10. fejezet
Draco listája

Másnap reggel nyugodtan telt. A két fiatal csendben ette a reggelijét. A varázsló Hermione minden mozdulatát figyelemmel kísérte, majd a boszorka bevezette a mosogatás rejtelmeibe. A fiatal fiúnak még mindig egy házimanó lett volna a legnagyobb kívánsága, és rémesen rosszul viszonyult a kétkezi munkához. Viszont a véleményét megtartatta magának.

Különben is már készen volt a terve, amit a lány elé akart tárni. Ezen a reggelen pontosan emiatt kelt fel korábban. És lassan el is jött a pillanat, amikor ezt végre meg is beszélhették. Draco kihúzta magát, és a reggelinél egy listát csúsztatott át Hermionénak. A boszorkány letette a villáját, megtörölte a száját a szalvétával.

– Ez micsoda? – kérdezte a papírra mutatva. Draco elmosolyodott, majd hátradőlt a székében.

– Egy lista. Semmi különös. Ma reggel gondolkodtam, aztán úgy döntöttem, hogy ideje lesz tisztázni egy-két dolgot.

– Lista? – kérdezett vissza Hermione, miközben kihajtotta a lapokat, de még mindig nem mert ránézni.

– Igen – bólogatott komolyan.

– Oh.

– Úgy gondoltam, hogy ezt már éppen ideje volt odaadnom – folytatta a fiatal varázsló. – Ez igazán meg fogja könnyíteni a dolgodat.

– Minden bizonnyal.

– Négy oldal – jelentette ki büszkén, mintha legalább egy kiváló esszét adott volna át.

– Egyre kíváncsibb vagyok rá – nézett a Hermione gyanakodva. Tudta, hogy Malfoy valami disznóságot tervez ellene és már várta a pillanatot, amikor valami egészen hajmeresztő dologgal rukkol elő. De még nem nézett rá a papírokra, csak a szürke szemeket fürkészte. – Szóval szerinted ez meg fogja könnyíteni a dolgomat?

– Mindben bizonnyal. Ha már ennyire szíveden viseled a ruházkodásomat, és minden más egyebet, akkor ez sem lehet probléma.

– Lehet – szűrte a fogai között Hermione.

– Egész reggel dolgoztam rajta.

– Mielőtt felébredtem?

– Igen. Hajnalban keltem fel csak ezért – fűzte tovább a gondolatmenetet Draco. – Mellesleg megjegyzem iszonyat nehéz volt találni egy jó pennát.

– És mivel írtál, ha nem vagyok indiszkrét?

– Egy töltőtollal – vonta meg a vállát Draco, majd a tintafoltos kezét az asztal alá rejtette. – Ez valami furcsa típus lehetett.

– Mert a nagyapámé volt, iszonyat régi, és ez inkább ereklye, mint használati tárgy – magyarázta Hermione. Mindenesetre jobbnak látta később bemenni apja irodájába, hogy megnézze Draco mekkora nagy kárt okozott.

– Oh, sajnálom, nem tudtam.

– A muglik nem használnak pennát. Vagyis iszonyatosan régóta nem használnak ilyesmit.

– Erre gyorsan rájöttem – morogta Draco. – Mielőtt megkérdeznéd mindent visszatettem a helyére.

– Ez igazán rendes tőled.

– Nem borítottam ki a tintát, tudom, hogy ezen jár az eszed.

– Mióta lettél legilimentor? – húzta fel az orrát a boszorkány. – Különben is joggal gyanakszom rád, ugyanis tudom, hogy mit művelnek a varázslók, ha mugli környezetbe kerülnek.

– Ne tévessz össze Weasleyvel – nézett rá szikrázó tekintettel. – Én nem egy kis tanyán nevelkedtem, Merlin háta mögött, ahol nemhogy muglit, de még egy baglyot is ritkán látott a kis barátod. Szóval, ha kérhetem, akkor…

– Ha nem hoznád szóba a barátaimat, akkor örülnék neki – vágott a szavába a lány. – Ezen a nyáron te fogod lekötni a figyelmemet. És már most kezdesz az agyamra menni. De semmi kedvem a problémáidat megbeszélni, amik a barátaimmal vannak.

– Ha bíznál bennem, az jó lenne.

– Beláthatod, hogy nehéz bízni benned – vágott vissza Hermione. – De mindent megteszek, hogy ez összejöjjön.

– Mi lenne, ha beszélnénk a tervedről? – vetett fel Draco. – Nem kell lazulás, csak áruld el végre.

– Mit vettél be reggel? – kérdezte a boszorkány kissé lesajnáló hangnemben. – Tegnap azt hittem, hogy végre tisztáztunk mindent. Időt kértem, amibe bele is egyeztél. Erre ma meg teljesen kifordulsz önmagadból.

– Talán ideje lenne, ha tisztáznánk valóban mindent.

– Mit akarsz tisztázni?

– Miért hoztál ide? – kérdezte egyértelműen a varázsló. – Ezer féle magyarázatod lehet és van erre, de még egyszer sem voltál hozzám teljesen őszinte.

– Mit vársz tőlem? – csattant fel a boszorkány. – Olyan gyorsan történt minden. És amiket mondtál, hogy tudsz a horcruxokról. Megijedtem, mert erről nem lenne szabad senkinek sem tudnia. Még azt se tudom egyáltalán bízhatok-e benned. Úgy gondoltam, hogy velem leszel a legnagyobb biztonságban. Része lettél a tervünknek, Malfoy.

– A te terved része, mert Potter és Weasley rám aztán nem gondolnak az holt biztos. Főleg, a nagy tervvel kapcsolatban – mondta a varázsló mérgesen. – Velem ne hitesd el, hogy ők ketten nélküled jobban boldogulnának.

– Nem kell veled semmit sem elhitetnem.

– Nincs igazam?

– Nincs! – csattant fel a boszorkány. – Ők a barátaim.

– Ezt ki nem tudja? – horkantott fel Draco. – Egész Roxfort tudja, hogy ti barátok vagyok, önjelölt hősök, a varázsvilág megváltói, soroljam még?

– Mi bajod van neked? – kérdezte Hermione feldúltan. – Ballábbal keltél fel vagy csak imádod a saját hangodat hallatni?

– Az utóbbi egészen vonzónak tűnik.

– Te beteg vagy, Malfoy.

– Mondd, hogy nincs igazam. Mondd, hogy nem, Draco, egyáltalán nincs igazad, mert a barátaim, és én csak átlagos gyerekek, fiatal felnőttek vagyunk, akik csak a körülmények áldozatai vagy a sorsé, vagy mittudomén, és mi soha nem kerestük a bajt.

– Most már elég!

– De a szemembe nem merted mondani, amit gondolsz.

– Annyi mindent mondanék a szemedbe – horkantott fel a lány. – Idióta, büdös, bunkó vagy, Malfoy!

– Hívhatnál a keresztnevemen is – váltott hangnemet.

– Még mit nem – fújt egyet mérgesen. – Nem tudom, hogy mit képzelsz magadról.

– Én egy önző alak vagyok. Ezt tudom magamról, és kész. De te tuti, hogy nem tudod magadról, és a kedves barátaidról, hogy egész Roxfort agyára mentek.

– Te komolyan beszélsz?

– A lehető legkomolyabban.

– Tudom, hogy megbánom, de miért is gondolod ezt?

– Mert rohadtul beleszóltok abba, amihez semmi közötök nincs. Mindig is ezt tettétek, magatokra vállaltatok néhány magasztos feladatot, aztán mi egyszerű halandó varázslók az emlék plakettjeiteket súroljuk a Trófeateremben.

– Miről beszélsz? – húzta össze a szemöldökét Hermione.

– Önzetlenül az iskoláért különdíj Potternek és Weasleynek. Nem emlékszel rá? Nem rémlik? Órákig súrolhattam negyedikben – morogta Draco.

– Ez baromság.

– Pedig nekem elhiheted, hogy nem az – tette karba a kezét a fiú. – Ott volt feketén fehéren, mindkét idióta baromnak a neve.

– Nekem elmondták volna – csóválta a fejét Hermione.

– Hát ez pech kisanyám.

– Hülyére akarsz venni, igazam van?

– Nem hazudok.

– De miért kapták ezt, mégis? – kérdezte Hermione.

– Titkok kamrája miatt – fújatott Draco. – Még jó, hogy nem volt ünnepélyes ceremónia, mert okádnom kellett volna.

– Szent Merlin.

– Na, jól van, azért nem kell elájulni.

– Most már kiadtad magadból, amit ki kellett? – kérdezte a boszorkány. – Mert most már szeretnék egy kis nyugalmat is.

– Még csak egy részét.

– Remek. Mert csak úgy közlöm veled, hogy ennek az egész beszélgetésnek semmi értelme nincsen.

– Foglalkozzunk a listával – váltott témát Draco.

– Milyen lista? – húzta el a száját a lány. Draco közelebb tolta, majd a boszorka szétnyitotta a papírt. Kissé megütközve nézett a fiúra, aki elégedetten dőlt hátra a széken. – Te normális vagy?

– Teljes mértékben.

– Mi ez, hogy mentahabos bárányborda, meg fürj pástétom, fácán leves, tengergyümölcsei spagetti? – kérdezte a boszorkány. – Nem azt mondtad, hogy teljesen átlagos az ízlésed?

– Meggondoltam magam – vonta meg a vállát, majd egészen komolyan folytatta. – És összeírtam azokat az ételeket, akiket szeretnék enni, amik eléggé tápanyagdúsak egy fejlődő szervezet számára.

– Csokoládé szuflé például rettenetesen egészséges, a belga csokis waffel, pedig pláne.

– Kis kényeztetés nem árt néha.

– Ebből legalább negyven süti – mondta Hermione megütközve.

– Negyvenhat, hogy pontosak legyünk. Most rám fér a kényeztetés – vonta meg a vállát Draco. – Az utóbbi idő egészen embert próbáló volt a számomra.

– Jó, beszéljük ezt meg – nézett rá a lány mérgesen.

– Rendben – bólogatott a varázsló.

– Ez egy baromság – mondta a boszorkány, majd kettétépte a tintafoltos papírokat. – És most jól figyelj rám!

– Hééé, ezt meg miért csináltad?

– Mert ebből elegem van azért! Mi itt együtt fogunk lakni, együtt fogunk főzni és nem megyünk egymás agyára. Megértetted?

– Értem, de…

– Nincs semmi de. Ha ilyesmit akarsz enni, akkor csináld meg magadnak, mert én aztán nem fogom. Különben is én nem sztár szakács vagyok. Világos?

– De…

– Világos?

– Igen.

– Jó, ha ezt így tisztáztuk, akkor kezdheted azzal, hogy leszeded az asztalt és elmosogatsz.

– Nem vagyok házimanó – morogta Draco.

– Nem, te egy idióta, bunkó, barom vagy – mosolyodott el Hermione. – Szóval láss neki!

– És, ha nem?

– Remélem, hogy hamar megtanulsz főzni magadnak. Jó munkát, Malfoy! – mondta aztán kisétált az étkezőből. Draco mérgében a kukába vágta a gondosan megírt listát, majd nekiállt a mosogatásnak.

***

Hermionénak kellett egy fél óra, amíg teljesen belemerült a feladatba. Minden könyvet kiszedett a ládájából, ezt követték a bájitalok, bájital hozzávalók és minden, ami eszébe jutott. Fogott egy jegyzetfüzetet, aztán elkezdett leltárt készíteni. Fogalma sem volt, hogy mennyi idő telt el, amikor kopogtattak az ajtón, majd Draco lépett be az ajtón, vagyis lépett volna, ha a könyvek nem torlaszolták volna el a bejáratot.

– Ez meg mi a fene? – kérdezte a varázsló.

– Nem mondtam, hogy bejöhetsz – szólalt meg Hermione, majd végült felállt elpakolta a könyveket, és kinyitotta az ajtót.

– És bejöhetek? – mosolygott rá a fiú. – Nagyon szépen elmosogattam.

– Gyere! – invitálta be a szobába a lány.

– Miért vörösek a lábkörmeid?

– Befestettem – mondta, majd elindult befelé.

– Oh. Érdekes.

– Nem láttál ilyesmit?

– Ilyen közelről nem – tette zsebre a kezét. – Nem is értettem miért jó ez.

– Ez amolyan női dolog – válaszolt Hermione, majd leült törökülésben a padlóra. – Csak egy apró butaság.

– De a színe szép – mondta Draco.

– Bókolni akarsz?

– Csak kedves akartam lenni, ha már annyira barom voltam ma reggel – tárta szét a karját, miközben átlépett egy nagyobb könyvkupacot. – Mit csinálsz egyébként?

– Úgy gondoltam, hogy összeszedem, milyen könyvek vannak nálam, milyen varázslatok, bájitalok jöhetnek majd jól – mondta, majd körbenézett a helyiségben. Még ő sem látta át, hogy mekkora káoszt sikerült csinálnia. – Kicsit elmerültem az egészben.

– Kicsit? – nevetett Draco, majd levett pár könyvet az ágyról.

– Jó, egy kicsit nagyon.

– Ugye tudod, hogy ezt mind egy nap alatt nem lehet megtervezni? – tette fel a fogós kérdést. Hermione felnézett rá, majd idegesen kisöpört egy tincset az arcából.

– Ez az egész a te hibád.

– Miért is?

– Mert bogarat ültettél a fülembe – vádolta tovább a boszorkány. – Nincs idő, nincs lazítást…

– Erre most te kattansz be? – kérdezte Draco, majd beletúrt a hajába.

– Valahogy úgy.

– Nézd, azt a listát többé kevésbé viccnek szántam – vallotta be a varázsló.

– Ennyire ne nézz idiótának – morogta Hermione. – Hamar rájöttem, hogy csak szívatni akarsz.

– Kicsit új nekem még ez a helyzet. Nem is tudom, hogyan viselkedjek, és ez a poén egészen jónak tűnt.

– De azért nem elvadulva, emberektől elrázva töltötted az idődet, ugye? Mert megjegyzem, szörnyen kiborító a viselkedésed.

– Élénk a társasági életem – válaszolt a fiú.

– Nagyszerű, akkor nem értem, miért okoz gondot nem seggfejként viselkedni? – tépelődött egészen hangosan Hermione. – Vegyél vissza!

– Jól van – bólogatott Draco. – Kedves leszek. Nagyon csinos vagy ebben a pólóban.

– Ne bókolj, hanem… Mindegy. Látom, hogy az agyamra akarsz menni.

– A hajad is szép.

– Legfeljebb olyan, mint egy madárfészek – morogta Hermione, aztán lapozott még egyet a könyvben. – Ilyesmivel nem érsz el nálam semmit.

– Gondolod?

– Tudom.

– Szeretnék segíteni – jelentette ki Draco.

– Komolyan? – nézett rá meglepetten a boszorkány. – Erre áldoznád a szabadidődet?

– Én is csak elmegyek arra a túrára, nem? Ha a kedves barátaid nem nyírnak ki – vonta meg a vállát. – És ki tudja, még az is lehet, hogy hasznos leszek. Bocs, tudom, hogy hasznos leszek. Elvesztegetném az időt, ha lógatnám a lábam és tévét néznék.

– Rendben.

– Mivel kezdjük?

– Az első éves tananyaggal.

– Most viccelsz? – kérdezte Draco, majd a kezébe vett egy bájitalos könyvet. – Ezekben semmi hasznos nincs. Inkább tanuljunk átkokat.

– Átkokat?

– Aha, izgalmas lesz – mosolygott rá a fiú. – Amúgy az utóbbi két nyáron sötét varázslatok kivédését tanultam. Szóval elég képzett vagyok. Formába kell hoznom magunkat és felkészülni.

– Nem kellene így összevissza csinálnunk mindent – szólalt meg Hermione. – Keressünk benne valami rendszert és utána építsük fel.

– Rendben. Csinálj akkor egy órarendet vagy nem tudom – mondta Draco.

– Ez nem is olyan rossz ötlet.

– Tudom – mondta elégedetten, aztán hátradőlt az ágyon, miközben a kezét a feje alá tette. – De azért ne legyenek olyan hosszúak a napok, mint Roxfortban. Elvégre mégis csak nyár van, kell egy kicsit lazítani is.

– Jól van – bólogatott Hermione, majd kezdett egyre jobban belelkesülni. – Kell egy nagyobb lap, egy naptár, színes filcek, különböző jelölő cetlik. El kell mennünk a boltba.

– Most? – kérdezte Draco.

– Most.

– Nem azt mondtad, hogy addig nem megyünk ki, amíg jobban nem leszek?

– Rosszul vagy?

– Nem – rázta meg a fejét a fiú. – Kapok levegőt most már rendesen, és beveszek a bájitalból még egy adagot.

– Kint is elállt az eső – mosolygott rá Hermione. – Felveheted az új sapkádat.

– Oh, de jó lesz.

– Jól áll pedig – vonta meg a vállát a boszorkány.

– Nagyszerű. Egyszerűen fenomenális, hogy jól nézek ki egy ilyen iszonyatos förmedvényben.

– Elrejti a kivételes hajszínedet, Malfoy – gúnyolódott.

– Kivételes hajszínemet?

– Feltűnő vagy – mondta Hermione.

– Naná – nevetett fel Draco.

– Nincs az a sapka, ami elrejt ekkora egót.

– Hé!

– Készülj!

– Imádom, amikor ennyire egyértelmű vagy és világos – vigyorodott el szélesen.

Draco aztán megtapasztalta, hogy milyen egy megszállott griffendéles. A boszorkány olyan volt, mint egy fellelkesült tornádó. Elzavarta Dracót felöltözni, aztán mikor ez megtörtént, kizavarta a fiút a szobájukból, és készülődni kezdett. A varázsló végül az előszobában találta magát. Fekete farmer, zöld póló volt rajta, felvette a fekete Conversét, megkötötte a cipőfűzőjét és megnézte magát a tükörben. Rémesen festett, mintha nem is önmaga lett volna.

Eközben Hermione is elkészült. Könnyed léptekkel haladt lefelé a lépcsőn. A fiatal varázsló először a vörösre festett lábkörmeit látta. Fekete nadrágban volt Hermione is, valamilyen mintás, rövid ujjú felsőben, a haját most is összekötötte. Felvette a tornacipőjét, majd belebújt a kapucnis pulcsijába. Draco belefeledkezett a látványba.

– Mi az? – kérdezte a varázslót, akit kizökkentett a mélázásból. – Nem készülsz?

– Készen vagyok.

– Még nem – rázta meg a fejét a boszorkány, majd leakasztott egy sötétszürke cipzáras felsőt a fogasról. Draco szólni sem tudott, mert egyből ráadták a ruhadarabot, majd a fejébe nyomták a baseball sapkát. – Így már rendben van.

– Úgy nézek ki, mint valami idióta. És mi ez az Oxford felirat?

– Az egy egyetem.

– Aha – mondta a fiatal varázsló, majd megfordította a sapkát.

– Így jobb?

– Sokkal – jegyezte meg, majd feltette a napszemüvegét is. – És te nem veszel fel még valamit?

– Mármint?

– Sapka vagy napszemüveg?

– Nekem ilyesmi nem kell – nevetett fel a boszorkány. – Én nem vagyok ilyen feltűnő, mint te.

– Még hogy nem – csóválta meg a fejét. Mielőtt azonban Hermione megszólalt volna, Draco már kint is volt a ház előtt. Kicsit hideg volt még a szél, de így, ebben az öltözetben, egészen elviselhető volt. A fejét a nap felé fordította.

– Menjünk! – mondta Hermione. – Hamarosan indul a következő busz.

– Megint buszozunk? – nyögött fel a fiú.

– Menjünk gyalog? – tett csípőre a kezét a lány. – Csak irtózatosan messze lesz. Sokat kell gyalogolni.

– Mit bánom én – morogta a fiú, majd elindult a buszmegálló irányába. – Nincs errefelé semmilyen más utazási mód?

– Lenne, de sajnos nem tudok autót vezetni – magyarázta Hermione. – Szóval egyelőre a legjobb, ha ezt az utazási módot választjuk.

– Rendben. Megjegyzem seprűvel jobb lenne.

– Persze, hogy jobb – nevetett fel a lány. – Fényes nappal, a felhők felett… Olyan tériszonyom van, hogy eszemben sincs kipróbálni.

– Mert még nem tapasztaltad meg milyen igazán jó seprűn repülni – mondta a férfi. – Hidd el nekem!

– Elhiszem – mosolyodott el a boszorkány.

– Egyébként hova is megyünk?

– Egy írószerboltba.

– Az meg micsoda?

– Tudod olyan bolt, ahol tintát, pergament és pennát venni – válaszolt a boszorkány. – A mugliknál ezt írószerboltnak hívják.

– Értem már. És nem várhat?

– Nem. Te mondtad, hogy kell egy órarend.

– Tudom, de ennyire nem kellett volna komolyan venni – húzta el a száját a fiú.

– Te nem ismersz.

– Rögeszmés vagy – jutott eszébe Dracónak, majd a homlokára csapott.

– Nem vagyok rögeszmés, csak szeretem megszervezni a dolgokat. Átlátni az egészet. Ez egyáltalán nem rögeszmés viselkedés.

– Gondolod? Elzavartál felöltözni, aztán most már a buszra várunk.

– Nem szeretem halogatni a dolgokat, mint ahogy már kiderült ebből a beszélgetésből.

– Ez akkor is rögeszmés viselkedés.

Draco felnevetett, majd zsebre tette a kezét. Hermione csak elmosolyodott, és játékosan oldalba lökte a varázslót.

– Héé – méltatlankodott a fiú. – Én nem hazudok.

– Néha jobb lenne, ha nem lennél ennyire kíméletlenül őszinte.

– Mondjam azt, hogy édes, amikor valaki ennyire rögeszmés? – vigyorgott rá ravaszul.

– Na, hagyjuk ezt! – mormolta, majd eltűrt egy tincset a füle mögé. – Úgyse hiszek neked el ilyesmit.

– Pedig most igazat mondtam.

– Cukkolsz.

– Dehogy.

– De igen, Malfoy!

– Mi lenne, ha Dracónak hívnál? – kérdezte a fiú. De mielőtt Hermione tudott volna válaszolni, már meg is érkezett a busz. Egy pillanatig csak egymást nézték, majd mindketten felszálltak rá, aztán már indultak is. Egészen a hátsó sorokig mentek, s elfoglalták a helyüket.

– Szóval? – nézett rá még mindig napszemüveget viselve Draco. – Mi a válaszod?

– Vedd le a szemüveget! Itt nem fog a szemedbe sütni a nap.

– És hova tegyem?

– Zsebedbe?

– Hmm, nem jó.

– Van egy ötletem – mondta Hermione, majd a fiú pólójának a nyakát kicsit megigazítva elhegyezte a napszemüveget.

– Mindenáron muglit akarsz belőlem csinálni.

– Egy normális muglit.

– Helyes a pasi – hallották meg a mögöttük lévő lánycsapatból. Draco hátra fordult, majd egy édes mosolyt villantott a lányokra, és intett nekik egyet. Hermione megforgatta a szemét, aztán rácsapott a varázsló vállára.

– Na, ne már! Ezt mégis miért kaptam?

– Fiatalabbak nálad – szólalt meg fojtott hangon.

– Nem hiszem – dörzsölgette a vállát Draco. – Bánhatnál finomabban is velem.

– Nekem mindegy… El se hiszem, hogy mindenáron be akarsz csajozni.

– Ne legyen unalmas ez a nyár?

– Inkább ne is beszéljünk erről.

– Féltékeny vagy? – kérdezte Draco vigyorogva.

– Hogy lennék? Akkor menj, és szedd fel valamelyiket!

– Ám, most csak menjünk az írószerboltba.

– Oké – emelte a fel a kezét Hermione.

Az út további részében Draco inkább az épületeket figyelte. Eddig soha nem volt ennyire közel egyetlen mugli településhez sem, soha nem engedték, hogy a szokványos látványosságokon kívül mást is megnézzen. Minden más volt, szokatlan, de tetszett neki a változatosság. Igaz ezt a lélekvesztőt még mindig utálatosnak találta. Ennek ellenére jól érezte magát.

– Tetszenek az épületek – törte meg a csendet a fiatal férfi. – Sokkal másabb, mint amire gondoltam.

– Valóban szépek. Ezek az egyforma házak, a vaskerítéssel, igazán jól néznek ki.

– El kellene mennünk kirándulni – vetett fel Draco. – Mit gondolsz?

– Kirándulni? – fordult felé Hermione. – Mire gondolsz?

– Megnézni a környéket, az épületeket, nevezetességeket – válaszolta a varázsló. – Jó lenne. Szívesen megnéznék pár dolgot a mugli világban.

– Tényleg?

– Kíváncsi vagyok.

Hermione elmosolyodott, de aztán el is komorult egy pillanatra. Még ezzel az úttal is kockázatot vállalt nemhogy egy másikkal.

– Ez egy nagy kockázat. Ráadásul felesleges is. Egyelőre nagy szerencsénk van, de nem tudom, hogy ez meddig fog tartani.

– Persze tudom – sóhajtott fel Draco. – Csak elgondolkodtam rajta. Szívesen bolyonganék egy kicsit.

– Megértelek. Sajnálom.

– Mindegy, nem a te hibád. Csak… mégsem olyan a szabadság, mint amilyenre gondoltam – mondta, majd hátradőlt az ülésen és oldalra fordította a fejét. Ismét a lányokra nézett, akik összemosolyogtak. – Nem nyafogok többet.

– Jól van – bólogatott Hermione, majd fél szemmel figyelte a jelenetet. Csak megforgatta a szemét. – Készülj, mert nemsokára leszállunk!

– Aha. Oké.

– Megadjam a telefonszámunkat? – kérdezte a lány. Nem akarta, hogy ráterelődjön Draco figyelme, és találkozzon a viharszürke tekintettel. A fiatal varázsló kérdőn nézett rá.

– Miért kellene?

– A csajoknak – mutatott a lányok felé a boszorkány. – Akkor tovább léphetnétek a következő szintre.

– Nem kell – rázta meg a fejét a varázsló, majd elmosolyodott. – Köszönöm, de nem kell fáradnod az ilyesmivel.

– Hát jó – sóhajtott fel Hermione. Draco közelebb húzódott a lányhoz, karjuk összeért, majdnem ráhajolt teljesen a vállára. Nem néztek egymás szemébe. A boszorka állkapcsa megfeszült, vett egy mély levegőt, s igyekezett nem mozdulni.

– Tudod – kezdte a varázsló halkan –, nekem a boszorkányok jobban bejönnek.

Hermione megborzongott a fiú hangjától, mintha valami burkolt jelentése is lenne annak, amit mondott. Kell egy pillanat, amíg el tudott vonatkoztatni ettől a lehetőségtől. Drukkolt, nehogy elpiruljon.

– Oké.

– Kedves vagy, hogy figyelsz ilyesmire is – mondta, majd visszahúzódott a saját helyére.

– Gúnyolódni akartam rajtad, Malfoy – húzta egy ravasz mosolyra a száját.

– Milyen kedves vagy.

– Ahogy mindig.

– Térjünk már át arra, hogy Dracónak hívsz – váltott témát megint a varázsló. Hermione egy pillanatig csak figyelte. – Nem olyan nehéz.

– Nem tudlak… Nincs valami beceneved?

– Becenevem?

– Igen. Tudod valami… Nem fontos.

– Kis Törpegolymóknak akarsz hívni? – nevetett Draco.

– Dehogy – kuncogott a boszorkány.

– Vagy Vérforraló Vérfarkasnak? – folytatta tovább az ötletelést.

– Ne beszélj hülyeségeket!

– Cuki Furkásznak?

– Ahhh, Merlin!

– Hívj Merlinnek! – ajánlotta Draco.

– Hízelegne az önbizalmadnak, ugye?

– Persze. De a rend kedvéért engem nem szoktak becézgetni – mondta a fiú. – Bár ha van valami jobb ötleted a görényen kívül, akkor szívesen meghallgatom.

– Készülj, mert most fogunk leszállni!

– Jaj, ne, ez a pláza – morogta Draco, majd megfogta az egyik kapaszkodót, miközben felkelt a helyéről.

– Igen, és itt fogunk enni is.

– Oh, anyám – sóhajtott fel a varázsló. Mikor a busz egy kisebb zökkenéssel megállt, a lendülettől Hermione elvesztette az egyensúlyát, majd nekidőlt Dracónak. A fiatal férfi ösztönösen ölelte át a derekát. – Foglak!

– Köszönöm.

– Minden oké?

– Persze. Szálljunk le!

– Jól van – mondta Draco, majd mélyen felsóhajtva követte a boszorkányt.

hozzászólások: 2

by Neola @ 07 May 2023 04:41 pm

Szia!

Bírom hogy pillanatok alatt az egekbe tudja kergetni Hermione vérnyomását.
Szegény lány. Biztos vagyok benne még sok ilyen szó csata vár ránk.
Már alig várom!
Kellemes rész volt!
Köszi!
Üdv: Neola

by Nyx @ 08 May 2023 05:25 am

Szia,
Hihihi Dracónak kitűnő érzéke van ahhoz, hogy mindenkinek felnyomja a vérnyomását az egekig. Fuu igen, szegény Hermionénak lesz még ebben része, hacsak ki nem találja hogyan kösse le Draco felesleges energiáit, amiből bőven van még. Hamarosan jön a következő rész is! Köszönöm szépen!