33. fejezet
8. visszatekintés

2002. május

A Voldemort távollétének híre volt a lehetőség, amire Mordon és Kingsley vártak.

Lassan megosztották egymással a tervrajzokat, a börtönöket és egyéb információkat, amelyekkel Malfoy ellátta a Rendet. Terveket vázoltak fel. Várták, hogy lecsaphassanak.

Készen álltak.

Charlie, Harry és Ron már hónapok óta szorgalmaztak egy ilyen támadást.

Végre minden összhangba került.

Ez volt az Ellenállás eddigi legnagyobb egyesített támadása. Szinte minden harcosukat bevetették. A legnagyobb, legjobban védett börtönök közül többet is célba vettek, valamint az átokfejlesztő részleget.

Hermione az előkészületek során annyira stresszes volt, hogy majdnem idegösszeomlást kapott. A kórház felkészítését végezte. Hatalmas tételeket főzött az összes létfontosságú gyógyító bájitalból. Próbált mindenre felkészülni.

A lelke mélyén félelmetes kétségek gyötörték, amiért talán pont ő küldi az Ellenállást a vesztébe. És az egész talán egy hosszan kidolgozott csapda volt, amit Voldemort és Malfoy állítottak.

Folyton Malfoy pillanatnyi tétovázását játszotta újra és újra, és azon tűnődött, vajon ez az árulás jele volt-e?

Mindenki más elment, Hermione, Poppy és egy maroknyi más gyógyító pedig idegesen várakozott a Grimmauld téren. Várták, hogy halljanak valamit.

Hermione a járkálással majdnem lyukat ütött az előcsarnok padlójába, amíg a testek elkezdtek beözönleni.

Haldoklók és sérültek áradata jött.

A ruhája és a keze csurom vér, és az egész házat kórházzá alakították át, hogy mindenkit el tudjanak látni.

Alig hitte el, amikor órákkal később közölték vele, hogy az egész látványos sikerrel járt.

A Rend több száz foglyot szabadított ki, és menekülés közben rommá zúzta a börtönöket és az átokosztályt.

Perselus tanácsára a Rend kifosztotta az átokosztály laboratóriumait, és hatalmas zsákmányt hozott haza, sok ritka és hihetetlenül értékes bájitalalapanyagot, amit Hermione évek óta nem tudott megszerezni, köztük egy egész kancsó akromantula méreggel. Hermione majdnem elsírta magát, amikor Padma Patil átadta neki.

Az átokosztályról hozott túlélők állapota borzalmas volt. Olyan szörnyen megkínozták és megátkozták őket, hogy sokan megőrültek. A testük tönkrement és gyógyíthatatlanul eldeformálódott. Legtöbbjük számára nem volt gyógyulás, csak enyhíteni tudta a fájdalmukat, és remélni, hogy gyorsan meghalnak.

A Perselus iránti ellenségeskedés a fiatalabb Rend- és Ellenállási tagok között, akik tisztában voltak az átokosztagban játszott szerepével, robbanásszerűvé fokozódott. Mordonnak ki kellett zárnia Perselust a Rend gyűléseiről, hogy fenntartsa a békét.

A sértetlen harcosok számára az összehangolt támadást kevesebb mint egy nap alatt végrehajtották. De Hermione és mindenki más számára, akinek egy cseppnyi gyógyítói képzettsége is volt, ez csak a kezdetet jelentette.

Teljesen kimerültek, hiszen a támadás során elszenvedett összes sérülés kezelése mellett, ami hirtelen rájuk szakadt, elárasztották őket a szörnyen sérült és alultáplált emberek, akiknek az ellátását is megpróbálták megoldani.

Az könnyebben sérülteket a lehető leggyorsabban elszállították a Grimmauld térről, hogy ágyakat szabadítsanak fel az összetett átkokkal és sebekkel rendelkezdők számára, amik Hermione speciális ellátását igényelték.

Hetekbe telt, ezért Hermionét kímélni kellett az alapanyag keresgéléstől vagy az összeköttetési feladatóktól. Malfoy időközben kétszer is sürgősen magához hívatta, hogy visszaszerezze az általa hátrahagyott feljegyzéseket, amelyekben a közelgő ellentámadásokra figyelmeztetett. Voldemort feldühödött a csapástól, és erőteljesen visszavágott az Ellenállásnak. Godric's Hollow porig égett, mind a mugli, mind a mágikus részek. Voldemort összefűzte és felakasztotta Lily és James Potter csontjait egy akasztófára, hogy a Rend megtalálhassa őket, amikor megérkeznek.

Voldemort kegyetlen támadásokat szórt szét a mugli Angliában, elárasztotta Hermionét az átkozott muglik áradata, amit stabilizálnia kellett, mielőtt a Rend elejtőbűbájjal kezelte, és átadta őket, hogy a muglikórházakban gyógyuljanak.

Hermione huszonnégy órás kórházi műszakokat vállalt, négyórás alvási szünetekkel, amíg a harmadik hét vége felé a varázsereje teljesen felmondta a szolgálatot.

Poppy kirángatta őt a kórházi kórteremből, és azt mondta Mordonnak, ha nem akarja, hogy Hermione meghaljon, vagy maradandóan károsodjon a varázsereje, akkor Kingsleyvel együtt találnak gyógyítókat, akik helyettesítik őt.

Hermione gyanította, Kingsley a Szent Mungóból több gyógyítót is túszul ejtett arra a két napra, amíg ő maga lábadozott. Poppy nem volt hajlandó a szemébe nézni vagy válaszolni a kérdésre, amikor Hermione megkérdezte ki helyettesíti őt.

Közel egy hónap után végre kissé megnyugodtak a kedélyek.

Hermione kifogyott a helyben összeszedett bájitalalapanyagok nagy részéből. Elindult kifelé. A június végi buja időben gyorsan fel tudta tölteni a készletei nagy részét, mielőtt találkozóra indult volna Malfoyjal. Az elmúlt hetekben alig volt ideje rá gondolni.

A férfi abban a pillanatban jelent meg, ahogy ő belépett az ajtón. Miközben ezt tette, arckifejezése eltorzult, és kissé megtorpant.

Egymásra meredtek.

– Szörnyen nézel ki – közölte végül.

– Köszönöm – mondta a lány fanyarul.

– Mi történt? – érdeklődött a férfi.

– Az Ellenállásnak nincs más gyógyítója az én szakterületemmel – folytatta fáradtan. A lány rábámult a férfira. – Te is elég szörnyen nézel ki – állapította meg, miközben alaposan végignézett rajta. A látvány rendkívül alulmúlta a valóságot.

A férfi lenézett magára. Az arca feszült és sovány volt, mintha drámaian sokat fogyott volna. Vonásai eltorzultak és megnyúltak. A bőre szürke és papírszerű volt. Úgy nézett ki, mintha egyáltalán nem aludt volna, mióta Hermione utoljára látta.

– Bizonyára észrevetted, hogy a Sötét Nagyúr meglehetősen feldúlt volt a támadások miatt – szólalt meg fapofával.

Hermione érezte, hogy elsápad, és a mellkasa úgy fájt, mintha megütötték volna. Még csak nem is gondolt rá, ahogy az információ a birtokában volt, és ő futott is vele. Aggódott a férfi árulásának lehetősége miatt, de még csak meg sem állt a gondolatig, hogy a törvényszerűség miatt Malfoy esetleg megfizet azért, amiért átadta neki.

– Mi történt? – követelte, előhúzta a pálcáját, és a férfi felé közeledett.

– Minden rendben – közölte a férfi csípős hangon.

– Mit csinált veled?

– Kopj le, Granger! – grimaszolta Malfoy. Az ujjai kissé megrándultak, ahogy elhúzódott a lánytól.

Hermione nem törődött vele, és diagnosztikai varázslatot mondott. A férfi nem mozdult.

A diagnosztika azt jelezte, hogy alaposan megkínozták. Valószínűleg egészen a végső határig, tekintve, hogy még hetekkel később is látszottak rajta az utóhatások. Vagy talán többször is megtörtént.

Volt még valami a diagnosztikában. A nő egy homályosabb diagnosztikai varázslatot használt, hogy megpróbálja azonosítani, mi az.

– Mi... mi történt a hátaddal? – kérdezte, nehezen tudta tartani a hangját, miközben megpróbálta kiolvasni a bűbáj által elárult információkat. Sötét mágia és méreg kusza összemosódása volt, még abban sem volt biztos, hogyan értelmezze.

Malfoy arca kissé megfeszült.

– A cruciatus átok olyan kiváló büntetés a kudarcért – jegyezte könnyed hangon –, de a túlzott használata azzal a kockázattal jár, hogy veszélyezteti az elmét. Néha egy másik, állandó emlékeztetőt tartanak ezen felül szükségesnek.

– Vedd le az inged! – követelte Hermione. Látnia kellett, mit csináltak, különben nem tudná leolvasni a diagnosztika eredményét. A sérülés, amit az jelzett, egy kiterjedt kombinált sérülés volt, olyan, amilyennel még nem találkozott.

– Hagyd csak, Granger! – mondta kemény hangon. – A Rended éppen azt kapta, amit akart. – Halványan gúnyolódott. – Csak remélem, hogy megérte, és nem csak egy csomó haszontalan nyomorékot hurcoltatok el.

– Hadd lássam! – erőltette a lány. – Csak hadd lássam.

– Ne tegyél úgy, mintha érdekelne! – közölte a férfi hidegen. – Tényleg úgy teszel, mintha meglepődnél? Azt várod, elhiggyem, valahogy nem számítottál erre? Végül is, nem abban reménykedtél, hogy meghalok, ha már mindent megkaptál tőlem, amit csak lehetett?

A keserűség a hangjában olyan csípős volt, hogy Hermione szinte érezte az ízét. Átjárta a szobát, és Hermione érezte a haragját. A magányát.

– Nem, sajnálom. Én nem… – A lány közelebb húzódott a férfihoz.

A varázslónak hetek óta fájt a lehetőség, amit adott nekik. Voldemort seregében betöltött rangjával a felelősség biztosan őt terhelte, még ha nem is gyanúsították azzal, hogy lehetővé tette.

Nem is állt meg, hogy ezt felfogja. Nem köszönte meg neki. Egyszerűen kicsúszott a fejéből. Eszébe sem jutott, milyen nagy árat fizethet érte.

– Sajnálom – mondta, aztán a férfi felé nyúlt, szédült a rémülettől és a bűntudattól. – Annyira belemerültem a munkába… nem gondolkodtam.

Kibontotta a talárját, és óvatosan leemelte a válláról. A varázsló összerezzent, és rezignáltan bámulta a plafont.

Lassan kigombolta a köpenyét és az ingét, majd a férfi mögött haladva, amilyen könnyedén csak tudta, lehúzta a ruhát a válláról.

A nő zihált.

Tucatnyi rúna volt mindegyik vállába vésve. Mélyen. Egyenesen lefelé. Egészen a csontokba vágva.

A felettük lógó sötét mágia émelyítően érezhető volt. Hermione már attól is, hogy a közelükben állt, érezte, ahogy a férfinek hideg verejtékben tör ki a teste.

Hermione olvasott már olyan varázslókról, akik sötét rúnarituálékkal kötötték meg a szolgáikat. A brutális szertartás már több mint ezer éve törvényen kívül helyezték.

Malfoy tudatánál volt, ahogy a vér és a mágia megidéződött a húsában, ahogy minden egyes vonalat belevágtak.

Az egyes rúnák vágásai még mindig nyersek voltak, mintha nem tudtak volna begyógyulni, pedig már egyértelműen hetek óta tartottak. A vérfarkasok sérüléseire emlékeztette. A sötét mágia láthatóan szeptikussá vált.

Felemelte a kezét, de tartózkodott attól, hogy megérintse.

– Mit csinált? Draco, hogy tehette ezt veled?

– Koboldok kovácsolt ezüstpenge, Nagini mérgével átitatva. Azt mondták, hogy idővel talán meggyógyul – folytatta fásult hangon. – Semmit sem tehetsz. Most, hogy kielégítetted a kíváncsiságodat, térjünk vissza az üzlethez.

A férfi megpróbált szembefordulni vele, de Hermione közbelépett, több különböző homályos diagnosztikai bűbájt alkalmazva megvizsgálja őt. A mágiája ismét stabil volt, bár az alváshiány miatt a feje könnyűnek és üresnek tűnt.

A varázsló bőre alatt fekete indák húzódtak a méreg és a sötét mágia keverékéből. Látta a mérget az ereiben, félúton a hátán, a válla fölött és a bordái körül, mint egy mérgező inda. Belekúszott, és a mágiája magjába mélyedt.

Megidézte a táskáját.

– Nagyon sajnálom. Ezt nem tudom meggyógyítani. De azt hiszem, segíthetek megfékezni. Kérlek, hadd próbáljam meg!

Malfoy a válla fölött szemezett vele, de meg sem próbált újra ellépni tőle.

Hermione egy bonyolult varázsigét mondott, majd, amilyen óvatosan csak tudott, lassan végigsimította a pálcája hegyét az egyik hosszú, fekete indán. A férfi legalsó bordája közelében kezdve fokozatosan visszaszorította a mérget a bemetszések felé, majd kiszívta az apró szálat abból a rúnából, amelyből elterjedt. Miközben kihúzta a mérget, és egy üres fiolába zárta, egy éles rántással el kellett szakítania a fonál és a szövet közötti kapcsolatot.

Malfoy majdnem térdre esett, ahogy felkiáltott. Szinte hangtalan, reszketés volt, mintha valaki a kínzást jól ismerte volna.

– Mit csinálsz? – vicsorgott félig sziszegve, félig nyögve. – Ez valahogy nem elég nagy fájdalom már neked?

Hermione a karjára tette a kezét, próbálta stabilan tartani.
– Sajnálom. Nem akarlak bántani. Ki kell húznom az összes felesleges sötét mágiát. Ez méreg. Ha hagyod, hogy ott maradjon, a tested és a mágiád megpróbálja majd asszimilálni. És ha ilyen sejtszinten van benned sötét mágia, akkor nincs visszaút. Egyszerűen belülről kezd felemészteni. Az ilyen mágia miatt néz ki a Sötét Nagyúr olyannak, amilyen. És a rúnák mennyiségével, legfeljebb néhány éved van hátra. Akár az elméd, akár a tested, a sötét mágiának ára van.

– Tisztában vagyok vele, hogyan működik a Sötét Mágia – sziszegte, kezei ökölbe szorultak, és enyhén remegett.

– Akkor kérlek, hadd próbáljam meg ezt helyrehozni.

Draco kissé lehajtotta a fejét, és halkan felszisszent, mintha nevetne. Hermione egy pillanatig tanulmányozta a férfit. Nem mondott semmi mást.

Még két szálat húzott végig. A harmadiknál Draco térdre rogyott. Halálsápadt volt, és a bőrét hidegnek és nyirkosnak érezte az érintése alatt.

A lány a lehető leggyengédebben tette a kezét a férfi vállának elülső részére. Az ujjai alatt érezte a kulcscsontjának ívét, és látta a pulzusának őrült, fájdalmas rezdülését az állkapcsa alatt.

– Akarod, hogy elkábítsalak? – kérdezte halkan. – Gyorsabban meg tudom csinálni, mint ahogyan lehet. A hatékonyságon nem változtat. De bíznod kell bennem.

Malfoy mozdulatlanná vált. Látszólag elgondolkodott.

– Rajta – mondta egy perc múlva. – Már így is bőven képes vagy arra, hogy bármikor megölj, amikor csak kedved tartja.

Magának támasztotta a férfit, a fejét a rekeszizmához nyomta.

– Stupor! – mondta halkan, és elkapta a férfit, ahogy az ernyedt teste nekidőlt. Gyakorlott, könnyed bűbájjal finoman a földre eresztette, és a fejét a köpenyére fektette.

Hermione gyorsan dolgozott. Egyszer már elvégezte ezt a varázslatot, amikor Albániában egy kórházban tanult. Egy feltörekvő sötét varázslón egyetlen, saját maga által okozott rúna volt, aki nem értette, milyen sötét varázslatot próbál megidézni, amíg a mérgezésbe majdnem belehalt.

Mivel Malfoy eszméletlenül feküdt, Hermione bűntudata teljesen lecsaphatott rá.

Rá kellett volna jönnie. Hamarabb vissza kellett volna jönnie, hogy megnézze, mi van vele. Attól félt, elkésett. A rúnák bevésése… mélyen…

Az összes sötét mágia szálat végigkövette, amíg nyolc fiola tele nem lett az átok és a méreg keverékével. Mágikus tűzben kellett elhamvasztania őket.

Óvatosan egy-egy elszigetelő bűbájt helyezett az összes rúna köré, mindkét vállán. Ezt a varázslatot Perselus tanította neki, ő használta ezt, hogy megfékezze az átkot Dumbledore kezén. Tekintve, amiért a varázslat Malfoy hátán volt, kétkedett benne, vajon lesz-e hatása, de azért megpróbálta.

Malfoy sérülései nem arra voltak hivatottak, hogy azonnal megöljék, inkább arra, hogy fájdalmat okozzanak, és megrongálják a mágiáját. Egy fokozatos halálos ítélet. A Sötét Mágia, mint a rúnavér rituálék, mély és régi volt.

Elolvasta az esküt.

Nem egy tipikus rovásírásos eskü. Voldemort hiúságában nem a hagyományos hűség- és becsületesküt használta. Inkább úgy tűnt, hogy a konkrét kudarcra szabta volna. A rúnák arra kötelezték Malfoyt, hogy habozás nélkül, ravaszul, csalhatatlanul, kegyetlenül és hajthatatlanul tegyen meg mindent, a sikerre hajtva.

Hermione nem volt biztos benne, hogy a rúnás véreskü mennyire hatékony, de gyanította, Voldemort túlzott bizalma a Sötét Jegyben megkímélte Malfoy életét. Ha Malfoynak a csontjaiba kellett volna vésni a hűség és az őszinteség esküjét, valószínűleg kénytelen lett volna beismerni az árulását. Ehelyett Voldemort véletlenül ősi mágiát használt, amivel Malfoyt ösztönözze arra, hogy azt tegyen, amit akar.

A kegyetlenség túlzása borzalmas. Nem olyan, mint egy harctéri sérülés, ami gyorsan okozott fájdalmat, de lassan gyógyult. A rituálé biztosan órákig tartott, miközben Dracót leszíjazták, és eszméleténél tartották érte. A vágások pontossága és egyenletessége. A sötét mágia folyamatos idézése. A vér letörlésére fordított idő, mielőtt a következő vágást elvégezték volna. A penge hegyét egészen a csontokba vezetni szükségtelen volt, ezt kizárólag a további fájdalom miatt tették. Ez a hús esküje volt, nem volt semmi, ami megkövetelte volna, hogy a csontjaiba írják. Őt is keresztre feszítették, vagy a rituálé előtt vagy után, esetleg mindkettőnél.

Úgy érezte, hányni fog, ha csak rágondol erre.

Hermione elővette a boszorkányfű esszenciáját. Már csak néhány fiola maradt belőle.

Elővette a loboncosfutkár csápjait, és tíz csepp boszorkányfű esszenciával együtt kenőcsöt gyúrt belőlük, amit óvatosan a rúnák vágásaira nyomott. A vágásokat nem tudta meggyógyítani, de a fájdalmat enyhíteni tudta, és csökkentette a méreg erejét, hogy gyorsabban felépüljenek. Ezután védőburkot vetett Malfoy hátára, hogy kötszerek nélkül is lezárjon mindent.

Az ujjaival könnyedén végigsimított a karján, érezte a feszítőcsapástól merev csomókat az izmaiban. Úgy tűnt, legalább erre kapott egy kis terápiát.

Voldemort nyilvánvalóan nem akarta Malfoyt annyira megrongálni, hogy teljesen tönkretegye, de nem volt rest, egészen addig a pontig kínozza Dracót.

Malfoy egy fegyver volt Voldemort számára. A döntés, hogy rúnákat vésett belé, még halálosabbá tette Dracót. Élesítették az élét, de egyben rövid távú eszközzé is tették.

A sötét mágia erős használata sok év alatt erodálódott. A sötét varázslók nem véletlenül nem szokták megélni a százat. Megőrültek, vagy fizikailag leépültek. Azzal a mennyiségű sötét mágiával, ami a rúnákból áradt, mielőtt Hermione kezelte volna őket, Malfoy szerencsés lenne, ha egy évtizedet élne, talán csak néhány hónap, mielőtt az elméje elkezdene kicsúszni a kezéből. Már most is hajlamos volt sötét mágiával átitatva érkezni.

Hermione keze a nyakához vándorolt, és a nyaklánc láncát forgatta az ujjai között, miközben a férfira meredt.

A bal kezét a sajátjába húzta. A varázsló hosszú ujjai eltörpültek az övéi mellett. A tenyerén és az ujjain ott voltak a repülésből és a párbajozásból ismerős bőrkeményedések.

A lány könnyedén megmasszírozta a kezét. Az ujjak kissé megrándultak az érintésére, pedig érzéketlennek kellett volna lennie. A pálcája hegyével végigkocogtatta a kezét a különböző nyomáspontokon, enyhe rezgéseket küldve a megfeszült izmokba, hogy segítsen oldani a feszültséget.

Amikor az ujjai szétnyíltak, a nő elkezdte hajlítani, dörzsölni és masszírozni őket, amíg teljesen ki és be nem tudtak nyílni és záródni anélkül, hogy görcsösen rángatóznának. Az ilyen görcsök élet-halál kérdései lehettek egy párbajban, megzavarva a pálcamozgást vagy az ember célzását.

Miközben dolgozott, oldalra billentette a fejét, és a férfi arcát tanulmányozta. Eszméletlen, vonásai ellazultak a kemény, zárt kifejezésből, amit általában viselt. Szomorúnak tűnt.

Olyan bűntudatot érzett, hogy az már fájt. Egyben idiótának is érezte magát. Rá kellett volna jönnie. Meg is ölhették volna.

Vele ellentétben neki tudnia kellett, hogy megbüntetik a támadásért, amit lehetővé tett. A tétovázása…

Felkészülhetett volna. Csapda lehetett volna. Pontosan tudta, hogy mely börtönökről van információjuk.

Hogyan fogalmazta meg a tanácsát?

„A parancstevékenységre adott válasz kissé késni fog. Ha a Rend egy nyitásra várt, ez lehet az az előny, amit keresnek… ha a Rend egyszerre több börtönt támadna meg, a válaszlépés… kevésbé lesz egységes.”

Évek óta az első nagyarányú győzelmüket adta meg nekik. Ő adta át nekik, majd fizetett érte. Az ő válasza volt az, ami késett és kevésbé volt egységes.

Bármit is gondolt, amit a Rend megsegítésével megszerezhet, nyilvánvalóan mindennél jobban akarta.

Átment a teste másik oldalára, és fokozatos rennervációs varázslatot bocsátott rá. Ez csökkentette a kábultságot és a fejfájás valószínűségét, amikor Malfoy visszanyerte az eszméletét.

Miközben a férfi ébredezett, a pálcájával kopogtatni kezdte a másik kezét, majd masszírozni kezdte. Abban a pillanatban, ahogy a varázsló magához tért, érezte, ahogy a feszültség átsugárzik a testén. A férfi azonnal lefagyott.

A lány gyanította, hogy óriási bizalomugrást jelentett számára, amiért hagyta elkábítani magát. Nem volt természetes számára, hogy bárkiben is megbízzon. A nő tovább győzködte az ujjait engedelmességre, miközben a férfi elfordította a fejét. Érezte, hogy a varázsló tekintetét ráemeli, de ő tovább dolgozott, és nem nézett fel.

– Nincs rá szükség – mondta néhány perc múlva. – Később lesz egy gyógyítóval egy kezelésem.

– Ha ez ugyanaz, aki semmit sem tett a hátaddal, akkor azt javasolnám, hogy etesd meg az idiótát egy óriás tintahallal – közölte élesen.

Felemelte a fejét, és fájdalmas grimasszal nézett vissza a vállára.

– Mit csináltál?

– Miután kiszívtam az összes felesleges mágiát és mérget, elszigetelő bűbájt tettem a rúnákra. Nem tudom visszafordítani őket, de remélhetőleg ez a sötét mágiát a rúnáknál tartja, ahelyett, hogy a lelkedbe süllyedne. Megpakoltam őket murtlappal és boszorkányfűvel, hogy enyhítsem a fájdalmat. Feltételezem, hogy már szedsz fájdalomcsillapító bájitalokat. – A varázsló halványan bólintott. Hermione óvatosan végigsimította az ujjait a kezén, érezte az ismerős pálcakeményedéseket az ujjai mentén, kereste a remegés minden nyomát, és varázsigéket mormolt az orra alatt, miközben lehajolt és masszírozta őket. – Remélhetőleg ez egy kicsit gyorsabban begyógyítja a bemetszéseket. A hegekkel, vagy a bennük lévő rituális átokkal nem tudok mit kezdeni. Sajnálom, hamarabb kellett volna visszajönnöm. Ha megtettem volna, talán eltávolíthattuk volna a csontokat, és visszanöveszthettük volna őket, mielőtt ez beleült volna. Most pedig, még ha ki is cserélem őket, és meg is fakasztalak, az eskü újra elő fog jönni…

– Nem számít – szólalt meg hirtelen elkapta a kezét a lánytól, és felállt. Gyötrelmes lehetett megmozdulnia, de egy hangot sem adott ki. Viszont sápadtabb volt, és kissé megingott, amint felállt. – Ahogy említetted, eléggé elfoglalt voltál. Nem úgy tűnik, hogy a tengerparton napoztál, és szándékosan elhanyagoltad a házi kedvenc halálfalódat. A gyógyításom sosem a te feladatod volt.

Láthatóan kicsit jobban érezte magát, tekintve, hogy a szarkazmusa újra előjött.

– El kellett volna jönnöm – ismételte meg. – Meg kell figyelni téged. És a kenőcsöt naponta cserélni kell a legjobb hatás érdekében…

– Sajnálatos.

– El tudok jönni – mondta a nő. – Csak néhány percet vesz igénybe. Ha tudsz időt szakítani reggel vagy este. Elmegyek.

A férfi bámult rá.

– Tényleg? Van erre időd? – kérdezte gúnyosan.

– Majd szakítok rá időt.

Úgy tűnt, hogy néhány pillanatig gondolkodik valamin.

– Rendben. Este nyolc óra. Ha eljössz, én is megjelenek. Ha nem tudsz, nem baj.

– Itt leszek.

Segített felcsúsztatni az ingét a vállára, és begombolta. Félúton megállt.

– Nagyon sajnálom, Draco – mondta.

A férfi lenézett rá, és összevonta a szemöldökét.

– Ha tudtam volna, hogy egy kis gyógyítás ennyire közelebb hoz téged hozzám, sosem engedtem volna, hogy megtedd.

A lány felnézett rá, miközben befejezte a gombolást.

– Nem akarod, hogy Dracónak szólítsalak? Csak elég furcsának tűnik ennyi idő után még mindig a vezetékneveden szólítani téged. Feltéve, ha egyikünk sem hal meg a háborúban, és nem unsz meg engem, gondolom, egy darabig még együtt leszünk.

Kétkedve forgatta a szemét.

– Hívj, ahogy akarsz, Granger. Nem változtatok semmin.

Tipikus.

Gyanította, hogy a vezetéknevek csak egy újabb módja a távolságtartásnak. Éppen ezért jutott eszébe, talán el kellene kezdenie Dracót néven emlegetni.

A tudatalatti távolságtartás befolyásolta a viselkedést. Ha közelebb akart kerülni hozzá, előbb lépnie kellett, és nem hagyhatta, hogy a saját tudatalatti hozzáállása visszatartsa.

– Valami információ a héten?

A férfi röviden bólintott, a szája sarka halványan megrándult.

– Az új átokfejlesztő részleg Sussexben lesz. Jelentősen nagyobbra tervezték a költségvetésben. Kibővítik a laboratóriumokat az átkokon túl. Ez egy kutatóintézet lesz, ahol foglyokat használnak fel.

Hermione nyelt egyet.

– Hát persze.

– Roxfortot börtönné alakítják át. Már így is elég őrvarázslat van benne, az összes elveszett börtönt pótolni fogja. Jelenleg megtisztítják minden olyan mágiától, amit nem együttműködőnek tartanak.

Valami Hermionéban megrándult a hír hallatán. Amikor Roxfortot elhagyták, megpróbálták elvinni, amit csak tudtak, de a házimanókat és a portrékat az iskolához kötötték, hátrahagyták őket. A szája kissé elgörbült.

– Biztos vagyok benne, hogy az iskola harcolni fog ellene – mondta.

– Kétségtelenül. A választás azért történt, mert a Sötét Nagyúr reméli, hogy a hír feldühíti Pottert. És végső sértésnek szánja Dumbledore-t.

Hermione tekintete a férfi arcára villant, majd gyorsan elfordult, amikor kimondta az igazgató nevét. Kényszerítette magát, hogy ne változzon az arckifejezése.

– Gondoskodom róla, hogy Harry felkészüljön rá, és ne csináljon semmi ostobaságot.

A férfi röviden bólintott.

– Akkor holnap találkozunk – mondta, és újra végignézett rajta. – Vigyázz magadra… Draco! Nagyon sajnálom.

A szája sarka egy pillanatra megrándult, aztán lapos vonallá préselte össze a száját, és az arckifejezése megfeszült, erőt vett magán, mielőtt dehoppanált volna.

hozzászólások: 0