18. fejezet
Bájitalok

Órákkal később Draco megtörölte a homlokát. Szörnyen meleg volt a helyiségben, és ezt az üstök alatt rotyogó főzet sem könnyítette meg. Máskor egy bűbájjal elintézte volna, de most… erre nem volt lehetősége. Mélyen magába szívta főzetek zamatos kipárolgását. Mindig imádta ezeket a fanyar, olykor szúrós, máskor édes illatokat. Bájitaltannak sok-sok olyan szépsége volt, mint nem mindenki tudott értékelni. Ebben Pitonnak valóban igaza volt. Kár, hogy a jó professzor mindig is utálta a munkáját, vagy csak a diákokat, esetleg mindkettőt. Ez most nem igazán számított Dracónak. Megalkotni egy bájitalt, hogy akkor és ott hasson, mikor kell igazi művészet volt. Megtalálni az alapanyagokat, helyesen megfőzni egy főzetet, igazi kihívás. Az ifjú varázsló erősen koncentrált, hogy a megfelelő időben tegye bele a következő hozzávalót. A garázsban rendezkedtek be, felállították az összes üstöt, amit lehetett, így egyszerre több varázsitalt is készülhetett.

Mivel nem nagyon volt lehetőségük arra, hogy újat főzzenek, így elsőre sikerülnie kellett minden bájitalnak. Ezek nem jelentettek túl nagy gondot a varázsló számára, hiszen ezeket már ezerszer megfőzte. Némelyiket kissé tovább is fejlesztette. Draco nem akart csalódást okozni, így annyira odafigyelt, mint eddig még soha. Megkeverte az egyik főzetet, a színe rendben volt. A bájitalt illata betöltötte a helyiséget. Kicsit édesekés, némileg émelyítő. A varázsló elégedett volt az eredménnyel. Aztán a következő üsthöz lépett.

Hermione éppen akkor nyitott be a garázsba, amikor Draco beletette az utolsó hozzávalót, és megtörölte a homlokát ismételten.

– Hogy haladsz? – kérdezte, bár ő maga is látta, hogy egészen jól. Csak a bájitalok összekeveredett illata cseppet sem volt jó hatással rá, egyből enyhén szédülni kezdett tőle. Láthatóan az egykori mardekárost ezt egyáltalán nem zavarta.

– Minden rendben – vonta meg a vállát a varázsló. – Nemsokára bele lehet tölteni az üvegbe az első adagot. Körülbelül harminc adag kijön belőle. Ha jól számoltam. Remélem, van elég fiolád.

– Jól van – bólintott a boszorkány. – Igen, igen, mindenféle fiola méretből van bőségesen. Sőt szerintem a szüleimnek is vonnak ilyenek itthon. Elég jól néz ki, sőt szerintem ez egy kiválóan megfőzött zúzódás gyógyító bájital.

– Jobban sikerült, mint a vizsgán – húzta ki magát Draco, aztán csak elmosolyodott. – Bár azon is simán átmentem.

– Van érzéked hozzá.

– Szerinted.

– Tényleg van. – Hermione mély levegőt vett. – Ha jobban odafigyeltél volna Pitonra, akkor még jobb is lehetett volna az iskolában.

– Nem az számít most, hogy kinek milyen jegyei vannak – jelentette ki színtelen hangon. – A lényeg, hogy működjön a bájital, és a lehető legtökéletesebben készítsük el. Más most nem számít.

– Valóban így van.

Egy kis csend állt be a beszélgetésükben. A tűz pattogva égett az üstök alatt. Hermione megnézte mindegyiket. Meglepően jól haladt velük Draco.

– Ki kell szellőztetni – mondta a lány végül. – Nagyon rossz ez a szag, felfordult tőle a gyomrom, és szerintem egy kicsit meg is szédültem.

– Tudom – helyeselt Draco. – Azért itt más, mint lent a pincében.

– Ez igaz – mosolyodott el a lány. – Egy főzetünk már van. Kinyitom az ablakot.

– Bizony, egy főzet készen van – szólalt meg Draco. – A többinek még órák kellennek. A hármas bájitalnak három napig kell lassú tűzön rotyognia.

– Az mi lesz?

– Kisebb belső sérülésekre, vérzésekre. Néhány méreg ellen is hatásos. A könyvben találtam, amit elhoztam a zárolt részlegből. Nemcsak veszélyes bájitalok vannak benne. Szóval nagyobb hasznunkra lesz, mint arra korábban számítottam.

– Ez remek.

– Összeírtam pár bájitalt – váltott témát Draco.

– Máris?

– Kicsit talán rögeszmés lettem, itt melletted. – Összetalálkozott a tekintetük, aztán a fiú csak felnevetett. – Olyasmiket hozol ki belőlem, amikről nem is tudtam. Végén kiderül, hogy én is valami könyvmolyféle tanulásmániás vagyok.

– Komolyan? – nézett rá fél szemmel Hermione, miközben kinyitotta az ajtót is. A friss levegő áramlott be a helyiségbe. Mindketten mélyet lélegeztek.

– Ha nem révedek, akkor nincs túl sok időnk – jegyezte meg Draco komoran, aztán kicsit elmosolyodott. – Nem vesztegethetjük azt, amiből kevés van. Mindenre figyelni kell, mindent meg kell tervezni. Ez a szokásos dolgoknál sokkal-sokkal fontosabb. Nem hibázhatunk.

– Igazad van – sóhajtott fel a boszorkány. – Miket írtál fel?

– Erősítő főzet, éhség elleni bájital, vérpótló, agyrázkódás gyógyítására, gyomorvédő. Fertőzésgátló, ez lenne a legfontosabb, mert ha tényleg annyi ideig bujkálni fogunk, akkor jobb, ha immunitást szerzünk. És be kell szereznünk némi pótcsont rapidot. Azt az életben nem fogjuk megfőzni. Baromi összetett a receptje.

– Ez mind RAVASZ szintű bájital – bólogatott Hermione. – Amivel igazán nincs is probléma. A hozzávalókkal annál inkább. A legtöbbhöz szerintem nincs meg itt minden. Még a közeli erdőben sem. Pótcsont rapid nem gond, majd, ha az Odúba érünk kérek.

– Azt mondják, de lehet, hogy ez egy kicsit pletyka, hogy te mindig előre tanulsz – nézett rá fél szemmel Draco. Hermione arcán halvány pír jelent meg. – Szóval a RAVASZ nem lesz akadály szerintem.

– Azt hiszed, hogy mindent tudok?

– Aha, erre építettem az egész tervet. Hermione Granger minden tud – jelentette ki, miközben megtörölte újra az arcát. – A korának legeszesebb boszorkánya. Úgyhogy rajtad a világ szeme.

– Ez remek – szólalt meg a boszorkány, aztán idegesen a körmét kezdte rágni. – Ezt a te szádból hallani…

– Mi a baj? Megsértődtél?

– Még szép, olyan boszorkánynak állítottál be, aki… Mindegy.

– Arra utaltam, hogy okos vagy – sóhajtott fel Draco. – Ezt nagyon sokan bóknak szokták gondolni. Egyébként én is meg tudom csinálni némelyiket. Nem vagyok kutyaütő mágus. Lehet, hogy szerencseüstöm nincs, de azért elboldogulok.

– Oh, persze. Egyedül megfőzöl egy rettentően bonyolult bájitalt.

– Meg fogom próbálni – jelentette ki a varázsló határozottan. – Ez most más, mint a suliban. Ez a való élet. És szükségünk van százfűlé főzetre is.

– Oh, naná.

– Kételkedsz benne.

– Egy hónap kell az elkészítéséhez – tette karba a kezét Hermione. – Csak úgy mondom.

– És meg sincs a recept.

– De megvan – sóhajtott fel, majd karba tette a kezét.

– A zárolt részlegben van az a könyv, amiben benne van. Úgy tudom, hogy nem forog közkincsen a recept sem. Hacsak nem vagy auror. Ezzel komoly bájitaltudás kell.

– Leírtam a receptet – mondta a lány, vagyis igazán le fogja, mert megjegyezte az egészet, viszont nem akarta megint hallani a fiútól, hogy „Hermione Granger mindent tud”, idegesítő lenne.

– Leírtad?

– Igen. Főztem is.

– Ühüm, mintha már erről beszéltünk volna.

– Mindegy. Megvan a recept. A kérdéses dolgokat, ha beszerezzük, akkor meg tudom csinálni. Nem probléma – jelentette ki a boszorkány.

– Akkor nincs probléma.

– De van probléma. Nincs hozzá meg minden, és nem sétálhatunk be az Abszol útra, Draco. Ezt hogyan oldjuk meg.

– Van egy ötletem.

– Kíváncsian várom.

– Kutattam tovább a ládában, és találtam egy hirdetést. Először eszembe se jutott, hogy az Abszol úton kívül is beszerezhetjük, amit akarunk, de talán ez jobb ötlet lenne. Hallottál már a Hold udvarról? – tette fel a fogós kérdést.

– Ismerős – válaszolt a lány. – Valahol olvastam róla, de soha nem voltam még.

– Az egyik legnagyobb varázslópiac. Ott beszerezhetjük azt, amire szükségünk van. Sőt igazság szerint még többet is. Én egyszer voltam ott a szüleimmel – mesélte Draco. – Őrületesen sok minden van ott.

– Elgondolkodtató.

– Elég távol van a szokásos helyektől – folytatta az érvelést. – Vegyes réteg látogatja a varázsvilágnak. Mondhatjuk biztonságos is, mert hát senki se akarja nyíltan elkötelezni magát egy és másik oldal mellett, megjegyzem a háborúig ez biztos így lesz, bár tudjuk az adott szó mennyire könnyen megszeghető. Úgyhogy vigyázni is kell némileg, de szerintem megpróbálhatnánk.

– Gondolod?

– Megvannak a dugigalleonjaim. Fantasztikusan alkudozom. És mellesleg megnyerőbb vagyok, mint azt gondolnád. Szóval miért ne? Sokkal egyszerűbb lenne, mint végigjárni a környéket alapanyagok után kutatva. Van olyan, aminek sok idő kell, hogy fel lehessen használni, főleg, ha nem használhatunk mágiát. – Draco érvelése bosszantóan helytállónak bizonyult. – És szerintem a környéken szinte elképzelhetetlen, hogy meglenne minden hozzávaló. A növények talán, de a többi.

– Bosszantóan igazad van – sóhajtott fel Hermione. – Egy csomó bájitalhoz varázslények is kellenek, amiket nem hiszem, hogy találunk itt a környéken.

– Varázslat nélkül egyetlen egyet sem vagyok hajnaldó megölni – jelentette ki Draco.

– Mert te varázslattal szoktál? – kérdezte a lány.

– Kegyes halál – vonta meg a vállát. – Egy nagyobb jóért. De nem vagyok hajlandó szenvedést okozni senkinek, ha nem muszáj.

– Jó, menjünk, szerezzük be, amit kell.

– Én is így gondolom.

– És ha felismernek?

– Botorság lenne, ha azt mondanám, hogy engem mindenki ismer a varázsvilágban.

– A hajszínedből meg tudom mondani, hogy Malfoy vagy – jegyezte meg Hermione, aztán karba tette a kezét. – Vagy tévedek?

– Átok és áldás…

– Akkor?

– Álcázom magam. Kinek tűnne fel két végzős kamasz? – tárta szét a kezét. – Eljátsszuk, hogy turisták vagyunk, vásárolgatunk aztán visszajövünk. Nem igazán beszélgetünk senkivel, hanem el leszünk foglalva a saját kis világunkkal.

– Csak nem azt akarod mondani, hogy ezt is kitervelted már?

– Dehogynem. A legjobb lesz, ha eljátsszunk egy szerelmespárt. Csók nem kell, szóval nem vágj ilyen ijedt képet. Megfogod a kezem, andalgunk, miközben nevetsz a vicceimen. Ennyi. Így a bólintér se fog hozzánk szólni.

– Merlinre! Jó, legyen, ahogy akarok. Hogyan akarod álcázni magad?

– Levágom a hajam, már így is esedékes, bár varázslat nélkül talán nem kellene nekiállni – ötletelt Draco. – De az is jó, ha az első adandó alkalommal megváltoztatom a színét. Te meg rám varázsolod azokat a ragyákat, amiket a múltkor. Lehet, hogy a természetes vonzerőm sérülni fog, de attól még baromi jól el tudom adni magam.

– Nem is tudom – harapott az ajkába Hermione. – És ha engem is felismerhetnek.

– Nem fognak.

– Mert engem senki sem ismer?

– Nem, hanem azért, mert neked is lesz egy álcád – magyarázta a fiatal mágus. – Egyenesítsd ki a hajad. Hidd el, ha ezt megcsinálod, akkor már nem lehet rádismerni.

– Lehetetlent kérsz.

– De komolyan. A karácsonyi bálon fel sem ismertelek – mondta Draco, aztán kihúzta magát, aztán álmodozva nézett a lányra. – Akkor biztosan csináltál valamit a hajaddal és az arcoddal, szóval most is megtehetnéd. Csak most ne legyen ennyire feltűnő.

– Öt órán keresztül szenvedtem vele, mire olyan lett. Nincs időnk ilyesmire.

– Majd segítek.

– Fodrász vagy? – kérdezte Hermione.

– Évek óta magam csinálom a saját hajam – jelentette ki fellengzősen. – Láttál már valaha slamposnak?

– Most?

Draco végignézett magán, aztán megforgatta a szemét. Végignézett magán. Hát igen, most egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha jól akart volna festeni. Sőt valószínűleg a bájital mellett ő maga is bűzlött.

– Bájitalt főztem.

– Oké – mondta a boszorkány. – Visszatérve az ötletre szerintem…

– Megmutatom a térképen. – Draco közvebágott, elővette a farzsebéből, aztán átadta Hermionénak. A boszorkány felsóhajtott. – Mit mondasz?

– Messze van – szólalt meg végül. – Túlságosan is messze.

– Hoppanálással nem, sőt baromi közel van.

– És honnan hoppanáljunk?

– Hol laknak itt a közelben varázslók és boszorkányok?

– A városban – válaszolt Hermione. – Nem tudom pontosan hol.

– Ott nem szúrják ki, ha varázslatot használunk. Ha mégis, akkor már messze járunk. Minél közelebb leszünk másokhoz annál kevésbé lesz feltűnő, ha mágiát használunk. Bár te is tudod, hogy mi az álláspontom. Ha mégis rajtam lenne a nyomjel, akkor kiderül. De majdnem biztos vagyok benne, hogy nincsen.

– Oh, Merlin, akkor is nagyon kockázatos. Nem akarom, hogy idő előtt lebukjunk. Akkor lőttek az egész akciónak, szóval ezt okosan kell megtervezni.

– Talán egy kicsit kockázatos – bólintott Draco. – De nem tehetünk mást. A lehető legjobbat kell kihoznunk ebből a helyzetből. Kellene végre valami infó, hogy mi történik a varázsvilágban.

– Igen, információknak híján vagyunk.

– A barátaid se jelentkeztek.

– Nem is akartam, hogy jelentkezzenek – rázta meg a fejét. – Mondtam is ezt-azt nekik. Persze semmit se tudnak konkrétan… szóval rólad semmit. Csak annyit, hogy a családom ügyeit el kell rendeznem, és majd én fogok jelentkezni, ha ez megtörtént.

– Értem.

– Nem akartam még több hazugságot – mondta a boszorka.

Hermione mélyen felsóhajtott. A varázsló közelebb ment hozzá, aztán megérintette a vállát. A lány testét átjárta a bizsergés. Felnézett a fiúra, egyenesen a szürke tekintetébe.

– Gondold azt, hogy ez egy kirándulás – szólalt meg Draco. – Csak egy egyszerű kiruccanás, mintha lemennénk Roxmortsba.

– Igyekszem.

– Azt, hogy időnként bebuszozunk a városba az sem volt veszélytelen.

– Jó – adta be a derekát végül. – Amúgy is kezdenünk kell magunkkal valamit. Írj egy listát, hogy mik kellenek. Én is megírom az enyémet. Ha nem szerezzük be a hozzávalókat, akkor amúgy is lőttek a tervünknek. Amiket felsoroltál bájitalokat, azokhoz idő kell. És különben is gyanús lenne, ha ilyeneket csak úgy elkezdenénk felvásárolni.

– Már megvan a listám.

– A legszükségesebbeket hozzuk el – jelentette ki a boszorkány. – Nem vet fel a varázspénz.

– Nekem is van valamennyi. A dugikészletemet elhoztad, és azzal együtt már egészen szép vagyonunk van.

– De akkor is csak a legszükségesebbeket vehetjük meg – kötötte az ebet a karóhoz Hermione. – Nem tudjuk ez meddig fog tartani. És minden tartalékunkra szükségünk lesz.

– Mit gondolsz meddig fog ez tartani? – kérdezte a varázsló.

A lány az ajkába harapott, ezt még egy királygömbből is nehezen tudta volna ezt megjósolni. Félt attól, hogy ez évekig eltarthat. Végül úgy döntött, ha már Dracóval olykor őszintén tudtak beszélni, akkor most sem fogja ezt a szép szokást felrúgni.

– Nem vagyunk hosszútávú háborúra berendezkedve – mondta végül. – Könnyedén erős csapást mérhet ránk a sokkal jobb anyagi helyzetben lévő ellenség. Ráadásul ők egy komplett egység. Biztosan toboroznak már, még ha ezt nem is nyíltan teszik.

– Igen…

– Szóval vagy sikerrel járunk, vagy irtózatosan ráfaragunk.

– Akkor nem kapok tizenkét darabos csokibéka csomagot?

– Nem, sajnos – rázta meg a fejét Hermione. – De ha le tudod alkudni az árát, akkor felőlem nem gond.

– Beszéljünk a komoly dolgokról.

– És pedig?

– A horcruxokról.

– Draco…

– Már ideje.

Hermione megrettent. Csend állt be a beszélgetésükbe. Csak álltak ott, mintha mindkettejüket egy-egy sóbálvány átok találta volna el.

– Tudom – szólalt meg Hermione.

– Menjünk ki a kertbe – javasolta Draco. – Itt túlságosan is eltompít minket a bájitalok illata.

– Rendben – adta be a derekát a lány.

Mindketten kimentek a délutáni napsütésbe. Az ég kék volt, egyetlen egy felhő sem takarta az eget. Szép nap – legalábbis a fiúnak ez jutott eszébe róla. Túlságosan is szép nap, egy ilyen nehéz és sötét témához. De talán pontosan ez a fény kellett ehhez. Draco a medencéhez sétált, levette a papucsát, aztán belelógatta a lábát a kellemesen meleg vízbe.

– Sokáig kerülgettük a témát – szólalt meg Draco.

– Nézd…

– Nem kell elmondanod még egyszer, de mostantól nyílt lapokkal kell játszanunk. – Miközben a varázsló beszélt, Hermione a vízgyűrűket figyelte a medence vízében, amiket Draco lába felkavart. Ő csak simán leült az egyik közeli nyugágyra. – Bíznunk kell egymásban.

– Furcsa tőled ilyesmit hallani. – Tovább figyelte a vizet, ami most már erősebben hullámzott.

– Nem vagyok bolond – sóhajtott fel Draco. – Belátom, ha valamit másképp kell csinálnom. Ez az egyik. Talán, amikor megmentetted az életemet akkor megváltozott bennem valami.

– Jaj, ne kezd ezt megint!

– Tudom, hogy szereted ezt a témát – nevetett fel a varázsló. – Mágikus szerződés van köztünk.

– Én nem érzem azt az eltéphetetlen köteléket – rázta meg a fejét Hermione, majd ő is lerúgta a papucsát, aztán ő is követte Draco példáját. Most már egymás mellett ültek, alig pár centire egymástól.

– Ez nem olyan, amit érzel. Ez olyan, amit egyszerűen betartasz – nyögött fel a fiú fáradtan. Hogyan is tudná ezt elmondani? Ez mélyen gyökerezett benne. Akármivel is fenyegetőzött, akármit is mondott, tartozott a boszorkánynak. Ezt pedig nem lehet visszafizetni. Galleonokkal nem. Csak tettekkel, önzetlen tettekkel. Annyira meg akart ettől szabadulni, és igazán mégse akart. Ez a kettőség már jó ideje harcolt benne. Ezt pedig a legkevésbé sem akarta megosztani a lánnyal. – De minek is magyarázom?

– Nem tudom.

– De térjünk vissza az eredeti témához.

– Azon gondolkodtam, hogy nem kellene ezt akkor megbeszélnünk, amikor találkozunk Harryékkel?

– Ne csináld ezt! – csattant fel elkeseredetten. – Neked és nekem kell erről beszélnünk először. A haverjaiddal lesz egy köröm. És az egy kemény kör lesz. Mire velük értelmesen, felnőtt módjára tudunk beszélni, ahhoz el kell telnie egy kis időnek.

– Merlin.

– Szerinted? Nem áltatom magam. Azok ketten hidd el nekem, hogy semmire se készülnek, mert tőled várják a megoldást – mondta, miközben széttárta a kezeit. – Neked nagyon kell egy szövetséges.

– És te lennél az?

– Ki lenne jobb, mint az az ember, aki a lekötelezetted? – vigyorgott, majd megveregette a mellkasát. – Nekünk együtt kell működnünk. Jobban, mint a barátaiddal valaha.

– Jesszusom! – szólalt meg Hermione. – Néha kimondottan félelmetes vagy.

Draco csak megforgatta a szemét.

– Aha. De mennyire az vagyok.

– Más vagy, mint amilyennek gondoltalak – mondta a boszorkány. – Sokkal, de sokkal másabb.

– Talán jobb ember leszek ettől – vonta meg a vállát hanyagul. – Vannak dolgok, amiket most másképp látok. De ezt most hagyjuk.

– Félek, oké? – vallotta be a boszorkány. – Ez az egész téma teljesen kiborít.

– Nem is akarod tudni, hogy honnan tudom?

– De igen, csak erről beszélni – sóhajtott fel Hermione –, nem olyan könnyű.

– Mert amire készülünk az könnyű? – tette fel a kérdést a varázsló.

– Nem – rázta meg a fejét. – Egyáltalán nem.

– Akkor beszélnünk kell végre róla – tette karba a kezét. – Ennek most már itt van az ideje. Nem akarok tovább játszadozni.

– Kapok még egy napot? – kérdezte a boszorkány. – Csak a mait.

– Rendben… legyen, ahogy akarod – bólintott a varázsló, aztán nem bírta tovább levette a pólóját. A ragyogó napsütés megérintette a bőrét, és a kissé hideg szellőtől megborzongott, libabőrös lett. Hátrahajtotta a fejét, aztán mély lélegzetet vett. Hermione figyelte őt. Az apró hegekkel, a Sötét Jeggyel, és az egyre hosszabb tejfölszőke hajával olyan más volt. – El kellene mennem futni – mondta végül, aztán kizökkentette a boszorkányt a mélázásból.

– Futni?

– Aha. Szerintem neked is jót tenne.

– Oh.

– Hiányzik a kviddicsedzés – szólalt meg a varázsló. – Kiléptem a csapatból, mert… tudod miért. Pedig az segített gondolkodni.

– Itt nem igazán van lehetőség repülésre.

– Azokat, amiket csináltunk az edzésen az nem csak repülés – válaszolt egy sóhajjal. – Meneküléshez jobb, ha testileg is felkészülünk.

– Te jó ég! Ki vagy te, és mit csináltál Draco Malfoyjal?

– Nem akarok gyenge lenni – rázta meg a fejét. – Nincs ebben semmi. Használhatom a medencédet?

– Igen. Tudsz úszni?

– Kímélj meg az ilyen hülyeségektől, Hermione – jelentette ki a lehető legnagyobb önelégültséggel. – Persze, hogy tudok. Micsoda kérdés.

– Jól van, jól van – védekezett. – Nem tudom, hogy ti varázslónak születettek miket tudtok és minket nem.

– Szerinted mit csináltam volna egész gyerekkoromban? Ültem a házitanító mellett, aztán kertitörpékre vadásztam? – horkantott fel. – Vagy csak ültem egy sarokban, aztán varázskönyveket bújtam.

– Bocsánat.

– Elfogadom. Bár nincs fürdőcuccom, így azért nem tudok csobbanni egyet – vonta meg a vállát. – Mindegy, csak egy ötlet volt. Ráadásul még nincs olyan meleg.

– Meg lehet oldani mindegyiket. Ezt a medencét lehet fűteni, ha kell – mondta Hermione, és nem akart gondolni arra a villanyszámlára, amit ezzel okoznak, de pillanatnyilag tényleg egy-két nap kellemes nyárra vágyott. – Legközelebb, ha megyünk boltba, akkor vehetsz magadnak egy fürdőgatyát. Addig pedig fürödj mondjuk alsógatyában.

– Belőled minden jóízlés kiveszett – emelte az égre a tekintetét a fiatal varázsló. – Tudom milyen történeteket olvasol, szóval nem is kell ezen meglepődni. Mégis alsógatyában? Ez cseppet sem illendő egy hölgy előtt.

– Eltakarja, amit el kell – világított rá Hermione. – És miattam ne aggódj, el fogom kerülni a hátsókertet.

– Dehogy is lesz jó – forgatta meg a szemét. – Illendőség.

– Sajnálom, hogy a Malfoy címeres alsógatyáid nincsenek felkészülve az ilyes eshetőségekre. Esetleg legközelebb majd jelezd a szabónak, hogy ilyen hirtelen támadt fürdőzésekre is készítsenek fel.

– Nincs rajta a címer. Mégis mit képzelsz?

– Ja, bocs. Egy alsógatyára nem tesznek rá ilyesmit – mondta, majd a homlokára csapott. – Hogyan is gondolhattam ilyesmit.

– Maradok a jóízlés határain beül. Neked is ezt javaslom.

– Nyugodj meg! Én nem akarok fehérneműben előtted mászkálni.

– Ezt igazán helyesen teszed – jegyezte meg a varázsló, mintha ő maga lenne az erényesség és az illendőség megtestesülése.

– Megint össze akarsz velem veszni – nyögött fel. – Próbálok neked kedvezni, de valahogy mindig kihozod belőlem a legrosszabbat. Felőlem akár meztelenül is fürödhetsz, csak szólj előre, hogy bezárkózhassak.

– Ha tovább folytatjuk ezt, akkor lehet inkább így fogok beugrani, ahogy vagyok.

– Csak tessék – intett neki Hermione, majd. – Engem nem fog zavarni.

– Most meg hová mész?

– Még nem végeztem a listámmal – fújt egyet. – Azt szeretném befejezni, aztán lazulunk egyet este.

– Miért?

– Mert valahogy meg kell barátkoznom veled – forgatta meg a szemét a boszorkány.

– Elhívsz randira?

– Mi? Dehogy! – hördült fel. – Egyelőre csak… áh, nem mondom el, hogy mi lesz, majd kitaláljuk.

– Rendben. Akkor nem zavar, ha meztelenül megyek fürdeni?

– Draco…

– Jó, jó – mondta, aztán elindult úgy, ahogy volt, és belecsobbant a medencébe. A lány ösztönösen elindult utána, de amikor a mardekáros felbukkant a víz felszínén, megkönnyebbült. Túlságosan is sokat kellett volna magyarázkodnia, ha mégis megfulladt volna. És most már egy egészen kicsit hiányzott volna a jelenléte. De ezt csak halkan, és csak magának ismerte be.

Draco elégedetten vagy a hideg víztől kiáltott fel:
– Ez iszonyatosan frissítő.

– Helyes, legalább lehűti valami azt a hülye fejed – szólalt meg félhangosan Hermione.

– Mit mondtál?

– Hogy élvezd a vizet – kiáltott hangosabban.

– Igyekszem. – Majd úszni kezdett.

– Soha többet nem hozok haza pasit – ígérte meg magának a lány, mielőtt visszament volna a nappaliba. Dracónak pedig hagyta, hogy tovább úszkáljon.

hozzászólások: 0