20. fejezet
Moziest

A séta után egy ideig mindketten újra a saját világukba vonultak vissza. A nap olyan titkokat, változásokat hozott, amikre egyikük sem számított. Ezeket meg kellett emészteniük. Ez pedig nehezebben ment, mint ahogy először gondolták. A felfedett titok ott keringett körülöttünk a szinte idegesítő, pattanásig feszülő csendben.

Draco megpróbált időt adni Hermionénak, de végül nem bírta tovább. Muszáj volt a közelében lennie. Különösebb okot nem tudott volna mondani, ugyanakkor csak meg kellett tennie. Valahol reménykedett egy újabb beszélgetésben. Mégha ez nem is most, hanem valamikor máskor történik meg.

– Készülsz valamire? – kérdezte Draco. Eddig a kanapén olvasott a nappaliban, de amikor meghallotta Hermione motoszkálását a konyhából, feltérdelt az ülőalkalmatosságra, aztán izgatottan a konyhapult felé nézett.

– Arra gondoltam – kezdte a boszorkány –, hogy valami nagyon mugli dolgot kellene ma este csinálnunk. Aminek semmi köze a bűbájos problémákhoz, amikkel leterheljük magunkat.

– Nos, ez egészen jó ötlet. Zsong a fejem.

– Nekem is – vallotta be Hermione. – Mióta elmondtad ezeket azóta nem is bírtam megállni.

– Én ettől egy kicsit megkönnyebbültem. Ezt valószínűleg rólam csak az apám tudja – mondta színtelen hangon, aztán megfeszült egy pillanatra az állkapcsa. – Kicsit felszabadító, hogy valakinek végre elmondtam.

– És a barátaid?

– Ugyan már… Ilyesmit nem mondhattam el azoknak, akik nem tudnak titkot tartani – szólalt meg a varázsló. – Megtanítalak az okklumenciára. Potterékkel pedig titoktartási esküt kell tennem, de ez nem derülhet ki. Amíg ezekre a szarságokra vadászunk. Nem.

– Megtanítasz?

– Ez pálca nélkül is megtudod tanulni – vonta meg a vállát. – Potterrel és Weasley-vel kapcsolatban ebben nem vagyok biztos. Ők nos… nem tudnak annyira fegyelmezettek lenni. Te viszont. Még a gondolataid is katonás sorrendben vannak.

– Kérlek…

– Ez bók volt. És azért nem mondtam el a barátaimnak, mert nagy kockázat lenne – folytatta a magyarázkodást. – Főleg, hogy ha vége a hetedik évnek, akkor a tervek szerint mindannyian megkapják a Sötét Jegyet.

– Oh… Sajnálom.

– Térjünk vissza a ma esti lazításra. Mi is lesz ez?

– Egy mugli dolog, amit a muglik lazításkor csinálnak.

– Júj, Granger, ha apám ezt megtudja – nevetett fel a varázsló. – Jól van, és mire gondoltál? Valami arcpirító mugli dologra akarsz rávenni?

– Nem.

– Akkor nem is lesz olyan izgalmas.

– Draco…

– Mire gondoltál? – terelte vissza a témát. – Kíváncsi vagyok.

– Filmet fogunk nézni – közölte mosolyogva, miközben ledobta a konyharuhát a pultra, és közelebb ment a szürke szemű fiúhoz, aki állát a kanapé támlájának nyomta, aztán érdeklődve várta a kimerítő magyarázatot, hogy mégis mit is jelent ez.

– Nos, figyelembe véve, hogy nem túl gyakran tartózkodom a muglik világában – vázolta a tényeket Malfoy –, mi lenne, ha elmondanád mégis mit jelent ez?

– Láttál már mozgó festményeket, fényképeket ugyebár.

– Nem barlangból jöttem – horkantott fel. – Civilizált vagyok.

– Nem sértegetni akartalak.

– Beidegződés, ne foglalkozz vele.

– Elég összetett, még nem próbáltam senkinek se elmagyarázni – vallotta be a boszorka, miközben a füle mögé tűrte az egyik hajtincsét. – A muglik képesek az embereket, alakokat, tárgyak és a környezet rögzíteni, aztán újra és újra lejátszani. Ehhez berendezéseket használnak, aminek megvan a működési elve.

– És ez miért jó nekik? – tudakolta. – Újra és újra lejátszani ugyanazt, nem túl unalmas?

– Időként az, máskor viszont jó szórakozás. Nem unalmasabb, mint újra elolvasni a kedvenc könyvedet – magyarázta Hermione.

– Nem tudom még mindig mi ebben a szórakoztató. Muglik, muglikat néznek… a főzőműsorok jobbak.

– Történeteket játszanak el a színészekkel.

– Voltam már színházban – sóhajtott fel Draco. – Rengeteg darabot láttam már…

– Akkor nem kell tovább magyaráznom. Mindent értesz.

– Primitív egy népség… de rendben, nézzünk filmet – mondta, mintha megengedné ezt a nagy kegyet.

– Viszont ehhez előtte el kell végezni a szent rituálét, aztán kezdhetjük. – Hermione végre elmosolyodott. Draco kissé szórakozottan figyelte.

– Mégis mire gondolsz? – kérdezte összevont tekintettel. – Valami pogány szertartásra a tűz körül? Előre bocsátom, ha meztelenül akarsz látni, akkor nagyon-nagyon szépen meg kell kérned, aztán talán teljesítem kérésedet.

– Kretén…

– Vicceltem.

– Ennivalót készítésre gondoltam – mondta végül a boszorkány. – Ehhez vannak speciális ételek.

– Rendben, már így is kopog a szemem az éhségtől – sóhajtott szenvedően. – Régen volt ebéd.

– Miért nem szóltál?

– Ez udvariatlanság – vonta meg a vállát a fiú.

– Udvariasságból éhen halnál?

– Nem illik vendégségben nyafogni a kajáért. Ugyanakkor nem jut eszembe, hogy mi az etikett akkor, ha elrabolnak.

– Idióta…

Hermione egyszerűen nem bírt napirendre térni a viselkedése felett. Néha olyasmiket tudott csinálni, amivel teljesen totálisan ki tudta készíteni. Legszívesebben… Igazán nem is tudta, hogy mit csinálna a fiatal varázslóval, akit az otthonába fogadott.

– Mondtam neked, hogy érezd magad otthon. Komolyan mondom… Ennyi idő után se tudod kinyitni a szád? – kérdezte reményvesztetten.

– Anyám nem tűri, hogy vacsora miatt nyavalyogjak – közölte színtelen hangon. – Ez nem egy opció a családomban. Mindig megkaptam érte a magamét.

– Draco…

– Csak a menetrend szerint étkezünk, pontban fél hatkor mindennap. Nincs késés, és természetesen nincs korai vacsora sem, nincs repeta, nincs dugi kaja. Ha ez szerinted vicc, akkor elárulom, hogy egyáltalán nem az.

– Akkor eszel, amikor akarsz, és azt, ami akarsz. Nem fogok beleszólni. Én nem akarok neked semmi ilyesmit megszabni – mondta, és egy pillanatra nagyon megsajnálta a fiút. – Mit szeretnél enni?

– Nem tudom. Sosem kérdezték meg ezt tőlem – vonta meg a vállát. Hermione gyanakvó tekintettel méregette a varázslót.

– Ne már! – szakad ki belőle. – Ez egyszerűen hihetetlen.

– Jó, a születésnapomon mindig a kedvencem van – mondta Draco, mintha egy nagyvonalú engedményt kapott volna. Ettől a boszorkány még mérgesebbnek tűnt. Vissza kellett nyelnie egy mondatot, amiből egy veszekedés robbant volna ki. Nem akart veszekedni megint.

– És mi a kedvenced? – kérdezte némi várakozás után.

– Sütőtök velouté, mézes puszedli morzsával, báránycomb barnamártással, burgonyafánkkal, aztán desszertnek mandulás csokoládétorta. – Draco ezt a lehető leghidegebb, arisztokratikus hanglejtésével adott elő.

– Hülyéskedsz? – Hermione csípőre tette a kezét.

– Persze – mondta, majd megforgatta a szemét. – Én vagyok anyám kedvence, szerinted sose akart volna a kedvemre tenni?

– Nyilván így van.

– Szóval kapok báránycombot? – próbálkozott Draco.

– Ez meghaladja a képességeimet, de pizza, popcorn, csokis keksz, forró csoki pillecukorra talán megteszi?

– Segíthetek benne?

– Persze.

– Ez is olyan jól fog menni, mint a tojás – jelentette ki fellengzősen. – Most már annyi mindent tudok.

– De az edényeket én választom ki. Nem hagyom, hogy egész este súrolnod kelljen.

– Én nem súrolok.

– Ha megint összekoszolsz valamit, akkor neked kell helyrehoznod – vetítette előre a szörnyű jövőt az edénygyilkos Malfoy számára.

– Kegyetlen vagy.

– Nem, csak az igazságot mondom – szólt, majd elmosolyodott. Draco viszonozta a mosolyt.

– Jól van. – Draco fürgén felkelt a kanapéról, aztán megigazította a felcsúszott pólóját. – Mivel kezdjünk? Aprítás? Szeletelés? Marcangolás?

– A pizzával. És nem kell semmit sem marcangolni. Már elővettem a fagyasztóból, még kellene rá egy kis sajt, az feldobja egy kicsit. Sajt a hűtőben, reszelő a konyhaszekrényben, először egy tálba reszeld le, aztán rátesszük a pizzára és megsütjük.

– Nem rendelünk?

– Nem.

– És ez fagyasztott?

– Hidd el nem lesz olyan rossz – mondta a boszorkány. – Majd talán valamikor megcsináljuk mi magunk, de most nincs annyi időnk.

– Jól van.

– Nem bonyolult – folytatta Hermione. – Szerintem ízleni fog.

– Egyáltalán nem tűnik bonyolultnak.

Draco fürgén lekapta a reszelőt a polcról, aztán elkezdett sürgölődni. Gyermeki lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Hermione fél szemmel figyelte, ahogy a mardekáros természetesen környezetéből kiszakítva valami olyasmi csinál, ami muglisabb nem is lehetne.

– Vigyázz az ujjaidra! – szólt oda neki, miközben a forró csokival foglalkozott.

– Elbírok vele – bólogatott Draco, de minden figyelmét a sajtra összpontosította. A boszorkánynak nem volt szíve szólni, hogy már túl sokat reszelt le, inkább hagyta kibontakozni. – Biztos, hogy ezen elég feltét van?

A varázsló kíváncsian nyújtogatta a nyakát a konyhapulton heverő pizza felé.

– Tehetsz rá akármit, amit szeretnél.

– Nem rontom el?

– Ha nem csokis kekszet teszel rá, akkor nem.

– Baconre gondoltam, paprikára és paradicsomra.

– Jó, tedd csak rá nyugodtan – unszolta Hermione. – Ez egy sima sonkás pizza egyébként.

– Te mondtad. – A varázsló fogott egy kést, majd az összes alapanyagot mérnöki pontossággal, mintha egy bájitalhoz készítené elő, felaprította, végül művészien elrendezte. Bőven szórt rá a sajtból is. Hátralépett megtörölte a kezét, elégedett volna a művével és úgy nézett Hermionéra, mintha legalább egy remekművet hozott volna létre. – Ugye milyen jól néz ki?

– Csodálatos.

– Ne piszkálódj! Neked eszedbe sem jutott, hogy tegyünk rá valamit a sajton kívül – csóválta meg a fejét Draco.

– Te vagy az ínyenc kettőnk közül. Én beértem volna vele így is – jegyezte meg a lány. – De tényleg jól sikerült.

– Persze, hogy jól sikerült. Nekem minden tökéletes sikerül, Malfoy vagyok.

– Ehhez semmi köze nincs a malfoyságodnak. Csak te magadnak.

– A kettő egy és ugyanaz.

– Mikor jössz már rá, hogy szamárságokat beszélsz, és csak megjátszod magad?

– Nem is ismersz.

– A fiú, akinek nem volt választása. Most már van. Élsz vele vagy nem?

– Azt hittem, hogy ezt már eldöntöttem korábban, vagy tévedek? – kérdezte Draco, majd rendezgetni kezdte a sajtot pizzán. – Akkor, amikor a torkomnak szegezted a pálcádat elég világosan fogalmaztál.

– Talán kicsit elragadtattam magam.

– Ha úgy vesszük féltem tőle, hogy megölsz.

– Nem öltelek volna meg.

– Oh, milyen jó ezt tudni – sóhajtott fel megkönnyebbülten. – Nem kellene ennyire komoly dolgokról beszélnünk főzés közben.

– Valóban nem.

– Mit gondolsz így jó lesz?

– Persze, tegyük be a sütőbe!

Hamarosan a konyhát ínycsiklandozó illatok töltötték be. A sütőben sülő pizza és forró csoki illat édes, andalító illata. Kint eközben elkezdett zuhogni az eső, Hermione fázósan fonta össze a karjait, amikor kinézett a nagy panoráma ablakon. A szél tépázni kezdte a fákat, bokrokat, mennydörgés moraja hallatszott a távolból. Libabőrős lett a keze, amikor az esőcseppek ütemesen dobolni kezdtek az ablakon.

– Jó nagy vihar – szólalt meg Draco.

– Igen, pontosan. Becsuktam szerencsére minden ablakot.

– Félsz?

– Csak nem szeretem a mennydörgés hangját – mondta a lány, aztán halványan elpirulva rakodni kezdett a konyhában.

– Megértelek. De előttem nem kell megjátszanod magad, ha szeretnéd, hogy megfogjam a kezed, akkor szólj.

– Miért kell mindig úgy viselkedned, mint egy gyökér?

– Beidegződés, ne is figyelj rám! Egyszer csak elmúlik.

– Remélem. Lehet, ha kiteszlek az esőre, akkor kiszellőzik a fejed.

– Nem valószínű.

– Megnézem a pizzát.

– Megyek én is – ajánlkozott Draco, így testületileg kivonultak a konyhába.

– Készen van – jelentette ki, majd lekapcsolta a sütőt és kivette a pizzát.

– Egyszerűen fenomenális – húzta ki magát a varázsló. – Mint egy remekmű.

– Tudod, hogy ez egy mirelit pizza.

– És akkor mi van? – tette csípőre az egyik kezét, és megvakarta az állát. – Akkor is gyönyörű.

Hermione megforgatta a szemét, elmosolyodott, aztán elővett valamit a konyhaszekrényfiókból.

– Hát az a kör alakú vacak minek? Ha elrontod vele a művemet, akkor nagyon mérges leszek.

– Nem fogom elrontani. Csak fel akarom szeletelni.

– A kés nem jó? – kérdezte összevont szemöldökkel.

– Mert ezzel egyszerűbb – mondta, aztán egyszerűen felszeletelte a pizzát.

– Nagyszerű, legközelebb ezt én fogom csinálni.

– Jól van – nevetett fel a boszorkány.

– Miért nevetsz ki?

– Csak mert nem gondoltam, hogy ennyire lelkes vagy egy pizza szeletelőtől.

– Néha meglepő mennyire egyszerű a muglik gondolkozása.

– Mi lenne, ha addig ezeket a kanapéhoz vinnéd, én pedig megcsinálom a pattogatott kukoricát?

– Jó.

Hermione fél szemmel a mardekáros figyelte, ahogy nagy lelkesedéssel átviszi a pizzát, a csokis kekszet, a forró csokit, a tegnapi limonádét, poharakat, szalvétákat, tányérokat. Nem állhatta meg mosolygás nélkül. Teljesen máshogy viselkedett, mint azt valaha is várta volna. Mikor elkészült a pattogatott kukorica, Hermione is csatlakozott Dracóhoz, aki időközben letelepedett a kanapéra.

– Jó, a kaja megvan. Akkor mi a következő lépés?

– A film.

– Alig várom – sóhajtott fel Draco.

– Olyan választottam, ami biztosan tetszeni fog neked.

– Azt kötve hiszem, hogy egy mugliknak szóló valami tetszeni fog – horkantott fel megvetően.

– Az a címe, hogy A múmia.

– Kápráztass el, Miss Granger!

– Megpróbálkozok vele, Mr. Malfoy! – incselkedett, miközben bekapcsolta a tévét és elindította a filmet.

– Egyiptom? – kezdte a fiú. – Ezzel akarsz levenni a lábamról?

– Mi lenne, ha figyelnél?

– Oh, szóval ilyesmit viseltek a fáraó szeretői? Micsoda baromság… Még hogy valaki beleszeret a fáraó tulajdonába…

– Kérlek…

– Nem igazán életszerű – horkantott fel.

– Ez csak egy film.

– Azt mondtad szórakoztató. Erre tessék, a két szerelmes összefog és megölik a fáraót, aztán öngyilkos lesz a szerető – csóválta meg a fejét elégedetlenkedve Draco. – Egyébként a főpap teljesen olyan, mint Tudodki vagyis volt, amikor fiatalabb lehetett.

– Nem magyarázom meg…

– Egyet árulj el, Granger, miért hiszik a muglik, hogy valakit fel lehet támasztani és visszahozni a túlvilágról? Ez abszurd! Behatóan tanulmányoztam az egyiptomi kultúrát…

– Tényleg? Milyen érdekes – mondta Hermione, aztán vett egy szelet pizzát, és beburkolózott a takaróba.

– Fúúújjj ezt a fickót élve mumifikálják? Mindjárt elhányom magam. Hogy vagy képes ilyenkor enni, Granger? Jaj, és húsevő skarabeusz bogarak?

– Igen, Malfoy…

– Most miért kellett ugranunk az időben háromezer évet?

– Mert így sokkal izgalmasabb – válaszolt a boszorkány. – Nem kérsz egy szelet pizzát?

– Túlságosan is felbosszant ez puffogtatás… – morogta, de vett egy szelet pizzát, aztán jóízűen beleharapott. – Egy zseni vagyok, ilyen finomat még nem ettem.

– Még a flancos kedvenc kajádnál is jobb?

– Nem hasonlítanám össze a kettőt – tért ki a válaszadás elől, majd belekortyolt a forró csokiba is. – Ah, Merlin szent vérére, ez valami isteni.

– Köszönöm.

– Jesszus, ez te vagy. – Mutatott a képre, majd nevetni kezdett.

– Hogy lennék én?

– Könyvtár, könyvek, göndör haj. Igaz nincs olyan szemüveged, mint Potternek. Hihihi, micsoda kupit csináltál a könyvtárban – nevetett jóízűen, aztán hátravetette a fejét. – Madam Czviker holtan rogyna össze, ha ilyesmit látna.

– Ha minden egyes momentumhoz van hozzászólásod, akkor irgalmatlanul hosszú esténk lesz.

– Ennek az Evelynnek a bátyja pontosan olyan seggfej, mint Weasley. A kis vörös barátodról is elhiszem, hogy elmenne Egyiptomba kincset keresni, ha találna egy térképet.

– Muszáj ezt? Nem is olyan, mint Ron.

– Hát persze, hogy muszáj, éppen ezért lesz izgalmas. A muglik nem szokták a szereplőket másokhoz hasonlítani?

– De igen, viszont…

– Imhotep a Tudjukki, Bellatrix néném Anck Su Namun, Weasley az a hibbant Johnathan, te ugyebár Evelyn vagy, Potter meg… hozzá hasonlót még nem láttam, de meglesz, én meg O’Connell vagyok.

– Micsoda? Ez nevetséges…

– Én mondom.

– Nem vagy normális.

– Ez csak egy játék.

– Miért lennél te a főszereplő? – nevetett fel Hermione. – Az önhittség megint dolgozik benned?

– Csak össze kell hasonlítani minket – mutatott a bilincsbe vert férfira, aki láncra verve fogta a rácsokat. – Jóképű, erős, mint amilyen én, és ohhh megcsókolta a főhősnőt. Milyen leleményes! Rávette Evet, hogy szabadítsa ki a börtönből, micsoda mardekáros fogás! Színpatikus a csávó.

– Merlin szent nevére!

– Hát igen, valóban egy vezető típus vagyok. Elvezetlek Hamunaptrába – utánozta a főszereplő hangját, majd megfogta a boszorkány karját. – Jössz?

– Hogyne – felnevetett. – Legközelebb kétszer is meggondolom, hogy milyen filmet választok.

– Próbálkozhatsz – vont a meg a vállát. – Oh, Granger, neked is van ilyen szexi hálóinged? Kezdenek egyre jobban érdekelni a könyvtárosok.

– Nem vagyok könyvtáros.

– Az én fantáziámban már igen. A zárolt részleg homályában, ezeréves könyvek között – álmodozott Draco.

– Ne gondolj rólam semmit!

– Késő.

– Örülök, hogy jól érezed magad – nyögte a lány. – Ne csináld ezt!

– Ez nem flört, nyugi. Nem mondtam neked olyasmiket, hogy gyönyörű a szemed vagy csodálatosan izgató az ajkad. – Egészen közel hajolt hozzá. Hermione borzongva húzta össze magát a takaró alatt, még mindig zuhogott kint az eső. – Fázol?

– Egy kicsit. Nagyon lehűlt a levegő – állapította meg.

– Idd meg a forró csokidat, majdnem annyira jó, mint a vajsör!

– Rendben.

Csendben belemélyedtek a filmbe. Draco nem szakította meg több kérdéssel az egészet. Hermione pedig némaságba burkolózva figyelte hol a filmet, hol lopva a varázslót. Mindketten ellazultak a kanapén ülve, a nap eseményei lecsengtek, és ólmos fáradtsággá alakultak át. A film érdekes volt, ugyanakkor mindketten megadták magukat ennek az érzésnek. Végül aztán mindkettejüket elnyomta az álom.

Késő éjszaka volt, amikor felébredtek. Hermione Draco vállára hajtotta a fejét, és úgy aludt. A kezét a fiú pólója alá csúsztatva pihent. A varázsló feje Hermione fejére hanyatlott, miközben egyik karjával átölelte a boszorkát. Ebben a zavarba ejtő szituációban ébredtek fel, és amikor találkozott a tekintetük, gyorsan elhúzódtak egymástól.

– Vége a filmnek – mondta Draco álomittasan, aztán nagyot ásított.

– Elaludtunk – állapította meg Hermione. Még mindig piros volt az arca, amikor arra gondolt, milyen kellemes volt a fiú karjaiban, nyugalomban, az ölelésében aludhatott. Soha nem volt ilyen belsőséges pillanata senkivel. Örült, hogy Draco nem látta a zavarát.

– Nem tudom mi lett a vége.

– Majd megnézzük máskor – nyújtózott a lány. – Nem gond. Bármikor újra lehet nézni.

– Jó… Hermione?

– Hmm?

– Együtt aludtunk – mondta ki a nyilvánvaló tényt. – Összebújva egy kanapén.

– Igen, mindig együtt alszunk. Fent a szobában.

– De nem összebújva – jegyezte meg Draco. – Ez most egy kicsit… más. Nem gondolod?

– Véletlen volt – szabadkozott a lány. – Felmegyek a szobába.

– Nem zavar, ha itt alszol mellettem – mondta rekedten. – Tényleg nem. Azt hittem, hogy zavar az ilyesmi, de igazán nem zavar.

– Nem lenne túl fura? – kérdezett vissza Hermione. – Mert szerintem nagyon is fura lenne.

– Miért aggódsz, hogy mi lesz? Csak én vagyok itt. Jó, ha valaki mellettünk van, és megölel, amikor szükségünk van rá.

– Te is vágysz ilyesmire? – tudakolta kíváncsian a boszorkány.

– Ahogy mindenki – válaszolta Draco elmélázva. Túlságosan is őszinte volt, de ez mostanában szokásává vált. Pontosan tőle várta ezt a gyengédséget. Vele jól érezte magát. Miért? Ezt nem tudta volna megmondani. Figyelte az álmos tekintetét, a hullámos haját, ami kicsit az arcára tapadt. Így is nagyon szép volt. – Vagy nem így van? Te nem érzed így, hogy kétségbeesetten meg akarsz valaki ölelni.

– Talán. Néha.

– Nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Rendben? Én nem vagyok többé az ellenséged.

– Tudom.

– Még mindig félsz tőlem?

– Nem félek.

– Akkor bújj ide hozzám! – kérte kedvesen Draco. Ő maga sem kezdett erre magyarázatokat keresni. Vágyott valakinek a közelségére, amiben nem volt semmi, csak maga a fizikai kontaktus, amit nem bonyolított intim részekkel.

– Hogy legyen ez az egész még komplikáltabb? – kérdezett vissza Hermione. – Nem gondolod komolyan.

– Ki tudja?

– Igaz. Nálad soha nem tudni.

– Ilyen rossz vagyok? – kérdezett vissza szórakozottan.

– Dehogy – válaszolta rögtön, majd mély levegőt vett, aztán lassan kifújta. – Jó az illatod. Csak ezért van.

– Ne szagolgass akkor! – nevette el magát Draco.

– Merlinre, hogy ezt kimondtam.

– Nem szégyen.

– Mindent betölt, így elég nehéz figyelmen kívül hagyni – mondta, miközben vágott egy fintort. Felállt a kanapéról, aztán kinyújtóztatta a tagjait.

– Tudom, hogy rendkívüli vagyok. Francia parfüm – sóhajtott egyet a fiú. – De már nem sok van belőle, szóval élvezd ki, amíg még van.

– Bocsánat – szólalt meg a lány. – Nem akartam ennyire elragadtatni magam.

– Felesleges ezen aggódnod. Elaludtunk. Hideg van – magyarázkodott Draco, mintha ez valóban semmit se jelentene. – Nem fogom azt hinni, hogy rám mozdultál.

– Kérlek…

– Felesleges tagadnod – vigyorgott egy kicsit. – Tudom, hogy tetszem neked.

– Ehhez már nagyon késő van, és nem is vagyok teljesen éber. Elmegyek aludni. Jó? – mondta gyorsan Hermione.

– Jól van. Megyek én is – helyeselt, majd felállt a kanapéról. Végigsimította az arcát, mintha ettől felébredt volna, de igazából… ez sem segített igazán.

– Jól van.

– Nyugtató főzetet? – kérdezte a varázsló. – Nem viselt meg a tegnap?

– Szerintem nincs szükség. Már így is iszonyatosan zsibbadtnak érzem magam – válaszolt őszintén a boszorka. – Szóval szerintem tovább fogok aludni.

– Akkor menjünk fel. Én is álmos vagyok. – Majd ennek bizonyítékául egy hatalmasat ásított.

– Oké.

Együtt mentek fel a sötét szobába. Nem gyújtották fel a villant, hanem mindketten elhelyezkedtek a saját ágyukban. Egy ideig csak a párnák és takarók surrogását lehetett hallani, majd mintha egyszerre sóhajtottak volna fel.

– Jó éjt!

– Jó éjt neked is!

Nem sokkal később már csak az egyenletes szuszogásuk töltötte be a helyiséget.

hozzászólások: 4

by Blue @ 06 Sep 2023 10:33 am

Cukik voltak

by Neola @ 06 Sep 2023 05:08 pm

Nagyon aranyosak voltak ebben a jelenetben. Nagyot nevettem, ahogy Draco a filmet elemezte.
Kellemes rész volt!
Köszi!
Üdv: Neola

by Nyx @ 07 Sep 2023 12:24 am

Blue: Köszi Reméljük most már közelebb kerülnek egymáshoz

by Nyx @ 07 Sep 2023 12:28 am

Neola: Jaj köszönöm! Draco most már nagyon is benne van a mugli világban Ideje volt, hogy ne csak főzőműsorokat nézzen. Úgy örülök, hogy tetszett és kellemesnek találtad. A következő fejezet viszont már komolyabb hangvételű lesz. Köszönöm én is!