Draco lifteknél várta Hermionét, de még sehol sem volt. Megint lesz még egy dolog, amit az orrá alá dörgölhet – mosolyodott el gonoszul. Nem akarta bevallani magának, de a nyugodtsága most csupán egy álca volt, amivel saját háborgó érzéseit akarta elfedni. Borzongva gondolt a jelentre, ami a lépcsőházban zajlott le köztük, zsebre tette a kezét, akkor érezte meg a selymes csipke alsót, amit csábos asszisztensétől zsákmányolt. Badarságnak tűnt már az egész, viszont nem tudott uralkodni az indulatain. Egyszerűen utána akart rohanni akkor, leteperni és azt tenni vele, amire már régóta vágyott. Granger ingerelte, bosszantotta és teljesen elvette a józan ítélőképességét. Abernathy miniszter jelölt éppen ezt a zavart pillanatát választotta, hogy megszólítsa.

– Malfoy – biccentett, majd megállt a liftnél.

– Abernathy. Mi járatban errefelé?

– Egy kis magánügy – mondta a férfi sejtelmesen, majd megigazította nyakkendőjét, és elsimította a haját. Ordított róla, hogy megint Normát boldogította. Draco cseppet sem találta különösnek ezt.

– Értem – vigyorodott el Draco. Abernathy viszonozta a gesztust, majd a liftajtó egy kattanással utat engedett neki. A varázsló meggondolta magát és nem szállt be.

– Hallottam, hogy Greenwood őrjöng amiatt, ami a múltkori tárgyalásodon történt.

– Tudok róla – válaszolta a szőke varázsló kimérten. – Rám küldte Pottert és Weasleyt.

– El kellene fogadnod a védelmüket – mondta végül Abernathy komolyan. A szürke szemek szikrákat szórtak, de türtőztette magát.

– Majd gondolkodom rajta. – Abernathy biccentett egyet, aztán beszállt a liftbe és az ajtó becsukódott mögötte. Draco mélyen, gondterhelten felsóhajtott. Mikor lesz ennek az egésznek végre vége?

Aztán megpillantotta őt, aktákkal a kezében és hirtelen borzongás futott végig a hátán. Hermione azzal a különösen csillogó mogyoróbarna szemével belenézett Draco szemébe. Igéző volt a pillantása, habár a boszorkány nem annak szánta. A férfi nem ismerte volna be senkinek, de pontosan tudta, hogy mi jár a fejében. A nő szeme és az az apró félmosoly. Hermione soha nem mosolygott rá úgy igazán, legalábbis őszintén nem. Miért vágyott erre? Felforgatta a világát ez a boszorkány.

Végignézett a csodálatos összképen. El kellett ismernie, hogy ez a nő kitűnően öltözködik, volt stílusa, ami mindenkire hatással volt. Elmélázva figyelte a magas sarkú cipőbe bújtatott lábakat, a szoknyát, amit alig egy negyed órája saját kezűleg gyűrt meg, és mélyet sóhajtott. A boszorkány blúza mélyen ki volt gombolva, egészen addig a pontig, ahová már muszáj volt belesni… Draco hirtelen rádöbbent, hogy milyen iszonyatos meleg van a folyosón. Meg akarta lazítani a nyakkendőjét, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtett kötni. Összeszedte magát és szenvtelen arccal Hermionét nézte. Idegesnek látszott, némileg zavartnak, amit remekül palástolt merev testtartásával, de Dracót nem lehetett becsapni.

– Minden rendben? – kérdezte boszorkánytól, aki enyhén feszült állapotban állt meg előtte. Nagyon is jól tudta, hogy Hermione arca miért is pirult ki és miért van zavarban. A zsebében még mindig ott lapult az apró csipkecsoda, amit nem olyan rég zsákmányolt. Mikor zsebre tett kezét kihúzta a zsákmány egy kicsiny része kikandikált a ruhája redőjéből. Ezt egyikük sem vette észre.

– Igen – válaszolt tömören és kimérten, aztán eladott Dracónak egy aktát. – Itt van, amit kértél.

– Nagyon jó, de nem lesz rá szükség. – Hermione ajka egy pillanatra meglepetten nyílt szét. Nem igazán érezte igazságosnak, hogy a férfi hagyta, hogy feltúrjon jó néhány iratszekrény fiókot, mire megtalálta a megfelelő iratokat.

– Parancsolsz? – Dühösnek tűnt és a zavartság egyből eltűnt az arcáról. Dracónak így sokkal jobban tetszett. – Hogy érted? Miért is nincs erre szükség? Elárulnád, hogy akkor minek dolgoztam vele, ha mégsem kell?

– Meggondoltam magam. Menjünk! – Hermione továbbra is gyűlöletes tekintettel nézett szembe a szürke szemű Végzet Hercegével, akinek zsarnoki arcán megvető mosoly tűnt fel. Füstölögve szállt be a liftbe, ahova a férfi előre engedte. Végül ott álltak a fülke hátuljában, Hermionéban még mindig forrt a méreg, aztán elindultak lefelé. A feszültség tapinthatóvá vált kettőjük között megint, amit Draco hűvössége némileg ellensúlyozott.

– Tudom, hogy mondani akarsz valamit – törte meg a csendet Draco mély baritonja. Hermionét hirtelen ezeregy gondolat rohanta meg, amit a főnöke arcába kívánt vágni. – Mondd ki és legyél túl rajta!

– Görény vagy. – Draco elmosolyodott és halkan felnevetett.

– Micsoda remek ténymegállapítás – mondta még mindig nevetve. Hermione arca már a dühtől volt halványan piros.

– Köszönöm. Nem kellett sokáig gondolkodnom rajta – sziszegte az éles nyelvű boszorkány. – Még hogy én játszom veled… Nevetséges vagy, Malfoy!

– Ez egy kétszemélyes játék, édesem. Nemcsak te tudsz engem kihozni a sodromból. Én is minden magamtól telhetőt meg fogok tenni, hogy viszonozzam azt, amit tőled kapok.

– Kezdetnek köthetnénk fegyverszünetet – sóhajtott nehezen. – Semmi értelme, ha állandóan marjuk egymást.

– Fegyverszünetet? Mégis hogyan kivitelezzük ezt? Nem hiszem, hogy kibírjuk vitatkozás nélkül.

– Első lépésként add vissza a bugyimat – kérte a boszorkány, de erre először csak egy öblös nevesét volt a válasz.

– Egyáltalán még csak eszedbe se jusson hasonló. – Egy pillanatra meglobogtatta a csipkés anyagot a boszorkány orra előtt, aztán újra hanyagul zsebre vágta. – Ezt megtartom.

A férfi érezte, hogy egyre jobban megfeszül a nő teste és hallotta, hogy egyre szaporábban veszi a levegőt. Igyekezett minél távolabb kerülni tőle, de Draco ledobta az aktát és megfogta csípőjét, aztán közelebb húzta magához.

– Ha szeretnéd megtartani a testrészeidet, akkor javaslom, hogy vedd le rólam a kezedet – fújta, akár egy mérges macska. Draco erre közelebb hajolt hozzá.

– Miért van az, hogy a legrosszabbat hozod ki belőlem? – Hermione felé fordult és haragtól csillogó tekintettel nézett az acélszürke szemekbe.

– Talán mert… – Hermione nem folytatta tovább, hanem megcsóválta fejét. – Nem kellene… mindegy.

– Nem fogok semmiért sem bocsánatot kérni – mondta a varázsló. Néhány centire voltak csupán egymástól, s a boszorkány az arcán érezte a férfi leheletét. – Sosem mondtam, hogy ez egyszerű lesz.

Kifújta a levegőt és Hermione nyakához hajolt. Lágy csókot hintett a fehér, alabástrom bőrre, ami olyan volt akár a selyem. A boszorkány elhajolt és egy lépést tett hátrafelé.

A férfi elmosolyodott, mintha egy ravasz róka lenne, akinek szájára tapadtak a tollak, amikor rövid kitérőt tett a tyúkólban. Sokat sejtetető tekintettel újra végigmérte a boszorkányt, aztán lágy csókot lehelet a piros ajkakra, amit Hermione ugyan nem viszonzott, de teljesen felkavarta. Elhúzódtak egymástól.

A lift egy rándulással elindult felfelé, aztán amikor az ajtó szétnyílt, s a férfi úgy sétált ki rajta, hogy egyetlen pillantásra sem méltatta Grangert. A boszorkány összeszedte az aktából kiszóródó pergamenlapokat és még az előtt kilépett a liftből, mielőtt még az ajtók záródtak volna.

Draco nyugodtsága azonban elfojtott vágyat fedett, amivel nem tudott mit kezdeni. Legszívesebben egészen mást tett volna a kis boszorkánnyal, de most sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas képzelgéseinek valóra váltására. Hallotta, ahogy mögötte a szorgosan tipegő cipők egyre szaporábban igyekeznek felvenni a ritmusát, s Hermione hamarosan ott loholt mellette.

– Menj előre! – mondta Dracónak a boszorkány. – Nekem még el kell intéznem valamit.

– Rendben – nyugtázta, aztán elindult a tárgyalóterembe.

¬¬¬***

A csapból zuhogó víz kellemes hűvössége sem segített a boszorkánynak megnyugodni. Valamilyen úton-módon végre meg kell szabadulnia a Dracóban és Draco iránt feltámadó érzésektől, amikkel egyszerűen nem bírt el. Ellenállása darabokra fog szétesni, ha a férfi még egyszer… Még a közelsége is olyan lángot lobbantott benne, amit soha senkivel sem élt át. Kegyetlen sors ez, mintha a múltban valamiféle halálos bűnt követett volna el vagy egyszerűen megölt volna egy kecskét, amiért ezzel fizetet büntetésként… Belenézett a tükörbe, majd tétován végigsimította az ajkát.

Mire a terembe ért, már javában folyt a tárgyalás. Hermione csendesen becsukta maga mögött az ajtót, és hátsó sorba ment, ahonnan kiválóan szemmel tarthatta Dracót, de mégsem volt hozzá elég közel. Nem bírta volna elviselni, ha egész tárgyalás alatt találkozott volna a tekintetük. Különben is most a munkájára kellett koncentrálnia. Idegesen körbenézett, bár elsőre nem látott semmi gyanúsat. Minden sor tele volt aurorokkal és bűbájokkal is védték a termet. Miközben Hermione próbált kényelmesen elhelyezkedni a kemény fapadon, az elől folyó tárgyalást figyelte. Draco a tanúk padja mellett állt és a direkt vagy a kereszt kérdéseit tette fel éppen. Hátradőlt, hogy élvezze az előadást. Akármennyire is vegyes érzelmeket táplált a varázsló iránt, még mindig lenyűgözte az a magabiztosság, amivel az áldozatait térdre kényszerítette. Egy igazi Sárkánykígyó volt, akinek ma is fojtogatni támadt kedve.

Aztán észrevette. A szája elé kapta a kezét, hogy elnyomja a feltörni készülő szitokszavakat. Már nem érdekelte a tárgyalás, egyedül Dracóra figyelt. Merlinre! A csipke bugyi kilógott a férfi zsebéből, cseppet sem diszkréten. A boszorka körbenézett, hogy valaki felfigyelhetett-e erre, de csak feszült figyelmet látott az arcokon. Hermione elvörösödött és szorosan összeszorította a combjait. Draco minden egyes lépésénél vissza kellett tartani a lélegzetét. Feltett szándéka volt, hogy a szünetben félrevonja és figyelmezteti. Csak reménykedni tudott, hogy nem fog kicsúszni a zsebéből. Mivel nem tehetett mást csak ült és magában tépelődve várakozott.

Dracót a tanúhoz intézett következő kérdése kötött le, így észre sem vette, hogy minden egyes lépésnél egyre inkább kivillan a fekete csipke bugyi. Már első pillanatban látszott, ez nem egy barátságos faggatózás. A tanúk padján ülő húszéves forma, rókaképű varázsló feszengve ült a székben.

– Nem biztos, hogy értem, Mr Donovan – kezdte a szokásos fölényes, kissé lekezelő modorával. – Kérem, segítsen nekem tisztázni. Mit is tett a főnöke pontosan?

A férfi összeráncolta homlokát és sután megvakarta a fejét. A védőügyvédje eközben igyekezett szép csendben beletörődni abba, hogy egyetlen egy knutot sem fog látni az ügyvédi honoráriumából. Draco eldöntötte, ízekre fogja tépni a csalót. Mr Donovan úgy tett, mintha nem érette volna a kérdést és nem válaszolt. A Sárkánykígyó folytatta a faggatózást.

– Korábban már elhangzott, hogy az ön főnökével történt incidens április tizenegyedikén volt, igaz?

– Igaz – bólogatott a varázsló sután.

– Az állította, hogy a főnöke cruciatus átokkal kínozta meg, amikor ön elhibázta azt az ominózus bájitalt, ami több ember halálát okozta volna, ha ellenőrzés nélkül került volna a Szent Mungo Varázsnyavalya - és Ragálykutató Ispotályba?

– Igen – válaszolta Mr Donovan, majd izzadt tenyerét beletörölte a medvebarna tweedzakójába.

– Az Italonc vállat felelős vezérkara és a humán erőforrás azonnal kivizsgálta az esetet, igaz?

– Igaz.

– A válasz részeként a cég felfüggesztette a főnökét, amíg pálcavizsgálatot nem végeznek rajta. Ez a tény is helytálló?

A tanú hevesen bólogatott.

– Ez így van – erősített meg a mondanivalóját.

– Javítson ki, ha tévedek, de a vizsgálatok nem mutatta ki semmilyen főben járó átkot Mr Gammon pálcája vizsgálatakor. – Draco hangja egyre mélyebb és fenyegetőbb lett.

– Úgy tudom, nem.

– Elismeri, hogy írásbeli és szóbeli figyelmeztetést is kapott Mr Gammontól, amiért elvétette a bájitalt?

– Igen.

– Áthelyezték egy másik osztályra és attól fogva nem találkoztak. Egészen a mai napig egyetlen egyszer sem kellett látnia Mr Gammont, ez így helytálló?

– Igen.

– Akkor árulja már el nekem, hogy mégis miért vagyunk itt?

A tanú csak zavartan pislogott, majd hebegve a következőket mondta:

– Már megbocsásson, de engem megkínzott Mr Gammon.

– Akkor egyenes leszek és összefoglalom önnek az egészet. Három millió galleonra perli a vállalatát, mondván nem vizsgálták ki a panaszát kellő körültekintéssel. Megvádolt egy embert, akinek a bűnösségét bizonyítékkal nem tudja alátámasztani.

– Más kellett volna csinálniuk…

– Mégis mire gondol? Fejtse ezt ki! – kérte Draco. – Mégis miben hibázott a vállalt, amikor kivizsgálta az ön panaszát?

– Ki kellett volna rúgniuk Gammont – mondta ki méregtől tajtékozva. – Ki tudja mit tett, hogy ne derüljön ki, hogy főbenjáró átkot használt.

Draco az asztalnak támaszkodott, majd lazán ellökte magát. A francba! Húzta el a száját Hermione, aki most előrefurakodott csendesen az első sorba és lassan közvetlen közelről nézhette, ahogy a fekete anyag egyre jobban kikandikál Draco zsebéből. A tárgyalás a többieket annyira lekötötte, hogy ezzel az aprócska részlettel nem is foglalkoztak.

Hermione összeszorított fogakkal figyelt. Fenébe, nem lesz ez így jó. Nem bírta nézni, de mégis oda kellett néznie és ki kellett találnia valamit. Draco aztán végül felült az asztalra és folytatta tovább a tanú fojtogatását.

– Kijelenthetjük, hogy szakmai féltékenységgel viseltetett Mr Gammon irányába?

– Igen, vagyis nem, nem…

– Elismeri, hogy koholt vádakkal ki akart rúgatni egy szakmailag fedhetetlen embert és meg akarta károsítani az Italonc vállalatot?

– Nem, nem ismerem el. Soha nem hazudnék.

– Emlékeztetném, hogy Veritas szérumot is alkalmazhatunk. Elismeri, hogy szakmai féltékenység miatt haragudott Mr Gammonra? – A teremben egy pillanatra felhördültek, s fojtott hangú beszélgetésbe kezdtek néhányan.

Draco eközben visszaindult a helyére. Tekintete találkozott Hermionééval, aki tátogva megpróbált valamit a tudtára adni, de nem igazán értette, hogy micsodát. Vágott egy értetlen fintort, aztán megrázta fejét, hogy Hermione ne most zavarja. Nem érdekelte, ha vannak a teremben gyilkolásra kész merénylők, most el volt foglalva azzal, hogy „kinyírjon” valakit. Nagy lendülettel megfordult, és Hermione már nem tudta volna megállítani azt, ami ezek után történt. A fekete csipke bugyi kirepült a zsebéből. Eközben Hermione nagy lendülettel felpattant a padról és áthajolt a korláton, hogy elkapja a lenge alsót, mielőtt földet érne. A művelet sikeres is volt, kivéve egyetlen aprócska tényt.

Arra egyáltalán nem számított, hogy a faanyag reccsenése rá vonja a figyelmet, s a világ legfélreérthetőbb pozíciójában kapják rajta. Pontosan úgy tűnt, mintha ő nyújtaná a bugyiját Dracónak. A férfinak furcsa volt a terem szokatlan zúgolódása, egyrészről a legkatartikusabb pillanatban kezdtek el fojtott hangon kuncogni, megfordult, hogy lássa, miről van szó.

Hermionénak minden csepp vér az arcába tódult és nem tudott megmozdulni sem. Draco szélesen elvigyorodott, aztán közelebb ment hozzá.

– Köszönöm, Miss Granger! – kezdte sejtelmesen búgó hangon. – A lelkesedését nagyra értékelem. Eddig azt hittem, csupán a Hárpiák koncertjén hajigálnak a nők fehérneműt.

A teremben egy pillanat alatt harsány röhögés hallatszott. A Végzet Hercege ezüstösen csillogó szürke szemmel és egy határozott mozdulattal kivette a fekete bugyit Hermione kezéből, rákacsintott, aztán a zakója zsebébe gyűrte a bugyit, majd megpaskolta a zsebet kívülről.

Hermione úgy érezte még a Mariana-árok sem lenne túl mély, ahova most el kellett volna süllyednie. Ugyan a bíró átvette az irányítást a káoszon, majd kioktatta Dracót, hogy a szerelmi ügyeit legközelebb ne a bíróságon intézze, de ekkor már mindegy volt. A boszorkány legszívesebben meghalt volna vagy beverte volna a fejét annak a vén öreglánynak, aki pár üléssel arrébb majdnem megfulladt a nevetéstől.

Amilyen gyorsan elszabadult a pokol, ugyan olyan gyorsan lecsillapodnak a kedélyek. Hermione szégyentől lehajtott fejjel úgy tett, mintha buzgón jegyzetelne. Zavartsága egyáltalán nem enyhült addig sem mire a tárgyalásnak is vége lett. Néhányan kifelé menet ujjal mutogattak rá, de ő próbált ezeken túllépni. Nem bírt ránézni főnökére.

Draco újfent nyert és ezt egy vigyor keretén belül nem volt rest közölni a védőügyvéddel, aki láthatóan legszívesebben megfojtaná. Mindenki az ajtó felé igyekezett, de Hermione rendrakásnak álcázva igyekezett összeszedni az aktákat. Egy pillanatra felnézett és meglátta Dracót. Felemelte a fejét, aztán úgy döntött inkább minél előbb elhagyja a termet annál jobb. Ördög vigye el Malfoyt! – gondolta mérgesen.

Hermione kiviharzott a tárgyalóteremből, nyomában Dracóval. Úgy érezte soha többet nem akar ide visszatérni…

– Szerintem nőknek mindig ilyen csipke bugyit kellene viselniük… – Ám, amikor meglátta Hermione tekintetét, inkább elhallgatott. A gyilkos pillantások nem túl sok jót ígértek. – De azt hiszem, ezt most nem akarod megvitatni velem.

– Szerinted ez vicces volt? Kérlek, hadd győzzelek meg az ellenkezőjéről. Hagytad, hogy lejárassam magam!

– Hermione, kérlek…

– Ne Hermionézz itt nekem! Elegem van belőled! – Egyenesen a férfi viharszürke tekintetébe nézett, amiben annyira szeretett volna némi együttérzést látni, de ez annyira bonyolult volt. – Ha így akarod játszani a játékot rendben van, legyen! Azt akartad, hogy mindenki azt higgye rólam, hogy ribanc vagyok. Tessék sikerült!

Hermione kijelentése arculcsapásként érte Dracót, komolyan meghökkentette és lemosta az arcáról a győzelemittas mosolyt.

– Túl sokat gondolkodsz, Granger – mondta végül. Hangja őszinte volt és cseppet fáradt. Valójában sokszor kimerítőnek érzett egy-egy hosszabb ideig tartó veszekedést. De olyan sok volt már Hermione rovásán… – Nem gondoltam rólad ilyet sohasem.

– Ez el kellene hinnem? – nevetett keserűen.

– Állj meg, hogy lekaphassalak végre a tíz körmödről!

– Eszemben sincs – morogta még mindig dühösen. Mindketten folytatták az útjukat a folyosón, de Draco nem akarta ezt az egészet annyiban hagyni. Behúzta Hermionét egy üres terembe, majd igyekezett megnyugtatni a harcias boszorkányt. – Most már soha nem tehetem be a Minisztériumba a lábamat úgy, hogy ne nevessen rajtam valaki.

– Holnapra mindenki elfelejti az egészet – mondta gyengéden. A boszorkány karba tett kézzel hátrált tőle, de helyiség nem volt túlságosan nagy, hogy távol tartsa tőle a férfit és menekülhetett volna előle.

– Na persze – duzzogott.

– Sajnálom, ami történt – felelte egyszerűen Draco. – Eszemben sem volt megszégyeníteni téged. Nem kellett volna odahajolnod, akkor nem történt volna semmi.

– Mégis hogyan magyaráztad volna meg? – kérdezte gúnyosan.

– Nem emlékszel? Én vagyok a legjobb mágiajogi ügyvéd és nálam jobban senki sem tudja kivágni magát egy-egy szorult helyzetből.

– Persze, gondolom – szólalt meg Hermione és összepréselte az ajkait.

– Lazíts végre, Granger! Nem kellene mindenen ennyire felhúznod magad. – Draco tett pár lépést Hermione felé, aki nem hátrált meg.

– Akkor kopj le végre rólam! – nézett szembe vele gyilkos tekintettel.

– Ez azt hiszem a tiéd. – Meglóbálta a fekete csipke bugyit. Egyáltalán nem volt diszkrét, mindkét oldalánál megfogva lengette a csipkés anyagot az arca előtt, mintha csador lenne, amit a háremhölgyek viseltek. A vicc kedvéért csábosan megrezegtette pilláit, amivel végre úja felhergelte a nőt. Hermione dühösen kapott a fehérneműje után és kirántotta Draco kezéből. A pimasz fráter csak nevetett rajta.

– Van rajtam alsónemű – jegyezte meg végül a boszorkány. Draco jókedvén azonban egyáltalán nem rontott a kijelentése. Mégis mit tehetett volna? Az volt az első dolga, hogy elővegye a tartalékot, amit minden eshetőségre felkészülve mindig hordott magánál. Gyakorlatias nő volt és nem véletlen járt egy jól megtömött, varázslattal kezelt táskával, amiben elképzelhetetlenül sok holmit hordott magával.

– Milyen kár – sóhajtott Draco színpadiasan. Hermione még jobban összeszorította az állkapcsát.

– Csakhogy tudd, ennél közelebb soha nem fogsz kerülni a bugyimhoz – vágta rá dühösen. Draco csendesen felnevetett, majd egy hirtelen mozdulattal magához rántotta Hermionét, aztán megcsókolta. Másik kezével követelőzően végigsimította a boszorkány combját, aztán ismét felgyűrte a szoknyát, aztán ma már másodszorra egy gyors rántással megszabadította a boszorkányt a fehérneműjétől.

– Szóval soha nem kerülök közelebb? – mormolta szenvedélyesen. Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy elszakadjon a boszorkánytól. – Granger, most már két bugyit is lehúztam rólad.

Még egy gyors, követelőző csókot nyomott a nő ajkára, aztán újra felöltötte azt az önelégült vigyorát, ami annyira jellemző volt rá. Vigyáznia kellett volna rá, de most azt kívánta bár eltalálta volna valami kósza bűbáj végre, ami letörölte volna az a mosolyt az arcáról. De egy másik énje inkább azt kívánta bárcsak tovább csókolta volna… Valamit ki kellett találnia, hogy végre lekoptassa a férfit és nyugodtan végezhesse a munkáját.

– Rohadék görény! – mondta Hermione kifulladva, majd tisztes távolságba húzódott és megigazította a ruháját.

– Tudtam, hogy imádsz – nevetett hangosan, aztán kisétált a teremből. A boszorkánynak kellett még egy perc mire képes volt kimenni. Mégis mit kezdjen ezzel varázslóval? Remélte, hogy még van ideje kitalálni, mielőtt teljesen elveszti az eszét.

hosszászólás: 0