69. fejezet

2005. június

Perselus hamarosan jön. Perselus hamarosan jön.

Hermione úgy érezte, mintha ólommá válna. A mellkasában állandó fájdalmat érzett, és mintha egy kő szorult volna a torkába, minden egyes nyeléskor érezte.

A rémület és a kétségbeesés tapintható érzése terjengett körülötte és benne. Olyan volt, mintha az emelkedő árral együtt megfulladna, a víz elérte az arcát, lassan csúszott végig a bőrén, percenként egy kicsit magasabbra csobogva. Be volt zárva, és nem tehetett mást, csak ült, és érezte, ahogy a víz átvonul rajta.

Vissza akarta kapni az okklumenciáját.

Most, hogy emlékezett rá, az érzetre, és most elveszítette. A halál és a csonkítás, mindenki, akit látott meghalni, ott volt az elméje előterében. Nem volt ez mindig így. Régebben volt tér az érzelmi gyötrelem elől, de most már nem volt.

Hamarosan Draco is egy újabb ember lesz, aki azért halt meg, mert nem tudta megmenteni.

Nem gondolta, hogy bármilyen okklumencia valaha is elhalványítaná a fájdalmat.

Ha csak egy kicsit is okklumenciát használna, úgy gondolta, képes lenne elmondani mindent, amit úgy érzett, hogy el kell mondania, megkérdezni tőle, amit tudni akar. Ehelyett valahányszor megpróbálta felhozni a témát, a hangja megtört, a válla remegni kezdett, és sírni, majd hiperventillálni kezdett.

Draco sztoikusan hagyta, hogy sírjon, majd átkarolta, és megnyugtatta, amikor a lány túlságosan zihálni kezdett.

Hermione dühösen rándult meg.

Legszívesebben üvöltözött volna vele. Ne fogadd el ezt! Hagyd abba a beletörődést. Összetöröd a szívemet. Ne tégy úgy, mintha minden rendben lenne. Nincs rendben. Sosem lesz rendben. Ne légy gyászos.

Könnyű volt dühösnek lenni a férfira… legalábbis még mindig próbálkozott. Ő csak beletörődött a dologba.

Végül összeomlott, és addig dühöngött miatta, amíg pánikrohamot nem kapott. A tervei ostobák és önzőek voltak. Nem volt igazságos, hogy varázsló meghalhatott, és neki kellett tovább élnie mindennel. Ha hagyta volna, hogy ő segítsen neki megmenteni Ginnyt, talán mindez nem történt volna meg. A varázslónak hagynia kellett volna, hogy együtt dolgozzanak. Ha nem lett volna olyan irányító, és nem próbált volna mindent egyedül csinálni… talán minden másképp alakult volna.

Csak állt ott szó nélkül, miközben a lány mindent kiadott magából. Egészen addig, amíg Hermione hiperventillálni nem kezdett, és össze nem rogyott a padlón, a karjait védelmezően a hasa köré kulcsolva. A férfi csitította, és köröket dörzsölt a hátán, miközben a boszorkány sírva próbálta lerázni magáról.

– Ne tedd ezt velem, Draco. Ne tedd ezt velem. Ne-ne-ne-ne-ne-ne-ne-ne…

Ezután Dracót elhívták, a lány pedig magára maradt, hogy forrongjon, és kényszeredetten rádöbbentjen, hogy a férfi szándékosan csinálja.

A varázsló tudott olvasni a gondolataiban. Tudta, hogyan működik az elméje. Montague támadása előtt mindent elkövetett, hogy megszúrja és megutáltassa magát vele. Adott neki egy célpontot, valamit, amire koncentrálhat, egy módot, hogy levezesse a stresszt. Ha dühös volt rá, kevésbé volt önpusztító. A dühe tompította a bűntudatát.

Akkor lánynak könnyebb lett volna elmennie.

De ő nem akarta, hogy irányítsák.

Ezek után lenyelte a dühét. Nem akarta elvesztegetni az idejét azzal, hogy dühös legyen.

De, amikor egyedül volt sikítani akart, és összetörni mindent, ami elérhető közelségbe került. A bilincsek fizikailag megakadályozták abban, hogy bármit is tegyen a síráson kívül. Égett a dühtől, a pusztulástól és a bűntudattól, anélkül, hogy képes lett volna levezetni. Úgy érezte, mintha ez belülről mérgezné, mintha az érzelmek megrothasztanák a vért az ereiben.

Megszállottan folytatta a könyvkötegek átnézését, amelyek a szobája padlójának több mint felét beborították. Ha elégszer elolvassa őket, talán áttörést ér el, talán meglát valamit, ami felett eddig átsiklott.

Amikor Draco meglátogatta, igyekezett nem tudomást venni arról, hogy elmegy.

Szokatlanul sok szabadideje volt a roxforti csata évfordulója előtt. Lucius volt a felelős a „vadászatért”, és a kivégzéseket az évfordulós ünnepségig felfüggesztették.

Draco a legtöbb időt vele tudta tölteni.

A lány pedig átadta magát neki. Minden részletre kíváncsi volt belőle.

Még többször szeretkeztek. Az első alkalom után most már könnyebb lett. A lány biztos volt benne, hogy képes megbirkózni vele, hogy abba tudja hagyni, ha kell. Fizikailag is képes volt közölni vele olyan dolgokat, amelyeket nehezen tudott sírás nélkül megfogalmazni.

Magához tudta ölelni a férfit, és azt kívánta, hogy soha ne engedje el.

A varázsló a karjaiban tartotta őt, és végigcsókolta a testét. Megérintette és belegabalyodott a hajába. Végigsimította a nyakát és a vállát, mintha méricskélné és megjegyezné, hogyan illik a kezébe. A férfi beléhatolt, és a lány a szemébe nézett, figyelte, ahogy a pupillák kitágulva pislákolnak és színt váltanak.

Az enyém. Az enyém. Az enyém. Úgy érezte, mint a szívverést.

Az enyém.

Megkapni és megtartani…

Kétségbeesetten húzta ajkát a sajátjához, átkarolta a vállát, ujjait a hajába fonva, magába szívta a vele való együttlét érzését, Draco szívverésének ritmusát vele együtt.

Jóban-rosszban…

Betegségben és egészségben…

A boszorkány végigsimította ujjait a rúnákon, érezte az ott lakozó kérlelhetetlen mágiát. Megcsókolta a férfi minden egyes sebhelyét, és ő is megcsókolta az övét. Összekulcsolták a kezüket, összeérintették az orrukat, és egymásnak suttogtak.

Minden pillanatot lassan éltek meg. Alig volt még idejük, nem akarták elvesztegetni azzal, hogy elkapkodják.

Utána Hermione a férfi karjaiba kuporodva feküdt, a hátát a férfi mellkasának támasztva.

Otthon. Ilyen érzés az otthon.

Megfogta a férfi bal kezét, és az alsó medencéjének duzzanatához szorította.

– Ez ő – mondta. – Nos… – összeszorult a torka – valószínűleg a következő hónapban már érezni fogom, ahogy mozog. A könyv szerint az elején olyan érzés, mintha hullámzana.

Draco ujjai megrándultak a lány kezében, és egy csókot nyomott a csupasz vállára.

A boszorkány lefelé bámult, és a férfi kezét tanulmányozta az övé alatt, ahogy az a hasán terült szét.

– Ezt hívják első magzatmozgásnak, amikor először érzni, hogy a baba megmozdul.

Ebéd után Draco elkísérte a lányt a kastély déli szárnya mentén futó sövény mellett. Ahogy a melegház körül sétáltak, Hermione meglepetten megállt. A Malfoy-birtokon volt egy szárnyas lovakból álló istálló.

A lány szótlanul állt az ajtók előtt, és bámult befelé, hatalmas abraxaniak, grániaiak és ethonaiak. Mindegyikük rácsos istállókon keresztül bámult le rá és Dracóra. Patáikkal toporzékoltak, fejüket dobálták, és nyihogtak, amikor Hermione előre merészkedett.

A lány felnyúlt, és egy kecses grániai meglebegtette füstös szárnyait és orrát átdugta a rácson, Hermione tenyeréhez simulva.

– Nem is tudtam, hogy vannak lovaitok – mondta a lány, miközben megsimogatta a mén pofáját, és megvakarta a fülét. – Azt hittem, hogy a kastély melletti birtok nagy részét már felfedeztem. Nem is tudom, hogy nem vettem észre az istállókat.

Draco furcsán hallgatott. Megfordult, hogy ránézzen. A férfi arcán olvashatatlan kifejezés ült, ahogy a lányt tanulmányozta.

Lehajtotta a fejét, és úgy tűnt, néhány másodpercig tétovázik.

– Tudtál róluk. – A férfi lesütötte a szemét. – Télen naponta jártál ide. Február végén abbahagytad.

Hermione Dracót bámulta, ujjai a grániai nyakát dörzsölték. A ló majdnem felborította, ahogy a talárját szaglászta.

Visszafordult, és megvakarta a homlokán lévő örvényt, miközben próbálta feldolgozni a kinyilatkoztatást.

A szája kinyílt, de nem jöttek ki belőle szavak. Nyelt egyet, és többször megköszörülte a torkát.

– Ó – sikerült végül könnyed hangon kimondania, miután felállt, és megsimította a grániai sörényét. Az orra és a szeme égett a portól, és a széna betegesen édes illatától.

Egy perc múlva bólintott.

– Ennek van értelme.

Ismét bólintott, és megköszörülte a torkát.

– Azt hiszem, elvesztettem néhány emléket… azt hiszem, az első rohamom alatt. – Tovább babrált a lóval, anélkül, hogy visszanézett volna Draco felé. – Ez… ez olyan érdekes, ahogy az emlékezet működik. Valószínűleg sok olyan dolog van, amiről nem is tudom, hogy nem emlékszem rá… Ez… – Nehezen tudta kitalálni, mit is mondjon. – Biztos nagyon furcsa lehet nézni.

– Nem hiszem, hogy ez a te rohamod volt – mondta Draco a háta mögül. – Ez olyasmi, amit a Sötét Nagyúr csinál. Egy legilimencia technika, mondhatnánk ezt is. Széttépi az emlékeket. Beszélt egy módszerről a múltban. Fogja őket, és apró darabkára széttépi. Élvezi érezni a lelki gyötrelmet, amit az áldozatok átélnek, amikor elveszítik az emlékeiket.

Szünetet tartott.

– Régen boldoggá tett téged, hogy idejössz, ezért elvette ezt tőled.

Draco előhívott néhány almát a közeli tárolóból, és levágott egy darabot, majd átnyújtotta Hermionénak. A boszorkány a tenyerébe tette, és felemelte. A ló pofája súrolta, és csiklandozta a bőrét, miközben szuszogva evett.

– Voltak más dolgok is? – kérdezte. – Más dolgok, amikre nem emlékszem, hogy elfelejtettem volna?

– Volt egy emléked az apádról. Azt mesélte neked, hogy hajtogass össze ezer papírdarut, hogy egy kívánságod legyen. Csak ennyiről tudtam.

Hermione felállt, és hideget érzett, ahogy magába szívta.

– Csodálkoztam… miért is tettem ezt.

Még néhány ló átdugta a fejét az istálló rácsain, és fel-le dobálták a fejüket, amíg Hermione egyesével haladt a lovak mellett, megsimogatta az orrukat, miközben almaszeletekkel vesztegette meg őket a nyugalomért.

Érezte, hogy Draco figyeli őt, és ettől összeszorult a gyomra, miközben próbálta kiszámolni, miért hozta őt oda.

– Szóval… miért kell tudnom a lovakról? – kérdezte, miközben megvakargatta egy abraxan fülét, akinek a feje akkora volt, mint egy elefánté.

Draco átnyújtott neki egy újabb almaszeletet, mielőtt válaszolt volna.

– Elegendő erőforrással a zsupszkulcsok és a hoppanálás nyomon követhető jeleket hagynak maguk után. A jelenés és a seprűk nem jutnak elég messzire, elég gyorsan. A szárnyas lovak gyorsabban repülnek, mint bármely más varázslény. A kastélytól Dániába lóháton fogsz repülni. Ott van egy menedékház, ahol van egy nemzetközi zsupszkulcs, az elvisz téged Ginnyhez.

Hermione ismét bólintott, levonult a lovakról, és szó nélkül elsétált Draco mellett. Persze ez is csak egy újabb lépés volt a távozása felé. Úgy tűnt, mintha minden, amit tett, csak egy újabb fázis lenne a búcsúzkodás folyamatában.

Éppen kúria felé tartottak, amikor Draco megmerevedett és megdermedt, arckifejezése a hitetlenkedés és a düh keveréke lett. Hermione idegesen meredt rá.

Lucius.

– Astoria épp most hoppanált be az előcsarnokba – mondta.

Hideg járta át Hermionét. Luciushoz képest Astoria kisebb kellemetlenség volt, de mindkettőjük kombinációja borzasztóan rosszkor jött.

Draco gúnyosan fintorgott, és az ég felé nézett.
– Miért van az, hogy soha semmi nem megy félgőzzel?

Néhány másodpercig fókuszálatlan volt a tekintete. Amikor kitisztult, dühösen felhorkant.

– Még egy újabb ember, akivel meg kell küzdenem.

Bal keze a pálcatartója felé tévedt, miközben a kúria felé sétált, a kavics hangosan ropogott a cipője alatt.

Hermione követte őt, és elfogta egy torokszorító érzés, amikor eszébe jutott, hogy Draco valószínűleg az apja visszatérése óta arra számított, hogy meg kell ölnie Luciust, és most már Astoria is rajta van ezen a listán.

Astoria esetében ez nem volt meglepő. De Draco az évek során megvédte az apját, ebben Hermione biztos volt. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha Draco valamikor megrendezte volna Lucius halálát, mint hogy az apja állandó kiszámíthatatlanságát megmagyarázza.

Draco megállt a rózsakertben, és elkomorult.

– A veranda felé tart, hogy találkozzon velünk.

Úgy tekergette a nyakát, hogy az megroppant, majd kiegyenesedett, miközben az arckifejezése az érzékelten gonoszságra kényszerítette magát. Elsétált a kúria sarkára, Hermione néhány alázatos lépéssel követte őt. Astoria csípőre tett kézzel várta őket.

Astoria szája sarka felfelé görbült, ahogy a lépcsőn lefelé bámult Dracóra és Hermionéra. Felemelte egyik vékony vállát.

– Gondoltam volna, hogy titeket ketten együtt talállak itt kint…

– Gondolom, egy házimanót kérdeztél meg – mondta Draco, miközben felment a lépcsőn, és hűvösen végignézett a lányon. – Azt hittem, a nyarat Franciaországban töltöd, Astoria. Elűztek téged?

Astoria ajkai úgy görbültek, hogy a fogai rövid időre kivillantak, miközben felemelte az állát.

– Az ünnepségre jöttem. Te leszel a díszvendég. Tudod, hogy mennyit fognak beszélni az emberek, ha a feleséged nem vesz részt rajta veled együtt?

Draco szkeptikusan felvonta a szemöldökét, Astoria pedig Hermionéra pillantott.

– Most mi van? El akartad vinni őt? Az öledbe ülteted, és nyilvánosan simogatod, ahogy Amycus teszi az övével? – A boszorka megforgatta a szemét. – Nem, ez aligha a te stílusod. Nem tarthatod őt egy hegynyi őrvarázslat alatt, ha kiengeded a nyilvánosság elé. – Astoria a fejét csóválta. – Nem kell engedélyt kérnem, hogy visszatérjek a saját otthonomba. Azért vagyok itt, hogy a szeretett férjem mellett jelenjek meg. Az emberek kezdenek beszélni.

Astoria arckifejezése egyre jobban összeszorult, és az ajkai vékonyra préselődtek, miközben neheztelve bámult fel Dracóra.

– Nem mintha te valaha is odafigyelnél, de ne nagyon beszéljenek rólad. – A hangja negédes volt. – Képtelen vagyok mást tenni, mint válaszolni a rólad szóló végtelen kérdésekre, amikor kimegyek. Mind azt akarják tudni, mikor látogatsz meg. – A nő felnevetett, mintha üvegszilánkok törnének. – Adrian viccelődött egy partin, hogy azért maradtál itt Angliában, mert kezdenek előjönni az apai érzéseid, és akkor az egész terem nevetett, mert mindenki tudja, hogy te csak gyilkolni tudsz.

Draco szája sarka megrándult.

– Hát, eléggé elfoglalt leszek az idő nagy részében. Az esemény jelentős idejét apámmal fogod tölteni. Nem hiszem, hogy ti ketten ismeritek egymást.

Astoria törékeny arckifejezése fodrozódott, ahogy bizonytalanság villant az arcán.

– Tényleg? Lucius? Visszatért Nagy-Britanniába?

Aztán az arckifejezése kiélesedett, és Hermionéra pillantott.

– Miatta?

Draco követte a felesége tekintetét, és megkeményedett szemmel meredt Hermionéra.

– Aligha. A Sötét Nagyúr visszahívta, hogy átvegye néhány feladatom, most, hogy az új státuszom miatt ennyi időmre van szükség.

Draco szája gúnyos vigyorra görbült.

– Egy kicsit különc az apám, de bizonyos érdeklődési körötök közös, talán megkedvel majd téged. – Megvonta a vállát, és még egyszer végignézett Astorián, mielőtt egy gyors kézmozdulattal felvezette Hermionét a lépcsőn. – Menj az útból, Astoria, ha lehet.

Elindult az ajtók felé, Hermione pedig követte őt, és igyekezett nem felvenni a szemkontaktust Astoriával.

Ahogy Hermione elhaladt mellette, Astoria halkan megszólalt:
– Meg fog ölni téged.

Hermione rövid időre megdermedt, Astoria folytatta:

– Hát nem tudtad? Halott vagy… amint a baba kikerül a hasadból. A Sötét Nagyúr a holttestedet akarja. Remélem, valami aljas dolgot csinál veled.

– Astoria, nem emlékszel talán, hogy mit mondtam néhány hónapja, hogyan ne beszélj a Sárvérűvel? – Draco vészjóslóan húzta ki magát az ajtóból.

Astoria elsápadt, és hátralépett.

– Sárvérű. – Draco hangja éles volt, mint a penge. – Gyere, mielőtt megráncigállak!

Hermione továbbindult Draco felé, miközben érezte, hogy Astoria tekintetét a hátán.

Amikor beértek a szobájába, Hermione mély levegőt vett, és megfordult, szorosan összefonva a karját maga körül.

– Mondd el az egész tervet. Tudnom kell… el kell mondanod az egész tervet.

Draco határozottan becsukta az ajtót, és megállt előtte. Szemei számítóan bámultak a lányra. Egy pillanat múlva lenézett, és megigazította a bilincseit.

– Feltéve, hogy Perselus nem késik, akkor még az évfordulós ünnepség előtt távozol. Gyorsabban destabilizálná a dolgokat, ha nem jelennék meg az esemény alatt. Erőfitogtatásnak szánják, a Sötét Nagyúr nehezen fogja megbocsátani a távollétemet. – Elutasítóan legyintett a kezével. – De… ez mind mellékes. Amint lekerülnek a bilincseid, te és Perselus azonnal Dániába repültök. Ő tudja a menedékház helyét. Amikor átveszitek a zsupszkulcsot, ő visszatér. Ha minden a terv szerint alakul, az eltűnése észrevétlen marad, és addig marad a helyén, amíg csak tud.

Hermione megrázta magát.

– És mi lesz veled? – Úgy érezte, mintha halálra zúznák. – Miután elmegyek… mi történik veled pontosan?

A szája vékony mosolyra görbült.

– Gondoskodom róla, hogy senki ne vegye észre, hogy Perselus fél napra eltűnt. Úgy teszek majd, mintha megpróbáltam volna elszökni veled, és otthagyok egy másik halálfalót, akiről azt fogják feltételezni, hogy a másodlagos érintett fél – sóhajtott egyet. – Úgy volt, hogy Montague lesz az, tekintve, hogy köztudottan vonzódik hozzád. De most más lehetőségek is vannak a fejemben. – Megvonta a vállát. – Ez így is, úgy is jelentéktelen részlet.

– Mi történik veled? – kérdezte Hermione újra.

A férfi komolyan találkozott a tekintetével.

– Nem fognak elfogni, ha emiatt aggódsz. Túl sok információm van ahhoz, hogy megkockáztassam a kihallgatást.

Lenézett, és úgy tűnt, mintha a cipője orrának fényezését vizsgálná.

– Ne aggódjon! Gyors lesz – halvány mosollyal nézett fel rá. – Meglehetősen jó vagyok abban, hogy gyors legyen.

Hermione szája elgörbült, és elfordult, majd az ablakhoz ment.

Azt hitte, hogy roxfortos raboskodása alatt elfogytak a könnyei, de most azon kapta magát, hogy folyton visszanyerlte őket.

Érezte, ahogy a férfi mögötte lépked, amíg a talárja az övét nem súrolta. Kezét az ablakhoz szorította, és kétségbeesetten bámult ki a birtokra.

Egy ketrec volt. A szabad égbolt és a dombok a szabadság illúzióját keltették. Amióta csak ismerte a férfit, és a foglya volt, ő még nála is jobban a helyére volt láncolva.

– Nem akarom, hogy meghalj, Draco.

A bal keze a lány dereka köré csúszott, és az alhasán pihent. Összepréselte az ajkait, de az állkapcsa még mindig remegett.

– Draco… – A szája elgörbült, és az arccsontja üregesnek és fájdalmasnak tűnt. A mellkasában összezsugorodott a kétségbeesés érzése. Homlokát a hideg üvegnek ejtette: – Ne-ne-ne-ne akarom, hogy meghalj…

– Tudom.

A férfi a másik karját Hermione válla köré csúsztatta, és a lány Draco kézfejéhez szorította az arcát.

A hasára szorította a kezét, és csendben álltak, amíg a férfi fel nem sóhajtott, és fel nem egyenesedett.

– Mennem kell. Most, hogy Astoria is itt van… nem éri meg a tovább kockáztatni.

Hermione a padlóra nézett, és bólintott. A torka elszorult a bűntudattól. Kevesebb mint egy hónapjuk volt, és ő azzal töltötte, hogy kutatott. Most… a hátralévő kevéske időt rövidre szabták.

Visszahúzta a kezét, és a lány érezte, hogy a férfi eltűnik.

Még aznap este is eljött. Miután a kúriában kialudtak a fények, megjelent a szobájában.

– Nos, az apám és Astoria találkoztak. – Elgörbítette az állát, miközben lehúzta magáról a külső díszes köntösét. – Apám még kevésbé kedveli őt, mint ahogy vártam. Gondolom, szerencsétlenebb lenne, ha úgy tűnne, kedvelik egymást, de a vacsora közbeni ellentétek percek alatt fárasztóvá váltak.

A szája sarka egy pillanatra felfelé görbült, mielőtt arckifejezése ismét bezárult.

– Most már itt lehetsz? – kérdezte egy pillanat múlva.

A férfi bólintott.

– Tudni fogom, ha az ajtómhoz jönnek. Valószínűbb, hogy az apám ivócimborát akar, mint hogy Astoria arra számít meg akarom osztani az ágyamat vele. – Leült a matrac szélére.

Hermione mellkasa összeszorult, és lenézett a kezére. Astoria visszatérése a kastélyba bizonyos hangsúlyt fektetett arra, hogy Draco jelen legyen Hermione mellett az ágyban.

A férfi házas. Volt egy felesége.

Mégis itt volt Hermione ágyában, mert ő volt… a szeretője.

Vagy szexrabszolga. Ez volt a rendeltetése, mint pótlék és szexrabszolga.

Függetlenül attól, hogy bebörtönözték, még mindig kategorikusan a szeretője volt.

Felnézett, hogy Draco őt tanulmányozza, és mosolyt erőltetett magára.

– Nem, nem hiszem, hogy Astoria ilyet fog tenni.

Szemtől szemben aludtak. A férfi szinte a mellkasához szorította, és a lány érezte a varázsló szívverését az arcán.

Az éjszaka közepén Draco felült.

– Az apám a kúriában bolyong. – Ez volt minden, amit mondott, mielőtt hangtalanul hoppanált.

Csak ebéd után bukkant fel újra, hogy Hermionét „sétáltassa”. Láthatóan a férfi feszült volt, és nem tett erőfeszítést a beszélgetésre, miközben a kertekben kóborogtak. A rettegés további érzése ült mélyen a gyomrában, ahogy a virágzó rózsák között sétáltak. Folyton a környezetüket fürkészte, és a kúriát szemlélte, mintha arra számított volna, hogy bármelyik pillanatban robbanás robbanhat ki belőle.

– Draco! – Astoria éles hangja átvágta a levegőt.

Draco szája sarka rövid időre felemelkedett, ahogy megfordult, hogy szembe nézzen közeledő feleségével.

Astoria sápadt volt, de az arca mélyedéseit vörösre festette a harag. Végigviharzott a kerti ágyások között. Kifogástalan volt az öltözéke, halványzöld, skarlátvörös részletekkel tarkított talárban. Ahogy közelebb ért, Hermione észrevette, hogy a ruha szegélye és a cipője is skarlátvörös.

– Draco… Draco… Draco… ez…elfogadhatatlan! – Astoria mintha a könnyek határán állt volna, és szinte nem találta a szavakat. – Tűrhetetlen. Obszcén. Én még csak nem is…

Mikor néhány méteren belülre ért, Hermione észrevette, hogy Astoria talárja nem vörössel volt részletezve, hanem fröcskölt és foltos volt.

Mintha egy vértócsába sétált volna bele.

– Mi van, Astoria? – húzta el a száját Draco.

Astoria néhány másodpercig állt Draco előtt, és láthatóan nyelt. Lenézett a talárjára, majd visszanézett a férfira.

– Az apádnak mennie kell. Nem maradhat itt – szólalt meg fojtott hangon. – Ő… ő… ő…

A lány lefelé mutatott magára.

– Az egész előcsarnokot vér borítja. A csillárról dolgok lógtak le… belsőségek, azt hiszem. A portrékon és az összes orchideán, amit Franciaországból hoztam, és az új taláromon! Az egész szoba tönkrement. Mrs. Thicknesse úgy volt, hogy eljön a lányaival és néhányan mások is, az ünnepséget tervező hölggyekkel teázni… most le kell mondanom, mert a ház nagy része vérrel kente össze, és Bobbin azt mondja, hogy a kapunál holttesteket felhalmoztak fel. Küldd el!

Hermione alig járt a kúria másik szárnyában Lucius érkezése óta, fogalma sem volt róla, hogy amit Astoria mondott, igaz-e, vagy csak túloz.

Hermione biztos volt benne, hogy Draco a szobájába őrvarázslatokat tett, miután Lucius visszahozta a kentaurt. Már nem hallott semmilyen hangot az ajtókon vagy az ablakokon keresztül. Néha látott kint vérfoltos vonszolásokat, amikor Dracóval sétáltak, de amint a hálószobája falain belülre került, szinte észre sem vette a kinti világot.

Draco felsóhajtott, és megigazította a talárját.

– Astoria, az a hagyomány, hogy a birtokon él. Van egy saját szárnya a kúriában.

Astoria a levegőbe dobta a kezét.

– Nem használja a szárnyát! A főkapukat és a főbejáratot használja. Mindenhol vér van a kavicson. Ma reggel kicseréltettem a manókkal az egészet, és máris újra beborította. A kúria úgy néz ki, mint egy mészárszék.

Draco bólintott, az arckifejezése szenvtelen volt.

– Tisztában vagyok a kúria állapotával. Megvan az oka annak, hogy nem kértelek meg, hogy térj vissza az ünnepségre. Ha ragaszkodsz a részvételhez, vannak más ingatlanok is Nagy-Britanniában, amelyeket elfoglalhatsz a következő napokban.

Astoria tágra nyílt és hitetlenkedő szemmel bámult fel Dracóra.

– Tudod, mennyit fognak beszélni az emberek, ha a Malfoy-kúrián kívül máshol is fogadok vendégeket?

Draco összevonta a szemöldökét, és hidegen találkozott a lány tekintetével.

– Nem én kértem, hogy jöjjön ide, Astoria. A Sötét Nagyúr parancsára Angliában van. Te pedig szeszélyből vagy itt. Azt várod, hogy engedjek a te preferenciáidnak?

Astoria válaszolni kezdett, de mielőtt megszólalhatott volna…

– Mi ez? Az egész családom együtt egy helyen. Milyen örömteli. – Lucius látszólag a semmiből materializálódott.

Astoria összezsugorodott Draco felé hátrált, aki arrébb húzódott tőle, hogy az apja és Hermione látóhatára közé kerüljön. A mozdulat enyhe volt, mintha csak egyszerűen Lucius felé fordult volna, de Hermione szinte elrejtőzött, miután a férfi megváltoztatta a testtartását.

– Apám, Astoria megdöbbent az előcsarnok állapota miatt.

– Tényleg? – Lucius úgy nyögte ki a szót, mintha egy kisgyerekhez beszélne. – Azt hittem, hogy ez jelentős előrelépés ahhoz a sivár minimalizmushoz képest, amihez oly előszeretettel ragaszkodik.

Astoria látható volt Draco jobbján, és Hermione észrevette, hogy elsápad. A kezei védekezően a hasa felé mozdultak, majd megálltak, ahogy ökölbe szorította őket az oldalán.

– Azt akarom, hogy távozzon! – mondta éles hangon a boszorka. A fülbevalói megremegtek, de felemelte az állát. – Azt akarom, hogy hagyja el a birtokot!

Lucius összeráncolta a szemöldökét, és az orra alá bámult a lányra.

– Valóban? Ki akarsz űzni a saját birtokomról?

– Ez nem a maga birtoka, hanem Dracóé. És az enyém. Én vagyok a birtok úrnője, maga pedig egy vendég, aki visszaélt a fogadtatásával.

– Te vagy a birtok úrnője? – Lucius halkan bazsalygott. – A feleségem volt a Malfoy-kúria úrnője, nem vagyok benne biztos, hogy a mágiánk elvisel egy ilyen alkalmatlan helyettest, amilyen te vagy.

Astoria kipirult, az arca mélyedései skarlátvörösre színeződtek, miközben a fogai dühösen villogtak.

– Nem számít, mit gondol. A Sötét Nagyúr engem választott. Draco vett feleségül. Én vagyok a Malfoy-kúria úrnője. Nem maga az, aki dönthet. Mindent megtettem, amit kértek tőlem. Éltem egyedül, ebben a szörnyű házban, minden elvárt szerepet teljesítettem, mindent megtettem, amit kértek tőlem, soha nem panaszkodtam… még akkor sem, amikor természetesnek vették, majd félretettek és semmibe vettek – Astoria hangja a könnyek határán volt. – Mégis panasz nélkül játszottam a szerepemet, mert…

– Szeretnéd folytatni, ugye? – Lucius gúnyosan nézett Astoriára. – Talán jobban odafigyelnénk rád, ha csendesebb lennél. Egy hangot sem hallottam a Sárvérűtől, mióta megérkeztem.

Draco keze végtelenül aprót mozdulatot vett Hermione felé.

– Tűnjön el erről a birtokról! – Astoria majdnem felsikoltott. – Takarodjon! Takarodjon! Takarodjon…

Astoria nyakának sápadt bőrén hirtelen egy borotvafinom skarlátvörös vonal virított.

Hermione a rémülettől tágra nyílt szemmel figyelt. Egyfajta ziháló, bömbölő hang tört elő Astoria torkából, miközben a feje leesett a válláról, és a teste a földre süllyedt.

Lucius a lába előtt heverő friss holttestre meredt, és a szemöldöke elismerően ívelt.

– Most már sokkal csendesebb vagy – mondta, lehajolt, és a fejét Astoria arccal felfelé görgette, ahol az a fehér kavicsban feküdt. A lány arckifejezése petyhüdt és üres lett.

Lucius az egyik ujjával a lány felé intett.

– Maradj így, és idővel talán javulni fog a véleményem rólad.

Hermione döbbenten nézett Draco felé.

Lucius kiegyenesedett, felsóhajtott, és hátrahajtotta a fejét a napfényben.

– A birtok máris jobban érzi magát. Apám azt szokta mondani, hogy a friss vérnél nincs jobb, ami táplálhatná a rózsákat.

– Megölted a feleségemet, apám – jelentette ki Draco. Hermione nem látta az arcát, de a hangja hitetlenkedő volt.

– Tisztában vagyok vele. – Lucius felhorkant, és a szeme sarkából Dracóra nézett. – Ne is próbálj meggyőzni arról, hogy hiányozni fog neked. Ízléstelen és indiszkrét volt. Most elvehetsz egy olyan nőt, aki képes örököst nemzeni. Meséltem már neked arról a bájos fiatal boszorkányról, akivel tavaly télen találkoztam Bulgáriában? Tisztavérű. Még csak tizenhat éves, de nagykorú lesz, amint letelik a kötelező gyászidőszakod. Akkor már nem leszünk kötelesek bemocskolni a családunkat azzal, hogy sárvérűek vonulnak végig a kúriánkon, mint egy sor kurvát.

Draco ujjai megrándultak, és a válla megmerevedett.

– Tisztában vagy vele, hogy engedélyt kell kérnem az újraházasodáshoz?

– Valóban. Amit könnyebben megszerezhetsz, ha még nincs feleséged és béranya a kezedben. Hat hónap múlva, amikor a Sötét Nagyúr megkapja a kívánt információkat, és a Sárvérű halott lesz, a dolgok másképp alakulnak. Valakinek aggódnia kell a jövődért, tekintve, hogy te nem vagy hajlandó rá.

Draco megrázta a fejét, és végigsimított a haján.

– Aligha számíthatsz arra, hogy ez büntetlenül marad. A Sötét Nagyúr megköveteli, hogy személyesen hagyja jóvá a Szent Huszonnyolcak bármelyik tagjának megölését a kivégzésük előtt.

Astoria vére átszivárgott a földön Draco cipője felé. A pálcájával suhintott, és eltüntette.

Lucius lustán forgatta a pálcáját az ujjaiban.

– Kétlem, hogy a Sötét Nagyúr gyászolni fog egy terméketlen boszorkányt, függetlenül a származásától. A te és én továbbra is lényegesen nagyobb érteket képviselünk, mint ő. Ha egyszer megtudja, hogy milyen szüntelenül beszélt, gondolom, elég könnyen megúszom.

Lucius könnyedén letérdelt, és felkapta Astoria fejét a földről, mielőtt megragadta a holttest karját.

– Ne aggódj! Biztosítalak, hogy a Sötét Nagyurat mélységesen bántja az impulzivitásom. Reménykedhetsz az ellenkezőjében, de azt tanácsolom, hogy egy órán belül számíts a visszatérésemre. Ha még mindig engedelmes fiam vagy, talán leszel olyan jó, és készíttetsz nekem egy fájdalomcsillapító bájitalt.

Lucius újabb szó nélkül hoppanált, és Astoriát is magával vitte.

Draco néhány másodpercig csak állt, és bámulta a vérfoltos kavicsot, mielőtt Hermione felé fordult. Az arckifejezése leplezett volt.

Hermione néhány másodpercig bámult rá, a szemét tanulmányozva. A mellkasa kezdett fájni. Mély levegőt vett, mielőtt megszólalt:

– Ezt te tervezted.

A férfi egy pillanatig nem reagált, aztán a szája sarka felfelé görbült.

– Okos.

Hermione nem mosolygott vissza.

Egy pillanat múlva a férfi szeme felcsillant, arckifejezése megkeményedett, miközben elfordította a tekintetét.

– Mit vártál, Granger? Nem lepődhetsz meg. – A férfi gúnyosan gúnyolódott, és az orrcimpái kitágultak. – Megtámadott téged. Megpróbálta kivájni a szemedet.

Fájt a torka, és összerezzent, ahogy eszébe jutott az érzés, ahogy Astoria pálcája a szemgolyójába fúródik, és a teljes rémület, amikor azt hitte, hogy megvakul.

– Nem felejtettem el.

Draco röviden felnevetett.

– Hamarabb megöltem volna, de elterelte a gyanút az, hogy egy csinos feleség van a kúriában. Az, hogy ennyi hónapig egyedül éltek itt veled, felkeltette volna a figyelmet. Ez volt az egyetlen ok, amiért életben hagytam.

– Utálom, amikor miattam ölsz meg embereket – mondta Hermione, és élesen megfordult a kavicson, úgy, hogy az csiszolódott a lába alatt. A vérfoltos földet bámulta, a szája elgörbült. – Utálom. Mindig is utáltam. Annyi minden más van benned, de néha úgy érzem, hogy csak a legrosszabbat hozom ki belőled. Soha nem jutottál volna ilyen messzire, ha én nem lennék. Nem lennél ilyen. Én tettem ezt veled.

Draco néhány másodpercig hallgatott, és felsóhajtott.

– Igazad van. El sem tudom képzelni, hogy így tennék.

Hermione a kezét a szegycsontjára szorította. A fejét könnyűnek és üregesnek érezte, és a mellkasa úgy fájt, mintha megütötték volna, mintha a csontjai összetörtek volna, és a szilánkok lassan halálra vágták volna.

– Régen annyi álmom volt rólunk – mondta csüggedten. – Amikor aggódtam érted, amikor olyan dolgokat tettem, amiket nem akartam, amikor olyan nehéznek éreztem a háborút, hogy azt hittem, végleg meg fogok törni alatta, azt mondogattam magamnak: egy nap majd megszöksz vele. Elmész egy csendes helyre. Nem fogsz sokat kérni, csak te és ő, és ez elég lesz. Ezt szoktam mondani magamnak. Látni akartam, milyen leszel a háborútól távol. Azt gondoltam, talán együtt kiderítjük. Kik lehetnénk a háború nélkül.

A lány keserűen elmosolyodott.

– Azt hiszem, végül is olyan vagyok, mint Harry és Ron. Arra számítok, hogy az univerzum végül egy kicsit beadja a derekát. Azt hittem, hogy kiérdemeltük egymást. Azt hittem, mindketten eleget szenvedtünk, hogy megkapjuk egymást.

Draco hallgatott.

A kúria felé nézett.
– Most vissza akarok menni a szobámba. Alig van már időm, nem akarom ebben a rózsakertben tölteni, a feleséged vérében állva.

Elindult a ház felé, és megdermedt, a torka összeszorult, amikor rájött, hogy nem látja többé Dracót. Élesen hátrafordult, és megállt, néhány másodpercig őt bámulta, miközben a mellkasa megrándult.

Üregesnek érezte magát. Kiöntötte a szívét, és most már csak egy burok maradt belőle.

– Hogy csináljam ezt nélküled? – A hangja remegett. Felemelte a kezét, majd hagyta, hogy petyhüdten az oldalára essen. – Egyedül még kimenni sem tudok. Mi értelme van egyáltalán annak, hogy megszökjek? Még a végén rohamot kapok, ha nélküled kell mennem.

Draco arckifejezése óvatos volt, de a szemei villogtak, és a szája vonala megfeszült.

– Visszakapod az okklumenciádat, az majd segít.

Hermione bámult rá.

A férfi elfordította a tekintetét.

– Lesz nálam álomtalan álom bájital, amit bevehetsz, ha szükséges. Perselus tisztában van az agorafóbiáddal, és ennek megfelelően tervez. Egy lovon fogtok osztozni. Ő olyan valaki, akiben megbízol.

Hermione éles, dühös lélegzetet eresztett.

– Miért vagy ennyire beletörődve a halálba? Már az elején is, amikor a Rendnek tetted az ajánlatodat, mindig úgy tervezted, hogy meghalsz, mintha ez senkinek sem számítana. Miért vagy még mindig ilyen? Most… – tört meg a hangja –, amikor mégis?

Draco felsóhajtott, és röviden eltátotta a száját, amikor találkozott a lány szemével. Elhúzta az állát, és elfordította a tekintetét, ajkai megrándultak.

– Nem volt senkim, Granger. Miután anyám meghalt, nem volt senkim. Az életem darabokra tört, amikor ötödik év után hazatértem. Minden, amit ezután tettem, abból állt, hogy megpróbáltam nem elveszíteni a megmaradt darabkáimat. Miután anya meghalt, már nem számított. A bosszú volt minden, amivel kárpótolni tudtam, és ez senkinek sem számított…

Lenézett.

– Egészen addig nem, amíg te meg nem jelentél – hangja keserűen hangzott. Találkozott a lány szemével, és a vérfoltos kavicson keresztül felé sétált. – Nem terveztem a háború utánra. Potter sosem győzhetett, ezt mindig is tudtam. Az, hogy beléd szerettem, nem változtatott ezen… csak… csak… – Mély lélegzetet vett, és lenézett, a hangja egyre halkabb lett. – Csak még rosszabbá tette a tudást.

A torka megereszkedett, ahogy nyelt, és a lányra meredt, a szája pedig vágyakozó mosolyra görbült.

– Én… szerettem, ahogy hittél a jövőben, még akkor is, amikor nem számítottál rá, hogy részese lehetsz. Ahogy ragaszkodtál hozzá, hogy valahogy dacoljunk az elkerülhetetlennel. Ti griffendélesek olyan idealisták vagytok… egészen hozzád hasonlóan sosem értettem meg ennek a vonzerejét. – Kinyújtotta a kezét, és ujjaival elkapott egy fürtöt. – Ahogy azt hitted, mi mindig együtt leszünk, és szinte a végsőkig arról beszéltél, hogy elszökünk. Bármit megtettem volna, hogy megadjam neked, amit akartál, de… – röviden felnevetett, és megrázta a fejét, miközben a keze lecsúszott a lányról. – Nem tudom, hogyan csináljam. Nem azért, mert nem próbálkoztam, Granger. Kifogytam az ötletekből.

Hermione mély lélegzetet vett. A nyári hőség keverte a vér rezes illatát a virágzó rózsák mézédes illatával. Amikor az illat megcsapta, az ajkába harapott, és a torkán émelyítő kétségbeesés hulláma kúszott felfelé. Az orrához szorította a kézfejét, és elfordult.

– Vissza akarok menni a házba – mondta, miután elnyomta magában a hányingert.

Draco megfogta a kezét, és a lány tompán hagyta, hogy visszavezesse a kúriába.

Röviddel azután, hogy megérkeztek a szobájába, Dracót behívták. Megidézte a halálfaló talárját, és szó nélkül eltűnt. Órákig nem tért vissza.

Valami nem stimmelt.

Hermione hívta Topsyt, aki megjelent, és közölte vele, hogy Lucius sem tért vissza. Hermione a szobájában járkált, átnézve a lehetőségeket: Voldemort feldúlt volt Astoria halála miatt, Voldemort legilimenciát használt Luciuson, és észrevett valamit, ami elárulta Dracót, valami más baj történt, amit Hermione túlságosan feledékeny volt ahhoz, hogy kitaláljon.

Az ajtó előtt állt, de nem volt értelme kimenni.

Semmit sem tehetett volna. Továbbra is várakozott.

Már az ablaknál állt, amikor a tarkója megborzongott. Megfordult.

Draco ott állt a szoba közepén, és lehúzta a maszkját.

Olvashatatlan arckifejezés volt az arcán, mintha megdöbbent és lesújtott volna.

A haja, a bőre és a szemei meredeken kiemelkedtek a sötét szobában, amitől szinte világítónak tűnt. Néhány másodpercig bámulta a nőt.

– A Sötét Nagyúr most kapta a hírt. Románia felbontotta a szövetségét a Sötét Nagyúrral. Megbuktatták a kormányt, és megölték a Sötét Nagyúr küldötteit köztük Perselust is.

hozzászólások: 4

by Neola @ 09 Nov 2023 04:36 am

Pfuuuuuuu
Atya ég! Perselus halott...
Pedig már tényleg bele éltem magam, hogy legalább Hermione megmenekül. Pedig annyira jól játszották eddig a kártyájukat a fiúk!
Draco most már tényleg teljesen ki lesz borulva. Legalább a hülye bilincset le lehetne venni. Újabb fordulat! Kemény rész volt ez is!
Lucius kegyetlensége valahogy nem ütött szíven. Valahogy én is úgy éreztem ennyi szerep elég volt Astoriának. Nem örülök Perselus halálának, de annak igen hogy Románia fel lázadt. Végre mások is lépnek az ügyben.
Kíváncsian várom a folytatást!
Igazából már mindenre is számítok. Rosszra, jóra, és semleges befejezésre is.
Köszi!
Üdv: Neola

by Nyx @ 09 Nov 2023 04:51 am

Fúúúú úgy vártam már, hogy idáig eljussunk. Dracónak most nagyon is beigazolódott a mondása, miszerint semmi sem mehet félgőzzel. Kicseszett szar helyzetben vannak, ami majd egy egészen más fordulatot hoz. Jajj igen, engem sem ütött szíven Lucius kegyetlensége, végül is Astoriának ez volt a sorsa, hogy a vérével öntözze a rózsákat.
El se tudjuk képzelni, hogy Voldemort helyzete mennyire destabilizálódott az utóbbi időben. Korábbi fejezetekben is volt erről valami szó, de majd még erről lesz szó. Csak ugye most Hermione szemszögéből látjuk az egészet. Majd a megoldás is hamarosan meglesz erre a problémára is, és az epilógusokban pont kerül mindennek a végére.
Még lesznek izgalmak a további fejezetekben. Most Dracónak rohatul főhet a feje, hogy mit csináljon, mert eddig egy tökéletes terve volt mindenre figyelve, most pedig improvizálnia kell... és ugye Lucius is itt van. Majd meglátjuk, hogy mi lesz. Köszönöm!

by palmainé ildi @ 10 Nov 2023 03:24 am

Váratlan fordulat Perselus halála. Nem számítottam rá. Fordulatos de nyomasztó történet. Reménykedem hogy jó vége lesz. Egyre kevésbé tetszik ez a történet de végig fogom olvasni. Várom a folytatást. Köszönöm a fordítást!

by Nyx @ 10 Nov 2023 04:17 am

Valóban. Ez most nagyon is bonyolítja a folyamatokat. Pontosan, szerintem is fordulatos és nyomasztó is, nem egy könnyen emészthető történet. Hát ez a történet túlságosan is realisztikus, ha elvesszük belőle a varázsvilágot. Hamarosan jön a következő fejezet. Én köszönöm, hogy írtál nekem!