12. fejezet
Sötét Jegy

– Tessék! – Nyomta a fiú kezébe a dobozt Hermione, s karba tette a kezét. Draco meglepetten nézett a dobozra, majd a lányra. Mégis miért lett ez a válasz arra, hogy valamit csak úgy rágcsálna. Mi lehet ez? Nem akarta annyira forgatni a kezében lévő furcsa akármit, mivel nem akart úgy viselkedni, mint egy idióta. Mindig is lenézte azokat, akik úgy viselkednek, ha ismeretlen, mugli dolgot látnak, mint egy majom vagy valami rosszabb. Mély levegőt vett, s feltette az első kérdést.

– És ezzel mit csináljak? – kérdezte egy fintorral, mintha legalább valami undorító dolgot adta volna a kezébe. Mára már elege volt a mugli dolgokból, de láthatóan Hermione Granger még próbára akarta tenni. Pedig ő csak egy kis csokibékára, jajgató cukorra, meg egy kis sós bólintér pálcikákra vágyott. Erre mit kapott? Egy furcsa dobozt, amin még furább fehér vackok voltak. – Egyem meg?

– Persze, dobozostul – forgatta meg a szemét a boszorkány, aztán csípőre tette a kezét. Kezdett igencsak kijönni a béketűrésből, mivel a varázsló dervis táncot járt az idegein, amiket folyamatosan kordában kellett tartania. Hermione erőt vett magán, kellett egy óra vagy legalább kettő Malfoy nélkül. Reménykedett benne, hogy egy doboz mikrós pattogatott kukorica, és a tévé lekötik annyi ideig. Legalábbis, amíg ő lenyugszik, aztán elkezdi az órarendet.

– Humoros vagy – grimaszolt tovább Draco.

– Előbb meg kell csinálni – magyarázta a lány a maradék türelmét is latba vetve. – Nem olyan bonyolult. Neked is fog menni.

– Mi az, hogy nekem is fog menni? Megint gúnyolódsz velem? – tette fel a fogós kérdést. – Nagyon nem lenne fair.

– Nem úgy értettem. Egyszerű, és anélkül meg tudod csinálni, hogy magadra gyújtod az egész konyhát.

– Aha – húzta el a száját. – Fura ez a bigyó.

– Ez frissen jó.

– Értem.

– Ki kell pattogtatni – árult el még néhány információt róla Dracónak. – Látod? Itt van a hátulján a leírás. Gondold azt, hogy egy bűbájtanra készülsz.

– Pattogatott kukorica. Felfogtam, hogy benne van a nevében. Nagyon, de nagyon nehéz volt kitalálni.

– Nem kell ilyen flegmán beszélni velem – kérte ki magának Hermione. – Visszavehetnél az egódból, mert akkor nem fogunk kijönni egymással.

– Azért beszélek így, mert hülyének nézel, és ez rettenetesen sérti az önérzetemet – húzta fel az orrát mérgesen. – Mégis mit mondanál, ha idiótának hívnálak, amikor okos… jó jegyeid vannak.

– Így is hülye griffendélesnek hívsz.

– Ilyet soha nem mondtam.

– Ám, hogy is volt? Meg van. Pimasz sárvérű.

– Szóval erről van szó. Felhánytorgatjuk a régi sértettségeket? – morogta Draco. De megüközött ezeken a szavakon. Anyja ezért biztosan megbüntette volna. – Bocsánatot kérjek, hogy tovább tudjunk lépni?

– Most már olyan mindegy – legyintett Hermione. – Már régen túlléptem az idióta viselkedéséden.

– Azt nem úgy gondoltam – jegyezte meg a fiú.

– Akkor miért mondtad?

– Mert hülye voltam – vágott vissza varázsló. – Most pedig már nem vagyok, de te még mindig annak nézel.

– Nem nézlek hülyének, csak biztos akarok lenni benne, hogy nem csinálsz hülyeséget – forgatta meg a szemét Hermione.

– Bocsáss meg! – mondta végül.

– Erre nem volt szükség.

– Biztos?

– Igen, mert nem gondoltam soha komolyan – sóhajtott fel a varázsló. – Lehet eleinte igen, de amikor már többet tudtam, akkor már nem gondoltam így.

– Nem kell ezt mondanod, hogy jobban érezzem magam.

– Nem olyan könnyű ám beismerni, ha csak gonoszkodik az ember – mondta a fiú. – Mondtam, jobb ember akarok lenni.

– Rendben.

– Lépjünk tovább, hogyan kell ezt a vackot megcsinálni? – Draco még mindig zaklatott volt, nyűgös, és legszívesebben elment volna valahova, ahol senki sem ismerte. Nem is értette miért gondolt erre.

– Van rajta egy leírás, hogyan kell elkészíteni – közölte, aztán megfordította a papírdobozt, és rábökött a leírásra. – Látod?

– Látom. Tudok olvasni, Granger – húzta el a száját, miközben vett egy mély levegőt.

– Tényleg?

– Aha – morogta mérgesen. Egyáltalán nem találta viccesnek a lány szurkálódását.

– Ez igazán nagyszerű – mosolyodott el a boszorkány, majd biztatóan megveregette a fiatal férfi vállát. – Így nem lesz olyan nehéz értelmezni a leírást.

– Mi ez? Valami kegyetlen muglivá avatási szertartás?

– Dehogy. Csupán segítek, hogy legyen némi fogalmad a varázstalanok életéről. Hidd el, hogy élvezni fogod!

– Azt fogom élvezni, ha a pálcámat újra használhatom – jelentette ki a lehető legtöbb gőggel.

– Arra még egy ideig várnod kell.

– Basszus, úgy érzem magam, mintha még nem múltam volna el tizenegy éves, és várok arra, hogy egyszer majd pálcát foghassak a kezembe – morogta, majd fél kézzel feltépte a papírdoboz tetejét. A mozdulat közben apró szikrákat hányt a keze. Hermione szólni akart, de inkább nem tette szóvá az egészet. – Mi a búbánatos mantikór az a mikrohullámú sütő?

– Nem akarok kekeckedni, de ott van a sarokban és rá van írva – jegyezte meg Hermione. Az ajkába harapott, hogy ne nevessen. Ugyanis Draco olyan képet vágott, mintha tényleg meg akarná átkozni, de mivel csak három csomag pattogatott kukorica volt nála, így ezt nem igazán tudta kivitelezni.

– Ne röhögj! – szólalt meg a fiú, de már ő maga is eléggé nevetségesnek érezte a helyzetet ahhoz, hogy ne ránduljon meg a szája széle, ami akár egy apró mosolyt is jelezhetett.

– Akkor, ahogy megbeszéltük.

– Itt maradok – forgatta meg a szemét.

– Biztos, hogy egyedül hagyhatlak a konyhában?

– Nagyfiú vagyok. Nem fogom magamra gyújtani azt a dobozt – horkantott fel megvetően.

– Mikro – mondta Hermione.

– Az előbb mikrohullámú sütőnek hívtad.

– Igen – sóhajtott fel. – Hivatalosan így hívják, de mire ezt kimondod…

– Muglik…

– Malfoy!

– Nehogy még te akarj rámszólni! – figyelmeztette Draco. – Ha már kizártál a fenti munkából, akkor hagyj békén!

– Jól van – emelte fel a kezét Hermione. Nem volt sem ereje sem kedve tovább vitatkozni. Nyugalmat akart, egy Malfoy mentes fél órát vagy bármennyi időt, mielőtt még belőle is kitör valamilyen mágiahullám, aztán letarolja az egész környéket. – De agresszív vagy.

– Menj! Sicc!

– Még jó, hogy Csámpást rábíztam másra – morogta a lány. – Jó mulatást, Malfoy!

– Meglesz.

– Oké. – A boszorkány kényszeredetten mosolygott rá, aztán egyszerűen kisétált a helyiségből. Mielőtt még elérte volna lépcsőt, döngő léptek zaja hangzott fel a háta mögül.

– Még egy kérdés – dugta ki a fejét a konyhaajtón a varázsló. Hermione megfordult.

– Igen?

– Hogy kell ezt a mikro izét kezelni? – tette fel a fogós kérdést.

– Otthagytam a kezelési útmutatót a tetején – vigyorgott a lány. – Te mondtad, hogy nagyfiú vagy, tudsz olvasni és nem vagy hülye. Nos, akkor hajrá, Malfoy!

– Ezt biztos nagyon élvezed – nézett rá kissé még mindig mérgesen.

– Jobban, mint gondolod – mosolyodott el.

– Egyszer még ráfázol erre – figyelmeztette Draco. – Ezt veheted ígéretnek is.

– Az az egyszer lehet soha nem fog eljönni – sóhajtott fel.

– Hamarabb eljön, mint gondolod.

– Meglátjuk – mondta, majd visszafordult és elindult felfelé a lépcsőn. Draco egy hosszú pillanatig figyelte, ahogy a lány felmegy az emeletre. Megfojtotta volna legszívesebben, ugyanakkor volt egy másik érzés is, amit nem tudott hová tenni. A bűntudat lenne? Talán. Nem akart bunkón viselkedni, veszekedni, vitatkozni. Túl sok energiát vett igénybe.

– Na, pattogassunk – szólalt meg félhangosan, aztán elindult vissza a konyhába.

***

Draco a késő délutánt főzőműsorok nézésével töltötte, és bele is mélyedt a mártások, húsok elkészítésében. Kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. Már ez is egészen újszerű érzés volt, hiszen az ágyon kívül egyetlen egy kanapéra sem tehette fel a lábát. De itt… Ha az apja ezt megtudná… Elmosolyodott. Már a tévé miatt kikészülne – nevetett fel, pattogatott kukoricát eszegetve, amit valami mikro nevű vacakkal készített. Egyedül csinálta, és rém büszke volt magára. Igazából nem volt olyan nehéz. Hermione odaadta neki a dobozt, amin volt a leírás, aztán magára hagyta. A harmadik próbálkozás már tökéletesre sikerült, és az égett szag is elpárolgott a konyhából. Most már kellemes nyár eleji szellő áramlott be a lakásba.

A varázsló gépiesen ette a kukoricát, miközben a szakácsot figyelte a tévében. Olyan könnyűnek és egyszerűnek látszott, amit csinált, hogy elhitette magával, hogy az a minimális konyhaművészeti tudás, amivel rendelkezett, éppen elegendő lesz egy vacsora elkészítéséhez. Egészen addig tartott ez az elhatározása, amíg meg nem hallotta az emeletről hallatszó robajt, ami egyértelműen a Hermionéval közös szobájukból hallatszott. Felvont a szemöldökét, visszatette a maradék kukoricát a tálba. Mégis mi történhetett? Felmenjen? Újabb puffanás.

– Mi a fenét csinálhat odafent? – kérdezte félhangosan. Bár tudta, hogy ez akkor fog csak kiderülni, ha erőt vesz magán és felmegy az emeletre. Egyelőre csak a zsörtölődésig jutott. – És a nyarat lazítással akarja tölteni…

Magában tépelődve, újra nekiállt a pattogatott kukoricának. A boszorkány korábban kiparancsolta a nappaliba, mondván majd ő előbb elrendezi a kisebb simításokat az órarendben, amit Draco kitalált, aztán fogja megmutatni neki. Ennek már majdnem három órája volt. Viszont a zaj most már kezdett egészen gyanúsabb lenni. Nem volt más választása, lekapcsolta a tévét, átgondolta, hogy jó ötlet-e Grangert zavarni. A fentről lehallatszódó újabb zaj gyorsan eldöntötte a dolgot. Mélyen felnyögött, félre tette a tálat, ami igazából egy szűrő volt, aztán hosszú léptekkel elindult felfelé a lépcsőn. Bekopogott az ajtón. Miután ezt még kétszer megismételte, benyitott a helyiségbe.

A lehető legnagyobb káosz fogadta bent, aminek a közepén éppen Hermione állt tépelődve. Fejét egyik oldalról a másikra mozgatta, miközben egy könyvet lapozgatott, majd egy kupac tetejére tette, és felvett egy másikat, ám arra nem figyelt, hogy a könyvtorony ledőlt. Innen volt tehát a zaj… A boszorkány a haját egy ceruzával tűzte fel, a pólót egy spagetti pántos trikóra cserélte, de ugyanazt a fekete térdnadrágot viselte, amit korábban. Kellemes meleg volt a szobában, mondhatni egészen nyárias. A nagy szárnyú ablakok nyitva voltak és friss levegő áramlott be a szobába. Hermione mezítláb volt, és éppen a vádliját masszírozta az egyik lábával. Megint azok a mélybordóra festett körmök. Mi derül ki még róla – gondolta Draco, aki éppen elég időt töltött el azzal, hogy megfigyelje a lányt.

Majd megakadt a szeme valamin. Mi is lehetett? Nem akart közelebb menni, mert attól tartott, hogy Hermione akkor máshogy viselkedne, és akkor nem láthatja így. Volt benne valami vonzó, valami különleges, valami fura és valami egészen más. Olyasmi, amit soha nem vett észre, amitől most olyan érzések kerültek felszínre, amire nem is számított. A boszorka fedetlen vállán kék vonalak látszódtak, valószínűleg tinta lehetett. Vajon mit csinálhatott, miközben ezt szerezte? El sem tudta képzelni. Olyan más volt így. Nem is igazán tudta megfogalmazni, miért látta így.

Draco elmélázva, karba tett kézzel állt, az ajtófélfának dőlve, a boszorka mozdulatait figyelte. Még soha nem látott senkit sem, aki ennyire belemerült volna abba, amit csinált. Elbűvölte a boszorkány tarkójánál kunkorodó, hullámos hajtincs. Majd az oda nem illő, kék tintavonalra terelődött a figyelme. Egy pillanatra azokra a tintafoltokra gondolt, amik az ő ujjait festették be a reggel lista megalkotása közben. Bár saját magát nem tartotta ilyen megszállottnak, mint a boszorkányt, aki eddig észre sem vette. A varázslót kezdte zavarni, hogy még csak fel sem tűnik a jelenléte. Újra kopogott az ajtón, de nem jött válasz. Hermione továbbra úgy tett-vett, mintha semmit sem történt volna.

– Zavarok? – tette fel a kérdést a fiatal fiú. Most is mély közöny… Mintha ott sem lenne. A varázsló kihúzta magát, megköszörülte a torkát. Talán mégis ennyire láthatatlan lett? Kezdett dühös lenni.

– Itt vagyok ám – szólalt meg Draco újra, de nem kapott választ. Összevonta a szemöldökét, és gúnyosan megszólalt: – Hahó, Granger, ideje lenne visszatérni a valóságba.

Semmi válasz. A varázsló most már tényleg dühös volt, és tettekre szánta el magát. Átverekedte magát néhány könyvhalmon, odébb rúgott pár jegyzetet, és megérintette a lány vállát. Hermione a váratlan érintéstől megrettent, felsikkantott, és kirántott valamilyen madzagot a füléből.

– Szent Merlin! – szólalt meg, miközben a kezét hevesen dobogó szívére tette. – Nagyon megijesztettél!

– Nem válaszoltál – méltatlankodott, majd karba tette a kezét, és kihúzta magát. Hermione még nem egészen volt túl a tejfölszőke varázsló hirtelen megjelenésén. Kissé zavarban volt, de igyekezett ezen túllenni.

– Zenét hallgattam – magyarázta a lány, miközben megigazította a haját. – Nem hallottam, hogy jössz.

– Én nem hallom a zenét – nézett rá egy kicsit furcsán Draco. – Pedig egészen jó a hallásom.

– Mert ebből jön – emelte fel a lány a fülhallgatót.

– Aha – jegyezte meg még egy kissé sértődötten. Láthatóan egyáltalán nem hitte el, amit a boszorka állított.

– Ne nézz úgy rám, mint aki megőrült! – jegyezte meg Hermione, majd egy kicsit elnevette magát. A fiú végigmérte a boszorkányt. Tintafoltok – gondolta Draco, mindenütt a dekoltázsán, a mellkasán. Hogyan szerezhette őket? Vonzotta a szemét, amitől úgy érezte, hogy ég a füle is. Mondania kellett valamit, mielőtt még kínossá válik a helyzet.

– Próbálok. De egyelőre nekem lenne igazam – közölte Draco fölényesen. – Ahogy ez a szoba kinéz, és ahogy kinézel…

– Mi bajod van velem? – kérdezte, majd csípőre tette a kezét, és mély levegőt vett. A fiú most őt nézte. – Mondd csak meg!

– Még a vállad is tintafoltos, meg, ahogy látom itt… a… khm… szóval – mutogatott a saját mellkasára Draco. Olyan idiótának érezte magát. Még az életben nem volt ennyire zavarban. Belenézett a barna szemekbe, majd erőt vett magán és kimondta: – A dekoltázsodnál is.

– Oh, a fenébe – morogta a boszorkány, mikor megnézte magát. Ez olyan tipikus vagy… Nem is figyelt a mardekáros fiúra, aki még mindig kissé zavartan figyelte őt. Hermione magában morogva átlépdelt a könyvhalmokon, és bement a fürdőszobába. Draco kintről hallotta, hogy a lány hogyan küzd a tintafoltokkal. – Még jó, hogy nem a fehér pólómat vettem fel.

Miközben Hermione a fürdőben a foltok eltüntetésével volt elfoglalva, Draco lehajolt a földre ejtett fülhallgatóért. Kíváncsian méregette az eszközt. Soha az életben nem látott még ilyet, még csak hasonlót sem. Nem értette mire ez a felhajtás. Ebből jönne a zene? Halkan hallott valamit a két kis bigyóból a zsinór végén.

– Érdekes – jegyezte meg félhangosan. Soha nem érdekelték a mugli dolgok, ebből pedig nem csinált túl nagy titkot. Viszont ebben az új környezetben most már egészen más volt a helyzet. Hozzá akart szokni, azt akarta, hogy semmi se legyen fura maga körül, mégis minden az volt. Még csak pár napja volt a muglik között.

Maga sem tudta, hogy honnan jött a bátorság és az ihlet, megfogta a kis bizgentyűket és belehelyezte a fülébe. Más esetben eszébe sem jutott volna ilyesmi, hogy bármit is beledugaszoljon a fülébe. De a kíváncsiság felülkerekedett rajta. A hatás meglepő volt. Az ütemes zene teljesen elnyomta a kinti zajokat, és semmi mást nem hallott. Hangos, lüktető, vérpezsdítő. Mit hallgat Granger? – ötlött fel benne a kérdés.

Még soha nem tapasztalt ilyesmit, viszont pár perc múlva kezdte élvezni. Elmosolyodott, és a dallam ütemére mozgatta a fejét, a vállát. A szája még szélesebbre húzódott. Hogy ezek a muglik mit ki nem találnak – gondolta Draco. Nem tudta, mi ez a zene, de nagyon tetszett neki. Azonnal elvarázsolta a fülbemászó dallam, s dúdolni kezdte, mintha ismerné. Lüktető ritmus együtt dobbant a szívével. Különösebben soha nem vonzódott a zenéhez. Viszont most, elkezdte érdekelni.

Az zökkentette ki, hogy Hermione kihúzta az egyik fülest a füléből. A varázsló meglepődve kapta fel a fejét. Egymás szemébe néztek. Draco még mindig zavartan tartotta a kezében a zsinórokat, s kihúzta a másik füléből is a fülhallgatót.

– Mielőtt még belelendülnél a táncolásba, gondoltam szólok, hogy itt vagyok – mosolyodott el Hermione. A varázsló mély levegőt vett, s magába szívta a friss szappanillatot.

– Ja, oké – mondta Draco.

– Hallgathatod tovább, ha akarod – mondta a lány.

– Nem, nem. Visszaadom – rázta meg a fejét, majd odanyújtotta. A boszorkány nem vette el tőle.

– Maradhat nálad – mosolygott Hermione. – Addig megtanulhatod a szövegét a dalnak.

– Hangos voltam? – kérdezte zavartan a fiú, majd összetekerte a zsinórokat.

– Kicsit.

– Bocs.

– Először azt hittem, hogy valamit ráejtettél a lábadra – vallotta be bujkáló mosollyal a boszorkány.

– Nincs énekhangom – vonta meg a vállát Draco, majd halványan elmosolyodott. – De a mozgásom fenomenális.

– Komolyan? – nevetett fel Hermione.

– Aha – bólogatott a mardekáros. – Nem láttál a karácsonyi bálon negyedikben?

– Sajnos nem.

– Persze, el voltál foglalva Krummal, mindenki a bajnokokkal volt elfoglaltva – csapott a homlokára a varázsló. – Hogyan is figyelhettél volna akkor másra?

– Oh, bocsánat – forgatta meg a szemét a lány –, hogy elfelejtettem a Mardekár ház legnépszerűbb tanulóját is kellene figyelnem.

– Nem tudod miről maradtál le – csóválta meg a fejét Draco. – De biztosan jobban el voltál foglalva a kis barátoddal.

– Mi bajod van Victorral?

– Nekem? Semmi.

– Akkor meg miért olyan fontos ez most? – tette a lány csípőre a kezét. Kicsit vizes volt még a felsője.

– Nem fontos, csak megemlítettem – mondta Draco színtelen hangon, aztán letette az ágyra a szerkezetet. – Kedvelem a srácot. Jókat beszélgettünk.

– Egy szót se szólt, ugye?

– Aha – vigyorodott el Draco.

– Majd talán még bemutathatod a tánctudásodat – veregette meg a vállát Hermione. – Esetleg majd felmosás közben?

– Még mindig tintafoltos vagy – váltott témát a varázsló. A boszorkány felsóhajtott, majd lemondóan legyintett egyet.

– A víz és a szappan nem viszi le, ezt elfelejtettem – legyintett a lány, majd felsóhajtott. – Varázslat nincs, majd pár nap múlva eltűnik.

– Na, ne már – morogta Draco, majd a saját kezére nézett. – Akkor ez rajtam marad?

– Nem halsz bele.

– Tudom – sóhajtott, aztán beletúrt a bal kezével a hajába. A Sötét Jegy kirajzolódott a fiatal férfi karján, feketén, fenyegetően. A lány követte a mozdulatot. A varázsló kezén megfeszült egy ín, ami még inkább kiemelte a vonalakat. Hermione arcáról lehervadt a mosoly, megborzongott ettől a látványtól. A koponya és a kígyó. Még mindig emlékezett a zölden, füstként kavargó Jegyre Roxfort felett.

Draco először nem értette, hogy mi történt a boszorkánnyal, de hamar rájött. Letette a kezét, amit ökölbe szorította. Hát persze, a Sötét Jegy, az életének egyik legrosszabb momentuma. A bőrébe égették és ettől nem tudott szabadulni. A lánnyal egymásra néztek egy hosszú pillanatig. A barna szemekből képtelen volt kiolvasni, hogy Hermione mire gondolt.

– Ronda, ugye? – tette fel a kérdést Draco kissé rekedten. Mintha hideg szél söpört volna végig a szobán. A lány fázósan simította végig a karját. Egy percig csak néma csend honolt a helyiségben.

– Nos… – kezdte Hermione, de aztán elhallgatott. Mégis mit mondhatna? A hideg kirázta ettől a jegytől, ugyanakkor a szomorú szemű varázslót figyelve teljesen mást érzett. Ezeket nem lehetett szavakba önteni. Inkább tett egy lépést előre. A varázsló felsóhajtott, majd inkább elfordult, hogy kicsit megszabaduljon ettől a szorító érzéstől a torkában.

– Utálom – mondta a fiú végül, aztán elkezdte összerendezni a szétszóródott papírokat, majd átadta Hermionénak. – Nem akartam. De nem választhattam.

A boszorkány ahelyett, hogy a papírokért nyúlt volna, megfogta a varázsló kezét, és kifordította. Ő sem tudta miért tette. Ösztönös volt, és rémesen kíváncsi. A szíve hevesen zakatolt, majd kiugrott a helyéről. A fiú nem rántotta el a kezét, hanem hagyta magát.

– Ugye tudod, hogy ez nem látványosság? – kérdezte Draco kiszáradt szájjal. Hermione azonban meg sem hallotta, amit mond.

– Még soha nem láttam ilyet közelről – szólalt meg végül. A könyvekben már látta, de így közelről… Olyan volt akár egy friss tetoválás. Fekete, határozott vonalak.

– Majd szólj, ha kibámészkodtad magad, akkor elengedhetnél – mondta a mardekáros, de a griffendéles mintha nem is figyelt volna rá.

– Mindig ilyen tisztán kirajzolódó volt a jegyed? – kérdezte elmélázva.

– Nem – rázta meg a fejét. – De mostanában mindig ilyen.

– Csak buta kérdések kavarogtak a fejemben – jegyezte meg félhangosan. – Sajnálom, nem kellene ezt.

– Tedd fel a kérdéseidet, hogy aztán folytassuk tovább a keresést és a tervezgetést! – sürgette a fiú, aki már kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát, ahogy gyengéden fogták a karját.

– Nagyon fájt? – kérdezte Hermione, majd a viharszürke szemekbe nézett. Draco arcéle megfeszült, és nagyot nyelt.

– Eléggé – válaszolt a fiatal varázsló röviden. Nem akart túl sokat elárulni erről, nem akarta felemlegetni ezt az emléket, és a boszorkányt sem akarta megijeszteni, azt meg végképp nem akarta, hogy sajnálja emiatt. – Az egész egy borzalmas volt.

Hermione az ajkába harapott. Ismerte a bűbájt, tudta, hogyan működik. Nem gondolkodott, amikor megérintette ujjaival a jegyet. Draco bőre sima volt, ezen a helyen furcsamód kissé hidegebb. A varázsló karja megfeszült újra, de most inkább a tétova, gyengéd érintéstől. Muszáj volt mély levegőt vennie. A szíve hevesen zakatolt, s nagyot nyelt. Nem akarta, hogy bárki megérintse ott, undorodjon tőle. Most mégis megtörtént.

– Nem tűnik itt másnak a bőröd. – Nem néztek egymás szemébe. Draco nagyot nyelt, amikor a hideg ujjakat megérezte a bőrén, ahogy hozzáért a Sötét Jegy határánál, de amikor a lány megérintette a jegyet újra nem érzett semmit. Örült, hogy senki sem látja őket most így, mert akkor biztosan idegesebb lenni.

– Ott nem sokat érzek – vallotta be a fiú kiszáradt szájjal. – Kivéve azt, ha felizzik. Azt akkor nagyon.

– Mostanában érezted? – tette fel a kérdést. Újra mélyen egymás szemébe néztek.

– Annyira nem figyeltem, mert minden más annyival jobban fájt, és ez már mondhatni meg se kottyant – vonta meg a vállát Draco. – Azt hiszem, nem izzott fel.

– Értem – bólogatott Hermione tovább.

– Granger.

– Tessék.

– Még mindig tapizol.

– Nem érzed – mondta Hermione elmélázva.

– Azért nem egészen – szólt a varázsló, aztán halkan felnevetett. – Akkor megjegyzem, hogy bizarr, ahogy fogdosol.

– Csak azt nézem, el lehet-e távolítani – jegyezte meg a boszorkány. – Nem tudom pontosan még hogyan, de…

– Aha – mondta a fiú, de most még egy kicsit zavarban volt ahhoz, hogy jól átgondolja Hermione szavait.

– Talán megoldható. Csak meg kellene találnunk azt a könyvet.

– Mi? – kapott észbe Draco, amikor Hermione elengedte a kezét, és elkezdte felforgatni a könyvkupacokat. Maga sem értett miért, de erélyesen szólt rá: – Ne, hagyd abba!

– Miért? – kérdezte a lány, majd felkelt a földről. – Meg akarsz tőle szabadulni, nem?

– Majd igen, de nem most – rázta meg a fejét.

– Nem is most, hanem majd, ha Weasley-éknél leszünk, akkor megpróbálhatjuk. Talán segíthetek neked.

– Hermione! – szólt rá erélyesen Draco. A boszorka felkapta a fejét. – Hagyd abba! Amíg Tudodki el nem patkol, addig ezt a Sötét Jegyet nem szedjük le innen. Oké?

– Miért?

– Mert ez hasznos is lehet – válaszolt a fiatal varázsló komoran. – Mikor ő magához hívja a többieket, akkor tudni fogjuk. Azt is mikor, azt is hova. Persze a hova érdekesebb kérdés, mert oda hoppanálni lehetne.

A lány lassan letette a könyvet, majd csendesen bólintott egyet. Draco zavartan nézett másfelé, majd vett egy mély levegőt, és megszólalt.

– Akkor mégis mi a terved ezzel a káosszal?

– Még nem tudom – válaszolt Hermione. – Kicsit túlnőtt rajtam.

– Akkor nincs mese, nekem kell ezt helyre hoznom.

– Tiéd a terep.

– Majd most megmutatom milyen, ha én a kezembe veszem az irányítást – jegyezte meg Draco a lehető legtöbb gőggel.

– Én nem foglak megakadályozni.

– Nem is tudnál – horkantott fel. – Csak hol is kezdjem?

– Ebben nem segíthetek. Csinálok pár szendvicset, aztán addig találd ki.

– Meglesz.

hozzászólások: 2

by Neola @ 29 May 2023 01:07 am

Szia!
Egy két órás vonatútra pont ilyen olvasnivalóra vágytam. :D
Először fura volt, de egyre jobban élvezem, hogy csak napról napra haladunk és minden egyes kis pillanatukat látjuk.
Más típus mint, amit megszokott az ember.
Talán ezért volt furcsa az elején.
Nagyon jó, hogy minden történetedet más és más. És mindig van bennük valami új.
Na, de a sztori. Egy pillanatig azt gondoltam : "na basszus Hermione mindjárt leszedi a jegyet. Még egy dolog, amiért Draco hálás lehet."
Végül is tényleg Draco-val kell egyetértenünk. Még sok hasznuk származik majd belőle.
Köszi szépen a gyors frissítést!
Legalábbis nekem gyors volt. Szépen beosztottam.
De sajnos ez a vonat út nem engedi meg, hogy halasszam a másik két sztorit.
Szép napot!
Üdv:Neola

by Nyx @ 29 May 2023 12:29 pm

Szia, Ohh ez nagyon szuper! Nagyon örülök neki, hogy pont jó időpontra időzítettem a frissítést. Kicsit igen, ez most más, igyekszem mindig beletenni valamit, amitől más mindegyik sztori. Van amikor sikerül, van amikor nem. De majd egy kicsit később ugrani fogunk az időben, mert amikor majd beleszoknak a hétköznapokban és egymással közös kalandokba, raádásul bájitalok és egyéb dolgok előkészítése nem lesz olyan izgalmas, szóval gyorsított majd rajta picikét. Uhh igen! Ha Hermionén múlna, akkor valószínűleg lekapja a Jegyet, nem is törődve azzal, hogy nem szabadna egyiküknek se varázsolni. De valóban, Dracóval kell egyetértenünk, mert hát nagyon is hasznos lesz. Sőt még kissé hátborzongató is, amikor tényleg felizzik. Oh, nagyon szívesen frissítettem! A héten áttörést értem el ebben a történetben, szóval most már van jónéhány fejezetem tartalékban. Csak már azt várom, hogy Harryvel és Ronnal együtt legyenek :) Oh, akkor kicsit be is kevertem neked ezzel a frissítéssel. De majd a hétvége felé teszek fel még fejezetek. Szép napot neked is!