17. fejezet
Trükk

Csend.

Az égés gyenge szag volt. A hideg. Hogy Hermione mennyire fázott a saját otthonában. A kandallóból kilépve felmérte a környezetét. Minden a helyén volt. Minden úgy nézett ki, ahogy a tűz után helyreállították. De mégsem volt ugyanolyan.

Már nem volt ugyanaz.

A fejére mért tompa ütéssel visszafordíthatatlanul megváltozott az élete, minden erkölcsi alapjával, gondolatával és szabályával együtt.

Granger mozdulatlanul állt a szoba közepén. Úgy tűnt neki, hogy a legkisebb mozdulatra is minden eltűnt volna, és ő a vadak barlangjában ébred fel.

Óvatosan kifújta a levegőt.

Pukkanás.

A tekintetük találkozott.

Granger nézte, ahogy Pansy összeomlik a látottaktól, a szemei tágra nyíltak a döbbenettől. A következő pillanatban Pansy Granger felé sietett, és szorosan átölelte.

– Te tényleg valódi vagy? – kérdeze Granger rekedten. Érezte, hogy Pansy zokogás közepette bólintott. – Pansyyy…

Egy jajkiáltás hagyta el a lány ajkait. Ujjai szorosan összeszorították barátnője pulóverének anyagát. Hermione olyan erővel kapaszkodott belé, mintha attól félt volna, hogy eltűnik.

– Menjünk – suttogta Pansy. – Aktiváltuk a megfigyelő bűbájt arra az esetre, ha felbukkannál. De nem tudjuk, hogy az aurorok is megtették-e ugyanezt. Vagy…

Granger nem értett semmit. Érezte Parkinson kezét az övén. A barátja megrándult az érintésre. Megragadta Hermione csuklóját, Pansy felemelte, hogy megvizsgálja, és üres helyet talál a gyűrűsujj helyén.

Pansy dühe koleraként terjedt a szobában. Kezeiket szorosan összekulcsolva, a zsupszkulcs segítségével Parkinsonék háza felé indultak.

A kutyák abban a pillanatban morogni kezdtek, amint Pansy és vendége megjelent.

– Assis. – (– Leülni.) A nő csettint az ujjaival, és ülőhelyre parancsolta a dobermannokat, miközben Hermionét a lépcsőhöz vezette. – Klyak!

Azonnal materializálódott előttük a manó. A szemei kitágultak. Összepréselt ajkakkal visszatartott egy átkot.

– Szükségem van rád – mondta Pansy.

Klyak egyszer körbejárta a lányokat, követte őket, ahogy a házban haladtak. Zihálva, nyögve, és a mellkasára szorított kézzel vizsgálta Hermionét tetőtől talpig. Egy igazán ínyenc válogatott káromkodás hagyta el a száját.

Hermione érezte, ahogy Pansy pálcája végigsiklik a hátán, ruhája a következő pillanatban a földre hullott. Itt nem volt szégyen a meztelenség. Parkinson segített neki lefeküdni, majd kezével eltakarta saját száját. A manó egy ujjcsettintéssel megidézett egy kis aktatáskát. Kotorászott benne, végül elővett néhány üvegpalackot.

Ezután kezdődött Hermione számára az egyik legnehezebb pillanat, amikor könnyes szemmel nézte barátját, miközben Klyak felsorolta az összes sérülését. Pansy ajkai megremegtek. Ökleit annyira összeszorított, hogy az ujjpercek kifehéredtek.

Amikor a manó óvatosan megérintette a csípőjét, Granger összeszorította a lábait, és megrázta a fejét.

– Nem, engem nem erőszakoltak meg…

Parkinson elfordult, de Hermionénak sikerült megpillantania az arcán végigfolyó könnyeket.

Eltört a bordája. Megrepedt sarokcsontja. Felrepedtek az ajkai a kiszáradástól. Zúzódások és véraláfutások szerte a testén. Klyak óvatosan kenőcsöt kent a sebeire, és egy bájitalt kínált Hermionénak, hogy igyon.

A lánynak nem volt ereje megszólalni. A tudata egyre homályosabb lett minden, a gyógyszer kezdett hatni. Mielőtt elájult volna, Hermione még suttogott valamit:
– Nem akarok beszélni arról, amin keresztülmentem…

Pansy megfordult és bólintott. Leült mellé, és simogatni kezdte a bokáját. Mintha Granger fázott volna, és fel akarta volna melegíteni.

– Csak nézd meg magad, jó? – tette hozzá Hermione, mielőtt hosszú, gyötrelmes álomba merülne.

Homok. Nap. És hiénák nevetése.

***

Napok óta a haláláról és temetéséről szóló hírek uralták a címlapokat. Még a maffián kívüliek, a közönséges varázslók is elkezdték szétszedni a maradványait.

Ki fogja örökölni a bankot és a vagyont?

Mi lesz az üzlettel?

Átnézték a szennyesét.

Őt ez nem érdeklte. Most éppen leszarta az életet, ahol megszűnt létezni. Jelenleg csak a bűnözők világában létezett. Elrejtve mindenki elől. Még a saját családja elől is.

Tegnap Leon bejött a bankba, és egy kis üvegcsét tett az asztalra Hermione emlékeivel. Pansy meghívta Leont az otthonába, hiszen csak ő tudott finoman és következmények nélkül behatolni a lány elméjébe.

Malfoy nehezen tudott ellenállni a késztetésnek, hogy megjelenjen barátja küszöbén. Visszatartotta magát attól, hogy meglátogassa Hermionét. Mégis vágyott rá, hogy lássa őt, hallja a lélegzetét, és megbizonyosodjon róla, hogy biztonságban volt.

Azok után, amin keresztülment.

Az előtte lévő fiolát bámulta, és összeszorította az állkapcsát.

Draco mindent látott, ami a sivatagban történt, ha csak távolról is. Látta Chase emlékeit, aki most a bankban volt Steve-vel.

Látta…

Malfoy vett egy mély lélegzetet. Az emlékeket a kezében szorongatva nem tudja rávenni magát, hogy megnézze őket. Nem akarta még egyszer hallani a lány sírását és sikolyait. Istenem, milyen hangosan sikoltozott. Milyen keményen küzdött.

Ami azonban a legjobban zavarta, az a gondolatai voltak. Mi lett volna, ha Draco másképp cselekedett volna? Vajon megváltozott volna az események menete? Mi lett volna, ha elfojtják az érzelmeiket? Elkerülhető lett volna mindez?

Soha nem fogja megtudni. Nem maradt más hátra, mint a találgatás.

Draco az üveg tartalmát egy előtte álló kis tálkába öntötte, és habozás nélkül belemerült ebbe a vad őrületbe.

Minden kezdődött elölről. Aquamarine, a rá irányuló Avada-átok, a menekülés az étteremből, a sarkon való befordulás, és a Vadon.

Egy kibaszott véletlen, ami végzetesnek bizonyult. A sikátorban, ahol Chase-t és Hermionét elfogták, még két mugli volt jelen. A Vadak a hátsó ajtó felé vonszolták őket, és átmentek a másik oldalra, ahol az egyik elrabolt mugli autója parkolt. Miután a tulajdonost bedobták a furgonba, és Imperiusszal megfékezték, a kandalló felé indultak, és utasításokat adtak nekik, hogy merre menjenek. Miután kipakolták a „szállítmányt”, elkezdték levetkőztetni és mindenkiről levenni az ékszereket.

Hallotta a roppanást, ahogy Hermione ujját levágták. Hallotta a lány sikolyát. Nézte, ahogy a lány eszméletlen állapotba került, és nem vette észre, hogy ő egy emlékképben állt, és szorosan markolta a pálcáját.

Draco még sosem érezte magát ennyire teljesen tehetetlennek. Végignézte, ahogy a feleségét megcsonkították, és látta, ahogy Hermione ádázul küzdött a túlélésért, és valahogy sikerült megőriznie a mosolyt a gyötrelmes verseny közepette.

De ő már csak ilyen volt. És itt voltak ők ketten, Chase és Hermione, együtt nevettek a fekete égtakaró alatt.

Milyen kibaszott erős a lány volt.

És milyen lelkileg megviselt most, miután mindent túlélt.

Nagyot nyelt, ahogy eszébe jutott, hogyan rabolták el őt először az emberei. Nem kínálta fel a kifogásokat. A legkevésbé sem. Az az igazság, hogy nem is tudta, hogy Granger volt az, amíg meg nem érkezett, és a saját szemével nem látta ott. Most pedig megvetette magát emiatt. Miután mindent látott, távolabbról szemlélte az első elrablást, és a népét és önmagát a vadakhoz hasonlította.

A kurva életbe!

Elkapta a pillanatot, amikor Akihiro nem tudta megölni a lányt. Draco megvonta a vállát, eszébe jutott a Yukinak tett ígérete. A felismerés, amire rádöbbent, zavarba ejtő volt. A fickó egyszerűen nem tudta megölni Hermionét a varázslatos katanájával. Látszott a feszültség az alkarján, ahogy a kardot a lány torkához szorította, de mintha egy láthatatlan akadály állt volna az útjában.

– Ne!

Draco látta magát a lány emlékeiben. Látta magát, amint berúgta az ajtót, és belépett a szobába, miközben Granger mindvégig az ágy alá bújt. Malfoy elvesztette az önuralmát, és ordított magával, mintha ez valahogy változtatott valamit.

– Vissza! Menj vissza a házba!

És ekkor jöttek a könnyei.

A férfiért.

– Nem. Nem.

Hermione fölött állt, lenézett rá, próbálta kinyújtani a kezét, hogy megérintse az arcát, hogy tudassa vele, hogy ott volt vele. Hogy a lány ne sírjon.

– Ne sírj – suttogta Malfoy, miközben Hermionét nézte, ahogy az ágyon feküdt, az újságot szorosan a mellkasához szorítva.

Egy éles lélegzetvétel, és a visszatért a valóságba. Draco előre pillantott, észrevette Leont. Az asztal előtt állt, kezeit a háta mögött összekulcsolta, és összeráncolta a szemöldökét. Pontosan tudta, minek volt Draco az imént szemtanúja. Ő maga gyűjtötte össze ezeket az emlékeket.

– Klyak szerint még néhány napba telik, mire teljesen felépül – jelentette a consigliere.

Baromság.

Mennyi időbe telik, amíg lelkileg felépül? Draco fontolgatta, hogy kitörli az emlékeit, megszabadítja az átélt borzalmaktól. A tekintete elkalandozott, miközben elgondolkodott.

– Azt mondta Pansynek, hogy nem akarja elfelejteni, ami történt.

Draco szemöldöke megrándult. Összehúzta a szemöldökét.

Őrült nő.

– A következő parancsaid, mester?

Megvonta a vállát, levetve magáról a harag megkeményedett burkát. Gondolatai hűvösek és számítóak voltak. A saját életének talán vége volt, de mindent megtesz, hogy az övé folytatódjon. Elhatározta, hogy Hermionét visszaviszi a félelemtől mentes jelenbe.

– Steve eltávolította a jeleket Chase kezéről? – kérdezte Draco, és válaszul igenlő bólintást kapott. – Akkor kezdjük vele.

Jacket a kórterembe zárták a felépülés idejére, ami egy idős férfihez képest meglepően gyorsan haladt. Steve addig csodálkozott a gyors fejlődésen, amíg Chase dührohamában el nem árulta a véla származását. A gyógyító erejük egy része még mindig ott lappangott ennek a szívós embernek a vérében.

Ahogy Draco a kórházi szárnyhoz közeledett, hallotta, hogy valami összetört. Steve hangja könyörgött Chase-nek, hogy nyugodjon meg és üljön le. Malfoy feloldotta a zárvarázslatot, és belépett a szobába.

Malfoy kitért egy repülő bögre elől, ami valahol mögötte összetört.

– Te! – Chase vádlóan mutatott Draco felé, aki zsebre dugott kézzel állt az ajtóban. – Hol vagyok én? Hol van Hermione?

– Foglalj helyet, Jack – mondta Draco egyenletesen, tovább provokálva Chase-t. Malfoy ekkor határozott, acélos hangon parancsolta: – Azt mondtam, ülj le.

Chase elfordult, és kinézett az ablakon. Sóhajtott egyet, mielőtt leült az ágyra, és erősen megragadta a takaró szélét.

Steve hozott egy széket Dracónak, az ajtó mellé tette, majd meghajolt és távozott.

Malfoy megragadta a széket a hátánál fogva, és Chase ágyához vitte, másfél méternyi helyet hagyva közöttük. Ahogy elhelyezkedett a székben, hátradőlt a háttámlának, és egy pillantást vetett a férfira.

– Elengedlek, ne aggódj.

– Most éppen egy okom van az aggodalomra! Hol van Hermione? – Chase hangja megremegett, amikor a nevét kimondta. Nem találkozott Draco tekintetével. Malfoy mégis elkapta az öreg első könnycseppjét.

Draco lehunyja a szemét, és őszintén válaszolt:
– Biztonságban van.

Ezt hangosan mondta ki, nemcsak Chase-nek, hanem magának is. A fejébe kalapálta az információt. Biztonságban volt.

– Megvetlek téged. Ha te nem lennél…

Jack még mindig kerülte a szemkontaktust. Hideg eső kopogott az ablaküvegen.

– Én is megvetem magam. Én küldtem őt abba a lakásba. Ha mindent tudtam volna… – Nyelt egyet. – Magam is odamentem volna.

Draco könnyedén megemésztette ezt a kinyilatkoztatást. Nem várt semmit Chase-től, úgy tekintett rá, mint egy nyűgre, akire Hermione panaszkodott. De mindazok után, amin keresztülmentek…

Malfoy tartozott neki.

Mielőtt Draco folytatta volna, amiért jött, elmondta Chase-nek, hogyan sikerült Grangernek megszöknie. A kihívásokat, amelyekkel szembe kellett néznie. Jack, aki egyszer sem szakította meg a szemkontaktust Malfoyjal, néhány percenként megpróbálta elátkozni.

– Amikor az én osztályomra osztották be – kezdte halkan Jack –, rögtön tudtam, hogy messzire fog jutni. Hihetetlenül intelligens volt a korához képest. Minden adandó alkalommal megpróbáltam provokálni, de mindig célt tévesztettem. Azt hittem, ha megkeményítem, erősebb lesz… De az igazság az, hogy már így is erős volt.

Malfoy figyelmesen hallgatta, miközben rágyújtott egy cigarettára. A csomagot Chase-nek kínálta, aki grimaszolva visszautasította.

– Megvetlek téged. A tetteidet. Megvetem, hogy a te világod belerángatta őt ebbe az egészbe. Nem tartozik oda.

– Tudom, Jack. – És a „tudom” szó százszor visszhangzott a fejében. Draco megízlelte a keserű füstöt a nyelvén. Vagy talán minden keserű volt benne. Már semmi sem hozott örömet vagy megkönnyebbülést.

Draco elnyomta a cigarettáját az éjjeliszekrényen lévő csészealjon. Chase megette az összes édes cukorkát, amit Steve hozott a kérésére. Malfoy erre gúnyosan felszisszent.

– Kitörlöm az emlékét annak, ami a sivatagban történt.

Chase szemei kitágultak, és a férfi már készen állt a harcra, de előtte Draco még hozzátette:
– Mindenre emlékezni fogsz az elrablás pillanatáig. Emlékezni fogsz arra, hogy Aquamarine támadt rád először, és használta az Avada Kedavra átkot. Mindezt el fogod mesélni a Mágiaügyi Minisztériumnak, helyreállítva Hermione hírnevét. Amint felépül…

Draco elhallgatott. Nem tudta biztosan, hogy a lány mit akar majd. De hogy megnyugtassa Jacket, hozzátette:
– Vissza fog térni a minisztériumodba.

Chase megkönnyebbülten kifújta magát, és felemelte a kezét. Készen voltak.

– De mi van, ha a hiénák keresni fognak engem és őt?

Draco felállt, és kezet nyújtott Jacknek egy kézfogásra. Jack habozott, de végül odanyújtotta a kezét. Malfoy közelebb húzta magához, és miközben tekintetük összevillan, lassan kimondta:

– Megölök minden egyes embert, aki ott volt.

***

Egy gyengéd érintés a kezén felébresztette. Hermione kinyitotta a szemét, hogy meglátta Ammát. Észrevette a magára vetülő tekintetet, a lány gyorsan elrántotta a kezét Hermione sérült csuklójáról.

– Szia! – mondta Hermione, hangja rekedt volt az álomtól.

– Fájdalmaid vannak? – Amma a karjára pillantott.

– Amma!

Granger csak most vette észre, hogy Pansy a vele szemben lévő karosszékben ült. Hermione megrázta a fejét, kijelentve, hogy nem érez semmit. Úgy tett, mintha minden rendben lenne, bár nem bírta elviselni, hogy a megmaradt ujjaira nézzen.

Eszébe jutott, hogy tegnap este felébredt. Emlékezett, hogy Parkinson forró levessel etette. Blaise is itt volt. Vagy legalábbis úgy érezte.

A szoba ablakain behúzták a drapériákat. A hálószoba sarkában lévő lámpa fénye felhigította a félhomályt.

Pansy felállt, bemászott Hermione ágyába, és mosolyogva intett a lányának. Amma visítva ugrott be utána, és a nők közé telepedett. Granger érezte a melegséget.

– Éhes vagy? – kérdezte Pansy. – Majd hívom Klyakot.

– Lemegyek én is a földszintre. Unom már, hogy ebben az ágyban fekszem.

A lány továbbra is gyenge volt. Pansy segített neki fürdeni, sampont használt, és megmasszírozta a fejét. Csendben maradtak, megértésük meghaladta a szavakat. Még egyszer megosztották fájdalmukat, együtt viselték azt.

Pansy sírt, amikor Hermione is sírt. Vízzel öblítette le az arcát, Granger szipogást hallott maga mögött. A szemeit csíptek a sok könnytől.

Az előző este a barátnője könyörgött Hermionénak, hogy törölje ki az emlékeit, hogy elfelejtse a rémálmot, amit át kellett élnie. Granger válaszul azt mondta:
– A múltban is szembesültél a borzalmakkal. És én is szembe fogok nézni vele, melletted.

Ez fájt.

– Ez gyönyörű… – Pansy végigsimította az ujjával a Hermione vállán lévő tetoválás bonyolult szövevényét. – Nem tudtam, hogy így néz ki. Csápszerű…

Hermione felemelte a kezét, és tanulmányozza a Nomura csíkjait a bőrén. Van ebben szépség? A tinta csápjai mozogni kezdetek, simán végigsiklottak a bőrén.

– Teljesen megbabonázó – csodálkozott hátulról Pansy.

Pansy átnyújtotta neki a kényelmes, meleg ruhát. Fekete volt.

Ebben a házban mindenki feketét viselt. Hermione a tükör mellett állt, felhúzta a nadrágja cipzárját, és belebújt egy puha kasmírpulóverbe. A gyász fátyla mindannyiuk felett ott lebegett.

Nyikorogva nyílt az ajtó. A tükörben Granger megpillantotta In vicsorgó pofáját.

– Gyerünk, morogj csak rám. Pont erre volt szükségem…

A kutya, úgy tűnt, megérti őt, és halk morgást eresztett meg.

Az orrával kilökte az ajtót, és mancsonként lépett be a hálószobába. Hermionét hirtelen rémületes visszaemlékezés érte. Nem egy dobermant látott maga előtt, csak egy hiénát.

Granger hitetlenkedve megdermedve figyelte, ahogy a kutya lassan, morgolódva közeledik felé. Az ösztön, hogy elfusson és megmentse magát, újra felszínre tört.

– Menj…– A nő nyelt egyet. – Kifelé!

A dobermann figyelmen kívül hagyta a parancsát. Hermione ökölbe szorított kézzel érezte, hogy égett a szeme. Düh lüktetett az ereiben, elárasztotta az adrenalin.

Határozott, parancsoló hangon, élesen, franciául mondta:

– Reste! (– Maradj! )

A dobermann engedelmesen összecsapta az állkapcsát, és megdermedt.

Hermionénak időre volt szüksége, hogy levegőhöz jusson. Hogy összeszedje a gondolatait és az érzelmeit. Hogy rájöjjön, hogy biztonságban volt. Nincsenek hiénák vagy homokdűnék. Pansynél volt.

Granger csendben és elgondolkodva nézte tükörképét a tükörben. Világoskék szemei halványan felragyogtak, mielőtt lassan visszahomályosulnának barnára. Közelebb hajolva tanulmányozta az arcát. A kék és a barna pigmentek összeolvadtak, így most többszínű szemei vettek.

Szürkének tűnően kék szemei voltak. Vajon az övéi is megváltoztak?

Hermione közeledett a dobermannhoz. Lenézve rá, kinyújtott a kezét, és érezte, hogy remegnek az ujjai. Tudta, hogy le kellett győznie a félelmét. El kellett pusztítania. Megérintette In fejét, gyengéden megsimogatta a füle mögött.

Kilélegzett.

– Menj el! – parancsolta Granger halkabb hangon, és meglepődött, hogy a kutya valóban hallgatott rá.

Lement a lépcsőn, hogy csatlakozzon mindenkihez. Már vártak rá. Blaise habozás nélkül felállt a kanapéról, és odasétált hozzá, erős karjába zárta. Halvány whiskyillat lengte körül.

Granger viszonozta az ölelést, hátának érintése megnyugtatta Blaise őszinte érzelmeit. Megfogta a lány kezét, és a kanapéhoz vezette.

Háta mögött összekulcsolt kézzel Leon meghajolt a lány előtt.

– Sajnálom, asszonyom. Nem sikerült megtalálnom önt.

Miért szólította meg így őt? Ekkor döbbent rá a felismerésre. A tintacsíkok a kezén mozogni kezdetek.

Nem akart beszélni róla, de legbelül érezte, hogy mindenkinek jót tenne. Meg kellett nyílniuk. Hogy megbeszéljék, mi történt az elmúlt három hétben. Hermione nem tudta, hogy a beszélgetés melyik pontján fog a könnyekben kitörni. Mégis elhatározta, hogy erős marad, hogy ellenáll mindennek, és magába zárja a fájdalmat.

Így hát belekezdett:

– Hogyan halt meg Draco? Hogy került az Azkabanba?

Ebben a pillanatban Pansy elfordult, hogy az ablak felé nézzen. Megborzongott. Ez a téma elviselhetetlen volt számára.

Leon elmesélt mindent, ami történt – az üzenetet amit Draco kapott, Bentley robbanását, és Harry erőfeszítéseit, hogy megvédje a városközpontot, miközben HermioneAquamarine emberei elől menekült. Az események sorozata a vadak karmai közé vezette őt.

Leon elmondta neki a tárgyalást és a vádakat. Arról, hogy Malfoyt kitaszították a varázslóvilágból. Elmesélte Draco tárgyalását, azt, hogyan sértette meg a fogva tartási feltételeket, és végül megölték. Hermione figyelmesen hallgatta, anélkül, hogy pislogni mert volna, mert attól félt, hogy ha mégis megteszi, akkor a könnyei kezdtek volna ellenőrizhetetlenül folyni, és ő képtelen lett volna megállítani őket.

Leon újra lecsapott.

Elmagyarázta az egész helyzetet Aquamarinnal. A vádakat, amelyeket ellene emelt. A tényt, hogy megszegte a Kódexet azzal, hogy egy Mester családját bemártotta. Mint kiderült, az emberek őt keresték. Csakhogy egy bűnözőt reméltek találni, nem egy áldozatot.

És ez még nem a vég volt.

Sőt, miután „leleplezte” Hermionét, vadászatot hirdetett a Malfoy családra, a Kódexre és annak betartásának fontosságára hivatkozva: aki megszegi a törvényt, annak következményei lesznek, ahogy az egész családjának és társainak is.

Ennek következtében Pansy, Amma, Blaise, Hunter és Leon számkivetetté váltak. Menekültek, és ez a helyzet nem ért véget, ha…

– Elmegyek az aurorok irodájába – jelentette ki szigorúan Hermione, és a hangja remegett az igazságtalanságtól. – Be fogom bizonyítani, hogy megpróbált megölni engem. És te – vetett egy pillantást Leonra –, te pedig eljuttatod ezt az információt a többi Fejesnek, megerősítve a szavaimat. És megszabadulsz az állandó zaklatás béklyóitól.

– Hermione, most azonnal… – szólt Pansy, de Hermione félbeszakította.

– Jelenleg ez fontosabb, mint a jólétem. – A lány elgondolkodott, hogy vajon a fémöntvénybe zárt, megviselt tudata, vagy Nomura beszélt. Egy tetoválást felfedve, ahogy felhúzta az ingujját, megszólította a jelenlévőket: – Ha nem tévedek, Nomura a maffia feje, igaz?

A teremben csend támadt. Granger ökölbe szorította a kezét.

– Akkor megvédelek titeket. Mint Nomura. Nem mintha meg tudnék szabadulni tőle.

– Sem most, sem máskor – villant fel a lány fejében.

– Hol kezdjem? – Hermione Leonra nézett, várva a férfi útmutatását.

Ehelyett Parkinson volt az, aki felállt, és ellentmondásosan megrázta a fejét. Megfogta Hermione kezét, és segített neki felállni a kanapéról.

– Nem érdekel, hogy fölöttem állsz. Hogy Nomura lettél. Mindig is a barátom leszel. A családom. De az érdekel, hogy úgy rohansz bele egy csatába, hogy előtte nem regenerálódtál.

A lányt az ebédlőbe vezetve kiabálta:
– Klyak! Reggeli!

***

A reggelit csendben fogyasztották el, az egyetlen hangot Amma adta ki, aki a lováról szóló híreket osztott meg. Hermione érdeklődést színlelt, nem akarta felzaklatni a gyereket, de az elméjét sokkal sürgetőbb dolgok foglalkoztatták.

Megfigyelve mindenkit az asztalnál, észrevette, hogy aligha hasonlít egy tipikus reggeli jelenetre. Alig evett valaki, kivéve Amma és Klyak, akik együtt ültek.

Rövid pillantásokat váltottak egymással, majd gyorsan elfordították a tekintetüket. Ez tudat alatt történt, mintha olvasni tudnának egymás gondolataiban. Mindannyiukat elsöprő érzelmek kerítették hatalmukba. Blaise vörös szemekkel, lesújtottnak tűnt.

Oldalra pillantva Granger kiszúrta a karosszéket a boltíves ablak mellett. Szívdobogást érzett. Szúrt a fájdalom és az emlékek a legromantikusabb gesztusra, amit Draco tett neki, amikor a maga egyedi módján megkérte a kezét.

A villa kicsúszott a kezéből, ujjai remegtek. Ahol a fekete opálos gyűrűnek kellett volna lennie, ott üresség volt…

És üresség volt a szívében. Semmi más, csak a fodrozódó bánat, mely fájdalmas szélként süvített a bőrén.

Nem tudta elhinni, hogy a férfi elment. Egyszerűen nem tudta elfogadni.

Granger szabadkozott. Felállt az asztaltól, Leon és Blaise követte őt, ahogy elindult kifelé az ebédlőből. Nem kellett volna ezt tennie. Most azt hitték, hogy rosszul érezte magát.

Egy takarót a vállára tekerve Hermione kilépett a szabadba, kisétált a verandára, és leült a padra, az erdőt bámulva. Csend volt…

Léptei óvatosak voltak. Leon leült mellé, és egy pálcaintéssel melegítő varázslatot szórt rá.

– Tudtad, hogy Nomura érinthetetlen? – kérdezte Hermione, és kifújta az orrát.

– Nem, nem úgy, ahogyan kiderült. Senki sem tudja, hogy nem lehet ellene erőt alkalmazni.

– Láttad a Nomurával folytatott beszélgetésemet az emlékeimben? – Hermione elfordította a fejét, hogy Leonra nézzen.

– Nem, az a rész le volt blokkolva. Csak az ébredésedet láttam Nomuraként.

Ez nem lepte meg a lányt. Semmi sem. A tetoválás korábbi hordozóival folytatott beszélgetéséből megtudta, hogy mindenki hatalomra vágyott. Nomura csak egy új mesternek fedte fel a titkait, akivé ő vált.

– Ő lehetett volna a Főnök…

Leon a lányra pillantott, nem teljesen értve a szavai jelentését.

– Tudtál a sárkányokról és a varánokról?

– Igen, Draco és én beszéltünk róla. Kerestünk információkat, de csak tapogatóztunk. Ha a Kerek Csarnokban lévő címereket nem számítjuk.

Granger meglepődötten bólintott.

– Nem találtatok semmit, mert mindent kitöröltek.

Mindössze öt percbe telt, amíg elmesélte Nomura szavait, és megosztotta, mit látott és hallott, miközben interakcióba lépett velük.

A férfi csendben hallgatta, magába szívta az információkat. Vagy talán csak hagyta, hogy a lány kifejezze magát. Borosta az arcán, száraz, repedezett ajkak. Úgy tűnt, mintha nem aludt volna.

– Leon – mondta ki a nevét, és lenézett. Ki kell mondania, ki kell engednie. – Tudom, hogy te voltál az, aki elraboltál a menedékházból, ahol Grey volt.

A perifériás látóterében észrevette, hogy Leon megfeszült. Elfordította a fejét, hogy szembeforduljon vele.

– Hermione, Draco nem tudta, hogy te voltál. Csak, amikor eljött és meglátott téged, akkor vált számára minden világossá.

Megvédte Malfoyt… még a halála után is.

Valami nagyobb jó érdekében hazudott? Hogy megvédje őt? Ezért mondta Draco, hogy nem ő volt? Grangert már nem érdekelte. Mert nem fogja tudni megkérdezni tőle.

Hermione a könyökét a térdére támasztotta, kezeivel eltakarta az arcát. Sírni kezdett. Az isten szerelmére, egyszerűen nem tudta elhinni, hogy Draco meghalt. Meghalt.

A végzetes fordulat számtalan életet tört össze azon a napon. Harry, akit a törvény és az igazságszolgáltatás hajtott, kupolát vetett a bűnöző elfogására, nem is sejtve, hogy helyette Grangert fogja rabul ejteni.

Azzal, hogy Hermione meghívta Mr. Chase-t ebédre, akaratlanul halálos veszélybe sodorta őt.

Draco pedig… A lányt féltve sétált bele a csapdába.

– Leon?

– Igen?

– Elviszel a sírjához?

***

A hátsó ajtón keresztül Draco hangtalanul belépett az irodájába. Meglátta Richibaldot a fő íróasztallal szemben ülni. Kuncogott.

– Azt hittem, rögtön átveszed a helyemet.

A kobold ijedten felsikolt. Felpattant a székről, és döbbenten bámulta Dracót. A mutatványt figyelmen kívül hagyva Draco helyet foglalt, majd intett Richibaldnak, hogy üljön le.

– Hogyan? – kérdezte suttogva. – Bár nem lep meg a visszatérésed, mester. Valóban te vagy az – mondta a goblin, és meghajolt, mielőtt teljesítette volna a kérést. – Nem mernék oda ülni, ahol egykor te ültél.

– Elég a kedveskedésből. – Malfoy rágyújtott egy cigarettára, és egy halom irat felé biccentett. – Mennyi dolgot kell még elintézni?

– Hogy őszinte legyek, a halálod után sok betétes nem akart velünk üzletelni, attól félve, hogy a hírneved árnyékot vet rájuk.

– De? – Draco érezte, hogy a kobold többet akart mondani.

– Azt mondtam nekik, hogy menjenek a pokolba, rámutattam az aláírt szerződésekre. A szerződés felmondását csak a bank kezdeményezheti. Ha nem hajlandók tovább dolgozni velünk, magas kamatokkal kell számolniuk.

Draco tisztában volt ezzel. Richibald maga fogalmazta meg a szerződést, és diszkréten, apró betűkkel ezt a záradékot tette a lap aljára.

– És?

– A bank megtartotta az összes ügyfelét – jelentette ki büszkén a kobold. – És egy idő múlva a felfordulás is alábbhagy.

Malfoy bólintott.

– Hol van Christina?

– Elengedtem szegény lányt. Újságírók zaklatták, akik több információt akartak előásni rólad. Fizetett szabadságot adtam neki.

Draco nem törődött a bankkal, valami mással volt elfoglalva. Szüksége volt a kobold kapcsolataira.

– Tudsz nekem segíteni valamiben? – Malfoy az asztalra támaszkodva kifújta a füstöt.

– Bármit kérhetsz tőlem. Mindent, kivéve a szexet. – Kuncogott a viccén, a következő pillanatban elhallgatott, miután rájött, hogy Draco nem találta viccesnek.

– Szeretném, ha szereznél nekem valami rendkívül fontosat. Egy tervet.

A következő harminc percet Draco azzal töltötte, hogy leírta, mire van szüksége. Richibald bólintott, mondván, hogy ez gyerekjáték. És mielőtt elindult volna kifelé az ajtón óvatosan hozzátette:

– Ez akkora káoszt fog okozni…

***

– Mi a fenének akarta Grey átadni Nomurát Luciusnak, ha Hermione szerint a tetoválásokat nem lehet összevonni?

Leon néhány perccel korábban érkezett a kastélyba, és azonnal tájékoztatta Dracót arról, hogy mit nem láttak az emlékeiben.

– És mi a helyzet a jóslattal?

A kérdés költői volt; nem fogja megkapni a válaszokat. Ezek csak a hangosan kimondott gondolatai voltak.

Draco nem értett semmit. De az a tény, hogy a Sárkányok olyan uralkodóak, mint Nomura, kielégítette őt.

Ezen kezdett el töprengeni, amikor Granger felhozta a Minisztériumba küldött könyvet, egy olyan könyvet, amelyről, mint később kiderült, maga Grey küldte. Most már tudta, hogy Grey adta át ezeket a könyveket megsemmisítésre, a helyzet még bonyolultabbá vált.

Az utolsó létező varan az Azkabanban halt meg, úgy döntött, hogy véget vet az életének, és magával vitte a klán fő tetoválását a feledés homályába. Pedig még háromszáz évvel ezelőtt sem volt tisztában a triád eredetével. Ez azt jelenti, hogy Nomura sok évszázaddal ezelőtt kitörölte és átformálta a Varan és Sárkány klánok vezetőinek emlékeit.

A hatalom mindig mámorító volt. Szomjassá tette az embert.

Felismerte ezt a jövőbeni referenciának, mentálisan kipipálta. Jelenleg a figyelme a terv végrehajtására terelődött, lopakodva közeledett a feltámadásához. Nemsokára a Sárkány felemelkedik a lángokból.

– Elküldted a lányokat? – Draco a kandallóba dobta a csikket, és kortyolt egyet a whiskyből.

– Már két napja játszadoznak vele. – Leon kifújta a füstöt, lecsapta a hamut.

– Richibald több ezer galleonért vette meg a tervet. – Draco kuncogott. – Még kedvezményt is kért.

Leon felnevetett, és hirtelen elhallgatott. Komoly pillantást vetett Dracóra.

– Talán az lenne a legjobb, ha előre tájékoztatnánk mindenkit, hogy életben vagy?

– Tudod, Pansy. Az utamba fog állni, és könyörögni fog, hogy ne kövessek el még nagyobb hibákat. – Draco a kandallóba bámult, a lángokba. Ugyanaz az olvadt acél járja át az ereit. – Hunter majd elkezd győzködni engem. Megpróbálja majd feláldozni magát, hogy megmentsen engem. De – mutatott magára – nekem kell megvédenem a családomat!

Tudta, hogy ez fájni fog nekik. Minden egyes nap, ahogy ő meghosszabbította a gyászukat, akaratlanul is meghosszabbította a szenvedésüket. De ez egy szükséges áldozat volt a biztonságukért. Amint minden rendeződött, ő majd felfedi magát. De most még nem volt itt az ideje.

Pár nap múlva Chase megjelenik Potter ajtajában. A történtek emléke ott maradt a fejében, minden, csak a sivatag nem. Draco nem leplezhette le a maffiát, még az ilyen szemetek miatt sem. És különben is, az aurorok nem fogják megtalálni a hiénákat. Majd ő maga elbánik velük. De majd később… Most az volt a legfontosabb, hogy tisztázzák Hermione nevét, és visszaadja neki az életét.

– Készítsd fel az embereket. – Draco felállt a karosszékből, és Leon vállára teszi a kezét, gyengéden megszorítva azt. – És pihenjetek egy kicsit. Szörnyen nézel ki.

Elbúcsúztak egymástól, és kezet ráztak. Aztán egymásra néztek, elismerve egy egyszerű igazságot. A barátságuk eltéphetetlen maradt. Malfoy értékelte és tisztelte Leont.

Amikor Lucius öngyilkos lett, Hunter Leont nevezte ki Malfoy consigliere-nek. Egy részeg éjszakán, ugyanabban a nappaliban, Draco attól félve, hogy ugyanarra a sorsra jut, mint az apja, megtörhetetlen fogadalmat tett Leonnal. Ennek egyetlen feltétele volt: hűségesek maradnak egymáshoz.

Leon a mai napig hűséges maradt.

Malfoy végigsétált a kizárólag a Malfoyok számára fenntartott házrész folyosóin. A könyvtárba lépve egy pálcacsapással gyertyákat gyújtott. Apja munkaasztala ott állt valahol a rengeteg polc között. Draco megvetette ezt a helyet. Minden Luciusról és az ő őrületéről áradt.

Mégis itt volt, és pont olyanná vált, mint ő.

A családjáért való bosszúvágy emésztette. Az őrületbe kergette az a vágy, hogy megbosszulja a nőjét.

Draco az íróasztalhoz lépett, ujjaival végigsimította annak poros felületén. Könyvek, tekercsek és egy tintatartó feküdt szürke porral borítva. Leült, és mindent tisztogatni kezdett.

Éjjel gondolatok törtek rá. Súlyosak. Intenzívek.

Elmélázott Leon szavain. A temetése idején Draco Egyiptomban volt. Közben a családja gyászolta őt.

Egy tökéletesen megmunkált próbababát, amelyet varázslatos selyemfonók fonalaiból szőttek. Yuki éjjel-nappal dolgoztatta fölötte a lányait. És éppen mielőtt Draco belehalt a méregbe, a próbababa elkészült.

Az aurorok hivatala eljuttatta Malfoy holttestét a családnak, és az ezt követő pótlást a babával gyorsan elvégezték.

Leon bevallotta, hogy megijedt, amikor meglátta a kész eredményt. A próbababa annyira élethűnek tűnt.

Malfoy újra és újra felidézte a pillanatot, amikor a dementor leereszkedett a cellájába. Már delíriumban volt, és attól félt, hogy nem ér véget, mielőtt a lény az ajkához ér. De, a fenébe is, a szerencse kedvezett neki. A dementor elvesztette érdeklődését Draco iránt, és az őr, aki észrevette, hogy elrepül, semmit sem sejtett. A halál beálltát azonnal megállapították, a szívleállást az elszenvedett stressznek tulajdonítva.

Napok óta álmatlanság gyötörte. Az alvás elkerülte, miközben a gondolatok üvöltve kalapálnak az elméjében. Mindentől irtózott. Gyűlölte mindazokat, akik ezt ellene szervezték. Teljesen összetörve és széthullva érezte magát.

Mégis, ha valakit lökdöstek, az egy bizonyos pontig visszavonulhatott, mielőtt visszatámadna. Draco egy betonlappá változott, ami mindenkire rázuhant, és darabokra zúzta a fejüket.

Draco az asztalon fekvő mozgó képét bámulja anyjáról. Fiatal és gyönyörű volt, virágokat szedett a kertjéből. Az apja őrülten szerette őt, Malfoy emlékezett erre. Arra is emlékezett, hogy a szerelem és a fájdalom gyakran összefonódott. Az utóbbi nem volt túl pontos. Ennek hiányában a boldogság illúziója ereszkedett alá. De később, a legcsúnyább mosollyal az arcán, a fájdalom lecsapott a legsebezhetőbb helyre: a szívre. Az apja éppen ezen a helyen kezdett el bomlani.

Draco a fejétől kiindulva kezdett rothadni.

Az a hely, ahol a legtöbb volt belőle.

Az a hely, ahol a legtöbb volt Grangerből.

A nevetése. A meleg keze. A viccei.

A bőre. A kipirult arcok. A nyögései.

Ezeknek a dolgoknak az emléke visszhangzott a testében.

Malfoy először megpróbált olyan gyorsan menekülni előle, amilyen gyorsan csak tudott, egyre inkább üldözve érezte magát. De Granger már a célban volt. Ő volt az első, aki megadta magát, elismerve a vereséget. Nem, soha nem mondta ki hangosan mindezt. De Draco tudta.

A lány szerelmes volt. És büszkén hordozta magában, nem félt bevallani, bár csendben.

Ő olyan erős volt.

Ezeknek a dolgoknak nem volt határidejük. Az érzelmek olyanok voltak, mint a gyufa, képesek egy pillanat alatt meggyulladni. Nem kellett hozzá sok idő. Csak úgy megtörtént.

Felsóhajt, finoman összeszedte a béke foltjait, és gátba rendezte őket. Az órára pillantva látta, hogy kevés idő volt már hátra. Holnap… holnap minden megtörténik.

***

Egy tisztást Írország partjainál hó borította. Draco ránézett azokra, akik alakzatban maradtak. Hányan voltak vele? Negyvenen?

Miután Richibald megvásárolta a város tervét, Leon összegyűjtötte a klán tagjait, hogy megmutassa nekik, hogy ha eljön az idő, tudják, hová kell menniük. Hová kellett futni. A város minden kandallóját vörössel jelölték, több száz ilyen jelölés volt a tervrajzon. Minden házban, épületben és folyosón megtalálhatóak voltak. Elővigyázatosságból. Vörös kód.

– A fattyú lakása a város nyugati részén van. Az oda vezető utat megtisztítjuk, amint belépünk a városba. – Draco az emberei sorai között járkált, és megosztja velük a terv részleteit. – A ti feladatotok az, hogy habozás nélkül lelőjétek a Rókákat, ha megjelennek. Jelenleg körülbelül harmincan vannak a városban.

Leon előrelépett, hogy még többet tegyen hozzá.

– A város lezárt részén van egy illegális bokszklub. A forrásaink szerint van egy új harcosuk. Te is tudod, hogy ki az. Ha életben van, azonnal szállítsd Shaggyt Steve-hez. Ha halott, akkor egy későbbi időpontban elküldjük a családjához.

A klán tagjai lehajtják a fejüket.

– Vegyétek fel a köpenyeiteket.

A férfiak kifordítják a köpenyüket, felfedve a bíborvörös bélést. A bársonyszövet megcsillant a fényben. Ma volt Aquamarine álarcosbálja, és ő alaposan kiélvezte magát. Draco már nagyon várta ezt a napot, hogy mozgásba hozza a tervet.

Andrew meghívta az összes magas rangú tisztviselőt. Olyan kár lett volna nem kihasználni a hamisított meghívókkal.

A férfiak a köpenyük alá dugták a táskájukat. Készen álltak.

– Egyperces szünettel a világítótoronyhoz hoppanálunk – utasította Draco. A távolba nézett, és a bejáratra összpontosított. – Párokban. Induljatok most.

A hoppanálás hangok visszhangozni kezdenek a sor végéről. Draco felvette a köpenyt, a csuklyát és a maszkot. Leon ugyanígy tett. Mielőtt összekulcsolták a kezüket, Malfoy a maszkján lévő keskeny réseken keresztül összenézett a barátjával.

– Keresd meg Shaggyt. A többit majd én elintézem.

Leon bólintott. A világítótoronyhoz hoppanáltak, és lementek a liftekhez, elvegyülve a vendégek között. Ahogy Draco meghatározta a célpontját, a lift gyorsan leereszkedett, Aquamarine városába.

Leon Malfoy füléhez hajolt.

– Légy óvatos!

A férfi bólintott.

Malfoy lehunyta a szemét. A stáblista – valakinek az életének zárójelenete – mindjárt lepergett. Draco fürgén lépdelt előre, zökkenőmentesen elvegyülve a nyüzsgő tömegben. Az ünnepségek már javában zajlottak. Több tonna víz alatt egy nagyterem kupolás tetővel. Egy zenészek nélküli zenekar játszott varázslatosan. A kellemes zene éles ellentétben állt azzal, ami most kezdett kibontakozni.

Emberei fejbiccentéssel jelezték neki, hogy mindent megtettek. Követték őt, csak egy lépéssel lemaradva.

Klánjának három tagja megállt egy üvegfolyosón, látszólag a falnak támaszkodva, miközben mindhárman meghajoltak, hogy ajándékot hagyjanak maguk után, mielőtt tovább mennének.

Draco szinte mindenkit maga mögé húzott, készen arra, hogy ellenállást tanúsítson.

Malfoy masszív, elhaladó alakja láttán végigfutott a hideg az lakók hátán. Széles vállai vörös bársonyba burkolóztak, és a köpeny árnyékként kúszott mögé.

A szíve hevesen vert. Az elektromosság beszivárgott a csontjaiba. A kezében lévő pálca mágikusan vibrált, amikor beléptek a tiltott területre.

Két ember állta el az útjukat.

– Eltévedtél?

Malfoy otthagyta az embereket, és egy kilencemeletes ház felé vette az irányt. Az üvegen keresztül benézve megpillantotta annak külső falait, amelyeket tengeri fű borított, amely lágyan ringatózott a vízáramlatokkal. Korallok tapadtak az ablakpárkányokra. A házba belépve egy lányt látott, és a mögötte lévő kanapén szunyókáló három Rókát. A lányok diszkréten altatót adtak be nekik.

– Menjetek most – parancsolta.

A Leon által felbérelt lányokat már jóval korábban a helyszínre küldték. Az őrök megszokták, hogy ugyanazt a prostituáltakból álló csoportot látták, és kérdés nélkül beengedték őket. Aquamarine megosztotta ezeket a lányokat a társaival, akik aztán kiszivárogtatták a jelszót és az ajtókódokat Leonnak.

Draco megnyomta a lift gombját. A penthouse. Az órájára pillantott. Tíz perc telt el. Mindennek készen kellett lennie.

Az ajtók kilendültek, és anélkül, hogy megvárta volna, hogy a két férfi észrevegye, Malfoy hangtalanul megjelent mögöttük. Az Avada Kedavra átkot használva gyorsan likvidálta az első férfit, majd egy szeletelő varázslatot alkalmazva a második férfi torkát célozta meg.

Az egyetlen hang, ami hallatszott, egy halk zihálás volt.

A dupla ajtó előtt megállva Draco kiegyenesedett, és megroppantotta a nyakát. Kétszer, majd még háromszor kopogtatott, jelezve érkezését.

Sarkak kattogása visszhangzott a folyosón, ahogy a lány az ajtóhoz sietett, és gyorsan kinyitotta, hogy beengedje a vendéget. Habozás nélkül utasította a lányt, hogy a közeli kandallón keresztül távozzon, meg sem várva a kérdéseket. Miközben a lány sietve egy kis zacskó aranyat gyömöszölt a kivágott felsőjébe, sietve menekült, alig hallhatóan zihálva, amikor meglátta a két élettelen testet.

Draco összevonta a tekintetét, önelégült vigyorral az arcán, miközben a lány a kandalló felé indult. Lassan rögzítette az ajtó kilincseit, ahogy belépett a szobába.

Közeledő nyögések hangja érte el a fülét, miközben kiélvezte a pillanatot, és komótosan szőlőt szedegetett a közeli tálcáról, tekintete pedig elidőzött az ablakon kívüli, igéző víz alatti kilátáson.

– Sikoly! Sikíts, te ribanc! – Aquamarine visszataszító hangja arra késztette Malfoyt, hogy a földre köpjön.

Draco halkan és komótosan a hálószoba felé sétált, amely a kör alakú nappaliba vezetett. Az ajtófélfának támaszkodva keresztbe fonta karjait a mellkasán. Figyelte, ahogy egy molett nő (ó igen, Leonnak még ezt a kis információt is sikerült megtalálnia Aquamarine-ról) lovagolt Andrewn.

Közösülésük malacok visítására emlékeztetette. A polgármester megragadta a nő dús combját, segít neki felülni rá. Draco észrevette a pálcáját az asztalon, és ahelyett, hogy azonnal előhívná, a falra koppintott, hogy felhívja magára a figyelmet.

A prostituált meglepetten felsikoltott, és lezuhant a férfiról, aki az alkoholtól és az izgalomtól kipirult arccal, kétségbeesetten fürkészte a szobát. Amikor megtalálta a betolakodót, dührohamban tört ki.

– Mi a fenét keresel itt? Az álarcosbál odalent van!

Draco diszkréten bólintott, jelezve a nőnek, hogy távozzon. A nő gyorsan összeszedte a ruháit, szorosan a mellkasához szorította őket, és sietve távozott a hálószobából. Távozásának hangja egybeolvadt a kandallóból érkező zúgó hanggal.

Draco csak ekkor vette le a csuklyáját és a maszkját, az utóbbit félredobta.

Hárman voltak a szobában: Malfoy, a polgármester és a csend súlyos felhője.

Míg Andrew az éjjeliszekrényhez sietett, Malfoy szenvtelen tekintete végigjárta a szobát. Aquamarine módszeresen átkutatta fiókról fiókra a fiókot, üres kézzel előkerülve…

– Egy tartalék pálcát keresel? – Draco kuncogott. – A kurvák elvitték előző nap.

– Hogyan? – A fattyú orrcimpái kitágultak, mint egy bikáé. – Te szemétláda!

A hangszórókból hangosan visszhangozni kezdtek a bömbölő szirénák. A kandalló melletti vészlámpa vörös fénye sürgetően lüktetett. Pánik kezdett eluralkodni a városon. Draco finoman meggörbített nyakkal bámult ki az ablakon, és figyelte, ahogy az emberek sietve a kandallókhoz rohantak, és eltűntek bennük.

Egy ilyen városban a vörös kód egyetlen dolgot jelent – egy repedést az üvegen, ami megmagyarázta a rengeteg jelenlévő kandallót.

– A biztonság mindenekelőtt – töprengett Draco mosolyogva.

Andrew sietve felkapta a nadrágját a padlóról, és felhúzta, eltakarva apró farkát, amely ide-oda lengett.

– Ki ültetett fel? – kérdezte Draco, a türelme fogytán. – Hadd fogalmazzam újra: ki segített egy olyan bolondnak, mint te, hogy felültessen engem?

– Baszd meg!

Draco a nyelvével csettintett. Felkapott egy kést a közeli tálcáról, és belevágta a gazember combjába. Aquamarine felsikoltott a fájdalomtól, és a nadrágjába kapaszkodott.

– Te disznó! – Andrew nyöszörgött, az ablak felé húzódva, egy pillanat múlva a hátát az ablakhoz szorította.

A szirénák könyörtelen jajveszékelése közepette Draco megindult Aquamarine felé, hatékonyan mozdulatlanná tette őt. Belekerült az elméjébe.

Egy csuklyában volt. Malfoy kihallgatta a párbeszédüket.

– További utasítások rövidesen következnek – mondta az ismeretlen, mielőtt felállt és távozott.

Draco nyakon ragadta a polgármestert. Ráfogta a pálcáját, visszaadva az elfajzottnak a mozgásképességét. Válaszul az elkezdett csapkodni és jajgatni. Malfoy keményen arcon csapta. Célja az volt, hogy megalázást okozzon, nem fájdalmat.

– Ki volt az? – kérdezte újra Draco.

– Te magad láttad őt! Csuklyát viselt! És a beszélgetés után éppen leveleket kaptam! Így tudtam meg, hogy a szajhád ott lesz az étteremben! És ezért siettem oda!

– Te küldted nekem a levelet? Találkozzunk a kocsinál? Te voltál az? – üvöltött Draco.

A férfi megrázta a fejét. Malfoy egy erőteljes fejmosást mért az orrára. A deréktáskájából elővett egy üveget, és beletette az összes emléket, amit látott, köztük a Hermione elleni támadást.

– Élvezted ezt? – Draco lehajtotta a fejét, és Andrew szemébe nézett. – Élvezted, hogy tönkretettél?

Andrew zihált és vért köpött. Képtelen volt visszafogni a dühét, és válaszolt:
– Igen! Nagyon élveztem! Most már egy senki vagy! – Erőt vett magán, hogy nevessen, miközben a fájdalomtól összerezzent. – Mindent elvesztettél! Pont úgy, mint egykor a gyáva apád!

– Gyáva? – kérdezte Malfoy nyugodtan.

Felemelkedett, és néhány lépést hátrált, az ablakon kinézve. Az átlátszó üvegen keresztül a város kihaltnak tűnt, senki sem látta.

– Játsszunk egy játékot. – Malfoy az ablaknak támasztotta a homlokát, és a hatalmas óceánra nézett. – Ha kegyelemért könyörögsz, magammal viszlek, és utána levágom a fejedet. De ha visszautasítod, akkor itt hagylak.

Aquamarine hisztérikus nevetésben tört ki.

– Itt hagysz engem? Te teljesen hülye vagy? Persze, hogy itt maradok. A te terved egy rakás szar! Én kevesebb mocskot hagytam hátra, mint te!

Malfoy vigyorra húzta az ajkait. Előhúzott egy pálcát a zsebéből, és odadobta Aquamarine-nak.

– Te is rendetlenséget csináltál. Én meg feltakarítok. Elvégre ez a mocsok az én felelősségem.

Pusztította el a férfit a tekintetével.

– Itt nem fogsz tudni elérni semmit! – Vágott vissza a gazember, miközben kuncogva hátrált. A Malfoyra szegezett pálca megremegett Andrew kezében.

– Tényleg azt hiszed, hogy képes leszel még egyszer átbaszni engem? – Szórakozottan gúnyolódott azon, hogy Aquamarine pálcája használhatatlan, tekintetét Andrewra szegezte. Milyen kielégítő volt látni, ahogy valaki rájött, hogy a remény csillogása, amit látott, hamis volt. – Gondolod, hogy elárulnám neked vagy bárki másnak a tervemet? Viszont nem mintha esélyed lett volna elrontani. Már tíz perccel ezelőtt mindent elintéztem.

Fülsiketítő recsegés visszhangzott minden irányból.

Egy lépést tett előre.

Malfoy az órájára pillantott. A másodpercmutató tizenkettő felé száguldott. Mindjárt kezdődött. El fog törölni mindent, amit Aquamarine felépített. Elpusztít mindent, amire a férfi büszke volt.

Draco a polgármester felé lépdelt, megragadta a vállát. A városra néző ablakhoz vezette. Ez alacsonyabban volt, mint a penthouse, amelyben most voltak az óceán legmélyén.

– Vörös kód – jelentette be Draco, és ahogy a másodpercmutató tizenkettőre kattant, kezdődött a műsor.

Az első robbanás az egyik víz alatti alagútban történt, messze innen. Légbuborékok hulláma hatolt át a vízen. A robbanás okozta rengés az egész várost rezgésekkel borította be, amitől a bútorok megremegtek.

– Mi… – Andrew döbbenten figyelte, ahogy egy újabb robbanás bontakozott ki, ezúttal sokkal közelebbről.

A nagy kupola, ahol a karnevál zajlott, megrepedt, majd befelé omlott. Víz zúdult belsejébe, amely minden repedést kitölt útközben. A vízbe merült vörös jelek halványodás nélkül kitartottak, dacosan, villanásokkal megvilágítva a rémálmot.

– Andrew – nyomta Draco a homlokát még egyszer a hűvös ablakhoz, érezve a pusztítás rezgéseit –, abban a pillanatban vesztettél, amikor kihívtál engem. Gondolj a bátyádra.

Aquamarine sántikálva rohant a hálószobaajtó felé, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy a kandallóba ugrik. Malfoy gyorsan bezárta előtte az utat a pálcájával. Aggódó izgalom töltötte meg a mellkasát. Hihetetlen érzés volt egy olyan helyen állni, ahol pillanatokon belül víz zúdult be, és azzal fenyegetett, hogy mindent összezúzott.

Malfoy egyszerűen kinézett az ablakon, és gyönyörködött a kilátásban.

Hallotta, ahogy Andrew megpróbált betörni a mögötte lévő ajtón, még mindig a bátorságába és a büszkeségébe kapaszkodva.

– Nézz körül! Emlékezz erre a pillanatra, amikor minden, amit felépítettél, másodpercek alatt elvész.

Malfoy megroppantotta a nyakát, majd a polgármester felé fordulva nyakon ragadta, és egy ütést mért a hasára. Aquamarine összegörnyedt, köhögött a fájdalomtól, miközben Draco közel hajolt a füléhez.

– És az a kurva, ahogy te nevezted, most már a Nomura.

Hallotta, ahogy Andrew megdermedt a döbbenettől. Lassan Draco felé fordult, a szemei tágra nyíltak a hitetlenkedéstől. Malfoy erre a pillanatra várt.

– És ne feledd – lökte Draco őt erőteljesen az ablak felé, az arcát az ablakhoz csapta. Reccsenés. Az állkapcsa volt az. Vagy talán az orra. – Emlékezz, te szemétláda. A neve Hermione, és ő a te Fejed!

Malfoy tovább ütötte Andrew fejét az üveghez. Az arcát az ablakhoz szorította, és arra kényszerítette, hogy nézzen: víz töltötte meg az alsó alagutakat. Azokat, amelyek közvetlenül alattuk voltak.

– Gondolod, hogy van itt valami, amit érdemes megmenteni? – suttogta Draco Andrew fülébe. – Akkor menj és halj meg érte!

Nagy erőt kifejtve az ablak felé lökte a férfit, a reccsenés hangja betöltötte a szobát. Andrew legyőzötten állt talpra. Draco megragadta a kezét, és szándékosan, szinte gúnyosan, a fogaival kivett egy cigarettát a csomagból. Meggyújtotta a pálcájával, és emelt fővel belélegezte a füstöt. Öröm járta át a testét, ahogy Draco a zsupszkulcs segítségével eljutott a rétre.

Aquamarin térdre rogyott a Sárkány klán tagjai előtt, a fájdalomtól megviselten, de erőt találva az ellenálláshoz. Hátrahőkölve, guggolva lépett hátra.

Szívott egy slukkot, és Draco biccentett az egyik beosztottjának. A tömeg szétoszlott, és egy üvöltés hangja visszhangzott a környéken.

Egy hatalmas hiéna, amely az Imperius átok alatt cselekedett, komótosan belemélyesztette mancsait a hóba. Vicsorogva, lassan közeledett Aquamarine felé.

– Tudod te, min ment keresztül a feleségem, amikor a Vadakkal volt?

Draco kétszer csettintett a nyelvével az állatra, mire a hiéna élesen Andrew arcába ugatott. A hó a polgármester alatt lassan sárga árnyalatot vett fel.

– Ördögbe. – Malfoy megforgatta a szemét. – Valamiről megfeledkeztem.

Csettintett egyet az ujjaival, és Leon odajött, és átnyújtotta neki egy szivarvágót. Miközben Leon hátralépett, kezeit a háta mögött összekulcsolva, Draco megvizsgálta a kezében lévő eszközt. Néhányszor kattintgatva megfigyelt, hogy a penge pontosan illeszkedett a szivar helyére.

A cigarettát a földre dobta, és gyorsan, a hiénát megkerülve, leguggolt Andrew elé. Habozás nélkül megragadta a kezét, és nedves roppanással levágta a férfi gyűrűsujját a vágóeszközzel.

A vén gazember tüdejéből rekedt üvöltés tört elő.

– Vedd el! – Draco odadobta az ujjat a hiénának. – Egy kis harapnivaló.

Felegyenesedett, és mielőtt elsétálna, vett még egy utolsó pillantást Andrewra, aki térdre ereszkedett, arcán könnyek keveredtek a vérrel, és küszködött.

– Legyen egy kis kegyelem! Kímélj meg! Kímélj meg!

A fejében egyetlen dolog visszhangzott: Hermione kiáltásai. Az ő fájdalma. Elszenvedte azt, amit Aquamarine most elszenvedett, de felnagyítva. Hermione egyszer sem könyörgött kegyelemért, rendíthetetlen elszántsággal nézett szembe a vadakkal térden állva.

Draco ránézett, az álla kissé felemelkedett. Kifújt egy slukkot a cigarettájából, füstöt fújt az éjszakába, és mielőtt elfordult volna, kimondta:

– Hozd ide.

Az erdei tisztás felzúgott Aquamarine halálsikolyától. Az egész nem tart túl sokáig. A hiéna elszorította a torkát, elszakítva a légcsövét. Hangos szürcsöléssel felfalta, a fenevad lakmározott, miközben Malfoy egy nagy sziklának támaszkodott. Az egész klán szemtanúja a hátborzongató volt jelenetnek.

Malfoy második cigarettájára Andrew Aquamarine fejét levágták a testéről.

Mielőtt elmentek, Malfoy utasította az embereit, hogy pusztítsanak el mindent, amit az állat nem tudna megenni, miközben Leontól hírt kapott, hogy Shaggy Steve-nél volt.

Őt bokszzsáknak használták a bokszmeccseken. Malfoy megcsípte az orrnyergét, sajnálja, hogy nem halt meg.

Az ágy mellett állva Malfoy szemléli Shaggy összevert testét. Steve nem bocsátkozott jóslatokba, egyszerűen csak csendben ápolta az érkezőket.

Shaggy tanította meg Dracót harcolni. Malfoy felidézte, hogy a férfi minden egyes edzés után a fiú haját kócolta, incselkedett vele. Megjelenése és vad viselkedése ellenére Shaggy jószívű volt.

Malfoy a róla szóló emlékeket is előhívta Aquamarine elméjéből. Shaggy nem ölt meg senkit az étteremben. Erre képtelen volt, addigra egy szúró varázslat érte, és elvágták a torkát. A varázslatból származó méreg, bár nem volt halálos, megbénította.

Aquamarine emberei voltak azok, akik mindenkivel végeztek, és magukkal vitték Shaggyt is.

Most itt volt. Biztonságban.

Draco bosszút akart állni.

De ez csak a kezdet volt…

hozzászólások: 0