2. fejezet
A Hollóhát prefektusai

Hagyva, hogy a tudata visszacsússzon a fókuszba, Hermione szeme könnyedén kinyílt, és néhányszor pislogott. Boldogan sóhajtott bele a puha, meleg és kényelmes roxfortos párnába. Otthon volt.

Az emlékek léggömbként pukkasztották ki a hangulatát, ahogy az előző éjszaka eseményei újra felszínre törtek. Mint mindig, amikor pánikba esett, a tények áttekintése enyhítette a valóság fájdalmát.

Szerda volt, 1998. szeptember második napja, és az előző este hivatalosan is megkezdődött az utolsó éve a Roxfortban. A szíve mélyén Griffendélbe járt. De ebben az új felállásban hollóhátas volt.

Ez volt az a rész, ami a legjobban izgatta. Nem tudta, hogyan kell hollóhátasnak lenni. Arra volt programozva, hogy hét lépcsőfokon felrobogjon a Griffendél-toronyba, és megadja a jelszót az ismerős, szörnyű rózsaszín selyemruhába öltözött Kövér Dámának. Aztán tudta, hogy a portré mögötti kerek lyukon át kell bemennie a barátságos és meleg közös szobába, ahol fel kell mennie a lánylépcsőn, és le kell huppannia a piros-arany függőágyra. Az ablakokból a tágas Roxfortra, köztük Hagrid kunyhójára nyílik majd kilátás, ahol a kéményből gomolygó füst megnyugtatóan ugyanúgy füstölög, mint mindig.

Ehelyett most az ötödik emelet nyugati szárnyába kanyarodott, ahol egy csigalépcsőn mászott fel a magas kastélytorony belsejébe. Az ablakok itt magasak voltak, némelyik ólomüvegből készült, másokból pedig a kastély központi udvarára nyílt kilátás. A bejárat egy tölgyfaajtó volt, amelyen egy sasfej formájú bronzból készült, őrzőként funkcionáló kopogtató volt.

A nyolcadikos lányok szállása a főtorony egyik tornyában volt, Hermione új ágya ugyanolyan kényelmes volt, mint amilyenek a griffendéleseké mindig is volt. Megnyugtatóan hasonlóak abban, hogy szintén négylábúak voltak, de a függönyök az ég színűek voltak, és selyemből készültek.

– Hermione? – kérdezte egy homályosan ismerős hang.

Hermione némi vonakodással elhúzta a függönyt az ágyáról, és felfedte, hogy Padma Patil vár rá. Padma egyike volt azon keveseknek Hermione évfolyamából, akik még mindig az eredeti házában találták magukat. Egy pillanatra Hermione úgy tudott tenni, mintha az ikertestvére, Parvati lenne, és ez a hely valójában semmiben sem különbözik a Griffendéltől.

– Jó reggelt! – köszönt Hermione.

– Jó reggelt! – visszhangzott Padma. – A nyolcadikosokat Flitwick professzor mind behívta a közös terembe, hogy átadja a beosztásunkat, és meggyőződjön róla, hogy jól érezzik-e magunkat.

– Ó, rendben.

Hermione körülnézett a szobában, ahol öt lánynak elegendő ágy sorakozott, köztük neki is egy. Ő volt az egyetlen griffendéles.

Az egyik lány, akit Hermione halványan felismert, bemutatkozott.
– Lisa Turpin vagyok. – Olajbőrű volt, finom, szív alakú arca, és rövid, barna haját szigorúan az álla allatira vágták. – Hugrabugos vagyok… vagy legalábbis az voltam.

– Sue Li – szólalt meg egy másikuk. Ő egy apró ázsiai lány volt, aki nem lehetett magasabb öt lábnál. Hosszú, koromfekete haját kényelmes lófarokba fogta. – Hollóhátas vagyok.

Hermionén volt a sor, hogy bemutatkozzon.
– Hermione Granger vagyok…

– Tudjuk, hogy ki vagy – tájékoztatta Lisa.

– Híres vagy – értett egyet Sue.

– Ó.

A négy lány tétova, társas csöndben maradt. Hermione az ötödik ágy felé pillantott, amely már üres volt.

Észrevéve a boszorkány tekintetének vonzását, Padma elmagyarázta:
– Az egy mardekáros lányá, Daphne Greengrass is ide lett besosztva. Korán felkelt és elment. Azt hiszem, már lent van a földszinten.

– Értem – felelte Hermione. Talán Daphne Greengrass kényelmetlenül érezte magát, hogy ő az egyetlen mardekáros lány. Padma és Sue valószínűleg már elég közel álltak egymáshoz, hiszen hét évig osztoztak egy hálótermen a hollóhátban.

– Furcsa lesz ez az év – sóhajtott fel Lisa.

Hermione hallhatóan nem értett egyet, de érezte a kijelentés súlyos igazságát. Magára vette a ruháit, köztük az új kék-bronzszínű egyenruha-nyakkendőjét, és a másik három lánnyal együtt lement a lépcsőn a Hollóhát közös klubhelyiségébe.

Ott várta őket az ősöreg Flitwick professzor, aki olyan apró volt, hogy a szoba elején egy zsámolyra kellett állnia, hogy látható legyen. Hermione körbepillantott a többi összegyűlt nyolcadikoson.

A már említett Daphne Greengrass az egyik távoli kanapén ült Malfoyjal és Zabinivel, mindhárman egyforma gőgös arckifejezéssel szemlélték a környezetüket. Egy másik fiú, akit Hermione nem ismert, Ernie Macmillannal beszélgetett.

– Hermione – üdvözölte Ernie szívélyesen, hatalmas fülei még jobban kilógtak, mint valaha –, tudtam, hogy a Hollóhátba kerülsz majd. Furcsa, hogy ennyi év után feladni a Hugrabugot… de hát miket meg nem teszünk az egység nevében, nem igaz?

Ernie mindig is elég nagyképű volt, de Hermione kedvelte őt. Mosolygott felé, észrevette a talárja elejére tűzött fényes iskolaelsői jelvényt, és gratulált neki hozzá. A fiú is zseniális mosollyal köszöntötte, és rövid, furcsán hivatalos udvariaskodást folytattak, ami erősen emlékeztette Hermionét azokra a beszélgetésekre, amelyeket egykor egy tinédzserkorú Percy Weasley-vel folytatott. Lisa, aki nem igazán mozdult el mellőle, mióta mindannyian beléptek a közös terembe, hamarosan átvette a beszélgetés irányítását. Hermione meglepődött, hogy mekkora szociális megkönnyebbülést érzett, hogy valamiféle csoportba került.

Körbepillantva most először tudta szemügyre venni a klubhelyiség nappali fényben pompázó látványát. Nagy és tágas volt, szinte üregszerű, hála a boltíves mennyezetnek, amelyet csillagokkal festettek, mint az éjszakai égboltot. A tér tágas és kör alakú volt, magas, sokablakos ablakokkal, amelyeket kék és bronzszínű selyemfüggönyök borítottak. A kilátás páratlan volt: a Fekete-tó távolról csillogott a napfényben, a gyógynövénykertek, a kviddicspálya és a Tiltott Rengeteg pedig eltörpült csupán a távoli skót hegyek mellett.

A szobát valósággal ellepték a könyvespolcok, amelyek a falak minden centiméterén végighúzódtak, és elszórva is mindenhol a teremben. Az asztalok és székek kisebb csoportokban helyezkedtek el mindenütt. Hermione összehasonlította a szobát a könyvtárral, és észrevette olyan apró részleteket, ahol a plüss éjkék szőnyeg húzódott, amely melegebb érzést kölcsönzött a helyiségnek.

A két hugrabugos és a mardekárosok csoportja is úgy tűnt, hogy szemügyre veszik az új szállásukat. Padma és Sue beszélgetésbe elegyedett a Hermione által fel nem ismert fiúval, és arra következtetett, hogy ő is egy visszatérő hollóhátas lehet.

Ő volt az egyetlen griffendéles, vette észre Hermione.

– Isten hozott, nyolcadikosok – csikorogta vékony hangon Flitwick professzor. – Ez az év átmeneti év lesz mindannyiuk számára, nem pusztán az újrabeosztások miatt, hanem azért is, mert azért tértek vissza, hogy befejezzék azt a tanulmányaikat, amelyeket rendes körülmények között már elvégeztek volna.

Daphne Zabini és Malfoy felé hajtotta a fejét, hogy valami mindenki számára hallhatatlan mormoljon. A két fiú arckifejezése nem változott, de Malfoy tekintete lustán Hermione felé vándorolt, aki elhatározta, hogy nem szentel figyelmet a mardekárosnak.

– A Hollóhát mindig is jól helytállt a többi ház között – folytatta Flitwick. – Remélem, ez nem fog változni. Mivel hét éven át tanítottam önöket, nagyon is tisztában vagyok vele, hogy mindannyiótokat azért küldött ide a Teszlek Süveg, mert mindannyian intelligensek és okosak.

Csend uralkodott a nyolcadikosok között. Egyedül Ernie tűnt elégedettnek, a többiek inkább feszültnek.

– Ahogy az igazgatónő tegnap este bejelentette – folytatta Flitwick –, ebben az évben alkímiai tanulmányokon is részt vehetnek a képesítésre alkalmas RAVASZ előtt álló tanulóknak… vagyis Miss Li, Mr. Rivers, Miss Granger, Mr. Macmillan és Mr. Malfoy számára. Önök mind az öten megszerezték a szükséges RBF-eket, hogy idén alkímiát tanulhassanak, ha ezt választják. Kinek az érdeklődési körébe illik ezt a tárgy?

Mind az öten bólintással és mormolt helyesléssel válaszoltak.

– Kitűnő – hümmögte magában a házvezetőjük, és egy pálcacsapással frissítette az órarendjüket.

Miután Flitwick befejezte mindenki óráinak áttekintését – Hermione a xylomancia említésére elhallgatott –, megvizsgálta a kezében lévő órarendet, és észrevette, hogy az összes órájuk vegyesen szerepel legalább egy másik házzal. Kísérteties megkönnyebbülést érzett, hogy nem lesz egyedül. A nyolcadikosok kis száma, és az emelt szintű RAVASZ-ok miatt is csökkent a létszámuk, az átváltoztatástan, a sötét varázslatok kivédése és a bűbájtan kivételével, minden óráján mind a négy ház együtt volt.

Az átváltoztatástan a mardekárosokkal, a sötét varázslatok kivédése a hugrabugosokkal, a bűbájtan pedig a griffendélesekkel együtt volt. Ez azt jelentette, hogy Harryvel, Ronnal, illetve Neville-el is fog találkozni az egyes tantárgyaknál. A többi óráján kis létszámú csoportok összevontan voltak.

Miután az órarendje összeállt, elkezdett azon gondolkodni, hogy a többiek hogyan boldogultak az új beosztással egyik napról a másikra.

A négy hollóhátas lány indult el a csigalépcsőn lefelé a Nagyterem felé, hogy megreggelizzen. Daphne Greengrass ismét elkülönült tőlük, inkább Malfoyjal és Zabinivel sétált.

Ahogy lefele indultak el, Lisa odahajolt a társaihoz, és konspiratívan odasúgta:
– Más is furcsállja, hogy a volt halálfaló a házunkban van?

Hermione a néhány lépéssel előttük haladó platinaszőke tarkóra pillantott, de nem szólt semmit. A gondolatai között átfutott az az éjszaka a Malfoy-kúriában, amikor Bellatrix megkínozta. Sikerült sikeresen elhessegetnie a gondolatot, de a karja belseje viszketett ott, ahol még mindig frissen égett az a szó. Ösztönösen lehúzta az ingujját.

– Az elsőtől az ötödik évfolyamig második volt az évfolyamunkban – válaszolta Sue magyarázatként. – Tudom, mert megpróbáltam legyőzni, de nem sikerült, és végül harmadik lettem.

– Ő volt? – Lisa felsóhatott. – Biztos okos lehet, de nekem fogalmam sem volt róla. Akkor ki az első?

Padma elvigyorodott, és Hermione felé fordította a fejét.

– Ó, persze.

Hermione önmaga ellenére elmosolyodott.

– Hermione! – kiáltott Ginny a Nagyterem túloldaláról, amint beléptek az ajtón. A lány intett, hogy foglaljon helyet maga és Harry mellett a mardekárosok asztalnál.

– Nem ülhetek melléd, Ginny – emlékeztette Hermione a barátnőjét, ahogy közeledett. – Újra beosztottak minket, emlékszel?

– Ó, ez senkit sem érdekel – csattant fel Ginny. – Látod?

Luna leült vele szemben. Hermione a tanári asztalra pillantott, de úgy tűnt, onnan nem érkezett ellenállás, így hát leült.

– Milyen volt az éjszakád a sasfészekben? – kérdezte Ginny.

– Elég jól – válaszolta Hermione, miközben egy kis pirítóst segített magának.

– Tetszik a Griffendél-tornyotok – jegyezte meg Luna álmélkodva. – Nagyon hangulatos.

Hermione érezte a féltékenységet, de könyörtelenül elhessegette magától.

– A mardekáros pincék olyan sivárak – panaszkodott Ginny nyomatékosan. – Őszintén, ki használ koponyákat dekorációként? Olyan középkori…

– Ron elég elégedettnek tűnik a hugrabugosokkal – jegyezte meg Luna.

Ron Seamus Finnegan mellett ült, aki szintén sárga-fekete nyakkendőt viselt, és a fiúk éppen egy élénk vitában vettek részt. Hermione újabb féltékenységi szúrást érzett a mellkasában: Ronnak ott volt Seamus, Harrynek pedig Ginny, hogy segítsen nekik beilleszkedni az új házakba, neki viszont senkije sem volt…

– A mardekárosok hálószobáinak ablakaiból a tóra nyílik a földalatti kilátás – folytatta Ginny. – Sőt, biztos vagyok benne, hogy tegnap este láttam az óriás tintahalat…

– Néha sellők is vannak– szakította félbe őket egy vontatott hang.

Hermione és Ginny feléfordultak, hogy szemtől szembe találják magukat Draco Malfoyjak. Az asztal túloldaláról Harry kérdezte:
– Segíthetünk, Malfoy?

Ginny sokkal ellenségesebb hangon tette hozzá:
– Nyögd ki, Görény, vagy tűnj el!

Malfoy mélyen elkomorult, és állkapcsa úgy összeszorult, mintha valóban fájna, hogy visszaharapja azt a megjegyzést, amit Ginnynek akart válaszul odavágni. Mindenki meglepetésére a fiú Hermione felé fordult.
– McGalagony látni akar minket.

Hermione felvonta a szemöldökét.
– Minket?

Szinte unottnak tűnt, sápadt, éles arcvonásai semmit sem árultak el.
– Minket… vagyis engem és téged, hogy találkozzunk McGalagonnyal. Most.

– Nemsokára találkozunk – búcsúzott Hermione a barátaitól, mielőtt bármelyikük is tiltakozhatott volna. Magához vett egy szelet pirítóst, és követte új háztársát a főasztalhoz, ahol McGalagony egy kis csoport nyolcadikos diákot gyűjtött maga elé.

– Az újrabeosztás nem szabta meg, hogy én válasszam ki a prefektusokat fiút és lányt, de tegnap estig kellett várnom, hogy véglegesítsem a kiválasztást – mondta McGalagony a csoportnak. – Ennek ellenére azt reméltem, hogy nyolcan közületek vállalják ezeket a feladatokat az új házakban.

Hermione körbepillantott a társai kis csoportján. Hannah Abbott és Anthony Goldstein képviselte a Griffendélt, míg Justin Finch-Fletchley és Mandy Brocklehurst a Hugrabugot, Susan Bones és Dean Thomas pedig a Mardekárt.

Tudta, hogy ez mit jelent: elvárják tőle, hogy Malfoyjal együtt járőrözzön.

Csodálatos.

McGalagony mindannyiukat megajándékozta néhány prefektusjelvénnyel és őrjáratbeosztással. A rotáció szerint Hermione és Draco feladata lesz a folyosókon járőrözni hétfőn és csütörtökön este.

Homályosan elgondolkodott azon, hogy McGalagony miért tette Malfoyt egyáltalán prefektussá. Nem mintha makulátlan előélete lett volna. De aztán, feltételezte, neki sem volt. Mégis, Malfoy engedte be a halálfalókat a Roxfortba…

– Ahogy a tanévkezdés előtt elhatároztuk – folytatta az igazgatónő –, Ernie Macmillan és Padma Patil az egész első félévben iskolaelsői feladatokat lát el, és a karácsonyi szünet után visszavonulnak a címüktől. Az év felosztása a választott vezetőink számára lehetővé teszi, hogy a hetedik évfolyamosok képviselete a tanév hátralévő részében megmaradjon. Biztos vagyok benne, hogy Mr. Macmillan és Miss Patil hamarosan prefektusi értekezletet akar majd összehívni, úgyhogy készüljetek fel rá.

Néhány kérdés megválaszolása után McGalagony elbocsátotta őket, hogy összehívja a kiválasztott prefektusokat a hetedik évfolyamról, valószínűleg ugyanazokat az információkat közvetítve.

– Nos, Malfoy, úgy néz ki, hogy együtt kell járőröznünk – mondta Hermione halkan az egykori mardekárosnak. Ha egész évben szorosan együtt fog dolgozni vele, úgy döntött, hogy bölcs dolog lenne nem teljesen távolságtartónak lenni.

A fiú értetlen pillantást vetett rá, és válasz nélkül elsétált. Hermione felsóhajtott, és visszatért a mardekárosok asztalához, ahol Ron is csatlakozott a csoporthoz.

– A Hugrabug hálótermek közvetlenül a konyhák mellett vannak – mondta Ron izgatottan –, és nincs jelszó. Csak úgy besétálsz… és ha kedvem támad egy éjféli falatozásra, akkor csak kimegyek, és a szomszédba megyek, hogy szerezzek egyet. A házimanók nagyon előzékenyek…

– Év végére akkora leszel, mint egy hippogriff – vágott vissza Hermione, önmaga ellenére is szórakozottan.

– Szóval, mit akart Malfoy? – kérdezte Ginny, mert tudni akarta.

– Ő és én hollóhátas prefektusok lettünk.

– Ki épeszű ember tenné Malfoyt prefektusnak azok után, amit tett, nem igaz? – követelte Ginny dühösen.

– Talán mindazok miatt, amit tett, azért lett prefektus – mutatott rá Luna elgondolkodva.

– Hogy érted ezt? – kérdezte Harry csodálkozva, a szemöldökét összeráncolva.

– Talán ez az esélye a megváltásra – válaszolta Luna tárgyilagosan, és visszafordult a kása felé.

– Nos, megváltás ide vagy oda, meg kell kérned McGalagony, hogy cserélhesd le – erősködött Ron komolyan. – Nem mászkálhatsz éjjel a folyosókon, miközben Görénypofa a hátad mögött arra vár, hogy átkozódj…

– Nem – jelentette ki Hermione határozottan.

– Hogy érted azt, hogy nem?

– Úgy értem a „nem” -et, ahogy a „nem” -et általánosan elfogadottan értik, Ronald – vágott vissza a lány, majd felállt a helyéről, és átvetette a vállán a könyvekkel telerakott táskáját. – Nem félek Malfoytól, főleg nem azok után, amin tavaly keresztülmentünk. Tudok vigyázni magamra. – A másik legjobb barátnője felé fordult, akivel először volt átváltoztatástan órája. – Az órán találkozunk, Harry.

Egy szürke szempár figyelte őt szorgalmasan a Hollóhát asztaláról, ahogy kiviharzott a folyosóról, táskájában túlcsorduló a könyvektől, és a fürtjei csak úgy lobogtak mögötte.

hozzászólások: 0