17. fejezet
Pizzafutár

Hermione és Draco éppen a konyhában pakolták el a rengeteg mindent, amit a közeli boltból cipeltek haza. A varázsló kicsit morgott, amiért cipekednie kellett, de most kimondottan csendben volt a szokásos viselkedéséhez képest, miközben a boszorkányt figyelte, ahogy felnyújtózkodik a legfelső polcig. Az az eltökéltség az arcán – gondolta Draco, pontosan olyan volt, mint amikor egy igencsak nehéz vizsgán összpontosított. Nem mintha annyira figyelte volna az iskolában, de mostanság bőven kijutott neki ebből, és meg sem kellett erőltetnie magát.

– Kész – mondta Hermione, majd karba tette a kezét. – Minden a helyén van.

– Csodálatos.

– Megint a varázslat miatt vagy ilyen morcos? – kérdezte a lány, mintha egy durcás kisfiúval beszélt volna. Draco sóhajtott egyet.

– Inkább passzolj ide egy kis limonádét. Iszonyatosan meleg van.

– Igaz is – kezdte, miközben kivette a hűtőből a kancsót, aztán mindkettőjüknek töltött egy pohárral. – Át kellene öltöznöd valami kényelmesebbe.

– Ennél kényelmesebbe? – mutatott a rövid ujjú és tréningnadrág összeállításra. – Így is lazán vagyok felöltözve.

– Igen. Meleg van – magyarázta a boszorkány. – Hihetetlen, hogy mennyire szűklátókörű vagy. Te is felvehetnéd a térdnadrágodat.

– Nem – rázta meg a fejét. – Nekem jó így.

– Én nem erőltetek rád semmit sem. De az egy tréningnadrág rajtad.

– És?

– Semmi. Nekem mindegy, hogy mit csinálsz.

– Persze – forgatta meg a szemét Draco, aztán egy hajtársa kiitta a hűsítő italt. Mosolyogva könyökölt rá a konyhapultra. – Szeretsz öltöztetni, igaz?

– Dehogyis.

– Mióta itt vagyok elég sokszor vittél azokba a rémes ruhaboltokban vagy tévedek? – húzta el a száját Draco. – Rám adtad az a sok göncöt.

– Micsoda? Én csak mondtam, hogy mire van szükséged, te meg választottál. Ennyi történt – tárta szét a kezeit a boszorkány.

– El is higgyem?

– Mivel nem igazán vannak mugli ruháid, nem hagyhatom, hogy egész nyáron talárban járkálj vagy egyenruhában – sóhajtott fel Hermione. – De ezt már annyiszor megbeszéltük. Ne kelljen ezen végigmenni újra.

– Tudod az álláspontomat.

– Hát hogyne tudnám. Az illetlenül kivillanó lábujjak meg a többi – forgatta meg a szemét a boszorkány. – Nem értelek…

– Ne kezdj bele a szentbeszédbe, mert megfájdul a fejem!

– Neked fájdul meg a fejed? – nevetett fel Hermione. – Nekem lassan nyugtató kell, hogy tudjam kezelni veled ezt a helyzetet. Most már tényleg kezd elegem lenni. Minden nap egy lépés előre, aztán a következő nap két lépés hátra. Próbállak kedvelni, de nem hagyod, és az agyamra mész.

– Ugyan, ugyan, annyira nem gyötörtelek meg – mosolygott a fiú. – Nagy trauma ért, és muszáj valahogy levezetnem a feszültséget.

– Milyen jó is nekem, mert pontosan én vagyok az a balek, akin le tudod vezetni a feszültségedet. Megtisztelő és egyben iszonyatosan bosszantó…

– Nagyon is jó. És nem vagy balek.

– Merlin…

– Potterék…

– Nem, nem, nem. Fogalma sincs, mit akarsz mondani, de legjobb lesz, ha most befejezed. Még egyszer nem rángatsz bele ebbe a beszélgetésbe a barátaimról – figyelmeztette Hermione. – Valami más téma?

– Még gondolkodom – ásított egyet Draco. – Mi lesz a vacsora?

– Már gondoskodtam róla – közölte a boszorkány. – Hamarosan megérkezik.

– Mióta szokott az étel a saját lábán járni, és a konyhába jönni? – kérdezte kíváncsian. – Ugyan varázsló vagyok, de ez még a mi világunkban sem jön össze. Tudod vannak bizonyos törvények, szabályok…

– Ez amolyan mugli varázslat – nevetett fel Hermione. – Mindjárt jövök, addig, ha lehet ne csinálj semmilyen galibát.

– Pedig éppen valamit tönkre akartam tenni.

– Nem vagy vicces.

– De, de, majd idővel így fogod gondolni.

– Nem hinném.

Draco csak mosolygott. Hermione a fejét csóválta, majd elindult felfelé a lépcsőn. Addig a varázsló elhelyezkedett a kanapén, s bekapcsolta a tévét. Az utóbbi időben kezdett megbarátkozni ezzel a ládával, aminek még nem tanulta meg a nevét, de ezt mélyen titkolta a boszorkány előtt. Hamar váltott a csatornák között, mintha semmi sem tudta volna lekötni, aztán egy újabb főző műsornál kötött ki. Hirtelen csengettek. A varázsló felvont szemöldökkel nézett az ajtó felé.

– Majd én nyitom – hallotta a boszorkány hangját a lépcső tetejéről.

– Idehívtál valakit? – sziszegte a fogai között Draco. Szörnyen mérges volt, de amikor Hermionéra nézett… A boszorkányon most egy könnyű, mintás nyári ruha volt, haját felkötötte, arca enyhén rózsás vol.

– Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj.

– Most komolyan – kezdte, majd Hermione leintette.

– Maradj itt!

– Nekem te…

– Ah… – morogta mérgesen, majd kinyitotta az ajtót. Kilépett a ház elé a küszödre. Draco csak annyit látott, hogy egy magas, jóképű, fekete hajú, korukbeli fiú állt egy lapos dobozzal a kezében.

– Jó napot, meghoztam a…

– Zack? – kérdezte a lány.

– Hermione? – köszönt mosolyogva a fiú. – Ezer éve nem láttalak. De semmit sem változtál.

– Azért remélem igen – nevetett fel kissé elpirultan. Olyan bájos volt, ahogy ott állt. Teljesen zavarban. Így még Draco soha nem látta a boszorkányt. És ez nagyon nem tetszett neki. – Hogy vagy?

– Csak szebb lettél. Jól vagyok – bókolt neki Zack. – Visszajöttél a nyárra?

– Igen – mosolygott derűsen, majd a kis zavarát leplezve, letűrt egy tincset a füle mögé. – És te?

– Nyári munka – vonta meg a vállát. – Az egyetemre spórolok.

– Oh – hangjába egy kis irigység vegyült. Vajon ő mit tenne most, ha maradt volna a muglik között? Néha eszébe jutott ilyesmi. Ahogy a mosolygós, egykori osztálytársát nézte eszébe jutott a régi emlékek, a gyerekkori álmok. Már akkor is határozott elképzelései voltak a jövőre nézve, amiket felülírtak a varázsképességei.

– Nem tudtam, hogy ide költöztetek – csevegett tovább Zack. – Régen három utcányira laktatok innen.

– Igen, így van.

– Nem jöttél az osztálytalálkozóra – említette meg a fiú. – Pedig szívesen találkoztam volna veled.

– Sajnálom, tudod, messze van innen az iskola, ahova járok, és nem túl gyakran járok haza. Pedig szívesen találkoztam volna veletek. Ava és Sasha? Tudsz róluk valamit.

– Még mindig jóban vannak – mondta Zack. – Halasztanak egy évet, aztán elmennek Európába. Valamilyen körútra.

– De jó.

– Mázlisták – forgatta meg a szemét. – De én semmi pénzért nem halasztanék. Te is jövőre végzel, igaz?

– Igen, igen – bólogatott, majd idegesen eltűrt egy kósza, göndör tincset a füle mögé. De volt valami szomorúság, ami átsuhant az arcán.

– És hova akarsz menni?

– Áh, még nem tudom. Annyi lehetőség van.

– Tudom, ismerem ezt az érzést. De szerintem a jogi kart szeretni fogom.

– Úgy örülök – mosolyodott el őszintén. – Annyira kár, hogy nem tudtam a találkozóról.

– Ez nagyon sajnálom én is – lépett hozzá egy kicsit közelebb. – Sokszor gondoltam rád az elmúlt években. Kár, hogy nem futottunk össze hamarabb.

– Igen, nagyon-nagy kár – bólogatott a lány. Nem igazán tudta, hogy hogyan reagáljon erre a nyilvánvaló közeledésre.

– Meddig maradsz?

– A nyár végéig, aztán vissza kell mennem – magyarázta Hermione. Nem akart túlságosan is belemerülni a témába, hiszen egyrészről fájdalmasan érintette, másrészről annyiszor kellett hazudnia, hogy már ő maga sem tudta egy idő után számontartani, hogy kinek mit mondott. A varázsvilág, az igazság, senkinek sem tetszett volna. – Muszáj befejezni az évet.

– Én Oxfordban fogok továbbtanulni, ha minden jól megy. Nagyon remélem, hogy rajta van ez az egyetem a listádon – húzta széles mosolyra a száját. – Emlékszem még, hogy mennyit áradoztál róla.

– Komolyan emlékszel erre? – nevetett fel, majd megérintette Zack karját. – Biztosan az agyadra mentem.

– Dehogy is – rázta meg a fejét. – Szóval mik a tervek? Bővebben.

– Még nem igazán tudom, hol fogok továbbtanulni – válaszolta szégyenlősen a boszorkány – Lehet, hogy külföldön.

– Nincs komoly terved? Hermione Grangernek nincs konkrét terve?

– Látod, kicsit spontán vagyok.

– Megértelek – sóhajtott fel a fiú. – Eszembe jutott valami, persze csak, ha akarod. Még mindig néhányan összejárunk a régi csapatból. Mi lenne, ha eljönnél velünk valamelyik este?

– Én…

– De elmehetnénk kettesben is, ha gondolod.

– Hát…

– Van egy egészen jó hely nem messze…

– Hermione – szólalt meg bentről Draco, aki éppen ezt a pillanatot választotta, hogy ezt a randiszagú közjátékot meghiúsítsa. Kilépett a ház elé, ahol már nem rejtette el a Fidelius bűbáj. – Csak azt szerettem volna… Oh, bocsánat, megzavartam valamit?

– Nem… én csak… beszélgettünk – kezdte Hermione, viszont Draco mosolyogva kinyújtotta a kezét, s megelőzte a bemutatását.

– Rufus Black. Nagyon örülök – folytatta, majd szemtelenül átkarolta a boszorkány derekát a másik kezével és továbbra is derűsen vizsgálgatta az előttük álló fiatal fiút.

– Zack Stine – mutatkozott be. – Én is örülök.

– Zack ő az én…

– Barátja vagyok – közölte Draco, s egy hirtelen ötlettől vezérelve egy apró puszit nyomott Hermione arcára, akinek ettől lángba borultak az orcái. Itt állt teljes zavarban, két jóképű fiatal fiú társaságában, és ebből az egyiket legszívesebben megfojtotta volna.

– Szuper – nevetett fel Zack. – Viszont nekem rohannom kell még vagy egy millió helyre. Tessék, itt a pizza. Jó étvágyat!

Hermione felocsúdott a pillanatnyi zavarból, elvette a dobozt, majd Dracónak nyomta, aki ösztönösen megragadta, a boszorkány gyorsan fizetett.

– Ha meggondoltad magad, akkor nyugodtan hívj – húzta mosolyra a száját egykori osztálytársa.

– Rendben van – bólogatott Hermione, aztán még integetett Zacknek, mielőtt a fiú el nem süvített a robogóján.

A boszorkány elmélázva figyelte, ahogy egykori osztálytársa elszáguld. Draco még mindig szorongatta a pizzásdobozt, mintha az élete múlva rajta.

– Neked meg mi bajod van? – fordult rögtön a tejfölszőke varázslóhoz, aki megint úgy állt a bejárati ajtó előtt, mintha legalább egy világkatasztrófát előzött volna meg. Draco jelentőségteljesen megköszörülte a torkát.

– Hogy érted?

– Beszélgettem csak vele, te meg idejössz, hogy a pasim vagy és…

– Gondoltam le akarod koptatni – vonta meg a vállát Draco.

– Mégis miből… hogyan… Áhhh, Malfoy, megfojtalak!

– Keresztnevemen szólíts, kérlek!

– Idióta görény vagy Draco! – Nem mintha ez a mondat így jobban hangzott volna.

– Na, azért ennyire ne legyünk durvák – jegyezte meg teljes nyugalommal. – Megmentettelek egy rossz randitól.

– Befelé a házba!

– Úgy utasítgatsz, mintha az anyám lennél – mormogta, de ennek ellenére engedelmeskedett. Noha kissé megrettent, amikor Hermione teljes erejéből bevágta az ajtót.

– Oh, hála a magasságos Merlinnek, hogy nem vagyok az anyád – csattant fel a boszorkány dühösen. – Különben is minek avatkoztál bele?

– Nem jó, ha ilyesmibe belebonyolódsz – közölte nagy komolyan. – Romantikus kapcsolatba egy muglival?

– Miről beszélsz?

– Randira hívott.

– Mi közöd hozzá?

– Nos, minden, ami veled történik az hatással van rám is – elmélkedett Draco. – Én ezért mondtam le a csajozásról, hogy szemmel tartsalak, melletted legyek.

– Oh, szóval ezért nincs a házunkban tizenöt lány – csapott a homlokára Hermione. – Nem is tudom mit gondoltam, hogy mi baj lehet vele.

– Megköszönhetnéd.

– Hát persze – morogta. – Mi másért fognád vissza magad. Nem lehet, hogy azért, mert irtózol a mugli csajoktól?

– Bármelyiket fel tudnám szedni.

– Szóval bármelyiket? – tette karba a kezét. – Ne legyél nevetséges, Draco. Szerintem féltékeny vagy.

– Én? Féltékeny? Kire?

– Arra, hogy valaki nem rád figyel, hanem rám – vágott vissza a boszorkány. – Képzeld, van, akinek én is fontos lehetek.

– Túl sokat magyarázol ebbe bele – intett egyet Draco, majd megforgatta a szemed. – Nem elég neked erre a figyelem dologra Weasley és Potter?

– Te normális vagy, hogy ilyenek mondasz?

– Kifejtem.

– Kérlek.

– Amíg itt vagyunk, addig nem randizhatsz senkivel – kötötte ki Draco nagy komolyan. – Nem kell, hogy valaki megtudja, hogy itt vagyok, és még elmondja valakinek. Ez abszolút nem illik a terveinkbe.

– Zack egy mugli, te meg egy barom vagy.

– A randira visszatérve…

– Nem randizom vele – csattant fel a boszorkány.

– Sajnálom, de nem is fogsz.

– Nem sajnálod, és éppen ez a baj – vágta a képébe, aztán feltrappolt az emeletre.

– Hermione! – szólt utána Draco, de persze nem kapott választ. Mélyen sóhajtva úgy döntött ad még egy percet a boszorkánynak, mielőtt utána megy. Kinyitotta a dobozt, majd mélyen magába szívta a meleg pizza finom illatát. Nem bírt várni, mohón kivett egy szeletet, mit sem törődve a kezével, az evőeszközökkel, a szalvétával, aztán beleharapott.

– Nem is rossz – mondta félhangosan. Miután elfogyasztotta a szeletet, úgy döntött ideje folytatni a beszélgetést Hermionéval. Becsukta a pizzásdoboz tetejét, aztán kettesével szedte a lépcsőfokokat felfelé. Bekopogott az ajtón.

– Tűnj el!

– Miért van nekem deja vum? – csóválta meg a fejét, majd nekitámasztotta az ajtónak. – Be fogok menni.

– Sok sikert hozzá – kiabált ki a boszorkány.

– Ne csináld ezt! – morogta a varázsló. – Le fogsz gyengülni, ha nem eszel.

– Menj és nézd a tévét!

– Beszélni akarok veled – folytatta Draco, majd kinyitotta az ajtót. – Békével jöttem.

Hermione az ágyon ült néhány fénykép társaságában, és még mindig haragos tekintettel nézett a varázslóra. Draco nem tudta mire számítson, de maga előtt tartotta a pizzásdobozt, hátha így biztonságban lesz a testi épsége. A boszorkány elfordította a fejét, s tüntetően a képek tanulmányozásának szentelte a tekintetét. Egy régen elmúlt gyerekkor emlékei voltak előtte, ami egy másik életben történt.

– Szóval… – kezdte a fiú.

– Fogd be!

– Szeretnék beszélni veled.

– Ne szólj egy szót sem! Azzal mindkettőnket megkíméled – morogta a boszorkány. – Szerintem már éppen eleget beszélgettünk.

– Ezzel a randi dologgal…

– Na, elég volt ebből, Malfoy! – ripakodott rá Hermione. – Mégis, hogy képzeled, hogy beleszólsz az életembe?

– Tudod, hogy ez veszélyes. De…

– Hidd el én mérlegeltem! – csattant fel ismét. – Nem kell emlékeztetned erre. De megnyugodhatsz, nem fogok Zackkel találkozni. Remélem, hogy boldog vagy most már.

– Ha szeretnél, akkor menj nyugodtan – mondta Draco. – Majd kimagyarázod, amit mondtam. Nem nagy ügy.

– Nem fogok vele találkozni – jelentette ki a boszorkány.

– Miért? Kedvesnek tűntél, amikor beszéltél vele. Állandóan mosolyogtál.

– Ennyire megfigyeltél? – vonta össze a szemöldökét. – Hihetetlen vagy.

– Gonosz voltam. Sajnálom – morogta a varázsló, de csak félhangosan. Kissé kínos volt ezt kimondania. Nem mintha örült volna annak, hogy a boszorkányt egy másik sráccal andalog.

– Zack. Egy régi… barát – mondta Hermione. – Ennyi.

– Nekem nem úgy tűnt. Elmeséled?

– Nem volt ebben semmi szerelem – rázta meg a fejét a lány. – Nagyon jó barátok voltunk. Mindent együtt csináltunk. Álmodoztunk. Oxfordba akartunk menni. Két könyvmoly.

– És mi történt?

– Roxfortból levelet kaptam – vonta meg a vállát. – Egy ideig leveleztünk, de a távolság, a nehéz kommunikáció… Ezek megölik a barátságokat. Amikor hazajöttem az első év utáni nyáron… már semmi sem volt ugyanaz. A régi barátok eltűntek. Aztán más dolgok lettek fontosak.

– Potter és Weasley.

– Az embernek több barátja is lehet.

– Nekem is vannak barátaim – mondta Draco.

– Biztos?

– Ne legyél szemét! – figyelmeztette. – Azt hiszed, hogy csak a szent trió létezik az univerzumban?

– Crack és Monstro?

– És Zabini, és Nott – tette hozzá. – Persze nem az van köztünk, mint közted és a két hibbant töklámpás között.

– Jajj, hagyd már! – legyintett egyet a boszorka.

– Gondold meg azt a randit, Hermione.

– Nekünk most más a feladatunk – sóhajtott fel, majd leszállt az ágyról, összeszedte a fényképeket, aztán elpakolta őket. – Nem gondolhatok most magamra.

– Ne játszd nekem a mártírt! – emelte fel a hangját Draco. – Menj el a randira! Ne kelljen kétszer mondanom.

– Nem megyek.

– Mondom, hogy menj! – vicsorgott a varázsló. – Nyár van. Szünet van. Egy nyári flörtbe nem fogunk belehalni. Csak legyél jó kislány, és vigyázz az… erényedre.

– Te normá… Meg tudnálak ütni.

– Úgy, mint harmadikban?

– Most gyomorra mennék.

– Finom volt a pizza – érvelt Draco. – Jó, nem bánom menj el a sráccal, szexeljetek, aztán ennyi. Én nem ítélkezem. Szép emlék lesz mindkettőtöknek.

– Bunkó vagy!

– Neked is tegyen jót az ember.

– Idióta vagy. És különben is mi volt ez, hogy én a barátnőd vagyok?

– Rögtönzött ötlet volt – vonta meg a vállát Draco. – Mégis mit mondtam volna, hogy az unokatestvéred vagyok?

– Mondjuk.

– Hmm, nos, lehet az könnyebb lett volna. Bár nem akarok az unokatesvéred lenni – húzta ki magát önkéntelenül.

– Legközelebb ne csináld ezt!

– Én csak vigyázni akartam rád, ahogy Potterék szoktak.

Hermione egy pillanatig csak pislogott, aztán kitört belőle a nevetés. Annyira, de annyira nevetségesnek tűnt az egész helyzet. Malfoy soha az életben nem fogja megérteni, hogy egyáltalán mi zajlik közte és a barátai között.

– Komolyan ezt hiszed? – kérdezte hitetlenkedve. – Mintha nem lennék képes magamra vigyázni.

– Miért nem ezt csinálják? Vagy inkább körberajonganak?

– Nem – vágta rá. – Ők nem viselkednek úgy, mint valami területféltő nundu. És ne mondd, hogy ezt nem csináltad odakint. Ha szemmel lehetett volna ölni, akkor Zack már totálisan halott lenne.

– Mondom, vigyázok rád – közölte tagoltan a boszorkánnyal Draco. – Nem féltem a területemet. Nincs is itt nekem területem. Bár egyébként tudom mi a helyzet veletek.

– Oh, igen?

– Aha. Megvilágosodtam.

– Nocsak.

– Potter és Weasley még csak nem is tudják, hogy nő vagy – mondta ki Draco, mintha valami titkot árult volna el. – Mármint tudják, csak nem tudatosult bennünk, mert rémesen bénák. Ezért se jársz egyikükkel sem.

– Micsoda következtetés – horkant fel Hermione. – Köszönöm szépen! Ez a mai napra igazán jól esett.

– Szívesen. Én felvilágosultabb hagyok – sóhajtott. – Ezért is mondtam, amit mondtam.

– Mindig fejfájást okozol nekem, tudod?

– Ez egy istenáldotta tehetség. Csak mondom, hogy meggondoltam magam, és ha pasizni akarsz, akkor részemről rendben. Viszont, ha szex lesz, akkor szólj előre. Valamilyen jelzést kell kitenni az ajtóra. És nagylelkűen felajánlom, hogy alszom a kanapén.

– Jó, kezdheted is.

– Tudod a számát? – csúfolódott gonoszul.

– Nem akarlak látni, Draco.

– Ne csináld már! – forgatta meg a szemét.

– Ejtsük a témát! Bunkó vagy. Mondtam, hogy nem akarok semmit, de te nem hagyod abba. Ez egyáltalán… borzasztóan… Tapintatlan tuskó vagy – vágta a képébe. – Veled nem lehet normálisan beszélni.

– Ne már, Granger! – nyögött fel Draco. – Csak meg akarom könnyíteni a dolgokat.

– Ezzel nem könnyítetted meg. Csak mondom. – Soha nem volt még ennyire mérges. Még Harryre és Ronra se együttvéve.

– Akkor mit tegyek, hogy ne legyél mérges rám?

– Ne hozd fel ezt a témát még egyszer! – vágta rá Hermione. – És ezt komolyan mondom.

– Bocs.

– Jó.

Csend állt be a beszélgetésükbe.

– Tudod, nem a randi a baj.

– Hanem?

– Maga a jövőm.

– Ezt nem értem.

– Ha nem megyek Roxfortba, akkor most Zack és én együtt készülnénk Oxfordba. Mindig is erre vágytam. Eddig nem tudtam, hogy ez a lehetséges jövőm hiányzik, mert annyira boldog voltam Roxfortban. Úgy éreztem van helyem a varázsvilágban. De most minden annyira… de annyira kusza. Mindig volt tervem a jövőre, mindig – válaszolt a boszorkány. – És… te ezt nem értheted.

– Mert az enyém nem tört össze? – vágta rá a varázsló. – A vén kígyó visszatérése összetörte az én álmaimat is. Megfizetnék neki. De tudnom kellene, hogy mi az, amit ti tudtok, hogy ezt meg tudjuk tenni. Mi az az aduász? És nekem ne mondd, hogy Potter, mert akkor most azonnal elhúzok innen.

Szúrós tekintettel néztek egymásra. Mindketten dühösek voltak. A boszorkány nem válaszolt a varázslónak, majd mind a ketten mély hallgatásba burkolóztak. Hermione időközben elvett egy szelet pizzát, és duzzogva megette az ágy szélére ülve. Draco eközben tisztes távolságból figyelte. Megint felbosszantotta. Nem akarta, vagyis talán az egyik része igen. Komolyan semmi ötlete nem volt hogyan tudná a boszorkány kiengesztelni. Elszúrta. Ráadásul újra kicsúszott a száján, hogy elmegy. A tekintet, ahogy a lány ránézett… Elfogta a szégyenérzet. És semmi olyasmi nem jutott eszébe, amivel ne robbantana ki újabb veszekedést.

– Megvannak a bájitalok, amiket most is el tudunk készíteni – váltott témát Hermione. Aztán felvette a listát, majd átnyújtotta a mardekárosnak. – Ezekhez van elég hozzávalónk. Kiszámoltam.

– Szóval akkor túl vagyunk a veszekedésen? – nézett rá oldalra fordított fejjel.

– Ne is hozd szóba! – emelte fel a boszorkány a kezét. – Fontos dolgokkal kell foglalkozunk.

– Csinálom én – jelentkezett Draco a feladatra. Átfutotta a listát. Leginkább elsősegély bájitalok voltak rajta, aztokból is az egyszerűbbek.

– Biztos?

– Igen – bólogatott. – Jót tenne. Te pedig dolgozhatsz addig valami máson. Persze, ha csak nem probléma.

– Összegyűjtöm a bűbájokat, amiket meg kell tanulnunk – folytatta a boszorkány. – Majd, ha készen vannak az alap bájitalok, akkor áttérhetünk az átkokra.

– Kellene találnunk egy helyet, ahol gyakorolni is tudunk – szólalt meg Draco. – Ezt nem viccből mondom.

– Rendben, rendben – bólogatott, majd gondolkodok rajta. – Mit gondolsz még mindig rajtad lehet a nyomjel?

– Nem hiszem – rázta meg a fejét a fiatal varázsló. – De elfogadom, legyünk óvatosak.

– Oké. Aprítsak hozzávalókat?

– Nem baj, ha ezt egyedül csinálom? – tette fel a kérdést. – Ezek egyszerűek. Fél kézzel is meg tudom ezeket főzni. Most nem akarok tovább kutatni.

– Rendben – egyezett bele a lány.

– Tudod, lassan meg kell ejtenünk egy fontos beszélgetést – szólalt meg Draco. – Nem hiszem, hogy ezt tovább tudnánk halogatni.

– Igen, igen. Tudom.

– Akkor?

– Még nem készültem fel rá – válaszolt a boszorkány. – Nem halogatom már sokáig, csak… adj még egy kis időt.

– Megy az idő. Megy az idő – játszotta a vészmadarat Draco.

– Tudom.

– Jó, mutasd meg hol állíthatom fel az üstöket a garázsban.

– Üstöket?

– Van nálam két mobil üst – vonta meg a vállát.

– Miket tartasz még abban a ládában? – kérdezte.

– Hidd el, nem akarod tudni – vigyorgott rá a fiú.

hozzászólások: 2

by Katka @ 09 Aug 2023 11:21 pm

Nem akar végre ez a két tökkel ütött összejönni és entyempentyélni egy jót? Mindketttőre ráférne, amilyen frusztráltak! 😅

by Nyx @ 10 Aug 2023 07:28 am

Lehet, hogy igazad van. Majd eljutunk oda is, de ahhoz még kell egy kis idő