55. fejezet
30. visszaemlékezés

2003. március



Hermione a Grimmauld térre hoppanált. Proteusz bűbájos karkötője egész nap nem égett, így feltételezte, hogy ez azt jelenti, hogy sehol sincs rá sürgős szükség.

– Éljen a hódító hős! – kiáltotta Angelina, amikor Hermione elsietett a nappali mellett. Hermione kínosan megállt, miközben Angelina felpattant a helyéről és Katie, Parvati, Susan, Neville, Dean és Seamus mind köréje tolongtak, csodálattal veregetve meg Hermione vállát.

– El sem hiszem, hogy megint küldetésre mentél.

– Majdnem felpofoztam Fredet, amikor megtudtam, hogy nélkülem ment.

– Kurvára hihetetlen, hogy mindannyian visszahoztátok Ront.

– Mordon és Kingsley kiakadtak – mondta Neville, és komolyan nézett rá. – Kingsley tíz percig kiabált Remusszal, amikor jött jelenteni a küldetésről.

Hermione bólintott, és belülről összerezzent.
– Mennem kell jelenteni. Hol van?

– A műveleti szobában.

Hermione bólintott.
– Rendben. Köszönöm mindenkinek. Elég izgalmas volt… – kapkodta a fejét, hogy valami pozitívot is mondjon – újra a terepen lenni. Örülök, hogy visszakaptuk Ront.

Kingsley egy tekercsekkel borított asztal fölött állt. Hermione megállt az ajtóban, és megvárta, amíg a férfi felnéz.

– Akkor visszatértél?

– Visszajöttem. Szükségem volt egy kis pihenőidőre.

– Végre kapok egy olyan verziót az eseményekről, amiben nem szerepel egy halálos csapda, amelyben a tervezett áldozatokon kívül mindenki valahogyan meghalt? – Kingsley felnézett, és Hermione látta a dühöt az arckifejezésében. Előhúzta a pálcáját, és egy hangszigetelőbűbájt varázsolt a szobára.

Hermione belépett, és hátradőlve a keretnek támaszkodva betolta maga mögött az ajtót.
– Nem tudtam üzenetet küldeni. Nem tudtam a helyszínt vagy bármi mást konkrétumot. Harry csak akkor mondta el, miért visz el Grimmauld térről, amikor már Tonksék házánál voltunk. Azt hiszem, gyanította, hogy figyelmeztetni fognak. Csak tizenöt percet kaptam, hogy megszerezzem a gyógyító készletemet. Te már nem voltál itt. Mordon eltűnt. Nem volt senki, akit figyelmeztetni lehetett volna, aki nem akart volna csak úgy jönni is.

– Te elmentél Malfoyhoz. – Kingsley körbejárta az asztalt, miközben a lányt bámulta.

– Az információ, amit Harry kapott, az egy fejvadásztól származott. Próbáltam figyelmeztetni, hogy csapda, de ő el akart menni. Fontolgattam, hogy elárulom Malfoyt, de nem gondoltam, hogy ez megállítja őket. Arra gondoltam, ha kapcsolatba tudnék lépni Dra… Malfoyjal, talán tudna új információkkal szolgálni, amiket visszavihetnék Harrynek és Remusnak. Úgy gondoltam, ha egymásnak ellentmondó jelentések érkeznek, azzal időt nyerhetek. De Malfoy nem jött, amíg ott voltam. Hagytam neki egy üzenetet az összes információval, amim volt.

– Csapda volt.

Hermione röviden bólintott.

– Úgy tűnik, nem is számítottak arra, hogy bedőlünk neki.

– És aztán?

– Túlerőben voltunk. Nem hiszem, hogy az ott lévő halálfalók közül sokan tapasztaltak lettek volna a harcban. Draco azt mondta, hogy többnyire tanoncok voltak. De volt ott egy vérfarkas, és a létszám abszurd volt.

Hermione lenézett, és mélyet sóhajtott, mielőtt újra felnézett volna.

– Rabastan Lestrange meghalt. A csapda az ő ötlete volt. Malfoy néhány perccel azután bukkant fel, hogy Ront megharaptál.

Kingsley arckifejezése nem mutatott meglepetést.

– Hogyan ölt meg mindenkit?

– Legalább egyharmadukat párbajközben ölte meg. Aztán ő… ő valamiféle vákuum átkot tartott egy ereklyében. Átjött a mezőn, és aktiválta, amint elkapott engem. Az átok nem hatott a viselőjére, és a védelem az érintkezés révén rám is kiterjedt. Mindenkit megfojtott, felélesztette és elfeledtette Harryt és a többieket, majd a védelmen kívül hagyta őket. Nem hagyta, hogy ott maradjak, hogy bármelyiküket is ellenőrizzem.

– Mi történt veled? – Kingsley figyelmesen tanulmányozta a nőt, a tekintete a sebhelyes csuklón landolt.

Hermione lehúzta az ingujját.
– Semmi olyan, amit ne lehetne meggyógyítani. A Carbonescere átkot használtam, hogy megöljem a vérfarkast. Amikor a varázslatom kezdeti visszahatását kezeltem, valaki megszúrt. – Elfordította a tekintetét, és egy pillanatra összepréselte az ajkait. – Harry nem számított rá, hogy csapda lesz, ezért nem kaptam társat. Azt hiszem, azt hitte, Ron velem lesz, de… nos, Ron Harry társa. Amint megjelentek a halálfalók, mindenki az alapértelmezett párosításába került, így én egyedül harcoltam. – Fájdalom vágott a hangjába, ahogy kimondta, és lenézett a lábára. – Ami valószínűleg a legjobb volt. Draco amúgy sem tanított meg arra, hogy társakkal harcoljak.

Még mindig véres volt a cipője. Mély levegőt vett.

– Draco… Malfoy azt mondta, mondjam meg Mordonnak, hogy a segítségét a túlélésemtől teszi függővé.

– Ezzel már tisztában vagyok. – Kingsley hangja kemény volt. – Soha többé nem mész újabb küldetésre, nem érdekel, ha valaki arra kér, hogy menj és mentsd meg akár magát Harryt. Nem fogsz gyűjtögetni. Nem hagyod el a menedékházakat, hacsak nem azért, hogy kapcsolatot teremts. A te feladatod, Granger, hogy életben maradj, és Malfoyt kordában tartsd.

Hermione rövid levegőt vett, és érezte, hogy lázadó düh égeti a mellkasát. Néhány másodpercig bámult rá, mielőtt a helyére kényszerítette az okklumenciafalait, és lenyelte mindazt, amit legszívesebben odaköpött volna.

Elhorgasztotta a fejét, és félrenézett.

– Tonks az eltűnésemről és a kiképzésemről kérdezősködik. Mondtam neki, hogy beszéljen Mordonnal.

– Majd én elintézem. – Kingsley megigazította a talárját.

Hermione aprót bólintott lemondóan, és megragadta az ajtókeretet, érezte a fa szálkásságát az ujjai alatt.

– Ront csúnyán megkarmolták. Ma este el kell különíteni.

– Egy komoly helyzettel állunk szemben. Megjelölték. Van egy nyom a jobb csuklóján, amit nem tudunk eltávolítani.

Hermione bőre bizsergett, és a gyomrában csüggő érzés támadt.

– A bilincs? A bilincs rajta van, ugye? Megpróbáltam eltávolítani, amikor gyógyítottam őt. Ez… szerinted ez az, amit Sussex kifejlesztett?

– Valószínűnek tűnik. Ez megmagyarázza, miért ott tartották őt, ahelyett, hogy egy üres épületbe csalták volna Harryt. Még szerencse, hogy tudtuk, van rá esély, és Remusnak legalább volt annyi esze, amiért nem hozza Ront Grimmauld térre. Alastor figyelemmel kíséri a helyzetet. Úgy tűnik, a halálfalók tudják a Tonks-ház hozzávetőleges helyét. Amíg nem tudjuk megszüntetni a nyomkövetést, addig veszélyeztetjük a biztonságos házainkat. Ha valahogyan sötét lényekkel törnek át a Fideliuson, akkor már csak kölcsönbe kapjuk az időnket.

Hermione nagyot nyelt.

– Kapcsolatba léptél Perselusszal? Ki végezte el a bilincs elemzését? Én nem tettem tegnap. Pedig kellett volna. Figyelmetlenség volt részemről. Visszamehetek.

Kingsley élesen megrázta a fejét.

– Többé nem mész annak a háznak a közelébe. Perselus műszakban van a laborokban. Egy óra múlva itt lesz egy rendi megbeszélésre.

– Rendben. Szükséged van még valamire?

Kingsley visszanézett az asztalra.

– Nem. Később teljes jelentést adhatsz Alastornak.

Hermione elfordult, hogy távozzon. Már félúton volt az ajtó felé, amikor Kingsley megszólalt.

– Granger.

Megfordult, és azt látta, hogy Kingsley őt bámulja.

– Jól vagy?

Megvonta a vállát.

– Jól vagyok.

– Örülök, hogy ezt hallom. Soha nem bocsátottam volna meg Harrynek, ha megöletett volna téged, hogy megmentse Ront.

Hermione keserűen elmosolyodott, és a kilincset erősebben szorította.

– Draco létfontosságú, tudom. Óvatosabb leszek.

Kingsley arckifejezése elkomorult.

– Nem erre gondoltam. Amikor Remus jelentette, hogy azt hitték, elkaptak téged… – Kingsley mély levegőt vett, és elfordította a tekintetét a lánytól. – Meggyászoltam volna a veszteségedet, jobban, mint bárki mást a Rendben.

Hermione oldalra billentette a fejét, és nem hitt neki. A szája sarka enyhén megrándult, és felvonta a szemöldökét.

– Most már megtennéd? – A lány felhorkant, és megrázta a fejét. – Akkor ezért hívsz Grangernek? Mert olyan fontos vagyok neked?

Kingsley szomorú mosollyal nézett rá.

– Azért hívlak Grangernek, hogy emlékeztessem magam, több emberért is felelős vagyok, nem csak azokért, akiket szeretek – sóhajtott, és egy pillanatra az asztalra meredt, mielőtt újra felnézett a lányra. – Megtiszteltetés lett volna, ha egy másik életben barátok lehettünk volna, Hermione Granger.

Hermione néhány másodpercig tanulmányozta a férfit.

– Talán… egy másik életben… barátok lehettünk volna. De nem hiszem, hogy ebben az életben valaha is megbocsátok neked.

Kingsley lassan bólintott, és elfordította a tekintetét a lánytól.

– Arra az esetre, ha később soha nem adódna alkalom, hogy kimondjam, én sajnálom… mindent, amit kértem tőled.

Hermione néhány másodpercig hallgatott, mielőtt halkan felsóhajtott.

– Ha nem kérted volna, akkor is felajánlottam volna. – Megvonta a vállát. – Soha nem kényszerítettél. Én vagyok a felelős a döntéseimért.

Kilépett az ajtón, és elindult a folyosón.

Perselus néhány órával később jelentést hozott a bilincsről. Egy új prototípus volt. Az eltávolításához Sötét Jegyre volt szükség. Bonyolultabb konstrukciókat fejlesztettek ki.

Hosszú csend állt be a felfedezés hallatán.

– Nos, ez… lehetne rosszabb is – mondta Charlie egy perc múlva. – Akkor Perselus le tudja szedni. Vagy valamelyik foglyunk. Néhányan közülük meg vannak jelölve, igaz?

– Ron Weasley-ét le tudom venni, de amikor ezt megteszem, Sussex tudni fogja, és a következő bilincs, amit kiszabadítanak, lehet, hogy bonyolultabb mechanizmust igényel majd. – Perselus megvetően vigyorgott Charlie-ra.

– Van jobb ötleted? – Charlie felhúzta az állát, és Perselusra meredt.

– Eltávolítjuk a nyomot Ronnál – mondta Kingsley, ujjait a peremre támasztotta, és elgondolkodva kopogtatott. – Amíg azonban nem kapunk jobb információt a bilincsekről, addig nem lesz további mentés. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy még több menedékházat veszítsünk el.

– Hát nem kellene Pitonnak tudnia? Mivel ő ott dolgozik? Azt hittem, ez volt az egyetlen ok, amiért megtartottuk őt.

– Nem én vezetem az egész labort. – Perselus hangja gonoszul csengett. – A bájital- és átokosztályon belül tevékenykedem. Nem én vagyok az, aki sötét lényekkel kísérletezget, vagy nyomkövető bilincseket fejleszt. Korlátozzák, hogy mennyi információt adhatok ki figyelmeztetés nélkül. – Sötét szemei egy ideig Hermionén pihentek. – Jövő héten talán jobb információim lesznek.

– Elviszünk egy csapatot Tonksék házához, és leszedjük a bilincset Ronról. – Kingsley feltekerte a Perselus által hozott információs tekercset, és átadta Hermionénak és Fleurnek, hogy nézzék át. – Alastor szerint a halálfalóknak egyelőre csak halvány elképzelésük van arról, hogy hol van a házikó. Fogunk egy húsz fős csoportot, és kisebb csapatokra oszlunk. Fred és Charlie elkíséri Perselust és engem a Fidelión keresztül, hogy eltüntessük a nyomokat. Mindenki más csaliként fog viselkedni. Valószínűleg ki kell majd verekednünk magunkat. Sokkolóval fogunk menni. Ez zavart fog okozni, hogy kit vegyünk célba. Szólok Potternek és Mordonnak, hogy várjanak ránk. Granger, készítsd elő a százfülé dózisokat.

– Szükségem lesz személyazonosságokra és időkorlátra – mondta Hermione, miközben felállt.

– Kétórás adag. – Kingsley egy pillanatra gondolkodó szünetet tartott, mielőtt hozzátette: –Használd Harry haját. Ott számítanak majd rá. Nem fognak arra számítani, hogy huszonnégy lesz belőle. A zűrzavarban időt nyer nekünk. El kell különítenünk Remust és Ront is, amint visszaérnek Grimmauld térre. Fleur, zárj be őket két szobába az alagsorban.

Hermione röviden bólintott, és elindult a bájitalos szekrénye felé, a Rend többi tagját pedig magára hagyta, hogy stratégiát tervezzenek és megvitassák a küldetés hátralévő logisztikai kérdéseit.

Hermione elkészítette a bájitalokat, és végignézte, ahogy egy egész teremnyi ember átváltozik a legjobb barátjává, mielőtt kiábrándulnak, és elhagyják a Grimmauld teret.

A várakozás volt a legrosszabb. Hermione az előcsarnokban állt, és figyelte, ahogy az óra mutatói lassan végigvándorolnak a számlapján.

Utálta a várakozást.

Kingsley és Mordon, Harry, Ron, Perselus, a Weasley-k és a Rend nagy része. Mindannyian Tonksék házában voltak. Hermione lemaradt. Talán Draco is ott volt, csapdába esve az álcája fenntartása és a Rend megőrzése között.

Bármi történhetett.

Felnőttként sosem gondolta volna, hogy ő az a fajta ember lesz, aki valaha is beleegyezik abba, hogy hátrahagyják, amikor mások harcolnak. Griffendél. Azt hitte, hogy a bátorság mindig a frontvonalba helyezi.

A pragmatizmus ellopta tőle a hősiesség minden csillogását.

Az ablakhoz szorította a kezét, és az elsötétülő utcára meredt. Fél óra múlva telihold lesz.

Az óra tovább mérte az idő könyörtelen múlását.

Okklumenciával erősítette magát. Összegyűjtötte az összes közelmúltbeli emlékét, rendbe szedte őket, majd eltolta őket, amíg az elméje ki nem tisztult.

A Tonks házánál várakozó halálfalók nem tanoncok voltak. Fred a feje oldalára szorított kézzel botorkált be az ajtón. A fülét egy átok vágta le. Mordon egy olyan súlyosan megcsonkított karral és vállal tért vissza, hogy Hermione eleinte attól tartott, elveszíti. Remus éppen átalakult, amikor Tonks berontott az ajtón, és lerángatta a pincébe.

Néhány perccel később két Harry lépett be az ajtón. Az egyik nyöszörgött, és erősen támaszkodott a másikra.

– Gyere, Ron. Megérkeztünk. Valaki hozzon neki fájdalomcsillapítót! – mondta az igazi Harry, félig elesve, miközben tovább vonszolta a másik Harryt, aki Ron volt, az előcsarnokba.

Hermione melléjük hoppanált és előrántotta a pálcáját. Ron lángolt, és csak félig volt magánál. A látens likantrópia és a telihold kombinációja miatt kínok között vonaglott.

– Bassza meg!!! A kurva életbe! – Ron zokogott, miközben hátrafelé görnyedt, amíg úgy tűnt, hogy a gerince el fog törni. – Állítsd le! Állítsátok le!!!

Körmeit a vállába vájta, és magát karmolta. Harry igyekezett lefogni Ron karját, hogy megakadályozza, hogy megcsonkítsa magát.

Ron karjai, lábai és teste egyre csak fodrozódott és reccsent, ahogy százfűlé-főzet hatása múlni kezdett. Még akkor sem szűnt meg a testének pattogása és fodrozódása, amikor a vonásai újra megjelentek. A csontok a vállában és a karjaiban folyamatosan törtek és feszültek, majd visszapattantak a helyükre. Ujjai karmokká görbültek, és sikoltozva, körmeit letépve vonszolta őket a keményfa padlón. Vicsorgott kínjában, ahogy a teste küzdött a részleges átalakulás ellen.

Hermione és Harry is kábítót lőtt a fejére. Ron alig hátrált meg. Megpördült, és Hermione torka felé suhintott, de a lány egy pillanattal azelőtt, hogy a férfi lecsapott volna, pajzsot vetett.

– Kábítsd el! Mindenki kábítsa el!

Hermione hátrált, amilyen gyorsan csak tudott, miközben Ron csavarodott, tántorgott és újra támadásba lendült.

Tíz kábító kellett ahhoz, hogy kiüsse.

Hermione zihálva ült a padló közepén, miközben Neville, Seamus és néhányan mások lecipelték Ron eszméletlen testét a pincébe.

Harry mellette ült a padlón, és olyan erősen szorította a kezét, hogy azt hitte, a csontok megrepednek.

– Nem tudtam. Nem tudtam, hogy így lesz. – Harry elveszettnek tűnt.

Hermione lenézett a kezükre.

– Nem tud kijönni. A farkas nem tud kijutni. – A lány a padlót borító vért és a horzsolásokat bámulta. – Lehet, hogy meg kell beszélnünk, hogy Remus valóban megharapja.

Még mindig együtt ültek a padlón, amikor Kingsley fáradtan belépett az ajtón.

– Legalább hármat elvesztettünk – mondta Kingsley. – Nem fogjuk tudni, hogy kiket, amíg mindenki vissza nem jelentkezik.

Sturgis Podmore, Susan Bones és öt másik ellenálló nem tért vissza Grimmauld térre. Feltételezhetően meghaltak.

Könnyebb volt reménykedni a halálukban, mint attól tartani, hogy elfogták őket.

Hermione a rendi eligazítás után összefutott Tonksszal. A tekintetük találkozott, és Hermione tanulmányozta Tonks arckifejezését. Az aggodalom és a gyanakvás, ami előző nap még látható volt, eltűnt.

Mordon vagy Kingsley feledtette őt, mielőtt elhagyta volna a házikót.

Hermione aznap este az ágyban feküdt, és a plafont bámulta. Kingsley egy titkos elemzést tartalmazó tekercset hozott haza a Rontól eltávolított bilincsről. Nem hozhatták vissza a bilincset a nyom nélkül.

Hermione elvégezte a varázslat előzetes vizsgálatát. Szilárd varázslat volt. A bilincs volfrámból készült, erős, de mágikusan vezető. A varázslat részletei, amelyek alapján a bilincs felismerte, hogy a varázsló Sötét Jegyet visel, egy zseniálisan bonyolult aritmetikai képleten és egy olyan bűbájtechnikán alapult, amellyel Hermione még sosem találkozott.

Újra és újra átforgatta az információt a fejében, és nem tudta, mit tegyen. Az információ már részben elavult volt. A következő bilincset frissíteni fogják. Nehezebbé, sőt, lehetetlenebbé válik a Rend számára az eltávolítása.

Még ha találna is olyan hibát, amit kihasználhat, a Rend nem feltétlenül tudná kihasználni. El kellene dönteniük, hogy egy létfontosságú pontig üljenek az információval, vagy azonnal felhasználják. Bármelyik hiba, amit kihasználnának, azt eredményezné, hogy Sussex újra megtervezné a bilincseket.

Olyan volt ez, mint az Enigma-kód, ha a Rendnek sikerülne áttörnie a varázslatokat, az csak azt eredményezné, hogy a halálfalók még gyorsabban tökéletesítenék.

Az oldalára fordult, és azon tűnődött, vajon feltalálták volna-e a bilincseket, ha Draco nem teszi lehetővé a Rend számára, hogy annyi börtönbetörést rendezzen, ha a Rend nem hajtott volna végre júniusban egy ilyen jól kidolgozott támadást, és nem semmisítette volna meg az eredeti átokosztályt.

Vajon elkerülhetetlen volt? Vagy ők okozták? Ha nem ők okozták volna, lett volna más módja annak, hogy az Ellenállás ilyen sokáig fennmaradjon? Vagy a háború már véget ért volna?

Nem tudta.

Csak tűnődni tudott.

Az ágyát hidegebbnek érezte, mint valaha.

Két órát aludt, de nem tudott tovább aludni. Lement a Grimmauld téri konyhába, és teát főzött.

Újra megnézte az elemzést tartalmazó tekercset, majd kibámult az ablakon a teliholdra. Fénylő, hideg ezüst. Gyerekkorában imádta a holdat. Havi fejlődése és finom szépsége mindig is elbűvölte. Mióta harmadévben találkozott Remusszal, a hold tragikus és baljóslatú lett. Szépsége a fájdalom előhírnöke lett.

Ron utálni fogja a holdat.

Kezét a bögréje köré kulcsolta, és érezte, ahogy a hő beszivárog a kezébe.

Hidegnek érezte magát. Kívülről. Belülről. Hideg volt.

Most már mindig hidegnek fogja érezni magát. Mindig lesz benne valami nyoma.

Az asztalra hajtotta a fejét, és ujjbegyei alatt végigsimította a fa szemcséit. Hiányzott neki Draco. Meg akarta érinteni őt. A karjaiba akarta vetni magát, és elfelejteni az egész életét.

A háború addig emésztette, amíg úgy érezte, hogy már csak a legapróbb foszlányai maradtak. Mintha a karmai a mellkasába fúródtak volna, és nem tudná kiszabadítani magát, mint ahogy a tüdejét sem tudná kitépni, és azt várni, hogy túléli. Draco mellett úgy érezte, hogy él. Mintha újra lélegezne, miután évekig nem tudott mást tenni, csak túlélni.

Szorosabban fogta a bögrét, amíg a forróság el nem kezdett alábbhagyni.

Azt sem tudta, hogyan lépjen kapcsolatba vele. Hacsak nem a Rend nevében. A szavát adta neki, hogy másképp nem fogja megidézni.

Megpörgette a gyűrűt az ujja körül.

Azon tűnődött, vajon járt-e a férfi Tonksék házában. Megsérült-e, vagy megsebesített-e valakit.

Kissé megrándult, és mentálisan feljegyezte. A fájdalomcsillapító bájitalt használta a csuklóján. Még ha minden mást tudott is pótolni, nem valószínű, hogy Perselus megosztotta volna azt a bájitalt a halálfalók seregével. Vinnie kell neki egy csere fiolát, amikor újra találkozik vele.

Szüksége volt még fluxusfűre is. Elkezdte katalogizálni azokat a helyeket, ahol termőre fordulhat. Aztán megállt, és a szíve összeszorult.

Nincs több gyűjtögetés.

Hermione az ajkába harapott, és lenézett a kezére. A gyűjtögetés az övé volt. Félelmetes és veszélyes volt, de az övé volt. Lehetőséget kapott arra, hogy néhány órára elmeneküljön Grimmauld térről; hogy érezze a szelet az arcán és a kora reggeli harmat hidegét a kezén; hogy észrevegye a lassan kibontakozó évszakokat.

Vágyakozva nézett ki Grimmauld tér ablakán.

Úgy érezte magát, mint egy madár, akinek lassan egyre rövidebbre és rövidebbre nyírták a szárnyát, míg végül szinte le nem nyírták.

Sóhajtott, és elfordult az ablaktól. Ismét a tekercset bámulta, és jegyzeteket készített a lehetséges forrásokról, amelyeket fel kell keresnie.

A következő kedden először ment el a kunyhóba anélkül, hogy előtte kincset keresett volna. Idegesnek érezte magát, ahogy az ajtót bámulta. Nem volt biztos benne.

Mindig lehetetlen volt megjósolni, hogy Draco mit fog legközelebb csinálni.

Az állkapcsa remegett, és az ujjai egy leheletnyire meginogtak az ajtógombtól. Visszahúzta a kezét, ökölbe szorította, és kényszerítette magát, hogy mély levegőt vegyen.

Ez volt a munkája, emlékeztette magát. Nem számított, mi történik egyik hétről a másikra. Soha nem számított. Még mindig ez volt a munkája.

Nyelt egyet, és szorosan összepréselte az ajkát, miközben kinyújtotta a kezét, és kinyitotta az ajtót.

Draco jelent meg, ahogy belépett.

A férfi befelé hoppanált, majdnem a lánnyal egy helyen, erősen megragadta, és a falnak támasztotta, miközben az ajkai az övéihez csapódtak. Érezte a varázsló éhségét, a kezében, ahogy végighúzta a testén, a lélegzetében, ahogy szaggatottan zihált a szájához.

Hermione szemei tágra nyíltak a meglepetéstől, ahogy a férfihoz szorult. Ujjai elkapták a talárját, szemei lecsukódtak, és visszacsókolta.

Draco keze felemelkedett, és megragadta az állát, közvetlenül a füle alatt. Ujjai a lány nyakának tövén pihentek, és hátrahajtották a fejét, miközben a még mélyebben megcsókolta.

A lány belekapaszkodott, a varázsló pedig közelebb húzta magához, és átkarolta a derekát. Az egész világ elszállt. Hermione mohón csókolta. Legszívesebben átadta volna magát neki.

A férfi felhúzta, hagyta, hogy a boszorkány a csípője köré fonja a lábait, ujjai pedig a tejfölszőke hajába fonódjanak. Hermione érezte, ahogy a férfi fogai az ajkához és a nyelvéhez érnek.

Olyan volt, mintha zuhant volna. Draco a falhoz szorította. Alig tudta, hol végződik ő, és hol kezdődik a férfi. A tüdeje lángra kapott, de nem akarta elszakítani a száját a szájáról.

Aztán tényleg zuhanni kezdett. A fal mögötte eltűnt, és ő egy matracon feküdt valahol fedett helyen. Alig érezte, hogy hoppanálnak.

Csak egy pillanatra húzta el a száját Draco szájáról, hogy körülnézzen, mielőtt újra egymáshoz csapódtak az ajkaik. A férfi letépte róla az inget, ő pedig felrántotta a nadrágját.

Gyorsan. Keményen. Készen állt a férfira. A körmeit végigsimította a varázsló hátán, miközben Draco belé merült.

Semmi másra nem tudott gondolni. Megérintette a férfit. Hozzá simulni. Érezni akart őt. A világ egyetlen pontra zsugorodott: Draco, a kezei és a szemei, a szíve dobogása. Átölelte a karjaival, miközben csókolta, és csókolta, és csókolta, és csókolta.

Utána percekig egymásba karolva feküdtek, homlokukat egymáshoz szorítva, miközben lihegtek.

A férfi a lány szeme közé csókolt, és a tenyere végigsimított az arcán. Aztán hátrahúzódott, és végigsimított a boszorkány testén, alaposan végignézett a karján és a felsőtestén. A lány felemelte a fejét, hogy lássa, mit csinál a varázsló.

– Ugye nem voltál ott a csatában a házikónál? Nem gondoltam, hogy az ottani Potterek közül bárki is úgy párbajozott, mint te, de nem lehetett biztosra menni. – A férfi végigsimította az ujjait a lány fülkagylóján, majd folytatta a vállán.

Hermione hátrahajtotta a fejét, és megrázta, miközben ő is végignézett rajta, és végigsimított a kezével a férfi felsőtestén. Nem voltak látható sérülései.

– Én nem voltam ott. Ez egy rendes rajtaütés volt, Kingsley nem akart kihozni. – Az állkapcsa kissé megrándult, és félrenézett. – Nem kell aggódnod. Én nem… – A szavak kissé összekeveredtek a szájában. – Nem hagyhatom el többé a menedékházakat, eltekintve a találkozóinktól. Szóval nem kell aggódnod.

Draco hallhatóan megkönnyebbülten felsóhajtott, és a lány mellé süllyedt, egy csókot ejtve a homlokára.

Hermione lehunyta a szemét, és összepréselte az ajkait.

– Mi a baj?

Felnézett, és azt látta, hogy Draco elszorult arckifejezéssel bámulja őt.

A szája sarka megrándult.

– Szerettem gyűjtögetni. Ez volt az egyetlen elviselhető dolog, amit néha csinálhattam. – A lány tekintete lefelé ereszkedett, és összefonta az ujjait a férfiéval. A lány a férfi kezét bámulta a sajátjában. – Az életem egyre kisebb és sötétebb lesz.

Szünetet tartott.

– Sajnálom.

A nő megvonta a vállát a férfi alatt.

– Nem mintha te nem utasítottál volna erre. Te mondtad, hogy maradjak életben, Kingsley volt az, aki úgy döntött, ez azt jelenti, nem kutathatok, vagy nem hagyhatom el a menedékházakat. Én megértem. Egy egész háborús erőfeszítésért felelős. Nem fogom megkérni, hogy az én személyes érzéseim alapján alakítsa ki. Én csak… – tartott szünetet. – Még mindig próbálom feldolgozni.

– Nem is tudtam, hogy ez fontos neked.

Egy pillanatra becsukta a száját, tétovázva.

– Néhány nap… ez állt még mindig a legközelebb a szabadsághoz.

Érezte, hogy az egész teste megdermed.

– Csak… csak a háború végéig – mondta félig könyörgő, félig esküszegő hangon.

Hermione felhorkant.

– Csak addig? Az mikor lesz? – A lány keserű mosollyal nézett a férfira. – Mit gondolsz, a háború vége valahogy jól fog alakulni bármelyikünk számára is? Ha a Rend valahogyan győz, biztos vagyok benne, hogy a Nemzetközi Konföderáció hirtelen lelkesedni fog. Ők fognak elnökölni az összes tárgyaláson. Már mondtam neked, hogy a tevékenységem nagy része nagyrészt nem szankcionált, és a Rendnek demokratikusnak kellene lennie. Amikor minden kiderül – nézett félre –, nem fog túl szép képet festeni. – Felvonta a szemöldökét, és aprót sóhajtott. – Ha szerencsém van, csak pár évre elveszik a pálcámat. Vannak bizonyos dolgok…

A mellkasa összeszorult, ahogy a tengerparti barlangon belüli kis szobára gondolt. A vér. A megnyúzott kezek és lábak. Egy év alatt Gabrielle egyre kegyetlenebb és kreatívabb lett. A sérülések most már ritkán voltak visszafordíthatóak, és Kingsley nem azért fékezte meg, mert a Rendnek szüksége volt az információkra.

Hermione neve Kingsley neve mellett ott ült minden fogolyaktában. A kézírása precízen, klinikai pontossággal katalogizálta az általa gyógyított sérüléseket, minden egyes fogoly pontos állapotát, amikor sztázisba helyezte őket.

Ott voltam. Tudtam. Bűnrészes voltam.

Nyelt egyet.

– Nem vagyok olyan jó ember, mint amilyennek hiszel. Nagyon is könnyen az Azkabanban köthetnék ki.

Draco egy pillanatra elhallgatott, ahogy a lányt bámulta. Az ujjai megrándultak és megfeszültek a lány körül.

– Fuss, csak szólj, és kihozlak onnan. Nem kell itt maradnod.

Egy gyáva része felemelkedett és kibontakozott a szavaira. Kifelé. Szabad. Messze a háborútól.

Nem is tudta, mennyire vágyik erre, amíg nem hallotta, hogy valaki felajánlotta neki, aki komolyan gondolta.

A gondolat, hogy háború nélkül éljen, ezt akarta.

– Tudod, hogy nem fogok – mondta, és a férfi szemébe nézett.

A férfi arckifejezése keserű volt, és a szemei fáradt lemondásról árulkodtak. A férfi bólintott.

– Az ajánlat áll. Add a szavad, és kihozlak innen.

A nő tanulmányozta a férfit.

– És veled mi lesz?

A férfi keserűen felnevetett.

– Ha el tudnék futni, már akkor eltűntem volna, amikor anyám még élt.

Hermione lassan bólintott. Soha nem lenne ott, ha lenne választása.

– Hát persze. Elmennél most, ha tehetnéd?

A férfi rábámult, a szemei olvadt ezüstszínűek és rendíthetetlenek voltak.

– Veled mennék.

– Akkor… akkor együtt megyünk. A háború után. – A lány a férfi kezét a szegycsontjához szorította, és érezte, ahogy a szíve dobog rajta. – Amikor a háborúnak vége. Mindketten elszökünk valahová, ahol senki sem ismer minket. Eltűnünk. Amikor vége lesz.

A férfi szeme egy pillanatra elkerekedett, mielőtt találkozott a lány tekintetével, és halványan elmosolyodott.

– Természetesen, Granger.

Hazudott.

Mindketten hazudtak.

Tündérmese volt azt hinni, hogy együtt futhatnak. Hogy a dolgok elég szépen végződnek majd ehhez.

A lány szorosabban megszorította a férfi kezét, és addig nézett a szemébe, amíg az illúzió el nem tűnt.

– Ronon volt egy nyom – mondta egy perc múlva. – Sussexből. Tudnál nekünk több információt szerezni arról, hogyan működnek? És hogy milyen más prototípusokon dolgoznak még?

– Meglátom, mit tehetek. – A hangja csípős volt. Elhúzódott, és úgy tekergette a nyakát, hogy az recsegett.

Hermione bámult rá. Lehetetlenül elegáns volt, de túl vékony. Majdnem sovány. A bőre sápadt volt, mint a márvány. A félhomályos reggeli fényben akár egy festmény alakja is lehetett volna. Sebhelyei hátborzongatóvá tették a látványt.

Nem tudott úgy ránézni, hogy ne lássa a háborút. Belé volt vésve.

Felült, és megigazította a hajában lévő tincseket.

– Utálom amikor ilyen a hajad – mondta hirtelen.

Hermione odapillantott, és felvonta a szemöldökét.
– Levághatnám.

A férfi arckifejezése sértetté vált. A lány fanyar mosolyt adott neki, és megvonta a vállát.

– El kell tartanom az útból, amikor dolgozom. Mindig készenlétben vagyok. Így van a legtöbb értelme, hogy így tartsam.

A férfi percekig félrenézett.

– Szeretnélek többet látni téged.

A nő szája sarka megrándult.

– Rendben. Van időpontod?

A férfi megfordult, hogy ránézzen, és a lány látta az éhséget a szemében. A birtoklási vágyat. Kéjvágyó.

Elrángatta volna a háborúból, és elrejtette volna, amint hagyta volna. Látta a konfliktust a szemében. Ismerős volt a látvány, ahogy Draco visszafogja magát, miközben a lányt bámulja, és mérlegeli a lehetőségeit.

Akarni. Akarta. Birtokolni őt. Úgy érezte, mint a szívverését.

Ha nem tudta elrejteni, akkor felhalmozta magának, amennyire csak tudta.

Beleszeretett egy sárkányba.

– Én mindig készenlétben álltam neked. Minden délután hatórás műszakom van a kórházi osztályon, de a többi munkám rugalmas. Hívhatsz, és jövök, amint tudok.

– Akkor hívlak, amikor csak tudlak. Ha a gyűrű egyszer aktiválódik, az nem a Renddel kapcsolatos.

Draco felvette a talárját a földről, és elővett egy tekercset.

– Valami új utasítás a héten? – kérdezte, miközben a lánynak nyújtotta. A szája gúnyosan elgörbült, ahogy feltette a kérdést. – A nyomravezetéssel kapcsolatos információkon kívül?

A nő megrázta a fejét.

– Ez a fő prioritás.

Ahogy a lány kinyúlt és megfogta a tekercset, a férfi visszahúzta, magához vonva a nőt. Egyik kezét a csuklója köré zárta.

Érezte, ahogy a pergamen kicsúszik az ujjai közül, miközben a másik keze felcsúszott a nyakán, és megcsókolta.

A férfi megcsókolta, és a nő visszacsókolta.

hozzászólások: 0