44. fejezet
19. visszaemlékezés

2002 októbere

Amikor Hermione legközelebb megérkezett a kunyhóhoz, Draco jelent meg láthatóan bosszúsan, és egy gramofont cipelve. A lány figyelmesen szemügyre vette.

– Azt hiszem, valamit kihagytam.

– Nyugodt lehetsz, Granger, ha tudnék jobb megoldást kitalálni, megtenném. – Megidézett egy asztalt, és ráhelyezte a gramofont. Megsuhintotta a pálcáját, és a zene megszólalt.

– Ez… – fojtotta el Hermione halványan a szót, és hitetlenkedve bámult rá. – Azt akarod, hogy táncoljunk?

– Keringőt. – A férfi megfordult, hogy a lányra meredjen. – Úgy mozogsz, mint egy pingvin, amikor párbajozol.

Hermione érezte, hogy forróvá válik az arca.

– Egészen biztosan nem – csattant fel a lány.

– Jelentősen sok időt töltöttem azzal, hogy figyeltem, ahogy párbajozol, és hidd el nekem, hogy igen. – A férfinek gúnyosan meggörbült az ajka. – Lassú vagy és ügyetlen, és az egyetlen ok, amiért nem ütlek meg jobban, az az, hogy szándékosan nem célzok.

Hermione visszaharapott egy visszavágást.

– Szóval szerinted a megoldás a keringőzés? – mondta mereven.

– Szerintem igen. Bella néném volt az egyik legkiválóbb táncos, akivel valaha is volt szerencsétlenségem együtt táncolni. Egyenletes folyékonysággal párbajozott. Tudom, hogy tudsz táncolni. Csak át kell ültetnünk a mozgást a párbajra.

Hermione egy pillanatig elgondolkodott, majd bólintott, miközben félretette a táskáját.

– Rendben.

Draco olyan arckifejezéssel lépett felé, mint aki inkább kapna egy pofont, minthogy megtegye, amire készül.

Felemelte a bal kezét, hogy megfogja. Aztán merevre állította az állkapcsát, és a jobb kezét a lány karja alá csúsztatta, a lapockája alá helyezve, mielőtt közelebb húzta volna, amíg csak néhány centi nem volt közöttük. Hermione úgy érezte, mintha alig kapna levegőt.

A lány felbámult a férfi arcára, miközben bal kezét a karja tetején, a válla közelében pihentette.

Álltak a helyükön, nem mozdultak, csak bámulták egymást. Látta a feszültséget a férfi állkapcsában és a szája kemény vonalát, ahogy majdnem, de nem egészen gúnyosan vigyorgott rá. Látta a férfi szemét is, és ahogy a sajátjával találkozott, látta, ahogy az íriszei kivirultak, amíg a varázsló hirtelen fel nem rántotta az állát, és át nem bámult a szoba másik végébe.

Érezte, ahogy a varázsló ujjai megremegnek a hátán, mielőtt lecsillapította őket.

– Szóval – A hangja kemény volt, ahogy végignézett rajta – a tánc, ami a legjobban képviseli azt a sebességet és folyékonyságot, amit szeretnék, hogy kifejlessz, az a bécsi keringő. Ez egy rendkívül könnyen megtanulható lépés, ha a nő fogékony és képes követni egy másik ember vezetését. Tekintettel arra, hogy egyik sem olyan tulajdonság, amit bárki is magára vonatkoztatna, beletörődtem, hogy jelentős időbe fog telni, mire a kecsesség látszatával is sikerülni fog.

Leereszkedő mosollyal nézett a lányra.

Hermione érezte, hogy a felháborodás és az elszántság kezd emelkedni a mellkasában, és kissé megmerevedett, mielőtt eszébe jutott volna: Draco nyilvánvalóan nem akarta a karjaiban „tartani”, arra próbálta provokálni, hogy keményen igyekezzen, és minél hamarabb véget vethessen a „táncórájuknak”.

A lány egy vékony mosolyt küldött a férfinak a maga részéről.

– Megteszem, ami tőlem telik – mondta, és kissé csoszogva „majdnem” rálépett a férfi lábujjára.

– Akkor, kérlek, ne taposs rám. – A férfi vigyorogva nézett le rá. – Inkább nem mennék gyógyítóhoz, mert az ügyetlenségednek csonttörés lesz a vége.

– Majd én meggyógyítom neked – közölte a lány megjátszott kedvességgel.

A varázsló ismét gúnyosan rávigyorgott, és hirtelen mozogni kezdett. Hermione megpróbálta követni, de a térdeik összeütköztek. A lány felszisszent, a férfi pedig káromkodott.

– Egy kis figyelmeztetést kérek, mielőtt elindulsz – mondta feszült hangon, miközben a jobb térde lüktetett.

– Próbáld meg követni a példámat – csattant fel a férfi. – Ez párbajra való. Senki sem fog „kis figyelmeztetést” adni, mielőtt megátkozna. Meg kell, hogy legyen benned az ösztön, hogy csak mozogj.

Hermione állkapcsa megfeszült, és felszisszent.

– Rendben.

– Akkor kezdjük elölről.

Hermionénak nem kellett úgy tennie, mintha ügyetlen lenne, amikor Dracóval táncolt. Az a sebesség, amivel a férfi elvárta tőle a keringőt, szinte nyaktörő volt. Nem volt türelmes. Sőt, úgy tűnt, eltökélte, hogy a lehető legkellemetlenebbé teszi, valószínűleg azért, hogy motiválja a lányt.

A lábujjai lüktettek, és eléggé biztos volt benne, hogy a sárkánybőr csizmája acélbetétes volt a lábujjaknál, mert véletlenül sípcsonton rúgta, és azt hitte, talán eltört valamije.

Üvöltve zuhant a földre, és átölelte a lábát.

– Te vagy a legrosszabb tánctanár a világon – vicsorgott, és felrántotta a nadrágját, hogy lássa lila zúzódást, ami már ott virított a sípcsontján.

– Hogyan éljek tovább? – mondta szárazon, anélkül, hogy lenézett volna rá. – A titkos ambícióm összetört.

– Megpróbálod eltörni a lábam? Miért van rajtad harci csizma? – mondta dühös hangon.

Malfoy élesen odapillantott, és megpillantotta a lány lábát. Az arckifejezése a másodperc töredékére megingott, mielőtt visszanyerte közönyös álarcát.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen ügyetlen vagy – szólt.

– Te egy komplett szemétláda vagy – közölte Hermione, miközben előhívta a táskáját, és a gyógyító készletéért kotorászott.

– Pedig az értékes Rended nagy része már halott lenne, ha én nem lennék. – Draco gonoszul vigyorgott rá. – Mostanra én sokkalta inkább a megmentőjük vagyok, mint amennyire Szent Potter valaha is lesz, és a tulajdonom vagy, szóval tényleg nagyon kevés okod lehet a panaszra.

Hermione érezte, elsápad, miközben érezte, a düh hullámzik a mellkasában. Gyűlölte a férfit. Gyűlölte őt. Gyűlölte, és mégis akarta őt, és ettől még jobban gyűlölte.

De talán azért gyűlölte a legjobban, mert igaza volt a Renddel kapcsolatban. A háború Nagy-Britanniában jelenleg patthelyzetben volt, miután évek óta lassú veszteségek voltak az ő oldalukon. A Rend még mindig, összehasonlítva, meredek hátrányban volt, de Voldemort egyre kevesebb győzelmet aratott, mióta Malfoy kémkedni kezdett. Draco segítsége egyensúlyba billentette a háború mérlegét, és ezt ő is tudta.

Markában tartotta a Rendet.

Ez volt a lehető legveszélyesebb formája a túlélésnek, mert fogalmuk sem volt róla, hogy egyszer csak elengedi-e.

– Próbálkozom – mondta remegő hangon, miközben véraláfutás elleni pasztát kent a bőrére. – Ha figyelmeztettél volna, szereztem volna egy könyvet, és begyakoroltam volna a lépéseket, mielőtt idejöttem. Nem mintha szándékosan nem próbálkoznék. Nem ismerem őket. Megpróbálhatnál egy kicsit többet kommunikálni.

A férfi néhány pillanatig bámult rá, mielőtt elfordította a tekintetét.

– Hát, most már tudod. Szóval gyakorolj.

Dühös pukkanással eltűnt.

Hermione ott maradt. Lehúzta a cipőjét, hogy ellenőrizze a lábujjait törések után kutatva, és elgondolkodjon azon, hogy Draco milyen hihetetlen seggfej. Sóhajtott, és a kezébe temette az arcát.

A legrosszabb az volt, hogy igazából nem is hibáztatta a férfit. Ha valaki azt tenné Hermionéval, amit jelenleg ő tett Dracóval, és úgy tűnik, sikerrel, nehéz lenne nem neheztelnie rá, és nem akarná bántani is. Biztosan emésztette, hogy tudja, hogy a lány érzelmileg manipulálja őt, és mégis vonzódik hozzá. Aljas kegyetlenség volt ezt tenni valakivel.

Különösen vele.

Minden, amit megtudott róla, még inkább bűntudatot keltett benne.

Lenyelte a bűntudatát. Draco Malfoy kétélű fegyver volt, éppúgy készen állt arra, hogy elkaszabolja a Rendet, mint arra, hogy segítse azt. Hacsak nem kötötte pórázra, akkor fenyegetést jelentett.

Nem mintha élvezte volna. Bizonyára ő is tudta ezt.

Nem hazudott. Nem volt őszinte. Ezért működött a dolog. Az, hogy a férfi tudta, mi az indítéka, nem semmisítette meg a valódi kapcsolatot, amit valahogyan kialakítottak. Ezért volt ez olyan szörnyű. Valódi volt, de a nő fegyverként használta fel.

Elhagyta a kunyhót, és egy könyvesboltba hoppanált, hogy találjon egy könyvet, amely elmagyarázza, hogyan kell bécsi keringőt táncolni.

A következő héten Draco ugyanolyan mogorva volt, de volt olyan udvarias, hogy más cipőt viselt. Amikor Hermione megérkezett, leült vele szemben, és nekilátott, hogy az edzőcipőjét alacsony sarkú cipővé alakítsa át.

– Párbajozáskor is magassarkút tervezel viselni? – kérdezte, és felvonta a szemöldökét, miközben a lányra meredt. Az ajka leereszkedően görbült.

– A könyvben, amit olvastam, az állt, hogy lábujjhegyen kell járnom. Könnyebb megszokni a lépést és a folyékonyságot, ha a lábam már a megfelelő pozícióban van. Visszaváltok ismét edzőcipőre, amint úgy gondolod, hogy van egy kis kecsességem – mondta, és felemelte az állát.

– Jobb cipőre van szükséged. Azok a mugli cuccok, amiket viselsz, használhatatlanok – mondta gúnyosan.

Hermione elpirult. A ruhái nagy része mugli adománygyűjtőkből származott. Az ő méretében nehéz volt jó cipőt találni. A mostani párját javított cipőkkel tartotta fenn.

Draco Idegesítően Gazdag Malfoy valószínűleg azt sem tudta, mennyibe kerül egy pár sárkánybőr csizma.

– Működnek – válaszolta kimért hangon. – Engem csak ez érdekel.

Felállt.

– Ha nem bánod, ha lassabban kezdhetnél, aztán vennéd fel a tempót, szerintem jobban tudlak majd követni – mondta.

Draco megforgatta a szemét.
– Rendben.

A férfi még csak le sem nézett rá, amikor kinyújtotta a kezét, és a lány elfogadta és a helyére lépett. Készen állt, amikor a férfi figyelmeztetés nélkül előre lépett. Hátrahúzta a jobb lábát, és tett egy rövid, gyors lépést, ahogy hagyta magát fél lábon megpördülni, majd a férfi tett egy hosszú lépést hátra, és ő követte őt a bal lábával.

Ahogy mondta, technikailag rendkívül könnyű lépés volt. A nehézséget a sebesség jelentette, és az, hogy bízott Draco vezetésében, kényszerítette magát, hogy eléggé ellazuljon ahhoz, hogy ösztönösen kövesse őt, ahelyett, hogy reagálna.

Elméletben nem volt nehéz követni őt, nyilvánvalóan őt megtanították táncolni. Kitűnő tartása és testalkata volt, és olyan könnyedén mozgott, mint egy macska. Sajnos, egy seggfej is volt, aki szándékosan próbálta a lehető legkellemetlenebbé tenni a vele való táncot, miközben a lány próbált alkalmazkodni egy új lépéshez, amelynek lényege, hogy párosként forgolódtak az óramutató járásával megegyező körökben, és az óramutató járásával ellentétesen mozogtak a teremben.

A férfi húsz perc alatt nyolcszor lépett a lábujjára, és Hermione inkább úgy gondolta, hogy többször szándékosan tette.

– Az ég szerelmére, Draco! – Hermione élesen sípcsonton rúgta a férfit, miután az különösen fájdalmasan összetörte a jobb lábát. – Lényegesen kevesebb időt fogunk együtt táncolni, ha adsz egy esélyt, hogy megszokjam a lépést. Tovább tart, ha eltöröd a lábujjaimat.

– Tudsz te bármi mást, mint panaszkodni? – gúnyolódott, amikor a lány lehajolt, hogy megnézze a sérült ujjait.

– Nem tudom. Van? – mondta hidegen, felállt, és felvonta a vállát. Találkozott a férfi szemével, miközben a karját keringőállásba emelte, mielőtt a varázsló megtehette volna.

A varázsló arckifejezése megrökönyödött, és egy pillanatra megtorpant. A nő gúnyosan vigyorgott rá, és a férfi arckifejezése rövid időre gyilkos lett, amikor a karjába és a mellkasához húzta. A boszorka felnézett rá.

– Hacsak nincs valami okod rá, hogy nem tudsz, talán kipróbálhatnánk a bécsi keringőt normálisan – szólt egyenletes, de kissé szúrós hangon. – Elvégre ez a te ötleted volt. Minél hamarabb elsajátítom a kecsességet, annál hamarabb térhetünk vissza egymás átkozódásához.

– Áhítattal kívánom ezt a beteljesülés – mondta a férfi hideg arckifejezéssel.

Lassabban mozdult. Hermione valójában nem volt szörnyű táncos, csak rendkívül kiesett a gyakorlatból, valamint egy fizikailag zavaró és egyenesen rosszindulatú ember karjaiban volt.

Egy óra múlva már képes volt teljes sebességgel követni a férfit anélkül, hogy bármelyikük is megsérült volna.

Végül a férfi megállt.

– Elég jó. Kezdj el gondolkodni azon, hogyan használd ezt párbajozás közben – mondta, miközben a haját az arcából túrta ki, és megdörzsölte a homlokát.

– Rendben. Majd csak körbetáncolok a gyakorlótermekben, biztos vagyok benne, hogy ezt senki sem fogja észrevenni – mondta Hermione fanyarul két ziháló lélegzetvétel között. Izzadt, és érezte, hogy az inge a vállai között a hátára feszül. Hajának szálai a nyakához tapadtak.

Malfoy hűvösnek tűnt, mint egy uborka. Valószínűleg minden ruhájára hőszabályozó bűbájt tett. Bár még mindig úgy tűnt, hogy kissé izzad.

Hermione megrántotta az ingét, hogy ne ragadjon tovább a felsőtestéhez, és egy hűsítő bűbájt varázsolt rá, mielőtt elővarázsolt egy csészét és egy kis vizet.

– Ez a te életed – mondta hűvösen, majd elővett egy tekercset. – A Sötét Nagyúr egyre frusztráltabb a sok megmentés miatt. Sussex dolgozik valamin, hogy megakadályozza. Nem sok hozzáférésem van ahhoz az épülethez, de a Rendnek el kellene kezdenie felkészülni arra az eshetőségre, hogy talán már nem sokáig tudnak embereket menteni.

Hermione nagyot nyelt.

– Nem is tudtam, hogy Dolohov ennyire sokoldalú – szólt végül.

– Nem is az – mondta Draco, és elővarázsolta a saját poharát. – Most, hogy Európa nagy része a kezében van, a Sötét Nagyúr elég sok ambiciózus tudóst tud összehozni, kevés erkölcsi tartással. Tudod, Sussex az átokfejlesztésen túl is terjeszkedik. Figyelemre méltó, hogy milyen mágiatudományos előrelépéseket lehet elérni, ha a tudósok bármit megtehetnek a kísérleti alanyokkal, amit csak akarnak.

Hermione úgy érezte, mintha valami összeomlott volna benne, és űrt hagyott volna maga után.

– Értem… Gondolom, ez aligha meglepő. Hasonló dolgok történtek a Második mugli világháború alatt is.

Draco bólintott, és fáradtnak tűnt. Többnek, mint fáradtnak, olyan volt, mintha a lelke csillogott volna az ezüstös szemén keresztül, és belül szinte átlátszó volt.

– Honnan tudsz te a Második világháborúról?

A szemei keményen csillogtak, mint a gyémánt.

– Mint már említettem, tudok olvasni. Miért ne tanulmányoznám? Nyilvánvalóan ez az a forgatókönyv, amelyből a Sötét Nagyúr merít. A propaganda párhuzamosan folyik. Ugyanaz a taktika. Tanult Hitler hibáiból, nem pazarol erőforrásokat Oroszországra, és óvatos, hogy a lehető legtovább kerülje a MACUSA nyílt provokációját. Bár nem tudom, mit szándékoznak tenni, ha megpróbálja megdönteni a Titoktartási Alaptörvényt.

Hermione bólintott.

– Megpróbáltunk segítséget kérni, de úgy tűnik, a népirtás nem elég ok a beavatkozásra. Tudod, más országoknak a saját problémáikat kell megoldaniuk; a MACUSA nem a világ aurorai. Még a menekültjeinket sem fogadják be. Legalább néhány éves átvilágítás nélkül nem. Még a gyerekeket sem. Úgy látszik, túl nagy a kockázat, hogy az európai szélsőségességet hozzák a földjükre, és a legfiatalabbak többségéről nincs törvényes nyilvántartásunk…

A hangja elakadt. Komolyan felnézett a férfira.

– Gondolod, hogy győzhetünk, Draco?

Jobban szerette volna tőle hallani a választ, mint bárki mástól. Ron, Harry, Fred, még Kingsley vagy Mordon is... mind hazudnának, vagy inkább optimistán látnák a dolgokat. Draco Malfoy azonban nem hazudna. Valamiért biztos volt benne. Elmondaná neki, amit valóban lehetségesnek tart.

Sóhajtott, és a falnak támaszkodott.

– Számít, hogy én mit gondolok?

– Idealisták között élek, de én csak egyre több és több hullát látok. Olyasvalakitől akarom hallani, aki valóban tudja, milyen odakint, és nem hisz abban, hogy az optimizmus valahogy javítja az esélyeket.

– Jól tudod, hogy szerintem a Rended nagyrészt idióta. – A férfi arckifejezése keserű volt. – Bár azt észrevettem, hogy Shacklebolt és Mordon időnként stratégiai döntést hoznak, akkor megúszhatják.

A férfi éles pillantást vetett Hermionéra, amit Hermione szemrebbenés nélkül viszonozott.

– Nem látom be, hogyan fogtok nyerni a sötét varázslatok használatát tiltó politika folytatásával. Aztán Potter megint csak egy idióta, aki még mindig életben van. Neki van a legtermészetesebb túlélési tehetsége, amit valaha láttam; hatalma is, ha hajlandó lenne valóban használni. Ha a Sötét Nagyúr és Potter párbajára kerülne sor, én Potter, folyamatosan valószínűtlen szerencséje alapján, a Rendnek adnék egy a négyhez esélyt. De ha a háború ennél többről szól – dörzsölte meg a homlokát –, akkor az esélyek lényegesen nagyobbak. Hogy finoman fogalmazzak.

– Akkor miért segítesz nekünk?

Összevonta a szemöldökét, és az arckifejezése visszafogottá és gúnyossá vált.

– Nem hiszed, hogy miattad megéri?

– Ó, igen, a rózsád a temetőben. – A lány halványan horkantva elfordította a tekintetét, és megigazította a ruháját. – Nekem szerezted azokat a rúnákat?

A férfi szeme egy pillanatra felcsillant, aztán megrázta a fejét.

– Akkor miért? – kérdezte, miközben a férfit tanulmányozta.

A férfi rábámult, és az arckifejezése elkomorult. Keserűnek tűnt. Megsebzettnek. A szeme néhány másodpercig számítóan nézett a lányra, aztán a tekintete ismét zárkózottá vált.

– Nem számít.

Hermione nyitni kezdte a száját. Vitatkozni akart, rámutatni, hogy igenis számít, hogy ha a férfi abbahagyná a rejtélyeskedést, nem lenne kénytelen manipulálni őt. De ezt nem mondhatta, és a férfi már tudta. Bármi is volt az indítéka, nem bízott abban, hogy a Rend nem használja fel ellene.

Mindketten tudták, hogy a Rend ezt tenné.

– Gondolom, nem. – sóhajtott, majd leült, hogy átformálja a cipőjét.

Indulni készült, de az ajtóban visszanézett Dracóra. A falnak támaszkodott, a tekintete elkerekedett róla, amikor a lány megfordult.

– Ne halj meg, Draco!

A férfi egy pillanatig csak bámult rá, mielőtt elmosolyodott.

– De csak azért, mert te kérted, Granger. – A hangja szarkazmustól csöpögött.

Még mindig a falnak támaszkodott, amikor a lány becsukta maga mögött az ajtót.

Keddjeik a tánc és a párbaj különös kombinációjából álltak. Draco elszántan addig fárasztotta a lányt, amíg az nem tudott rugalmasan kitérni és úgy mozogni, ahogy ő akarta. Igaza volt; a tánc és a párbaj hasonló típusú reakciókészséget igényelt, és Hermione gyorsan felvette ezt a képességet.

Kissé elbizonytalanította, amikor rájött, hogy a mozgása és a technikája valóban egyre inkább Bellatrixéra emlékeztet.

Már-már azt hitte volna, hogy kezd tisztességes lenni, de Malfoy sosem használta a bal kezét. Kíváncsi volt, hogyan párbajozott, amikor tényleg próbálkozott.

Néha feltűnő sérülésekkel érkezett, de hidegen elutasította, hogy a lány meggyógyítsa.

Az együtt töltött idő egyre hosszabb lett. A párbajgyakorlat félóránként szüneteket alakított ki, hogy lehűljenek és hidratálódjanak. Hermione próbált beszélgetni vele, de a férfi többnyire nem vett tudomást róla, és amikor válaszolt a kérdéseire, úgy tűnt, hazudik.

Néha Hermionét hirtelen elhívták egy-egy rajtaütés után, de a halálfalók nem voltak hajlamosak a kora reggeli támadásokra.

A háború feszültsége végtelenül merevnek tűnt, mintha a törékeny egyensúly bármelyik pillanatban megbomolhatna. Hermione és Draco között is hasonló feszültséget éreztek.

Decemberre úgy érezte, mintha a levegő vibrálna közöttük, amikor együtt vannak. Dühös. Dühös. Kétségbeesett.

Egyfajta élesedést tapasztalt, mintha kissé erodálódott volna a stressztől. Nem volt biztos benne, hogy ez csak a háborús stressz volt-e, vagy ő is hozzájárult ehhez.

Egy nap sápadtan érkezett, bal kezéből vér csöpögött. Majdnem leharapta a fejét, amikor legutóbb megpróbálta meggyógyítani, ezért Hermione igyekezett tudomást sem venni róla. Amikor fél óra elteltével sem állt el a vérzés, végül megpördült körülötte, miközben kivetett egy bűbájt, és egy diagnosztikai varázslatot alkalmazott rajta. Kevesebb mint egy másodpercig bámult rá.

– Te idióta! – kénytelen volt a padlóra vetni magát, és szaltózni, hogy elkerülje a dühös, gyors egymásutánban érkező kábítót, amit a férfi utána küldött. – A vámpírharapásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Féltucatnyi átkot lőtt a lábai elé, és miközben a férfi kikerülte őket, felcsapta a pálcáját, és sikerült homlokon találnia egy kábítóval.

A férfi összeesett, a lány pedig döbbenten bámult, félig arra számítva, hogy a varázsló hirtelen feláll. Megdöbbentette, hogy tényleg sikerült megátkoznia őt. Aztán eszébe jutott, hogy a sikerhez valószínűleg inkább a vérveszteségnek volt köze, mint a párbajtehetségének. Sietve újabb diagnózist vetett rá.

Meglehetősen sok vért vesztett. Valahol a felkarján megharapták, belső vérzése volt, és nyílt seb volt az oldalán.

Megidézett egy ágyat, és ráemelte a férfit. Csak egy pillanatig tétovázott, mielőtt leült mellé a szélére. Draco még eszméletlenül is feszültnek tűnt. Tétován kinyújtotta a kezét, és megérintette az arcát. Aztán ujjbegyével a szeme közé simított, megpróbálta elűzni a feszültséget a férfi arckifejezéséből.

Egy varázsigével kigombolta a talárját és az ingét, majd egy gyakorlott részleges emelő bűbájjal felhúzta a férfit, hogy az neki dőljön, és az összes ruhadarabot lelökte a válláról és a karjáról. Draco feje a lány vállának dőlt, és a boszorkány nem tudta nem észrevenni a rúnák okozta hegeket. Jól láthatóan ezüstös hegekké álltak össze a vállán. A lány könnyedén végigsimított rajtuk az ujjaival, és érezte a mágiát; hideg és kérlelhetetlen. Belevésődött a lényébe. A mágia halványan megremegett az érintése alatt.

A bőre aggasztóan hűvös volt.

Visszafektette a férfit az ágyra, és végignézett rajta. Megharapták a bicepszét, két mély szúrás, ami könnyen begyógyult. A komolyabb probléma a felsőteste volt, amelyet mély zúzódások tarkítottak, amelyekről Hermione azt gyanította, hogy egy közeli expulso-bűbájtól származnak, valószínűleg a Renddel való találkozásából, amely az előző éjszaka történt. Volt egy seb az oldalán, amely több naposnak tűnt, de a vámpírharapás miatt újra vérezni kezdett.

Megidézte a táskáját, és elővette a felszerelését. Leöntött néhány bájitalt a torkán, majd nekilátott, hogy helyrehozza az oldalán lévő sérülést.

Idióta volt, és a lányt kirázta a hideg az aggodalomtól, amikor rájött, hogy nem látják el a sérüléseit. Régebben kiváló fizikai állapotban volt, amikor meggyógyította.

Számos olyan heg volt a karján és a törzsén, amelyek korábban nem voltak ott. A lány ezek tanulmányozásából meg tudta állapítani, hogy a férfi egyszerűen figyelmen kívül hagyta őket, és hagyta, hogy maguktól gyógyuljanak, ahelyett, hogy gyógyítóhoz ment volna.

Talán kirúgta az előző gyógyítóját, miután az nem nyújtott enyhülést a rúnákra. Még ha a mágia homályos is volt, egyetlen képzett gyógyító sem lehetett volna olyan tudatlan, hogy úgy tegyen, mintha nem lenne más lehetőség, hacsak nem volt szándékosan hanyag.

Azt mondta, hogy van egy új gyógyítója. Valahányszor felajánlotta, hogy meggyógyítja, ragaszkodott hozzá, hogy van valaki, aki elintézi.

Szándékosan volt gondatlan.

Talán azért tette, hogy önmagát büntesse. Ha a nő miatt tántorodott el az elhatározásától, vagy bármi is volt az. Hermione az ajkába harapott. Talán szándékosan hanyagolta el a testi épségét, hogy magára koncentráljon. Vagy… esetleg próbára akarta tenni a határait.

Megpróbált nem rágódni ezen a lehetőségen.

Elővett egy zúzódás kezelésére használt pasztát, és szétkente a felsőtestén, majd bűbájt mormolt az összes sebhelyére, hogy segítsen nekik begyógyulni és némileg halványulni.

Újabb diagnosztikát végzett, és alaposan tanulmányozta, hogy megbizonyosodjon róla, nem hagyott-e figyelmen kívül semmilyen sérülést.

Miután megbizonyosodott róla, hogy nincs semmi más, amit el kellene látni, megfogta a férfi kezét, összefonta az ujjait az övével, majd a kézfejét az arcához szorította. Várta, ahogy a bőre lassan melegedni kezdett, ahogy a vértpótló bájital hatni kezdett.

Lesöpörte a haját az arcáról, és a férfira meredt, végigkövette a tekintetével a vonásait, és figyelte, ahogy a színe lassan visszatér.

Amikor már tagadhatatlanul meleg volt, visszahúzta a kezét, és tisztító bűbájt varázsolt a ruhájára, és újra felöltöztette. A talárján Sötét Mágia árnyéka volt, mintha beleszövődött volna az anyagba.

Tanakodott, hogy maradjon-e ott, ahol van, vagy menjen át a szoba másik végébe, mielőtt újra kezelné a férfit.

Maradt.

Alig fejezte be a varázsigét, amikor a férfi felpattant, nyakon ragadta, és a matracra csapta, mielőtt még felsikíthatott volna a meglepetéstől. Draco keze a nyakán maradt, és érezte, ahogy több hajtincse a koponyáján meghúzódik, ahogy a varázsló leszorította. A szemei zavartak voltak, de a tekintete dühös volt. Az arcuk mindössze centiméterekre volt egymástól.

A lány figyelte, ahogy a férfi arckifejezése hullámzott, amikor felismerte őt, és rájött, hogy a fojtogatás határán van. A szorítása azonnal meglazult.

– Mi a fasz van, Granger? – körülnézett, és még zavarodottabbnak tűnt, amikor rájött, hogy egy ágyban vannak együtt.

A lány felbámult a férfira, a szíve hevesen dobogott. Eszébe sem jutott, hogy a varázsló így rátámadhat.

– Megsérültél.

Elrántotta a kezét a boszorka nyakáról, és az arckifejezése dühössé vált.

– Majdnem megöltelek. Beleavatkoztál….

A nő félbeszakította a férfit.

– Lehetséges, hogy valahogy nem vagy tisztában vele, annak ellenére, hogy külön elmondtam, de a vámpírméreg véralvadásgátló. A tegnap esti harcban kisebb belső sérüléseket szenvedtél. Kívül-belül véreztél.

– Időben elintéztem volna – mondta, de a tekintete nem találkozott az övével, lejjebb volt, a nyakán. A keze előre csúszott, és a lány érezte, ahogy a hüvelykujja végigsimít a nyakán.

Halványan megborzongott, és érezte, hogy a bőre bizsereg, ahogy a férfi ujjai végigsimítanak a torkán.

– Tényleg? Éppen ki akart meggyógyítani téged? Mert meg kell mondanom, a testedet borító új hegek alapján azt hiszem, hogy az új gyógyító, akit folyton emlegetsz, egy csaló.

A férfi keze elhallgatott.

– Levetted a ruháimat?

– Csak az ingedet. Ne nézz már ilyen csodálkozva, gyógyító vagyok, Draco. Nem mintha most látnálak először ing nélkül.

A szemei dühösen villogtak.

– Ne gyógyíts meg engedély nélkül! – A hangja halk morgás volt.

A dühe nyílt volt, de a megfélemlítő erejét elrontotta az a tény, hogy ezzel egyidejűleg óvatosan megfordította a lány fejét, hogy ellenőrizze, nem ejtett-e rajta zúzódást.

Hermione érezte, hogy a szája sarka enyhén megrándul, ahogy a férfit figyelte. A varázsló fölé hajolt, az ujjai végignyomták az állkapcsát, miközben folyamatosan ide-oda forgatta a fejét, és a hüvelykujjaival könnyedén végigsimított a bőrén.

A szíve hevesebben vert, mint akkor, amikor a férfi hirtelen lefogta.

– Próbálj meg nem meghalni a jelenlétemben, és akkor nem fogom úgy érezni, hogy muszáj. Nem akarom, hogy engem eddz, amikor megsérültél. Ezt már te is tudod. – A keze felemelkedett, és a varázsló csuklója köré zárult, hogy lecsendesítse. A férfi szeme villant, és találkozott a lányéval, aki komolyan tanulmányozta őt. – Szerezz egy gyógyítót, Draco. Egy jót. Vedd fel őket, és hívd őket, ha megsérülsz! Kérlek! Kérlek, szerezz egy gyógyítót!

Draco csak bámult rá, és úgy érezte, a szíve megállt az intenzitástól. A pulzusa a férfi ujjai alatt dobogott, és figyelte, ahogy a pupillái lassan kitágulnak, elnyelve az íriszek ezüstjét. A bőrének melege áramlott a lányba, és érezte a leheletét az arcán.

A férfi arca végtelenül közeledett. A szíve olyan hevesen vert, hogy azon tűnődött, vajon a Draco hallja-e. A lélegzete elakadt, és az ujjai a varázsló csuklójára szorultak. Minden meleg volt, és olyan közel voltak egymáshoz. Olyan közel volt.

A férfi lejjebb hajtotta a fejét, míg az ajkuk majdnem összeért. Aztán felnevetett.

Kirántotta a kezét a lány kezéből, és felült. Arckifejezése jéghideg volt, és gúnyosan vigyorgott Hermionéra.

– Tényleg azt hitted, hogy megcsókollak?

Hermione csak bámult rá.

A varázsló hátrahajtotta a fejét, és keserűen kuncogott.

– Tudod, csodálom, hogy egy olyan valaki, mint te, ilyen sokáig barátja tudott maradni Potternek és Weasleynek.

Hermione összerezzent.

– Valaki olyan, mint én?

A férfi lenézett rá, és összevonta a szemöldökét, arckifejezése közömbös volt, de a lány látta a szemében a haragot.

– Valaki, akinek nincsenek határai, amiket ne lépne át. Potter és Weasley igazságossága mellett azt vártam volna, hogy mostanra véget érnek a dolgok a számodra.

Hermione bámult rá, és a szája megrándult. Erősen összepréselte az ajkait. A varázsló elvigyorodott, és kissé megcsóválta a fejét.

– Micsoda? Azt hitted, hogy a véredre céloztam?

A lány lesütötte a szemét. Igen, ezzel egyetértett. Semmi jó nem származna abból, ha beismerné, hogy igaza van. A kíméletlensége lényegében véget vetett a barátságának Harryvel és Ronnal.

Felült, és hátranyúlt, hogy megigazítsa a copfját tartó tűket.

– Te voltál az első, aki sárvérűnek nevezett.

Draco halvány hitetlenkedéssel rázta a fejét.

– Te legalább biztosan tudod, hogy ez a háború nem a vértisztaságról szól.

– Tudom, hogy nem erről van szó. – Felhúzta az állát. – De a varázslóvilág nagy része, úgy tűnik, ezt nem vette észre.

Megigazította a talárját, és vállat vont. A maszkját visszahelyezte a helyére; arckifejezése érzéketlen és arisztokratikus volt. Hermione bámult rá, és próbálta feldolgozni a mélységes ellentmondást, amit Draco Malfoy jelentett. Merénylő. Rendbeli kém. Tisztavérű örökös. Mugli filozófia és történelem hobbistája. Halálfaló tábornok.

Minél többet tudott róla, annál kevésbé értette.

Az ágy fejtámlájának támaszkodott, és szemügyre vette a lányt.

– A háború könnyű szélsőségeket igényel. Másság. Amikor azt mondom, hogy Malfoy a nevem, azonnal kontextusba helyezem magam a történelemben. A Malfoy névnek közel ezeréves, nyomon követhető történelme van Angliában. Az emberek tudják, kik a szüleim, a nagyszüleim és a dédszüleim. Egész történelemkönyvek és érző portrékkal teli folyosók állnak rendelkezésünkre, hogy továbbvigyük és fenntartsuk az örökséget. De a te családod története olyan zavaros, mint egy patakmeder. Senki sem tudja, hogy kik a szüleid, vagy hogy milyen genetikai betegségeket hordozhatsz, vagy hogy milyen mágikus potenciálod van, vagy nincs.

Oldalra billentette a fejét, és tetőtől talpig végigfuttatta a szemét a lányon, mintha egy lovat értékelne.

– Könnyű gyanakodni olyan emberekkel szemben, akikről semmit sem tudsz. Ha valami ijesztő, könnyű gyűlölni. A mugliszülöttek furcsa öltözékkel, elektromossággal, és a furcsa fegyvereitekről szóló pletykák. A szüleitek az okai annak, hogy a varázslóvilág évszázadok óta a titokzatosság árnyékában kénytelen élni. Mégis, abban a pillanatban, hogy egy mugli a varázslói képességek egy nyomát mutatja, elvárják tőlünk, hogy befogadjuk őket a világunkba, hogy megszegjék a hagyományainkat, és ellopják a munkánkat.

Hermione felhorkant, és úgy fordult, hogy ismét közelebb kerüljenek egymáshoz. Draco szeme egy pillanatra kitágult, mielőtt elfojtotta a meglepettségét. Hermione bezárta a köztük lévő teret, és felbámult rá.

– Ezért utáltál engem a suliban, Draco, mert el akartam lopni a munkádat?

hozzászólások: 0