13. fejezet
Draco a lakberendező

A konyhában sípolt a teáskanna, miközben Hermione a körmét rágva hallgatta, hogy Draco valami éktelen lármát csap az emeleten. Mélyen sóhajtott fel. Vajon most sietnie kellene, hogy megnézze mit csinál a vendége? Talán még várhat egy pár percet. Nem egészen értette a fiatal varázsló hirtelen támadt lelkesedését a lakberendezés iránt, de nem akart veszekedni vele. Eldöntötte, hogy amennyire lehet normálisan fognak viselkedni. Újabb mély levegő.

Még mindig kirázta a hideg attól, hogy a Sötét Jegyet simogatta negyedórán keresztül vagy kitudja meddig. Soha nem tudta ez milyen. Nyilván mondhatta, hogy csupán a kíváncsiság vezette ezt a tetted, de ez egyáltalán nem fedte az igazságot. Feszélyezte ez a tudat, sőt zavartan el is pirult.

– Ne legyél idióta! – mondta magának félhangosan. Felnyögve dörzsölte meg az arcát, és elfintorodott. Olyan hülyének, esetlennek érezte magát. Miért is csinálta ezt? – kérdezte magától. Nem volt joga beleszólni abba, hogy Dracót mit akart és mit nem. Pedig pontosan ezt tette, amikor magával hurcolta a mardekárost. Meg kellett tudnia… muszáj volt. Ám még nem állt készen a kérdésre. Malfoy tudott a horcruxokról. Honnan? Mikor? Miért? Szorítást érzett a szíve tájékán. Csak egy kis időt kért a sorstól.

Volt itt éppen elég probléma, ami miatt idegeskedhetett. A Sötét Jegy – példának okáért. Sokáig nem gondolt rá, és egyáltalán nem is kapcsolta össze Dracóval. Most pedig ott volt a karján… Persze tudta, hogy Malfoyt halálfalóvá avatták, de szembesülni vele… Becsukta a szemét, s figyelmen kívül hagyta a fentről hallatszó tomba puffanásokat, surlódó bútorok zaját.

– Malfoy! – mormolta lemondóan. Még nem tudta, hogyan kezelje ezt a helyzetet, meg úgy Malfoyt magát. Vett egy mély levegőt, tálcára tette a szendvicseket. Kitett két bögrét, bele a filtereket, majd megfogta a kannát és beleöntötte a forró vizet. Még egy mély sóhaj után elindult felfelé az emeletre, majd bement a nyitott ajtón.

– Oh, szent Merlin! Te meg mi a jó fenét csinálsz? – kérdezte elképedve.

Draco éppen az íróasztal tetején állt, és egy képet akart leszedni a falról. A szobát jócskán átrendezte, bár az eredményt néhány igencsak kaotikus pontot eredményezett a szoba egyéb részein. Hermione vegyes érzelmekkel nézte, ahogy a gyerekkora emlékeit Draco mérlegelés nélkül a sarokba dobálta. Az ágyakat még messzebb tolta egymástól, így a szoba közepén hatalmas lett a hely, ahova felállított egy üstöt. Dracónak sikerült szétszednie az asztalt is, aminek egyik részét már az ablakhoz húzta.

– Leszedem ezt a képet – mondta, miközben némi ügyeskedés után végül sikerült neki. Aztán diadalmasan felmutatta. – Meg is van. Már egy ideje szórakoztam vele.

– Nagyszerű – forgatta meg a szemét a boszorkány. Nem mondhatta, hogy annyira örült ennek.

– Most mi a bajod?

– Semmi – rázta meg a fejét. – Folytasd csak.

– Nagyon nehéz itt mindent átrendezni – jegyezte meg Draco önelégülten. Aztán leugrott az íróasztalról. Köhögött kettőt, majd kisimított néhány szőke tincset az arcából. Zihálva dőlt neki az asztalnak. – Kicsit a hely, rettentően kicsi. De így már nem is olyan rossz.

– Miket nem mondasz – sóhajtott fel Hermione. – Errefelé nem szokás kúriában lakni.

– Tényleg? – mondta, majd karba tette a kezét. – Nekem otthon egy egész szárnyam van, ami csak az enyém.

– Ezt úgy mondod, mintha nem láttad volna a környéket, a muglik nem képesek tértágító bűbájra – csóválta meg a fejét a boszorkány. – Sajnálom, amiért ilyen megpróbáltatásokon kell keresztülmenned, és csak egy ilyen szerény viskót tudok neked prezentálni. De elárulom neked, hogy ha lelépünk innen még ennyi helyed se lesz.

– Gúnyolódtam – húzta el a száját Draco. – Ez a helyiség majdnem akkora, mint egy iskolaelső lakosztálya. Szóval nem is olyan rossz.

– Nagyszerű. És mi lesz a következő lépés? – kérdezte a lány, majd letette a tálcát Draco mellé. – A filtert vedd majd ki a bögréből.

– Köszönöm az uzsonnát.

– Nincs mit – vonta meg a vállát. – Szóval?

– Tehát – kezdte Draco, majd a bögréért nyúlt –, fogalmam sincs. Kivinnék innen pár dolgot, aztán összeraknám azokat a könyveket, amik hasznunkra lehetnek.

Hermione felnevetett, aztán elvett egy szendvicset a tányérról. Figyelte, ahogy Draco megkeveri a teát, s kiveszi a filtert. A bal kezén most egy ezüst gyűrű volt, amit eddig nem látott rajta. Sima, egyszerű, vastag karikagyűrű. Nem bírta ki, hogy ne kérdezzen rá. Tépelődött néhány percig, aztán végül erőt vett magán.

– Mióta hordod ezt a gyűrűt? – kérdezte Hermione.

– Mostantól – válaszolt szűkszavúan. – Miért fontos ez?

– Csak megkérdeztem.

– Régen a Malfoy pecsétgyűrűt hordtam – magyarázta Draco. – De azt, mint tudjuk, nem hordhatom. Nem mintha akarnám, csak… Ez meg egy régi vacak. Black családi ezüst. Hiányzott valami, ami helyettesíti.

– Nem kell magyarázkodnod – mondta a lány, majd keresztbe tette a lábát. Igyekezett kerülni a mardekáros tekintetét.

– Kérdezel, de mégse érdekel? – vonta fel a szemöldökét.

– Nem erről van szó – rázta meg a fejét. – Csak… nem akarok tapintatlan lenni.

Draco ránézett a lányra, de ő nem nézett vissza rá. Vett egy mély levegőt.

– Ez a nagyapámé volt még régen. Black nagyapáé pontosabban. Hasznos, mert tud egy-két trükköt, amit persze nem fogok használni most, mert ez használja a varázserőt.

– Közel áltatok a nagyapáddal? – tette fel a kérdést még mindig félszegen.

– Sokat voltam nála – válaszolt Draco színtelen hangon. – Jól kijöttünk egymással. Tizenkettő voltam, amikor meghalt.

– Sajnálom.

– Köszönöm – bólintott. – Malfoy nagyapámmal közelebb álltunk egymáshoz. Tőle kaptam az első seprűmet, és ő segített megdumálni apámat, hogy az egész csapatnak vegyen újakat, amikor bekerültem a csapatba.

– De így se győzted le Harryt.

– Ugyan kérlek… Legyőzhettem volna, de talán túl sokat gondoltam magunkról és a seprűinkről.

– Kicsit? – horkantott fel Hermione.

– Jól repülök, és jó fogó vagyok – bizonygatta a varázsló. – Sajnálom, hogy te semmit sem értesz a kviddicshez.

– Mindent elolvastam róla – húzta ki magát a boszorkány.

– Erről nem olvasni kell, hanem játszani – forgatta meg a szemét Draco, miközben eszébe jutott valami. – Lehet kviddicsezni fogok, ha ennek vége.

A fiú álmodozó képet vágott, mintha már ott játszana a Decker’s Dragons* csapatának illusztris kék-fekete mezében a bajnokságon. Fürödne a dicsőségben, és a kezében tartaná a győztesnek járó kristálycikeszt**. Egészen felvillanyozta ez a lehetőség.

– Piszok jó fogó lennék – szólalt meg újra. – A legeslegjobb lennék a ligában.

– Csak egy játék – mondta Hermione, és egy apró félmosollyal, majd megpaskolta a varázsló kezét.

– Nem csak egy játék – húzta fel az orrát Draco. És elkönyvelte magában, hogy a lány tényleg nem érti ennek a sportágnak a szépségét.

– Ha te mondod.

– És a te nagyszüleid? – kérdezett rá témát váltva a varázsló.

– Nem ismertem őket – válaszolt a boszorkány. – Jóval a születésem előtt meghaltak.

– Sajnálom.

Hermione csak bólogatott, aztán egy időre csend állt a beszélgetésbe. Kifejezéstelen arccal nézte az új elrendezést, amit a varázsló kreált. Most a legkevésbé sem hasonlított az egész a régi szobájára, ami igazából megkönnyebbüléssel töltötte el. Furcsa érzés volt. De a tekintete megint Draco karján lévő Sötét Jegyre tévedt. Még mindig kissé feszengett a viselkedése miatt.

– Bocsánatot akartam kérni, ami történt a… Jegyeddel.

– Más lányok is megtapogattak már – vonta meg a vállát Draco, mintha ezt tényleg semmit sem jelentene neki. Nem az érintés jelentett problémát, hanem az az intim szituáció a boszorkánnyal.

– Akkor is… ez nem volt éppenséggel… illendő.

– Illendő? Megint az az udvariaskodás… Ah, tudom, hogy mondtam ezt-azt, de hagyjuk már ezt abba! Veszekedj velem, beszéljünk normálisan, csak ne ezzel a kimért udvariassággal, mert ebbe fogok nagyon gyorsan begolyózni – morogta mérgesen, aztán ivott a teából. Kellemes íze volt. – Nem változtam meg, csak most össze vagyunk zárva.

– Próbálom, oké? De én se tudom hogyan viselkedjek veled – mondta Hermione. – Bármilyen hihetetlen nem szoktam fiúkkal együtt lakni.

– Potter és Weasley?

– Ők teljesen mások. Olyan, mintha lenne két öcsém – magyarázta a boszorkány. – Velük sokkal egyszerűbb. Veled… embert próbáló.

Draco hátravetett a fejét, és felnevetett. Felszabadultnak tűnt, sőt kimondottan jókedvűnek.

– Most meg min nevetsz?

– Elképzeltem, ahogy elmondod Potternek és Weasley-nek, hogy új testvért hoztál a csapatba. Azok a döbbent arcok – nevetett fel újra. – Szerinted mennyi ideig fog tartani a párbaj, amíg ki nem nyírjuk egymást?

– Veled nem olyan mély a kapcsolatom, sajnálom – mondta a boszorkány színtelen hangon. – Nem érzem úgy, mintha a testvéremmé kellene fogadnom téged. Nem is tudok így gondolni rád.

– Nem is akarnám, hogy testvérként gondolj rám – szólalt meg a fiatal varázsló, aztán ravaszul elvigyorodott, és megvakarta a homlokát. – Ez már túlmenne minden határon. Egy pillanatra ki is rázott a hideg.

– Ez van. Figyelj, szerintem nem kellene idetenni az üstöt a szobába – váltott témát a boszorka. – Nem túl biztonságos.

– Miért? – kérdezte. – Szerintem nem lenne rossz.

– Mert felgyújthatjuk a szobámat, ezt viszont nem szeretném – mondta csak úgy mellesleg.

– Mert ugye mindig a legrosszabbra kell gondolnod – sóhajtott fel mélyen. – Nagyon ügyes vagyok a tűzgyújtásban. Persze nem annyira mit te…

– Mire gondolsz?

– Te gyújtottad fel majdnem Pitont, nem? – emlékezett vissza a varázsló.

– Ezt meg te honnan tudod? – vonta össze a szemöldökét.

– Láttak kijönni a tanárok páholyából, de persze nem hittem el. Szóval mégis te voltál? – vigyorgott. – Ha ezt Piton megtudná…

– Mit csinálna? – tette karba a kezét Hermione, és egyenesen Dracóra nézett. – Megölte Dumbledore-t. Elmenekült Roxfortból. Nagyobb baja is van, mint egy évekkel ezelőtt történt apró… szándékos baleset.

– Igaz.

– Visszatérve. Van bájitalfőzésre jobb hely is – sóhajtott fel a boszorkány.

– Igazán?

– A garázs.

– Rendben. Felakasztom a falra parafatáblát – közölte Draco. – Oda, ahol a kép volt, de előbb az asztalt a másik mellé fogom vinni.

– Aztán hogy akasztod fel? – kérdezte a boszorkány.

– Megfogom, felakasztom. Nem hinném, hogy túlságosan nagy feladat lenne.

– Oh, milyen nagyszerű terv. Túl magasan van az a szeg – mondta Hermione. A varázsló felkapott egy szendvicset, és elkezdte majszolni, miközben rájött, hogy a boszorkánynak márpedig igaza van.

– Majd felemellek és te felakasztod.

– Igen? Ez baromság.

– Nem is az – rázta meg a fejét. – Nagyon jó terv.

– Túl magasan lesz a tábla, és nem lehet rá normálisan feltenni a jegyzeteket.

– Hadd varázsoljak! – kérte Draco, majd letette a maradék szendvicset, és szembe fordult a boszorkánnyal.

– Nem – jelentette ki határozottan. – Szó sem lehet róla.

– Kérlek! – folytatta a kérlelést, majd megfogta a lány kezét.

– Nem.

– Csak egy szeget a falra – alkudozott a varázsló. – Úgy viselkedsz velem, mintha egy hülye, engedetlen gyerek lennék.

– Nem, Malfoy! – jelentette ki mérgesen. – És ne rázd a kezem, mert kiesik a saláta a szendvicsemből.

– Ne legyél ennyire, de ennyire utálatos! – folytatta tovább, de még mindig nem engedte el a kezét. – Csak egy pici-pici varázslatocska, egy apró bűbáj. Ne akard, hogy tovább könyörögjek!

– Mondtam, hogy mi a helyzet.

– Tudom, tudom. De akkor is. Ennyit észre sem vennének – bizonygatta Draco. – Tudom mit csinálok. Kérlek!

– Nem lehet – rázta meg a fejét.

– Egy apró szög.

– Aztán holnap meg elhurcolnak innen – morogta a lány.

– És a Fidelius bűbáj? Te vagy az egyetlen titokgazda, senki más nem tudja ezen a világon, hogy hol vagyok. Ekkora nagy kockázat lenne egy kibaszott szög?

– Miért beszélsz ilyen csúnyán?

– Mert nem akarod, hogy csináljak bármit is, amihez varázslat kell?

– Inkább támasszuk a falnak a táblát – javasolta Hermione. – Az egyszerűbb. Sőt akkor nem is kell varázslat.

– De akkor nem lesz jó az egész – horkantott fel idegesen. – Miért rossz mindig az, amit kitalálok?

– Ugyan már.

– Jó. Mondd a mugli módszert! – követelte, mint egy kompromisszumos megoldást.

– Micsoda? – húzta fel az orrát a lány.

– A mugli módszert a szögre. Te mondta, hogy ezt nem tudnak, azt nem tudnak, akkor mondd meg milyen módszert használnak arra, ha fel akarnak tenni egy képet a falra?

– Komolyan kíváncsi vagy rá? – kérdezte Hermione.

– Nem kell az engedélyed, hogy varázsoljak – morogta

– Malfoy!

– Ha nem hívsz Dracónak, akkor legközelebb nem reagálok a Malfoyra – jelentette ki durcásan. – A mugli módszert szeretném a szögre, légy szíves!

– Hozok egy kalapácsot és egy szöget – mondta Hermione, aztán kiment a szobából.

– Jól van.

A boszorkány lement a garázsba. Egy pillanatra megtorpant, amikor felkapcsolta a villanyt. A szülei holmija még mindig ott volt a tartókban, polcokon. Nem akarta, hogy elragadja az érzelem, így hamar magához vette a kalapácsot és a szegeket, aztán visszament a szobába. Draco időközben megoldotta a táblaproblémát.

– Már nem kell – szólalt meg a fiú, majd büszkén kihúzta magát. – A falmellé húztam az asztalokat, és így a tábla pont középen van.

– Jól van. Látom elrendezted a könyveket is.

– Igen – bólogatott a varázsló. – Téma szerint, de a fontosabbakat előre tettem. A jegyzeteidet pedig a fiókba próbáltam beletenni, de annyi volt, hogy inkább beraktam a ládádba.

– Ilyen sokáig voltam távol?

– Nem – rázta meg a fejét Draco. – Ezt már korábban kigondoltam.

– Hűha – mondta a boszorkány. – Nem is tudom mit mondjak.

– Mit mondanál?

– Nem gondoltam, hogy ilyesmit is tudsz.

– Nem vagyok Crak és Monstro típus – vonta meg a vállát, majd megvakarta az állát, és folytatta tovább a rendezgetést.

– Persze, hogy nem vagy – rázta meg a fejét Hermione.

– Mondjak valamit?

– Igen.

– Ezt így jobban élveztem, mint Roxfortban valaha – vallotta be a varázsló. – Ott valahogy bármit is csináltam volna, akkor sem tudtam volna kitűnni. Most viszont teljesen más a helyzet.

– Talán mert ez fontosabb?

– Nem tudom, lehet – mondta Draco, majd végignézett a könyveken. – A volt-nincs szekrényt is nyomás alatt tudtam megcsinálni. Baromi nehéz volt.

– Bonyolult varázslat.

– Nagyon.

– És szerinted mivel folytassuk? – váltott témát Hermione. A fiatal varázsló először meghökkent, hogy a boszorkány tőle várja a folytatást. Megköszörülte a torkát aztán belekezdett.

– Először a nehezebbekkel kellene kezdeni – folytatta Draco. – Gyűjtsük össze a bájitalokat, amikre szükség lehet, aztán nézzük meg a készletünket. Egyelőre csak nagyjából néztem át, de biztosan rémesen hiányos.

– Van a közelben egy kis erdő – mondta a boszorkány. – Tavaly voltam ott nyár végén, háborítatlan és jó pár növényt be tudunk szerezni. Van, amit a mugli világban is használnak, így akár a boltban is megvehetjük őket.

– Rendben – bólintott, aztán folytatta: – Kell egy hely, ahol tudunk bájitalok főzni. A konyha jó lenne, de lehetne egy alkalmasabb helyiséget is találni.

– Legyen inkább a garázs, ahogy mondtam – javasolta Hermione. – Annál jobb helyet úgysem találunk.

– Mennyire tanultál előre a RAVASZ-ra?

– Csak apróságokat.

– Most komolyan kérdezem.

– Nyolc próbatesztet csináltam meg – mondta a lány.

– Nyolcat?

– Igen.

– És milyen lett?

– Erről igazán nem akarok beszélni – húzta el a száját a boszorkány, aztán lesütötte a szemét.

– Ugyan, Granger, nem most kell begubóznod – forgatta meg a szemét a varázsló, aztán tovább folytatta a kérdezősködést. – Mondd el!

– Tudod, már jó ideje sejtem, hogy dolgok nem úgy haladnak, ahogy kell, és szörnyen sokat kell tanulnom előre – fogott bele a magyarázatba. – Amikor a Jóslatok termében voltunk, Sirius meghalt, és annyi mindent történt… Muszáj volt tennem valamit, hogy fejlődjek. Érted? Soha nem volt ez ennyire fontos.

– Tudom.

– Én… egyszerűen éreztem, hogy valami nagyobb van a háttérben.

– Nem kell magyarázkodnod – rázta meg a fejét Draco. – Tavalyi tanévben nekem is sokat kellett tanulnom, hogy meg tudjam csinálni azt a rohadt szekrényt és… Mindegy. Minél felkészültebbek vagyunk annál több esélyünk van. Mennyit értél el a teszteken?

– Kettő várakozáson felülire teljesítetten, hatot pedig kiválóra – mondta végül. Nem volt benne semmi dicsekvés.

– Azta.

– Ne mondd, hogy stréber vagyok!

– Nem mondom – rázta meg a fejét. – De taníts engem.

– Én tanítsalak téged?

– Ki más? – nevetett fel Draco. – Mégis kinek van nálad nagyobb szakértelme? Összegyűjtjük az összes varázslatot, aztán elkezdjük gyakorolni.

– Itt nem…

– Majd megoldjuk máshogy – vonta meg a vállát.

– Én nem vagyok tanár.

– Ugyan, Granger. Mert Potter aztán olyan jó lehetett, amikor Dumbledore Seregét edzette – forgatta meg a szemét. – De most komolyan.

– Jól csinálta – mondta erre Hermione.

– Lehet… De neked nem kellett semmit se tanítania – bizonygatta Draco. – Neked ez… természetesen jön, hogy a bólintér rúgja meg.

– Ne már…

– Ennél nagyobb bókot nem mondtam neked soha – húzta el a száját a varázsló. – Irigy vagyok rád.

– Inkább folytassuk.

– Ahogy akarod.

– Mire gondoltál?

– Tervet készítünk. Aztán amikor majd Potterékkel találkozunk, akkor gyakorlunk együtt, amikor lehet – folytatta tovább, miközben elkezdett fel-alá járkálni a szobában. – Addig majd a pálcamozdulatokat gyakoroljuk, meg a kiejtést. Hacsak nem találunk ki valami jobbat.

– Rendben.

– A bájitalokat, hamarosan el kell kezdeni főzni.

– Ezt kell a legjobban meggondolunk.

– Jól van.

A két fiatal ezt követően élénk beszélgetésbe kezdett. Nem is gondolták volna, hogy ilyen gyorsan megtalálják a közös hangot. Draco különösen hasznosnak bizonyult, Hermione hagyta neki, hogy kifejtse a véleményét, ötleteit. Élvezet volt hallgatni a logikus érvelését. Igazából most kezdtek rájönni mindketten mennyire mások így, amikor nincsenek a megszokott roxfortos környezetben, nem kötik őket az ottani szabályok, nem befolyásolja őket sem a család, sem a barátok, sem az iskolatársak.

A parafatábla kezdett megtelni a jegyzetektől, feljegyzésektől, listákat írtak, megtervezték milyen ártásokat, bűbájokat, varázslatokat fognak gyakorolni. Összeszedték az összes bájitalt, amit a ládájukban találtak, felcímkézték az üvegeket és leírták miből mennyire lesz szükség. Izgatottak lettek ettől mindketten, noha volt egy-két igazán trükkös hozzávaló, amit még egyikük sem tudott hogyan szerezzenek be. Észre sem vették mennyire eltelt az idő, és mennyi mindent átnéztek már. Egészen addig folytatták, amíg teljesen kifulladva, kissé zsongva a sok ötlettől, tennivalótól el nem nyomta őket az álom.

Mindketten elégedett mosollyal aludtak el. Hiszen végre megtették az első igazi lépést, hogy előkészítsenek egy nagyobb tervet. A nagyobb jóért – még ízlelgetnie kellett ezt mindkettejüknek, de most inkább átléptek az álmok világába, hogy ott folytassák tovább a nagy terveiket.

* Decker’s Dragons: kviddicscsapat, Ynda: Csak egy játék című történetében
https://merengo.hu/viewstory.php?sid=145320&warning=4

**kristálycikesz: a győztes csapatnak járó, legrangosabb trófea, Ynda: Csak egy játék című történetében
https://merengo.hu/viewstory.php?sid=148036&warning=4

hozzászólások: 2

by Neola @ 03 Jul 2023 05:42 am

Szia!
Már elolvastam minden frissítésed, de múlt hét olyan brutálisan elfoglaltá tett, hogy csak elolvastam, de kommentre nem volt energiám.
Kellemesen kezdenek összecsiszolódni már nem is ugrottak össze. Szerintem különlegesen fognak egymásra hangolodni. Az intelligenciájuk jó hatással van rájuk. Draco is már bókol. Nagyon aranyos rész volt.
Köszi!
Üdv:Neola

by Nyx @ 03 Jul 2023 06:57 am

Szia,
Jajj semmi gond! Én amúgy nem tudom mi volt a múlt héttel, de nekem is totál leszívott, talán ez a hét jobb lesz.
Igen, igen. Kezdenek az indulatok normális mederbe kerülni. És Draco is egyre jobban élvezi a helyzetet, főleg, hogy egy csomó mindent saját maga tapasztalhat meg, és egymásra vannak utalva, ebből pedig bőven ki akarja venni a részét. De majd lassan-lassan lesz pár izgalmasabb rész is :) Köszönöm!