61. fejezet
36. visszaemlékezés

2003. július

Július elsején az idő csak úgy vánszorgott. Hermione és a többi gyógyító az előcsarnokban állt, és az órát figyelte. Vártak. Halkan beszélgettek.

Hermione az ablaknál állt, rúnákat rajzolt az üvegre, gondosan elzárva elméjéből minden gondolatot, ami Dracóról szólt. A rettegés úgy fojtogatta, mint egy körétekeredett inda. A tekintete folyton az órára siklott. Már majdnem dél volt. A keze gyengén remegni kezdett. Megmarkolta az ablakkeretet, miközben tovább nézte az órát.

Seamus megígérte, hogy küld egy patrónust.

Amikor az óra elütötte a délet, Hermione még levegőt sem mert venni, miközben figyelte, ahogy a percek egyre csak vánszorognak.

Nem történt semmi.

Rosszul csináltad. Hibát követettél el. Rosszul számoltál. Mindannyian bíztak benned, és te elszámoltál valamit.

Addig bámulta a kezeit, amíg a szoba el nem kezdett homályosodni. Az ujjbegyei és a karjai bizseregni kezdtek, miközben némán nézte tovább az órát. A szíve olyan hevesen dobogott, hogy éles, szúró érzés járta át a mellkasát.

Hirtelen egy fehér, lumineszkáló róka tört be az előszobába.
– Működött! Pontosan délben! Az az átkozott vacak leszedte a Csillagvizsgáló torony tetejét, és leszakította a védővarázslatokat.

Hermione dermedten állt, amíg a róka el nem tűnt, aztán szaggatottan zihált, és a térde megroggyant. Zokogva ült le a padló közepére. A mellkasát úgy érezte, mintha megrepedt volna. A kezét a szegycsontjára szorította, és próbált lélegezni, a tüdeje fájdalmasan rángatózott.

Sikerült. Lehorgasztotta a fejét, és a vállához szorította az állkapcsát, miközben tovább küzdött, hogy levegőt vegyen. A torkában és a tüdejében égető érzés tombolt. A bomba működött. Reszketett a megkönnyebbüléstől. Hallotta a hangokat körülötte, de nem tudta kivenni őket.

A szájára szorította a kezét, és megpróbálta abbahagyni a sírást. Nyugodj meg! Nyugodj meg! Szolgálatban vagy! A kezébe temette az arcát, és megkönnyebbülten zokogott, amíg a feje lüktetni nem kezdett.

Egy meleg kéz átkarolta a könyökét, és felsegítette a padlóról.

– Gyere, drágám! – mondta Poppy, és átkarolta Hermione vállát, miközben a lány tovább zokogott. – Hozzunk neked egy csésze teát. Padma majd hív, ha valakit behoznak.

Poppy átvezette Hermionét a folyosón a konyhába, és leültette az asztalhoz. A boszorkány kisöpörte a könnyeit az arcáról, lehunyta a szemét, és kényszerítette magát, hogy négyig számolva lélegezzen be, majd hatig számolva ki, amíg a mellkasa nem hagyta abba a görcsös remegést. A szegycsontja fájt. A kezét a mellkasa közepére szorította, amíg érezte, hogy lelassul a szívverése.

A konyhában különös csend honolt. Kinyitotta a szemét, és tucatnyi diagnosztikai vetület vette körbe. Poppy ott állt mellette, arckifejezése feszült volt, miközben vizsgálta és elemezte a különböző varázslatokat, amelyeket Hermione fölött lebegtek.

Hermione gyomra összeszűkült, ahogy a keze összeszorult, a feszültség úgy száguldott végig a gerincén, mintha áramütés érte volna. Előhúzta a saját pálcáját, és egy éles, vágó mozdulattal elűzte mindazt, amit Poppy varázsolt.

– Azt hittem, teát mondtál, Poppy. Változott a definíció? – A torka összeszorult, és sav csöpögött a szavakból.

Poppy felnézett Hermionéra, az arckifejezése nem volt bocsánatkérő.

– Lehet, hogy te egy gyógyító csodagyerek vagy, de én évtizedekkel régebben gyógyítok, mint te. Neked… neked több bájitalt kellene szedned a szorongásodra.

Hermione kitolta az állát, aztán nyelt egyet, és lesütötte a szemét.
– Nem tehetem. Megzavarják az okklumenciámat.

Poppy szipogott egyet.

– Az okklumencia egy robbanó átok kötése. A disszociációval nem javítasz semmit, csak elrejted. És… – A hangja egyre élesebbé vált. – A Sötét Mágiák használata egyre csak súlyosbítja a helyzetet.

Hermione megmerevedett, és gyorsan felnézett.

Poppy tekintete találkozott a lányéval.

– Nem vagyok bolond. Már régóta gyanítom, hogy milyen varázslatokat használsz, hogy ilyen gyorsan lebontsd, és megállítsd a Sussex néhány átkát. Te… te….

Poppy hangja elakadt, és néhány másodpercre összepréselte az ajkát, a szája remegett. Mély levegőt vett.

– A Sötét Mágia halmozódik. Lélekben vagy testben, és megfizeted az árát. Eddig azért nem mondtam semmit, mert tudom, hogy te jobban tudod mi az ára, mint én. – Tétován Hermione vállára tette a kezét. – Tudnod kell, hogy lassan elérkezel ahhoz a ponthoz, amikor a kár már visszafordíthatatlanná válik.

Hermione szája megrándult, és félrenézett, észrevette a szobára szórt hangtalanító varázslatokat.

– Tudom.

A lány a kezére meredt.

– Én… nem… már nem szoktam… – Elhallgatott, és a keze tudat alatt a torkához emelkedett, és az ott lévő üres láncot babrálta. Megrázta a fejét. – Ne törődj vele. Nem számít.

Fanyar mosollyal nézett fel Poppyra.

– Abbahagyom, ha vége a háborúnak. Abbahagyom. Ígérem. És elmegyek egy agygyógyítóhoz is.

Poppy szomorúan sóhajtott, és bólintott, apró köröket dörzsölve Hermione hátán.

– Mindegyikőtöknek, el kellene mennetek elmegyógyítókhoz. Neked és Harrynek különösen. Bárcsak erősebben erőltettem volna Albust, hogy Harryt a Szent Mungóba vigyék.

Hermione pislogott, és összevonta a szemöldökét.

– Ezt, hogy érted?

– Ó! – Poppy ismét felsóhajtott, és az arcán láthatóvá vált a kimerültség. – Harry első évében, a Mógus professzorral történt szerencsétlen helyzet után, amikor először megvizsgáltam őt, aggódni kezdtem a mágikus szignatúrája miatt. Szabálytalan volt, majdnem olyan, mintha kettő lenne.

– Kettő? – ismételte meg Hermione, és lassan hideg, kúszó érzés járta át, mintha jég csúszott volna végig az ereiben.

– Igen. Még sosem láttam ilyet korábban. Elmentem Albushoz. Azt mondta, biztosan az évekkel ezelőtti gyilkos átoktól származik az, hogy Harry mágiájának egy kis darabkáját hasíthatta le. Olyan kár, hogy senkinek nem jutott eszébe megvizsgálni őt csecsemőként, mielőtt a rokonainál maradt. Albus maga is megnézte a diagnosztikát, és azt mondta, hogy semmi ok az aggodalomra. Amikor rákérdeztem, azt mondta, hogy Harryt valószínűleg alapos és traumatikus vizsgálatnak vetnék alá a Szent Mungóban azok a kutatók, akik gyilkos átok tanulmányozására akarják őt felhasználni. Albus azt mondta, hogy szerinte a dolog előbb-utóbb magától megoldódik. Úgy tűnt, így is lett, az évek során a mágikus aláírása látszólag újra összekapcsolódtak.

Poppy elgondolkodva oldalra billentette a fejét.
– De… a sok fejfájás mellett, amitől szenved, azon tűnődöm, hogy talán ez mégsem történt volna meg rendesen.

Hermione úgy érezte, mintha megütötték volna.

– Két mágikus szignatúrája volt? Nem egy maradvány átokjel és egy mágikus szignatúra? – szólalt meg Hermione élesen.

– Mágikus – mondta Poppy, miközben bólintott, és kihúzta a széket Hermione mellé. A lány sóhajtva ült le. – Próbáltam feljegyzéseket keresni hasonló jelenségről a gyógyítás történetében, de semmi hasonlót nem találtam. Harry az egyetlen ember, aki valaha is túlélte a halálos átkot.

Hermione keze remegni kezdett.

– Azt mondtad… kérdeztelek évekkel ezelőtt a mágikus szignatúrájáról. Azt mondtad, hogy rendben van. Hogy Harrynél ez normális.

Poppy ismét gyengéden Hermione vállára tette a kezét.

– Nem akartam, hogy aggódj. Mire megkérdezted, már majdnem teljesen összekötődtek egymáshoz.

Hermione szája megrándult, nehezen találta a szavakat, hogy feltegye a következő kérdést.

– Szóval ugyanaz a szignatúrája volt? A kisebbik darab is ugyanolyan volt?

– Nem egészen. A szétválás miatt Albus azt mondta, hogy egyedileg alakult ki…

Hermione olyan hirtelen állt fel, hogy a széke hátraesett, csattogva a kőpadlón.

– Ez nem így működik. A mágikus jelek lélek alapúak, nem fejlődnek másképp… Mennem kell.

Kimenekült a konyhából, felrohant az emeletre, hogy felkapja a köpenyét és a táskáját, majd kirohant a Grimmauld téri ház ajtaján, mielőtt bárki megállíthatta volna.

Kemény reccsenéssel hoppanált, és újra megjelent a Tiltott Rengeteg kijelölt helyén, amelyet a Rend a Roxfort megközelítésére jelölt ki.

A kastély ott állt a távolban. Még onnan is, ahol állt, érezte a levegőben a Sötét Varázslat szagát, keveredve a robbanás fémes ízével. Amilyen gyorsan csak tudott, elindult a kastély felé.

– Granger? – Egy széles vállú ellenálló harcos jelent meg egy fa mellől, egy kiábrándító bűbájjal elhalványulva.

A lány élesen ránézett a férfira. Halványan felismerte őt, de nem eléggé ahhoz, hogy tudja a nevét.

– Mit keresel itt, Granger?

– Látnom kell Harryt. – A lány a férfira meredt, és olyan erősen szorította a pálcáját, hogy érezte, ahogy a fa belevájt kezében lévő csontokba. Az egész testét hidegnek érezte. – Azért jöttem, mert látnom kell Harryt.

A férfi zavartan nézett.

– A kastélyban van. Mindenki bement. Senki sincs idekint, csak felderítők, akik őrködnek.

Hermione nagyot nyelt, és bólintott.

– Akkor én megyek a kastélyba.

Elindultak a Tiltott Rengeteg szélére. Látta a Csillagvizsgáló tornyot, amely füstölt és megsérült a robbanásban. Megálltak néhány kiábrándító bűbájjal ellátott sátor mellett.

– Hermione, mit keresel itt? – Angelina lépett ki az egyik sátorból.

– Látnom kell Harryt.

– Most? Nem várhat ez estig?

Hermione gúnyosan elfintorodott.

– Ha várhatna, akkor nem hoppanáltam volna ötszáz mérföldet.

– Rendben. Rendben. Majd üzenek neki. Maradj itt a táborban. Küldünk néhány embert, hogy eljuttassák az üzenetet Harrynek.

Hermione nyelt egyet, és beletörődött a várakozásba. Égető érzés volt a gyomra mélyén.

Úgy érezte, mintha órák teltek volna el. Hermione a sátorban csatlakozott a terepgyógyítókhoz, akik a sérült harcosokat gyógyították, és eldöntötték, kit kell továbbküldeni Grimmauld térre.

Felvételeket kapott arról, hogy a kastélyhoz közelebb hogyan mennek a dolgok. Miután a bomba felrobbant, az őrség teljesen összeomlott. Az Ellenállás gyorsan bevonult. A támadás teljesen váratlanul érte a börtönt. Az őrségen túl, a biztonság meglepően laza volt. Az őrök visszahúzódtak.

Az Ellenállás jelenleg a bejárati csarnokot és a Nagytermet tartotta ellenőrzés alatt. Megpróbálták megerősíteni a pozíciójukat az elkerülhetetlen ellencsapás előtt.

Idegesítette őket, amiért ilyen jól sikerült eddig a támadás. Harry és a csapat, amely az első támadás során belopózott a Roxfortba, még mindig nem jelent meg.

A sátor levegője fojtogatónak tűnt, tele volt vér, maradék Sötét Mágia és bájitalok szagával. A vér sós, rézszínű, elhasznált varázslattal kevert íze égette az orrát.

Hermione csendben dolgozott, tekintete gyakran pásztázott ki a sátor nyílásán Harry után kutatva.

Végül félrelökte valaki a sátorlapot, és Harry beviharzott, őt követte Ron és Fred. A szíve a torkába ugrott, amikor megpillantotta Harry sápadt arcát.

Tudnod kellett volna. Ő a legjobb barátod, rá kellett volna jönnöd.

– Hermione, mi folyik itt?

Hermione átsietett a sátoron Harry felé. Amint karnyújtásnyira volt tőle, ujjai megragadták a férfi ingének szövetét.

– Akkor kaptuk a hírt, hogy itt vagy, amikor újra csatlakoztunk a fősereghez a kastélyban. – Harryt ellepte a por és a kosz. Megdörzsölte az arcát, és koromcsíkot hagyott a homlokán. – Mit keresel itt? Történt valami Ginnyvel?

– Nem. – Hermione megrázta a fejét. – Nem, Ginny jól van. Visszament Grimmauld térre. Gyere velem, arra van egy kisebb sátor.

Harry láthatóan megkönnyebbülten felsóhajtott, és követte őt. Elgondolkodtató arckifejezése eltűnt. A szemei tiszták voltak. Olyan intenzív koncentráció áradt belőle, mint amilyen akkor volt, amikor kviddicset játszott.

– Megtaláltuk. Azt, amelyik a Roxfortban van. A Szükség Szobájában volt. A Hollóháti diadémja. Ron kettévágta a Griffendél kardjával. Szóval… most már csak a kígyó van rajta. Neville és…

Hermione berántotta egy kis sátorba, és megakadályozta, hogy Ron és Fred kövesse.

– Négyszemközt kell valamit ellenőriznem – mondta. – Csak néhány percig tart.

Ron ránézett a lányra, a szemöldöke összeráncolva.

– Hermione, ez tényleg nem… Harrynek kellene…

A gyomra fájdalmasan görcsbe rándult, ahogy felnézett Ron aggódó arcára.

– Szükségem van néhány percre. Ez fontos – erősködött a boszorkány.

Ron tanulmányozta őt, és lassan bólintott.

– Igen. Akkor odakint leszünk.

A torka kiszáradt, miközben aprót bólintott.

– Köszönöm.

A bejárat felé vette az irányt, megfordult, és Harry kérdő tekintetével találta szembe magát.

Remegve mély lélegzetet vett.

– Harry, szeretném, ha leülnél, és hagynád, hogy ellenőrizzek valamit. Tudom, hogy ez most rossz időpontnak tűnik, de meg kell bíznod bennem.

A nő egy székbe tolta a férfit, és ujjait gyengéden a halántékához támasztotta, megpróbálta ledörzsölni az arcára kenődött piszkot. Ahogy őt tanulmányozta, fájdalmas érzés futott végig az arccsontján, és az ujjai enyhén megremegtek.

Helyére kényszerítette az okklumenciafalait, és visszahúzta a kezét. Egy összetett diagnosztikai vetületet vetített a férfira. Aztán varázsigéket kezdett mormolni az orra alatt, analitikus varázshálót szőtt a varázsló köré.

A nő hátralépett, és alaposan tanulmányozta a mágikus aláírását. Ha a múltban két különálló szignatúrát mutatott, akkor most már nem így volt. Szinte teljesen összekapcsolódtak. Óvatosan próbálta szétszedni őket, igyekezett megállapítani, melyik rész melyikhez tartozik, de összeforrtak és összefonódtak.

Harry figyelte őt.

– Hermione, mit csinálsz?

Hermione nem törődött vele, gondosan figyelte a vetületek eltéréseit, miközben varázslatot mondott rá. Nem volt hatása. Megpróbálkozott még többel.

Tanulmányozta a varázslatot, amit a férfi köré szőtt. Fájdalmas, súlyos érzés volt a mellkasában. Pislogott, és találkozott Harry szemével, kinyújtotta a kezét, és a varázsló vállára tette.

– Harry… meg kell érintenem a hegedet.

– Ne, ne tedd! – Harry visszarándult.

Hermione addig szorította a vállát, amíg a kabátján keresztül érezte a csontjait. Mindig is olyan vékony volt.

– Harry, ezt meg kell tennem. Sajnálom, tudom, hogy fájdalmas. Tudod, hogy nem lennék itt, ha nem lenne sürgős.

Harry megingott, és nyelt egyet, ahogy felnézett rá.

– Rendben, csináld. De mondd el, miért.

Hermione habozott, ajkai megrándultak.

– Előbb hadd nézzem meg ezt… aztán elmondom, mit csinálok.

A férfi szeme egy pillanatig a lány arcát kutatta, mielőtt röviden bólintott.

Hermione elmormolt egy varázsigét, és pálcája hegyét a barátja homlokát átvágó, villámcsapás okozta heghez nyomta. Abban a pillanatban, ahogy a pálcája megérintette a bőrt, Harry a felszisszent, a feje hevesen hátrahajlott, miközben majdnem összeesett. Az elé vetített mágikus szignatúra hirtelen megremegett, és egyes részei lassan vérvörösre színeződtek, élesen elkülönültek az idegen részek. Vörös indák csavarodtak és összetömördtek ott, ahol összefonódtak és összekapcsolódtak a nagyobb mágikus szignatúrával.

Azonos volt a Hugrabug kupájában lévő mágikus aláírással.

Hermione halk zihálással rántotta vissza a pálcáját.

– Ó, istenem!

– Mi ez? Hermione! Mi… mi ez? – Harry halálsápadt arccal bámulta az előtte lévő vetületet.

Hermione úgy érezte, mintha belül porrá őrölnék. Szétnyitotta az ajkait, de a torkán nem jött ki hang.

Nyelni kényszerítette magát, és újra megpróbálta.

– Ez… ez egy lélekszilánk, Harry. Tom lelkének egy darabja van benned.

Harry állkapcsa elernyedt, és elszürkült, miközben továbbra is az előtte lévő vetületet bámulta.

Hermione nyelt egyet, és az állkapcsa megremegett. Remegő ujjakkal forgatta a kezében a pálcáját.

– A… a lélek meghasad, amikor a halálos átkot használják. Mivel az átok visszafelé sült el, amikor még csecsemő voltál, akkor egy darab biztosan elszakadt. Normális esetben egy tárgy belsejébe kerülne, de ha csak úgy ott hagyták, akkor bizonyára rátapadt az egyetlen élő dologra, ami ott volt, és megpróbált veled egyesülni.

A mellkasát annyira összeszorultnak érezte, hogy alig kapott levegőt.

– Annyira sajnálom. Hamarabb rá kellett volna jönnöm. Nekem kellett volna… ha rájöttem volna… annyira sajnálom, Harry.

Harry mintha megdermedve ült volna, ahogy a mágikus szignatúráját, a körülötte, és rajta keresztül tekergő parazita lélekdarabot bámulta. Hermione nyelve összeszorult a szájában, mintha mindjárt rosszul lenne.

Próbált valamire gondolni, bármire. Valahogyan ki kellett szedni, el kellett távolítani anélkül, hogy megölné Harryt.

Draco könyvtárában talán van egy könyvet, amit használhatna. Az Ellenállás visszavonulna, és elhagyná a Roxfortot. El kellett vinnie Harryt, és időt kellett nyernie magának a kutatásra, talán van valami, amit tehetne. Csak el kellett vinnie Harryt. Aztán elmehetett volna Dracóhoz.

– Hát persze. – Harry röviden felnevetett, ami kizökkentette Hermionét a gondolataiból. – Hát persze… ez már csak így megy. Egyikük sem élhet, amíg él a másik. Sejthettem volna. – A férfi egy hangot adott ki, és Hermione nem volt biztos benne, hogy ez egy újabb nevetés vagy zokogás volt. Felállt, és a saját pálcája suhintásával elűzte a körülötte lévő kivetüléseket. Aztán felemelte a kezét, és a sebhelyéhez nyomta.

– Egész idő alatt azt hittem, én vagyok a Kiválasztott, mert Tom és én hasonlítunk egymásra. Félvérek, árvák, pálcáink ikrek, párszaszájúak… – A hangja elakadt, és halkan felnevetett. – Egész idő alatt azt hittem, hogy legyőzöm őt azzal, ha elutasítom a Sötét Mágiát, és mindig a Fényt választom… még akkor is, amikor úgy éreztem megőrülök ettől. Azt hittem, erről van szó. Valami ilyesmiről van szó. – Harry fojtott hangot adott ki. – Persze, hogy nem erről szólt.

Olyan csend lett, mint egy megállt volna a szíve.

Aztán a távolból egy gyötrelmes sikoly hallatszott, ami szétszaggatta a levegőt.

– Harry! Mennünk kell! – kiáltotta Ron az őrvarázslatokkal védett sátornyíláson keresztül.

Harry élesen felnézett, de a szeme messze járt, mintha álmodna. Hermionéra nézett, és úgy tűnt, csak félig van tudatában.

– Ugye vigyázol Ginnyre? És utána mondd meg Ronnak, hogy ő volt a legjobb társ, akit valaha lehetett volna.

Elindult az ajtó felé, és Hermione fagyos rémülettel jött ré, hogy Harry mit akar tenni. A lány elé vetette magát, megragadta a karját, és megállásra kényszerítette.

– Ne, Harry! Ne csináld, én meg tudom ezt oldani. Megvan a horcrux a Roxfortban. Vissza fogjuk fejteni. Adj egy kis időt, és megtalálom a módját, hogy eltávolítsam. Biztos vagyok benne, hogy van rá mód. Megtalálom a módját. Harry… Harry. – Megpróbálta kényszeríteni a férfit, hogy a szemébe nézzen. – Nem fogsz ma meghalni.

Harry felnyúlt, és az ujjbegyeivel megérintette a lány arcát. Úgy tanulmányozta a nőt, mintha memorizálná. Mintha évek óta nem látta volna, és nem is várta volna, hogy valaha is viszontlátja.

– Jó barát vagy, Hermione. Mindig hittél bennem. Néha még saját magamnál is jobban.

A lány visszahőkölt az érintésétől.

– Szólunk Mordonnak, hogy mindenki vonuljon ki, mielőtt még több halálfaló érkezik. Harry… hagynod kell, hogy megpróbáljam megtalálni a módját, hogy eltávolítsuk.

Harry megrázta a fejét, és sóváran elmosolyodott.

– A fejemben van, Hermione. A kapcsolat köztünk, az agyamban van. Nincs biztonságos módja annak, hogy visszafordítsuk a hosszú távú Sötét Mágiát az agyban. Ezt mondtad te is, miután megpróbáltad meggyógyítani Arthurt.

Hermione ujjai megrándultak.

– Megtalálom a módját. Feltalálom, ha kell. – Hermione hangja remegett az intenzitástól. – Hagynod kell, hogy megpróbáljam.

Harry megragadta a lány csuklóját, és határozottan lerántotta róla a kezét.

– Hermione, ahogy mondtam neked ma reggel, ma van az a nap. Ennek így kell lennie. Egyikük sem élhet, egyikük sem fogja túlélni. Mindig is így kellett volna lennie.

– Nem, ez nem így van. Tovább harcolhatunk. Ki fogjuk…

A férfi komoly arccal bámult rá.

– Ma emberek haltak meg, Hermione. Évekig így volt, sokan haltak meg, értem harcoltak, megvédtek, idejöttek, hogy bejuthassak Roxfortba. Egész életemben emberek haltak meg azért, hogy megvédjenek. Nem hagyhatom, hogy bárki más meghaljon értem… nem, amikor tudom, hogy megvan a hatalmam, hogy mindezt megállítsam. Ez a háború nem tarthat tovább. Véget kell vetni neki. Ez…ez az, amit tennem kell.

Lenézett a földre, és az elszántság az arckifejezésében kissé megtört.

– Ugye vigyázol Ginnyre? És mondd meg neki… mondd meg neki, hogy ő lesz az, akire gondolok… a végsőkig.

Elindult mellette, de Hermione ismét megragadta. A torka összeszorult, mintha a kétségbeesés fojtogatná.

– Harry… Harry… Ginny terhes.

Harry megdermedt, mintha megkövült volna. Aztán megfordult, és értetlenül bámult rá.

Hermione halkan felzokogott. A szíve olyan hevesen vert, hogy úgy érezte, mintha zúzódások lennének a mellkasában.

– Februárban jött rá, hogy terhes, és megkért, titkoljam el, mert félt, túl sok lenne neked. Aggódnál emiatt. De hát terhes. Fiú lesz. Októberre várja. Szóval nem halhatsz meg, mert találkoznod kell a fiaddal. Kérlek, kérlek, gyere velem! – mondta megtörten a boszorkány.

Harry lassan megrázta a fejét.

– Ne… ne tedd ezt velem, Hermione! Ne mondj olyasmit, amivel megpróbálsz megállítani.

Hideg könnyek szöktek ki a szeme sarkából, és a hangja remegett az intenzitástól.

– Nem hazudok neked, Harry. Esküszöm a varázserőmre. Majdnem hat hónapos terhes. Amióta Ginny megtudta a nemét, azóta Jamesnek hívja.

Harry elsápadt, és fájdalmas hangot adott ki.

Hermione arca eltorzult, miközben próbált nem sírni. Még erősebben szorította meg a férfit.

– Kérlek, Harry! Menjünk, keressük meg Alastort, és mindenki vonuljon vissza.

Harry remegni kezdett. Látta, hogy a férfi meginog.

– Kérlek, Harry!

A zaj, a sikoltozás odakint egyre hangosabb lett. Hallotta, hogy Ron újra kiabál. Harry megrándult, és a sátornyílás felé nézett.

Egy pillanatra lehajtotta a fejét, és éles lélegzetet vett.

– Ígérd meg, hogy vigyázol rájuk helyettem!

Hermione érezte, hogy valami összezsugorodik benne és elhal. A kezei elernyedtek, és petyhüdten az oldalára hullottak. Harry ujjai előrenyúltak, elkapta a lány jobb kezét, és megragadta.

A tekintete kétségbeesett volt.

– Ígérd meg nekem, Hermione. Ígérd meg nekem!

– Megígérem. – A szavakat úgy érezte, mintha kitépték volna a szívéből, és felhúzták volna a torkán. Vérként hullottak le az ajkáról. – Mindig vigyázni fogok rájuk, amíg élek.

A férfi szorítása a lány kezén megfeszült, és a teste megereszkedett a megkönnyebbüléstől. Aztán elengedte, és hátralépett.

– Köszönöm. Köszönök mindent, amit értem tettél.

A zsebébe nyúlt, elővette a láthatatlanná tévő köpenyét, és eltűnt.

Hermione kábultan állt és bámulta azt a helyet, ahonnan eltűnt. Alig érezte, hogy képes gondolkodni. Mintha az egész élete kiesett volna a lába alól.

Kényszerítette magát, hogy megmozduljon, és a sátor bejáratához botorkált.

– Hermione, hol van Harry? – Ron bámult el mellette az üres sátorba.

– Elment… – A hangja megtört, reszelős volt. Addig markolta a sátor vászonját, amíg az ujjbegyei elfehéredtek. – Sajnálom. Megpróbáltam megállítani. Felvette a köpenyét, és eltűnt.

– Mit csináltál…? A francba! Ne is törődj vele! Tűnj el innen, több a halálfaló, mint gondoltuk. – Ron vadul nézett körbe a rájuk közeledő csatára. – Megkeresem Harryt. Te tűnj el innen!

Mielőtt Hermione bármit is mondhatott volna, Ron és Fred már rohantak is a kastély felé.

Hermione a sátor nyílásában állt, és úgy figyelt, mintha egy rémálom csapdájába esett volna a csatatér szélén.

Minden irányból varázslatok repkedtek. A levegőben sűrű volt a füst, a kilőtt átkok, a vér és az égő hús szagától. A sikolyok és varázsigék kavalkádja. A halálfalók erősítése Roxmorts felől érkezett, hatalmas erő söpört fel, és szorította az Ellenállást a Roxfort falaihoz.

Egy Hermionétól harminc méterre lévő boszorkányt lila átok érte, és elesett. Ahogy földet ért, a feje Hermione felé fordult, arca elernyedt, tekintete üres volt. A boszorkány keze megrándult. Felismerte a nőt. Ő gyógyította meg, mentette meg az életét, alig több mint egy hónapja, a surrey-i csata után.

A halálfaló, aki megölte a boszorkányt, megfordult, hogy továbbmenjen, az arca leplezetlen volt. Ahogy Hermione megpillantotta a vonásait, megfagyott a vér az ereiben.

Felismerte a férfit.

Már látta őt korábban is. Elfogták, hónapokkal korábban, a Rend egyik börtönmentő akciója során. Ő volt az egyik a számtalan halálfaló közül, akit ő készített elő a sztázisba helyezésre, és akinek beadta az élő halál eszenciáját. Átadták Billnek és Fleurnek, hogy a Rend börtönében helyezzék el.

A tekintete ismét végigsöpört a csatatéren: öt év foglyai, akiket kivettek a sztázisból, és csatába küldtek. Ezért volt több halálfaló, mint amennyire a Rend számított.

Hogyan találták meg a börtönt? Soha nem lett volna szabad rátalálniuk. A Rend kifejezetten azzal a céllal hozta létre, hogy ha a háborút el is veszítik, a börtön akkor sem kerülhet veszélybe.

Olyan heves robbanás történt, hogy a föld megremegett. Az Ellenállás harcosainak tucatjait hátravetette a növekvő, vonagló lángpokol. A levegő sűrűvé, rothadóvá és kénessé vált, miközben egy hatalmas égő kígyó csúszott át a mezőn, és egyre hátrább szorította az Ellenállást.

Voldemort ott állt mellette, egy csapat álarcos és álarc nélküli halálfalóval karöltve, kígyója, Nagini a vállán átvetve.

– Harry Potter, gyere és nézz szembe velem!

Voldemort hangja magas volt és hideg, mintha egy penge éle végighúzódott volna a gerincén. Fel volt erősítve, így Hermione úgy hallotta a kiejtésének sziszegő élét, mintha a vállánál lenne, és közvetlenül a fülébe beszélne.

– Add fel magad, vagy megbüntetek minden férfit, nőt és gyereket, aki elég bolond ahhoz, hogy kövessen és megvédjen téged.

Harry nem jelent meg, és nem lépett előre.

A boszorkány még soha nem látta Voldemortot személyesen. Számtalan leírást hallott már róla, de ez volt az első alkalom, hogy látta őt.

Vékony volt és ijesztően sápadt, a szemei vérvörösek, szinte izzottak.

Harcosok tucatjai rohantak hirtelen előre, hogy megtámadják. Voldemort suhintott egyet a pálcájával, és erőszakosan visszalökte őket. A mögötte álló halálfalók csoportja megindult előre, de Voldemort egy mozdulattal elhallgattatta őket.

– A szeretett Kiválasztottatok idehozott titeket, és magatokra hagyott titeket – mondta Voldemort.

Az Ellenállás folyamatosan újra és újra előrenyomult, és visszaszorult. Alastor is köztük volt. Kegyetlenül harcolt, Remus és Tonks oldalán. Minerva mellettük párbajozott; elhagyta az árváit, hogy segítsen Harrynek beszivárogni a Roxfortba, és megtalálni a horcruxot. A DS tagjai közül sokan voltak mindegyik megújult védencében. Parvati. Seamus. Angelina a sántasága ellenére is tovább küzdött előre. Neville is. Több varázslatot is kikerült, amíg sikerült érezhetően közel kerülnie Voldemorthoz.

Az Ellenállás több támadása után úgy tűnt, Voldemort megunta, hogy Harryre várjon. Az Ellenállás nagy részét visszalökte, de Nevillet testközelbe kapta, és közelebb lépett, Neville arcát tanulmányozva.

– Előre rohansz, pálca nélkül a kezedben. Az Ellenállás betegség a varázsvilágban. Nagini, élvezd ki ezt.

Kinyújtotta a karját, Nagini pedig arra használta, hogy lecsússzon a válláról, és a földre zuhanjon. Voldemort megfordult, és arra utasította az ördögi kígyóját, hogy az Ellenállás felé haladjon.

Nagini hátrált, hogy lecsapjon, de miközben ezt tette, Neville hirtelen kiszabadult az őt visszatartó mágiából. A keze kilőtt. Ahogy Voldemort mondta, nem pálcát tartott a kezében. Hermione szíve megállt, amikor Griffendél kardja végigvillant a levegőben, és levágta Nagini fejét.

A kígyó leesett, és a Sötét Mágia hulláma hullámzott, majd szétoszlott a levegőben.

Voldemort dühödt sikolyt adott le, amely olyan hevesen hasított a levegőbe, hogy Hermione érezte a nyomást a dobhártyáján. Felemelte a pálcáját, hogy megátkozza Nevillet, de mielőtt a varázsige elhagyta volna az ajkát, megjelent Harry, és védelmezően Neville elé állt.

– Itt vagyok, Tom – mondta Harry. A hangja szinte túl halk volt ahhoz képest, hogy Voldemort felerősítette.

Az egész mező elnémult.

Harry és Voldemort egymással szemben álltak a csillagászati torony tövében.

Voldemort meglepettnek tűnt, hogy hirtelen Harry áll előtte. Néhány másodpercig némán bámulta őt, anélkül, hogy megmozdult volna.

– Harry Potter – suttogta végül. – A fiú, aki túlélte.

Az Ellenállásból senki sem mozdult. A halálfalók sem mozdultak. Mindannyian vártak. Az egész háború egy pillanatra összezsugorodott.

Harry pálcája lógott az ujjai közül. Nem emelte fel. Nem készült fel a párbajra. Egyszerűen csak állt, és várt. Szembenézett a halállal, a bánat és a lemondás kifejezésével.

Voldemort zavartnak tűnt. Oldalra billentette a fejét, és néhány másodpercig Harryre meredt, mielőtt kinyújtotta a pálcáját.

Hermione látta, hogy mozog a szája.

Egy zöld fényvillanás.

Az átok eltalálta Harryt, és az erő visszapattanó ereje visszapattant, és Voldemortot találta el, ledobva őt a lábáról.

Harry a földre zuhant.

Hermione úgy érezte, mintha a szíve megállt volna. Nem sikoltott, de érezte, hogy fojtott zokogás zakatol a mellkasában és a torkában, mint egy halálra vált lény, aki megpróbál kiszabadulni.

Úgy érezte, mintha ő is haldokolna.

Harry. Kérlek. Te vagy az a fiú, aki túlélte.

Az egész sereg túlságosan megdöbbent ahhoz, hogy egy hangot is kiadjon.

Voldemort szinte remegve felállt, de Harry még mindig ott feküdt, ahol elesett.

– Uram. – Lucius Malfoy és néhány másik álarc nélküli halálfaló Voldemort köré gyűlt.

– Nem kérek segítséget. – Voldemort elrándult a feléje nyújtott kezektől. – Meghalt a fiú?

Ron, Fred és még néhányan Harry felé indultak, de mielőtt még elérhették volna, Voldemort varázslatot mondott, és Harry teste erőszakosan megrándult a füvön keresztül feléje.

– Engedje meg, uram! – mondta Lucius, és mélyen meghajolt Voldemort előtt, mielőtt Harry testéhez közeledett.

Lucius még a távolból nézve is sovány volt. Olyan volt, mintha a bőre szorosan a csontjaira húzódott volna. Szőke haja hosszabb volt, mint amikor Hermione oly sok évvel ezelőtt a Minisztériumban harcolt vele. Még mindig olyan könnyed kecsességgel mozgott, ami szinte Dracóra emlékeztetett, de a mozdulataiba beleszövődött egyfajta buzgó kiszámíthatatlanság. Arisztokratikus vérszomj.

Letérdelt Harry mellé, és lassan felcsúsztatta a kezét Harry torkán.

Lucius keze visszarándult, és úgy állt fel, mint akit megégettek.

– Életben van.

Ahogy a szavak elhangzottak, Harry hirtelen megmozdult, a pálcája felcsapott.

Voldemort gyorsabb volt, és már készen állt a csapásra.

– Avada Kedavra.

Az átok mellkason találta Harryt, és zöld szemei kialudtak.

Voldemort még nem végzett. Az arca eltorzult a dühtől.

– Avada Kedavra. – Az átok ismét Harry testére sújtott.

Most sikoltozás hallatszott. Az Ellenállás Harry nevét kiabálta, újra és újra. Hermione halkan felzokogott, mélyen a mellkasából szakadt, és a sátor vásznába kapaszkodott, hogy ne zuhanjon kétségbeesetten a földre.

– Harry! – Ron Harry felé vetette magát.

Egy skarlátvörös átok lövellt ki a halálfalók közül, és eltalálta Ront. Átrepült a levegőben, és émelyítő roppanással csapódott a Csillagvizsgáló toronyba, amit Hermione is hallott a pálya túloldalán.

A többi Ellenálló harcos is megindult Harry felé, mintha nem tudták volna, mit tegyenek, csak próbálják elérni a testét.

Futás! Hermione ezt akarta kiáltani, könyörögni, esdekelni. Hagyja hátra a halottakat.

Fusson.

– Avada Kedavra! – Voldemort újabb gyilkos átkot szórt Harryre.

Hermione menekülni kezdett, de összerezzent, amikor újabb Avada Kedavrát hallott.

Még egyszer utoljára hátranézett, és látta, ahogy Voldemort odasétál, és hatodszorra is Gyilkos átkot szórta Harryre. Voldemort jobb keze kinyújtva volt, a pálcája az ujjhegyeiről lógott, de a bal kezét könnyedén a mellkasának közepére szorította.

A gesztus furcsán emberi volt. Mintha megsérült volna, de megpróbálta volna elrejteni.

Még mindig maradt egy horcrux. Harry terve működött volna, működnie kellett volna, de még mindig maradt egy horcrux.

Hermione tekintete végigsöpört a csatatéren. A harcok újraindultak, de az Ellenállás vesztett. Túlságosan megdöbbentek és kétségbeesetten próbáltak védekezni.

Hermione keze előre rándult. Aztán összeszorította az állkapcsát, és a helyére tette az okklumenciafalait.

Nem tudod megmenteni őket. Valakinek meg kell találnia az utolsó horcruxot. Megfordult, és a hoppanálásipont felé szaladt.

Amint eltávolodott a kiábrándító varázslattal kezelt sátrak közül, kiszúrták. Több varázslat süvített el mellette, ahogy a fák közé futott.

Egy átok súrolta a vállát, de a köpenye kivédte. Belevetette magát az erdőbe. Ahogy elérte a megjelenésgátló jelzést, hirtelen egy halálfaló jelent meg, aki elállta az útját, és elkapta a karját.

Hermione megcsavarta azt és kiszabadult, könyökét a rekeszizmába ütötte, és ellökte magától.

Eltűnt, ahogy érezte, hogy egy test alá szorul.

Újra megjelent, és fuldoklott, ahogy a tüdeje megtelt vízzel. Arccal lefelé volt a vízben. Tüdeje égett, ahogy megpróbált szabadulni. Kövek vájtak belé, ahogy a halálfaló súlya a víz alá szorította. Fuldokolva és zihálva húzta fel a fejét. A víz és a vér zúgott a fülében. Egy kéz megragadta a haját, és még hátrébb rántotta a fejét. A keze átkúszott a vízen, felkapott egy követ, és kicsavarta a testét, hogy a halálfaló fejébe csapja, mielőtt az megfojtaná.

Sikerült egyszer megütnie, mielőtt a kő kiesett a markából.

Egy pillanattal később minden elsötétült.

hozzászólások: 4

by Neola @ 18 Sep 2023 05:07 am

És a finish-be értünk. Fuuu, de durva. Ez a sztori önmagában is hihető. Arra gondolok, hogy ha az írónő még durvábban akarta volna ezt a végkifejlettet lejátszani és nem Happy End-del zárni ez, ez bele passzolt volna az eredeti történetbe. Már csak azért is mert az első varázsló háború Grindelwald-dal sok évnyi küzdelem volt. Igaz itt is Voldemort építgeti csapatait a háttérben egy pár évig. A másik... végül is honnan tudhatják, hogy hány lélekdarab van? Több száz embert ölt meg ez a rohadék. Már olyan csonka lelke van, hogy ilyen apróságokat észre sem venne, mint ahogy Harry-ről semmi tudta, hogy az. Érdekes, hogy Harry önzetlen áldozata nem védte meg a többieket,hogy az nem működött úgy, ahogy az anyja védelmező mágiája.
Draco ki fog borulni mint a picsa, hogy Hermione terepre ment pedig megígérte,hogy nem fog.
Ahogy újra olvastam az elejét kb egy hónapja, ami a jelenbe játszódik. El is féljetettem, hogy Hermione 16 hónapot volt be zárva. Nagyon komoly, hogy megőrizte az ép elméjét. Valamiért nekem csak 6 hónap rémlett (ami szintén sok)... De néztem a dátumokat. Látom valami nem stimmel.
Nagyon érdekes fejezet volt. Elgondolkodtató.
Köszi szépen!
Üdv:Neola

by Gottee @ 18 Sep 2023 06:11 am

Szia! Először is köszönöm, hogy elhoztad ezt az fordítást!( A másik 3hoz is ugyanezt írhatnám) Másodszor, hűha...erős fejezet volt. A jelenbe egy pöcsnek gondoltam Dracot,el nem tudtam volna képzelni,hogy ebből pozitív vég lesz. A múltbéli Dracot megismerve pedig azt nem tudom elképzelni, hogy okozhatott neki évekig ekkora szenvedést.

by Nyx @ 18 Sep 2023 09:42 am (Edited: 2023. Sep. 18.)

Neola: Igen, igen Totál egyet értünk! Azért iszonyatosan durva dolgokat lehet volna kihozni a HP univerzumból egy kicsit más szemszögből khmm több "kreativitással" (ezt igazán szarkasztikusan értem, és a varázslatokat durva kínázsként alkalmazni, nos lesz ennek mestere is, aki hamarosan megjelenik). Pontosan! A hátamon futkos a hideg, ha erre gondolok. És úgymond sokkalta reálisabbnak érzem ezeket a borzalmakat, mint az, hogy egy csata eldöntött mindent a könyvekben. Mert, ahogy majd látni fogjuk nem ér véget a történet csak ezzel a csatával, és azzal sem, ami majd Dracóval és Hermionéval történik. De többet nem akarok mondani, mert lelőném az egészet.
Na, ezt látod én sem tudom, hogy benne volt-e, hogy Voldemort hány lélekdarabot készített, és erre sen hivatkozik-e valahol. Meg azt se tudom Roxfort mikor és hogyan esett el, mert ugye ez a történt sok mindent nem vesz át a 7. könyvből. Egyébként nem értem, hogy Harry áldozata miért nem működött. Az tuti, hogy nem uralta a halált, mert nem hiszem, hogy nála lett volna minden ereklye. Ez a része kicsit most zavaros nekem is.
Draco... jaja ki fog borulni, de kurvára Valamikor mondja is Hermionénak, hogy ő basszus a legrosszabb, ha ígéretek megtartásáról van szó. És nem először fogja kijátszani Dracót... De többet nem mondok. Egyébként szerintem így, hogy elment... nos... inkább megmenekült, de majd kíváncsi vagyok mások hogyan látják ezt.
Hát most nem tudom én se mennyi idő volt Hermione fogsága. Annyira a dátumokra nem figyeltem, de mintha több lett volna, mint egy év. De most nagyon bizonytalan vagyok ebben. Vagy valahol valamit félrefordítottam, most nem vagyok ebben 100%-ig biztos. Ha visszatérünk a jelenbe erről pontosan lesz szó, meghogy Draco mit csinált ezalatt az idő alatt. Hogy Hermione hogyan tudta úgymond megőrizni az épelméjét, de erre is lesz hamarosan meglesz a magyarázat. Ahh már csak kettő fejezet van a visszaemlékezésekből. Bár már nagyon szeretnék túllenni ezen. Baromira nem szeretem ezeket a részeket... Én köszönöm!

by Nyx @ 18 Sep 2023 09:55 am

Gotta: Szia! Nagyon szépen köszönöm! Nagyon örülök neki, hogy tetszenek, mert tényleg nagyon szívemhez nőtt mindegyik, meg majd az a kettő új vagyis inkább három, amit nemsokára el fogok indítani. Igen, ez tényleg egy erős fejezet volt. A másik kettő is az lesz. Még gondolkodom rajta, hogy kettő egyszerre teszem fel, mert kissé hogy is mondjam megterhető. Én azért már többször olvastam ezt a történetet, de még mindig van olyan, amikor megérint és fejbevág. Dracót először én sem tudtam hova tenni a jelenben, tényleg egy pöcs De most, majdnem a visszaemlékezések végén teljesen totálisan más megvilágításba kerül az egész személyisége.
Draco ebben a történetben egy igazán tragikus szereplő. Bántani azt, akit szeretsz azért, hogy megvédd... Baromi nehéz, és iszonyatosan lélekölő. Ugye Hermione eddig nem volt biztonságban, amíg mindig Voldemort elé kellett mennie. Draco nem mondhatott el neki semmit sem, mert Hermione nem tudja védeni az elméjét. És a baba úgymond megmenti ettől az egész procedúrától. Na, de majd Draco szépen mindent elmesél, amikor már ennek az egész visszaemlékezés folyamnak a végére érünk.
Köszönöm!