51. fejezet
26. visszaemlékezés

2003. március


Ginny terhessége olyan zökkenőmentesen zajlott, ahogyan azt remélni lehetett. Fizikailag kimerült volt a baba varázsereje miatt, de azon kívül, hogy a nap nagy részét átaludta, és visszautasította a Hermione által küldött ételek nagy részét, a terhességi tünetei viszonylag csekélyek voltak. Miután hallott Narcissa Malfoy terhesség alatti majdnem haláláról, Hermione paranoiás lett, hogy milyen áldozatokat követelhet a mágikus terhesség. Ginny azonban úgy tűnt, könnyedén kezeli a terhességet.

– Ez egy Prewett-dolog, könnyű teherbeesés, könnyű terhesség – mondta Ginny vállat vonva, amikor Hermione megkérdezte.

– Ez szerencse, nem szívesen hagynálak így magadra, ha olyan beteg lennél, mint amilyenek a könyvek szerint a boszorkányok a terhességtől szól – mondta Hermione, miközben a Ginny hasa felett lobogó élénksárga gömböt tanulmányozta. – A babának jó a mágikus szignatúrája, egészségesnek tűnik. De nem vagyok túl gyakorlott ezekben a varázslatokban.

Hermione átlapozott egy másik oldalra az Útmutató a mágikus terhesség és szülés hatékony ellátásához című könyvben, és begyakorolt egy varázslatot, amellyel ellenőrizni lehetett a placenta previát.

– Hallottál valamit Harryről és Ronról? – kérdezte meg Ginny, miután Hermione néhány percig manipulálta a diagnosztikai bűbájokat.

Hermione bólintott, és letörölte az összes Ginny körül lebegő diagnosztikai varázslatot.

– Újra a Roxfortban vannak. Nem küldtek semmilyen üzenetet.

– Harry éjszaka küldi a szarvasát. Szerintem biztos akkor csinálja, amikor őrségben van. Tegnap este bejött a szobámba. – Ginny összepréselte az ajkait, és úgy tűnt, a könnyeivel küzd.

Hermione megszorította a kezét.

– Annyira rosszul érzem magam, amiért hazudok neki – mondta Ginny, és a haja végét rángatta. – És hogy miattam te is hazudsz. Sajnálom, hogy hazudtam. Óvatosabbnak kellett volna lennem.

– Semmi baj. Nem kell aggódnod miattam. – Hermione fáradtan megvonta a vállát, miközben összezsugorította a könyvet, és becsúsztatta a táskájába.

Ginny előrehajolt, és megragadta Hermione bal csuklóját.
– Hát nekem itt nincs sok dolgom. És azt hiszem, szükséged van valakire, aki aggódik érted. Olyan sovány vagy. – Ginny végigsimított a hüvelykujjával Hermione singcsontján, mintha azt akarná szemléltetni, hogyan állnak ki a csontok. Hermione megrántotta a csuklóját, és lehúzta az ingujját. – Egyáltalán nem úgy nézel ki, mint aki alszik. Úgy nézel ki, mintha papírból lennél. Nincs senkid?

Hermione félrenézett.

– Hát, George felajánlotta… – mondta fanyar mosollyal. – De nem hiszem, hogy komolyan gondolta.

Ginny megbökte őt.

– Komolyan… Egyedül nem élheted túl ezt a háborút. Senki sem tudja elviselni. Együtt éljük túl. – Ginny alaposan végignézte Hermionét. – Úgy értem, talán korábban jól voltál. De te… te már nem úgy nézel ki, mint aki megbirkózik vele. Karácsony óta nem hiszem, hogy láttalak aludni. Egyáltalán nincs senkid?

Hermione undorodva ráncolta az orrát.

– Azt hiszem, már említettem, hogy az észnélküli dugás nem az én világom. – Gúnyosan megrázta a fejét. – Egy kúrótárs beújítása aligha fogja javítani a küzdési képességeimet.

Ginny megforgatta a szemét, és megrázta a fejét.

– Nem azt mondom, hogy szerezz egy dugópajtást. Még csak nincs is senkid, akivel beszélgethetnél, vagy akit megölelhetnél egy rossz nap után. Akárhányszor bárki megpróbál feléd nyúlni, te eltaszítod magadtól, ahogy Harryvel is tetted karácsonykor. Nem értem, miért nem hagyod, hogy bárki is megossza veled a terhet. Ismerem azt a tekintetet a szemedben; ugyanazt a tekintetet látom Harryben, amikor a háború eltiporja. De Harry tudja, hogy ott van neki Ron, bármi történjék is, és én, és te, és a család, és DS, és Remus és Tonks, és a Rend, és még a hülye mugli harcai is, amikor túl nehézzé válik. Mindezekre támaszkodhat, amikor le kell tennie egy kicsit. Neked is erre van szükséged.

Hermione a körmére bámult, és egy percig a körömágybőrével babrált.

– Milyen terheim lennének, amiket bárki hajlandó lenne megosztani velem? – A hangja keserű volt.

Megfordult, és egy percig kinézett az ablakon, mielőtt visszanézett volna a kezére.

– Rosszabb, Ginny, ha azt hiszed, hogy valaki ott van, akire támaszkodhatsz, és aztán rájössz, hogy nincs, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. Nem tudom… nem tudom vállalni ezt a kockázatot. Nem tudnám kezelni.

Ginny frusztráltan fújt egyet, és megbökdöste a csuklóján lévő egyik elbűvölt gennyes pattanást.

– Harry és Ron azért haragszik rád, mert ők törődnek veled. Nem feltételezheted, hogy az emberek cserbenhagynak, és nem adhatsz senkinek esélyt. Mi van, ha ott lennének, és te sosem bíznál bennük annyira, hogy ezt megtudd?

Hermione megforgatta a pálcáját a kezében.

– Mi van, ha mégsem? Amikor igazán szükségem lenne rájuk?

Szünet következett, és Ginny szomorúan felsóhajtott.

Hermione egy pillanatra lehunyta a szemét, mielőtt újra kinyitotta volna.

– Ez az út már megszokottá vált számomra, Ginny. Nem tudom, hogyan lehetne másképp csinálni.

– És mi van velem? – kérdezte Ginny egy apró mosollyal.

Hermione ránézett.

– Te?

– Miért nem tudsz velem beszélni? Látod? Évek óta barátok vagyunk, majdnem négy éve lakunk együtt. De még csak eszedbe sem jutott, hogy én vagyok az, akivel beszélgethetsz. Még mielőtt a Rend tagja lettem volna, Harryvel még mindig meg tudtunk beszélni dolgokat. Eleget tudott nekem mesélni. Te is tudsz velem beszélgetni. Bízhatsz bennem. Nem fogok ítélkezni. Bízom benned. Én itt vagyok neked. Ha szükséged van valakire, velem bármit megbeszélhetsz.

Hermione bűntudatosan bámult Ginnyre.

– Ginny… Nem arról van szó, hogy nem bízom benned. Én… csak… én nem…

A vöröshajú arckifejezése lemondó volt.

– Ne is törődj vele. Nem akarlak rávenni. Csak azt akartam, hogy tudd, van kivel beszélned. Ha valaha is akarnál. Még ha nem is értek veled egyet, nem fogom abbahagyni, hogy a barátod legyek.

– Köszönöm, Ginny! – mondta Hermione, és félrenézett. – Tényleg nagyra értékelem. Ha tudnék… beszélgetnék, ha tudnék. De azt sem tudom, hol kezdjem. És… – az órájára pillantott –, mennem kell. Padma műszakja hamarosan kezdődik, és én még mindig segítek neki az ütemezésben.

– Oké – sóhajtott fel Ginny. – Akkor elengedlek. Padma jól van?

– Olyan jól, amennyire csak elvárható. Még mindig hozzá kell szoknia a protézishez, fáj neki, és könnyen elfárad… a bájital nem hat olyan jól, mint kellene. Flitwickkel még bütykölünk az egyensúlyán.

Hermione összeszedte a könyveit és a bájitalait, és mindet egy táskába gyömöszölte, mielőtt kisétált Ginny szobájából, látványosan eltávolított mindenféle védővarázslatot a testéről, és tisztító bűbájokat alkalmazott, mielőtt elindult volna átöltözni.

Útban a kórterem felé megállt, és néhány percre a falnak támaszkodott. Tenyerét a tapétához szorította, hogy megpróbálja megállítani a remegést a kezében.

Karácsony óta nem tudott egy-két óránál többet aludni egyhuzamban. Hetente egyszer, hétfő este vette be az álmatlan álom bájitalt, hogy ne remegjen a keze a Dracóval való edzés alatt.

Mindenki más a nappaliban gyűlt össze éjszaka, amikor nem tudott aludni, de Hermione azon kapta magát, képtelen elviselni, hogy ott legyen. Elakadt a beszélgetés, az emberek próbálták felvidítani és bevonni. Túl fáradt volt ahhoz, hogy megjátssza magát.

A legtöbb este, amikor a házban csend volt, egyedül ült a Grimmauld tér konyhájában, és próbált valami elfoglaltságot találni, amivel kitöltheti a napfelkeltéig tartó hideg, üres órákat.

Elhúzta a kezét a faltól, és elment, hogy átvegye a műszakját.

Hermione a lépcsőn volt Padmával, segített neki gyakorolni a lépcsőn való feljutást bot nélkül, amikor a Grimmauld tér ajtaja kitört.

– Ne! Engedjetek el! Engedjetek el! – Harry üvöltözve próbálta kitépni magát Remus karjaiból, miközben Remus kirángatta őt az ajtón. – Bassza meg! ENGEDJ EL! Nem hagyhatjuk ott őket!!!

Harry arcon ütötte Remust, miközben igyekezett kiszabadulni.

– Valaki kábítsa el! – csattant fel Remus, miközben a földhöz vágta Harryt, és odaszögezte, hogy ne tudjon kiszabadulni.

– Istenem, ne! Bassza meg! Otthagytad Ront! HAGYD BÉKÉN! NEM KÉNYSZERÍTHETSZ RÁ, HOGY OTTHAGYJAM!

Hermione előrántotta a pálcáját, és egy kábítóval oldalról fejbe találta Harryt. A férfi petyhüdten rogyott össze.

– Ne ébreszd fel, hacsak nincs lekötözve! – csattant fel Remus, megfordult, kirohant az ajtón, és hoppanált, mielőtt bárki kérdezhetett volna.

Hermione otthagyta Padmát a lépcsőn, és lesietett Harry petyhüdt testéhez. Diagnosztikai vizsgálatot végzett, alaposan átvizsgálva a férfit. Csupa kosz volt, agyrázkódása és több bordatörése volt, több körme is leszakadt, és átkozott sérüléseket hordozott magán.

– Valaki küldjön egy patrónust Kingsley-nek és Mordonnak – kérte Hermione éles hangon, miközben ellensúlyozta az átkokat. Felemelte Harryt a földről, és felcipelte a kórházba.

Nem tartott sokáig, amíg helyrehozták Harry sérüléseit. Aztán több erősítő és helyreállító bájitalt öntött le a torkán.

Harry fölött lebegett, megtörölgette az arcát, és figyelte, ahogy lassan visszatér a szín a vonásaira. Drótos haját hátratolta az arcából, és ujjbegyével végigsimított a sebhelyén.

– Ó, Harry, Harry, Harry – mormolta az orra alatt, és a homlokát a férfi homlokához nyomta. – Kérlek, Remus, hozd vissza Ront!

Harry mellett maradt, amíg Neville meg nem jelent, Charlie kíséretében, aki egy eszméletlen Tonksot cipelt. Padma mögöttük lépett be. Neville pálcakarja többszörös, rémisztő szögben el volt törve.

– Mi történt? – kérdezte Hermione, miközben Padma egy ágyba lebegtette Tonksot.

– Bassza meg, ha tudom – szólt Neville. Olyan sápadt volt, hogy a bőre szinte áttetsző. Hermione diagnosztikát végzett; savas átok érte a karján, és a crucio jeleit is mutatta. – Biztosan számítottak rá, hogy végül is az alagutakat használjuk. Kioldottunk egy riasztót vagy ilyesmi. Hirtelen több mint egy tucat halálfaló volt odabent. Hoppanálás elleni védőrácsok voltak, eszünkbe sem jutott, hogy ásás közben ellenőrizzük. Visszatartottuk őket, Remus pedig lyukat robbantott az alagút tetején, és Harryt rángatta ki először. Mi megpróbáltuk követni. Ront megütötte valami. Anthony és én próbáltuk elkapni, de a savas átokkal eltalálták a pálcám karját. Anthony kivédte, lebegtetést használt, és kidobott az alagútból. Idióta, hagyta, hogy lankadjon az ébersége. Láttam, hogy a gyilkos átok eltalálta. Nem tudom, Tonks hogyan jutott ki. Senki más nem jutott ki. Amikor Remus visszajött, csak hoppanálásra kényszerített minket.

– Szóval… Ron életben van? – Hermione hangja megremegett, miközben a karján lévő csontokat távolította el. Neville olyan kábult volt, hogy nem is reagált.

– Nem tudom…

– Üzenetet küldtünk anyának – mondta Charlie fapofával –, hogy megtudjuk, mit mutat az óra.

Ron mutatója a Weasley család óráján folyamatosan Halálos veszélyt mutatott.

Hermione személyesen ment oda, és megállt Molly Weasley mellett, aki ott virrasztott. Hermione félig-meddig félt, hogy ha elfordul, az hirtelen „Elveszett”-re áll Percy mellett.

Fél órába telt, mire rá tudta kényszeríteni magát, hogy elszakítsa a tekintetét.

– Molly, egy óra múlva megbeszélés lesz, hogy mit tegyünk. Én… én maradhatok Arthurral, ha te menni akarsz – mondta végül Hermione, és könnyedén rátette a kezét Mrs. Weasley vállára.

Molly nem vette le a tekintetét az óráról. Megrázta a fejét.

– Nem, nekem itt kell maradnom, drágám. A fiúk is ott lesznek. Itt kell maradnom.

Hermione visszahúzta a kezét.

– Főzök neked egy teát, mielőtt elmegyek.

A megbeszélés forrongott.

– Nem fogunk öngyilkos küldetést megkísérelni, hogy bejussunk a Roxfortba – közölte Kingsley, amint befejeződött az eligazítás. A levegőben vibráló feszültség ellenére teljesen nyugodt volt. – Az iskolába való bejutás már eddig is elsődleges fontosságú küldetés volt, és az is marad. Tekintettel arra, hogy még csak be sem tudunk jutni az iskolába, nem tervezhetünk azonnal mentőakciót, hogy egyetlen foglyot is találjunk a kastélyban. Amíg nem rendelkezünk jobb információkkal, addig a mentési kísérlet nem jöhet szóba.

Charlie dühösen az asztalra csapott, és a megbeszélés percekig kiabálásba torkollott.

– Nem hagyhatjuk ott. Ő a Rend tagja. Valószínűleg megkínozzák. Mi van, ha Lucius Malfoy ráteszi a kezét? – Harry mellkasa a pániktól és a dühtől remegett, annak ellenére, hogy Hermione a béke elixírt és a nyugtatókat adott neki, mielőtt jóváhagyta az idegnyugtatását.

– Semmit sem tehetünk, amíg nem rendelkezünk jobb információval – közölte Kingsley rezzenéstelenül. Mindig igényesen nyugodt volt a megbeszéléseken. A tekintete egy pillanatra körbejárta a szobát, mielőtt megállt Harryn. – Amíg te lábadozol, Mordon máris egy új küldetést vezet a Roxfortban. Teljesen tisztában vagyunk a helyzet sürgősségével, Harry.

– Nincs szükségem lábadozásra – csattant Harry, kivert fogakkal. – Segítened kell visszaszerezni Ront. Kell lennie valaminek, amit tehetünk. Vannak foglyaink, megtehetnénk egy cserét.

Kingsley nagy levegőt vett, és megrázta a fejét.

– Ha a Rend megpróbálna tárgyalási csatornát nyitni, figyelmeztethetnénk őket a foglyuk értékére. Gyászolj, amíg nem kapsz egy új társat, akit hozzád rendelnek, addig a további küldetésekben nem veszel részt.

Harry felállt, és újabb szó nélkül kisétált a megbeszélésről.

– Tartsd szemmel Harryt – mondta Kingsley. – Remus, Fred, Charlie, ne veszítsétek szem elől!

Ahogy a terem kiürült, Kingsley az asztal végén maradt. Hermione felállt, hogy távozzon.

– Granger, egy szóra, mielőtt elmész – kérte Kingsley.

A lány megállt, és hátrafordult. Kingsley egy bűbájt varázsolt köréjük. Hermione ökölbe szorította a kezét a háta mögött.

– Beszélned kell Malfoyjal. Mindent tudni akarok a Roxfortról, azonnal.

Hermione óvatosan bámult Kingsleyre.

– Most?

– Amint tudsz, várj ott, amíg beszélsz vele. Mondd meg neki, hogy ez kritikus fontosságú. Tegye világossá, hogy ez a Rend számára a legfontosabb.

A lány bólintott, és fordulni kezdett, mielőtt megállt.

– Elmondjam neki, hogy miért? Hogy megpróbáljuk visszaszerezni Ront?

Kingsley lassan bólintott, miközben visszanézett a lányra. Az arckifejezése zárkózott volt, de a tekintete, ahogy a lányt tanulmányozta, aprólékos volt. Sokszor elgondolkodott azon, hogy milyen következtetéseket von le.

– Igen. Ha van esélye visszaszerezni Ront, az jobb lenne, mint azok a veszteségek, amiket a Roxfort megtámadásával elszenvedünk. Kétlem, hogy lennének olyan ostobák, hogy megöljék, Harry mozgatórugói túl jól ismertek. Amíg nem kapjuk vissza Ront, addig Harry haszontalan. Nincs olyan megoldás, ami ne jelentene kockázatot a Rend számára. Ron elvesztése könnyen kritikus csapás lehet számunkra.

Hermione szája megrándult a kimondatlan célzásra. Megérte feláldozni Dracót, hogy visszaszerezzük Ront. Hát persze. Eleve ezért egyezett bele. Tudta, hogy ez a számítás igaz. Mert a háború nagyobb volt bárkinél.

De… de…

Nyelt egyet.

– Rendben. Megmondom neki – mondta síri hangon.

Egy pillanat múlva hozzátette:
– Ugye tudod, hogy Harry megpróbálja egyedül megrendezni a mentőakciót.

Kingsley szája sarka megrándult.

– Ezért bíztam meg Remust, Fredet és Charlie-t. Ha magamat is védelmére állítom, akkor megpróbálna egyedül menni. Így kevésbé valószínű, hogy hátrahagyja őket. Remélem, Remus majd észhez téríti, ha valami hülyeséget csinál. Hacsak nem helyezzük sztázisba valahová, ahová a Weasley-k nem férnek hozzá, nem hiszem, hogy van rá mód, hogy megállítsuk.

Hermione beszélni kezdett, aztán habozott. Kingsley felvonta a szemöldökét.

A lány állkapcsa megfeszült.

– Ginny. Beszéljünk neki Ginnyről? Az talán kissé földhöz vágná.

Figyelte, ahogy Kingsley számításba a kérdést. Néhány évvel a háború után jött rá, hogy Kingsley Shacklebolt maradekáros volt.

– Még nem. Ha egy héten belül nem tudjuk visszaszerezni Ront, akkor használjuk – mondta végül Kingsley. – Nem akarom, hogy bármilyen információ eljusson hozzájuk. Ha szerencsénk van, azzal foglalják le magukat, hogy megpróbálják összegyűjteni a saját információikat, amíg Mordon és én nem találunk megoldást.

– Rendben.

Hermione elhagyta a szobát, és egyenesen kisétált a Grimmauld térről.

A kunyhó szobája hideg volt. Szorosan maga köré tekerte a karját, miközben állt és várta, hogy Draco megjelenjen.

Alig öt perc múlva meg is érkezett.

A férfi a lány arcát tanulmányozta.

– Gondolom, arról van szó, ami Roxmortsban történt.

Hermione élesen bólintott.

– Elkapták Ront.

Draco arckifejezése elkomorult.

– Ronról van szó? Én csak azt hallottam, hogy egy Weasley volt.

– Ron. Nekünk... nekünk szükségünk van rá. Életbevágóan fontos. Vissza kell szereznünk őt.

Draco arckifejezése elhidegült.

– A Roxfort megtámadása öngyilkosság lenne. Az a hely egy erődítmény.

– Vissza kell szereznünk őt – jelentette ki Hermione megingás nélkül. – Ez nem alku tárgya. Azt mondták, mondjam meg, ez kritikus fontosságú. – Draco szeme halványan felcsillant. – Ron létfontosságú a Rendnek. Kingsley mindent tudni akar, amit csak tudsz a Roxfort börtönéről.

Rövid lélegzetet vett, és felrántotta a fejét.

– Tekintsd úgy, hogy kész.

– Köszönöm – hálálkodott Hermione, és egy pillanatra megpróbálta elkapni a tekintetét. Mi van, ha meghalt? Mi van, ha ez volt az utolsó alkalom, hogy látta őt?

A férfi nem nézett rá.

– Majd hívlak, ha van valamim.

– Köszönöm, Draco.

A férfi ingerülten sziszegett. Az állkapcsa összeszorult.

– Jobban örülnék, ha nem hívnál így.

Hermione érezte, hogy a gyomra összeszorul.

– Draco, amikor megcsókoltalak…

A férfi arckifejezése gonosz lett.

– Tényleg, van időnk ezt most megbeszélni?

Hermione nagyot nyelt, de nem tudta megállni.

– Lesz még olyan, amikor újra beszélni fogsz velem? Egyáltalán rám fogsz nézni valaha is? –A hangja könyörgő volt.

Draco élesen nézett fel, és kegyetlen csillogás költözött a szemébe, ahogy egyenesen Hermionéra szegeződött. Olyan volt, mintha gyomorszájon vágta volna, hogy hirtelen újra teljes figyelme rá irányul.

– Azt akarod, hogy rád nézzek, Granger? – miközben Draco ezt mondta, a hangja könnyed volt, szinte hízelgő, de volt benne valami fagyos él. A férfi előrébb lopakodott, és közeledett a lányhoz. – Rendben. Nézlek. Meg kell mondanom, elragadó látni a szemedben a sok bűntudatot.

A férfi gúnyosan vigyorgott rá.

– Tudod, régebben úgy gondoltam, hogy a Sötét Nagyúrnak tett szolgaságom körülményei olyan kegyetlen rabszolgasorba taszítás volt, amilyet csak el lehet képzelni. De bevallom, ez némileg elhalványult melletted.

Hermione felbámult rá, és nem kapott levegőt.

– Gondolom, senki sem veszi észre, milyen könnyű egy bilincs, amíg nem kap kettőt – folytatta a férfi, miközben a lány arckifejezését tanulmányozta, és a hangja egyre elgondolkodtatóbbá vált. – Legalábbis azelőtt azzal vigasztalhattam magam, nem az én hibám volt. Az, hogy mindent elfogadtam az egyszerűen a legjobb, amit tehettem, hogy anyám biztonságban legyen. Más a helyzet, amikor senki mást nem hibáztathatok, csakis magamat.

A férfi keze felemelkedett, és a lány torkán pihent.

– Végül is én választottalak téged. Annyira eltökélt voltál, hogy bármit megtettél, de a szíved mélyén mindig is griffendéles maradsz. Irigyeltem, hogy még mindig volt benned annyi, hogy naiv legyél, és jót lásd meg bennem, és ne vegyed észre, hogy Mordon és Shacklebolt kezdettől fogva felültetett. Amikor könyörögtél, hogy meggyógyíthass, beadtam a derekam. Amikor megérintettél, nem löktelek el. Azt gondoltam, hol a baj? Mindennek hamarosan vége lesz. Az élet már olyan régóta hideg.

Hermione halványan megrázkódott.

A férfi felnyúlt, és az ujjbegyei végigsimítottak a lány arcán. Hermione lehunyta a szemét, és éles lélegzetet vett. A varázsló olyan közel volt hozzá, hogy a boszorkány érezte a bőréhez tapadó tölgymoha és papirusz-zsálya illatát.

– Mire rájöttem, hogy elszámoltam magam, már rá is nyomultál a témára. Annyira nyilvánvaló voltál, és ez csak rontott a helyzeten. A tény, miszerint bármit megengedtél volna nekem, ha ezzel megmenthetem azokat a barátaidat, akik otthagytak, eladtak; semmi, amit tettem, nem tudott volna elűzni téged. Legalább, amikor eladtam magam, és felvettem a jelet, anyám leborult, és könyörgött, hogy ő legyen az, aki helyettem hordja. Azt hiszem, bizonyos szempontból szerencsésebb vagyok nálad.

Hermione halkan felzokogott.

– Aztán miután majdnem meghaltál Hampshire-ben, azt gondoltam, legalább életben tarthatlak téged. Megérdemled, hogy legyen valaki, aki törődik veled annyira, hogy megpróbáljon életben tartani. Azt hittem, végül feladod. De persze te mindent megteszel, hogy megmentsd azokat, akikért felelősnek érzed magad. Persze, fegyverként használnád a saját bűntudatodat, hogy az enyémet felhasználhasd. – Halk, keserű nevetést adott ki. – Biztos vagyok benne, hogy van ebben az egészben valami költői, de most csak egy újabb bilincset érzek.

A keze egy pillanatra megingott, mielőtt visszahúzta, és ellépett tőle.

– Szóval bocsáss meg, ha nem szívesen nézek rád, még mindig alkalmazkodom az új bilincsekhez.

Megfordult, és csendben hoppanált.

Hermione a földre süllyedt, és a fejét a térdére hajtotta, miközben küzdött a levegőért.

Csendben visszatért a Grimmauld térre, és észrevette, hogy a bájitalos szekrényét feltörték. Ellenőrizte a leltárt, és megállapította, hogy több adag százfűlé-főzet és két egész fiola Veritaserumot loptak el. Egyik rejtett rekeszhez sem nyúltak hozzá.

Padma tudatlanságot színlelt, amikor Hermione rákérdezett.

– Egy másik emeleten voltam. Mire leértem a lépcsőn, bárki is tette, már eltűnt – bizonygatta Padma vállat vonva.

– El sem tudom képzelni, mi szüksége lehet valakinek nyolcvan adag Veritaserumra – morogta Hermione harapós hangon. – Újra kell számolni az adagolást, amíg a következő adag a jövő hónapban elkészül. Talán legközelebb, ha elfelejted bekapcsolni a riasztót, amikor betörnek, gondoskodj róla, hogy a tolvajok megértsék, hogyan működik a Veritaserum adagolása.

Padma elpirult és elsántikált.

Hermione nekilátott, hogy kicserélje a szekrényen lévővédőbűbájokat, majd elment, hogy ellenőrizze a kórteremben tartózkodókat.

Megkönnyebbülést jelentett, hogy rendszeres műszakot kapott a kórházban, amíg Padma lábadozott. Volt valami tennivaló. Valami, amire koncentrálni lehet. Valami, ami jó volt, ami nem tette hozzá a csalás szövevényes hálójához, amibe a legtöbb idejét fojtogatva töltötte.

Ez volt az egyetlen dolog, amit Hermione csinált, ami után nem akarta magát megcsonkítani vezeklésképpen.

Nem mintha számított volna, hogy vezekel-e vagy sem. Nem mintha bárkit is érdekelt volna.

Amikor este egyedül ült a konyhában, azt csinált, amit akart.

Egy vágás, egy vonal… az első alkalommal. Végignézte, ahogy a vér leszivárog, és lassan cseppé válik, ami a bőrén keresztül az asztal felé csúszik.

Megmozdította a pálcáját, és a vér eltűnt. Még egysuhintás, és a vágás is eltűnt.

Másnap este még több volt. Az órák csak teltek, éjszakáról éjszakára, hideg éjszakákon át, miközben ő vágott és vágott. Annyi borotvaéles vágást ejtett, amennyit csak akart. Mindet meg tudta gyógyítani, anélkül, hogy akár csak egy heg is maradt volna rajta.

Jól csinálta. A külső sebek gyógyításában. Ez kivételes tehetsége volt. Éjszakai tevékenység volt.

Miután kijött a Ginnynél tett látogatásból, Harry az ajtó előtt állt.

Lázasnak tűnt. A bőre sápadt volt, de a szemei ragyogóan csillogtak.

– Jól van? – kérdezte, mielőtt Hermione becsukta volna maga mögött az ajtót.

– Jól van. Még nincs semmi változás – mondta Hermione, mielőtt Harry arckifejezése reménykedővé válhatott volna. Gyorsan eltávolította az összes védőburkot, és tisztító bűbájt varázsolt magára.

Gyorsan bólintott.

– Tud már Ronról?

– Már elmondtam neki. Mondtam neki, hogy szólok neki, amint visszakaptuk. – A lány Harry karján pihentette a kezét. – Vissza fogjuk őt szerezni, Harry.

– Tudom. Tudom, hogy vissza fogjuk – szólt Harry, majd élesen körülnézett, mintha azt gyanította volna, hogy valaki hallgatózik. – Velem tudnál jönni?

Hermione aggódva nézett rá.

– Mi az, Harry?

Harry hamis gondtalansággal megvonta a vállát.

– Csak szükségem van egy gyógyítóra, és te vagy a legjobb.

Hermione szíve megállt.

– Mit tettél, Harry? Megkínoztál valakit?

Harry feje felkapta a fejét, és elborzadva bámult rá.

– Micsoda? Nem. Miért gondolod ezt?

Hermione halkan felszisszent, és rövid időre lehunyta a szemét.

– Valaki betört a bájitalos szekrényembe, és ellopta majdnem az egész havi Veritaserum készletünket. Nem tudom, mi mást csinálhatott még.

Harry szemügyre vette a lányt, és a zsebébe dugta a kezét.

– Csak elmentünk és elkaptunk néhány rablót. Egyikük sem ismeri az okklumenciát. A Veritaserum működik.

– Akkor mi szükséged van rám?

– Majd elmondom, ha odaértünk. – Harry elkapta a csuklójánál fogva, és a láthatatlanná tévő köpenyét a fejükre húzta. Kivezette a lányt a Grimmauld térről, és dehoppanáltak.

Egy üres telken jelentek meg újra. Harry kinyújtotta a kezét, és megragadott valami láthatatlant a levegőben. Egy régi kapu csikorgása hallatszott, és Harry előrelépett, még mindig a csuklójánál fogva tartva Hermionét. Ahogy Hermione követte őt, egy kis házikó kezdett megjelenni, amit egy nagy kert és egy tó vett körül, ami mellett Harryvel együtt álltak.

– Hol vagyunk? – Hermione körülnézett.

– A Tonks-házban voltunk – mondta Harry. – Remus és Tonks átköltöztek, hogy Remusnak legyen egy biztonságos helye az átváltozáshoz.

Hermione hitetlenkedve bámult.

– Tonks visszajön abba a házba, ahol a szüleit meggyilkolták?

Harry felnézett az épületre, és a szeme vágyakozóvá vált.

– Ez a gyerekkori otthona. A nappaliban házasodott meg. Azt mondja, vissza kellett jönnie. Ez minden, ami a szüleiből megmaradt. Ha az én szülői házam Godric's Hollowban még állna, én is visszamennék oda.

Egy percig csak állt és bámulta a házikót, mielőtt felkeltette magát.

– Gyere!

Harry végigvezette őket a kanyargós kavicsos úton a bejárati ajtóig. A bejárat a nappaliba nyílt, mögötte pedig az étkezőbe. Charlie, Fred, Remus és Tonks egy asztal körül álltak. Felnéztek, amikor Harry belépett. Hermione követte őt a szobába.

– Van egy gyógyítóm – jelentette be Harry, amikor belépett.

Mindenki hitetlenkedve bámult vissza.

– Hermione? – Fred hitetlenkedő hangon szólalt meg. – Azt hittem, hogy egy mezei gyógyítót fogsz szerezni.

– Nem tudnak eleget – mondta Harry színtelenül, miközben az asztalhoz lépett. Hermione hátrahőkölt. – Három nap telt el, nem tudjuk, milyen sérülései lehetnek. Hermione bármit meg tud gyógyítani.

– És mikor volt utoljára küldetésen? – Charlie felhúzta a szemöldökét, miközben a lányra meredt.

Harry Hermione felé pillantott.

– Három és fél éve – válaszolt Hermione kerülve mindenki tekintetétől.

– Nem vihetjük el – mondta Fred összefonva a karját. – A Rendnek szüksége van rá. Gyógyítóként nem lehet őt pótolni, és nincs tapasztalata a szakmában.

– Amire a Rendnek szüksége van, az az, hogy ne veszítsen több embert, különben nem marad senki, akit gyógyíthatna. – Harry dühös hangon közölte ezt.

– Padma. Padma ért a gyógyításhoz, és hozzászokott a harctérhez – mondta Remus, inkább Harryt tanulmányozva, mint Hermionét.

Harry megrázta a fejét.

– Padmának csak egy lába van. Lehet, hogy néhány hónap múlva készen áll majd a küldetésekre protézissel, de most még nem. Pomfrey a hatvanas éveiben jár, és a lépcsőkön széltében-hosszában elfárad. Szükségem van valakire, aki gyorsan tud mozogni. Hermionénak nem kell hozzászoknia a harchoz. Fedezni tudjuk őt. – Harry állkapcsa makacsul kiállt.

– Mit tervezel? Nem gondolhatjátok öten, hogy be tudtok törni a Roxfortba egy mentőakció miatt – közölte Hermione a pálcáját szorongatva.

– Ron nincs a Roxfortban – mondta Harry tárgyilagosan, és egy pergamentekercset koppintott. – Elmentünk, és elkaptunk néhány rablót. Az a hír járja, hogy közelebb vitték Londonhoz kihallgatásra. Cambridge közelében van egy kisebb börtön.

– Cambridge közelében? – visszhangozta Hermione. Cabridge-ben nem volt ismert börtön. Draco említette volna. – És ezt az elrablóktól szerezted?

– Sok információt kapunk az elrablóktól. A legtöbb börtön tervrajza, amit a mentőakcióinkhoz használunk, tudod, az emberrablóktól származik – mondta Harry bólogatva, és lenézett egy épület vázlatos körvonalára.

Hermione megrándult, és fázni kezdett. Mordon a börtöntervekről szóló értesülések nagy részét rablóktól származónak tulajdonította, nem pedig Dracótól. Közelebb lépett, és egy percig bámulta a tervrajzot, mielőtt visszanézett volna.

– Harry… ez lehet, hogy csapda – közölte olyan finoman, ahogy csak tudota.

– Igen. Bármelyik hírszerzőnk lehet csapda. De eddig egész jól működött. Nem fogok kételkedni benne, hogy az idő azt jelentheti, hogy visszakapjuk Ront. Még ma el kell indulnunk. Holnap telihold – szólt Harry feszült hangon.

Hermione Charlie-ra, Fredre, Remusra és Tonksra nézett.

– Ez is olyan jó, mint bármi más, amit eddig kaptunk – mondta Remus, és egy apró mosolyt küldött neki. – A Rendnek szüksége van Ronra. A halálfalók valószínűleg arra számítanak majd, hogy késlekedünk, aztán nagy erőket vetnek be, ha bejutunk és kijutunk, mielőtt számítanának ránk, így kevesebb lesz az áldozat.

Hermione tétován felállt. Ha leleplezi Dracót mindenki előtt a teremben, nem volt rá garancia, hogy egyáltalán megállítja őket. Egyszerűen szétzúzhatná a Rendet.

– Eljössz, Hermione, hogy segíts nekem visszaszerezni Ront? – Harry elfordult az asztaltól, és komolyan tanulmányozta a lányt.

– Harry… – kezdte könyörgő hangon.

– Nem tudom, mit tehettek vele ennyi nap után – szakította félbe Harry, sűrű hangon. Valami remegés volt a hangja mögött. – Lehet, hogy… nagyon, nagyon megsérült. Ezért van szükségem arra, hogy eljöjjön. Te vagy a legjobb. Te vagy a legjobb gyógyító. Ha túlságosan megsérült, lehet, hogy nélküled nem tudjuk kihozni. De én most megyek… ki kell mennem érte.

– Amíg nem kapjuk vissza Ront, addig Harry használhatatlan. Nincs olyan megoldás, ami ne jelentene kockázatot a Rend számára. Ron elvesztése könnyen kritikus csapás lehet számunkra.

Hermione nyelt egyet.

– Hát persze. Persze, hogy jövök.

Harry megkönnyebbülten sóhajtott, és rámosolygott.

– Remek. Gyere, nézd meg a tervet!

A terv nem a Rend legjobbja volt. A stratégia mindig is Ron erőssége volt, és mindenki érezte a hiányát és a szükségét, ahogy lenéztek az előttük lévő tervrajzra.

Hermione feladata az volt, hogy csendben maradjon, és hagyja mindenki másnak, hogy foglalkozzon az esetleges őrökkel vagy harcokkal. Neki kellett volna a lehető leggyorsabban meggyógyítania Ront, amint megtalálták, arra az esetre, ha ki kellene magukat menekíteni. Ha tűzharcra kerülne sor, neki kellett volna kihoznia Ront. Amint tisztázta az ő feladatét, mindenki más visszavonult.

Hermione a tervrajzra meredt. Ez egy csapda. Az alaprajz túl nyilvánvaló volt, túl részletes ahhoz, hogy egy rabló megjegyezze. Az ajkát rágta, miközben azon gondolkodott, mit tegyen.

– Rendben. Mindenki készüljön fel. Tizenöt perc múlva indulunk – közölte Harry.

Hermione idegesen ficánkolt.

– Össze kell szednem a felszerelésemet. Nem adtál esélyt, hogy elhozzam a felszerelésemet.

Harry megfordult, hogy rábámuljon, zöld szemei összeszűkültek.

– Megpróbálsz visszalopakodni, és kapcsolatba lépni Kingsley-vel, hogy megállíthasson minket?

Hermione szája sarka megrándult.

– Nem. Nem fogok.

– Megígéred?

– Megígérem, hogy elhozom a felszerelésemet Grimmauld térről, és jövök. Nem szólok senkinek.

Harry lassan bólintott.

– Rendben. Menj gyorsan! Ha negyedórán belül nem érsz vissza, nélküled megyünk el.

Hermione kisietett a házikóból, és a kunyhóhoz hoppált.

Várt néhány percig. Fázott a rémülettől.

Mordon Skóciában volt. Kingsley felderítő jelentéseket gyűjtött. Nem volt senki, akivel elég gyorsan kapcsolatba lehetett volna lépni. Senki, aki meg tudta vagy meg akarta volna állítani Harryt.

Ha patrónust küldött, nem tudott mást mondani, mint hogy Harry csapdába sétál valahol Cambridge közelében. Ez nem volt elég információ ahhoz, hogy Kingsley időben cselekedjen.

Ha Draco tudott valamit, ha tudott neki valami konkrétumot mondani, akkor talán felhasználhatta volna, hogy lebeszélje Harryt.

A körmét rágta, és az inge gallérját csavargatta.

Végül nagyot nyelt. Draco nem jött el. Már majdnem tíz perc telt el.

Kifutott az időből.

Megidézett egy darab papírt és egy üzenetet firkantott a férfinak a lényeges részletekkel. Helyszín. Stratégia. A gyanúját. Így, ha eljönne, akkor legalább tudná, miért hívta.

Egy ragasztó bűbájjal a padló közepére helyezte, ahol lehetetlen volt eltéveszteni, és elindult a Grimmauld tér felé.

Felszaladt a lépcsőn a szekrényéhez, és elővette a gyógyító készletét. Majdnem ugyanolyan volt, mint amit Dracónak adott, de néhány speciálisabb bájitallal, kötszerrel és sínnel. Összezsugorította, és a zsebébe gyömöszölte, majd felhúzott egy padlódeszkát, és felkapta a késeket; az egyiket a bal karjára szíjazta az inge alá, a másikat pedig a vádlijára a nadrágja alá. Elkezdett a köpenye után nyúlni, de visszahúzta a kezét. Túl nyilvánvaló volt. Kérdéseket vethetne fel.

Felállt, és visszasietett az ajtón.

Harry és mindenki más a Tonks-ház előtt állt, amikor megjelent.

– Hermione, azt hittük, hogy leléptél – mondta Tonks.

Hermione megrázta a fejét.

– Nem, csak meg kellett győződnöm róla, hogy mindenem megvan. Nem szoktam a kórtermen kívül gyógyítani.

Tonks bólintott.

– Rendben. Kapaszkodj meg! Mindenkit hoppanálva hozok, mivel én végeztem a felderítést.

Hermione megragadta Tonks karját, a csoport éles szorítással eltűnt, és egy erdőben jelent meg újra. Egy közeli tisztáson egy nagy, elhagyatott, kőből épült ház állt.

– A mező felénél van egy megjelenésgátló bűbáj. Ha megtaláltátok Ront, Hermione, vigyétek át a védőbűbájokon, és vigyétek vissza a házhoz. Így megbizonyosodhatunk róla, hogy nem jelölik vagy nyomozzák le, mielőtt elmegyünk valamelyik biztonságos házba – mondta Harry halkan.

– Rendben – bólintott Hermione, miközben az épületet bámulta. A szíve olyan hevesen vert, hogy fájt. A pálcájával babrált, és áttapogatta az ingét, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a kése még mindig ott van.

Harry, Remus, Fred és Charlie egy bonyolult észlelővarázslatot kezdett el szerkeszteni, miközben Hermione és Tonks figyeltek.

A varázspálcájukból vetettek egy hálót, és az lassan kisodródott az erdőből, alig láthatóan, hacsak nem keresték. Átlebegett a mezőn a ház felé, különböző pontokon enyhén csillogott, hogy jelezze a különböző védelmet. Ahogy áthaladt az épületen, apró vörös fényvillanások villantak fel…

– Kettő az ajtónál – mondta Harry.

– Négy az emeleten – tette hozzá Fred.

– Több mint tíz az alagsorban – szólt Charlie. – Fogadjunk, hogy ott tartják fogva Ront.

– Gyorsan haladjunk – folytatta Harry. A pálcája ökölbe szorult, és a szemei csillogtak, ahogy az épületet bámulta. A talpán ugrált. – A felderítőknek odabent legfeljebb tíz percünk van, mielőtt az erősítés megjelenik. Hermione, te csak annyit teszel, hogy kihozod Ront.

hozzászólások: 0