18. fejezet
Auror parancsnokság

Egy igencsak húzós és megfeszített tempójú, munkával teli délelőtt után Hermione szinte végigrohant az egész Mágiajogi osztályon, hogy minél előbb kávéhoz juthasson. Meg fogja ölni Malfoyt – határozta el magában. Egy kupac pergamen halom alá temette el és a papírrepülők egyre másra záporoztak az asztalára. Végeláthatatlan papírhalmaz már kezdte az őrületbe kergetni. Évek óta most először vágyott egy csésze kávéra.

Hermione elcsigázottan nyúlt a kávéskannáért, majd kifejezéstelen tekintettel töltötte meg a bögréjét, a pálcájával a cukor felé intett, s egy jó pár kanálra valót tett bele. Mogorván a kávéskanál felé pöccintett, ami lassan elkezdte a fekete mérget kevergetni.

– Hermione! – szólította meg Norma a mosolygós recepciós boszorkány. Hermionénak vissza kellett fognia magát, hogy ne nyögjön fel. Nem akart senkivel sem beszélni, pláne nem egy pletykás boszorkánnyal. – Van egy szabad perced?

– Igen. Mit tehetek érted? – kérdezte fáradtan.

– Csak beszélgetni jöttem – legyintett a boszorkány izgatottan. – Sajnálom, hogy Mr Malfoy elhalmozott papírmunkával. Soha nem láttam még ennyi papírrepülőt és pergamentekercset az irodában.

– Én sem – csóválta a fejét Hermione. – De gondolom, hogy nem ezért akartál velem beszélni.

– Persze, hogy nem. Gondoltam felvidítalak és neked fogok erről beszélni először – kezdte lelkesen. – Képzeld kit láttam ma a jogi osztályon?

– Kicsodát? – tette fel a kérdést Hermione, bár a kolléganője izgatottságából egyértelműen az következett, hogy ha akarja, ha nem akkor is tudomást fog szerezni erről az információról.

– Abernethy képviselőt – válaszolta Norma izgatottan és elmosolyodott. – Hát nem csodálatos?

– Mégis mit kereshetett errefelé? Én is láttam már párszor, ha jobban belegondolok – sóhajtott Hermione.

– Fogalmam sincs, de annyira helyes – lelkendezett továbbra is, majd újra megjelent az arcán az a bárgyú mosoly, ami azt jelentette, hogy még hosszasan fog erről a találkozásról mesélni, és Hermione számított is erre. – Képzeld, pár napja még oda is jött hozzám, és még beszélgettünk is. Most is rám mosolygott, integetett, amikor átment Blackwood ügyvédhez. Mit gondolsz, talán tetszem neki?

– Biztosan – hagyta rá Hermione, majd belekortyolt a kávéba, elfintorodott és inkább eltűntette a folyadékot. Ez valóban valamiféle méreg volt.

– Csak állandóan a munkámról kérdez – csacsogott tovább Norma. – Nincs abban semmi izgalmas… Nagyon szeretném, ha végre másról is szó esne. Már próbáltam elhívni egy kávéra, de állandóan rohannia kell. Nem is értem.

– Biztos csak félénk. – A boszorkány vágyakozva sóhajtott fel, Hermione nem igazán tudta mit mondjon. Pasi ügyekben különben sem volt otthon… Az inkább Ginny reszortja volt, ő biztosan mondana valami lelkesítőt és adna egy pár tanácsot, ő, Hermione, erre nem volt képes.

– Oh, igen, valószínűleg igazad van – bólogatott Norma. – De igazából nem erről akartam veled beszélni.

– Hanem miről?

– Meg tudnád mondani nekem, hogy Mr Malfoynak mikor lesz a tárgyalása, abban a fekete mágiás ügyben?

– Holnap délelőtt és valószínűleg hosszan el is fog húzódni ebédig. Miért kérdezed? – tudakolta Hermione gyanakodva.

– Elisának holnap van a születésnapja és fel akarjuk köszönteni. Mr Malfoy biztosan nem engedné, de amit nem tud… Szóval érted, hogy mit akarok mondani neked.

– Persze, rendben van – mondta Hermione. – Tartom a számat, ne aggódj. De mindent tűntessetek el mire visszaérünk, mert tudod, milyen szimata van… mint egy vadászkutyának. Ha kiszimatolja, akkor biztosan meg fogja büntetni az egész társaságot.

– Tudom, de legalább egy ilyen apróságban lenne rugalmasabb – fakadt ki Norma. – Elisa tizenöt éve dolgozik itt és megérdemli, hogy felköszöntsék a születésnapján. Legalább hat vezető ügyvéd alatt dolgozott már, sokkal régebben itt van, mint mások. Olyan kedves mindenkivel…

– Kár, hogy nem ismerhetem meg, és nem lehetek itt – bánkódott a boszorkány és nehezen sóhajtott egyet. – Mindenki csak dicséri Elisát, de soha nem futottunk még össze.

– Megint vele kell menned? – fintorodott el a recepciós.

– Igen.

– Különös, korábban egyik asszisztensére sem volt szüksége az irodán kívüli munkájához – mondta Norma elgondolkozva. – Ha belegondolok még ilyen hosszú ideig senki sem dolgozott neki Winifred óta.

– Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki ezt a kegyet – gúnyolódott Hermione, majd töltött magának friss vizet a bögréjébe. Még mindig érezte a kávé szörnyű ízét a szájában. Vajon Malfoy hogyan képes ezt meginni? – tanakodott csendesen.

– Ne haragudj, Hermione, de mi mindannyian sajnálunk azért, amit el kell szenvedned Mr Malfoy mellett.

– Nagyon kedvesek vagyok. – Jelen pillanatban ő is sajnálta saját magát. A mindent elöntő papírrengetegben ő maga sem találta a helyét.

– Szóra sem érdemes. Mi csak megértjük, hogy min mész keresztül.

– Annyira azért nem rossz – szabadkozott gyorsan Hermione. – Más, mint a parancsnokságon, de nem rossz. Malfoyt meg kell érteni…

– Én biztosan nem fogok szavazni Mr Malfoyra – jelentette ki határozottan a recepciós boszorkány. – Ki tudja, hogy mit művelne a varázsvilággal. Mindenkinek vigyázban kellene állnia és…

– Elnézést hölgyeim, de a pletykálkodáson kívül nincs más dolguk? – szólalt meg Draco kimért baritonja a hátuk mögött. A két nő lesütötte a tekintetét és feltűnően nagy figyelmet szenteltek a padlónak. Draco karba tette a kezét és a biztonság kedvéért még ki is húzta magát. Hermione fél szemmel rásandított, majd pontosan olyan érzése támadt, mintha bajban lenne. Bajban is volt…

– Mi csak… – Normát egyetlen egy apró pillantás elhallgatatta.

– Nem azt csinálták, amire felvettem önöket – magyarázta meg a helyzetet a főnökük. – Természetesen választhatnak maguknak más hivatást is. Ebben nem akadályozok meg senkit sem. De amennyiben továbbra is az alkalmazásomban akarnak maradni, akkor azt ajánlom, hogy térjenek vissza a feladataikhoz!

– Igen, uram! – válaszolta egyszerre a két nő, aztán mindketten elindultak visszafelé.

– Granger kisasszony, még ne menjen! – Norma vágott egy fintort és biztosította Hermionét, hogy lélekben vele van, aztán már csak ketten maradtak Dracóval az iroda konyhájában. A férfi elővette a pálcáját és egy kávéscsészékre bökött vele, amik maguktól kitöltötték a méregerős nedűt.

– Mit szeretnél tőlem, Malfoy? – A kérdésre Draco gúnyosan elmosolyodott, aztán belekortyolt a bögrébe.

– Gyere be az irodámba! – mondta végül, aztán hosszú léptekkel elindult visszafelé a folyosón. Hermionénak kellett perc mire magához tért és követte őt. Egyszerűen megbabonázta a varázsló látványa, ahogy utat engedett neki a papírrepülők hada, ami az irodája előtt várakozott, mintha valamiféle elemi mágia sugárzott volna belőle. Hermione megrázta a fejét és meggyőzte magát, hogy csak a képzelete hozza létre ezeket a gondolatokat. A papírrepülők eközben őt vették célba és hamarosan mindegyik ráragadt a ruhájára.

– Remek – morogta mérgesen, aztán egy átokkal mindet az asztalára helyezte a többi pergamen boríték tetejére. Megigazította a ruháját, aztán belépett Draco irodájába. – Hívattál?

– Igen… Valami elkerülte ma a figyelmed, amiért némileg neheztelek rád.

– Mi lenne az?

– Ezt most kaptam. – Draco kezébe vette a papírrepülőt, majd oda sem nézve Hermione felé irányította.

– Ez micsoda? Nem láttam soha ezt. – A hivatalos pecséttel ellátott.

– Mert ma reggel jött. Hányszor mondjam még, hogy sürgősség szerint kezed a postámat és ne nyúlj olyasmikhez, amikről nem tudod, hogy ártalmatlan?

– Nem vagyok gyerek! Ezt biztosan nem láttam. De azt hiszem, hogy belefér a programodba egy váratlan találkozó is az aurorokkal. – A boszorkány felhúzta az orrát, aztán leült a Dracóval szemközti székre és keresztbe tette a lábát.

– Mégis hogyan tudnád átszervezni a délutánomat fél órán belül? – kérdezte Draco. Hátradőlt a székében, karba tette a kezét és kíváncsi tekintettel méregette a rezzenéstelen arcú asszisztensét.

– Már megtettem – válaszolta Hermione fölényesen. – Mielőtt elmentem kávéért Mrs Evans levele utolért. Tudod ő az, aki válni akart a férjétől, mert Mr Evans viccből agancsot varázsolt neki… Khmm a férfi kiengesztelte pár drágakővel és egy második nászúttal. Így nem akar válni, lemondta az időpontot… Különben sem lett volna érdekes, izgalmas eset neked.

Draco alig bírta visszafogni a belőle feltörő nyögést. Valóban nem vállalt ilyen eseteket, vagy csak nagyon ritkán. Általában őket mindig egy-egy gyakornoknak továbbította, így foglalkozhatott a fajsúlyosabb esetekkel. A népszerűsége nemcsak áldás, hanem átok is volt.

– Ezért ne várj dicséretet.

– Hogyan is várhatnék, főnök… – mosolygott édesen, mintha tudna valamit vagy készülne valamire. Alig láthatóan a nő pirosra festett ajkába harapott és mintha kacéran a szemébe nézett volna. Granger ingerelte, de ha ez így van, akkor sürgősen helyre kell tennie.

– Minden értesítőt azonnal meg kell kapnom. Ha ez a jövőben nem így lesz, akkor bizony nagyon megütheted a bokádat.

– Ki van zárva, Malfoy, hogy bármilyen levél elkeveredett volna nálam – szólalt meg Hermione. – Mindenre figyelek, arra is, amire te nem. Mindent ellenőriztem, még azt is…

– Nem értesz a szóból, igazam van? – kérdezte vádlón a férfi. – Hányszor mondjam még, hogy ne nyúlj azokhoz a fenyegető levelekhez!

Hermione csak halkan felnevetett. Igaz, hogy mind zsákutca volt, de keresett egy mintát, egy nyomot, amin elindulhat, és végre megtudja, ki akar Draco életére törni, na meg persze a többi miniszterjelöltére. A szürke szemek fürkészve próbálták megfejteni őt, ezért állandóan résen kellett lennie. Nem tudta Draco mennyire járatos a legilimenciában és meddig tud az úriember szerepében tetszelegni.

– Hogy végezhetnék jó munkát, ha nem tudok erről? – tette fel a kézenfekvő kérdést. – Szomorú lennék, ha nem olvashatnak egy lelketlen halálfaló vagy fehér görény kifejezést rólad. Oh, csak a rend kedvéért, az utóbbi az én agyszüleményen.

– Bájos. Készülj, Granger, most velem jössz! De vegyél fel egy talárt is – figyelmeztette a férfi. Hermione felállt a székből, aztán végigsimította a fekete ceruzaszoknyát, ami kiemelte a csodálatos lábait.

– Jó lesz így – szólalt meg végül.

***

Greenwood főparancsnok a szokásos mogorva arckifejezését vette fel, amikor Ronald Weasleyvel együtt belépett a tárgyalóterembe, amit máskor taktikai megbeszélésekhez szoktak használni. A háta közepére sem kívánta ezt a találkozót, de a felbolydult varázsvilág miatt kénytelen volt megtenni minden óvintézkedést. Weasley auror idegesen állt mellette és legszívesebb ráüvöltött volna, hogy ne húzza ki magát annyira, mintha egy seprűnyél lenne a hátsófelében. Bár ez az ügy nagy kiugrást jelentett a fiatal férfinak, aki eddig Harry Potter árnyékában igyekezetett kitűnni.

A parancsnok végignézett a jelölteken. Csak a balfácánok maradtak – jegyezte meg magában. Grant: alacsony, kopaszodó, de igencsak rámenős nőcsábász, akinek a nő ügyeinél, talán az üzleti életben elért könnyen jött sikerei voltak zűrösebbek. Most idegesen és mogorván ült, illő távolságban a többiektől.

Abernathy: magas, filigrán fickó, kellemes vonásokkal, hosszú fekete hajjal. A boszorkányok imádták a kedves mosolya és az émelyítően udvarias stílusa miatt. A mágus külképviselet embere, aki ugyan megfelelő jelöltnek látszott, de nála nagyobb, gyáva törpegolymókot nem hordott hátán a föld. A varázsló az óráját nézte minden egyes másodpercben, Greenwood tudta, hogy a férfi sokat utazik. Talán ő a legnehezebb célpont és egyben őt lesz a legnehezebb megvédeni.

Wallace: kimért, arisztokrata származású boszorkány, aki mindig megkapta, amit akart. Igazi aranyvérű erkölcsöket hirdető nő, aki nem hátrált meg semmitől sem. Fekete haját szigorú kontyba fésülte, öltözése makulátlan. Ő már huszonöt éve a Rejtély és Minisztériumi Főosztály vezetője volt. Senki sem sejtette, hogy jelöltetni akarja magát, mindenkit meglepett vele, sőt a szereplése sokkal erőteljesebbnek bizonyult bármelyik jelölténél.

Aztán ott volt még Malfoy. Mi is mondhatott volna egy volt halálfalóról? Olyan hideg, akár a jég. Okos, ravasz és maga a megtestesült nyugalom. Bár most valamilyen feszültséget érzett benne, amit megpróbált palástolni. Persze ez utóbbi mesterien ment neki, de őt, egy vén rókát, egyáltalán nem könnyű megtéveszteni. Greenwood szeme összeszűkült. A pokolka kívánta ezt a napot, viszont a jelenlétére szükség volt egy fentről jött utasítás értelmében. Egyéb esetben mindent a Weasley fiúra hagyott volna.

A varázsló szeme egy pillanatra megakadt Hermione Grangeren. A nő kimért tekintettel, egyenes háttal ült a főnöke mellett. Greenwood állkapcsa megfeszült. Eddig a boszorkány jól teljesített, de esze ágában nem volt visszavenni a testületbe. Lucius Malfoy csak a legjobbat tette vele, amikor elkérte tőle. Persze rettenetesen kíváncsi volt, hogy az okoska kis Granger mit fog szólni ahhoz a zsupszkulcshoz, amit az ő segítségével szerzett meg az idősebb Malfoy. A csodálatos, de diszkrét medál már most ott lógott a csinos nyakában.

– Jó napot, uraim és hölgyem! – szólalt meg végül Greenwood. Hermione arca megfeszült, mivel rajta kívül csak egy hölgy tartózkodott a teremben, így joggal következtethetett arra, hogy ő most olyan, mintha ott sem lenne. Greenwoodtól nem várt mást. – Örülök, hogy ilyen hamar mindegyikük el tudott jönni.

– Mintha lett volna más választásunk – jegyezte meg gőgösen Callisto Wallace. – A pénzbírságot, némileg jogtalannak gondolom. Mit gondol erről, Mr Malfoy?

– Az auror parancsokság élhet ilyen joggal, ugyanakkor az intézkedés némileg radikális, sőt határozottan hatalommal való visszaélés. Mintha már egyszer ezt az egészet eljátszottuk volna? Nem emlékszik valaki? – Weasley arca megfeszült, s azonnal szólásra emelkedett.

– Milyen jó, hogy Malfoy egy ügyvéd – gúnyolódott Adam Grant, majd végigsimította a kopasz fejét, ami már gyöngyözött az izzadtságtól. – Miért nem térhetnénk rá a tárgyra?

– A helyzet merőben megváltozott – szólalt meg Ron, miközben továbbra is gúnyosan méregette Malfoyt. Lopva Hermione felé nézett, aki figyelemre sem méltatta. Láthatóan még mindig nem bocsátott meg neki. – A fenyegetéseket először váltották tettekre. A nyomozás nagyerőkkel folyik, és nem akarjuk, hogy elfajuljon a helyzet.

– A védelmüket kell haladéktalanul megbeszélnünk – vette át a szót Greenwood. – Nem vehetjük félvállról a vitán történt merényletet. Bloodgood és Leonard eltűnése éppen eléggé megosztotta a közvéleményt. További fenyegetésekre és merényletekre számítunk, így elengedhetetlen, hogy bizonyos biztonsági intézkedéseknek eleget tegyünk.

– Honnan veszi, hogy több támadás is várható? – kérdezte Grant. – Végül is nem tudhatjuk, hogy kire vadásznak. Lehet…

– Jobb lenne, Mr Grant, ha nem fejezné be, amit akar mondani – szólt rá kimérten Mrs Wallas, mintha egy engedetlen gyerekhez beszélne. – Szörnyű, ami történt.

– Minden fenyegetést komolyan kell vennünk – mondta a parancsnok ellentmondást nem tűrő hangon. – Valaki nagyon meg szeretné ezt a választást hiúsítani. Úgy gondoljuk, hogy nem riad semmitől sem vissza. A jelöltekért cserébe semmilyen követeléssel nem élt a Minisztérium felé. Nem tudjuk, mit akarnak, miért és mit terveznek még. Minden nyilvános esemény figyelni fogunk és megerősítjük a védelmüket is.

– Ennek semmi értelme – hőbörgött Grant. – Nem értem, hogy miért akarják a jelölteket eltávolítani, amikor úgysem tudják megakadályozni a választást. Ha minket kiiktatnak, akkor jön más a helyünkre.

– Viszont én nem szívesen tűnnék el csak úgy – csattant fel Finn Abernathy idegesen. – Én elfogadom a Minisztérium által felkínált védelmet. De elutasítom a házi őrizetet.

– Hasonlóképpen – csatlakozott Callisto kimérten.

– Csatlakozom – morogta Grant. – De nem szólhatnak bele a napirendemben.

– Én viszont továbbra sem kérek a Minisztériumtól a védelmet – szólalt meg nyugodtan Draco. Hátradőlt a székben és karba tette a kezét, aztán a lehető legfelsőbbségesebb tekintettel mérte végig a többieket. – Meg tudom védeni magam, ha arról van szó.

– Nos, nem mindenki halálfaló, Malfoy – szurkálódott Grant.

– Tégy, ahogy jónak látod – válaszolta a szőke hajú varázsló. – Nem szégyen, ha nem figyeltél Roxfortban a tanórákon, amikor a párbajozásról oktattak. Különben, sem akarnám, hogy mások kockára tegyék az életüket miattam.

– Micsoda önzetlenség tőled, Malfoy – nézett rá lesajnálóan ellenfele, s újra végigsimította a kopasz fejét. – Remélem, az élet minden területén így gondolkozol.

– Van még valami, amit meg kell beszélnünk? – vágott a szavába Abernathy. – Hamarosan mennem kell Mumbaiba és a zsupszkulcsom perceken belül indul.

– Mindannyian megkaptuk a válaszainkat – felelte kurtán Greenwood. Grant felállt a helyéről aztán egy köszönés kíséretében kiviharzott a teremből. Abernathy mindenkivel kezet fogott, majd végük Dracóhoz fordult. A kezét a férfi vállára tette, majd együttérzően rá nézett.

– Grant egy barom – mondta végül kertelés nélkül. – Nem hiszem, hogy sokáig versenyben maradna.

– Köszönöm! – biccentett Draco. – De nem veszem a szívemre a szurkálódását.

– Kéz és lábtörést – válaszolta a férfi, aztán kiment a teremből. Draco ezt követően Hermione keresésére indult. Amikor meglátta Weasleyt egyszerűen alig bírt nyugton maradni. Az asszisztense cseppet sem nyugodt, sőt egészen idegesen a férfi társaságában. Nem habozott egy percig sem habozott, hogy odamenjen-e hozzájuk.

– Mehetünk? – szólalt meg a szokásos mély bariton hangján.

– Persze…

– Nem zavar, hogy még mi beszélünk? – fortyant fel Weasley.

– Bocsáss meg, de sietnünk kell! – felet gúnyosan Draco. – Van ezzel valami problémád?

– Nem bírom a képedet továbbra sem, Malfoy. Jobb lenne, ha most szépen félrevonulnál, amíg befejezzük a beszélgetést Hermionéval.

– Felesleges – sóhajtott a boszorkány nehezen. – Mi már mindent megbeszéltünk.

– Figyelj, mi lenne, ha…

– Nézd, Ron, most nem alkalmas – kezdett egy magyarázatba. – Később küldök egy baglyot.

– Hallottad, Weasley, örültünk a találkozásnak.

– Maradj ki ebből – morogta Ron, majd jobbnak látta elmenni onnan. Draco lazán zsebre tette a kezét, Hermione még mindig idegesen állt mellette.

– Mit akart tőled a Vörhenyes? – kérdezte a férfi kíváncsian.

– Mi lenne, ha ti férfiak egyszer az életben békén hagynátok a nőket? – nézett rá villámló szemekkel. Draco felemelte a kezét.

– Ne rajtam vezesd le a mérgedet!

– Inkább menjünk! Még rengeteg dolgunk van és még nincs vége a napnak.

– Na, ezt szeretem.

– Fogd be, Malfoy!

– A főnöködként járna némi tisztelet.

– Dugulj el! – fejezte be a vitát, majd a lift felé vette az irányt. Mindketten szótlanul szálltak be a liftbe. Hermione még mindig füstölgött a méregtől, de ez sem tántorította el a tervétől, amiben végre Dracóé lesz a főszerep. Most már elég adrenalin kavargott a vérében, hogy megtegye, amit kell.

hosszászólás: 0