39. fejezet
Aranyfőnix

Kingsley Shacklebolt kilépett a verőfényes napsütésbe. Remek időnek ígérkezett, noha számíthattak esőre. Körülnézett, minden rendben volt. A mugli környék most is olyan volt, mint máskor: zajos, tülekedő és senki sem figyelt rá. Semmi gyanúsat nem látott ma reggel. Egy varázslattal bezárta a bejárati ajtót, majd elindult lefelé a lépcsőn. Az utcán már várták. Megigazította a mintás nyakkendőjét, aztán biccentett egyet a sofőrjének, aztán beült a fényesre polírozott minisztériumi kocsiba.

– Jó napot, miniszter úr! – köszöntötte Weston, aki már öt teljes éve elkísérte minden útjára. Megbízható, családos ember volt, és mindig is kijöttek egymással. Ritka volt ez manapság, sőt az elmúlt hónapokban igazi kincs. Most is kedélyesen elbeszélgettek. – Hogy telik a napja?

– Egészen jól, köszönöm. – A férfi nem is sejtette, hogy a Miniszternek mennyi gond nyomja most a vállát. – Ma is zsúfolt napunk lesz.

– Mrs Potts már elküldte nekem a programját. – Megemelte a vaskos dossziét, amiben minden útvonal részletesen kidolgozva, időre pontosan megtervezve lapult. Kingsley elmosolyodott; szerencsésnek érezte magát, amiért ennyi lelkiismeretes ember vette körbe. – Remélem, hogy megint beiktatott némi kitérőt… Mániája túltervezni. A szokott helyre tettem a kávéját.

– Nagyon köszönöm – mondta végül, aztán elvette a poharat és belekortyolt, a fekete lötty iszonyatosan erős volt. – Akkor vágjunk bele.

– Irány az Aranyfőnix! – válaszolta Weston, aztán rálépett a gázra. Az indulás lendülete belenyomta Kingsleyt az ülésbe, de ez már egyáltalán nem volt ismeretlen számára, kényelmesen elhelyezkedett, majd lopva hátra nézett. Még két auror kísérte a kocsiját, persze csak diszkréten. A Miniszter ezen is csak elmosolyodott, aztán elmerült az előtte lévő pergamen kimerítő tanulmányozásában.

A napirend nem tartogatott meglepetést a számára; különös gúnyos mosollyal nyugtázta ezt. Draco Malfoyjal kellett találkoznia az Aranyfőnixben. Megcsóválta a fejét, majd észrevétlenül hátranézett, az aurorok még mindig ott voltak, de most már négyen. Potter és Weasley is a csatlakozott a csapathoz. Halkan felsóhajtott, aztán fordított egyet a pergamen dossziéban. Fáradtan megmasszírozta az orrnyergét, s alig várta, hogy ihasson még egy kávét. A gondolatait elterelve inkább az impozáns épületek felé tekintett. Mindig is csodálattal adózott azoknak, akik megépítették ezeket a lélegzetelállító építményeket.

Hirtelen befordultak egy mellékutcába. Az autónak nem kellett nagy erőfeszítést tennie, hogy átjusson a keskeny sikátoron. Fele akkorára préselődött össze, majd az Aranyfőnix hátsóudvara előtt megállt, s visszanyerte eredeti alakját.

– Megérkeztünk, uram! – szólalt meg végül Weston.

– Köszönöm.

– Megvárjam itt, vagy később jöjjek vissza?

– Szólok, ha végeztem. De nem itt kell felvennie. – A férfi összeráncolta a homlokát, de nem mondott ellent és kérdéseket sem tett fel. Ezért is tarthatta meg az állását, soha nem szólt bele semmibe, és ez így volt jó mindkettejüknek. – Később beszélünk.

– Igen, rendben van. – Azzal Kingsley kiszállt az autóból, majd megigazította az öltönyét. Megkerülte az épületet, aztán a főbejáraton ment be az étterembe. Az impozáns épület most néptelen volt, azonban a pultnál egy mosolygós pincérnő fogadta.

– Jó napot, Miniszterelnök úr! – köszönt a nő illendően, majd kilépett a pultból és egy pergamen étlappal a kezében fejet hajtott.

– Jó napot, Miss Lake! – viszonozta a köszöntést Kingsley.

– Mr Malfoy már megérkezett – közölte mielőtt a férfi megkérdezte volna. A hölgy idegesen hátradobta a hajfonatát.

– Rendben – bólintott elégedetten. Kingsley némi idegességet vett észre az előtte álló boszorkányban.

– Engedje meg, hogy az asztalához kísérjem – ajánlotta fel kedvesen, s megkönnyebbülten indult el a különtermek felé.

– Köszönöm, nagyon kedves.

A nő vezetésével keresztülhaladtak az éttermen. Kellemes félhomály uralkodott a helyiségben, amitől sejtelmesebb lett a hangulata. A fekete kosztümbe öltözött hölgy a lehető legtávolabbra vezette a Minisztert az étteremrésztől. Kingsley azonban ez némiképp feszélyezte, ugyanis csak egy bejárat volt, ami egyben a kijárat is. Mielőtt jelezhetett volna Potteréknek már meg is érkeztek a különterembe. Miss Lake illendően elköszönt.

Draco Malfoy széles mosollyal állva üdvözölte Minisztert. Most is kifogástalan volt az öltözéke… Várjunk csak? Ez kifogástalan? Egy silány minőségű, hajszálcsíkos öltönyben volt, amit most nem díszítettek a drága mandzsettagombok. Keserves tapasztalat árán megtanulta, hogy az ördög a részletekben bújik meg. Magára erőltetett egy apró mosolyt.

– Kingsley! Nagyon örülök neki, hogy elfogadtad a meghívásomat. – A két varázsló kezet fogott. Ez sem volt ugyanaz. Malfoy mintha ma teljesen más lett volna. Mindig kemény és határozott kézfogása volt. A varázslónak egy pillanatra eltorzult az arca, de aztán gyorsan úrrálett a fájdalmon.

– Ugyan, Draco, mindig szívesen állok rendelkezésedre – válaszolt nyugodtan a Miniszter. – Rég találkoztunk.

– Igen, valóban. Legalább két hónapja – bólintott helyeslően az ügyvéd. Kingsley szemei megvillantak, de aztán nem tett szóvá semmit sem.

– Mi lenne az a sürgős ügy, amiben a segítségemet kéred? – kérdezte a varázsló, aztán hátradőlt a székben és karba tette a kezét.

– Csupán egy apróság. A választásról van szó – közölte egyértelműen és szélesen elmosolyodott. – Meg kellene tenned egy apróságot.

– Miről lenne szó? – vonta össze a szemöldökét. Folyamatosan figyelte a gesztusokat, apró izomrángásokat. Valami nem volt rendben, ezt már az elején észrevette. Draco halkan felnevetett és kihúzta magát, aztán megszólalt:

– Fel kellene állnod a miniszteri székből és teret hagyni nekünk jelölteknek – mondta szenvtelenül, de aztán megint furcsán eltorzult az arca. Kingsley összevonta a szemöldökét.

– Igen? És miért tennék ilyesmit? – kérdezett vissza meghökkenten. – Jól végzem a munkám és nem volt olyan ellenfelem, aki jobban tudná nálam csinálni. Vagy talán nem így van?

– Mégis mit gondolsz, miért kérek ilyesmit? Évek óta vezeted a varázsvilágot, de inkább a vesztébe, mint előre. Ideje, hogy önként elmenj és leírd a veszteségeket. – folytatta a varázsló az előre eltervezett beszédét. – Állj hátrébb!

– Sejtettem, hogy maga nem egy Malfoy – mosolyodott el Kinsgley. – Fogalma sincs a jó modorról és a tartásról. Ezt már gyerekkorban belenevelik az utódokba.

– Sajnos ez sem menti meg attól, amit tenni fogok, ha nem engedelmeskedik. – A férfi felnevetett, amolyan sátáni kacajjal.

– Gondoltam erre is. Nekem is vannak ugyanis terveim. Te szemét pondró! – Mielőtt még a Draco alakjába bújt szemét tudott volna válaszolni, Kingsley hátradőlt a székben és elvigyorodott. A bőre kezdett kifakulni, haja pedig tejfölszőkére váltott. Ugyan, az igazi Draco Malfoy nem volt olyan széles vállú, mint Shacklebolt, de még így is jól állt rajta a talár. Az átváltozás percek alatt lezajlott, s a másik varázslónak ideje sem maradt reagálni.

– Most nem fogsz megint megmenekülni, te szemét! – közölte, aztán váratlanul egy sóbálvány átokkal sújtotta az ellenfelét, aki lefordult a székről, s elterült a földön. Draco közelebb ment és a győzelem mámorában a fekvő alak fölé magasodott. – Most bezzeg meg sem szólalsz. A kis barátnődet Potterék már begyűjtötték, Jane csak úgy dalolt, mint a pacsirták tavasszal. Lássuk ki is vagy valójában.

Draco elégedetten és már saját alakjában állt a tehetetlenül fekvő alak mellett. A szürke szemek, amik annyira hasonlítottak az övére, most megteltek félelemmel. Küzdött az átok ellen, mintha el akart volna valamit mondani. Azonban az ifjú Malfoy annyira elégedett volt magával, hogy észre sem vette a jeleket. Kimondta a varázsigét, amivel felgyorsította a visszaváltozást.

A célszemélyen lassan visszaalakult a régi formájába. A tejfölszőke haj göndörödni kezdett, a szem a szürkéből barnára változott, teste összezsugorodott és nőisre változott. Hamarosan olyan személy alakját öltötte, amire soha sem gondolt volna. A varázsló szeme elkerekedett a döbbenettől.

– Hermione? – kérdezte meglepetten. – Mi a fene? Finite Incantatem!

A boszorkány köhögve ült fel és zihálva vette a levegőt. Rajta is lógtak a ruhák, s riadtan nézett a varázslóra. Draco rögtön leguggolt hozzá, a nő pedig ösztönösen belekapaszkodott a karjába.

– Ez egy csapda – hörögte nehezen, nagyon száraz volt a torka. A feje úgy lüktetett, mintha kentaurok járnának tavasz ünnepi táncot a fejében. – Eljött a kúriába és… idehozott. Rávett, hogy eljátsszam a te szerepedet… Imperius átok…

– Honnan tudjam, hogy te vagy az? – Hermione nem szólt egy szót sem, hanem félrehúzta az ing nyakat, ahol még mindig ott volt a férfi szerelem foltjának maradványa. A varázsló cinkos mosollyal megcsókolta a boszorkányt, aki ettől megborzongott.

– Szeretnéd, ha részletesen beszámolnék arról, ami a zuhany alatt történt?

– Hogyan történt? – kérdezte Draco, miközben segített a boszorkának felállni és kortyolni egyet a vízből.

– Imperius átok – válaszolta végül. – Nagyon erős volt… küzdöttem, de nem sikerült. Sajnálom, Draco!

– Semmi baj. Nem te tehetsz róla. – A varázsló gyengéden megfogta a kezét.

– De van baj! – fakadt ki egy kicsit hisztérikusan, majd remegve ismét kortyolt egyet a vízből. – Kingsley még mindig veszélyben van.

– A fenébe vele! Ő biztonságban van, de te… Kinyírom azt a rohadékot! – sziszegte iszonyatosan dühösen. – Még egyszer nem fog kicsúszni a kezeim közül.

– Ne törődj velem! Menj és akadályozd meg, hogy megöljék – erősködöt Hermione. – Mondom, most nem én vagyok a fontos.

– A rohadt életbe! – Draco tajtékozott a méregtől, és ízes káromkodásba kezdett. A boszorkány meg csak félszemmel figyelte, miközben ivott a pohárból. Bágyadt volt a megpróbáltatástól. – Megmondtam, hogy Kinsgley biztonságban van.

– Tényleg sajnálom…

– Elég! Nem akarom ezt többé hallani, úgyhogy ne kezd ezt megint! Ez, ami történt nem a te dolgod, hanem az enyém.

– Csak úgy megtámadott – mondta síri hangon a boszorkány, remegett a szája, de nem akart sírni, a végsőig vissza akarta tartani a könnyeit. – Én… nem…

– Ne emészd magad! Ráadásul semmi időnk nincs erre – szólalt meg a férfi lágyan, majd közelebb ment hozzá és megsimogatta az arcát. – Tudod, hogy ki volt az?

– Igen, de… várjunk csak… Azt hiszem – majd ezt követően szünetet tartott, aztán Draco szürke szemébe nézett. – Nem tudom. Elvette az emlékeimet.

– Mondd el azt, amire emlékszel!

– Nem tudtam elmenekülni. A szüleidet elkábította, ezt még ő mondta, amikor megjelent a lakosztályodban, de ezt követően… Annyit tudok, hogy… Nem emlékszem semmire, sajnálom.

– Még itt lehet a közelben.

Harry, Ron és Waverly szinte betörték a külön terem ajtaját. Azonban egyből megtorpantak, amikor meglátták Hermionét és Dracót.

– Azt mondtad, hogy biztonságban van vagy nem jól emlékszem? – rontott rá Ron egyből Dracóra. Orrlyukai kitágultak, s dúvadként állt meg nagyon közel a férfihez. Persze Malfoy nem ijedt meg tőle.

– Ez egy kibaszott csapda volt – közölte a férfi indulatosan, s elindult Weasley és a többiek felé. – Bejutott a kúriába és felhasználta Hermionét. Persze, kitörölte az emlékeit.

– Láttuk elmenekülni – folytatta Harry. – Nem tudtuk megállítani. Remekül ért az álcázáshoz és a hoppanáláshoz.

– Francba, hogy Merlin átkozza meg! – szólalt meg újra Ron mérgesen. – Most mi a fene legyen?

– Micsoda remek kérdés, Weasley! – horkant fel Waverly. – Először mi lenne, ha ellenőriznéd Kingsleyt? Ez lenne a neked való feladat.

– Ez egy remek ötlet! Vidd magaddal Hermionét is. – Draco szavaitól Ron kezdett még jobban vörösödni.

– Nem! – vágott közbe a boszorkány mérgesen. – Erre semmi szükség.

– Pedig ez valóban jó ötlet – helyeselt Harry is. – Kezdünk túl sokan lenni ebben az akcióban.

– Miért mit gondolsz? Talán nem lehetnek az ellenségnek bűntársai? Kettőt már találtunk, az egyik biztosan segített az emberünknek bejutni a kúriába. Ott kellene folytatnunk, hátha találunk valamit. Mégiscsak évezredes varázslatok védik. Hogy a fenébe sikerült

– Remek, Weasley, amíg elviszed Hermionét, addig mi utánanézünk ennek a nyomnak is – mosolyodott el Waverly. – Neked való feladat.

– Akkor ezt meg is beszéltük – nyugtázta Draco. – Akkor menjetek a főhadiszállásra. Hermionénak pihenésre van szüksége.

– Nincs. Jól vagyok! – vetette ellen a boszorkány. – Minden rendben van.

– Pihenned kell. – Waverly és Harry elfintorodtak, mintha csak tudtál volna, hogy mi fog következni. Hermione felállt és kihívóan Malfoy szemébe nézett.

– Veletek megyek, Malfoy!

– Most már csak Malfoy vagyok?

– Ha jobban meggondolom a büdös görény sokkal találóbb – vágta tá Hermione bosszúsan.

– Szerintem…

– Fogd be, Potter! – rivallt rá Draco. – Nem kell tőled semmilyen tanács és igazából a véleményedre sem voltam kíváncsi.

¬– Oké. Mi addig kimegyünk. Ha lehet, akkor fejezzétek be gyorsan, mert szeretnénk indulni – mondta Harry, azzal elindult kifelé Waverly társaságában.

– Hagyd, hogy tegyem a dolgom – szólalt meg végre Hermione. Draco egy mélyet sóhajtott.

– Nem akarom. Fontos vagy nekem, hát nem látod? Ha történne veled valami, akkor beleőrülnék – mondta halkan. – Nem akarom, hogy velem gyere.

– Pedig veled fogok. Gyűlölöm az a rohadékot! – És ekkor bekattant, mintha friss vízzel locsolták volna meg. Talán mégsem sikerült annyira az a felejtés átok.

– Megértem, de…

– Várj csak! Azt hiszem eszembe jutott valami.

– Mondd el! – követelte indulatosan.

– Magaddal kell vinned. – Mint mágiajogi ügyvéd egyáltalán nem volt híve a zsarolásnak, noha, mint Malfoy ezt rendszeresen művelte, ellenben egyenesen gyűlölte, ha vele csinálták ezt. A csillogó szemű boszorkányt azonban egyáltalán nem érdekelte ez.

– Eszemben sincs – rázta meg a fejét Draco. – Menj a főhadiszállásra! Elmondom a címet és akkor…

– Tudod, nem kell az engedélyed – folytatta az ellenkezést Hermione és karba tette a kezét. – Még mindig auror vagyok és mehetek egyedül is.

Draco megcsóválta a fejét, és egyetlen egy gyors mozdulattal magához rántotta őt. A csók olyan követelőző, birtokló volt, hogy Hermione egész teste önkéntelenül simult a férfi ölelésébe. Volt ebben valami ősi ösztön, de a boszorkány nem akarta megadni magát.

– Megőrjítesz – szólalt meg Draco először. – Egyszerűen nem tudlak elengedni. Felforgatod az életemet és olyan indulatokat hozol ki belőlem, amiket nem kellene. Miért csinálod ezt? Egyáltalán tudod, hogy mibe vágsz bele?

– Kérlek, Draco, hadd menjek veled!

– Nem akarok erre igent mondani. Túlságosan is nagy felelősséget jelentene.

– Az én döntésem. – A férfi elengedte a boszorkányt és kisétált a különteremből. Hermionénak csak egy perc kellett, hogy utolérje, aztán lehagyja a varázslót. Mire Draco kiért, az új csapat már készen állt.

– Akkor irány a Malfoy kúria! – adta ki a parancsot Harry.

– Mi lenne, ha én mutatnám az utat? – vigyorodott el Draco. – Mégis csak az én otthonom.

– Majd én hoppanálok oda, ha megenged – vágott közbe Hermione. – Ahogy te csinálod, már ne is haragudj, teljesen felfordul a gyomrom.

– Haza is mehetsz, édesem! Nem kell elviselned semmi ilyesmit is. Másrészről én hoppanálok. Nincs több vita.

– Rendben – forgatta meg a szemét. – Értettem, Mr Malfoy.

– Jó lenne, ha nem a veszekedésetekkel kellene végig foglalkozni – szólalt meg Waverly. – Én vezetem az akciót és ti engedelmeskedtek nekem.

– Francokat – válaszolt Hermione. – Csapatban dolgozunk.

– Malfoy, fékezd az asszonyt! – kért segítséget Nicholas.

– Jaj, fejezzétek már be! – fakadt ki végül Harry. – Mintha egy csapat óvodással kellene együtt mennem egy bevetésre.

– Mi a franc az az óvoda? – kérdezett vissza Waverly.

– Aranyvérűek… – csóválta meg a fejét Potter.

feltöltötte 2025. Sep. 06. | Nyx | hozzászólások: 0