62. fejezet
37. visszaemlékezés

2003. július

A lány felriadt, és egy alacsony, rögtönzött ágyon fekve találta magát, Draco pedig fölé hajolt.

Hátraszökkent, aztán megdermedt, és körülnézett, rájött, hogy a Whitecroftban lévő biztonságos házában van. Visszanézett Dracóra, és minden felidéződött benne. Éles lélegzetet vett, és úgy érezte, mintha halálra zúznák.

– Mi… mi történt?

A férfi szája megrándult, ahogy kiegyenesedett, és a lányra meredt. Az arckifejezése olyan volt, akár egy maszk, de a boszorkány látta a szemében a visszafogott dühöt.

– Annak ellenére – nyomta meg a szótagokat –, hogy tegnap megnyugtattál, mégis Roxfortban voltál. Amikor rájöttem, megpróbáltalak elkapni, te pedig hoppanáltál egy patakba. El kellett kábítsalak. Azt hittem, megfogsz fulladni, mielőtt rájössz, hogy én vagyok az.

Óvatosan felült, még mindig kissé fájdalmasan és kábultan. Megrázta a fejét, próbálta kitisztítani a maradék kábultságot.

– Álarcban voltál, nem ismertelek fel.

Lenézett a földre. A ruhája száraz volt. A tüdejét tisztának érezte, mintha túlságosan is régen lett volna az, hogy kiütötték. Az órájára pillantott, és a gyomra kavargott. Órák teltek el. Már majdnem este volt.

– Mennyi ideig hagytál itt eszméletlenül? – hangja kétkedő volt, ahogy felnézett Dracóra.

A férfi arckifejezése hideg volt.

– Nem álltam készen, hogy eltűnjek veled. Amint kiszedtem a vizet a tüdődből, és biztonságban voltál, vissza kellett térnem, hogy teljesítsem a kötelességemet.

Hermione félrenézett.

Harry.

Ron.

Majdnem mindenki ott volt a Roxfortban. Perselust leszámítva talán ő volt az egyetlen, aki még aktív tagja a Rendnek.

Egy pillanatra összepréselte az ajkait, összeszedte magát, mielőtt felnézett.

– Nem értem. Mi történt? Hogy találták meg a börtönünket?

Elfordította a tekintetét, a keze ökölbe szorult. A lány szinte érezte a forrongó dühöt, ami a férfi körül hullámzott.

– Nem ismerem a részleteket, hogy pontosan hogyan történt. Mondtam már, a Sötét Nagyúr most gyanakszik. Alig bízik meg valakiben, és minden tábornoknak más-más információt ad, hogy megpróbálja beazonosítani, honnan jut ki az információ. Tíz különböző támadási tervről tájékoztattak, és egyik sem volt jogos. Azt tudom, hogy tegnap este Sussexben volt, és az összes jelentésem szerint egyedül dolgozott. Mire megtudtam, hogy ott van a börtön, az Ellenállás már Roxfortban volt. Nem volt lehetőség üzenetet küldeni.

Hermione az ágy szélén ülve szívta magába a mondottakat. Túlságosan kábultnak és lesújtottnak érezte magát ahhoz, hogy tisztán gondolkodjon.

Draco forrongott. A keze folyton kinyílt és összecsukódott, mintha elnyomná a késztetést, hogy eltörjön valamit.

Még egy pillanatig állt mellette, aztán megfordult, és járkálni kezdett a szobában, mintha ketrecbe zárt állat lenne.

– Azt hittem, ez lett volna a Rend végső csapása… Potter azt hitte, ha hagyja, hogy a Sötét Nagyúr megölje, azzal valahogy megnyeri a háborút? Vagy csak úgy döntött, hogy feladja?

Hermione megrándult.

– Harry horcrux volt – mondta halott hangon.

Draco megdermedt, és kimérten ránézett. A lány lesütötte a szemét, és az ölébe bámult. A farmerja mindkét térdénél elszakadt.

Nyelt egyet, és hátrahúzta a lábát.

– Nem tudtam… egészen máig. Csak akkor jöttem rá, amikor már elkezdődött a csata. Volt egy húsz évvel ezelőtti jóslat szerint, az egyiküknek meg kell halnia a másik keze által, mert egyikük sem élhet, amíg él a másik. Harry úgy gondolta, hogy ha az összes többi horcruxot elpusztítják, ha a Sötét Nagyúr megöli őt, akkor mindketten meghalnak.

A lány szeme előtt Harry elkomoruló arckifejezésének látványa villant fel. A torka összeszorult, és egész teste megremegett. Az arccsontja és a mellkasa fájt. Úgy érezte, mintha a darabokra hullás szélén állna.

Üveg volt, csak egy leheletnyire attól, hogy összetörjön.

Megragadta az ágy szélét, és figyelte, ahogy az ujjbegyei elfehérednek.

– Egyet kihagytunk. Van még egy horcrux. Azt hittem… azt hittem, mindet megtaláltuk, de tévedtem.

Szúró fájdalom nyilallt a torkába, ahogy nyelt.

– Meg kell találnunk.

– Az Ellenállás vesztett – mondta Draco színtelen hangon. – A csatának vége.

Hermione élesen megrándult Draco szavaira, és forróság tört rá.

– Tudom. Nem kell elmondanod nekem. Tudom, hogy vesztettünk! – A hangja szaggatott volt.

Éles lélegzetet vett, és égett a tüdeje. Összepréselte az ajkait, és a kezét a szemére szorította, miközben kifújta a levegőt, és megpróbált uralkodni magán.

– Nem azt mondom, hogy a háborúnak nincs vége. – A hangja még mindig kissé remegett. – Azt mondom, hogy meg kell találnunk a horcruxot. Meg kell találnunk. Ha el kell pusztítani, akkor meghal, talán nem azonnal, de ha elveszíti az összes horcruxát, akkor meghal. – Tovább beszélt, egyre gyorsabban és gyorsabban. – A halálfalók nem osztoznak a sötét lényekkel a céljaikon, a rezsim összeomlik nélküle. Nem mintha valaha is utódot nevelne magának. Nekünk csak… meg kell találnunk.

Fizikailag megtört érzés csipkézte végig, ahogy ott ült. Úgy érezte, mintha megszakadt volna a szíve, de még mindig túlságosan meg volt döbbenve ahhoz, hogy érezze.

Lehajtotta a fejét, és a vállához szorította az állát.

– Az Ellenállás… elveszett. Tudom. Talán maradt néhány sejt, akik kevésbé voltak kapcsolatban a Renddel, de a legtöbb rátermett erőnk ma a Roxfortban volt. Néhányan talán megszöknek, de egyébként Perselus és én vagyunk az egyetlen aktív tagjai a Rendnek. Mi… – úgy érezte, mintha porrá őrölné az egész, túl nagy volt mindennek a súlya –, amíg nem találjuk meg a megmaradt horcruxot, nem próbálhatunk meg senkit sem megmenteni. Mindannyiukat lenyomozzák, nem kockáztathatjuk, hogy te és Perselus is megpróbáljátok kiszabadítani őket. A horcruxnak kell az elsőbbséget élveznie. Ez az egyetlen módja annak, hogy valóban véget vessünk ennek, és valóban megmentsük őket.

– Nincs olyan, hogy mi. Elhagyod Nagy-Britanniát.

Hermione felnézett Dracóra.

A szeme még mindig lángolt a dühtől, de az arckifejezése nyugodt volt.

– Majd én megtalálom. Te elmész. Nem maradt olyan Rend, amelyik itt tarthatna téged. Potter halott.

A lány összerezzent.

Egy pillanatra megállt, és úgy tűnt, mérlegeli, mit is mondjon most.

– Weasley egy héten belül halott lesz. Nincs okod arra, hogy maradj. Nem maradhatsz aktív, nekem könnyebb dolgom lesz, ha a Sötét Nagyúr győzelmet feltételez. Ha azt hiszi, hogy a Rend még mindig fenyegetést jelent, az megnehezíti a megmaradt horcruxok felkutatását.

Hermione szája megrándult.

– Rendben – mondta végül összeszorított hangon. – Kezdetben távoli együttműködésre is képes vagyok.

Draco szeme egy rövid pillanatra felcsillant, és Hermione tudta, az a szándéka, hogy a megállapodást véglegessé tegye. Mindent meg fog tenni azért, hogy megakadályozza Hermione visszatérését Nagy-Britanniába, ha úgy gondolja, hogy ez bármiféle kockázatot jelent.

A lány nyelt egyet, és a férfira meredt.

– Egy feltétellel megyek.

Figyelte, ahogy Draco megfeszül és számolgat.

– Ginny Weasley-nek velem kell jönnie.

– Nem. – A férfi arckifejezése hideg volt. – Azt mondtad, nincs mentés.

– Ez nem mentés. Egy biztonságos házban van. Csak Ginny. Nem fogom… – Tétovázott, és elszorult a torka. – Nem kérem, hogy mást is ments meg. De Ginnyt magammal kell vinnem. Nem megyek nélküle. Ő csak egy menedékházban van. Majd én elmegyek érte.

A férfi állkapcsa összeszorult, és valami olvashatatlan volt az arckifejezésében.

Hermione előrenyomult.

– Üzenetet kell küldenem a menedékházaknak, és tudatni velük, hogy a Rend kompromittálódott, és mondják meg nekik, hogy vonuljanak ki. Aztán elviszem Ginnyt, és mi… mi elmegyünk.

Felállt. Olyan erősen támaszkodott az okklumenciára, hogy szinte úgy érezte, eltávolodott a testétől. Fizikailag összetörte a gyász. A mellkasában olyan fájdalom volt, mintha a szegycsontja megtört volna. Fantomfájdalom, amely mintha mindig akkor jelentkezett volna, amikor stresszes volt.

De a lelki vonatkozásokat sikerült némileg elfednie.

Draco megmozdult, amikor kinyújtotta a pálcáját, hogy patrónust varázsoljon.

Megsuhintotta a pálcáját az ismerős mozdulattal, és kimondta a szavakat.

Semmi.

Nagyot nyelt, és erősebben a helyére kényszerítette az okklumencia falait, vett egy mély lélegzetet, mielőtt újra megpróbálta.

– Expecto patronum – mondta ki határozottan a boszorka.

Semmi.

Még egy ezüstfényfoszlány sem.

Lenézett a pálcájára.

Harry tanította meg neki, hogyan kell patrónust varázsolni. A vidra…

Ahogy ott állt, rájött, hogy valószínűleg soha többé nem fogja látni. A torka fájt az erőfeszítéstől, hogy ne sírjon.

Harry meghalt. Meghalt. Nem tehetett semmit, hogy visszahozza. A halottak visszahívása még a varázsvilágban is csak mese volt.

Minden boldog emléke, amit addig élt, beszennyeződött, hamuvá vált. A múltja a veszteségek végtelen tárháza volt. A gyermekkora, a szülei új életet éltek, új nevet kaptak, és nem emlékeztek arra, hogy valaha is volt egy lányuk, akire büszkék voltak.

A Roxfortban töltött éveit egy háború határozta meg, amit mostanra elvesztett; emberek, akiket elvesztett.

Addig markolta a pálcáját, amíg az ujjbegyei elfehéredtek, majd lassan leeresztette, és nagyot nyelt.

Ne is gondolj rá! Vészeld át a napot. Meg kellett szereznie Ginnyt. Megígérte Harrynek, hogy mindig vigyázni fog Ginnyre.

Csak erre tudott koncentrálni.

– Személyesen kell elmennem a biztonságos házakhoz – mondta végül, miután egy pillanatig küzdött a hangjával. – Úgy tűnik, hogy a patronus varázslatom már nem működik.

– Nem.

A lány felnézett, az állkapcsa összeszorult.
– Figyelmeztetnem kell őket, Draco. Nem futhatok el anélkül, hogy figyelmeztettem volna őket. El kell mennem Ginnyért. Ebből semmi sem alku tárgya.

Draco szemei megrebegtek. Lenézett, és élesen felsóhajtott, mintha csalódott volna valamiben.

– Granger… – mondta, miután egy pillanatig habozott. – A halálfalóknál van a börtönöd. Náluk van mindenki Rendből, menedékházakból is.

Hermione lába alatt megfordult a szoba. Hátrafelé botladozott, és majdnem elesett.

– Micsoda? Miért nem mondtad el nekem?

Az ajtó felé indult, de Draco elkapta a karjánál fogva, és visszarángatta. Amikor a lány megpróbált elszakadni, a férfi dühös arckifejezéssel az ajtóhoz szorította.

– Ez…ez az, amiért nem akartam elmondani neked. Te idióta, csapdába ejted magad.

A lány csak bámult a férfira, és hideg süllyesztő érzés kerítette hatalmába. Ujjai a férfi csuklója köré zárultak, miközben hitetlenkedve bámult rá.

– Te elfogtál, és idehoztál, hogy ne tudjak visszamenni.

Draco arckifejezése kemény volt.

– Az nem a Sötét Nagyúr egész serege volt ott Roxfortban. Az elmúlt hónapban ide összpontosította a csapatokat. Amint megérkeztek a jelentések a Roxfort elleni támadásról, egyértelmű volt, hogy a biztonságos házaitok sebezhetőek lesznek. Mit gondolsz, hová küldték a sereg többi részét?

Hermione érezte, hogy a pusztulás elönti, mintha elvérzett volna tőle.

– Órákig tartottál itt, eszméletlenül. – A hangja nyers volt a gyásztól és az árulástól. –Kihozhattam volna őket, ha adtál volna egy esélyt.

Draco arckifejezése hideg volt és bocsánatkérés nélküli.

– Nem tudtad volna megmenteni őket. Meghaltál volna, vagy elfogtak volna a többiekkel együtt.

– Hát, most már nem fogjuk megtudni, ugye? Mivel soha nem adtál esélyt nekem… – A hangja megtört.

A férfi szája megrándult, és félrenézett. A keze könnyedén a lány vállán pihent.

– Csak arra volt időm, hogy elvigyelek innen. Otthagytam a helyem, amikor rájöttem, hogy a Roxfortban vagy, nem volt időm többre.

Állkapcsa továbbra is remegett, és a mellkasa rángatózott, ahogy próbált lélegezni és nem sírni.

– Ginnyért akartam menni. Meg kell szereznem őt, ez nem képezi vita tárgyát. Nem megyek el nélküle. Az egyik legvédettebb menedékházban volt. Lehet, hogy még nem törtek be.

Draco nem hatódott meg.

– Nem megyek el Ginny nélkül. – A hangja kemény volt, és találkozott a férfi szemével. –Nem kényszeríthetsz rá, hogy nélküle menjek el.

A férfi szemei megrebegtek, és a lány vállán lévő ujjai megrándultak.

– Rendben. Majd kiábrándító bűbájt használunk és megnézzük.

Hermione nyelt egyet, és bólintott.

Szorosan átölelte Dracót, miközben odahoppanáltak a Grimmauld tértől nem messze lévő helyre.

Rögtön szirénák harsogó hangjára lettek figyelmesek. A levegőt sötét mágia és égett szag keverte. Mugli mentőautók töltötték meg az utcákat, villogtak a lámpáik.

A Grimmauld tér tizenkettedik száma romokban hevert. A ház homlokzata felrepedt, mintha szétbombázták vagy szétfeszítették volna. A két oldalt szomszédos házak is megrongálódtak, és mentősök hordták ki a holttesteket. Már tucatnyi holttest sorakozott az utcán; gyalogosok, az Ellenállás harcosai, akik a Grimmauld téren álltak őrséget, több ápoló és gyógyító, akik az előcsarnokban voltak, amikor Hermione elment.

A ház feletti varázslatok egy része még mindig tartott, a mugli vészhelyzeti mentők a tizenkettes szám felé indultak, majd megálltak és elfordultak, mintha tudnának a házról, de a mugli elhárító bűbájok megakadályozták, hogy megközelítsék.

Mielőtt Draco megállíthatta volna, vagy hoppanálással elküldhette volna magukat, Hermione elszaladt, átbújt a figyelmeztető szalag alatt, és az ajtó felé futott. A lépcsőfokok hasadtak és egyenetlenek voltak, és a lány megbotlott, ahogy felfelé haladt rajtuk.

Hallotta, ahogy Draco káromkodik, miközben őt üldözte.

Megsuhintotta a pálcáját, a varázslat az ajtó maradványait leröpítette a zsanérokról, és az előcsarnokba repítette. Puffanás hallatszott, és egy zuhanó test hangja. Több halálos átok lövellt ki bentről. Hermione elesett és oldalra gurult.

– Morsmordre! – hallotta, ahogy Draco csettintett, és figyelte, ahogy a Sötét Jegy átcsúszik a kinyílt ajtón, és betölti az előcsarnokot.

Levette magáról a kiábrándító bűbájt, és belépett a Grimmauld térre. Hermione megdermedve maradt az ajtóban. Tucatnyi holttest hevert a padlón, az összes sérült, akit a Roxfortból Grimmauld térre küldtek.

– Elnézést, uram, azt hittük, hogy a Rend tagjai – bontakozott ki az árnyékból egy vézna, gonosz arcú férfi Draco láttán.

– Vettem észre – mondta ki harapósan Draco a szavakat; arckifejezése hideg dühöt sugárzott. Megfordult, hogy felmérje Grimmauld teret. – Jelentést kérek az épületről.

A férfi megvakarta a fejét a pálcája hegyével.

– Volt néhány tucat, aki a Roxfortból menekült. Mindet visszaküldtük. – A szája kegyetlen, elégedett mosolyra görbült. Még több halálfaló jelent meg, akik a ház távolabbi szobáiból bukkantak elő. – Amint a szökevények nem jönnek tovább, leltározzuk az épületet.

Belerúgott egy kórházi priccsbe, és a béna test a padlóra zuhant.

– Amikor végeztünk a kintiekkel, nem sok minden volt, csak a gyógyítók és a majdnem halottak. Végeztünk a haldoklókkal, a foglyokat pedig elküldtük az igazgatóhoz. – A lábát a testre támasztotta, és megmozgatta.

Draco kifejezéstelenül állt.

– Van egy hadiszoba, amit az emeleten találtunk, miután átfésültük az épületet. – A férfi a hüvelykujjával gesztikulált. – Extra őrvarázslatok, egy kis munkába került, hogy bejussunk.

– Mutasd! – utasította Draco.

Elindultak felfelé a lépcsőn, és már félúton voltak, amikor Draco hirtelen megpördült, és a pálcája felvillant. Tucatnyi gyors varázslat fényei villantak fel, és a körülötte lévő férfiak mind megdermedtek egy pillanatra, mielőtt holtan estek össze. Draco hátrapillantott az ajtó felé, Hermione pedig belépett, elhaladt a holttestek mellett, és igyekezett nem ránézni bármelyikükre is.

A lépcső lábánál egy aprócska alak roskadt össze, Dobby hatalmas kék szemei üresen meredtek oda, ahol elesve feküdt. Hermione félrenézett. A lépcső ringatózott, ahogy gyorsan felment rajta, elhaladt Draco mellett, Ginny szobája felé.

Az ajtó felrobbant, és Padma teste arccal lefelé, az ajtófélfán fekve zuhant le. A belőle megmaradt testrészekből fekete folyadék tócsaként terült el. Hermione lába megremegett, ahogy Padma teste fölé lépett, és az üres szobába bámult.

– Biztos a Roxfortba vitték – remegett a hangja. – Nekünk… nekünk el kell vinnünk őt a Roxfortból.

Mögötte gurgulázó hang hallatszott. Hermione élesen megfordult, pálcáját elővéve, és látta, hogy Padma megmozdult.

– Mione? – Padma megmozdult, és félig-meddig felemelte a fejét.

Hermione elborzadva bámult, és elejtette a kiábrándultságot. Az átok, amivel Padmát sújtották, feloldotta őt. Szinte lehetetlen volt, hogy még életben volt.

– Padma. – Hermione hangja megtört, fojtott volt, miközben gyorsan diagnosztikát végzett. Ami Padma szerveiből megmaradt, leállt; az átok percekre volt a szívétől.

– Mione. Elvitték… Ginnyt Sussexbe – mondta Padma. A hangja kissé torz volt, és köhögött, a fekete folyadék kiömlött a szájából, és végigfolyt az állán. – Ginny. Azt mondta, hogy… betegsége… jó alany.

Hermione érezte, hogy összeszorul a torka, ahogy erőszakos, émelyítő rémület járta át.

Padma ismét köhögött, és még több fanyar folyadék folyt ki a száján. Hermione lenézett rá, a szívét ólomnak érezte a mellkasát.

– Padma… annyira sajnálom – tört meg Hermione hangja. – Nem tudom… nem tudom ezt meggyógyítani.

Padma szája eltorzult.

– Tudom. Parv…? – A lány fuldoklott és köhögött.

– Sajnálom, nem tudom, hol van Parvati. – Hermione gyengéden megérintette Padma homlokát, és egy hajtincset kisöpört a szeméből. – Sajnálom. Hozok neked bájitalt. Attól majd gyorsan meggyógyulsz.

Hermione elindult a bájitalszekrénye felé.

– Ne fáradj! – Draco előrelépett onnan, ahol eddig állt.

Padma arckifejezése zavarodottságot és lassú rémületet mutatott, amikor Draco letérdelt mellé. Mielőtt Hermione megmozdulhatott volna, a férfi a pálcája hegyét Padma homlokára helyezte.

– Avada Kedavra. – Halk hangon szólalt meg, mintha varázsigét mondana, hanem pedig átkot.

Zöld fény villant fel. Padma arckifejezése elsötétült, és elernyedt a maradványainak pocsolyájában.

Draco felállt, és Hermionéra nézett, arckifejezése hideg volt.

Hermione egy pillanatra megdermedve állt.

– Biztos egy főbenjáró átokra gondoltál?

– Engem sosem érdekelt az Ellenállás azon túl, hogy hasznosak és fontosak voltak neked. – A hangja közömbös volt. – Gyorsabb volt, mint egy bájital.

Összepréselte az ajkát, és egyetértően bólintott, miközben letérdelt, és gyengéden lecsukta Padma szemét.

Elhúzta a kezét Padma arcától, felállt, és a bájitalszekrénye felé vette az irányt.

Ginny Sussexben volt a ragyaszóródás bűbájok miatt.

Kábultnak érezte magát a rémülettől.

A szekrényét feltörték és átkutatták. A bájitalraktárak egy összetört, parázsló kupacban hevertek a padlón.

Elővette a pálcáját, és addig kezdte kopogtatni a varázsigéket a falakon, amíg az összes gondosan elrejtett rekesz ki nem nyílt. Mindent kihúzott, és egy régi gyöngyös táskába csúsztatta őket, amire egy tértágítő bűbájt tett.

– Granger, indulunk. – Draco jelent meg az ajtóban.

– Ezt mind el kell hoznom – mondta éles hangon. Összeszedte az összes bájitalt, amit elrejtett. Az összes anyagot, ami a bombából megmaradt. Mindet a táskájába rakta, amíg nem maradt semmi. A padlóban lévő rekeszből előhúzta a késeket.

– Most elmegyünk – mondta, és a keze a lány karja köré zárult. – Weasley elment. Az Ellenállásnak vége.

A pálcáját előrántva húzta le a lépcsőn, és a Grimmauld téri ház ajtajához. Mindkettőjüket kiábrándította, és hoppanáltak, amint elhagyták a megmaradt őrvarázslatokat.

Újra megjelentek a kunyhóban.

– El kell mennem Ginnyért – mondta Hermione, amint leszálltak. Letérdelt, és elkezdett kotorászni mindenben, amit hozott.

– Sussexben van.

– Tudom. El kell mennem érte. – A mellkasa megrándult, és küzdött, hogy a hangja ne ingadozzon. – Ó, Istenem… – A szavakból halk zokogás lett, és a keze remegett, miközben igyekezett nyugodt maradni. – Azonnal mennünk kell. Te… te használj engem…. vigyél oda fogolyként, és ha már bent vagyunk, megpróbálhatjuk megtalálni őt. Vagy… én elterelem a figyelmét, és te elkaphatod őt.

Draco szeme jéghideg volt.

– Sussexben van. Az alanyok nem hagyják el élve azt az épületet.

Hermione megrázta a fejét.

– Én fogom elvinni őt. Ha nem segítesz, akkor egyedül megyek.

A férfi arckifejezése gyilkos lett, és a lány felé lopakodott.

– Ez öngyilkosság lenne. Azt mondtad, nincs mentés. A horcruxnak kell az elsőbbséget élveznie. Ha annyira beteg, hogy egyenesen Sussexbe vitték, ahelyett, hogy előbb a Roxfortban dolgozták volna meg, akkor úgysem érdemes megmenteni.

Hermione nyelt egyet.

– Ginny terhes.

Draco megdermedt.

– Ő nem beteg, hanem terhes, és ezt bűbájokkal eltitkoltam a Rend elől, mert… mert a gyerek Harry gyermeke. – A lány kezdett remegni. – Ha a Sussexben van… a bűbájok, amiket használtam… nem fognak becsapni egy diagnosztikai bűbájt. Rá fognak jönni, és… és… és… és… – A mellkasa görcsölni kezdett, ahogy küzdött a levegővétellel. – Vannak dolgok, Vold… amit a Sötét Nagyúr megtehet Harry gyerekével. Draco… meg kell mentenem őt.

Draco elsápadt, és ellépett tőle. Hermione a férfi felé nyúlt.

– Ő… ő felhasználhatná a babát egy újabb regenerációs bájital készítéséhez – mondta Hermione. – Az… az újabb tíz évet adhatna neki. Megígértem Harrynek, hogy vigyázok Ginnyre és a babára. Ez volt… ez volt az utolsó dolog, amit mondtam neki.

Draco elhallgatott, mintha a nő megkövült volna.

– Kérlek, Draco!

A férfi nem nézett rá.

– Draco, vissza kell szereznem Ginnyt. – Nyelt egyet, és kényszerítette magát, hogy mély levegőt vegyen. – Ezután soha-soha nem fogok kérni tőled semmit. De vissza kell szereznem Ginnyt.

Megpróbálta megérinteni a férfit, de ő elhúzódott az érintéstől.

– Granger… – A hangja hideg volt. Hajthatatlan.

Gondoskodom róluk, amíg élek.

Bármit.

– Elhagyom a háborút – mondta kétségbeesett hangon. – Abbahagyok… mindent. Ha megszerzed nekem Ginnyt, bármit megteszek, amit csak akarsz, esküszöm. Elmegyek. Soha nem jövök vissza. Bármit, amit csak akarsz, bármit, amit csak kérsz, ha megszerzed nekem Ginnyt.

Megérintette a férfi kézfejét, némán könyörögve, hogy nézzen rá.

Csenddel találkozott.

Szinte érezte, ahogy Draco mérlegeli, értékeli az ajánlatát.

– Megtennéd? – mondta végül, és megfordult, hogy ránézzen, a szemei elszántak voltak.

A lány találkozott a tekintetével, és röviden bólintott.

– Megteszem.

A férfi tanulmányozta a lányt, a szemei összeszűkültek és számítóak voltak.

– Ezek a feltételei? A Weasley-lány, és te elmész?

– Elmegyek. Esküszöm.

A szemei villogtak, diadal és valami… valami más.

Végignézett a szobán, és lassan bólintott.

– Rendben. Ha ezek a feltételeid, akkor elhozom neked.

Hermione halkan zihált, ahogy a megkönnyebbülés elöntötte. A mellkasa megrándult, de kényszerítette magát, hogy higgadt maradjon.

– Köszönöm. Köszönöm… Draco.

A férfi szája sarka megrándult.

Hermione felvonta a vállát, és tanulmányozta a férfit.

– Mit szeretnél, mit tegyek?

A férfi ránézett, és a tekintete gúnyosan eltorzult.

– Maradj itt.

A lány lehúzta az állát, és összevonta a szemöldökét, ahogy a férfit bámulta.

– Biztos vagy benne? Hoztam néhány dolgot – mutatott a táskája felé –, amit…

– Kevesebb feltűnést kelt, ha egyedül megyek be – szakította félbe a lányt. – Ha azt akarod, hogy kihozzam, akkor itt maradsz, és hagysz dolgozni anélkül, hogy engednél a kétségbeesett igényednek, hogy mindenbe belekeveredj. – A hangja hűvös volt, és minden szava csípős.

A szoba legtávolabbi sarkához lépett, és rúnák sorozatát rajzolta a falra. Addig csúsztatta az ujjait a faburkolaton, amíg egy kattanás nem hallatszott. Meghúzta, és a fal elmozdult, felfedve a fegyverek és sötét ereklyék nagy választékát.

Több tárgyat is lehúzott a falról, és a köpenyébe csúsztatta őket, mielőtt újra a lányra nézett, arckifejezése hideg volt.

– Egy órán belül visszajövök. Maradj itt.

Ez volt minden, amit mondott, mielőtt eltűnt.

Hermione várt. Rendezte a táskája tartalmát. Átnézte Draco gyógyító készleteit.

Nem vett tudomást a mellkasában érzett súlyról. Ha odafigyelne rá, halálra zúzná.

Ha nem foglalta le magát, gyanította, hogy a bűntudat egészben elnyelné.

Mindenkit maga mögött hagyott. A Rendet, a Weasley-ket, a DS, az Ellenállást. Mindenkit maga mögött hagyott.

– Tényleg azt hiszed, hogy csak úgy meghalunk? Angelina, nem fogják bezárni Sussexet, ha megnyerik a háborút. Mi jószágok vagyunk. Nem láttad a foglyokat, akiket az utolsó átkos hadosztályból hoztak. Feloldódtak, rothadtak, megnyúzódtak, és még mindig éltek, dolgok másztak bennük, akik még tudtak beszélni, könyörögtek, hogy öljem meg őket.

Hátra hagyta őket. A szerencsések talán meghalnak a kihallgatás alatt, de mindenki másnak Sussex lesz a sorsa.

A gyomra összeszorult, és a kezét a szájára szorította, miközben igyekezett nem pánikba esni vagy hányni.

Nem tudott erre gondolni. Nem tudott. Draco nem kockáztathatta az álcáját azzal, hogy megpróbálja megmenteni őket.

Ő és Perselus kulcsfontosságúak voltak a megmaradt horcrux megtalálásában. Ha megpróbálna bárkit is kihozni a Roxfortból, azzal veszélyeztetné a Rend egyetlen reményét, hogy valóban legyőzzék Voldemortot.

Miután Ginny biztonságban volt, a horcruxnak kellett a legfontosabbnak lennie.

Remegett a keze, és addig kotorászott Draco készletei között, amíg nem talált egy béke elixíres fiolát.

A levegő hangtalanul megmozdult, és Draco újra megjelent a szoba közepén, Ginny petyhüdt testével a karjában.

A Ginny bőrén és hasán lévő bűbájok eltűntek.

Hermione átvetette magát a szobán, elrántotta Ginnyt Dracótól, és diagnózisok tucatjait futtatta le rajta, miközben a földön térdelve szorosan átölelte a lányt.

Ginny egyik csuklója körül sem volt nyom zárva.

– Mi történt? Kiütötted őt? Hol volt, amikor rátaláltál?

– Egy laborban volt. Épp akkor távolították el a bűbájt, amikor megérkeztem. Megfékeztem. –Draco hangja nyugodt volt. Szenvtelen.

Hermione diagnosztikai bűbájt vetett Ginny hasára, és megkönnyebbülten figyelte a nagy, lobogó fényt. Ginny öntudatlan arckifejezése fagyott rémület volt. Egyfajta átmeneti sztázisbájitalt adtak neki. Hermione még néhány varázslatot mondott, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem tettek vele semmit.

– Amint megbizonyosodtál róla, hogy sértetlen, indulnunk kell. Eltart néhány óráig, amíg eljutunk a biztonságos házba, és biztosítjuk, hogy mindent elrendezzünk.

Hermione aggodalmasan vizsgálgatta a diagnosztikáját, de lassan a tudatalattijába szivárgott, hogy Draco hangjában van valami idegesítő.

Hermione felnézett rá.

Az állkapcsa mentén hosszú égés húzódott, és a férfi vágyakozó és kiéhezett arckifejezéssel bámult le Hermionéra.

Ahogy Harry nézett rá.

A lány mellkasában elszorult a lélegzet, amikor rádöbbent.

– Mi az? – letette Ginny eszméletlen testét a földre, és felállt, a férfi után nyúlt, miközben diagnózist tett. – Mi a baj?

Draco szája sarka megrándult, majd vékony mosolyra görbült, ahogy a lány közelebb húzódott hozzá, és ujjai végigsimított az állkapcsán.

A férfi egy pillanatig a padlót bámulta, mielőtt felnézett volna, és találkozott a nő szemével.
– Elszúrtam az álcámat, amikor kihoztam a Weasley-lányt neked.

Hermione dermedten állt, a pálcája kicsúszott az ujjai közül, és a földre csattant.

– Micsoda?

Újra megpróbálta.

– Te… te mit?

A lány a férfi szemébe nézett, biztos volt benne, hogy félreérti. De a férfi szemében volt.

Elbúcsúzott tőle. Meg akart halni.

Lassan megrázta a fejét.

– Nem.

Olyan volt, mint az a pillanat Cambridge-ben, amikor aktiválta az ereklyét, és minden oxigén eltűnt. Nem volt levegő. Semmi hang. Csak csend.

A csendes űr a lassuló szívverések között, egészen addig a pillanatig, amikor a szív már nem vert újra.

Ez volt az a hang. A negatív tér. A semmi hangja.

– Nem – mondta újra.

– Nem volt más lehetőség.

– Nem. – A szíve újra dobogni kezdett. Egyre gyorsabban és gyorsabban.

– Mondtam már, hogy széles körű kémelhárítási intézkedések vannak érvényben. Vannak feljegyzések arról, hogy ott voltam, hogy szigorúan ellenőrzött hozzáféréssel rendelkező laboratóriumokba léptem be. Aligha tudtam volna felgyújtani az épületet, és egy eszméletlen, terhes boszorkányt cipelve magammal. Holnap, amikor az őrséget új műszakra váltják, megtalálják a labort. A feljegyzésekből kiderül majd, hogy csak én távoztam élve.

Megrázta a fejét.

– Nem.

– Most már mennünk kell.

– Nem. Draco… visszamehetünk. – A táskája felé fordult. – Biztos van rá mód, hogy megsemmisítsük a feljegyzéseket… Én…

A férfi mindkét karjánál fogva megragadta és visszarántotta, arckifejezése merev volt.

– Te kötötted az alkut, Granger. Teljesítettem a feltételeidet.

Hermione halk, fájdalmas hangot adott ki a torka mélyén, amikor a férfi közelebb húzta, és a szemébe nézett.

A tekintete elszántan meredt rá, mintha megjegyezné, mert ez volt az utolsó alkalom, hogy látta őt. Volt bennük egyfajta ördögi diadal is.

– Bármit, amit csak akarok, ha elmegyek és elhozom neked a Weasley-lányt, ezek voltak a feltételeid.

A gyomra addig összeszűkült, csak egy szakadék tátongott benne. A mellkasa úgy fájt, mintha Draco belenyúlt volna, és kitépte volna a szívét.

Nem, nem halhatott meg.

Fekete foltok kezdtek megjelenni a látásában, ahogy ott állt és bámulta a férfit.

Nem. Nem hagyta volna, hogy megölje.

– Draco…

Hideg düh folyt végig a torkán. Ez nem baleset volt. A férfi tudta. A számítás a szemében, abban a pillanatban, amikor a lány megtette az ajánlatát. Tudta, és elfogadta. Azért tette, hogy megkapja, amit akart, anélkül, hogy esélyt adott volna neki, hogy jobb lehetőséget találjon.

Soha ne köss alkut az ördöggel, mert az ára mindig több lesz, mint amit ki tudsz fizetni.

Némán állt, és képtelen volt levegőt venni, ahogy magába szívta.

Draco még néhány pillanatig állt és tanulmányozta őt, mielőtt a szája halvány mosolyra görbült. A keze felemelkedett, és az ujjbegyei a lány arcát súrolták, miközben tovább tanulmányozta.

– Jók voltunk együtt, Granger, de tudtuk, hogy ez nem tarthat örökké. – A férfi szája sarka megrándult, és a lány érezte, hogy a férfi egy fürtöt csúsztat a füle mögé, mielőtt a keze lesiklott, hogy rövid időre megpihenjen a lány torkának tövénél. – Ezt te is tudtad.

– Draco, kérlek, hadd… – kezdte a lány, a hangja remegett. Megpróbált hátrálni, de a férfi elkapta a karját.

A férfi arckifejezése ismét megkeményedett.

– Bármit, amit csak akarok. Ez volt a te üzleted.

A tüdeje kezdett égni.

– Draco…Draco… Draco… ne… ne tedd ezt velem!

– Ezek voltak a te feltételeid, Granger. Én teljesítettem őket. Itt az ideje, hogy elmenj. Megesküdtél, hogy elmész.

Megpróbált elhúzódni a férfitól, de nem kapott levegőt. Draco kezdett elúszni a szeme előtt. A férfi szélei elmosódtak. Beszélt, de a szavak egyre kerekebbek és nehezebben megfejthetők voltak.

Megpróbált ismét elhúzódni, de a férfi túlságosan szorosan tartotta.

A keze és a karja fájdalmasan szúrni kezdett, mintha tűk mélyednének a bőrébe.

Draco közelebb húzta magához, és az arcán a szilárd, határozott kifejezés kezdett átváltani aggodalomba.

– Granger… lélegezz! – A férfi szélei feketére fakultak. A szemei feszültté és aggódóvá váltak. Enyhén megrázta a lányt. – Hermione… ne… gyerünk… gyerünk… lélegezz… Hermione.

Nem kapott levegőt.

El fogja veszíteni a férfit.

Ujjai a férfi talárjának szövetébe markoltak, miközben nyelt, és megpróbált beszélni.

– Draco… – tört meg a hangja –, ne tedd ezt velem!

A pusztulás elnyelte őt, mint egy szökőár, és Draco eltűnt a sötétségében.

Amikor magához tért, Draco ismét fölé hajolt. A lány felbámult rá. Valami keserű, gyógynövényes íz volt a szájában. Az egész testét zsibbadtnak érezte, az agyát pedig lomhának.

Pislogva próbált gondolkodni. Minden szinte erőszakos kínnal rohant vissza.

Elájult a sokktól és az oxigénhiánytól.

Nyelt egyet, és a nyelve bizsergett. A férfi nyugtatót adott neki, amíg eszméletlen volt, hogy együttműködő legyen.

A lány felbámult rá, miközben próbált szavakat találni.

– Ezt soha nem fogom megbocsátani neked – mondta végül. A szavak homályosan elmosódtak, szabálytalanul billegtek a mondatban, mintha a szája nem igazán akart volna együttműködni vele.

Draco nem hátrált meg, a keze végigsuhant a lány arccsontján.

– Életben maradsz, és távol leszel a háborútól. Mindig is ezek voltak a feltételeim.

Hermione néhány másodpercig összepréselte az ajkait, miközben próbált átgondolni az elméjét elhomályosító bájitalt. Bármit is adott neki, elég nagy adag volt, meglepte, hogy sikerült visszanyernie az eszméletét. Az a tény, akkor adta be neki, amikor már éppen elájult, ez azt jelentette a bájital teljesen aktiválódott, mielőtt még mielőtt harcolhatott volna ellene.

Olyan hideg düh forrongott benne, amit nem tudott elérni.

Kényszerítette magát, hogy lassan gondolkodjon.

A fanfár a fényben, de a végrehajtás a sötétben zajlik.

Elméletileg lehetséges volt, hogy egy okklumentor immunissá tegye magát bármilyen tudatmódosító bájitalra, bár jobb volt, ha az adagoláskor magánál volt. Draco valószínűleg tudott erről a tényről, és szándékosan adta be neki, amíg eszméletlen volt.

Veritaserum, nyugtatók, szerelmi bájitalok, egy okklumentor potenciálisan elfalazhatja őket, ha az elméje már eléggé elszigetelt. Hermione felbámult Dracóra, miközben gondosan összeszedte a bájital mellékhatását, amit kapott, és befalazta vele a nap eseményeit.

Az elméje hirtelen kitisztult lett.

Számítóan tanulmányozta a férfit.

Látta az összes érzelmet a férfi gondosan őrzött szemei mögött.

– Ha arra kényszerítesz, hogy elmenjek, és utána meghalsz, lehet, hogy soha nem találjuk meg a horcruxot – mondta, még mindig a lassú, nyugtató hanghordozást használva.

A férfi szemei megrebegtek, és az arckifejezése hűvös lett.

– Ha a Rend győzni akart volna, jobb döntéseket kellett volna hoznia. Ha a Sötét Nagyúr mindannyiukat megöli, talán végre rájönnek ideológiájuk következményeire. Mindent megtettem, amit kértek tőlem, de nem menthetek meg egy olyan sereget, amely soha nem lesz hajlandó megfizetni az árat, amit a győzelem megkövetel. Elegem van abból, hogy végignézem, ahogy megpróbálod megfizetni helyettük.

Hermione lassan felült az ágyon.

Draco hátralépett, és felajánlotta a kezét.

– Most már mennünk kell.

– Nem.

A szeme összeszűkült és kovássá vált.

– Granger, a szavadat adtad.

Hermione összeszorította az állkapcsát.

– Tudom. Elmegyek, de előbb beszélnem kell Perselusszal. Ő lesz az egyetlen, aki meg tudja találni a horcruxot, van… kutatásom, amit meg kell osztanom vele.

– Nem. – A szó vicsorogva hangzott.

Hermione felbámult rá, arckifejezése tompa, de határozott volt.

– Tudod, hogy mindig a Rendet választom először.

A férfi összerezzent. A szája kemény vonallá préselődött, és lesütötte a szemét, miközben rövid lélegzetet vett, és a padlót bámulta. Látta, ahogy a férfi torka összeszűkül, és a szája sarka megrándul, ahogy nyelt, ezüstös szemei pedig elfordultak a lánytól.

Hermione folytatta a beszédet. Lassan. A kutyaszorítóban.

– Ha arra kényszerítesz, hogy úgy távozzak, hogy nem beszéltem Perselusszal, azzal a Rend megsegítésére tett Megszeghetetlen Esküt töröd meg. Lehet, hogy összeesel és meghalsz, mielőtt odaérnénk.

Draco élesen ránézett, mire a lány hidegen találkozott a tekintetével, és folytatta.

– És… az utolsó dolog, amit tenni fogsz, hogy elárulsz engem. Ha hagyod, hogy megtegyem, talán egy nap képes leszek megbocsátani neked.

A férfi bámult rá, és nem pislogott, meg sem rezzent.

– Rendben. – A hangja keserű volt, és ismét elfordította a tekintetét a lánytól.

Lassan bólintott, és felállt, a pálcájáért nyúlt, és kétszer megkocogtatta a csuklóján lévő bűbájt.

Amíg vártak, átment a szobán, hogy újra megvizsgálja Ginnyt.

– Először Ginnyt kéne elvinni – mondta néhány perc után. – A sztázis, amiben van, még néhány óráig tart, nincs meg az anyagom az ellenszer elkészítéséhez, és nehéz lesz, ha felébred, és itt kell mindent elmagyaráznom neki, mielőtt elmegyünk. Főleg, ha így be vagyok drogozva.

Draco halkan gúnyolódott a torka mélyén.

– Azt várod, hogy itt hagyjalak Pitonnal?

Hermione megvonta a vállát.

– Terhes, és amikor felébred, rá fog jönni, hogy Harry meghalt, és az egész családja elveszett. Nem lesz sok időm elbúcsúzni tőled, ha én nyugtatom őt.

Odakint tompa reccsenés hallatszott. Draco megfordult, hogy kinyissa az ajtót.

Hermione azon tűnődött, vajon elég gyorsan tud-e mozogni ahhoz, hogy elkábítsa a férfit. Megmozdult, és a varázsló azonnal visszanézett rá.

Perselus belépett az ajtón, és ide-oda nézett közöttük. A szája gúnyos gúnyra görbült, de a lány látta a szemében a megkönnyebbülés finom áradását.

– Persze, rá kellett volna jönnöm, hogy valahol nálad van, ha már a Roxfortba soha nem hozták be.

Hermione a háta mögé csúsztatta a kezeit, és fájdalmasan szoros ökölbe szorította őket.

– Akkor mindenki náluk van?

Perselus bólintott.

– Gabrielle Delacourt-ot egy hete titokban elfogták. Őt használták arra, hogy előcsalják Fleurt.

Hermione lassan megrázta a fejét.

– Fleur soha nem…

Az összes menedékház.

Fleur mindegyiket ismerte. Ő őrizte és tartotta őket karban.

Hermione ismét megrázta a fejét.

– Nem ő volt a titkokgazda. Ez nem lehetett elég.

Perselus szája gúnyosan megcsavarodott.

– Sussex végtelen leleményességével a lehetetlen is lehetségessé válik. Úgy tűnik, valami összefügg azzal, ahogy a véla haszználja a mágiáját. Hónapok óta dolgoznak azon, hogy tökéletesítsék a Fidelius áttörését. – A savanyú megvetés a hangjában elnémult. Fáradtnak tűnt.

Azon tűnődött, vajon ugyanolyan kétségbeesést hordoz-e a saját okklumenciafalai mögött.

Perselus Hermionéra meredt, az arckifejezése óvatos volt.

– Mi történt a Roxfortban?

Hermione lesütötte a szemét.

– Harry egy horcrux volt. Ma tudtam meg, miután a támadás már elkezdődött. Amikor megerősítettem ezt, megpróbáltam meggyőzni Harryt, hogy az Ellenállás vonuljon vissza, de ő úgy gondolta, hogy ha az összes horcruxot elpusztítják, és ha hagyják, hogy a Sötét Nagyúr megölje őt, akkor beteljesül a prófécia, és mindketten meghalnak.

Perselus arckifejezése elkomorult.

– Hogy jutottál erre a felismerésre?

– Poppy elmondta, hogy az első évben szabálytalanságokat vett észre Harry mágikus szignatúrájában, de Dumbledore elhárította őket. – Hermione hosszan nézett Perselusra. – Te tudtad?

A férfi ajka meggörbült.

– Nem tudtam. Nem törekedtem volna arra, hogy okklumenciát tanítsak neki, ha tudtam volna, hogy egy horcrux van a fejében.

Hermione aprót bólintott.

– Nos, ez most már aligha számít. Meghalt, és nem működött. Hiányzott egy horcrux, és meg kell találnunk. – A lány állkapcsa megrándult, és a hangja feszült volt. – Draco elszúrta az álcáját, amikor Ginnyt kihozza Sussexből. Arra számít, hogy kevesebb mint tizenkét órája van, mielőtt a Sötét Nagyúr tudomást szerez az árulásáról.

Perselus élesen Draco felé nézett, aki közömbös arckifejezéssel bámult vissza.

Hermione nyelt egyet.

– Beleegyeztem, hogy elhagyom Nagy-Britanniát, és biztonságba viszem ki Ginnyt. Perselus, neked kell megtalálnod, és elpusztítanod az utolsó horcruxot. A kutatásom elveszett Grimmauld téren, de mindent meg tudok magyarázni, mielőtt elmegyek.

Perselus arckifejezése még csak meg sem rezdült.

– Valóban, és Draco mit fog csinálni?

Hermione megacélozta magát.

– Előbb elviszi Ginnyt a biztonságos házba, és mindent elrendez, amíg én átadom neked a kutatásomat. Aztán elvisz engem, és visszatér.

Perselus hallhatóan felhorkant, és Dracóra nézett.

– Tényleg? Ez a terved? És elvárják tőlem, hogy kövessem a parancsokat?

Draco visszabámult, az ajka gonoszul görbült.

– Nekem mindegy, hogy mit csinálsz. Granger elmegy.

Perselus felvonta a szemöldökét, és visszanézett Hermionéra.

– Tényleg?

Hermione szája sarka lefelé húzódott.

– Igen. A szavamat adtam neki, hogy elmegyek.

Perselus elég sokáig hallgatott ahhoz, hogy a lány szíve dobogni kezdjen a mellkasában.

Megforgatta a szemét.

– Rendben, tekintve, hogy úgy tűnik, én vagyok az egyetlen, aki még emlékszik a Rend céljára.

Hermione megidézett egy asztalt, majd a gyöngyös táskájában kotorászott pergamen és tinta után. Írni kezdett, majd felnézett Dracóra.

– Most már el kéne vinned Ginnyt. Így én is ott leszek, mire felébred. Feltételezem, nem egy gyors út lesz oda, ahová elrejtesz minket.

Draco a lányra meredt, a szemei számítóak voltak.

– Nem bízom benned, Granger. Pitonban még kevésbé bízom.

Hermione szíve megállt, de csak lassan pislogott.

– Rendben. Akkor maradj.

Visszanézett a tekercsre, és folytatta az írást. Hosszú csend volt.

– Megtörhetetlen Esküt akarok – mondta hirtelen Draco.

Hermione ujjai megrándultak, mielőtt felnézett a férfira.
– Tőlem?

Draco gúnyosan elfintorodott.

– Nem, nem tőled. Pitontól. A szavát akarom, hogy nem avatkozik bele, és nem visz téged sehova.

Hermione Perselusra nézett, a szíve hevesen dobogott a mellkasában.

– Rendben. Akarod, hogy én legyek az eskető?

– Mindketten bolondok vagytok – mondta Perselus, és kihúzta magát.

– Megteszed? – Draco szemei résnyire összeszűkültek.

Perselus oldalra pillantott Hermionéra, majd felhorkant.

– Persze, megteszem a Megszeghetetlen Esküt. – Intett elutasítóan a kezével – Tekintve, hogy csak így lehet bármit is elérni.

A fogadalom percek alatt megszületett.

Draco nem nézett Perselusra, miközben kihúzta a fogadalmat, a tekintete Hermionéra szegeződött.

Aztán Draco felállt, tekintete még mindig a lány arcán volt.

– Néhány óra múlva visszajövök.

Felkapta Ginnyt. Mielőtt eltűnt volna, Hermione ajkai szétnyíltak.

Hogy kimondja…

Mondani…

– Rendben. Várlak – mondta, visszafordult az asztalhoz, amelynél eddig írt, és újra felvette a tollat.

Nem nézett fel, amikor a férfi csendben hoppanált.

Abban a pillanatban, ahogy eltűnt, elejtette a tollat, és felnézett, dermedten bámult arra a helyre, ahonnan a férfi eltűnt. Félig-meddig azt várta, hogy Draco újra megjelenik.

De nem jelent meg.

Ujjai néhány pillanatig az asztalon kopogtak, aztán megfordult, és elment Perselus mellett, felkapta a táskáját a padlóról, és a pálcája hegyével rúnákat vésett a padlóba. A csapóajtó felizzott és megjelent. Letérdelt, és elkezdte kihúzni a készleteket.

Perselus elhallgatott, miközben a nő elkezdett kiüríteni néhány üvegfiolát, majd finom üveggömbök sokaságává varázsolta őket.

Egy üstöt húzott elő a táskájából, és erős lángot varázsolt alá, mielőtt egy egész hordónyi porított ezüstöt borított bele Draco készleteiből.

– Sosem gondoltam volna, hogy Dracót ilyen könnyen át lehet verni.

Hermione állkapcsa megrándult, miközben előhúzott egy kancsó gyantát.

– Mindig is mindennél jobban el akart távolítani a háborútól. – Egy pillanatra elhallgatott, mielőtt hozzátette: – Már mondtam neked, hogy fontos neki az életem. És önmaga ellenére nem akarja, hogy gyűlöljem őt. Azt hiszem, mondhatnánk, hogy most már kiszámítható gyengeségei vannak.

Összepréselte az ajkát, és a torka összeszorult.

– Soha nem szegtem meg a szavamat neki, ő bízik bennem, hogy megtartom a szavamat.

– Soha többé nem fog bízni benned, ha rájön, hogy hazudtál neki.

Hermione nem nézett fel a munkájából.

– Nem. Nem hiszem, hogy fog.

– Elmondod, hogy mit tervezel? Elmész, hogy te magad ölöd meg a Sötét Nagyurat?

A lány szája sarka lefelé görbült, miközben megrázta a fejét.

– Fel fogom robbantani Sussexet.

Hosszú csend következett.

– Tényleg?

Hermione megvonta a vállát.

– Elméletileg lehetséges, és jelenleg nincs bőséges választási lehetőségem.

– Mindenkit meg akarsz ölni abban az épületben, hogy megmentsd Dracót?

Hermione elkezdett gyantát csepegtetni tucatnyi gömbbe. A keze biztos volt, a figyelme borotvaéles.

– Szükségem van arra, hogy Draco életben maradjon. Nem tehetem… szükségem van rá, hogy éljen. – Nyelt egyet, és felemelte az állát. – Különben is, abban az épületben szinte senki sincs, akit meg lehetne menteni. Megpróbáltam megmenteni az utolsó átokosztag áldozatait, de nem sikerült. Mind meghaltak. – Elővett egy dobozt, amely több mint száz fiolával, magas koncentrációjú méreggel volt tele. Aeroszolos formában egy csepp elég volt egy szoba elpusztításához. – Gyorsan meg tudom csinálni mindenkinek, aki ott van. Ez… ez volt a legjobb, amit legutoljára megtehetek.

Minden üveggömbbe néhány cseppet mért.

– Ha felrobbantom a Sussexet, megmenthetem Dracót, megkímélem az áldozatokat attól, ami egyébként történne velük, és megölhetem az ott dolgozó tudósokat. Talán még Dolohov is ott lesz. Tom valószínűleg nem fog újra építeni egy teljesen új labort, most, hogy Harry halott. Nem lesz elég tudósa ahhoz, hogy ilyen léptékben újratöltse, még ha akarná sem. Ami azt fogja jelenteni, hogy nem küldhet oda mindenkit, akit a Roxfortban bebörtönöztek. Biztos vagyok benne, kitalál majd valami mást, de legalább nem tudja majd mindannyiukat halálra kínozni, hogy az ügyét előmozdítsa.

Perselus percekig hallgatott.

– Szóval… ez az én tervem. Talán jobb, ha elmész – mondta Hermione anélkül, hogy felnézett volna. – Még sosem készítettem ilyen típusú bombákat. Lehet, hogy felrobbantom az épületet.

– Biztos vagyok benne, hogy sokkal gyorsabb halál lesz, mint amit Draco fog tenni, ha visszatér, és azt találja, hogy a menedékháza elpusztult. Akkor ez egy öngyilkos küldetés számodra, vagy szándékodban áll visszatérni?

Hermione lepecsételt néhány üveggömböt, és nagyobb gömbökbe helyezte őket.

– Vissza kell jönnöm. Draco miatt.

– Ha nem jössz vissza, ő biztosan megpróbál majd megölni.

A lány hátsó részében ingerültség bugyogott fel, és szorította a kezét egy üvegcsén, amiben összetört tűzrák-tojásokat tartott.

– Biztos vagyok benne, hogy kitalálsz valamit, Perselus. Majdnem annyi ideje kémkedsz, amióta én élek.

Újabb hosszú csend következett.

– Ha te nem jössz vissza, mit vársz tőle, mit fog csinálni?

Hermione megdermedt, és az okklumenciafalai meginogtak.

– Vissza fogok jönni. Megmondtam Dracónak, hogy itt fogok várni rá.

Perselus nem mondott mást. Csak állt és rosszalló csendben figyelte a lányt.

Tucatnyi bombát készített, egyik sem volt nagyobb, mint egy cikesznél, és mindegyiket ezüstbe burkolta, mielőtt belemártotta őket a láthatatlanná tévő bájitalába, és a köpenyének számtalan zsebében tárolta őket.

Aztán felállt, felvette az asztalon lévő papírt, félbehajtotta, és elkezdte elrakni a táskájába, mielőtt tétovázott, és visszatette. Elővette a kését, és mindkettőt a köpenye egyik üres zsebébe csúsztatta.

Odapillantott a padlón szétszórt bombaanyagok rendetlenségére.

– Ne nyúlj semmihez. Majd feltakarítok, ha visszajöttem. Én most megyek.

Perselus alaposan végignézett rajta. Onixszín szemei kifürkészhetetlenek voltak.

– Hogyan szándékozol odaérni?

Hermione szíve hevesen kalapált a mellkasában a nyugtató ellenére, de felemelte az állát, és a szája sarka megrándult.

– Egyszer elvittél Ashdownba gyűjtögetni. Régebben minden héten odajártam, amíg őrvarázslatok miatt el kellett mennem onnan.

Perselus még egy pillanatig bámulta a nőt, majd kinyújtotta a kezét.

– Add ide őket. Majd én megcsinálom.

Hermione szeme tágra nyílt. Egy pillanatig habozott, mielőtt megragadta a köpenye szövetét, és megrázta a fejét.

– Megígértem Dracónak, hogy elmegyek, és nem jövök vissza. Ha ez nem működik, és Draco… – A hangja rövid időre elakadt. A padlót tanulmányozta. – Kell lennie valakinek, aki megtalálja a horcruxot. Különben is – mutatott lefelé a köpenyére –, nem volt sok időm. Hanyagul készültek el… aktiválnom kell őket.

A férfi szeme összeszűkült. Megvonta a vállát, és az ajtó felé kezdett fordulni. Ahogy kihúzta az ajtót, megrándultak az ujjai, és a válla fölött átpillantott. Perselus ott állt, és óvatosan figyelte őt.

– Perselus – kezdte, de a hangja megingott. Elfordította a tekintetét, nyelt egyet, és újra belekezdett. – Perselus, ha nem jövök vissza, mondd meg Dracónak, hogy…Mondd meg Dracónak, hogy én…

A feje lehajtotta a fejét, és gyorsan végigsimított az ujjbegyeivel az arcán. Megtisztította a hangját, és megrázta a fejét.

– Ne is törődj vele. Gondolom, ő tudja.

Összeszorította az állát, miközben kinyitotta az ajtót, átlépett rajta, és hoppanált.

hozzászólások: 0