33. fejezet
Utolsó nyári napok

A nyár aranyló melege rátelepedett a tájra. A levegő nehéz volt, mézédes virágillat és forró napfény keveréke, a tücsökciripelés pedig úgy szőtte át a délutánokat, mintha minden az idő lassú múlását jelezné. Egy lassú elnyújtott visszaszámlálás, ami azt jelezte, hogy már nem sokáig élvezhetik ezt a nyugodtságot. De még volt idő. A ház mögötti kertben a medence vize tükörsima volt, a felhők visszatükröződtek benne, mint lusta gondolatok egy hosszú nap végén.

Draco a napernyő árnyékában ült, ujjai közt jéggel teli limonádés pohár csilingelt, Hermione pedig mellette feküdt egy pokrócon, vizes haját a vállára borítva, bőrén még csillogtak a medence vizének apró cseppjei, amiközben a nap kellemes barna színt varázsolt. Az utóbbi napokban szinte csak lebegtek ebben az időn kívüli világban, nevetve, vitatkozva, olykor nagyokat hallgatva és megszámlálhatatlan csókot váltottak egymással. Akár egy nyaralás.

Éjszakánként a teraszon ültek, pokrócba csavarva, és beszélgettek a csillagok alatt, mintha az idő végtelen lenne, mintha a holnap nem tartogatna veszélyt, mintha a horcruxok csak egy régi mese homályos részletei lennének, amit most félretettek. És csak egymáshoz simulva élvezték a nyári szerelem könnyedségét.

Ebben a törékeny, varázslatos idillben, ahol a nyár mindent befedett fényével, valami elkezdett nőni köztük. Lassan, óvatosan, de megállíthatatlanul, egy érzés, amit egyikük sem mert még kimondani, de mindketten érezték: valami megváltozott. Ez az érzés pedig elsöprő volt és olyan boldogsággal töltött el őket, amit semmi sem halványított el.

Draco pillantása rátalált Hermione arcára, ahol apró vízcseppek csillogtak, mint gyémántok a bőrén. A lány szeme le volt csukva, szempillái sötét félköríveket rajzoltak az arca alá, ajkai kissé szétnyílva, mintha álmában is a meleg levegőt szívná magába. A bőrét apró szeplők pettyezték. Valami furcsa fájdalom hasított a férfi mellkasába, egy ismeretlen érzés, ami egyszerre volt édeses és kínzó, mint mikor a fagyott ujjakat meleg vízbe mártják.

Emlékezett az első napra, amikor ide érkeztek. Hermione tekintetére, amiről nem tudta megállapítani, hogy mit is gondol róla igazán. Ijedt volt, ahogy ő maga is. De most. Ő maga sem értette, hogy hogyan alakult át ez az egész ilyen valami mássá. Annyira jól érezte magát vele itt. Mindentől távol, ahol nem kellett minden percben a családra, az elvárásokra és mindenre, ami sötét. Az állandó harc… Tudta, hogy ez átmeneti a gondtalanság, és még annyi minden várt rájuk. De jó volt lélegezni, és átélni ezt, amit kettejük között volt.

Most, ahogy nézte Hermione békésen alvó arcát, úgy érezte, hogy valami mélyen benne megrepedt, mint egy túl sokáig tartott fagyban álló tó jege. És most itt voltak, a nyár végén, amikor a levegő már egy kicsit hűvösebb volt esténként, amikor a fű már nem olyan fényesen zöld, és amikor Draco tudta, hogy hamarosan vége lesz ennek a furcsa, időn kívüli világnak.
Hermione megmozdult a pokrócon, és lassan kinyitotta a szemét. Amikor meglátta, hogy Draco nézi, egy halvány mosoly suhant át az arcán.

– Mennyit aludtam? – kérdezte, és a hangja rekedt volt az álomtól.

– Nem sokáig – válaszolta Draco, de a hangja furcsán fojtott volt.

Hermione felült, és a nedves haját hátravetette. A mozdulat során keze véletlenül megérintette Draco kezét, mire mindketten elmosolyodtak. Egy pillanatra egyikük sem mozdult, csak nézték egymást, és a levegő körülöttük elektromossá vált, mint vihar előtt. A fiatal varázsló felkelt a székből, aztán elhelyezkedett a boszorkány mellett a takarón. Nagyon szorosan összesimulva feküdtek. Mélyen egymás szemébe néztek. A lány finoman beleharapott az ajkába. Nem is vették észre, hogy egyre szaporábban veszik a levegőt.

– Draco… – kezdte Hermione, de a hangja elakadt.

A férfi tudta, hogy itt a pillanat. Tudta, hogy ha most nem mondja ki, akkor talán nem lesz rá lehetősége. De a szavak megakadtak a torkában, mint túl nagy falatok. Inkább meg akarta csókolni, elveszni az ölelésében. És valami egészen másban.

– Én… szóval – folytatta a boszorkány.

– Tudom – mondta helyette Draco, és a hangja alig hallatszott.

– Oh…

– Én is érzem.

És abban a pillanatban, amikor kimondta, valami megváltozott a levegőben. A forró nyári szellő mindkettejük arcát megsimogatta. Draco finoman hátradöntötte a lányt és föléhajolt majd megcsókolta. Ami egyszerre volt heves és forró, sokkal forróbb, mint ez a meleg nyári nap. A bőrük egymáshoz ért, és mindkettejüket mélyről jövő bizsergés rázta meg, egészen a gerinc mentén és kisugározva mindenfelé a testükben. Hosszú pillanatra elvesztek az érzésben, ami több volt. Egy ideje már érezték. Mindketten.

Amikor végre elváltak egymástól, zihálva feküdtek a nyári nap késő délutáni fényében. A boszorkány szeme csillogott, mintha apró csillagok táncolnának bennük. Draco keze még mindig az arca körül pihent, hüvelykujjával végighúzott az ajkain. Annyira szép volt, tökéletes és minden szempontból gyönyörű. Figyelte az apró szeplőket az arcán, az aranypettyeket a szemében. Akarta őt, még akkor is, ha nem érdemelte meg. Kárhozott volt, akit megérintett a sötétség, aminek a Jegyét a karját viselte, de amit érzett az sokkal erősebbnek bizonyult nála.

Hermione egyenesen Dracót nézte, a fiatal varázsló szürke szemében sötét és mély vágy játszott. Sosem nézett rá még így senki sem. Ő pedig sosem akart senkit sem ennyire, mint a mardekárost. Az elmúlt hetek alatt, egyre jobban megerősödött, formálódott, még a nap is egészséges színt adott az arcának.

Draco észrevette, ahogy a lány pulzusa ver a bőre alatt. Lassan, óvatosan végigsimította a boszorkány nyakát, majd egy csókot nyomott a helyre, ujjai elkalandoztak a finom ösvényen a mellei között, aztán folytatta a felfedezést egészen a bikinialsó széléig.

– És most? – kérdezte Hermione kissé kifulladva.

– Nem tudom – vallotta be Draco, miközben az ujjai bikinialsó szegélyénél időztek el. – De szeretném megtudni.

A boszorkány mosollyal felemelte a kezét, és a varázsló arcára tette. Egy elnyújtott csókkal válaszolt a kérdésre. A vágy és az izgalom zaklatottá tette a lélegzetvételeit. Draco finoman kezdte lehúzni róla az alsót. Szemében csodálattal vegyes vággyal oldotta ki a kötőket. Amikor felnézett rá, a tekintetük összekapcsolódott.

– Biztos, hogy akarod? – kérdezte a fiatal varázsló. Érződött a hangján, hogy vissza fogja magát. És ha Hermione akarta volna, akkor ezen a ponton megálltak volna. De ő teljesen rábízta magát Dracóra.

– Igen – bólintott a lány.

Draco tekintete elsötétült. Lassan kinyúlt, hogy megérintse a boszorkány térdét, aztán felhúzta a kezét a combján. A lélegzetvételük egyre zihálóbbá vált, ahogy haladt egyre felfelé. Egy kis tétovázás után elérte a szeméremajakat. Annyira nedves volt, csakis miatta. Hermione egy pillanatra összerezzent az értintésétől, majd ösztönösen nagy ívben megfeszült a háta, miközben Draco egyik ujját becsúsztatta a nedves forróságába, amitől egy halk nyögés hallatott. Sosem érzett még ilyen elégedettséget, majd még egy ujjat hozzátett. Figyelte a rekacióját, ahogy a lány szeme lecsukódik. Annyira gyönyörű volt, és legszívesebben még többet akart volna. A ritmikus mozgás és a vágy forró hullámokra tört rá a lányra. Az ismeretlen, új érzés, mi aztán a való világot remegő szilánkra szakította szét.

Homályos tekintettel figyelték egymást. Halkan zihálva. A boszorkány a fiatal férfi arcára tette a kezét, aztán lehúzta magához egy hosszú szenvedélyes csókra. Libabőrös lett, ahogy egyre szorosabban simult Dracóhoz. Hermione lecsúsztatta a kezét a varázsló mellkasán, elidőzve a Sectumsempra sebhelyeken, és elindultak az ujjai egészen a fürdőnadrág derékrészéig.

– Nem kell ezt tenned – szólalt meg rekedten a fiú.

– De én akarom.

Hermione lassan szabadította ki Dracót a nadrágjából, miközben figyelte a reakcióját. A lány sosem csinált még ilyesmit, sosem volt ennyire intim helyzetben senkivel, de valahogy mégis felajzotta a kíváncsiság és a vágy. Tétova mozdulatokkal érintette meg a férfiasságát, ami már készen állt. Borzongató volt arra gondolni, hogy Draco félreérhetetlen bizonyítékkal rá vágyuk. A férfin remegés futott végig, ahogy a puha kezek hozzáértek. Az arca kipirult, ahogy a lány finom mozdulatokkal végigsiklott rajta. Már maga a tudat is, hogy a boszorkány ér hozzá, teljesen felizgatta. Teljesen elgyengült a térde, miközben Hermione tovább simogatta. Az orgazmusának a gyönyöre felemésztette a testét, és végleg megsemmisítette minden önkontrollját.

Mindketten zihálva terültek el a takarón. Draco egy nonverbális pálca nélküli varázslattal megtisztította magát, Hermione még mindig az események hatása alatt pirulva, észre sem vette, és csak magára kapta a bikinialsóját. A kezük összekulcsolódott. A homlokuk egymáshoz ért. Apró mosoly és az összetéveszthetetlen pír ült ki az arcukra, miközben egy hosszú csókot váltottak.

A csend egyre hosszabbra húzódott köztük. Nem volt szükség semmilyen szóra, amivel megmagyarázhatták volna. Ez pontosan így volt teljes, így volt jó.

A nap lassan lenyugodott a horizonton, és az ég aranyszínt váltott, majd barackszínűt, végül mély lilát. A tücsökzene hangosabb lett, és a medence vize apró hullámokat vetett, amikor egy könnyű szellő végigsöpört rajta.

Ők ketten csak ott egymás mellett, kezükben egymás keze, és figyelték, ahogy a csillagok egyenként gyúlnak ki az égen. Tudták, hogy a nyár végéhez közelednek, tudták, hogy hamarosan visszatérnek a valóságba, ahol a múltjuk és a várakozások várnak rájuk.
De ebben a pillanatban, a meleg éjszakában, a csillagok alatt, csak ők ketten léteztek. És ez most elég volt.

Ám a kettejüket feltüzelő vágy többre vágyott.

***

Késő este volt, amikor Hermione kilépett a fürdőből. Haját összekötötte, egy póló és egy rövidnadrág volt rajta. Meleg volt a szobában, de a bőre még nedves volt a zuhanytól, így egy kicsit hűvösebbnek érezte a szellőt. Draco már az ágyban feküdt, csak egy boxer volt rajta, és olvasott, egy hetedéveseknek szóló bájitalos könyvet, miközben buzgón jegyzetelt valamit a füzetbe. Mikor felnézett találkozott a tekintetük. Mindketten elmosolyodtak.

– Unikornis van a pólódon? – szólalt meg a fiú, majd félre tette a könyvet és a füzetet, kinyújtotta a karját.

– Igen – mosolyodott el Hermione, majd körbefordult. – Talán nem tetszik?

– Inkább az tetszik, aki benne van – húzta széles mosolyra az száját Draco. – Gyere közelebb, kérlek!

A boszorkány megfogta varázsló kezét, aztán hagyta, hogy magához húzza. Egymás mellé feküdtek az ágyban szorosan egymáshoz simulva.

– Hiányoztál! – szólalt meg Draco, majd megsimogatta a boszorkány arcát, és egy apró csókot nyomott a boszorka ajkára.

– Csak a fürdőszobában voltam – mosolyodott el Hermione. – És nem is voltam bent sokáig.

– Nélkülem voltál bent, unatkoztam, hiányoltalak. Hogy tehetted ezt? – folytatta teátrálisan a varázsló. – Többet nem mész sehova nélkülem.

– Azért elboldogultál.

– Igen, de nem volt egyszerű – sóhajtott fel, miközben egymáshoz érintette a kezüket, s finoman összekulcsolta. – Bájitaltankönyvet lapozgattam a nyár közepén.

– És mi ebben a különös?

– Minden – nevetett fel Draco. – Egyszerűen minden.

– Minden?

– Nyár van, édes.

– Igen, tudom, észrevettem. Melegebb az idő. Többet süt a nap – sóhajtott fel a boszorkány. – Határozottan nyár van.

– Ilyenkor nincs is iskola.

– Igen – nevetett fel Hermione. – Ez is igaz.

– És én bájitalrecepteket jegyzetelek egy könyvből, néhányat már el is készítettünk, ami megjegyzem olyan jól sikerült, mint még soha – folytatta a fiatal férfi leplezetlen büszkeséggel. – Pálcamozdulatokat gyakorlok, memorizálom a varázsigéket, bűbájokat, igézeteket. Utoljára akkor voltam ennyire elfoglalt a tanulnivalóval a nyáron, amikor első év után apám meglátta az értesítőmet.

– Nagyon ügyes vagy – mondta a lány, majd beletúrt a tejfölszőke tincsekbe, amik kezdtek egyre hosszabbak lenni. Imádta Draco haját. – De tényleg. Nem gondoltam, hogy ennyire elkötelezett is tudsz lenni.

– Köszönöm – húzta ki magát, aztán újra megcsókolta Hermionét. Most egy kicsit hosszabban, elmélyítve, miközben végigsimította a lány derekát. Ott, ahol a pólója felhúzódott, Draco ujjai hozzáértek a bőréhez. Borzongás futott végig az egész testén. Egymás szemébe néztek. – És kiválót kapok?

– De még mennyire.

– Részrehajló vagy? – kérdezte, miközben egy apró csókot nyomott a boszorkány nyakára.

– Nem – rázta meg a fejét Hermione, miközben felkuncogott. – Ilyen dologban nem ismerek tréfát.

– Dicséretre hajtok egyébként.

– Oh, igen? Hogyhogy?

– Egy strébert csináltál belőlem – simított ki egy tincset Draco a lány arcából, miközben megcsókolta. – Egy hatalmas nagy strébert. Leromboltad a hírnevemet egyetlen nyár alatt. Inkább neked kellene egy érmet kapnod.

– Dehogyis. Különben is, ha bárki megkérdez, nem mondom el nekik, hogy láttam Draco Malfoyt könyvvel a kezében, ahogy egy evőpálcikával pálcamozdulatokat gyakorol.

– Ez hétpecsétes titok.

– Úgy lesz.

– Ha apám ezt megtudja…

– Hogy tanultál egész nyáron?

– Nem, az evőpálcikát…

– Oh, miért kell erre gondolnod? Már eleve szívrohamot kap attól, hogy velem voltál együtt egész nyáron.

– A mugli módi hidd el, jobban fogja zavarni – mosolyodott el Draco.

– Ugyan már… – legyintett a boszorkány.

– De, de komolyan. Ráadásul nyáron én egyetlen egy tankönyvet nem szoktam a kezembe venni, csak hogy tisztázzuk. Első óta mindig jó jegyeket vittem haza.

– Nem vagyok meglepve.

– De most ez más.

– Gondolom, ha vége ennek, akkor le akarod tenni a RAVASZ-t – terelte egy másik mederbe a témát.

– Nem tudom – sóhajtott fel Draco, majd a hátára feküdt. – Most egészen más jár a fejemben.

– Igen? Micsoda?

– A sárkányvér felhasználási módjai és… te.

– Oh.

– De mivel a sárkányvért itt nehéz beszerezni, tehát a terveimnek lőttek, ha ezt akarnám vizsgálni. Szóval inkább rád gondolok – vigyorodott el a varázsló.

– Rám?

– Igen. Nem tudok, nem rád gondolni. Közben idebújtál hozzám, és már el is felejtettem, hogy mire gondoltam korábban.

– Tényleg?

– Aha – mondta a varázsló, majd Hermione fölé hajolt, s újra megcsókolta. Gyengéden, szeretettel, úgy ahogy csak őt akart. Már nem kellett rejtegetnie az érzéseit, a szenvedélyét, vágyait előtte. A keze besiklott a vékony póló alá, érezte, ahogy a boszorkány megremeg az érintésétől. Egymás szemébe néztek. Hermione felnyúlt, és megérintette a férfi arcát.

– Mire gondolsz? – kérdezte egy kicsit halkan boszorkány.

– Arra, hogy mennyire gyönyörű vagy – mormolta Draco, majd egy apró csókot lehelt a boszorkány nyakára.

– El akarsz csábítani?

– Nagyon is. Maradjunk itt vagy menjünk el jó messzire – javasolta két csók között fiatal férfi. – Annyira jó itt veled.

– Tudod, hogy…

– Tudom… küldetésünk van – mondta Malfoy bólogatva, majd egy csókot lehelt a boszorkány vállára.

– Nem csak az, hanem…

– …a végzet – folytatta Draco, aztán finoman felhúzta Hermione pólóját, megérintette a lány bőrét, ami egyből libabőrős lett, ahogy hozzáért. Csak ez a vékony póló volt rajta, meg a rövid alsó.

– Végzet?

– Az – bólogatott a fiatal varázsló. Közben pedig folytatta a kényeztetést. A boszorkány elmélázva játszott a fiú tejfölszőke tincseit. – A sors. Vagy nem tudom. Lehet, hogy csak egyszerűen hülyeségeket beszélek.

– Ez nem csak erről szól.

– Tudom, a szabadságról, szabad akaratról.

– Te nem vágysz rá? – kérdezte Hermione.

– Mindennél jobban – mondta Draco. – Nem is tudtam, hogy mennyire.

– Ezt akarjuk mi is. Meg kell tennünk mindent, hogy… – A lány hangja elcsuklott, amikor a kellemes érintéseket megérezte. A fiú teljesen kibújtatta a boszorkányt az unikornisos felsőjéből. Egymásra néztek. – Te mégis mit csinálsz?

– Veled akarok lenni – suttogta a fülébe a fiatal varázsló, miközben apró csókokkal hintette be lány fülcimpáját, a nyakát. – Úgy igazán.

– Oh – szólalt meg Hermione, majd elpirult. Mindkét kezét a fiú arcára tette, és mélyen belenézett a szürke szemekbe. Draco egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán belecsókolt a lány tenyerébe.

– Sokat jelentesz nekem – mondta Draco gyengéd szavakkal.

– Te is sokat jelentesz nekem.

– Tényleg? Egy ilyen ravasz, pimasz, seggfej mardekáros?

– Pontosan egy ilyen ravasz, pimasz, seggfej mardekáros – mosolyogott Hermione, de közben libabőrös lett, ahogy a varázsló keze finoman megérintette a mellét. – Jobb vagy, mint gondolnád.

– Áh, biztos, hogy csak elbájoltalak – mormolta Draco, miközben finoman simogatta tovább. Megborzongott a látványától, a szépségétől. – Ez történik körülöttem minden boszorkánnyal. Ne igazán legyen rossz érzésed emiatt.

– Biztosan így van.

– A megnyerő, szívdöglesztő mosolyommal mindenkit leveszek a lábábról. De téged akarlak.

– Értem – bólogatott Hermione, miközben sóhajtva fogadta a kényeztetés, ahogy Draco egy apró csókot lehelet a mellére. – Gyengéim a maradekárosok. Sajnos ezt egy nagy hibám.

– Akkor szerencse, hogy itt vagyok veled.

– Micsoda véletlen – nevetett fel a boszorkány.

– Látod így jár, aki mardekárosokat cipel haza Roxfortból – ciccentett fel a fiatal mágus, majd egy apró csókot nyomott a lány nyakára. – Reménytelenül szerelmes lesz, és nem tehet semmit.

– Reménytelenül?

– Annyira azért nem – cirógatta meg szeretetteljesen a varázsló az arcát. – Nem éreztem ilyet még.

– Én se – rázta meg a fejét Hermione, még mindig kipirult arccal.

– Olyan őrültnek érzem magam – sóhajtott fel Draco, aztán felnevetett.

– Őrültnek?

– Boldog őrültnek. Minden percet ki akarok használni. Veled lenni, melletted lenni – mondta halkan a fiatal mágus. – Minden griffendéles így megbolondítja az embert?

– Nem tudom. Biztos csak azok, akik mardekárosokat cipelnek az otthonukba.

– És mit mondasz? Lépjünk még egy szinttel feljebb?

– Oh, nem tudom – szabadkozott Hermione, és pirulva kerülte a fiú tekintetét. – Még soha nem…

Draco csitítóan az ajkára tette az ujjait.

– Nem akarlak semmire sem kényszeríteni vagy olyasmit tenni, amit nem akarsz. Tényleg nem. Csak tudod, most itt vagyunk kettesben. Várhatunk.

– Kicsit zavarban vagyok.

– Tudok várni. Tényleg. De meg akartlak érinteni úgy, ahogy ma délután.

– Nem akarok várni – rázta meg a fejét szégyenlősen Hermione. Draco egy kicsit meglepetten nézett a szemébe.

– Biztos vagy benne?

– Igen – bólogatott beleegyezően a lány. – Mindent akarok.

– Tudod, hogy bízhatsz bennem, ugye? – kérdezte a férfi, miközben magához húzta a boszorkányt, és hevesen megcsókolta.

– Igen, tudom.

– Sose tennék olyat, amivel árthatnék neked – folytatta tovább Draco. – Akármit is tettem a múltban… Most ez már. Ez igazi, ami köztünk van. Ezt tudnod kell.

– Jól van.

– És tényleg nem vagyok gonosz.

– Tudom – simogatta meg az arcát Hermione. – Már régóta tudom.

– Bolond voltam. Nagyon sokáig nem láttam át az egészet – magyarázta a fiú, miközben fölé hajolt. – Mióta veled vagyok itt, minden más lett, tisztább és érthetőbb.

– Én is ezt érzem.

– Annyi mindent kellene mondanom neked – sóhajtott fel nehezen a varázsló.

– Draco?

– Igen?

– Mindig beszédet tartasz, mielőtt szeretkezel valakivel? – kérdezte apró mosollyal Hermione.

– Időnként – nevetett fel a fiú. – Nem csak te vagy zavarban. Szerinted én olyan magabiztos vagyok?

– Oh, a Mardekár Hercege is zavarba jöhet?

– Most? Persze – tudakolta a varázsló. – És nem vagyok herceg, csak egy srác. És nem is akarok most más lenni.

– Jaj, Draco.

– Viszont most kellene egy kis bűbájt alkalmaznom – szólalt meg egy sóhajjal a fiatal varázsló.

– Bűbájt?

– Igen – bólogatott Draco.

– Milyen bűbájra gondolsz?

– Hát nem tudom, hogy a muglik ezt hogyan oldják meg – kezdte Draco, majd megvakarta a homlokát, közelebb hajolt Hermionéhoz. Mindketten egy kicsit zavarban voltak. – Vigyázni akarok rád. És azt hiszem, hogy egyikünk sem akarna most azonnal gyerek.

– Oh…oh! – szólalt meg a boszorkány. – Értem. Nem igazán készültem a mugli módszerrel. – Majd eltakarta az arcát. – Olyan… hülye vagyok. Én erre nem is gondoltam.

Draco megfogta a kezét, aztán elhúzta az arcától.
– Most ezzel nem fogok poénkodni. De, ha abban jobban bízol, akkor akár holnap is…

A lány megrázta a fejét.
– Én akarom ezt. Most. Mert később…

– Meggondolnád magad?

– Nem – intett nemet a fejével Hermione, majd felnézett Dracóra. – Akarom ezt. Annyi minden van most a fejemben.

Draco közben a boszorkány mellé feküdt, és egymás szemébe nézve folytatták a beszélgetést.
– Nem tudom, hogy hogyan fog alakulni a jövő – kezdett bele a lány. – De ez itt most a miénk. Mindent akarom. Veled. Már csak napok vannak az indulásig.

– Rendben – bólintott Draco. – Akkor csak egy apró bűbáj.

– Ööö… rendben – egyezett bele Hermione.

– Biztos?

– Igen.

– Rendben van. – Draco felkelt az ágyból, majd gyorsan megszabadult a boxerétől, előkereste a pálcáját és kimondta a varázsigét. A boszorkány ajkába harapva figyelte őt a lámpa halvány fényében. Magas volt, izmos, és már nem látszott olyan vékonynak, amilyen akkor volt, amikor először idejöttek. De most így teljes valójában látni, nem bírt nem elpirulni. Olyan intenzív tekintettel figyelte őt. A fiatal férfi nem szólalt meg, csak visszafeküdt Hermione mellé az ágyba, a lány érezte, ahogy Draco lehelete cirógatta a bőrét. A szíve hevesen ver, ahogy ismét megérintette őt.

Mindketten mélyen felsóhajtottak. A varázsló a boszorkány fölé hajolt, aztán megcsókolta. Hevesen, és azonnal magával ragadta őket az élvezet. Az érintések óvatosak voltak, mintha maga a pillanat is törékeny lenne. A mozdulatok egyre természetesebbé váltak, illettek egymáshoz. Egyre bátrabban érintette meg egymást. Draco élvezettel szabadította meg a boszorkányt a maradék ruháitól. A csókjaik egyre hosszabbra nyúltak. A szoba halvány fényében figyelték egymást. Meztelen testük egymáshoz simult, az ujjaik összefonódtak egy pillanatra, aztán felfedező útra indultak.

A világ elhalkult, ahogy forró érintésekkel bejárták egymás testét. A csókjaik elmélyültek és a köztük feszülő égő vágy könyörtelenül bontotta le a falakat. Draco pontosan ugyan úgy kényeztette, ahogy délután, kíváncsi ujjai selymes utat jártak végig, de mielőtt bármi is történt volna egy pillanatra megállt.

A lány széttárta a lábait, hogy Draco elhelyezkedhessen közötte. Készen állt rá. Remegve várta a folytatást. Kicsit félt még, magában mindent felidézett, amiket a könyvekből, mások tapasztalataiból ismert. A gondolatai szélsebesen cikáztak a fejében.

– Ne gondolj semmire! – kérte a varázsló.

– Honnan tudod, hogy jár az agyam?

– Összeráncolod a homlokodat – adott egy csókot az említett területre. – Csak lazulj el!

– Azt hiszem, tudom mit kell csinálni… elméletben.

– Nem kell aggódni! – Draco finoman végigsimította a boszorkány oldalát, és egészen felcsúsztatta a melléig. A lány kissé megremegett. A férfi ajkával közben átvándorolt a boszorka nyakára, majd a vállára, apró csókösvényt hagyva a finom bőrön.

– Jó.

– Engedd el magad! – mormolta Draco nyugtatóan. – Lazíts!

– Oké – remegte kiszáradt szájjal Hermione.

– Itt vagyok és vigyázok rád – mondta miközben ő maga is egyre bátrabb lett. Vágytól ködös tekintettel figyelte Hermionét. – Olyan gyönyörű vagy!

– Én…

– Ne mondj semmit! – kérte a fiatal fiú, aztán megcsókolta.

Draco újra elmosolyodott, ajka pontosan megfelelő szögben érintett a lányét. Hermione megborzongott, ahogy a mellkasuk egymáshoz ért. Bizsergett a bőre, kissé remegett az izgalomtól. A varázsló nyelve átsiklott az ajkai között, majd megérintette az övét. Nem volt kapkodó, nem volt túl gyors, olyan gyengéden ért hozzá, hogy teljesen ellazult. Belefeledkeztek a csókba.

Hermione végigsimította a fiatal varázsló izmos hátát, finoman a tarkójára csúsztatta a kezét, és beletúrt a tejfölszőke tincsekbe. Egymás szemébe néztek. Parázsló, csillogó tekintet nézett vissza a boszorkányra. Olyan intim volt ez mindkettejük számára. Draco megfogta a lány kezét, és apró csókot nyomott rá.

– Ugye még mindig biztos vagy benne?

– Igen.

– Még meggondolhatod magad.

– De nem akarom – nevetett a lány, majd magához húzta a varázsló, és ezúttal ő csókolta meg, miközben átkarolta a nyakát. Hermione szívverése felgyorsult. Igazi szenvedély járta át, vad öröm, izzó vágy. Élvezte, ahogy bőrük egymáshoz ér.

Megint csak egymás szemébe néztek. Mindketten elmosolyodtak. A csókjaik egyre forróbbá, és forróbbá váltak, bebarangolták Hermione bőrét, égette mindenhol. Draco légzése szaggatottá vált, kicsit kipirult. A varázsló végigsimította boszorka mellkasát, majd újra édesebb tájak felé kalandozott. Hermione becsukta a szemét, hátát kicsit hátrafeszítette, s halkan felsóhajtott. Ajkuk ismét egy szenvedélyes csókban találkozott.

Tekintetük újra találkozott. Izzó volt, vággyal teli. Dracóé viharszürke színűvé vált, Hermione még tekintete kissé még riadt volt. A lány lassan bólintott, mintha csak azt mondta volna, hogy felkészült. A fiatal mágus gyengéden széttárta a boszorkány combjait, aztán elhelyezkedett, kezeik összekulcsolódtak.

– Lassan – szólalt meg Hermione halkan. – Kicsit még félek, hogy fájni fog…

– Nem fogok fájdalmat okozni, ígérem! – mondta Draco, majd újra megcsókolta. – A világért sem okoznék fájdalmat neked.

Hermione bólintott, és halványan elmosolyodott. És valóban nem is okozott. Olyan kínzóan lassan hatolt belé, miközben egész idő alatt őt nézte a kutató szürke szemeivel, mintha minden percben vigyázni akart volna rá. A boszorkányt meglepte az új élmény, az enyhe feszítő érzés, nem volt kimondottan fájdalmas, csak más. Egyszerre volt szokatlan, furcsa, kissé feszítő… de valahogy csodálatos.

Mikor Draco elkezdett mozogni, újabb érzések törtek fel benne. Hermione ösztönösen feljebb húzta a térdeit, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre hatoljon belé. Kezdte elveszteni az önkontrollját. Közben körmeit belevájta a fiatal férfi hátába. Valami történt vele. Valami ijesztő. Valami csodálatos, amitől… Mélyen felsóhajtott.

Draco felnyögött az érzéstől. Egész testében megremegett. Fogalma sem volt, hogy érezhet annál többet, amit korábban másokkal. Félig nyitott szemmel nézte a boszorkányt, ahogy lecsukódó pillákkal adta át magát a jóleső érzésnek. Olyan gyönyörű volt, annyira angyali és ártatlan. Ő pedig most… Újabb csókjuk szinte teljesen kiölte belőle a kétségeket, és amikor a boszorkány szorosan köré fonta a formás lábait, már egyáltalán nem tudott józanul gondolkodni. Egyre hevesebben zihált. A szívverésük összeolvadt, a világ pedig megszűnt létezni, amíg ők ketten egyetlen közös lélegzetté váltak. Nemcsak a testük találkozott, hanem a lelkük is. Több volt, mint vágy vagy szenvedély. Percek múlva átsodródtak egy határon, majd az édes felejtésbe zuhantak.

Draco keze remegett, amikor újra feleszmélt. Még mindig Hermione fölé hajolt, miközben zihálva figyelte a barnaszemű boszorkány tágra nyílt szemét. Bűntudat fogta el. Annyira sebezhető volt, mint még soha. A lány mintha olvasott volna benne, mintha egyszerre látta volna hibáit, elrontott döntéseit, gonosz, fekete lelkét. Vágyott rá, Merlin tudja mennyire, minden porcikáját imádni akarta. Mindent megtenni, hogy neki is jó legyen, erre… Behunyta a szemét. Lassan elhúzódott tőle, aztán elterült az ágyon, és egy pillanatra elfordította a fejét.

– Draco – hallotta a boszorkány hangját, aki még egy kicsit zihálva feküdt mellette. Most az oldalára gördült, és megérintette a fiú mellkasát. – Valami baj van?

A varázsló a baj fogalmát nem is tudta, hogy használhatják-e erre az egészre. Nem bírt megszólalni.

– Mondj valamit.

Draco felsóhajtott.

– Nézz rám, kérlek! – mondta a lány, majd közelebb húzódott hozzá.

Az említett végül beletúrt a hajába, aztán a boszorkány felé fordította a fejét.

– Hazudtam – szólalt meg furcsán rekedt hangon Draco.

Hermione keze egy pillanatra megdermedt.

– Miben hazudtál?

– Már jó ideje gondoltam erre veled. És olyan önző voltam…

– Önző?

– Igen. Mert te többet érdemelsz, mint egy halálfaló – mondta ki végül a fiú szomorúan. – Nekem… ezt nem lett volna szabad.

– Draco. Kérlek! Én ezt akartam. Akarlak téged.

– Biztos?

– Igen – bólintott a lány. – Nagyon is.

– Ez volt nekem is az első – szólalt meg a varázsló őszintén.

– Oh, én azt hittem…

– Hát nem mondom, hogy semmit sem csináltam. Minden más csak dicsekvés, pletyka… De veled voltam először így. És…

– Nem kell mondanod semmit – felelte a lány.

– Megbántad?

– Dehogy. Soha.

Egymásra mosolyogtak.

– Szörnyen beléd zúgtam – mondta ki végül Draco, majd a homlokát a boszorkányénak nyomta, s becsukta a szemét, mintha ettől sokkal bátrabbnak érezte magát. – Tudom, ez így olyan hülyeség.

– Nem az – rázta meg a fejét.

– Én… nem vagyok az a hősszerelmes típus.

– Valóban nem – szólalt meg Hermione, majd felkuncogott. – Meg is lepne.

– Én nem fogok ömlengeni.

– Draco…

– Nem fogok neked szerelmes baglyokat küldeni.

– Draco...

– Nem is tudom hogyan működik egy stabil kapcsolat.

– Draco!

– Igen?

– Jobb lenne, ha nem aggódnál ennyire – kérte kedvesen a boszorkány. – Inkább csak ölelj át.

– Jól van – húzta el a száját a varázsló. – Én csak próbáltam… hülyét csinálni magamból.

– Dehogyis – nevetett fel Hermione.

– Tisztára megzavartad a fejem.

– Én? Ki van zárva.

– Talán azért lehet, mert megmentettél – magyarázta Draco. – Más magyarázatot nem találok rá.

– És az én érzéseim?

– Azok egyértelműek – legyintett a férfi. – Nekem senki sem tud ellenállni.

– Biztos, hogy az olthatatlan vágy a hibás – sóhajtott fel Hermione.

– Mit szólnál hozzá, hogy ha a közösen megfürdenénk és aludnánk egyet? – javasolta Draco.

– Ez egy remek ötlet.

hozzászólások: 0