40. fejezet
15. visszaemlékezés

2002. augusztus

A lángnyelv whisky íze égette a torkát, és a szíve dobogása azonnal enyhült egy kicsit. A bátorság forró érzése szétterült a mellkasában.

Draco felé billentette az üveget, mire a férfi kikapta a kezéből, és maga is ivott egy kortyot. A tekintete az övére szegeződött, amíg le nem engedte. Aztán körbepillantott a csupasz szobában, ahol voltak. Előhúzta a pálcáját a jobb karjára szíjazott kis táskából, megpöccintette, és megidézett egy ülőgarnitúrát.

Hermione egy pillantást vetett rá.

– Nem fogok minden alkalommal egy kanapén átbújni, amikor az üveg mellett megyünk el – mondta. Aztán gúnyos hangon hozzátette. – Tudok padot varázsolni, ha szükséged van akadályra.

A tekintete gúnyos volt. Még mindig ing nélkül lézengett.

– Vagy varázsolhatnál néhány bukócsövet – vágott vissza a lány, és éles pillantást vetett rá. Lehuppant a kis kanapéra, és megvárta, hogy a férfi is így tegyen.

A varázsló lehajolt, a kezét a lány válla mögötti kanapé háttámlájára támasztotta, majd fölé hajolt, és a kezébe csúsztatta az üveget.

– Most te jössz. Van mit bepótolnod – mondta halkan, mielőtt leült volna mellé. Sokkal közelebb volt hozzá, mit kellett volna.

Hermione újabb kortyot ivott, a férfi pedig figyelte őt. Amikor a lány vissza akarta adni, ő a fejét rázta, és jelezte, hogy folytassa.

– Meg fogod bánni, ha elkezdek sírni miattad – figyelmeztette, és ismét találgatásba kezdett, hogy mennyire részeg a férfi. Már most ő is érezte, hogy ez kezd elhatalmasodni rajta. A vacsoránál válogatott, és az már órákkal korábban volt. Egy meleg, tompa érzés kezdett átkúszni rajta.

– Nem sírtál olyan sokat – emlékezett, és óvatosan hátradőlt. Aztán felfedezve, hogy nem fáj a háta, hallható sóhajjal a kanapé háttámlájának dőlt. – Fogalmam sem volt róla mennyire hiányzott, hogy nekidőljek dolgoknak.

– Légy óvatos a következő napokban! – kérte Hermione két korty között. – Ha óvatlan vagy, amíg megdermednek, a bőr felszakadhat, és újra kell majd csinálnom egyes részeket. Ha akarod… jöhetek tovább. Ha még néhány napig kezelem őket, akkor nem is fogod érezni őket. Legalábbis… a fizikai aspektusukat nem.

A férfi rávigyorgott a lányra, és mintha hitetlenkedve rázta volna a fejét.

– Van valaki, akiért nem érzed magad felelősnek? – kérdezte.

Hermione nem válaszolt a kérdésre, és újabb kortyot ivott a whiskyből. Szeme sarkában hirtelen könnyek szúrtak.

– Az összes barátom elment inni ma este. Meghívtak, de nem tudtam elmenni – bukott ki belőle hirtelen.

Egy pillanatra elhallgatott.

– Sajnálom. Elhalaszthattuk volna az időpontot – szólt.

Hermione gúnyosan szólalt meg:
– Persze. Csak egy plusz napra hagytalak volna itt a hátadon lévő sebekkel, hogy elmehessek inni. Nem mintha amúgy is tudnék velük inni. Valószínűleg valami dühöngő veszekedésbe keverednék Harryvel és Ronnal.

A lány könnyekben tört ki, és percekig sírt. Miközben sírt, Draco kitépte az ujjai közül az üveget, és nekilátott, hogy megigya. Amikor a lány zokogása végül szipogássá enyhült, a férfi kuncogott.

– Tudod – mondta szárazon –, ha valaha is ki kellene hallgatnom téged, azt hiszem, kihagynám a kínzást és a legilimenciát, és csak egy üveg lángnyelv whiskyt öntenék le a torkodon.

Hermione a könnyein keresztül nevetni kezdett.

– Ó, istenem, igazad van – szipogta, és megtörölte a szemét.

Visszaadta neki az üveget, és ő percekig csendben kortyolgatta.

– Köszönöm, Granger – mondta halkan egy idő után.

A lány szája sarka apró mosolyra görbült.

– Azt mondtad, ha veled iszom, Hermionénak szólítasz.

– Hermione – mondta ki újra. A lány ránézett a férfira. A szemei félig csukva voltak, feszülten bámulta a boszorkányt.

– Igen?

Nem szólt semmit, csak addig bámulta őt, amíg a boszorka el nem kezdett pirulni. Zavaró volt visszanézni rá, amikor nem volt rajta ing. A tekintete folyton levándorolt, aztán elidőzött, aztán elkapta magát, felnézett, és látta, ahogy a férfi még mindig őt nézi.

– Azt hittem, azt mondtad, hogy részegen dühösebb vagy – szólalt meg végül idegesen.

– Általában az vagyok – mondta a férfi. – Legutóbb, amikor berúgtam, bezárkóztam és tönkretettem a szobát.

– Nem tűnsz részegnek – állapította meg a lány. Kezdte magát tényleg részegnek érezni. Nehéznek érezte a fejét, és ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy egyszerre nevessen és sírjon, aztán összegömbölyödjön a kanapén.

– Nem vagyok egy nyugodt ember.

– Észrevettem. És még te szidsz engem – dorgálta szigorúan. Érezte, hogy az arca eltúlzottabb kifejezést ölt, mint amilyet akart.

A férfi felnevetett az orra alatt.

– A feszültségem nem zavarja a párbajozásomat. Fogadok, hogy még most is meg tudnálak verni egy párbajban.

– Valószínűleg képes lennél rá – mondta Hermione sóhajtva. – Bár én már edzettem. Azt hittem, utálni fogom, de igazából jól esik.

Elvigyorodott, és egy kis gödröcske jelent meg az arcán. Hermione elpirult.

– Felvehetnél egy inget – szólalt meg végül, és a hangja megugrott. – Biztosan fázol.

Hirtelen a lány keze a férfi kezében volt, és a mellkasához szorította. A boszorka a meglepetéstől halványan zihált, és érezte, ahogy a szívverése rohamosan emelkedni kezd.

– Fázom? – kérdezte halkan. Felült, és hirtelen nagyon-nagyon közel kerültek egymáshoz. Olyan közel, hogy Hermione érezte a férfi leheletét a nyakán. Borzongás futott végig a gerincén.

– N…nem – suttogta, és a varázsló mellkasán szétterülő ujjait bámulta. Órákon át érintette a férfit, miközben a rúnáit kezelte, de az, hogy szemtől szemben állt vele, hirtelen intimmé tette a fizikai kontaktust. A mutatóujja alatt érezte a varázsló szívverésének halvány érzését. Gondolkodás nélkül, könnyedén végigsimított a férfi bőrén.

Draco élesen lélegzett be, és a lány érezte, ahogy a keze alatt megborzong. A varázsló tenyere még mindig az övé fölött volt, de már nem tartotta az övét a helyén. A boszorkány végighúzta a hüvelykujját a mellkasán, és férfi megremeg az ujjai alatt.

Hermione úgy érezte, mintha alig kapna levegőt, mintha túl élesen lélegzik be vagy lélegzik ki, valami elpattan a levegőben.

A pillanat – a feszültség kettejük között – olyan volt, mint egy pillangó szárnya. Finom. Lélegzetelállítóan törékeny.

A lány felnézett a férfira. Draco arca centiméterekre volt az övétől, szemei sötétek voltak, ahogy a boszorka arcát tanulmányozta.

Megdöbbentően jóképű volt.

Alig hagyta, hogy észrevegye. De valahogy, részegen és az ujjai alatt érezve a férfi szívverését, meglátta. Személyiségének hidegsége elhalványult, a bőre meleg volt, a lehelete a lány bőréhez simult, és gyönyörű volt ránézni.

Nem emlékezett, mikor szűnt meg félni tőle.

– Be kell vallanom – suttogta halkan, mintha vallomás lenne –, ha valaki megmondta volna, hogy ilyen szép lettél, soha nem jöttem volna a közeledbe. Eléggé meglepődtem, amikor először láttalak újra.

A lány zavartan bámult rá.

– Olyan vagy, mint a rózsa a temetőben – folytatta, és az ajkai keserű mosolyra görbültek. – Kíváncsi vagyok, mivé válhattál volna a háború nélkül.

– Soha nem gondoltam erre – rázta meg a fejét a lány.

– Ez nem lep meg – mondta a férfi halk hangon. A keze odanyúlt, és elkapott egy fürtöt, amely a boszorkány fonatából elszabadult. – A hajad még mindig a régi?

A lány felhorkant.

– Igen. Többnyire.

– Olyan, mintha te lennél – szólalt meg, és úgy csavarta meg a fürtöt az ujjai között, hogy az az ujjbegye köré tekeredett. – Összekötve, de alul még mindig ugyanaz.

Hermione egy pillanatig csak bámult rá, aztán könnyek gyűltek a szemébe. A férfi szeme tágra nyílt.

– Ó, Istenem, Granger – mondta sietve –, ne sírj már megint!

– Sajnálom – húzta vissza a kezét, és felnyúlt, hogy letörölje a könnyeit. Hidegnek érezte magát.

Amikor újra felnézett rá, a férfi arckifejezése elgondolkodó volt.

Soha nem látta még ilyen kifejezőnek. Eddig mindent álarcnak érzett. Csak időnként villant át valami valódi.

Ahogy ott ültek, majdnem azt hitte, hogy az igazi Dracót látja.

És olyan…

…szomorúnak látta.

Magányosnak.

Talán még a szíve is összetört.

– Mondtam, hogy sírni fogok, ha leitatsz – mondta.

– Tudom. Nem bánom. Csak nem akarok ma este én lenni az oka – szólalt meg, elfordította a tekintetét a lánytól, és lehúzta a kezét a hajáról.

A boszorkány lenyelt még egy korty lángnyelv whiskyt, majd a férfinak kínálta. Kevesebb mint egy negyed üveg volt még hátra, a varázsló elvette, és körbenézett a szobában. Az arckifejezése megkeseredett. A levegő körülötte hirtelen kihűlt.

Hermione felismerte a változást. Olyan volt, mint ő a sírással. Valami eszébe jutott. Megütközött rajta. Az alkohol elvékonyította az okklumenciafalait, és nem tudta megállni, hogy ne érezze.

Csendes. Dühös. Ahogy mondta.

Gondolkodás nélkül odanyúlt, és megfogta a hozzá legközelebbi kezet. A bal kezét.

A férfi ránézett a nőre. Megfordította a kezében, és végigsimított a tenyerén a hüvelykujjával. Teljesen kisimította. Érezte, hogy a Cruciatus még mindig benne van, a legcsekélyebb remegést is.

– Mikor lettél kétkezes? – kérdezte.

A varázsló találkozott a tekintetével, és a boszorkány látta a meglepettségét.

– Mikor találta ki? – kérdezte egy pillanat múlva.

– A táskád a jobb karodon van, de mindig a jobb kezedet használtad, amikor velem párbajoztál – válaszolt. – És mindkét kezeden ugyanazok a pálcakeményedések vannak. Már akkor észrevettem, amikor először dolgoztam a rúnákon.

– Okos – mondta Draco. Hermione elvigyorodott.

– Csak most jöttél rá?

A varázsló felhorkant.

– És szerény vagy – tette hozzá szárazon.

Előhúzta a pálcáját, és mormolta a bűbájt, miközben a hegyével végigkocogtatta a férfi kezét. Próbálta enyhíteni az utolsó remegést is.

– Nem kell folyton gyógyítanod, Granger – mondta egy pillanat múlva. Érezte, hogy elpirul a férfi tekintetétől

– Hermione – emlékeztette újra a férfit. – Szomorúnak tűntél. Nem tudtam, hogy szeretnéd-e, ha megölelnélek. Ezért gondoltam erre. Arra gondoltam, legalább a gyógyulásodat szeretnéd.

A varázsló hallgatott, és a nő tovább masszírozta a kezét. Végigfuttatta az ujjait az övén és a férfién. Hosszú, csontos ujjai voltak.

– És ha valami mást akarnék? – kérdezte. A hangja halk volt, de a kérdésben volt valami szúrós.

A lány kézmasszírozás közben, felnézett a férfira. Úgy érezte, mintha a szobából hirtelen eltűnt volna az összes oxigén. A szívverése megháromszorozódott, és a mellkasát hirtelen üresnek érezte.

– Mit akarsz? – kérdezte óvatosan. Hermione a férfi arcát tanulmányozta. A szemei sötétek voltak, de az arckifejezése nyugodt. Kíváncsi. A haja a homlokára omlott, ami enyhítette szögletes vonásait. Fiatalnak tűnt.

– Kibontanád a hajad? Látni akarom.

A lány pislogott.

– Tényleg? – kérdezte, és hitetlenkedve bámult rá.

A férfi csak röviden bólintott.

Lassan felnyúlt, és kihúzta a tincseket. A fonat lefelé bukdácsolt, ő pedig lehúzta róla a hajgumit, és lassan elkezdte végigfuttatni az ujjait, hogy mindkét oldalt kibogozza azt. Amikor elérte a feje búbját, még egyszer végighúzta az ujjait, majd az ölébe ejtette a kezét.

– Tessék. A sörényem.

A varázsló néhány másodpercig némán bámulta a nőt.

– Nem is tudtam, hogy ilyen hosszú.

– A súlya miatt könnyebben kezelhető – mondta, és körülnézett, nem tudta, hova nézzen. Összegyűjtötte a kezében lévő hajtűket, és zsebre vágta őket. Egy hosszú fürt vége végigsimított a csuklóján, és kissé megrándult.

Már nem volt hozzászokva, hogy leengedett hajjal járjon. Általában csak annyi időre szokta kibontani, amíg lezuhanyozott, aztán vissza is kötötte, mielőtt megszáradt volna. Szinte viktoriánusnak érezte magát, mintha az, hogy a haja szabadon van, valami mélyen intim dolgot árulna el magáról.

Draco előrehajolt, és a halántéka mentén beletúrt az ujjaival a hajába. Az arckifejezése még mindig kíváncsi volt. A lány megborzongott, és elakadt a lélegzete, amikor érezte, ahogy a férfi végigsimítja az ujjaival a derekáig.

– Puhább, mint vártam – mondta Draco. A tekintete lenyűgözött volt. Még soha senki nem érdeklődött a haja iránt. Az egész beszélgetés túllépett a komfortzónáján, és fogalma sem volt, mit kellene mondania vagy tennie.

Bámulta a férfit, és észrevette, hogy a szeme kissé kába tekintetűvé vált. Nagyon, de nagyon részeg volt.

Hirtelen még közelebb került az arca. Csak centiméterekre az övétől. A keze felcsúszott a lány nyakán, és belegabalyodott a tarkóján lévő fürtökbe. Olyan…

…sebezhető volt.

Intim.

Érzéki.

Már nem a haját nézte. A szemei a lány arcára vándoroltak. A szájára.

Olyan közel voltak egymáshoz.

– Ha nem akarod, hogy megcsókoljalak, akkor most mondd meg – mormolta.

A lány érezte, ahogy minden egyes szó leheletét az ajkához intézi.

Minden szürreálisnak tűnt. Mint egy álom. Homályos és tele érzésekkel.

Érezte, ahogy az élete súlya ránehezedik, összenyomta, amíg már alig kapott levegőt tőle. Amíg alig kapott levegőt a magánytól.

De érezte Draco kezét is a hajában. Gyengédebb volt, mint amilyennek gondolta. Meleg volt az érintése. Gyönyörű. Olyan közel, hogy érezte a férfi lélegzését.

Úgy nézett rá, mintha látná őt.

Kérdezte.

Ha nem beszélt volna Harryvel aznap este. Ha nem lett volna annyira részeg. Ha nem lett volna olyan magányos. Ha ez az este nem lett volna a kinyilatkoztatás, hogy Draco Malfoy valójában kedves, ha részeg, talán másképp cselekedett volna.

De nem tette.

Megcsókolta a férfit.

Egy igazi csókot váltottak.

Mindkettejük ajkán ott volt a lángnyelv whisky íze.

Amint a lány szája a férfi szájához ért, Draco átvette az irányítást. Mintha a nő elszabadított volna benne valamit. A férfi keze a lány hajában megfeszült, és magához húzta, az ölébe vonta.

A boszorkánynak a varázsló vállán pihentette a kezét, miközben a férfi elmélyítette a csókot. Draco a haját fogva hajtotta hátra a nyakát, és a másik kezét a tarkójára csúsztatta. Ujjait végigcsúsztatta a bőrén, a kulcscsontjain, a vállain és a torok mélyedésén, mintha méretet venne róla.

A nő végigsimított a férfi állkapcsán és a hajába futtatta a kezét. Ahogy a tenyere végigsúrolta az arccsontját, egy pillanatra hozzápréselte az arcát.

Annyira ki volt éhezve az érintésre.

A férfi végigsimított a testén, és a lány macskaként hajolt bele az érintésbe. Nem is tudta, mennyire vágyik az érintésre.

Hogy ő is ki volt éhezve rá.

A férfi végigcsúsztatta a kezét az inge szegélyén, súrolta a hasa bőrét, mielőtt lassan a ruhája alá csúszott, és a kezét a hátára simította. A mellkasához szorította, hogy a lánynak meg kellett hajolnia, hogy továbbra is csókolhassa a férfit.

A csókok nem siettek. Kíváncsian fedezték fel egymást. A varázsló a boszorkány haját fogva irányította az ütemet, miközben lassan csókolta. Olyan finoman érintette a száját az övével, hogy Hermione megborzongott, mielőtt a varázsló finoman megcsípte volna. Aztán a nyelvének hegye a lány alsó ajkához simult. Hermione felnyögött, és amikor a szája kinyílt, a férfi elmélyítette a csókot, nyelvét az övére csúsztatva.

Draco íze olyan volt, mint a jég, a tűz, a whisky és a bűn.

A boszorka végigsimított vállán, érezte őt. Kemény és sápadt, mint a márvány, de meleg. Annyira kellemes volt az érintése. A boszorka belegabalyodott az ujjaival a férfi hajába, és lágyan meghúzta, nekidőlve a férfinak, miközben Draco a derekát simogatta, megborzongott. Feszültség kezdett összegyűlni benne.

Soha nem volt még…

Egy hang az elméje hátsó részében kegyetlenül emlékeztette, hogy nem kellett volna semmit sem komolyan gondolnia. Kissé megrándult, mintha a gondolat fizikailag is megütötte volna.

Draco a haját fogva hátrahúzta a fejét, és felfedte a nyakát. Elhagyta az ajkait, és végigcsókolta az állkapcsát és a nyaka ívét, amíg a lány nyöszörögve belekapaszkodott a férfiba.

Komolyan gondolta.

Nem tudta, hogyan ne gondolná komolyan.

A kezébe fogta az arcát, és visszahúzta a száját a sajátjához. Hevesen összenyomta ajkait a férfiéval, és átölelte a karjaival. Próbálta érezni az egész lényét.

A mellkasuk egymáshoz szorult, és nem volt biztos benne, hogy a saját szívverését érzi-e, vagy a férfiét. Talán ugyanaz volt a tempójuk.

Annyira belefáradt az egyedüllétbe.

Annyira belefáradt abba, hogy a funkcióira korlátozódik. Gyógyító. Sötét átkok kutatója. Bájitalmesternő. Összekötő. Eszköz. Kurva.

Mintha ezek közül bármelyik is azért lett volna, mert ő akarta volna.

Sírni akart, de nem tudott. Csak még hevesebben megcsókolta Dracót, és ő ugyanolyan tűzzel válaszolt rá.

A férfi keze tovább vándorolt a lány ingén, és a melltartóján keresztül a melleit tapogatta. A hüvelykujjával könnyedén végigsimított a tetejükön, amitől a lány összerezzent és meggörnyedt.

Hallotta a varázsló lélegzését, ahogy elhúzódott a lány ajkaitól, és csókokkal csipegetett az állkapcsa mentén, a fogaival enyhén súrolta az ívelt csontot.

Egyik kezét a melltartója alá csúsztatta, és hüvelykujjával végigsimított a mellbimbóján. A lány érezte, hogy Draco érintése alatt teljesen elgyengült, és azon kapta magát, hogy fájdalmat érez iránt. Az ajkába harapott, és halkan felnyögött, amikor a férfi újra megtette. A lány a vállába kapaszkodott.

Draco feljebb tolta a melltartóját, és megszorította a csupasz mellét. A szája forró volt a nyaka és a válla találkozásánál, és érezte, ahogy a varázsló finoman szopogatja a bőrét.

A keze a varázsló vállára csúszott, érezte a hegek halvány érzését. Enyhén megsimogatta őket. Másik kezének ujjait végigsimította Draco mellkasán, érezte izmainak minden mélyedését és emelkedését. Megjegyezte, milyen érzés volt. A férfi a lány kezéhez szorította magát, felnyögött. Öröm, nem fájdalom. A hang rezgése elárasztotta a mellkasát, forróbb volt, mint a lángnyelv whisky égése.

A lány zihált, ahogy a férfi tovább játszadozott a mellein, és csókolgatta és szopogatta a vállát.

Nem is tudta, hogy ennyi mindent érezhet egyszerre, az érzések mind egybeforrtak és összeolvadtak a testében, valami olyanná nőve, amit nagyobbnak érzett, mint ő maga.

Úgy érezte, elárasztják az érzések és az érzelmek.

Nem tudta, a keze és a lehelete, az ajkai és a nyelve, a kemény teste az övéhez simult, a haja súrolása a bőrén érzelmileg is hatással lesz rá.

Fogalma sem volt róla, hogy a férfi érintésére és testére adott reakcióit hallva, ennyire felizgatta.

Nem tudta, hogy ez így van.

Senki sem mondta neki. Senki sem figyelmeztette.

Nem tudta, hogy hatással lehet rá. Nem számított rá, hogy a férfi fizikailag is kedveli őt. Sosem tűnt ilyennek.

Vézna. Így nevezte őt, miután meglátta meztelenül, hogy bárcsak mást kért volna.

A lány megrázkódott.

Újabb nem kívánt gondolat jutott eszébe.

Bárki lehetett volna. Csak magányos volt, bárkit akarhatott volna, aki megérintette.

Gombóc gyűlt a torkába, és nem tudta lenyelni. A keze megdermedt, és küzdött, hogy sírás nélkül lélegezzen.

Draco észrevette. Felemelte a fejét a lány válláról, és az arckifejezését bámulta. Aztán keserűen elmosolyodott, elhúzta a kezét, és megigazította a lány ruháját, miközben letolta az öléből.

– Most már menned kéne – mondta.

A hangja hideg volt. Kemény. Csípős és lényegre törő.

A maszkja szépen visszacsúszott a helyére.

hozzászólások: 0