24. fejezet
Átkok

Hermione a hajmosás után új embernek érezte magát. Mintha megszabadult volna egy kisebbfajta tehertől, és megnyugodott. Ez a kirándulás nagyobb kockázattal járt, mint az előre sejthette. Greyback és McLaggen felbukkanására egyikük sem számított. Miközben törölközővel nevesre szárította a haját, majd laza fonatba fonta, arra gondolt, hogy vajon hányszor kell még megismételniük ezeket a kirándulásokat, mire mindennel készen lesznek. Miután készen lett, elindult az udvarra.

A nap már magasan járt fent az égen. Dracóra az árnyékban, fűben ülve a talált rá, ami meglepő volt, de valahogy örült neki, hogy ennyire nyugodtnak látja. Egy pillanatra elgondolkodott rajta mennyire másképp néz most ki. Sokkal emberibbnek, mint a Roxfortban a mindig kötözködő és undok márdekáros szerepében. Talán mégsem különbözött annyira tőlük, csak a közeg volt más miben Malfoy létezett.

Láthatóan a varázsló is megszabadult az utazás során szerzett piszoktól, és most friss öltözékben hajolt az irománya fölé. A varázskönyvek ott hevertek körülötte. A haja még mindig hosszú volt, mert a kirándulásuk után ezt nem vágta le. Valószínűleg még mindig betartotta azt, amit Hermionénak ígért, és egy nyisszantóbűbájt sem engedélyezett magának. Ezt a lány nagyon is értékelte.

Valójában Dracót teljesen más dolgok kötötték le, és nem foglalkozott a hajával. Miközben olvasott egy tollat pörgetett az ujjai között. Meg se hallotta a felé közeledő lányt.

– Végre embernek érzem magam – sóhajtott fel Hermione elégedetten.

A varázsló fel sem emelte a fejét, hanem jegyzetelt valamit a pergamenre.

– Ne is mondd! – fintorodott el Draco. – Ugye már nincs olyan szagom?

A lány közelebb hajolt, aztán mélyen magába szívta a fiú illatát, majd megrázta a fejét.

– Nincs. Csak a szokásos.

– Szokásos?

– Mentol, pergamen, frissen nyírt… fű.

– Ez elég konkrét – mondta Draco egy apró fintorral, de nem igazán foglalkozott ezzel az információval, ami ellenben Hermionét egy kicsit felkavarta. A varázsló közben lapozgatott jegyzetelt, mintha mi sem történt volna. – Lényeg, hogy nem romlott majomagy.

– Igaz.

A boszorkány megköszörülte a torkát, és megvárta, amíg elmúlik az az érzés, ami teljesen összezavarta. Lumpsluck órája és az az átkozott Amortentia… Biztos csak valamiféle tévedés vagy félreértés. Vajóban ez volt az, ami vonzotta? Nem, nem gondolhatott ilyesmire.

Draco közben zavartalanul dolgozott, mintha semmi sem zökkenthetné ki a feladatából. Olvasott és jegyzetelt. Megszállottan kutatta az átkokat, ártásokat és azokat a bűbájokat, amik segíthettek nekik. Igazából nem nyűgözte le egyszer sem a tanulás. Nem volt célja, nem volt tétje. A családja elrendezett jövőt szánt neki. Ami persze darabjaira hullott Voldemort visszatérésével. Ez a valóság nem tetszett, megrémítette, viszont cselekvésre ösztönözte.

– Elraktam a bájital hozzávalókat – szólalt meg Draco.

– Köszönöm! Megcsináltam volna, de muszáj volt hajat mosnom. Ez pedig… mindig egy tortúra.

– Nincs gond, Granger. Én vagyok a bájitalfelelős – közölte úgy, mintha ez egy eldöntött tény lenne. Hermione elfojtott egy apró mosolyt.

– De azért hagyod, hogy segítsek? – kérdezte végül a lány.

– Rengeteg dolgunk lesz. Úgyhogy muszáj segítened – jegyezte meg a varázsló, aztán lapozott egyet a könyvben. Egy időre megint csend állt a beszélgetésbe.

A boszorkány sosem látta még ilyennek. Nem szokta figyelni a fiút, de óhatatlanul egyszer-egyszer megtörtént az ilyesmi az iskolában. Egy-egy apró pillanat volt ez, amikor a gondolatai elkalandoztak másfelé. Mintha csak ki akarta volna ismerni az ellenfelét. Draco általában unatkozott az órákon, mintha legszívesebben valahol máshol lenne, és nem tudna egyhelyben maradni, ilyenkor némely órán levelezett vagy papírmadarakat engedett útjára, beszélgetett a társaival. Máskor a varázsló firkált a füzeteibe, és a jegyzetei legjobb esetben is hiányosak voltak. A lány mindig azt hitte, hogy Malfoy képtelen bármire koncentrálni, és a tanulás az utolsó, amire rá lehet venni. Viszont láthatóan tévedett.

– Találtál valami érdeseket? – kérdezte Hermione, majd leült a varázsló mellé, miközben próbálta figyelmen kívül hagyni a mentol illatát.

– Igen, a hetedikes bűbájtankönyv csupa izgalom és fordulat – jegyezte meg szórakozottan Draco, majd fordított egyet a könyvben. – De már tudom a varázsigét a bőrkeményedésre, tyúkszemre és a benőtt körömre. Jól jön majd, ha évekig kell bujkálnunk.

– Szóval képezett pedikűrös is lesz a csapatban – kuncogott fel a lány.

– Nevess csak. Jól fog jönni a tudásom, ha vízhólyagos lesz a lábad – vetítette előre a varázslót. – Te csak nyafogni fogsz, de én tudni fogom megoldást. És a segítségemet kell majd kérned, ami nagyon nehéz lesz neked.

– Ezeket meg hol találtad? – tudakolta a boszorka, mint sem törődve az arcátlan megjegyzésekkel. – Nincsenek is a tanagyagban.

– A függelékekben voltak – mondta a fiú, majd vett egy mély levegőt. – Merlin nevére, ennyit az életben nem olvastam függelékeket.

Hermione felkuncogott, és egy kicsit közelebb került Dracóhoz, egy pillanatra összeért a válluk. Édes eperillat csapta meg a varázslót. És ekkor felnézett, egyenesen a boszorkány szemébe. A barna szempár most teljesen másképp nézett rá, mint eddig. Szemernyi gyűlöletet sem táplált iránta, noha neki, Dracónak, még mindig küzdenie kellett a démonaival.

– Lehet elég lenne csak a lényegre koncentrálniuk – szólalt meg hosszú hallgatás után a boszorkány. – Mégsem jegyzetelhetünk le minden varázsigét, ami persze egyáltalán nem lenne rossz, csak rengeteg időt vesz el.

– Lehet – bólogatott Draco. – Ezért összegyűjtöttem egy párbajban használható átokcsomagot.

Diadalmasan mutatta fel a közel húsz oldalnyi jegyzetet.

– Merlin ereje! – hüledezett Hermione elismerően. – Ezt addig írtad, amíg én fürödtem?

– Aha. Néhány eszembe jutott zuhanyzás közben – vonta meg a vállát a varázsló. – Aztán elkezdtem mindent lejegyzetelni.

– Csak kíváncsiságból kérdezem. Mennyit írtál le fejből? – tudakolta a boszorka.

– Nem tudom. Talán a felét – vonta meg a vállát Draco, de aztán amikor jobban belegondolt, akkor legalább a háromnegyede lett volna az igaz válasz. – Tavaly nyáron Bella néném tréningezett, és persze a szünetben. Ügyelt arra, hogy jólképzett legyek.

– Akkor ez nemcsak olyan nagyjából képeztek ki dolog – fújt egyet Hermione. – Te jó ég! Ezeket mindegyiket ismered és alkalmazni is tudod?

Draco olyan hangosan sóhajtott fel, hogy már majdnem egy elkeseredett nyögés volt.

– Szóval mindegyiket.

– Igen.

– Ez… egészen lenyűgöző – mondta ki végül a lány, miközben az ujja megállt néhány egészen különleges bűbájon. – Ezekről olvastam, de soha nem használtam.

– Nem meglepő – horkantott fel Draco. – Ezek majdnem súrolják a fekete mágia határát.

– Merlinre! Ezt nem gondolod komolyan.

– Súrolják. Nem kell megijedni, ezek bőven a szürke zónába tartoznak még. A fekete mágiára egyikünk sem áll készen. Az túlságosan is sok mindent kivesz a mágiánkból – magyarázta komoran a fiú. – De Bella biztosított róla, hogy ha a Tudodki megnyeri a háborút, akkor folytatja a képzésemet.

– Milyen kedves – fintorodott el Hermione.

– Egyelőre nem tanít semmit senkinek – rázta meg a fejét Draco. – Elolvastam a cikket végül.

A fiatal varázsló önkéntelenül a hozzáért Hermione vállához. A ruha ujja felcsúszott, aztán láthatóvá váltak az átok okozta apró forradások a jegy környékén.

– Ne nézz rám így! – kérte zordan Draco.

– Én…

– Ne sajnálj! Ez Jegy most jól jön. Kicsit megismertem így a halálfalók harcmodorát. Talán segíteni fog majd később. – Megpróbálta megtalálni ennek a pozitív oldalát, és idegesen megvakarta a Sötét Jegyet a karja belsőfelén. – Tudom, hogy segíteni fog.

– Tudod, én…

– Nem kell mondanod semmit, csak gyakoroljuk be az átkokat, és találjuk ki, hogyan tudunk védekezni ellenük. Odaírtam azokat, amiknek tudtam az ellenátkát. Van amelyiknek nincsen, azok ellen pedig gyakorolni kell a pajzsbűbájt.

– Persze, rendben.

– Fel kell gyorsulnunk. Mit gondolsz?

– Jól van.

– Majd felrázlak – vigyorodott el a fiú, és megpaskolta a lány karját. – Mi lenne, ha mi alkotnánk pár varázsigét?

– Mintha ez olyan egyszerű lenne – szólalt meg Hermione. – Még soha nem próbáltam ilyesmit.

– De nem számíthatnának rá. Pitonnak is ment.

– Egyikünk se Piton.

– Nem vagy egy zsíroshajú, görbeorrú bájitaltanár? – hüledezett Draco. – Ha nem mondod, akkor észre sem veszem.

– Egyikünk sem lángelme – pontosított a boszorkány.

– Érdekes. Rólad egészen mást hallani – jegyezte meg egykedvűen a varázsló. – A korunk legragyogóbb boszorkány vagy valami ilyesmi. Fényes elme?

– Mindig is jó voltam a tanulásban. Ennyi – vonta meg a vállát Hermione, majd ki kellett egy nem létező tincset söpörnie az arcából. – Szerinted hol lehet most Piton?

– Hiányzik?

– Nem, nem, csak tudod… Ő ölte meg Dumbledore-t – mondta Hermione, és egy pillanatra nagyon is elkomorult. – Biztosan keresik az aurorok. És ő a Főnix Rendjének a tagja.

– Nem tudom – rázta meg a fejét a fiatal varázsló. – Talán bujkál valahol. Szerintem tervei vannak vele a Nagyúrnak. Roxfort fontos helyszín. Mindenképpen fontos. Pitonnál senki sem ismeri jobban az iskolát, a rendszerét, az egész rohadt épületet. Hülyeség lenne félreállítani. Igazán most bizonyította a Tudodki iránti hűségét.

– Lehet.

– Nem értem, hogy miért tette meg ezt helyettem – mondta ki végül a varázsló. – Semmi közöm nincs hozzá. Segíteni akart, de én elhajtottam magamtól, mert azt hittem, hogy egyedül is képes vagyok megoldani egy olyan dolgot, amit nem akartam. Meg kellett volna tennem, hiszen muszáj volt. Ő pedig… félerállított és megtette.

– Ezen szerintem nem kell rágnod magad most. Ha úgy adódik, akkor úgyis megtudod, hogy miért tette.

– Engem is kereshetnek az aurorok – szólalt meg Draco.

– Téged azért, mert eltűntél. Senki sem tudja, hogy mi történt odafent a toronyban. Senki igazából.

– Katie Bell és az átkozott nyakék? Weasley és a mérgezett bor? Ja, és a halálfalók beengedése Roxfortba. Mindent beismerten Shacklebolt aurornak.

– De nem, mint aurornak, hanem mint a Főnix Rendje egy tagjának – magyarázta Hermione eltökélten. Annyi mentséget akart keresni a mardekárosnak amennyit csak lehetett, mert tudta, hogy hasznos lesz a csapatuk tagjaként, és… még egy igazán más, zavarba ejtő indoka is volt; megkedvelte Draco Malfoyt. – Ha hivatalosan kerestem volna meg, akkor biztosan nem fejtegetnénk ezt a témát itt.

– Pár évre biztosan számíthatok az Azkabanban így is – mondta a fiatal varázsló, majd félre tette a könyvet. – Enyhítő körülmény, hogy megszöktettél…

– Ne mondd ki, hogy fogva tartalak és kényszerítelek, mert esküszöm…

– Mi lesz, Granger?

– Megátkozlak valamivel.

Draco hátravette a fejét és felnevetett.

– Teszteld a pajzsbűbájom, szivi – mondta végül egy vigyor kíséretében.

Hermione csak mosolyogva meglökte a könyökével.

– Nem hinném, hogy az Azkabanban kötnél ki – rázta meg a fejét a lány.

– A Wizengamot biztosan elnéző lesz velem – fintorodott el csúnyán Draco. – A Jeggyel a karomon, a sok-sok más csodálatos dolog… Micsoda csodálatos kilátások.

– Talán megúszod Azkabant – szólalt meg végül egy nagy sóhaj után.

– Talán. Ha elég jót teszek. De szerintem ezt a háborút egyikünk sem fogja úgy megúszni, hogy ne legyen majd valami, amivel később el kell számolnia. – A boszorkánynak be kellett látnia, hogy Malfoynak igaza van.

– Talán lesz a tiéd mellett még egy üres cella nekem is – fújt egyet Hermione.

– Ennyire megkedveltél?

– Dehogy. Viszont mégis jobb egy ismerős melletti cellában raboskodni, mint egy olyan mellett, ahol csupa-csupa ismeretlen van.

– Igaz – bólogatott Draco. – Majd játszhatunk találd ki melyik bájitalra gondolok játékot. Felsorolom az összetevőket, aztán te megmondod melyik az a bájital.

– Szép, hogy gondolsz arra hogyan üthetjük el az időnket – kuncogott.

– Téged nem fognak soha bezárni oda, Granger.

– Tudod mit műveltem a szüleimmel – mondta a lány síri hangon, aztán lehajtotta a fejét, és az ujjait morzsolgatta. – Azt sem éppen egy ártatlan cselekedet. Muglikon végzett engedélynélküli emlékmódosító bűbáj. Ez nem mondható éppenséggel önzetlen cselekednek.

– Azért senkit sem zárnak be, mert félti a szüleit – válaszolt neki Draco, majd egy kicsit közelebb húzódott. – De én megvesztegethető vagyok, szívesen tanúskodom melletted. Majd azt mondom, hogy rád akartak támadni.

– Jaj, inkább ne hazudj miattam! – kérte a boszorkány.

– Ki tudja mikor lesz rá szükség, hogy hazudjak miattad. Ha a feneked megint lebuktat minket, akkor lehet szükség lesz rá újra.

– Ne is emlékeztess arra! – horkantott fel megvetően, de aztán felnevetett. – Nem hiszem el, hogy pont egy ismerősbe kellett belefutnunk.

– Benne volt a lehetőségek között – vonta meg a vállát nemtörődőm módon Draco.

– Mi a fenét kereshetett ott?

– Talán a szerencsejáték, drogok vagy csak a pia – adta meg a választ a fiú. – McLaggen család befolyásos, és sok örökös játssza a kicsapongót, hogy lázadjon. Főleg egy másodszülött, mint McLaggen. A bátyja Minisztériumban dolgozik, közvetlen a nagybátyjuk alkalmazásában. Azt rebesgetik, hogy átveszi a helyét. Vagyis… egészen addig így volt, amíg a Tudodki vissza nem tért.

– Láttad az új minisztert?

Draco bólintott.

– Nem lesz sokáig az – jegyezte meg zordan.

– Gondolod?

– A jelenlegi helyzet már csak hetekig, ha szerencsénk van hónapokig tart majd – folytatta további komorsággal Draco. – Mielőtt a tanév elkezdődik el fog bukni. Ezen már nincs mit csodálkozni. Túl késő már a felébredéshez.

– Caramel a homokba dugta a fejét.

– Nem csak az ő hibája. A Wizengamot is ragaszkodott hozzá, hogy a Tudodki-ügy csak porhintés. Megrendezték Potterrel azt a nevetséges tárgyalást, aztán mindenki belenyugodott abba, hogy Pottert felmentették, mert egy idióta, paranoid taknyos. Veszély pedig nincsen.

– Pedig volt – mondta Hermione, miközben az ajkába harapott. – A jóslat miatt…

– Hát igen, apám se gondolta volna, hogy néhány taknyos túljár az eszén. És a kedves barátod miatt szépen ott csücsül Azkabanban. Én pedig megfizettem azért, mert ő elbukott.

– Ezért törted be Harry orrát a vonaton, és küldted vissza a King’s Crossra?

– Nos, ez mit látod nem sikerült terveim egyike sem – sóhajtott fel Draco. – Meglátjuk, hogy Potter szerencsét hoz-e.

– Mire gondolsz?

– Mindent megúszik. Amiket csináltatok azért engem már régen kicsaptak volna – világított rá a varázsló. – Ne mondd, hogy nem így van! Kíváncsi leszek, hogy Potter oldalán sikeresek lesznek-e a stratégiai terveim.

– Érdekes dolgokon gondolkodsz.

– Lehet. A nyár végével a Mágiaügyi Minisztérium elesik és vele egyidőben az Azkabanból is kiszabadul mindenki.

– Annyira biztos vagy ebben.

– Ez stratégia. Mint a sakkban – mondta Draco. – Egy megsemmisítő csapás mindenre. Megbénítanak mindent. Felállítanak egy új rendszer, aztán elkezdik a folyamatot. Áhh, negyedév végén el kellett volna húznom innen.

– Ez Igor Karkarovnak sem jött be – vetett fel Hermione.

– Nem várom a találkozást a barátaiddal.

– Én sem – fintorodott el a boszorkány. – Most tényleg össze kellene majd tartanunk, de attól félek, hogy nagyon is feszült lesz a helyzet.

– Majd elmesélem Potteréknek és Weasley-nek hogyan ismertek fel a fenekedről a Lábatlan Mandragórában. Hátha akkor nem lesznek olyan ellenségesek velem. Elvégre megvédtelek.

– Malfoy! Meg ne merd tenni, mert akkor tényleg tesztelem valamelyik átokkal azt a pajzsbűbájt, amiben olyan biztos vagy.

– Vérengző Granger – cukkolta a varázsló.

– Nem vagyok az.

– Ki tudja mit kell megtenned, hogyha úgy hozza a helyzet – vonta meg a vállát Draco.

Erre a boszorkány felemelte a fejét, és egyenesen a fiú szemébe nézett. Hideg volt a tekintete, megfoghatatlan, mintha tudatosan készítené fel magát mindenre, ami várhat rájuk. Hermionénak torkára forrtak a szavak. Malfoynak igaza volt. Nem éppen egy egyszerű kempingezésre készültek, hanem komoly harcokra.

– Nem akartalak megijeszteni – szólalt meg végül Draco, aztán a boszorkány vállára tette a kezét. – De ezen mindenkinek el kell gondolkodnia.

– Igen, tudom – bólogatott a lány. – Csak ebbe belegondolni…

– Nem tehetünk minden hamukuszma tojást Potter kosarába – magyarázta a fiú. – Értem, hogy ő a megmentő, a nagy hős, a kiválasztott. De nekünk gyalogoknak is meg kell tennünk magunkét, hogy életben maradjunk, és Merlin szerelmére, előkészítsük az utat a kis túlélőnek. Viszont a bőrünket is mentenünk kell.

– Nem vagyok felkészülve egy háborúra.

– Én sem – rázta meg a fejét a varázsló.

– Kell egy sátor.

– Sátor?

– Igen. Majdnem el is felejtettem. Mert ha bujkálnunk, akkor kell valahol laknunk is – mondta magától értetődőnek Hermione.

Draco elborzadt.

– Egy sátor? Olyan, amilyeneket a Kviddics Világkupán lehetett látni? – vágott egy fintort. Hermione csak a szemét forgatta.

– Mi bajod van ezzel?

– Semmi.

– Mondd el! Mert, ha nem most, akkor később fog kitörni belőled, és akkor már cseppet sem fogom elég türelemmel viselni a kifogásodat.

Most a varázslón volt a sor, hogy megforgassa a szemét.
– Azok olyan… olyan szakadtak, botrányosak és undorítóak voltak.

– Ugye tudod, hogy egy komplett lakás van bennük.

– Tudom – fintorgott tovább a fiú. – Nekünk egy háromemeletes van. De a többi, ami csak így beszerezhető… Olyan ósdi.

– Háromemeletes? – kérdezett vissza hitetlenkedve Hermione. – Ez kész agyrém. Nem, Malfoy, semmi ilyesmit nem fogunk használni. Egy kétszobás sátorra van szükségünk.

– Két szobás?

– Igen. Mert egy kell nektek fiúknak, egy pedig nekem.

– Én Potterékkel nem alszom.

– Velem se fogsz.

– Jaj, Granger, itt nem gond, de a sátorba probléma? Eddig sem ugrottam rád, és gyűrtelek magam alá – vigyorgott tovább Draco. – Erre a barátaidhoz száműznél?

– Minden szívbaj nélkül.

– Érdekes, hogy most aggódsz a jóhíred miatt a barátaid előtt, de most gyakorlatilag együtt élsz egy mardekárossal. Ezt nevezik annak, hogy lángnyelv whiskyt iszik és vizet prédikál.

– Hagyj békén ezekkel! – állította le Hermione. – Nem néznék jó szemmel, és én nem akarok még több feszültséget.

– Oh, inkább belöksz az oroszlánok közé, akik megölnének álmomban. Vaj szíved van, Granger.

– Jaj, dehogy ölnének meg.

– Potter talán nem. De Weasley haverod… olyan nagyon lobbanékony, hogy én tuti tűzállóvá tenném azt a sátrat.

– Jó, legyen három szobás vagy talán négy, ha ennyire szórni akarjuk a pénzt, amiből megjegyzem nincsen sok. Csak azért, hogy az életed és a lelki nyugalmad meglegyen.

– Imádom, amikor ennyire nagyvonalú vagy. Most arra gondolsz, hogy inkább hagytál volna bent égni a Szükség szobájában?

– Mi? Nem… Egyáltalán nem. Én nem akarom a halálodat.

– Megnyugtató.

– Hogyan jut ilyesmi az eszedbe, Malfoy?

– Néha szarkasztikus vagyok – válaszolt egykedvűen a fiú, majd félretette a könyveket és a jegyzeteit. Hátradőlt a fűben, majd felnézett a fa lombkoronájára, és a levelek között játszó napfényt figyelte.

– Borzasztó vagy, ha jobban meggondolom.

– Van terved, hogy honnan szerezzük be a sátrat? – kérdezte Draco.

– Majd Weasley-ékét elkérem – vonta meg a vállát Hermione. – Volt egy nekik legutóbb, és abban egészen sokan elfértünk.

– Ez ki van zárva. – A varázsló felült és egyenesen a boszorkány szemébe nézett, aki sejtette, hogy megint egy egészen hosszúra nyúló hisztinek és Malfoy magyarázatnak lesz fültanúja.

– Kitakarítjuk.

– Nem.

– Draco…

– Ebből nem engedek – jegyezte meg úgy, mintha legalább királyi bánásmód járna neki. – Különben sem vagyok az a kempingezős típus.

– Öröm lesz veled bujkálni.

– Ez csak vészhelyzetre kell, nem?

– Hogyne – bólogatott Hermione. – Mert általában a Ritzben vagy a Savoy-ban fogunk aludni.

– Azok egészen elfogadható szállodák.

– Baromi drága. Komolyan azt hitted, hogy ezt nem viccből mondom?

– Megint csak a galleonok – méltatlankodott Draco.

– Üdv abban a világban, ahol meg kell nézned mire költesz. Nem mindenkinek adatik meg, hogy szórhatja a galleonokat – veregette meg a vállát a boszorkány.

– Gringottsba nem akarunk menni?

– Jelen pillanatban nem – rázta meg a fejét Hermione. – Ez túlságosan is nagy kockázat lenne. Még több ismerős, még több lebukási lehetőség.

– Igaz, a páratlan tomporod.

– Hagyd ezt abba!

– Mire jó, ha örökös vagy, de nem használhatod a pénzed.

– Észrevennék a pénzmozgást.

– Dehogy vennék – legyintett Draco. – Már tizenhárom évesen megtanultam hogyan és honnan vehetek el annyit, hogy a szüleimnek fel se tűnjön.

– Más ötlet?

– Vannak más helyek, ahova elmehetnénk bevásárolni – vigyorodott el iszonyatosan szélesen Malfoy.

– Félek megkérdezni hova akarsz menni – aggodalmaskodott Hermione.

– A Hold udvart a nyilvánvaló problémák miatt egyelőre hanyagolnám. De van egy másik hely, ahol beszerezhetnénk a sátrat és pár extra dolgot, ami fontos lehet.

– És pedig?

– Az Árok.

– Az Árok?

– Igen, az Árok.

– Ahol állítólag illegális varázslényviadalokat rendeznek? – kérdezett vissza félve a boszorkány. – Sokkal veszélyesebb, mint a Zsebpiszok köz. Oda még az aurorok sem mernek bemenni razziát tartani.

– Nincs jó híre, ebben igazad van. De ott néhány érdekes dologhoz is hozzájuthatunk – magyarázta Draco. – Hasznos dolgokhoz, amikkel esetleg segíthetjük a kis kutatásunkat.

– Nem mondjuk el senkinek sem, hogy mit keresünk. A horcruxok hétpecsétes titkot képeznek, mert ha olyan fülekbe jut, akikbe nem kellene, akkor… Nem ér semmit a tervünk.

– Nem is ilyesmire gondoltam – vonta meg a vállát nemtörődöm módon a fiú, de láthatóan izgatott volt az újabb kirándulás lehetőségétől. – Ott szerezhetünk zsupszkulcsokat is, akkor eltűntető bájitalt, néhány mérgezett tőrt, információt is néhány knútért. Hasznos sárkánybőr mellényeket, amik kivédenek pár átkot, olyan bőrcipőket, amik sosem szakadnak el. Csupa-csupa hasznos dolgot. És persze azt a francot sátrat is meg tudjuk venni, ami spécibb, mint amit Weasley-éktől hoznánk el.

– Mindezt azért, mert nem akarsz Weasley-ék sátrában aludni? – tudakolta kényszeredetten Hermione.

– Van értelme, amit mondok.

– De csak akkor megyünk, ha begyakoroltunk néhány átkot.

– Ez az – csillant fel a szeme Dracónak, és szélesen elvigyorodott. – Addig nem vágatok hajat és nem borotválkozom.

– Merlinre…

– Nyugi, mindent kézben tartok. Ez is egy izgis kirándulás lesz. Csak egyetlen egy dolgot nem tudok.

– Micsodát?

– Mit csinálunk a fenekeddel? – tanakodott kaján mosollyal az arcán a varázsló.

Hermione válaszul rácsapott a kezére, amitől Draco feljajdult.

– Kezdjük el a gyakorlást – javasolta fiú.

– Rendben.

– Oh, és még valami az álcáddal kapcsolatban.

– Ne mondj semmit! – kérte tagoltam Hermione.
– Halálfalókként megyünk.

– Mivan?

– Szóval elő kell venned a sötétebb énedet, drágám – mondta Draco derűsen.

– Bolond vagyok, amiért hagyom magam ebbe belerángatni.

– Pontosan ugyanannyi élvezed ezt, mint amennyire én.

– Nyilván – szólalt meg egykedvűen Hermione, amiről a fiú nem tudta eldönteni, hogy mégis milyen valódi szándék húzódott meg mögötte. – Honnan jutott eszedbe ez a hely?

– Láttam egy cikket.

– Mi volt benne?

– Semmi különös, csak egy hirdetés – vonta meg a vállát, de igazából Malfoy hazudott. Nem csupán ezek miatt akart elmenni oda, hanem volt egy másik terve is. Egy olyan Malfoy projekt, amiről Hermione nem tudott, és nem is kellett neki. A kockázat izgalma miatti adrenalin lökettől legyőzhetetlennek érezte magát, de mindenre ő sem gondolhatott.

hozzászólások: 0