9. fejezet
Este

Draco nagyon örült neki, hogy végre hazamehetnek. A borzalmas buszút után még elég messze voltak a háztól. Az eső esett egy kicsit, de az új vízhatlan kabátja megvédte a hideg cseppektől. Sokat kellett gyalogolniuk, és kezdte egyre nehezebben venni a levegőt. Persze egyáltalán nem szólt, hanem makacsul haladt előre. Az út végét már végigköhögte. Amikor beértek a nappaliban fáradtan rogyott le a kanapéra, fejét hátrahajtotta, s szaggatottan vette a levegőt.

Hermione aggódva figyelte a fiút, s egyből előkészítette neki a bájitalát. Bűntudata volt, amiért elcipelte a varázslót, és nem figyelt rá eléggé. De olyan jól volt már – tépelődött magában. Ellenőrizte az üvegcse tartalmát, még maradt benne annyi, ahogy kezelje a beteget. Mély levegőt vett, amikor elindult visszafelé. Az ifjú varázsló még mindig a kanapén elterülve pihent, de már megszabadult a kabátjától és a cipőjétől. Mikor felé nyújtotta a poharat, akkor Draco felnézett.

– Hmm?

– Ezt idd meg! – közölte ellentmondást nem tűrő hangon.

– Nem később kellene? – kérdezte a varázsló.

– Nem vagy jól.

– De jól vagyok, csak kicsit elfáradtam. Ennyi az egész.

– Végigköhögted az utat – magyarázta Hermione, majd egy takarót terített rá. – Pihenned kell, melegen lenned, és addig nem megyünk ki újra, amíg el nem múlik a köhögésed.

– Álljunk meg, Granger! – emelte fel takarót Draco, felállt, s a boszorkány fölé magasodott, egy lépéssel közelebb lépett hozzá. – Nem kell pátyolgatnod, mint egy tízéves kisfiút.

– De…

– Semmi de. Jól vagyok!

– Egy nagy frász, Draco Malfoy! – csattant fel a lány, majd egy jól irányzott lökéssel visszaterelte a meglepett varázslót a kanapéra. – Idd meg ezt, takarózz be, és meg ne szólalj nekem még egyszer!

– De…

– Semmi de! Mára már éppen elég volt belőled – mondta aztán a fiú kezébe nyomta az italt. – Idd meg!

– Granger!

– Mondom, idd meg, de azonnal!

– Pár év múlva olyan leszel, mint McGalagony – morogta Draco, majd egy hajtással kiitta a bájitalt. Égette a torkát, de aztán pár pillanat múlva melegség járta át a testét. – Most boldog vagy?

– Igen – vette el tőle a poharat, s tüntetően elfordult a varázslótól. Nem is értette, de a szemei megteltek könnyel. Az érzelmek, a sok stressz, Malfoy, a kiszolgáltatott helyzete, Malfoy, a kilátástalan jövő, Malfoy… Volt elég baja bőven. Síri hangon szólalt meg újra: – Csak nem akarom, hogy rosszul legyél.

– Granger, jól vagyok…

– Megmernél rá esküdni? – fordult el ismét, aztán most már el sem rejtette a könnyeit. – Tudod mennyire, de mennyire…

– Jaj, ne sírj már! – nyögött fel Draco.

– Ezt nem lehet csak úgy megállítani – mondta Hermione, majd igyekezett mély levegőt venni.

– De biztos lehet.

– Ez nem egy csap, amit elzársz – morogta, miközben megtörölte a szemét, s újra elfordult a fiútól. Draco felnyögött, majd ismét felkelt a fotelból, aztán a kezét a lány vállára tette. Nem is tudta, hogy mitévő legyen. Grangernél láthatóan átszakadt a gát, és ő volt az egyetlen, aki itt volt vele.

– Idehívjam Potteréket?

– Micsoda?

– Hát gondoltam, hogy jobb lenne, ha itt lennének veled – vonta meg a vállát.

– Hogy juthat eszedbe ilyesmi? – kérdezte Hermione miközben megfordult, s megtörölte a szemét.

– Nem tudom – vakarta meg a tarkóját a fiú zavartan. – Ők talán tudják, hogy mitől leszel jobban.

– Jaj, Malfoy, ülj le, takarózz be, és… maradj csendben!

– Most mi van? Próbálok neked segíteni, erre te meg azt mondod, hogy üljek le és fogjam be a számat?

– Miért hívnánk ide Harryéket? – tette fel neki a kérdést Hermione, és most már a kétségbeesése dühbe csapot át. – Azért, hogy megtudják itt vagy? Hogy mindenki megtudja? Mi van az életeddel?

– Mert érzelmi hullámvölgyben vagy, én meg nem tudom, hogy mit csináljak – tárta szét a kezét. A hangja nyugodt volt, kissé aggódó. Hermionéval ellentétben ő nem emelete fel a hangját.

– Nem kell semmit se csinálnod – válaszolt a lány síri hangon.

– Úgy érzem, kellene.

– Gyógyulj meg!

– Hát miattam aggódsz?

– Az életedért, te szerencsétlen – szólalt meg a lány, majd beleharapott az ajkába.

– Nem fogok elpatkolni. Ez egy kis köhögés az istenekre mondom.

– Örülök.

– Egy Malfoy nem szokott beteg lenni – jelentette ki, majd felköhögött.

– Tedd, amit mondtam, kérlek! – szólalt meg a boszorkány elcsigázottan. – Nézd a tévét!

– Tévé?

– Igen. Az a… ne haragudj, te nem is tudod! – mondta Hermione, majd megkereste a távirányítót, miközben megtörölte a szemét.

– Olyan bosszantó, hogy ezekkel a mugli dolgokkal szívatsz – morogta aztán lehuppant a kanapéra, és magára húzta a takarót.

– Nem szívatlak – forgatta meg a szemét Hermione. Megfogta a távirányítót. – Menj arrébb, kérlek! Megmutatom, hogy miről van szó.

Draco odébb húzódott, a boszorkány pedig egészen közel leült hozzá. A varázsló érezte, ahogy karjuk, combjuk egymáshoz ért, s az arcába tódul a vér. Remélte, hogy nem pirult el, mert akkor ki tudja Hermione mit itat meg vele. Inkább jól magára húzta a takarót.

– Figyelsz?

– Igen – bólogatott Draco.

– Odairányítod a készülékre, aztán megnyomod valamelyiket a számok közül.

– Aha. Ez eddig nem bonyolult. – Hermione átadta neki a fekete szerkezetet.

– Akkor nyomj meg egy gombot – mondta a boszorkány.

– Azt hiszed, hogy nem merem?

– Ez nem kihívás.

– Már akinek – mosolyodott el Draco halványan. – Lássuk. Legyen a kilences.

– Rajta!

A fiatal férfi feszülten várta, hogy mi történik. A készülék bekapcsolt, majd egy esőerdő képe jelent meg a képernyőn.

– Ez meg mi a bólintér?

– Ez egy természetfilm – magyarázta a boszorkány.

– Oh. Legendás lények egy dobozban?

– Majdnem – mosolyodott el Hermione. – Ezek azok az állatok, amiket a muglik fedeztek fel.

– Érdekes – mondta Draco.

– Ezzel tudsz léptetni előre, aztán vissza.

– Miért?

– Mert rengeteg csatorna van, többféle tartalommal.

– Oh – nyílt fel Draco szeme.

– Ja, és ezek nincsenek itt a szobában, nem szólnak hozzád.

– Nem vagyok hülye – jelentette ki a fiatal varázsló. – Tudom, hogy abból az izéből jön a műsor.

– Akkor kettesben hagyhatlak a tévével?

– Persze. Te addig mit csinálsz?

– Megnézem, mi van itthon, aztán eldöntöm mi lesz vacsorára. Nagyobb terveim nincsenek – válaszolt Hermione.

– Jól van.

Miután Draco magára maradt a nappaliban felfedezte a tévé nyújtotta kikapcsolódás örömeit. Összevissza kapcsolgatta a csatornákat. Megtalálta a hangerő gombot, a némító gombot. Mindegyik műsorba belenézett, de igazán semmi nem kötötte le. Minden furcsa volt, szokatlan, érthetetlen, ő pedig nem volt abban az állapotban, hogy őszintén lelkesedjen ezért az újdonságért. Végül aztán egy utazásokkal foglalkozó csatornánál hagyta abba a keresést.

A Japánról szóló dokumentumfilm teljesen lekötötte. Eközben telt az idő, lassan besötétedett. Dracónak sejtelme sem volt, hogy Hermione vajon mit csinálhatott ez idő alatt. De nem akarta megzavarni. Még biztosan zaklatott volt amiatt, hogy a szüleit el kellett küldenie, és ő most úgy érezte volna magát a közelében, mint egy magyar mennydörgő egy szűk barlangban, így inkább maradt a kanapén. Ráadásul a korábbi beszélgetésük sem alakult túl jól. Sokszor gondolt a boszorkányra, arra, hogy mégis mit tehetne. Vigyáznia, gondoskodnia kellene volna róla? Annyira nem tudta még mit tegyen.

Egy kis idővel később a varázsló mennyei illatokra lett figyelmes, ami egyértelműen a konyha felől jött. Nem is emlékezett, hogy ennyire éhes lett volna. Ám a gyomra határozott jelzéssel válaszolt, bizony eljött a vacsoraidő. Kivártatva Hermione jelent meg a nappaliban egy tálcával a kezében. A boszorkány azóta átöltözött, haját összekötötte és látszott, hogy nemrég még valószínűleg sírt. Draco lerúgta magáról a takarót, felállt a kanapéról, hogy segítsen letenni a tálcát. Hermione pislogott egyet, meglepetten nézett rá, de nem tette szóvá.

– Szóval kész a vacsora – szólalt meg végül, hogy a zavarát elrejtse. – Sima melegszendvics, tea és egy kis ketchup.

– Oh, rendben. Jó illata van – mondta a fiú.

– Nem vitatkozol? – húzta fel a szemöldökét kissé meglepetten.

– Éhes vagyok – válaszolt Draco egykedvűen, aztán elvette az egyik tányért. Most az evőeszközzel sem volt gondja. Egyből beleharapott az egyik szendvicsbe. Mindketten leültek a kanapéra.

– Értem – nézett rá fél szemmel Hermione, s belekortyolt a teába. Átmelegítette a forró ital. Felhúzta a lábait a kanapéra, majd kicsit magára húzta a takarót, ami pár perccel korábban még Dracón volt. Kellemes meleg ölelte magához. Zavarba jött. Fél szemmel a fiatal varázslóra nézett, hátha őt figyeli, de Malfoyt inkább a tévé kötötte le. Észre sem vette, hogy a takaró nincs rajta. Hermionét kissé feszélyezte a csend, ezért muszáj volt megszólalnia. – Mit nézel?

– Japán cseresznyevirágzást – válaszolta, aztán ismét beleharapott a szendvicsbe. Nagyon ízlett neki, valahogy minden finomabb most, ízletesebb, táplálóbb. Mintha az elmúlt évben csak a túlélésért vett volna magához táplálékot.

– Szép – szólalt meg ismét a boszorkány. Draco bólogatott.

– Már voltam ott.

– Japánban? – kérdezett vissza Hermione.

– Igen. Tavaly nyáron.

– Tényleg?

– De csak egy hétig – vonta meg a vállat. – Anyám küldött el, amikor az apám… mindegy nem érdekes.

– És jól érezted magad?

– Igen – sóhajtott fel Draco. Emlékezett mennyire egyedül volt azon a héten. Persze egyedül felfedezett mindent, amit a varázslónegyedben tudott, ugyanakkor mégis hiányzott valaki. Talán egy jó barát? Nem akart ezen merengeni, inkább nyomott még egy kis ketchupot a melegszendvicsére.

– Az jó – mondta Hermione, és elmosolyodott. Igyekezett oldani a feszültséget, de nem volt sikeres.

– És te hol nyaraltál? – kérdezte meg Draco, miközben megpróbálta ő is menteni a menthetőt.

– Egyszer Franciaországban – válaszolt a lány. – Szép volt, élénk arrafelé a varázslókultúra.

– Tudom. Én is voltam ott.

– Tetszett?

– Aha.

– Nagyszerű.

– Ez egészen mélyenszántó beszélgetés – nevetett fel Draco. – Mit két idióta.

– Igen – mosolyodott el a boszorkány is. – Néha nem megy könnyen a beszélgetés.

– Még mindig zavar?

– Micsoda? – vonta össze a szemöldökét Hermione.

– Hogy én, nos én vagyok – fordult felé Draco. Egymás szemébe néztek. A lány letette a poharat a tálcára, és az ölébe ejtette a kezét.

– Keveset tudok rólad – válaszolta a boszorka. – Így egy kicsit nehezebb a dolog.

– Annyit biztosan tudsz, hogy tudj utálni.

– Malfoy…

– Mi az?

– Te komolyan azt hiszed, hogy azért utálnak, aki vagy és nem azért, ahogy másokkal viselkedsz? Hidd el, szeretném azt hinni, hogy azért nem vagy velejéig romlott. Még ha negyedikben megnövesztetted a fogaimat.

– És nem félsz mi van akkor, ha tévedsz? – kérdezte a fiú, majd ő is felhúzta a lábait a kanapéra. – Szörnyen gonosz vagyok ám.

Hermione felnevetett.

– Nem utállak.

– Nem? – vonta össze a szemöldökét.

– Jaj, Malfoy! – sóhajtott fel a lány.

– Tessék, Granger?

– A viselkedésed szörnyen, de tényleg szörnyen idegesítő.

– Majd igyekszem.

– Megint a bájital beszél belőled. Észrevettem, hogy ilyenkor mindenféle hülyeséget beszélsz. Lehet, hogy hígítva kellene bevenned a többit.

– Nem is – nevetett fel Draco megint. – Csak most itt kettesben… Fura.

– Nem csak neked, hanem nekem is – válaszolta a lány. – De nem hiszem el, hogy te magad vagy a megtestesült ördög.

– Azért átköltözzek a másik szobába? – tette fel a kérdést a fiatal varázsló. – Így legalább lenne személyes tered, és nem vádolhatna meg senki azzal, hogy esetlegesen megrontottalak.

– Nem kell – rázta meg a fejét Hermione. – Jobb, ha rajtad tartom a szememet.

– Félsz egyedül? – kérdezett vissza Draco.

– Nem csak…

– Nem kell rá válaszolnod.

– Jól van. Kicsit talán tényleg félek egyedül – vallotta be, és belebújt

– Eszembe jutott valami – vigyorodott el Draco. – Ha Potterék ezt megtudják, hogy mi ketten együtt aludtunk, akkor nagy balhé lesz.

– Jaj, hagyd már ezt! Nem kell mindenről beszámolnom nekik. Szóval emiatt nem kell így aggódnod. Ezért töröld le a képedről ezt a vigyort! Ja és pontosítsunk. Nem aludtunk együtt, hanem egy szobában. Nagy különbség.

– Nem is vigyorogtam – vigyorgott továbbra is a férfi.

– Dehogynem – nevetett fel a boszorkány. – És töröld meg a szádat, mert tiszta morzsa és ketchup.

– A fene – morogta Draco, majd fogott egy szalvétát, aztán megtörölte az arcát. És még mindig vigyorogva lóbálta a távirányítót. – Jó, de akárhányszor elképzeltem a két dinka haverod képét szakadok a röhögéstől.

– Örülök, hogy ilyen jól szórakozol – mondta Hermione, miközben előre hajolt, mélyen a fiú szemébe nézett, majd egy rántással kivette a kezéből az irányítót.

– Hééé – méltatlankodott Draco. A lány felnevetett.

– Gond van?

– Naná, hogy gond van. Elvetted azt a bigyót.

– Egész eddig te nézted a tévét, most ennyi elég volt – magyarázta a boszorkány.

– És ez így volt rendjén – húzta ki magát Draco.

– De mennyire, hogy nem volt ez így rendben – mondta Hermione.

– Én tanulom a mugli dolgokat – világított rá a varázsló a helyzetre, és kinyújtotta a kezét, hogy visszakövetelje az irányítás jogát. – Szóval add vissza szépen! Te csak asszisztálsz nekem ebben.

– Asszisztálok? – kérdezte a lány összevont szemöldökkel, de azért mulattatta a fiatal férfi viselkedése.

– De mennyire.

– Jó tudni, hogy úgy tekintesz rám, mint egy asszisztensre.

– Tanítómestert mégsem mondhatok – tárta szét a karját Draco.

– Oh, ne is, mert a végén zavarba hoznál, és az maga lenne a katasztrófa, vagy valami még rosszabb.

– Látod? Gondolok rád és az érzéseidre.

– Milyen megható – mondta Hermione színpadiasan, majd mélyet sóhajtott és a mellkasához szorította a távirányítót, aztán felnevetett ismét. Draco sem bírt nem mosolyogni, tudta, hogy mennyire gyerekes ez a viselkedés, de annyira kizökkentette mindenből. A boszorkány, aztán még egyszer rámosolygott és csatornát váltott. Éppen egy autós üldözés kellős közepébe cseppentek.

– És ez jobb? – húzta el a száját Draco.

– Még nem találtam olyasmit, ami tetszett volna – vonta meg a vállát Hermione, aztán megint kattintott egyet. Egy mexikói szappanopera egyik szerelmi jelenetét láthatták.

– Komolyan, Granger? Ezek ordítanak egymással, miközben szerelmet vallanak?

– Biztos komolyabb a helyezet.

– A csaj mindjárt megveri a srácot.

– Nem hiszem.

– Tessék, hozzávágott egy gyertyatartót – húzta el a száját Draco. – Ez érdekes…

– Igaz. – Váltott a kép, majd egy főzőműsort mutattak. – Ehhez mit szólsz? Innen megtanulhatsz főzni.

– Unalmas – sóhajtott fel. – Keress valami izgalmasabbat, légy szíves!

– Ahogy óhajtod.

– Nem beszélek ilyen affektálva… Jézus, Merlin, ez meg mi a búbánatos fene ez?

– Ez egy robot.

– Robot? Az micsoda? És ezek meg hol vannak? – tett fel egy halom kérdést Draco.

– Az űrben. Ez a Csillagok háborúja.

– Az meg mi a fene? És ki az a fazon, fekete üsttel a fején?

– Darth Vader – válaszolt Hermione. – De tudod mit, inkább keresek mást.

– És a droidok? Ezt majd el kell magyaráznod – sóhajtott fel Draco. – És ez meg micsoda? Varázslény?

– Nem. Ez egy anime figura. Totorónak hívják.

– Úgy néz ki, mint egy mosómedve és egy bagoly, meg még valaminek a keveréke. Talán egy óriás golymók? – húzta el a száját Draco.

– Mi lenne, ha váltanék mást? – kérdezte Hermione, de inkább nem várta meg míg Draco válaszol. Változott a kép, most egy párost láttak, akik a félhomályban egymás felé haladtak, majd a férfi átkarolta a nő derekát, s csókolózva az ágyra dőltek.

– Na…

– Inkább keresek mást.

– Kapcsold csak vissza!

– Nem, nem.

– De én kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni – vigyorodott el Draco.

– Ne nézz hülyének!

– Oh, Granger, csak nem vagy ennyire prűd.

– Nézzünk természetfilmet! – támadt egy mentő ötlete.

– Az is csak az – vigyorgott Draco. – Héé, most veszem csak észre, de a takarómat is elvetted.

– Fázik a lábam.

– Visszaveszem, ha nem adod oda nekem az a nyomkodós bigyót – közölte ravasz mosollyal a fiatal férfi.

– Nem.

– Akkor magadra vess! – Azzal egy rántással lerántotta a takarót a lányról. Előre hajolt és kivette a kezéből a távirányítót.

– Ez nem volt szép.

– Sajnálom – mondta Draco, aztán magára terítette a takarót, és elkezdett kapcsolgatni. Hermione karba tett kézzel figyelte, ahogy a fiú megszállottan váltja a csatornákat. A fiatal varázsló fél szemmel őt nézte, majd megforgatta a szemét. – Nem bánom a felét megkaphatod a takarónak.

– Oh, hogy milyen kedves vagy.

– És még nem is ismersz igazán – sóhajtott egyet, s a boszorkányra terítette a takarót. – Így jobb?

– Sokkal.

– Örülök.

– Malfoy?

– Tessék.

– Hiába keresed.

– Hmm?

– Az egy reklám volt.

– És mit reklámoztak? – kérdezte a fiú kíváncsian.

– Inkább térjünk vissza a Csillagok háborújára – terelte a témát Hermione, majd feljebb húzta a takarót az arcáig, hogy Draco ne lássa a pírt az arcán.

– Az a reklám jobban érdekel – nevette el magát Draco. – Miért reklámozzák a szexet a muglik?

– Jaj, ne már…

– Most komolyan. Ők vannak többen és félnek, hogy kihalnak? – fejtegette tovább a témát a fiú. – Nekünk bűbájos népeknek kellene ezt reklámozni, bár, ha jobban meggondolom elég prűdek.

– Ez nem egészen ilyesmi – mondta Hermione. Zavarban érezte magát, és még mindig nem akart a fiú szemébe nézni.

– Hanem?

– Hagyjuk a témát!

– Hát, ha nem akarsz a muglik szexuális szokásairól beszélni…

– Malfoy!

– Én tanulom a mugli élet dolgokat – világított rá Draco.

– Dicséretes – bólogatott Hermione. – Nagyon dicséretes.

– Ne legyél már ennyire prűd.

– Az egy óvszerreklám volt – forgatta meg a szemét a boszorkány. – A biztonságos szex miatt van. Így elkerülhető a nemkívánt terhesség többek között. Az szex élvezet részére készítik ezt.

– A muglik erre nem varázslatot használnak?

– Nem – rázta meg a fejét és próbált nem elpirulni. – Erre ezt használják.

– Érdekes.

– Aha.

– És könnyen hozzájuthatnak a muglik? – faggatta tovább Draco.

– Ühüm.

– És te már használtad?

– Nem – válaszolt röviden.

– Kipróbálnám – vigyorodott el Draco.

– Te nem vagy normális – mondta most már takaró alól és elnevette magát. – Neked valami komoly betegséged van.

– Felnőtt varázsló vagyok.

– Persze, persze.

– Nézzünk mást. Oh, ez szerintem most kezdődött. Kegyetlen játékok.

– Jaj, nem hangzik túl jól.

– Tudodki remélem nem látta – sóhajtott fel Draco.

– Biztos nem – rázta meg a fejét Hermione.

Körülbelül húsz percig nézték a filmet, miután a varázslónak is kezdett igencsak érdekessé válni a történet. Fél szemmel a lányt figyelte, akinek hasonló kétségei támadtak.

– Oh – szólalt meg a Draco, majd érezte, hogy az arcába szökik a vér. – Ez sem egészen olyasmi, mint amire gondoltam. Már a szex témától is kiakadtál.

– Nem vagy vicces.

Átkapcsolt egy főzőműsorra. Hermione semmilyen megjegyzést nem tett a fiú reakciójára, de felsóhajtott.

– Késő van – mondta a lány, s megköszörülte a torkát. – Menjünk aludni! Vagyis, ha akarsz, maradhatsz, de én felmegyek.

– Nem, nem. Én is felmegyek.

Hermione kinyújtotta a lábát, s éppen súrolta Dracóét. A szíve nagyot dobbant, de igyekezett gyorsan kimászni a takaró alól. A varázsló lekapcsolta a tévét, sötét lett a szobában. Egyszerre mozdultak, majd összeütköztek a sötétben.

– Bocsánat – mondta Draco egy kicsit rekedten, miközben megfogta a boszorkány karjait.

– A másik irányba kellene menni.

– Ja, persze.

– Mindjárt felkapcsolom a villanyt – szólalt meg Hermione. – Elmegyek fürdeni.

– Rendben.

– A másikba megyek. Úgyhogy, ha szeretnél, akkor mehetsz az enyémbe.

– Jól van. – Azzal Hermione amilyen gyorsan csak lehetett elvonult a fürdőben. Draco mély levegőt vett, majd ő is elindult felfelé.

***

Csend uralkodott a szobában, csupán néha az erős szelet lehet hallani, ahogy megrezegteti az ablakokat, olykor egy-egy elhaladó autó zavarta meg a nyugalmat. Draco megfigyelte, ahogy a fényszórók fénye a függöny redői között átsejlik, s bevilágított a helyiségbe. Aztán ismét visszatért a néma hallgatás. Pár órája még annyira álmos volt, de most… Miután vagy ezerszer átforgatta a párnáját, megtalálta a legkényelmesebb pozíciót, csak feküdt, ébren, mintha muszájból virrasztana. Idegen hely – emlékeztette magát, még meg kellett szoknia. Egy ideig figyelte a szomszéd ágyon pihenő lányt, aztán a sötét plafon tűnt a legjobbnak. Majd belekezdett a sárkányok számolgatásába, hátha attól sikerül elaludnia. Ám ahelyett, hogy ez megnyugtatta volna inkább még rosszabbá tette a helyzetet.

Hermione mozdulatlanul feküdt az ágyban, nem bírt ő sem aludni. A szoba másik végében fekvő fiút hallgatta. Nem is igazán a jelenléte zavarta, hanem inkább az, hogy még mindig néha-néha felköhögött, s sokáig nyugtatanul forgolódott. Neki pedig állandóan az járt a fejében, mi van, ha mégsem gyógyult meg teljesen. Kockázatot vállalt azzal, hogy Malfoyt elhozta ide. Persze tudta, nincsenek teljesen magukra utalva, és Kingsley ellátta jó néhány tanáccsal, sőt még mindig ott lapult az ikertükör a ládája mélyén, amiről Malfoynak egyetlen egy szót sem szólt. Mély levegőt vett.

Szótlanul hallgatták egymás mocorgását, halk lélegzését. Majd Draco felköhögött, s mérgesen, fojtott hangon szitkozódva felült az ágyban.

– Nem tudsz aludni? – kérdezte Hermione.

– Nem akartalak felébreszteni – mondta kissé rekedt hangon, majd megköszörülte a torkát. – Ne haragudj!

– Nem aludtam – válaszolta a lány. – Nem megy.

– Van ilyen.

– De nem vagy rosszul? – tette fel a kérdést aggódva. – Még van a bájitalból. És tudok belőle főzni, ha elfogyna.

– Jól vagyok – válaszolta a fiú, s kissé elmosolyodott. Még soha nem aggódott érte így senki, talán a szülei, de az más volt. Ez egyszerre zavarba hozta és meg is nyugtatta, még ha tudta, hogy ez nem teljesen önzetlen dolog, noha ismerte annyira Hermionét, hogy tudja neki valószínűleg mindig tiszták, ártatlanok a szándékai.

– Biztos?

– Igen. Ez csak sima köhögés.

– De szólsz, ha nem leszel jól, ugye?

– Persze – bólogatott Draco.

– Rendben – válaszolt Hermione. Olyan más volt itt kettesben a sötétben, mintha ez elmosta volna a köztük feszülő ellenéteket. A lány visszagondolt arra, ahogy a fiú a karjában tartotta, s nyugtatóan megpróbálta megvigasztalni a maga suta módján. Örült neki, hogy most nem látszanak a rózsaszín foltok az arcán.

Draco mélyen felnyögött, megigazította a pólóját, aztán visszafeküdt az ágyba. Egymásra rakta a párnákat, majd félig ülő helyzetbe tornázta magát. Közben Hermione is megfordult és egy pillanatra találkozott a tekintetük a félhomályban.

– Túl nagy a csend – szólalt meg a fiú végül. – Nem hallom Crak és Monstro horkolását.

Hermione felkuncogott.

– Hangosak?

– Hangosak? Az nem kifejezés, mintha egy csapat orrsövény ferdüléses sárkányhordát hallanál. Az első pár hónapban alig aludtam, amikor Roxfortba mentem – mesélte Draco.

– És aztán?

– Megtanultam a Silenciót – vigyorodott el elégedetten.

– De mégis hiányzik a horkolásuk.

– Nem mindig kellett a bűbáj. Egy idő után már nem foglalkoztam vele, megszoktam. Most per pillanat hiányzik a zaj.

– Sajnálom, hogy én nem horkolok – mondta a lány egy apró mosollyal.

– Te beszélsz álmodban.

– Nem is.

– Tegnap este a holdkő felhasználási módjait soroltad – mesélte Draco vigyorogva. – Aztán rúnaismeret óra következett. Csak akkor hagytad abba, amikor tíz pontot adtam a Griffendélnek.

– Dehogyis – nevetett fel Hermione, majd felült az ágyban. – Tuti, hogy nem mondasz igazat.

– Azt mondtad, hogy köszönöm, Vector professzor.

– Ne már!

– De így volt – nevetett fel Draco. – Olyan elégedett volt az arcod.

– Oh, Merlinre, de kínos! – mondta a lány, majd egy kicsit beletemette az arcát a párnájába. – Sosem mondta senki.

– Ne törődj vele!

– Ennyire nem lehetek tanulásmániás.

– Ne aggódj, nem mondom el senkinek! – ígérte Draco.

– Akkor én se azt, hogy horkolsz.

– Egy Malfoy sosem horkol.

– Na, ez nem igaz.

– Maximum hangosabban szuszog – tett magának engedményeket Draco.

– Amíg nem járkálsz álmodban, addig nem zavar – sóhajtott fel Hermione, majd kinyújtózott a takaró alatt. – Legalább nem kell Lavender és Parvati állandó pusmogását hallanom. Rémesen zavaró, amikor pletykálkodnak az éjszaka közepén, amikor te…

– Aludnál és a holdkövekről álmodnál?

– Pontosan.

– Segít elaludni? – kérdezte Draco.

– Micsoda?

– Ha a leckét felmondod magadnak.

– Volt olyan, hogy segített – mondta Hermione. – Bár lehet, hogy csak nem akarom hallani ki kivel kavart a szünetben.

– Majd egyszer kipróbálom én is, mármint nem a kavarást a szünetben – nevetett fel Draco.

– Jól van.

– Te, Granger!

– Igen?

– Te jól vagy?

– Ezt most nem értem – ráncolta össze a homlokát a boszorkány.

– Ez egy szimpla, egyszerű kérdés – magyarázta Draco –, ami a testi, illetve lelki állapotodra vonatkozik, és amire őszinte választ várnék tőled, mivel érdekel.

– Jól vagyok, köszönöm.

– Oké.

– Meglepett.

– Micsoda?

– Hogy ilyesmit kérdeztél.

– Tegnap kiborultál. Ma is egy kicsit. Előbb meg kellett volna kérdeznem. De én nem szoktam ilyesmit kérdezni – sóhajtott fel Draco.

– Na, látod, ezt elhiszem.

– Igyekszem odafigyelni rád.

– Oh.

– Ebből ne vonj le messzemenő következtetéseket – ásított egy hatalmasat a varázsló.

– Igyekszem nem félreérteni – kuncogott Hermione.

– Nem utállak.

– Jól van.

– Csak…

– Ne magyarázkodj! Megértettem, és tényleg rendben vagyok.

– Jó.

– Malfoy?

– Igen?

– Köszönöm!

– Micsodát?

– A kérdésedet.

– Nincs mit. Annyira nem volt nehéz.

– Tudom, hogy mennyire mások vagyunk – ásított egyet Hermione. – Nem kell olyasmit tenned, ami nem áll hozzád közel.

– Ne csinálj belőlem mártírt, kérlek! – nyögött fel Draco, majd az oldalára fordult és begyűrte a feje alá a párnát. – Igyekszem jobb emberré válni. És ezt mikor kezdjem el, ha nem most, itt, veled.

– Nem állok az utadba.

– Lekötelezel.

– Kérlek.

Egy rövid időre csend állt a beszélgetésbe. Csak nézték egymást a sötétben, s magukban azon gondolkodtak, hogy vajon mire gondolhat a másik. Itt önmaguk voltak, nem kellett gúnyolódás, veszekedés álarc mögé bújni. Ha máshol nem is, itt biztosan soha nem hazudtak egymásnak.

– Állandóan arra gondolok, ami Roxfortban történt – törte meg a csendet Draco rekedtes hangja. A fiatal varázsló nem értette, hogy most miért mondta ezt ki hangosan, de jobban lett, mintha kövek gördültek volna le a mellkasáról. Hermione megmozdult az ágyban, s kicsit feljebb emelte a fejét.

– Oh – szólalt meg, noha maga is csak kereste a szavakat.

– Nem kell sajnálnod – sietett Draco a válasszal. – Csak… ki kellett ezt mondanom.

– Megértem. Én is sokat gondolok erre.

– Borzalmas volt – suttogta a fiú félhangosan. – A legrosszabb, amit valaha átéltem.

– Igen, nekem is az volt.

– Én… nem akartam, hogy ez történjen – mondta ki végül. – A Jegyet sem akartam, nem akartam bejuttatni a halálfalókat Roxfortba, nem akartam azt a sok szörnyűséget sem, Dumbledoret sem akartam megölni.

– Ami történt azon már nem tudsz változtatni – szólalt meg a boszorkány. – De azon, amit ezután teszel, az rajtad múlik.

– Mekkora egy közhely – sóhajtott fel Draco.

– Lehet, de igazam van. Most hol vagy?

– Egy szobában Hermione Grangerrel valahol Angliában, bár ebben sem vagyok biztos – mondta végül.

– Úgy van. Nem a halálfalókkal.

– Nem, valóban nem.

– És ez szerinted nem eredmény? – tette fel a forgós kérdést.

– Nem tudom. Nagyon remélem, hogy igen. Akkora barom voltam – folytatta tovább. – El tudod ezt hinni?

– Háát…

– Inkább ne válaszolj! Mindig elhittem, hogy milyen magasztos, felsőbbrendű érzés mindenki felett állni, mert aranyvérű vagyok. De tudod mit? Ez egy baromság. Merlinre, nem is tudom, hogy gondolták ezt. Én, a kis taknyos varázsló, majd megölöm Dumbedoret? Nevetséges.

– Megfélemlítettek – mondta Hermione, miközben nyakig felhúzta a takarót, annyira megborzongott attól, amit a férfi mondott neki. – Ez bevett módszer. Nincs új a nap alatt, Malfoy.

– Igen, pontosan az. Bevett módszer – húzta el a száját. – Káromkodni tudnék.

– De most változtattál a sorsodon.

– Igen, csatlakoztam az öngyilkos osztaghoz – válaszolta Draco.

– Ki mondta, hogy öngyilkos?

– Komolyan, Granger, egy kis kétséged sincs afelől, hogy mi, egy csapat tizenéves nyikhaj, megdöntjük a Sötét Nagyúr hatalmát?

– Ne tegyünk semmit?

– De igen, csak ezt őrültség.

– Lehet. Még meggondolhatod magad.

– Nem – rázta meg a fejét Draco. – Tartozom neked, Granger, nagyon sokkal, és ezt most akarom törleszteni, nem nyolc-tíz év múlva.

– Pont most?

– Mostanában.

– Értem.

– Nem hiszem, hogy így van. Hülyeségnek gondolod, amit mondtam neked – szólalt meg Draco.

– Elmondtad ezerszer ezt a mágikus szerződést, ami köztünk van…

– Ez olyan, mint a Megszeghetetlen Eskü. És nélkülem ezt nem fogjátok megcsinálni – mondta Draco határozottan. – Azt hiszem, hogy tudok olyasmit, ami segíthet.

– Ne beszéljünk erről még!

– Miért ne? Itt vagyunk ketten, nem hall minket senki.

– Csak pár nyugodt napot adj, kérlek! – szólalt meg Hermione. – Még… nekem is szükségem van időre.

A lány hangja kissé elcsuklott. Dracót szíven ütötte ez a hang.

– A támadás, a Dumbeldore halála, a szüleim… Tudom, hogy kevés az idő, de nekem még kell egy kicsi. Megérted ezt?

– Persze. Szóval lazuljunk?

– Amennyire lehet.

– Jól van. Én se lazítottam egy ideje. El is felejtettem hogyan kell – mondta a varázsló, aztán belefúrta magát a párnájába.

– Én se vagyok éppen maga a megtestesült lazaság.

– Ahh, a meztelen fürdőzéshez azért még hideg van.

– Hülye vagy! – nevetett Hermione. – Ennyire nem akartam laza lenni.

– Ahh, unalmas egy nyár lesz ez.

– Viccelsz.

– Persze, hogy viccelek – nevetett fel Draco. – Nem akartam ilyesmit csinálni. De szívesen feküdnék egy kicsit a napon úgy, hogy nem zaklat senki.

– Felőlem megteheted.

– Köszönöm.

– Azt hiszem, hogy ideje aludni – sóhajtott fel Hermione.

– Jól van. Jó éjt, Granger!

– Jó éjt, Malfoy!

hozzászólások: 2

by Neola @ 13 Apr 2023 11:53 am

Szia!
Ez is végtelenül szórakoztató rész volt.
Óvszer reklámos jeleneten hangosan felkuncogtam.
Nagyon teszik ahogy Draco apránként ízlelgeti a mugli életet. És persze ki más tudna ebben segíteni mint Hermione.
Nagyon tetszik ahogy halad a történet. És tényleg mennyire nem ismerik egymást. Mennyire más emberek.
Pl biztos, ha Harry vagy Ron itt lenne Hermione tökéletesen tudná kezelni őket. Ezért jó, hogy most olyan ember van vele akit aztán végképp nem ismer. Kicsit Hermione is ki léphet a konfortzónájából.
Uh azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakul a nyár vége, de nem bánom azt sem, ha még egy darabig csak kettesben vannak.
Köszi!
Üdv: Neola

by Nyx @ 14 Apr 2023 01:20 pm

Szia,
Nagyon örülök, hogy tetszett ez a rész is. Draco egyre inkább megismerkedik a mugli kultúrával, és annak mindenféle furcsaságával. Lehet még a végén megbánja, hogy nem járt mugliismeretre. Hermione szerintem is a legjobb tanár, ha ilyesmiről van szó. Egyelőre csak így kettesben töltik a nyarat, de nem is baj, mert így jobban rá tudnak egymásra hangolódni, tervezgetni a dolgokat, és egy kicsit közelebb kerülni egymáshoz. Mégis csak egymásra vannak utalva. Harry és Ron... nos, ha már most összeengednénk a srácokat, akkor lenne baj bőven. Így sem lesz egyszerű, ha együtt vágnak neki a horcruxvadászatnak. Szegény Hermionénak elviselni ennyi pasit... előre drukkolok, hogy ne kattanjon be teljesen Én köszi!