39. fejezet
14. visszaemlékezés

2002. augusztus

Aznap este ő és Malfoy nyomottak voltak. A férfi meg sem rezzent, amikor a lány a tisztító bűbájt alkalmazta, és csendben maradt, amíg a fájdalomcsillapítót, majd a kenőcsöt felkente.

– Túlélte a Weasley-lány? – kérdezte hirtelen, miközben felállt.

Hermione döbbenten meredt rá. Próbálta kitalálni, miért kérdezi. Lucius megerősítést akart?

Nem húzta vissza az ingét, és olyan közel állt hozzá, hogy szinte érezte a teste melegét, ahogy lenézett rá. A tekintete viharos volt, és amikor a lány hallgatott, a férfi arckifejezése rövid időre elkomorult.

– Akkor feltételezem, hogy igen – mondta, miközben ellépett tőle, és felvette az ingét. Hermione pislogott.

– Igen. Bár nem az apád erőfeszítéseinek köszönhetően – szólt keserű hangon.

Draco arckifejezése kissé megkeményedett.

– Remélem, nem tartasz engem felelősnek apám tetteiért. Biztosan elég bűnt követtem el egyedül is – közölte kemény hangon, miközben gyorsan begombolta az ingét.

– Csak azt nem tudom, miért kérdezed – szólt. Túlságosan kimerültnek érezte magát a mostani beszélgetéshez.

– Talán meglep, Granger, de nem kívánom különösebben holtan látni a barátaidat.

Hermione nem szólt semmit. Fogalma sem volt, milyen választ adjon a megjegyzésre.

– Az apám… – kezdte, aztán habozott az arca hideg maszk lett. – Ne is törődj vele!

Hermione belsőleg összecsuklott. Muszáj volt ezt a beszélgetést lefolytatnia vele. Kinyújtotta a kezét, és elkapta a férfi csuklóját. Draco megdermedt, és visszanézett rá, arckifejezése zárkózott volt.

– Sajnálom. A kérdés váratlanul ért. Nem hibáztatlak azért, amit az apád tesz. Csak… – A hangja rövid időre elhalkult, és a lány szorítása a férfi csuklóján megfeszült. – Tudom, hogy soha nem volt benned semmi más, csak megvetés a Weasley-k iránt, de amit az apád művelt velük, az borzalmas.

Malfoy elhallgatott.

– Sajnálom – mondta. – Kétlem, hogy hinni fogsz nekem, de én nem… ez az ő vendettája.

– Nem értesz vele egyet? – kérdezte meg Hermione, óvatosan tanulmányozva az arcát.

A másik kezével megragadta az övét, és kihúzta a csuklóját.

– Ha őket hibáztatnám anyám haláláért, nem kérdezősködtem volna a Weasley-lányról.

– Köszönöm, hogy megkérdezted – mondta, és kínosan körülnézett a szobában. – Biztosan nehéz lehet neked. Tudom, hogy csodáltad az apádat.

Draco kimondottan kellemetlenül érezte magát a beszélgetés iránya miatt.

– Így van. Nos… akkor majd találkozunk, Granger – szólalt meg, és újabb szó nélkül hoppanálva lelépett.

Hermione néhány pillanatig ott állt, és átfutotta a beszélgetést, mielőtt visszament volna a Grimmauld térre.

Amikor odaért, a szobájában Harryt és Ginnyt találta, akik nagyon elfoglaltak voltak. A folyosón téblábolt, majd elindult a ház legfelsőbb emeletei felé. Ahogy elhaladt az egyik kisebb szoba mellett, megpillantott egy vörös hajzuhatagot, aki egy térképekkel teli asztal fölé hajolt. Megállt, és könnyedén megkocogtatta az ajtót.

– Szia, Mione! – köszöntötte Ron szórakozottan, miközben apró bábukat mozgatott a térképeken, majd szórakozottan megvakarta a fejét a pálcája hegyével. Az arckifejezése feszült volt.

– Van egy perced? – kérdezte.

– Persze. – A pálcáját a hátsó zsebébe dugta, és felnézett rá. – Csak átnézem, mi történt, mióta elmentem. Sok rajtaütés volt, amíg távol voltunk, biztosan elfoglalt voltál.

A férfi átható pillantást vetett rá. Hermione lesütötte a szemét.

– Biztos vagyok benne, hogy látod a stratégiát – mondta halkan.

– Kingsley a horcruxokkal akarja távol tartani Harryt a harctértől.

Hermione röviden bólintott.

– Ugye érted miért?

Ron arckifejezése megkeményedett, miközben vállat vont és bólintott.

– Nincs értelme kockáztatni őt egy rajtaütésben, amikor szükségünk van rá a végső csapáshoz. Igen, értem. Ez nem jelenti azt, hogy tetszik. És ezek közül néhány… – Előhúzott néhány tekercset, és lenézett rájuk. – Ezek nagyjából öngyilkos küldetések. Nem is tudtam, hogy Kingsley mennyire biztosra megy Harry miatt. Látva, hogy mit fog csinálni, ha mi elmegyünk pár hétre…

Abbahagyta, ahogy dühösen bámult le a jelentésekre.

– Pontosan mennyi volt a veszteségek aránya, amíg távol voltunk?

Hermione válaszra nyitotta a száját, de a férfi félbeszakította.

– Nincs szükségem arra, hogy elmondd. Itt is látom a számokat. Kibaszottul, kibaszottul hihetetlen. Ha Kingsley itt lenne, megütném.

Az arca egyre skarlátvörösödött a dühtől.

– Ron, nem engedhetjük meg magunknak, hogy többé biztosra menjünk – mondta Hermione, és a gyomra összeszorult, ahogy azokra az emberekre gondolt, akiknek a szemét lehúzta az elmúlt hetekben, az új hospice menedékházra, amelynek Bill gyámságához segített. – Nem hiszem, hogy felfogtad, mennyire kimerültek az erőforrásaink. Mit gondolsz, hány évig tudna Harry páncélszekrénye ellátni egy hadsereget? A kórházi kórterem már alig működik. Európa egyre inkább Tom ellenőrzése alá kerül. Egyetlen lehetőségünk maradt, hogy kockázatot vállaljunk. És nem kockáztathatjuk Harryt.

Ron hallgatott. Hermione látta, ahogy az állkapocsizmai dolgoznak, ahogy folyton összeszorította és elengedte.

– Meg kell találnunk a horcruxokat – mondta végül. Hermione kiengedett egy mély, mély lélegzetet, amit már aggódva visszatartott, és bólintott.

– Igen – jegyezte meg a lány. – Tom és Harry a kapocs. Ideológiailag a halálfalók túlságosan sokfélék. Tom hatalma az, ami összetartja a sereget. Ha meg tudjuk ölni őt, méghozzá véglegesen, akkor elég lesz a belső harc ahhoz, hogy az Ellenállás kerüljön fölénybe.

– Azt hiszem, ez az egyetlen jó oldala Tom halhatatlansági téveszméinek, hogy nem fáradozik azzal, hogy utódot neveljen magának – szólalt meg Ron fásultan, miközben átnézett egy újabb küldetésjelentést. Hermione látta az aláírását az alján, amint igazolja a sebesülteket, és szép, személytelen számokban számolja ki a veszteségeket. – Bár nem kétlem, hogy a Malfoyok úgy gondolják majd, hogy ők az elsők a sorban, most, hogy Bellatrix halott. Kibaszott pszichopaták.

– Meg kell győznöd Harryt, hogy a horcruxok az első számú prioritás – mondta, és figyelmesen nézett Ronra. – Különösen most, Ginny után. Aggódom, amiért egyszerűen nem akar tudomást venni róluk.

Ron arckifejezése feszültté vált.

– Igen – szólalt meg halkan.

Hermione tétován közelebb húzódott hozzá.

– Ron, remélem, amit a tegnap esti megbeszélésen mondtam, nem éreztette veled, hogy a te hibád. Te mentetted meg Ginnyt. Nem gondoltam, hogy helyénvaló lenne visszatartani az információt, de nem akartalak megbántani azzal, hogy felfedtem.

– Semmi baj – mondta merev arckifejezéssel. – Helyesen döntöttél.

– Sajnálom…

– Ne tedd! Nem igazán akarok erről beszélni – közölte remegő hangon, amely nem tűrte a vitát.

Hermione tekintete végigfutott az arcán, felismerte a feszültséget a szeme körül, a füleit borító skarlátvörös színt, miközben az arca olyan sápadt lett, hogy a szeplői vércseppekként álltak ki az arcán.

Ha a lány erőlteti, a férfi felrobban.

Hermione érezte, hogy a szíve összeszorul.

– Rendben. Nos, akkor hagylak benneteket, hogy átnézzétek – mondta, és távozni készült.

Lassan haladt felfelé a lépcsőn.

Az a sok téma, amit Harryvel és Ronnal kerülgetett, hogy ne veszekedjen velük, lassan szakadékot képezett.

Próbált koncentrált maradni. Maradjon a küldetésnél. A sok személyes ügyet és vitát egy másik napra halasztotta. Feltételezve, hogy a háború véget ér, és lesz esélyük mindezzel foglalkozni anélkül, hogy veszélyeztetné a koncentrációját, és kockáztatná valaki életét.

De a háború már évek óta tartott.

Most már alig tudtak egymással beszélni. Annyi ki nem mondott neheztelés volt bennük. Annyi minden, aminek a kimondásával túl sokáig vártak. Minden nézeteltérés ezernyi más dologról szólt, mint pusztán az adott kérdésről.

A gondolat, hogy valaha is visszamehetnének és helyrehozhatnák, lehetetlennek tűnt.

Talán Malfoy előtt volt rá esély. De most…

Hermione szinte biztos volt benne, hogy átlépett egy olyan határt, ahonnan már soha nem engedik vissza. Számukra az árulás nagysága végleg elszakítaná a dolgokat.

Már a gondolatától is nehéz volt levegőt venni.

Egy gyakorlóteremben találta magát. Odament, becsúsztatta a lábát a felszerelés tárolására használt szekrény alá, és addig kezdett felüléseket végezni, amíg a hasizmait úgy érezte, mintha savval injekciózták volna be.

Rájött, hogy Draco edzésrendszere kiváló módszer, amivel levezethette a stresszt, a frusztrációt és a bánatot. Soha nem állt szándékában elmondani neki, de azt kívánta, bárcsak már évekkel ezelőtt elkezdett volna edzeni. A stressz fizikai tüneteit nem lehetett okklumenciával elnyomni. Kiváló eszköz volt arra a mozgás, hogy kiégesse.

Az utána fellépő endorfinhullámnak további előnye volt.

Miután annyi felüléssorozatot végzett, hogy alig tudta felhúzni magát a padlóról, átfordult, és fekvőtámaszokba kezdett. Pocsék volt benne, de el is határozta magát. Elhatározta, addig dolgozik, amíg tényleg annyit csinál egymás után, amennyire Draco utasított.

Csöpögött az izzadságtól, és úgy érezte magát, mintha egy egész testét átjárta volna a kocsonyás vészmadár, amikor végzett a különböző ismétlésekkel. Még csak a mennyiség negyedét csinálta, de végre sikerült végigdolgoznia az összes különböző gyakorlatot.

A lépcsőn lebotladozva elaludt az ablakülésben.

Amikor másnap reggel felébredt, egész teste tiltakozott. Minden porcikája fájt. Lerobogott a lépcsőn a fürdőszobába, és hosszan zuhanyozott, mielőtt bárki más felébredt volna.

Aznap este gondosan átnézte a mentális ellenőrző listáját, hogy mire van szüksége Draco beavatkozásához. Vett egy olcsó üveg tequilát arra az esetre, ha a férfi úgy döntene, mégis szeretne valamit. Kételkedett benne, hogy valaha is megkóstolta volna a mugli alkoholt, és úgy döntött, megérdemli, hogy szenvedjen, ha úgy dönt, figyelmen kívül hagyja a tanácsát, és nem hoz magával sajátot.

Miközben néhány bájitalt pakolt össze, érezte, hogy valaki áttöri a bájitalszekrénye őrzését, és megfordult, Harry állt kínosan mögötte.

– Hermione – szólította meg, és csak egy pillanatra találkozott a szemével, mielőtt leengedte volna a tekintetét.

– Igen? – mondta óvatosan, miközben néhány újabb fiolát csúsztatott a táskája zsebeibe.

– Én…. – kezdte, majd megtorpant.

Az órájára pillantott. Hét perc múlva találkoznia kellett volna Dracóval.

– Ginny küldött téged? – kérdezte halvány éllel a hangjában. Még mielőtt Ginny és Harry elkezdtek volna kefélni, Ginnynek gondja volt arra, hogy Hermionét és Harryt arra kényszerítse, próbálják meg helyrehozni a dolgokat, miután összevesztek.

– Igen – mondta kínosan, és a zsebébe dugta a kezét. Hermione állkapcsa megfeszült.

– Nos, megmondhatod neki, hogy beszéltünk. Semmi baj. Semmi harag. Biztos vagyok benne, csak fáradt voltál, és vigyáztál a legjobb barátodra – darálta Hermione elutasító hangon, és ismét az órájára pillantott.

Harry nem szólt semmit, és Hermione elkezdett lépkedni körülötte, hogy távozzon. A férfi elkapta a karját.

– Hermione – mondta határozottan. – Sajnálom. És nem csak azért, mert Gin küldött. Átléptem egy határt. Dühös voltam, mert Ron annyira feldúlt volt, és rajtad töltöttem ki a dühömet. Megkérdőjeleztem, hogyan bántál Ginnyvel és Ronnal, pedig tudom, hogy neked mindig a betegeid az elsődlegesek. Sajnálom ezt az egészet.

Hermione szünetet tartott, és Harryre meredt, arckifejezése összezárult.

Bocsánatot kért, amiért megsértette és kétségbe vonta őt, mint gyógyítót. Nem volt bocsánatkérés tőle.

A férfi néhány másodpercig tanulmányozta a lány arcát.

– Te vagy az egyik legjobb barátom – tette hozzá.

Hermione érezte, ahogy valami elhalványul benne. Mintha egy lángot hordozott volna a szívében, ami hirtelen kialudt, és sötétségben hagyta volna.

A szavak… egy második gondolata volt. Valami, amit azért mondhatott, mert már mondta korábban is. Mert ez volt az a dolog, amit mondania kellett volna neki.

Érezte, hogy megremeg az állkapcsa.

Rámeredt a férfira. Valami látszott az arcán, mert Harry hirtelen előre lépett, és szorosan átölelte.

A boszorkány egy percig belekapaszkodott a varázslóba.

– Bocsánat. Nagyon sajnálom – szólt, ahogy a lány fejének nyomódott, a hangja tompa volt.

A lány megpróbálta összeszedni magát. Most nem volt ideje vagy kapacitása az érzelmekre.

Ökölbe szorította a kezét, és egy pillanatra megremegett, miközben visszaölelte a férfit, mielőtt visszakényszerítette a mentális falait a helyükre. Harrynek nem volt bennük hely.

– Csak fáradt vagyok. Helyesen tetted, hogy vigyáztál Ronra. Igazad volt, nem rá gondoltam, amikor felhoztam a témát. – Eltolta magától Harry karjait. – Jó barátja vagy.

Harry figyelmesen nézett rá.

– Én jó barátja vagyok neked is? – kérdezte.

Hermione találkozott a szemével.

– A legjobb – mondta nyugodt hangon. – Mindig a legjobb barátom.

Harry arca megkönnyebbült.

– Ginny azt mondja, hogy szeretné kipróbálni az arcát egy mugli kocsmában, úgyhogy ma este néhányan elmegyünk. Pomfrey azt mondta, hogy ma este nem vagy műszakban. Van kedved jönni?

Hermione szíve egy pillanatra megemelkedett, aztán lesüllyedt.

– Nem tudok – mondta. – Megígértem az egyik hospice-háznak, hogy ma este elmegyek ellenőrzésre és leltározásra. Már így is késésben vagyok.

– Ó… Rendben. Csak meg akartam kérdezni – szólt Harry.

– Jó szórakozást.

Harry bólintott.

– Megyek és szólok Ginnek.

A lány bólintott, és nézte, ahogy a férfi elsétál. Amikor elment, becsukta a bájitalosszekrény ajtaját, és egy percig állt, próbált mindent összeszedni.

Többször élesen kifújta a levegőt az orrán keresztül, majd addig rugdosta a vádliját, amíg a lábujjaiban éles fájdalmat nem érzett.

Nem tudott sírni. Egy bonyolult gyógyító eljárást kellett végrehajtania. A fejében nem volt hely az érzelmeknek. Nem volt ideje sírni Harry miatt.

Kemény vonallá préselte az ajkát, és megpróbált újból és újból feleszmélni.

Egy perc múlva sikerült lenyomnia a kavargást. Elfojtotta az elméje hátsó részében. Megvárta, amíg a légzése egyenletes lesz. Aztán kisétált a Grimmauld térről, mosolyogva és gyorsan integetett mindenkinek, aki London felé tartott.

Négy percet késett, amikor belépett a kunyhóba. Draco egy perccel később jelent meg.

Rámeredt a lányra.

– Majdnem azt hittem, hogy felültetsz – mondta fintorogva.

– Valaki beszélgetni akart. Nem volt ürügyem elrohanni – sóhajtott fel, miközben megidézett egy kis asztalt, és elkezdte elővenni a táskájából a kellékeket.

Malfoy egy percig csendben figyelte a lány munkáját.

– Egy két lábon járó kórház vagy.

– Muszáj annak lennem.

Mindent elrendezett abban a sorrendben, ahogyan szüksége lesz rá, majd megidézte az egyik széket.

– Könnyebb lesz neked egy széken ülni, mint egy orvosi asztalon – mondta. – Teljesen le kellene venned az ingedet.

Elkezdte kigombolni, miközben Hermione megigazította a felszereléseit, és még egyszer utoljára alaposan végigfuttatta rajtuk a szemét.

– Kétféleképpen lehet begyógyítani az olyan mély vágásokat, mint a tiéd – szólalt meg, és felnézett a férfira. – Fájdalommentesen, de az izomszövet hegesedése hosszú távon korlátozhatja a vállad mozgékonyságát. Vagy fájdalmasan, annak érdekében, hogy a hegszövet ne kötődjön össze úgy, ami akadályozza a kézügyességedet. Feltételeztem, hogy az utóbbit választod.

A férfi bólintott. Figyelmesen pásztázta a nőt.

– Használhatok fájdalomcsillapító bűbájokat azokon a bemetszéseken, amelyeket nem gyógyítok, de nem használhatok olyan bájitalokat, amelyek csökkentik az érzékeidet különben nem fogod tudni megmondani, hogy a hegszövet megfelelően alakul-e. Ez fájni fog.

– Tisztában vagyok vele – mondta kemény hangon.

Hermione elővette a tequilát, és az asztalra tette.

– Az alkohol segít. Feltéve, hogy nem zúzod magad teljesen össze, segít a fájdalmat kordában tartani anélkül, hogy a válladban lévő érzést olyan mértékben csökkentené, ami akadályozná a gyógyulást. Ez egy mugli alkohol, tequila. Nagyon olcsó volt. Nincs nagy alkoholköltségvetésem. – Elővette a nyugtató bájitalt. – Egy dupla adag nyugtató bájital is segít. Ha feszült vagy, az viszont nem segít.

Átnyújtotta Draco kezébe a nagy üvegcsét a nyugtató főzettel, és figyelte, ahogy a férfi beveszi.

– Készen állsz? – kérdezte. Régóta nem volt ennyire ideges egy gyógyító eljárás miatt.

A férfi leült a székre, és a lány elkezdte.

Óvatosan megnövesztett egy hegszöveti szakaszt, majd teljesen elforgatta, kinyújtotta és kinyújtóztatta a vállát. Meghúzta. A nő varázslatot mondott, hogy segítsen ellazítani a szövetet, de az még mindig húzódott. Le kellett vágnia egy részét, és újra kellett növesztenie.

Apránként.

A többi rúnából is folyt a vér, ahogy a mozgás folyamatosan felkavarta őket.

Négy rúnára állította helyre a hegszövetet, mire Draco végül megtört, és tanácstalanul megidézett egy üveg lángnyelv whiskyt.

Nem szólt semmit, szünetet tartott, amíg a férfi a fogaival kitépte a dugót, majd néhány másodpercig kortyolgatta. Aztán határozottan a tequilás üveg mellé tette, és a fejét a szék háttámlájára ejtette.

– Bassza meg! Baszd meg! Bassza meg! – motyogta.

– Bocsánat! – mondta kínosan, és enyhén a vállára tette a kezét, miközben újra dolgozni kezdett.

– Hagyd már, Granger! – vicsorgott. Az arca sápadt volt, és addig markolta a szék támláját, amíg az ujjbegyei elfehéredtek.

Ezután minden egyes rúna között ivott.

Mire a nő a másik vállán kezdte, a férfi már túljutott a szédülésen, és a részegség korai szakaszába lépett.

– A kurva életbe – nyögte halkan. – Mindig is azt mondtam, hogy te nem vagy egy komplett ribanc. Nem is kellett bebizonyítanod nekem…

Hermione erősen összepréselte az ajkait, a sértettség, a szórakozottság és az együttérzés között tépelődve.

– Az a ribanc vagyok, aki meggyógyít téged – mondta.

A férfi kuncogott.

– Úgy tűnik.

Nem szólalt meg újra, csak néha válaszolt a hegszövetre vonatkozó kérdéseire, amíg a lány be nem fejezte. A boszorka letörölte a hátáról az összes vért.

Óvatosan felvitt néhány fájdalomcsillapítót, és egy utolsó réteg krémes bájitalt, hogy segítsen az új szövetek megfelelő megkötésében. A hegek dühös vörösek voltak.

Az órájára pillantott. Már jóval elmúlt éjfél. Tovább tartott, mint amire számított.

– Rendben – mondta. – Befejeztem.

Malfoy megkönnyebbülten felsóhajtott, és elkortyolta az utolsó adag lángnyelv whiskyt, mielőtt a második kiürült üveget az asztalra tolta az első mellé.

Néhány másodpercig mozdulatlanul állt, mintha visszanyerné az éberségét. Aztán oldalra billentette a fejét, és szemügyre vette a tequilát.

– Mi ez egyáltalán? – kérdezte, megragadta az üveget nyakánál fogva, és megvizsgálta.

A részegségnek szinte semmi jelét nem mutatta. A szavai nem voltak elmosódottak, és a keze stabil maradt. Hermione még soha nem látott senkit, aki ennyi alkoholt ivott volna, és külsőleg ennyire érintetlen maradt volna.

Félelmetes volt, mennyire kontrollált volt.

– Ne idd meg! Olyan olcsó volt. Épp most szívtál magadba száz galleon értékű szüreti alkoholt. Ne küld le ezt is.

Nem volt hajlandó hallgatni rá. Lecsavarta, beleszagolt, majd kérdőn belekortyolt. Azonnal a padlóra köpte.

– A kurva életbe! Ez lakk. Most megmérgezel, Granger?

– Büntetésnek gondoltam, ha úgy döntöttél, nem hiszel nekem, és nem hozod a sajátodat – mondta Hermione ironikusan. – Állítólag jobb íze van, ha sóval és egy lime-szel együtt fogyasztod.

– Mondták?

– Nem iszom sokat, főleg nem kint a mugli világban – emlékeztette Hermione.

– Azt sem tudod, mit vettél. – A szája még mindig fanyalgott, mintha nem tudta volna levakarni az ízt a nyelvéről.

– Én csak az olcsó és magas alkoholtartalmúra hajtottam – mondta.

– Nem kellene meglepődnöm. A te elképzelésed a berúgásról az, hogy portóit iszol, és úgy teszel, mintha troll lennél egy híd alatt – halványan kuncogott.

Hermione savanyú képet vágott, miközben befejezte a gyógyító felszerelés összepakolását. Átkutatta a táskáját, és magában átkozódott. Elfelejtett józansági bájitalt vinni. Rajta volt a mentális ellenőrző listáján, de kiment a fejéből, amikor Harry megjelent.

– Nos. Végeztem. Biztonságos így hoppanálnod? – kérdezte. Hermione figyelmesen szemügyre véve a férfit. Nem gondolta, hogy esetleg képes lenne rá. Úgy tűnt, a varázsló néhány másodpercig gondolkodik a kérdésen. A fejét ide-oda billentette, és felhúzta az egyik szemöldökét.

– Nem hiszem, hogy orvosilag tanácsos lenne – mondta végül.

A nő megkönnyebbülten felsóhajtott. Fogalma sem volt, mit tett volna, ha a férfi megpróbált volna ragaszkodni ahhoz, hogy józan legyen. Azon tűnődött, vajon képes lenne-e elkábítani, ha nem engedné.

– Rendben. Nos, akarod, hogy ágyat varázsoljak neked? Elég jól értek hozzá – ajánlotta fel.

– Szeretnél elmenni? – kérdezte a férfi, felállt, és szúrós pillantást vetett rá. Egyáltalán nem tűnt részegnek. – Vár rád valaki?

A kérdés váratlanul érte a lányt. Pislogott, és arra gondolt, hogy mindenki más nélküle van a kocsmában.

– Nem – szólt a fejét rázva.

– Engem sem – jelentette ki a férfi. Aztán egy pálca nélküli, nonverbális kézmozdulattal egy újabb üveg Ogden-féle lángnyelv whisky jelent meg. – Igyunk.

A nő bámult a férfira. Nem számított rá, hogy az este ilyen irányba fog menni.

Egyszerűen nevetségesen részegnek kellett lennie. Azzal a mennyiségű lángnyelv whiskyvel, amit magába szívott, érzéketlennek kellett volna lennie.

– Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet – mondta, az ajtó felé oldalazva.

– Gyere, Granger! – nógatta hízelgően, és előrébb lopakodott, közeledve a lányhoz, üveggel a kezében. A férfi még mindig ing nélkül volt. – A Rend magányos kis gyógyítója. Próbálj meg inni valahol jobb helyen, ami nem egy patakmeder.

Hermione a falnak ütközött, ahogy hátrált a férfitól. A varázsló fölé magasodott, és ő hátrahajtotta a fejét, hogy fenntartsa a szemkontaktust. Draco vigyorogva nézett le rá.

– Kiváltságosnak érezheted magad. Alig iszom együtt valakivel. Soha nem rúgok be senki mellett. Olyan szörnyű ötlet. Az okklumenciám silány. Lelassult reflexek. Szörnyű ötlet.

– Ezt te mondtad – mutatott rá Hermione, miközben a háta mögé csúsztatta a kezét, és megpróbálta megtalálni az ajtógombot.

– Én… – pislogott egyet. – Látod? Valahogy… amikor rólad van szó… – sóhajtott, és a homlokát a lány feje búbjára támasztotta. Hermione megdermedve állt a döbbenettől.

Üres keze felemelkedett, és ujjbegyeivel könnyedén végigsimított a lány arcán. Végigsimított a hüvelykujjával az arccsontján. Hermione lélegzete elakadt a torkában.

– Szörnyű döntésekre inspirálsz. Valami van veled kapcsolatban. Nem tudom megérteni. – Felemelte a fejét, és éppen csak annyira dőlt hátra, hogy a lányt bámulhassa. – Mitől vagy olyan különleges?

Hermione megtalálta a kilincset, és elfordította, megpróbálta kihúzni az ajtót. Nem akart megmozdulni. Lenézett, és észrevette, hogy Draco cipőjének orra nekifeszült.

A lány felnézett rá, mire a varázsló elvigyorodott.

– Ugyan már, Granger. Hol van a griffendéles bátorságod? – kérdezte mélyen, a hangja a torka mélyéről jött, így rekedten hangzott. – Igyál velem egyet. Még Hermionénak is szólítalak.

A lány megborzongott, ahogy a nevetéstét hallotta. Eltűnt az a szűkszavú, lényegre törő modor, ahogyan általában beszélt. Félelmetesen játékos volt. Mint egy murmánc, akinek a karmaiban egy gnóm van.

Újra megpróbálta az ajtót. Úgy tűnt, a férfi egyre közelebb kerül. Alig volt hely közöttük. Érezte a varázsló csupasz mellkasának melegét az arcán. A szemei csukva voltak, de csillogtak, ahogy a lányra meredt.

A szívverése egyenletesen kezdett felgyorsulni. Már majdnem megkérte a férfit, hogy engedje el. Hogy megmondja neki, hogy megijesztette.

Kinyitotta a száját, hogy kimondja. Aztán meggondolta magát.

Maradnia kellene.

Draco Malfoy részegen tálcán kínálta magát neki.

Ha valaha is reménykedett egy bejutásban, akkor ez volt az. A lehetőség soha többé nem ismétlődhet meg. Még ő is beismerte, hogy hibát követett el. És ez kockázatos volt.

Kockázatot jelentett számára a maradás, suttogta elméjének egy sarka. Kissé megrázta magát, és nem törődött vele.

Maradnia kellett.

Igyekezett nem nyíltan kimondani, hogy meggondolta magát.

– Nem félek – mondta, kidüllesztette az állát, és elhúzta a kezét a kilincsről.

A varázsló elvigyorodott.

– Tényleg?

– Tényleg – mondta a lány egy aprócska lépést tett a férfi felé. Alig volt hely a mozgásra.

Elvette tőle az Ogden üvegét, és felmérte. Nyolcvanéves címke volt. Kihúzta a dugót, és beleszagolt.

Nem volt nagy ivó, de kételkedett benne, hogy tudná színlelni az ivást. Draco észrevenné.

És szüksége volt a bátorságra. Fogalma sem volt róla, hogy egy Draco Malfoy csökkentett gátlásokkal mit tehetne. A gondolattól és a rémülettől kirázta a hideg.

Találkozott a férfi szórakozott tekintetével, miközben ivott egy kortyot.

Egyikük tálcán kínálta magát. A kérdés csupán az volt, hogy melyikük.

hozzászólások: 0