10. fejezet
Prezentáció

Az ébresztőóra kíméletlen hangja harsogta be a kicsi hálószobát. Hermione a vékony takaró alól kinyúlt és pálcája után kutatott. Megátkozta az ébresztőórát – majd elégedetten visszahanyatlott a párnái közé. Tegnap igencsak megfeszített tempóval dolgozott és most pedig minden porcikája megtagadta a felkelést. Végtagjai ernyedten pihentek az ágyon. Még élénken élt az emlékezetében az őrültekháza, amiben tegnap Draco hagyta. Miután késő este végzett, még ellátogatott a férfi lakására és meggyőződött arról, hogy otthon van. Most pedig képtelen volt újra munkára bírnia magát.

– Csak még öt percet – alkudozott magával. A sima, ropogós ágynemű és a kellemes illat visszacsábította, azonban nem engedhetett magának semmiféle lazaságot. Elő kellett készítenie Draco számra egy prezentációt holnapra, ami az ellenfeleiről fog szólni. Hegyekben álltak a rendszerezendő információk… Mára azonban vihart jósoltak és valószínűleg az is lesz, ha nem fog időben beérni.

Mikor újra ránézett az órájára már tudta, hogy elveszett. Magára rángatta a harisnyáját, amit rögtön el is szakított, majd ezt követette még jó néhány ugyan így szerencsétlenül járt társa. Mikor az ajtót becsapta már egy dühös rivalló várta a lépcsőházban. Meg kellett átkoznia a piros levelet, nehogy üvöltve lármázza fel a szomszédokat. Még csak az kellene, hogy varázsfelügyelet is kijöjjön rendet tenni.

A gyomra összeszorult, ha Dracóra gondolt. Igazából nem az elképesztő vonzalmára gondolt, hanem inkább a férfi ördögien gonosz énjére, aki nem tolerálta a késést, a félmunkát és a lazaságot. Egy sor szerencsétlen eseményt követően rohanva ért be a munkahelyére, még a haját sem tudta rendbe tenni. Most be kellett érnie egy lófarokba kötött lobonccal és egy natúr sminkkel, ami sokkal ártatlanabbá tette a megjelenését, mint azt gondolta volna. Egyáltalán nem vágyott az ingerlékeny és füstölgő Sárkányra. Kivételesen egyszer igazán hálás lett volna, ha nem ebben a hangulatban fogadja.

Majdnem nyakát törte, amikor lóhalálában beesett a jogi osztályra. Norma egy sajnálkozó pillantással fejezte ki együttérzését, és jelezte, hogy szorít Hermionénak. A folyosó az eddigiekhez képest sokkal rövidebbnek, és főnöke is morcosabbnak.

– Jó reggelt! – igyekezett a legalázatosabb hangot megütni és az asztalra tette a szokásos reggeli kávét.

– Késtél! – állapította meg a jeges hang, a nyári melegben Hermione megborzongott. Hideg tekintete egyből rászegeződött, mintha meg akarná fagyasztani pusztán a pillantásával. Hermione megtorpant és feszengve lesütötte a tekintetét.

– Sajnálom, máskor nem fog előfordulni – szabadkozott végül. Hangja enyhén megremegett, de sikerült úgy leülnie a helyére, hogy megőrizze a maradék méltóságát. Még soha nem állt a sírás határán, viszont ma reggel legszívesebben sírva fakadt volna. – Tegnap túlságosan is…

Draco ránézett, olyan mértékű szigorral a tekintetében, amitől Hermione egyből elnémult. Talán még sem kellett volna felemlegetni a tegnapi őrültek házát a főnökének.

– Kíváncsian hallgatom a kifogásodat – szólalt meg végül némi éllel a hangjában.

– Nem fog többet előfordulni – ismételte meg Hermione síri hangon.

A Sárkány minden egyes mozdulatát követte. Dühös volt rá. Pontosan tőle nem várta azt, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozza. Granger még nagyon meg fogja bánni, hogy neki, Dracónak, beszélnie kellett a Szombati Boszorkány riporterével, aki kicsikart tőle egy értékes interjút. Merő időpocsékolás és felesleges smúzolás volt, mindig is gyűlölte az ilyesmi, éppen ezért kellett volna ma reggel Hermione, hogy ne juthasson be hozzá senki sem. Megkerülte az asszisztense asztalát, s közben végighúzta az ujját az asztalon.

Hermione felnézett rá, azokkal a mogyoróbarna szemekkel, amik most arra késztették Dracót, hogy ne haragudjon tovább. Talán könnyeket tartott vissza? – fordult meg a fejében hirtelen, de most nem törődött ezzel, sem az érzésekkel, amik megrohanták. Összefont karokkal magasodott fölé, s villogó tekintette továbbra is őt figyelte. Jól szabott öltönye fenyegetően megfeszült a vállán. A feszültég forrongott benne, és egyáltalán nem akart alábbhagyni.

– Ajánlom is, hogy ne forduljon elő még egyszer a késés! – süvített a jeges hang, s megfagyasztotta a boszorkányt. – Főznél nekem még egy kávét? Ez sajnos már kihűlt.

– Igen – válaszolta halkan. Aztán felállt az asztalról, amilyen gyorsan csak lehetett a lehető legtávolabb akart tőle lenni.

De Draco még nem fejezte be a leckéztetést. Végre azt érezte, hogy képes volt betörni a makacs boszorkányt, pedig iszonyatosan nagyot tévedett. A felszínen a nő engedelmeskedett kiszolgáltatott helyzete miatt, azonban még koránt sem alázkodott meg előtte. Mindenesetre belátta, hogy most Draco került fölénybe.

– És a prezentáció legyen még ma az asztalomon. – Hermione gyomra görcsberándult, auror feladatai mellett igencsak kimerítő volt egy ilyen anyagon dolgozni, főleg, hogy csak holnap kellett volna leadnia. Az eddig teljesíthetőnek tűnő feladat most egyből óriásinak tűnt. Legalább ez azt jelentette, hogy későig bent lesz, és nem kell a férfi nyomába erednie, hanem itt lesznek édes kettesben. Talán most jött el az alkalom? Napok óta a nyomkövető bűbáj és Draco jártak a fejében.

– Rendben. – Bármit megígért volna, ha végre békén hagyja végre.

Iszonyatosan kellemetlen helyzet volt ez. Úgy érezte magát, mintha sarokba szorították volna. Draco kezében volt a sorsa, neki pedig meg kellett felelnie az elvárásoknak. Számolta a napokat, amelyeket a férfi mellett kellett még töltenie. De már erősen kételkedett abban, hogy auror akar maradni. Mindenesetre tette a dolgát, erősen összpontosítani próbált arra, amivel szembe kellett néznie. Az órák csak úgy pörögtek, mintha az idő is csak ellene dolgozott volna.

Az ebédidő gyorsabban jött el, mint azt gondolta volna, a többiek vidáman indultak el az ebédlő felé, de Hermione még mindig az asztalnál ült és lázasan körmölt. Még azt sem vette észre, hogy az egyik gyakornok előzékenyen némi kondéros kekszet tett az asztalára. Annyira belemerült a munkába, hogy másról is megfeledkezett.

Ginny ígéretéhez híven és Hermionéval egyeztetett új időpontban, ráadásul ebédidőben jelent meg az irodában.

– Szia! Mehetünk akkor? – kérdezte lelkesen, azonban egy kicsit elbizonytalanodott, amikor meglátta a terveket, vázlatokat és a pergamen tekercskupacokat.

– Sajnálom, de nem lehet – kezdte bűnbánóan a szokásos szöveget. Annyira utálta, hogy ezt kell tennie. – Kész kell ezzel lennem.

– Miért nem szólsz valakinek, hogy halálra dolgoztat? – tette csípőre a kezét Ginny. – Iszonyatosan lestrapáltnak látszol és szerintem már hetek óta nem aludtál rendesen.

A barátnője mindig is remekül rátapintani a lényegre. Nyugodtabban aludt volna, ha Lucius Malfoy inkább mást bízott volna meg a fia megvédésével. De Ginnynek nem mondhatta el, hogy két állása is van.

– Pokoli napom van ma – közölte Hermione a kelleténél ingerültebben. A lány sajnálattal nézett rá, pedig neki erre egyáltalán nem volt szüksége. – A legjobb, ha megcsinálom, amit kért és kész. Különben is sokat fizet nekem, szóval azt csinál velem, amit csak akar. Ennyi galleon…

– Szerintem inkább a főnököd pokoli és nem a napod – csóválta meg a fejét Ginny. – Nem kellene ennyire hajtanod. Aggódom érted!

– Ha Mágiaügyi Miniszternek választják, akkor végre lazább lesz a munkaidőm. – Persze végül is munkanélküliként tovább élni olyan könnyű lett volna – tette hozzá magában. Barátnője sajnálkozó tekintetével végképp ki tudta hozni a sodrából.

– Tehát sohasem fogsz többet elszabadulni a munkádtól? Sárkánypikkelyeknek kellene hullania az égből, hogy Malfoynak legyen annyi épeszű követője, akik hajlandók rá szavazni.

– Fogalmam sincs.

– Vasárnap eljössz hozzánk? – váltott témát hirtelen. – Tegnap elfelejtettem megkérdezni. Anyáéknak most lesz a házassági évfordulójuk és örülnék, ha eljönnél. Még Charlie is hazajön Romániából. Anya nagyon aggódik érted, és apával együtt szívesen látnának.

– Mondd meg neki, hogy ne aggódjon! Pár napja még baglyot is váltottunk. De nem mehetek, holnapután lesz a vita és utána még elő kell készítenem az anyagot hétfőre.

– Előbb vagy utóbb ki fogod készíteni magad. Akkor viszont össze fogsz omlani – vetítette előre barátnője baljósan.

– Hamarosan elmehetek a szüleimhez, semmi más nem érdekel. Három hónapra szerződtem, aztán élvezhetem a napsütést és az óceánt – mosolyognia kellett, ha erre gondolt.

Ugyan mindig egy szívet tépő pillanat volt szüleit látni, mégis ilyenkor megnyugodott. Nem tudta őket csak úgy elfelejteni, mintha nem is léteznének. Bűntudata állandóan kísértette, amiért nem tölthettek elég időt együtt. Persze erről a szülei nem tudtak. Mennyivel egyszerűbb volt, amikor még csak egy egyszerű mugli lányként gondolt magára – tűnődött szomorúan. Néha vágyott egy másik, sokkalta egyszerűbb életre. Azonban a mágiát nem tudta feladni.

– El is felejtettem… Ne haragudj, mindig elfelejtem! – szólalt meg bűnbánóan. – Annyira érzéketlen voltam veled. Persze, megteszel mindent érte, hogy lásd őket. Nincs senki, akik ezért hibáztatna. Csak azt szeretném, ha tudnád nem vagy egyedül. A családunk része vagy, és ezen, semmi sem változtat. Mi melletted állunk.

Kedves gondoltat – tűnődött Hermione, de Weasleyéket nem érezte magához közel.

– Köszönöm, igazán kedves vagy – hálás volt Ginnynek ezért. Bár tudta, a boszorkány nem érti igazán min is megy keresztül mostanában.

– Granger! – szólalt meg ismét a jeges hang mögötte, ami egyértelműen az irodából jött. Hermione azonnal kihúzta magát. – Mi lenne, ha a munkádra koncentrálnál?

– Jobb, ha most mész. Harapni is szokott és ma még egyáltalán nem evett meg senkit sem. Csak idő kérdése, mikor tép ki valakiből egy darabot.

– Jelentsd fel a szakszervezetnél! – javasolta hidegen a vörös hajú lány.

– Kidumálná magát – nevetett Granger hisztérikusan. – Semmi értelme azért feljelenteni, mert megköveteli, hogy dolgozzak neki.

– De ha kikészíted magad, akkor is így gondolod majd? – érvelt aggodalmasan a vörös hajú lány, majd megcsóválta a fejét. – Végre pihenned is kellene.

– Hol van a Weston akta? – dübörögte a Sárkány mérgesen.

– A legjobb lesz, ha én most elmegyek.

– Szia, Ginny!

– Szia, Hermione! Remélem, hogy valamikor a közeljövőben látlak még. Ha meggondolnád magad, akkor vasárnap várunk.

– Igyekszem. – Hermione intett Ginnynek, majd egy laza pálcamozdulattal bereptette az irodába a kért papírokat. Reményei szerint minden szétszóródott a makulátlan irodahelyiségben. Persze Malfoynak egyet sem kellett felszednie, de mégis elképzelni, ahogy térdelve ezt teszi, és ez éppen elég elégtételnek számított.

– Granger, bejönnél egy pillanatra? – Az idea egyből füstként illant el. A mély bariton hang, ami most mézzel volt tele, vészjóslóan keménynek tűnt.

– Azonnal. – Hermione dédelgetett terve semmibe veszett.

– Mit képzelsz magadról?

– Véletlen volt. Nem céloztam pontosan.

– Legalább két dologra hívnám fel a figyelmedet. Ha a bájcsevejre lettem volna kíváncsi, amit odakint a kis Weasley lánnyal folytattál, valószínűleg egy bögre forró csokival a kezemben rohanok hozzád és befonjuk egymás haját. Ha pedig egy aktát kérek, akkor nem laponként szétszórva kérem.

– Sajnálom, hogy gondot okoztam neked – szólalt meg Hermione. – Legközelebb, ha hasonló helyzet állna elő, inkább ezüst táncán hozom be neked azt az átkozott aktát.

– Mi lenne, ha most felszednéd és sorba raknád a lapokat, ahogy kell. A türelmem nem végtelen és kezdesz igazán kihozni a sodromból – emelte fel a hangját némileg Draco. A boszorkány ajka vékonyra húzódott és csak egyetlen hajszálon múlt, hogy helyre ne tegye Malfoyt. Pedig belátta most egyáltalán nem lenne igaza.

– Ez nem szándékos. Valószínűleg egy légáramlat eltérítette a papírokat – felelte csípősen, majd lehajolt és a lehető leggyorsabban összeszedte az iratokat. Draco mindvégig hűvös maradt már amennyire a kecses mozdulatok látványa megengedte. Granger hasonló kecsességgel hagyta el az irodát.

– Rühes szoknya – szűrte a fogai között Draco.

– Mondtál valamit? – kérdezte az ajtónál visszafordulva a boszorkány.

– Kész az anyag délutánra?

– Még nem teljesen.

– Akkor igyekezhetnél – Dracónak minden második gondolata Granger csinos alakja körül forgott, így talált még egy okot, amiért a nap hátralevő részében az irodájában gubbasztott inkább. Meg akarta szerezni magának, s akkor talán többet nem gondol majd rá. Nem érdekelte más, a terve pedig jónak tűnt, bár rémesen sok buktatója volt.

***

A délután meghozta a vihar összes előjelét. Mire Hermione végzett a prezentáció elkészítésével már határozottan tombolt. Draco irodáját a villámok baljósan világították be. A férfi nem lett most sem felszabadultabb, sőt ha lehetett, akkor még mogorvábbnak tűnt. Az iroda lassan kiürült, és már csak ők ketten voltak a jogi osztályon. Draco talárját a szék hátára tette, ropogósra vasalt ingét lazán felgyűrte. Hanyag eleganciával simította hátra a haját, aztán helyet foglalt a székben. A boszorkány nagyon nyelt, amikor találkozott a szürke tekintettel. Mintha minden gondolatával tisztában lett volna, ismerte volna a titkait és most elégtételt venne rajta. Sokszor játszott el ezzel a képzelgésével, de remélte, hogy nem lehet valóság.

Egyre szaporábban vette a levegőt és kiszáradt a torka. A Sárkány, ha tombolni kezd, semmi sem fogja megállítani és akkor csúnya vége lesz a mai napnak.

– Belekezdenél végre? – nógatta enyhén biztatóan, majd meglazította a nyakkendőjét. – Még iszonyatosan sok munkám van. Ez pedig, ha nem tévedek, fontos.

– Hogyne.

Draco kortyolt egyet az előre kikészített teából, aztán kényelmesen kinyújtotta a lábát és kikapcsolta az agyát. Már mindent tudott ellenfeleiről, szóval ez a felhajtás felesleges időhúzás volt. Azonban még is valahogy megnyugtatta a nő kellemes hangja, ahogy a száraz tényeket sorolja, s elmés észrevételekkel alátámassza az információkat. Üdítően hatott rá az értelmes előadást. A fülledt meleg eltompította az érzékeit, az ablakon ütemesen kopogó esőcseppek megnyugtatták az idegeit.

Nem tudta kiverni a fejéből, hiába próbálkozott vele. Már az első nap, amikor besétált hozzá már akkor felkavarta. Örült, amikor megtudta, hogy Weasley már nincs a képben. Miért? Soha nem kedvelte a kis Vörhenyest, aki még Potternél is rosszabb volt. Dracót nem érdekelték azok a dolgok, amelyek társadalmilag elválasztották őket egymástól, valahogy ezek az érvek érvényüket vesztették az évek során. Teljesen más volt felnőtt férfiként látni Grangert, mint kiskamasz varázslóként. Miért is lepődött meg?

Granger okos, gyönyörű és izgató. Csak pár lépésre volt tőle, annyira könnyű lenne… Talán ő is végre másképp nézne rá. Az utóbbi időben nem vágyott semmi olyasmire, ami a kötöttség legapróbb formájához is hasonlított. Most már biztos volt benne, hogy nem fogja csak úgy elengedni, ha letelik a három hónap. Túlságosan is elmerült a saját maga képzelt álomvilágba. Hermione vele lesz, mellette, ahogy most is, piros ajkának édes, csábító mosolyával. Minden nap és minden éjjel. Édes álomkép volt? Igen, talán így is volt.

– Draco? – Hermione elhúzta a kezét a férfi előtt, ki akarta zökkenteni az ábrándozásból, hogy aztán visszatérjen a valóságba. Az álomkép teljesen szertefoszlott.

– Folytasd, kérlek!

Draco ismét Hermionéra összpontosította minden figyelmét. A nő belekezdett egy újabb jelentés felolvasásába, de a férfi csupán az nő ajkának csókolni való ívére tudott gondolni. Az eső eközben elállt és a vastag fekete fellegek mögött újra előbukkant a nap. Elhatározta, hogy mindent megtesz a hódítás érdekében, még akkor is, ha ebbe a szíve be fog sajdulni. Ahogy a nap fénye táncot lejtett a barna hajtincseken, Draco érezte, hogy elveszik buja gondolatainak tengerében.

– Mr Grant nem kívánja tovább fizetni a tartásdíjat, ami az fiát megilletné. Mivel tavaly békává változtatta, persze akaratlanul. A gyerek még alig hét éves, és már biztos, hogy varázsló lesz. A Minisztérium is megvizsgálta pár hónappal ezelőtt, erről a jegyzőkönyvet a baloldali dossziéban találod, az összes olyan anyagról, amit a fiúról gyűjtöttem össze.

– Hermione – szólította fel Draco, de a nő ügyet sem vetett rá, hanem inkább folytatta.

– Az ügyet bizalmasan kell kezelni, mivel Grant indul a következő miniszter választáson…

– Hermione! – Draco hangja harsogva betöltötte az irodást. Hermione egy pillanatra összerezzen, de végre újra főnőkére figyelt.

– Tessék? – rázta meg a fejét. A szoros konty ekkor egy tincset elengedett, ami azonnal vidáman begöndörödött.

– Lassíts, kérlek! Hagyj gondolkozni!

– Jól van – sóhajtott nehezen.

– Tehát azt mondod, hogy mindegyik jelöltnek van valamilyen olyan gyenge pontja, amit egy adott pillanatban felhasználhatok? – tűnődött hangosan, majd mindentudóan elvigyorodott.

– Neked is vannak gyenge pontjaid – figyelmeztette Hermione, bár egyáltalán nem akart vitát kirobbantani ezzel.

– Mire gondolsz? – vonta össze a szemöldökét. – Példás varázslóként élek, még egyszer sem büntettek meg gyors repülésért. Na jó, egyszer majdnem, de kidumáltam magam.

– Azért nem büntettek meg, mert még soha nem kaptak el, de a közveszélyes hoppanálási képességeiddel sem dicsekednék. Azonban én egyáltalán nem erre gondoltam.

– A hoppanálást nem hozhatják fel ellenem, hacsak el nem viszem őket egy kis utazásra – mosolyodott el vidáman. – Tudom, hogy a halálfaló múltammal gondok lesznek.

– De legalább felmentettek a tetteid alól – vonta meg a vállát Hermione. – Ez így már teljesen másnak tűnik.

– Nem öltem meg senkit sem. Ez is bizonyítja, hogy csapnivaló halálfaló voltam – mondta egykedvűen, majd kigombolta az inge felső gombját. Gyűlölte a jegyet, és ha lehetett, akkor nem nézett rá sohasem.

– Nem kellene viccelned ezzel! Fel kell készülnöd rá, hogy ezt is szóbahozzák! – javasolta a boszorkány egy kis idő után. – Ez cseppet sem könnyű, de sokan akarják ezt a pozíciót. Meg kell győznöd az emberek arról, hogy alkalmas vagy a feladatra és képviselni tudod az érdekeiket. Nem kell olyasmit ígérned, ami valószínűleg csak erődön felül teljesítenéd. Csak tiszta és őszinte kommunikációra kellene törekedned.

– Szóval ezzel megvétózod az összes nagyszabású pénzosztási terveimet? – kérdezte egy apró mosoly kíséretében.

– Ne ígérj olyasmit, amit nem tudsz teljesíteni! – erősítette meg az állítását Hermione. – A programod határozott és tényeken alapszik, nem kell túlzásokba esned. Komoly ellenfél vagy mindegyik jelöltnek.

– Igazából világuralmi terveim vannak, de ezt csak neked árulom el – dőlt hátra kényelmesen, aztán feltette a lábát az asztalra. Most cseppet sem volt az a kemény, gátlástalan ügyvéd, akit eddig mindennap látott, sőt a pedáns magatartásáról is fellibbent a fátyol. Most annyira emberinek tűnt, és még mosolygott is. Hermione csak nevetett rajta. – Nem hiszel nekem?

– Nem tudlak még Mágiaügyi Miniszternek sem elképzelni, hogy őszinte legyek – vallotta be, majd leült az egyik székre. – Nem illenél oda.

– Majd meglátjuk – vigyorgott elégedetten. – De mára fejezzük be. Holnapután nagy nap vár ránk.

– Akkor kéz és lábtörést, Malfoy!

– Jobban szeretem, amikor a keresztnevemen hívsz.

– Azt ki kell érdemelned – mosolyodott el a boszorkány. A férfi hátravetette a fejét és felnevetett, aztán összeszedte az iratokat.

– Holnapra még van egy meglepetésem neked – közölte sejtelmesen. Hermione éppen egy iratért nyúlt, de a mozdulata félbe maradt.

– Micsoda?

– A Szombati Boszorkány riportere idejön és kérdéseket fog feltenni, neked pedig válaszolni kell rájuk. – A vigyora sokkal gúnyosabb volt az átlagosnál.

– Te érdekled őket és nem én. Miért nekem kell vele foglalkoznom?

– Old meg valahogy.

– Ezt most nem mondod komolyan – méltatlankodott a boszorkány.

– Majd legközelebb időben beérsz a munkába – vigyorgott a varázsló gonoszul.

– Nem fogok rád szavazni! – közölte durcásan Hermione. – Inkább Abernethyre voksolok helyetted.

– Arra a bunkóra?

– Kedves fickónak tűnik, sok újítást akar véghezvinni, és neki volt talán a legtisztább az előélete.

– Hmm, majd meglátjuk.

– Igen, majd meglátjuk.

– Nyomás haza, Granger! – adta ki az utasítást, mielőtt még kísértésbe esne.

– Csak utánad, Malfoy! – válaszolta kimérten, aztán elhagyta az irodát. Draco mélyet sóhajtott, egyszerűen megőrjítette ez a nő.

hosszászólás: 0