38. fejezet
13. visszaemlékezés

2002. augusztus

Mindenki éles tekintettel nézett Hermione felé.

Letette a kést az asztalra, és egy gyors varázsigével kicsomagolta.

– A küldetés nem volt teljesen értelmetlen. Azt hiszem, rájöttem, hogyan tudjuk elpusztítani a horcruxokat, feltéve, ha megtaláljuk őket. Tanulmányoztam, hogy a koboldok által készített fegyverek hogyan szívnak magukba mindent, ami erősebbé teszi őket. Nem voltam benne biztos, pontosan hogyan működik az elnyelés, varázslatot használnak-e hozzá vagy sem. De, amikor Ginnyt gyógyítottam, észrevettem, azokon a helyeken, ahol a nekrózis még mindig terjedt, enyhe csorbulások voltak a csonton. Ez adta az ötletet, így aztán utána elmentem, és megkerestem a kést, amellyel az átkot eltávolították.

Óvatosan felemelte a kést.

– Ennek a kobold késnek pengéjében van most a nekrózis átka. A konyhában megerősítettem, és be tudom mutatni, ha bárkinek szüksége van rá. Amikor az átkot levágták Ginnyről, a penge valahol hozzáérhetett a nekrózishoz, és magába szívta a varázslatot. Így amikor megérintette Ginny koponyájának csontjait, új helyekre terjesztette a nekrózist.

Ron elsápadt, és úgy nézett ki, mint aki kész rosszul lenni. Hermione bocsánatkérő pillantást vetett rá.

– Ginny rendbe fog jönni. És senki sem tudhatta, hogy ez fog történni. A koboldok által készített penge logikus választás volt, mert megbízhatóbban vág, mint egy nem mágikus kés –mondta határozottan a férfinak. – De támadt egy ötletem – folytatta –, hogyan tudnánk elpusztítani a horcruxokat. Tudjuk, hogy veszélyesek és nehezen elpusztíthatók, mert még Dumbledore is halálos átkot kapott, amikor elpusztított egyet. Harry a naplót egy baziliszkusz agyarával semmisítette meg, de azokhoz nem férhetünk hozzá, hacsak nem törünk be a Roxfortba, és nem jutunk le a Titkok Kamrájába. De nálunk van Griffendél kardja, és azt hiszem, ha használnánk, talán elpusztíthatnánk vele a horcruxokat.

A terem üres tekintettel meredt Hermionéra.

– Ez koboldok munka – mutatott rá –, és Harry a baziliszkusz megölésére használta. Tehát ez azt jelenti, hogy baziliszkuszméreggel itatódott át.

Körbepillantott, próbálta felmérni a reakciókat. Mordon és Kingsley is elgondolkodónak tűnt. Ron még mindig hamuszínűnek.

– Lehet, hogy igaz – mondta lassan Remus, és elgondolkodva megdörzsölte az állát. – Amit a koboldok által készített anyagokról mondtál, az bizonyára helytálló.

– Tudjuk, hol van a Griffendél kardja? – kérdezte Bill.

– Azt hiszem, Minervánál van – válaszolta Neville. – Úgy emlékszem láttam, amikor Caithnessben segítettem a kertben.

– Megkérdezzük Perselust a méregről – szólalt meg Mordon. – Ő tudni fogja, ha valakinek van.

Harry és Charlie arca láthatóan elkomorult Piton említésére.

– Találkozhatok vele. – Jelentkezett önként Hermione. – Úgyis meg kell beszélnünk néhány részletet a bájitalokkal és átkokkal kapcsolatban.

– Rendben. Utána jelentkezz nálam. Jövő hétig nem ülünk össze újra – mondta Mordon bólintva.

– Csinálnunk kellene valamit azzal a késsel – jegyezte meg Remus. – Nem lesz biztonságban az, ha valaki megfogja.

Hermione az asztal közepére tolta.

– Van rajta néhány védővarázslat, de nem vagyok benne biztos, hogy mennyire tartanak ki.

– Majd én elintézem – vállalta magára a feladatot Mordon, és magához idézte. – Szólok Perselusnak.

Mordon megfordult, és kitámolygott.

Amikor Hermione a késői vacsora után visszatért a kórterembe, Harry ismét Ginny mellett ült. Ginny teste körül minden fény normális, megnyugtató árnyalatban táncolt, de Hermione megállt, hogy egy diagnosztikával megbizonyosodjon róla, tényleg még mindig minden rendben van-e.

– Nem kellett volna ezt tenned – mondta Harry, miközben a nő épp a varázsolt.

– Hogy érted ezt? – kérdezte a lány, és bűbáj elvégzésének közepén megállt, hogy ránézzen. A lélegzete kissé elakadt a mellkasában, és a pálcáját erősebben szorította.

– Ginny sérülését így használni. – Harry hangja kemény és feszült volt. – Úgy hangzott, mintha valahogy jó dolog lett volna, hogy megsérült.

Hermione felsóhajtott, és küzdött a késztetés ellen, hogy megforgassa a szemét.

– Nem úgy értettem – mondta. – Tudod, hogy utálom, ha valakinek baja esik.

– Várnod kellett volna. A következő találkozón felhozhattad volna, amikor Ron már nem érzi magát olyan szörnyen. Egyáltalán azért vigasztaltad, mert törődtél vele, vagy csak azért, mert tudni akartad, hol van a kés?

Hermione keze az oldalára ereszkedett, és a szemei összeszűkültek, ahogy a Harryvel szembeni ingerültség sértettségbe csapott át.

– Meg akartam győződni róla, hogy nem vágta-e meg magát vele. Biztos akartam lenni benne, hogy senki más nem találta meg, és nem sérült meg ettől – közölte acélos hangon.

Harry felsóhajtott, és élesen a nő felé pillantott.

– Hát erre gondoltál… Amikor Ginny megsérült, és te gyógyítottad őt, te csak arra gondoltál, hogy „Ó, nézd, vágások a koponyáján. Vajon hasznos lesz-e ez az információ a horcruxok elpusztításához?”. A szobatársad ott feküdt, miközben te kezelted, és te erre gondoltál. Az egyik legjobb barátod a karjaidban sírt, mert a kishúga arcát kellett felvágnia, és te csak arra a kibaszott késre gondoltál.

Hermione ökölbe szorította a bal kezét, olyan szorosan, hogy érezte, ahogy a körmei belemarnak a tenyerébe, és érezte a kézközépcsontok formáját az ujjbegyei alatt.

– Képes vagyok egyszerre több dologra is gondolni, Harry. – A hangja jeges volt. – Vagy inkább azt szeretnéd, ha a küldetés teljesen értelmetlen lett volna? Hogy Ginny megsérült, és ez semmit sem jelentett volna?

– Ne kezeld így a dolgot, Hermione! Ne kezeld úgy az embereket, mintha csak egy egyenletek lennének számodra!

Harry hirtelen felállt, és dühösen bámult rá.

Hermione kissé megrándult. Nem értette az érzelmi támadást, amit Harry alkalmazott. Fárasztó volna, ha arra megpróbálna rájönni, mégis honnan indul ki. Felemésztette azokat a mentális erőforrásokat, amelyeket nem engedhetett meg magának, hogy a férfira pazaroljon.

– Vagy mindez okkal történik, vagy nem így van? – mondta hideg dühvel. – Nem lehet mindkettő. Ha ennek az egésznek van értelme, akkor nem sértődhetsz meg, amikor rámutatok, és nem vádolhatsz érzéketlenséggel.

Harry még jobban elsápadt, és frusztráltan végighúzta a kezét a haján. Egy pillanatig a lány villogó szemmel bámult rá, mielőtt elfordult, az ajkai enyhén legörbültek.

– Ahogy az emberekkel bánsz… néha úgy érzem, mintha már nem is ismernélek – közölte.

– Talán nem is – vágott vissza csípős hangon Hermione, miközben a pálcájára bámult, és befejezte a diagnosztikát Ginnyn.

–Várnod kellett volna, nem kellett volna ma este a késről beszélned. Nem mintha horcruxunk lenne. Várhattál volna – hajtogatta újra, mintha ez lett volna a beszélgetésük végső konklúziója.

Hermione kissé összeszorította az ajkait, és vett egy nagy levegőt, mielőtt válaszolt volna.

– A háború nem várja meg, hogy gyászoljunk. Sajnálom, amiért nem értesz egyet a döntésemmel. Nem akartam senkit sem megbántani vele.

Harry elfordult tőle.

Hermione besétált a szomszéd szobába, és a falnak támaszkodott, kissé megdermedve.

A keze enyhén remegett. A gyomrát úgy érezte, mintha gonoszul kicsavarták volna. Megbánta, hogy bármit is evett.

Többször mély levegőt vett az orrán keresztül, és a tenyerét erősen a falhoz szorította, miközben megpróbált újra magához térni.

Megrázta a fejét, és igyekezett elmerengeni azon, amit Harry mondott.

Újabb egy perc múlva kiegyenesedett, és az órájára pillantott, hogy ellenőrizze az időt. Ginny csontjainak még órák kellettek, mire visszanőnek.

Hermione elgondolkodott az eljáráson. Meg kellene kérnie Padmát, hogy nézze végig, ahogyan elvégzi.

Miután Malfoy követelte őt, Mordon és Kingsley úgy döntöttek, hogy keresnek egy terepgyógyítót, és kiképezik, aki így segíteni tudott a kórházi műszakokban. Padma volt a legjobb gyógyítójuk, és jó keze volt a bájitalokhoz, őt választották ki tanoncnak Hermione és Poppy mellé.

Amikor Kingsley tájékoztatta Hermionét, hogy Padmát a kórházba osztották be, ezt úgy fogalmazta meg, mint Hermione támogatását, mert túlságosan leterhelt volt. De ő már évek óta túlterhelt volt. Tudta, miért helyezték át Padmát. Szükségük volt a redundanciára, mert Hermione gyógyítói funkciója másodlagossá vált Malfoy birtoklásának státuszához képest.

Padma a helyettesévé vált.

Most, hogy a Rend annyi foglyot szabadított ki nemrég, megengedhették maguknak, hogy lemondjanak még néhány harcosról, akik gyógyításra szakosodjanak. Poppy feladata volt ötven új terepgyógyító kiképzése. Padma lassan átvette Hermione kijelölt kórházi műszakjait és az összes alapvető bájitalt, azzal a céllal, hogy Hermione csak vészhelyzetben és haladó bájitalok készítése esetén legyen ügyeletben, így felszabadult idejét a kutatásra és a Malfoyjal való közös munkára szánhatta.

Amikor Hermione tájékoztatta Mordont Malfoy szándékáról, miszerint őt akarja kiképezni, Mordon emlékeztette rá, hogy mindent tegyen meg, amit Malfoy kér.

Hermione kissé rosszul érezte magát, amikor beleegyezett.

Nem mintha nem értett volna egyet. Csak néha… néha nehéz volt. Mélyen legbelül azt akarta, hogy Mordon még mindig ellentmondásosnak tűnjön, bűntudatot mutasson amiatt, ami felé terelgeti őt.

Azt akarta, hogy valaki törődjön vele. Harcoljon érte. Hogy ne érezze magát akkora kurvának, amikor ezt teszi.

Ez nem volt igazán ésszerű. Stratégiailag tudta, hogy Mordonnak igaza van. Még ha nem is parancsolta meg neki, hogy tegye meg, amit Draco akar, ő akkor is ezt akarta.

Ez volt az alku.

De néha mégis azt kívánta, bárcsak valaki megpróbálna nemet mondani helyette. Hogy Hermione megnyugodjon, a benne lévő beteges, marcangoló érzés megszűnjön. Hogy valóban olyan szörnyű legyen, mint amilyennek érezte a helyzetét, eladták egy halálfalónak információkért cserébe. Mert bár Malfoy általában nem bántalmazta Hermionét, és nem kényszerítette szexre, ha mégis így lenne, Mordon ugyanezeket az utasításokat adta volna neki.

Elvégre mindannyian arra számítottak, hogy Draco megerőszakolja, amikor elküldték hozzá.

Hermione valahogy nem volt felkészülve arra, milyen pusztítóan magányos lesz mindent egyedül feldolgozni. Magányos küldetése lassan fel fogja emészteni belülről, mint egy víznyelő a mellkasában.

Persze, elmehetne Minervához. Minervát érdekelné. Tiltakozna Hermione nevében. De önzőség lenne részéről, ha hozzá fordulna vigaszért. Ezzel csak még jobban elszomorítaná egykori házvezetőjét. Nem akart leállni. Nem hagyhatná magát lebeszélni. Még akkor sem, ha valami csoda folytán Mordon és Kingsley mégis ezt kérné.

Csak azt akarta, hogy ne érezze magát többé egyedül. Legyen valaki, aki azt mondja neki, van értelme annak, amit csinál. És rendben van, hogy fáj.

Ez butaság volt. Érzelmileg. Azt kívánta, bárcsak mások is érzelmileg kínlódnának helyette. Megpróbálta elnyomni. De folyton felemelkedett benne.

Mindig is túlságosan vágyott a szóbeli megerősítésre. Arra, hogy valaki azt mondja neki, okos, osztályzatokkal és dicséretekkel nyugtassa magát az értékéről.

Az ajkába harapott. Soha senki nem dicsérte volna meg azért, amit csinál.

Ha az Ellenállás legtöbb tagja megtudná, valószínűleg azzal vádolnák, hogy megrontja a háborús erőfeszítéseket.

A Jó és a Gonosz közötti háborút a Jó azzal nyerte meg, ha nem volt hajlandó kompromisszumot kötni. Nem a sötét mágia használatával. Nem azzal, hogy eladtak egy gyógyítót egy halálfalónak információkért cserébe.

Mordon és Kingsley úgy játszottak, hogy a Weasleyk és Harry kívánságának megfelelően hagyták, hogy az Ellenállás sötét mágia elleni politikája érvényben maradjon. Az Ellenállás nyilvános arca továbbra is a Jóság és a Fény volt.

Hermione azon tűnődött, vajon mennyi mindent tett Mordon és Kingsley anélkül, hogy a Rend nagy része tudott volna róla. Olyan dolgokat tett, amelyekben Hermione is bűnrészessé vált. Mint például az, ahogy Kingsley elfogott néhányat a rablók és halálfalók közül, aki miatt Hermionét időnként behívták gyógyítani, mielőtt kihallgatták volna őket. Hogyan tartotta Bill és Fleur a Rend foglyait. Hogyan hallgatták ki néha a foglyokat. Hogy honnan származnak bizonyos ellátmányok.

Annyi logisztikai részlet volt, amiről a Rend többi tagja soha nem kérdezett. Ugyanúgy, ahogyan ők sem kérdezték meg, honnan származnak az új információk. Mégis hogyan lehetett, hogy a sok-sok hónap és évnyi csökkenő hírszerzés után hirtelen sokkal jobb információkkal rendelkeztek a halálfaló börtönökről, a mugli Nagy-Britanniában fenyegető támadásokról és a Rend elleni rajtaütésekről? Honnan tudták, hogy ki kell üríteniük Caithnesst, vagy hogy Voldemort utazik?

Úgy tűnt, mindenki buzgón figyelmen kívül hagyja az ilyen részleteket.

Az egyetlen dolog, amit nem tudtak figyelmen kívül hagyni, hogy Perselus kém volt, még öt év után is utálták. Volt egy visszatérő téma, amit Charlie vagy Ron vagy Harry terjesztett elő, ki akarták tenni Perselust a Rendből.

Hermione felsóhajtott, és elment megkeresni Padmát. Még ha tudott is aludni, hosszú éjszakának nézett elébe.

Másnap késő reggel az utolsó bűbájokat helyezte el a gyógyító varázslatokon, amelyekkel Ginny arcát helyrehozta, majd beadott egy fiola wiggenweld bájitalt.

Az a szoba a kórteremben jelenleg üresen tátongott. Hermione mindenkit kirúgott Harry és Ron dühös tiltakozása ellenére.

Ginny teste egy pillanatig mozdulatlan volt, majd fokozatosan megmozdult. Megrebbent az egyik szeme, és komoran körülnézett.

– Ahhh – nyögte Ginny, majd megfordult, és a párnájába temette a fejét.

Újabb pillanat múlva felemelte a fejét, és körülnézett. A keze azonnal felszaladt, hogy megérintse kopasz fejbőrét, majd az arcához vándorolt. Végigfuttatta ujjbegyeivel a széles heget, ahogy most ott feküdt.

– Mi történt? – kérdezte Ginny. A hangja száraznak tűnt.

Hermione egy pohár vizet nyújtott neki.

– Lucius Malfoy egy nekrózis átokkal talált el az arcodat – mondta Hermione olyan gyengéden, ahogy csak tudta. – Ron mentett meg téged azzal, hogy levágta rólad, mielőtt elérhette volna az agyadat.

Ginny ujjai végigfutottak a sebhely hosszán. A hajkoronája közelében kezdődött. A vágás legfelső széle a homloka tetején kezdődött, és egészen az álláig ért. Széles volt és kegyetlenül nézett ki, és az arcának bizonyos pontjai kissé megrepedeztek tőle, és felhúzódtak.

A boszorkány lassan felült, és az ölébe tette a kezét. Bámult rájuk, miközben ökölbe szorította őket, majd kinyitotta. Egy percig csendben volt.

– Kaphatnék egy tükröt? – kérdezte végül Ginny.

Hermione készenlétben tartott egy tükröt neki, de szünetet tartott, mielőtt átadta volna.

– El fog halványulni. Néhány hónap múlva kezeléssel ezüstszínűvé halványul.

Ginny alsó ajka megremegett, és kemény vonallá préselte a száját. A kezét a tükör felé nyújtotta.

– Akarod, hogy elmenjek, amíg megnézed? Vagy maradjak veled? – kérdezte Hermione.

Ginny habozott.

– Maradj… – mondta végül.

Hermione átadta a tükröt, és nem szólt semmit, miközben a vöröshajú lány mély levegőt vett, majd megfordította, hogy szemügyre vegye az arcát.

Hosszú csend volt.

Ginny bámult, egyre sápadtabb lett, lassan forgatta a fejét, hogy az egészet szemügyre vegye. Ujjai lassan felemelkedtek, végigsimítva rajta, mintha nem tudná elhinni, hogy az ő arcát látja tükröződni.

Néhány másodperc múlva Ginny összepréselte az ajkait, és megrántotta a fejét, miközben a szemei könnybe lábadtak. Egy pillanatig még bámulta, ujjait végigfuttatta a sebhelyen, mielőtt eltolta volna a tükröt.

Aztán Ginny élesen beszívta a levegőt az orrán keresztül, mintha próbálna nem sírni. Az ajkai kissé összecsavarodtak, és egyre erősebben szorította össze őket, miközben ringatózott az ágyban.

Ginny továbbra is éles, gyors lélegzetvételeket vett az orrán keresztül. A feje minden egyes alkalommal felrándult.

Végül a vállai megereszkedtek.

– Ó, Merlin, olyan sekélyes vagyok! – szólalt meg enyhe zokogással. – Élek, de azért sírok, mert van egy sebhelyem.

Hermione érezte, hogy a saját állkapcsa megremeg, miközben Ginny vállára tette a kezét.

– A hegek kemények… – jegyezte meg Hermione, és a hangja elhalkult, ahogy összeszorult a torkában. – Minden, ami megváltoztatja, hogyan látjuk magunkat, nehéz. Lehet szomorúnak lenni miatta. Szabad gyászolnod magad miatt. Nem kell úgy tenned, mintha minden rendben lenne.

– Tudom – mondta Ginny tömören. – Én csak ott szerettem volna lenni. Azt akarom, hogy jól érezzem magam. Nem akarok törődni vele. Vagy úgy látni, hogy ez megváltoztat engem. De… úgy érzem, mintha egy részem meghalt volna. Mintha valahogy tönkrementem volna. És ez olyan sekélyes és önző érzés. George elvesztette az egész lábát, én meg sírva fakadok, mert van egy vágás az arcomon.

A szeméből patakzottak a könnyek, és a kézfejével elkente őket.

Hermione percekig várt, és amikor Ginny légzése és remegése végre kezdett kissé enyhülni, kinyújtotta a kezét, és megfogta a boszorkánykezét.

– Harry és Ron odakint várnak – mondta Hermione. – De addig tartom kint őket, ameddig csak akarod.

A vörös hajú boszorkány megrándult.

– Ők… ők… – dadogta Ginny, és kényelmetlenül mozdult meg. – Harry már látta?

Hermione bólintott.

– Harry végig veled volt. Én kényszerítettem, hogy elmenjen. Gondoltam… gondoltam… talán szeretnél egy kis időt.

Ginny bólintott.

– Talán még öt percet – mondta a boszorka egy pillanat múlva.

Hermione leült Ginny ágyának szélére.

– Még mindig te vagy az egyik legszebb lány, akit ismerek – mondta neki.

A lány felhorkant.

– Fogd már be! Akkor is ezt mondanád, ha Ron levágta volna az orromat.

Hermione megforgatta a szemét.

– Nem mondanám. A pirosság majd elmúlik. Ha hagyod, hogy rendszeresen kezeljem. És használok néhány bájitalt. Rugalmasabb lesz, így nem fogod érezni. És sokat fog halványulni. De ha szeretnéd, segíthetek elvarázsolni.

– Semmi gond. Mindig is rosszfiús akartam lenni, amikor kicsi voltam. El tudod képzelni, milyen ijesztően fogok kinézni most egy csatatéren? Teljesen kopaszon és ezzel az őrült izével az arcomon – viccelődött Ginny gyengén. A fagyos kórházi mosoly egy pillanatra végiggörbült az arcán. Aztán az erőltetett humor eltűnt az arckifejezéséből, és már-már gyerekesnek tűnt. – Hiányzik anya – suttogta Ginny halkan.

Még akkor is, amikor a gyerekei sérültek voltak, Molly ritkán engedhette meg magának, hogy meglátogassa őket.

Hermione átölelte Ginnyt, ő pedig a vállához hajolva szipogott.

– Szeretnél ma hazamenni? – kérdezte.

– Nem. Csak szörnyen fogja érezni magát – rázta a fejét. – Majd meglátogatom, ha kicsit elhalványult. Van hajnövesztő bájitalod?

– Sajnálom. Nincs kéznél. Bár megkértem Padmát, hogy kezdjen el főzni valamit. A következő órában kész lesz.

– Nos, ez megkönnyebbülés. Legalább nem kell örökké kopasznak és csúnyának lennem.

Hermione megrázta a fejét, és újra átölelte őt. Ginny mindig hajlamos volt szörnyű vicceket mondani magából, amikor kórházban volt.

Amikor a boszorkány távozott, Ginny teljesen Harry és a testvérei figyelmébe, valamint Poppy és Padma figyelő szemei alá burkolózott.

Mordon üzent, hogy Perselus két órája hazaért, így Hermione néhány perccel korábban hoppanált oda, majd óvatosan megközelítette Fonó sort. Hogyan lehet egy hely még nyáron is ennyire sivár, Hermionét ez sosem hagyta nyugodni. Mintha Perselus személyisége ragályos lett volna.

Az ajtó zárva találta. Hermione halkan kopogott, majd várt. Mióta nem volt többé professzor, még Perselus legalapvetőbb udvariassága is teljesen eltűnt. Előfordult, hogy a rendtagokat hagyta egy órán át várakozni a küszöbén. Fred és George egyszer megpróbáltak csak úgy betörni, és egész testükön gennyel teli kelésekkel tértek vissza Grimmauld térre.

Hermione két percig állt és várt, mielőtt előhúzott egy könyvet, és lemondóan sóhajtott.

A pszichológia könyvének két fejezetén jutott túl, amikor az ajtó hirtelen kinyílt. Gyorsan felállt, és követte a sarkon már eltűnő, gomolygó talárt a nappaliba.

Perselus már az egyik kínosan kényelmetlen fotelben ült, amikor Hermione megérkezett. A lány egy másik szék ült a helyiség legvégén, és a férfira nézett.

– Egy koboldok által készített, baziliszkuszméreggel átitatott penge. Elég lenne egy horcrux elpusztításához? – kérdezte, hasonlóképpen úgy döntve, hogy kihagyja a csevegés alapvető udvariasságait.

Perselus pislogott, ónixszín szemei mindig kifürkészhetetlenek voltak. A lány szinte látta mögöttük az okklumenciafalakat.

– A Griffendél kardja – szólalt meg egy pillanat múlva.

Hermione bólintott.

– Azt hiszem, igen – mondta lassan, ujjait összeszorítva, és elgondolkodva nézett. – Bár nem tudhatjuk biztosan, amíg nem találunk egy horcruxot.

Hermione halk sóhajjal bólintott. Perselus ajka enyhén meggörbült, és halkan felhorkant.

– Ilyenkor… azon tűnődöm, vajon Albus mennyire manipulálta az eseményeket az évek során – mondta.

Hermione meglepetten meredt rá.

– Szerinted a második év szándékos volt?

A férfi egy csuklómozdulattal leintette a lányt.

– Albussal kapcsolatban lehetetlen megmondani. De rejtély, hogy történetesen egy ilyen fegyver a kezünkben van – mondta Perselus, majd arckifejezése kemény lett. – Mindig is elég magabiztos volt a manipulációs képességeit illetően. Talán, ha kevésbé lett volna átláthatatlan, nem veszítenénk el a háborút.

– Hogy érted ezt?

Perselus ránézett a lányra.

– Tudod, hogy a gyűrű okozta sérülése végzetes volt. Készítettem bájitalokat, hogy távol tartsam az átkot, de a halála elkerülhetetlen volt abban a pillanatban, amikor a kezére tette. A hatodik év végére tervezte a halálát. Még azt is kérte, inkább én öljem meg, minthogy az átok végső pusztításának hagyjam. Azt is sejtette a félév kezdete előtt, hogy Draco is azt a feladatot kapta, hogy megpróbálja megölni őt.

Hermione döbbenten meredt.

– Albus annyira biztos volt abban, hogy mindent kézben tart, hogy nem tett kellő óvintézkedéseket – folytatta Perselus –, nem tudom elképzelni, hogy elfelejtette volna megemlíteni a horcruxokat, miután megátkozta az egyik. Valószínűleg homályos célzások sorozatával akarta tájékoztatni Pottert. Sokkal többet tudott a Sötét Nagyúr korai éveiről, mint bárki más, de soha nem méltóztatott ilyen dolgokat másoknak elárulni.

Perselus arckifejezése keserűvé és távolba révedt, miközben elhallgatott.

– Tudta, hogy Draco megpróbálja megölni őt? – Hermione megkérdezte, megdöbbenve a felfedezéstől.

– Tudta – mondta Perselus egy halvány bólintással. – Nehéz volt különbséget tenni, amikor Albusról volt szó, de igen, előre sejtette. Sajnos minden terve ellenére Draco sokkal gyorsabban és határozottabban cselekedett, mint azt egyáltalán Albus sejthette volna. Az ember azt hinné, egy ilyen idős varázsló sokkal aprólékosabb, de nyilvánvalóan nem. A túlzott magabiztossága mindazok kárára vált, akik túlélték őt.

Perselus Hermionéra pillantott.

– Miért jutott hirtelen eszedbe a Griffendél kardja? – érdeklődött, a hangja gyanúsan laza volt.

Hermione találkozott a tekintetével.

– Egy sérülés, amivel találkoztam, adta az ötletet – mondta Hermione.

– Tudom – szólt Perselus ívelt arckifejezéssel.

Hermione egy pillantást vetett rá.

– Tudsz Draco büntetéséről?

– Hát persze. Nekem jutott az a kellemes feladat, hogy lefejjem Naginit a méregért. Alastor említette, hogy te kezelted őt. Meglepődve hallottam.

– Nem mintha el tudta volna rejteni a sérülést. Észrevetted, hogy milyen súlyos? Tom meg akarta mérgezni vele a mágiáját. Mire rájöttem… – Hermione elhallgatott egy percre. – Bárcsak szóltál volna, hogy hamarabb elkezdhettem volna.

Perselus némán és értékelően figyelte Hermionét.

– Akkor használtad a bűbájt – mondta végül.

Hermione halványan elpirult, és találkozott a férfi szemével.

– Igen – ismerte be. – Logikusnak tűnt. Igazad volt, elszigetelődött. Majdnem felugrott, amikor először rátettem a kezem, hogy meggyógyítsam.

– Ha téged Bellatrix Lestrange képzett volna ki évekig, valószínűleg te is összerezzentél volna, ha megérintenek – mondta Perselus szárazon.

Hermione elgondolkodó szünetet tartott.

– Mit tudsz a kiképzéséről? Olyan dolgokat mondott, amiket nem értek. Az alkalmazott kegyetlenség túlzottnak tűnik. Még halálfaló mércével mérve is. – Perselus szája megrándult. – Eredetileg Lucius kudarca miatt, büntetésből szervezték be. Következésképpen úgy vélem, a Sötét Nagyúr meglehetősen szabad kezet adott Bellának a kiképzési módszerek megválasztásában. Gyanús volt neki a lojalitásom, így ez nem egy olyan folyamat volt, amelyről konzultáltak velem. Azt tudom, hogy a brutalitás ellenére Draco elszánt volt. Elviselte, és mindig visszajött, még akkor is, amikor már nem volt rá szükség. Eltökélt volt, hogy feljebb lépjen a ranglétrán. Ő volt a legfiatalabb, aki valaha is felvehette a jegyet. A legalacsonyabb rangúnak lenni… nem áll jól a Malfoyoknak.

– Volt valaki, akihez különösen közel állt a múltban? Valaki, aki meghalt? Akivel törődött? Az indítéka… néha úgy érzem, mintha vezekelne valamiért.

Perselus összeszorította az ujjait, és elgondolkodva az ajkához szorította őket.

– Nem mintha valaha is megfigyeltem volna, de senki sem rémlik a családjából – mondta egy perc múlva.

Hermione felsóhajtott.

– És mi a helyzet az anyjával? Őt is említette, amikor először tett ajánlatot.

– Narcissa visszahúzódóvá vált Lucius letartóztatása után. Ritkán láttam, és amikor megjelent, eléggé távolságtartó volt. Ha valaha is voltak ellenvetései, sosem hallottam, hogy előadta volna őket.

– Akkoriban a Roxfortban gondoskodónak tűnt – mondta Hermione, oldalra billentve a fejét, miközben megpróbált visszaemlékezni Narcissa Malfoyról szóló részletekre. – De ez mind a bagolypostán keresztül történt. Nem úgy tűnik, mintha egyáltalán beavatkozott volna bármibe a kiképzése alatt.

– Úgy tűnt, Lucius bebörtönzése meglehetősen mély hatást gyakorolt rá. Nagyjából úgy, ahogy az anyja halála hatott rá.

Hermione kissé megborzongott Lucius gondolatára.

– Szóval Draco életében mindketten parkolópályára kerültek – vonta le a következtetést, sajnálkozva. Elfojtotta a szánalmat, és témát váltott. – Lucius tegnap este majdnem megölte Ginnyt. Még mindig nem tudjuk, hogyan bukkant a nyomukra.

– Vannak genetikai nyomkövető varázslatok – szólalt meg Perselus elgondolkodva. – Ezek rendkívül sötét varázslatok, és elég nagy áldozatot követelnek. Én azonban nem becsülném alá Lucius elszántságát.

– Van rá mód, hogy kikerüljük őket?

– Küldök egy könyvet Mordonnak. Nem hiszem, hogy a Weasleyk fogékonyak lennének bármilyen védelmi rituáléra, amit én ajánlok vagy éppen te, ami azt illeti.

Hermione szája összeszorult, és elfordította a tekintetét, úgy érezte, megbotránkozik A sötét mágia melletti kiállása és Perselus védelme miatt ellenétbe került a barátaival.

Lenyelte a sértettséget, és hirtelen témát váltott.

– Végre semlegesítettem a rúnák mérgét. Holnap este bezárom a bemetszéseket. Van valami javaslatod?

Perselus felhorkant.

– Biztos vagyok benne, hogy amilyen kezelést terveztél, az lesz a legjobb, amiben reménykedhet.

Hermione Perselusra meredt, és úgy érezte, mintha hiányolna valamit.

– Rendben – mondta, és felállt.

– Mondd csak, mit gondolsz most Dracóról?

Hermione szünetet tartott, és visszanézett Perselusra. A szemei összeszűkültek. Már-már gyanakvóan. Az ajkai megrándultak, mielőtt úgy érezte volna, hogy kész megszólalni, és egy pillanatra összepréselte őket, amíg összeszedte a gondolatait. Egy laza fürtöt a füle mögé tűrt.

– Magányos. És dühös valami miatt. Szerintem jobb akar lenni, mint amilyen. Igazad volt abban, hogy van bennem valami, ami vonzza őt. Próbál nem engedni, de úgy tűnik, nem tud nem engedni, amikor lehetősége van rá.

Perselus a nőt tanulmányozta, és Hermione azon tűnődött, vajon mit árul el az arckifejezése.

– Ne értelmezd ezt hűségként – figyelmeztette egy pillanat múlva.

– Nem is – mondta, és az inge szegélyét babrálta. – Tisztában vagyok vele, hogy ez még nem jelent semmit. Nem jelent semmiféle befolyást. De bízom benne, ha óvatos vagyok, végül talán hasznot húzhatok belőle. Érzelmileg sebezhető. Nincs senki, akiben megbízhatna. Nem hiszem, hogy van bárki, aki törődik vele. Azt hiszem, idővel nem fogja tudni megállni, hogy ne érezze úgy, hogy szüksége van rám. Említette, a rúnák miatt, amikor most akar valamit nehezebb lebeszélni magát róla. Azt hiszem, ezt végül talán ki tudom majd használni.

Perselus szája megrándult, a gyanakvás eltűnt a szeméből, de az arckifejezése megfeszült.

– Ebben az esetben, ha sikerrel jársz, azzal legalább annyira valószínű, hogy elpusztítod a Rendet, mint amennyire megmented. Remélem, mostanra már felfogtad, milyen veszélyes. Ha ilyen módon felülírná, bármi is legyen a jelenlegi ambíciója…

Perselus egy pillanatra szünetet tartott.
– Ha a Sötét Nagyúr nem tudta pórázon tartani, akkor azt tanácsolom, ne áltasd magad azzal, hogy azt hiszed, te majd uralni tudod.

Hermione kissé megrándult, és a hideg kandallót bámult, a lábai remegéséig megfeszülve tartotta, miközben azon igyekezett, hogy ne csattanjon fel. A düh robbanásként lobbant fel benne.

– Te mondtad, tegyem őt hűségessé. Te vagy az, aki az érdeklődésének kihasználását javasolta nekem – közölte csípős hangon. – Most meg téveszmésnek nevezel, és azzal vádolsz, hogy veszélyeztetem a Rendet.

– Azt mondtam, tartsam fenn az érdeklődését. Azt akarod elérni, hogy tőled függjön – mondta Perselus, s a hangja hirtelen jeges lett. – A különbség mélyreható. Bizonyos szempontból a Malfoyok közelebb állnak a sárkányokhoz, mint a varázslókhoz. Nem osztoznak. Megszállottan ragaszkodnak ahhoz, amit a sajátjuknak tekintenek. Tudod kire volt szüksége Luciusnak? Narcissára. Ha sikerül, amivel próbálkozol, akkor soha nem fog elengedni. És nem fog megelégedni azzal, hogy bárkihez vagy bármihez képest másodlagos legyen a te szempontodból.

Hermione szíve enyhén megremegett. Érezte, ahogy a hideg rémület lecsúszik a tarkójáról, és végigfolyik a trapézizmain. Megvonta a vállát, és találkozott Perselus tekintetével. Éles lélegzetet vett.

– Már így is az övé vagyok – mondta keserű hangon. – Most és a háború után. Ezek voltak a feltételek. A halálát leszámítva, pontosan mikor akart volna elengedni engem? Szükségünk van a hírszerzésre. Nem tudom félszívvel megtartani őt. Minden benne volt a kezemben, attól a pillanattól kezdve, amikor beleegyeztek, hogy eladjanak neki. Tényleg azt hittétek, visszajövök onnan?

A lány válla enyhén megrázkódott.

– Nem tudom, hogyan tarthatnám fenn az érdeklődését anélkül, hogy kapcsolatot teremtenék vele. Ez az egyetlen sebezhető pontja. Ha úgy gondolod, ez ekkora kockázatot jelent, akkor beszélned kellene Mordonnal, mert én-nem-látok-más-módot.

A hangja remegett, és többször is reszelőssé vált, ahogy erőltette az utolsó szavakat. Élesen lélegzett a fogain keresztül, miközben próbálta magát megnyugtatni.

– Ő egy született okklumentornak. És sokkal jobb benne, mint én. Nincs félúton a kártyák között – tette hozzá.

Perselus döbbenten nézett rá.

– Ez tényleg megváltoztatja a dolgokat – szólalt meg egy pillanat múlva.

– Most már érted a nehézségemet – mondta, és a padlóra nézett. – Nincs olyan lehetőség, hogy olyasmit tegyek, amitől később visszaléphetek. Ha úgy gondolod rosszul döntök, akkor most kell szólnod Mordonnak.

A férfi nem szólt semmit.

– Akkor jobb, ha megyek.

Ahogy elhagyta Fonó sort, kábultnak és bizonytalannak érezte magát. Túl meleg és zárt volt a hely. Térre volt szüksége, hogy lélegezhessen. Behunyta a szemét, és a Whitecroftban lévő patakhoz hoppanált.

Lement a parton, és leült egy nagy sziklára a sűrűn terjedő nádas közé, levette a cipőjét, és belemártotta a lábujjait a hideg vízbe. A víz éles értintését tisztaságként érzékelte.

Nem tudta, miért köt ki folyton itt. Feltételezte, ez volt az egyetlen hely, ahol nem érezte úgy, hogy rejteget valamit.

Bámulta az áramló vizet, miközben Perselus figyelmeztetését játszotta újra. Tanácstalannak érezte magát. A hét eleji összes reménye úgy érezte, mintha valahol belül meghalt volna, és bomlásnak indult volna. A kezét a szemére szorította, és küzdött, hogy egyenletesen lélegezzen.

Most már nem inoghatott meg. Ha Perselusnak bármilyen alternatívája vagy ellenvetése volt, Mordon szemben felhozhatta. Nem változtathatott taktikát most, hogy végre megtalálta azt, ami bevált.

Lenézett a ledőlt imatoronyra.

Olyan… dühösnek érezte magát.

Dühös az egész világra, amíg úgy érezte, hogy szét fog törni tőle.

Dühös volt Perselusra, amiért azzal vádolta, veszélyezteti a Rendet, Mordonra és Kingsleyre, amiért úgy döntöttek, hogy megkérik, legyen kurva, mert tudták, úgy érzi, nincs más választása, Harryre és a Weasley-kre, amiért nem hajlandóak használni a sötét mágiát, és olyan pontra vitték a háborút, amitől Hermione úgy érezte, nem tudja visszautasítani a kérést. A szüleire gondolt, amiért tehetetlenek voltak, és arra volt szükségük, hogy megvédje és feladja őket, és még Minervára is, amiért annyira kétségbeesett Hermione miatt, hogy úgy érezte, meg kell védenie Minervát saját bánatától.

Mindig is azt hitte, bármit megtehet a barátaiért. Bármit, hogy megvédje őket.

Valahogy mindaz, amit tett, teljesen magára hagyta, mígnem úgy érezte, mintha összetört szívvel haldokolna.

Kell, hogy legyen egy határ. Egy pont, ahol legalább már nem fáj.

De úgy tűnt, sosem hagyja abba. Egyre csak nőtt, és amikor megtörik a látszat, ahogy Harry és Perselus…

Már nem tudta, hogyan hozza rendbe magát, és úgy tűnt, senki más nem hajlandó észrevenni, hogy megtört.

Öt percig hagyta magát sírni, mielőtt az okklumenciáját használta arra, hogy a zavaró érzelmeket elméje egy zugába gyömöszölje. A sírástól szédült és fájt a halántéka. Előhúzott egy fájdalomcsillapító bájitalt a táskájából, és lehúzta.

Lehunyta a szemét, és kényszerítette magát, hogy ne gondoljon többé másokra.

A délutáni napsütés rásütött a kőre, és melegnek érezte a keze alatt. A patak vizének és a sárnak az illata, valamint a nádasok zöld illata töltötte be a levegőt. Néhány perc múlva lehunyta a szemét, és hátrahajtotta a fejét, hogy magába szívja a sugarakat. Nem is emlékezett, mikor érezte utoljára a meleg napsütést az arcán. A napfelkelte fénye mindig hideg volt, a szépsége ellenére is.

Az életében minden ugyan ilyen hideg volt.

Néhány perc múlva felkelt. Kihúzta a lábát a vízből, és lerázta a cseppeket, mielőtt elindult volna vissza a Grimmauld tér felé.

hozzászólások: 0