6. fejezet
Szülinapi süti

A szomszédból kiszűrődő hangokra ébredt. Hangos szóváltások, autóajtó csapódások. Hermione kinyitotta a szemét. A sok sírástól tompán fájt a feje, bedagadt a szeme, de jobban érezte magát lelkileg a körülményekhez képest. Nehéz volt még mindig megemésztenie a tegnap történteket, hiszen annyi mindent kellett még tennie, viszont az első lépés tűnt a legfájdalmasabbnak. Az órára pillantott, a szája kissé megremegett. A szülei úton voltak, biztonságban és ez volt a lényeg. Felült az ágyban, aztán egy hajgumival gyorsan összekötötte a haját. Semmi szükség nem volt rá, hogy a szénaboglya haja még rátegyen egyet a lapáttal a szörnyű megjelenéséhez.

A fejéhez tette a kezét, majd becsukta a szemét, kellett pár perc mire összeszedte magát. Majdnem felsikkantott, amikor nem is olyan messze egy férfi halk horkantását hallotta. A szívére tette a kezét. Hát persze… Furcsa volt a helyzet. Malfoy ott feküdt a szoba másik részében, a saját ágyában és aludt. Egy pillanatig teljesen elfelejtette, hogy nem egyedül van itthon. Egy percre oldalra pillantott. Draco a hátán feküdt, összeborzolt hajjal és nyitott szájjal aludt. Takarója lelógott a földre, pizsamája meggyűrődött, emberibbnek nézett ki, mint bármikor. Semmi gúny, semmi arisztokratikus tartás.

A boszorkány önkéntelenül elpirult, és felhúzta a mellkasáig a lábát, aztán szorosan átkarolta. Még mindig zavarban érezte magát. Soha nem várt semmit sem a varázslótól, se barátságot, se semmi mást. Most viszont valamiféle néma egyezségre kell jutniuk egymással. A tegnap este elragadtatta magát, az érzelmei elhatalmasodtak felette, de annyira egyedül érezte magát és kiszolgáltatva… Hagyta, hogy a fiú megvigasztalja, átölelje, magához szorítsa, s addig sírt a mellkasára borulva, amíg végül erőtlenül álomban zuhant. Persze Draco belefektette az ágyba, betakarta. Ez a fajta gyengédség túlságosan idegen volt mindkettőjüknek. A varázsló váratlanul felhorkantott, a boszorkány hirtelen megrettent, újra.

Hermione nem időzött sokáig a szobában, gyorsan megfogta a ruháit, bement a másik fürdőszobába, aztán megfürdött. A meleg víz jót tett, felfrissült tőle, kitisztult a feje. Belenézett a tükörbe, majd kinyitotta a piperetükröt. Még mindig itt volt néhány a szülei holmijából. Kent egy kis krémet az arcára, egy leheletnyi sminkkel javított a karikás szemein. Megigazította a haját és laza kontyba rendezte. Már éppen becsukta volna az ajtót, amikor megpillantotta. Az anyja parfümje. Szeretettel simította végig a karcsú üveget, aztán levette a tetejét. Megszagolta a kellemes illatot, mennyire hiányzott ez neki. Nem is beszélve a meleg, anyai öleléstől. Szentimentálisnak gondolta, de fújt pár cseppet a nyakára és a csuklóira. Mikor elindult a konyhába már úgy érezte, hogy képes végigcsinálni ezt a napot a mellkasába nyilalló fájdalom ellenére.

Egyedül egy dolog bosszantotta: még mindig kínosan érezte magát a tegnapi miatt. Fogalma sem volt hogyan hozza ezt helyre. Viselkedjen hűvösen, ahogy tervezte? Talán egy apró gesztus megtenné, ami tovább lendíthette. Dracónak mégiscsak tegnap volt a születésnapja. Valamivel meg kellett emlékeznie erről a napról. Lehet, hogy a fiúnak ez nem jelent majd semmit, de ő így érezte jól magát. Különben is le kellett magát foglalnia valamivel. Még legalább tíz magyarázattal előállt a saját maga számára, hogy miért is kell egy apró rögtönzött születésnapit reggelit kreálnia. Egy varázsló vagy egy boszorkány életében a tizenhetedik év volt a legfontosabb. Ugyan a fiúról lekerült végre a nyomjel, de még nem múlt el a veszély, ahogy Kingsley említette. Jobb, ha óvatosak lesznek, hiszen minden perc drága és értékes. Kinyitotta a hűtőt, aztán sonkát, tojást vett elő belőle. Már éppen becsukta volna az ajtót, amikor eszébe jutott valami. Elmosolyodott. Aztán nekilátott a reggeli készítésnek.

***

Fent az emeleten Draco nem sokkal később pirított sonka illatára ébredt. Összefutott a nyál a szájában, ennél jobbat el sem tudott volna képzelni reggelire. Nyögve kelt fel az ágyból. Még mindig fájtak a tagjai, persze, hogy az ilyesmi nem múlik el olyan hamar, de legalább most már egyedül is képes volt gondoskodni magáról. Ha elképzelte, hogy Granger finom ujjai a bőréhez érnek, mintha mindene lángolt volna… Ráadásul a karjaiban tartotta, majdnem egész éjszaka. Beletúrt az ezer felé álló tincseibe. Micsoda kicseszett egy helyzet ez – morogta magában. Mélyen felnyögött megint, lassacskán sikerült talpra állnia. Át sem öltözött, a ruhája összegyűrődött, de rettenetesen éhes volt, és legalább kipihente magát.

Mielőtt még lement volna, muszáj volt megfürdenie. Kinyitotta a ládáját előkotort pár apróságot, aztán elindult a fürdőszobába. Egy mugli fürdő nem különbözött sokban egy varázslócsaládétól, de itt mindent kénytelen volt saját maga beállítani. Tegnap már volt szerencséje kipróbálni, viszont ma reggel semmi sem akart összejönni. Először a zuhannyal gyűlt meg a baja. Káromkodott, amikor a jéghideg víz zubogott a hátára, aztán majdnem leforrázta magát a meleg vízzel. Eltartott egy ideig, amíg beállította megfelelő hőfokot.

Megborotválkozott, amitől sokkal jobban érezte magát. Viszont sokkal macerásabbnak tartotta varázslat nélkül, sőt nem is olyan tartós az eredmény, de ezt otthon is kénytelen volt így csinálni. A szülei mindig ragaszkodtak a makulátlan kinézethez. Talán mégsem kellene ehhez a szokáshoz ragaszkodnia? Ki szólhatna rá? Az álca miatt növeszthetne bajuszt vagy teszem azt szakállat. Ránézett a hajára, úgy döntött így hagyja. A lázadásának első jeleként gondolt erre. Megtörölte az arcát, majd a dereka köré tekert törölközőben elindult a szobába. Keresett valami kényelmesnek tűnő ruhát, felöltözött és lement a lépcsőn.

Hermione háttal állt neki. Fekete jóganadrágban volt, bő, szürke pólóban és a haját felkötötte. Most már nem tűnt annyira törékenynek, sebezhetőnek, mint tegnap. Viszont rémesen muglinak, amitől Draco kellemetlenül érezte magát. Halkan dúdolt valamit, miközben megsütötte az utolsó tükörtojást is.

– Jó reggelt! – köszönt Draco.

– Neked is jó reggelt! – köszönt vissza Hermione, majd megfordult. – Készen van a reggeli.

– Hadsereget vártál?

– Nem, csak gondoltam, mivel tegnap volt a születésnapod… szóval… gondoltam… Ülj le és egyél! – invitálta egy apró mosollyal az asztalhoz.

– Köszönöm! – bólintott a fiú egy kicsit zavartan. Eddig soha sem kedveskedtek neki így.

Persze a családja mindig megünnepelte a születésnapját, de az mindig rideg volt, szertartásos és szörnyen merev. Most pedig egy lelkes, barna szemű lány szemébe nézett, aki még mindig zavartan tett vett a konyhában és arra várt, hogy elkezdjen enni. Nem sérthette meg. Ő maga is zavarban volt, de az éhség gyorsan feledtette vele ezt az érzést. Szedett a tányérjába a sonkából, tükörtojásból, és vett két szelet pirítós, aztán az asztalhoz ült. Hermione követte a példáját.

– Nem valami fényes, és gondolom nem ehhez szoktál, de…

– Ne! – állította meg Draco, majd letette az evőeszközöket, s megtörölte a száját. – Ez a kedvencem.

– Tényleg? – kérdezte hitetlenkedve.

– Igen.

– Komolyan beszélsz?

– Máskülönben nem mondanám – sóhajtott fel a fiú, és már egy kicsit megbánta, hogy ennyire őszinte volt. – Ez az én kis… titkom. A szüleim utálják, hogy ennyire pórias az ízlésem.

Hermione elmosolyodott és halkan felkuncogott, Draco is követte a példáját. Leült az asztalhoz, aztán enni kezdett.

– Komolyan nehéz elképzelni, hogy ennyire egyszerű étel az, ami a kedvenced. Nem, mintha baj lenne, csak hát rólad van szó.

– Előítélet.

– Ne haragudj!

– Nem, nem kell… Hagyjuk ezt! – intette le Draco. – Nem kell udvariaskodnod velem. Nekem is van bőven előítéletem veled kapcsolatban.

– Igyekszem.

– Próbáljunk meg lazán viselkedni, oké?

– Rendben. Kérsz valamit még?

– Nem köszönöm. Ez így teljesen tökéletes – mondta elégedetten, majd elmosolyodott. – Ha szüleim most látnának. Merlinre. Képzeld, apám majdnem agyérgörcsöt kapott egyszer, amikor kidobtam a pisztrángot az ablakon. Anyám meg majdnem sírva fakadt, amikor spagettiért könyörögtem a Foltozott Üstben a mentás bárányborda helyett, ami persze a legdrágább az étlapon.

– Szegény – mondta Hermione és elnevette magát. – És végül mit kaptál?

– Báránybordát.

– Ha akarod, csinálhatok neked spagettit. Ebédre egészen jó lenne.

– Azóta rájöttem, hogy a bárányborda is finom – mosolyodott el a fiú, majd felnézett a tányérjából, s a lány reakcióját figyelte. – Most mi van? Tényleg finom.

– Sajnos, korlátozottak a lehetőségeink, Lord Malfoy, de parancsolj, a konyha a tiéd – mutatott a főzőhelyiség felé. – Bármit csinálhatsz, én megengedem.

– Életemben nem főztem még. Bájitalokat rendszeresen, de étel még soha.

– Ezen nem vagyok meglepve.

– Viszont egy köhögés elleni szirupot tudnék rögtönözni – mondta a varázsló. – Ha az megfelen neked, akkor vállalom az ebédet.

– Remélem, hogy nem lesz erre szükség.

– Finom a reggeli – szólalt meg Draco témát váltva. – Ez a sonka valami mennyei.

– Köszönöm, az egyik specialitásom – bólintott Hermione elégedetten, s egy kicsit még el is pirult. – Narancslevet kérsz?

– Igen, kérek. – Azzal a poharát a lány felé nyújtotta, aztán megvárta, amíg teletöltötte. – Köszönöm.

– Szívesen.

– Ez igazán nevetséges, hogy ennyire udvariaskodunk egymással – csóválta meg a fejét a varázsló. – Máskor ölni szoktuk egymást…

– Mondjuk ezt fegyverszünetnek – javasolt egy tisztes megoldást. – Nem akarok állandóan veszekedni. Biztos fogunk, de próbáljunk meg kijönni egymással.

– Jól vagy egyébként? – váltott témát hirtelen Draco. Hermione egy pillanatra elfehéredett, de aztán elpirult egy kicsit.

– Jól leszek – szólalt meg végül egy kis gondolkodás után.

– Biztos? Ha lelkileg instabil vagy…

– Nem vagyok – rázta meg a fejét. – Minden rendben. Túl fogok ezen jutni, és minden rendben lesz.

– Jól van.

– Ne aggódj! – Ez pont úgy hangzott, mintha saját magával is el akarná hitetni, hogy tényleg nem lesz semmi baj.

– Sosem aggódok – vonta meg a vállát Draco, majd elfogyasztotta az utolsó falatot is tükörtojásból. – Mindig van B tervem.

– Komolyan? Mióta? – könyökölt fel az asztalra Hermione és kíváncsian várta a kimerítő választ.

– Mióta majdnem bent égtem a Szükség Szobájában, rájöttem, hogy szükségem van B tervekre is – közölte a varázsló elégedetten. – Muszáj olykor átértékelni a dolgokat.

– És mi a B terved? Persze, ha nem szupertitkos, és még én sem tudhatok róla.

– Még nem dolgoztam ki teljesen – kezdte Draco. – De rajta vagyok, hogy a lehető legjobban sikerüljön.

– Áh, szóval semmilyen B terved nincs.

– Láttam egy pszichológiáról szóló könyvet a családi könyvtáratokban – jelentette ki a varázsló. – Szóval az talán segíthet vagy tévedek?

– Hát persze – nevetett fel Hermione. – Nem is gondoltam volna, hogy ennyire alaposan átnézted a könyveinket.

– Unatkoztam. Egyébként mesélhetnél nekem – váltott megint témát Draco. – De ne nézz így rám, mert attól félek, hogy kitörlöd az emlékeimet.

– Megint humorizálsz – csóválta meg a fejét a boszorkány. – Miről szeretnéd, ha mesélnék neked?

– Mégis erről? A nagy tervről – tárta szét a karját. – Ha már így belecsöppentem ebbe az egészbe, de igazából még nem tudom mi lesz a szerepem. Ti mit terveztetek? Szent Potter megáld mindenkit és legyőzzük a gonoszt? Ez felettébb nyugtalanító. Nem gondolod?

– Egyelőre nem tudok semmit mondani – rázta meg a fejét a boszorkány. – El fogok mondani mindent, amit eddig tudok, csak most nem vagyok rá felkészülve. Annyi minden történt, és egyelőre tényleg nem lenne szerencsés. Jó?

– Persze. De nem kell magyarázkodnod – mondta Draco. – Csak az a lényeg, hogy ne álljak ott, mint egy idióta Potterék előtt.

– Mi lenne, ha először veled kezdeném a tervet?

– Velem?

– Kellene egy álca.

– Mire gondolsz?

– Ne értsd félre, de nagyon feltűnő vagy.

– Nincs ezen mit csodálkozni – szólalt meg színpadiasan, és olyan mosolyt villantott miközben lecsapott az utolsó szelet sonkára, mint egy fotómodell. – Szexi vagyok, elegáns és még varázsló is.

– Tejfölszőke haj errefelé nem olyan gyakori. Bocsáss meg azért, amiért elrontom a képzelgésedet, de igazán foglalkoznunk kellene ezzel a helyzettel.

– Tönkre akarod tenni a hosszú évek munkáját? – kérdezte, miközben tovább falatozott.

– Mire gondolsz?

– A stílusomra.

– Gondolkodj rajta.

– Növesszek szakállt? – tette fel a fogós kérdést. – Már elgondolkodtam rajta, mert két naponta borotválkozni nem túlságosan vonzó. Különben is a borotva egyáltalán nem olyan hatékony, mint a varázslat, ami ugye tilos most, amíg azt nem mondod, hogy lehet.

– Fura lennél egy kicsit a szakáll – kortyolt bele a narancslevébe Hermione, aztán lenevetett. – De ahogy gondolod. Én nem szabom meg, hogy mit csinálj a külsőddel. Igazából én egy sapkára gondoltam, de ha te nagyobb változást akarsz.

– Jó, majd gondolkodok rajta.

– És el kell mennünk ruhát vásárolni neked – közölte egyértelműen és ellentmondást nem tűrően.

– Szükségtelen.

– Gondold át ezt is.

– Átgondoltam, felesleges. Rengeteg ruhám van.

– Dehogy van – csóválta meg a fejét a lány. – Ráadásul egyik sem megfelelő.

– Kiváló minőség. Mást nem is hordhattam volna – jegyezte meg fellengzősen. – Bár mosni minden héten kell, de elég lesz a három nadrág.

– Nem a minőségről van szó – folytatta tovább. – Hanem arról, hogy nyár jön, meleg lesz, és nem lehetsz végig szövetnadrágban és nincs hőhűtőbűbáj. Különben is nem hiszem, hogy kényelmes lehet otthon is ebben lenni.

– Otthon is ilyesmit hordok – kötötte az ebet a karóhoz. Nem említve a tréningruhát, kviddics talárokat, más egyéb sporttevékenységekhez használt öltözeteket, ami természetesen nem volt nála.

– De ez nem egy kúria, és nem vagy a királyi család tagja.

– Tényleg? Ezt észre sem vettem.

– Komolyan mondtam, amit mondtam.

– Jó – mondta a fiú, miközben eltűntette a reggeli utolsó morzsáit is. Hónapok óta nem evett ennyit és ilyen finomat. A görcs eltűnt a gyomrából, a súlyos nyomást nem érezte a mellkasában. Furcsa volt. Minden egyes falat megváltást jelentett, sőt még talán az ereje is visszatért.

– Oh, a fenébe! – ugrott fel hirtelen a lány az asztaltól, s kizökkentette Dracót a merengésből.

– Mi a baj?

– Teljesen elfelejtettem – kapott a fejéhez, aztán idegesen körbenézett a konyhában a fogókesztyűt keresve.

– Micsodát?

– Annyira hülye vagyok – ostorozta magát tovább a boszorkány, aztán kinyitotta a sütőajtót. Forró gőz csapott ki belőle, majd a fogókesztyűben benyúlt a forró muffin sütőformáért. Majd’ felrobbant a dühtől. Egyszer szeretett volna valami kedveset, valami olyasmit tenni, ami szívből jövő. Minden tönkrement. – Ezt nem hiszem el.

– Elmondod mi a baj?

– Az, hogy minden egy iszonyat nagy katasztrófa – fakadt ki mérgesen.

– Azért ez igazán borúlátó nem gondolod? – szólalt meg Draco.

– Ez konkrétan kiábrándító – mondta, majd mérgesen csapta le a formát az asztalra. Draco még soha nem látott ilyen heves mozdulatot a lánytól. Nem – jutott az eszébe hirtelen, amikor orra vágta, na, akkor volt ilyen dühös vagy ennél még dühösebb. Most azonban fogalma sem volt mi történt. Hermione elfojtott egy káromkodást, aztán mélyen felsóhajtott.

– Oh.

– Hát ennek annyi – közölte mérgesen a boszorkány. Kerülte Draco tekintetét és meg se akarta magyarázni, hogy mégis mi történt.

– Elmondod mi történt? – lépett hozzá közelebb a fiatal mágus.

– Hagyjuk!

– Álljak hátrébb vagy segítsek valamit?

– Nem kell, csak menj vissza az asztalhoz, kérlek! – közölte szűkszavúan a lány. Látszott rajta, hogy nagyon felkavarva az egész. Draco viszont nem akart drámát, sőt asszisztálni sem akart ebben. Kezdte sejteni, hogy nem lesz igazán sétagalopp, ha egy lánnyal kell együtt élnie még ha kényszerből is.

– Mondd el, kérlek! – szólt hozzá a lehető leggyengédebben. Hermione egy pillanatra ránézett, találkozott a tekintetük, majd a lány újra elkapta a tekintetét. – Ne kelljen könyörögnöm, Granger, mert ezt igazán nem szeretnék. Mindkettőnknek nagyon kellemetlen és zavarba ejtő lenne.

– Nem is tudod hogyan kell könyörögni – rándult meg a szája széle.

– Mondtam, hogy kellemetlen és zavarba ejtő lenne – mosolyodott el Draco. – Mondd el, légy szíves!

– Semmi különös, csak egy apróság, egy egészen kicsi. Nincs is miért beszélni róla.

– Igen? Akkor miért akadtál ki rajta ennyire?

– Akartam a szülinapodra neked sütni valamit – közölte a boszorkány. – Semmi nagy dolog csak egy apróság.

– Miért? – vonta fel a szemöldökét Draco. Annyira meglepte ez, hogy hirtelen nem is tudott mit mondani. Egyre a barna szemű lány tekintetét kereste, de valamiért ő nem akart ránézni, sőt mindent megtett, hogy ezt ne kelljen ezt megtennie.

– Mert a mugliknál ez a szokás. És mert meg akartam köszönni a tegnapit. Másrészt senki sem érdemli meg, hogy olyan elcseszett születésnapja legyen… Elvégre tizenhét lettél… A családod biztosan máshogy ünnepelné, és… Ahh a fenébe egyetlen egy értelmes mondatot sem vagyok képes kinyögni.

– Hadd nézzem! – kérte határozott, ellentmondást nem tűrő hangon. Mielőtt azonban valóban megnézhette volna, a boszorka egy konyharuhát dobott a félresikerült műre. – Állj félre!

– Hagyd a fenébe! Mindjárt eltakarítom. – Draco megfogta Hermione kezét, majd gyengéden elhúzta, a másikkal meg megfogta a konyharuhát és leleplezte a muffinokat.

– Ha megengeded, akkor majd én eldöntöm, hogy mit hagyok és mit nem. Szóval, nyugodj már meg végre!

– Ki akartam írni, hogy boldog 17. születésnapot… Ez lett belőle – mutatott rá az elszenesedett süteményekre. – Nem túl sokszor csináltam ilyet, és elfelejtettem, hogy le kell kapcsolnom a sütőt.

– Még soha senki nem sütött nekem semmit a születésnapomra – vallotta be a fiú, most rajta volt a sor, hogy zavarban legyen.

– Én se sütöttem, csak elszenesítettem.

– Figyelmes tőled – mondta végül Draco, majd alaposan megnézte a muffinokat. – Nem is tudom mit mondjak.

– Semmit – rázta meg a fejét Hermione. – Mindjárt eltűntetem.

– Eszedbe se jusson!

– Ugyan már…

– Ez a kettő, amin 1-es és a 7-es van, nem égett meg.

– Miről beszélsz? A bal széle majdnem szenes – húzta fel az orrát elégedetlenül. – Koromfekete. Hadd dobjam ki!

– De a többi része jó.

– Borzalmas.

– Nem az.

– Majd csinálok másikat.

– Nem kell – rázta meg a fejét a fiú. – Nekem ez a kettő kell.

– Rosszul leszel, ha megeszed őket – próbált a lelkére beszélni. – Malfoy, hagyjuk az egészet!

– Dehogy leszek rosszul. Add ide őket!

– Idióta vagy!

– Te meg ne veszekedj velem! – emelte fel a hangját Draco, de csak annyira, hogy Hermione ne akadékoskodjon tovább. – Megmondtam, hogy az a kettő kell nekem, és addig meg sem mozdulok, amíg oda nem adod.

– Hadd csináljam újra! – kérte Hermione. – Már így is rettenetesen zavarban vagyok emiatt az egész miatt.

– Nem!

– Malfoy!

– Elég volt! Add ide őket vagy elviszem az összeset!

– Ne már!

– Granger, jóban akarsz lenni velem?

– Hát nem mindenáron, de ez a tervem.

– Akkor add ide a muffinokat, mert pokollá teszem az életedet! – ígérte baljóslatúan.

– Hát jó, ezt te akartad.

– Megkaphatom?

– Kérlek!

Hermione az ajkába harapott, aztán az kiemelte a két muffint a sütőformából, aztán tányérra tette és még egy villát is mellékelt Dracónak. Majdnem elnevette magát, amikor tudatosult benne, hogy mennyire furcsa a veszekedésük, és maga a helyzet.

– Köszönöm! – mondta a fiú, amikor átvette tőle a tányért. Rezzenéstelen volt az arca, mintha semmi sem tántoríthatta volna el a céljától.

– Szívesen! – válaszolt Hermione, majd újra az ajkába harapott. Nem értette, hogy ez a gesztus miért számít az ifjú varázslónak, de most már tényleg nem akarta megakadályozni a tervében.

Azzal a mardekáros a lehető legméltóságteljesebben belevágott a villájával, rászúrta a falatot, majd megette. Félelmetes volt, hogy mennyire jeges volt a tekintete, a lány semmit sem tudott volna belőle kiolvasni. Hermione rezzenéstelen arccal figyelte a reakcióját. Draco miután lenyelte a falatot, letette a tányért és a villát, megköszörülte a torkát.

– Ilyen finomat még soha nem ettem. Köszönöm szépen, Granger, igazán pompás volt!

– Hazudsz! – mondta a lány miközben már remegett a szája az elfojtott nevetéstől. – Mondd meg az igazat.

– Borzalmas volt – vigyorodott el végül.

Mindkettőjükből kitört a nevetés, szívből jövő igazi nevetés. Hosszú idő óta egyikük sem nevetett így. Hermione megtámaszkodott a konyhapultban, nehogy eldőljön.

– Nem hiszem el, hogy megetted.

– Pedig megettem.

– De miért?

– Mert a születésnapomra csináltad – közölte egyszerűen. – Ezt hiába magyaráznám, nem értenéd.

– Pedig azt hiszem, hogy nagyon is értem – mosolygott rá kedvesen, aztán megérintette a vállát. – Kedves tőled, de nem kellett volna.

– Tudom, tőlem nem ezt várják az emberek.

– Mit törődsz vele, mit várnak el és mit nem? Legyél az, aki vagy, ennél többet úgysem várhat el tőled senki. Nem hiszem, hogy meg kellene játszanod magad.

– Még én se tudom ki vagyok igazából – sóhajtott fel Draco.

– Ez most egy olyan időszak, amikor kitalálhatod – mondta Hermione. – Hadd hozzak neked egy kis narancslevet!

– Köszönöm.

Hermione elment a pohárért és kitöltötte a narancslevet Dracónak. Amikor átadta a poharat az ujjaik megint összeértek. A lány még mindig mosolygott az egészen.

– Ennyire csak nem volt vicces – sóhajtott fel Draco.

– De, de nagyon is az volt.

– Örülök.

– Szóval ma el kell mennünk vásárolni – mondta Hermione. – Nem csak ennivaló kell, hanem akkor elintézhetjük a ruhatárad felfrissítését.

– Nagyon rá vagy pörögve erre a témára.

– Igen, mert…

– Muglinak akarsz öltöztetni.

– Nos, igen, benne van a pakliban, mivel errefelé nem járnak talárban. Sajnálom.

– Engem ez nem feszélyez – húzta ki magát Draco. – Ezer éve ez a stílusom. Nem fogok csak úgy változtatni rajta.

– Malfoy…

– Nem, nem… Ne is folytasd!

– Téged keresnek – mondta Hermione és karba tette a kezét. – Jó lenne, ha nem is találnának meg. Adj azért esélyt ennek!

– Nem találnak meg, mert te elvégezted a Fidelius bűbájt – közölte, majd ő is karba tette a kezét. – Minden rendben.

– De nem tarthatlak itt úgy, mint egy foglyot – folytatta Hermione. – Ez nem valami börtön. Szeretném, ha mindketten jól éreznénk magunkat, mielőtt… Érted?

– Persze – bólogatott Draco. – De nem fogok mugli ruhát húzni.

– Jaj, Merlinre…

– Komolyan mondom.

– Elmegyünk vásárolni, akármennyire is nyafogsz.

– Ez egy katasztrófa lesz.

– Ha azt csinálsz belőle, akkor biztos az lesz – morogta Hermione. – Próbáld meg felfogni ezt úgy, mint egy nyaralást.

– Nyaralás?

– Igen.

– Aha – csóválta meg a fejét. – Milyen nyaralás az, ahol nem varázsolhatok?

– Egy elég érdekes nyaralás, amilyen mindegyik volt, mielőtt tizenhét lettél volna – válaszolt Hermione. – Figyelj…

– Ez egy agyrém.

– Tíz perc múlva indulunk.

– Granger!

– Felöltözöm, addig maradj itt.

– Én nem megyek sehova. Úgy értem, hogy maradok itt, nincs szükségem ruhákra.

– De igen is jössz – tette csípőre a kezét a boszorkány. – Nem foglak egyedül hagyni.

– Mégis mi bajom lehet? Megfagyaszt a hideg szekrény?

– Ne legyél nevetséges! – csóválta meg a fejét. – Nem akarsz kimozdulni?

– Hmm. De – szólalt meg végül.

– Akkor tíz perc és indulunk.

hozzászólások: 2

by Neola @ 01 Feb 2023 04:03 pm

Szia!
Édes kis fejezet volt. Az előző fejezethez kellett egy ilyen kis könnyed rész. Nagyon vicces volt. Draco fenyegetőzése volt a legjobb!
"-Akkor add ide a muffinokat, mert pokollá teszem az életedet!"
Imádom ezt a mondatot! Kedvenc lett!
Nagyon nagyon várom a vásárlást! Biztosan érzem, hogy ütni fog!
Köszi szépen! Szuper volt!
Szép napokat!
Üdv:Neola

by Nyx @ 02 Feb 2023 04:49 am

Szia, Köszönöm, és örülök, hogy tetszett :) Mondjuk nem mondom, hogy Draco nem teszi pokollá így is Hermione nyarát :) és ennek nem sok köze lesz a muffinokhoz. A vásárlás fájdalmasnak ígérkezik, de hogy kinek az még nem tisztázott. Én is köszönöm, hogy elolvastad! Szép napot neked is!