39. fejezet
Aranyfőnix

Kingsley Shacklebolt kilépett a verőfényes napsütésbe. Remek időnek ígérkezett, noha számíthattak esőre. Körülnézett, minden rendben volt. A mugli környék most is olyan volt, mint máskor: zajos, tülekedő és senki sem figyelt rá. Semmi gyanúsat nem látott ma reggel. Egy varázslattal bezárta a bejárati ajtót, majd elindult lefelé a lépcsőn. Az utcán már várták. Megigazította a mintás nyakkendőjét, aztán biccentett egyet a sofőrjének, aztán beült a fényesre polírozott minisztériumi kocsiba.

– Jó napot, Miniszter úr! – köszöntötte Weston, aki már öt teljes éve elkísérte minden útjára. Megbízható, családos ember volt, és mindig is kijöttek egymással. Ritka volt ez manapság, sőt az elmúlt hónapokban igazi kincs. Most is kedélyesen elbeszélgettek. – Hogy telik a napja?

– Egészen jól, köszönöm. – A férfi nem is sejtette, hogy a Miniszternek mennyi gond nyomja most a vállát. – Ma is zsúfolt napunk lesz.

– Mrs Potts már elküldte nekem a programját. – Megemelte a vaskos dossziét, amiben minden útvonal részletesen kidolgozva, időre pontosan megtervezve lapult. Kingsley elmosolyodott; szerencsésnek érezte magát, amiért ennyi lelkiismeretes ember vette körbe. – Remélem, hogy megint beiktatott némi kitérőt… Mániája túltervezni. A szokott helyre tettem a kávéját.

– Nagyon köszönöm – mondta végül, aztán elvette a poharat és belekortyolt, a fekete lötty iszonyatosan erős volt. – Akkor vágjunk bele.

– Irány az Aranyfőnix! – válaszolta Weston, aztán rálépett a gázra. Az indulás lendülete belenyomta Kingsleyt az ülésbe, de ez már egyáltalán nem volt ismeretlen számára, kényelmesen elhelyezkedett, majd lopva hátra nézett. Még két auror kísérte a kocsiját, persze csak diszkréten. A Miniszter ezen is csak elmosolyodott, aztán elmerült az előtte lévő pergamen kimerítő tanulmányozásában.

A napirend nem tartogatott meglepetést a számára; különös gúnyos mosollyal nyugtázta ezt. Draco Malfoyjal kellett találkoznia az Aranyfőnixben. Megcsóválta a fejét, majd észrevétlenül hátranézett, az aurorok még mindig ott voltak, de most már négyen. Potter és Weasley is a csatlakozott a csapathoz. Halkan felsóhajtott, aztán fordított egyet a pergamen dossziéban. Fáradtan megmasszírozta az orrnyergét, s alig várta, hogy ihasson még egy kávét. A gondolatait elterelve inkább az impozáns épületek felé tekintett. Mindig is csodálattal adózott azoknak, akik megépítették ezeket a lélegzetelállító építményeket.

Hirtelen befordultak egy mellékutcába. Az autónak nem kellett nagy erőfeszítést tennie, hogy átjusson a keskeny sikátoron. Fele akkorára préselődött össze, majd az Aranyfőnix hátsóudvara előtt megállt, s visszanyerte eredeti alakját.

– Megérkeztünk, uram! – szólalt meg végül Weston.

– Köszönöm.

– Megvárjam itt, vagy később jöjjek vissza?

– Szólok, ha végeztem. De nem itt kell felvennie. – A férfi összeráncolta a homlokát, de nem mondott ellent és kérdéseket sem tett fel. Ezért is tarthatta meg az állását, soha nem szólt bele semmibe, és ez így volt jó mindkettejüknek. – Később beszélünk.

– Igen, rendben van. – Azzal Kingsley kiszállt az autóból, majd megigazította az öltönyét. Megkerülte az épületet, aztán a főbejáraton ment be az étterembe. Az impozáns épület most néptelen volt, azonban a pultnál egy mosolygós pincérnő fogadta.

– Jó napot, Miniszterelnök úr! – köszönt a nő illendően, majd kilépett a pultból és egy pergamen étlappal a kezében fejet hajtott.

– Jó napot, Miss Lake! – viszonozta a köszöntést Kingsley.

– Mr Malfoy már megérkezett – közölte mielőtt a férfi megkérdezte volna. A hölgy idegesen hátradobta a hajfonatát.

– Rendben – bólintott elégedetten. Kingsley némi idegességet vett észre az előtte álló boszorkányban.

– Engedje meg, hogy az asztalához kísérjem! – ajánlotta fel kedvesen, s megkönnyebbülten indult el a különtermek felé.

– Köszönöm, nagyon kedves.

A nő vezetésével keresztülhaladtak az éttermen. Kellemes félhomály uralkodott a helyiségben, amitől sejtelmesebb lett a hangulata. A fekete kosztümbe öltözött hölgy a lehető legtávolabbra vezette a Minisztert az étteremrésztől. Kingsley azonban ez némiképp feszélyezte, ugyanis csak egy bejárat volt, ami egyben a kijárat is. Mielőtt jelezhetett volna Potteréknek már meg is érkeztek a különterembe. Miss Lake illendően elköszönt.

Draco Malfoy széles mosollyal, állva üdvözölte Minisztert. Most is kifogástalan volt az öltözéke… Várjunk csak? Ez kifogástalan? Egy silány minőségű, hajszálcsíkos öltönyben volt, amit most nem díszítettek a drága mandzsettagombok. Keserves tapasztalat árán megtanulta, hogy az ördög a részletekben bújik meg. Magára erőltetett egy apró mosolyt.

– Kingsley! Nagyon örülök neki, hogy elfogadtad a meghívásomat. – A két varázsló kezet fogott. Ez sem volt ugyanaz. Malfoy mintha ma teljesen más lett volna. Mindig kemény és határozott kézfogása volt. A varázslónak egy pillanatra eltorzult az arca, de aztán gyorsan úrrálett a fájdalmon.

– Ugyan, Draco, mindig szívesen állok rendelkezésedre – válaszolt nyugodtan a Miniszter. – Rég találkoztunk.

– Igen, valóban. Legalább két hónapja – bólintott helyeslően az ügyvéd. Kingsley szemei megvillantak, de aztán nem tett szóvá semmit sem.

– Mi lenne az a sürgős ügy, amiben a segítségemet kéred? – kérdezte a varázsló, aztán hátradőlt a székben és karba tette a kezét.

– Csupán egy apróság. A választásról van szó – közölte egyértelműen és szélesen elmosolyodott. – Meg kellene tenned egy apróságot.

– Miről lenne szó? – vonta össze a szemöldökét. Folyamatosan figyelte a gesztusokat, apró izomrángásokat. Valami nem volt rendben, ezt már az elején észrevette. Draco halkan felnevetett és kihúzta magát, aztán megszólalt:

– Fel kellene állnod a miniszteri székből és teret hagyni nekünk jelölteknek – mondta szenvtelenül, de aztán megint furcsán eltorzult az arca. Kingsley összevonta a szemöldökét.

– Igen? És miért tennék ilyesmit? – kérdezett vissza meghökkenten. – Jól végzem a munkám és nem volt olyan ellenfelem, aki jobban tudná nálam csinálni. Vagy talán nem így van?

– Mégis mit gondolsz, miért kérek ilyesmit? Évek óta vezeted a varázsvilágot, de inkább a vesztébe, mint előre. Ideje, hogy önként elmenj és leírd a veszteségeket. – folytatta a varázsló az előre eltervezett beszédét. – Állj hátrébb!

– Sejtettem, hogy maga nem egy Malfoy – mosolyodott el Kinsgley. – Fogalma sincs a jó modorról és a tartásról. Ezt már gyerekkorban belenevelik az utódokba.

– Sajnos ez sem menti meg attól, amit tenni fogok, ha nem engedelmeskedik. – A férfi felnevetett, amolyan sátáni kacajjal.

– Gondoltam erre is. Nekem is vannak ugyanis terveim. Te szemét pondró! – Mielőtt még a Draco alakjába bújt szemét tudott volna válaszolni, Kingsley hátradőlt a székben és elvigyorodott. A bőre kezdett kifakulni, haja pedig tejfölszőkére váltott. Ugyan, az igazi Draco Malfoy nem volt olyan széles vállú, mint Shacklebolt, de még így is jól állt rajta a talár. Az átváltozás percek alatt lezajlott, s a másik varázslónak ideje sem maradt reagálni.

– Most nem fogsz megint megmenekülni, te szemét! – közölte, aztán váratlanul egy sóbálvány átokkal sújtotta az ellenfelét, aki lefordult a székről, s elterült a földön. Draco közelebb ment és a győzelem mámorában a fekvő alak fölé magasodott. – Most bezzeg meg sem szólalsz. A kis barátnődet Potterék már begyűjtötték, Jane csak úgy dalolt, mint a pacsirták tavasszal. Lássuk ki is vagy valójában.

Draco elégedetten és már saját alakjában állt a tehetetlenül fekvő alak mellett. A szürke szemek, amik annyira hasonlítottak az övére, most megteltek félelemmel. Küzdött az átok ellen, mintha el akart volna valamit mondani, de valamilyen ártás megakadályozná. Azonban az ifjú Malfoy annyira megrészegült a sikertől, hogy először észre sem vette az árulkodó jeleket. Kimondta a varázsigét, amivel felgyorsította a visszaváltozást.

A célszemélyen lassan visszaalakult a régi formájába. A tejfölszőke haj göndörödni kezdett, a szem a szürkéből barnára változott, teste összezsugorodott és nőisre változott. Hamarosan olyan személy alakját öltötte, amire soha sem gondolt volna. A varázsló szeme elkerekedett a döbbenettől.

– Hermione? – kérdezte meglepetten. – Mi a franc? Finite Incantatem!

A boszorkány köhögve ült fel és zihálva vette a levegőt. Egész testében remegett. Rajta is lógtak a ruhák, s riadtan nézett a varázslóra. Draco rögtön leguggolt hozzá, a nő pedig ösztönösen belekapaszkodott a karjába.

– Ez egy csapda – hörögte nehezen, nagyon száraz volt a torka. A feje úgy lüktetett, mintha kentaurok járnának tavasz ünnepi táncot a fejében. – Eljött a kúriába és… idehozott. Rávett, hogy eljátsszam a te szerepedet… Imperius átok…

– Honnan tudjam, hogy te vagy az? – Hermione belenézett a varázsló szemébe. Szörnyen érezte magát, zúgott a feje és iszonyatosan dühös volt.

– Belladonnával kábítottalak el… Zsupszkulccsal menekültünk Ausztráliába – szólalt meg, majd vett egy mély levegőt. – Otthagytál a Malfoy kúriába… egyetlen szó nélkül… Akarsz még tudni valamit?

– Sajnálom.

– Mindegy.

– Jól vagy?

– Azt hiszem – bólogatott a boszorkány.

– Hogyan történt? – kérdezte Draco, miközben segített a boszorkának felállni és kortyolni egyet a vízből.

– Imperius átkot használt – válaszolta Hermione mogorván. – Nagyon erős volt… küzdöttem, de nem sikerült.

– Semmi baj. Nem te tehetsz róla. – A varázsló gyengéden megfogta a kezét. – Most már itt vagyok.

– De van baj! – fakadt ki egy kicsit hisztérikusan, majd remegve ismét kortyolt egyet a vízből. Kellett pár perc mire újra meg tudott szólalni. – Kingsley még mindig veszélyben van.

– A fenébe vele! Ő biztonságban van, de te… Kinyírom azt a rohadékot! – sziszegte iszonyatosan dühösen. – Még egyszer nem fog kicsúszni a kezeim közül.

– Ne törődj velem! Menj és akadályozd meg, hogy megöljék! – erősködöt Hermione. – Mondom, most nem én vagyok a fontos. Én nem vagyok célpont.

– A rohadt életbe! – Draco tajtékozott a méregtől, és ízes káromkodásba kezdett. A boszorkány meg csak félszemmel figyelte, miközben ivott a pohárból. Bágyadt volt a megpróbáltatástól. – Megmondtam, hogy Kinsgley biztonságban van.

– Draco…

– Elég! Nem akarom ezt többé hallani, úgyhogy ne kezd ezt megint! Ez, ami történt nem a te dolgod, hanem az enyém.

– Csak úgy megtámadott – mondta síri hangon a boszorkány, remegett a szája, de nem akart sírni, a végsőig vissza akarta tartani a könnyeit. – Én… nem…

– Ne emészd magad! Ráadásul semmi időnk nincs erre – szólalt meg a férfi lágyan, majd közelebb ment hozzá és megsimogatta az arcát. – Tudod, hogy ki volt az?

– Igen, de… várjunk csak… Azt hiszem – majd ezt követően szünetet tartott, aztán Draco szürke szemébe nézett. – Nem tudom. Miért nem emlékszem?

– Nyugodj meg, vegyél mély levegőt! – javasolta a varázsló.

– Elvette az emlékeimet – csapott rá az asztalra mérgesen. – Ezt nem hiszem el.

– Koncentrálj arra, hogy mi az, amire utoljára emlékszel.

– Nem tudtam elmenekülni. A szüleidet elkábította, ezt még ő mondta, amikor megjelent a lakosztályodban, ismertem biztosan így volt, de ez után mi történt… Annyit tudok, hogy… Nem emlékszem semmire, sajnálom. – Hermione a homlokához kapott, viszont így sem jutott előbbre. Sötét foltokat látott, és zavartan igyekezte kusza gondolatait rendezni. – Merlinre… ezt nem hiszem el.

– Nyugodj meg!

– Igyekszem. Nem annyira könnyű – mondta Hermione. – Az imperiushoz a közelben kell lennie.

– A többiek…

Mielőtt folytathatta volna Harry, Ron és Waverly szinte betörték a külön terem ajtaját. Azonban egyből megtorpantak, amikor meglátták Hermionét és Dracót.

– Azt mondtad, hogy biztonságban van, vagy nem jól emlékszem? – rontott rá Ron egyből Dracóra. Orrlyukai kitágultak, s dúvadként állt meg nagyon közel a férfihez. Persze Malfoy nem ijedt meg tőle. – Mégis mit jelent ez?

– Ez egy kibaszott csapda volt, amibe belesétáltunk – közölte a férfi indulatosan, s elindult Weasley és a többiek felé. – Bejutott a kúriába, és felhasználta Hermionét. Persze, kitörölte az emlékeit.

– Láttuk elmenekülni – folytatta Harry. – Nem tudtuk megállítani. Remekül ért az álcázáshoz és a hoppanáláshoz.

– Francba, hogy Merlin átkozza meg! – szólalt meg újra Ron mérgesen. – Most mi a fene legyen?

– Micsoda remek kérdés, Weasley! – horkant fel Waverly. – Először mi lenne, ha ellenőriznéd Kingsleyt? Ez lenne a neked való feladat.

– Ez egy remek ötlet! Vidd magaddal Hermionét is! – Draco szavaitól Ron kezdett még jobban vörösödni.

– Ne utasítgass, Malfoy! – sziszegte Ron.

– Én pedig nem megyek – jelentette ki a boszorkány.

– Pedig ez lenne a legjobb. Kingsleyhez nem érhetnek el – helyeselt Harry is. – Kezdünk túl sokan lenni ebben az akcióban.

– Igazad van, Harry– morogta a vöröhajú mágus.

– Sok bűntásra lehet ennek a rohadéknak, ha már kettőt találtunk, lesz még több is.

– A Malfoy kúriában kellene folytatnunk, hátha találunk valamit – mondta Ron. – Mégiscsak évezredes varázslatok védik. Hogy a fenébe sikerült neki ez?

– Remek, Weasley, amíg elviszed Hermionét, addig mi utánanézünk ennek a nyomnak is – mosolyodott el Waverly. – Neked való feladat.

– Nem akarok a menni – jelentette ki a boszorkány.

– Pihenned kell – szólalt meg Draco. – Kingsleyvel biztonságos helyen lennél.

– Nem – rázta meg a fejét, és kezdett egyre jobban bepöccenni.

– Hermione, talán mégis jobb lenne, ha mégis elmennénk – szólt közbe Ron.

– Te csak hallgass, Ronald Weasley! Még nem felejtettem el azt, amikor legutóbb nálam voltál. Legjobb lesz, ha egyedül mész vissza oda ahova mondják. – A Weasley fiú védekezően felemelte a kezét, aztán kiment a teremből. Hermione eltűrte a füle mögé a haját, aztán Draco felé fordult. – Elegem abból, hogy mindenki csak engem akar pátyolgatni. Nincs rá szükség! Tudni akarom ki áll emögött.

– Nagyszerű – emelte fel a hangját a férfi. – Pár órája támadtak meg, Imperius átokkal sújtottak, elvették az emlékeidet. Ugyan, miért is ne aggódhatnék érted, Merlin szerelmére?

– Veletek megyek, Malfoy!

– Most már csak Malfoy vagyok? Szép.

– Ha jobban meggondolom a büdös görény sokkal találóbb – vágta tá Hermione bosszúsan.

– Szerintem…

– Fogd be, Potter! – rivallt rá Draco. – Nem kell tőled semmilyen tanács, és igazából a véleményedre sem voltam kíváncsi.

¬– Oké. Mi addig kimegyünk. Ha lehet, akkor fejezzétek be gyorsan, mert szeretnénk indulni – mondta Harry, azzal elindult kifelé Waverly társaságában. Nemsokára már csak Draco és Hermione voltak a teremben.

– Hagyd, hogy tegyem a dolgom! – szólalt meg végre Hermione hosszú hallgatás után. Draco egy mélyet sóhajtott. – Nekem is fontos ez az ügy.

– Hermione… – mondta halkan. – Nem akarom, hogy velem gyere. Veszélyes.

– Pedig veled fogok. – És ekkor bekattant, mintha friss vízzel locsolták volna meg. Talán mégsem sikerült annyira az a felejtés átok.

– Megértem, de…

– Várj csak! Azt hiszem, eszembe jutott valami.

– Mondd el! – követelte indulatosan Draco.

– Magaddal kell vinned. Addig úgy sem mondok semmit. – Mint mágiajogi ügyvéd egyáltalán nem volt híve a zsarolásnak, noha, mint Malfoy ezt rendszeresen művelte, ellenben egyenesen gyűlölte, ha vele csinálták ezt. A csillogó szemű boszorkányt azonban egyáltalán nem érdekelte ez.

– Meg akarsz zsarolni?

– A legjobbtól tanulhattam.

Draco megcsóválta a fejét, és egyetlen egy gyors mozdulattal magához rántotta őt. A csók olyan követelőző, birtokló volt, hogy Hermione egész teste önkéntelenül simult a férfi ölelésébe. Nagyon nehezére esett tovább vitatkoznia Dracóval.

– Megőrjítesz – szólalt meg Draco először. – Nem akarom, hogy bajod essen.

– Egyedül hagytál a kúriában.

– Tudod, hogy mit tettem – sóhajtott fel mérgesen, aztán a hajába túrt. – Egyáltalán tudod, hogy mibe vágsz bele?

– Ezt meg kell tennem – ragaszkodott az elképzeléséhez. – Különben soha nem találjátok meg azt, aki ezt a felfordulást csinálta. Nem akarok csak egy néző lenni ebben a történetben. Kérlek, Draco, hadd menjek veled!

– Nem akarok erre igent mondani.

– Draco…

– Nem támogatom ezt.

– Akkor is megyek.

A férfi szótlanul elengedte a boszorkányt, az állkapcsa megfeszült, de nem szólt egy szót sem, feleslegesnek találta a további szócséplést, vett egy mély levegőt és kisétált a különteremből. Hermione megdörzsölte a halántékát, mintha minden összeomlott volna körülötte, kellett egy perc képes volt elindulni. A csapat készen állt az indulásra.

– Akkor irány a Malfoy kúria! – adta ki a parancsot Harry.

– Mi lenne, ha én mutatnám az utat? – vicsorgott mogorván Draco. – Mégis csak az én otthonom.

– Ahogy akarod, Malfoy!

– Gyerek utánam, a sikátorból indulunk! – adta ki az utasítást a varázsló.

– Minden rendben? – kérdezte fojtott hangon Waverly Hermionétól.

– Hagyjuk! – rázta meg a fejét a boszorkány. – Draco nem szereti, ha ellent mondanak neki.

– Merlinre… Ez nem lesz egyszerű menet.

– Valóban nem.

hosszászólás: 0