8. fejezet
Hamburger


Draco farmerben, fehér pólóban, kék kockás ingben, s új tornacipőjében állt egy mugli bevásárló központ kellős közepén. Karján egy vékony kabáttal és mogorva arckifejezéssel figyelte az embereket. Minden, ami rajta volt furcsának érzett. Az egyik kirakat üvegében visszatükröződő alakját figyelte. Haja a szokásostól eltérően kócos volt, ami még mindig zavarta, kicsit a szemébe is lógott. Idegesen kisimította a homlokából. Mélyen felsóhajtott.

Az új cipő még szorította a lábát, furcsa is volt a fűzőjével, amivel majdnem negyedórát szenvedett mire varázslat nélkül meg tudta kötni. A csúcsminőségű, önkötő cipőfűzőjű, sárkánybőr cipőjét pedig ott lóbálta a kezében, a ruháival együtt, egy rémes papír szatyorban elsüllyesztve, aminél vérlázítóbbat nem tudott volna elképzelni. Ennek az volt az előzménye, hogy Hermione ráparancsolt, hogy öltözzön át, majd betuszkolta egy borzalmas férfi mosdóba. Most éppen a lányra várt, és már kezdett teljesen kiakadni.

Pár perc múlva a boszorkány megjelent a folyosó végén.

– Kész vagy? – kérdezte Hermione, mikor közelebb ért a fiúhoz.

– Én kész vagyok-e? Már negyedórája rád várok – jegyezte meg gőgösen. – Mégis mi a fenét csináltál ennyi ideig?

– Sajnálom, de előtte legalább másfél órát vártam rád. Bocsáss meg, hogy nekem is ki kell mennem néha a mosdóba – vágott vissza dühösen.

– Értem – jegyezte meg Draco. – Akkor is sokáig tartott.

– Másfél óra, Malfoy! Én csak öt percet voltam bent.

– Nehezen tudok cipőfűzőt kötni. Mi ebben a meglepő? – magyarázta a varázsló. – Utoljára öt éves koromban kötöttem utoljára.

– Miért, utána a házimanókkal csináltattad? – gúnyolódott Hermione, majd megforgatta a szemét.

– Megtanultam a varázslatot – tárta szét a karját Draco, mintha ez természetes lett volna. – Különben is nem ilyen vackokat szoktam hordani. Nézd meg ezt a cipőfűzőt!

– Mi bajod vele?

– Az, hogy ilyen. És nézd meg ezt a tornacipőt vagy minek hívtad.

– Jól áll.

– Nem vagyok baba, akit csak úgy öltöztetgethetsz – morogta durcásan Draco. – Én egyedül boldogulok.

– Merlin áldjon meg, Malfoy!

– Jó, elviselem, hogy mugliként kell elvegyülnöm – húzta ki magát fellengzősen. – Habár ez egészen megterhelő.

– Oh, te szegény, szerencsétlen.

– Nem kell a sajnálatod – tette karba a kezét. Kicsit nevetségesnek nézett ki, de ez egyáltalán nem érdekelte.

– Elmegyünk enni.

– Remek, már éhen halok.

– Itt fogunk enni – indult el Hermione az étkezde felé.

– Micsoda? Itt? Amikor azt mondtad, hogy itt eszünk, akkor valami másra gondoltam, valami kevésbé zsúfoltra.

– Ez ilyen hely. Van egy egész emelet, ami tele van mindenféle gyorsétteremmel – magyarázta a lány. – Látod?

– Voltam már étteremben, Granger – jegyezte meg még mindig fokhegyről beszélgetett. – Ez valami más. Valami fura… erre mondják, hogy étkezde?

– Ilyesmi, de ne nyafogj már! – kérte Hermione. – Ez már kezd egyre idegesítőbb lenni.

– Keressünk egy rendes helyet – kérte Draco. – Nem akarok úgy enni, hogy közben mindenki a nyakamban ül.

– Keresnék neked jobb helyet is, de ha a te ízlésed szerint választanánk éttermet, akkor rámenne az összes pénzem. Szóval keresünk egy félreeső asztalt.

– Félreeső asztalt?

– Mi bajod van? – kérdezte reményvesztetten. – Roxfortban legalább háromszáz emberrel ettél együtt. Most mégis mi bajod van?

– Semmi – húzta fel ismét az orrát durcásan.

– Keressünk helyet! – mondta végül Hermione.

– Felháborító! – folyatta tovább a varázsló, majd követte a lányt, aki éppen egy félreeső asztalt próbált találni maguknak. – Én vagyok a Malfoy család egyetlen örököse, ha apám ezt megtudja…

– Malfoy! Mi lenne, hogy ha visszavennél egy kicsit? Most nem igazán kellene hangoztatnod a családodat, az értékeidet, meg a fene tudja még mit.

– Mi van?

– Ez itt nem érdekel senkit sem. Nagyon sajnálom!

– Akkor is. Elég galleonom van, hogy kényelmesen élhessek.

– Rendben, akkor elárulod, hogy hol tudsz egy mugli környéken fizetni varázslópénzzel? – morogta Hermione miközben elértek a liftekig. – Elárulom, hogy nincs ilyen hely…

– Nagyszerű.

– Nézd nekem sem egyszerű ez a helyzet…

– Ne, Granger, hagyjuk! – Draco megállt egy percre, aztán szembe fordult a boszorkánnyal. Hermione nagy szemekkel nézett rá, és most tényleg komolyan akart vele beszélni.

– Nem vezet semmire, ha állandóan mindig emiatt morogsz – kezdte egy mély levegővétel után. – Nehéz ez az egész új világ, én megértem. Én is átéltem, amikor először mentem Roxfortba.

– Ez nem ugyan az…

– De igen. Sőt talán még rosszabb is – folytatta a boszorkány. – Gondolj csak bele… Nézz körül! Nekem ez a normális, vagyis ez is a normális. Itt varázslat nélkül kell megoldani mindent.

– Jó, rendben. Megértettem – bólintott végül megadóan. Talán most először tudatosult benne, hogy mennyire gyerekesen viselkedett. – Mutasd azt a helyet és együnk! Kibírom.

– Köszönöm. Ígérem, hogy ízleni fog. Én sem szoktam olyasmit enni, aminek rossz az íze és utálom.

– Jó – sóhajtott fel Draco, majd mély levegőt vett. – Ne haragudj!

– Semmi baj.

– Meg kell szoknom ezt az új helyzetet. Meg ezt az átkozott farmernadrágot. Olyan szoros, hogy… mindegy.

– Tudom, nekem is meg kell szoknom a jelenlétedet – tette a kezét Draco karjára bíztatóan. A varázsló kissé megrémült ettől az érintéstől. Soha nem értek így hozzá, és ettől egy pillanatra teljesen összezavarodott. Mélyen belenézett a boszorkány szemébe, aki biztatóan mosolygott rá, s így szólt: – Jól csinálod!

– Persze, hogy jól csinálom. Malfoy vagyok – húzta ki magát kevélyen. Ezt is el akarta viccelni, s a szarkazmus, és minden mást a szokásos fegyvere mögé rejteni, de most nem vágta át a lányt.

– Ennek semmi köze a Malfoysághoz – rázta meg a fejét nevetve Hermione. – Ez te magad vagy.

– Ne legyél ennyire naiv, Granger!

– Jól van. Gyere, te Malfoyok, Malfoya! Most megismerkedsz a mugli élet színe javával, és eszünk egy hamburgert.

– Remélem, hogy az nem hermelinhúsos szendvicset jelent – húzta el a száját a fiú. – Azt nem szeretem.

– Uhh dehogy… Mit képzelsz milyen ízlésem van?

– Hát ezt én nem tudhatom.

– Kiborító vagy, Malfoy!

– Én vagyok kiborító?

– Igen, pontosan te vagy kiborító – jegyezte meg Hermione. – Eddig még semmi sem ment simán veled.

– Nem szeretem, ha nyaggatnak.

– Oh, persze, mert annyira nyaggattalak…

– Öltöztettél.

– Hogyne, hagytam volna, hogy úgy öltözz, mint egy temetkezési vállalkozó. Ez lett volna a célszerű.

– Az öltöny elegáns.

– Az, de… hagyjuk az egészet.

– Megegyezhetünk abban, hogy leromboltad a fáradtságos munkával felépített megjelenésemet?

– Persze, leromboltam… Ezért bámulnak meg a csajok lépten nyomon – mormolta Hermione, miközben beállt a sorba.

– Mit is mondtál?

– Semmit – duzzogott Hermione.

– Szóval megbámulnak a csajok? – vigyorgott Draco. – Hmm, ez érdekes.

– De jó a hallásod… érdekes.

– És hallottad is mit mondtak rólam? – nyújtogatta a nyakát Draco, majd kiszúrta a kuncogó lánycsapatot, aztán elvigyorodott.

– Azt, hogy ekkora önelégült, felfuvalkodott hólyagot még soha az életükben nem láttak.

– Ezt a te véleményed. Pártatlan döntő bíróra van szükségem – jelentette ki mély önelégültséggel.

– Lehet – vonta meg a vállát. – De ők is ezt gondolják.

– Nem hiszek neked.

– Felőlem – sóhajtott fel a lány.

– Azt hiszem, hogy erről magamnak kell meggyőződnöm – vigyorgott a fiú elégedetten. – Letesztelem az új külsőmet.

– Kérlek, legalább addig sem hallgatom a nyafogásodat – húzta fel az orrát Hermione.

– Mindjárt jövök – mondta a varázsló. – Addig ezt fogd meg, kérlek!

– Menj! – intett a lány, miközben átvette a csomagot.

Azzal Draco elindult a lánycsapat felé, akik eddig sűrűn figyelték őket. A boszorkány mély sóhajjal vette tudomásul, ahogy a fiú az asztalok között magabiztosan masíroz. Nem sokkal később már élénk beszélgetésbe elegyedett a lányokkal. Élénk mosolyok, nevetés, láthatóan Malfoy könnyen elboldogult, és nem zavarta, hogy muglikkal beszél.

Hermione csak a megforgatta a szemét. Eddig tartott valószínűleg a Malfoy hiszti, bár arra nem gondolt arra, hogy mi lesz, ha a varázsló végül becsajozik. Egyből eszébe jutott legalább két tucat probléma, amivel ez járhatott. A lány felnyögött, aztán beállt az egyik hosszú sorba, s türelmesen várt a hamburgerekre. Pár perc múlva Draco újra csatlakozott hozzá. Kifejezéstelen arccal állt meg Hermione mellett. Nem tűnt éppenséggel iszonyatosan szerelmesnek.

– Na?

– Mit na?

– Sikerült meggyőződni arról, hogy mit gondoltak rólad? – kérdezte Hermione kíváncsian.

– Aha – válaszolt szűkszavúan.

– És?

– Semmi – vonta meg a vállát a fiú, majd visszavette a lánytól a csomagjait.

– Mi baj? – kérdezte Hermione. – Olyan komor vagy.

– Nincs bajom.

– Jaj, Malfoy, mondd már el! – nógatta kíváncsian. Draco furcsa fintort vágott.

– Kínos volt, oké, és ne beszéljünk róla! – válaszolt kimérten.

– Ne legyél gyerekes! – szólalt meg újra a boszorkány.

– Jó. Az egyik lány elkérte a számomat, én meg azt mondta, hogy nincs, és inkább küldjön baglyot. Erre kinevettek. De megjegyezték, hogy cuki vagyok. Rém dühítő.

Hermione a szájára tette a kezét, hogy elnyomja a kitörni készülő nevetését. Néhányszor köhögött egyet, amikor összeszedte magát, bíztatóan megveregette a vállát.

– Most mi van? – mordult rá Draco.

– Jaj, Malfoy – kezdte Hermione, s elkezdett nevetni.

– Na, tessék, erre te is kiröhögsz.

– Ne haragudj! – kuncogott a lány. – Nem hiszem el, hogy azt mondtad, küldjön baglyot neked.

– Ez egy teljesen helyén való mondat. Hülye muglik!

– Mi nem baglyokkal kommunikálunk – magyarázta még mindig nevetve Hermione. – Jó, hogy nem osztottál meg még zavarba ejtőbb dolgokat.

– Ja, az én hibám.

– Ezt nem mondtam.

– Hagyjuk!

– Malfoy…

– Mondom, hagyjuk!

– Oké.

Negyedórával később Draco és Hermione tálcákkal a kezükben ültek le egy üvegteraszos helyre, ami mindenkitől távol esett (főleg a lányhordától). Kint még mindig zuhogott az eső, de ez nem zavarhatta őket, mert fedett helyen voltak. Csend állt be a beszélgetésükbe.

Draco igyekezett türtőztetni magát a furcsa zsemle láttán, amibe mindenféle zöldséget, húst, szószt, bacont és még ki tudja mit nem tettek, ráadásul egy kisebb kosárra való sültkrumplit kapott hozzá, amit eddig nem túl gyakran fogyasztott. Kapott még valami piros szószt is, ezt sem tudta hova tenni. Várakozva nézett a vele szemben ülő lányra, aki láthatóan tudott mit kezdeni az étellel.

– Baj van? – kérdezte tőle Hermione, mielőtt beleharapott volna a hamburgerébe.

– Nincs – rázta meg a fejét Draco.

– Még mindig a csajok miatt szomorkodsz?

– Nem szomorkodom.

– Be kellett volna járni mugliismeretre – vigyorgott a lány.

– Jobb dolgom is volt – húzta fel az orrát. – Ütközött a programommal.

– Oh, igen? És mégis mivel?

– Aludtam – mosolyodott el elégedetten. – Különben sem kötelező tárgy sem az RBF, sem a RAVASZ vizsgához nincs szükség rá.

– Oh, mert akkor tudnád, hogy mégis mit kért tőled az a csaj – könyökölt fel az asztalra Hermione.

– A számomat – vonta meg a vállát Draco. – Nincs ebben semmi fura.

– Szóval elkérte a cipőméretedet.

– Aha.

– Idióta! A telefonszámodat kérte el – nevetett fel Hermione. – Tudod mi az?

– Igen.

– És micsoda?

– Jó, nem tudom, te nagyokos – fújtatott mérgesen. – Nem kell ennyire gúnyolódni rajtam.

– Csak annyira vicces.

– Nem kezdek muglikkal – húzta fel az orrát.

– Hát persze – kuncogott fel Hermione. – Szegény, Malfoy, megtépázták az egóját.

– Hehehe marha vicces.

– Együnk egy jót! – javasolta a boszorkány. – Én nem kérem el az e-mail címedet.

– De hol vannak az evőeszközök? – kérdezte feldúltan a varázsló, ügyet sem vetve Hermione pimasz kérdésére.

– Ehhez nem kell.

– Mi van? – kérdezte kissé megütközve, mintha valami szörnyűséget hallott volna. Otthon a négy fal között még rendben volt, hogy kézzel eszik, de nyilvánosan.

– Ezt kézzel szokás enni – mutatta fel a kezét Hermione. – Jó étvágyat!

– Nem vagyok hajlandó kézzel enni – közölte úgy, mintha valamilyen iszonyatosan dolgot kértek volna tőle. A lánynak már nagyon is elege volt ebből az egész komédiából. Bár azért igyekezett megőrizni a maradék hidegvérét.

– Próbára teszel, de nem fogsz ki rajtam – mondta a boszorkány, majd elindult az étkezde felé és kisvártatva egy késsel és egy villával érkezett vissza. Elégedetten nyújtotta át a szerzeményét. – Parancsolj, jó étvágyat!

– Ez meg mi?

– Kés és villa.

– Ez? – nézett rá lefitymálóan, majd megérintette a fehér műanyagot. – Mi a fene ez? Mert tuti, hogy nem evőeszköz.

– Műanyag – magyarázta Hermione. – Nem ezüst, tudom, de most ezzel érd be, légy szíves!

– Én ezzel nem tudok enni – nézett rá és megcsóválta a fejét. – Nézd, el-elhajlik jobbra, balra, sehogy sem megy.

– Pedig nincs más.

– Legközelebb hozzunk magunkkal normális evőeszközt – jegyezte meg sértődötten. Hermione szerette volna kifejteni a véleményét, de inkább hagyta, hogy Draco beszéljen. – Ez egyszerűen felháborító, hogy ilyesmit adnak. Ha ezt apám megtudja…

– Ez gyorskaja. Mégsem várhatsz túl nagy dolgokat.

– Mintha ez magyarázat lenne…

– Az is. Azért adják ebben a csomagolásban, hogy el lehessen vinni, és bárhol meg lehessen enni, majd az egésztől egyszerűen, és könnyen meg tudsz szabadulni. Ezzel időt spórolnak, más szempontból igazad van, mert ez környezet védelmi kérdéseket is feszeget, de ehhez túl rövid ez a nap… Mivel úgy gondoltam, nem akarod leenni az új ruhádat, így szépen az asztalnál fogyasztjuk el az ebédet.

– Értem. De ezzel a vacakkal nem tudok enni. Jobbra-balra hajlik, egyáltalán nem jó a fogása és…

– Ott van még a kezed.

– De nem is mostam meg. – Hermione kotorászni kezdett a táskájában, aztán elővette a kézfertőtlenítőt, amit korábban használt már.

– Nyújtsd ide a kezed, kérlek!

– Mi az?

– Mindenki minket néz. Szóval, ha lehet, akkor, légy szíves, tedd, amit mondtam! – A boszorkány kezdett teljesen kiborulni ettől a helyzettől, de még nem jött el a pillanat, hogy kifakadjon.

– Hadd nézzenek! – forgatta meg a szemét Draco. – Nem tudtam, hogy ennyire aggódsz mások miatt.

– Így is feltűnő vagy… Nem kell még felvágnod is vele. Na, add már a kezed!

– Jó. – Hermione rányomta a kezére a furcsa anyagot.

– Dörzsöld össze a kezed!

Draco az orrához emelte a kezét, majd fintorogva eltolta magától.

– Mint a violalikőr – jegyezte meg elégedetlenül. – Mit csináljak ezzel a vacakkal!

– Dörzsöld össze! Ez kézfertőtlenítő.

– Borzadály!

– Gondolom, eddig még semmi sem volt jó, amit mutattam.

– Magasak az elvárásaim – húzta ki magát Draco.

– Tényleg? Ezt észre se vettem – gúnyolódott a lány. – Olyan könnyű volt veled egész eddig.

– Mikor párolog el ez a vacak?

– Mindjárt – ígérte a boszorka.

– Aha…

– Egyél.

– Jó.

Draco olyan képet vágott, miközben megfogta a hamburgert, hogy Hermionénak muszáj volt nevetnie, de igyekezett másfelé nézni, nehogy a fiú meglássa. Az ifjú mágus az ujjbegyeivel érintette meg az ételt, majd mindkét kisujját az égbe emelve fogta meg a hamburgert, majd a szájához emelte. Mélyet sóhajtott, mielőtt beleharapott a finomságba. Persze az íz először meglepte, majd tovább folytatta a falatozást. A boszorkány lesütött szemét néha-néha a varázslóra emelve figyelte.

– Nem rossz – szólalt meg Draco. – Jobb, mint gondoltam.

– Egyél hozzá sültkrumplit is – javasolta a boszorkány, majd belemártotta a ketchupba az egyiket ilyet és megette.

– Minek?

– Finom. Nem kell mindenhez okot találni. Kérsz hozzá ketchupot? – Hermione úgy érezte magát, mintha egy gyerekhez beszélne, de lassan kezdte megszokni a helyzetet.

– Az meg micsoda? – pöckölte meg a kis edényt.

– Paradicsomból, némi fűszerezéssel készült, világ szerte népszerű mártás vagy szósz. Rád bízom, hogy hívod. Ráöntheted a krumplira, de bele is márthatod. Ahogy tetszik.

– Te hogyan szoktad enni?

– Mártogatom. Nekem így jobban teszik.

– Jól van.

– Van még innivaló is. Ezt már ismered, otthon is volt. Limonádé.

– Oké, rendben. De ne beszélj úgy hozzám, mintha egy nagy gyerek lennék – kérte ki magának Draco. – Egyébként a limonádét ismerem.

– Majd igyekszem visszafogni magam – mosolyodott el Hermione, majd ismét felkuncogott.

– Mi van?

– Eszembe jutott a bagoly – mondta a lány. – Szegény lány. Megjelenik előtte a szőke herceg és kiderül, hogy egy kretén.

– Na, hagyd már abba! – morogta Draco, majd beleharapott egy szál sültkrumpliba. – Nem szép dolog gúnyolódni.

– Gondolod? – követte a boszorkány a fiú példáját, s ő is beleharapott egy sültkrumpliba. – Sajnálom, hogy nincs errefelé bagoly, ami elvihetné a szerelmesleveleidet.

– Nem akartam csajozni – duzzogott a fiú.

– Jól van.

Némi falatozás után Dracónak egyre jobb kedve lett. Megkönnyebbülten, halkan sóhajtott fel. Igen, az utóbbi időben nem igazán evett rendesen, a gyomra mintha tiltakozott volna a táplálék ellen, görcsben volt, mindig egyre kisebbre és kisebbre húzódott össze. Leginkább csak ült az étkezések alatt, s csak néha-néha evett egy kicsit, ha már végképp nem bírta tovább, akkor is mindennek fűrészpor íze volt. Lekerült a nyomás róla, mérföldekre volt az a világ, ami a problémáival sújtotta őt, ahol veszélyben volt, ahol bántották, ahol kényszerítették arra, hogy bántson másokat. Eltűnt a szorongás – jött rá hirtelen. Ez nem lehetett csak a hamburger hatása, vagy mégis ennyire tudnak ezek a muglik?

Most jött rá igazán, hogy mennyire hiányzott a neki a rendes étel, a nyugalom és a biztonság. Nem is tudta mikor evett ennyire finomat, és mikor érezte magát ennyire… jól? Nem, nem, ez valami új, nem tudta megfogalmazni igazán, mit is érez. Talán elégedett? Igen, valami ehhez hasonlót érzett most. Legszívesebben elmondta volna Hermionénak, hogy mit élt át, de inkább hallgatott.

– Hogy ízlett?

– Finom volt – közölte végül. Nem volt semmi kritika, semmi ellenvetés, semmi gúny. Még egy apró fél mosolyra is húzódott a szája. – Határozottan finom. Nem is gondoltam volna.

– Én meg azt nem, hogy ezt beismered – mosolyodott el halványan Hermione. – Jobban nézel ki, de komolyan. Az igazat megvallva aggódtam érted. Amikor megérkeztünk nagyon rossz bőrben voltál.

– A fél tüdőmet kellett visszanövesztenem egy éjszaka alatt, nos, érthető a lestrapált állapotom.

– Nem is kellett fél tüdődet visszanöveszteni. Füstmérgezésed volt – javította ki a boszorkány fejcsóválva. – De ha hazamentünk, akkor még be kell venned a bájitalodat.

– Nézőpont kérdése – vonta meg a vállát. – Igazság szerint, így fogom mesélni majd az önéletrajzi ihletésű könyvemben, ha ennek vége. Szóval jobb, ha tudod, és bólogatsz, ha valaki megkérdezi így volt-e.

– Mit mondasz?

– Tüdő növesztés. Ezt fogom írni a könyvemben. Meg a szörnyű fogságot nálad. Nem figyelsz?

Hermione majdnem kipökte az italát, amikor ezt meghallotta. Köhögött párat, megtörölte az arcát, majd furcsa tekintettel méregette Dracót.

– Te könyvet akarsz írni?

– Hülyeség?

– Az.

– Egyébként nem tudom mi bajod van ezzel, Granger – sóhajtott fel a fiú, aztán belekortyolt az italába. – Nem vagy vevő humoromra.

– Ez nem volt jó poén.

– Jól van, jól van. És áruld el milyen mugli ennivalót fogunk legközelebb megkóstolni? – kérdezte Draco kíváncsian. – Érdekelne.

– Még nem tudom. Van sokféle. De egy részét mi is el tudjuk készíteni, és nem kell hozzá kimozdulni.

– Nos, igen, nem vagyok még kibékülve ezzel a mugli bevásárlóközponttal. Egyik-másik része túlságosan is nyomasztó.

– Attól tartok felismernének.

– Granger, itt senkit sem érdekel, hogy itt vagyok. Nézz csak körül! Mindenki megy a saját dolgára, nem foglalkoznak velünk. A lányoknak is azért tetszem, mert jóképű vagyok, ha nem így lenne észre sem vennének.

– Persze, hogy nem.

– Akkor minek vagy annyira ideges a varázshasználat miatt?

– Mert a mágia lenyomozható – mondta Hermione. – De ezt te is tudod.

– Sok időbe telne – sóhajtott fel a fiatal varázsló. – Nem lehet ezt csak úgy behatárolni.

– Ez kicsit bonyolultabb ennél.

– Meséld el! – követelte Draco. – Nem lenne szabad titkolóznunk egymás előtt, ha már ennyire veszélyes a helyzet.

– Amikor elhoztalak ide nem gondoltam volna, hogy ez gond lehet.

– Micsoda?

– A szüleim költöztek. Amikor megkérdeztek, akkor igyekeztem olyan helyet választani, ahol nincs bejegyzett mágus vagy boszorkány a környéken. Kikértem a nyilvántartást még pár hónapja – mondta Hermione és egy kicsit elszomorodott. – Persze a Minisztériumban nem jelentettem át a költözésem. Anyáék húsvétkor költöztek ide. De ettől még nem százszázalékosan biztonságos ez a környék sem. Úgy terveztem, hogy itt biztonságban lesznek, aztán…

– Miattam küldted el őket ilyen hamar? – kérdezte a fiú kissé megszeppenten. A szorongás egy pillanatra visszatért.

– Nem – rázta meg a fejét. – Az események, amik az iskolában történtek… Jobbnak láttam, ha sokkal messzebb vannak innen. Valami történni fog. Hamarosan, és nem tudom mennyire vagyunk erre felkészülve.

– Tudom – bólintott a fiú.

– Tudsz valamit? – kérdezte fojtott hangon a lány. – Tudod, ami segíthet.

– Amit mindenki más – vonta meg a vállát. – Annyi mindenbe nem avattak be. Végül is nem vagyok… igazi halálfaló. Úgy gondolom, hogy először a Minisztériumot fogják megdönteni, és saját embert fognak tenni az élére.

Hermione megborzongott, aztán megdörzsölte a karját.

– Ettől félek én is. És akkor a magamfajták nem lesznek biztonságban – mondta a boszorkány, aztán az ajkába harapott. Kissé megremegett a keze. – Nem akartam, hogy a szüleimmel zsarolhassanak.

– Megértem – mondta Draco, s egy kicsit ő is elkomorult. – De eddig nem történt semmi.

– Honnan gondolod?

– A bal karom erre a bizonyíték. Remélem, hogy egy ideig minden nyugodt lesz.

– Igen, ez jó lenne. Legalább a nyár legyen nyugodt – mondta Hermione színtelen hangon –, legalábbis amennyire lehet. Jó lenne tudni, hogy mennyire keresnek téged.

– Ezt nem fogjuk így megtudni.

– Hát nem igazán. Mugli újságok azért jönnek – szólalt meg a boszorkány. – Abban is szoktak lenni hírek a varázsvilágból, persze, nem egyértelműen.

– Tudod, hogy nem erre van szükség.

– Tudom. De nem ártana egy nyugodt nyár.

– Te komolyan mellettem akarsz kellemes és nyugodt nyarat? – nevetett fel a fiatal varázsló, s ezzel kicsit oldotta kettejük között lévő feszültséget. – Ez igazán nevetséges.

– Az idegeimre szándékozol menni? Mert akkor lehet, hogy fel kell vérteznem magam.

– Eddig nem így volt? – mosolyodott el Draco, miközben megint az asztalra könyökölt.

– Úgy értem, még jobban – pontosított egy kicsit a lány.

– Nem tudom, lehet. Még nem döntöttem el.

– Bíztató.

– Nyugi, Granger, néha napozhatunk is kerti medence partján. Senki se fogja elhinni, hogy nálad nyaraltam. – Draco jóízűen felnevetett.

– Ugye tudod, hogy szeptemberben nem megyünk vissza Roxfortba? – kérdezte Hermione. – Mert nem fogunk.

– Persze. Csak végiggondoltam. Egyébként ez nem igazán történt volna meg. Normális keretek között.

– Nem igazán – csóválta meg a fejét a lány.

– Visszamegyünk hozzátok? – kérdezte Draco.

– Igen – bólogatott Hermione. – Már így is eleget voltunk itt.

– Oh, de sajnálom, hogy megyünk.

– Maradhatunk még – vigyorodott el a boszorkány. – Talán még megmenthetjük a bimbózó kapcsolatodat azzal a lánnyal. Még mindig téged néz.

– Bonyolult lenne – sóhajtott fel tejfölszőke fiú, miközben hanyagul beletúrt a hajába. – Még baglya sincs. Botrányos.

– Ez olyan tragikus – mosolyodott el.

– Szóval, Granger, nem pattanok meg. Ja, és átgondoltam, felfüggesztem a csajozást.

– A női nem most egyértelműen megkönnyebbülhet, Malfoy. Milyen jó tudni. Akkor ne szerezzek baglyot?

– Nem kell.

– Hála Merlinnek!

– Csak mi leszünk, édes kettesben egész nyáron – vigyorgott negédesen.

– Alig várom.

– Mikor indul a busz?

– Hamarosan – nézett rá az órájára. – Húsz perc.

– Akkor induljunk!

– Rendben, Malfoy!

hozzászólások: 4

by Neola @ 24 Mar 2023 08:07 am

Szia!
Ez is egy nagyon szórakoztató fejezet volt. :D
Azért az étel sokat segített a hisztin. XD XD komolyan Draco, mint egy 5 éves.
Úgy érzem most mondhatják ki először, hogy jön a vakáció.
Érdekes nyár lesz.
Türelmesen várom a folytatást!
Üdv:Neola

by Nyx @ 25 Mar 2023 06:24 am

Szia,
Nagyon örülök neki Szegény Draco majd azért talán lassan-lassan levetkőzi ezt az 5 éves énjét. Bőven érdekes lesz még ez a nyár, annak ellenére, hogy komoly dolgokat is tartogat számukra. Itt majd kicsit szükséges lesz a türelmedre. Lassan kezdek kifogyni az előre megírt fejezetekből, és ez nem lesz jó. Szóval el kell kezdenem minél hamarabb továbbírni őket

by Szilvi @ 02 Apr 2023 04:02 pm

Szia!

Nagyon jó fejezet volt. Rengeteget nevettem, Draco gyerekes viselkedésén, már finoman érezhető a kettőjük közötti kémia. Várom a folytatást, hogy mi fog kisülni ebből a nyárból

Várom a következő részt türelemmel!

Üdv: Szilvi

by Nyx @ 05 Apr 2023 01:28 pm

Szia,
Jaj igazán örülök neki, hogy tetszett. Draco gyerekes viselkedést Hermione most egészen jól kezelte. Lassan-lassan alakul köztük a dolog, de még azért le kell játszaniuk egy csomó dolgot, mire tényleg közös nevezőre jutnak majd. Hamarosan lesz következő fejezet. Valamikor a héten szerintem fel fogom tenni