54. fejezet
29. visszaemlékezés

2003. március


Amikor reggel felébredt, azt vette észre, valóban egy szállodában van Dracóval együtt. Annyira meglepő volt, hogy azt hitte, talán még mindig hallucinál. Körbepillantott a szobában, próbálta felfogni a dolgot. Nem álmodott, tényleg… tényleg egy mugli szállodai lakosztályban volt Dracóval. Egy lakosztályban, amelyet a jelek szerint úgy foglalt el, hogy közben egy oxfordi kapucnis pulóvert viselt.

Ha még mindig pszichológiai analízist komponált volna róla, a felfedezés miatt egy teljesen új jegyzetfüzetet kellett volna kezdenie. Miért volt ott? Gyakran csinált ilyesmit? Mi a fenéért töltötte az éjszakát a muglik világában?

Elfordította a fejét, hogy ránézzen a férfira.

Draco aludt, birtoklóan köréfonódott, mintha csak meg akarná óvni attól, hogy ellopják. A teste olyan meleg volt az övéhez képest, hogy szinte perzselte.

Ahogy zavartan tanulmányozta a férfit, eszébe jutott az éjszaka összes eseménye.

Összerezzent.

Nem kellett volna eljönnie.

Nem kellett volna eljönnie, és nem kellett volna maradnia.

Hiba volt.

Olyan volt Draco, mint egy sárkány. Az a féltékeny mód, ahogyan felhalmozta azokat a dolgokat, amelyek fontosak voltak neki, nem volt benne mértékletesség. Birtokló és halálos. Úgy tartotta a karjaiban, mintha az övé lett volna.

A kísértés, hogy engedjen neki, hagyja, hogy a férfié legyen, és hogy ezért szerethesse… megrémítette.

Igénye volt, hogy szeressen valakit, és a kétségbeesett vágy, hogy mások is szeressék őt – ezt elzárta magába. Átadta a helyét a logika ridegségének, a realizmusnak és a háború érdekében hozott stratégiai döntéseknek. Beletuszkolta egy olyan dobozba, ahol nem érezhette. Nem fog hiányozni.

De Draco felhúzta a kútból, ahová elrejtette, felfedte, és nekilátott, hogy feltörje a zárat. Szinte érezte, ahogy az ujjai forgatják a tárcsát, és hallgatta minden egyes csattanását. Lesben állt, hogy bejusson.

A saját bánatát és magányát, a figyelmét és rendíthetetlen állhatatosságát, és azt, ahogyan ránézett, ahogyan megérintette, átcsúszott a védelmén, és olyan biztosan tekeredett a szíve köré, mint ahogyan a lány az övé köré tekeredett.

Megpróbált kicsúszni az ágyból, mielőtt a férfi felébredt volna, de Draco szeme azonnal felpattant, amint a nő elmozdult. A varázsló szorosabbra fonta a karjait, és egy pillanatra visszahúzta magához, mielőtt az arckifejezése elkomorult, és elengedte.

A lány abbahagyta a mozgást, és felnézett a férfira.

A rémület érzése, amit egy évvel ezelőtt keltett benne, teljesen elszállt. A férfi veszélyessége még mindig ott volt, de most, hogy látta, milyen könyörtelenül tudott gyilkolni, még élesebbé vált. De annak ellenére, hogy rájött, milyen kegyetlen tud lenni, kevésbé félt tőle.

Most már tudta, mennyire visszafogja magát. Annak ellenére, hogy milyen magasságokba emelkedett Voldemort seregén belül, visszafogta magát. Egy egész osztagnyi halálfaló eltörlése aligha igényelt túl nagy erőfeszítést. Percek alatt érkezett és ölt meg közel száz embert.

A lány a férfi arcát tanulmányozta, aki visszabámult rá. Az arckifejezése komor volt. Bármit is érzett, gondosan elrejtette. De a szemei…

Ahogy a varázsló ránézett, elég volt ahhoz, hogy megálljon a szíve.

– Nem kellett volna eljönnöm – mondta végül.

A férfi nem tűnt sértettnek vagy meglepettnek a szavak hallatán.

– Szükséged volt valakire. Én csak véletlenül elérhető voltam. Nem kell aggódnod, ez nem fogja megnehezíteni a dolgodat – mondta a férfi, miközben elfordította a tekintetét a lánytól, és ujjai könnyedén végigjátszottak a csuklóján. – Nem vártam, hogy ez bármit is megváltoztat.

Hermione lélegzete elakadt, és idegesen nyelt.

Nem tudta megmondani neki, hogy nem erre gondolt. Ő nem csak valaki volt. Ő volt… neki ő volt…

Ez volt a hiba.

Ez látszódhatott az arcán, mert ahogy Draco a lányt tanulmányozta, a szemében hirtelen valami diadalmasnak tűnő dolog villant fel. Mielőtt Hermione elhúzódhatott volna, vagy elmenekülhetett volna, a férfi visszahúzta magához, és ajkai az övére ereszkedtek.

Abban a pillanatban, hogy a férfi szája az övéhez ért, minden félelme, bűntudata és elhatározása elszállt.

Csak arra tudott gondolni, mennyire szeretett volna ott lenni, hogy a varázsló megérintse. Olyan volt, mint a tűz. Nem lesben állt, hanem már meg is égette magát.

Látta a repedéseket Hermione védelmén, és ugyanolyan könyörtelen módon, ahogyan áthatolt a lány zárófalain, ugyanúgy tört utat a szívébe is.

A boszorkányt maga alá rántotta. Az ajkaival perzselte, miközben a kezei végigjárták a testét. A lány belekapaszkodott, és hevesen visszacsókolt.

Ez nem olyan volt, mint az előző éjszaka.

Ez nem vigasztalás volt.

Ez követelés.

A férfi szája forrón tapadt a lány ajkára, végig az állkapcsán, a torkán és a vállán. Hermione beletúrt az ujjaival a tejfölszőkehajba, és átölelte, miközben próbált nem sírni attól, hogy mennyire vágyik rá, és mennyire hálás volt, neki mert nem fogja kényszeríteni.

A varázsló birtokló kezei végigjárták a testét, egyre közelebb és közelebb húzta, amíg ő a hozzá nem simult. Aztán a férfi a lába közé igazította magát, és egy éles lökéssel belé merült.

Ahogy mozgott benne, memorizálta a testét a kezei alatt, és addig csókolta, amíg Hermione már levegő után kapkodott. Mélyen belé hatolt.

Ahogy tartotta őt, az érintését, Hermione soha nem fogja elfelejteni.

Követelőző volt. Elszántan be akarta bizonyítani neki, hogy mit is jelentettek ők. Biztosította, hogy nem tagadhatta le, amit a férfi éreztetett vele.

Kétszer is megsemmisült a kezei alatt, a teste alatt, mielőtt elengedte volna. Amikor a férfi beléje tódult, az irányítás kicsúszott a kezéből, egy pillanatra nyíltan megmutatta az arcát. Most nem szívfájdalom volt rajta, hanem birtoklás…

… és diadal.

– Az enyém vagy. Megesküdtél nekem – suttogta a fülébe, miközben kicsúszott belőle, és szorosan magához húzta. – Most. És a háború után. Megígérted. Gondoskodni fogok rólad. Nem hagyom, hogy bárki bántson téged. Nem kell magányosnak lenned. Mert az enyém vagy.

Mennie kellene.

De ott elveszítette magát. Draco Malfoy veszélyes ölelésébe zárta magát, és úgy érezte, mintha otthon lenne.

A karjaiban aludt, szinte halott volt a világ számára. Nem emlékezett, mikor aludt utoljára négy óránál többet álmatlan álom bájital nélkül. Rövid időre arra ébredt, hogy a férfi keze végigcsúszott a vállán. Felnézett, és azt látta, hogy őt tanulmányozza. A lány lehajolt, hogy megérintése, és egy csókot nyomott a szíve tájékára, mielőtt újra elaludt.

Amikor legközelebb felébredt, már majdnem este volt. Draco ott ült mellette, és az ujjaival játszott.

– Hogy kerültél ide? – kérdezte a lány, és zavartan bámult fel rá.

A férfi összeráncolta a szemöldökét.

– Ez az én lakosztályom.

A lány megforgatta a szemét.

– Hogy kerülsz a muglivilágba? És hogy vagy képes egy egész napot az ágyban tölteni velem? Te nem tábornok vagy?

A férfi beletúrt az egyik kezével a hajába, és a szájához húzta száját, ráfordult, és percekig csókolgatta, mielőtt hátrahúzta a fejét, és tovább nézte.

– Általában a muglik világában vagyok, amikor nem dolgozom. Hacsak nem használok százfülé-főzetet, akkor itt nincs az, hogy mi vagyok, és mit tettem – nézett másfelé. – Mindenki tudja, ki vagyok. Szóval, amikor nem vagyok szolgálatban, akkor a muglivilágba jövök. Senki sem ismer engem. Ha valami megköveteli a jelenlétemet, a Sötét Nagyúr maga hívhat be vagy küldhet valakit a kúriába. Megtudom, ha valaki megpróbál belépni a kapun.

– Nem a kúriában laksz? – kérdezte a lány. A varázsló keze birtoklóan lecsúszott nyakán, és érezte, ahogy a férfi hüvelykujja finoman érintette meg a kulcscsontját.

– Nem élek ott. Nem, hacsak nem kell házigazdának lennem. Én… – húzta vissza a kezét, és hirtelen felült. – Ez…ez. – A fejét egy másodpercre lehajtotta, és éles lélegzetet vett. – Ott minden szennyezett. Minden alkalommal, amikor ott vagyok, hallom az anyám sikolyát. Mintha kísértetjárta volna a ház. A ketrec, amelyben tartották; a szalon padlójába építették a birtok alapvonalainak mágiájával. Nem tudom eltávolítani.

A keserűség a hangjában emlékeztette Hermionét arra, hogy mennyire magánügye a gyász. Hogy milyen gondosan hordozta. Teljesen egyedül. Évről évre.

– Annyira sajnálom – mondta Hermione, kezét a férfi arcára téve, és ujjbegyeivel elkapta a hajának szálait. Draco a tenyerére hajtotta a fejét, és egy pillanatra lehunyta a szemét.

– Különben is – hangja feszült volt –, kérdéseket vetne fel, ha látnák, hogy máshol élek. Valahogy a mugli világban kötöttem ki. – Halkan hitetlenkedve felnevetett. – Kóboroltam, és próbáltam rájönni, hogyan működik itt minden. A portás hasznos, nem számít, milyen idióta kérdéseket teszek fel, vagy milyen bizarr a kérésem, megtalálják a módját, hogy eleget tegyenek neki. És soha nem kérdezősködnek, bármennyire is összevérzem a törölközőjüket.

– Melyik szálloda ez? – kérdezte, felült, és körbepillantott a szobában.

– Áh… A hónap melyik napja van? – mondta elgondolkodva. – Március utolsó hete. Ez a Savoy.

Hermione kissé hátrahőkölt, hogy megbámulja a férfit.

– Több szállodában is megszállsz?

– A túl sok varázslatos tevékenység végül felhívhatja magára a figyelmet, még az összes őrzés ellenére is. Ezért egy aritmetikai véletlenszerűséggel egyenlettel ciklikusban váltogatok néhány közülük. A személyzet enyhe felejtésátkot kap, semmi kimutathatót, csak annyira, hogy ha megkérdeznék őket a személyleírásomról, mindannyian valami mást mondanának – megvonta a vállát.

Hermione pislogott, és próbált nem arra gondolni, hogy Draco mennyi pénzt költ azzal, hogy több szállodai lakosztályt tart állandóan a rendelkezésére. Gazdag köcsög.

– Szóval puccos mugli szállodai lakosztályokban élsz, amikor éppen nem tábornok vagy a varázslóháborúban. – Rázta meg hitetlenkedve a fejét.

– Tudtad, hogy mugli történelmet tanultam, mit gondoltál, hol tanultam? Elég jól el tudok vegyülni. – A hangjából csöpögött az arisztokratikus önelégültség, ahogy ezt mondta, és Hermione kételkedett benne, hogy bárhol a világon van olyan hely, ahol úgy lehetne jellemezni, hogy elvegyül.

A férfi ismét elfordította a tekintetét a lánytól, és a bal karját kifordította, hogy elrejtse a Sötét Jegyet.

– Észszerűnek tűnt, hogy átmenetileg csináljak dolgokat, és volt mit csinálnom, amikor szabadidőm volt.

Hermione hallgatott. Persze, majdnem egy évig várta azt a napot, amikor a lány elárulja őt. Ideiglenesen. El nem kötelezett. Értelmes volt.

A fejét a férfi vállának támasztotta, és átkarolta. Az ujjai alatt érezte a rúnák hegeit.

– Mikor… mikor jöttél rá, hogy nem tudtam róla, hogy júniusban kellett volna meghalnod?

A férfi halkan felnevetett.

– Amikor te elmondtad. Azt hittem, amikor rámutattam, hogy számolnod kellett volna a büntetésemmel, rájössz, hogy Mordon és Shacklebolt felültetett. De nem tetted. Akkor azt feltételeztem, másnapra már elmagyarázták volna neked. De úgy tűnik, nem. Így arra a következtetésre jutottam, hogy Mordon és Shacklebolt úgy döntöttek, a túlélésem addig is hasznos. Az alapján, ahogyan viselkedtél, egyértelmű volt, hogy nem tájékoztatnak erről a részletről, amíg nem döntöttek a lépésről. Ami egyszerre tette szórakoztatóvá és gyötrelmessé a társaságodat. Néha legszívesebben csak úgy elmondtam volna, de… azt hiszem, élveztem, ahogyan meg akartál menteni.

Hermione összepréselte az ajkait, és a homlokát a férfinak támasztotta.

– Az elején néha elgondolkodtam azon, hogy vajon ez volt-e a terv. De azt feltételeztem, hogy ez még évek múlva lesz. Próbáltam nem gondolni rá. És végül elfelejtettem. Miután meggyógyítottam a rúnáidat, és nem jöttél többet, akkor már nem gondoltam rá. Annyira lefoglalt az a kérdés, hogy vajon látlak-e még valaha.

Draco hallgatott.

– Amikor csütörtökön jöttem karácsony után… épp akkor tudtam meg. Hogy ez volt a terv.

Draco halványan bólintott.

– Én is így gondoltam.

Lassan elfordította a fejét, és lenézett a lányra.
– Ha már beszélgetünk, meg akartam kérdezni, mit tettél velem?

Hermione bűntudatosan elhallgatott.

A férfi szája sarka megrándult, miközben tovább tanulmányozta a lányt.

– Granger, azok a rúnák egy hónapig voltak hátamon, mielőtt te rátetted a pálcádat. Több gyógyítóhoz is elmentem fájdalomcsillapításért. Eltekintve attól, hogy általános homály övezi a rúnamágiát egyáltalán hogyan kezelik, bármit is tettél, az megsértette a mágia alapvető törvényeit. Szóval vannak sejtéseim, de örülnék, ha elmondanád.

Hermione egy percig hallgatott, végigsimította ujjaival a hegeket, másik kezét még mindig a férfiéval összefonva.

– Egyiptomban Ízisz a gyógyítás istennője – mondta végül halkan. – Egyesek szerint hatalma van maga a Sors felett is. Az egyiptomi mitológiában, amikor valaki meghal, megmérik a szívét, és csak az erényesnek ítélteket engedik be a túlvilágra. Azt mondják, hogy Ízisz megajándékozta az egyiptomi gyógyítókat egy olyan kövekből álló erszénnyel, amely képes megtisztítani a szívet. A köveket Ízisz-szívének nevezik. A mítoszok szerint, akinek a szívét megrontotta a sötétség, az esélyt kaphatott a megváltásra, ha tettei jó szándékból fakadtak. – A nő nyelt egyet. – Amit a kövek tesznek, az az, hogy elnyelik a sötét mágiát, megtisztítják annak a mérgét.

– Neked is van egy.

Hermione az ágyon lévő lepedőt tanulmányozta.

– A kórház igazgatója rám bízott egyet. Harrynek szánta. Úgy gondolta, ha Harry legyőzi Tudodkit, szüksége lesz rá. Harry megérdemelné a megtisztulást, hogy utána esélye legyen arra az életre, amit szeretne. De Harry soha nem használná, soha nem fog használni sötét mágiát. Elvi alapon nem használja. Nem azért, mert fél, hogy meghal vagy baja esik tőle. Azért nem fogja használni, mert nem akarja, hogy más is használja. A rúnák… megmérgeztek téged. Tudtad, hogy megmérgeztek. Annyira elkéstem, még csak lelassítani sem tudtam. Emberek százait mentetted meg, és szükségünk volt rád. Ezért használtam a követ, hogy meggyógyítsalak. Az, amikor a Rend rájött, hogy mit tettem… ezért… ezért tekintettek kompromittáltnak.

Hirtelen elhúzódott, a térdét a mellkasához húzta, és szorosan magára húzta a takarót.

Kiszolgáltatott. Megbízhatatlan.

Meztelenül ült Draco Malfoy ágyában.

Ha Mordon és Kingsley tudná, önszántából van ott… hogy hozzá fordult… számítana valamit? Vagy mindig is abból indultak ki, hogy ott fog kikötni?

Lenézett a csuklóján lévő hegekre. Még frissek és rózsaszínűek voltak, ha kezelné őket, még jobban elhalványulnának.

Draco egy perc után megtörte a csendet.

– Szóval… hogyan is működik pontosan az Ízisz-szíve?

Hermione felnézett rá. A férfi kifejezéstelenül tanulmányozta őt, tekintete ismét a kezére esett.

– Ezt nem nagyon értik. Bizonyos szempontból alkímiailag hasonlít a Bölcsek Kövéhez. De az egyiptomi kórház nem hirdeti, hogy a kövek egyáltalán léteznek. Nem engedélyezik a kutatást. Nincs sok ellenőrzött információ.

– Hogyan működik?

– Hát… – a nő kínosan megmozdult –, kisebb mennyiségű sötét mágiához elég az ideiglenes közelség. De – nézett lefelé – a rúnák állandóak. Mindegyikük olyan, mint egy sötét átok, folyamatosan felemészti a mágiádat. Te… te olyan sokat vállaltál… meg kellett gyógyítanom téged… én… én… én… a szívedbe tettem. Oda tettem, amikor eszméletlen voltál. – Hermione idegesen felpillantott a férfi reakciójára.

Draco szemöldöke élesen felfelé ívelt.

– Egy követ tettél a szívembe, amikor eszméletlen voltam?

– Egy mágikus követ – pontosított Hermione, felemelve az állát –, hogy megmentselek a halálos mérgezéstől.

– Egy követ tettél a szívembe anélkül, hogy engedélyt kértél volna rá. – A férfi bámult rá, ezüstös szemei tágra nyíltak a döbbenettől. – Egyáltalán kivehető?

Hermione elvörösödött.

– Nem igazán. Nem mondhattam meg, akkor még nem tudtam, hogy te akarsz-e a következő Sötét Nagyúr lenni. Nem nagyon tudtam megkérdezni, akarod-e, hogy immunis legyél a sötét mágiára.

Felhorkant, és hátradőlt a párnáknak dőlve.

– Nem vagyok immunis rá. Észrevettem volna, ha a Cruciatus már nem működik.

– Nem vagy immunis arra, hogy megátkozzanak. Immunis vagy a használatának hatásaira. A rúnák még mindig úgy hatnak rád, ahogyan azt tervezték. Csak nem tudnak megmérgezni. Immunis vagy a korrózióra és a beszennyeződésre. Ez olyan, mint egy folyamatos tisztító rituálé, ami a mágiádban van elhelyezve.

Draco hallgatott.

A lány tanulmányozta a férfit, és tétován kinyújtotta a kezét, megérintette a mellkasát a szíve fölött.

– Meg tudod mondani? Nem tudom, milyen érzés ez neked. Semmi sem látszik a diagnosztikai varázslatokon. De te észrevetted, ugye? Hogy a dolgok megváltoztak.

Lassan bólintott, arckifejezése összezárult.

– Olyan, mintha felszeletelnének, és nem véreznél. Te jobban tudod nálam, mi történik, ha a sötét mágiát becsatornázzák. Egyszerre könnyebbé és nehezebbé teszi a sötét mágia használatát. Nincs az a rángatózó érzés, hogy valami erősebbet húzok elő. Még a vágás érzése is egyre tompul. Gyanítom, végül egyáltalán nem is fogom érezni. – Elfordította a tekintetét a lánytól.

– Sajnálom – mondta Hermione, visszahúzta a kezét, és elfordította a tekintetét. Ujjait a szegycsontjához szorította. Úgy érezte, mintha egy hideg súly lenne a mellkasában, mintha egy holttestet érintene. Friss és zsigeri fertőzés érzése volt benne. De akkor úgy érezte helyénvalónak. Voltak bizonyos dolgok, amelyeknek fájniuk kellett. Aminek valamibe kerülnie kellett.

Amikor széttépi a lelkét, azt éreznie kellett.

Dracóra nézett, a férfi az ablakon bámult kifelé, arckifejezése kifejezéstelen volt. A csend súlyos volt. Egyfolytában arra várt, hogy a varázsló visszanézzen. De nem tette.

Hermione nyelt egyet, és félrenézett. Hidegnek érezte a bőrét, és azon tűnődött, vajon ez annak a jele-e, hogy mennie kell.

– Sajnálom, hogy nem kérdeztem meg – mondta végül, és az ágy szélére tolta magát. A ruhái valahol… valahol voltak.

Érezte, hogy egy kéz a csuklója köré zárul.

– Te jó ég, Granger, a barátaid átbasztak téged. Nem haragszom rád. – Visszahúzta a lányt az ágyon keresztül. Kemény volt az arckifejezése, ahogy visszahúzta magához. – És ha így is lenne, akkor is túllépnék rajta. De, nem mondtad el, mit tettél. Azt hittem, haldoklom. Aztán azt hittem, megőrülök. Decemberig nem jutott eszembe, hogy végleg meggyógyítottál. Nem számítottam rá. Még mindig próbálom feldolgozni. Tényleg úgy jársz az életben, hogy azt várod, hogy mindenki, akit megmentesz, megbüntessen érte?

Hermione összerezzent.

– Könnyebb előre számítani rá, mint meglepődni rajta.

– Ne feltételezd ezt velem szemben. – A férfi arckifejezése kemény volt, mint a márvány.

Hermione egy vékony, védekező nevetést adott ki, és egy éles rántással elhúzódott tőle.

– Miért ne? Te jobban csinálod, mint bárki más. – A szája eltorzult, ahogy a férfira meredt. –Elvégre, amikor először meggyógyítottalak, a következő héten visszajöttél, és újra és újra megátkoztál, amíg úgy néztem ki, mintha megkorbácsoltak volna. Amikor nem akartalak megátkozni, amikor megsérültél, Colin Creevey halálát vágtad az arcomba. Miután részegen megcsókoltál, elmentél, és majdnem két hónapig nem láttalak. Miután decemberben meggyógyítottalak, megragadtál a torkomnál fogva, és a szemembe bámultál, miközben arra emlékeztettél, hogy kurvává tettem magam… csak mert megtehetted. Aztán… – A hangja megtört, és a feje előreesett, ahogy elfordult tőle. – Miután elmentem és elmondtam a Rendnek, hogy beleegyeztél a Megszeghetetlen Eskü letételébe, és könyörögtem nekik, ne öljenek meg, azt mondtad, nem tudsz rám nézni, mert az, hogy nekem esküdtél meg, rosszabb, mintha halálfaló lennél. Ez négy nappal ezelőtt volt. Miért ne feltételezhetném, hogy végül nem fogsz úgy dönteni, hogy ezért is megbüntetsz? Mindig ezt teszed.

A lány leült az ágy szélére, háttal neki, és halkan felzokogott.

– Nem vagyok vak a barátaim kudarcai láttál. De nincs jogod azt állítani, hogy a velem való bánásmódod valamilyen szempontból jobb volt nálam. Ti… ti mind egyformák vagytok.

Draco hallgatott.

– Sajnálom – mondta végül.

Hermione halk, vidáman felnevetett.
– Igen, ők is mind bocsánatot kérnek valamikor. Harry… Harry tegnap nagyon bocsánatkérő volt, miután visszamentem a menedékházba. Egészen addig, amíg eszébe nem jutott, hogy sötét varázslatot használtam, aztán dühös lett, amiért nem mentettem meg Ront más módon. Biztos vagyok benne, hogy jövő héten újra bocsánatot fog kérni.

Draco éles lélegzetet vett.

– Sajnálom.

Hermione csak bámulta a padlót, anélkül, hogy válaszolt volna.

– Soha nem számítottam rád… senkire olyanra, mint te – szólalt meg Draco egy perc múlva. –Tudtam, hogy mit csinálsz, de a szemembe néztél, és mégis megtetted. Amikor éreztem, hogy működik, mindent megtettem, hogy leállítsalak. Attól a pillanattól kezdve, ahogy besétáltál a menedékházamba, számítottam rá, végül te leszel az, aki elárul engem; számítottam rá, hogy ezt te is tudod. De ehelyett úgy viselkedtél, mintha megváltható lennék. Úgy viselkedtél, mintha életed hátralévő részében a tulajdonomban lennél, és elhatároztad, ezzel együtt fogsz élni, ha ez megmenti a Rendedet. Nem tudtam, hogy nem mondják el neked.

Hermione az ajkába harapott.

– Azt hiszem, biztos nem gondolták, hogy elég jól játszom a szerepemet… ha tudtam volna.

Nyelt egyet, a szája elgörbült, ahogy próbálta elnyomni a megbántás és az árulás nyomasztó érzését, amit mindazok iránt érzett, akiknek a védelméért a legtöbbet tette.

– Azt hittem, lesz egy pont, amikor elég kegyetlen leszek, és abbahagyod. Feltételeztem, lesz egy határ. Azt gondoltam, ha egyszer megtalálom, akkor te… te abbahagyod az érzelmi vakságodat – halkan felsóhajtott. – Sokáig azt feltételeztem, a végén te leszel az, aki miatt megölnek. Nem akartam, még több fájdalmat okozzon a törődés, mint neked. Megpróbáltalak bántani téged. De sajnálom.

Hermione kibámult az ablakon az alattuk elterülő Temzére.

– Elbaszott egy pár vagyunk – mondta, és a szája sarka felemelkedett. – Nem tudom elhinni, hogy így végződött. Tényleg meg akartalak ölni, amikor először megláttalak. Feltételeztem, megerőszakolsz, vagy legalábbis arra kényszerítesz szexeljek veled, és azzal szórakoztatod magad, hogy bántasz, aztán egy nap majd megölhetlek. Már alig vártam. De mindig úgy éreztem, csak egy álarcot mutatsz nekem, valakiről, akiről azt gondoltad, hogy könnyű lesz gyűlölnöm. Talán, ha kevésbé lettem volna magányos, elhittem volna, de te magamra emlékeztettél. Először azt hittem, hogy egymás ellentétei vagyunk. Most… – nézett a férfira, és kinyújtotta a kezét –, azt hiszem, többnyire egyformák vagyunk.

Draco szeme sötét volt, ahogy összekulcsolta az ujjait az övével, és lassan visszahúzta magához, egészen addig, amíg a karjaiban nem volt, a testük egymáshoz préselődött. Megcsókolta a lányt, megcsókolta, és Hermione megcsókolta őt.

Az élet nem volt hideg.

A férfi hátrahúzta a fejét, és megcsókolta a lány homlokát, a kezét végigcsúsztatta a vállán, és a nyakát simogatta a már ismerős módon. Hermione szeme közé csókolt.

– Te jobb ember vagy, mint én.

Felemelte a kezét, hogy a tenyerébe kapja a férfi állát. Úgy érezte, mintha nem tudná eléggé megérinteni.

– Soha nem kellett olyan messzire mennem. Ahogy mondtad, még mindig volt lehetőségem naivnak lenni. Még ha tudtam is valamennyire, hogy mi történik, eszembe sem jutott, hogy a Rend milyen messzire fog elmenni. Tudtam, hogy Kingsley manipulatív, kihasználja az emberek indulatait a kívánt eredmény elérére. De… én nem vagyok stratéga. Nem tudom, hogyan kell hosszú távon így gondolkodni az emberekről. Még ha meg is próbálom – a fejét a férfi vállára hajtotta –, nem tudom, hogyan maradjak távolságtartó ezzel kapcsolatban.

Draco a lány arcát a sajátja felé fordította.

– Életben tartod az embereket. Rájuk nézel, és megpróbálod mindannyiukat életben tartani. Ez lényegesen nehezebb, mint kiszámolni, hogy milyen módon használhatod vagy ölheted meg őket. Gondolom ez, többe is kerül neked.

A szája sarka szomorúan megrándult, és lenézett. Draco a homlokát az övéhez támasztotta, a lány pedig lehunyta a szemét. Úgy érezte, mintha a lelkük összeérne.

Elfordította a fejét, amíg a férfi orra az övét nem érintette, és feljebb billentette az állát, hogy az ajkuk találkozzon.

Egész hátralévő életét abban a pillanatban elveszve akarta tölteni.

Vonakodva húzódott hátra.

– Mennem kell. Biztos vagyok benne, hogy a Rend magyarázatot vár.

Draco nem engedte el.

– Enned kellene.

– Mennem kell – mondta Hermione a fejét rázva.

Az ujjai megrándultak, ahogy a szorítása szorosabbá vált.

– Zuhanyozz le. Majd rendelek neked valamit. Valami kívánság?

– Draco – fogta meg a csuklóját, és határozottan elrántotta a kezét. – Nem tarthatsz itt. Mennem kell.

A férfi arckifejezése egy pillanatra megrökönyödött. Épp csak annyira, hogy a birtoklási vágy egy szilánkja és valami kiéhezett és kétségbeesett dolog látszódjon, amit a lány nem tudott pontosan hova tenni. Aztán mindez eltűnt, ahogy Draco visszahúzta a kezét, és hagyta őt felállni.

A férfi arckifejezése hideg és zárt volt, de a szeme égett.

Hermione kinyújtotta a kezét, és megérintette az arcát, hátra billentve a fejét. Egy csókot nyomott a homlokára.

– Elfogadom azt a tusolást. – Lerántotta a vékony lepedőt az ágyról, és maga köré tekerte, miközben összeszedte a ruháit a padlóról. Érezte Draco tekintetét, ahogy átment a szobán.

A fürdőszobában egy hatalmas, karmos lábú kád volt, amit Hermione vágyakozva nézett, mielőtt a zuhanyzóba lépett. A szex összetéveszthetetlen illata lengte körül, és még mindig vérnyomok voltak rajta az előző napról. Nem mind az övé volt. Érezte a hajában, ahogy mosni kezdte.

Gyorsan súrolta magát tetőtől talpig, mielőtt kilépett és megszárítkozott. Belenézett a tükörbe. A fürdőszoba világos, majdhogynem éles fényben ragyogott. Olyan nőknek tervezték, akik aprólékosan sminkelték magukat, és azt akarták, hogy minden pórusukat szemügyre vehessék. Hermione a tükörben bámulta magát, a törölközőt magához szorítva.

Grimmauld tér gyenge világítása sokkal kíméletesebb volt hozzá. Alig ismerte fel a tükörképben lévő személyt.

Miközben bámult, Draco jött és megállt az ajtóban. Felhúzott egy nadrágot.

– Igazad van, tényleg úgy nézek ki, mint egy hulla – mondta egy újabb pillanat múlva.

Az arca üregei kipirultak, és a tekintete a padlóra esett.

– Többet kellene enned.

Megvonta a vállát.

– Ez a stressz. Nem mintha nem adnának enni. Majd akkor eszem újra, ha újra tudok aludni – kritikusan nézett a férfira. – Te sem éppen egészséges testsúlyú vagy.

A férfi lenézett magára, majd ismét felnézett rá, és felvonta a szemöldökét.

– Szerinted ki okozza a stresszemet? Egy rémálom vagy, amiért aggódnom kell érted.

Elfordította a tekintetét, a torka kissé összeszorult, miközben elkezdte ostorozni a ruháit.

– Nekem… most már tényleg van egy gyűjtögető társam.

– Patil, aki elvesztette a lábát. Akit te képeztél ki.

Hermione felnézett, és a tükörből bámult rá.

– Honnan tudtad?

A férfi hűvösen találkozott a szemével.

– Figyelek minden jelentést, ami a Rend gyógyítóival kapcsolatos. Te feltűnően láthatatlan vagy, de Patil ismerős arc az Ellenállásban. Barátságos. És meglehetősen beszédes. Apró részletek itt-ott. Összeadódnak. – Hangja kifejezéstelen volt. – Én egy legilimentor vagyok. Gyakran én vagyok az, aki előhúzza ezeket az információkat.

Hermione torka összeszorult.

– Akkor miért képeztél ki engem? Ha tudtad?

A férfi vékonyan elmosolyodott, és oldalra billentette a fejét.

– Mikor kezdődött ez, október közepén? Akkor is egyedül mentél, hogy fenntartsd az álcádat. Azt akartam, hogy életben maradj. Miután meghaltam, azt akartam, hogy még mindig élj. Akár azt is követelhettem volna, hogy legyen társad. Nem lett volna ésszerűtlen, ha figyelembe vesszük a feltételeimet. De Shacklebolt vagy Mordon nem fogja teljesíteni a feltételeimet, ha már nem leszek. – Az arckifejezése gonosz lett. – Ahogy magad mondtad: ha egyszer már eladtak téged, mi akadályozná meg őket abban, hogy újra megtegyék? Ki tudja, talán másodszorra már meghirdették volna.

Hermione gyomrában felszakadt a cérna, és elfordította a tekintetét.

– Ők nem… ők nem szörnyek. Olyan kevés lehetőségük van. Azzal kell dolgozniuk, amijük van. Ők azok, akik életben tartják az Ellenállást. Az ő megfontolt döntéseiknek köszönhetjük, hogy idáig eljutottunk. Nem helyezhetnek engem mindenki mással szemben előtérbe. Nem is akarom, hogy ezt tegyék.

– Nem érdekel az Ellenállás – mondta gúnyosan.

– Nos, engem igen. – Hermione nem tágított. A férfi szemébe nézett, ahogy kimondta. – Engem mindannyian érdekelnek. Mindig is törődni fogok velük.

– Még azt sem tudják, hogy ki vagy. – A hangja mérges volt. – Egy arctalan alak vagy a fájdalmukban. Szeretik az ápolóikat, a hospice gyógyítóit, Pomfreyt, Patilt. Azokat, akik lebegnek felettük, ha már túl vannak a veszélyen. Nem is tudják, hogy te vagy az, aki újra és újra megmentette őket. Vagy bármi másról, amit tettél.

Hermione megvonta a vállát, és magára húzta a ruháját. Nem volt hozzászokva, hogy meztelenül legyen, senki közelében. Miután az inge és a nadrágja is rajta volt, gyakorlott könnyedséggel kezdte befonni a haját.

Draco az ajtónál állva maradt. Szinte érezte a belőle sugárzó neheztelést, ahogy nézte, ahogy a lány távozni készül.

– Semmit sem azért tettem, amit tettem, mert azt vártam, hogy hősiesnek tekintsenek – gúnyolódott. – Nem igénylem a babérokat. Ha ennek a háborúnak vége lesz… – Félrenézett, miközben újabb hajszálakat fogott meg, és befűzte őket a fonatába. – Ha a Rend győz… – Nyelt egyet. – Ha győzünk, jó esély van rá, hogy Kingsley-t, Mordont és engem is elítélnek végül háborús bűnökért.

Találkozott Draco szemével a tükör tükrében.

– Soha nem leszek hős. Ezt már akkor tudtam, amikor a gyógyítói képzést választottam. Soha nem ez volt az oka egyik döntésemnek sem.

Befejezte az egyik fonatot, és nekilátott a másiknak.

– Potter ennyit ér neked?

A nő szája sarka megrándult.

– Többet jelent ennél. Harry a legjobb barátom, de a háború nagyobb, mint Harry vagy bárki más.

A keze elhallgatott, és egy pillanatra elhallgatott.

– Azt akarom… – kezdte, majd megállt, és rövid levegőt vett. – Azt akarom, hogy a következő mugli születésű boszorkány csillagokkal a szemében egy olyan világba jöjjön, amely befogadja őt. Egy olyan világba, ahol nem kell állandóan újra és újra bizonygatnia a létjogosultságát, ahol nem úgy kezelik, mintha a létezni akarása azt jelentené, hogy ellop valamit valaki mástól. Ahol felnőhet és elvégezheti az iskolát. Olyan munkát kaphat, amilyet csak akar, megházasodhat, gyerekei lehetnek, és megöregedhet valakivel. Én nem… – A hangja rövid időre elhalkult. – Nekem… nekem ezek közül egyik sem adatik meg. Olyan világot akarok teremteni, amilyenben én akartam élni.

hozzászólások: 2

by Neola @ 02 Aug 2023 05:22 am

Huha! Ez egy nagyon fura fejezet volt. Az előző még hozta a formáját és abszolút adta a drámai hangulatot. Végre egy könnyebb fejezet. Nem egy szirupos rész volt, de amire vártam végre megtörtént. Végre őszintén beszéltek egymással (remélem igazam is van) Még így is komoly erős rész volt. Elnem tudom képzelni hova forrja ki magát a történet. És ebből lesz e valaha happy end? (Ne lőd le a poént... Erre nem is kell reagálnod... kivárom)
Draco másik élete engem is meglepett. Így már értem azt is amikor Astoria azt mondta Hermione-nak, hogy sose volt otthon Draco addig, amíg Hermione meg nem jelent az életükben. Most már tudjuk mere járt hol lakott.
Annyira komplikáltak. kíváncsi voltam én is, hogy mi a picsáért ragaszkodik hirtelen a lányhoz, amikor eddig ne egyszer bele rúgott. És végre ez is kiderült. Azt akarta, hogy utalja őt. Fuuuuu itt is olyan érzelmi botrányok vannak, hogy csak na! Komoly!
Tetszett ez ragaszkodás és birtoklási vágya Draconak. És szerintem végre ő is többet aludt annál mint amennyit szokott. Hermione-nak miden este itt kellene aludnia.
Írtad, hogy ezt úgy is lehetne olvasni hogy a vissza emlékezéssel kezdi az ember. Hát így olvasva így a jobb...hogy utólag nyílik fel a szemünk mi, hogy történt.
Tűkön ülve várom a folytatást!
Üdv:Neola

by Nyx @ 04 Aug 2023 02:36 am

Áh, ebben a történeben szerintem egyáltalán nem lesz szirupos rész. Még lesz egy-két könnyedebb rész, aztán elérkezünk a háborúhoz. Fúúú igen nekem is pontosan ez volt az érzésem, hogy totál nem tudom hogyan fog végződni a történet. Majd elmondom erről a végén a véleményemet. Egyelőre minden maradjon még homályban. Annyi bonyodalom és mindenféle van a háttérben, előtérben, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket. Igen, Draco és Hermione őszintén beszéltek egymással, most végre mindkettejüknek világos minden vagyis majdnem minden. Draco ebben a történetben is egy igazán bonyolult karakter. Néha nem is tudom melyik fordításban bonyolultabb :D Pitonnak igaza volt, hogy olyan, mint egy sárkány, aki őrzi a kincsét. Néha tényleg baromi nehéz eldönteni, hogy a szerelem vagy valami más van a háttérben. Dracónál ez még párosul mély ragaszkodással is.
Draco másik élete nekem nagyon tetszett. Végül is teljesen logikus, mert otthon, a kúriában... nos, nem hiszem, hogy tényleg jól érezné magát. Egyébként Astoria kijelentésére még később meglesz a válasz, hogy Draco miért nem volt jelen otthon és a házasságukban. Itt még nincs a képben, de majd még a visszaemlékezések után szerepelni fog.
Szerintem is így olvasva sokkal jobb a történet. Sokszor voltam paff, amikor kiderült, hogy mik vannak a háttérben. És így jobb Hermionéval együtt emlékezni.
Hamarosan hozom a folytatást! :)