5. fejezet
Első munkanap

Hermione elcsigázottan lépett be a kis lakásába. Malfoy remek hoppanálás képességeinek hála gyomra még mindig nem volt túl jól. Fáradtan dőlt neki a bejárati ajtónak. Otthon, édes otthon – mosolyodott el halványan. A még mindig nedves a ruháját apró vérfoltok tarkítottak. Közelebbről is megnézte a sebet, szerencsére csak súrolta a bűbáj, így csak egy gyógyító bűbájjal lezárta a sebet. Az eső újra zuhogni kezdett, s ütemesen verte az ablakot. Legalább az időjárás megkímélte attól, hogy újra megázzon – gondolta fáradtan. Néhol még zöld fűszálak voltak a hajában, nem is beszélve az itt-ott felbukkanó sáros foltokról.

Varázslattal az összes ablakot kinyitotta, majd lecsapta az asztalra a pálcáját. Az esőt nem engedte be a varázslat, de a kellemesen hűsítő levegőnek szabad áramlást biztosított. Lerángatta magáról az összes ruhát – most a pedantériája nem törődött a nappali padlóján heverő öltözettel – aztán beállt a zuhany alá. Iszonyatosan nagy felüdülést jelentett a forró víz. Ellazította az izmait és megszabadult a mai nap feszültségeitől. Megmosta a haját is a legújabb göndörödés gátló samponnal. Ugyan ő maga is kételkedett a hatékonyságában, viszont ha minden reggel puccba kell vágnia magát, akkor nincs választása. Alighogy élvezni kezdte a nyugtató levendula illatot, valaki ráfeküdt a csengőjére. A nő elcsigázva felnyögött. Ron volt az, aki mindig ezt csinálta. Morogva elzárta a csapot és felvette a fürdőköpenyt.

– Megyek már! – kiabált, de csak nem akart abbamaradni a csengés. Még a papucsát sem volt ideje felvenni miközben az ajtóhoz sietett. – Már ezerszer megmondtam, hogy…

Az ajtóban nem más állt, mint újdonsült főnöke. Draco hanyag eleganciával dőlt neki az ajtófélfának, és sejtelmes képpel bámult Hermionéra. Ingujját felgyűrte, talárját pedig a karjára vetette és egy halom akta volt nála. Ravasz vigyor jelent meg az arcán.

– Szép napot, Granger! Szép a fürdőköpenyed. De a hajad még mindig vizes, sőt sokkal vizesebb vagy, mint amikor eljöttünk a koboldoktól. Elárulod, hogyan csinálod?

– Mi a fenét keresel itt? Honnan tudtad egyáltalán, hogy hol lakom? Azt mondtad, mára végeztünk. – A kérdéseket és vádaskodásokat összefűzve Hermione felpaprikázott tekintetével, pontosan olyan reakciók voltak, amire a kellemetlenkedni vágyó vendég vágyott.

– Ha minden igaz holnap is lesz nap, vagy tévedek? – vigyorgott gonoszul Draco és Hermione kezébe nyomta az aktákat. – Ne vizezd őket össze, ha megkérhetlek!

– Mi az ördög ez? – nézett rá fájdalmas fintorral, az ellenállhatatlan mosolyú Dracóra. – Mindenkinek már az elején saját magad hozod el a munkát az otthonába? Rettenetesen kimerítő életed lehet.

– Nekem dolgozol, ezért ismerned kell minden ügyemet, a napirendemet, hogy mit szeretek és mit nem. Együtt kell lélegezned velem. – Komolyan beszélt, mégis az auror ebben is kereste a mardekáros ravaszságot.

– Lélegezni?
– Pontosan, Granger.

– Másra sem vágyom jobban – morogta halkan, aztán egy negédes mosolyt erőltetett magára, ami aztán egy fintorba csapott át. – Hogyne, Mr Malfoy! Reggelre mindent át fogok nézni és kívülről meg is tanulom. Mi egyebet tehetek még magáért?

– Egyelőre elég, ha ezzel holnapra végzel. Kell minden aktáról egy részletes kimutatás, persze csak vázlatosan. Néhány precedens esetet is megemlíthetsz, hogy ezzel segítsd a munkámat, ha nem tudsz ilyet, akkor a Minisztériumi levéltárban kutathatsz utánuk. Nagyon hasonlít egy könyvtárhoz, szóval otthonosan fogsz ott mozogni. Mivel a levéltár mára bezárt, így ezt elhalaszthatod a holnapra. A legalsó dosszié pedig a választási programom – mutatott a vörös színű aktára.

– Azzal mi a teendőm? – kérdezte kíváncsian.

– Az bizalmas – súgta Draco, mintha attól tartana, hogy a muglik lakta házban valaki kifigyelheti őket –, ha erről akarsz kérdezni, akkor be kell mennem a lakásodba.

Hermione felsóhajtott, majd szélesre tárta az ajtót. A férfi belépett az ajtón, majd felakasztotta a talárját a fogasra, illemtudóan megtörölte a lábát, majd levette a cipőjét és szimmetrikusan a többi lábbelihez igazította. Kíváncsian körülnézett a kicsiny lakásban, ami pontosan olyan volt, mint amilyennek Hermione elméjét képzelte.

A könyvek sokasága ellenére a lakás rendezett volt, bár némileg a káosz felé hajlott. Kivéve a padlóra szórt ruhákat, amiket a nő aznap viselt. A boszorkány meglátta Draco tekintetét, ahogy a csipkealsóneműjét fixírozza. Csak nem volt elég gyors abban, hogy összeszedjen mindent.

– Szóval ilyesmiket viselsz? Le vagyok nyűgözve.

– Az alsóneműmről cseppet sem akarok veled beszélni – zárta le azonnal a témát.

– Miért? Nem rossz téma.

– Hagyjuk!

– Kellene egy jó könyvespolc. Az segítene a lakásodon.

– Lakberendezési tanácsokat ingyen adsz a jogi tanácsok mellett? – kérdezte a nő kipirult arccal. – Egyébként honnan tudtad meg, hogy hol lakom?

– A személyzetis elküldte nekem bagolyfordultával a munkaszerződésedet. Abban minden személyes adatod, többek között a címed is, benne van. Egyébként mindent megtudok, amit akarok – mondta egykedvűen, majd kényelembe helyezte magát az egyik régi fotelban, amit Hermione még szülei régi házából hozott el. Szólni akart, de ajkára forrtak a szavak. Apja irodájában volt ez a fotel, de ahogy most Malfoyt látta benne rossz érzése támadt. A férfi túlságosan is passzolt az elegáns bútordarabhoz.

– Értem – mondta végül és igyekezett idegességét palástolni. – Kérsz egy teát?

– Köszönöm, elfogadom, bár nem fogok sokáig maradni.

– Tejjel nincs, de citrom és cukor van.

– Kettővel több, mint ami nálam van otthon egy teához – jegyezte meg a férfi. Hermione feszengve még szorosabbra húzta magán a fürdőköpenyt, cseppet feszélyezte a tény, hogy Draco itt van a lakásában és ő egyáltalán nincs szalonképesen felöltözve. Gépiesen a konyhába ment és feltette a teavizet, aztán eltűnt a fürdőszobában.

Eközben a kíváncsi exmardekáros nem bírta megállni, hogy ne tudjon meg többet arról a Grangerről, aki passzolta Weasleyt és magányosan egy zsúfolt kis lakásban élt. Valóban ennek a Grangernek minden egyes knutra szüksége volt. Miután bejárta a nappalit szemtelenül benézett a hálószobába is, aminek nyitva hagyták az ajtaját.

Pontosan szemben a bejárattal és a fal mellett pedig megtalálta a könyvespolcokat, amiket a nappaliba javasolt korábban. De ezeket nem könyvespolcként használták. Draco összehúzta a szemöldökét. Mégis Granger mit rejteget? Az egész szobában egyetlen egy könyv sem volt, legalábbis polcon nem. Ellenben rengeteg sok relikvia sorakozott, szép, katonás sorrendben egymásután.

Kagylók, parfümös üvegek melybe arany homokot töltöttek, csigák, egy kötött sál, egy elcsorbult szemüveg, nyaklánc, néhány orvosi ketyere, amiről Draco nem tudta, hogy mi az, végül egy sor olyan apróság, amit szertartásos rendben helyeztek el. Minden helyet kihasználtak itt. Aztán fényképek sokasága következett, amik mind ugyanazt a házaspár ábrázolták. Némelyiket keretben, másokat kollázsként összeragasztva.

Viszont a képek izgatták a legjobban Dracót, mert ezek egyáltalán nem mozogtak. Összeráncolta a szemöldökét és megbökte a képet. Elővette a pálcáját, majd kimondott egy varázsigét. De most nem történt semmi sem, az alakok megmerevedtek egy pózban és nem voltak hajlandók megmozdulni.

Halk, visszafojtott kuncogást hallott a háta mögül. Draco kihúzta magát, aztán megfordult. A vendéglátója eközben felöltözött és két bögre forró teával várta.

– Sajnálom, Malfoy. Ezek mugli képek és nem mozognak – magyarázta még mindig mosolyogva. – Minden varázsló kiakad, ha meglátja ezeket. A mugli módon lettek előhívva, így nincs rajtuk varázslat.

– Gondoltam, hogy ez lehet az oka – válaszolt színtelen hangon. Sok-sok év óta először érezte magát hülyének, majd eltette a varázspálcát. – Csak próbálkoztam, hátha a bűbáj merült ki.

– Aha, köszönöm, hogy megpróbáltad. Én is szerettem volna, ha varázsképek lennének – mosolygott Hermione. – A szüleim vannak az összesen – folytatta a magyarázatot, bár nem akarta ennyire beleavatni az életébe Malfoyt, most mégis jól esett neki beszélni róluk. – Tavaly nyáron voltam Ausztráliában és akkor készült az a kép.

Nem gúnyolta ki Dracót a mugliismereti hiányosságai miatt. Valamiért nem akart veszekedést kirobbantani, pláne nem a saját lakásában. Mégis jó érzés volt mesélni. A barátai nem értették, hogy min megy keresztül. Malfoy pedig nem ismerte olyan jól, hogy bármilyen véleménye lehessen róla, legalábbis erről kis titkáról, amit itt őrzött a szobájában.

– Nem úgy tűnik, mintha egy családi kép lenne – szólalt meg Draco. Hermione arckifejezése most teljesen megváltozott. A boszorkány nem volt tudatában mennyire kiülnek az érzések az arcára. A mérhetetlen szomorúság szíven ütötte Dracót, aki csak szórakozni jött ide új asszisztense idegeivel. Na jó, nyolcvan százalékban tényleg a munka miatt volt itt, most azonban hirtelen olyan területre tévedt, ami akár vészesen megváltoztathatja a véleményét.

– Mert ez egyáltalán nem családi kép. Már nem emlékeznek rám – mondta Hermione halkan. Ki tudta mondani ezeket a szavakat sírás nélkül. – A háború előtt tettem. Kitöröltem magam az emlékeikből és messzire küldtem őket. Soha nem lehetek több nekik, mint egy kedves szomszéd a nyaralóban.

– Sajnálom – szólalt meg Draco. A boszorkány meglepődött a férfi őszinteségétől.

– Nem kell. Túlságosan féltem akkoriban, hogy őket is bántani fogják. Lett volna más megoldás is, de akkor ez tűnt a legbiztonságosabbnak számukra.

– Tényleg sajnálom és őszintén mondom ezt. Nemcsak neked omlott össze az életed egy pillanat alatt.

– És annyira kifordultál önmagadból, hogy Mágiaügyi Miniszternek jelölteted magad? – Ezen mindketten elnevették magukat.

– Csak egy újabb olyan ötlet, amellyel apámat bosszanthatom. Igencsak nehezményezi, hogy a családról minden szemetet előásnak.

– De azt ugye tudod, hogy nem fogok rád szavazni.

– Ezt még nem tudhatod. Olvasd el a programomat, a többit később megbeszéljük. Most már igazán rohannom kell – mondta, azzal kiitta a bögre teát és visszaadta Hermionénak. – Köszönöm a teát.

– Nincs mit.

Draco maga sem értette miért kell ilyen gyorsan elhagynia a területet, de úgy érezte olyan mélyen beleártotta magát Granger életébe, ami már túlságosan kellemetlen lett a számára. Az aktákat persze valóban oda akarta adni, de ezt holnap is megtehette volna. Bűntudata mindig a múlt miatt még mindig ott kavargott benne, most is maga előtt látta Hermione könnyes arcát, miközben Bellatrix kínozta őt. De nem csak miatta érzett megbánást.


A halálfalók Azkabanba zárása csak egy-egy bűntudat enyhítő cselekedet volt. Minden évben adakozott a háború árváit segítő szervezetnek és igencsak bőkezűen, persze névtelenül. Mégis Hermione volt az egyetlen, akiről némiképp megfeledkezett. Amikor az ábrándos, szomorú barna szemekbe nézett újra érezte azt a maró érzést, amitől meg akart szabadulni. Tennie kellett valamit. Mindkettőjük érdekében.

Először azonban meg kellett ismertetnie valódi énjét Grangerrel és elő kellett ásnia a valódi okot, amiért idejött dolgozni hozzá. De azt ő sem tudta, hogy Hermionénak is tervei vannak vele.

***

Hermione éjfél felé végezett az akták elemzéséve. Nem túlságosan izgalmas feladat, de viszonylag sikerült egyenként egy-egy tisztességes összefoglalót szerkesztenie belőlük, büszke mosollyal az arcán aludt el. Azonban az ébresztőóra kíméletlenül megszólalt az éjjeliszekrényen. Amennyire gyorsan csak lehetett megint édes kis asszisztens hacukába préselte magát, de most elővigyázatosságból talárt is vitt magával, meg néhány apróságot, amivel a nyomkövető bűbájt ráteheti Draco valamelyik kedvenc holmijára.

Már nem maradt sok ideje, ezért a legközelebbi minisztériumi bejárat közelébe hoppanált és sietősen elindult a negyedik emelet felé. Mikor a jogi osztályra ért, Norma aggódó tekintetét látva egy pillanatra megtorpant.

– Jó reggelt! – köszönt a boszorkányra, aki ijedten megrázkódott. – Valami baj történt?

– Mr Malfoy… Megint üvöltve kezdett a reggelt – kezdte sírós hangon a nő. – Még a szokásosnál is rosszabb volt.

– De hát még fél nyolc sincs – nézett rá az órájára Hermione. Mi a fene üthetett Malfoyba, hiszen tegnap olyan normálisnak tűnt. Azonban semmin sem lepődött meg, amit ezzel a férfival kapcsolatos.

– De ő már hétkor bent van. Szokásos esetben én vinném be a kávéját, ha nincs itt az asszisztense, de most…

– Nem értem miért nem szólt erről nekem senki sem. – Szóval így játszanak. Malfoy direkt akarja kihozni a sodrából. A kis görény valóban meg akarta izzasztani. Azonban a jövőjét figyelembe véve nem vallhatott kudarcot.

– Nem tudom, mindig oda szokta adni a napirendjét mindenkinek – csóválta meg a fejét Norma, majd Hermione felé tolta a gőzölgő kávét.

– Kívánj szerencsét! – A boszorkány vett egy nagy levegőt és elindult Malfoy irodája felé. Egy átok süvített végig a folyosón. Hermione azonnal pálcát rántott, de félre kellett ugrania, mert egy fiatal gyakornok éppen akkor rohant végig égő talárban a folyosón.

– Ez egy őrült! – kiabálta a fiú lélekszakadva, vinnyogva tovább rohant. A nő nem igazán értett semmit sem, de kivont pálcával a kezében lépett be az irodába. Bent Draco Malfoy komor tekintettel támaszkodott az asztalnak és szúrós szemekkel nézte Hermionét.
A boszorkány színpadiasan sóhajtott egyet, mintha Draco lett volna veszélyben és eltette a pálcáját.

– Hála az égnek, nem támadtak rád! – fejezte ki aggodalmát. – Itt a reggeli kávé. Így már nem lesz ez a reggel olyan katasztrofális.

– Hol késtél? – förmedt rá Draco hidegen. – Katasztrofális reggelem volt. Halmokban áll a munka, nincs, aki a kezem alá dolgozzon. Ráadásul az asszisztensem helyett, nekem kellett holmi ostoba gyakornokok ostobaságaival töltenem a drága időmet.

– Sajnálom, hogy ilyesmikkel terhelnek.

– Granger, miért is vettelek fel? Mert te vagy a legjobb? – kérdezte maró gúnnyal. Hermione kihúzta magát és eldöntötte, hogy nem fogja felidegesíteni magát. Ahogy felpillantott a karba tett kezű férfira, igyekezett nem a villogó szürke szemekbe nézni.

A sötét, jól szabott öltönye megfeszült rajta. Arca minden egyes vonásáról ordított, hogy ő nem szórakozik és egyáltalán nem olyan, mint az a férfi, aki tegnap a lakásán egy mugli képet piszkálgatott a varázspálcájával. Draco Malfoy egy ragadozó volt, aki rászolgált volna arra, hogy valaki végre helyre tegye, csak senkinek sem volt elég mersze hozzá. Hermione gondolatban elkezdte felírni azoknak a nevét, akik meg akarták fojtani Malfoyt; nos, most jelen pillanatban saját magát tette az első helyre.

– Azonnal nekilátok a munkának, uram – mondta nyugodtan, majd összeszedte a szétszóródott papírokat. – Soha többé nem fordulni.

Mert minden egyes lépésedet követni fogom, te görény – fejezte be magában a mondatot Hermione. Szereznie kellett egy nyomkövető bűbájjal ellátott tárgyat, amit Malfoy mindig magánál hord és akkor biztos lesz a siker.

– Az biztos, hogy nem – válaszolt öntelt mosollyal a varázsló. Hermione arra gondolt, hogy tökéletes férfi lenne, ha nem nyitná ki a száját és nem tudna egyetlen egy becsmérlő megjegyzést sem tenni. – Akkor hamarosan kérem az összes aktát. Oh és párat még tettem az asztalodra.

– Még valamit tehetek érted?

– Két órád van az akták feldolgozására, mielőtt megyünk a Wizengamothoz Nott halálfaló ügyben.

– Sietni fogok.

– Ajánlom is – mondta Draco kedélyesen. Volt valami furcsa Granger viselkedésében és még gyötörnie kellett egy kicsit, hogy megtudja mi is lehet ez.

***

Két óra megfeszített munka után Hermione egy kicsit kipilledve mozgatta meg a tagjait. Végzett az aktákkal és még Malfoy postájának átnézésével is. Még egy becsomagolt bájital is megégette a kezét, de legalább az aranyvérű miniszter jelölt megúszta sérülések nélkül, amit a padló nem mondhatott el magáról. Aztán a Sárkánykígyó erélyesen ráförmedt, hogy azonnal készüljön. Megint csak rekord sebességet állított fel magas sarkúban rohanás versenyszámban. Biztos volt benne, hogy Malfoy a leghosszabb utat válassza csak az ő kedvéért, vagy csupán perverz élvezettel hallgatja a női cipők kopogását, bármi szóba jöhetett. Aztán nem is volt ideje felocsúdni, máris a tárgyalóteremben találta magát, ami tömve volt esküdtekkel, mégis nagyon jó helyen ült és látott mindent.

Hermionénak el kellett ismernie, Draco Malfoy bizony teljesen elnyűgözte. Ahogy a tökéletes szabású talárjában, makulátlan külsővel és komoly tekintettel harsogta a kemény szavakat, s a mesterien alátámasztotta tényeket; egyszerűen megborzongott ettől. Mintha ide született volna, ebbe az arénába, ahol mindent megtesz, hogy a bűnösöket rács mögött juttassa. Tiszteletet érzett iránta és valami olyasmit, amit nem szabadott volna; csodálatot…

Emlékeztetnie kellette magát, hogy nem Malfoyt kell ilyen feszített figyelemmel kísérnie. Neki, Hermionénak, csak annyi feladata volt, hogy vigyázzon a férfi testi épségére, miközben mellette van. Sokan mocorogtak a teremben, noha szigorú ellenőrzésen kellett keresztülmenniük mégis résen kellett lennie. Auror ösztöneit nem homályosították el a csodálattal vegyes újfajta érzelmei sem. A gyűlöletét pedig elméjének egyik sötét bugyrába rejtette, bár ezzel nem sokra ment. Rengeteget kockáztathatott volna egy-egy ballépéssel.

Minden egyes halálfaló tárgyalása esküdtszék előtt történt, de nagyon sok olyan varázsló és boszorkány került ide, akinek igencsak könnyű lett volna Malfoyt megtámadnia. Ott állt az aréna közepén, akár egy tökéletes célpont. Draco még mindig húzta egy kicsit az egyik vállát. Mint aurornak, Hermionénak nem volt nehéz megtudnia, hogy pár hete egy ugyanilyen tárgyalásról kifelé menet sebesítették meg.

Idefelé megjegyezte az utat és a tárgyalótermektől. Szerencsére egy másik folyosón is el tudtak menni, amivel kikerülhették a tömeget. Bízott benne, hogy rá tudja venni Dracót, változtasson az útitervein, meg kellett próbálnia. Addig is hallgatta a határozott bariton hangot, amint a kegyetlenségeket sorolja. Nott sem fogja megúszni a régi tetteit büntetés nélkül.

A védelem teljesen összeomlott, semmit sem voltak képesek felhozni mentségül. A tömeg felbolydult, amikor meghozták az ítéletet. Hermione ekkor felállt és Dracóhoz szegődött. A férfi odaadta neki az aktákkal teli táskáját, aztán elindultak kifelé.

– Menjünk a másik folyón! – szólalt meg hirtelen Hermione.

– Én nem bujkálok senki elől – vágott vissza Draco, még egy kicsit hatása alatt volna a bent történteknek.


– Nem erről van szó. Ha itt balra fordulunk, akkor legalább negyed órával hamarabb érsz vissza az irodába. Három óra harmincra jön Mrs Salvatore a válása ügyében, addig még lenne negyedórád, amit hasznosabban is el lehet tölteni.

– És mégis mivel töltsem az értékes időt? – kérdezte szórakozottan.

– Szombati Boszorkány riporterének válaszolgatni jobb lenne? Láttam toporogni tőlük valakit. Rózsaszín sál volt rajta, és durrfarkúszurcsók legyek, ha nem nekik dolgozik.

Draco fájdalmas fintort vágott, igyekezett nem káromkodni.

– Merlin bütykére, ezek soha nem hagynak békén? – rázta meg fásultan a fejét. – Rühes boszorkány népség, állandóan a nyomomban vannak.

– Mit képzelsz? Nem fognak békén hagyni. A tíz legsikeresebb, legdögösebb, agglegény egyikeként számíthatsz ilyesmire. Csak megjegyzem ezerszer kértek tőled csak ma időpontot. De persze mindegyikre válaszoltam, hogy hónapokig be vagy táblázva. – Hermione észrevette, hogy Malfoyt némileg feszélyezi ez a téma, így folytatta: – Népszerű vagy a hölgyeknél. Sorban állnak, hogy megvegyék Szombati Boszorkányt, ha te vagy a címlap sztori.

– Nagyszerű – vonta meg a vállát morogva.

– Komolyan mondom. Én még nem láttam, hogy ennyire odalennének valakiért – fűzte tovább a gondolatot Hermione. Élvezettel nézte, ahogy a varázsló állkapcsa megfeszült.

– Mutasd az utat!

– Erre – mutatott a folyosóra. De alig, hogy beértek oda és a tömeg moraja elhalkult, Hermione egy erős szorítást érzett a karján. Tágra nyílt szemekkel fordult meg és nézett bele a viharszürke szemekbe. – Valami baj van?

– Mi történt a kezeddel? – rontott rá idegesen.

– Valami bájital vagy méreg, ami az egyik leveleden volt. Elégette az asztalt, meg a padlót, de nem nagy ügy. Már rendbe hoztam.

– Granger, jegyezz meg mindent, amit most mondani fogok! – Azzal még erősebben megszorította a kezét. – Ha még egyszer így értesülök róla, hogy egy nekem szánt gyanús borítékot felbontottál anélkül, hogy jelentetted volna, nagyon nagy bajban leszel. Aki nekem dolgozik…

– Tanult auror vagyok. Tudok kezelni egy ilyen esetet. Ez csak egy apróság, semmiség.

– Akkor miért nem szóltál azonnal? – csattant fel a férfi. – Nem gondolod, hogy nekem is tudnom kell erről?

– Pontosan ebben a megspórolt negyedórában akartam beszámolni róla – sóhajtott a nő. – Nincs jelentősége. Sajnálom, ez sem fog előfordulni.

– Menj el a Szent Mungóba! A délutánra keresek egy helyettest.

– Ki van zárva! – Azzal Hermione felhúzta az orrát és Draco elé vágott. Ringó csípővel haladt tovább a folyosón. Alig párszor látta az elmúlt évek alatt mégis mindig megnézte magának. Most pedig itt tipegett elszántan előtte és még most is olyan makacs, mint régen.

Ez a nő egyszerre volt menny és pokol. Nem tudta teljes szívvel gyűlölni; ezért biztosan nem. Nem tudta irányítani, és ez idegesítette. Még innen is jól látta a sérülést a boszorka kezén. Most rajta volt a sor, hogy utolérje a kecses topánkákat. A folyosón csak ők ketten haladtak. Granger csendben haladt előre. Dracóban dolgozott a düh, de ő sem szólalt meg, egész úton a megfelelő szavakat kereste. Mégis mit képzel magáról ez a csitri? Neki dolgozik és már az első nap ellent mond neki. Akkor tennie kell valamit. Gyorsított, majd elkapta a boszorkány kaját és nekinyomta a falnak.

– Ha holnap kesztyűben látlak, akkor ki vagy rúgva – sziszegte hidegen. Hermione szeme tágra nyílt.

– Nem szoktál hozzá, hogy valaki ellent mond, igazam van? – rázta meg a fejét és csillogó barna szemével kihívóan nézett rá. Enyhén megborzongott a férfi közelségétől. Draco lemondóan sóhajtott, majd megfogta a sérült kezet. Hermione enyhén felszisszent, hiába volt gyengéd az érintése. Pálca villant ekkor és a férfi egy varázsigét mormolt.

– Sana et Mederi! – A sérült bőrfelület gyógyulni kezdett, majd nyom nélkül eltűnt, mintha ott sem lett volna.

– Köszönöm! – Draco csak bólintott, aztán Hermionét megelőzve tovább haladt a folyosón. Ezt követően nem szóltak egymáshoz.

A nap hátralevő része már simábban ment. Körülbelül két Draco-féle őrjöngést szenvedett még el, ami a munkáját kritizálta. De az aurornak sikerült megfigyelnie, hogy a varázsló milyen tárgyakat tart magánál állandóan. Végül is aztán az arany mandzsettagombokra esett a választása.

hosszászólás: 0