1. fejezet
1. fejezet
Szemet szemért
– Istenem, Malfoy, ez…
A felismerés, amit az imént látott súlyosan nyomasztotta a lányt. És mintha észre sem vette volna, amikor a pálcáját a férfi irányába rántotta. Önkéntelenül varázsolt egy varázsigét, amit Malfoy azonnal blokkolt. Hihetetlenül gyorsan, a súlyos sérülése ellenére.
– Még mindig ezekkel az előjátékokkal kezded a párbajt? Ugyanúgy, mint az iskolában, Granger? – A férfinak elég volt két lépést megtennie előre, hogy erővel megragadja a lány csuklóját.
Mindig ilyen rekedt volt, vagy csak Hermione elfelejtette el a hangját… Annyi év telt el.
Hihetetlenül magas volt. Hermionénak fel kell emelnie a fejét, hogy dacosan a szemébe nézhessen. De csak egy homályos fátylat látott maga előtt. Minden elmosódott, de még így is látszott a varázsló gyűlölettől sugárzó vigyora.
Teljesen elfelejtette…
Draco már régóta gyűlölte őt…
– Tűnj innen! – fújta halkan a levegőt a férfi. Ujjai még erősebben szorították a lány kezét. Hermione felszisszent.
Mindketten elfordították a fejüket az ablakból jövő zajra. Potter volt az, és az ő nevét kiabálta.
– Harry! Én vagyok, ő…
Egy hideg tenyér zárta el a száját, megakadályozva, hogy az utolsó szótag kiszabaduljon. Majdnem megfulladt tőle, akárcsak a vér szagától. Fájdalmas. A fenébe is. Micsoda beteges gyűlöletet táplálhat iránta. Draco összeszorította a száját, és közelebb húzta magához az arcát. Úgy tűnt, hogy a férfi nézte ott, de a lány elbizonytalanodott. A látása teljesen elromlott.
– Ez nem kellett volna… – Malfoy nem fejezte be a mondanivalóját, hanem erőteljesen ellökte magától a lányt, és hoppanált.
A hoppanálás hangja alig volt hallható. Malfoy még ebben is óvatos volt. Minden tekintetben rendezett, pont olyan, amilyenként a lány emlékezett rá.
Belégzés, kilégzés.
Ezt el kellett mondania Harrynek!
***
Nagy volt a zaj az aurorok irodájában. Az írógép billentyűinek csattogása és a felolvasásokat rögzítő tollak zizegése hallatszott mindenhonnan. A különböző hangok összeolvadnak. Ez a lárma rettenetesen zavaró volt.
Granger egy sarokba húzódott meg, hogy ne legyen útban, és ne keltsen túl nagy feltűnést. Úgy tűnt, mintha látta volna Mr. Chase-t, aki az imént még az ajtó mögül kukucskált ki. Valószínűleg kárörvendett…
Dano és Michael jelentést tett Collinsnak. Hermione örült, hogy nem sérültek meg. Ez a tény megkönnyebbülés okozott a számára.
Hallotta a mondatfoszlányokat.
– A holttestek tiszták.
– Nem találtak tetoválásokat.
– Hogy vagy? – Harry a homlokát ráncolta, miközben rájött, milyen nevetséges kérdést tett fel. Egy bögre forró teát nyújtott át Hermionénak.
– A holttestek tiszták? – A boszorka megragadta a bögre nyelét, és maga mellé tette az asztalra, anélkül, hogy kortyolt volna belőle. – De az egyikükön láttam egy tetoválást… Egy oroszlánt, azt hiszem. Megnézheted az emlékeimben, hogy lásd!
A barátja elhallgatott. Hangosan felsóhajtott, és leült a szék karfájára. Láthatóan kimerült volt. Hermionénak fájt a szíve érte. Túl sokat vállalt magára.
– Nem tudom, hogyan történik, de úgy tűnik, a jelük eltűnik a halál után. – Potter összeszorította és szétnyitotta az öklét.
Granger éles fájdalmat érzett a mellkasában. Élénken emlékezett hogyan tette mozgásképtelenné egy férfit, de, istenem, ő nem ölte meg!
– Petrificus Totalust használtam, nem a tiltott varázslatot, Harry! – mentegette magát Hermione. Soha nem jutott volna eszébe, hogy ilyen messzire menjen. Szó sem lehetett róla.
– Tudom, hogy semmi közöd hozzá – mondta a barátja, majd elfordította a fejét, és a vállára tette a kezét, majd kissé megszorította, hogy megnyugtassa a lány. – Ő maga tette.
Hermione még mindig tanácstalan és frusztrált volt a tehetetlensége miatt.
– Megmérgezte magát, a szájában talált habjából ítélve. A gyógyítók már kutatnak utána.
A lány alaposan megnézte a férfit. Hunyorított. Még mindig túl homályos volt ahhoz, hogy bármit is kivehessen. Feltette a förtelmes szemüveget, és csak ekkor vette észre Harry beesett arcát.
– És Malfoy? Biztos vagyok benne, hogy láttam egy sárkányt a karján – próbált visszaemlékezni a lány. A szögletes, vörös, rubinpiros szemű szörnyeteg orra átlátszott a sérült bőrön lévő véren keresztül.
– Behívták kihallgatásra – köpte a szavakat dühösen Harry. – Te magad is tudod, hogy van ez…
És ő pontosan tudta, hogy Potter miről beszélt.
Draco Lucius Malfoy nemcsak a leggazdagabb varázsló volt Angliában, ha nem a világon. Egy nagy banki vállalkozás örököse, amely drágakövekre specializálódott.
Tíz éve nem látta őt, de sokat tudott róla.
Nehéz volt nem észrevenni, amikor a varázsfotói szinte minden héten megjelennek az újságokban. A mocskos pletykáknak és az újságírók által annyira elszánt híreszteléseknek köszönhetően megtudta, hogy Draco rengeteg pénzt fektetett be sok varázsló kisvállalkozásába az alapításukkor.
Még Fred és George is segítségét akarta kérni tőle, mígnem Harry maga adta meg nekik a szükséges összeget, hogy ne kelljen Malfoyjal foglalkozniuk. A múltat nem lehet elfelejteni…
Hirtelen még zajosabb lett a folyosó. Felismerhetően kattogott a mágikus kamera, valamint hangos beszéd hallatszott.
Malfoy belépett az aurorok irodájába, négy biztonsági őr kíséretében, akik kétségbeesetten próbálták szétoszlatni a tömeget. A helyiségben csend lett, amikor az osztályvezető – Collins – csendre intette a termet, és becsapta az ajtót, mert mindent el akart volna rejteni a kívülállók szeme elől.
Nyomasztó fülledtség lett odabent.
Draco katonásan körülnézett, amíg tekintete meg nem akadt Grangeren. Hirtelen a lány lángra kapott. Ahogy a másodperc töredéke alatt a varázsló lyukat éget a boszorkány tekintetébe, majd mindkét kezét a zsebébe dugva ment előre…
Vörös köpenyek félköre vette körül. Valaki még egy pálcát is tartott a kezében. Malfoy és a teljesen feketébe öltözött őrei úgy tűntek ki közülük, mintha csak egy ujjlenyomat lett volna.
– Mr. Malfoy – lépett előre Collins –, kérem, kövessen.
Draco simán megindult, egy kézmozdulattal megállította a mögötte álló őröket. Azok azonnal engedelmeskedtek neki. Mint a kutyák, akiket megállít a gazdájuk parancsa. Ez elkeserítő volt.
– Hermione, bármikor elmehetsz – hajolt le Harry, hogy a fülébe súgja. – Nem kell semmit sem csinálnod ebből. És nem akarom, hogy még egyszer találkozzatok.
Már túl késő volt.
Granger felállt, és megigazította a pulóvert, amely átcsúszott a farmerja derékszíján. Próbálta összeszedni magát. Úgy-ahogy sikerült. Valamiért gyötörte a szíve, pedig sosem volt gyáva. Hisztérikusan viselkedett.
Hermione követte Pottert, és biccentett, amikor kinyitotta neki a kihallgatószobát. Belépett a gyengén megvilágított szobába. Itt egy fénypászma volt, ami Dracóra irányult. Az árnyékok még jobban kiemelték az arccsontját.
Harry a háta mögött a vasajtónak támaszkodva foglalt helyet. Collins Hermionéra pillantott, és láthatóan próbált meggyőződni róla, hogy készent áll-e. Collins kihúzott a boszorkánynak egy széket, majd leült mellé, a pultra támaszkodva.
A lány bárhová nézett, csak nem egyenesen. Lehetetlen volt elviselni a tekintetét. Malfoy figyelme egyenesen rámeredt. Még azt is figyelmen kívül hagyta, ahogy Collins feltette az első kérdést. Draco felsóhajtott, és a szék támlájának támaszkodva, lazán, keresztbe tett lábakkal ült.
– Hol volt tegnap este kilenc óra körül?
Az első kérdés visszhangot vert a falakon.
Granger nyelt, és óvatosan felnézett, a szemtelen vigyorral találta magát szemben. A férfi ismét őt bámulta. És ez a bódulatig idegesítette. Mintha szándékosan gúnyolódott volna rajta a nagyságával.
Hermione felkuncogott.
Nem csinált semmi rosszat.
Semmit.
Malfoy az, akinek sárkánytetoválása volt. És állítólag ő is tagja a… Hogy is nevezte Harry? Egy bandának? Dióhéjban, ő egy bűnöző volt. Méghozzá egy elegáns és gazdag bűnöző, aki azt hitte, hogy bármit megúszhat.
A lány ökölbe szorította a kezét az asztal alatt, észre sem vette, hogy pálcát tart a kezében.
– A kollégáimmal vacsoráztam a Green Palaceban. Ezért hívatott? – válaszolt monoton hangon a varázsló. – Hogy felsoroljam az ételeket? Talán meg kellene neveznem a bor márkáját és évjáratát, amit ittunk?
Harry hangosan vett egy mély levegőt. A hangulat ezen a ponton kezdett felforrósodni.
– Tisztázom a kérdést. – Malfoy a főnököt nem provokálhatta. – Miss Granger azt állítja, hogy a támadás során az üldözés elől bujkált, és a sikátorban találkozott önnel. Miss Granger, igazam van?
A nő bólintott. Nyelt egyet. Nem viszonozta a tekintetét az ellenfelének, a férfi nem tükrözte a viselkedését. Malfoy vigyorogva bámulta a lányt.
– Ez a munkám – vonja meg a vállát Draco. – Sok versenytársam van az üzletben, és nem mindenki kedvel engem.
Felvonta az egyik szemöldökét, és elmosolyodott a szája egyik sarkával. Istenem. A végtelenségig irritálta Hermionét, akinek a szemüvege folyton lecsúszott az orrnyeregről, és időnként fel kellett emelnie a kezét, hogy megigazítsa. Ez nem kerülte el Draco figyelmét, aki ismét elmosolyodott a lány gesztusára.
Hermione kétségbeesetten szeretett volna aludni. Enni. Hogy egyszerűen csak lepihenhessen a lakásában. Alig várta, hogy vége legyen ennek a kihallgatásnak.
– Megsérült. Megtámadták?
Draco bólintott.
– Ki támadota meg? – tisztázta a kérdését Collins.
– Nem vettem a fáradságot, hogy megkérdezzem a nevüket. Amikor lövöldöznek átokkal rád, nem gondolkodsz a formaságokon.
– Malfoy! – lépett Harry előre. – Hagyd ezt abba!
– Még el sem kezdtem – mondta Draco, majd felemelte mindkét kezét, és rámosolygott régi osztálytársára.
A szünet több másodpercig tartott, miközben a penna magától leírt mindent.
Meg is volt. Az agykéreg alatti agykérgén. Viszketett. Elviselhetetlenül. Védekezni akart. Granger kifújta a levegőt, és megigazította a szemüvegét.
– Láttam egy sárkánytetoválást a karodon.
Hallotta a szívdobogását a toll pergamenre karcoló hangjain keresztül. Észrevette, hogy szavai nem hatottak Malfoyra.
– Mr. Malfoy – köszörülte meg a torkát Collins –, felhajtaná az ingujját?
Hermione érezte, hogy az arca elvörösödik, mintha forró vízzel forrázták volna le. És ismét nulla reakció.
– Vajon megjutalmaznak az erőfeszítéseimért? Az időm értékes. A meztelen testemről nem is beszélve – vigyorodott el Malfoy, miközben Grangerre nézett. – Ebben a világban minden eladó. Ugye?
Potter az asztalra csapta a tenyerét, és a pálcáját Draco felé irányította.
– Vedd le a ruháidat, Malfoy!
Valaki hangosan kopogni kezdett az ajtó túloldalán. Kitartóan és nyugtalanul. Harry hátrált egy lépést, a pálcát a gyanúsítotton tartva. A zár kattant, és azonnal kinyílt.
Egy fiatalember lépett be, teljesen feketébe öltözve, háromrészes öltönyben. Biccentéssel köszöntötte Malfoyt, és egy pálcaintéssel gyorsan átadta Collinsnak a névjegykártyáját.
– A nevem Leon, Mr. Malfoy ügyvédje vagyok. Nélkülem nincs joga kihallgatni az ügyfelemet.
A beszéd csiszolt. Tiszta. Mintha már többször is elmondta volna. Volt értelme, tekintve, hogy Malfoy általában megússza a botrányait.
Hermione a pillantásból, amellyel Harry a főnökére nézett, tudta, hogy Leonnak igaza van.
Az ügyvéd odasétál Dracóhoz, lehajolt, és Granger csak az első szót hallja:
– Uram – majd suttogásba kezdett.
– Előkészítem az iratokat, aztán kitűzhetjük a keresztkérdéseket – mondta hangosan Leon, miközben Malfoy felállt.
Hermione megrémült attól, hogy a bűnöző most egyszerűen elsétál. Azok után, amit Harry mondott arról, hogy mire készülnek ezek a bandák… Vagy bármi is legyen a rendes nevük. Milyen förtelmes bűnökre készülnek! Vajon Malfoy tényleg csak úgy kisétál innen?
Nem, hiszen ő mindent látott.
Hermione, akit a vérében lévő adrenalin és az igazságérzet hajtott, kihívóan állt fel.
– Vedd le a ruháidat, Malfoy!
Collins köhintett. Potter elhallgatott.
– Az ügyfelem… – kezdett bele Leon, majd abbahagyta, amikor meglátta Draco felemelt kezét.
Egy újabb parancs a gazdától a kutyájának. Granger undorodott ettől. Lehetetlen volna ezt hangosan kimondani, és nem ilyen megalázóan csinálni?
Draco hátralökte a székét. Minden teljes csendben történt. Levette a kabátját, gondosan felakasztotta a szék támlájára, és néhány másodpercenként felnézett, hogy Grangert jól lássa. És ez rendkívül idegesítő volt. A lány reszketett.
Hamarosan mindenki rájöhetett.
Malfoy levette a mandzsettagombját.
Aztán lassan és szemtelenül kihúzta a nyakkendőjét, és egy mozdulattal kioldotta.
Ez lehetetlen. Szilárd ellenszenv. Ahogyan az egészet csinálta… Granger észre sem vette, hogy fél kézzel tartja a szemüvegét, hogy ne essen le az orráról, amire Draco röviden elvigyorodott, mielőtt felemelte a fejét, és a szemöldöke alól előnézve megkérdezte:
– Jól érzed magad?
Harry előre lendült, és Leon saját testével fedezte Malfoyt. Collins közben megpróbálta megnyugtatni Harryt. Nem egy kézmozdulattal. Valódi szavakkal. Emberi módon.
– Mr. Potter, nyugodjon meg!
Granger visszatartotta a lélegzetét, ahogy Draco egyenként kigombolta a fényes fekete gombokat. A szíve vadul kalapált a mellkasában. Csak egy pillanat. Egy pillanat…
A varázsló levette az ingét, az asztalra dobta, és oldalra fordítja ki a karját, majd felfedte… a csupasz, tiszta bőrt.
Csak egy élénkvörös, vékony vágás látszott a tegnapi vállvágás helyén.
Hermione nem hitt a szemének. Nem érezte a lábát. Egyszerűen körbejárta az asztalt, nem törődve semmivel. Megérintette a férfi vállának forró bőrét anélkül, hogy felnézett volna. A rá tekintő személynek egyértelműen undorodó arckifejezés ült ki az arcára.
– De… – suttogta halkan a boszorkány. – Én láttam
Granger megigazította a szemüvegét. Malfoy megszólalt:
– Mit láttál? Tegnap nem viseltél szemüveget.
A lány nem hallotta a férfi hangját. Megdörzsölte az ujjait ott, ahol a tetoválás volt. Biztos fájdalmai voltak. Valamiért nem érdekelte. Meg tudta csinálni.
Hermione dörzsölte a varázsló kezét, miközben megpróbálta megérteni. Talán valamiféle rejtőzködő varázslat lehetett? De a hártya nem látszott. És nem is érzhette.
– Lejjebb, Granger – mondta egy hang fentről. – Dörzsöld lejjebb…
Egy lépést hátrált.
Malfoy pimasz vigyorára felemelte a tekintetét, ami acélos súlyával ott neki.
– Miss Granger. – Collins súrolta a vállát, miközben megpróbált magához téríteni.
Felidézte a vért, ami a szétszakadt fehér ingén keresztül látszott. Emlékezett a sebre és a két izzó szemre. Hogyan lehetséges ez?
– Ez valami álcázó varázslat. – Hermione nem adta fel, miközben Draco felvette az ingét és begombolta azt. – Vízre van szükségem, hogy ellensúlyozzam ezeket a bűbájokat!
A boszorkány megfordult, jóváhagyást keresve a főnök arckifejezésében. De a férfi csak a fejét rázta.
– Ha lesz konkrét bizonyíték – jegyezte meg Leon, és elvette Malfoy nyakkendőjét, mandzsettagombját és zakóját. – Jelentkezzen nálam.
Miközben az ügyvéd nyitva tartotta az ajtót Draco előtt, a varázsló megfordult, és végre tetőtől talpig megvizsgálta a nőt. Most már finnyásan. Éles vigyort vágott rá. Megint. És minden, ami benne volt, az igazságtalanság rozsdás spiráljává vált.
– Nem fogom terjeszteni, hogy megtámadtak – vetett Malfoy egy lomha pillantást Collinsra. – Nem ez az első alkalom, hiszen tudja…
Az aurorok vezetője bólintott. Látszott rajta, hogy ökölbe szorította a kezét, próbálta visszafogni magát.
Az ajtó becsapódott. Hermione kimerülten és megalázva rogyott össze az egyik székben.
Ó, a mindenit, ez csak egy álom volt? Ennyire elborzasztotta az üldözés? És vér volt az, ami hasonlított az elmaszatolt tetoválásra. Mit látott valójában?
***
– Mr. Malfoyt az Auror Parancsnokság minisztériumi osztályán látták. Információink szerint körülbelül harminc percig tartózkodott ott, mielőtt jó hangulatban távozott. A varázsfényképen látszik a kopottas külseje. Az ing felső gombjai kigombolva, az ujjai felhajtva. Volt alkalmam kérdezni tőle, hogy mit keresett ott, de nem kaptam egyértelmű választ. Draco Malfoy eltűnt a kandallóban, rám kacsintott, miközben a biztonságiak félrelökték a riportereket. Régóta tisztában vagyunk a fiatalember karizmájával és vonzerejével. Az összes nő, akivel Mr. Malfoyt látták…
Granger félredobta az újságot, nem volt hajlandó még egy sort elolvasni. Gyűlölte a tegnapi napot az elejétől a végéig. Minden, ami történt, egy rémálom volt. Az élete a feje tetejére állt, amikor az az átkozott füzet eltűnt a kezében.
Az emlékek, amelyeket Hermione az auroroknál hagyott, egyértelműek voltak. Egy idős férfi pontyot ábrázoló tetoválással. Az elrablása és az azt követő kínzás. De az emlékei a Draco és ő találkozásáról undorítóan zavarosak voltak. Collins csalódottan felemelte a kezét, alig leplezve dühét. Granger csak egy maszatos vérfoltot látott Malfoy sérült vállán.
Lehetséges volt, hogy néhány nap alatt ennyire halálosan elfáradjon?
Hermione biztos volt benne, hogy igen. Elvégre már egyáltalán nem maradt ereje.
Bebújt a takaró alá. Egy darabig forgolódott az ágyában, készen arra, hogy elaludjon. De csak egy valamire tudott gondolni. Rá.
Utoljára hetedik évük májusában látta Dracót. A vizsgák előtt. Egy fordulópont, ami erős nyomot hagyott benne.
Grangert kinevezték iskolai prefektusnak, és ő felelősségteljesen látta el a feladatot. Ő tartotta fenn a rendet, hogy lámpaoltás után senki ne legyen a folyosókon, mint az iskolában sétálgató párok. Ha mégis megtették, Hermione mindig leszidta őket, de soha nem jelentette őket McGalagonynak.
Május elején akaratlanul is kihallgatott egy beszélgetést Dumbledore és Piton között. Egy prefektusi értekezleten kellett részt vennie. Egy függöny mögé bújt, hogy kényelmesen elhelyezkedjen az asztalnál, ahogy mindig is tette, amikor elsőként érkezett, és befejezte a holnapi iskolai feladatokat. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és az igazgató ismerős hangja hallatszott.
– Malfoynak sajnos az iskolában kell maradnia. A biztonsága érdekében. – Dumbledore a hangokból ítélve hátralökte az egyik széket.
– Ezt Lucius mondta neked?
Csend.
– Egyértelműen kijelentette a levélben, hogy jelenleg nem biztonságos a fia számára, hogy elhagyja az iskolát. Roxmortsban sem látogathat el.
– Ennyire komoly a dolog? – Piton lehalkította a hangját. Hideg és átható hangon.
– Miss Granger, érti, amit mondok?
A varázslat hatására a függöny szétnyílt, és felfedte a lányt. Granger bólintása találkozott az igazgató tekintetével. Vajon rögtön észrevette őt? Valószínűleg igen…
– Elvettem egy speciális térképet Pottertől, és magam fogom szemmel tartani, de ha látja, hogy Malfoy el akarja hagyni az iskolát, tartsa vissza, ha szükséges. Miss Granger, érti, amit mondok?
– Igen, uram.
Váratlanul érte, hogy még aznap este összefutott Malfoyjal. A folyosón a legközelebbi Roxfort kijárata felé sietett. Teljesen ziláltan. Egy gyűrött ingben.
– Malfoy! – kiáltott fel hangosan Hermione, csakhogy rájött, hogy szavainak semmi hatása nincs. Draco elsétált mellette anélkül, hogy felnézett volna. – Malfoy! Nem mehetsz el!
Hermione utána szaladt, megérintette az alkarját, hogy megállítsa, de Draco elrántotta a kezét, a szeme tele volt gyűlölettel.
– Menj el, Granger, vagy Mardekárra esküszöm, hogy…
Nem fejezte be. Megszorította a pálcáját, és megfordult, hogy lépjen egyet. Hermione nyelt egyet, és kinyújtotta a pálcáskezét.
A biztonsága érdekében – csengett a fejében az igazgató hangja.
– Draco! Erőszakot fogok alkalmazni. Térj vissza a klubhelyiségbe!
A fiatal férfi háttal állt neki. Görnyedten. Hangosan lihegett, ökölbe szorított kézzel. Granger nem cselekedett, amíg észre nem vette a férfi pálcájának hegyén az izzást.
– Petrificus Totalus!
Draco kivédte a varázslatot. És a következőt is. Hermione összepréselte az ajkát, mert a belőle áradó varázslat erős és magabiztos volt. Ez már nem iskolai párbaj volt. Túl későn jött rá… Ez egy igazi csata.
A tekintete tele volt gyötrelemmel. És dühös volt. Malfoy varázslatokat dobált felé, egyre közelebb és közelebb lépve. Gyors léptek hallatszottak mögötte. A párbaj azonban csak gyorsult, mágiával mágnesezve a körülöttük lévő teret.
És amikor mindketten hallani vélték Piton hangját, amikor Hermione, levegőt véve, el akarta venni Draco pálcáját, elkapta a szájából kiszabaduló legszörnyűbb betűket…
– Cruci…
– Capitulatus!
Draco pálcája a professzor kezébe repült. Gyorsan közéjük lépett, és megragadta Draco ingujját.
De Hermione nem tudott megmozdulni…
Hideg verejték és döbbenet kerítette hatalmába. A félelem, hogy ha Piton nem lenne, ha csak egy másodpercig is…
– Te… – sziszegte a boszorkány –, csak nem a Cruciót akartad rajtam használni?
A füle elkezdett csengeni. Remegett. Malfoy tekintete szúrós volt, tele keserűséggel, ami végigkúszott a testén. Megégette.
Piton elkezdte vezetni az igazgatóhoz a fiút, és amint odaértek hozzá, Draco megragadta a karját.
– Van fogalmad róla, hogy mit tettél?
Tovább sétáltak a folyosón, és közben Malfoy végig próbálta kiszabadítani magát, és azt kiabálta, hogy az apja veszélyben van.
Hermione nem beszélt a barátainak az esetről. Dumbledore szerint Dracót külön szobába zárták, további kizárással az iskolából, amint Lucius visszatért a kastélyba. Csak reggelire, ebédre és vacsorára jöhetett le Piton kíséretében.
Hermione már egy hete nem látta őt.
És mindeközben kezdte elveszíteni az eszét. Igen, mindig is összevesztek. Sok tekintetben riválisok voltak. Tanulmányokban, párbajokban és egyéb dolgokban. De hogy ennyire megvetette őt, hogy ennyire bántani akarta…
Istenem.
De aztán valami szörnyűség történt, ami mindent a feje tetejére állított.
Harry és Ron lustán beszélgettek a közelgő vizsgákról, amikor Hermione, miközben elfordította a fejét, hogy egy korsó gyümölcsléért nyúljon, meglátta a fehér fejtetőt. Malfoy besétált a Nagyterembe, őt követte Piton, aki leült mellé.
A postát a reggeli baglyok kézbesítették. A diákok elé hullottak az újságok, és minden másodperccel egyre nagyobb lett a csend. A Mardekár asztal vonta magára mindenki figyelmét.
Dumbledore jelent meg a Nagyterem ajtajában egy férfi kíséretében. A megjelenése annyira emlékezetes és figyelemfelkeltő volt, hogy évekig megmaradt benne. A férfi egyik szeme teljesen fehérnek látszott. Vak volt. Egy botra támaszkodott, amelynek fogantyúja egy ezüst holló fejet véstek.
Egy újság esett a boszorkány ölébe.
Még anélkül is, hogy kinyitotta volna, látta Lucius Malfoy mozgó képét és a szörnyű szavakat…
Halott.
Nyugtalanítóvá vált. A suttogás elviselhetetlen lett. Az egész iskola Dracót bámulta, várva a reakcióját. A könnyeit, vagy talán egy sikolyt.
De ő csak ette tovább a reggelijét…
Anélkül, hogy felemelte volna a fejét. Anélkül, hogy elterelte volna a figyelmét az egész rémálommá vált, ami körülvette. Csak reggelizett, nem elfojtotta magába az érzelmeket.
A férfi odalépett Dracóhoz, és a fiatalember vállára tette a kezét. Lehajolt, és mondott valamit. Malfoy bólintott.
Hermione egyszerre érezte, hogy távoznia kell. Egyszerűen azért, mert undorítóan zavarban volt. És nem tudta kitalálni, hogy miért. Minden, ami ezekben a napokban felgyülemlett, valószínűleg csak úgy felrobbant a fejében, és megfojtotta a tudatát. Gyötrődött.
Fájdalmas volt, hogy nem látta az apja halálára reagálni, amikor egy héttel korábban még kirohant hozzá. Kész volt bármivel szembenézni. Még a főbenjáró kínzó átokkal is.
És most…
Granger felállt, és a kijárat felé vette az irányt, nem érezte a lábát. Nem nézett a Mardekár asztalára. De hiba volt ilyen korán elmenni. Malfoy mindenkit megkerülve utolérte, és megragadta a csuklóját.
– Most, hogy érzed magad, Granger? – kérdezte Draco. Az ajkai sarka undorodva rándult felfelé. – Hogy tetszenek a következmények?
Ron a segítségére sietett, és elhúzta a kezét.
– Aznap este ezer Cruciót vágtam volna hozzád.
A káosz akkor kezdődött, amikor Ron megkérdezte, hogy mit is mondott Malfoy az előbb, és választ meg sem várva, ökölbe szorított kézzel rontott Draco felé. Ez egy darabig így ment, mire szétválasztották őket, és a terem különböző részeire küldték. És mindezt az egész iskola szeme láttára.
Draco Malfoyt azóta a nap óta senki sem látta.
Kicsapták az iskolából, egy évvel később pedig címlapra került.
A tizenkilenc éves Mr. Malfoy folytatta apja útját, és saját kezébe vette a bank vezetését. – Mögötte állt a bottal a kezében egy férfi. Hunter Bloodrain, Lucius Malfoy családi barátja és üzlettársa.
Ahogy a sors akarta. Újra találkoztak. És ilyen körülmények között.
Vajon Hermione rágalmazása miatt még jobban gyűlölte őt?
A gondolatai felemésztették. Gondolatban az emlékek megrágott filmjét nézte. Újra és újra. Rájött, hogy zsákutcába hajtotta magát. És így ment ez egészen másnap reggelig. Egy rövid közjátékkal egy rongyos álommal, amelyben Hermione a veszély elől menekült.
Az ébresztőóra egy lágy dallamot játszva ébresztette. Granger kinyújt, hogy kikapcsolja, majd megdermedt, miközben az ablakot bámulta.
– Havazik.
Talán ez enyhítette a lázát. És a dolgok talán egy kicsit könnyebbek lesznek…
***
Hideg volt a hallhatatlanok irodájában. Granger a pálcájával becsukja az ablakot, és gondolatban leszidja Mr. Chase-t, amiért elfelejtette becsukni, mielőtt elment.
Bölcs döntés volt visszamenni dolgozni. Jobb, ha a gondolataidat valami hasznosra irányítod, mintha hagyod, hogy tönkretegyenek.
Vetett egy pillantást az íróasztalára. Semmihez sem nyúltak hozzá. Minden a helyén volt, pontosan úgy, ahogy Granger hagyta azt a szörnyű nap előtt. Szeretett volna minél hamarabb visszatérni a papírmunkához. Hogy ellenőrizze a jelentéseket, amelyeket a főnöke mindig rálőcsölt. Enyhe mosollyal érintette meg az ajkát, amikor meglátta Mr. Chase firkált kézírását a tömött pergameneken.
A fő nagy asztalon, ahol általában a műtárgyakat szokták tanulmányozni, egy könyv hevert. Hermione még sosem látta korábban. Óvatosan kinyitja a fóliót, ahol a könyvjelző volt, miután felvette a munkaruhás kesztyűjét, és ellenőrizte, hogy nincs-e benne varázsige.
Rúnaszimbólumok és jelek. Granger lassan megfejtette őket, gondolatban lefordította betűkre, és szavakba foglalta őket.
– Parázsló tekercsek.
– Olyan információkat kerestem, amelyek segítenek kideríteni, mi történt veled.
Hunyorogva felemelte a fejét. A szemüveg, amit sikerült megrendelnie, tökéletesen illett rá. Nincs volt szükség arra, hogy állandóan fogdossa. Mr. Chase levette a kabátját, lerázza magáról a havat.
A férfi…
Nyugodt volt.
Meglepően.
Talán bűntudatot érzett Granger szerencsétlensége miatt aznap, amikor neki kellett volna elmennie oda. Ki értheti meg őt…
– Biztos vagyok benne, hogy ez egy védőbűbáj volt – bólintott Hermione, és üdvözölte a főnökét, amikor az a közelébe lépett. – Az eredeti példányokat elolvasás után megsemmisítik.
– Még mindig nem emlékszik, hogy mi volt odaírva? – vette fel a férfi a szövetkesztyűjét, és óvatosan maga felé húzza a fóliót, hogy átlapozza.
Nem emlékezett semmire, bármennyire is próbálkozott. Egyetlen betűre sem.
– Sajnos – mondta a lány.
– Beszéltem Kingsley-vel. Nem bánja, ha visszajön – szólt az öreg halkan.
Hermione elmosolyodott. Elnevette magát. Nem mondott semmit. Attól félt, hogy Chase visszatér korábbi, idegesítő önmagához.
Ebédidőre megfejtették a Durmstrang egyik boszorkányának botját. Granger arra a következtetésre jutott, hogy a hegyéről hiányzik egy bizonyos darab, és valószínűtlen, hogy a bot e nélkül működni fog. Egy újabb rejtély.
Hermione óvatosan kinyitja a széfet, és a botot a többi ereklyével és ereklyével együtt a puha rekeszbe teszi.
– Miss Granger – szólította meg Chase. – Egy bagoly jött önnek…
Hermione az arcába harapott, miközben elhagyta a széfet, hogy ne szidja meg a főnökét, aki sietve, szemöldökét felvonva átvizsgálta a borítékot.
– Tudta, hogy udvariatlanságnak számít más levelezését elolvasni? – kérdezte a boszorka, és nem tud ellenállni a késztetésnek. Közelebb lépve elvette tőle a levelet.
Fekete boríték, arany dombornyomású oldalakkal és vésett betűkkel.
A szíve kihagyott egy ütemet.
Egy fekete pecsét, rajta egy feltűnő „M” betűvel.
– Mi történt az auroroknál, amikor Mr. Malfoy megérkezett? Kihallgatták? – folytatta Mr. Chase.
A lány átsétált az iroda másik oldalára, és válasz nélkül leült az asztalához. A boríték pacaként hevert előtte. Egy újabb emlékként rá. Képtelen volt kinyitni.
Mit akart a férfi?
Kártérítést?
Mi lenne, ha pert indítana, hogy megvédje a hírnevét?
Granger lenyelte zavarát, és kinyitotta a borítékot, letépte a pecsétet. Egy fényes, szinte átlátszó papírlap volt benne félbehajtva. Amikor Hermione kivette csak, két sort lát rajta.
Holnap délután kettőkor a Green Palace szálloda éttermében.
D. M.
Újra és újra elolvasta a sorokat, leplezve zavarát. A szíve ekkor kezdett gyorsabban verni. Izzadt ujjai zsíros csíkokat hagytak a fényes papíron.
Már tudta, hogy holnap ebédidőben ott lesz. Tudta, mert szüksége volt rá.
Szüksége volt arra, hogy tisztázza a dolgokat.
Le kellett tépnie ezt hirtelen, mint egy sebtapaszt, és el kellett felejtenie. Fel kellett szabadítania az elméjét, elfújta ezeket a gondolatokat egy huzattal. És aztán kilélegezni.
Nincs több félreértés. Meg kellett szólalnia. Feltárni a múlttal kapcsolatos oldalát, hogy válaszoljon a kérdésére:
– Hogy tetszenek a következmények?
Hogy kiálljon vele szemben, és elmondja, nem tett semmi rosszat. Dumbledore azt az utasítást adta neki, hogy védje meg őt. Hogy dühös legyen, és megkérdezze:
– Miért érdemeltem meg egy Cruciót?
Ha azt remélte, hogy bosszút állhat rajta valamiért, amit nem ő tett, akkor ő a vesztese ennek a helyzetnek. Mert…
Szemet szemért az egész világot vakká teszi.
hozzászólások: 2
feltöltötte: Nyx|2024. Aug. 25.