29. fejezet
Bál

Greenwood auror parancsnok komor arckifejezéssel állt meg a Malfoy kúria cselédeknek fenntartott hátsó bejárata előtt. Már dísztalárban volt, ami látott jobb napokat is, de őt ez cseppet sem érdekelte. Felesége már régóta bent volt és a csillogó vackokat bámulta… Meghívták erre a rangos eseményre és nem tehette meg, hogy kibúvót keressen, noha nevetségesnek találta az egészet.

– Mindenki a helyén van? – kérdezte Will Milfordtól, aki hasonló arckifejezéssel csak bólintott.

– Igen, parancsnok – nyugtázta a férfi. – Minden vendéget ellenőrzünk.

– Remélem, hogy minden emberének nyomatékosan elmondta, hogy nem akarunk feltűnést kelteni – morogta a varázsló, majd rágyújtott. – Nem kell még egy botrány a testületnek.

– Hogyne, uram. Mindenki tudja a dolgát.

– Nagyon helyes. Nem akarok magában is akkorát csalódni, mint Weasleyben – mondta, aztán mélyen beszívta a füstöt. – Ha vége lesz a választásnak, újra fogjuk tárgyalni az előléptetését.

Milford meglepetten felkapta a fejét. A parancsnok egyáltalán nem tűnt úgy, mintha viccelt volna. Igazából persze kisebb gondja is nagyobb volt, mint Milford kinevezése. A helyzet úgy állt, hogy lassan neki kellett átvennie a nyomozást a jelöltek eltűnésének ügyében. Weasley csapnivaló munkát végzett… Pottert pedig annyira lekötötték, hogy egyáltalán nem tudott segíteni neki, így nem nyújtott jó teljesítményt.

Greenwood azon ügyködött, hogy minél hamarabb félreállítsa az egykori hős triót és a saját elképzelései szerint vezette az aurorokat. Eddig egyet már eltávolított, most jön majd Weasley, ha a mai feladatával nem tud megbirkózni…

– Áh, Greenwood, micsoda meglepetés – szólalt meg egy igencsak gúnyos hang a parancsnok háta mögül. Draco Malfoy remekül festett a szmokingjában, amit egyértelműen rá szabtak és leplezetlen undorral nézett végig a két auroron, akik hasonlóképpen üdvözölték őt. – Mégis eljött?

– Mindig örömmel megyek az ilyen eseményekre – szólalt meg, majd Draco felé fújta a füstöt.

– Ez igazán remek – vigyorgott a varázsló. – Remélem, hogy nem zavartam meg semmit sem. Jó estét, Milford, remélem, hogy felkészült a ma estére. Leellenőriz újra, vagy tényleg elhiszi, hogy én vagyok?

Milford kihúzta magát, de nem válaszolt semmit sem. Egy pillanatig haragosan nézett Malfoyra, aztán sarkon fordult és elindult valahova.

– Remélem, hogy nem sértettem meg az aurorját – szabadkozott Draco, bár cseppet sem érdekelte egyetlen egy auror sem. Apjának csak egyetlen egy ok miatt volt rá szüksége és az nem Minisztérium miatt volt, hanem a pálcaforgató képessége, amitől őt megfosztották.

– Túl fogja élni.

– Bizonyára így is van… Szokatlanul csendes ez a ma este, nem gondolja?

– Talán számít valamire itt, Malfoy?

– Én ugyan semmire. Maguk szajkózzák azt folyton, hogy célpont vagyok… Ez az otthonom, több száz éves bűbájok védik, nem értem miért hozott magával aurorokat, talán van félnivalója? Legalább négy feszengve, dísztalárban álló zöldfülűt láttam idefelé jövet. – Greenwood a fogát csikorgatta.

– Lennének többen is, ha az apja megengedte volna. Különben is…

– Feleslegesen jöttek. A jelöltek nem lesznek jelen ma este – közölte Draco színtelen hangon. Az auror parancsok nem igazán tudta, hogy mit is reagáljon erre, de láthatóan meg sem döbbent ezen. – Sajnálom, hogy elmaradt a várva várt nagy műsora, amiben elrabolják a maradék jelölteket.

– Vannak még olyanok, akik megfogadják egy tapasztalt auror tanácsait. – Hangjából sütött a szarkazmus és még valami, amit Dracónak szánt. A mágiajogi ügyvédnek azonban szeme sem rebbent ettől a közjátéktól.

– Nem ijedek meg néhány levéltől – vonta meg a vállát Draco és lazán zsebre tette a kezét.

– Pedig jobb lenne – figyelmeztette. – Nagy a szája Malfoy és ez egyszer még kellemetlen helyzetbe hozhatja.

– Köszönöm a tanácsot, de most, ha megbocsát, mennem kell. Egy gyönyörű nő vár rám bent. – mondta Draco, aztán meg sem várta, hogy az auror mit válaszol már hosszú léptekkel elindult befelé.

Greenwood még percekig nézett rá, majd elszívta a cigarettát. Idegesen eldobta a csikket, aztán ő is bement a kúriába. Zsigereiben érezte, hogy valami történni fog és Malfoy szája nem lesz olyan nagy, mint amilyen most volt. Szívből gyűlölte a kis felfuvalkodott Malfoy örököst.

***

A Malfoy kúria káprázatos fényben tündökölt ezen az estén. A bál éjszakáját holdfény kísérte és a kivilágított épület úgy nézett ki, mint egy mesebeli kastély. Késő délutántól zene csendült fel a falak között, ami még jobban fokozta a hatást. Szép számmal gyűltek össze támogatók és a minisztérium emberei is tiszteletüket tették. Ez év legrangosabb eseményének nevezték ezt az estét. Mindenki itt volt, aki számított, a Malfoy család nem fukarkodott a meghívókkal. Egyedül a jelenlegi Mágiaügyi Miniszter és a jelöltek nem vettek részt személyesen az eseményen, de mindegyikük küldött maga helyett egy-egy unott hivatalnokot, akik képviselhessék őket.

Egyedül Draco hányt fittyet az auror parancsnok szigorú intézkedéseire, továbbra sem volt hajlandó homokba dugni a fejét. Furcsán viselkedett egész héten – gondolta Hermione, miközben bekapcsolta az rombusz alakú ezüst fülbevalóját, amit apró kövek díszítettek. Kerülte őt amennyire lehetett és a nyomkövető bűbáj is csődöt mondott párszor, ezért is aggódott érte. Lucius szerencsére egyszer sem kérette magához, így nem kellett senkinek sem magyarázkodnia.

Draco nagyon ügyelt arra, hogy mindig valamit rásózzon, így legtöbbször esélye sem volt utána menni. A boszorkány gondterhelten felsóhajtott, szinte biztos volt benne, hogy ezen a bálon történni fog valami. A térképet, amivel szemmel tartotta a férfit egy kis kompakt tükörbe rejtette, így senki sem fogott gyanút, amikor magával hozta a kúriába. Még a sasszemű Milford auror sem, aki lekicsinylően vizsgálta át a táskáját. Belenézett az aprócska tükörbe és megnyugodva észlelte, hogy a varázsló végre megérkezett a Malfoy kúriába.

Egyedül volt a vendégszobában és igyekezett minél előbb elkészülni. Narcissa kérésére jött előbb ide, hogy elvégezzék az utolsó simításokat. Rengeteg jelentéktelen apróságot kellett megvitatniuk. Mire minden a helyére került annyira elfáradt, hogy legszívesebben aludt volna. Draco majdnem egy fél napra maradt asszisztens nélkül, aminek hangot is adott egész nap. Viszont az édesanyja nagyon hamar meggyőzte arról, hogy mennyire létfontosságú volt Hermione jelenléte. Így volt vagy nem, Hermione most már hevesen dobogó szívvel és remegő kézzel csatolta be a karkötőt a csuklóján, ami régen az édesanyjáé volt. Vett egy mély levegőt… A tökéletes szervezés minden szabadidejét lekötötte, nem volt még csak ideje sem Malfoyra gondolni. Narcissa remek munkaszervezésének köszönhetően, semmi olyat nem kellett csinálnia, amihez nem értett. Mrs Malfoy kétségkívül remek ízléssel rendelkezett és töretlen lelkesedéssel varázsolt meseországot a kúriából. Még Hermione ruháját is úgy terveztette meg, hogy passzoljon a megálmodott koncepcióhoz. Adott pár hasznos társasági tanácsot, aztán magára hagyta Hermionét.

A mélykék selyemruha tökéletesen illett az alakjára, rásimult, mintha soha nem viselt volna mást. A lámpafényben olyan volt, mint a hullámzó tenger, rejtélyes, csábító és kicsit veszélyes. A ruha nyitott hátát szalagok tartottak össze melyekre liliom alakú ezüstcsatokat bűvöltek. Hermione megfordult és ellenőrizte a csatokat és a szalagokat. Szerencsére az átoknak már semmilyen nyomát nem lehetett látni, ami alig másfél hete találta el, így nem kellett aggódnia a kinézete miatt. Haját laza fürtökbe rendezte és leengedve viselte, csak pár aprócska csillogó, ugyancsak liliom alakú csattal tűzte el a rakoncátlanabb tincseket, hogy remek formát adjon neki. Mikor belenézett az aranykeretes velencei tükörbe nem ismert magára és furcsamód nem érezte magát feszélyezve.

Lehajolt és becsatolta az ezüst pántos szandált, ami remekül illett a ruhájához és a magas sarkától eltekintve kényelmes viselet volt. Utolsó simításként még fújt magára némi parfümöt, amit Ginnytől kapott, de csakis azért, hogy Dracót bosszantsa. Persze nem volt rá garancia, hogy egyáltalán találkozik vele ebben a tömegben, viszont nem akarta kihagyni a lehetőséget. Kicsinyes bosszú volt, mégis élvezte… Különben is a héten iszonyatosan komiszul bánt vele. Sejtette, hogy azért mert még mindig erősen haragudott rá vagy a közeledő választás miatt volt ilyen feszült. A szőke mardekáros egyszer sem hozta fel a kettőjük között történtetek, egyszerűen csak gőgösen tudomásul vette az elutasítást. Annyira bonyolult volt ez az egész – csóválta meg a fejét Hermione. Inkább elnyomta az érzéseit, mintsem kimutatta volna.

Még egyszer megnézte magát az egész alakos tükörben, aztán kilépett a vendégszobából. A folyosón csak a ruhájának halk suhogását lehetett hallani, ám ahogy a lépcsőhöz ért már a lágy zene töltötte be a helyiséget. Most már rettenetesen izgult, hiszen évek óta nem volt ennyi ember között. Csak egy arctalan nőként jelenik meg majd ebben a társaságban, hol semmi keresnivalója nincsen. Át fognak nézni rajta, nem is veszik észre. Lélegezz – nyugtatta magát. Vett egy mély levegőt, rátette a kezét a korlátra, megfogta a szoknyája szélét és kecsesen elindult lefelé.

A lépcsőtől nem is olyan messzire Draco egy pohár Lángnyelt Whiskeyvel, éppen egy idősebb varázslóval beszélgetett. Unottan válaszolt a kérdésekre, de igyekezett minél nagyobb érdeklődést mutatni. Frusztrált volt, mérges és iszonyatosan érezte magát a szmokingban, holott olyan természetesnek tűnt a viselése, mint egy lélegzetvétel az ő világában… Egyelten egy pillantás kellett, hogy mindent elfelejtsen maga körül. Csodálatos látomásként jelent meg előtte a boszorkány, mintha az idő egyszeriben megállt volna. A szíve hevesen megdobbant, a gyomra jólesően összeszorult. Kellett egy pillanat mire újra meg tudott szólalni, de aztán már nem figyelt sem a varázslóra, sem a partnernőjére, akit az utolsó pillanatban hozott el. Egyedül Hermione érdekelte. Ennyire még soha nem vágta gyomorszájon egyetlen egy nő látványa sem. A ruha nem is lehetett tökéletesebb, minden domborulatát megmutatta és diszkréten kihangsúlyozta. A visszafogott, mégis elegáns, és sugárzott, át a tömegen. Dracót majdnem szétvetette a düh, hogy mások is láthatják őt.

A boszorkány arcát enyhe pír tette még ártatlanabbá. Mikor meglátta a szmokingban feszítő férfit egy pillanatra elfelejtett levegőt venni. Pontosan az az elegáns arisztokrata ügyvéd benyomását keltette, akinek lennie kellett. Látta szemében a megdöbbenést, de nem törődött vele, levegőnek nézte és mosolyogva elfordította a fejét, aztán folytatta az útját felé a lépcsőn. Minden egyes lépésnél hálát adott Merlinnek, hogy nem esett el és végig magabiztos tudott maradni. Kényszerítette magát, hogy ne nézzen újra Malfoy felé. Egy aranyszőke hajú nő állt Draco mellett, ráfonódott a karjára, akár egy fondorlatos kígyó. Hermione erőt vett magán és újra ránézett és rámosolygott a varázslóra, aki még ekkor is minden lépését figyelte. Amikor leért a lépcsőn újra elfordította fejét, aztán ringó csípővel tovább sétált.

Draco egy pillanatra elfordította a tekintetét, s ennyi elég volt Hermionénak, hogy elvegyüljön a tömegben. Mikor újra a lépcső felé nézett már nem látta őt, éktelen haragra gerjedt. A boszorkánynak itt kellett lennie mellette, de nem volt itt. Lefejtette magáról partnernőjének karvalyként belé kapaszkodó karmait, aztán belevetette magát a tömegbe. Meg akarta találni, méghozzá azonnal. Mindenről megfeledkezett, nem érdekelte semmi más.

– Mi baja van Dracónak? – kérdezte Lucius a tömeget figyelve. Narcissa a karjába kapaszkodva úgy ragyogott mellette, mint egy égkő. A nő mindentudóan elmosolyodott.

– Szerintem Miss Grangert keresi – szólalt meg lágyan. Lucius összevonta a szemöldökét.

– És mi van a Langford lánnyal? – tudakolta diszkréten.

– Lucius nem értesz ezekhez az apróságokhoz. A Langford lány nem létezik Draco számára, de Hermione… Nem vetted még észre hogy néz rá? Pontosan úgy, ahogy te néztél rám, amikor először hivatalosan bemutattak minket egymásnak.

– Miért hogy néztem?

– Megbabonázva.

– Egy Malfoy sohasem…

– Nyilván nem, kedvesem – mosolygott a felesége. – Túlságosan is romantikus a lelkem, hogy olyasmit feltételezzek rólad, amit a családod elvei megtagadnak.

– Akkor is pontosan olyan gyönyörű voltál, mint amilyen most vagy – hajolt közelebb hozzá Lucius és halkan a fülébe suttogta.

– Csak hízelegsz.

– Egyáltalán nem. Az igazat mondom.

– Remélem is – szorította meg a karját gyengéden.

– Azt akarod mondani, hogy a fiunk szerelmes? – váltott témát a férfi.

– Úgy gondolom, igen – nevetette el magát halkan Narcissa.

– Nos, ideje, hogy örököse legyen a családi vagyonnak.

– Te csak erre tudsz gondol? – fedte meg Narcissa kedvesen. – Éppen elég megpróbáltatáson ment már keresztül. Legyen végre boldog. Hiszen tudod megegyeztünk!

– Hogyan is felejthetném el? – sóhajtott a varázsló nehezen. – Nem szólunk bele a fiunk életébe, bárkit választhat… Soroljam még?

– Nem szükséges.

– Mindketten erre gondolunk. A család…

– Legalább ma este ne vitassuk meg ezt. Mindketten tudjuk, hogy Miss Granger a jelenlegi politikai helyzetben remek választás lenne Dracónak – mondta a felesége halkan. – Így senki sem vádolhatna minket azzal, hogy még mindig a múlt elvei szerint élünk.

– Ne szaladjunk annyira előre, drágám! – vágott a szavába Lucius. – Élvezzünk inkább az estét!

– Ahogy akarod, kedvesem!

***

Remek zene, csodálatos ételek és remek hangulat. Hermione mégsem találta a helyét. Igyekezett minél messzebbre kerülni Dracótól, ami szerencsére sikerült is neki. Kopogott a szeme az éhségtől, így megkereste a legközelebbi tálcát, amin rettenetesen finom falatkák sorakoztak.

– Csodaszép vagy ma este – szólalt meg Hermione mögött egy mély, érces bariton hang. A boszorkány gyorsan lenyelte a mennyei falatkát, aztán megfordult. Dracóra számított, de Nicholas Waverly állt előtte szmokingban, két pohár gyöngyöző pezsgővel együtt, ami közül az egyiket Hermione felé nyújtotta.

– Köszönöm! – szólalt meg a boszorkány és igyekezett megőrizni a hidegvérét. A férfi elmosolyodott, aztán ahogy Hermione átvette tőle a poharat tett róla, hogy összeérjenek az ujjaik.

– Úgy hírlik, én vagyok a partnered ma estére – vigyorgott úgy, mintha egy prédára leső vadállat lenne. – Szerintem a helyzetet figyelembe véve tegeződhetnénk is. Különben is el kell játszanunk a boldog párt Malfoyék szemében. Lássák, hogy remekül működik a tervük.

– Nem kell semmi olyasmit tennünk, amit csak elvárnak tőlünk – válaszolta gyorsan Hermione.

– Oh, ne vedd ezt sértésnek, de ez az egész a látszatról szól – tárta ki a karját Waverly –, és te nem vagy arisztokrata, akinek ez az egész olyan természetes, mint a lélegzés. Szóval csak mosolyogj, és tegyél úgy, mintha élveznéd!

– Nem szeretek szerepeket játszani.

– Ezt a kijelentésedet, a tényeket figyelembe véve, inkább csak fenntartásokkal hiszem el neked.

– Van, amiről nem tudok veled kapcsolatban? – húzta össze a szemöldökét Hermione.

– Van egy tucat olyan dolog velem kapcsolatban, amin meglepődnél, ha tudnád. Szívesen megmutatnám, de inkább csak egy másik alkalommal.

– Nem kell egyáltalán a partneremnek lenned, hanem nyugodtan szétnézhetsz a teremben. Éppen elég szép nő kószál errefelé.

– Nekem ez nem fáradtság. Sőt egészen izgalmas, hogy egy olyan nő mellett lehetek, akinek tetszem is. – Úgy nézett rá, mintha valóban mindent tudna róla. Ez felettébb bosszantó és idegőrlő volt.

– Ezt mégis honnan veszed? – nézett rá felhúzott orral Hermione.

– Csiripelnek mostanság a hippogriffek – nevetett elégedetten. – Draco mindent elmondott és valóban örültem ennek. De vannak itt még érdekesebb dolgok is.

– Valóban? – kérdezte a nő felhúzott szemöldökkel, majd belekortyolt a pezsgőbe. – Mégis mi lenne az?

– Tudok mindenről. A kis megbízatásról…

– Ehhez igazán semmi közöd sincs – csattant fel Hermione dühösen. – Nem is kellene erről senkinek sem tudnia. Mégis honnan…

– Lassan a testtel! – hajolt hozzá közelebb Waverly. – A falnak is füle van, és ha kiborulsz, azt észre fogják venni. Menjünk inkább táncolni!

– Rendben – bólintott Hermione. Elfogadta Nicholas által felkínált kart, majd megfogta a szoknyája szegélyét, s hagyta, hogy a férfi táncparkettre vezesse, aztán magához húzza és gyakorlott mozdulatokkal vezetni kezdte. Mint ahogy minden aranyvérű fiú, Waverly is kitűnő nevelést kapott, amibe beletartoztak a táncleckék is. Hermione nem bírt nem elmosolyodni, amikor a férfi megpörgette a zene ütemére. El is felejtette egy pillanatra, hogy nem szórakozni hívták ide, azt meg pláne, ahogy Draco a tömegből sasszemmel figyelni minden egyes lépését.

– Azért egészen hízelgő rám nézve, amit Dracónak mondtál – hajolt hozzá közel Waverly, és ez kijózanította Hermionét.

– Soha nem terveztem, hogy kikezdenék veled – válaszolt őszintén a boszorkány.

– Örülök, hogy Draco a befutó. Szegény ördögnek, ki tudja mikor volt utoljára része szerelemben és szenvedélyben…

– Az asszisztense vagyok.

– Úgy hallottam sokkal több ennél.

– Ezt mégis hogy képzeled? – A férfi csak nevetett, majd megpörgette a boszorkányt, aztán átkarolta a derekát, a kelleténél talán szemtelenebbül.

– Tudom, hogy miért vagy Draco mellett elsősorban – súgta a fülébe nevetve, ő Hermionéval ellentétben észrevette Malfoy gyilkos pillantásait. – Látom a fejedben az egészet, pontról-pontra, érzem az érzéseidet. Legilimentor vagyok és hozzáteszem eszméletlen jó. A Mágiaügyi Miniszter és a jelöltek miatt bíztak meg egy feladattal. Nagyon jó lenne, ha segítenél. Draco ellenezné, de én bízom benned.

– Mi a garancia arra, hogy igazat mondasz?

– Látod ott azt a pasast a terem szélében?

– Igen.

– Nem emlékeztet valakire?

– Harry?

– Pontosan. Potterrel vagyok, aki most árgus szemekkel figyeli a vendégeket, kint a kertben Weasley figyel. Nem maradhat el az este botrány nélkül, az emberünk itt lehet, és éppen falja a kaviárt valahol. Az a félkegyelmű Greenwood kezdő aurorokkal ellenőrizteti a vendégeket…

– Nagy a baj?

– Még nem, szépségem, de az lesz, ha nem húzódsz hátrébb. A főnököd mindjárt felrobban mérgében.

– Mi lenne az én feladatom?

– Ami eddig. Figyelj, hogy Malfoynak semmi baja se essen! Miattad nem tud tisztán gondolkodni és ez most nem használ nekünk. – A zene ütemére még egy utolsót pörgetett Hermionén, aztán egy kézcsókkal köszönte meg neki a táncot, aztán eltűnt a tömegben.

***

A fülledt nyári meleg záport ígért, de még messze voltak a felhők, azonban a vihar szele már érezhető volt. Hermione Granger a Malfoy kúria parkjában az egyik szökőkút mellett állt. Már egy ideje kereste Dracót, de mikor megbizonyosodott benne, hogy éppen fesztelenül társalog pár befolyásos emberrel, úgy döntött tart pár perc szünetet. Végül kijött friss levegőt szívni, így sokkal elviselhetőbbnek tűnt az idő. Hosszú sötétkék selyem ruhájában feszengve tette karba a kezét. Úgy érezte a tömeg teljesen megfojtja. A Malfoyok tényleg kitettek magukért, a kert csodálatos pompában tündöklött. A hatalmas bokrokat aprócska fénytündérek dongták körül. Megbűvölt apró fénygömbök keringtek szentjánosbogárként a parkban.

A ruha hátának mély kivágásán keresztül érezte a hideg légáramlatot és megborzongott. A feje még iszonyatosan fájt, de legalább Dracót biztonságban tudhatta. Temérdek auror vigyázta az ünneplő társaságot, nem is beszélve a különleges védelemről, így legalább egy percig fellélegezhetett. A nyakában még mindig ott lógott az apró, ezüst medál, amely egy új élet reményével kecsegtetett. Lucius Malfoy egy igencsak drága zsupszkulccsal köszönte meg a munkáját, de még így is égette a bőrét és a szégyenére emlékeztette. Kétszer mentette meg Draco életét, viszont még ez sem jelentett számára akkora súlyt, amiért ezt érdemelte volna. Egy árucikként gondolt még mindig saját magára és mintha eladta volna a lelkét az ördögnek. Nem tudta levenni magáról a nyakláncot, megpróbálta, de nem tudott tőle megszabadulni.


Lucius biztosra akart menni, hogy a végén nem lesz útban, amikor a fiából végre mágiaügyi miniszter lesz, és ennek lássuk be ennek nagy esélye volt. Összeszorította az állkapcsát és egyik lábával kilépett a kényelmetlenné vált magas sarkú szandálból. Legszívesebben belelépett volna a kellemesen hűs szökőkút vízébe, de ellen kellett állnia a kísértésnek.

– Mit csinálsz itt kint? – szólalt meg Draco kellemes baritonja a háta mögött. A férfi még mindig szívdöglesztően nézett ki a szmokingjában. Arcán még mindig az az önelégült mosoly látszott, vonásai továbbra is az arisztokrata gőg minden apró vonását hordozták. Mégis megdobbant a szíve, amikor meglátta.

– Semmit – válaszolt fáradtan. – Csak kijöttem levegőzni. De neked milyen mentséged van arra, hogy nem a vendégeiddel foglalkozol?

– Unatkozom – vallotta be végül. – És mi újság Waverlyvel? Láttam, hogy táncoltok, de aztán most egy meg csinos szőkével van. Kíváncsi lettem.

– Annyira unatkozol, hogy velem beszélgetsz? – kérdezte Hermione. – Egyébként Waverly zsákutca volt. Úgy döntöttem legjobb hagyni, hogy vadásszon egyedül. Ugye nem utánam jöttél?

– Nem gondoltam volna, hogy itt leszel. Igazából én is csak levegőzni jöttem – mondta Draco és halványan elmosolyodott. Kilazította a csokornyakkendőjét.

– Értem – sütötte le a szemét Hermione félszegen.

– Sokkal izgalmasabb vagy, hogyha veszekedsz velem – jegyezte meg szurkálódva Draco. Hermione halványan elmosolyodott, aztán elindult az ösvényen. – Én a helyedben nem arra mennék.

– Miért? – kérdezte összevont szemöldökkel a boszorkány. Draco halkan felnevetett, pár hosszú lépéssel ott termett mellette.

– Mert az az út vezet az üvegházakhoz – közölte egészen közel hajolva a nő füléhez.

– Remek, akkor mutasd az utat. – Túlságosan is kacéran hangzott ez tőle, de nem bírta megállni.

– A legnagyobb örömmel. – Draco felkínálta Hermionének a karját és együtt lassan elindultak az ösvényen.

– Nem lesz gond, ha nem mész vissza?

– Amíg van elég Lángnyelv Whiskey, addig nem lesz semmi gond. Eléggé untat ez a népség, és ha már nem jöttél össze Waverlyvel, akkor csatlakozhatnál hozzám.

– Mégsem leszel miniszter? – kérdezte álmatag hangon és felkuncogott. – Mégis milyen benyomást teszel a varázslótársadalomra, ha az asszisztenseddel vonulsz el valahova.

– Mintha te annyi esélyt adnál nekem – nevetett fel Draco.

– Nem én vagyok az egyetlen szavazó a varázsvilágban – mosolyodott Hermione. – Különben is úgy döntöttem nem szavazok.

– Miért nem? Számít a véleményed.

– Az enyém?

– Igen.

– Ne hallgass rám! – mondta végül és ásított egy nagyot. – Legszívesebben aludni mennék.

– Szóval unatkozol te is? – Felnézett és tekintete találkozott a férfiéval.

– Remekül szórakozom – közölte végül. – Tényleg igazán kellemes a zene.

– Még csak nem is táncoltál annyit, hogy ezt mond. Figyeltelek egész este. – Jóleső bizsergés futott keresztül rajta. Draco már mindent tudott, valószínűleg Waverly és közte jól működik az információáramlás, ráadásul valamiért megint csak megbocsátott neki, mintha csak egy aprócska dolog lenne, amit eddig vele tett.

– Megértenéd, ha felhúznád a cipőmet – mutatott az ezüstös csillogású lábbelire. – Ezt arra tervezték, hogy szép legyen és sanyargassa a lábam.

– Viszont nagyon szép a ruhád, csodálatosan nézel ki benne. – Hermione nagyon örült neki, hogy a félhomályban nem látszik az arca.

– Cserélhetünk. Fázik a hátam. – A férfi szó nélkül levette a zakóját és segített a boszorkánynak felvenni.

– Köszönöm – szólalt meg Hermione egy kicsit zavartan.

– Hamarosan jön a vihar – mondta halkan végül Draco. Valóban a hideg szél belekapott a zöld fák lombjába és letépett néhány levelet.

– Haza kellene mennem.

– Miért akarsz elmenekülni előlem? – kérdezte a férfi és átkarolta a derekát. – Mindig csak hárítasz.

– Mi lenne, ha végre elengednél? – javasolta Hermione, ugyanakkor megborzongott a varázsló érintésétől.

– Látod, megmondtam, hogy mindig el akarsz szökni.

– Miért akarod bonyolítani az életünket?

– Bonyolítani? Hermione, szerintem csak túlkombinálod ezt a helyzetet. Rájöttem, hogy az, amit mondtál csak hantázás volt. Meg akarlak ismerni, meg akarom tudni, hogy ez működik-e közöttünk.

– De a pozíciód…

– Mi lenne, ha emiatt én aggódnék és nem te. – Mikor ezt kimondta furcsa zörgést hallott az egyik bokor mögül. Draco feszülten figyelt, egy idegen járkált a környéken. Nem rántott azonnal pálcát. – Maradj mögöttem!

– Nem nekem kellene megvédenem téged?

– Most inkább ne vitatkozzunk ezen! – Azonban már nem tudták folytatni az eszmecserét. Fények gyúltak ki a sötétségben, ami mindkettőjüket elvakította. Átkok harsantak fel. Hermione és Draco kábultan zuhantak a földre, végül minden elcsendesedett, s a fények kialudtak. Egy fekete taláros alak bontakozott ki a fák közül, körbenézett, de nem látott senkit sem. Egy pillanatra félrecsúszott a csuklyája és kivillant egy tejfölszőke tincs alóla.

– Mobilicorpus – mondta határozottan, aztán a két ájultan fekvőt maga előtt kormányozva eltűnt a neki kedvező sötétségben.

hosszászólás: 0