57. fejezet
32. visszaemlékezés

2003. május

Május vége felé járt az idő, amikor a halálfalók támadást indítottak Surrey-ben egy mugli város ellen. Csapda volt. Még csak azzal sem törődtek, hogy elrejtsék a tervüket, hogy az Ellenállást csalogatják ki.

Nem is volt rá szükség. Az Ellenállás úgyis elment volna.

Hermione végignézte, ahogy a Rend elindul, hogy csatlakozzon a harchoz, és Padmával együtt azon dolgozott, hogy a kórtermet áthelyezzék az előcsarnokba, és kibővítsék a nappali falait. Behívtak néhányat az Ellenállás tagjai közül, akik gyógyítóként és ápolóként működtek a hospice menedékházakban.

Poppy Pomfrey elkapta a fekete macskainfluenzát, és karanténba került. A krónikus balszerencsét okozó betegség volt az egyik utolsó dolog, amivel a Rend képtelen lett volna szembenézni, ha végigsöpört volna az Ellenálláson.

Az óra könyörtelenül ketyegett, miközben Hermione járkált, gondosan és aprólékosan rendszerezte az elméjét. Összegyűjtötte az összes emlékét Dracóról, és a tudata legtávolabbi zugaiba tuszkolta őket, ahol a szüleivel kapcsolatos emlékeit tartotta.

Nem tudott Dracóra gondolni. Nem tudott azon aggódni, hogy vajon harcol-e. Kingsley vagy Mordon ráveszi-e, hogy bármi olyasmit tegyen, ami rendkívüli veszélybe sodorja, és az Ellenállásnak egy kis előnyt biztosítson.

Dolgoznia kellett. Ha ezen gondolkodott volna, az nem változtatott volna semmin.

Mindent elfalazott.

Seamus megjelent az ajtóban, egy ismeretlen nőt és Michael Cornert cipelve a karjában.

– Vámpír – mondta, és a nő felé biccentett. – Nem tudom, mi van vele.

Eltette őket, és gyorsan újra dehoppanált.

Az előcsarnok kezdett megtelni holttestekkel. Muglik, Ellenállók, mindet Hermione és Padma elé vitték.

Hermione vérhígító bájitalt és a harapás ellenszerét töltötte le a nő torkán, mielőtt megpróbálta volna gyorsan diagnosztizálni, hogy mi történt Michaellel. Egy diagnosztikai bűbáj jelezte, hogy a szervei leálltak, de nem tudta kitalálni, miért. Elkezdett egy analitikus hálót vetni az átok szignatúrájára, és megpróbálta azonosítani azt.

Összetört.

Kingsley jelent meg, Tonksot cipelve. Tonks torkaszakadtából sikoltozott, a szemei befeléfordultak a fejében.

Hermione egy sztázisbűbájt varázsolt Michaelre, abban a reményben, hogy időt nyerhet, és odasietett.

Tonks karját elátkozták, a bőr lecsúszott, miközben a teste megnyúzta magát. Hermione törölte az átkot, és varázslatot mondott a fájdalom csillapítására, mielőtt egy üvegcsét a bőrnövesztő bájitalból Tonks ajkához nyomott.

Vér és fekete, fanyar folyadék fröccsent Hermione ujjára. A lány élesen felpillantott.

– Megátkoztak – mondta, miközben figyelte, ahogy egy egyre növekvő folt terjeszkedik Kingsley bal vállán a talárján keresztül.

– Ki kell hoznom Pottert – ellenkezett, és elfordult, hogy távozzon.

A nő megragadta a karját.

– Közel jár a szívedhez. Hadd gyógyítsalak meg.

A férfi elhúzta a kezét.

– Nincs rá idő. Készülj fel, hogy még többet hozunk ide.

Reccsenés hallatszott, ahogy Parvati megjelent, négy testtel megterhelve.

– Vigyétek őket Padmához – mondta Hermione, és Kingsley után eredt, kiviharzott a Grimmauld térről. – Hadd gyógyítsalak meg, Kingsley.

A lány kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a férfit, mielőtt az elérte volna a védőburkolatok szélét. A boszorka ujjai a köpenyének szövetére záródtak, ahogy varázsló hoppanált. Mindketten újra megjelentek a csatatéren. Egy városi tér volt, homályos a portól, vérrel és maradék mágiával.

Mindenütt holttestek hevertek, a halálfalók átkokat szórtak az Ellenállás tagjaira, akik megpróbálták elszállítani a sérülteket. Dementorok lebegtek a fejük felett, és mindenkit megcsókoltak, akivel csak találkoztak.

Hermione rémülten nézett körbe.

– Menj vissza Grimmauld térre! A te dolgod az, hogy a menedékházakban maradj, Granger. – Kingsley vicsorgott rá, arckifejezése dühös volt, amikor észrevette, hogy a lány mellette áll. Pajzsot vetett köréjük.

Egy dühödt sikoly hallatszott, amiről Hermione felismerte, hogy Roné volt.

– Menj vissza a biztonságos házba, Granger! – üvöltötte Kingsley a válla fölött, miközben a hang felé indult.

Hermione hoppanálni készült, de mielőtt eltűnt volna, a szeme egy földön fekvő fiún akadt meg. A hasa fel volt tépve, valószínűleg egy banya vagy egy vérfarkas tépte fel.

Letérdelt, és ellenőrizte a pulzusát. Túl késő; a fiú már halott volt. Egy pálca volt a kezében. Egy Ellenállási harcos. Nem lehetett több, mint tizennégy éves.

A mellette álló boszorkánynak nekrózis átok kúszott a lábán. Úgy tűnt, elájult a fájdalomtól. A boszorkányon egy másik test feküdt, egy fiatalember, aki ráesett. Hermione megfordította, hogy megnézze, ő is életben van-e még.

Azonnal előreugrott. Hermione érezte, hogy agyarai a vállába mélyednek, ahogy a férfi a földre rántotta. Hermione gondolkodási szünet nélkül sötét átkot szórt.

A vámpír összeomlott.

Hermione talpra tántorgott, és a karjaiba emelte a sérült boszorkányt. Körülnézett, hátha van még valaki elérhető közelségben.

Úgy tűnt, hogy egy férfit két méterre tőle megtámadott egy dementor. Hermione megindult felé, hogy ellenőrizze, vajon megcsókolták-e. A lelke még ép volt, de hipotermiás, és csokoládéra volt szüksége.

Jeges érzés kerítette hatalmába. Élesen felnézett, hogy több dementor közeledik felé.

Hermione mély levegőt vett, és patrónust varázsolt. Fényvillanás lövellt ki a pálcájából, de a patrónus nem testesült meg.

Miközben a patrónusa elűzte a dementorokat, a varázsló karját a vállára húzta, és felkészült a hoppanálásra.

Megereszkedett a súly alatt, és egy gyors, könnyítő bűbájt varázsolt. Miközben ezt tette, egyre több hoppanálást hallott. Hermione szorosabban markolta a testeket, miközben felnézett.

Négy álarcos halálfaló jelent meg alig tíz méterre tőle. Egyikük vele szemben állt. Azonnal előreszegezte a pálcáját.

Hermione szeme tágra nyílt, és Grimmauld térre terelte a gondolatait. Úti cél. Határozottság. Elhatározás.

Érezte, ahogy az átok a mellkasába csapódik, ahogy eltűnik.

Újra megjelent a Grimmauld tér előtti utcán, elejtette a boszorkányt és a varázslót, és kínkeserves zihálással előrebukott.

Homályosan érzékelte, hogy káromkodik, és valaki megragadja, aztán felvonszolja a lépcsőn. Megfordult, Padma és néhány a Grimmauld tér biztonságáért felelős ellenállási őr arcába bámult. Hermione összerezzent, és megpróbált nem zokogni.

– Milyen varázslat? Milyen varázslat? – Padma szeme tágra nyílt és pánikba esett, ahogy Hermione fölé hajolt. A pálcája remegett a kezében.

Hermione szótlanul a mellkasa felé mutatott. Padma feltépte Hermione ingét, és zihált.

A savas átok egyenesen a szegycsonton találta Hermionét. Hatalmas erővel terítette le. A kelések már mélyen a csontjaiba égtek, és a mellkasán keresztül egészen a kulcscsontjáig értek.

Padma gyorsan elmondta az ellenátkot. Hermione a földön feküdt, és próbált nem zokogni, miközben Padma bájitalokat idézett a szoba másik végéből.

A lány úgy érezte ég. A csuklóján érzett átok okozta gyötrelem semmi volt ehhez képest. Pontosan a mellkasát találták el. Alig tudott magáról, csak a maró fájdalomról vett tudomást. Nem tudott hangokat kivenni. Nem érezte a teste többi részét. Csak azt érezte, hogy ég. A mellkasában. A csontjaiban. A bőrében. Mintha sav lenne a torkában.

Valaki biztosan elkábította volna. A könyörgés határán volt.

Szorosan lehunyta a szemét, és várta, hogy minden abbamaradjon.

– Hermione.

– Hermione. – Padma hangja áttört a kínok homályán.

Hermione kényszerítette magát, hogy kinyissa a szemét, és felnézzen Padmára.

– Most nem tudom eltávolítani a csontjaidat – mondta Padma. A hangja remegett, miközben a fájdalomcsillapítót Hermione mellkasára öntötte. – Túl sok ember haldoklik, és szükségem van rád. Túl sok átok van itt, amit nem tudom, hogyan elemezzek. A fájdalomcsillapítókon és érzéstelenítőn kívül mit adjak neked?

Hermione néhány másodpercig üres rémülettel bámult Padmára, és igyekezett értelmet adni a szavaknak.

Lehunyta a szemét, és megpróbált felületesen lélegezni, mielőtt kényszerítette magát a válaszadásra. Mindene égett. Még a fájdalomcsillapító bájital ellenére sem szűnt meg az égés. Ha nem érezte volna biztosnak, hogy a sikoltás még jobban fájt volna, akkor addig sikoltozott volna, amíg el nem fogy a hangja.

Többször nyelt, mielőtt kényszerítette magát, hogy megszólaljon.
– Erősítő. Egy csepp Felix Felicis. És béke elixírt – mondta olyan mély hangon, amennyire csak tudott. Érezte a hangszálai rezgését az égett hús minden zegzugában.

Padma óvatosan Hermione szájába töltötte a bájitalokat, és enyhén belemasszírozta a fájdalomcsillapítót a bőrbe, mielőtt apró cseppeket csepegtetett a boszorkányfű esszenciájából minden egyes kelésbe. Hermione percekig feküdt a padlón, és várta a pillanatot, amikor a bájitalok hatni kezdenek, abban a reményben, hogy valahogyan elviselhetőbbé válnak a dolgok.

Érezte a csontjaiban a károsodást. A tüdeje felé közeledett, ahogy küzdött a levegővételért. Kényszerítette magát, hogy felálljon, és remegve suhintott a pálcájával, hogy megjavítsa az ingét, miközben átkelt az előcsarnokon.

Haldoklott.

Úgy érezte, hogy haldoklik.

Kényszerítette magát, hogy lelkileg elszakadjon a fájdalomtól, és munkához látott, azonnal a legnehezebb sérülésekkel foglalkozott, míg Padma és a többi gyógyító minden mással.

Minden mozdulat fájdalmas volt. A légzés gyötrelmes. Hermione még csak megrántani sem tudta a karját anélkül, hogy ne érezte volna minden egyes sérülést a mellkasában. Az ajkába harapott, és kényszerítette magát, hogy ne sírjon, ha a mellkasa megemelkedne a sírástól, attól félt, hogy elájul.

A tüdeje folyton a köhögés kényszerével zaklatta. A nyelőcsöve összehúzódott, és a mellkasa enyhén megrándult, ahogy küzdött ellene. Ha köhögne, valószínűleg eltörne a szegycsontja.

Majdnem diagnosztikát tett, de nem gondolta, hogy elbírná a tudatot, hogy mekkora csontsérülést hagy figyelmen kívül.

Lehajtott egy köhögéscsillapító bájitalt, és kényszerítette magát, hogy felületesen lélegezzen.

A felépülés lassú lesz. Csak a helyreállítás valószínűleg órákig tartana.

Lassan megfordult, és szemügyre vette a végtelennek tűnő számú kórházi hordágyat, amelyek körülvették.

Annyi sérülés volt. Banyák általi kibelezés és vámpírharapások. Vérfarkasmarcangolások. Tucatnyi olyan átok, amilyet Hermione még sosem látott. Sussex egy halálkamra volt, amely lassan kiirtotta az Ellenállást. Néhányat közülük olyan átkokként ismert fel, amelyekre Perselus és Draco figyelmeztette, és amelyekhez ellenátkokat adott. Mély vágások, amelyek nem akartak bezáródni, nem komolyabbnak tűnő kelések, amelyek hirtelen megduzzadtak és kipukkadtak, és az egyének vérezni kezdtek. Megidézett skorpiókat, viperákat, sőt még egy homárt is kihúzott egy gyomorból és egy mellkasból.

A levegő bűzlött a belső szervektől, a vértől és a Sötét Mágiától.

Gyógyított és gyógyított, úgy tűnt, a hozzá hozott testek sosem állnak le. Azt hitte, látta, hogy Harry és Ron megérkezik, de már megint eltűntek, mielőtt el tudta volna fordítani a tekintetét a sérült mugli fiúról, akit gyógyított.

Miközben egy bonyolult varázslatot hajtott végre, hogy helyrehozzon egy szétszakadt vastagbelet, fokozatosan arra lett figyelmes, hogy valaki mellette áll.

Odapillantott, és Siport találta, aki felnézett rá.

– Jól van Potter sárvérűje?

A lány értetlenül bámult rá, de nem válaszolt, miközben összerezzenve haladt a következő sérülés felé, és közben újabb köhögéscsillapító bájitalt nyelt le.

– Potter sárvérűje megsérült. – Sipor olyan hangon mondta, ami éppoly meggyőző volt, mint amilyen gúnyos.

– Sipor, tűnj el innen! – Padma összeszűkült szemmel és dühösen szólalt meg: – Szükségem van valakire, aki ért az alapvető gyógyításhoz.

– Mennyire sérült meg Potter sárvérűje?

– Mi lenne, ha a mellkasodat is megátkoznám savval, és akkor láthatod? – Padma felhorkant, és félrerúgta a manót az útból, miközben elrobogott mellette.

Sipor hátracsúszott, és még egy percig Hermionét bámulta, amint egy ismeretlen átokjelet dekonstruál egy boszorkányon, akinek lassan feloldódtak a csontjai.

Amikor Hermione ismét felnézett, Sipor eltűnt.

Amikor a boszorkány végzett, Hermione megbotlott, és bevett egy újabb adag fájdalomcsillapítót, egy erősítőt és a béke elixírt, miközben próbálta rávenni magát, hogy ne remegjen a keze.

A tüdeje kezdett sípolni. Lehajtott még egy köhögéscsillapítót, és próbált nem gondolni rá. Padma nem jelezte, hogy a sérüléssel kapcsolatban bármi is életveszélyes lenne.

Megfordult, próbálta megnézni, hová kell mennie legközelebb. A legösszetettebb sérülések többségét már elintézték. Elment, hogy csatlakozzon Padmához a középszintű átkok gyógyításában.

– Akarod, hogy most megpróbáljalak kezelni? – kérdezte Padma, tétován megérintve Hermione csuklóját.

Hermione egy pillanatra elgondolkodva megállt, majd megrázta a fejét.

– Tudod, miért nincs itt a tartalék gyógyítónk? Két órája hívtuk ide.

Padma arca megfeszült.

– Nem tudom. Küldtem még öt patrónust. Még nem kaptam választ.

Hermione megpöccintette a pálcáját, és meggyógyított egy entrális kiűző átkot. A mellkasában égető fájdalmat leszámítva szinte zsibbadtnak érezte magát.

– Akkor – mondta lassan – várnunk kellene még egy kicsit. Amíg nem tudjuk, hogy senki mást nem akarnak behozni. Kingsley… Kingsley nem jött vissza. Várnom kellene, hátha mégis. Megátkozták.

– Ne mozogj többet! – mondta Padma. – Van itt elég terepi gyógyító, el tudjuk intézni az összes hátralévő kezelést. Menj, pihenj, amíg Kingsleyre vársz. Elkábíthatlak, ha szeretnéd.

– Elviselhetőbb, ha van valami más, amire koncentrálhatok. Csak… csak adj valamit, amihez nem kell mozgatnom a karomat.

– Miért nem zárod be a vágásokat? Az összes ottani vágásból eltávolították az átkokat. Az csak egy csuklómozdulat. – Padma arca szürke volt az aggodalomtól és a bűntudattól, ahogy Hermionét bámulta.

Hermione bólintott, és elfordult, hogy elmenjen.

Kezdte gyanítani, hogy a sérülése meghaladja Padma képességeit. A tüdő és a nyelőcső sérülése, amit érzékelt, fejlett gyógyító mágiát igényelne, és valószínűleg két gyógyítót, hogy összehangolják a varázslatokat.

Mivel Pomfrey beteg volt – anélkül, hogy a Szent Mungói gyógyítójuk megjelent volna –, Hermione volt az egyetlen, aki mindent tudott.

És neki eszméleténél kell maradnia, amíg Padma eltávolítja az szegycsontját és bordáit, helyrehozza a tüdejét és a torkát, hogy eligazítsa őt, hogyan kell csinálni. Már a puszta gondolattól is az összeomlás szélén állt.

Valószínűleg elájulna a fájdalomtól, és újra fel kellene ébreszteni…

Ismételten.

A keze hevesen remegni kezdett. Lehunyta a szemét, és megpróbált lélegezni. A mellkasa görcsbe rándult, és halkan zihált a fájdalomtól.

Meg kellett győződnie arról, hogy mindenki más, akinek súlyos sérülései vannak, meggyógyult, hogy Padma zavartalanul gyógyíthassa őt. Rosszabb lenne, ha Padmának szüneteket kellene tartania. Talán, ha Kingsley visszajönne, tudna szerezni egy gyógyítót.

Hermione kinyitotta a szemét, és kábultan pislogott. Sipor ismét megjelent, és ott állt előtte.

– Potter sárvérűje még mindig dolgozik – mondta, miközben fel-alá nézett a lányra.

Hermione mozogni kezdett körülötte. Ahogy elhaladt mellette, érezte, hogy a csontos keze felnyúl, és megragadja a csuklóját. Meglepetten pillantott lefelé, amikor érezte, hogy eltűnik.

A szorítása a sérült csontjain észbontóan fájt. Érezte, hogy eltörnek, ahogy újra megjelent. Gyötrelmes kiáltást adott ki, ahogy a csontok összecsiszolódtak. A kiáltástól a mellkasa hirtelen kitágult és összehúzódott, ami éles, perzselő fájdalmat eredményezett, ahogy valami elpattant a mellkasában. A nő felsikoltott.

Előre esett, és érezte, hogy elkapják a vállát.

Minden fájt, és fájt, és fájt. Vakító, vakító fájdalom. Alig volt tudatában bármi másnak. Valahányszor felzokogott, érezte, hogy a csontok újra összecsiszolódnak és összetörnek a mellkasában. Folyton próbálta, de nem tudta abbahagyni.

– Stupor.

***

Amikor újra felébredt, mozdulatlanul találta magát. Vadul körülnézve látta, hogy Draco sápadtan és tágra nyílt szemmel bámult rá.

A lány rábámult.

– Te… – Érezte, hogy az állkapcsa összeszorul a dühtől, és ki kellett préselnie a szavakat. – Mit tettél?

– Megsérültél. Mit gondolsz, mit tettem? – A hangja vibrált az intenzitástól.

Hermione megpróbált lenézni, de rájött, hogy nem tudja megmozdítani a nyakát. Megbénult. A szemét a mellkasa felé görgette. Kötésekkel és egy exoskeleton gipsszel volt körbetekerve, ami a tüdejét támasztotta, miközben a szegycsontja és a bordái visszanőttek. Érezte a pótcsontrapid éles, tűszerű szúrását. A visszanövés alapján, amit érzékelt, már órák teltek el azóta, hogy kiütötték.

– Úgy volt, hogy kezelnek. – Az érzés, hogy nincsenek felső bordái, szegycsontja vagy kulcscsontja, borzalmas volt. Nem tudta mozgatni a karját, a törzsét vagy a nyakát. Az ujjai alig tudtak mozogni. – Kingsleyre vártam.

– Majdnem meghaltál. – Draco hangja remegett. – Haldokoltál.

– Talán visszajött volna. Lehet, hogy most is ott van… – zihált, és megpróbálta elfordítani a fejét. – Megátkozták. Vissza kell mennem.

– Shacklebolt meghalt.

A lány szeme felszaladt, és elborzadva nézett rá.

– Honnan tudod? Mit tudsz te? – rontott rá a felháborodástól remegő hangon.

– Én öltem meg. – Az arcán vagy a szemében nyoma sem volt a megbánásnak.

Hermione csak bámult.

– Micsoda?

A belső süllyedéstől úgy érezte, mintha egy feneketlen gödör nyílt volna meg a gyomrában, és belerángatnák. Magába roskadva.

Valahogy elfelejtette. Draco ölte meg Dumbledore-t, halálfaló volt, látta, ahogy emberek tucatjait ölte meg egyszerre anélkül, hogy a lelkiismeretfurdalás legkisebb jelét is mutatta volna, a gyilkolászása miatt volt értékes kém számukra, értékes, létfontosságú információkat hozott nekik, mert továbbra is sikeres rajtaütéseket és támadásokat vezetett Voldemortnak.

Mindezt tudta. De el is felejtette.

Megölte Kingsley-t. Valószínűleg örömmel tette. Tudta, hogy Draco mennyire gyűlölte Mordont és Kingsley-t.

– Nem kellett volna idehoznod – mondta végül Hermione.

– Már halott lennél, ha nem tettem volna. Megharapott egy vámpír, és köhögéscsillapító bájitalt vettél be. Tudtad egyáltalán, hogy saját vérbe fulladokoltál? Alig voltál életben, amikor megérkeztél. Két baleseti gyógyító alig volt elég, hogy megmentsen téged.

Hermione pislogott. Elfelejtette a vámpírharapást… olyan gyorsan történt. Hogy nézhette el Padma ezt? Még egy elég fejlett diagnosztikai bűbájt sem alkalmazott ahhoz, hogy észlelje?

Félrelökte a kérdést.

– Nem tudtam. Egy haldoklókkal teli szoba volt. Én is sorban álltam, mint a többiek. Pomfrey beteg. A tartalék gyógyítónk nem jött. Szükségük volt rám. Ha egyszer valaki elkezdett volna gyógyítani, már nem tudtam volna mozogni, bármilyen előrehaladott sérülés is jött volna. Órákig tartott, nem igaz? Mindent helyrehozni? Nem volt senki, aki ezt elvégezhette volna. Van fogalmad róla, hány ember halt meg ma? Hányan vannak elátkozva úgy, hogy soha nem épülnek fel? Csak azért, mert nem törődsz velük, még nem jelenti azt, hogy nem számítanak.

– Te az enyém vagy! – Draco dühösen kivillantotta a fogait. – Megfordultam, és láttam, hogy elátkoztak, ahogy eltűntél, és azt sem tudtam, még életben vagy-e. Azt mondtad, nem hagyod el a menedékházakat. Azt mondtad, biztonságban leszel. Egy mészárlás közepén voltál. Aztán megtudtam, hogy életben vagy, de nem kezeltek.

Annyira dühös volt, hogy úgy tűnt, kész felrobbanni. A lány érezte a belőle áradó dühöt.

– És én még azt hittem, túlzásba viszem azzal, hogy elraboltattalak a menedékházból. Tudnom kellett volna… tudnom kellett volna, baszd meg, te idióta griffendéles. Csak hagytad volna magad meghalni.

– Ez háború, Draco. Emberek halnak meg. – Hermione egykedvű hangon mondta ezt. – Tekintve a személyes halálos áldozataidat, ezt neked mindenkinél jobban tudnod kellene. Ha bármit is tudnál rólam, tudnád, hogy nem fogom a saját túlélésemet mindenki máséval szemben előnyben részesíteni.

Draco néhány másodpercig csak bámult rá. Az összeszorított fogain keresztül lélegzett, a kezét ökölbe szorította.

– Hát, neked pedig kellene. – Hirtelen jéghideg lett. – Én már figyelmeztettelek. Ha valami történik veled, személyesen fogom lerombolni az egész Rendet. Ez nem fenyegetés. Hanem ígéret. Tekintsd úgy, hogy a túlélésed éppúgy szükséges az Ellenállás túléléséhez, mint Potteré. Ha meghalsz, akkor én fogom megölni mindannyiukat. Tekintve, hogy az ő életük kockáztatása a jelek szerint az egyetlen módja annak, hogy értékelni tudd a sajátodat.

Hermione döbbenten meredt rá, ami lassan dühbe fordult.

– Hogy merészeled? Hogy merészeled?

Ha meg tudott volna mozdulni, megátkozta volna, leszúrta volna, megpróbálta volna puszta kézzel megütni.

Legszívesebben elsírta volna magát, amikor rádöbbent, hogy mit jelent a fenyegetés.

Túl veszélyes volt.

Túl nagy kockázatot jelentett a Rend számára.

Amikor jelentést tesz Mordonnak, ő valószínűleg úgy dönt majd, hogy nincs más választásuk, mint megölni Dracót.

Akár Draco emlékeit használná Mordon, akár az övét, az eredmény ugyanaz lenne.

Könnyek gyűltek fel és csordultak le a szeme sarkából. Lehunyta őket, hogy ne kelljen felnéznie Dracóra.

Egy percig lógott közöttük a csend, mielőtt hallotta, ahogy a férfi nagyot sóhajt. Érezte, hogy az ágy elmozdul, és a varázsló ujjai végigsimítottak az arcán, lesöpörtek egy hajtincset, majd az arcán pihentek.

– Arra gondolsz, hogy meg kell ölnöd, ugye? – mondta a varázsló. – Hogy már túl nagy teher vagyok. Ha Mordonhoz mész, ő fogja elrendelni.

A keze lefelé vándorolt, és könnyedén megpihent a mellkasán, azon a helyen, ahol a szegycsontja újranőtt. A meleg fokozatosan átszivárgott a gipszen keresztül a bőrébe. Elakadt tőle a lélegzete.

– És meg fogod tenni. Ugye?

Hermione kinyitotta a szemét, és a férfira nézett. Draco az ágy szélén ült, és őt bámulta. A düh eltűnt a szeméből.

– Nem hagysz nekem más választást – mondta remegő hangon a boszorkány. –Tudod… tudod, hogy nem választalak téged mindenki más helyett.

A férfi tanulmányozta a nőt.
– Soha nem fogod megbocsátani magadnak.

A lány állkapcsa megremegett.
– Nem. Nem fogok… – tört meg a hangja. – De… nem ez lenne az első megbocsáthatatlan dolog, amit tettem. Már így is kurva vagyok. – A férfi keze, amely a lányon pihent, megrándult. – Ha gyilkossá válok, az csak egy plusz sor lesz a történelemkönyvekben.

– És ha mégis, akkor mit tennél?

– Biztos vagyok benne, hogy el tudod képzelni. – El akarta fordítani a fejét, de a csontjai nélkül az izmai nem tudtak volna működni.

A férfi keze visszahúzódott. Hirtelen hiánya megmorzdított valamit a lányban. Küzdött, hogy ne zokogjon.

Gyűlölte ezt a háborút.

Azt hitte, bármire képes. Azt hitte, nincs határa annak, amit lenne hajlandó megtenni Harry megmentéséért – hogy mindenkit megmentsen. És képes lesz elviselni a következményeket elég sokáig ahhoz, hogy elérje a végét.

Úgy látszik, ennek Draco lett a határa.

Már nem tudta, hogyan bírja ki egyedül a háborút. A gondolat, hogy végignézi, ahogy a fény kialszik a szeméből…

Egy szaggatott jajgatás szakadt ki a torkán.

Hirtelen Draco fölötte volt, és olyan szorosan ölelte, amennyire csak tudta anélkül, hogy megsebesítette volna. Az arca csak egy leheletnyire volt az övétől.

– Csak élj, Hermione. – A hangja remegett. – Csak ennyit kérek tőled, hogy tedd meg értem.

Hermione halkan felzokogott.

– Ezt nem tudom megígérni. Tudod, hogy nem ígérhetem meg. És nem kockáztathatom meg azt, hogy te mit tennél, ha meghalnék.

Megcsókolta a lányt. A keze végigsimított az arcán, és az ujjai a hajába gabalyodtak. A boszorkány zokogott a férfi ajkaihoz simulva.

– Sajnálom… – ismételgette újra és újra, miközben megcsókolta őt. – Sajnálom, hogy ezt tettem veled.

A férfi ajkai még mindig az övéin voltak, amikor hirtelen megmerevedett és felszisszent.

Elrántotta magát, és addig markolta a bal alkarját, amíg a jobb kezének az ujjpercek kifehéredtek.

– Bassza meg!

Felállt, és a lányra meredt.

– Megidéztek.

A boszorány látta a számítást a férfi szemében. Az állkapcsa összeszorult, és úgy tűnt, hogy meginog. A szemében a kétségbeesett lemondás kifejezése villant fel.

– Nem maradhatok. Mennem kell. Topsy!

Egy házimanó ugrott be a szobába. Hermione kissé felriadt, és körülnézett, rájött, hogy nem egy szállodai szobában van.

– A Malfoy-kúriában vagyok? – A hangja remegett a hitetlenségtől.

Draco röviden bólintott, arckifejezése rideg volt.

– Ide kellett hoznom téged. Nem hívhatok gyógyítókat a mugli Londonba. – Draco felkapott egy halom talárt. Hermione felismerte bennük a halálfaló egyenruháját. Gyorsan magára húzta őket. – Nem számítottam rá, hogy itt hagylak egyedül.

A férfi a lány felé hajolt, és az ujjai végigsuhantak a csuklóján.

– Esküszöm, az őrvarázslatok nem enged be senkit a birtokra. Biztonságban leszel. Majd visszajövök.

A pupillái kitágultak, ahogy a lányra meredt. Hermione felismerte a rémületet a szemében.

– Visszajövök. Senki sem jöhet ide. Biztonságban leszel, amíg vissza nem jövök – mondta újra. – Topsy, vigyázz Grangerre.

Draco felhúzta a maszkját, és még egy másodperc töredékéig nézett le rá, mielőtt eltűnt a szobából.

Hermione a helyet bámulta, ahonnan eltűnt, és próbálta feldolgozni a tényt, hogy bénultan, egyedül fekszik a Malfoy-kúriában.

Hermione felnézett a plafonra, és hallotta, ahogy a házimanó, Topsy, megzizzent mellette. A boszorkány néhány másodpercig összepréselte az ajkait, próbálta eldönteni, hol kezdje.

– Sipor gyakran jár ide? –kérdezte meg Hermione végül, és elfordította a szemét, hogy Topsyra nézzen.

Topsy hatalmas szemeivel visszabámult Hermionéra, és bólintott.

– Sipor a legtöbb hónapban a mesterhez jön. Sipor a nemes Black ház szolgálatában áll. A mester az utolsó megmaradt Black.

– Értem. – Hermione belülről forrongott. – Mit csinál Sipor, amikor Draco látogatóba jön?

– Mesél a mesternek Grangerről és a Főnix Rendjéről. És Sipor gondozza Malfoy úrnő és Lestrange úrnő sírhelyeit. Így jött rá a mester, hogy Sipor még mindig a Black házat szolgálja.

Hermione visszanézett arra a mennyezetre, és megnyalta a száját.

– Mióta tudta ezt Draco?

– Topsy nem tudja, Topsy úgy gondolja, talán egy éve.

Hermione összepréselte az ajkait, miközben áttekintette a Dracóval való interakcióinak idővonalát.

– Miféle dolgokat mond Sipor Dracónak rólam és a Főnix Rendjéről?

Topsy megmozdult, és a tekintete a padlóra szegezte.

– Topsy nem tudja. A mester többnyire csak Siporral beszélget.

Hermione elgörgette az állát.

– Milyen gyakran jár ide Draco?

– Nem jár ide olyan gyakran. Topsy és a manók mindent megtesznek, de ő nem szívesen van itt. Csak azért jön, hogy találkozzon a halálfalókkal, és meglátogassa Malfoy úrnő sírját.

Csend lett, miközben Hermione azon töprengett, mit kérdezzen legközelebb.

– Tudod, mi történt a gyógyítókkal, akiket Draco azért hozott ide, hogy meggyógyítsanak?

Topsy elhallgatott.

– Megölte őket? – Hermione hangja élesen felemelkedett.

– Topsy nem tudja.

Hermione egy gyors zihálást eresztett meg, és percekre elhallgatott.

– Miss Granger szeretne valamit? – Topsy közelebb lépett, és Hermionét bámulta. – Topsy hozhat ételt vagy teát vagy húslevest, vagy bármit, amire a kisasszonynak szüksége van.

– Nem. Nincs szükségem semmire, kivéve, hogy a csontjaim befejezzék a növekedést, hogy mozoghassak. – Hermione legszívesebben felrobbant volna a dühtől. Meg akarta ölni Siport.

Hogy nézhetett el a Rend egy ilyen szörnyű sebezhetőséget? Ha Sipor hajlandó volt elrabolni őt Grimmauld térről Draco kérésére, akkor mi másra használhatta volna fel ezt Draco?

Ott feküdt, miközben a gondolatai cikáztak. Sikerült kissé megrántania az ujjait, és kísérletezett, mennyire tud mozogni.

Draco egy óra múlva tért vissza. Megjelenése néma volt, de Hermione azonnal meglátta.

Kicsit el tudta fordítani a fejét. Tanulmányozta a férfit, minden jelet keresve, ami arra utalna, hogy esetleg megsérült. Az arckifejezése feszült volt, de semmi sem utalt arra, hogy megsérült volna, vagy kegyetlenkedtek volna vele.

Csendben bámultak egymásra.

– Mi történt a gyógyítókkal, akiket ide hívtál? – Hermione végül megszólalt. A hangja jéghideg volt.

Draco szeme egy pillanatra felcsillan.

– Felejtés átkot kaptak.

– Tényleg?

– Két halott gyógyító kérdéseket vethet fel – mondta Draco vállat vonva.

– Szóval megölted volna őket, de nem tetted, mert úgy döntöttél, hogy nem éri meg a kellemetlenséget?

Draco szeme újra felcsillant.
– Igen, Granger, a kényelem miatt, ami, mint tudod, oly bőségesen megvan az életemben a két egymást kizáró mesteremmel.

Hermione érezte, hogy a bűntudat megakad a torkában.

– Én csak… nem akarom, hogy miattam gyilkolj embereket.

Draco harsányan felnevetett, és látszólag szórakozottan bámult a lányra.

– Pontosan mit gondolsz, mivel töltöm az időmet? Embereket ölök. Megparancsolom más embereknek, hogy embereket öljenek. Embereket képezek ki arra, hogy embereket öljenek. Szabotálom és aláásom az embereket, hogy megöljék őket, és mindezt miattad teszem. Minden egyes szó. Minden varázslat. Miattad.

Hermione összerezzent, és halkan zihált, mintha megütötték volna.

Draco gonosz arckifejezése azonnal eltűnt.

– Granger, én nem…

Hermione kissé megrántotta a fejét, és megfeszítette az állkapcsát.

– Nem, ne próbáld meg visszavonni. Ez az igazság. Amit mondtál, az teljesen igaz. Minden, amit teszel, az én lelkemen is szárad. Minden varázslat. – A hangja megingott és elhalkult.

– Ne tedd! – Leült az ágy szélére, és megfogta a lány kezét. – Ne hordozd! Nem a tiéd ez a teher. Ne cipeld ezt a kibaszott háborút a válladon!

– Pedig az. Én tettem ezt veled. – A nő megszorította a férfi kezét a sajátjában. – Valakinek meg kellene bánnia az egészet. Nincs időd vagy helyed tétovázni. Több értelme van annak, hogy én cipeljem. Talán, ha megteszem… egyszer majd abbahagyod.

Draco elhallgatott, és a szája megrándult. Válasz helyett elővette a pálcáját, és elmondta a diagnosztikai varázsigét, amit a lány tanított neki. Mindketten tanulmányozták. Még legalább két óra volt hátra a visszanövésből.

Hermione felnézett a pálcájáról, és rábámult.

– Megszabadulok Siportól, amikor visszamegyek. Feltéve, hogy Mordon még nem ölte meg. A tiéd lehet, de soha többé nem teszi be a lábát Grimmauld térre.

Draco állkapcsa összeszorult, és szó nélkül elfordította a tekintetét a lánytól.

– Mióta használod őt arra, hogy kémkedj a Rend után?

– Tavaly áprilisban találtam rá, amikor anyám sírját ápolta.

– Áprilisban – ismételte Hermione. Aztán kitágult a szeme. – Ezért bűvöltél meg engem? Mert elolvastad a jegyzeteimet?

Draco nem válaszolt semmit.

– Azt hittem, azért tetted, mert meggyógyítottalak – mondta egy perc múlva.

– Tudom.

Összeszorult a torka.

– Minden alkalommal, amikor azután, hogy meggyógyítottalak, azt hittem… azt hittem, hogy megint bántani fogsz.

– Tudom. – A hangja üres volt.

Hosszú csend volt. Hermione összepréselte az ajkát, és lassan vett egy nagy levegőt, úgy érezte, mintha megfulladna a bánatától.

– Nem tudom, mit tegyek. Nem hagyhatom figyelmen kívül a Rendet fenyegető veszélyt.

Draco felsóhajtott, és lenézett.

– Csak dühös voltam.

Hermione gúnyosan felszisszent, és megrántotta az állát.

– Te mindig dühös vagy. Nem fenyegetőzhetsz így. Főleg nem te. Baleset volt. Megpróbáltam meggyógyítani Kingsley-t, és ő hoppanálni készült. Gondoltam, magammal viszek néhány sérültet. Tele volt a kezem, amikor megátkoztak.

– És még tovább dolgoztál. – A hangja gondosan kontrollált volt. Éles. A lány még mindig hallotta benne a hideg düh alulról jövő áradását.

– Én akartam – mondta határozottan. – Padma nem tudta a varázslatot, hogy meggyógyítson. Pomfreyvel együtt megtehették volna, de Pomfrey a héten beteg volt. A másik baleseti gyógyítónk nem jött el. Szerintem Padma pánikba esett, nem hiszem, hogy fejlett diagnosztikai bűbájt képes lett volna használni a sérülés ellenőrzésére. Megkérhettem volna, hogy kábítson el, de én tovább akartam dolgozni, és ha megtette volna… nos, akkor talán meghaltam volna. Bár, remélhetőleg, akkor monitoros védőburkolatot tett volna rám. Elég sok mindent fogok mondani a gyógyító gyakorlatról, ha visszatérek. Rengeteg tényező volt. Nem lehet az összetett helyzeteket leegyszerűsített hibáztatásra redukálni. Nem tarthatod túszként az Ellenállást, hogy engem irányíts.

Draco nagyot sóhajtott, és egy percig a szoba másik végébe bámult, mielőtt megszólalt.

– Ha meghalsz, Granger, nekem végem van. Nem fogom ezt folytatni. Belefáradtam.

Hermione eléggé kicsavarta a csuklóját, hogy elkapja a férfi kezét.

– Draco, ne…

Lenézett a lányra. A férfi arckifejezése zárkózott volt, de ő látta a szemében az egész háborút.

– Komolyan mondom. Nem fogom megölni őket… de végezni fogok. Te vagy a szolgálati feltételem. A szerződés érvénytelen, ha meghalsz.

Megrázta a fejét.

– Van számodra egy élet a háború másik oldalán, ne… ne csökkentsd a világodat miattam.

Összevonta a szemöldökét, és a felső ajka meggörbült.

– A tiéd aligha tűnik nagyobbnak. Vagy vannak háború utáni terveid, amiket elfelejtettél megemlíteni?

Hermione nyelt egyet, és félrenézett.

– Tedd, amit mondok, ne azt, amit akarok.

Draco halkan felnevetett, és olyan üres csendbe burkolóztak, mint a jövő.

– Te… te gyógyító lehetnél – mondta egy perc múlva.

A férfi szája sarkában mosoly kísérteties mosoly jelent meg.

– Erre még nem is gondoltam.

Hermione halványan elmosolyodott.

– Pedig kellene. Ha máshová mennél, nagyon jó gyógyító lehetnél, bár az betegágy melletti viselkedéseden még lehetne javítani.

– Valami ellensúlyozná azt a sok halálos áldozatomat – mondta a férfi anélkül, hogy a lányra nézett volna.

A boszorka szorosabban szorította a varázsló kezét.

– Sajnálom. Nem kellett volna ezt mondanom. Nem a te hibád.

A férfi tekintete elkerekedett.

– Talán egyszer. Azt hiszem, most már magaménak érezném.

Hermione érezte, hogy a gyomra összeszorul.

– Sokkal több vagy annál, amivé a háború tett téged. – A hangja enyhén megremegett.

A férfi még mindig nem nézett rá.

– Az vagy – mondta, miközben figyelmesen tanulmányozta az arcát. – Ahogy én is az vagyok. Mindkettőnkben több van… csak arra vár, hogy kiderüljön. – Hermione végigsimította az ujjait a férfién. – Egy nap… egy nap… mindezt magunk mögött hagyjuk. Mi ketten, azt hiszem, megtehetnénk.

Az övével összefonódott ujjai csak egy kicsit szorultak össze.

Nem tudta, mit mondhatna még. Érezte, hogy lesüti a tekintetét.

Draco az egyik kezével az arcát simította.

– Aludj. Még van néhány órád, mielőtt megmozdulhatsz. Amint a csontok visszanőttek, vannak helyreállító szerek, amiket be kell adnom neked. Legalább még tizenkét óráig nem mész sehova. Pontos utasításokat kaptam, hogy biztosan tudjam, ha megpróbálnál elmenni vagy idő előtt hoppanálni.

Hermione megforgatta a szemét.

– A tizenkét óra túlzás.

– Ez a legszükségesebb, mint azt te is jól tudod.

Hermione szája megrándult, Draco pedig felhorkant.

– Te egy manipulatív kis hazudozó vagy. Ne várd el, hogy megbízzak benned.

Hermione szemei lecsukódtak, és hirtelen szorosabban megragadta a férfi kezét.

– Ne hagyj egyedül ebben a házban!

– Nem foglak.

hozzászólások: 5

by Ada @ 23 Aug 2023 02:44 pm

Szia. Wattpadan egy Kommentben azt írtad, hogy végeztél a fordítással, de gondolom nem ez volt az utolsó fejezet ugye?

by Ada @ 23 Aug 2023 02:45 pm

Ja és köszi ha válaszolsz 💖

by Nyx @ 23 Aug 2023 02:53 pm

Szia, Igen, így van, már végeztem a fordítással. Csak nem teszek fel minden részt egyszerre Még előtte átnézem, javítgatom, pontosítgatom stb... ez amolyan utómunka. Nem, nem, ez még nem az utolsó fejezet. Még van belőle 20 húsz hátra Jajj nagyon szívesen, nincs mit

by Kinga @ 24 Aug 2023 09:24 am

Szia. Imádom ezt a történetet, mikor várható a folytatás? Köszi ha válaszolsz ☺️

by Nyx @ 24 Aug 2023 09:28 am

Szia, Ohh, ennek igazán örülök Most vagy péntek este vagy szombaton, még nem tudom hogyan jönnek össze a dolgok. Szívesen