15. fejezet
Lebukás veszély

Ütemes kopogás ébresztette fel Hermionét. Álmosan egy fintort vágott, de nem bírta kinyitni a szemét. Túlságosan is korán volt még a felkeléshez, az izmai keményen tiltakoztak. Kellett néhány perc, mire rájött, hogy az ablaka felől jön a hang. A fejére húzta a takarót, megpróbált visszaaludni. Ma nem akart még megmozdulni, csak aludni és pihenni – más terve nem volt. Újabb kopogás, de most már erőteljesebben hallatszott, s az ablak utat engedett a méltóságteljesen repülő fülesbagolynak, aki pontosan olyan rátarti volt, mint amilyen a tulajdonosa. Már csak egy Malfoy címer hiányzott a tökéletes mintázatú tollazatról.

Hermione morogva felkelt és elvette a levelet a madártól. A bagoly felhúzta a csőrét, majd egy méltóságteljesen kiröppent az ablakon. A boszorkány egy pillanatig csak némán meredt a borítékra. Hát persze, hogy Lucius Malfoy jól ismert kézírása díszítette a pergament. Megint egyeztetni akart vele, méghozzá igencsak sürgetően. Micsoda megtiszteltetés, hogy két óra múlva bebocsátást nyerhetett a kúriába… A pihenéssel töltött tervei egyből füstbe mentek. Mi értelme lett volna vitatkozni? A Malfoy család… Nem is kellett töprengenie, azonnal mennie kellett.

Miután befejezte a reggeli piperét, felvette a kedvenc halványsárga, ujjatlan blúzát, egy kék farmerjával és belebújt a pántos szandáljába, készen állt az indulásra. A hajának végre használt a bájitalos kezelés, így cseppet sem volt már olyan zabolázatlanul göndör, mint amilyen pár hete. A laza hullámokat gyorsan átfésülte, de nem kötötte össze a szokásos kontyba. Ennél jobban nem is nézhetett ki muglinak – állapította meg elégedetten. Még vetett egy utolsó pillantást a talárjára, ami most ernyedten hevert a szék hátára terítve, aztán becsukta az ajtót. Az épület mellett húzódó mellékutcából hoppanált.

A Malfoy kúria ezen a reggelen is kifogástalan szépségben pompázott. A smaragdzöld fűszálakon csillogó harmatcseppek ringatóztak a gyenge szellőben. Csodálatos rózsák nyíltak a parkban, ezernyi mágikus növénnyel együtt. Ontották magukból a különleges, bódító illatfelhőt, ami kellemesnek tűnt és nem utolsósorban megnyugtatóan hatott Hermione idegeire. Nem bírta megállni, hogy ne szagolja meg az egyik vörös színű rózsát, a balzsamos illata egyszerűen csodálatos volt.

– Jó reggelt, Miss Granger! – hallott egy lágy női hangot a háta mögül. Narcissa Malfoy állt ott smaragdzöld, méregdrága selyemtalárban. Arca a finom vonások ellenére mégis szigorúnak és kimértnek hatott. Arcátlan módon az idő mintha nem is látszott volna rajta vagy kiválóan értett a szépészeti bűbájokhoz. A hűvössége messziről érezni lehetett, azonban Hermione most észrevett valamit… Egyáltalán nem hasonlított Bellatrix Lestrangere.

– Jó reggelt! – köszönt vissza Hermione is. Azonban ő sokkal feszültebb volt, mint azt palástolni tudta volna. – Gyönyörűek a rózsák.

– Köszönöm! – mosolyodott el Narcissa, de még mindig éreztette a rideg távolságtartást. – Magam gondozom őket. Sok törődést és odafigyelést igényelnek, mire ilyenek lesznek.

– Igen, ez biztosan így van. Régen a mamám is szívesen kertészkedett… – viszont megszakította a gondolatmenetet. Az emlék cseppet sem volt kellemes és a helyzet iszonyatosan frusztráló volt. Furcsán groteszk látványt nyújthattak így együtt, kedélyesen csevegve egymással.

– Felesleges feszengenie – szólalt meg az asszony végül, némileg könnyedebb hangon. – Mindketten ismerjük a múltat. Azonban most egészen speciális függőségi helyzetben vagyunk.

– Nem kell erről beszélnünk – vágott a szavába Hermione. – Nem szívesen hozom szóba azokat az emlékeket.

– Nos, rendben. Jöjjön és nézze meg velem a parkot! Mai reggel különösen remeknek tűnik egy sétára. Lucius pedig várhat még egy kicsit. Különben is meg kell köszönnöm önnek, hogy megmentette a fiamat.

– Csak a munkámat végeztem – válaszolta a boszorkány.

– Ez valóban így van. Jöjjön utánam! – szólt hozzá szelíden.

– Rendben. – Bizarrnak tűnt ez az egész, de volt Hermionénak már sokkal rosszabb reggele is. Narcissa egyáltalán nem feszengett a jelenlétében, séta közben sorra ismertette a különleges növényeket. Az aurort lenyűgözte ez a világ és a háttér információ, amihez most hozzájutott. Viszont arra nem számított, hogy másvalaki is megjelenik a kertben.

A Malfoy család büszkesége éppen akkor szállt le a seprűről, amikor Narcissa és Hermione a szökőkúthoz értek. Draco is hanyagolta a talárt vasárnaponként, sőt egészen mugliszerű öltözékben feszített, most a tejfölszőke haját sem simította hátra, hanem hagyta, hogy kócosan, de mégis valahogy elegánsan álljon szerteszét. Még messze voltak egymástól, viszont Hermione ijedten nézett felé, gyomra összerándult és komoly problémát sejtett. Már nem menekülhetett el, túl késő…

Dracót azonban másfajta érzések kerítették hatalmukba. Nem is gondolta, hogy ilyen korán ennyire gyanús helyzetben találja anyját és asszisztensét. Erős kontraszt volt a két nő között, Narcissa arisztokratikus bája vetekedett Hermione ártatlan tisztaságával. Viszont valahogy mégsem tűntek ellenségesnek. Vajon Granger mi a fenét kereshet itt? – ráncolta össze a homlokát a varázsló. Megszaporázta a lépteit és úgy döntött azonnal kideríti.

– Jó reggelt! – köszönt Draco kedélyesen, mintha nem is gyanakodna. Hermione igyekezett minél távolabb kerülni tőle, és tudomást sem venni hevesen dobogó szívéről.

– Jó reggelt! – szólalt meg a boszorkány enyhén remegő, cincogó hangon. Legszívesebben elmenekült volna, de már minek? Mégis hogyan magyarázza meg ezt a helyzetet? Dracóról lerítt, hogy szokatlannak tartja az anyja és asszisztense párost. Ezért pedig senki sem hibáztathatta

– Jó reggelt, kisfiam! – köszöntötte Narcissa egy boldog mosollyal, amit Draco viszonzott. A férfi lehajolt hozzá és egy apró puszit adott anyjának. Hermione most sokkal inkább emberinek látta őket, mint korábban. Narcissa aggódva simította végig a férfi arcát, mintha csak ellenőrizné, hogy nincsenek-e sérülései.

– Minden rendben van veled, drágám? – szólalt meg Narcissa. – Apáddal hallottunk a tegnap történtekről és nagyon aggódtam érted. Nem válaszoltál a baglyomra egész nap. Már éppen indultunk apáddal, amikor megjött a válaszod.

– Jól vagyok, anya, semmi bajom. Te is tudod, hogy tudok vigyázni magamra – közölte Draco. – Nem történt semmi csak egy kis összezördülést, amit a Próféta jobban felfújt, mint kellett volna.

– Ne mondj ilyet! Nagyon is komoly helyzet volt – erősködött Narcissa. – A család is…

– Hagyjuk ezt a témát, anya! – kérte szelíden Draco. Anyja még nem vetette volna el témát, azonban fia gyanakvó tekintete arra ösztönözte, hogy minél előbb álljon elő egy jó magyarázattal Hermione ittlétére.

– Örülök neki, hogy mégis el tudtál jönni ma – szólalt meg és gyengéden megsimogatta fia karját. – Olyan régen nem láttalak. Gyakrabban is eljöhetnél hozzánk. Remélem, legközelebb nem valami szörnyűségnek kell történnie, hogy hazalátogass!

– Ígérem, gyakrabban fogok jönni – egyezett bele Draco, aztán jelentőségteljesen végignézett a Narcissa-Hermione pároson. A két nő egymás mellett állt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. – Nem gondoltam, hogy már korán reggel meglepődök. Lenne itt valami, anya, amit érdemes lenne megmagyaráznod.

– Mire gondolsz, kisfiam? – kérdezte csodálkozó tekintettel.

– Miért sétálgatsz a parkban az asszisztensemmel? – Hermione nagyon nyelt a kérdés hallatán. Ha tudná a férfi, hogy a háta mögött mennyi minden zajlik… Remélte, hogy Draco nem járatos a legilimenciában vagy van annyira tapintatos, hogy ne így nyerjen ki információt másokból. – Rettenetesen kíváncsi lennék erre.

– Megkértem Miss Grangert, hogy jöjjön el hozzánk. De te elrontottad a meglepetésnek szánt ötletemet – fedte meg fejcsóválva Narcissa, mintha Draco valamiféle szörnyűséget követett volna el. Hermione igyekezett nem megszólalni; még nem tudta, hogy Mrs Malfoynak milyen tervei vannak, de az ártatlan mosoly mögött valami egészen ördögi elme lakozott.

– Miről lenne szó? – kérdezte megenyhülten Draco és látványosan felsóhajtott. Narcissa gyengéden elmosolyodott, aztán beszámolt a tervéről.

– Bált rendezünk – vágta rá az anyja szemrebbenés nélkül. Hiába a mardekáros vér nem hazudtolta meg magát. Narcissa angyali őszinteségét nem vonta volna senki sem kétségbe. – A születésnapod tiszteletére, amit nem tudtunk rendesen megünnepelni, úgy vélem remek alkalom lenne.

– De, anya, már mondtam, hogy nem akarok semmi felhajtást sem most, sem máskor és ehhez tartanám magam – forgatta meg a szemét a férfi, de nem akart nyíltan ellenszegülni Narcissának. – Bőven elég volt a családi vacsora. Nem is kívánhattam volna annál jobbat. Nem kell népünnepélyt rendezned.

– Úgy gondoljuk, egy ilyen esemény jót tenne a kampánynak. Ráadásul most különösen szükség van erre – szólalt meg végre Hermione is. Narcissa pedig bólogatva helyeselt. – Még nem tudjuk hogyan reagált a közvélemény a merényletre, így ideje valamivel előrukkolni.

– Ha komolyan gondolod a jelölésedet, kisfiam, akkor valóban minden lehetőséget ki kell használnod – erősítette meg Hermionét Draco édesanyja. A két nő veszélyesen egy húron pendült és ez nem jelentett jót.

– Főleg, ha jótékonysági bál lenne. A Szent Mungó nem utasítana vissza egy nagyobb adományt – folytatta az okfejtést a lelkes asszisztens. Draco még mindig gyanakodva figyelte a két nőt.

– Szóval ezt szervezitek? – kérdezte egy-egy sanda pillantást vetve mindkettőjükre. – Ti ketten a kúria parkjában?

– Igen – válaszolt a két nő egyszerre. A férfi gyanakodva nézett rájuk, de aztán elhessegette a rossz gondolatait.

– Még ki kell tűznünk az időpontot, de a többi feltétel mind adott – folytatta lelkesen Narcissa. – A Malfoy kúriában régen nem volt ilyen fényes esemény.

– A karácsonyi bál mi volt? – kérdezte Draco szelíden.

– Sajnálod tőlem a szórakozást? – húzta fel az orrát az anyja. A férfi beleesett a csapdába és már nem tudott kiszabadulni belőle. Narcissa Malfoy nagyobb mardekáros, mint a saját fia.

– Persze, hogy nem sajnálom, anya. Nem erről van szó… De akkor sem vagyok oda a nagy partikért, bálokért – jegyezte meg bűnbánóan.

– Meg kell szoknod a nagyobb nyilvánosságot, kisfiam – érvelt tovább Narcissa. – Ha megnyered a választásokat, akkor sokkal több eseményen kell részt venned.

– Rendben, megadom magam – szólalt meg a varázsló egy hatalmas sóhaj kíséretében. – Szervezzétek meg a bált.

– Magam is így gondoltam – bólintott Narcissa, aztán fiára mosolygott.

– Anya, magunkra hagynál minket egy percre az asszisztensemmel? Szeretnék csak egy pár szót váltani vele, ha már így összefutottunk. – Hermione még ennyire soha nem akart elmenekülni egyetlen egy férfi közeléből sem, most azonban legszívesebben elrohant volna. Igyekezett nem kimutatni a félelmét.

– Természetesen – bólintott a nő és egy halvány mosolyt villantott Hermione felé. – Megnézem hogyan áll a reggeli. Velünk tart, Miss Granger?

– Oh, köszönöm a meghívást, de most nem lehet, még van egy kis dolgom…

– Itt marad, elhúzódhat ez a kis megbeszélés – vágott a szavába ellentmondást nem tűrő hangon Draco. A szürke szemek már így is parancsolóan meredtek rá. Más esetben a nő kötötte volna az ebet a karóhoz, de jobban járt, ha nem makacskodott. Kifejezéstelen tekintettel nézett Dracóra.

– Köszönöm a meghívást, elfogadom – válaszolt a sarokba szorított boszorkány illemtudóan.

– Rendben – nyugtázta Narcissa, majd elment, és kettesben hagyta őket. Draco ekkor szembe fordult Hermionéval és karba tette a kezét. Olyan volt, mint aki most akarna rajta elégtételt venni.

– Szóval újabban szövetkezel anyámmal? – tette fel a kérdést némileg szemrehányóan. – Meg tudhatnám, mégis mi folyik itt?

– Így alakultak a dolgok – jegyezte meg a nő végül és széttárta a kezét, mintha nagyobb erők mozgatták volna a szálakat és neki soha nem is lett volna ehhez az egész köze. – Nem tettem semmi rosszat. Meg akart lepni és a segítségemet kérte. Mi ebben a különös?

– Ha elkezdeném sorolni, akkor talán holnap estig is itt lennénk – válaszolta Draco. – Miért érzem úgy, hogy rejtegetsz előlem valamit?

– Mert talán így is van – közölte és most először igazán őszinte választ adott. Kockázatot vállalt, de ez az apró vallomás egy cseppnyit könnyített a lelkén.

– Nem igazán örülök ennek – hangzott a bársonyos bariton hang. Elég közel álltak egymáshoz, hogy a nő észrevehesse a szürke szemek titokzatos csillogását. Szenvtelenül állta a jeges pillantást; még volt ereje küzdeni.

– Ez nem az én problémám. Sőt nem érdekel, hogy mennyire nem örülsz neki. – Nos, ez valóban így volt.

– Segítek, hogy magadénak érezd az én problémámat – informálta némi hűvösséggel, majd egy mindentudó mosolyt villantott rá.

– Csupa szív vagy, Malfoy – mosolyodott el a nő, ami inkább egy vicsorításhoz hasonlított. – Egyébként köszönöm az előbbit, mintha nem lett volna elég kínos a helyzet így is. Miért kellett meghívnod reggelire?

– Sajnálom, Granger! De ma reggel gonoszkodni van kedvem. Néha nem árt az apámat bosszantani. Márpedig a jelenléted cseppet mindig felkavarja az állóvizet.

– De meg fog lepődni, ha meglát – forgatta meg a szemét Hermione. Válasza csak éppen annyira volt szarkasztikus, hogy Draco ne fogjon gyanút emiatt is.

– Gyere utánam, majd mutatom az utat!

– Nem szükséges. Egyedül is megtalálom az ebédlőt – jelentette ki élesen.

– Sajnálom, de…

– Elég volt ebből! Nekem ti Malfoyok ne sajnálkozzatok. Egyáltalán nincs szükségem a…

– Szép idő van és a teraszon eszünk ilyenkor – vágott a szavába Draco. – Vegyél egy mély levegőt és gyere utánam, kérlek! Ne legyél ennyire feszült!

– Micsoda megkönnyebbülés.

– Lazíts egy kicsit! – javasolta Draco, majd gyengéden végigsimította a nő arcát. A barna szemek némileg zavartan néztek rá. – Nem kell tartanod semmitől. Nem a sárkánybarlangba cipellek be.

– Mintha az életem nem vett volna már éppen elég érdekes fordulatot – nézett segélykérően az ég felé a boszorkány.

– Neked kellett az anyámmal a hátam mögött szervezkedni – mosolyodott el ravaszul, majd közel hajolt a boszorkányhoz és a fülébe suttogta. – Vedd ezt úgy, mint egy apró bosszút, amiért nem szóltál előre. Egy reggeli velünk cseppet sem árt, még csak meg sem kell erőltetned magad.

– Bosszúból én megszerezhetem neked azt a találkozót a trollokkal – vágott vissza sértődötten. Draco csak nevetett.

– Csak aztán nehogy Weasleyt és Potter kelljen hívnom, hogy mentsenek meg. Mindenki tudja, hogy te mennyire nagy barátja vagy a trolloknak. Egyáltalán mit hittél? Elsőévesen elbánni egy majdnem négyméteres montsrummal? Griffendélesek…

– Mit tudsz te arról? – vetette oda dühösen, aztán összefont karral követte a parkon át a még mindig nevető férfit. – Te meg füled, farkad behúzva menekültél a hálókörletedbe… Beszari mardekárosok.

– Nem kellene zsörtölődnöd annyit. Úgy hallottam csúnya boszorkány lesz az ilyenekből – szólt Draco derűen.

– Na fogd be végre, Malfoy!

– Mikorra szervezted meg azt a bált, ha nem vagyok indiszkrét? – váltott témát a varázsló.

– Két hét múlva pénteken lenne a legalkalmasabb – szólalt meg Hermione még mindig enyhén haragosan. – Már ha tényleg kíváncsi vagy rá.

– Ezt a határidőnaplóm nélkül is meg tudod mondani?

– Azért fizetsz, hogy mindent percedet megtervezzem, és tudjam, hol császkálsz. Vagy talán tévedek?

– Szóval egy fanatikust vettem fel? – hüledezett Draco. – Félnem kéne?

– Annyira nem vagy érdekes, hogy folyton rajtad tartsam a szemem – hangzott a hatalmas nagy hazugság, hiszen pontosan ezért fizették meg.

– Miért hazudsz nekem állandóan?

– Mi van mostanában férfiakkal? – csattant fel hirtelen és az égre emelte a tekintetét. – Mindegyik az fejembe akar látni… Meg akarja mondani, mit gondolok, érzek és belemagyaráznak mindenfélét a tetteimbe. Hagyj inkább békén! Így mindkettőnknek jobb lesz.

A varázsló megtorpant, hirtelen megfordult és vészes közelségbe került az ijedt tekintettel, riadtan hátráló boszorkányhoz.

– Mert igencsak gyanúsan viselkedsz, Granger – válaszolta Draco, noha tudta, hogy ezzel egyértelműen kijelentette szemet szúrt neki a különös viselkedése, még látni akarta a nő reakcióját. – De tapintatos vagyok, és inkább nem nézek bele abba a csinos kis fejecskédbe.

Hermione ezen a ponton már nem akart meghátrálni, arcára a düh rózsaszín foltokat rajzolt. Lehet, hogy némiképp sarokba szorították, de küzdeni saját magáért még nem felejtett el.

– Ne merd megpróbálni! – figyelmeztette haragosan.

– Ne legyél olyan harcias! Rendben, játsszuk a te játékodat, majd meglátjuk kiderítem-e, hogy miben sántikálsz. – Draco pedig csak elmosolyodott, aztán elindult a terasz felé.

– Rohadék.

– Ezt hallottam.

– Helyes, pontosan így akartam.

***

Hermione számára a következő pár óra maga volt a pokol. A Malfoy házaspár cseppet sem ült meglepetten az asztalhoz, sőt túlságosan nyugodtnak tűntek, s mint egy régi családi barátot köszöntötték őt, cseppet sem szerény hajlékukban. Lucius is kedélyesen üdvözölte Hermionét, és cseppet sem bánta jelenlétét, valamint csatlakozott a bál ötletét támogatók közé. Ha nem ismerte volna, akkor biztos lehetett volna benne, hogy Lucius Malfoy a legkedvesebb ember a világon. De ismerte és tudta, nála nincs nagyobb mardekáros a környéken. Arcátlanul még fel is sorolt néhány nagyhatalmú képviselőt, akiket még meg kell hívniuk feltétlenül az eseményre.

Draco egész reggel fél szemmel Hermionét figyelte. A boszorkányban annyi feszültség munkálkodott, hogy akár az egész kúriát képes lett volna felrobbantani. Magában örült, amiért ilyen remekül elrendezte a közös reggelit a családjával, de aztán az egész egészen más fordulatot vett az egész.

A zavartság és kínos feszengés helyett, azonban apja cseppet sem látszott zavartnak, sőt leginkább ő élvezte a legjobban a helyzetet. Anyja is fesztelenül csevegett Hermionéval, élénken érdeklődött a munkája után, aztán elkanyarodtak Roxfort irányába és a könyvekre terelődött a téma. Az egész helyzet koránt sem volt olyan, mint amire Draco számított.

– Érdekes a meglátása. Van egy eredeti Adalbert Golrid: Varázsláselmélet dedikált példányom, bár már bevallom évek óta nem olvastam – mondta Narcissa.

– Csodálatos mű – lelkendezett Hermione felszabadultan. Most már némileg feloldódott, főleg, hogy kedvenc témájára terelődött a szó.

– Mi lenne, Miss Granger, ha megmutatnám önnek a könyvtárunkat? – szólt közbe Lucius, amivel magára vonta Hermione figyelmét. Draco összevonta szemöldökét. Miért érezte úgy, mintha nagyon nagy disznóság lenne a háttérben és ő nem is tud róla? Lucius fesztelenül folytatta: – Sok-sok ritkaságunk van, ami bizonyosan érdekelné. Persze, csak ha nem tartom fel.

– Ez pompás ötlet – bólogatott Narcissa és megfogta férje kezét egy pillanatra. Hermione magában csak ámult azon, hogy mennyire harmonikusan képes egy mardekáros házaspár együtt dolgozni. – Addig mi Dracóval kimegyünk, teszünk egy rövid sétát a kertben.

– Nos, rendben – egyezett bele a boszorkány kényszeredett mosollyal. A Malfoy házaspár sugárzó jókedvét talán őszintének is lehetett volna nevezni, de leginkább tökéletes színészi munka volt, ahogy mesterien eloszlatták a gyanút ittlétéről.

Hermione egyszerre csak arra emlékezett, hogy Lucius Malfoy után kullogva haladt végig az ismeretlen folyosókon. A férfi hosszú léptekkel kalauzolta a boszorkányt. A falon függő portrék izgatottan figyelték mindkettőjüket. A vörös bársonyszőnyegek elnyelték lépteik hangját. Most már érezte a varázsló feszültségét, amit mi sem bizonyított jobban, mint a gyorsan, szinte futva megtett léptei. A könyvtár ajtaja kinyílt előttük, majd hangos csattanással bezárult mögöttük. Mikor Lucius megfordult már cseppet sem tűnt nyugodtnak.

– Mit gondol mennyire sérült az álcája? – tudakolta komoly tekintettel. Ajka vékonyra húzódott és idegesen töltött egy pohárral a borostyán sárga italból. – Korábban is kimentettem volna magunkat, csak nehéz túljárni a fiam eszén. Bár azt hiszem szerencsénk lesz.

– A felesége mentő ötletének köszönhetően úgy tűnik nem sérült az álcám. Bár nekiállhatok bált rendezni a fiának.

– Azzal az ostoba bállal ne törődjön. A feleségem a kisujjából kiráz mindent, magának pedig csak a vendégeket kell ellenőriznie. De ilyen fiaskót még egyszer nem szabad megengednie magának – pirított rá egy kicsit erélyesebben.

– Igyekeztem megtenni mindent. Eszembe sem jutott, hogy a fia ma reggel ellátogat magukhoz azután, amit tegnap történt – szabadkozott Hermione. – Egyébként meg állandóan gyanakszik rám és azt hajtogatja, hogy nem tudok hazudni.

– Mert ez így is van, Merlin szerelmére! – morogta Lucius. – Mindez nem történt volna meg, ha már hetekkel ezelőtt megtette volna azt, amire kértem. Miért nehéz egy nyomkövető bűbájt rátenni a fiamra?

– Mr Malfoy, a fia egyáltalán nem hülye, és ha erre rájön, akkor biztosan fel fog lógatni az első fára vagy beperel és örökre az Azkabanba zárat.

– Ne legyen ennyire teátrális! Tegnap megmentette és ezért hálás vagyok – mondta Lucius. – Meséljen csak mi történt tegnap?

– Egy merénylő volt, de biztos vagyok benne, hogy manipulálták. Imperius lehetett vagy szemmel verték, nem eldönthető, elég messze álltam tőle. Gyorsan kellett reagálnom.

– Hogyhogy senki sem szúrta ki? Aurorokkal volt tele az egész Minisztérium.

– Ez koránt sem volt így. A védelem még a szokásosnál is gyérebb volt – folytatta a beszámolót Hermione. – Nem is értem miért, hiszen mindenki tudja, hogy az idei választás nem megy zökkenőmentesen.

– Meséljen a merénylőről! – kérte sürgetve Lucius.

– Elég jellegtelen figura volt – vonta meg a vállát Hermione. – Nekem gyanúsnak tűnt a viselkedése. De tömve volt a terem, mire a biztonságiak segíteni tudtak volna, már támadott. Az emelvény alatt egy alagutat ástak, valószínűleg onnan rabolták el a két jelöltet.

– Draco volt a célpont?

– Talán, de nem vagyok benne biztos. Ahogy megtudtam a többi jelöltet is fenyegették mostanában, így akár mindenki célpont lehetett. Valaki nagyon nem akarja az új minisztert, de elképzelésem sincs miért – sóhajtott nehezen. – Hármukat megmentettem, amikor szétnyílt az emelvény. Aztán a fiát elvittem a mágiajogi osztályra.

– Miért pont oda?

– Fogalmam sincs. Az tűnt a legbiztonságosabb helynek, a föld felett van, és az irodában van pár seprű is. Draco általában reggelente és este, az ablakon át ki és be repülve közlekedik, így nem lett volna nehéz rávennem, hogy így meneküljünk.

– Kezd úgy viselkedni, mint egy igazi auror, Miss Granger, és mint már említettem, értékelem a fáradozásait – mondta végül, s a hangja is újra visszatért a normális, szokásos hideg tónusra, és egy borítékot nyújtott Hermione felé. – Vegye el, kérem!

A boszorkány vonakodott egy kis ideig, aztán megtette, amire a férfi kérte. Furcsán nehéznek tűnt a pergamenboríték, Hermione kinyitotta és egy apró ezüst kulcsot, néhány dokumentumot talált benne.

– Ez micsoda?

– Egy zsupszkulcs – magyarázta Lucius. – Korlátlan oda- és visszaúttal bárhova, ahova menni akar. Nincs megkötés, csak három napot várni kell egy oda- és visszaút esetén.

– És mi az a papír köteg a borítékban? – kérdezte értetlenül.

– Csalódtam volna, ha ezt nem kérdezi meg. De játszunk egy kicsit. Mi lenne, ha maga mondaná meg, hogy mi van benne?

– Nem igazán vagyok játékos kedvemben, Mr Malfoy. Megviseltek a tegnapi események engem is.

– Az a tulajdonosi szerződése a nyaralójának Ausztráliában, most már a magáé és nem kell többé bérelnie – jelentette ki érzelemmentesen a férfi.

– Ezt nem fogadhatom el – nyújtotta a papír borítékot határozottan Hermione. – Nem kell semmit sem adnia nekem.

– Maguk griffendélesek annyira körülményesek – csóválta meg a fejét Lucius. – Egy mardekáros azonnal kapna egy ilyen lehetőségért. A munkájáért fizetség jár.

– Ne vigye túlzásba a nagylelkűséget! Így is rengeteget fizet nekem.

– Ne tévessze meg ez a gesztus, Miss Granger! – közölte a férfi színtelen hangon.

– De…

– Semmi de. Ha úgy érzi, hogy nem érdemli meg, akkor tegyen ellene. De akkor se sértsen meg azzal, hogy visszaadja. A mi szintünkön ez már nem szokás.

– Nem egészen…

– Végezze a munkáját jobban, hogy lássam tényleg megdolgozott-e érte. Máskülönben meg ne szóljon bele abba, amit adok magának, és amit kérek érte cserébe. A fiam biztonságáért hajlandó vagyok bármekkora árat fizetni.

– Ez akkor sem tisztességes velem szemben. Mintha meg akarna venni…

– Soha nem játszottam tisztességesen, Hermione. Hidegen hagy, hogy minek gondolja ezt – dőlt hátra a bőrfotelben Lucius. – De tartsa csak meg. Már nem lesz sokáig szükség a szolgálataira, de addig is Dracónak nem szabad megtudnia, hogy van egy védelmezője. Aztán ha ennek vége maga elmegy a szüleihez egy időre és mire visszajön, már senki sem emlékezik arra, hogy mi történt Draco kampánya idején, aztán nyugodtan dolgozhat tovább aurorként. Ezzel a kis fizetséggel a hallgatását veszem meg és nem önt. Ez igazán nagy különbség.

– Értem – válaszolta végül Hermione. – De nem értem, miért kell ennyire titkolóznunk a fia előtt? Hiszen, talán rá tudnám venni, hogy működjön együtt.

– Ez egy iszonyatosan nagy botorság lenne. Egy varázslóknak szégyen, hogy ilyesmihez kell folyamodniuk. Ráadásul milyen fényben tűnne fel a polgárok előtt, ha testőrök kísérnék mindenhova? Gondoljon csak benne, hogy mennyi szavazattól esne el így.

– Értem már, hogy mire gondol. Nem fogok semmit sem mondani – ígérte meg a boszorkány, bár nem értett egyet. Legszívesebben már rég elmondta volna Dracónak az egészet, mégis hallgatott. Égette a zsebét az a pergamenboríték, mégis úgy gondolta egy új jövőt kezd el most.

– Titokban sokkal hatékonyabban tud dolgozni – erősítette meg Lucius a véleményét. – Ha azt tette volna, mint a többi jelölt testőre, akkor nem tudta volna megmenteni a fiamat. Látszik, hogy maga a szorult helyzetekben tud igazán kreatív lenni. Tartsa nyitva a szemét továbbra is!

– Rendben van, értettem.

– Koncentráljon a nyomkövető bűbájra! – zökkentette ki Lucius. – Még hátra van a neheze és nem véthet hibát. Dracónak maximális védelmet kell biztosítani. Haladéktalanul meg kell tennie, és sürget az idő minket.

– Mindent megteszek a cél érdekében – jelentette ki határozottan a boszorkány.

– Nem is vártam mást – vigyorodott el Lucius elégedetten. – Nem kell sokáig szenvednie, remélem, hogy ez vigasztalja.

– Évek kellenek ahhoz, hogy ezt kiheverjem – jegyezte meg Hermione és sóhajtott egyet. – Engedelmével most én távoznék.

– Rendben van… Élvezetes volt a mai reggeli – említette meg Lucius és elnevette magát.

– Maguk Malfoyok… Nos, nem igazán tudok kiigazodni magukon.

– Ez nem meglepő, mindannyian mardekárosok vagyunk. Máskülönben meg a fiam gyanút fogott volna, sőt igazából úgy gondolom továbbra is gyanakszik.

– Ez igazán remek hír.

– Menjen haza, Hermione, mára már eleget nyúztuk!

– Viszlát, Mr Malfoy!

– Minden jót, Miss Granger!

hosszászólás: 0