5. fejezet
Emlékezet

A reggeli nap bevilágított a szobába. Draco megfordult az ágyban, majd ásítás közben nyitotta ki a szemét. Mély levegőt vett, s meglepetten tapasztalta, hogy ez már sokkal, de sokkal könnyebben megy. A görcs mérséklődött a tagjaiban. Egy jó ideig csak lézengett, megmozgatta a tagjait a takaró alatt. A fürdőszobából vízcsobogásra lett figyelmes, de túlságosan is elfoglalta a saját baja, hogy ezzel egyáltalán foglalkozzon. A bordái még mindig sajogtak, de már határozottan a javulás útjára lépett. A feje még egy kicsit kótyagos volt, ennek ellenére mégis felült az ágyban.

– A francba – mondta félhangosan, majd megtapogatta a fájó homlokát.

Az éjjeli szekrényen lévő pohárból kortyolt egy kis vizet. Megkönnyebbülten nyögött fel, mintha finomabbat életében nem ivott volna, már ettől úgy érezte, hogy kezd egyre jobban lenni. Töltött magának még egy pohárral a kancsóból. Így már a bájitalt is könnyebb volt meginni, sőt gyorsan elfogyott a tegnap esti szendvics is. Úgy vetette rá magát, mintha soha nem evett volna. Hosszú hetek gyötrelmei után most érezte először, hogy visszatér belé az élet, vagy legalábbis ahhoz valami nagyon hasonló. Az ételnek volt íze.

– Végre.

Körbenézett a szobában. Hermione már valószínűleg elpakolt mindent, mert minden élére állítva, szép rendben helyezkedett el a helyiségben. Annyira sutának érezte magát itt, mintha valami furcsa helyre cseppent volna. Igyekezett túltenni magát ezen a helyzeten. Felállt, aztán az utazóládájához lépett, amikor lehajolt még mindig érezte, hogy kóvályog a feje. Nem is késlekedett sokáig, tiszta ruhát vett elő, aztán felöltözött. Inkább maradt az ing és szövetnadrág kombinációnál, nem mintha sok választási lehetősége lett volna. A talárja ott hevert az egyik szék hátán, egy pillanatra ránézett, aztán inkább úgy döntött, hogy nem veszi fel. Hirtelen rátört a csend. Csak a fürdőből a víz csobogása hallatszott.

Kezdett gyanús lenni. Túlságosan is sok idő telt el azóta, hogy evett, felöltözött, és a víz folyamatosan, egyenletesen zubogott. Ő is szeretett elidőzni a zuhany alatt időnként, de nem ennyire sokáig. Egyre furcsább volt a helyzet. Erőt vett magán és közelebb lépett az ajtóhoz. Mintha sírást hallott volna kiszűrődni az ajtó mögül, amit ugyan a víz hangja kissé elnyomott, de így tisztán kivehető volt. Ijedten lépett hátra. A szíve kihagyott egy ütemet, majd elkezdett igencsak hevesen verni, és félelem járta át. A gondolat, hogy Grangernek valami baja esett jobban kétségbe ejtette, mint azt bármikor hitte. Most mégis mit tegyen? Túlságosan is zsibbadt volt ahhoz, hogy normálisan végig tudja gondolni az egész helyzetet. Végül aztán némi vívódás után bekopogott az ajtón.

– Tűnj el! – szólalt meg Hermione dühösen.

– Csak emlékeztetlek, hogy azért hoztál ide, mert meg akarsz védeni, és segítségedre neked, meg a barátaidnak – közölte Draco. – És mégis hova menjek?

Bentről elhalkult a zuhany hangja, majd elhúzódott a zuhanyfüggönyt. Halk szipogás hallatszott ki a helyiségből. Az ifjú varázslóban gyorsan tudatosult, hogy ismeretlen terepre tévedt, ahol maga sem tudja mi a teendő.

– Jól vagy? – tette fel az első kérdést, ami eszébe jutott.

Lépteket hallott bentről, majd Draco ellépett az ajtótól, ami éppen ezzel egy időben kinyílt, majd megjelent Hermione fürdőköpenyben, nedves hajjal. Hiába próbálta elrejteni a kisírt szemek mindent elárult az arckifejezése. Draco ösztönösen tett pár lépést hátrafelé, mintha attól félne, hogy a boszorkány rázúdít valami szörnyű átkot, amivel majd együtt kell élnie élete végéig.

– Minden rendben? – kérdezte Draco újra.

Hermione nem válaszolt. Ennyire soha nem érezte szétesettnek az életét, s az, hogy ezt a nehéz pillanatot éppen Draco Malfoyjal kell megélnie az több volt, mint az, amit el tudott viselni. Remegett a szája széle, s alig bírta visszafogni a könnyeket, amik ott égtek a szemében. Nem kellett volna ennek így fájnia, ennyire belemarni a lelkébe is. Tudta, hogy helyesen cselekedett, de ennek a cselekedetnek a súlya sokkal nehezebb volt, mint várta vagy gondolta volna.

– Nem – rázta a fejét. – De hagyjuk ezt.

Nem bírt beszélni többet, a torkában egyre nagyobbra nőtt a gombóc. Törölte a szüleinek az emlékeit, aztán módosította mindent. Kitörölte saját magát, még a gondolatot is, hogy valaha létezett a számukra. Az ő érdekükben. Az ő védelmükben. És még továbbra is dobálózhatott volna a nagy szavakkal. Szótlanul állt a két fiatal a szobában, ami egyszerre volt börtön és menedék mindkettőjüknek. A lány a szavakat kereste. Hogy mondhatná el mit tett? Pont Malfoynak, pont most és így… Megköszörülte a torkát, aztán belenézett Draco szemébe.

– Jobban vagy? – kérdezte Hermione, mindegy időt nyerve magának, míg be kell vallania mindent.

– Igen – bólogatott Draco. – Sokkal jobban.

– Ennek örülök.

– Hát még én.

– Bordáid? – kérdezgette tovább.

– Megvannak.

– Kimehetsz nyugodtan a szobából – közölte síri hangon. – Már elmentek a szüleim.

– És mikor jönnek vissza?

– Nem jönnek vissza – válaszolta Hermione, de küzdött a könnyeivel. – Úgyhogy oda mész, ahova akarsz a házban és a kertben.

– Jól van.

– A másik fürdőszoba szabad. A folyosó végén szemben van az ajtó.

– Köszönöm.

– A konyhában van ennivaló. Foglald el magad! – intett neki Hermione.

– De…

– Ne most, Malfoy!

– Hogy értetted, hogy nem jönnek vissza a szüleid? – kérdezte meg egy kicsit erőteljesebben. Nem akarta, hogy ennyire könnyedén lerázzák.

– Emlékszel, amikor arról beszéltünk, hogy kik lesznek az elsők, akiket Voldemort emberei keresni fognak?

– Igen.

– Én megtettem az első lépést.

– Oh. Azt hiszem, értem.

– Kitöröltem magam az emlékeikből, és elküldtem őket Ausztráliába – fejezte be végül. Megszakította a szemkontaktust, majd elment Draco mellett.

– Én…

– Ne mondd, hogy sajnálod!

– Granger… Én…

– Ne!

– Mégis…

– Most hagyj békén, kérlem!

– De.

– Mondtam, hogy hagyj békén! – rivallt rá erélyesen. – Menj és találd fel magad! Bánom is én.

– Rendben van.

– Csak ne gyújtsd ránk a házat – tette hozzá félhangosan.

– Minden erőmmel azon leszek, hogy ne szabadítsak el egy tűzvészt.

Hermione aztán nem szólt semmit, csak elindult a saját ágya felé és mit sem törődve azzal, hogy Draco aludt ott, bebújt a takaró alá és hátra sem nézett. Az ifjú mágus egy ideig csak állt ott, aztán kilépett a szobából.

***

A másik fürdőben Draco elzárta a csapot, majd magára tekerte a törölközőt. Hátrasimította a vizes haját. A fürdő kimondottan nagyon jól esett neki. Egy fél óra ázás után sikerült lemosnia magáról a tegnap esti kenőcs maradékát. Belenézett a tükörbe. Végigsimította az arcát, amin már kezdett a borosta is meglátszani. Elhúzta a száját. Semmi varázslat? Akkor a nyár végére biztosan szakállat fog növeszteni vagy újra előveszi a borotvát, amit otthon volt kénytelen használni. Egyelőre még nem gondolkodott ezen.

Már most hiányzott a mágia, és még egy napot sem töltött itt. Hangosan felsóhajtott. Otthon mindent a mágiára hangoltak. A fürdőjében egy varázslatos, meleg szellő fújta szárazra a haját… Végül elővett egy törölközőt és addig dörgölte a tejfölszőke tincseit, amíg a puha anyag be nem szívta az összes nevességet. Körbenézett a helyiségben és jó néhány ismeretlen holmit látott, amihez jobbnak gondolta nem hozzányúlni. Gyorsan felöltözött, majd újra belenézett a tükörbe.

Reménytelenül sápadt volt. Sötét karikákkal és kissé beesett arccal. A szokásoshoz képest is rosszul nézett ki. Nem is beszélve a borostáról és a hajáról.

– Merlin – nyögött fel mérgesen. – Ezzel a hajjal valóban csodásan nézek ki.

Káromkodott még egy sort, majd kilépett a folyosóra. Még egy pillantást vetett Hermione ajtajára, ami még mindig csukva volt. Megtorpant, majd inkább úgy döntött nem kellene most zavarnia a boszorkányt. Miközben elindult lefelé a lépcsőn, igyekezett lelapítani a torzonborz tincseit, amik rakoncátlanul meredtek mindenfelé. Általában otthon is megfelelő szerekkel tartotta kordában a haját, nem mintha nagyon sok időt töltött volna vele, csupán anyja kritikái miatt foglalkozott a megjelenésével. Most azonban zavarta, hogy a reggeli rituáléja egészen más irányba haladt.

Grangerék nappalija szörnyen kicsi volt – állapította meg magában Draco. Könyvespolcok uralták a helyiséget, amit persze nem tartott meglepőnek. Kényelmesnek tűnő kanapé fogadta, fotelekkel. Látott egy nagy fekete dobozt is a nappali közepén, de inkább attól távoltartott magát. A fiú az ablakhoz sétált, majd kinézett a kertre, ami most is esőben fürdött. Elindult a tolóajtó felé, s egy kis ügyeskedés után kinyitotta az ajtót. Az arcát megcsapta az esőpermet. Mélyet lélegzett. A kellemes, hideg levegő jót tett a tüdejének. Még azért néha elkapta egy-egy köhögési roham, de már jól érezte magát, legalábbis fizikailag.

Miután megunta az előtető alatti ácsorgást, becsukta az ajtót, majd felfedezte a konyhát. Ott sok-sok olyasmi fogadta, amit életében nem látott. Így jobbnak látta, ha tisztes távolságban marad a konyhai eszközöktől. Otthon sem járt a konyhában, mert soha nem érdekelte, de most már kicsit bánta, amikor jelentőségteljesen kikerült egy lábast, majd szembe találta magát egy fakanállal.

– Ez meg mi a szentséges szalamandra lehet? – szólalt meg félhangosan, s odébb tolta a fából készült valamit, fintorogva vizsgálta meg a helyiséget. – Oltári fura ez a hely.

Jelentőségteljesen megbámulta a hűtőszekrényt, ami éppen akkor indult el, amikor megállt előtte.

– Te meg mi a franc vagy? – kérdezte, amikor nem kapott választ méregetni kezdte a nagy monstrumot. Elgondolkozott egy pillanatra. Ez tűnt a legveszélytelenebbnek itt. Körbenézett, mintha azt figyelné, hogy látja-e valaki, aztán megvonta a vállát. Még sem lehet ez valami ördögi masina. Megfogta a fogantyút és kinyitotta. Először semmi furcsát nem vett észre, majd, amikor benyúlt…

– Meg a jó büdös francba! – kiáltott fel majd elhúzta a kezét és bevágta a hűtőajtót. – Mi a… Hideg? Egy szekrényben?

Még egy percig farkasszemet nézett a hűtővel, mintha csak azt mondaná neki, hogy figyeli és egy rossz mozdulat, aztán… Mégis mit tudna vele csinálni? A pálcája nem volt nála és… Mi értelme betölteni a tizenhetet és nem varázsolni? – horkantott fel. Szép kis születésnap. Benyúlt egy rohadt hideg szekrénybe, ez aztán a nagy teljesítményt.

Morgott pár sort még, aztán inkább továbbment. A fiú mérgesen beletúrt a hajába. Nagyon gyorsan el kellett tűnnie ebből az átokverte helyiségből. Gyomra azonban fájdalmasan kordult meg. Ránézett a faliórára, és akkor döbbent rá, hogy már egy óra is elmúlt. Sokkal többet aludt, mint gondolta, de már jó ideje ráfért egy kiadós, zavartalan pihenés.

Szerencséjére az asztal közepén szendvicsek sorakoztak, és egy kancsó limonádé, így nem kellett túlságosan belemélyednie a berendezés és a konyhai felszerelések tanulmányozásába. Hermione előrelátóan mindent odakészített neki, noha evőeszközöket nem vett elő, de máskor is volt már olyan rebellis, hogy kézzel evett meg egy-egy hasonló ennivalót.

Miután megebédelt, visszament a nappaliba és a könyveket kezdte szemügyre vennie. Lekapott néhányat és belelapozott. Akkor érte igazán a meglepetés. Ezek valamiféle szakkönyvek lehettek, mert fogakról, műtétekről, protézisekről és még ki tudja milyen dolgokról voltak benne képek. Draco elborzadva csapta be a könyvet.

– Ez a muglik nem normálisak – fintorodott el, majd visszatette a könyvet a helyére. Mégis akkor mit csináljon? Nem ülhet maga elé nézve egészen augusztusig. Erőt vett magánt, aztán körbenézett a helyiségben. Figyelmesen elolvasta a könyvek gerincét, aztán azt emelte le, ami nem tartalmazott gyanús latin szavakat vagy hosszú szakkifejezéseket.

– George R. R. Martin: Trónok harca - A tűz és jég dala – olvasta fel hangosan, mintha nem is magának kellett volna választani. – Nem is rossz.

Lehuppant a kényelmes fotelbe, aztán kinyitotta a könyvet és olvasni kezdett. Nagyon hamar beszippantotta a történet. Az oldalak nagyon gyorsan fogytak. Általában nem szokott ilyesmit olvasni. Leginkább a varázslóirodalmat részesítette előnyben, abból is a bűbájtan szakirodalmat, bár már kételkedett benne, hogy ez a saját vagy inkább a Malfoy szülők akarata volt-e. A szülei otthon megköveteltek tőle olyasmit, amitől soha nem érezte azt, hogy a saját szórakoztatására olvasson valamit, így inkább a sportoknak szentelte a szabadidejét. Roxfortban pedig nem volt ideje ilyesmire, de ez itt és most… Erre nem voltak szavak.

– A mágia szentjeire. Csak ez nehogy a Tudodki kezébe kerüljön – szaladt ki a száján a mondat, majd fordított egyet a könyvben.

Egy új világ nyílt meg előtte, ami egyszerűen lenyűgözte. A brutálisabb és sokkolóbb volt számára. A karakterek kidolgozottak voltak, kimerítő részletességgel taglalt motivációk, érdekek. A cselekményszál pedig annyira sűrű, hogy mindre figyelnie kellett. Körülbelül a könyv felénél járhatott, amikor már egyre jobban átlátta az egészet. És egyre izgatottabb lett. Az idő mintha csak repült volna, kint még mindig esett az eső, de Dracót ez egyáltalán nem zavarta.

– Merlinre! Mindig tudtam, hogy a muglik nem normálisak, de ennyire… – csóválta meg a fejét nevetve, miközben lapozott a következő oldalra, majd felhördült: – Na, ne már!

Megdörzsölte a szemét. Minden tagja elgémberedett, ahogy megmozdult érezte, hogy a bordái még mindig fájnak, köhögött egyet. Félre tette a könyvet. Ideje volt bevenni a bájitalát. Ránézett az órára.

– Hét óra – mondta ki hangosan. Már kezdett nagyon sötét lenni az olvasáshoz. Biztos volt a mugliknak erre valamijük, de egyelőre a hűtő után nem akart semmivel sem kísérletezni.

Észre sem vette, hogy a sötét esőfellegek mennyire uralják az eget. Nem is figyelte az időjárást, viszont most úgy tűnt megint esni fog. Mélyen felsóhajtott. Grangert azóta nem látta, hogy reggel kiparancsolta a szobából. Draco becsukta könyvet és úgy gondolta a legjobb, ha igyekszik felelősségteljesebb lenni. Végül is csak egymásra számíthattak itt a muglik világában, ő pedig ugyan nem volt az a tipikus hős lovagtípus, de emlékeztette magát arra, hogy sokkal tartozik a boszorkánynak.

Így felkelt a fotelból, aztán elindult felfelé az emeletre. Könnyebben ment fel a lépcsőn, mint gondolta. Kissé még fájtak a tagjai, viszont határozottan jobban érezte magát. Kicsit ideges volt, amikor bekopogott az ajtón. Semmi válasz. Összeszorította a fogait, aztán újra bekopogott. Bentről semmit sem hallott. Kezdett egyre idegesebb lenni. Mi van, ha történt vele valami? Ő meg csak nyugodtan olvasott egész nap a nappaliban, és felzabálta az összes szendvicset, miközben Granger itt ki tudja mit csinált.

– Granger! – szólalt meg emelt hangon. Nem kapott választ. – Bent vagy?

Kezdett egyre idegesebb lenni. Francba az udvariassággal. Nem habozott tovább, hanem benyitott a szobába. Mintha magába a sötétségbe lépett volna be. Az orráig sem látott, a függönyök be voltak húzva, a helyiségben nyomott csend uralkodott.

– Granger! – szólongatta kissé halkra váltott hangnemben. – Jól vagy?

– Tűnj el! – közölte a sírós hang valahonnan a sötétség mélyéről. Hermione az ágyában feküdt, teljesen összetörve.

– Jó – mondta Draco, majd belépett a helyiségbe. Levette az ajtóban a cipőjét. Nagy nehezen kitapogatta mi merre van, aztán elhúzta a függönyt. A kinti félhomály ellenére így már sokkal jobban látott. Majd kinyitotta az ablakot, hogy friss levegő jöhessen be a szobába.

– Mi a francot csinálsz? – kérdezte a boszorkány erőtlenül. A fiú nem válaszolt azonnal. Az ágy felé nézett, ahol Hermione feküdt és megállapította, hogy ennyire szánalmas látványt még életében nem látott. Az ajkába harapott. Ilyenkor mégis mit kellene csinálnia?

– Szellőztetek – válaszolta röviden. – Életemben először.

– Csináld máshol.

– Ehhez van kedvem, és itt csinálom – tette karba a kezét, majd mélyen beszívta a kinti levegőt. – Hamarosan megint zuhogni fog.

– Mit bánom én, hogy mi lesz – mondta a boszorkány. Megtörölte a szemét, ami már régen bedagadt a sok sírástól.

– Nem jó ez így.

– Micsoda?

– Egész nap nem ettél és nem ittál – folytatta a varázsló. – Nem vagyok szakember, de jobb lenne, ha felkelnél…

– Igazad van, nem vagy szakember. Tűnj el és hagyj békén!

– Sajnálom – mondta a fiatal fiú, majd leült az ágy szélére. – De nem tehetem. Emlékszel, hogy megmentetted az életemet kétszer is?

– Nem tudom elfelejteni – mormolta a boszorkány.

– Akkor nagyon jól tudod, hogy nem mehetek sehova.

– Nem úgy értettem, hogy menj el, hanem, hogy hagyj szenvedni – pontosított a lány, de még mindig nem mozdult az ágyról.

– Nem megyek el – erősködött Draco, majd körbenézett a szobában. Felállt a helyéről, megfogta a poharat, a bájitalát, bement a fürdőszobába és tele töltötte vízzel a poharat, majd félretette, a gyógyszerét pedig bevette, megint csak elfintorodott az íztől. Belenézett a tükörbe. Elnyomott egy káromkodást, amikor meglátta a haját, aztán kihúzta magát és visszament a szobába. Eltökélt szándéka volt, hogy tesz valamit, de még maga sem tudta mit. Remélte, hogy valami ösztönös védelmező ösztön felébred benne és ez segíteni fog. – Ezt idd meg!

– Szállj le rólam! – közölte Hermione. Nem érezte jól magát. Sem lelkileg, sem testileg, de Malfoy közelében nem akart újra kiborulni, noha a torkát még mindig fojtogatta az égető érzés. Egész nap visszajátszotta magában az eseményeket. Szülei elképedt arcát, amikor pálcát fogott rájuk. Soha az életben nem érezte magát ennyire egyedül, kiszolgáltatottnak, és bűnösnek. Draco hangja kizökkentette ebből a gondolatmenetből.

– Ha nem iszod meg, akkor kénytelen leszek kényszeríteni téged – folytatta a fiatal férfi. – És ezt nem akarhatod.

– Minek törődsz egyáltalán velem? Semmi közöd hozzám. Gyűlölsz, utálsz, megvetsz.

– Ez nem igaz – rázta meg a fejét Draco. – Khm… átértékeltem a kapcsolatunkat. Mivel megmentetted az életemet, azért nekem is tennem kell érted valamit. Az első lépés az, hogy visszafogom magam.

– Csodálatos – gúnyolódott, majd vett egy mély levegőt, mert úgy érezte megint elkapja a sírás, pedig azt hitte már nem maradt több könnye. Sírósan vett egy mély levegőt. – Még a végén jobb emberré válsz.

– Gondoskodóbbá.

– Nekem mindegy.

– Nem akarom, hogy megjátszd magad – mormolta Hermione. – Miattam nem kell máshogy viselkedned.

– Nem vagyok mindig tapló – rázta meg a fejét. – Nehéz évünk volt. Ne tedd még nehezebbé!

– Nehéz? Ez nem nehéz, hanem egy… hatalmas katasztrófa.

– Granger, kérlek, kellj fel, és idd meg a vizet, mert esküszöm, rádöntöm! – folytatta fenyegetőzést a mardekáros. – Ezekhez a kiborulásokhoz semmit sem értek.

Hermione nagy nehezen felült. A kezét a fejére tette, ami elkezdett iszonyatosan lüktetni. Draco átnyújtotta a vizet, amit a boszorkány lassan kortyolva elfogyasztott.

– Köszönöm – mondta végül, amikor visszaadta a poharat. A hangja remegett, újra rátörtek az érzések. A kezébe temette az arcát, aztán felzokogott. Draco most érezte igazán mennyire furcsa helyzetbe keveredett.

Erőt kellett vennie magát, és megtennie azt, amit soha senkivel sem tett meg. Tudta, hogy ha tovább tétovázik, akkor biztosan megfutamodik, aztán örökre ostorozni fogja magát a gyávaságával. Olyan gyorsan történt az egész, még igazán ő maga sem fogta fel. Feltérdelt az ágyra, aztán leült közvetlenül Hermione mellé, és sután magához ölelte. A szíve majd’ kiugrott a helyéből. Arra számított, hogy a lány majd ellöki magától, de ehelyett inkább a vállába kapaszkodott, hozzá simult és a fejét a fiú mellkasára hajtva felzokogott.

– Minden rendben lesz – szólalt meg a fiú rekedten, aztán a kezével végigsimította a boszorkány hátát, majd megismételte, amit mondott: – Minden rendben lesz.

Hermione keze megmarkolta a vállát, de most nem törődött a fájdalommal. Túlságosan törékeny volt ez a boszorkány, ahogy hozzásimult, ahogy érintette, ahogy a könnyei az ingét áztatták. Meg kellett védenie saját magától. Miért is? Ő maga sem tudta, hogy honnan jött ez a gondolat, de úgy gondolta, ideje vezekelni a tettei miatt. És ez volt az első lépés ehhez.

– Én…

– Sírj csak nyugodtan! – szólalt meg gyengéden. – Nincs gáz.

– De…

– Ne törődj velem! Oké?

– Annyira fáj – mondta végül Hermione. – Szörnyeteg vagyok, amiért megtettem ezt.

– Nem vagy az – suttogta Draco. – Ne felejtsd el, én vagyok a szörnyeteg kettőnk közül.

– Görény vagy, nem szörnyeteg.

– Tök mindegy.

Hermione maga sem tudta, hogy meddig voltak így egymás ölelésben, és mikor apadtak el végre a könnyei. A fájdalom ellenére lassan kezdett megnyugodni. A szorítása lazult a varázsló vállán, az ingét pedig valószínűleg teljesen átáztatta a könnyeivel. A fiú ölelése és közelsége megnyugtatta, olyan volt, amire most a legnagyobb szüksége volt. Draco ott volt és éreztette vele, hogy nincs egyedül, nem kell elmerülnie a sötétségben.

– Sajnálom, hogy elrontottam a születésnapodat – szólalt meg a lány rekedten. – Én nem akartam…

– Honnan tudod, hogy ma van? – kérdezte Draco meglepetten.

– A nyomjel miatt. Kingsley mondta – sóhajtott fel még mindig nehezen. – Nem akartam ezt az egészet rád zúdítani.

– Nem tettél semmit – csóválta meg a fejét a fiú, majd sután megsimogatta a boszorkány hátát.

– Köszönöm – mondta síri hangon, majd újra potyogtak a könnyei.

– Ne kezdj hálálkodni! Zavarba jövök tőle és megfájdult a fejem.

– Tudom, hogy ez fura.

– Tudod, hogy mi a fura?

– Micsoda?

– Hogy ez annyira nem is fura – közölte Draco. – De ne sírj már! Nem illik ez egy griffendéleshez. Ti bátrak vagyok, rendíthetetlenek, meg még ez-az.

– Bocsánat.

– Ne kezdj sírni! Ennél többre nem vagyok képes – vallotta be kissé kétségbeesetten. Hermione most már nem tudott gátat szabni a feltörő érzelmeknek. – Jól van, jól van. Nem kell aggódnod, csak… Mindegy. Majd előbb-utóbb rájövök.

– Sajnálom.

– Nem kell – csóválta meg a fejét a fiú. – De ne kérj még egyszer bocsánatot.

– Ez… annyira… – De nem tudta tovább folytatni, mert újra elszorult a torka, majd újra potyogni kezdtek a könnyei.

– Tudom – sóhajtott fel a varázsló. – Olyan szagom van, mint egy bájitallabornak.

– Hülye – nevette el magát, miközben tovább zokogott.

– Várj, van egy zsebkendőm – mondta, majd egyik kezével elengedte a lányt, majd előhalászott egy finom anyagú ruhazsebkendőt, aztán átadta Hermionénak, aki megpróbálta megint megköszönni, de inkább hangosan kifújta az orrát.

– Most biztos azt gondolod, hogy mennyire szörnyű látványt nyújthatok.

– A lányok ezt mindig túl gondolják – szólalt meg Draco. – Egyáltalán nem gondoltam ilyesmire. Az a hideg szekrény jutott eszembe lent a konyhában.

– A hűtő?

– Aha. Találkoztunk.

– És?

– Piszkosul hideg – folytatta a fiú. – Csak nem értem miért.

– Hűtő. Abba tesszük bele azokat a dolgokat, amik egyébként nagyon gyorsan megromlanának – magyarázta Hermione, miközben megtörölte az arcát is. Most kellett volna kibontakoznia a fiatal férfi öleléséből, de nem volt képes rá.

– Aha, értem. Kicsit akkor túlreagáltam.

– Mit csináltál? – emelte fel a fejét végül.

– Nem tett kárt bennem. Inkább olvastam – sóhajtott fel Draco.

– Micsodát?

– Tudtad, hogy rengeteg undorító könyvetek van a nappalitokban? Egyszerűen botrányos, először azt hittem, hogy valamilyen barbár gyilkosok a szüleid, majd végül rájöttem, hogy orvosok és a fogakat gyógyítják. Amolyan mugli gyógyítók, igaz?

– Igen – bólogatott Hermione, majd újra nekitámasztotta a fejét Draco mellkasának. – Fogorvosok.

– De találtam egy jó könyvet.

– Tényleg?

– Trónok harcát – közölte nagy megelégedettséggel.

– Oh, istenem… Pont a legbrutálisabbat?

– Mi varázslók úgy érzem humánusabbak vagyunk, mint a muglik. Ennyi fejezést, nyúzást, herélést és vérfolyást még sosem olvastam. De ha ezeken túlteszi magát az ember, olyan hatalmi harcban találja magát, ami igazán érdekfeszítő. Úgy gondolom, hogy sokat tanultam belőle, bár csak a felénél járok még.

– Örülök, hogy sikerült megtalálnod a lehető legdurvább könyvet a házunkban – csóválta meg a fejét Hermione. – És még sokat tanulnál belőle.

– Persze, most már ki tudnék zsigerelni bárkit… némi túlzással – jelentette kis egy igencsak mély sóhaj keretében. – Azok a fogakkal kapcsolatos könyvek is elég érdekesek voltak.

– Ez pompás. Mugli szakmát választasz?

– Ne legyél nevetséges, Granger!

– Vicceltem.

– Ez a Ned Stark nagyon szimpatikus nekem – váltott témát Draco.

– Majd ez elmúlik.

– Hmm?

– Nem lövöm le a poént. De adok egy tanácsot.

– Igen?

– Ne kedvelj meg senkit – mondta Hermione, aztán kitörölt még néhány könnycseppet a szeméből.

– Miért?

– Meglátod.

– Jól van – bólogatott Draco.

Csend állt be kettőjük beszélgetésébe. Az őket körülölelő sötétség mindkettőjüknek erőt adott, hogy őszinték tudjanak lenni és az ellenségeskedéseiket maguk mögött tudják hagyni. Hermione nem húzódott el a fiútól, a kellemes mentolos illat, ami még mindig a tegnapi kenőcsből maradt vissza, megnyugtatta, nem is beszélve a varázsló közelségéről. Kint eleredt az eső, s kíméletlenül verte az ablakot. A boszorkány végül a vihar hangjára és Draco szívverésének ütemére aludt el. A fáradtság és a kimerültség győzött.

Draco jó ideig tartotta Hermionét, mielőtt észrevette, hogy a lány mély álomba szenderült. A tagjai elzsibbadtak már ebben a testhelyzetben, de sokáig vívódott azon, hogy mit tegyen. Végül, amikor már tényleg kénytelen volt megmozdulni, gyengéden felemelte a lányt, majd az ágyra fektette és betakarta. Furcsa módon hirtelen annyira hideg lett a szobában, mintha hiányzott volna valami vagy inkább valaki. A varázsló egy ideig figyelte az egyenletesen szuszogó lányt, becsukta az ablakot, majd lefeküdt az ágyára. Sokáig bámulta ébren a plafont, mielőtt álomba tudott merülni.

hozzászólások: 2

by Neola @ 16 Jan 2023 05:19 pm

Szia! Szomorú amin Hermione átmegy. Sem az eredeti könyv sem a film nem tudta nekünk ezt átadni úgy teljes egészében. Itt érződik igazán mennyire nehéz volt neki.
Ettől a szomorú hangulatol eltekintve, nagyon jól bele vittél egy kis humort Draco-val, ami kellett is oda. Fel-fel kuncogtam egy két helyen.
Szuper volt!
Várom a folytatást!
Üdv:Neola

by Nyx @ 17 Jan 2023 09:29 am

Szia, Igen, én is pontosan erre gondoltam. Annyira hiányzott ennek a szálnak a kibontása, mert nem csak Ron családja létezik, akik miatt aggódni lehet, ahol van meghittség és szeretet. A Granger szülőket gyakorlatilag majdnem teljesen mellőzték a könyvek és a filmek alatt. Pedig egyáltalán nem kellett volna. Hermionénak amúgy is rettenetesen nehéz lehet a két világ közötti örlődni, és elveszteni a kapcsolatot teljesen a szüleivel... Ezért is gondoltam úgy, hogy meg kell "gyászolnia" ezt a döntését, amíg helyre nem kerülnek a dolgok.
Örülök, hogy Draco jelenetei megmosolyogtattak. Ő most kihasználja teljes mértékben a mugli világ adta lehetőségeket, és felfedez sok-sok újdonságot. Hermionénak nem sok ideje lesz szomorkodni, mert Draco bizony ki fogja tölteni minden idejét :) Köszönöm! Hamarosan jön a következő fejezet :)