42. fejezet
A Roxfort Expressz

A Roxfort Expressz kéményéből vastag, pókhálószerű füstfelhők törtek elő. Amikor a diákok reggel felszálltak a vonatra, téli köpenyekbe burkolóztak, hogy megvédjék magukat a nyitott peronra hulló hótól. A vonaton levették a felső ruháikat, és csúszós, nedves lábnyomokkal borították be a folyosót, miközben több száz láb taposott, hogy a barátaikkal együtt elfoglalhassák a fülkéket.

Most, öt órával az indulás után, már senki sem gondolt a hóra. Ahogy a vonat dél felé haladt a kontinensen, a hó köddé, majd az angol télhez képest szokatlanul meleg pára lett. Hermione, amint tehette, lecserélte iskolai talárját mugli ruhájára, de továbbra is hosszú ujjú ruhát viselt, hogy eltakarja a „sárvérű” sebhelyet és a Sötét Jegyet, amelyeket egy elmúlt korszak emlékeként hordott magán.

Bár a vonat számos fülkéjéből izgatott nevetés hallatszott, ez semmi sem volt ahhoz képest, amire Hermione az első években emlékezett. Sok diák maradt a kastélyban karácsonyra. Néhányuknak már nem volt családja, ahová hazatérhetett volna.

Felnézett a könyvből, amelyet csendben olvasott, és megfigyelte Ginny fejét, amely Harry vállán pihent. Szája kissé nyitva volt, jelezve, hogy elaludt. Harryt ez nem zavarta, mert épp azzal volt elfoglalva, hogy látványosan veszítsen Ron ellen egy varázsló sakkpartiban.

– Sakk – figyelmeztette Ron, miközben mozgatta a lovát.

Harry előrehajolt a sakktábla felett, és homlokrát ráncolva igazította meg a szemüvegét.
– Hol?

– Pont ott.

– Á.

Ginny megmozdult.
– Mi a baj?

Harry megcsókolta barátnője fejét.
– Semmi. Elaludtál, és én mindjárt elveszítem a játékot.

Ginny álmos szemmel pislogott a sakktáblára, és ásítva javasolta:
– A királynőt F7-re kellene tenned.

– Nem szabad segítened neki – morogta Ron.

– Minden segítségre szükségem van – vágta rá Harry, és a tanácsnak megfelelően mozgatta a királynőjét. Észrevette, hogy Hermione figyeli, és megkérdezte: – Van valami jó terved a karácsonyi szünetre, Mione?

Ó, igen, azt tervezem, hogy feleségül megyek a volt iskolai ellenségedhez – gondolta ironikusan. Hangosan azonban így válaszolt:

– Valószínűleg csendes ünnepet fogok tölteni, persze, kivéve, hogy karácsonykor találkozunk veletek.A tavalyi események után anyu és apu szeretnének egy kis időt kettesben tölteni. Te mit csinálsz? Az egész szünetet az Odúban töltöd?

– Ginny és én azt tervezzük, hogy rendbe hozzuk a Grimmauld teret. Reméljük, hogy a ballagás után már lakható lesz.

Ron tátott szájjal bámult.
– Összeköltöztök?

– Az a terv – válaszolta Ginny tárgyilagosan. – Ó, ne tedd oda a bástyádat, Harry… ááá!

– Sakk-matt – mondta Ron önelégülten.

Amíg a fiúk újra felállították a táblát, és Ginny felkészült egy új játszmára a bátyjával, Hermione halkan megkérdezte:
– Ron, hol van Daphne?

A férfi homlokán aggodalom és zavarodottság keveredett, amikor válaszolt:
– Furcsa, de szerintem kerül engem.

– Búcsút mondtál neki? – Amikor barátja nemet intett a fejével, Hermione folytatta: – Szerintem meg kéne keresned. Nem úgy tűnik, de valójában nagyon érzékeny lány. Szerintem zaklatott, de nem feltétlenül miattad.

– Akkor mi miatt?

Hermione megrázta a fejét. Nem volt joga elárulni Daphne titkát.
– Nem tudom, de szerintem menned kéne hozzá, ha meg akarod tartani.

Ron most már riadtan elpirult, és így szólt:
– Miért nem mondtad korábban? – kirohant a fülkéből, és Hermione elgondolkodott, vajon mit gondolhat Daphne arról, hogy Ron a kopott, elnyűtt pólójában és a kissé rövid nadrágjában találta.

Harry és Ginny Hermionéra néztek, majd egymásra.

Hermione nem törődött velük, és visszatért a könyvéhez, Ginny pedig pajkosan felajánlotta:
– Akarsz velem játszani, Harry?

.

.

Amikor a bőröndöket leemelték a vonatról, és rendezett halomba rakták a peronon, Hermione hatodszor is ellenőrizte, hogy Csámpás hordtáskájának zárjai biztosan be vannak-e csukva. Türelmesen várta, hogy a vidám elsősök és izgatott szüleik félreálljanak, és engedjék hozzá a csomagokhoz.

Miután végre megtalálta a holmiját, a bőröndjét egy kerekes kocsira tette, Csámpást pedig mellé. Ron még mindig nem bukkant fel, miután elrohant Daphne-hoz, de Hermione mind Harrynek, mind Ginnynek búcsúölelést adott. Mrs. Weasley, aki annak ellenére jött el, hogy gyermekei és Harry már mindannyian elég idősek voltak a hoppanáláshoz – szintén szeretettel ölelte meg őket, Hermione pedig megismételte ígéretét, hogy karácsonykor csatlakozik a családjukhoz.

Éppen készülődött, hogy visszalépjen a korláton a King's Cross állomásra, amikor Theo hátulról odalopózott, hogy meglepetést okozzon neki.
– Ugye nem gondoltad, hogy búcsú nélkül elmehetsz, hercegnőm?

– Theodore – mosolygott, és átölelte a fiút –, remélem, vidám ünnepek lesznek.

– Ó, hamarabb találkozunk, mint gondolnád – válaszolta rejtélyesen a férfi. – De mivel az esküvőd előtt nem látlak többé… gratulálok. A legjobb barátom ugyan egy seggfej, de legalább jóképű.

Hermione egyszerre pirult el és nevetett.
– Azt hiszem, igazad van. Köszönöm. Viszlát!

A férfi bólintott, a legjobb Cheshire macska-mosolyát villantotta, majd egy reccsenéssel eltűnt.

Hermione másodszor is indulni akart, de a szeme sarkából látta, hogy Draco édesanyjával beszélget. Narcissa szája szigorúan össze volt szorítva, és úgy tűnt, megbánta, hogy nyilvánosan találkozott vele, mert a peronon mindenki nagy ívben elkerülte a Malfoy családot.

Mintha érezte volna, hogy a lány rá néz, Draco találkozott Hermione tekintetével, és egy pillanatig visszatartotta a tekintetét. Csak egy rövid biccentéssel fordult vissza anyjához, és ketten elindultak az egyik nyilvános kandalló felé, amely a peron falánál állt, és felkészültek Hop-porral való hazatérésre.

Az az ember lesz a férjem – gondolta Hermione izgatottan, és nem először. A mágikus magomat az övéhez fogom kötni.

Hermione mély levegőt vett, hetedszerre is ellenőrizte Csámpás hordozóját, majd átfutott a korláton, és belépett a mugli Londonba. Haza is tudott volna hoppanálni, de Mrs. Granger ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjön érte.

A vasútállomás zsúfolt és nyüzsgő volt, ahogy szombat délutánokon szokásos, de nem tartott sokáig, mire megtalálta anyját. Natalie hevesen integetett, és a tömeg felett kiáltotta:
– Hermione!

– Anya!

Úgy rohant anyja karjaiba, mintha újra elsős lenne.

.

.

Végül a Grangerék új BMW-je megállt a téglafalú házuk előtt. Hermione szíve megtelt melegséggel, amikor meglátta gyermekkori otthonát, azt a helyet, amelyet egyszer soha többé nem gondolt látni.

Annak ellenére, hogy december 19-e volt, csodálatos volt, milyen szokatlanul meleg volt – főleg a skóciai hideghez képest, ahonnan érkezett, a Roxfortból. Valójában, bár a ház előtti lilaakácot már megmetszették a télre, a ház előtti konyhaablak szélesre volt nyitva, hogy bejöjjön a friss levegőt.

– Ó, és én cowboy vagyok, acél lovon lovagolok…

Natalie halkan kuncogott a tenyerébe, amikor kiszállt az autóból.
– Jaj, ne. Apád megint énekelni próbál.

– Keresnek… holtan vagy élve!

Mindkét nő összeesküdött pillantást váltott, miközben a rettenetesen hamis ének áradt az udvarra és a felhajtóra. Hermione becsukta az utasoldali ajtót, elrejtve mosolyát, és kinyitotta a csomagtartót, hogy elővegye az iskolai holmiját, míg Natalie a hátsó ülésről mentette ki a nyávogó Csámpást.

Még mindig hallatszott Mr. Granger, aki inkább üvöltött, mint énekelt:
– …Cowboy vagyok, az éjszaka az enyém! Keresnek – keresnek – holtan vagy élve!

Hermione és Natalie Todddal a konyhában találták, aki egy régi Jethro Tull-slágerre ringatózott, miközben a mosogató felett egy szűrőedényen átszűrte a főtt tésztát.

– Megjöttünk! – jelentette Natalie.

Hermione épp időben érkezett, mert apja csonttörő ölelésbe borította. Talán egy kicsit tovább tartotta, mint szokott, de a lány nem panaszkodott.

– Mi van a tűzön, apa?

A főzés Todd specialitása volt.
– Tészta articsóka szívekkel és napon szárított paradicsommal. Remélem, éhesek vagytok! Véletlenül túl sok tésztát főztem.

– Éhen halok – erősítette mosolyogva.

A férfi szeretettel megborzolta a haját, amit kislány kora óta tett.
– Nincs jobb az életben, mint két gyönyörű nő társaságában lenni. Szerencsés ember vagyok.

– Elég a hízelgésből – ragaszkodott Natalie, bár láthatóan meglágyult. – Hermione, drágám, terítenél?

– Persze. – Pálcájával intett, a szekrények kinyíltak, és három tányér rendesen elhelyezkedett az étkezőasztalon, majd hamarosan poharak és evőeszközök is megjelentek. Ragyogó mosollyal fordult az ideges anyjához, és bejelentette: – Kész.

Todd hangosan felnevetett.
– Ehetünk!

A vacsora jól indult. Todd főztje szokás szerint finom volt. Natalie érdeklődött Hermione órái után, majd elmesélt egy vicces történetet egy nehéz ügyfélről, aki holisztikus módszerekkel próbálta gyógyítani fájó fogát, végül azonban be kellett adnia a derekát, és gyökérkezelésre szorult. A Grangerék már befejezték a vacsorát, Natalie pedig épp fagyasztott joghurtot vett ki a fagyasztóból, amikor Todd végre rákérdezett:
– Mi lett azzal a Malfoy fiúval?

Hermione azonnal megmerevedett. Tudta, hogy ez a kérdés jön, de nem akart szüleinek elmondani a tervét.

– Nos – dadogta. – Csak essünk túl rajta! Elvégeztem egy kis kutatást… és kiderült, hogy a legjobb megoldás a helyzetünkben valójában a válás.

Arra számított, hogy Todd felrobban, ahogy legutóbb is tette, amikor a lányának kötelességből kötött házasságáról hallott. De, ami történt, az sokkal rosszabb volt. A Granger házaspár csak ült a bársony kanapén, mindketten egy tál fagyasztott joghurtot evett, és üres tekintettel bámulták a lányukat.

– Ööö – mondta Hermione kényelmetlenül.

– Szóval… mi is pontosan a terved? – kérdezte halkan Natalie.

Hermione elvesztette az étvágyát, és csak a félig üres desszertcsészét bámulta az ölében.
– Draco és én karácsony másnapján találkozunk, hogy megbeszéljük a szövetség feltételeit. Ő hatalmas vagyonnal rendelkezik… úgyhogy szerintem a családja biztosra akar menni… hogy minden rendben lesz. – A hangja egyre halkabb lett, ahogy beszélt. Érezte, hogy Todd látszólag nyugodt arca alatt forrong a düh, míg Natalie aggodalma és finom csalódása szinte tapintható volt.

– Hermione – kezdte lassan Mrs. Granger, gondosan megválasztva a szavait –, tudod, hogy apád és én szeretünk, és támogatunk mindenben, amit teszel, még ha nem is értjük mindig teljesen. De ez…

Todd kitört:
– Tényleg átadod magad azoknak a gonosz embereknek?

– Apa! Draco nem gonosz…

– Meséltél nekünk azokról a Malfoyokról! Úgy tűnik, ők testesítik meg a szó minden jelentését.

Hermione hevesen rázta a fejét, és ragaszkodott hozzá:
– Draco sok minden, de gonosz nem. Luciusról és Narcisszáról nem tudok nyilatkozni.

– Hermione, drágám – sürgette Natalie –, már így is olyan gyorsan kellett felnőnöd…olyan gyorsan, kérlek, ne hozd meg ezt a döntést elhamarkodottan.

– De átgondoltam! Szinte minden válasz, amit kaptunk, több szakértőtől is, azt mondja, hogy a válás a legjobb megoldás. Nekem sem tetszik, de ez nem változtat a tényen, hogy így van. Meg tudom oldani.

– Már tudjuk, hogy meg tudod oldani, ha muszáj – tiltakozott Mrs. Granger. – Erős fiatal nő vagy, és bármelyik anya büszke lenne rád, ha a lányának nevezhetné. Kérlek, ne hagyd, hogy ilyen hamar elveszítselek.

Hermione érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, de makacsul visszatartotta őket. Alig hallhatóan suttogta:
– Soha nem fogtok elveszíteni, a lánytok vagyok.

– Már egyszer elvesztettünk – emlékeztette Todd.

A szája megkeményedett az emlékre.
– Nincs sok választásom. Reméltem, hogy támogatni fogtok ebben.

– Tényleg? – kérdezte az apja. – Mert nem látom, hogy átgondoltad volna a következő évedet.

Apja jellegzetes heves természete felismerve kissé megkeményedett, és határozottan ismételte.

– Már átgondoltam és Draco is egyetért velem. Ha el kell válnunk, hogy feloldjuk a köteléket, akkor jobb, ha minél előbb meglépjük. El tudod képzelni, hogy a jövőbeli munkaadómnak elmagyarázzam, hogy házas vagyok, de csak még hat hónapig? – Eredetileg Draco szavai voltak, és Hermione meglepődött, hogy ilyen simán ismételgeti őket a szüleinek. – Szóval, ha minél hamarabb meglépjük, akkor várhatunk egy évet, elválhatunk, és úgy tehetünk, mintha mi sem történt volna. A vizsgák után utazgathatok pár hónapig, megnézhetem a világot, aztán új életet kezdhetek, amikor ő és én elválunk…

Amikor ő és én különválunk…

Furcsa üresség telepedett a gyomrába.

– Tudom, hogy azt hiszed, mindent átgondoltál, drágám, de a feleségnek lenni sokkal több, mint amit el tudsz képzelni – próbálkozott Natalie. – Mindketten olyan fiatalok vagytok. Mi ez a sietség?

– Mert nem akarok ezzel foglalkozni, amikor harminc leszek! – kiáltotta. – Most akarom elintézni, hogy vége legyen! Amúgy sem lennék igazán a felesége, anya. Csak jogi értelemben lenne házasság. Alaposan utánajártam. A varázslók házassága nagyon homályos: egy tanú végzi el a szertartást, kimondja a szavakat, és elvarázsolja őket. Nincsenek előírások arra, hogyan kell tölteni az időt a házasságban. Ha nem akarom, nem is kell Dracóval találkoznom.

– Ó, drágám – sóhajtott Natalie, és Hermione úgy érezte, mintha meg sem próbálta volna megmagyarázni magát.

– Nem tetszik – mondta Todd egyenesen.

Hermione felállt, letette a félig megevett fagyasztott joghurtját a dohányzóasztalra, és bejelentette:
– Fáradt vagyok, hosszú napom volt. Felmegyek egy kicsit, és kipakolok a bőröndömből.

A szülei egy szót sem szóltak. Csak újra ránéztek.

Hermione ezt távozásra való felhívásnak vette, megfordult, és menedékbe rohant gyermekkori hálószobájába.

A lépcső tetején megállva Hermione úgy érezte, hallja anyja halkan sírni, míg apja vigasztalja. – Nat, majd kitalálunk valamit… beszéljük rá, hogy gondolja át…

– Mikor működött ez valaha, Todd? A válás egy dolog, de egy kényszerházasság?

Hermione el kellett fordulnia. Bement a szobájába, becsukta maga mögött az ajtót, és depressziósnak, sőt egy kicsit szégyenlősnek érezte magát.

Ők nem értik. Fájdalmas volt ezt beismernie, bár nem is számított másra.

Csámpás már kényelmes gömbölyödött a régi lila-fehér foltokat tartalmazó paplanon, de felnézett, amikor gazdája melléje rogyott az ágyra, és elgondolkodva simogatni kezdte vörös szőrét.

A bőröndje nehéz csomóként állt az ágy lábánál, benne az összes iskolai holmijával. Hermione tudta, hogy ki kellene pakolnia – még két hétig otthon lesz –, de az egész napos utazástól fájtak az ízületei, és az ízületi gyulladás miatt duzzadtak a térdei. Szülei társasága nélkül, ami elterelte a figyelmét, a gyulladt inai különösen eltökélten jelezték, hogy nem hajlandók csendben maradni.

Levetette a zokniját, és ruhában bújt be az ágyba. Csámpás kényelembe helyezkedett a lába mellett, és könnyen elaludt, bár a gazdája még egy darabig ébren maradt.

Azon tűnődött, vajon Draco mit csinálhat most…

Talán a gyerekkori ágyán fekszik, és ugyanazok a fájdalmak gyötrik, mint őt?

Egy pillanatig arra gondolt, hogy ír neki. De nem volt baglyuk, és eszébe jutott, hogy még aznap reggel látta.

Butaság. Butaság, szidta magát. Csámpás kényelmesen nyújtózott, amikor lehajolt, hogy tovább simogassa. Szedd össze magad! Egy hét múlva úgyis látod.

Egy hetet még kibír… nem lesz semmi gond…

Azon az éjszakán a régi ágyáról álmodott a Griffendél-toronyban. De ezúttal egy mosolygós, ezüstszemű valakivel osztotta meg.

feltöltötte 2025. Aug. 30. | Nyx | hozzászólások: 0