14. fejezet
A könyv

Másnap vasárnap volt, így Hermione úgy döntött egy időre felfüggesztik a tegnap elkezdett készülődést, és mindenkinek szabad programot hirdetett. Ez abból állt, hogy a reggelt takarítással töltötték. Draco ennek annyira nem örült, de belegyezett, és ha lehet, akkor hasznosabbnak bizonyult a segítsége, mint azt a boszorkány várta. Ugyanis Draco Malfoy hosszasan szónokolt a házimanókról, tisztító bűbájokról, és a méltatlan bánásmódról. Hermione még soha nem vágyott még ennyire két dologra: az egyik egy Silencio, a másik egy fényképezőgép, amivel megörökíthette volna a mardekáros évfolyamtársa méltatlan szenvedéseit.

A takarítás után, de még délelőtt sétáltak egyet a környéken mondván a varázsló tüdejének jót tesz a friss levegő, és beszereztek némi élelmet is. Szerencsére – Hermione legnagyobb megnyugvására – Draco egyre kevesebbet köhögött, és kezdett visszatérni az egészséges színe, noha még azért még mindig sápadt volt. Remélte, hogy a nyári napsütésben a fiatal mágus elég D-vitaminhoz jut.

Az ebéd csendben telt. Gyros tál mindkettejüknek nagyon ízlett. Még a finnyás Dracónak is, aki gyorsan magába lapátolta a finomságot. Desszertként ezért csokis palacsinta volt a jutalma, amiért szintén nem emelt egyetlen egy szót sem. Végül a délutánt Draco a nappaliban töltötte, elmerülve a mugli konyhaművészet tanulmányozásában, és mugli főzőműsorokat nézett. Hermione pedig a szobában ülve olvasott. Tökéletesnek tűnt az összhang.

A boszorkány napok óta először volt nyugodt. Anyja romantikus könyvgyűjteménye jól jött most, amikor tényleg valami könnyed olvasmányra vágyott. Persze a barátai biztosan szóvá tették volna ezt… Miket is gondolt… Igazából egyiküket sem érdekelte igazán, hogy ő mivel tölti a szabadidejét. Ha egy könyvet láttak a kezében, akkor mindkét jóbarátja inkább igyekezett csendben és tisztes távolságban maradni tőle. Nehogy véletlenül bármilyen bajuk történjen az írott anyag közvetlen közelében.

Hermionénak szüksége volt egy kis könnyed kikapcsolódásra. A tegnapi estéig tartó intenzív készülés felvillanyozta ugyanakkor fel is zaklatta. Ha arra gondolt, hogy mennyire nagy feladat előtt állnak… Kirázta a hideg. Jó lett volna Harryvel és Ronnal is beszélni, de nem merte megkockáztatni, hogy üzenetet küldjön. Annyi idő eltelt… Hírek és baráti szavak nélkül. Kezdett ebbe az egészbe belezavarodni. Így, ha valamit kizökkentette az a legjobbkor jött.

Órákat töltött el a történetbe bonyolódva. Az olvasmány annyira lekötötte, hogy teljesen elfeledkezett róla, hogy más is van a házban. Ez egészen addig a pillanatig tartott, amikor Draco csörtetve berontott a szobába. A lány egyből felkapta a fejét, amikor a mardekáros csípőre tett kézzel megállt az ágy lelőtt és figyelmet követelt magának.

– Baj van? – kérdezte a boszorkány, majd megcsukta a könyvet.

– Nincs – vonta meg a vállát a fiú. – Unatkozom. Szórakoztass!

– Hogy mondod?

– Szórakoztass! Elraboltál, fogva tartasz, legalább akkor találj ki valamit. – Úgy követelőzött, mintha valóban mindenkinek az ő igényeire kellett volna odafigyelnie.

– Nem raboltalak el. – Hermione fel sem nézett a könyvből. Századszorra ismételte meg a mondatot, amit már szállóigeként is használhatott volna. Dracót persze ez nem érdekelte. Véget ért a maraton a tévében, és csak olyasmi volt műsoron, ami őt hidegen hagyta vagy túlságosan sok mindent nem értett benne. Granger bosszantása bőven elegendő unaloműzéssel kecsegtetett.

– Mindig ezt mondod – jegyezte meg durcásan. – Technikailag ez nem igaz. De most nem mennék bele egy vitába.

– Bármikor elmehetsz.

– A mágikus szerződésünk szerint nem – csikorgatta meg a fogát Draco. – De ezt már annyiszor elmagyaráztam.

– Ez itt nem a Rémségek Cirkusza – sóhajtott fel Hermione. – Találd fel magad!

– Próbáltam. Itt minden olyan…

– Milyen?

– Más – mondta aztán duzzogva leült először a forgós székre, de amikor az megmozdult alatta, ijedten kizökkent az egyensúlyából, majd a pillanatnyi zavart legyűrve, inkább átült Hermione mellé az ágyra. A boszorkány összehúzta magát, majd törökülésbe ülve félretette a könyvet, és Draco szemébe nézett.

– Ne haragudj, ez a könyv eszméletlen jó. Nem bírtam letenni – szabadkozott egy kicsit elpirulva.

– Azt látom – jegyezte meg a fiú, majd kamaszos sértődöttséggel hozzá tette: – Féltékeny is vagyok arra a nyomorult könyvre.

– Féltékeny egy könyvre?

– Csak patetikus akartam lenni – legyintett Draco, majd ásított egyet. – De tényleg unom magam. Már semmi jó nincs abban a ládában odalent.

– Akkor menj ki az udvarra.

– Voltam kint – sóhajtott fel úgy, mintha világ súlya nyomná a vállait. – Mik azok a nyavalyák, amiknek olyan piros sapkájuk és nagy szakálluk van?

– Kerti törpék.

– Azok nem kerti törpék – húzta fel az orrát, mintha maga a gondolat is sértené. – Én mondom neked, hogy láttam pár olyat, de azok nem így néznek ki.

– A mugliknál igen.

– Édes Merlin! – sopánkodott, majd felkelt az ágyról. – Mi lenne, ha mégis folytatnánk, amit tegnap elkezdtünk?

– Hadd fejezzem be ezt a könyvet, kérlek! – szólalt meg Hermione. – Holnap folytatjuk, amit elkezdtünk, ígérem.

– Hadd nézzem! Mi a fene lehet ilyen érdekes benne?

Draco, mielőtt a lány reagálhatott volna, már el is vette egy laza mozdulattal a könyvet, s kinyitotta. Diadalmas vigyorral lapozott bele.

– Ne nézz így!

– Add vissza, Malfoy! – kelt fel az ágyról Hermione, aztán megpróbálta visszaszerezni az apró könyvecskét, persze nem járt sikerrel.

– Draco vagyok, és nem adom vissza – nevetett diadalmasan. – Sajnálom, gyorsabb voltam. Elfelejtetted, hogy fogó voltam? A jók a reflexeim.

– Hogy is felejthetném el… A Mardekár legpocsékabb kviddics játékosa – csúfolódott a boszorkány.

– Nyertem meccseket – vágott vissza Draco.

– Komolyan? – kérdezett vissza Hermione. – Akkor, amikor egyedül játszottál senki ellen?

– Szóval így játszunk? – vigyorgott ravaszul, majd elkezdte lapozgatni a könyvet. – Oh, ez egész érdekes.

– Jaj, nehogy felolvasd!

– „Már a haját markolászta, mert egyszerűen képtelen volt betelni az érzéssel. - Margery. - Gareth rekedten suttogta a nevét, miközben ajkával a nyakát csókolgatta. - Gareth. - Már a nevének kiejtése is tovább fokozta fékezhetetlen vágyát. Margery széttárta a lábait, hogy még jobban összeolvadhasson a testük. Gareth a térdénél fogva a derekához húzta Margeryt, és szinte hozzápréselte kemény alfelét. Aztán szorosan a falhoz nyomta, és elárasztotta csókjaival.” Hű, Granger, miket olvasol te?

– Menj a fenébe! – morogta a boszorkány, aztán kikapta a kezéből az olvasmányt. – Ez magánügy.

– Szóval ennyire érdekel a fékezhetetlen vágy és a lángoló szenvedély? – kérdezte vigyorogva Draco. Nagyon is tetszett neki, hogy zavarba hozhatja a boszorkányt.

– Nem fogok szégyenkezni azért, mert néha olvasok romantikus könyveket is – felelte durcásan Hermione. – Ezek a könyvek szórakoztatják az embereket. Nem ártok vele senkinek.

– Jó, nem foglak piszkálni.

– Köszönöm!

– Egyébként, míg élvezted az egyedüllét örömeit, elfelejtetted, hogy én is itt vagyok? Ejnye, Granger, nem gondoltam rólad ezt.

– Nem élveztem, csak…

– Mit csak? Annyira mégse volt jó? – feszítette tovább a húrt a varázsló. Hidd el megértem, hogy egy lánynak is vannak… khm… szükségletei. Kimenjek kicsit, és várakozzak odakint?

– Sírba viszel!

– Dehogy viszlek. Egyébként itt vagyok, csak úgy közlöm, szóval leszel szíves velem foglalkozni, ha khm… végezték. Mármint, hogy pontosítsak, beszélgessünk, nem kell a fantáziált világodba bevezetned. Túlságosan fura lenne.

– Látom, hogy itt vagy, nem lehet nem észrevenni – morogta a boszorkány. – És kimondottan idegesítesz.

– Akkor legalább a látásoddal nincs baj – sóhajtott fel.

– Nem tudod elfoglalni magad egy kicsit még? – kérte a lány.

– Miért befejeznéd, amit elkezdtél? – vigyorodott el Draco. – Kényeztetnéd magad?

– Hagyd már abba! Csak olvastam.

– Én se gondoltam másra… De most már elég ebből!

– De erőszakos vagy. Békén hagynál?

– Nem. Már megnéztem mindent ebben a… házban vagy hogy nevezted, és szörnyen unatkozom. Az az idióta anatómia könyv borzalmas, idióták ezek a muglik. Meleg van, éhes vagyok, és rémesen… magányos.

– Öltözz át, melegíts magadnak egy kis kaját! – javasolta Hermione. – A hűtőben tengernyi ennivaló van, és már tudod, hogyan kell használni a mikrót. És ölelj magadhoz egy párnát, akkor nem leszel magányos, a huzatban pedig teszünk egy órát.

– Azt minek?

– Hogy azt képzeld, hogy valakinek a szívverése. Kiskutyáknál beválik.

– Nem vagyok idióta – húzta el a száját. – És kutya sem.

– Akkor… találd ki egyedül, hogy mit fogsz csinálni.

– Mibe öltözzek át?

– Amit vettünk? Mondjuk egy póló, rövidnadrág.

– Nem.

– Ezt már megbeszéltük – nyögött fel Hermione. – Egész nyáron nem lehetsz hosszúnadrágban, vagyis lehetsz, de nem célszerű, mert meg fogsz sülni.

– Nem mutogatom a lábaimat.

– Édes Merlin!

– Most mi van?

– Szörnyű vagy, az van. Kényelmesen is öltözhetnél, erre itt vagy ingben és szövetnadrágban, mint egy temetkezési vállalkozó.

– Múltkor elősbálozó voltam.

– Ja, igen, akkor volt rajtad nyakkendő is – emlékezett a lány. – Azt hittem, hogy ezen az egészen már túl vagyunk.

– Nem értesz a divathoz.

– Te meg… Kezdesz kifogyni a tiszta ruhából.

– Gondold meg, mit mondasz, mert folytatom a felolvasást a széttett lábakról és a kéjes nyögésekről! – fenyegetőzött a varázsló.

– Hagyd abba!

– Adj enni, akkor két óráig nyugton hagylak! De valami finom legyen – tette hozzá fölényes mosollyal.

– Jó, rendben. – Azzal Hermione lemászott az agyról, aztán elindult kifelé. – Nem jössz?

– De megyek, csak ezt magammal viszem – mutatta fel vigyorogva a könyvet.

– Olyan gyerekes vagy! Tudhattam volna, hogy készülsz valamire.

– „Margery minden egyes érintésbe beleborzongott. A lábait Gareth csípője köré fonta.” Kezd izgi lenni – kezdte újra az olvasást, miközben szemtelenül sóhajtott és hangsúlyozott.

– Elég! Nem vagy vicces!

– „…hagyta, hogy magával ragadja a nyers szenvedély világa, amelyben csak a nyögéseik és öleléseik léteztek. Azt hitte, Peter után már semmi sem lepheti meg.” Ez egyre jobb – nevetett fel a fiú. – Téged is meglepett ennek a Garethnek a hmm szenvedélyessége?

– Azt hiszem, hogy valaki kint akar aludni a garázsban ma éjjel – sóhajtott fel Hermione. – Lehet véletlen kizárlak a házból.

– Csak olvasgattam.

– Magadban olvass!

– Akkor, hogy láthatnám mennyire pirulsz el, Margery? – tette fel a fogós kérdést.

– Nem vagyok Margery… Add vissza azt a könyvet, most!

– Majd, ha kiolvastam. Ez a legizgalmasabb könyv, amit eddig találtam.

– Mindjárt keresek neked egy másikat.

– Miért nem osztozol velem ezen a buja szexkönyvön?

– Közlöm veled – fordult vissza a boszorkány és az ujjával mellkason bökte a fiút –, hogy ez egy történelmi romantikus, némi erotikus tartalommal, finom erotika… Érted miről beszélek?

– Hogyne érteném – vigyorgott tovább Draco. – Vágysz a mámorító izgalomra és a szenvedélyre.

– Mire vágynék másra – morogta majd elindult felfelé a lépcsőn.

– Félnem kellene?

– Miért kellene félned?

– Hogy álmomban rám mászol. Ki tudja mit szabadít fel benne Margery ilyen mértékű öhöm… kitárulkozása – nevetett fel jóízűen, annyira, hogy az arca is kipirosodott. – Ez annyira abszurd, hogy mindjárt halálra röhögöm magam.

– Örülök, hogy ennyire jól szórakozol. De hogy lehetsz ennyire...

– Ellenállhatatlan?

– Iszonyatosan bunkó.

– Azt hiszed, mással jobban jártál volna?

– Mire gondolsz?

– Más mardekárossal, akit elrabolhattál volna.

– Nem raboltalak el, te szerencsétlen, megmentettem az életedet vagy tévedek? – kiáltott fel Hermione. – Jól gondold meg, hogy miket mondasz másoknak. Kellenél a fenének! Ha embert akarok elrabolni a mardekárból akkor nem téged rabolnálak el.

– Akkor mégis kit? Piton professzort?

– Minek kellene nekem Piton?

– Tapasztalt szeretőnek.

– Mekkora egy barom vagy! – csattant fel Hermione. – Jobban jártam volna, ha Sean Bloodmoont raboltam volna el.

– Őt én is elrabolnám – vágott álmodozó képet Draco. A boszorkány összevont szemmel nézett rá. – Mi van? Nagyon jó a humora, vele jól szórakoznék, és tuti engedne varázsolni. Ja és tuti rá tudnám beszélni, hogy lépjünk le bulizni. De egyébként is sajnos nem hinném, hogy valaha esélyed lenne nála.

– Komolyan?

– Aha, a szőke csajokra bukik. Neked, ez egy tragédia lenne – bólogatott Draco. – Akkor térjünk vissza arra, hogy minek kellek neked. Mert láthatóan az évfolyamunkból itt én vagyok egyedüli a mardekáros.

– Mégis minek kellenél? Hát nem ablakot pucolni az biztos.

– Napok óta nem mondasz semmit, elhanyagolsz…

– Ne beszélj úgy, mintha egy kiégett háziasszony lennél, Malfoy! Sajnálom, hogy nem tudok neked ide egy személyes cirkuszt varázsolni, mert te unatkozol.

– Nem beszéltünk a horcruxokról.

– Megint témánál vagyunk – mondta a lány. – Ha azt hiszed mással jobban jártál volna, akkor szólok Kingsleynek és elküldhet máshova.

– Veled talán jobban járok, mint vele, de ez nem mindenre válasz – morogta Draco. – De ne tereld a témát!

– Nem lehetsz ebben biztos. Hárpia is lehetek, sőt az leszek, ha nem viselkedsz. És nem folytatom ezt a témát. Még nincs itt az ideje.

– Béküljünk ki!

– Felőlem…

– Ne haragudj! Csak kissé nehezen viselem a kis tereket.

– Kis tereket?

– Igen.

– Ez egy családi ház, látnád mennyire kicsi lakásokban laknak más muglik. Ehhez képest az egérlyuk. Szóval ne panaszkodj!

– Mi lesz a kaja? – kérdezte mélyen felsóhajtva.

– Ahhh… Mit ennél?

– Egy kis kaviárt és pirítóst.

– Uzsonnára? – hüledezett Hermione.

– Előételnek. Aztán zellerkrémlevest.

– Hát persze…

– Báránybordát áfonyamártással és mogyoróburgonyával – folytatta tovább Draco a képtelen ételek felsorolását.

– És a desszert?

– Áh ma nem. Vigyáznom kell a vonalaimra.

– Még szerencse. Egyébként zöldséges csirke lesz és vacsorára, addig egyél egy kis kekszet.

– Remek.

– Hallottam az iróniát a hangodban.

– Rosszul hallasz.

– Gyere, megmutatom hogyan tudod elkészíteni! – mondta Hermione

– Rendben. Addig felolvasok. “Bármennyire is vágyott az izgalomra és a veszélyre, azt még sem akarta, hogy észrevegyék őket. Leengedte a lábait, és igyekezett rendbe szedni magát. Ugyanakkor még mindig nem engedte el Garethet, és ő is szorosan átölelte. “

– Ne már, Malfoy!

– Miért nem tudsz a keresztnevemen hívni? Olyan, mintha mindig megátkoznál…

– Hát nem állsz éppen messze az igazságtól. Majd igyekszem.

– Igyekezzél jobban!

– Jobban igyekszem, Draco.

– Na, ugye nem volt olyan nehéz.

Hermione csak megcsóválta a fejét, majd mindketten elindultak a konyhába. A boszorka nekilátott az ebéd elkészítésének, eközben Draco még mindig a könyvet bújta, amikor leült a bárszékre. A szokásával ellentétben most felkönyökölt, és túljátszotta mennyire mélyedt el az olvasmányban.

– Ezt hallgasd meg: Az érzelmei hirtelen elhatalmasodtak rajta, és megrémítették. Kibújt Gareth öleléséből, és elfutott. – Draco harsányan felnevetett. – Mekkora egy idióta ez…

– Mikor hagyod ezt abba?

– De elfutott… Érted ez idióta elfutott.

– Nem tudom, hogy ki volt az, aki a Tiltott Rengetegből menekült vissza Roxfortba.

– De nem az érzéseim elől – forgatta meg a szemét a varázsló. – A srácnak meg kellett volna állítani a csajt.

– Ez nem annyira egyszerű – forgatta meg a szemét Hermione is utánozva a fiút.

– Tök mindegy. Én akkor sem szoktam elfutni az érzéseim elől, főleg miután együtt voltam valakivel.

– Ha jobban meggondolom…

– Ne gondolkodj annyit! Még megfájdul az a csinos fejed. Inkább olvasok neked! – vigyorgott elégedetten.

– Oh, add ide azt a szerencsétlen könyvet, mert kezdesz megőrjíteni teljesen – folytatta a zsörtölődést a boszorkány. – Tegnap sokkal normálisabb voltál. Nem tudom, hogy ma mi történt veled.

– Senki sem mondta, hogy könnyű lesz – jegyezte meg egyszerűen. – Mondjuk úgy, hogy csiszolódunk egymáshoz. Ezek pedig részei egy folyamatban.

– Ne akard, hogy megbánjam, hogy beengedtelek a házba! – sóhajtott fel fáradtan.

– Méghogy a házba… A szobádba. Te, Granger, nem készülsz valamire? Lehet, hogy túlfűtött éjszakák várnak ránk?

– De igen, biztosan így lesz – mondta szarkasztikusan a boszorkány, aztán kikapta a kezéből a könyvet, majd rácsapott vele a varázsló vállára.

– Hééé – kiáltott fel méltatlankodva, miközben a vállát dörzsölgette –, így nem tudom meg soha, hogy mi történik Margeryvel.

– Boldogan élnek, míg meg nem halnak.

– Felháborító, amit művelsz – korholta Draco miközben még mindig vigyorgott. – Ez nyilvánvaló erőszak.

– Ha még egyszer azt hallom, hogy valami pikáns jelenetet felolvasol nekem…

– Megint elpirulsz?

– Nyakon öntelek vízzel – mondta a boszorkány, majd a hatás kedvéért most hókon vágta a fiút a könyvvel.

– Hééé! Ez fájt! Még az apám se csinált ilyet soha, pedig esküszöm, hogy az ő dolgát sem könnyítettem meg – jegyezte meg még mindig vidáman. – Bár az a kicseszett kígyófejes pálca…

– Éppen ideje, hogy elkezdjük a nevelésedet.

– Barbár mugli módra?

– Oh, igen – válaszolta Hermione, miközben lázasan keresni kezdett a könyvespolcon. Draco követte a boszorkányt a nappaliba.

– Mit keresel?

– Valamit, amivel lefoglalhatod magad.

– Nem tudsz olyat adni.

– Hidd el, hogy tudok!

– Ez itt mind mugli könyv.

– És azokat fejjel lefelé kell olvasni, telihold idején? – csúfolódott Hermione. – Ne legyél nevetséges!

– Nem, de mindegyik unalmas – mutatott végig a polcokon. – A fogas könyv meg egyenesen undorító. Valami borazalom, hogy a muglik mire képesek. Ez az egész egy horror mugliismeretóra.

– Miben fogadunk, hogy ez a könyv nem az?

– Hmmm, te ajánlasz nekem fogadást?

– Igen.

– Nagyon biztos vagy a dolgodban.

– Teljesen biztos vagyok benne. – Azzal felnyújtózott, hogy le tudja venni a vaskos kötetet a polcról. Draco élvezettel figyelte, ahogy a lány pólója egy kicsit felcsúszik. Ki kellett gombolnia a felső gombot az ingén.

– Ennyire nem kell megerőltetned magad.

– Megvan – kiáltott fel diadalmasan, majd megragadta a könyvet. Kissé kipirultan, de leírhatatlan mosollyal nyomta Draco kezébe a kötetet.

– J.R.R Tolkien: A Gyűrűk ura.

– Ez a neked való könyv.

– Nem hiszem.

– Hidd el, imádni fogod!

– Jó, de mi legyen a tét?

– Mosogatás.

– Mosogatás? – fintorodott el Draco. – Ez milyen tét?

– Ha te nyersz, én mosogatok, de ha én nyerek, akkor te mosogatsz.

– Miért nem valami izgalmasabb a tét?

– Főzés is lehetne, de nem akarom, hogy megmérgezz.

– Kackac… vicces vagy. Hidd el annyira nem vagyok reménytelen eset – nézett rá kihívóan.

– Én csak nyugalmat szeretnék magamnak.

– Megkapod.

– Helyes.

– Akkor elvonultam a könyvtárszobába olvasni – jelentette ki felhúzott orral.

Hermione mormolt valamit az orra alatt, ami erősen hasonlított az idióta szóra, de ezt a varázsló kegyesen figyelmen kívül hagyta miközben helyet fogalt az egyik fotelben, ami közel volt az ablakhoz.

Aznap Draco Malfoy megismerte Középfölde csodálatos világát. Lekötötte a történet sokszínűsége. Nem találkozott korábban a mugli irodalommal, de mostanság Hermione mellett olyan meglepetések érték, amire egyáltalán nem számított. Egészen estig olvasott, így sem boszorkányt nem háborgatta, sem a tisztításra váró edényeket.

hozzászólások: 0