26. fejezet
Készülődés

Az újabb kiruccanást néhány felkészüléssel töltött nap előzte meg. Draco ragaszkodott hozzá, hogy minden varázslatot részletesen, zsigeri szinten gyakoroljanak be, és Hermione nem mondott ellent neki. Órákig különféle párbajformációkat vívtak egymással, részletesen kielemeztek mindent. Noha igyekezetek a lehető legdiszkrétebben varázsolni, olykor az átkozódás hevében egyre bátrabbá váltak. Ezt példázta néhány megtépázott bokor és fa a környéken, amit nem tudtak időben eltűntetni a muglik elől. Ez egyszerre volt jó és rossz. Viszont nem történt velük semmi olyasmi, ami miatt meg kellett volna változtatni a rutinjukat.

– Helyreállítási varázslatokat kell csinálnunk – jegyezte meg Hermione, amikor megáll az egyik átokkal eltalált kidőlt fa előtt, ami egy kisebbfajta pusztítást végzett a túraútvonalon. – Ezt nem hagyhatjuk így itt.

– Nem is egyet, rá fog menni egy óránk legalább – nyugtázta Draco is. – De legalább az átok maga betalált.

– Tiéd vagy az enyém?

– Tiéd – mondta a varázsló. – Az átkaid nem egyenesen találnak be, hanem egy kicsit balra húznak.

– Ha megint arra akarsz kilyukadni, hogy rossz a csuklómozgásom…

– …akkor biztosan megint egy órát fogunk veszekedni – fejezte be Draco a mondatot magától. – Kis csuklókörzés.

– Majd akkor körözgetek, ha te meg nem tarolsz le egy fél erdőnyit.

– Túlstimulált voltam – sóhajtott fel a fiú. – Az a sok varázslat nélkül töltött idő…

– Nem kell mindenre varázslatot használni – mondta Hermione megrovó hangon, mintha egy gyerekkel beszélne. – Nem azért van varázserőd, hogy elkényelmesedj, és mindent azzal akarj megoldani.

– Akkor miért van? Én nem tartom magam Kiválasztottnak – jegyezte meg epésen Malfoy.

– Jaj, ne mondd már, hogy ha valamiben te lennél a középpontban, akkor azt te mereven elutasítanád.

– Pedig megtettem.

– Tényleg?

– Hosszú ideje én volt az első halálfaló a csapatban. És mégis megtagadtam ezt a kiváltságot. Ki tudja lehet, hogy fényes sikereket értem volna el, mint tábornok…

– És ezt akartad?

– Nem – rázta meg a fejét Draco. – Elég nyilvánvaló, hogy nem ezt akartam, és nem is ezt akarom. Ha nem így lenne, akkor nem lennék itt veled, hanem régen visszamentem volna oda, ahol voltam.

– Kezdem azt hinni te mégis valahol mélyen jó vagy.

– Ne tévesszen meg ez a mostani énem, drágám. Ugyanolyan romlott vagyok, ahogy eddig, csak most a kicseszett csalitosban kell majd bujkálnom Potterékkel együtt. – Miközben ezt mondta a pálcáját az egyik megperzselt bokorra szegezte, ami aztán újra zöld hajtásokat hozott.

– Nem tudjuk mi lesz.

– Ez igaz – sóhajtott Draco. – Egy hegyi troll veremben is lehetünk.

– Olyan pozitív vagy.

– Mint mindig, drágám.

– Ne hívj, drágámnak! – kérte Hermione.

– Bocs, drágám.

– Megint szemtelen vagy.

– Csokibéka hiányom van – válaszolt magyarázatként Draco.

– Megint?

– Állandóan.

A boszorkány időközben elkezdte mormolni a varázsigét, amiből egyre hosszabb igézet lett. A makacs átoknyomok nem akartak egykönnyen eltűnni. Minél erősebben próbálkozott, annál inkább nem történt semmi. Hermione csalódottan figyelte a sötét lenyomatot, ami egyenesen kidöntötte. Negyedórányi hiábavaló próbálkozás után leeresztette a pálcáját. A varázsló eközben szépen helyreállította egy másik fa és jónéhány bokor állapotát.

– Ez nem megy – mondta Hermione. – Hiába próbálom, egyáltalán nem tudom visszafordítani a folyamatot.

– Lehet, hogy korhadt. A korhadt, beteg fákat nem tudod meggyógyítani.

– Vagy az átok volt erős – magyarázta a lány, majd közelebb ment és megérintette a sötét foltokat. – Olyan, mintha villám csapott volna bele.

– Hagyd így. Úgyis volt vihar pár napja. Talán nem magyaráznak bele többet a muglik.

– Nem ismered a muglikat.

– Gondolod, hogy bármelyikük egy átokra gondolna, ha látna egy ilyen fát? – kérdezte Draco, és felvonta a szemöldökét.

– Igazad van – bólogatott Hermione.

– Túl sok krimit nézel – sóhajtott fel a varázsló, miközben fél kézzel és nemtörődöm mozdulatokkal állította helyre a növényzetet.

– Te nézel krimit – ellenkezett a boszorkány. – A héten már harmadszor ragadtál a tévé előtt. Ez kezd ragályos lenni vagy kóros.

– Vannak bennük érdekes dolgok – jegyezte meg Draco egykedvűen. – Ki tudja? Meg talán valami jó ötletek is kapunk ahhoz, hogy Potter hogyan győzze le a Tudodkit.

– Biztosan benne lesz valamelyik sorozatban – kuncogott Hermione a helyzet abszurditásán. – Lehet, hogy küldenem kellene Harrynek egy baglyot, amiben leírom, hogy nézzen inkább krimi sorozatokat, és abból próbáljon meg tervet összerakni.

– Nagyon jó ötlet.

– Hülye ötlet.

– Jaj, Granger, nincs fantáziád – ciccentett fel Draco. – Mi lesz az ebéd?

– Fasirt.

– Megint?

– Nem tetszik? – kérdezett vissza Hermione.

– Csak már volt.

– Ha felmérgesítesz, akkor te is megcsinálhatod az ebédet.

– Még nem találtam olyasmit, amit szívesen megcsinálnék – mondta a fiatal mágus elgondolkodva.

– Tegnap még steaket akartál sütni.

– Mert azt mondtad, hogy az baromi drága – fújt egyet Draco.

Hermione megforgatta a szemét.

– Gondoltam más ötleted is van – mondta végül a boszorkány.

– Osztriga.

– Nem.

– Látod? – kérdezte Draco rámutatva a helyzet iróniájára. – Neked semmi sem jó.

– Kár, hogy visszaadtam az időnyerőt – sóhajtott fel Hermione.

– Olyan gyakran mondod ezt…

– Vajon miért…

– Ki kellene találnunk az álcáinkat – váltott témát Draco. – Ha holnap délelőtt akartunk indulni, akkor erre kellene koncentrálnunk.

– Rendben van. A mai program szerint ebéd után befejezzük a bájitalokat, aztán azzal késő délutántól bőven lesz rá idő.

– Ez remek hír.

– Szerintem ezt a helyet már nem tudjuk jobban helyreállítani – mondta Hermione, és még utoljára a kidőlt fára nézett. Csalódottságát el sem tudta rejteni.

Draco megtörölte a homlokát. Csaknem mindent visszaállítottak. A tisztás zöld volt és eleven, egyedül a kidőlt fa lógott ki a sorból.

– Akkor menjünk!

– Akkor menjünk!


***

Az indulás előtti késő délután mindketten elvonultak álcát készíteni. Dracónak határozott elképzelései voltak, így a fekete talár és a halálfalómaszk ott hevert az ágyon kiterítve. Nem kellett felpróbálnia, hogy tudja ráillik-e. A szabása tökéletes volt, nem is beszélve a maszkról, amitől már most felfordult a gyomra, miközben magában az összes balul elsülő lehetőséget végiggondolta. A várva várt jövőjének egy darabja elevenedett meg előtte, amitől most már nem is érezhette magát távolabb.

Kattant a zár és Hermione lépett be a helyiségbe. A varázsló ködös gondolatai egy pillanat alatt eloszlottak, először csak egy fél pillantást vetett a lányra, de végül rajta kellett felejtenie a tekintetét.

– Mi van rajtad? – kérdezte Draco kissé erélyesen. Nem mintha ellenére lett volna egy szép nyári napon így látni egy boszorkányt, de most nem olyan helyre mentek.

– Az álcám.

– Nem, ezt nem veheted fel. Nem éppen egy cicamica medencés bulira megyünk a nyárilakba.

Hermione végignézett magán. A kék nyáriruhán nem volt semmi különös, ráadásul hosszú is volt, a vállait is fedte és leért egészen a térde alá. Tökéletes nyári viseletnek tűnt. Bőven átlagosnak számított egy kirándulásra.

– Ez nem túlzás – jegyezte meg színtelen hangon.

– De az, mert ebben túl…

– Túl mi? – kérdezte a boszorkány, és csípőre tette kezét. Felkészült rá, hogy megvédje a ruhaválasztását.

– Túl aranyos és szép vagy benne – mondta ki Draco. A saját szavai őt magát is meglepték, de nem annyira, mint a lányt, akinek rózsás pírt csalt a bók az arcára. Így még szebb volt, ő pedig úgy érezte, mintha lángolna ettől a vallomásról a füle. A varázsló elhessegetett néhány kósza gondolatot a boszorkány cseszernyepiros, finom ívű szájáról, aztán megköszörülte a torkát. – Nagyon sötét helyre megyünk. Ez igazából nem is kirándulás. Ide valami más kell.

– Mit javasolsz?

– Fekete talárt, de le kell venned róla minden jelvényt, házbesorolást. Nos, leginkább ehhez a talárhoz kell hasonlítania – mutatott az ágyra terített talárra a fiú. Mielőtt Hermione szóvá tette volna a halálfalómaszk jelenlétét, ő folytatta, amibe belekezdett: – Mindenképpen valami fekete nadrágot kell alá venned, fekete cipőt. Semmi feltűnő, semmi olyasmi, ami túlmutatna az átlagon.

– Szóval akkor sötét alakok leszünk.

– Gondolkodtam azon, hogy te leszel a foglyom – vigyorodott el Draco, majd vett egy mély lélegzetet és elkoromult. – Túlságosan is sokat kellene magyarázni, és könnyedén lebuknánk.

– Értem – mondta a lány, és megdörzsölte a karját.

– És csinálnunk kell valamit a hajaddal.

– Mit szeretnél csinálni a hajammal? – kérdezte a boszorkány, és önkéntelenül is hátradobta a hajfonatát.

– Mivel az a második feltűnő ismertető jegyed, mindenképpen kell valamit tennünk vele. Most a feneked szerintem nem fog gondot okozni egy bő talárba.

– Hehehe… nagyon vicces. De mit akarsz a hajammal csinálni?

Draco nem válaszolt azonnal, hanem átment a szobán, és elkezdett kotorászni a ládájában. Hangos volt, és biztosan mindent összedöntött, mire megtalálta, amit keresett. Egy kis idő után egy zöld tégelyt vett elő belőle.

– Megvan.

– Mi az?

– Ez a tökéletes hajam titka – jegyezte meg olyan mosollyal, amilyen csak Draco Malfoynak lehetett. Úgy csinált mintha tényleg egy igazán fontos és életbevágó rejtélyt leplezne le. A lány megpróbált elnyomni egy vigyort. Egy ideig kihívóan csak dobálta fel és le a tégely a kezében, majd átadta a lánynak. Amikor Hermione átvette, az ujjaik összeértek, és véletlenül megérintette a fekete gyűrűt.

Mindketten felszisszentek.

– Túl sok a mágia – vonta meg a vállát Draco magyarázatként. Hermione csak bólintott.

– Mr. Hairy Hosszanható Hajzseléje? – váltott témát a következő kérdésre.

– Igen – bólogatott Draco. – Ez majdnem tele van, de a fele biztosan kell majd a hajadra, viszont marad az enyémre is. Szuper. Ha nem mosod meg, akkor egy hétig egyenes lesz tőle a hajad.

– Az enyém? Komolyan? – Hermione kissé szkeptikus volt ebben a kérdésben. – Nem akarlak elkeseríteni, de órákat kellett a karácsonyi bál előtt csak a hajamra szánnom, hogy szép legyen.

– Mert nem ismersz egyetlen mágikus fodrászt sem – nyögött fel a fiú, majd úgy döntött beavatva a lányt az életének a szörnyen unalmas részébe.

– Kellene?

– Ti lányok nem foglalkoztok ilyesmivel?

– De csak… tudod…

– Tudom. De most már tudod – mondta Draco. – Legközelebb majd, ha ennek vége, akkor elmész egyhez.

– Talán – sóhajtott fel Hermione. – Szóval mi ez a haj őrület nálad?

– Ne merj kinevetni!

– Dehogy is! És nem is szándékozom közéd és a tükör közé állni – nevetett fel a boszorkány.

– Nem vagyok hiú.

– Jó – mondta Hermione, mert eszébe sem jutott, hogy megint veszekedésbe bonyolódjon a fiatal varázslóval.

– Anyámnak mindig is fontos volt a megjelenés. Ha rajtam múlna akkor szakadt dolgokban járnék, és eszemben sem lenne a hajammal foglalkozni nos… az alap higiéniai dolgokon túl. Egyszer láttam anyámat hullámos hajjal… az pedig… olyan volt, mint Bella nénémnek. Ő ezt a mai napig nem tudja, és ha tudná, akkor tuti felejtésátkot kapnék érte. Szóval ez működni fog a te hajadon is.

– Jó. És hogyan kell ezt használni?

– Megcsinálom neked – mondta a varázsló, bár nem érezte magát teljesen komfortosnak.

– Csináltál ilyet valaha? Mármint másnak, nem magadnak.

– A legrosszabb eset, amit el tudok képzelni az az, hogy két hétig egyenes lesz a hajad. Nem bosszú állni akarok rajtad – jegyezte meg Draco. – De ez kell az álcához, nem tudnál elvegyülni egy kócos konttyal. A lényeg, hogy semmi se utaljon arra, hogy kik vagyunk. Én is majd megváltoztatom a hajszínemet később. Persze végig csuklya lesz rajtunk, de készüljünk fel mindenre.

– Milyen álcát találtál ki pontosan?

– Újonc halálfalók leszünk.

– Micsoda? Neked elment az eszed? – kérdezte Hermione, majd karba tette a kezét. – Ezért nagyon nagy bajba kerülhetünk.

– Nem fogunk, ígérem.

– Jó… Csináld meg a hajam – adta meg magát némi gondolkodás után a lány. – Csak jussunk be és ki élve.

– Ez a terv.

Hermione leült a szőnyegre, aztán kibontotta a haját a kontyból. A haja vad hullámokban keretezte be az arcát. Draco örült, hogy a lány háttal ült neki, így elidőzhetett egy pillanatot a csodálatos hajat figyelve, majd leült az ágy szélére, és megérintette a puha, selymes tincseket. Mindig is kíváncsi volt milyen lehet.

– Elmondod, hogy mi a terved pontosan? – kérdezte Hermione, de most már kicsit nyugodtabb volt a hangja.

Draco belemártotta a kezét a tégelybe, aztán felvitte a tincsekre a hajzselét. A bűbájos kence azonnal megszelídítette a vad fürtöket.

– Szóval két újonc halálfalót fogunk alakítani – válaszolt a mardekáros a lehető legtárgyilagosan. – Hallottam régebben, hogy ide vezényelnek valamiért embereket. Nem tudom az okát. Gondolom, hogy mindent felügyelet alatt akarnak tartani, ami teljesen érthető is.

– Miért? Miért nem jó, ha úgy megyünk oda, mint két egyszerű vásárló?

– Előre nézz, kérlek!

– Válaszolj, kérlek! – követelte a lány.

– Máshogy nem tudom garantálni a biztonságodat, és persze a magamét se. Még az újonc halálfalók álca sem ad teljes védelmet, de gondolom, hogy senki sem lesz olyan idióta, hogy belénk kössön. Megcsinálom a maszkom másolatát, kicsit alakítunk rajta, hogy neked is jó legyen. Kell majd két kesztyű is, lehetőleg fekete és bőr. Nem kell sárkánybőrnek lennie. A hajadat meg valami egyszerű kontyba csavarhatnád.

– Halálfaló divat is van? – kérdezte Hermione csipkelődve.

– Mondjuk.

A boszorkány mélyen felsóhajtott, miközben Draco még mindig a hajával foglalkozott. Meglehetősen bizarr érzés volt. Sokkal bizarrabb, mint gondolta.

– Édes Merlin! Nem lesz feltűnő, hogy olyan dolgokat szerzünk be, amik…

– Amik a halálfaló alapkészletben is megtalálhatók.

Hermione most nem bírta megállni, hogy ne nézzen vissza. Draco finoman megfogta a fejét, és előre fordította.

– Maradj nyugodton! Így nem tudok dolgozni.

– Szóval minden olyasmit, amit összeírtunk az megtalálható a halálfaló alapkészletben? – kérdezett vissza kissé idegesen Hermione.

– Nagyjából – válaszolt elgondolkodva a varázsló. – Persze ők nem rendelkeznek ennyi gyógyító bájitallal és egyéb elsősegélyhez köthető felszereléssel. Van még pár kivétel, de szerintem sok olyasmit felhasználhatunk, amivel mi is előnyben leszünk. Nem tudjuk mennyi ideig kényszerülünk olyan helyeken lenni, amikor csak a készleteinkre leszünk utalva. De ezt már szerintem százszor megbeszéltük már.

– Te jó ég… Most komolyan úgy kezdtünk el készülni, mint a halálfalók? – kérdezte Hermione egy kicsit megrökönyödve.

– Átgondoltam az egészet – jegyezte meg Draco. – És természeten nem. Nem hiszem, hogy egymás kínzása vagy akár ártatlan mugliké, mármint átkokkal bármilyen célt is elérne … Merlinre, de mennyire utálnám én ezt…

Hermione nem válaszolt, csak hallgatta a fiatal varázslót.

– Nem tudtam, hogy milyen ez, amíg meg nem tapasztaltam – folytatta a fiú. – Ki tudja mi várt volna rám, ha hazamentem volna. De biztosan semmi jó.

– Valószínűleg nem – erősítette meg Hermione.

– Csatlakoztam egy másik öngyilkos akcióhoz. Szóval… ez van.

– Milyen szerepet szánsz nekem ebben az egész kirándulásban? – tette fel a fogós kérdést a boszorkány.

– Hagyd, hogy most teljesen én irányítsak. Csak utánozz engem. Lehetőleg ne bámészkodjuk, és ha lehet mindig legyünk mozgásban. Tegyünk úgy, mintha én lennék a rangidős. Te csak maradj mellettem, és figyelj nehogy belefussunk néhány igazi halálfalóba, amíg beszerezzük a felszereléseket.

– És ha mégis belefutunk?

– Akkor meg ne szólalj!

– Őrültségnek hangzik az egész, Draco – szólalt meg Hermione egy kis mérlegelés után. Most már nem azzal volt a baja, hogy egy mardekáros fodrászosdit játszik a hajával, hanem az, hogy egy igencsak veszélyes terepre készülnek. – Mi lesz, ha találkozunk megint Greybackkel? Most nem hiszem, hogy könnyedén meg tudunk szabadulni tőle. Hacsak nem találok valamit megint… tatuepét mondjuk.

– Nem.

– Akkor?

– Ezt az utat meg kell kockáztatunk – mondta eltökélten a varázsló. – Muszáj. Persze várhatnánk ezzel addig, amíg Weasley-ékhez megyünk, de nem tudom mennyi nyugodt napunk lesz. Ezen a helyen sok olyan dolgot is be tudunk szerezni, amit sehol máshol a környéken, sőt időt is tudunk spórolni, minőséget tudunk vásárolni.

– De nem csak azért akarsz elmenni oda – mondta Hermione. – Szóval legyél velem teljesen őszinte.

– Nézz előre! Mindjárt készen van a hajad.

– Draco! Nem érdekel a hajam, hanem mondd el, hogy mit tervezel még.

– Jó, rendben – nyögte a varázsló. – Meg akarok tudni pár dolog. Ehhez pedig az kell, hogy odamenjünk, és találkozzak egy összekötővel.

– Kivel?

– Az most mindegy, és nem is fontos – rázta meg fejét a fiú. – Ő egy informátor, akiben megbízhatunk. Nem biztos, hogy sikerül, de meg kell próbálnom. Meg akarok tudni pár dolgot az Azkabanról.

– Mi? Éppen most? Miért?

Draco elhallgatott. Na igen pontosan most jött el az a pillanat, amikor tényleg el kell mondani azt, ami megfordult a fejében. Nagyon hosszú ideig hallgatott, mielőtt megtalálta a megfelelő szavakat.

– Ég a Jegyem – szólalt meg végül. – Nagyon sokszor, hosszan és erősen. Ez pedig semmi jót nem jelent, nekem elhiheted.

– Ezt miért nem mondtad el? – kérdezte a boszorkány.

– Meg ne fordulj!

– Hagyd már ezt! – morogta Hermione, és majdnem kitépte a haját Draco kezéből. – Miért nem mondtad el ezt nekem? Azt hittem, hogy őszinték vagyunk egymással ebben az átkozott helyzetben, de te meg sem próbálod.

– Nem akarok minden rezdülésemről tájékoztatást adni – jegyezte meg zordan Draco. – Mint egy pisis, aki nyafog a karja miatt. És különben sem tudtam volna mit mondani, nem tudom mit szervezkedik, csak azt tudom, hogy hova kell hoppanálnom, ha be akarok állni a sorba.

Hermione idegesen összepréselte az ajkait. Nem volt vak, Draco annyira nem volt jó színész, hogy mindent el tudjon rejteni, de ő addig várt, amíg a varázsló el nem mondta az igazságot. Kirázta a hideg, miközben hallgatta a fiatal mágus véleményét erről. Sosem gondolt bele, hogy milyen lehet neki. Most is idegesen megvakarta a Sötét Jegyet, ami mostanában szokásává vált. Hallotta a mozdulat karistolását a bőrön. A lány összezárta az ökleit.

Ezt az új Draco Malfoyt sokkal nehezebben lehetett kiismerni, mint a régit. A régi egyszerű volt. Előkerült a Maderkár pincéiből gyűlölködött, csipkelődött, gonoszkodott, elkövetett néhány csínyt, aztán megint eltűnt. Tőle nem várt semmit mást, nem várt többet. De ennek az újnak sokkal mélyebb érzései voltak, amiket persze nem akart vele megosztani. Sokkal több volt, mint amit elárult magától. Ha csak a közös tanulással eltöltött napokat vette csak figyelembe, Hermione már abból tudta, hogy a fiatal Malfoy sokkal okosabb volt, mint amit az iskolában mutatott magáról.

Valahol kétségbeesetten vágyott rá, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, megismerni őt, tudni a gondolatairól, az igazi véleményét hallani, megvitatni vele egy-egy ötletet. Sokszor közel érezte magát ehhez a vízválasztóhoz, és azt hitte, hogy képes ezt áthidalni, de voltak napok, amikor távolabb nem is érezhette volna magát Dracótól. Most is így érzett.

– Mit gondolsz, mi fog történni?

– Hamarosan elkezdődik a foglyok kiszabadítása az Azkabanból – mondta ki színtelen hangon Draco. – Meg kell tudnom mikor tervezik ezt. És van-e lehetőségem kiszabadítani az apámat előbb, mint ahogy a halálfalók megtennék.

– Ez őrültség. Nem gondolod, hogy bejutnál.

– Miért lenne az? Gondolj bele. Ránk egyáltalán nem számítanak. Gyakorlatilag én eltűntem a varázsvilágból. Nagyon ijesztő varázslatokat tudsz. Szóval miért ne sikerülne? Még sosem próbáltam patrónust megidézni, de ha Potternek sikerült, akkor szerintem nekem is sikerülhet.

– Ez egy óriási kockázat, szóval felejtsd el – válaszolt Hermione erélyesen. – Anyádat is veszélybe sodornád vele. Ki tudja, hogy ezzel mit okozhatsz neki. Ha ilyen közel vannak ahhoz, hogy átvegyék az irányítást, talán nem ez a legjobb időpont erre. Még ha lenne is értelme az egésznek.

– Lehet, de meg kell próbálnom – sziszegte Draco. – Muszáj vele beszélnem.

– Ketten elmennénk az Azkabanba az apádért, most komolyan? – kérdezte a boszorkány. – És őt hová fogjuk tenni? Csak úgy mellesleg, ha egyáltalán legyőzünk annyi nekünk támadó dementort, amit nem fogunk… Akár meg is szabadíthatnak minket a lelkünktől. Nem akarok vegetálni az egész további életemben.

– Te ismered a patrónus bűbájt.

– Igen – bólintott Hermione. – De ennyi dementor ellen nem érzem biztosnak a tudásomat. Nincs ekkora erőm. Senkinek sincsen.

– Legalább annyit meg kell tudnunk hogyan állnak a dolgok – kötötte az ebet a karóhoz Draco. – Ebből egyáltalán nem vagyok hajlandó engedni. Tudnunk kell, hogy mennyi időnk van. Ha kiszabadultak a foglyok, akkor már csak pár hete van a jelenlegi vezetésnek.

– Amíg semmi őrültséget nem tervezel, addig részemről rendben van. Keress információkat. Tudj meg, amit szeretnél. De nem fogjuk mi ketten megrohamozni az Azkabant. Merlinre…

– Most mi van? Neked sosem volt kockázatos ötleted?

Hermione morgott valamit.

– Nem hallottam, Granger.

– De volt. De ennyire őrült még soha.

– Potterék is lementek a Titkok kamrájába megölni is baziliszkuszt – vonta meg a vállát a fiú. – Az persze nem volt őrültség, hanem egy igazi hőstett.

– Meg is ölhették volna őket.

– Ha én csináltam volna, engem kicsaptak volna.

– Egy Malfoyt? – horkantott fel Hermione. – Nem hiszem, hogy ilyesmi megtörtént volna. Sem olyasmi, hogy elkezdted volna keresni a bejáratot.

– Keresem. Oké? Csak… éppenséggel nem találtam meg.

– Még szerencse.

– Most nem biztos, hogy itt ülnék, hanem valami szoborként kiállítva egy elfeledett seprűtároló mellett.

– Volt abban az évben elég mandragóra neked, Draco.

– Nem biztos – horkantott fel a fiú.

Draco időközben visszazárta a tégely tetejét, aztán letette az éjjeliszekrényre. Hermione pedig végre felkelt a földről, minden izmát elgémberedettnek érezte. A haja úgy csillogott, hogy a lemenőben lévő nap szinte szikrát vetett rajta, és még ilyen hosszúnak sosem látta. A varázsló elmélázva nézte őt. Mennyire más volt most, és amikor megfordult, hogy a szemébe nézzen, egy pillanatra elfelejtett levegőt venni.

– Nem fogok őrültséget csinálni – szólalt meg végül, mintha egy vallomást és egy ígéret egyvelegét mondaná a lánynak.

– Bízom benned, Draco.

És a fiúnak ekkor támadt az a gondolata, hogy talán mégsem kellene.

hozzászólások: 0