31. fejezet
Bolond szív

Másnap Hermione a konyhában töltött magának egy pohár limonádét, amikor Draco elhúzta a tolóajtót és belépett a nappaliba. A nap is pontosan ezt a pillanatot választotta, hogy hátulról megvilágítsa és szikrákat hányjon az egyre szőkébb, szinte már fehér haján. És konyhaszigertől mindent remekül lehetett látni. A boszorkány mielőtt megszólalt volna szörnyen zavarba jött, így inkább csendben maradt, és igyekezett magát valamivel elfoglalni, miután megitta a limonádéját.

A fiatal varázsló vizesen, fürdőnadrágban igyekezett befelé. Valahogy most már nem volt olyan szemérmes, mint korábban. Talán még a Sectumspemra sebhelyek sem zavarták. Nehéz lett volna megmondani. Dracót kiismerni nem tűnt túlságosan könnyűnek. Hermione gyorsan elkapta a tekintetét, amikor tudatosult benne, hogy mégis mit is néz, és feltűnően a konyhapulton lévő almák rendezgetésbe kezdett, hogy elrejtse a zavarát, amit a varázsló egyáltalán nem vett észre, mert éppen a szokásos „Varázsolni akarok” morgással igyekezett eltűntetni magáról a vízcseppeket. Egy törölközővel jobban ment volna.

Hermione közben egy remek megállapításra jutott: Draco Malfoy jól nézett ki, sokkal egészségesebbnek és összeszedettnek, mint amikor idejöttek, és jobban nézett ki, mint Roxfortban úgy általában, mintha a nyári nap adott volna neki egy plusz fényt, amit eddig nem látott. A napfény nem végezte el a feladatát, pontosan ezt a pillanatot választotta, hogy az összes vízcseppet megvilágítsa Draco testén… Merlinre! Nem maradt elég alma abban a kosárban, amit Hermione elrendezhetett volna.

Draco felkapta a fejét és egyenesen a lányra nézett. Hermionénak most már meg kellett szólalnia.

– Merre jártál? – kérdezte végül a boszorkány. Persze nyilvánvaló volt, hogy a fiú a medencében töltötte az időt. – Én befejeztem pár jegyzetet.

– Úsztam egy kicsit. Egyre jobban megy. Azt hiszem, hogy végre rendben van a tüdőm, és egyre többet bírok – mosolygott a varázsló kedvesen. De érezte, hogy valami nem stimmel. Fogalma sem volt micsoda. Hermione nagyon is koncentrált figyelmet szentelt a kezében lévő pohárnak, amit már másodszor súrolt el.

– Jól van. Jól tetted – szólalt meg a lány. – Az úszás jó.

– Jót tesz az izmaimnak – folytatta Draco.

– Merlinnek hála – válaszolt Hermione egy apró sóhajjal. – Örülök, hogy jól érezd magad. Ezek után főleg.

– Szerinted nem vagyok izmosabb? – kérdezte a fiatal férfi, majd közelebb ment, és kihúzta magát.

Hermione egyenesen ránézett, de képtelen volt a pirulását palástolni. Annyira zavarban érezte magát. Erőt vett magán, aztán megköszörülte a torkát.

– Szerintem… igen – mondta gyorsan, majd keresett egy konyharuhát, amivel babrálhatott, amíg elmúlik az arcáról a pír. – De én nem szoktam ilyen szemmel nézni a fiúkra.

– Áh, értem – bólogatott a varázsló, majd egy kicsit elmosolyodott. – Hanem milyen szemmel szoktál nézni a fiúkra?

– Én… én nem szoktam ilyesmivel foglalkozni. Leköt a sok tanulás – válaszolta végül Hermione, de érezte, hogy a füle hegye borzasztóan ég, és a szíve majd’ kiugrik a helyéről.

– A sok tanulás?

– Igen – válaszolta bólogatva a lány. – Leköt a sok tanulás.

– Lazulnod kellene egy kicsit. Kellemes a víz, csak ajánlani tudom – szólalt meg Draco. – Nem akarsz csobbanni?

– Nem. Nem, inkább nem. Valahogy most túlságosan is… vizes lenne nekem. – Hermione szeretett volna mentem elsüllyedni vagy legalább hoppanálni, de egy zsupzskulcs is igazán jól jött volna, hogy kimentse ebből a helyzetből.

– Nagy kár. Visszamennék veled – folytatta tovább a csevegés Draco, majd felkapott egy almát a tálból, és rágcsálni kezdet. – Neked is jót tenne, ha csobbannál egyet. Lehűtene egy kicsit. Iszonyatosan meleg van idebent.

– Nincs kedvem – vonta meg a vállát Hermione. – Majd talán később.

– Jól van – sóhajtott fel Draco. – Csak egy ötlet volt. – Már éppen leült volna az egyik székre, amikor a boszorka megszólalt.

– Mi lenne, ha megszáradnál, és nem vizeznéd össze a konyhát? – Tömény rosszallás volt a hangjában, és ez segített úrrá lennie a zavarán. Most már könnyebben vissza tudott vágni. – Nem fogok utánad rohangálni feltörlőrongyokkal és eltűntetni a vizet. Úgyhogy szíveskedj figyelni ezekre.

– Ha hoznál egy törölközőt, akkor nem lenne vizes semmi – állított Draco, majd ismét kihúzta magát, és egyenesen szembe néztek egymással. – Mellesleg, ha a pálcámat használhatnám olyan száraz lenne minden, mint a sivatag.

– Homok? Pont az kell nekem ide. Miért nem vittél magaddal törölközőt?

A varázsló széttárta a kezét.
– Merlinre, elfelejtettem hozni magammal. De miért viselkedsz úgy, mint egy házsártos vénboszorkány? Anyám szerint, aki ennyire undokul viselkedik, annak kinőnek a szőrős bibircsókjai a csinos kis pofiján. – Draco élvezte, hogy a boszorka megint csak elpirult a méregtől. Hermione csípőre tette a kezét, és egy újabb szónoklatra készült. Draco nem bírta nem észrevenni mennyire jól áll neki a spagetti pántos, mély bordó felső és remélte, hogy újra azt a szörnyen rövid farmernadrágot vette fel, amit most a konyhasziget másik oldaláról nem látott.

– Ekkora marhaságot soha nem hallottam. Esküszöm, hogy ezt most találtad ki – csóválta meg a fejét Hermione. – Nem hiszem el, hogy anyukád ilyet még csak gondolt volna. És szerintem biztos megszidott volna, ha az egész villátokat…

–…kúriánkat.

– …összevizezted volna – fejezte be a mondatot a lány.

– És kockáztatnál? – nevetett fel Draco. – Te nem tudsz mindent a varázsképességűek világáról. Hány banyát láttál már életedben? Hmm? Egyet sem? Mi van, ha mégis igazam van?

– Ma kockáztatok.

– Te tudod – vonta meg a vállát a varázsló. – Különben is fogalmad sincs, hogy mit mondana az anyám.

– Ha egy kicsit is hasonlít az enyémre, akkor most rögtön elzavarna egy törölközőért, és jól leszidna, amiért vizes a padló – sóhajtott fel Hermione.

– Nem állsz messze az igazságtól – motyogta Draco, aztán felsóhajtott. – És most mi legyen?

– Hozok neked egy törölközőt – jegyezte meg a lány kissé elkeseredetten.

– Alig várom. – A boszorkánynak fogalma sem volt Draco miért mosolyog, amikor kilépett a pult mögül. Valóban jól tippelt megint ott volt az a rövidnadrág, elmélázva nézte a hosszú formás lábakat. Megint mezítláb mászkált, amitől ő egyszerűen megőrült. Fel nem foghatta miért. Granger más volt, mint amilyennek gondolta. Nem csupán egy könyvmoly, hanem valami annál sokkal, de sokkal érdekesebb. A csillogó szeme, a finom ívű szája, az a vadul göndörödő haj, amit mostanában egy kócos kontyban hordott… Mielőtt azonban tovább merenghetett volna, a lány visszatért, és odadobta neki a törölközőt.

– Köszönöm! – mondta Draco szórakozottan, és meg sem jegyezte, hogy Hermione miért is az arcába dobta azt az átkozott törölközőt.

– Szívesen – szólalt meg a lány, majd visszament a konyhasziget mögé, hogy valamivel megint szöszmötöljön.

Draco gyorsan megtörölközött, összeborzolta a még mindig nedves haját. Aztán helyet foglalt a széken, viszont a törölközőt gondosan a még mindig nedves úszónadrágja alá tette, így elkerült még egy kioktatást.

– Mi fogsz sütni? – kérdezte a nyitott szakácskönyvre pillantva, ami a konyhapult más szélén hevert.

A lány először csak összevont a szemöldökkel bámult rá, de aztán gyorsan kapcsolt, és közelebb húzta magához a szakácskönyvet.

– Csokis sütire gondoltam. Igen, igen, csokira van szükségünk. Jó sok csokira – mondta végül Hermione, miközben bőszen lapozgatni kezdte a szakácskönyvet, igyekezett nem nézni a szürke szemű fiúra.

– Dementorokra számítunk? – tudakolta Draco kíváncsian egy apró mosollyal.

– Ennek az esélye sosem nulla – válaszolt szórakozottan, miközben egyik körmét rágni kezdte. – De most csak úgy vágyom egy kis sütire.

– Értem.

– Összeszedted a szennyes ruháidat? – tette fel a kérdést váratlanul Hermione, és hirtelen rájött, hogy ez mennyire úgy hangzott, mintha a saját anyja tette volna fel.

– Oh, az az átkozott mosóizé. Megint mosás nap van? – méltatlankodott szokás szerint Draco. Még mindig élénken éltek benne a korábbi traumák.

– Még mindig nem öntisztulóak a ruháid.

– Esküszöm, ha ezt túléljük, akkor ez lesz az első, amit fel fogok találni – jelentette ki a mardekáros szent ígéretként. – Mindent RAVASZ-t leteszek, és éjjel-nappal csak ezen fogok dolgozni.

– Ez egy ambiciózus cél – bólogatott Hermione, majd halkan kuncogott.

– Mit nevetsz ezen? A Mardekár ház egyik alapfeltétele, hogy a tagjainak legyenek ambíciói.

– Csak az jutott eszembe, hogy mi lehetne a termék neve? Malfoy-féle öntisztuló alsónadrág? És elképzeltem, ahogy a Reggeli Prófétának interjút adnál, aztán arról beszélnél, hogy egy mugli háztartásban elszenvedett szörnyű mosási folyamat során jött az ötlet.

– Hahaha – húzta el a száját Draco. – Marha vicces lenne. – De aztán ő maga is elnevette magát. – Ha apám ezt megtudja… Megőrülne, ha a Malfoy címert mindenki alsógatyáján hordaná.

– Az lenne a márka?

– Attól tartok, hogy ez az egész hamvában holt ötlet lenne. Nem túl tiszteletreméltó…

– És még fel sem találtál semmit – mutatott rá Hermione.

– Őrjítő, amikor igazad van.

– Sajnálom.

– Egyébként majdnem levittem mindent, csak ez a fürdőnadrág van rajtam, ami koszos, vagyis nem, inkább nedves, használt. Nem tudom hogyan mondják ezt a muglik.

– Átöltözöl és többi közé teszed? – kérdezte a lehető legkedvesebben Hermione, de most már rá kellett néznie a pimasz vendégére. – Ígérem, hogy most nem fogunk veszekedni a ruhákon.

– Biztos, hogy nem fogunk – horkantott fel a varázsló. – Ha akarod, akkor most is leveszem.

– Nem vagy vicces – mondta kicsit emelt hangnemben, ugyanakkor ez az inkább a saját zavarának szólt. – És inkább vett elő a jómodorodat.

– Akkor ne bámulj úgy, mintha rám akarnál ugrani.

– Hogy te mekkora egy…

– Mi vagyok? – vigyorogta a fiú, majd egy kézzel konyhapultra könyökölt.

– Lassan elő kell vennem a szótárt, mert több sértés nem jut az eszembe, amit eddig még nem vágtam a fejedhez – szólalt meg Hermione egy fáradt sóhajjal. – Mellőzd légy szíves ezeket a megjegyzéseket.

– Segíthetek a sütésben? – váltott témát Draco.

– Persze, de előbb öltözz át.

– Melegem van. Nagyon.

– Így? – kérdezett vissza a lány.

– Nem, pólóban és rövidnadrágban.

– Akkor maradj így – vonta meg a vállát Hermione. – Engem nem zavar, hogy ha lisztes leszel. Ha téged sem.

– Mivel kezdünk? – kérdezte Draco, majd leszállt a székről és bement a konyhasziget mögé.

– Kell egy kis liszt.

– Hozom. Merlinre, hogy mennyit kell hajolni egy kis lisztért – nyafogta, ahogy mindig, ha valami fizikai munkát igénylő feladatot kellett végeznie.

– Remélem, hogy túléled.

– Alig.

– Hol van a pozitív gondolkodás?

Draco csak morgott valamit, aztán a rádióhoz sétált, bekapcsolta. Ütemes nyári zene töltötte be a konyhát. A fiú ütemet dobolta a konyhapulton, és kicsit dúdolta is a dalt, amit persze csak azért ismert, mert már napok óta ismerkedett mindenféle ketyerével a házban, aztán a rádióban újra és újra hallotta ezt a dalt. Hermione elmosolyodott. Malfoy nem sokban különbözött más fiúktól. Talán csak abban, hogy kezdte egyre jobban megkedvelni őt.

– Mi lesz a következő feladat? – kérdezte Draco és várakozva nézett boszorkányra.

– Összeszedjük a hozzávalókat, keresünk egy nagytálat, aztán meglátjuk mi lesz belőle – válaszolta Hermione.

– Izgalmasan hangzik.

– Komolyan? – vonta össze a szemöldökét a lány.

– Olyan, mint bájitaltanon. És te is tudod, hogy nem zárkózom el az ételkészítéstől sem.

– Én ne tudnám – csóválta meg a fejét Hermione.

– Gonosz és szarkasztikus vagy.

– Rossz hatással van rám egy mardekáros…

Draco eközben levett egy tálat a felső polcról. A boszorkány figyelte, ahogy a fiatal varázsló felnyújtózik, és gond nélkül leemeli az edényt. Valóban sikerült néhány izomra szert tennie vagy csak képzelődött?

– Ez jó lesz?

– Igen – válaszolta gyorsan a lány.

– Végre. Örülök. Már azt hittem visszateteted velem – sóhajtott fel Draco.

– Kezdesz ráérezni erre az edény kérdésre.

– A muglik furák. Minek mégis ennyi edény? Nem elég egy üst és kész? Szerintem egy üst sokkal, de sokkal praktikusabb.

Hermione nevetett csak, aztán nekiállt kimérni a száraz hozzávalókat.
– Egy üst? Ugyan már.

– De, de. Jó a levesnek, jó a süteménynek…

– Szerintem ezzel még, akik tudják hogyan működik egy varázslóháztartás azok sem értenek egyet veled.

– Nem járok a konyhába – vonta meg a vállát Draco.

– Ezt szerintem sejtettem.

Miközben együtt dolgoztak kezdtek egyre jobban összeszokni. Most sem történt ez másképpen. Meglepő mennyire könnyű volt így haladni, hiszen mindketten tudták a saját feladatukat. A boszorkány megmosta a kezét, majd úgy döntött nekiáll a dagasztásának.

– Mit csinálunk? – kérdezte a varázsló

– Csokis brióst – válaszolta Hermione.

Draco fél szemmel figyelte, ahogy a lány ügyes mozdulatokkal formálja a tésztát. Végül megunta, hogy csak szemlélődő legyen, és egy gyors kézmosás után ő is belenyúlt a tálba.

– Mit csinálsz? – kérdezte a lány egy apró nevetéssel.

– Amit te – közölte elégedetten. – De fura ez a tészta.

A tál nem volt olyan nagy, hogy ne érjen egymáshoz a kezük, miközben igyekeztek ezt nem észrevenni. Hermione végül elnevette a magát.

– Még az, majd ha kész lesz…

– Nem az fura, hanem az állaga. Még soha nem nyúltam bele ilyen ragacsos masszába – nevetett fel Draco. – Merlinre, mind a két kezemre ráragadt.

– Közelebb tolnád a lisztes zacskót? Kellene bele még egy kicsi. Úgy jobban össze fog állni – szólalt meg Hermione, miközben eltűrt egy tincset, ami a szemébe lógott. Mire Draco visszafordult már egy kis tésztacsík éktelenkedett az arcán. – Miért nevetsz?

– Ha látnád magad, van egy kis tészta az arcodon.

– Oh, és ez ennyire vicces.

– Persze, hogy az.

– Tessék, akkor te is kaphatsz belőle – mondta vidáman a lány, aztán belenyúlt a lisztbe és végighúzta a kezét a fiú arcán. – Remekül áll. Tészta is van rajtad és egy kis liszt is. Tökéletes.

– Hééé – méltatlankodott Draco, de ő is nevetett. – Ilyet nem mernél csinálni, ha bájitaltanon lennénk.

– Emlékszel, amikor megdobtak majom aggyal? – emlékeztette vidáman Hermione.

– Az te voltál?

– Miattad buktam le, amikor segítettem Neville-nek. Szerinted hagytam volna megtorlás nélkül? Borzasztóan szemét voltál velem a suliban. Megérdemelted.

– Majdnem fél napig tartott, amíg kimostam a hajamból azt az undormányt – méltatlankodott a varázsló. – Tudod milyen nehéz volt? Majdnem egy hétig benne volt az orromban az a szag.

– Megérdemelted – ismételte meg a boszorkány boldogan. – Nem tudlak egyetlen egy percig sem sajnálni.

– És még csak nem is kaptál érte levonást – folytatta sértődötten a mardekáros. – Pedig Piton mindig megragadott minden egyes alkalmat, hogy levonjon pontokat a griffendélesektől.

– Oh, nemcsak a mardekárosok értenek a csínytevésekhez – nevetett fel Hermione. – Sajnálom, hogy leromboltam mindenféle illúziót a griffendélesekkel kapcsolatban. Bár ismered a Weasley ikreket, ugye? Na ők is nagy csínytevők.

– Tudod mennyire büdös volt?

– Hát persze, ezért dobtam azt, és nem porított patkány epét.

– A Hold udvarban és azért választottad a majomagyat, ugye? – kérdezte Draco összeszűkült tekintettel.

– Az spontán volt.

– Ezek után… Hogy te mekkora egy boszorkány vagy – csóválta meg a fejét fiú, majd egy lisztet kis szórt Hermione irányába. – Ez megtorlás volt.

– Komolyan? Akkor ezt minek nevezed? – kuncogott fel a lány, aztán visszaadta a kölcsönt. Hamarosan az egész konyha úszott a lisztben, és a nevetésüktől volt hangos. A mindig pedáns és merev boszorkány kivetkőzött magából, a huncut varázsló pedig élvezte, hogy a lehető leggyerekesebb dolgot csinálhatják, amiben valaha része letett. Egyszerűen csak jól érezték magukat, mintha semmi más nem várna rájuk.

– Ezt még visszakapod!

– Csak akkor, ha elkapsz.

– Nyugodj meg, el foglak kapni!

Mielőtt Hermione újabb támadást indított volna Draco ellen, a varázsló megfogta a csuklóját és magához húzta. Az ökölbe szorult kéz kinyílt és a liszt kifolyt belőle egyenesen a varázsló fejére.

– Ez szemét dolog volt.

– És ez? – nevetett a boszorka majd orvul belenyúlt a tálba.

Dracót a legkevésbé sem érdekelte, hogy tiszta liszt és nyers tészta lesz a mellkasa, viszont a tény, hogy a lány végigsimította mellkasát sokkal jobban sokkolta, de nem annyira, hogy nem tudta volna, mit tesz a következő pillanatban. Egyik kezét a boszorkány derekára tette, közel húzta magához, a másikkal megérintette a nyakát, majd végigsimította az arcát.

A nevetésük egy pillanatra csak mosolygásba és enyhe zihálássá szelídült. Draco úgy nézett Hermionéra, hogy attól a pillantástól még a jég is lángba borult volna. Kizárt, hogy megjátszotta volna a dolgot. Egyszerűen őszinte és nyílt. Ez egy kissé megrémítette Hermionét, de nem annyira, hogy ellökje magától. A varázsló rémesen gyorsan számolta föl kettőjük között azt a csekély távolságot.

Draco végigsimította a finom selymes bőrét a derekánál, ahol a mély bordó felső felcsúszott, majd ujjait végighúzta Hermione ajkán. Nem vágyott még ennyire semmire, mint megcsókolni őt, aki a megmentőjét és a vesztét is jelentette egy személyben. Végül már nem bírta tovább. Tudnia kellett. Éreznie kellett. A lány ajka pontosan olyan puha volt, amilyennek kinézett és ahogy találkozott az övével sokkal izgatóbb volt, mint legvadabb álmaiban. Ez az elsöprő és borzongató felismerés mindkettejüket letaglózta.

Amikor Draco a nyelvét a boszorkány ajkai közé csúsztatta, Hermione mellkasában mélyről jövő bizsergés áradt szét. Hirtelen nem is tudott mire gondolni, inkább felcsúsztatta a kezét a varázsló nyakán, majd beletúrt a még nedves, tejfölszőke hajába. Hogy a fenébe csókolhatta ekkora szenvedéllyel, ekkora odaadással? Draco félre billentette a fejét, s elkezdte egyre mélyebben csókolni. Ahogy a fiú nyelve felfedezőútra indult a szájában, Hermione testében szétáradt a meleg érzés, ami szinte már bűnösen jó volt. A szíve szörnyen zakatolt, az arca égett. Minden egyes nyelvcsapással ez a perzselő érzés egyre csak erősödött.

– Biztos vagy benne, hogy ez helyes? – kérdezte kissé zihálva a lány, miután sikerült kissé kiszabadulnia a fiú öleléséből, de nem távolodott el túl messzire, éppen csak annyira, hogy a szürke szemekbe nézhessen.

– Biztos – válaszolt habozás nélkül Draco, aztán Hermione nyakára csúsztatta a kezét, és a kelleténél egy kicsit nagyobb erővel vonta oda a lány száját a sajátjához. A hirtelen mozdulattól összekoccant a foguk. Hermione elhúzódott egy pillanatra.

– Mi a baj?

– Finomabban – mondta a boszorkány kuncogva, majd megmutatta mennyire halálos és mindent felforgató tud lenni egy gyengéd csók. Mintha egy gát szakadt volna át kettőjük között. A lány ráérősen, kínzó lassúsággal mozgatta az ajkait, ügyelve minden egyes sóhajra, elakadó lélegzetvételre. Minden egyes percet ki akart élvezni. Hagyta magát elragadni az érzelmeknek, a kellemes vágynak, Draco egész lényénak. Földöntúli érzés volt, mintha mindenhol érezték volna a csókot. Miközben majdnem kiszakadt a zakatoló szívük a helyéről, arra eszméltek, hogy a konyhaasztal széle Draco hátába ékelődik és leverték a lisztes tasakot, ami tompa csattanással landolt a padlón, s az egész konyhát beterítette.

– Merlinre…

– Azt hiszem, hogy le kellene ülünk – szólalt meg Hermione.

– Remeg a térded? – kérdezett vissza szórakozottan a fiatal varázsló.

– Nagyon vicces vagy… De talán egy kicsit. – A lány kissé zavartan nevetett fel. Draco nem is sejtette mennyire eltalálta a problémát. – Most…

– Igen?

– Most mi a fenét csináljunk?

– Mire gondolsz? Arra, hogy minden tiszta liszt vagy a csókra? – kérdezett vissza a varázsló.

– Mindkettőre.

– Szerencséd van. Mindkettőre van megoldás.

– És pedig?

– Varázsoljunk egy kicsit. A másikra meg, hogy csókolj meg újra – javasolta a varázsló.

– És ha apád megtudja?

Draco még sosem forgatta ennyire a szemét.
– Momentán ez érdekel a legkevésbé – válaszolta eltökélten. – Folytassuk.

– Mintha ilyen egyszerű lenne.

– Nem tehetek róla, hiányzik a mágia, és a másikról se tehetek, hogy tetszel nekem – vallotta be gondolkozás nélkül a fiú.

– Komolyan?

– Igen.

– Hogy a fenébe?

– Hogy kérdezhetsz ilyet? Miért kell erre magyarázatot találni? Ez nem egyenlet, kifejtendő esszé kérdés, még csak nem is egy bájital. Kedvellek, vonzódom hozzád, csinos vagy és ennyi. Nagyon régóta meg akarlak csókolni. Nem kell túlmagyarázni. Viszont nekem tudnom kell valamit.

– Micsodát?

– Te mit érzel? Úgy nézel ki, mint aki mindjárt elájul.

– Kicsit nehéz ezt megfogalmazni – kezdte Hermione, miközben lopva körbenézett a káoszban, aminek a kellős közepén álltak, térdig úszva a lisztben. – Ez… ez nagyon meglepő. És… és váratlan. Nem gondoltam erre. Vagyis… nem is tudom. Te jó ég!

– Megnyugtatnál, ha mondanál valami biztatót. Ki kell költöznöm, el kell bujdosnom vagy belekezdhetünk valami másba? – Draco felnevetett a saját kérdésein, majd egy kissé zavartan túrt bele a hajába, ami nem is lehetett kuszább.

– Jaj, nem, dehogy kell elbujdosnod. Ez egy kicsit váratlanul ért – vallotta be a lány. – Én tudom, hogy mi… össze vagyunk zárva, és most minden más. Ez az egész tényleg váratlan.

– Engem is váratlanul ért – bólogatott a mardekáros, aztán igyekezett nem a boszorkány szemébe nézni. – De nem szoktam ezeket a dolgokat túlgondolni. És ennek az egésznek semmi köze nincs ahhoz, hogy itt vagyunk ketten.

– Nekem viszont kell egy kis idő – mondta Hermione. – Át kell gondolnom.

– Egy fél percet maximum, után újra megcsókollak – jegyezte meg a mardekáros.

– Nem vagy az ultimátumok híve.

– Sürget az idő minket, te mondtad. Minden perc drága, ezért is kapsz fél percet, a másik felében már kellemesebb dolgokat fogunk csinálni – ígérte a mardekáros. – Ezt nem kell ennyire túlgondolni. Ha ezt megteszed, akkor csak értékes időt vesztesz el.

– Szörnyen erőszakos vagy – csóválta meg a fejét boszorkány. – Én nem tudok csak egyszerűen átkapcsolni.

– Segítek.

– Segítesz?

– Visszacsókoltál. Vagy csak tévedek? Akartad ezt, ahogy én is – emlékeztette Draco.

– Igen. Ez így volt.

– Nem csókolod csak úgy vissza azt, aki csak úgy megcsókol.

– Igaz.

– Egy kicsit legalább vonzódsz hozzám? És most, ha lehet ne tereld el az egészet más mederbe.

– Zavarban vagyok.

– Csak én vagyok itt, nem hallja senki más – simogatta meg az arcát kedvesen. – Vészesen fogy az idő.

– Tisztáznunk kell pár dolgot. Nem gondolod, Draco?

– Utálatos, undok, büdös görény voltam mindig. De csak azért, mert irigyeltelek, és… közben oda voltam a hullámos hajadért mindig is. Ez a két dolog viaskodott bennem egy ideje. Sokszor gondoltam rád. Sokszor nem úgy gondoltam rád, mint egy idegesítő, tudálékos griffendélesre. Most pedig, hogy tudom mennyire jó veled csókolózni, kitör belőlem valami őszinteségi hullám. Tessék, én már bevallottam. Ennél nyíltabb már nem tudok lenni. Legalább egy kicsit kedvelsz?

– Kedvellek, Draco. Tényleg kedvellek.

– Csak próbáljuk meg – mondta a varázsló.

– És az, amit rólam gondoltál…

– Nem. Sosem gondoltam azt komolyan rólad – vallotta be Draco. – És amikor eljöttem ide veled Roxfortból mindent otthagytam, ami a másik oldalhoz kötött. Nem tudom, hogy mi fog ezek után történni. Én… nem hiszek azokban a dolgokban többé.

– Biztos vagy benne?

– Határozottan.

– És a családod?

– Hát meg kell nyernünk egy háborút, nem? Egy Merlin díj, és mindenki boldog lesz. Természetesen könyvet is adok ki erről az időszakról – vigyorodott el Draco.

– És mi leszünk benne a szerelmi szál? – kérdezte nevetve Hermione.

– Ha akarod. Különben Pottert és a kis Weasley lányt kell majd beleírnom a könyvembe.

– Draco…

– Tudom nem vicces, és már több időt kaptál, mint fél perc. Meg akarlak csókolni, Hermione.

– Jó, rendben – vett egy nagy levegőt a lány, majd lábujjhegyre állt, s közel hajolt Draco fülébe el belesuttogta a vallomást, amit nem volt képes hangosan kimondani. Szörnyen zavarban volt, a pulzusa most már tényleg az eget súrolta, az arca pedig rákvörös lett. Ezután olyasmit látott, amit még soha: Draco úgy vigyorgott, mintha övé lenne a világ, és nem bujkálna a varázsvilág sötétebbik fele elől. Újra megcsókolta a boszorkányt.

hozzászólások: 2

by Viki @ 19 May 2025 07:32 am

Most olvastam el a történetet de egyszerűen imádtam 🙂 remélem lesz folytatása 😊

by Nyx @ 19 May 2025 09:55 am

Jajj, de örülök! Igen, hamarosan jönni fog a következő fejezet. Még nincs teljesen kész, de alig várom, hogy Hermione és Draco elmenjen az Odúba. De addig még történik egy-két dolog.