28. fejezet
A következmények

– Jó reggelt! – kiáltotta Daphne Hermione fülébe.

– Au… muszáj ilyen hangosan kiabálni?

– Lekésed a reggelit.

– Mmph – válaszolta Hermione, arcát a párnába fúrva.

– Jól van, akkor kihagyom a reggelit, ha nem kelsz fel… amiért nem leszek hálás, mert el kell mondanom, mi történt a halloweeni bálon, miután udvariatlanul elmentél anélkül, hogy elbúcsúztál volna. És a partnered nélkül, ahogy észrevettem – morogta Daphne. – Azóta nem láttalak, mert körülbelül tizenöt órája alszol!

Hermione felnyögött.
– Miért vagy ilyen vidám?

– Ha felébredtél volna, és meghallgattad volna a történetemet, tudnád! Őszintén szólva, szörnyű bizalmas vagy.

Felülni körülbelül olyan nehéz volt, mint amikor Hermionét hirtelen felébresztették a baziliszkusz által okozott kómából. Kábultan a tenyerét a szemére nyomta, és pislogva kiűzte az álmot.

– Merlin, Granger… a hajad.

– Nem tudunk mindannyian Lisa varázslatait használni – morogta Hermione, és az éjjeliszekrényről felkapott egy hajgumit, amivel az arcából húzta a vad fürtjeit.

– Tényleg csodálatosak – értett egyet Daphne, megbánás nélkül. Kezdett türelmetlenül a kollégiumi kandalló feletti órára nézni.

Hermione késve eszébe jutott, hogy ha a kollégiumban csak ők ketten vannak, akkor a másik három lány valószínűleg már reggelizik. A saját pillantása az órára és az emlékeztető, hogy reggeli órái vannak, teljesen felébresztette, és a lehető leggyorsabban elkezdett készülődni. Zavarodottnak érezte magát, mintha egy örökkévalóságig aludt volna. Csontjai tiltakozva recsegtek, amikor mozgott, mintha tudták volna, hogy hétfő reggel van.

– Tényleg tizenöt órát aludtam?

– Legalább – erősítette Daphne.

Meglepődve ismerte be:
– Tényleg nem éreztem jól magam tegnap…

– Gondoltam, ezért nem ébresztettelek tegnap, hogy elmondjam a hírt.

– Csak azt fogod ismételni, hogy híreid vannak? Vagy végre elmondod, mi az? – Kikötötte kék-bronz egyenruha nyakkendőjét, a talár elé tűrte, és a tükörbe pillantott, hogy meggyőződjön róla, hogy szalonképes állapotban van. Kissé meglepődött, hogy milyen gyorsan öltözködött.

– Nos, most, hogy végre figyelsz… – Daphne vigyorogva folytatta, kissé kétkedve nézegette Hermione alig összefogott haját. – Szóval, először is, tudod, mit csinált Ron és Finnegan halloweenkor, amikor nem a bálon voltak?

Hermione morcosan megragadta a táskáját, és gyorsan ellenőrizte, hogy minden benne van-e. – Emlékszem, hogy papírgalacsinokat dobáltak az emberekre. Megszidtam őket, és elmentek Hóborcot keresni, hogy vele is ugyanezt tegyék.

– Circe tudja, miért…

– Gondolom, Hóborc rajtakapta őket? – Tudta, hogy a kopogószellem rajtakapta őket, de nem akarta elmagyarázni, honnan tudja. Ginnynek bevallani, hogy titokban csókolózott Dracóval, nehéz volt, de felszabadító érzés is, de még nem volt kész arra, hogy másnak is elmagyarázza. Arról nem is beszélve, hogy titokban kellett maradnia.

Daphne kuncogott.
– Persze.

Hermione illedelmesen elhúzta a száját. Hóborccal soha nem volt könnyű dolga.

A lányok elhagyták a hálótermet, és Daphne folytatta:
– Bosszúból Hóborc talált néhány vödör Filch bűzös felmosóvizét, és teljesen leöntötte őket…

– Jaj, ne! – nevetett Hermione, és rossz hangulata elszállt.

– …és ebben az állapotban Ron megjelenik a táncparketten…

– Ugye nem!

– Úgy nézett ki, mintha vízbe fojtották volna. Először azt hittem, nagyon meggyőző jelmez, de aztán észrevettem, hogy tócsákat hagy maga után. – Itt elhallgatott, hogy kuncogjon. – Na mindegy, odajött hozzám „teljesen átázva, ne felejtsd el” és azt állította, hogy szándékosan öntötték le vízzel, hogy illeszkedjen a jelmezemhez, és felkérhessen táncolni. Vagyis, valahogy illettünk egymáshoz, de bűzlött, mint egy koszos felmosó.

– Ügyes, Ron – viccelődött Hermione, amikor a lányok elhaladtak egy pletykáló szerzetesekről készült portré előtt.

– De végül mégis táncoltam vele, és kiderült az igazság Hóborcról. Még soha életemben nem találkoztam senkivel, aki ennyire megnevettetett volna. Őrületes!

– Ez Ron – értett egyet a lány. – Ő és Harry együtt igazi fenyegetés, ha jó kedvük van.

– Hát, az meg egy másik dolog…

– Hát itt vagytok! – szakította félbe Ginny hangosan a terem másik végéből, amikor a lányok végre megjelentek a Nagyteremben.

Hermione észrevette, hogy Ginny Harryvel, Ronnal és Lunával ül a Hugrabug asztalnál. Megbökte Daphne-t, bólintott a barátai felé, és meghívta őket.
– Üljetek ide hozzánk!

Daphne egy pillanatig habozott, általában Tracey Davis és Millicent Bulstrode mellett ült a Mardekár asztalnál reggelizni, de a tekintete Ronra esett. Ron odacsúszott, hogy helyet csináljon neki maga mellett, és lelkesen intett, hogy üljön le.

– Oké – bólintott Daphne egy halvány mosollyal.

A lányok elindultak a hosszú asztal végéhez, Hermione Ginny mellé ült, Daphne pedig vele szemben, Ron mellé.

– Szia! – mondta Ron Daphne-nak, a szemét rá szegezve.

– Szia! – válaszolta a lány, és a pirulás elöntötte az arcát.

– Jó reggelt mindenkinek! – köszöntötte Hermione.

– Reggel, Hermione! – válaszolta Harry, gyanakodva nézett rá. – Hiányoztál tegnap.

– Mindenhol kerestelek – duzzogott Ginny. – Még Lunát is megkértem, hogy törjön be a Hollóhát-tornyába.

– Butaság, Ginny – válaszolta Luna nyugodtan. – A Hollóhát közös szobájába bárki bemehet, aki elég okos ahhoz, hogy megválaszolja a kapun lévő találós kérdést.

Senki sem merte vitatkozni a volt Hollóhátas lánnyal. Hermione inkább magyarázkodni kezdett:

– Nem éreztem jól magam. Leginkább a szobámban maradtam és aludtam.

– Tényleg nagyon korán lefeküdt – erősítette Daphne.

– De lemaradtál a szombat este legjobb részéről, Mione – tiltakozott Ron, szájában félcső kolbásszal. – Harry és én táncoltunk.

Hermione felhúzott szemöldökkel Harryre nézett, aki vigyorogva válaszolt, és táncolást imitált valakivel, mintha bálteremben lennének.

Daphne megszólalt:
– Ezt akartam mondani neked úton idefelé.

– Jaj, tényleg? – Hermione nevetett, miközben lekvárt választott a pirítósára.

– Lemaradtál róla – ugratta Harry. Aztán nagyon komolyan közölte: – Ginny dühös volt Ronra, mert elrabolt tőlem. Teljesen féltékeny. Testvér rivalizálás, tudod?

– Nem igaz! – tiltakozott Ginny felháborodva, és egy kis tojást dobott a barátjára.

– De igen.

– Én inkább aranyosnak találtam – szólt be boldogan Luna.

Harry csintalanul megnyugtatta: – Nem kellett volna aggódnod, Gin. Ron pocsék partner volt.

– Hé! – tiltakozott Ron hevesen.

Daphne megnyugtatta:
– Szerintem remek voltál.

Ron megnyugodva a villájának végére tűzött egy kis kolbászt, és a lány szemérmesen kuncogott, majd finoman beleharapott.

Ez az a Daphne Greengrass, akit ismerek? – tűnődött Hermione zavartan. Barátnője alig hasonlított arra a lányra, akit egyszer a kollégiumi fürdőszobában talált, miközben a háború következményeitől szenvedve hányt. Igazán zseniális ötlet ez a „házak közötti összetartás elősegítése”. Ha a diákok étkezés közben keveredhetnek, mindenki bárkivel barátkozhat, és ezzel egyidejűleg lebontódnak a házak közötti elitizmust előidéző korlátok. Hermione Luna felé pillantott, aki a tányérján egyfajta falfestményt készített heringből és pirítósból. A gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a gyufásdobozon, a

– Ti ketten undorítóak vagytok – szólt be vidáman Ginny, és ezúttal egy második darab tojást dobott Ronra és Daphne-ra. – Imádnivalóak, de undorítóak.

– Se nem olyan rosszak, mint te és ő! – tiltakozott hevesen Ron, és ujját először a nővérére, majd Harryre mutatta. Daphne illedelmesen elpirult.

Ginny a reggeli baglyokkal érkezett a Reggeli Próféta példányával megütötte Ron fejét. Luna nagy, halvány szemeit Ginnyre fordította, és komolyan tanácsolta:
– Tisztelettel kell bánnod az újságpapírral, Ginny. Apu mindig azt mondja, hogy ha rosszul bánsz a hírekkel, akkor rossz híreket kapsz.

– Ugyan már – gúnyolódott Ginny, de nem ütötte meg újra Ront az újsággal.

A reggeli órákra szólított a csengő, és mindenki sietve befejezte, amit a tányérján talált. A tanári asztal már szinte üres volt. Ginny megcsókolta Harry arcát, majd Lunával együtt elindult a bájitaltan órára. Daphne is elszaladt a jóslás órára, így Harry, Ron és Hermione egyedül maradtak a Hugrabug asztal végén.

– Jobb, ha megyek – javasolta Harry.

– Csak még egy percet? – kérdezte Hermione könyörgőn. Ron furcsán nézett rá; általában Hermione még a csengő előtt kirohant a teremből. – Hiányoztok – ismerte be. – Úgy érzem, mintha már egy örökkévalóság óta nem lettem volna kettesben veletek.

Harry mosolya lassan eltűnt az arcáról, miközben próbált visszaemlékezni, mikor voltak utoljára csak hármasban. Ron szólalt meg:
– Azt hiszem, amikor Hagridhoz mentünk, de akkor… Hagrid is ott volt, azt hiszem…

– Van még valaki, akit már rég nem láttam.

– Tegnap kerestünk, Hermione – mondta Harry, ugyanolyan gyanakodva nézve rá, mint korábban. – Hol voltál?

– A bájitaltan esszémet írtam, aztán aludtam. Mondtam, hogy nem érzem jól magam. – Aztán, hogy ne kérdezzen tovább, megkérdezte: – Mit írtál a három bájitalról, amelyekben üröm infúziót használnak?

– Élő halál ital, eufória előidéző elixír és zsugorító oldat – sorolta Harry jóhiszeműen, bizonyítva, hogy tényleg megírta a dolgozatot.

– Ó, jó. Te is megcsináltad, Ron?

– Öö, igen – válaszolta Ron meggyőzően.

Hermione a csuklóján lévő karkötőre pillantott megerősítésképpen, majd kihívóan felvonta a szemöldökét.

– Ron, miért vettél nekem egy karkötőt, ami jelzi, ha hazudsz, és aztán hazudtál?

Ron felnyögött.
– Miért vettünk neki karkötőt, Harry?

– Nem hiszem, hogy szüksége volt a karkötőre, haver. Tudod, hogy Hermione milyen a házi feladatokkal. Ráadásul egy hülye hazugság volt.

– Őszintén szólva, elfelejtettem az esszét – ismerte be Ron. – Más dolgok jártak a fejemben.

– Hadd találjam ki – viccelődött Hermione, csak úgy tett, mintha komolyan gondolkodna. – Daphne Greengrass? Végre összeszedted a bátorságod, hogy randira hívd?

– Nem tehetem!

– Két hét múlva megint Roxmortsba megyünk.

– Nemet fog mondani. Túl jó nekem, csak kedveskedik nekem…

– Ugyan már, Ron, ne legyél buta. Nyilvánvaló, hogy beléd van zúgva.

Egy pillanatra álmodozó kifejezés jelent meg Ron szemében.
– Tényleg?

Harry a kezeivel Ron arcába intett, és ő azonnal visszatért a valóságba. Hermione felhorkant. – Remek lány… csak egy kicsit bizonytalan, mert tisztavérű, és a háború után a Mardekár házba került, meg minden, de…

Ron szája tátva maradt.
– A Mardekárban volt?

– Nem tudtad? – kérdezte Harry zavartan.

Ron megdöbbent arca mindent elárult.
– De olyan… kedvesnek tűnik?

Harry nevetett.

– Kedves is – erősítette Hermione. Egy pillanat múlva úgy érezte, hozzá kell tennie: – Kivéve ma reggel, amikor úgy ébresztett, mint egy boszorkány.

Harry körülnézett, majd elkezdte összeszedni a holmiját.
– Mennünk kell, még elkésünk.

Amikor a három diák a vállára vetette a táskáját, Hermione végre alkalma nyílt gyorsan körülnézni a Nagyteremben. Zavarba ejtette, hogy a teremben maradt diákok többsége valami tiszteletteljes pillantásokkal nézett rájuk. Ez zavarba ejtő, gondolta.

Azt is észrevette, hogy bár érkezése óta nem látta távozni, Draco Malfoynak sem volt nyoma a teremben.

Vajon aludt tegnap éjjel? Ha nem, akkor már két éjszaka nem aludt, emlékezett. Ott lesz az órán! Merlin, ez kínos lesz.

Az első lépcsősoron másztak fel, csak néhány más lemaradó követte őket előre és hátra, amikor Ron megszólalt:
– Hogy nem vettem észre eddig?

– Mit nem vettél észre? – kérdezte Harry.

– Hogy Daphne Greengrass a Mardekár házba jár?

– Mit gondoltál, hova jár?

– A Hollóhátaba.

– Most már a Hollóhátba jár – emlékeztette Hermione.

Ron egy pillanatig elgondolkodott, majd megkérdezte:
– Hogy nem vettem észre eddig?

– Mert a Mardekárban van? – javasolta Harry szárazon, és Hermionéra nézett.

– A fenébe, igazad van. – Ron befordult a második emeleti folyosóra, míg Harry és Hermione fel akartak menni még egy lépcsőn. – Ti nem jöttök?

– A mardekárosoknak és a hollóhátasoknak átváltoztatástan vannak – emlékeztette Hermione.

– Ó, igen. – Ron egy pillanatra zavarodottnak tűnt. Egy pillanatra tényleg olyan volt, mint régen. – Igen – ismételte. – Akkor viszlát.

– Ron, gyere velem a könyvtárba a gyógynövénytan után – mondta Hermione gyorsan, mielőtt Ron elfordulhatott volna. – Segítek az esszédben.

Ron megkönnyebbülten nézett rá.
– Te csodálatos vagy, Hermione.

Hermione titkos mosollyal válaszolt.
– Nehogy Daphne hallja, hogy ezt mondod.

Ron sietve elindult az órára, mert már késésben volt. Harry és Hermione most tényleg elkésnek. Ellentétben McGalagony professzorral, aki az első emeleten tartotta az óráját, Buchanan professzor a hatodik emeleti termet részesítette előnyben az átalakítás óráihoz.

– Nem válaszoltál a kérdésemre – emlékeztette Harry, miközben felmentek egy újabb lépcsőn. – Hol voltál tegnap? Nem voltál a Tekergők térképen. A térkép nem hazudik.

– Ó, nem? – próbálkozott a lány. – Biztos nem figyeltél elég figyelmesen.

– Hermione – ragaszkodott Harry komolyan –, te az egyik legjobb barátom vagy, hét éve ismerlek, sőt, több hónapig egy sátorban is laktam veled. Tudom, mikor hazudsz. Még a karkötődre sem kell néznem.

– A karkötőm ellenem fordult! – kiáltotta, és árulást színlelve dühösen nézett rá. A kövek valóban feketére váltak a hazugságától.

– Komolyan beszélek, Hermione.

– Én is – felelte komolyan. – Sajnálom, Harry – igazad van, igazságtalan voltam. Sok mindent meg kell magyaráznom neked, és az óra előtt nincs elég időnk rá. Elmondom, de ma már nem fog menni. Megbízik bennem?

– Persze, hogy bízom benned. De aggódom érted.

Fáradtan sóhajtott. Ma különösen merevnek érezte magát, minden mozdulatnál lángoltak az ízületei. Komoly erőfeszítésbe került, hogy felmászott a hat emeletet.
– Nincs mitől tartanod, csak egy nagyon hosszú történet.

Harry homlokát ráncolta.
– Ez egyáltalán nem nyugtat meg.

– De muszáj, már így is késésben vagyunk.

Az utolsó csengő pont akkor szólalt meg, amikor a hatodik emelet lépcsőjének tetejére értek. Buchanan professzor már bezárta az ajtót, amikor a tanterembe értek.

– Elnézést – mentegetőzött Harry mindkettőjük nevében, és a leghátsó sorban lévő egyetlen szabad helyre siettek.

– Potter, Granger, kedves, hogy csatlakoztatok – köszöntötte őket a professzor szigorú mosollyal. – Ahogy mondtam: felelet.

Az osztály felnyögött.

Jaj, ne… gondolta Hermione csüggedten. Az asztala pont Malfoy és Zabini mögött volt. Tényleg egész órán a háta mögé kell bámulnom?

Nem tudott koncentrálni a dolgozatra. Minden erejével igyekezett figyelmen kívül hagyni Draco közvetlen jelenlétét, de a térdében lüktető fájdalom is elvonta a figyelmét, és folyamatosan összeszorította a fogait. Egyik pillanatban a haját összetartó gumiszalag elpattant a nyomástól, és a hajuk ijesztően szétrobbant. Mire összegyűjtötték a dolgozatokat, teljesen kimerültnek érezte magát, és csendesen megjavította a hajgumiját.

A dolgozat után előadás következett, amelyre ugyanolyan nehéz volt koncentrálni. Az egész óra alatt Harry gyanakvó pillantásokat vetett rá, míg Hermione egyenesen Draco platinaszőke fejének hátsó részét bámulta.

Nos, nem csak a fejét… a nyakának hátsó részét is bámulta, ahol a haja két ezüstszőke tincskében hullott le… a gőgös vállainak vonalát és karcsú hátát… vagy a hosszú, karcsú ujjaira… ujjaira, amelyek mintha kifejezetten zongorázásra lettek volna teremtve… és arra, ahogy a tollat fogta, és folyékony mozdulatokkal kalligrafikus betűket írt az asztalán lévő pergamenre… hol tanult ilyen elegánsan írni?

Aztán, mintha egy zsák galleont vágtak volna az arcába, rájött: szerelmes vagyok Draco Malfoyba.

Harry oldalba bökte, és suttogva kérdezte:
– Miért nem jegyzetelsz?

– De, jegyzetelek – sziszegte, és összeszedte magát. Elárulva magát, dühösen pillantott a karkötőjére, amely ismét elsötétült, jelezve, hogy hazudott. Harry morcosan nézett rá. Majdnem megesküdött volna rá, hogy Draco halkan kuncogott, bár nem fordult meg.

Kényszerítette magát, hogy a tanóra hátralévő részében koncentráljon, és hatalmas megkönnyebbüléssel rohant ki az osztályteremből az óra végén, hogy elinduljon a gyógynövénytan órára. Még nem volt kész arra, hogy szembenézzen Dracóval, és a szíve félelmében megdobbant, amikor eszébe jutott, hogy aznap este prefektusi feladata van vele.

Harry utána rohant, a könyveit a táskája helyett a karjában tartva, hogy utolérje.
– Miért sietsz ennyire?

– Nem akarok elkésni a gyógynövénytan óráról – válaszolta meggyőzően. Örült, hogy mivel nem volt teljesen hazugság, a karkötője nem váltott színt. Nem hiszem, hogy most képes lennék Draco szemébe nézni anélkül, hogy teljesen elpirulnék.

– Miért vagy ilyen vörös?

Remek.

– Miért van az az érzésem, hogy valami nagyon fontosat titkolsz előlem? Talán Ron nem vette észre, mert túlságosan lefoglalja Seamus vagy Greengrass, de Ginny állandóan úgy tűnik, mintha valami fontosat akarna elárulni. Mindig az utolsó pillanatban fogja vissza magát, pont mint másodikban, amikor megpróbált elmondani nekünk a Titkok Kamrájáról.

Szegény Harry, szimpatizált Hermione. Ehhez hasonlítja az én helyzetemet? Egy baziliszkusz, aki terrorizálja az iskolát? Gondolta, hogy a múltja miatt biztosan van pár paranoiája.

Ron csatlakozott hozzájuk a második emeleti folyosón, miután megvárta őket. Harry folytatta: – Aztán a Tekergők térképe szerint mindenhol ott vagy a volt mardekárosokkal, mint Malfoy, Nott és Greengrass. Úgy érzem, alig látlak, kivéve az órán, és most is annyira el voltál foglalva, hogy még jegyzetet sem csináltál! Hermione. Te mindig jegyzetelsz. Támogass, Ron!

– Mit kellene alátámasztanom?

Harry visszafordult hozzá.
– Ha bajban lennél, elmondanád, ugye?

– Ó, Harry – sóhajtott a lány, bosszúsan. – Igen, rendben. Gyere velem és Ronnal a könyvtárba óra után, és mindent elmagyarázok, megígérem.

A gyógynövénytan órákon sikeresen elkerülte Dracót. Még Theo is békén hagyta, bár többször is ránézett, ami felkeltette a kíváncsiságát. Draco pedig úgy tűnt, mintha szándékosan kerülné, ami furcsa módon aggasztotta.

Biztosan ő sem akar feleségül venni – következtetett Hermione, és meglepődött, amikor váratlanul egy kis sajnálat fogta el a gondolatra.

feltöltötte 2025. Aug. 30. | Nyx | hozzászólások: 0