29. fejezet
Apróságok

A csillagok apró világító porszemekként szóródtak szét az éjszakai égbolton, és a nyári este szokatlan melegséggel ölelte körbe a tájat. Minden csendes volt, még egy autó sem járt a környéken. Talán éjfél felé járhatott az idő, bár Hermione nem figyelt az időre, amikor kiment a Granger-ház hátsó kertjében lévő medencéhez, majd leült szélére, lábait a hűvös vízbe lógatva. A hosszú nap fáradtsága végre kezdett elmosódni, ahogy a természet halk neszei körülölelték. Képtelen volt aludni, ahogy Draco sem. De mióta hazajöttek nem keresték egymás társaságát. Mindkettejük hagyta lecsengeni azt, ami történt. Egy bagoly halkan huhogott a távolban, és a szél alig észrevehetően zörgette a fák leveleit.

Hermione felnézett az égre. A holdsarló sárgán világított fent. Csodálatos volt. Mindig megnyugtatta a látványa. Ilyenkor arra gondolt, hogy milyen kicsi is az univerzumhoz képest. Vett egy mély levegőt, aztán lenézett a lábával felkavart vízre, ami sűrű vízgyűrűket és hullámokat vetett.

Eközben Draco csendben lépett ki a házból. Fáradt volt. A gyenge fény megcsillant szőke haján, és árnyéka hosszúra nyúlt a medence felé vezető úton. Egy pillanatig csak állt ott, mintha mérlegelné, hogy csatlakozzon-e, de végül döntött. Figyelte a boszorkány alakját, a profilját, amin leírhatatlan érzések játszottak. Talán most először tűnt fel neki igazán mennyire szép ez a boszorkány. A hosszú haja most kibontva omlott a hátára, a hullámos tincseit az ellenkező oldalra fésülte, és majdnem beleért a vízbe.

A varázsló nem habozott sokáig, átvágott a füves részen. A lány felé fordította a tekintetét. Draco szíve egy pillanatra megdobbant, amikor meglátta őt a boszorkány elmosolyodott. A fiú leült Hermione mellé. Cipőjét lehúzta, és ő is belelógatta a lábát a vízbe. Aztán a karjaira támaszkodva, hátravetette a fejét, és elégedetten nyögött fel.

Nem szóltak egymáshoz azonnal. Csak ültek ott, miközben a víz finoman hullámzott körülöttük, és a nyári éjszaka nyugalma átjárta őket. Hermione oldalra sandított. Draco arca nyugodtnak tűnt, bár az elmúlt napok stressze és izgalmak nyomai még ott ültek rajta, ahogy neki is. Legszívesebben közelebb húzódott volna hozzá. Érhetetlen, megmagyarázhatatlan okokból. De csak leutánozta Draco testtartását, és mindketten megelégedtek azzal, hogy egy kis apró távolságra voltak egymástól.

– Szokatlanul meleg van ma este – törte meg végül a csendet Draco, hangja mély és halkan csengő volt a sötétben.

Hermione halványan elmosolyodott.
– Igen. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. Tavaly nyáron majdnem mindig rossz idő volt.

Draco a víz felszínét nézte, ahogy a lábai apró fodrozódó vízgyűrűket hagytak, amik találkoztak a boszorkány által keltettekre, ami aztán kioltották egymást.

– A bájitalokkal egész jól állok – szólalt meg Draco. – De az energiapótló ital már majdnem kész. Még kell neki pár nap. A hozzávalók értékesek voltak, amiket be tudtunk szerezni. Mindenki felszerelését össze tudunk készíteni. Szóval jól haladunk.

Hermione bólintott, és egy hajtincset igazított ki az arcából.
– Én is haladtam. Összeszedtem az összes olyan varázslatot és átkot, ami a legfontosabb lehet. Harrynek és Ronnak is meg kell majd tanulniuk őket, de szerintem nem lesz gond. Csak legyen időnk rendesen átnézni.

Draco egy pillanatig csendben figyelte Hermionét, aztán elmosolyodott.
– Granger, te komolyan hiszel benne, hogy ez az egész listázás és tervezés valóban megmenthet minket?

A boszorkány összevonta a szemöldökét, de a szeme sarkában ott bujkált egy halvány mosoly.
– Persze, hogy hiszek. Ha nem készülnénk fel, mi más maradna? Vak szerencsére bízni az életünket? És ez inkább a te ötleted volt.

A varázsló elgondolkodva nézett a távolba.
– Lehet, hogy én soha nem leszek ilyen optimista. Veszettül próbálkozok. De… talán mégis működni fog. Ma este kissé elkapott a negatív hullám.

– Pont, amikor ünnepelned kellene? – kérdezte Hermione, aztán elmosolyodott. – Elpusztítottál egy horcruxot.

– Veled együtt.

– Én csak… én csak álltam ott. Nem csináltam semmit – fújta ki a levegőt a lány.

– Te vetted észre – mondta Draco egykedvűen. – Ha nem vetted volna észre, akkor most Umbridget kellett volna becserkészni.

– Biztosan nem lett volna egyszerű bejutni a Minisztériumba, hogy elkapjuk – szólalt meg Hermione.

– Te nagy mestere vagy ennek – csóválta meg a fejét a fiú.

– Mire gondolsz?

– Gondolom, hogy nem csak úgy besétáltatok a Minisztériumba.

– Ha jobban meggondolom…

Mindketten felnevette, aztán egy ideig újra csak a csend uralkodott köztük. A természet hangjai körbefonták őket, a medence vizén tükröződött a csillagos égbolt és a levegő tele volt a nyár fülledt illatával. Draco előre hajolt, és a boszorkány gépiesen követte a mozdulatát.

– Még mindig nem hiszem el, hogy sikerült elpusztítani – szólalt meg Draco, majd beletúrt a hajába, és felnevetett. – El tudod ezt hinni?

– Láttam a saját szememmel. Nem kell sem elképzelnem, sem meggyőznöd nem kell arról, hogy megtetted.

– Talán ez elég lesz kezdésnek – mondta a fiatal varázsló. – Egy jó tett, hogy minden mást ellensúlyozzak.

– És a volt-nincs szekrény? – kérdezte a lány.

– Amikor majdnem meghaltam – fújt egyet Malfoy.

Hermione nem válaszolt, végül egy kis sóhajjal törte meg a nyugalmat.
– Tudod, az a horcrux… amikor megsemmisítettük… még mindig nem tudom eldönteni, hogy szerencse volt-e, hogy rábukkantunk, vagy az a legrosszabb, ami történhetett velünk.

– Legrosszabb?

– Kockáztattunk. A nyomunkra bukkanhattak volna. És… mindig úgy érzem, hogy a penge élén táncolunk.

Draco felé fordult, szemében valami különös csillogással válaszolt:
– Egy kicsit mindkettő, nem? De inkább a vakszerencse, bár azt hiszem, most már nincs visszaút.

Hermione elmosolyodott, bár a szemei fáradtságról árulkodtak.
– Nincs. És valahogy ezzel is meg kell barátkoznunk.

– Ezzel? Inkább azzal, hogy hamarosan Potterrel és Weasley-vel kell együtt lennünk. Ez nagyobb büntetés, mint bármi, amit eddig kaptam.

– Hééé! Nekem a barátaim – lökte meg a könyökével Hermione. – Nem kellene ezt mondanod.

– Nélkülük könnyebben menne – jegyezte meg Draco egy horkantással. – Remélem, hogy nincsenek romantikus elképzeléseid, hogy mi hárman annyira jól kijöhetünk egymással, mintha a legjobb barátok lennénk.

– Nem rólunk szól a jóslat. Nekünk csak… nekünk csak segítenünk kell, hogy a világot ne eméssze el egy sötét varázsló. Én nem akarok olyan világban élni, ahol félnem kell a varázserőm miatt.

– A mi általunk ismert világnak meg vannak számlálva a napjai – mondta Draco.

– Ne ijesztegess, Malfoy!

– Talán rólunk egy másik jóslat szól – vigyorodott el a varázsló.

– Biztosan – nevetett fel Hermione.

– Nem hiszed?

– Nem igazán. Miért szólna?

– Nem tudom. A jó útra tért sötét mágus és a legokosabb boszorkány – vázolta fel Draco. –

– Te nem vagy sötét mágus – rázta meg a fejét a boszorkány.

– Nem? Pedig mindig is így gondoltam magamra – ahogy kimondta Malfoy hangosan felnevetett. – Jó, nem gondoltam magamra így. Most nem is tudom mi vagyok.

– Talán csak Draco.

– Csak Draco? Malfoy nélkül?

– Csak Draco – ismételte meg a lány.

– Csak Draco – ízlelgette a szavak súlyát a fiatal varázsló.

– Nem vagy gonosz.

– Nem annyira vagyok gonosz.

– Akkor nem annyira gonosz – pontosított Hermione.

Draco bólintott, és hátradőlt, tenyereivel megtámasztva magát. Az égbolt felé fordította az arcát, mintha az éjszaka nyugalmából próbálna erőt meríteni. Hermione követte a példáját, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha minden veszély, minden aggodalom és minden fájdalom eltűnt volna. Csak ők voltak ott, egy szokatlanul meleg nyári este csendjében, és az a furcsa, törékeny béke, ami a pillanatot körülölelte.

De valami ott volt a csendben, valami feszültség, valami jóleső érzés, amit mindketten éreztek. Draco keze lassan közelebb csúszott Hermione kezéhez, ami nem is volt igazán tudatos, csak egyszerűen meg akarta tenni. Egy pillanatra megállt, mintha habozna, majd kisujjával finoman körülfonta Hermione kisujját. Olyan gyerekes volt az egész, mégis mindkettejüket borzongással töltött el. Rögtön egymás szemébe néztek.

Hermione letekintett a kezeikre, és amikor újra Draco szemeibe nézett, egy mosoly villant át az arcán. Mintha mindketten egyszerre döbbentek volna rá arra, hogy a másik jelent valamit számukra, amit eddig nem mertek megfogalmazni. A félhomályban nem látszott az apró pír az arcukon, a felismerés csillogása sem a szemükben. Taszítónak kellett volna lennie, de nem volt az egyikük számára sem. Legszívesebben mindketten közelebb húzódtak volna a másikhoz. De nem történt ennél több.

A levegő megtelt valami különös feszültséggel, egy törékeny, de erős érzéssel, ami ott lebegett közöttük. Valami megváltozott. Valami felébredt. Valami ott bizsergett a tagjaikban. A ki nem mondott szavak súlyától nehéz nyelvükön. A furcsa vonzódás, amit lehetetlen lett volna megmagyarázni. És Hermione tudta, hogy ezt a barátai soha nem fogják érteni. Draco pedig azt, hogy ezt az apja soha nem fogja megtudni.

Mindketten más-más oldalról ismerték meg egymást. Új oldalról, ami az iskola falai között soha nem történt volna meg. Ott minden elválasztotta őket egymástól. Most különösen nevetségesnek hatott az, hogy a házak mennyire elválasztják őket egymástól, nem is beszélve a származásukat.

Itt csak Hermione és csak Draco voltak.

Két fiatal.

És semmi más.

Egy olyan helyzetben, amikor egymásra voltak utalva. Jó csapatot alkottak. A kezdeti nehézségek ellenére is. Kezdtek egyre jobban egymásra hangolódni. Aztán most itt volt ez. Ez az érzés, ami egy ideje csak pislákolt. Ami több volt, mint rokonszenv vagy barátság. Ha nappal lett volna mindketten látták volna ezt.

Egy csók ígérete vibrált a nyári este csendjében, de egyikük sem mozdult. Csak ültek ott, a szívük vad dobogását próbálták kordában tartani. A félhomályban egymás tekintetétből kiolvasni, vajon a másik is ugyanezt érzi-e? Egyikük sem mozdult, egyikük sem szólalt meg. Egészen addig feszítették a húrt, amikor ez már tényleg kellemetlenné kezdett válni.

Végül Draco törte meg a pillanatot, hangja halk volt, de határozott.
– Be kellene mennünk. Aludnunk kellene… már rég elmúlt éjfél.

Hermione lassan bólintott, de tekintete még mindig Draco arcán időzött.
– Azt hiszem, hogy igazad van.

Egy hosszú, jelentőségteljes pillanatig még nézték egymást, aztán mindketten felálltak, és a ház felé indultak, szótlanul, de valahogy mégis közelebb kerülve egymáshoz.

Ahogy beléptek a házba, a csend újra rájuk telepedett, de cseppet sem volt zavaró. Inkább egyfajta kimondatlan megértés vibrált közöttük, egy érzés, amely szavak nélkül is ott lebegett, és tudták, hogy már semmi sem lesz ugyanaz.

Sokáig tartott mire álomba tudtak merülni.

***



Másnap a két fiatal a szokásosnál is jobban kerülte egymást. Udvariasan kitértek egymás útjából, néha ha összetalálkozott a tekintetük halványan elmosolyodtak. De inkább mindketten elvonulva a külön projekteken dolgoztak. Draco a bájitalain, Hermione a készleteken és a varázsigéken. Viszont a nyári hőség olyan erővel csapott le mindkettejükre, hogy még bent a házban is alig lehetett kibírni.

Draco ezért úgy döntött, hogy éppen az itt az ideje egy kis úszáshoz. Megigazította a fürdőnadrágját, ami még új volt, szokatlan anyagú, nem is hasonlított azokra, amiket viselni szokott, noha a kék színnel nem volt baja, de már most ki nem állhatta a pálmafás mintát. Magában morogva meghúzta a fehér cipőfűzőhöz hasonlító zsineget, és reménykedett benne, hogy nem fog lecsúszni. Nem viselt volna el ilyen mértékű megaláztatást.

Kilépett a tolóajtón, majd rögtön megcsapta a meleg, ami rosszabbnak érződött, mint a bájitalgőzök. Nem volt rajta a papucsa így a talpa alatt érezte a kellemesen meleg térkövet. A nap ragyogóan sütött, becsukta a szemét és felé fordította az arcát. Elmosolyodott és mélyen magába szívta a friss levegőt. Egy hosszú pillanatra elfelejtett mindent, mintha csak egy egyszerű nyaraláson lett volna. Túlságosan jó volt, annyira, hogy szinte nem is merte sokáig élvezni. Aztán tovább indult, leült a medence szélére, majd belelógatta a lábát a vízbe. Kellemes volt.

Léptek hallatszottak mögötte, nem is vette a fáradtságot, hogy kinyissa a szemét és odanézzen. A bőre mintha fellélegzett volna, úgy szívta magába az éltető napfényt. A léptek egyre közelebbről hallatszottak, de továbbra sem nézett oda. Biztosan Hermione jött ki – gondolta, majd felsóhajtott. Természetesen nem tévedett.

– Hoztam limonádét, ha kérsz – szólalt meg a boszorkány.

– Köszönöm.

A boszorkány lepakolta a poharakat, a kancsót, aztán levette a maga köré tekert törölközőt. Szörnyen meleg volt, és megváltásnak érezte, hogy végre nem kellett nyakig értő talárban fulladoznia. Nem mintha mostanság ilyesmit viselt volna, de ha a mardekároson múlik, akkor biztosan ezt viselné most. Habár Dracón sosem lehetett teljesen kiigazodni. Most rémesen nyugodtnak tűnt, ahogy a nap felé fordulva szívta magába a nyár kellemes illatát és a forróságot.

Hermione kissé ugyan zavarban volt a mélybordó bikini miatt, hiszem mégis csak Malfoy egy varázsló volt, de aztán elhessegette az egészet azzal, hogy a strandon sem érdekel senkit ki miben van. És biztosan a mardekáros is látott már bikiniben fürdőző lányokat, és ez most sem okoz neki problémát.

– Milyen a víz?

– Egész jó – válaszolta a fiú, majd kezével kitámasztotta magát, és mély levegőt vett.

– Bekented magad naptejjel?

– Olyan vagy, mint az anyám… Le fogsz égni, Draco! Hőgutát kapsz, ha nem engeded, hogy bűbájt tegyek rád – utánozta az anyja rikácsoló hangját a fiatal varázsló. – Nem kell még egy nő, aki aggódik a bőrömért.

– Felőlem… azt csinált, amit szeretnél.

– De most komolyan…

– Gondoltam nem akarsz leégni, és egész este azért forgolódni, nyafogni, mert ég a hátad. Nekem aztán mindegy mit csinálsz.

– Ideadnád, kérlek, a naptejet? – kérte Draco negédesen. Hermione ekkor az ölébe dobta a flakont. A varázsló tompán felnyögött, amikor a naptej eltalálta, aztán kinyitotta a szemét, és ránézett a lányra. Már éppen vissza akart vágni neki, amikor észrevette, hogy a szíve felcsúszott a torkába, aztán tragikus hirtelenséggel a gyomrában landolt. Látta már lenge nyári ruhákban, de ez a bikini… Olyan arckifejezés ült ki az arcára, amilyen még talán soha. Granger… nos, már egészen másképpen nézett ki, mint általában, és… elakadt a szava. Ezt Hermione is azonnal észrevette.

– Jól vagy?

– Megdobtál – közölte rekedten Draco, mintha valami szörnyűség történt volna, és ezzel leplezte zavarát. Gyönyörű volt, túlságosan is, ő meg annyira idióta, hogy belekezdett valami olyasmibe, ami nem kellett volna. – De mindegy.

– Annyira azért nem.

– Mi a fene van rajtad? – váltott témát a fiú.

– Hogy érted? Ez egy fürdőruha. – Végignézett magán, aztán körbefordult. – Nincs rajta semmi megbotránkoztató. Minden mugli szokott ilyesmit viselni.

– Hát nem is hasonlít egy fürdőruhához.

– Miért hogyan kellene kinéznie egy fürdőruhának? – kérdezte csípőre tett kézzel Hermione.

– A térdedig ér, takarja a karjaidat és nem látszik a köldököd – állította szent meggyőződéssel a varázsló, noha leginkább ezt úgy értette, hogy senki se lássa így Grangert, mert akkor nagy bajban lesznek.

– Oh Jézusom… Melyik században volt ez a divat szerinted? – nevetett fel a boszorkány jóízűen, majd megcsóválta a fejét. – Ez egy teljesen átlagos mugli ruhadarab. Ha látnád, milyenben parádéznak azok, akik igazán kivetkőznek magukból.

– Már megbocsáss, de ez olyan mintha zsebkendőket kötöttél volna magadra fogselyemmel.

– Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű veled az életem – sóhajtott fel a boszorkány, aztán nyújtózott egyet, összefogta a hullámos barna haját és egy kusza kontyba kötötte össze. – Ebben a bikiniben nincs semmi különleges, diszkrét és… Minek is beszélek.

– Nem értem én a muglikat…

– Nem tudtam, hogy ennyire zavar. Vagyis sejtettem, hogy zavar.

– Nem zavar… csak…

– Csak?

– Mindegy, Granger, abban vagy, amiben jól érzed magad – közölte végül belegyezően Malfoy, mintha látszólag békét kötött volna saját magával. Igyekezett nem a lány szemébe nézni, mert akkor azonnal elpirult volna. Soha nem szokott elpirulni, és ehhez az elvéhez makacsul ragaszkodott. Meg ahhoz, hogy Hermionét nem láthatja szépnek, mert… Miért is nem? Nos, erre sem lett volna normális magyarázata. Valamit mondott volna arról, hogy Hermione megmentette az életét, aztán valamit arról, hogy egy csapatban vannak, közös küldetés. Nem fért bele ebbe semmi romantikus.

– Köszönöm – mosolyodott el a boszorkány. – Legalább szintet léptünk.

– De akkor én se fogok pizsamában aludni – morogta Draco. A boszorkány felsóhajtott, majd leült a fiú mellé és belelógatta a lábát a vízbe. Az ujjaik súrolták egymást egy pillanatra.

– A nyár közepén miért is vennél fel pizsamát?

– Hogy ne érezd kellemetlen helyzetben magad. Úriember vagyok.

– Én? Ne érezzem magam kellemetlenül? – kérdezte Hermione. – Nem igazán értem.

– Az etikett nem engedi…

– Oh, hagyd már ezt! Nem akarok veled veszekedni megint a tangapapucsról és a kivillanó lábujjakról. Rémes volt, még mindig emlékszem rá. Kímélj meg egy kicsit.

– Akkor is fenntartom az állításomat – húzta ki magát a fiatal varázsló.

– Most komolyan. Te bőrcipőben szoktál strandra menni?

– Nem szoktam strandra menni – közölte egyszerűen Draco. – Te ezt nem értheted.

– Igaz – bólogatott Hermione. – De most nem otthon vagy. Lazíthatsz, ami rád is fér. Olyan fehér vagy, hogy most is úgy visszavered a napsugarakat, hogy kiég a fű a kertben.

– Te sem vagy éppen barna, ha már itt tartunk.

– Ez valószínűleg a következő pár napban változni fog, legalábbis így tervezem, ha már az időjárás megengedi, hogy napozzak – mosolyodott el Hermione.

– Ebben a bikiniben akarsz parádézni egész héten? – kérdezte Draco egy kicsit szörnyülködve. Hogy a fenébe vegye rá Grangert, hogy lemondjon erről a tervéről? Már így is mindig heves szívdobogást érzett, amikor meglátta.

– Zavar?

– Igen… nem vagyis talán.

– Fura vagy.

– Te vagy fura. Én úriember vagyok.

– Örülök – mondta Hermione, aztán mielőtt elnevette volna magát a varázsló komoly arckifejezésén ellökte magát a medence széléről, és belecsobbant a vízbe.

Draco még egy ideig figyelte, aztán ő is követte a példáját. Becsukott szemmel merült le a medence aljára. Nem tudott elég mélyre merülni, hogy ne lássa Grangert. Még becsukott szemmel is maga előtt látta őt. Mindketten egyszerre emelkedtek a víz felszínére.

– Kár lett volna ezt kihagyni – nevetett Hermione, majd gondolt egyet és felfeküdt a vízre. Kitárt karokkal és lábakkal lebegett, mint egy tengericsillag. Draco úszott még egy párat, aztán nekidőlt a medence falának.

– Igen, igazad van.

– Van egy matracom is, ha szeretnéd – javasolta a lány.

– Jó így – válaszolt a fiú.

– Akkor jó.

– Aha.

– Jaj, Malfoy, lazíts már egy kicsit.

– Igyekszem – mondta a fiú. Hermione elmosolyodott, majd újra úszni kezdett, s amikor a varázsló felé ért, akkor lefröcskölte vízzel.

– Ezt meg miért csináltad? – hördült fel a mardekáros.

– Sosem csináltál még ilyet?

– Milyet? – A boszorkány újra lefröcskölte vízzel. – Normális vagy?

– Igen. – Aztán nevetve újra megtette. Draco megtörölte az arcát, aztán ő is elmosolyodott.

– Nem vagyok pisis.

– Akkor ne viselkedj úgy, Draco.

– Na, most ezt visszakapod – mondta elégedetten a fiú. Önfeledten kavarták fel a medence vízét, és egészen addig kergették egymást, amíg meg nem unták. A varázsló gyorsan beérte a boszorkányt, aztán egymást fröcskölték, s próbáltak kitérni a másik elől. Visítva randalíroztak a medencében, és nevettek, olyan felszabadultan, mintha nem várna rájuk rossz idő. Úgy viselkedtek, mint két kisgyerek, de ez egyiküket sem zavarta. Draco ennyit még soha nem nevetett vagy nem is emlékezett hasonló élményre. Talán gyerekkorában a barátaival, de sokszor olyan sokat volt egyedül, hogy ezeket a pillanatokat sosem engedte, hogy bevésődjenek az emlékezetébe. Mikor megunták, kimásztak, s a medence szélén hevertek a napfényben.

– Ez igazán jó volt – szólalt meg Draco, majd megrázta a fejét, s hátrasimította a tejfölszőke tincseit.

– Kellett a lazítás – válaszolt Hermione. – Kislánykorom óta nem játszottam ilyet.

– Pedig kellene.

– És hol? Roxfortban a tóban, ahol az óriáspolip lakik?

– Igaz – bólogatott Draco. – Mennyire zavar, hogy jövőre nem mész vissza hetedévre?

– El akarod rontani a kedvemet?

– Szóval zavar.

– Igen, minek is tagadjam, nem igaz? – sóhajtott fel Hermione. – Megőrülök a gondolattól is. Soha sem halasztottam a suliban, és ez… De most más, fontosabb dolgaink is vannak. Ha minden jól megy, akkor egy évvel később visszamehetek. Legyünk optimisták és pozitívak.

– Beszéljünk arról, amit Potterékkel terveztek? – váltott témát hirtelen Draco.

– Ne most – rázta meg a fejét a boszorkány. – Különben is nincs konkrét terv. Még… beszélni kell Harryvel is.

– Akkor?

– Napozzunk még egy kicsit – alkudozott Hermione. – Aztán folytatjuk azt, amit eddig csináltunk.

– Rendben.

– Pihenj!

– Jó.

Draco mélyen felsóhajtott, aztán élvezte, ahogy a nap felmelegíti. A fiú egy ideig figyelte, ahogy a boszorkány testén a vízcseppeken megcsillan a szikrázó napfény. Kényszerítenie kellett magát, hogy ne bámulja folyton. Most nem érezte magát teljesen úriembernek, sőt egy kicsit sem akart az lenni. Tennie kellett valamit, hogy leküzdje a zavarát. Szinte ösztönös volt a mozdulat, belemerítette a kezét a vízbe, aztán lefröcskölte a boszorkányt. Hermione sikkantva rezzent össze a víztől.

– Hééé.

– Így már sokkal jobb.

– Azt elhiszem – nevetett Hermione, majd ő is lefröcskölte Dracót.

– Ez most vért kíván.

– Komolyan? – könyökölt fel a boszorkány.

– Aha – villant meg a szeme huncutul a varázslónak, mondta miközben felállt.

– És hogyan akarod ezt megbosszulni? – kérdezte a boszorka, majd ő is felállt csípőre tett kézzel Dracóra nézett.

– Nos, tényleg csinos vagy ebben a bikiniben.

– Oh. – Hermione leengedte a kezét, aztán kicsit elpirult.

– De tudod, hogy néznél ki még jobban?

– Hogyan?

– Vizesen – kiáltott el magát, majd felkapta a boszorkányt, és mielőtt bármelyikük megszólalt volna beugrott a medencébe. Elmerültek a vízben, majd mindketten levegő után kapkodva jöttek fel a felszínre.

– Draco… Malfoy!

– Igen, így hívnak – nevetett a fiú. – Na, a tanítvány túlnőtte a mesterét?

A boszorkány ekkor körbenézett és valami nagyon fontos hiányzott. Holtra váltan, megint lefröcskölte Draco, aki még mindig nagy elégedetten mosolygott.

– Merlinre, fordulj meg! – kiáltott fel Hermione, majd jelentőségteljesen takargatni kezdte magát.

– Miért?

– Mert miattad, te idióta, eltűnt a bikinifelsőm. Valószínűleg lerántottad, amikor lelöktél.

Draco hahotázva felnevetett, majd megfordult. Hermione mérgesen, bő vízzel öntözte meg a tarkóját.

– Ne röhögj már, Draco!

– Most már jó lenne az a fürdőruha, amiről beszéltem – hahotázott továbbra is a varázsló.

– Ohh, fogd már be!

– Ne segítsek keresni? – ajánlotta fel előzékenyen a fiú. – Biztosan többre mennél ezzel.

– Nem kell, te maradj ott és ne nézz rám – kérte a lány. – Merlinre, ez iszonyatosan ciki.

– Kísértésbe akarsz vinni?

– Eszembe sincs – morogta Hermione elégedetlenül. – Ez mind a te hibád.

– Naná, hogy az enyém – nevetett tovább Draco. – De azért nem gondoltam volna, hogy az a pántos izé lerepül rólad. Ha legközelebb varázsolsz, szerintem egy ragasztó bűbáj jól jöhet.

– De hova lett?

– Mondom, hogy segítek.

– Te azzal segítesz, ha nem nézel ide – vágta rá a lány.

– Oké.

Draco körbenézett, majd egy karnyújtásnyira egy piros, lebegő ruhadarabot pillantott meg előtte. Kinyújtózott, aztán gyorsan megkaparintotta a ruhadarabot, végül diadalmasan a feje fölé emelte a piros csodát.

– Ezt keresed?

– Igen. Ideadnád, kérlek? – nyafogta a lány.

– Azzal segítek neked, hogy nem nézek oda – emlékeztette a fiú.

– Ne legyél már ilyen!

Draco felemelte a karját, aztán magasra tartotta.

– Nem éred el?

– Nem – válaszolt Hermione.

– Milyen sajnálatos – sajnálkozott a fiú.

– Ne legyél szemét.

– Nagy a kísértés – nevetett fel újra Draco. – Mit ér meg neked ez a zsebkendőnyi darab?

– Mond, meg, mi kell, aztán haladjunk – jegyezte meg ingerülten Hermione. – Most nem vagy túlságosan úriember.

– Lássuk csak, mit is kérjek?

– Fontold meg jól, amíg bokán nem rúglak – jósolta meg a szörnyű végzetét a boszorkány.

– Menjünk el valahova – kérte Draco.

– Hova?

– Mindegy, csak mozduljunk ki. Nem vagyunk bezárva, ugye? Persze nem valami kalandos útra gondoltam, csak valahova a környékre.

– Éppenséggel nem – mondta Hermione. – Jól van, de most már add ide a bikinifelsőmet.

– Oké.

– Köszönöm – szólalt meg a boszorkány, majd villámgyorsan kikapta a fiú kezéből a hiányzó ruhadarabot. Kissé idegesen, kissé remegő kézzel megpróbálta megkötni a zsinórokat. Egyre nevetségesebbnek érezte magát.

– Segítsek?

– Nem kell, megoldom – fújt egyet a lány.

– Nem láttam semmit. De hallom, ahogy vergődsz.

– Persze, mert nem tudom fent megkötni.

– Tényleg segítek megkötni – ajánlotta fel Draco.

– Oké – mondta a boszorkány, majd Draco megfordult. Hermione háttal állt neki, s csak egy kicsit közelebb kellett úsznia. Ujja hozzáért a boszorka finom bőréhez, ami egyből libabőrős lett. Gyorsan megkötötte a pántokat.

– Sajnos nem tudok masnit kötni – szólalt meg egy kicsit rekedten a fiú. – Vagyis szépet semmiképpen ne várj tőlem.

– Nem baj – rázta meg a fejét a boszorkány. – Csak ne essen le még egyszer.

Draco felnevetett.

– Ne röhögj már! – korholta Hermione, de már ő is nevetett. – Olyan ciki ez az egész.

– Bocsánat. Kész van.

A boszorkány megfordult, aztán vett egy mély levegőt.

– Akkor én mos megyek, elkezdem az ebédet. Ma már leégettem előtted magam, szóval most ideje egy kis magánynak… a konyhában.

– Nem baj, ha én maradok egy kicsit? – kérdezte Draco. – Lehet úsznék néhány hosszt.

– Nem, miért lenne baj?

– Mert segítenem kéne.

– Nem kell – rázta meg a fejét Hermione. – Gyorsabban elkészülök egyedül.

– Oké.

Draco nem bírta ki, hogy ne nézze a boszorkány csodás alakját, ahogy kimászott a medencéből. Tetszett neki, nagyon is, ami nem volt éppen új keletű érzés, de eddig remekül leplezte a haraggal. Ám a harag kezdett elpárologni. Magában morogva végül elmerült a vízben, mintha ez segített volna lehűteni… Sajnos nagyon elszámította magát.

A boszorkány gyönyörű volt. Ő pedig egy idióta, amiért nem úriemberként gondolt rá. Noha, természetesen, szerinte minden rendben volt a gondolataival. Jeges víznek kellett volna rázúdulnia, hogy minden vágyát elűzze. Még sosem vágyott ilyen hévvel arra, hogy valakit megcsókoljon.

hozzászólások: 0