

Kívülről Hermione hallgatott. Stroud gyógyító élesen felsóhajtott.

– Hogyan van veled? Hátradőlve maradsz utána, ahogy utasítottak? Megmosakszol utána?

A kérdések gyanúsak voltak.

Hermione érezte, hogy kipirul az arca, ahogy kénytelen volt válaszolni a kérdésekre.

– Ott van egy óra a falon. Mindig megvárom a megadott időt, mielőtt megmozdulok. Minden mosakodási utasítást betartok. Ezt a portré is igazolhatja.

Stroud gyógyító szeme összeszűkült.

– És hogyan vagy együtt vele?

Hermione figyelmesen bámulta az elmosódott órát, amíg a feje lüktetni nem kezdett.

– Egy asztalon csináljuk.

– Mi? – szólalt meg Stroud gyógyító élesen.

– Ő… megidéz egy asztalt, a szoba közepére. És nekem pedig fölé kell hajolnom.

– Hátulról hatol beléd?

Hermione érezte, hogy az arca és a füle forróvá válik.
– Igen. Nagyon klinikusan csinálja.

– Hányszor naponta?

– Naponta egyszer. Öt napon keresztül.

Hosszú csend volt.

– Nos… – mondta végül Stroud gyógyító. Aztán előrehajolt, és kétszer megkocogtatta a pálcájával az egyik bilincset Hermione csuklóján. Azonnal hőhullámot érzett.

Egy perccel később éles kopogás hallatszott az ajtón, és Malfoy lépett be, olyan ridegen, amilyennek Hermione még sosem látta. Éppen csak kivehette az arcát, ahogy Stroud gyógyító felé sétált. Behunyta a bal szemét, hogy megpróbáljon tisztábban látni.

– Hívatott – mondta a férfi.

– Még mindig nem terhes – jelentette ki Stroud gyógyító.

Malfoy nem tűnt sem meglepettnek, sem csalódottnak a bejelentéstől.

– Milyen szerencsétlen eset – szólt hűvösen.

– Valóban. Kezd abnormáliássá válni. Semmi olyat nem találtam, amivel ezt meg lehetne magyarázni.

Stroud gyógyító szeme összeszűkült, ahogy Malfoyt bámulta.

Ez hirtelen felcsigázta Hermione kíváncsiságát. Vajon Stroud gyógyító azt gyanította, Malfoy megpróbálja elkerülni, hogy Hermione teherbe essen? És tényleg így volt? Miért tette volna? Kétségbeesetten teherbe kellett volna ejtenie őt. Ha nem is örökösért, de legalábbis abban a reményben, hogy a kompatibilis varázslat végre megrothasztja és áttöri a Hermione emlékeit védő mágiát.

– A Sötét Nagyúrnak lehet oka az aggodalomra, ha továbbra is terméketlen marad. Mint tudja, a vágya kettős természetű.

– Valóban. Tisztában vagyok vele – mondta Malfoy, veszélyes éllel a hangjába.

– Akkor ne legyen ellenvetése, ha teszek néhány javaslatot arra vonatkozóan, hogyan növelhetné a siker esélyeit.

Malfoy lehajtotta a fejét.

– Bármit, ami a Sötét Nagyúr szolgálatában áll.

– Akkor nincs több asztal – közölte Stroud éles hangon.

Malfoy szemében valami, talán ingerültség villant fel.

– Rendben.

– És legyen hátradőlve – emelte fel az állát Stroud –, kevesebb távolságtartással.

Malfoy ajkára gúnyos mosoly görbült, de mielőtt bármit is mondott volna, Stroud hozzátette:
– A mágikus terhesség sokkal összetettebb, mint pusztán a megtermékenyítés biológiai folyamata. Szükség lehet egy kapcsolatra. Ellenkező esetben mugli módszereket is alkalmazhatnánk erre az újranépesítési törekvésre, ami mindenki számára sokkal kényelmesebb lenne.

– Tényleg? Az összes többi vemhes tenyészállatának állapotát az urukkal való kapcsolatuknak tulajdonítja? – Malfoy húzta el a száját.

– Kivételes a varázsereje, akárcsak önnek – mondta Stroud merev arckifejezéssel. – Egyes elméletek szerint az ilyen erő hatására az élet szikrája több…több meggyőzést igényel. Hacsak nem tud valami más magyarázatot adni.

Hosszú pillantást vetett Malfoyra, amit a férfi szemrebbenés nélkül viszonozott.

Hermione biztos volt benne, Stroud valóban Malfoyt gyanúsította azzal, hogy valamivel beavatkozott.

– Rendben.

– Kiváló – mondta Stroud, és szája vékony mosolyra tágult. – Elvégre a Sötét Nagyúr igencsak vágyik arra, hogy hozzáférést nyerjen azokhoz az emlékekhez. Ha a fogantatási erőfeszítések továbbra sem vezetnek eredményre, lehet, kénytelenek leszünk más „nemzőket” is fontolóra venni.

– Én úgy tudtam, hogy az emlékek felszabadításához használt mágikus terhesség szükségessé teszi, hogy az apa a legilimentor legyen, különben vetéléshez vezethet – mondta Malfoy enyhén éles hangon.

– Ez igaz. A mágikus-genetikai ismerete fontos. Azonban nem feltétlenül szükséges apai ismeretség. A féltestvér például egy másik lehetőség lehetne. Hallottam olyan pletykákat, hogy az apját talán visszahívják Nagy-Britanniába.

Hermione érezte, ahogy meginog, és a torka összeszorult, mintha mindjárt rosszul lenne. Malfoy arckifejezése meg sem rezdült, de elsápadt, láthatóan, még Hermione homályos látásával is.

Stroud gyógyító folytatta, és a hangja gúnyos volt.

– Nem említettem a lehetőséget a Sötét Nagyúrnak. Még nem. De tudom, mennyire vágyik a fejlődésre. Csalódás lenne számomra, ha ezt kellene javasolnom. Tudósként be kell vallanom, különösen kíváncsi vagyok két ilyen egyedülállóan erős egyéniség utódjára. De… az első számú hűségem a Sötét Nagyúrnak szól, így, ha ez a bizonyos párosítás hat hónap után sem lesz eredményes, úgy érzem, nem lesz más választásom, mint alternatív megoldást ajánlani.

– Természetesen – mondta Malfoy, a hangja nyugodt volt, de volt benne valami, amit Hermione hideg dühként ismert fel. – Volt még valami más is?

– Semmi más, Helytartó. Köszönöm, hogy időt szakított rám – bazsalygott Stroud gyógyító.

Malfoy sarkon fordult, és eltűnt az ajtónyíláson keresztül.

hozzászólások: 0