34. fejezet
Tisztavérűek és megsértett egók

Hermione úgy döntött, hogy csodálatos dolog, hogy a Hollóház-torony nyolcadik évfolyamos lányhálóterme üres volt, amikor visszatért Roxmortsból, mert a pánikroham, amely Narcisszával való találkozása alatt fenyegette, elöntötte abban a pillanatban, amikor becsukta az ajtót. Csámpás egy pillanat alatt mellé szaladt, és a lába közé bújt – és amikor Hermione sírva a földre rogyott, a macska ragaszkodott hozzá, hogy az instabil ölében helyezkedjen el, annak ellenére, hogy ez biztosan nem lehetett kényelmes számára.

Nem tudta, mennyi ideig kuporgott az ajtóhoz húzódva, de amikor Hermione végre visszatért a valóságba, a ruhájára tapadt hó vékony, nedves foltként olvadt el a sötétkék szőnyegen. Felállt – Csámpás tiltakozóan felnyávogott –, levette a nedves ruháit, és a kandalló mellé tette őket száradni. Miután felöltözött valami meleg és kényelmes ruhába, megpróbálta a kandalló mellett felmelegíteni a fagyos lábujjait. Ez jobban tetszett a macskának, aki hamarosan egy szőrös, vörös kerék formájára gömbölyödött a lány mellé, elégedetten, hogy gazdája már nem szenved.

A lángok vörös, narancssárga és sárga nyelvekkel nyaldosták a mennyezetet. Hermione hipnotizáltan ült a szőnyegen, és a tűz melegétől átitatva nézte, ahogy táncol. Időnként megsimogatta Csámpás szőrét, mire macska néhány lustán dorombolással válaszolt, majd újra elaludt.

Nehéz volt elhinni, hogy alig pár órával ezelőtt beleegyezett, hogy feleségül megy Draco Malfoyhoz, még ha feltételekhez kötötte is. De ez nem igazi házasság lesz. Csak névleges kapcsolat, egy eszköz a cél eléréséhez…

Őszintén, Hermione, ha muszáj volt… ha valakinek kellett lennie…

Elmerülve gondolataiban, nem tudta, mennyi idő telt el, mire a hálószoba ajtaja végre kinyílt. A szokásos zaj és zűrzavar helyett, ami általában a kollégium lakóinak bármely kombinációját kísérte, a betolakodó csak állt az ajtóban.

Csend, majd:
– Jól vagy, Hermione?

Megfordult.
– Igen, Daphne, köszönöm. Jól érezted magad Roxmortsban?

– Igen.

Az ajtó bezárult a szoborszerű lány mögött, és Hermione hallotta, ahogy a barátnője leveszi a cipőjét az ajtó előtt, majd odajön és leül mellé a kandalló elé. Néhány pillanat telt el, mire valamelyikük megszólalt.

– Ron és én úgy döntöttünk, hogy járni fogunk. Kizárólag egymással.

– Ez csodálatos – gratulált Hermione őszintén.

– Hát, ööö… vegyesek az érzéseim – ismerte be a másik lány. – Még titok.

– A szüleid miatt.

A boszorkány bólintott.

Hermione Dracóra és a szüleire gondolt. Annak ellenére, hogy tavaly májusban bátran megmentette Harry életét, Narcissa Malfoy továbbra is büszke és elítélő maradt. Hermione még nem találkozott Luciusszal, de gyanította, hogy ő sem lesz túl kedves. Hangosan elgondolkodott:
– Milyen lehet tisztavérűnek lenni?

Daphne vállat vont.
– Ez… csak az életem. Ahogy neveltek. A szüleim egyértelművé tették, hogy a bátyám, a nővérem és én a vérünk tisztasága miatt a varázsló Nagy-Britannia felsőbb osztályába tartozunk – úgy, mint az arisztokrácia, gondolom –, de egyébként normális gyerekkorom volt. Néhány régi családban még pár generációval ezelőtt is elrendezett házasságok voltak, de a Greengrassék már több mint száz éve nem csinálnak ilyet. – Daphne elgondolkodva nézett, mintha nem tudná, hogyan fogalmazza meg. – Nem tudom, hogyan írjam le.

Hermione elhúzta a szemöldökét.
– Ha a családod ennyire modern, miért neheztelnek arra, hogy Ronnal jársz? Hiszen a Weasley-ek is a Szent Huszonnyolc tagjai.

Daphne hitetlenkedve bámult.
– Te tudsz a Szent Huszonnyolcról?

– Egy könyvben olvastam.

– Nos, igazad van, a Weasley-ek technikailag tiszta vérűek voltak… de most már mindannyian vérárulóknak számítanak.

Hermione gúnyosan felnevetett:
– Ugye nem hiszel benne?

– Dehogy hiszek – szakította félbe gyorsan Daphne. – Ron remek srác. Sőt, csodálatos. Vele úgy érzem, hogy a szépség nem olyan fontos, mint ahogy korábban hittem. Mintha már így is elég szép lennék. Merlin, ez olyan érzelgős.

– Igen, az – értett egyet Hermione unottan, majd megjegyezte: – De nem hánytál.

– Már több mint egy hónapja.

– Ez csodálatos.

A lányok ismét elhallgattak. Hermionénak úgy tűnt, hogy barátnője sugárzik, akárcsak a kandallóban táncoló lángok.

– A szemem csal, vagy tényleg láttalak téged és Dracót együtt Roxmortsban?

A szíve mintha szaltót csinált volna a helyén. Idegesen hazudott:
– Ó, igen, prefektus körút.

Visszanézett a válla felett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a szoba még üres, majd közelebb hajolt és megkérdezte:
– Mit csináltatok valójában?

Meglepődve ismételte:
– Már mondtam. Prefektusok voltunk.

Daphne megrázta a fejét.
– Padma ma randin volt. Ha neki, mint prefektusnak nem kellett Roxmortsban szolgálnia, nem hiszem, hogy neked kellett.

Hermione vállat vont, annak ellenére, hogy mindketten a kandalló előtt ültek, hideg tőr szúrt át.

A volt mardekáros hátradőlt, hogy megfigyelje barátnőjét, amikor rájött, hogy nem fog magyarázatot kapni.
– Semmi baj, ha nem akarsz beszélni róla. Nem akarok a dolgaitokba beleavatkozni, főleg nem az övébe. Draco nagyon hűséges azokhoz, akiknek hűséget fogadott, de az érzelmeit is magában tartja. Nehéz megérteni.

Nem viccelsz, gondolta Hermione szárazon.

Daphne vigyorogva folytatta az ugratást:
– Mindig is azt hittem, hogy közted és Theo között van valami.

Hermione határozottan visszavágott:
– Nem érdekel Theodore Nott.

Nevetve barátnője megerősítette:
– Ne aggódj, tudom. Csak meglepő ez a barátság, ennyi az egész – te és Draco. Csak barátok vagytok, ugye? Vagy van valami más, amit tudnom kéne?

– Ha ennyire aggódsz amiatt, hogy Ron nem lesz elfogadott a viszonylag engedékeny tiszta vérű családodban, miért gondolod, hogy a Malfoyok jobbak lennének? Különösen velem.

Daphne közelebb csúszott barátnőjéhez, szeme tágra nyílt.
– Arra célzol, hogy valami van közted és Draco között?

– Dehogyis – nevetett Hermione.

– Igen. – Daphne kissé leeresztettnek tűnt, de úgy is, mintha már régóta számított erre a válaszra. – Igazad van, persze. A Malfoyok soha nem engednék. De mégis furcsa barátság… épp olyan furcsa, mint a miénk, ha nem furcsább.

– Nem hiszem, hogy a mi barátságunk furcsa lenne.

Daphne vállat vont.
– Ahogy a Teszlek egyszer kijelentette: „A Mardekárban találod meg igaz barátaidat”. A baj csak az, hogy már nem vagyok ebben olyan biztos, még soha nem voltam olyan boldog, mint a Hollóhátban, bár Pansy még mindig megnehezíti a dolgomat. De legalább még ott vannak Tracey és Millie.

Hermione felhorkant.
– Nem hiszem el, hogy még mindig nehezen viseli.

– Pansynek nehéz volt a hurabugban – védekezett Daphne félszívvel.

– Butaság!

A másik lány ránézett.

– Nézd meg Ront – folytatta Hermione. – Ron, utálom ezt mondani, de valójában kissé kifinomultabb lett a Hugrabugban. Sakk és filozófia! Még a házi feladatát is egyedül csinálja! – Hermione eszébe jutott a reggel, amikor megkérdezte Rontól, hogy megírta-e az esszéjét, mire a fiú azt válaszolta, hogy már rég megcsinálta. Hermione megnézte a karkötőt, amit a fiúk adtak neki születésnapjára, és rájött, hogy Ron igazat mondott. – Arról nem is beszélve, hogy most először van egy barátnője, akit tényleg kedvelek.

Daphne elmosolyodott.
– Ha te mondod, akkor biztosan így van, hiszen te ismered őt a legjobban, talán Potter után.

– Ron tisztában van azzal, hogy a szüleidnek problémájuk lehet azzal, hogy ti ketten járnak?

– Azt mondja, nem érdekli – válaszolta Daphne, de bizonytalannak tűnt.

Hermione büszkeséggel töltötte el a régi barátnője iránt.
– Ez Ron. Mindig is bátor volt, nem úgy, mint Harry, hanem egy hétköznapibb fajta bátorság. Soha nem felejtem el az első év végét, amikor egy óriási sakktábla előtt álltunk, és ő feláldozta magát értünk…

Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó, és Hermione elhallgatott. Padma és Sue tolakodva léptek be, hangosan vihogva és nagy zajt csapva.

– Később elmesélem – ígérte Hermione, mivel barátnője érdeklődve hallgatta a történetet. Daphne vonakodva bólintott.

– Ó, Merlin, Hermione, Daphne! Ezt hallanotok kell! – ragaszkodott Sue.

Padma újabb kacagással kezdte:
– Szóval Anthony Goldstein és én ma együtt mentünk Roxmortsba…

.

.

Hétfőn Hermione szürreális érzéssel ébredt, mintha az egész hétvégét csak álmodta volna. Egy pillanatig azt hitte, hogy valóban csak a képzelete játszott vele: a találkozás Narcisszával, és az, hogy feltételesen eljegyezte magát Dracónak. De, amikor a tükörbe nézett, Lisa varázslata még mindig hatott a haján, és kénytelen volt beismerni, hogy mindez valóban megtörtént.

Hogyan folytathatná a mindennapi rutinját úgy, mintha semmi sem történt volna? Úgy tűnt, minden rossz, más. A valóság valahogy megváltozott. Megvárta, hogy szobatársai felkeljenek, mielőtt lement reggelizni, mert nem volt kész arra, hogy egyedül szembenézzen a Nagyteremmel.

Röviddel ezután megérkezett a baglyok által hozott posta – és Hermione kezdeti örömére megkapta az első választ a több alkimistának küldött leveleire. A fáradt Oriental Bay baglyot sietve levette a narancslé kancsójáról, és felbontotta a levelet. A madár azonnal elrepült, hogy friss levegőt szívjon a baglyok házában.

A válasz nem pergamenre, hanem papírra volt írva.

Kedves Granger kisasszony!
Az Ön egyedi helyzete rendkívül érdekes.
Mint talán nem tudja, a jelenleg tanított alkímiai elemi rendszer eredetileg egy perzsa, Jabir ibn Hayyan által lett kidolgozva, aki szerint négy elem létezik, plusz a higany és a kén. Később egy svájci alkímista, Paracelsus, Arisztotelész modellje alapján hozzáadta a sót.
Szülőföldemen, Tibetben, az ötödik elem a tér. Ez az öt alapvető prana (britek számára ezek az életenergiák) a szilárd dolgokat (föld), a folyékony dolgokat (víz), a pusztító dolgokat (tűz), a mozgó dolgokat (levegő) és a mindennapi életünkben nem jelen lévő dolgokat (tér) képviseli.
A tankönyve hasznos lehet. A jelenlegi kellemetlenségeinek megszüntetéséhez valószínűleg az alapismeretekhez kell visszatérnie.
Ldong-Lga Phuntsok

Hermione dühösen összegyűrte a papírt, és durván a táskájába gyömöszölte. Úgy tűnt, a tibeti alkimista elszántan lenézi őt, mintha csak egy gyerek lenne, aki a meghaladó erejével játszadozik, és nem akarja magától megtalálni a problémájára a választ.

A tankönyved segíthet. Mintha még nem lapozgatta volna át számtalan könyvet a válaszért!

A szavak megsértették az önérzetét, de egyben dühösé is tették. Gondolta volna, hogy ez várható, de nem számított ilyen megvető válaszra. A hozzáadott történelemlecke még inkább megsértette.

– Jó reggelt, Hermione! – köszöntötte Harry vidáman, és leült vele szembe a padra. – Készen állsz átváltoztatástanra?

– Egyáltalán nem – morogta, és az első válaszra érzett reménykedés helyét most rossz kedv vette át.

Harry a szokásosnál nagyobb gonddal válogatott a szalonnadarabok közül, óvatosan figyelve Hermione forrongó indulatait. A reggeli nagy részét látszólag duzzogva töltötte, de belül még mindig a leereszkedő levél miatt forrongott.

Reggeli után Harry és Hermione elindultak felfelé az osztályba. Hermione még mindig rosszkedvű és elgondolkodott volt.

– Hermione – szólalt meg Harry lassan –, jól vagy?

Hermione sóhajtott.
– Sajnálom, Harry, rossz passzban vagyok. Nem fair, hogy rajtad töltöm ki. Csak sok minden jár a fejemben.

Harry tekintete, ahogy Hermione észrevette, azonnal a bal alkarjára tévedt, ahol a sötét jel a tanári köpeny alatt rejtőzött.
– Akarsz róla beszélni?

Hermione újabb sóhajtással magyarázkodott:
– Levelet kaptam az egyik alkimistától, akivel kapcsolatba léptem. Nagyon lenézően írt, mintha egy tudatlan gyerek lennék, aki nem akarja megtalálni a kiutat ebből a zűrzavarból.

A kihívást kísérő ismerős szikra felcsillant Harry zöld szemében.
– Segíteni akarok. Akarod, hogy később veled menjek a könyvtárba? Két pár szem jobb, mint egy.

Sajnálattal válaszolt:
– Nem lehet. Padma és Ernie prefektusi értekezletet hívott össze vacsora után, utána pedig őrszolgálatom van.

– Akkor holnap. Hogy bánik veled Malfoy?

– Ó, jól – motyogta.

Harry állkapcája összeszorult, mintha egyszerűen nem hinné neki. Hermione sejtette, hogy válasza nem hangzott túl meggyőzően.

Ahogy elérték az átalakítás terem ajtaját, a férfi figyelmeztette:
– Ne hagyd, hogy kihasználja a helyzetet, Hermione. Nem bízom benne. De kitalálunk valamit, megígérem.

.

.

Az a tény, hogy Ernie és Padma éppen ezt az estét választották a prefektusok gyűlésére, Hermionét végtelenül bosszantotta. Sok dolga volt, amit el akart végezni, és utána még őrködnie is kellett. Ma éjjel nem fog tudni aludni, és nem fog tudni dolgozni a bájitaltan házi feladatán…

– Van még ötletetek, hogyan lehetne fenntartani a diákok morálját? – kérdezte Padma, de Hermione gondolatait az esszé foglalkoztatta, amit szeretett volna írni.

– Még egy iskolai bál? – javasolta reménykedve egy vékony hatodikos hugrabugos.

A fiúk a teremben felnyögtek. Hermione nem tudta nem egyetérteni velük, bár figyelmét még mindig a bájitaltan foglalta le. Mit tudok én a mandragóra-gyógyító főzetről? A nyilvánvalón kívül, ami a második évben történt a baziliszkusszal, persze…

– Talán rendezhetnénk egy vásárt – vetette közbe egy ötödik évfolyamos griffendéles bizonytalan hangon.

Dean Thomas hozzátette:
– Vagy alapíthatnánk valami új klubot?

Ironikus, gondolta Hermione, az a könyv, amit a tiltott részlegről vettem, hogy megismerjem a viperanyelvet, valószínűleg hasznos lenne a baziliszkusz tekintetének pontos hatásainak megismerésében.

– Hermione? Úgy nézel, mintha nem tetszenének az eddigi javaslataink.

Felkapta a fejét, és látta, hogy az egész terem rá figyel. Ernie, aki az imént beszélt, várakozóan nézett rá.

– Ó! Öö, nem – dadogta. – Csak… bocsánat, egy pillanatra elkalandozott a figyelmem.

Elpirult, tudva, hogy nem jellemző rá, hogy figyelmetlenséget mutasson. Egy pillanatra Draco felé pillantott, aki a terem másik végében ült. Megállapodásuknak megfelelően, hogy titokban tartják a dolgukat, nem köszöntötték egymást, amikor megérkeztek a találkozóra. Valójában egész nap nem szóltak egymáshoz, annak ellenére, hogy minden órájuk közös volt. Most a maszkja szilárdan a helyén volt, és a többi prefektussal együtt figyelte a lányt, de ajkán egy lusta mosoly játszott.

– Van valakinek valami hasznos hozzáfűznivalója? – folytatta Padma, és elsiklott a kisebb indiszkréció felett. – Jó, hogy vannak ötleteitek, de azt is tudnunk kell, hogyan valósítsuk meg őket.

Megkönnyebbült, amikor az ülés véget ért, bár Hermione szíve egyre hevesebben dobogott, minél közelebb került a járőrözés ideje. A gondolat, hogy újra három órán át egyedül lesz Dracóval…

– Hermione? Maradnál egy pillanatra, kérlek?

Felkapta a fejét, és abbahagyta a holmijának összeszedését, hogy megnézze, mi az, hogy Ernie várja.

– Ó, persze.

Draco gyors pillantást vetett rá, miközben kiment, és a szeme egy pillanatra a fiúelnökre villant.

Miután a többi prefektus elment, Ernie átment a teremben, és bocsánatot kért:
– Sajnálom, hogy téged választottalak ki. Nem vettem észre, hogy nem figyeltél az értekezletre. Tényleg úgy néztél, mintha valami jobb ötleten töprengnél, és hát, általában a te ötleteid mindig találnak.

– Köszönöm, Ernie, de figyelni kellett volna. Te és Padma nem hívtatok volna össze gyűlést, ha nem lenne valami fontos mondanivalótok.

A diákelnök kényelmetlenül megmozdult, és a szeme az ajtó felé villant, mintha meg akarna győződni róla, hogy még mindig jól záródik.

– Öö, igen, persze. De valójában volt egy második ok is a megbeszélésre.

Hermione homlokát ráncolta.
– Nem értem.

– Kérlek, hallgass végig. Szerettem volna egy pillanatra kettesben maradni veled. Nagyon vonzónak találom a személyiségedet. Ernie arca elpirult, de úgy tűnt, elszánta magát, hogy kimondja, amit gondol. – Arra gondoltam, megengednéd, hogy valamikor elhívjalak valahova?

– Ó!

Hermione, aki hajlamos volt a beszédre, remélte, hogy Ernie több szóval tölti ki a kínos csendet, mert így legalább lenne ideje kigondolni a választ egy ilyen váratlan kérdésre. Ehelyett a férfi reménykedve és teljes megaláztatásra készülve bámult rá.

– Ernie, ez nagyon kedves, de…

A férfi felemelte a kezét, és sietve félbeszakította:
– Nem kell befejezned, amit mondani akartál, felismerem a visszautasítást, ha hallom.

Hermione kínosan visszanézett rá, szája szorosan összezárva.

– Gondoltam, megpróbálom – magyarázta a férfi, láthatóan érezve a köztük lévő feszültséget. – Tudom, hogy Riversszel mentél Halloweenre, de mindenki láthatta, hogy nem lett belőle semmi, és mostanában Dextra Thias-szal jár a hetedik évfolyamból. Megkérdeztem tőle, és azt mondta, hogy te még mindig Ron Weasley-re vagy rákattanva, akit személyesen láttam Daphne Greengrass-szal meglehetősen intim pillanatokban Roxmortsban. Megkérdeztem Ginny Weasley-t is erről, és az arcomba nevetett, amikor azt sugalltam, hogy a bátyja még mindig veled jár, vagy hogy te egyáltalán érdeklődsz iránta. Csak azt feltételezem, hogy Riversnek a volt barátodat használtad kifogásként, hogy visszautasítsd.

– Ron a barátom, nem a volt barátom – javította ki Hermione, hangjában alig leplezett bosszúsággal. Még mindig megdöbbentette, hogy mennyire nyilvánosságra került a rövid nyári románca Ronnal, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy Voldemort bukása után milyen gyakran szerepeltek az újságokban.

A férfi legyintett.
– Lehet, hogy így van, de te elérhetőnek tűntél, és gondoltam, megpróbálom.

Kínos csend telepedett rájuk egy pillanatra. Hogy megtörje, Hermione így szólt:
– Remélem, ez nem befolyásolja a munkánkat prefektusként és diákelnökként.

Ernie azonnal visszavette a szokásos fölényességét, nyilvános arcát (Hermione rájött, hogy a férfi is maszkot visel, akárcsak Draco…), és a szokásos bombasztikus hangján válaszolt: – Természetesen nem. A professzionalizmus erény. Úgy tűnt, rájött, hogy nincs mit mondania, összeszedte a holmiját, és elbúcsúzott:
– Jó estét, Granger!

Egy másodperc múlva elsuhant a teremből.

Hermione megdöbbenve állt a helyén. Minden olyan gyorsan történt! Örült, hogy néhány percig egyedül maradhatott, hogy összeszedje a gondolatait.

Végül összeszedte magát, és rájött, hogy mindenki elmenekült a szobából, anélkül, hogy rendet raktak volna a találkozó után. Pár mozdulattal a pálcájával eltüntette a nedves lábnyomokat, amelyeket azok hagytak ott, akik az üvegházakból jöttek, bezárta az ablakokat, és lekapcsolta a villanyt. Miután végzett, becsukta maga mögött az ajtót…

…és majdnem összeütközött Dracóval, aki a falnak támaszkodott közvetlenül az ajtó mellett.

– Az Agrippa szerelmére! – kiáltotta meglepetten, amikor rájött, hogy csak néhány centiméter választja el őket egymástól. – Mit keresel még itt?

Malfoy egyáltalán nem reagált a kérdésére, csak hideg, üres tekintettel nézett rá.
– Macmillan randira hívott.

A lány zavartan elpirult a friss emlékre.
– Ó, ööö, igen. Igen, így van.

– Mit válaszoltál?

– Nem hallottad?

– Nem.

– Ó. – Elhallgatott. – Akkor honnan tudod?

– Nem kellett hallgatóznom, hogy megtudjam, Granger – vágta rá Draco durván. – A főnök már hetek óta tervezte, hogy randira hív. Aztán megkért, hogy maradj. Logikus volt.

Az irritációja nem tűnt túl finomnak, ami szokatlan volt tőle. Hermione tudta, hogy kétféleképpen válaszolhat: vagy dühös lesz, vagy lenéző. A düh biztosan a griffendélesek módszere lenne. Hányszor robbant ki Ronra az évek során? De mielőtt tudatos döntést hozott volna, már a második lehetőséget választotta.

Mosolyogva ugratta:
– Biztos, hogy nem azért maradtál, hogy lebeszélj a randiról Ernie-vel?

– Granger – sziszegte figyelmeztetőn –, mit mondtál?

– Kinek? – kérdezte ártatlanul.

– Macmillannek, hát persze, boszorkány!

– Nyugodj meg, morcos, nem érdekel Ernie – biztosította a lány szemérmesen. Esküdni mert volna, hogy látta, ahogy a férfi vállai láthatóan ellazulnak. – Amúgy is, miért érdekel?

Egy szempillantás alatt olyan volt, mintha újra felállt volna a szőr a hátán.
– Ugye csak viccelsz? Miért érdekelne?

– Draco…

Szürkéskék szemei olyanok voltak, mint két vihar a tenger felett.
– Mivel kölcsönös megállapodást kötöttünk, nem tartom túlzott kérésnek, hogy addig ne randizz másokkal, amíg mi együtt vagyunk.

A lány felhúzta a szemöldökét.
– Azt akarod, hogy egyáltalán ne randizzak?

– Nem gondoltam, hogy ezt ki kell fejtenem – tájékoztatta gúnyosan. – A muglik nem hűségesek az eljegyzés alatt?

– Ugye tudod, hogy ez milyen hihetetlenül durva? – dühöngött a lány, képtelen fenntartani lenéző magatartását, miután a férfi visszatért a muglik megalázásához.

– Hagyd abba, Granger. Te magadnak csinálod ezt. – Felvette néhány puha, mézes hajszálat, amit Lisa egyenesített meg neki. – Mintha másvalakit akarnál magadhoz vonzani. Nincs elég bajunk anélkül is, hogy még egy piros szarházi barátot is belekeverj a képbe?

– Mi bajod van azzal, hogy egyenes a hajam? – kérdezte.

– Ne mondd, hogy nem vetted észre, hogy többet néznek rád, amikor így csinálod. Nem hiszek neked.

Tényleg nem vette észre.
– Ez…! Ez az egész ötlet teljesen nevetséges!

A férfi elsimította az arcáról néhány szál hajat, és veszélyesen selymes hangon válaszolt:
– Tényleg?

Hermione keresztbe fonta a karját, és elhárította a kezét – ez csak még jobban szórakoztatta a fiút, mint egy macskát, amikor egy egér próbál menekülni a biztos haláltól.
– Nézd, nem tudtam, hogy Ernie randira fog hívni. Nem is beszélek vele annyira.

– Ő és Rivers gyakran beszéltek rólad – árulta el, miközben szorosan a lány szemébe nézett. – Egyszer egyikük biztosan álmodott rólad, mert hallottam, hogy az éjszaka közepén a nevedet mondta…

– Nem mondd! – tiltakozott a lány, undorral és rémülettel egy lépést hátralépve.

– Öt galleont fogadok, hogy Rivers volt – nem, inkább tíz, és ha tévedek, megeszem őket Weasley előtt.

– Arrogáns és elviselhetetlen vagy, és… és nem hiszek neked!

– Már mondtam, hogy éjszakánként szinte egy szemhunyásnyit sem alszom.

– Talán vámpír vagy – gúnyolódott a lány.

– Nem viccelek, Granger.

– Persze, hogy nem viccelsz – vágta rá a lány. – Nem ismernél fel egy viccet, ha meztelenül táncolna előtted, csak egy teáskanna-melegítőben!

Ez volt az utolsó csepp, ami megtörte a feszültséget közöttük. Draco nem válaszolt, hanem megragadta és visszaterelte a sötét, üres tanterembe, ahonnan az imént jött ki.

A kemény kőfalhoz nyomta, érintése kissé durva volt, amitől a lány megborzongott. Ennek ellenére halkan suttogta:
– Igen…

A férfi megszállta a száját, egyik kezével megragadta a nő alkarját, csuklójánál megcsavarta, a feje fölé emelte, és a másik csuklóját is a helyére szorította. Gyorsan a nyakához költözött, és hevesen csókolni kezdte. Szabad kezével megfogta a nő mellét, és gyúrni kezdte.

– Nem szabad… itt… – sikerült kinyögnie.

A férfi megpróbálta lehúzni a blúzát a fejéről, amit megnehezített, hogy még mindig a csuklójánál fogta. Hermione még soha nem látta ilyen vadnak és magabiztosnak. Ez egyszerre ijesztette és izgatta.

Draco a nyakába morogva a rezgés végigfutott a lány testén.
– Nézz rám.

– Valaki… meglát… – ragaszkodott a lány, de elhallgatott, amikor a férfi szája újra az övére tapadt, és végül letépte róla az egyenruháját, így a felső teste csak a pamut melltartója fedte.

– Az enyém vagy – ragaszkodott a varázsló –, legalábbis most.

Mintha valami megszállta volna Dracót, és egy démon váltotta volna fel. Hermione érezte, ahogy a férfi testéből hullámokban árad a vágy.

– Mondd ki! – morogta, miközben a kulcscsontját csókolta, majd lefelé haladt a mellének íve mentén.

– Igen – suttogta újra a lány. Érezte, ahogy a bőre bizsereg az egész testén. A combjai belső része forróságtól égtek, vágyakozva a férfi után.

– Mondd ki!

– A tiéd – adta meg magát, amikor a férfi fogai megcsúsztak a nyakán, és nyögdécselni kezdett. – Most.

Alacsony morgással újra magához vonta a száját, és vakmerő szenvedéllyel csókolta. A lány ugyanolyan hevesen viszonozta, miközben engedett a varázsló támadásának, még mindig visszafogottan, de már nem törődve vele. Draco keze lecsúsztatta a lány egyik pántját a válláról.

Figyelmeztetés nélkül kinyílt az osztályterem ajtaja, és egy hang dühösen káromkodott az ajtóban:

– Merlin lógó heréinek nevében!

Hermione rémülten kapkodott levegő után, amikor Draco hátralépett tőle. Karjaival eltakarta a mellkasát, és megfordította a fejét, hogy megnézze Ront, aki az ajtóban állt, arcán a legmélyebb undor kifejezésével. Harry néhány lépéssel mögötte állt, egyik kezében egy nagy pergamen, a másikban a pálcája, és rémülten hunyta le a szemét, mintha ki akarná űzni a fejéből a két ember képét.

– Lehet, hogy ki kell öblítenem a szememet fehérítővel – morogta Harry.

Hermione érezte, hogy a szégyentől forrósodik az arca, miközben kétségbeesetten kereste az egyenruháját, hogy eltakarhassa magát. Ron undorral teli pillantása szégyentől égette az arcát, Harry pedig úgy nézett, mintha egy mártír lenne, aki tanúja lett a jelenetnek.

– Senki… és tényleg senki nem akarja ezt látni – mondta Ron undorodva, képtelen a lány szemébe nézni.

– Szükségetek volt valamire, fiúk? – kérdezte, felhúzva a gombos ingét, és szándékosan nem nézett a szobában lévő három varázslóra. Draco hallgatott.

– Harry észrevette, hogy egyedül vagy ezzel a szeméttel – magyarázta Ron, és hüvelykujjal Draco felé mutatott. – Eleinte nem akartunk semmit tenni, de hallottunk innen zajt, ami verekedésnek tűnt, és meg akartunk győződni róla, hogy jól vagy.

Figyelmeztetés nélkül az arca dühös grimaszba torzult, és egyenesen Malfoyhoz lépett, karba tett kézzel állt ellensége előtt, és egy szót sem szólva meredten nézett rá. Draco úgy tett, mintha unottan nézelődne, miközben szintén figyelmen kívül hagyta Ront, és ez majdnem sikerült is neki.

– Vigyázz, mit csinálsz, Malfoy – fenyegette Ron halkan. – Lényegében a húgomat bántod.

Draco magas volt, de Ron magasabb volt nála, és a tíz centiméternyi magasságkülönbség félelmetesnek tűnt, ha akarta. Hermione észrevette, hogy Draco kiegyenesíti a hátát, és büszkén emeli az állát, hogy előnyre tegyen szert, volt egy módszere, hogy lenézően nézett le másokra, ami kicsinek éreztette őket. Most is ezt tette.

– Megjegyeztem a fenyegetésedet, Weasley, bár felesleges volt.

Hermione Harryhez fordult, aki még mindig kissé émelyegett.
– Nem volt jogod így követni. Nem érzem magam biztonságban, hanem megsértve, és tudok magamra vigyázni. Ahogy te is jól tudod.

– Aggódtam – védekezett a férfi határozottan. Szeme Draco felé villant, majd vissza barátjára. – Úgy tűnt, ma reggel elvesztetted a reményt. Nem akartam, hogy valami meggondolatlanba rohanj.

– Már tudtad, hogy csókolóztam vele! – kiáltotta a lány, és felemelte a kezét.

– Az nem csókolózás volt – vágott közbe Ron.

– Csitt, Ron.

– Ezért nem akartunk semmit sem tenni, eleinte – sietett Harry, még mindig nehezen merve a lány szemébe nézni. – De ahogy Ron mondta, valami verekedésnek tűnő hangokat hallottunk.

– És hogy találtatok meg minket, Harry? – dühöngött a lány, már sejtve a választ.

Draco közbeszólt:
– Potter a térképével követett titeket?

Harry halkan megkérdezte:
– Elmondtad neki a térképről, Hermione?

– Nem – vágta rá a lány, nem akarta, hogy ő tűnjön bűnösnek. – Az igazságkényszerítő por volt.

Ron arcát elöntötte a düh.
– Azt mondod, hogy ez a görényarcú Veritaserummal itatott meg?

– Nem, Ron, nem ezt mondom.

– De úgy hangzik.

Mély sóhajjal magyarázta:
– Amikor Draco és én Hollóháti irodájábanvoltunk, rátaláltunk, és véletlenül magamra öntöttem egy kicsit. Ezért elárultam néhány titkot, köztük a térkép létezését is. Sajnálom, de nem tehettem mást.

Ron és Harry úgy tűnt, hallották, de egyikük sem válaszolt. Ron elsétált Draco mellől, Harry pedig egyidejűleg közelebb lépett hozzá.

Harry karba tett kézzel állt régi riválisa előtt, és így köszöntötte:
– Malfoy.

– Potter.

Harry egy pillanatig bámulta a másik férfit, köztük a régi ellenségeskedés szikrázott.
– Ne merészelj kihasználni őt! Az egész varázsló-Nagy-Britannia ismeri, hogy a családod régen kihez volt hűséges.

Az enyhe fenyegetés Hermionét meglepte, de eleinte nem tudta pontosan, miért. Egy pillanat múlva rájött, hogy azért, mert inkább Rontól várt volna ilyesmit, nem Harrytől.

Draco vonakodva válaszolt:
– Soha nem bántanám szándékosan Grangert.

– Dehogyisnem – vágta rá Ron a szoba másik végéből.

– Ron – figyelmeztette Hermione, és ránézett, hogy fogja be a száját. – Harry, tudok magamra vigyázni.

– Persze, mert eddig olyan remekül sikerült – gúnyolódott Ron. – Még ha azt is hiszed, hogy Malfoy megváltozott, a régi szokások nehezen múlnak… és a nyálassága a vérében van…

– Ó, menjetek ki! – vágta rá Hermione. – Mindketten!

– Mi? Mi van vele? – dühöngött Ron.

– Draco és én őrködünk.

– Nekem ez nem úgy nézett ki, mint őrködés.

A fiúk nem mozdultak. Harry folytatta a beszélgetést Dracóval, mintha mi sem történt volna. – Hermione olyan nekem, mint a testvérem, Malfoy. Mindkettőtöket szemmel tartalak.

– Sosem fogom megérteni, hogy kerülhettél a Mardekárba – mondta Draco gúnyosan. – A finomság, amit gyakran tanúsítasz, egy teázóban tomboló gorillához hasonlítható.

– Nem finomságra törekszem, nyíltan figyelmeztetlek.

– Figyelmeztetésnek vettem – gúnyolódott Draco.

– Akkor – fejezte be Harry – még találkozunk, Malfoy. Menjünk, Ron.

Utolsó gúnyos pillantást vetve Draco-ra, majd Hermionéra, Ron kiviharzott a teremből.

Harry odalépett barátjához, a vállára tette a kezét, és azt suttogta:
– Légy óvatos! – Aztán ő is eltűnt, és Draco és Hermione ismét egyedül maradtak.

– Sajnálom – mentegetőzött Hermione kényelmetlenül. – Biztosan jó szándékból tették. Csak a kivitelezés volt hibás.

– A barátok nem követik egymást – mutatott rá a varázsló.

Hermione nem tudott mit válaszolni.

Bár még mindig elpirult a zavartól, a fiúk legalább felvetettek egy kérdést, ami egész idő alatt foglalkoztatta: vajon kihasználják-e? Biztosan nem, gúnyolódott magában. Ugyanúgy profitálok ebből, mint a Malfoyok.

Mindazonáltal felemelte az állát, és megkérdezte:
– Tudnom kell: miért én? Miért most?

De Draco nem tudott válaszolni.
– Majd máskor megbeszéljük. Nem akarok éjfélig őrködni. Menjünk!

A valódi válasz elkerülése bosszantotta, és bár ő és Draco nem sokat beszéltek őrjárat közben, a gondolatait kavargott.

Azt gondoltam, ha úgy kezdek bánni veled, ahogyan az elmúlt években kellett volna, talán végül meggondolod magad…

Az enyém vagy… legalábbis most… mondd ki.

– Jó éjt, Granger! – köszöntötte hidegen a férfi, miután visszatértek a Hollóhát tornyába.

– Jó éjt, Malfoy!

Egy szó nélkül elváltak. Amint elérte a hálótermét, automatikusan pizsamát vett fel.

– Hosszú őrjárat volt? – köszöntötte Padma ásítva, már félig alvó állapotban.

Fogalmad sincs, gondolta Hermione, miközben ágyba bújt, és egy csepp álom sem volt a szemében.

Egy ideig feküdt ébren, a gondolatait zavaros kavargás töltötte el. Hogyan adhatna még többet valakinek, mint amivel eddig megajándékozta Draco? És ha megtenné, tönkretenné magát?

feltöltötte 2025. Aug. 30. | Nyx | hozzászólások: 0