25. fejezet

Amikor Hermione kinyitotta a szemét már késő este volt. Fejét elfordította, és Malfoyt találta ott, falon lévő portré előtt állt, és halkan beszélt hozzá.

A festményen lévő boszorkány azonnal megpillantotta Hermionét, és a válla fölött gesztikulált. A férfi abbahagyta a beszédet, és sarkon fordult, hogy szembenézhessen vele.

Fáradtnak tűnt, és láthatóan nem lelkesítette a közelgő apaság.

Hermione úgy érezte, mintha rosszul lenne.

Összeszorította a szemét, védekezően összegömbölyödött, és megpróbált nem sírni megint. Hallotta Malfoy cipőjének hangját, ahogy átment a szobán, és az ágyához közeledett.

Hosszú csend volt, és érezte, hogy a férfi tekintete rajta van. Az állát a vállára hajtotta, és el akarta távolítani a varázslót.

– Nem szabad bántanod magad, és nem szabad olyat tenned, ami abortuszt vagy vetélést okozna. – Ez nem kijelentés volt, hanem parancs. Érezte, hogy a csuklója körül forróság izzik. – Biztos vagyok benne, hogy megpróbálod majd ezt védekezésként értelmezni, és megpróbáld megkerülni a kényszert, de ez nem így van. Nem szabad semmit sem tenned, hogy véget vess a terhességednek.

Érezte, ahogy a szeme sarkában könnyek szúrnak, és halkan felzokogott.

– Topsy mostantól teljes munkaidőben figyelni fog téged, hogy ne érjen semmi szerencsétlenség, mint például: ha megbotlanál a lépcsőn, vagy megrágnál egy tiszafaágat. Korábban is gondozott már terhes boszorkányokat, így jól tudja, mit ehetsz és mit nem ihatsz. Engedélye van rá, hogy azonnal lefogjon, ha bármivel is próbálkozol.

Hermione nem szólt semmit. Malfoy percekig állt az ágya mellett, mielőtt halkan felsóhajtott. Hallotta a férfi távolodó lépteit és az ajtó kattanását.

Az ágyban maradt, és felváltva sírt és aludt, szorosan összegömbölyödve, a karjait védelmezően a hasa köré fonta.

– Sajnálom. Sajnálom. Annyira, de annyira sajnálom – suttogta újra és újra. – Bármit megtennék, hogy megkíméljelek ettől a világtól.

Malfoy négy nap múlva jelent meg újra.

– Nem feküdhetsz kilenc hónapig búslakodva – mondta. – Enned kell. Ki kellene menned a szabadba.

Hermione nem törődött vele, és remélte, hogy elmegy. Hacsak nem akarta erőszakkal kikényszeríteni az ágyból, esze ágában sem volt megmozdulni. Hosszú csend állt be. Érezte, hogy a férfi tekintetével őt méregeti.

– Van valamim a számodra – szólalt meg végül.

Érezte, hogy valami nehéz nyomódik a takaróra, és felnyitotta az egyik szemét. Egy vastag könyv feküdt mellette. Útmutató a mágikus terhesség és szülés hatékony ellátásához.

Újra lehunyta a szemét.

– Nem nyúlhatok a könyveidhez – szólalt meg, miközben a szája elgörbült, ahogy beszélt, és a hangja halványan remegett. – Astoria mindet elzárta a sárvérűek elől.

– Ez nem a kastély könyvtárából való. – Malfoy hangja halványan szórakozott volt. – Nem fogsz megégni tőle.

Szünet következett.

– Elvárom, hogy holnap felkelj az ágyból.

Miután elment, Hermione újra kinyitotta a szemét, és tétován a könyv felé nyúlt, egyik ujját könnyedén a borítón pihentetve. Nem érzett égető érzést, ahogy érintkezett vele.

Közelebb húzta, a mellkasához közelítette, és szorosan magához szorította.

Másnap Hermione kikényszerítette magát az ágyból, és az ablakhoz ment. A könyv vadonatúj volt, a bőrgerinc enyhén nyikorgott, amikor felemelte a borítót, és a lapoknak halvány gépolaj- és tintaillata volt. Három centi vastag, és különleges papírra nyomtatták. A tartalomjegyzékkel kezdte, és órákig olvasott egyfolytában.

Inkább egy orvosi szakkönyv volt, mint egy laikus boszorkánynak szánt alapvető terhességi útmutató. Figyelmes Malfoy részéről, hogy rájött, ő inkább ezt szeretné.

Éppen a megfelelő anya-magzat kapcsolatát befolyásoló endokrin szabályozásról szóló fejezet mélyén járt, amikor Malfoy ismét besétált a szobájába.

Hirtelen megragadta a könyv szélét, amikor a férfi elgondolkodó arckifejezéssel bámult rá.

– Mikor voltál utoljára kint? – kérdezte végül.

Hermione habozott és nyelt egyet.
– Aznap, amikor Franciaországba mentél. Kimentem a szabadba.

A férfi szeme összeszűkült.
– Mennyi időre?

Hermione kissé felemelete az állát, és elpirult.
– Kevesebb mint egy percre.

Ingerültség villant át a férfi arckifejezésén.
– És azelőtt? – Hermione elhallgatott, és lesütötte a szemét. – Nem voltál kint a napéjegyenlőség óta, ugye?

Hermione pislogás nélkül bámulta az előtte lévő lapot, amíg a szavak el nem homályosodtak. Malfoy felsóhajtott.

– Kelj fel! – parancsolta.

Hermione felállt, szorosan a mellkasára szorítva a könyvet. A férfi ismét felsóhajtott.

– Ezt nem hozhatod magaddal, majdnem öt kilót nyom. Nem hagyom, hogy végigvonszold a birtokon. Hagyd itt.

Hermione szorosabban fogta meg. Felemelte a jobb kezét, és a halántékát markolta, mintha fájna a feje.

– Senki sem fogja ellopni vagy elvinni, ha itt hagyod. Ha mégis megteszik, veszek neked egy másikat. Hagyd csak! – Az utolsó szavak parancsként hangzottak.

Hermione vonakodva letette az ágyára, majd elment a csizmájáért a szekrényhez. Amíg ő készülődött, Malfoy az ablakon bámult kifelé, a horizontot tanulmányozva. Aztán élesen megfordult, és röviden végigpillantott rajta, mielőtt az ajtó felé lépkedett.

Hermione lassan követte őt.

A férfi megállt a veranda ajtajában, és a lányra nézett.

– Nem megyünk a sövénylabirintus közelébe.

A férfi átvezette a rózsakerteken, majd az egyik virágzó gyümölcsfákkal szegélyezett úton indultak el. A birtok gyönyörű volt tavasszal. Hermione nem tagadhatta, de a szépséget keserűnek és mérgezőnek érezte, ahogy magába szívta.

Sem ő, sem Malfoy nem szólalt meg, amíg a férfi vissza nem kísérte a szobájába.

Amikor a férfi elsétált, sikerült megszólalnia.

– Malfoy. – A hangja megingott, ahogy kimondta a nevét.

A férfi megállt, és visszafordult hozzá, arckifejezése összezárult, szemei óvatosak voltak.

– Malfoy – mondta újra. Az állkapcsa megremegett, és megragadta az ágy posztóját. – Soha semmit nem fogok kérni tőled…

A férfi szája megrándult, és a tekintete megkeményedett. Érezte, hogy valami megtörik benne a kétségbeeséstől, de kényszerítette magát, hogy folytassa.

– Bármit megtehetsz velem, amit csak akarsz. Soha nem fogok kegyelmet kérni tőled. De… kérlek, kérlek, ne bántsd a babát. Még, ha más örökösöd is lesz, akkor is… akkor is félig a tiéd. Ne… ne… ne… ne… ne…ne…ne…

A mellkasa remegni kezdett, ahogy küzdött a levegővételért, és a sírás ellen. Megrázta magát.

– Ne hagyd, hogy Astoria bántsa… – mondta megtört hangon. – Kérlek… kérlek…

A hangja elakadt, amikor hiperventillálni kezdett. Az ágyrácsba kapaszkodott, miközben légzéssel küzdött.

Malfoy átment a szobán, és megragadta a vállát.

– Senki sem fogja bántani a kisbabádat – szólalt meg, miközben a lány szemébe nézett.

A boszorkány elhúzódott tőle, kiszabadítva az egyik vállát.

– Ne… ne ígérj nekem olyat, amit nem gondolsz komolyan.

A férfi arckifejezése megrándult, és újra elkapta a vállát, végigsimítva a kezével a karján.

– A szavamat adom. Senki sem fogja bántani a gyermekedet. Astoria soha nem fog hozzáérni.

Hermione az ajkába harapott, miközben felbámult a férfira, és igyekezett megállni, hogy ne lélegezzen túlságosan. A tüdeje folyton görcsbe rándult, anélkül, hogy irányíthatta volna. Az egész teste remegett, ahogy folyton éles, ziháló lélegzeteket vett, majd azonnal ki is engedte őket.

– Senki sem fogja bántani. Nyugodj meg! – mondta határozottan. – Lassan kell lélegezned.

A lány egy pillanatra a férfi kezére hajolt, a fejét a mellkasának támasztotta, miközben megpróbált lassan levegőt venni, aztán megdermedt, és elszakadt tőle, a falnak hátrálva.

– Ne… szórakozz velem! – szólt remegve. – Nincs szükségem az ígéreteidre vagy a figyelmedre, hogy „fenntartsd” a „környezetemet”. – Halkan zokogott. – Elvégre világossá tetted, milyen szánalmas lennék, ha összetéveszteném a kötelező gondoskodást bármivel…

A lány átkarolta magát, és lecsúszott a padlóra, remegve, és összepréselte a száját, miközben egész teste rázkódott.

– Nem kell tovább aggódnod vigyázok magamra. Nem kell újra elkísérned.

Malfoy percekig mozdulatlanul bámult le rá, miközben ő a szájára szorította a kezét, és próbálta lenyugtatni a légzését. A keze kissé megrándult előre, mielőtt ökölbe szorította, élesen bólintott, és távozott.

Három hétig nem látta.

Topsy jelenléte állandóvá vált, bár a manó ritkán volt látható. Ha Hermione csak felült az ágyban, a manó azonnal materializálódott, és megkérdezte, hogy kér-e valamit.

Ez alatt a három hét alatt Hermione reggeli rosszullétektől szenvedett. Korán és hevesen jelentkezett. Hermione sok ételt alig bírt megszagolni, nemhogy megkóstolni vagy esetleg lenyelni.

Szerencsére a szabadban lévő szagok nem zavarták. Amikor éppen nem a terhességi útmutatóját olvasta újra, hosszú sétákat tett a kastély körül. Rávette magát, hogy a sövények mentén sétáljon, és újra és újra emlékeztette magát Montague halálára.

Elkezdett fájni a feje. Csikorgó fájdalom volt, amely halvány érzésként kezdődött a koponyája hátsó részén, de úgy tűnt, napról napra kissé rosszabb lett.

Amikor nem sétált vagy olvasott, az ágyába kuporodott és aludt.

Ahogy a terhessége előrehaladt, a feje annyira fájni kezdett, hogy tudat alatt elkezdte összeszorítani az állkapcsát, megpróbált megbirkózni az állandó fájdalommal. A napfény csak súlyosbította a fejfájást, a ragyogó napsütéses napok ágyban tartották, miközben próbált nem hányni a reggeli rosszullét és a fájdalom kombinációjától. Napokon belül a fájdalom olyan erőssé vált, hogy olvasni sem tudott.

Topsy sötét, nehéz függönyöket húzott el, amelyek szinte az összes fényt távol tartották a szobából.

Egyre kevesebbet evett. Amikor két napja nem evett és nem kelt ki az ágyból, Malfoy végre újra megjelent.

Hallotta, ahogy belép, de nem húzta el a karját a szeme elől, hogy tudomásul vegye.

– Enned kell – közölte a férfi.

– Tényleg? – kérdezett vissza a lány gyenge, de szarkasztikus hangon. – Fogalmam sem volt róla. Az orvosi tankönyvben sosem említették, hogy a terhesség alatt szükség van a táplálkozásra.

Hallotta, ahogy a férfi felsóhajtott.

– Ez egy mágikus terhesség – közölte keserűen. – Még a muglik is szenvednek a reggeli rosszulléttől, csak a varázslóknak rosszabb, még a sárvérűeknek is.

Szünet következett, és hallotta, ahogy a férfi elmozdul.

– Van valami, amit megeszel? Amit szerinted meg tudnál enni?

– Hasábkrumpli – mondta a lány bágyadtan. – Vagy talán egy zacskó chips.

Hosszú csend következett.

– Tényleg? – kérdezte kétkedő hangon.

A nő halványan gúnyosan felszisszent, és ettől olyan fájdalmasan lüktetett a feje, mintha valaki egy fémrudat szúrt volna át a koponyája tövénél, egészen az agya közepéig. Halkan felnyögött. A véget nem érő, egyre erősödő fájdalom olyan volt, mintha az agyát lassan összezúznák és porrá őrölnék.

– Még ha eszembe jutna is valami, amit ehetőnek gondolnék, kétlem, hogy magamban tudnám tartani – szólt feszült hangon.

Szinte hallotta, ahogy a férfi próbál kitalálni valami mást, amit mondhatna. Hermione megfordult, és a karjára hajtotta a fejét.

– A boszorkányok évezredek óta szülnek gyereket. A statisztikai valószínűség szerint nem valószínű, hogy belehalok – mondta a boszorkány neki.

Szünetet tartott.

– Az anyám majdnem meghalt – szólalt meg. A hangja üregesnek tűnt.

Hermione nem mondott mást. Malfoy nem ment el. Még mindig az ágya mellett állt, amikor a lány elaludt a fájdalmas kimerültségtől.

Stroud gyógyító néhány nappal később érkezett meg. Malfoy baljós árnyékként magasodott mögötte.

Amikor Stroud egy vizsgálóasztalt varázsolt a szoba közepére, gúnyosan rávigyorgott.

– Sétáljon még pár métert az ágyáig, és ott alkalmazza a diagnosztikai bűbájt – mondta hideg hangon.

Stroud halványan felszisszent az orra alatt, és odasétált, ahol Hermione összegömbölyödve feküdt.

Stroud alig vetett egy pillantást Hermionéra, miközben egy összetett diagnosztikai varázslatot varázsolt Hermione hasára. Egy halvány, szinte vakítóan világos, sárga fényű, apró gömb jelent meg, olyan gyorsan pulzált, hogy szinte dobogott. Majdnem úgy nézett ki, mint egy aranyszipoly, de miniatürizált volt, alig nagyobb, mint egy borsószem.

Hermione megdermedt, és bámult rá. A fénytől hányingere lett, de nem tudta elszakítani a tekintetét. Szinte az egész szobát bevilágította.

– Ez az örököse mágikus szignatúrája – tájékoztatta Malfoyt Stroud.

Hermione tekintete Malfoyra siklott, a férfi inkább úgy nézett ki, mintha valaki fejbe vágta volna egy ütővel. Az arca hamuszürke volt, és félig kábultnak tűnt.

– A lüktetés a szívverés. A mérete a magzat növekedésének felel meg. A fényesség pedig a mágiaszintet jelzi, ami kivételes, pontosan ahogy azt megjósoltam. – Stroud gyógyító utolsó szavai önelégültnek tűntek. – Bár lehet, hogy a terhességet ez még traumatikusabbá teszi a számára. A hatalmas varázserővel rendelkező gyermekek gyakran ezt teszik.

A gyógyító Hermionéra pillantott, és őszintétlen mosolyt villantott.

Stroud néhány percig különböző varázslatokat mondott a fénygömbre és Hermionéra, végül Hermione fejére is mondott egyet. A lány felnézett. Az agyában szétszórt izzó fények mind egyformának tűntek, kivéve, hogy a fénynek volt egy halvány arany árnyalata.

A gyógyító Malfoy felé fordult.

– Ellenőrizte mostanában az emlékeit?

– Nem – mondta. – Már elszenvedett egy rohamot, mert legilimenciát végeztek rajta, amikor a hormonszintje emelkedett volt. Megvárom, amíg elmúlik a migrénje és a reggeli rosszulléte. A legilimencia invazív és traumatikus, függetlenül a mágikus szignatúra ismertségétől.

Stroud gyógyító bólintott.

– Valószínű, hogy a migrén elsősorban a fúgák miatt van. A terhesség alatti fejfájás nem ritka, de a fájdalom szintje, amit a diagnosztika jelez, meghaladja a normálisnak tekinthető szintet.

Malfoy arckifejezése megfeszült.

– Lehet valamit tenni? – kérdezte.

– Fájdalomcsillapító bájitalok felírása terhesség alatt nem tanácsos. Magzati rendellenességeket vagy vetélést eredményezhet a terhesség korai szakaszában – mondta Stroud. – Megpróbálkozhatna mugli fájdalomcsillapítással, ha ennyire aggódik, de általában a mágikusan kiváltott rosszullétek mágikus kezelést igényelnek.

Malfoy szkeptikusan szemlélte Stroudot. A gyógyító felemelte az állát.

– Ha nem hisz nekem, nyugodtan kérhet egy másod véleményt, vagy hozhat egy bábát, aki megerősíti. Az elmegyógyítója tájékoztatott, hogy a korróziós folyamat valószínűleg gyötrelmes lesz. Nem mintha eddig bárki is hozott volna létre egyéni mágikus fúgákat több száz emléke köré. A mágikus korrózió ugyanolyan fájdalmas, mint amilyennek hangzik. Az örököse mágikus szintje valószínűleg felgyorsítja a folyamatot, de fogalmunk sincs, hogy mennyi ideig tarthat. Lehetséges, hogy amint a hormonszintje újra egyensúlyba kerül, a fájdalom súlyossága némileg enyhülni fog. De ugyanilyen valószínű, hogy a korróziós folyamat a terhesség teljes időtartama alatt így marad. Ezt lehetetlen megjósolni. Igazából semmit sem lehet tenni ellene. Vannak biztonságos bájitalok a folyadékpótlás és az éhezés ellen, amelyeket be lehet adni neki, ha magában tudja tartani. Azonban, hacsak nem veszít veszélyes mennyiségű súlyt, vagy nem kezd el sikoltozni a fájdalomtól, a beavatkozás veszélyeztetheti őt vagy a terhességet, és nem tesz mást, mint meghosszabbítja a folyamatot.

Malfoy állkapcsa összeszorult.

– Rendben.

Stroud nem sokkal ezután távozott, de Malfoy ott maradt, és Hermionét bámulta.

A lány lehunyta a szemét, és próbált nem foglalkozni azzal, hogy milyen szerencsétlenül érzi magát, és hogy talán még harmincnégy hétig így is marad. Túlságosan fájt a feje ahhoz, hogy még gondolkodni is tudjon. Próbált akarattal elaludni. Az apró, izzó fénygömb megjelent a lelki szemei előtt lobogva, és még védelmezőbben gömbölyödött a hasa köré.

Érezte, hogy az ágy elmozdul, és hűvös ujjak érintették az arcát, hátrasimították a haját, majd a homlokán pihentek. Az ajkába harapott, és küzdött a sírás ellen.

Annyira belefáradt a sírásba.

Próbálj úgy tenni, mintha valaki más lenne. Harry az. Ron az. Az anyukád lenne az, mondta magának, nem erőltette meg magát, hogy elhúzódjon az érintéstől.

Újabb egy hét elteltével azon kezdett gondolkodni, vajon belehal-e a terhességbe. A szülészeti gyógyítás fejlett tudománya ellenére a mágikus beavatkozás a terhességbe rendkívül korlátozott volt. A mágikus terhességek általában vagy semlegesítették, vagy rendkívül rosszul reagáltak a külső mágikus hatásokra.

Hermione sikerült magát kissé hidratáltan tartani. Topsy naponta többször is adagolta neki a folyadék- és táplálékitalokat, de Hermione ritkán tudta őket magában tartani, ami ahhoz kellett, hogy a szervezete felszívja őket.

Nem volt biztos benne, hogy valóban hyperemesis gravidarumban szenved-e, vagy a hányinger és hányás nagy részét a migrén okozta. Ha evett valamit, azonnal hányt, majd addig öklendezett, amíg zokogott a további fájdalomtól, amit a feje okozott.

Majdnem minden izomtónusát elvesztette.

Petyhüdten feküdt az ágyban a sötét szobában, és azt kívánta, bárcsak meghalna.

Malfoy eljött, gyakran, gondolta. Több elmegyógyítót is hozott magával, akik csak idegesen dadogtak körülötte, és nem adtak hasznos tanácsokat. Hozott bábákat és szülész-nőgyógyászokat, akik az örököse varázsszintjét nyüstölték, és még rosszabb ízű bájitalokat írtak fel Hermionénak, hogy azokat hányja ki.

Gyanította, Malfoy néha akkor jött, amikor ő aludt, mert túlérzékeny orra gyakran érezte az illatát a szobában. Amikor ébrenléte alatt jött, alig volt fogékonyabb a jelenlétére.

Leült az ágya szélére, és végigsimított a haján, néha pedig megfogta a csuklóját, és a sajátjába húzta a kezét. Amikor először tette ezt, azt hitte, hogy a férfi az ujjaival játszik, de fokozatosan rájött, a varázsló masszírozza a kezét, a pálcája hegyével különböző nyomáspontokon végigkocogtatta a kezét, enyhe rezgéseket küldve az izmokba. Aztán lehajolt, és könnyedén megmasszírozta az ujjait és a tenyerét.

Azt csinálta, amit a gyógyítók szoktak, amikor kezeljék a cruciatus okozta remegést, döbbent rá a lány. Biztosan megjegyezte a technikát, mivel milyen gyakran volt szüksége a kezelésre.

Nem húzta el a kezét.

Azt mondta magának, hogy csak azért, mert még jobban fájna a feje, ha megmozdulna.

Ahogy közeledett május vége, a feje egyre jobban és jobban fájt. Egyre vékonyabb lett, mígnem a bilincsek is félig felcsúsztak az alkarján. Topsy bosszús lett, és elkezdett Hermione szemébe nézni, miközben halkan kérlelte őt, hogy próbáljon meg több bájitalt lenyelni, vagy kortyolgasson borsmenta- vagy gyömbérteát.

Malfoy mindenfelé mászkált. El kellett mennie „vadászni” és egyéb feladatokat ellátni, amire Hermione igyekezett nem gondolni, de gyakran volt a szobájában. Nem beszélt hozzá. Ritkán találkozott a tekintetével, de végigsimította a haját, a kezét fogta, és a csuklóján lévő bilincsekkel babrált. Néha, amikor kinyitotta a szemét, azt látta, hogy a férfi a hasát bámulja, de soha nem próbálta megérinteni.

Majdnem kilenchetes terhes volt, amikor hirtelen pánikszerűen felébredt.

Volt valami… valami, amire fel kellett készülnie.

Nem emlékezett…

Fontos volt.

A legfontosabb dolog. Amit nem tudott elfelejteni.

Készen kellett állnia.

Bármi történjék is. Ki kellett tartania.

Kikényszerítette magát az ágyból. A felegyenesedés fájdalmától zihálva kapkodta a levegőt. Megragadta a fejét. Kényszerítette magát, hogy felálljon.

Meg kellett…

Nem emlékezett. Pontosan a határon volt.

A lába remegett az izomsorvadástól. Kényszerítette magát, hogy járjon, és megpróbált nem pánikba esni.

Valamit csinálnia kellett volna…valamit.

Mit kellett volna tennie?

Topsy jelent meg.

– Szükséged van valamire? – kérdezte.

– Nem – mondta Hermione remegő hangon, miközben az agyát tördelte, és próbált gondolkodni. Ó, istenem, mi volt az? A szíve hevesen kezdett szaporázni, ahogy próbált visszaemlékezni, hogy átgondolja a vakító fájdalmat.

Fekete foltok táncoltak folyamatosan a szeme előtt, egyre nagyobbak és nagyobbak lettek. A fájdalom a fejében egyre erősödött.

Malfoy hirtelen ott állt előtte. Talán ő hoppanált? Nem hallotta.

– Mi… – kezdte, de félbeszakította, amikor észrevette, hogy a lány ott áll előtte.

– Én… nem… nem emlékszem… – préselte ki magából a lány. – Nekem… meg kellett volna… tartanom…

A hangja halk kiáltásban tört fel, ahogy a fejében lévő nyomás olyan erőssé vált, hogy azt hitte, elájul. A látása megingott. Pislogva próbált látni, és amikor kitisztult, azt látta, hogy Malfoy kezében egy kés van. Megdöbbenve nézett fel rá. A férfi arckifejezése hideg és elszánt volt, ahogy felé támadt.

A lány hátraesett, ösztönösen próbálta elhárítani a férfit.

Egy pillanattal azelőtt, hogy megszúrta volna, Malfoy hirtelen eltűnt.

Alastor Mordon állt előtte. Komor arccal és fáradtan.

– Adódott egy lehetőség. Egy olyan, amely megváltoztathatja a háború menetét.

Mielőtt Hermione bármit is mondhatott volna, Mordon eltűnt, ő pedig elesett.

Nem, nem zuhant.

Malfoy a torkánál fogva tartotta, és a földhöz csapta.

A bordái közé csúszott egy késpenge ütése.

Egy csatatér közepén volt. Mindenki a földre zuhant, fuldokolva. Harry. Ron. Halálfalók. Mindenki haldoklott körülötte, ő pedig sikoltozott.

– Mit gondolsz, hányszor tudlak még leszúrni, mielőtt kialszik a fény a szemedben?

Ginny sírt.
– Nem akartam.

– Valami, ami felmelegíti a hideg szívemet.

Egy kemény csók, miközben a falhoz szorították.

– Nem akartalak.

Az érzés, ahogy a csuklója összetörik a vasmarkolat alatt.

– Úgy tűnik, örülsz, hogy sikeresen elkurvultál. Boldog vagy, hogy a sakkfigurádat a helyére tetted?

Harry sápadtan és dühösen állt előtte, arcán száradt vérrel.
– Ha ennyire nem hiszel bennünk, akkor nem vagy olyan, akinek a segítségére szükségem lenne.

Tonks mellé ült, aki gyanakodva, szkeptikus szemmel bámulta Hermionét.
– Hány embert öltél meg ma, Hermione? Tízet? Tizenötöt? Tudod egyáltalán?

Minerva McGalagony egy teáscsészét szorongatva beszélt, hangja remegett.
– Nem vagy bűnös, nem ezt a sorsot érdemled. És mégis, úgy tűnik, mintha elszántan megpróbálnád elkárhoztatni magad, ha ezzel nyerhetsz.

A saját hangját hallotta.
– Ha a lelkem az ára annak, hogy megvédjem őket, megvédjelek téged. Ez... ez nem ár. Ez egy alku.

– Az enyém vagy. Nekem esküdtél fel – morogta a fülébe.

Perselus hidegen nézett rá.
– Ha sikerrel jársz, ugyanolyan valószínű, hogy elpusztítod a Rendet, mint hogy megmented.

Hermione felsírt.
– Sajnálom. Sajnálom, hogy ezt tettem veled.

Végül Malfoy állt fölötte, arca fehér volt, szemei csillogtak a dühtől:
– Figyelmeztettelek. Ha valami történik veled, személyesen fogom feldúlni az egész Rendet. Ez nem fenyegetés. Ez egy ígéret. Tekintsd úgy, hogy a túlélésed éppúgy szükséges az Ellenállás túléléséhez, mint Potteré. Ha meghalsz, én fogom megölni mindannyiukat.

Mintha zuhant volna, ahogy a múlt kiszabadult, felfelé száguldott az elméjében, és elnyelte őt.

hozzászólások: 0