Hermione Draco fürdőszobájában a zuhany alatt állt. A meleg víz jólesően folyt végig a hátán. Csak a vízcsobogás ütemes hangját hallgatta, amitől teljesen ellazult. A pára körbe vonta és lecsapódott zuhanykabin falán. Legalább fél órája a csempének támaszkodva gondolkodott. Ugyan még mindig fájt a háta, viszont már közel semmi annyira, mint korábban.

Malfoynak a fürdőszobája is fejedelmi volt, mint ahogy mindene ebben a lakásban, legszívesebben soha nem ment volna el. Minden kényelmi funkciót ki akart próbálni, amit varázslattal el lehetett érni, de inkább ellenállt ennek a kísértésnek. Tudta, hamarosan el kell mennie. Draco egész nap vele volt, egyetlen egy percre sem hagyta magára, mintha rá akarna vigyázni… Nos, nem őt, Hermionét, akarták eltenni láb alól.

Hogyan fordult meg ilyen gyorsan kettőjük szerepe? Neki kellett volna Malfoyra vigyázni, de a varázsló minduntalan megcáfolta ezt. Remekül ellátta Hermione sérülését, gondoskodott róla… mint egy átkozott javasasszony – morgolódott magában a boszorkány mérgesen. Nem értette miért csinálja ezt a férfi, hiszen egyáltalán nem tartozik érte felelősséggel, ő viszont… fogalmazzunk úgy, hogy Lucius Malfoy nem ezért fizette.

A nyakában ott függött a kis ezüst kulcsocska, ami a szabadulását jelentette innen. Megérintette az apró zsupszkulcsot, persze nem most akart elutazni, még jó, hogy csak akkor indul be a varázslat, amikor valóban készen áll rá, máskülönben egyáltalán nem viselhette volna. Valahogy megnyugtatta a tudat, hogy vele volt. Lucius Malfoy igencsak hálás lehetett neki… Egy ilyen zsupszkulcs felbecsülhetetlen kincsnek számított. Ha belegondolt ebbe az egészbe a hányinger kerülgette. Hagyta magát megvesztegetni. Malfoy testőre lett, nem is beszélve a kusza érzéseiről a varázsló iránt. Legalább a munkáját végezhette volna. Bármelyiket, ha erről van szó.

Egész nap baglyok és levelek rohamozták őket, ő pedig csak figyelte, ahogy a varázsló lassan elmerül a munkában. Draco remekül elboldogult egyedül is az iratok rendezésével és a levelek megválaszolásával, egyszer sem kérte segítségét. A szobában repkedtek a pergamenek, s szorgosan sercegtek a pennák. A varázsló nyugodtan és biztos kézzel tartott rendben mindent, még úgy is, hogy kényelmesen pihent az ágyban. Őt pedig inkább egész nap fekvésre kárhoztatta, ha megmozdult, akkor rögtön ott termett mellette vagy kioktatta, hogy mit csináljon.

Még a Reggeli Próféta beszámolóját is felolvasta neki a tárgyalóteremben történt összetűzéstől. Azt viszont határozottan megtagadta, hogy a Szombati Boszorkány által készített riportot is felolvassa Hermionénak, pedig most jelent meg az a szám, amihez interjút készítettek vele. Sőt a hatás kedvéért a férfi látványosan felgyújtotta a szemetet. Hermione persze megnyugtatta, hogy otthonra is rendelt belőle egyet. Mondhatni egészen jól telt a nap. Draco biztonságban volt, ő pedig éjfélre teljesen meggyógyult. Csak ne lett volna mindennek olyan átkozottul jó Malfoy illata és jó lett volna, ha őt ez az egész teljesen hidegen hagyta volna. Viszont itt volt az ideje, hogy elhagyja végre a férfi házát és hazamenjen. Nem aludhatott vele, nem lehetett mellette. Malfoy védelme munka, és amit most iránta érzett annak semmi köze nem volt ahhoz, hogy meg akarta őt védeni. A gyengédsége, figyelmessége, és ahogy őt óvta, egyáltalán nem a munkakapcsolatukról szólt.

Kilépett a zuhanyból, megtörölte magát, aztán felvett egy pólót és egy nadrágot Draco ruháiból. A férfi még mindig horkolva aludt az ágyában, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Jó volt látni, hogy ő is biztonságban van. Újra elvégezte rajta a nyomkövető bűbájt, amit korábban, így végül teljesítette a feladatát. Már előre gyűlölte magát azért, amit ezután tenni fog. Elővette a pálcáját és varázsigét mormolt. Ha a varázsló mégis felébredne, akkor ez nyer még neki egy kis időt, amíg el nem kezdődik a munkanap.

Szinte előre látta, hogy a férfi mit fog tenni, ha felébred. Nem hagyhatta. Nem történhetett meg. A futás sokkal hasznosabbnak bizonyult, mint ha szembe néz ezzel az egész őrültséggel és enged a csábításnak. Még nagyon hosszú idő áll előttük, amit még kénytelenek lesznek egymás mellett tölteni… Nem kellett semmilyen olyan tényező, mi ezt bonyolítja.

De arra nem számított, hogy egy Sárkánykígyót szabadít saját magára.

***

A hajnali nap beszűrődött a függönyön át, és Hermione bőrét ragyogóvá tette. Az oldalán feküdt, arccal az ablak felé, a haja kusza összevisszaságban terült szét a párnáján. Összegömbölyödve szorította magához a takarót, ami feleslegessé vált a hőségben. Egész éjjel itt volt vele, megérintette, megsimogatta a selymes bőrét. Úgy érezte magát, mint valami kéjfüggő gazember.

Draco komoran figyelte, ahogy a nő nyugodtan alszik. Nagyon is tisztában volt a helyzettel. Akarta őt, de most tiszta fejjel kellett gondolkodnia. Túlságosan is naiv lett volna, ha valóban elvakultan elmerült volna egy kapcsolatban. Igen, a boszorkány felpezsdítette a vérét, vágyott rá kínzóan és alig tudta magát türtőztetni, de most nem volt alkalmas az idő. Egész éjjel ezen gondolkodott, miközben Hermione édesdeden aludt, aztán őt is elnyomta a buzgóság.

A boszorkánynak igaza volt, amikor leállította az őszinteségi rohamát. A férfi nem vágyott még egy futó kalandra, csak őt akarta megszerezni, viszont a jelenlegi helyzete cseppet sem volt egyszerűnek mondható. Egészen biztosan hozzá tudott volna szokni a helyzethez, hogy mindennap a boszorkány mellett ébred, azonban nem tehetett meg mindent, amit akart. Most először bánta, hogy ilyen lehetetlen helyzetben vannak mind a ketten. Apja mesterkedése sem hagyta nyugodni, ráadásul akármennyire is tagadta, akkor is vadásztak rá. Hermione pedig csak egy újabb sebezhető pont lenne saját maga mellett, és nem akarta belekeverni ebbe az ügybe. Annyira szép volt, ahogy a hajnali fény megvilágította a kisimult arcot.

Kezét a nő vállára tette, aztán amikor így sem sikerült felébreszteni a boszorkányt, még egyszer engedett a csábításnak, odahajolt hozzá és lágyan végigcsókolta Hermione nyakát, aztán keményen közelebb húzta magához és lecsapott az ajkára. A nő kéjes sóhajt hallatott és kinyitotta barna szemeit. A szürke tekintet megvillant.

Hermione alakja teljesen elhalványodott. Draco azonnal felült az ágyban. Álmodta volna az egészet? Mi volt ez a káprázat? Granger. Tudhatta volna, hogy az az átkozott boszorkány megszökik tőle, amint alkalma nyílik rá. Elengedte volna… Francokat, egyáltalán nem engedte volna el, hiszen… A korábban jól kigondolt és ésszerű terve most egyszeriben a boszorkány alakjával együtt füstbe ment. Beszélnie kellett még Waverlyvel is és ezt nem halogathatta sokáig. Granger nyakát meg ki kellett tekernie, már csak úgy képletesen, hiszen így még nem hagyta ott nő soha sem. Dühösen ment be zuhanyozni. Grangernek már nagyon sok volt a rovásán és most már kezdeni kellett vele valamit.

A leghidegebbre állította a zuhanyt, hogy végre tisztán lásson. Az érzelmei azonban túlságosan felingerelték. Az a boszorkány meg fogja ütni a bokáját, annyi szent. Még hogy ő legyen a testőre – morogta mérgesen, majd beszappanozta magát. Nem kell senki sem, Grangert is csak le kell szerelnie valamivel, aztán végre visszatérhet a saját munkájához.

***

Hermione néhány óra alvás után is fáradtan és gyűrötten kelt, de aztán valahogy összeszedte magát és még Draco előtt sikerült bemennie az irodába. Tiszta ideg volt, amikor beért az épületbe, bár a recepciós szerint a főnöke még egyetlen egy fenyegető üzenetet sem küldött. Vihar előtti csend – gondolta és rosszat sejtett. Halmokban álltak megint a pergamenek és mire a Sárkány beért már rég megcsinált mindent. A férfi egy pillantásra sem méltatta, kurtán köszönt neki és folytatta a szokásos jeges, végtelenül nyugodt viselkedését. Minden úgy történt ma is, ahogy mindig is. Semmi változás, semmi érzelem, mintha a varázslót nem is bántotta volna, amit Hermione tett. A tegnap pedig meg sem történt volna.

A boszorkány ismerte már annyira, hogy tudja, hamarosan kitör belőle a tűz vagy a szóáradat és valaki ma igencsak megpörkölődik. Draco az elfojtott dühét ilyenkor így szokta levezetni, miért lenne most másképpen? Hermione igyekezett erőt meríteni a magabiztos öltözékből, amit nagy gonddal választott ki. Legszűkebb szoknya és a legcsábosabb kivágású blúz, tökéletes összhang és végre jól is érezte magát bennük.

Előkészített mindent, ami a mai munkájához kell, bevitte Dracónak a reggeli kávét. A férfi már javában dolgozott, amikor belépett a helyiségbe. Hermione egy pillanatra kinézett az ablakon és felrémlett benne a múltkori mámoros csókjuk, amit itt váltottak.

– Álmodozunk munkaidőben? – riasztotta fel a vészjósló hang. Megborzongott ettől és egyből ellépett onnan.

– Bocsánat – szólalt meg a boszorkány halkan.

– Ma egyedül megyek a következő tárgyalásra – közölte hidegen, de még mindig nem nézett rá.

– Hogyan? – kérdezte, majd egyből elöntötte a bosszúság. – Hiszen mindig veled szoktam menni. A tegnapiak után…

– Nincs szükségem a segítségedre. – Draco hideg volt, elutasító és mélyen belül rettentően dühös. Eddig mindannyiszor felülkerekedett rajta az a fránya vágy, de most a józan észnek kellett vezetnie tetteit.

– Ezt nem teheted. – A boszorkány hangja vádló volt és némileg kétségbeesett. A varázsló azonban nem állt meg az asszisztens érzésvilágát elemezni. Már régen a kezébe vehette volna az irányítást.

– De igen – vágta rá nyugodtan, majd hátradőlt a székben és jéghideg tekintetét a boszorkányra szegezte. – Mi több meg is teszem.

– Miért nem mehetek veled? Tudnék segíteni…

– Azért – mondta nyomatékosan, aztán felállt és Hermione fölé magasodott –, mert én vagyok itt a főnök és én hozom a szabályokat! Én döntöm el, hogy mikor, hol és mi történjen. Talán, ha nem ábrándozással töltenéd a reggelt, akkor megértenéd ezt.

Hermione agyában felrémlett egy kép, ahogy áthajol az asztalon és puszta kézzel nyakon ragadja Dracót. Minden egyes idegszálára szüksége volt, hogy nyugodt maradhasson. Egy önelégült mosoly jelent meg Malfoy arcán, amiről tudta, hogy a férfi valóban bosszút akart állni rajta. Lucius úgyis kegyetlenül megbünteti, ha ekkorát hibázik és ezzel a kis Sátánivadék tökéletesen tisztában volt.

– Nem mész el nélkülem – mondta a boszorkány és igyekezett lenyelni a dühét.

– Nézd, Granger! Hagyjuk ezeket az ostobaságokat! – közölte hidegen. – Ha ezt nem tudod elfogadni, akkor akár el is távolíthatlak innen.

– Na, idefigyelj, Malfoy! Nemcsak irányodban vannak kötelezettségeim, hanem az apád irányába is. Ő pedig azt mondta…

– Sipirc vissza a helyedre, kislány! – adta a tudtára nyomatékosan. – Elég volt a cseverészésből.

– Nem beszélhetsz velem így! – kiabált a lány tajtékozva.

– Persze – horkantott fel Draco megvetően. – Készítsd elő az iratokat! Hamarosan indulok.

Hermione egy pillanatig állt csak előtte, aztán sarkon fordult és kirohant az irodából. Gyomrát ólomként ülte meg a keserűség és a fájdalom. El akart menni innen valami nyugodt helyre. Eddig munkabírása mindenen átsegítette, szakításon, fájdalmon, a szülei miatti keserűségén, de most valahogy semmi sem sikerült.

Kirohant a lépcsőházba. Szerencsére errefelé soha nem járt senki sem, a lift mindent helyettesített, így csak vészhelyzetben volt erre szükség. Nem volt olyan bolond, varázsképességekkel rendelkező ember, aki ezt használta volna. Elég sok lépcsőt kellett megmásznia, mire képes volt visszafojtani a sírását.

Zihálva dőlt neki a falnak és már csak azt hallotta, hogy gyors léptek zaja dübörög felfelé a lépcsőn, egyenesen felé. Elfuthatott volna előle, de nem tette. Hamarosan megpillantotta a tejfölszőke fejbúbot, aztán az öltönybe bújtatott magas varázslót. Még csak meg sem kellett erőltetnie magát. Nem fújtatott, nem zihált és nem lihegett, ellenben perzselő volt a tekintete. Na, most fogja rázúdítani a haragját.

Draco legszívesebben üvöltött volna vele és ezért egyetlen egy férfi sem hibáztatta volna. A barna szemek fájdalmas pillantása ugyan egy pillanatra megállította, de nem esett ki a zsarnok főnök szerepéből.

– Mégis mit képzelsz, Granger, hová mész? – mennydörögte haragosan. Hermione elindult még mielőtt Draco utolérte volna, folytatta tovább az útját.

– Befejeztük a beszélgetést vagy talán tévedek, Malfoy? Különben is elfogyott a kávé. Elmegyek érte – hangzott az égbekiáltó hazugság, majd el is indult, de közben folytatta a beszédét. – Létfontosságú, hogy magadba tudd önteni azt a fekete rettenetet, mire visszaérsz a tárgyalásról. Nem engedhetem, hogy e nélkül vészeld át a délutánt.

Draco gyorsított, majd pár hosszú lépéssel könnyedén utolérte. Elkapta a karját, maga felé fordította, aztán nekinyomta a falnak. Durva volt ugyan némiképp, de ahogy a testük összepréselődött, Hermionénak lett nagyobb problémája is.

– Miért csinálod ezt? – sziszegte dühösen a férfi. – Csak játszol velem.

– Ez nem igaz – próbálkozott a magyarázattal. – Én… nem…

– Akkor mi volt az reggel az ágyamban? – rivallt rá mérgesen. Oh, igen, végre kibújt a szög a zsákból. Most pedig következik a tűzáradat és Hermione tudta, hogy ropogósra fog sülni, aztán a Sárkány fel fogja falni.

– Nézd, te is tudod, hogy ez nem működne. Nem akarok még nagyobb problémát kettőnknek. Hadd maradjak az, aki eddig voltam: asszisztens és testőr. Ígérem, nem szállok a nyakadra, csak hagyd, hogy a munkámat végezzem. Ez mindkettőnknek előnyös.

– Ezért nem akarom, hogy a közelembe gyere. Miattam senkinek nem eshet bántódása. Hát nem érted miért nem akarok védelmet magamnak? Senki ne áldozza fel magát miattam. Francba, Granger, miért nem hagyod, hogy azt tegyem, amit kell?

– Mit akarsz tenni?

Gondolkodás nélkül cselekedett. Draco hátra simította a haját, mély levegőt vett, előre hajolt és a száját Hermione szájára nyomta. Ujjai belesiklottak a nő kibontott göndör hajába, míg a testét szorosan a falnak szögezte. A mámor elementáris erővel söpört végig mindkettőjükön. Édes, bűnös, buja, kemény csók volt ez, amiben minden a férfi minden elfojtott érzése benne volt.

Lehengerelte a nőt, akire már jó ideje vágyott. Semmi varázslat, semmi kábulat, csak ők ketten a nyers valóságban. Kifulladásig csókolta, erős kezével pedig végigsimította a rafinált szoknyába bújtatott csípőt. Hermione hozzásimult, ajka forró volt és fűszeres, átkarolta a férfi nyakát és hozzápréselte a csípőjét. Kéjesen sóhajtott, mintha ő is legalább annyira vágyott volna a csókra, mint Draco. Nyelvük erotikus táncot űzött és egyikük sem gondolkodott.

Draco felkapta a nőt, a szoknya felcsúszott combján, egészen a csípőjéig, a boszorkány lábával átkulcsolta a férfi derekát. Hermione hallotta, hogy a varázsló felsóhajt. Tudhatta volna, úgy csókolt, ahogy mindent csinált az életében. Önző volt, a legjobb értelemben, mesterien irányított, érzékien simogatta őt, soha nem értek hozzá még így, soha nem izgatták fel ennyire. Tudta, hogy nem kellene élveznie, de annyira jó volt… Arca kipirult, és zihált, amikor a férfi megszakította a csókot.

A szürke szemek most szenvedélytől ködösen, csillogva meredtek rá. A varázsló felcsúsztatta a kezét a szoknyája alá és egy könnyed rántással letépte róla a fekete csipke bugyit, a leheletnyi anyagot, pedig gyorsan zsebre vágta.

– Azt hiszem, a józanész győzedelmeskedett bennem és az önfegyelem – szólalt meg Hermione, mikor megérezte Draco kezét a belső combján, ujjai kis híján elérték az őrjítő forróságot.

– Pont most, amikor már mindketten felizgultunk? Te aztán tudod, hogyan kell tönkrevágni egy… Mindegy. Mégis mi a baj?

– Nem dobhatok el mindent pár percnyi lihegésért – közölte remegő hangon. Nehezére esett ilyesmit mondani, de nem engedhetett a csábításnak.

– Mit értesz azon, hogy pár perc? – hördült fel Draco és összevonta a szemöldökét. – Azt hiszed, hogy…

– Nem, csak ez az egész olyan… Túl gyors… én nem vagyok olyan lány.

– Oké, higgadjunk le…

– Nem akarok lehiggadni! – csattant fel Hermione.

– Helyes! Akkor folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk – húzta el a száját egy ravasz mosolyra. Újra átvette az irányítást és egy csókkal beléfojtotta a szót. Csak akkor, amikor átvándorolt a nyakára, s a rettenetesen puha bőrt kezdte becézgetni. Keze pedig… Oh, Merlin olyan helyeken járt, ahol nem kellett volna. Vagy mégis? Hermione kéjesen felnyögött, amikor megérezte kellemes érintést.

– Hagyd abba, kérlek! – könyörögött a boszorkány elcsukló hangon. Minden önuralmára szükség volt, hiszen olyan rég nem értek hozzá így, ekkora szenvedéllyel. Malfoy tudta, hogy mit csinál, átkozottul jól tudta.

– Érdekes, általában az ellenkezőjét szokták a nők mondani – mormolta lágyan, s folytatta az ostromot. Már nem érdekelte a harag, másképp akar bosszút állni. Bosszú lett volna? Nem, valóban nem így hitte. Mindkettőjük vágyát ki akarta elégíteni.

– Nem helyes, amit teszünk – szólalt meg a nő, miközben megpróbált kiszabadulni Draco szorításából. A varázsló belenézett a félelemtől, zavartságtól csillogó barna szemekbe és abbahagyta. Ha nem is most fog megtörténni, de Granger még könyörögni fog neki és ő élvezettel fogja nézni, ahogy ezt megteszi.

A férfi kelletlenül elengedte, egy lépést hátralépett, s Hermione megigazította a ruháját és elsimított minden apró ráncot. Láthatóan remegett a keze és kellett pár perc mire újra a főnöke szemébe tudott nézni. Draco csak arra tudott gondolni, hogy a csipkés bugyi ott van az ő zsebében és piros ajkú, kipirult boszorkány e nélkül áll vele szemben.

– Magyar mennydörgőt csinálsz egy aprócska tündérből – mondta végül egy sóhaj kíséretében. Hermione zavartan nézett a szürke szemekbe. Dracón semmi sem látszott, pont ugyanolyan higgadt volt, mintha egy tárgyalást vezetett volna, akár egy istenverte jégkocka, ahogy ott állt előtte fagyosan, rendíthetetlenül, mintha nem lennének érzései. Egyedül a szeme izzott, különben olyan volt, akár a jég. Még ez az összekócolt frizura is jól állt neki, sőt természetesnek hatott.

– Miből is csinálok sárkányt pontosan? Szerintem nem történt semmi sem – válaszolta dacosan. Draco halkan felnevetett.

– Felizgultunk… igen, felizgultunk, Hermione. Pontosan ez történt. – A férfi hangja lágyra váltott, nem tudott kiigazodni ezen a lányon, de ha játszadozni akar vele, akkor felveszi a kesztyűt ő is. Már maga sem tudta, hogy egyáltalán haragszik-e még az ál-Hermionéért. A vágyai és a célpontja izgatta rettenetesen.

– A részemről nem történt semmi sem – közölte határozottan és beleharapott az alsó ajkába. Na persze, hogy nem történt. A férfi halkan felnevetett.

– Nagyon is megtörtént – lóbálta meg a fekete csipkét Draco egy ravasz mosollyal. – Tudom, mire gondolsz, de nem követtünk el megbocsáthatatlan bűnt.

– Az asszisztensed vagyok.

– Igen, az vagy, de nem tettél szüzességi fogadalmat, sőt esküt sem semmire – mondta végül. – Egyedülálló vagy és én is az vagyok. Nem dől össze a világ egy ilyesmi miatt.

– Az én világom összedőlt volna – jegyezte meg szomorúan.

– Ettől féltem – csóválta meg a fejét Draco.

– Kezdettől fogva sejtettem, hogy ez nem jó ötlet. Sajnálom, hogy ilyen sokáig jutottunk el, nem ezt akartam. A munkatársad vagyok, a testőröd is. Szerintem a legjobb, ha nem leszek ennél több.

– Hidd el, most nem így gondoltam rád! – szólalt meg a férfi rekedt hangon. Igazat mondott, ahogy mindig.

– Ha lett volna valaki más rajtam kívül, akkor biztosan őt választod – válaszolt kimérten és igyekezett gyorsan összeszedni magát, aztán elindult visszafelé.

Felrémlettek előtte azok a randevúk, amiket megszakított még hetekkel ezelőtt, azóta pedig… Dracónak volt ideje és szabadsága, hogy megtegyen olyasmiket, amiket akart. Csakhogy azt a férfi sem kötötte az orrára, hogy senkit sem akart mostanában felszedni, persze Hermionén kívül.

– Mégis miről beszélsz? Mondd ki egyenesen, amit akarsz! Nem akarok játszadozni és nem igazán értem mire akarsz kilyukadni.

– Nem vagyok se bögyös, se szőke, se szexi, se hosszú combú…

– Merlin szent bütykére, Hermione, még hogy nem vagy kívánatos. A hajad…

– Ne gyere nekem a hajammal! Mintha valamilyen fogyatékosság lenne. Így születtem, nem kellene gúnyolódnod ezen – csattant fel egyszeriben. Draco kérdőn nézett rá és próbálta megfejteni a boszorkány bonyolult észjárását. Mégis mi bánthatja jobban? Az önbizalomhiánya vagy az, hogy egy munkatárssal feküdjön le?

– Komolyan feladom… Először azt mondod, hogy hiba, mert kollégák vagyunk, és mert apám felbérelt egy teljesen felesleges testőr szerepre, amit megjegyzek, hogy inkább neked kellene védelem, a másik pillanatban pedig azt közlöd, hogy nem tartalak szexinek és gúnyolódok a hajadon. Jézusom, Granger, nem tudok egyszerűen kiigazodni rajtad!

– Maradjunk abban, hogy ez az egész egy elhamarkodott tévedés volt, ami még egyszer nem fog megismétlődni.

– Te maradj magaddal, amiben akarsz, de én tudom, hogy mit éreztem – mondta a férfi és megint a falhoz szorította. Felemelte Hermione állát, majd lehajtotta a fejét és újra megcsókolta. A boszorkány szíve zakatolt, s az ellenállása megingott, viszonozta a csókot. Egészen addig, amíg újra el nem lökte magától a férfit.

– Te Sárkánykígyó! – rivallt rá még mindig zihálva.

– Nem ezt érdemeltem – méltatlankodott a férfi és megtörölte a száját.

– Mesterien csináltad meg kell hagyni. A Sárkány munka közben, gyors, pontos és lehengerlő, nem hagy kibúvót, nem alkuszik meg és mindent akar.

– Mindig ilyen gyanakvó vagy?

– Csak, ha rólad van szó. – Hermione hátat fordított neki és elindult a lépcsősoron újra vissza a jogi osztály felé. – Már régóta tudod, hogy mit akarsz és csak az alkalmat vártad, hogy lecsaphass rám. Nincs igazam?

– Soha nem színleltem – mondta Draco, majd megragadta a nő kezét. – Kellesz nekem.

– Hadd kérdezzek tőled valamit! – Hermione ujjával Draco mellkasára bökött.

– Csak tessék.

– Minden asszisztenseddel lefekszel? Nálad ez bevett szakmai gyakorlat? – Draco szemében düh szikrái látszottak, de még így sem sikerült maga ellen fordítani a férfit.

– Ez övön aluli volt.

– Igen, annak is szántam.

– Te a szó szoros értelmében nem vagy az alkalmazottam. Becsaptál, elkábítottál, magadba bolondítottál és ma reggel egy igencsak gennyes varázslattal próbáltad elhitetni velem, hogy egész éjjel az ágyamban aludtál. Ennek ellenére mégis ugyanúgy kívánlak, amit akkor, amikor először besétáltál hozzám abban az eszeveszettül szűk szoknyában. Elvetted az eszem, de most én vagyok az, aki irányítani fog. – Némileg ijesztő volt tőle ezt hallani, viszont Hermione szíve hevesen dobogott, gyomrában pedig ezernyi pillangó járt dervistáncot. Ismét legyőzték és egy basáskodó Malfoy karjai között találta magát. A csókjuk nem lehetett volna ennél bűnösebb. – Most pedig, ha jót akarsz magadnak, gyorsan összeszed azokat az aktákat, amiket kértem, aztán indulunk.

Draco eközben ábrándos tekintettel kisimított egy hajtincset Hermione arcából. A boszorkány ráemelte a tekintetét, de nem tudott semmit sem kiolvasni belőle. Ez a fajta játék új volt a számára, viszont legalább minden egy pillanatra visszatért a korábbi kerékvágásba.

– Add vissza a bugyimat, légy szíves! – kérte rekedt hangon.

– Eszemben sincsen – mosolyodott el kajánul.

– Így nem mehetek a bíróságra.

– Miért nem?

– Mert ez erkölcstelen és szabályellenes. Add vissza, kérlek!

– Mutass egy törvényt, ami előírja, hogy mindenkinek viselnie kell alsóneműt, ha a Wizengamot elé járul? Tudod mit? Magammal viszem inspirációnak. Jól fog jönni tárgyalás közben – közölte a legnagyobb nyugalommal.

– Akkor sem mehetek bugyi nélkül oda…

– Dehogynem – nevetett halkan, majd egy gyors csókot lehelt a nő homlokára. – Csak én tudom majd, hogy nem viselsz bugyit.

– Egy rohadék vagy, tudod? – A férfi csak nevetett a kirohanásán, aztán elengedte a boszorkányt.

– Négy perc múlva találkozunk.

– Rendben – sóhajtott Hermione. Még kellett neki pár perc mire képes volt megmozdulni. Draco már rég elhagyta a lépcsőházat. Hogy lehet valaki ennyire szemét? – morgott magában a nő mérgesen. Gépiesen elindult az irattár felé, és véletlenül ajtót nyitott egy másik párosra. Abernethy képviselő és Norma éppen az egyik félreeső helyen vadul csókolóztak egy hatalmas irat halomnak dőlve.

– Elnézést – mondta végül aztán megtörölte a homlokát és remélte, hogy a másolatokat még nem adta le archiválásra. Közben eszébe sem jutott Normának miért nem jutott eszébe az iroda egyik alapszabálya: Illetéktelen személyek nem juthattak be az irattárba.
Most nagyobb baja volt Malfoy miatt…

hosszászólás: 0