Fejezetek
írta: haironmylip
9. fejezet
9. fejezet
Az otthonuk
Nem akart. Tényleg nem akart most itt lenni. Főleg nem Hermionéval, aki a szemüvegét megigazítva vizsgálgatta a folyosót.
Malfoy hajthatatlan volt, hogy nem engedte be a lányt az életébe. Arra a részre, ahol a szíve volt. Ahol a legsebezhetőbb.
– Én veled megyek! Ez engem is érint!
Nem. Ez nem érintette meg őt.
Ehhez a helyhez semmi köze nem volt: a házhoz, az otthonához, a helyhez, ahol Lucius meghalt. Ugyanez vonatkozott a családi címerére is, amely a nappaliban a kandalló fölé volt vésve, és valahogyan abba a kibaszott könyvbe került. És a szomorúság érzése volt a levegőben, a falak borzalmas magányosságával párosulva.
Draco nem akarta, hogy az életének egy része is Hermione dolga legyen, de a fenébe is, így alakultak a dolgok.
Granger közvetlenül a címer előtt állt, és gondosan összehasonlította a díszítést a képen láthatóval, amit kissé megemelt. Még csak rá sem kellett néznie. Kívülről tudja.
– Ez az egész nagyon furcsa – mondta Hermione halkan. Megráncolta a homlokát. – A történet szerint – vagyis amit én megtudtam belőle – három fő alapító volt. Pontosan ugyanolyan erővel rendelkeztek, mint nomura, és akkor miért…
Ennek semmi értelme nem volt. Draco odasétált a műanyaggal borított kanapéhoz, és leült, amitől porfelhő szállt fel. A pálcájával megtisztította a ruhát. Ránézett a szöveges fotóra. Olvasta. Olvasta. De képtelen volt koncentrálni, egyetlen betűnek sem tudott értelmet adni.
Soha nem hallott róla. Pedig a maffia világában még soha nem esett szó erről a témáról. Varan, sárkány és nomura. Három alapító…
Amikor Draco először értesült a maffiáról, az apja mindent elmondott neki, amit tudott róla, de ezt soha nem ismerte el. Vajon maga Lucius is tudott róla? És miért csak most került ez szóba, konkrétan a minisztériumban, ahol Granger dolgozott? Miért jelent meg Mr. Chase a horizonton, amikor valami történt? Leon rögtön utánanézett, amint elkezdték összegyűjteni a házassági szerződéshez szükséges dokumentumokat.
Történt ugyanis, hogy Malfoy furcsának találta, hogy Chase ragaszkodott ahhoz, hogy Hermione abba a lakásba menjen. És most ez: a lány főnöke Hermione segítsége nélkül állította vissza a szöveget.
Malfoy majdnem megsajnálta Chase-t, miután elolvasta az életrajzát, amely rendkívül szomorúnak, sőt szánalmasnak bizonyult. Egy magányos férfi, aki egy régi londoni negyedben lakott, akinek az élet legfényesebb dolgai abból álltak, hogy könyveket olvasott, whiskyt ivott, és minden idejét a munkával töltötte. Nem voltak barátai. Nem voltak rokonai. Még háziállatai sem. Tiszta volt.
– Draco?
A lány tétova hangja kizökkentette a férfit az álmodozásból. Malfoy ráfordította a tekintetét, és észrevette, hogy Granger mennyire idegennek érezte magát ezen a helyen. Milyen erősen nem illett bele az életébe. Ebbe a házba. A kinyilatkoztatás hullámokban mosta el.
– Ez a kiút a helyzetből? – kérdezte Hermione reménykedve. – Ha ugyanolyan vagy, mint nomura, akkor újra elkezdhetek békében élni. Egyszerűen átveszed a helyét? És én visszatérhetek a normális életemhez?
A nő hangja remegett. Nem volt biztos benne, hogy ez a megkönnyebbülés jele volt-e, vagy a vágyé, hogy minél hamarabb elmeneküljön a maffia világából.
– Draco!
– Hozd ide a könyvet. – A férfi felállt, elsétált a lány mellett, és megállt a kandalló előtt, a családi címert nézegetve. – Biztos van még valami más is.
– Már mondtam, hogy nem vihetem ki a dolgokat a Minisztériumból. És mindegyik védőbűbáj alatt áll. Te viszont most már összegyűjtheted az összes fejedelmet, és kijelentheted, hogy te vagy a parancsnok.
Draco elfojtott egy kuncogást. Megfordult. Tett egy lépést a nő felé. Meglepő módon Granger a szemét sem rebegtette, hogy a köztük lévő távolság centiméterekre zsugorodott. Nem lépett hátra. Felnézett a férfira, homlokát ráncolva.
Malfoy egy csipetnyi kihívást érzékelt a lányban. Érezte, hogy az erő – nem nagy erő, de mégis erő – növekedett benne. A lány megváltozott. Ez nyilvánvaló volt. Draco nem tudta, hogy Hermione változása jó vagy rossz dolog-e, de a lány túllépte a tanácsadói hatáskörét, amikor útmutatást adott neki, hogy mit tegyen ebben a helyzetben.
– Bízd csak rám – tette hozzá a férfi nyugodtan, miközben a lány szemüvegében látható homályos tükörképét látta. – Vissza kell állítanod az egész könyvet, és le kell fényképezned. Minél előbb, annál jobb.
Granger megrázta a fejét.
– De miért nem akarod bejelenteni a… – szünetet tartott – mindenkinek?
– Mert, Hermione – folytatta Draco, és egy lépést tett előre, kinyújtotta a kezét, hogy kisöpört egy hajtincset a lány arcából, pusztán azért, mert kedve tartotta –, a könyvben lévő információk akár hülyeségek is lehetnek. Előbb ellenőrizni kell.
A lány lágy barna szemei elárulták csalódottságát. Szempilláit enyhén megérintette a szempillaspirállal. Mentolillatú, átlátszó szájfény. Draco ezt az illatot érezte, amikor a liftben mellette állt.
– Használhatom a mosdót? – Granger először megszakította a szemkontaktust azzal, hogy egy lépést hátrált, és leeresztette a tekintetét.
– Nem. – Megragadta a tenyerét, a kandalló felé fordult, és mielőtt belépett volna, elmagyarázza: – Nem akarok egy másodperccel sem tovább itt lenni. – A férfi megragadta a lány tenyerét, és a kandallóhoz fordult.
A zöld láng mindkettőjüket elemésztette.
Hermione kiszabadította magát a férfi szorításából. Motyogott valamit, valószínűleg szidta őt. Belépett a ház nappalijába, amely mindkettőjük otthona lett, és odament, ahová korábban akart menni. Draco lekapcsolta a villanyt. Kinézett a képablakon a hóporos erdőre. Visszavonult a gondolataiba.
Hunter könnyen megtalálná a válaszokat, de sajnos a nagybátyja továbbra is eszméletlen volt. Bloodrain néhány napja ébredt fel a mesterségesen előidézett kómából, ami a súlyos fájdalmak kiváltására szolgált. Az orvosok szerint a felépülése hosszadalmas lesz a gyógyító italokkal szembeni intoleranciája miatt. A golyó kint volt, de még több időre lesz szüksége a gyógyuláshoz.
És így Draco egyedül maradt. A mugli fénykép fényes felületét vizsgálta. Elolvasta a szöveget.
Nem lehetett másképp fogalmazni, mint hogy a sors gúnyt űzött belőle. És rajta volt Granger arca. Ő kezdte ezt az egészet. Még aznap. És ugyanazon az éjszakán kezdett hamuvá válni minden. Az egész élete, amit gondosan felépített. A gondolatait. Minden egyenes vonalban haladt, de most…
Minden elferdült.
Még néhány óráig nem hagyta el a nappalit, cigarettát cigarettára gyújtva, a csikkeket a padlón álló kandalló kék lángjaiba dobálta.
Granger.
Draco mulatságosnak találta a lány próbálkozásait, hogy a felszínen maradjon ebben a kegyetlen viharban, ahol nagy hullámok mosták át a testét. Szerencséjére mélymerülés közben is vissza tudta tartani a lélegzetét. Szóval így dolgozta fel mindazt, ami ott történt? A feje fölött, a felszínen. Vajon egész idő alatt tartalékolta az energiáját?
De mi fog történni, ha elfogy az energiája?
Türelmesen várta, hogy meglássa a repedést a páncélján. Hogy ismét megbizonyosodhasson arról, hogy erőszak nélkül is meg lehetett törni valakit, de valami más. Vágyakozást. És az érzés csak egyre nagyobb és forróbb lett Malfoyban, amikor érzte, hogy nem ő az egyetlen, aki fogékony rá.
– Csókolj meg, Draco.
Kellemes kiegészítés egy kellemetlen házassághoz.
Az, hogy Hermione nem félt és nem tisztelte őt, csak még erősebbé tette a férfi vonzalmát iránta. Megszokta, hogy az élete minden területén sikeres volt, legyen szó akár az üzletről, akár a klánjáról, és nem akarta abbahagyni. Gondolataiban látta a lányt térdelve, amint felnézett rá. Draco szerette volna rá látni, ahogy a lány szemüvegében tükröződik. Látni az arcát, és megerősíteni, hogy számára semmi sem volt lehetetlen.
Neki csak játszania kellett a szerepét…
Lépések. Merlin. Elég hangosan járt. Malfoy tekintete összeakadt az övével, ahogy kissé elfordította a fejét, hogy szembe nézzen vele. Hermione az ajkába harapott. Végignézett a konyhai részen, és bizonytalansággal a hangjában megkérdezte a férfit:
– Draco?
– Hm?
– Ellenzem a házimanók kizsákmányolását – mondta Hermione, kerülve a férfi tekintetét. Igyekezett bárhova máshova nézni, csak a férfira nem. – De a házimanód olyan finom ételeket főz, és a fenébe is…
Elfojtott egy szégyenlős vigyort. Megnyalta az ajkait.
– Megkérhetem, hogy készítse el a vacsorát, ahogy szokta?
Draco felállt, lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a lány elől a vigyorát. Levette a mandzsettagombjait, és könyékig feltűrte az inge ujját. Hermione megbabonázva figyelte a mozdulatait, és az alkarján lévő tetoválásokat bámulta.
– Te most házimanónak neveztél?
Hermione néhány másodpercig ráncolta a homlokát, kinyitotta a száját, majd becsukta, és kérdőn bámulta a férfit.
– Ez volt…
Malfoy előre lépett, megérintette a pálcáját, és bekapcsolta a konyhasziget feletti halvány fényt. A pálcája mozdulatával megidézte a hozzávalókat, és kitette maga elé.
– Steak vagy hal? – kérdezi Draco, és Grangerre nézett, aki még mindig a nappali közepén állt. – Foglalj helyet.
– Minden étkezés mögött te álltál? – kérdezte ezt zavartan Hermione, és a férfi felé sétált, láthatóan még nem tért magához. Leült a konyhasziget melletti bárszékre. – Az összes reggeli és vacsora, amit az étkezőben szolgáltak fel… Mindvégig te voltál az?
Draco a lány válaszát meg sem várva meghozta a döntést. Bólintott neki, és megszabadította a húst a zsírpapírtól, amibe be volt csomagolva.
– Nekem nincsenek házimanóim.
– Istenem, tele vagy meglepetésekkel! – szolt Hermione kicsit halkabban, a férfi mozdulatait figyelve. – Mindent magad főzöl, varázslatok használata nélkül?
– Ez pihentető. És jobb az íze is így. A lelkemet teszem bele.
– Van olyanod neked is? – morogta a lány, és kijavította magát: – Bocsánat… csak nem számítottam erre.
Ő maga sem számított erre, de az egyedüllét fárasztóvá tette a vacsorázást, különösen, ha a paparazzók minden lépését követék. Idegeneknek pedig tilos volt belépni a házba, még akkor is, ha csak főzni akartak neki. Egyszer már valaki megpróbálta megmérgezni.
Draco két egyforma darabra osztotta a húst, az ujjaival megnyomkodta a széleket. Felemelte a fejét, és találkozott Hermione tekintetével. Láthatóan vagy kérdezni, vagy mondani akart valamit, könnyű volt leolvasni az arcáról.
Draco nyomorúságosnak találta a házban töltött első néhány napot. A legrosszabb dolog volt, ami történhetett volna. Ez az undorító érzés azonban idővel elhalványult. Igen, nem sokat látták egymást a házban, de a lány jelenléte érezhető volt.
Hermione, akinek a módszereit csak az Isten ismerte, a kedvenc fürdőszobáját választotta, azt, amelyik az erdőre nézett. Ruhái, fésűje és fogkeféje a mosdókagylón hevertek szétszórva. És még a nappali is elkezdett bűzleni. És a sampon, amit magával hozott. Draco a szemét forgatta, amikor elolvasta a címkét: gubancolódásra hajlamos, rakoncátlan, göndör hajra.
Emlékezett, milyen puha volt a lány haja, amikor az öklében szorította, és hátrahúzta a fejét. Erre gondolt, miközben a húst pácolta és előkészítette a grillt. Egy kis olajat adott hozzá, azonnal megérezte a fűszerek illatát.
– Gondolod, hogy az alvilági hírneved csorbát szenvedne, ha mindenki rájönne, hogy magadnak főzöl? – Granger mosolyogva kérdezte. – Nem bánod, ha veszek neked egy kötényt ajándékba? Melyik szín a kedvenced?
Malfoy a homlokát ráncolva nézett fel rá, és belefeledkezett a nevetésébe.
– Sajnálom…Csak próbálom elterelni a figyelmemet, függetlenül attól, hogy mennyire idegesítő vagy – tette hozzá.
– Szóval idegesítelek? – Draco a steakeket a grillre tette, és egy pálcaintéssel meghámozta a krumplit, úgy döntött, hogy kicsit felgyorsítja a folyamatot. – Ez nem eléggé volt világos számomra a jachton.
– Már áttértünk a lényegre? – Nem adta meg magát. Hermione keresztbe tette a lábát, oldalra fordult a konyhaszigetről. – Jó.
Draco a kőből készült mosogatóhoz fordult, megmosta a kezét, és a pálcájával megidézett két alacsony whiskysüveget. Felrepültek, és megdermedtek Hermione előtt, aki felkapta őket, és maga elé tette.
– Dragon vagy single malt? – Két üvegért kiáltott, hátulról az hallatszott:
– Skót whisky.
Draco felhúzta az ajka sarkát, hogy egyetértsen a nő döntésével. A lánynak volt ízlése a whiskyhez. Erre már rájött.
Nyikorgó hanggal kipattant a dugó. Mindkettejüknek másfél unciát töltött.
– Jeget? – kérdezte a varázsló, miközben megfordította a steakeket.
– Nekem elég, hogy itt vagy nekem.
– Most szórakozni akarsz velem? – A férfi vigyorgott. De a fenébe is, szeretze ezeket a hangulatingadozásokat.
– Csak egy kis bosszút állok rajtad – mondta Hermione, és ivott egy kortyot. Még csak meg sem rándult.
Draco az asztalra támaszkodott, és kortyolt egyet a whiskyből, tekintete a lányra szegeződött.
– Tudod, az emberek sokféleképpen próbáltak bosszút állni rajtam. – Tekintetét a lány arccsontján át a nyakára vezette. Mikor sikerült kigombolnia az inge felső három gombját? – De hiábavaló megközelítést választottál. Ez nem érint meg engem.
– Azt akarod, hogy megérintselek?
Mardekárra, mennyire élvezte ezt.
Az üveg a lány poharához lépett, és borostyánszínű folyadékot töltött bele.
Malfoy minden egyes alkalommal meglepődött, amikor Hermione megpróbált kíváncsiskodni. Nem volt biztos benne, hogy ez egy végzetes baleset, vagy a lány ostobasága. De az egész létezése veszélyben volt. Bárcsak megértette volna, milyen tudás birtokában volt. Azt, amit nem tudott felidézni. Bárcsak tudta volna, milyen fontos Nomura az ő világában. Vajon elbarikádozná magát a házban, ha többet tudna? Ha az ő szemével látná a maffia világát?
Granger ismét forró vízbe került, és a férfi minden alkalommal átlátott rajta. Azt hitte, hogy manipulálhatja, sőt meg is mérgezheti őt a tetteivel, de Malfoy még mindig egy lépéssel előtte járt. Elvégre ő kezdte a játékot.
– Te is tudod, hogy én tudom. – Draco hunyorított, miközben kortyolt egyet. Csettint az ujjaival, és két tányér jelenik meg előttük.
Minden egyes dolog felizgatta most a lányban. A hatalom, amivel Granger felett rendelkezett. A tudat, hogy a kezében tartotta a lány életét. Draco az egyetlen, aki megvédheti őt. Ennek ellenére továbbra is reménykedett abban, hogy elhagyta a férfi világát, nem tudván, hogy a maffiát csak a halottak hagyhatták el.
Nagyon kielégítő volt, hogy Hermionét közel tartotta magához, képzeletbeli akaratot biztosított neki, miközben lassan lebontotta a falakat, amelyeket maga köré épített. Ha kellett, Malfoy tégláról téglára bontotta le őket. Már csak a várakozás volt hátra.
– Nagyon finom. – A boszorka lehunyja a szemét, miközben egy darab steaket rágcsált. – Köszönöm.
Eltolta magától a tányért, és még egy utolsó kortyot ivott a keserű whiskyből, mielőtt feltette a kérdést.
– Mit tudsz a főnöködről?
– Mr. Chase-ről? – Hermione megtörlte a szája sarkát egy rongyszalvétával. Feszültté vált. – El tudom képzelni, mire gondolsz most. Gondolja, hogy köze van ahhoz, ami velem történt?
Draco nem válaszolt.
– Nekem is voltak ilyen gondolataim, de gyorsan elhessegettem őket. Már majdnem egy évtizede ismerem őt. Elviselhetetlen, goromba, unalmas és önfejű. De az, hogy pont azon a napon mentem abba a házba, pusztán a véletlen műve volt. Mr. Chase gyakran túl lusta ahhoz, hogy kimozduljon a városba, így rám bízza a dolgot.
– És mi van a könyvvel? Hogyan jutott hozzá?
– Mindent névtelenül küldenek nekünk. A könyv egy csomagban volt több másikkal együtt. És volt egy utóirat, hogy szabaduljunk meg az összes könyvtől.
– És lehetetlen lenyomozni a címzettet?
Megrázta a fejét, és az Invito segítségével előhívta a fényképet, amit maga elé tett.
– Szerinted ez nevetséges? – kérdezte Draco ezt anélkül, hogy felpillantott volna, a szöveget és a szimbólumokat vizsgálgatva. Ujjával végigsimított a nomura emblémáján.
Draco, bármennyire is nem akarta beismerni, már tudta, hogy van benne valami. Az azonos címer a teremben függüt kifaragva, ahol az összes maffiafőnök trónszéke állt.
– És a varánusz? – Granger felemelte fel a fejét. – Talán meg kellene kérdeznünk a Varan klán fejét? Talán ő tud valamit erről?
Draco eltávolodott az asztaltól, megragadta az üveg nyakát, hogy a szobájába menjen. A lány kérdésére őszintén válaszolt:
– Nincs Varan klán.
***
– Találkozód van?
A kobold a kerekterem bejáratában állt, elzárva azt Malfoy és Leon elől. Draco lehajolt egy kicsit, hogy megnézte, mi a francért nem engedik be őket. A tekintete megütközött. Felkuncogott.
– Mr. Aquamarine! – Draco homlokon lökte a koboldot, és belépett a kerekcsarnokba.
Aquamarin a Medve klán vezetőjével együtt ott ül közvetlenül Nomura trónja mellett. Az asztalon pergamentekercsek hevertek, és Andrew tartása arra utalt, hogy alig várja, hogy a Medve felemelje a kezét, és otthagyja az aláírását. Draco azonban félbeszakította titokzatos üzletüket.
– Mr. Malfoy. – Andrew köszöntötte őt, elutasítóan szemlélve a formaságokat. – Mi szél hozta ide?
Malfoy kezeit nyugodtan a háta mögé téve körülnézett a kerekteremben, ahol már sokszor járt, mielőtt egy lépést tett volna előre.
– Te vagy a főnök? Miért ennyi kérdés? – kérdezte Malfoy, miközben Nomura trónjához közelített. Az asztalon lévő papírokat vizsgálgatta. Sikerült elolvasnia egy szót, a tartalmat, mielőtt Aquamarine egy bőr irattáskával letakarta a pergameneket. – Megzavartam a kettőtök közötti alkut? Üdvözletem.
Draco kezet nyújtott a Medve klánfőnek, egy hatalmas, vastag szakállú férfinak, aki felállt, hogy megrázta a kezét.
– Nos, adok időt, hogy átgondolja a dolgot. Kérem, vegye át a papírokat. Minden benne van. – Aquamarine összeszedte az iratokat, és felállt, hogy elbúcsúzzon a Medvék vezetőjétől.
Meghajolva mindenki előtt, az távozott, a kobold pedig becsukta maga mögött az ajtókat.
A csend sűrű volt a kölcsönös megvetéstől. Draco továbbra is a trón mellett álldogált, amikor Aquamarine végül úgy döntött, hogy helyet foglal mellette, és leplezetlen dühvel bámult Malfoyra.
– És te mikor vetted át Nomura helyét? – Draco hátralökte a trónt, és leült, még jobban feldühítve Andrewt. Ökölbe szorította a kezét.
Malfoy megvizsgálta a trón fejtámlájába vésett címert.
– Látod, én nem vagyok Nomura. A címer nem világít. – Draco tovább bosszantotta Andrewt. – Leülök egy kicsit, hogy berendezkedjek. Hogy megszokjam…
Megpróbált visszatartani egy mosolyt. De, amikor Aquamarine arca elvörösödött, hangosan felnevetett.
– Hogy merészeled, fiú? Ülj oda, ahol egykor Grey ült! Ülj oda, ahol minden Fejek Feje ül! Nem tiszteled a szabályainkat és a kódexünket?
– Ha már itt tartunk. – Draco csettintett az ujjaival, és az asztal közepén heverő pergamen elkezdett feléje lebegni.
A Kódex. A maffiavilág szabályai, vérrel írva sárgás papírra. Már régen elolvasta. Most sem talált benne semmi újat, kivéve egy részletet, ami felett korábban egyszerűen elsiklott, hiszen azt hitte, ezek nem mások, mint egyszerű díszítő minták.
A kódexet olyan szorgalmasan vizsgálta, hogy valami váratlan dologra bukkant. Feltételezésekkel jött ide, hogy ellenőrizze, de valami egészen mást talál.
A Nomura címere a lap közepén találta. És volt még két másik címer, befejezetlenül. Sötét. Mintha valaki megpróbált volna megszabadulni tőlük, vagy egyszerűen nem fejezte volna be a rajzolásukat. Ő azonban felismeri az ásó hegyes csúcsát. Ez a Sárkány címere.
A családi címere. A bensője égni kezdett. Forrni kezdett a vére. Malfoy Leonhoz fordult, aki tudálékosan bólintott.
Mindent láttak, amiért idejöttek.
– És ennyi? – Aquamarine az asztalra tette a tenyerét, miközben Draco felállt, és a kijárat felé indult. – Azért jöttél ide, hogy tönkretedd az üzletemet, és elolvasd a Kódexet?
Malfoy kuncogott. Megállt, tenyereit az asztalra támasztotta. Aquamarine-ra nézett.
– A szart, amit a Medve klán fejének ajánlottál, kivonják a piacról, amint bekövetkezik az első néhány túladagolásból eredő haláleset. Azt hiszem, megkíméltelek egy párbajtól, amire talán kihívott volna, mivel a tárgyak, amiket adtál neki, szemétnek bizonyultak.
Andrew orrlyukai úgy tágultak, mint a bikáé, amikor szipogni kezdett, és összepréselt ajkai még nagyobb örömet okoztak Malfoynak. Izgalmas volt nézni, ahogy felhúzta magát, és fortyogott a haragtól.
– Mr. Aquamarine, mindenki tudja, hogy olyan helyre próbál bejutni, ahol már minden hely foglalt. Egy olyan helyre, ahol a legtisztább árut lehet megtalálni. Új drogot hoz létre anélkül, hogy észrevenné, hogy a minőség helyett a mennyiségre törekszik. Megveheted tőlem az árut, majd továbbértékesítheted, ahogy sokan teszik. De tele vagy büszkeséggel, hogy ezt teszed.
– Ugyanolyan őrült vagy, mint az apád! – kiabált Andrew a pálcáját szorongatva. – Tudod egyáltalán, hogy mire vagyok képes?
Leon megrándult, de Draco egy felemelt kézzel megállítja a consigliere-t.
– Polgármester úr – mondta Draco, oldalra billentve a fejét, hogy a lélegzetvisszafojtott Aquamarint tanulmányozza –, jó, hogy emlékszik, milyen volt az apám. Jó, hogy tudja, kire tudok hasonlítani. A bátyja, Bill kreténsége átterjedt magára is, mióta fenyeget engem. Ki akarsz hívni engem párbajra?
Andrew hunyorított a szemével. A keze megremegett, mintha közel állt volna ahhoz, hogy varázslatot mondjon ott, ahol a mágia tilos, de a másodperc töredéke után leeresztette a pálcát. Persze, hogy nem. Az öregember tisztában volt vele, hogy sokat fog veszíteni. Azon kívül, hogy egyszerűen elveszítette a csatát.
– Én is így gondoltam. – Draco az ajtó felé fordult. – Jó szórakozást, Mr. Aquamarin.
***
Kivédett egy ütést.
Malfoy gyorsan a lábára helyezte a súlyát, hogy visszavágjon. Leon lebukott.
– Ez az egész csak ront a helyzeten – mondta Leon egy szaggatott sóhajjal, és pozíciót változtatott, hogy újra megpróbáljon ütni.
Izzadság csöpögött a lapockái között. Draco összehúzta a kesztyűjét, készen állt a támadásra. Az arca elé tartott könyökével Leon védte a fejét az ütésektől. Malfoy tisztában volt vele, hogy ellenfele elébe megy a kimerültségének. És most jött a következő…
Egy felütés.
A levegőben volt, Draco nem hagyta magát ledobni. Leon a magasságkülönbség miatt ezt már gyerekként is meg tudta tenni. De most…
– Teljes anarchia lesz, ha mindenki rájön, hogy három fő alapító volt. Ez majd a viták kezdetére szolgál – mondta Draco, és hátrált egy lépést. Az alkarjával letörölte a homlokáról az izzadságot. – Megkezdődik a harc a Kódex átrendezéséért. Biztos vagyok benne, hogy Aquamarin mindenkit figyelmeztetni fog, hogy tegyenek meg mindent, hogy ne kerüljek a Fejek közé. Még Nomura távollétében is.
Leon a falhoz irányította, és hátát a falnak támasztva Malfoy a mellkasához szorítva figyelt az ellenfél öklét. Sarokba szorította, Draco ferde mosollyal, és egy gyors pillanatra felmérte a távolságot a faltól. Aztán Draco Leon nyomában rohant oda, aki pedig egyből követte.
Ellökte magát a faltól, és felülről Leonra ugrott. Draco leterítette, és Leon a szőnyegre esve, pont a hasán foglal helyet. Öklét ütésre emelte, de centiméterekre barátja orrától megállította.
– Vesztettél. – Draco elmosolyodott, nehéz légzéssel.
– Hagytalak nyerni. – Leon is elmosolyodott, és ezzel ledobta magáról Malfoyt.
Így feküdtek a szőnyegeken, a plafont bámulva, és hallgatva zavaros légzésüket.
– Megkérek még két őrt, hogy nézzen rád. – Leon leült, és barátjára nézett. – Nem tetszik az Akvamarin hangulata. Még mindig haragszik a bátyja miatt.
– A testvéréért, aki átlépte a határt, és megszegett egy csomó szabályt a Kódexből, amivel Andrew olyan őrülten törődik. – Malfoy felállt, levette a kesztyűjét, és kezet nyújtott Leonnak, segített neki felállni. – Köszönöm az aggodalmadat, de már négy ember kísért el. – Egy üveg vízért nyúlt, ivott néhány kortyot, majd folytatta: – Ráadásul te is elkísérsz engem.
Leon talán a legközelebbi barátja volt. És gyerekkora óta. De ugyanakkor a consiglierija, a bizalmasa is. Malfoyt eleinte olyan gondolatok gyötörték, hogy az egyiket nem szabad összekeverni a másikkal, hogy az egyik szerepnek fontosabbnak és lényegesnek kellett lennie, de Leonnak sikerült mindkettőnek lennie, kettéosztva.
Draco jobban bízott Leonban, mint bárki másban az életében. Annyira bízott benne, mint saját magában.
Hányszor segített neki? Egyszer, amikor Dracót megtámadták, megmentette az életét. Leon testével óvta őt, nem is gondolva magára. Aznap Leonon kívül más őrök is elkísérték, akik rohantak, hogy megvédjék.
Az Avada Kedavra átok két villanása. Az első villám kiiktatta az egyik őrt, a második pedig megölte a támadót.
Aznap Malfoy arcon ütötte Leont. Dühös volt. Draco kiabált vele, amikor kettesben maradtak. Haragudott. A barátja akár meg is halhatott volna.
– Neked kellett volna biztonságos távolságba vinned engem hoppanálás segítségével, nem pedig magaddal pajzsot nyújtani!
– Ez az én dolgom, Mr. Malfoy.
Leon. Kettéhasadt.
Félig egy barát lett. Félig consiglieri.
Draco tisztelte őt. Draco konzultált vele. Draco hagyta, hogy testvérként lépjen be az életébe. Családtaggá vált.
Blaise gyakran viccelődött azon, hogy valahogy mindannyian rosszul tették, hogy családnak nevezték magukat közös vérrokonság nélkül is. Draco, Pansy, Amma, Blaise és Leon. Egy kis baráti társaság volt minden, amit Malfoy megengedhetett magának.
És őszintén remélte, hogy Granger nem sokáig marad ebben a családban. Hogy senki sem fog kötődni hozzá. Különben szemrebbenés nélkül elfeledteti velük a lányt.
Hermione nem tartozott a családjához. Pontosan úgy, ahogy ő mondta. Ő idegen.
Ideiglenes.
Ő csak egy eszköz volt.
– Mit szándékozol tenni? – Leon levette a vizes pólóját, és a matracra dobta.
A vállán lévő sárkány a karja körül görbült. A klánhoz való tartozásának jele volt. Mint minden beosztottnál.
– Megvárom, amíg Hermione helyreállítja a könyv maradékát. Ki tudja, mi van még benne? Talán kiderül valami egy soha nem létezett klánról.
Ahogy felmentek a lépcsőn a fürdőszobákba, a nappaliban lévő kandalló hirtelen zöld lángokban tört ki.
– És itt van a feleségem. – Draco elvigyorodott, amikor észrevette, hogy Hermione megállt, és bámulta őket.
Malfoy és Leon derékig vetkőztetek le, és kiélvezte, ahogy a nő tekintete csak a másodperc töredékéig érintette Leont, mielőtt Dracóra átvándorolt volna. A lány nyelt egyet.
– Nem fogom megkérdezni, hogy miért vagytok mindketten meztelenek, izzadtak és kifulladtak. – A táskáját a kanapéra dobta, követve annak útját.
– Hogy halad a helyreállítási folyamat? – Draco elkapta a törülközőt, amit Leon dobott neki. Megtörlte az arcát.
– A szövegen dolgozom. Semmi rendkívüli nincs benne.
Éppen hozzátett valamit, amikor észrevette, hogy Leon kabátot dobott a fedetlen mellkasára, és a kandalló felé tartott. Megfordult, hogy elköszönjön tőle.
– Nem akarlak zavarni. – Felvonta a szemöldökét, és odasétál a kandallóhoz. – Jó éjszakát!
A zöld láng felemésztette őt és a kibaszott vigyort, amit Draco felé vetett.
Idióta, gondolta Draco.
Hermione megdörzsölte a halántékát, és hátradőlt a kanapén. A homlokát ráncolta. Draco meg akarta kérdezni, mi bántja, de a zuhanyzási késztetés elsőbbséget élvezett. Sóhajtott egyet. Megcsípte az orrnyergét, és megrázta a fejét.
– Mi a bajod?
– Csak fáradt vagyok – válaszolta Hermione anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, még mindig fekve.
Draco elindult a hálószobája felé, meggyőződve arról, hogy csak ennyit akart mondani, amikor Hermione hirtelen folytatta. Valószínűleg észre sem vette, hogy a férfi eltávolodott tőle.
– Fáradt vagyok… Mr. Chase felemésztette az egész agyamat. Olvasta az újságban, hogy én voltam az osztály legjobb tanulója.
– Az egyik legjobb. – Draco nem tudja megállni, hogy ne tegye hozzá.
Granger kinyitotta a szemét, és úgy nézett rá, mintha a megjegyzése lenne az utolsó csepp, hogy a düh pohara kiöntsön. Ennek ellenére térdére támaszkodott, a kanapé háttámlájára dőlve folytatta a beszédet.
– Azt kezdte mondani, hogy jobbra-balra adok interjúkat. És a vacsoránál Ginny nem tudta abbahagyni, hogy rólunk kérdezősködjön.
Malfoy tett egy lépést felé, karjait keresztbe fonta a mellkasánál.
– Jártál már Potteréknél?
Dühös volt, mert nem értesítették. De nem haragudott rá. Az őrökre haragudott.
– A fekete ruhás embereiddel együtt. Ginny és Harry háza előtt vártak.
– És mit mondtál neki?
– Az igazat.
Draco megfeszült. De észrevéve a vigyort a lány arcán, gyorsan elrejtette az összes érzelmet, ami még felszínre tört.
– Hogy szeretlek.
Hermione olyan gyorsan, habozás nélkül mondta ki. És olyan őszintén. Ez nem tetszett neki. Persze, hogy hazudott. Persze, hogy csak megjátszotta magát a barátja előtt. A kimondott hazugság azonban most is vágta a dobhártyáját. Összegömbölyödött valahol benne. És ahelyett, hogy megjegyezte volna Granger szelíd hangját, inkább szeretett volna minél gyorsabban megszabadulni ettől.
A szerelem törvénytelen volt. Legalábbis az ő életében.
Betiltották.
Halálos.
– Meglátogathatom a lakásomat? – A nő témát váltott. – Szeretnék magammal vinni néhány könyvet, hogy elolvassam. Unalmas itt esténként.
Draco még mindig feszülő bordákkal, elindult a hálószobája felé, de azt mondta neki:
– Várj meg!
A forró zuhany csak rontott a helyzeten. Tudatta a pár perccel korábban hallott szavak miatt könnyezett. Ez a disszonancia felbosszantotta. Malfoy csak túlhevült. Nem lehetett állandóan mindenre gondolni. Forrt a feje. Egyszerűen ki kellett tisztítania az elméjét.
Szexre vágyott.
Az összes közelmúltbeli akadály egyszerre zúdult rá, a vezeklés eredménye az összes előző életéért, ahol vétkeznie kellett.
Izmai fájtak. A Leonnal folytatott edzés az utolsó erejét is elszívta. És ezek a gondolatok csak tetézték a testsúlyt. Húzta őt a mélybe. Draco fuldoklott.
Az ilyen napokon, amikor nehezére esett megbirkózni az érzelmekkel, Blaise klubjába ment, és elveszett a nőkben. A véget nem érő parfümjükben. A hosszú lábaik között. A nyögéseikben. Mindent elvett, és semmit sem adott cserébe.
De most, baszd meg, túl sokat adott, és semmit sem kapott vissza.
Granger, átkozott legyen. Mintha próbára tette volna a férfit. Hogy megtalálja nyomáspontot, amitól összeomlik.
Baszd meg!
***
A kanapén elterülve Hermione a kandalló felé nézett, és egy cigarettacsikket talált a padlón. Ez gúnyolódásra késztette. Felállt, hogy felvegye és a lángok közé dobja. Annyi ilyen szemét volt a házban.
Mindenütt cigaretta volt. A hamutartók is. Rájött, hogy a férfi mennyit dohányzik. Hogy volt még tüdeje? Szidta magát ezekért a gondolatokért. Kellett-e egyáltalán törődnie vele?
De a „mindegy” hozzáállás valamilyen módon elnagyolt. Pedig nem kellett volna, hogy így legyen. Túl sokat engedtek meg maguknak, megszegték a saját szerződésük szabályait.
Dracóval lehet normális emberi kapcsolatot folytatni. A modora kifogástalan volt. Még ha csak a paparazzók miatt is, mindent megtett volna azért, hogy a lány jól érezze magát. Ez eltakarta a farkas torkát, amelyből csöpögött a vér.
Draco főzött neki. Egész idő alatt ételeket készített neki. Igen, hülyeség lett volna tőle, ha csak magának készített volna reggelit, de a lánynak nem. A fenébe is! Csupán az okokat keresett a férfi viselkedésére, amikor hirtelen az a határozott benyomása támadt, hogy mindezt egyetlen okból tette.
Nem.
Még fel is morgott undorodva. Mennyire hatással lehetett rá az életmódja, ha most úgy érzékelte a „törődését”, hogy a férfi így akar neki esni.
Őt akarta.
Őt akarta.
Nem volt lehetséges.
– Menjünk. – Draco kisétált a nappali közepére, miközben felvette a kabátját.
Lusta módon Hermione felállt. Furcsán nézett ki mellette. Réteges ceruzaszoknya és kordbársony kabát, rajta a minisztériumi jelvény. Mellette pedig ott állt…
Ő.
Fekete öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viselt. A cipője kifényesítve. Malfoy illata miatt be akarta dugni az orrát, de nem azért, mert kellemetlen az illata volt, hanem mert újra és újra be akarta szívni.
Egy újabb gondolat, ami nagyon irritálta őt.
– Megmutatok neked egy szobát – mondta a férfi, végigvezette a folyosón, és megállt egy zsákutcában, ahol a szikla egyenetlen, nedves felülete alkotta a falat.
– Erről olvastam valahol. Vörös a szoba? – Hermione nem fogja vissza magát, idegesen elmosolyodott magában.
Draco a pálcájával a fal felé intett, amitől az felragyogott, és egy fátyolos ajtót tárt fel. Csikorgó hanggal nyílt ki, és Granger szája tátva marad a látványtól, amit eddig rejtegetett.
Tett egy lépést előre.
Egy példátlan méretű könyvtár volt. A legfelső erkélyen álltak, és két emeletnyi könyvespolcra néztek le. Több ezer volt belőlük. Észrevette a sarkokban heverő festményeket, szobrokat, sőt még aranyat is. Kincses sírboltra hasonlított.
– Ez… – mondta halkan Hermione. – Ez mind a tiéd?
– Ebbe a szobába csak Malfoy léphet be – szólt Draco büszkén. – Te vagy Malfoy. Úgyhogy használd ki jól. Vigyél el mindent, amit csak akarsz. Ismerve a könyvek iránti szeretetedet, nem aggódom a biztonságuk miatt.
Az érzelmek úgy csaptak le Hermionéra, mint egy hurrikán, amitől egész testével Draco felé fordult. Túláradóan a férfi mellkasára helyezte a tenyerét, és mélyen a szemébe nézett.
– Draco! Ez… – A lány elragadtatottan nézett a férfira. – Köszönöm!
Csak miután rávetette magát a férfira, rándult meg, érezve Draco kilégzését a nyakán. Egy pillanatra elhúzódott, és lenézett.
– Ugye nem csak azért csinálod ezt, mert le akarsz velem feküdni? – Milyen hülye kérdés volt. A legostobább kérdést tett fel a világon. Hermione később majd szidhatja magát.
– Muszáj valakinek könyvtárat mutatni neked, hogy beleegyezz a szexbe vele? – Draco görbe mosollyal mosolygott rá. – Bárcsak hamarabb tudtam volna ezt…
Elfordult, figyelmen kívül hagyta a férfi viccét. Már annyira hozzászokott a varázsló csípős humorához, hogy kezdte normálisnak érezni. Csak miután leküzdött egy lépcsőfokot, felemelte a fejét, az erkély mennyezete miatt nem látta a férfit.
– Draco?
Először a kezei jelentek meg. Malfoy a korlátnak támaszkodott, és lenézett a lányra.
Ebből a szögből lenyűgözően nézett ki. A hátrasimította a haját, az éles arccsontok és a csillogó ajkak, amelyeket megnyalt, elbűvölőek.
– Elmész? – A lánynak nem kellett kérdeznie. A férfi soha nem jelentette neki a hollétét. Mégis helyesnek érezte, hogy most feltette ezt a kérdést.
– Egy ideig távol leszek.
Hermione őszintén elmosolyodott, tetszett neki Malfoy ezen része, minden látható ok nélkül szimpátiát érzett iránta. Azt a részét, amelyiknek kiváló a modora, képes úgy viccelődni, hogy ne okozzon kárt, és nem volt benne harag, düh, bosszúság vagy gyűlölet. Az a része, amelyik megtett érte dolgokat, például kínosan keresett a pluszjelet a kamerán. Ez az a része, ami talán az igazi Dracót tükrözte.
– Várni foglak az otthonunkban. – Hermione megengedte magának, hogy ezt mondja. Mert ezt akarta. Mert pontosan ebben a pillanatban ez volt az igazság. Ez az ő otthonuk volt.
Nem bánt semmit.
Anélkül, hogy megfordult volna, sietve lement a lépcsőn. Biztos volt benne, hogy a férfi már eltűnt az ajtók mögött. Pálcája segítségével megidézett egy karosszéket. Belesüppedve sóhajtott, és kinyitotta a könyvet.
Érzett valamit. Valami bizsergető érzést. Miután megigazította a szemüvegét, Granger felemelte a fejét. Draco ugyanabban a helyzetben maradt. Megmagyarázhatatlan arckifejezéssel nézett le rá. Malfoy felegyenesedett, megszorította a korlát kapaszkodóját, majd eltűnt, és néma csendben hagyta a lányt.
A könyvtárról kiderült, hogy tele volt ritka kötetekkel. Hermione nem tudott nem elgondolkodni azon, vajon mennyibe kerülhettek. Sok könyvet árveréseken szereztek. Mr. Chase és ő minden évben összehasonlították az eladott könyvek listáját. És Draco számos, hatalmas összegeket érő kincs tulajdonosa volt.
Hermione megpróbálta megtalálni a tiltott könyveket. A fekete mágiát tartalmazó sötét irodalmat. Azonban semmi ilyesmi nem volt itt. Feltételezte, hogy Draco valahol máshol tartja a tiltott irodalmat. Biztosan nála volt. Elvégre ez a ház a maffiavezéré.
Amikor az olvasás kimerítette a szemét, Hermione egy takaróba burkolózott, és a lábát maga alá húzta. Levette a szemüvegét, és a fotelben hátradőlve hagyta magát gondolkodni.
Optimista módon szeretett volna gondolkodni. El akarta képzelni, hogyan nézhet majd ki az élete mindezek után. Amikor megszabadul a kamuházasság béklyóitól, ami már nem zavarja. Minden simán megy. Igen, vannak bizonyos pillanatok, amelyek hullámvasútra emlékeztettek, mindketten fel-le, fel-le, fel-le. De mindez lehetővé tette számára, hogy megtapasztaljon annyi érzelmet, amit másképp nem élhetett volna át.
Azonban mi fog történni utána?
A maffiával kapcsolatos emlékeit kitörlik, de a házasságukkal kapcsolatos emlékeihez nem nyúlnak. Hermione úgy fog rá gondolni, mint egy egyszerű bankárra, aki őrökkel látta el és biztonságban tartotta. Nem fog emlékezni a kellemetlen tényekre. A tetoválásaira. A klánokra. Különleges kandallókra. Drogokra. Nem fog emlékezni a maffia szörnyűségeire.
Vajon Pansy is eltűnik az életéből?
Hermione mást szeretett volna hinni. Ő maradni fog. Szeretik egymást. Újra egymásra találtak, és ezúttal nem akarja elengedni a lányt. Milyen bonyolult ez az egész…
Ez az élet.
Az ő életük.
Milyen erősnek kellett lennie valakinek ahhoz, hogy ebben az üstben főjön és ne haljon meg? Milyen erősnek kellett lenni ahhoz, hogy valaki születésétől fogva ennek a világnak a része legyen? Olyan erősnek kellett lenni, mint Draco? De a maffiáról csak tizenhét éves korában szerzett tudomást.
Ennyi időbe telt, mire a mostani énjévé érett?
Hermione elágazás előtt állt. Nem ismerte az igazi Dracót. Mi uralkodott benne, abban, aki közel állt hozzá? Inkább egy maffiózó Draco vagy egy normális? Létezik-e az arany középút ezen állapotok között? Lehetséges, hogy ilyen állapotban maradjon? Ha igen, hogyan lehetett ezt elérni?
Válaszokat keresett, anélkül, hogy ideje lenne feltenni a kérdéseket. Minden egy szoros csomóba gabalyodott, és a fonál hegye egyszerűen elveszett. Granger lehunyta a szemét, és ujjait az ajkához szorította, felidézve a jachton adott csókjukat.
Egy mocskos, beteges, francia csókot.
Talán vörösre kellett váltania? Úgysem fog emlékezni semmire. Talán, ha vége, kérnie kellene, hogy töröljék az emlékeit? Hogy ne terhelje magát megbánással. Hogy végre megtegye.
Granger emlékezett a testére, amikor néhány órával korábban belépett a nappaliba. Bőre nedves és fényes az izzadságtól. Hasizmai. A deltaizmok meghajlása, amikor felemelte a karját, hogy hátrafésülje a haját.
Erős és magas, széles vállakkal. Volt ereje, amit akarva-akaratlanul korlátozott. Gondolatai egyre forróbbak lette. Grangers hagyta, hogy ez megtörténjen. Mi történt volna, ha nem avatkozik közbe a jachton? Vajon megkapta volna, amire vágyott?
Az ajtónak dőlve akarlak megdugni.
Uramisten!
Összehúzta a térdeit. Kifújta a levegőt.
A férfi forró ujjai benne voltak. A forró, nedves nyelve benne. A varázslónak szaggatott volt légzése, öblös nyögése a lány szájába.
Megvárta, amíg a lány megkérdezte volt.
Ha most itt lett volt, Granger…
Megdermedt, amikor lépéseket hallott az emeleten. Nem nyitotta ki a szemét, és úgy tett, mintha aludna. Elkapták a forró gondolatok, amelyek egyből tűzbe hozták a bőrét, a testét és az ajkait. A szíve egyenesen a bordáiba dörömbölt.
A férfi lejött. Olyan csendben, amennyire csak lehetett.
Draco egészen közel jött hozzá. Csettintett a nyelvével.
Granger tökéletesen játszotta a szerepét. Elaludt egy karosszékben.
– Menj el, menj el, menj el.
A lány meghátrált.
Az előbb még arról fantáziált, hogy mit csinálna vele, de amikor a férfi előtte állt, Granger úgy tett, mintha aludna.
Két erős kéz felemelte őt. Hermione feje a férfi vállára telepedett. Malfoy felvitte őt a lépcsőn. Még azt sem tudta megállapítani, hogy a varázsló lélegzik-e. Ez a férfinak nem esett nehezére.
Nehéz volt a lányra.
Minden kezdett szétesni.
Minden, amit elképzelt.
Minden, amit felépített.
Minden a pokolra hullt szét.
Erősen édeskés, émelyítő női parfüm illata volt, és Hermione rövid időre kinyitotta a szemét, és meglátta a nyakán a bíborvörös szívás, ami még a szemüvege nélkül is látható volt.
Lehunyta a szemét, és elnyomta a valahol bugyborékoló haragot. Mégis mire számított? Hogy a férfi visszafogja magát?
Teste a puha matrachoz ért. Draco kilépett, becsukta maga mögött az ajtót. Szemüvege és pálcája megjelent a párnán. A hely undorítóan édes parfümtől bűzlött, de ez nem az övé volt, hanem azé nőé, aki előtte kérte őt…
Az otthonuk
Nem akart. Tényleg nem akart most itt lenni. Főleg nem Hermionéval, aki a szemüvegét megigazítva vizsgálgatta a folyosót.
Malfoy hajthatatlan volt, hogy nem engedte be a lányt az életébe. Arra a részre, ahol a szíve volt. Ahol a legsebezhetőbb.
– Én veled megyek! Ez engem is érint!
Nem. Ez nem érintette meg őt.
Ehhez a helyhez semmi köze nem volt: a házhoz, az otthonához, a helyhez, ahol Lucius meghalt. Ugyanez vonatkozott a családi címerére is, amely a nappaliban a kandalló fölé volt vésve, és valahogyan abba a kibaszott könyvbe került. És a szomorúság érzése volt a levegőben, a falak borzalmas magányosságával párosulva.
Draco nem akarta, hogy az életének egy része is Hermione dolga legyen, de a fenébe is, így alakultak a dolgok.
Granger közvetlenül a címer előtt állt, és gondosan összehasonlította a díszítést a képen láthatóval, amit kissé megemelt. Még csak rá sem kellett néznie. Kívülről tudja.
– Ez az egész nagyon furcsa – mondta Hermione halkan. Megráncolta a homlokát. – A történet szerint – vagyis amit én megtudtam belőle – három fő alapító volt. Pontosan ugyanolyan erővel rendelkeztek, mint nomura, és akkor miért…
Ennek semmi értelme nem volt. Draco odasétált a műanyaggal borított kanapéhoz, és leült, amitől porfelhő szállt fel. A pálcájával megtisztította a ruhát. Ránézett a szöveges fotóra. Olvasta. Olvasta. De képtelen volt koncentrálni, egyetlen betűnek sem tudott értelmet adni.
Soha nem hallott róla. Pedig a maffia világában még soha nem esett szó erről a témáról. Varan, sárkány és nomura. Három alapító…
Amikor Draco először értesült a maffiáról, az apja mindent elmondott neki, amit tudott róla, de ezt soha nem ismerte el. Vajon maga Lucius is tudott róla? És miért csak most került ez szóba, konkrétan a minisztériumban, ahol Granger dolgozott? Miért jelent meg Mr. Chase a horizonton, amikor valami történt? Leon rögtön utánanézett, amint elkezdték összegyűjteni a házassági szerződéshez szükséges dokumentumokat.
Történt ugyanis, hogy Malfoy furcsának találta, hogy Chase ragaszkodott ahhoz, hogy Hermione abba a lakásba menjen. És most ez: a lány főnöke Hermione segítsége nélkül állította vissza a szöveget.
Malfoy majdnem megsajnálta Chase-t, miután elolvasta az életrajzát, amely rendkívül szomorúnak, sőt szánalmasnak bizonyult. Egy magányos férfi, aki egy régi londoni negyedben lakott, akinek az élet legfényesebb dolgai abból álltak, hogy könyveket olvasott, whiskyt ivott, és minden idejét a munkával töltötte. Nem voltak barátai. Nem voltak rokonai. Még háziállatai sem. Tiszta volt.
– Draco?
A lány tétova hangja kizökkentette a férfit az álmodozásból. Malfoy ráfordította a tekintetét, és észrevette, hogy Granger mennyire idegennek érezte magát ezen a helyen. Milyen erősen nem illett bele az életébe. Ebbe a házba. A kinyilatkoztatás hullámokban mosta el.
– Ez a kiút a helyzetből? – kérdezte Hermione reménykedve. – Ha ugyanolyan vagy, mint nomura, akkor újra elkezdhetek békében élni. Egyszerűen átveszed a helyét? És én visszatérhetek a normális életemhez?
A nő hangja remegett. Nem volt biztos benne, hogy ez a megkönnyebbülés jele volt-e, vagy a vágyé, hogy minél hamarabb elmeneküljön a maffia világából.
– Draco!
– Hozd ide a könyvet. – A férfi felállt, elsétált a lány mellett, és megállt a kandalló előtt, a családi címert nézegetve. – Biztos van még valami más is.
– Már mondtam, hogy nem vihetem ki a dolgokat a Minisztériumból. És mindegyik védőbűbáj alatt áll. Te viszont most már összegyűjtheted az összes fejedelmet, és kijelentheted, hogy te vagy a parancsnok.
Draco elfojtott egy kuncogást. Megfordult. Tett egy lépést a nő felé. Meglepő módon Granger a szemét sem rebegtette, hogy a köztük lévő távolság centiméterekre zsugorodott. Nem lépett hátra. Felnézett a férfira, homlokát ráncolva.
Malfoy egy csipetnyi kihívást érzékelt a lányban. Érezte, hogy az erő – nem nagy erő, de mégis erő – növekedett benne. A lány megváltozott. Ez nyilvánvaló volt. Draco nem tudta, hogy Hermione változása jó vagy rossz dolog-e, de a lány túllépte a tanácsadói hatáskörét, amikor útmutatást adott neki, hogy mit tegyen ebben a helyzetben.
– Bízd csak rám – tette hozzá a férfi nyugodtan, miközben a lány szemüvegében látható homályos tükörképét látta. – Vissza kell állítanod az egész könyvet, és le kell fényképezned. Minél előbb, annál jobb.
Granger megrázta a fejét.
– De miért nem akarod bejelenteni a… – szünetet tartott – mindenkinek?
– Mert, Hermione – folytatta Draco, és egy lépést tett előre, kinyújtotta a kezét, hogy kisöpört egy hajtincset a lány arcából, pusztán azért, mert kedve tartotta –, a könyvben lévő információk akár hülyeségek is lehetnek. Előbb ellenőrizni kell.
A lány lágy barna szemei elárulták csalódottságát. Szempilláit enyhén megérintette a szempillaspirállal. Mentolillatú, átlátszó szájfény. Draco ezt az illatot érezte, amikor a liftben mellette állt.
– Használhatom a mosdót? – Granger először megszakította a szemkontaktust azzal, hogy egy lépést hátrált, és leeresztette a tekintetét.
– Nem. – Megragadta a tenyerét, a kandalló felé fordult, és mielőtt belépett volna, elmagyarázza: – Nem akarok egy másodperccel sem tovább itt lenni. – A férfi megragadta a lány tenyerét, és a kandallóhoz fordult.
A zöld láng mindkettőjüket elemésztette.
Hermione kiszabadította magát a férfi szorításából. Motyogott valamit, valószínűleg szidta őt. Belépett a ház nappalijába, amely mindkettőjük otthona lett, és odament, ahová korábban akart menni. Draco lekapcsolta a villanyt. Kinézett a képablakon a hóporos erdőre. Visszavonult a gondolataiba.
Hunter könnyen megtalálná a válaszokat, de sajnos a nagybátyja továbbra is eszméletlen volt. Bloodrain néhány napja ébredt fel a mesterségesen előidézett kómából, ami a súlyos fájdalmak kiváltására szolgált. Az orvosok szerint a felépülése hosszadalmas lesz a gyógyító italokkal szembeni intoleranciája miatt. A golyó kint volt, de még több időre lesz szüksége a gyógyuláshoz.
És így Draco egyedül maradt. A mugli fénykép fényes felületét vizsgálta. Elolvasta a szöveget.
Nem lehetett másképp fogalmazni, mint hogy a sors gúnyt űzött belőle. És rajta volt Granger arca. Ő kezdte ezt az egészet. Még aznap. És ugyanazon az éjszakán kezdett hamuvá válni minden. Az egész élete, amit gondosan felépített. A gondolatait. Minden egyenes vonalban haladt, de most…
Minden elferdült.
Még néhány óráig nem hagyta el a nappalit, cigarettát cigarettára gyújtva, a csikkeket a padlón álló kandalló kék lángjaiba dobálta.
Granger.
Draco mulatságosnak találta a lány próbálkozásait, hogy a felszínen maradjon ebben a kegyetlen viharban, ahol nagy hullámok mosták át a testét. Szerencséjére mélymerülés közben is vissza tudta tartani a lélegzetét. Szóval így dolgozta fel mindazt, ami ott történt? A feje fölött, a felszínen. Vajon egész idő alatt tartalékolta az energiáját?
De mi fog történni, ha elfogy az energiája?
Türelmesen várta, hogy meglássa a repedést a páncélján. Hogy ismét megbizonyosodhasson arról, hogy erőszak nélkül is meg lehetett törni valakit, de valami más. Vágyakozást. És az érzés csak egyre nagyobb és forróbb lett Malfoyban, amikor érzte, hogy nem ő az egyetlen, aki fogékony rá.
– Csókolj meg, Draco.
Kellemes kiegészítés egy kellemetlen házassághoz.
Az, hogy Hermione nem félt és nem tisztelte őt, csak még erősebbé tette a férfi vonzalmát iránta. Megszokta, hogy az élete minden területén sikeres volt, legyen szó akár az üzletről, akár a klánjáról, és nem akarta abbahagyni. Gondolataiban látta a lányt térdelve, amint felnézett rá. Draco szerette volna rá látni, ahogy a lány szemüvegében tükröződik. Látni az arcát, és megerősíteni, hogy számára semmi sem volt lehetetlen.
Neki csak játszania kellett a szerepét…
Lépések. Merlin. Elég hangosan járt. Malfoy tekintete összeakadt az övével, ahogy kissé elfordította a fejét, hogy szembe nézzen vele. Hermione az ajkába harapott. Végignézett a konyhai részen, és bizonytalansággal a hangjában megkérdezte a férfit:
– Draco?
– Hm?
– Ellenzem a házimanók kizsákmányolását – mondta Hermione, kerülve a férfi tekintetét. Igyekezett bárhova máshova nézni, csak a férfira nem. – De a házimanód olyan finom ételeket főz, és a fenébe is…
Elfojtott egy szégyenlős vigyort. Megnyalta az ajkait.
– Megkérhetem, hogy készítse el a vacsorát, ahogy szokta?
Draco felállt, lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a lány elől a vigyorát. Levette a mandzsettagombjait, és könyékig feltűrte az inge ujját. Hermione megbabonázva figyelte a mozdulatait, és az alkarján lévő tetoválásokat bámulta.
– Te most házimanónak neveztél?
Hermione néhány másodpercig ráncolta a homlokát, kinyitotta a száját, majd becsukta, és kérdőn bámulta a férfit.
– Ez volt…
Malfoy előre lépett, megérintette a pálcáját, és bekapcsolta a konyhasziget feletti halvány fényt. A pálcája mozdulatával megidézte a hozzávalókat, és kitette maga elé.
– Steak vagy hal? – kérdezi Draco, és Grangerre nézett, aki még mindig a nappali közepén állt. – Foglalj helyet.
– Minden étkezés mögött te álltál? – kérdezte ezt zavartan Hermione, és a férfi felé sétált, láthatóan még nem tért magához. Leült a konyhasziget melletti bárszékre. – Az összes reggeli és vacsora, amit az étkezőben szolgáltak fel… Mindvégig te voltál az?
Draco a lány válaszát meg sem várva meghozta a döntést. Bólintott neki, és megszabadította a húst a zsírpapírtól, amibe be volt csomagolva.
– Nekem nincsenek házimanóim.
– Istenem, tele vagy meglepetésekkel! – szolt Hermione kicsit halkabban, a férfi mozdulatait figyelve. – Mindent magad főzöl, varázslatok használata nélkül?
– Ez pihentető. És jobb az íze is így. A lelkemet teszem bele.
– Van olyanod neked is? – morogta a lány, és kijavította magát: – Bocsánat… csak nem számítottam erre.
Ő maga sem számított erre, de az egyedüllét fárasztóvá tette a vacsorázást, különösen, ha a paparazzók minden lépését követék. Idegeneknek pedig tilos volt belépni a házba, még akkor is, ha csak főzni akartak neki. Egyszer már valaki megpróbálta megmérgezni.
Draco két egyforma darabra osztotta a húst, az ujjaival megnyomkodta a széleket. Felemelte a fejét, és találkozott Hermione tekintetével. Láthatóan vagy kérdezni, vagy mondani akart valamit, könnyű volt leolvasni az arcáról.
Draco nyomorúságosnak találta a házban töltött első néhány napot. A legrosszabb dolog volt, ami történhetett volna. Ez az undorító érzés azonban idővel elhalványult. Igen, nem sokat látták egymást a házban, de a lány jelenléte érezhető volt.
Hermione, akinek a módszereit csak az Isten ismerte, a kedvenc fürdőszobáját választotta, azt, amelyik az erdőre nézett. Ruhái, fésűje és fogkeféje a mosdókagylón hevertek szétszórva. És még a nappali is elkezdett bűzleni. És a sampon, amit magával hozott. Draco a szemét forgatta, amikor elolvasta a címkét: gubancolódásra hajlamos, rakoncátlan, göndör hajra.
Emlékezett, milyen puha volt a lány haja, amikor az öklében szorította, és hátrahúzta a fejét. Erre gondolt, miközben a húst pácolta és előkészítette a grillt. Egy kis olajat adott hozzá, azonnal megérezte a fűszerek illatát.
– Gondolod, hogy az alvilági hírneved csorbát szenvedne, ha mindenki rájönne, hogy magadnak főzöl? – Granger mosolyogva kérdezte. – Nem bánod, ha veszek neked egy kötényt ajándékba? Melyik szín a kedvenced?
Malfoy a homlokát ráncolva nézett fel rá, és belefeledkezett a nevetésébe.
– Sajnálom…Csak próbálom elterelni a figyelmemet, függetlenül attól, hogy mennyire idegesítő vagy – tette hozzá.
– Szóval idegesítelek? – Draco a steakeket a grillre tette, és egy pálcaintéssel meghámozta a krumplit, úgy döntött, hogy kicsit felgyorsítja a folyamatot. – Ez nem eléggé volt világos számomra a jachton.
– Már áttértünk a lényegre? – Nem adta meg magát. Hermione keresztbe tette a lábát, oldalra fordult a konyhaszigetről. – Jó.
Draco a kőből készült mosogatóhoz fordult, megmosta a kezét, és a pálcájával megidézett két alacsony whiskysüveget. Felrepültek, és megdermedtek Hermione előtt, aki felkapta őket, és maga elé tette.
– Dragon vagy single malt? – Két üvegért kiáltott, hátulról az hallatszott:
– Skót whisky.
Draco felhúzta az ajka sarkát, hogy egyetértsen a nő döntésével. A lánynak volt ízlése a whiskyhez. Erre már rájött.
Nyikorgó hanggal kipattant a dugó. Mindkettejüknek másfél unciát töltött.
– Jeget? – kérdezte a varázsló, miközben megfordította a steakeket.
– Nekem elég, hogy itt vagy nekem.
– Most szórakozni akarsz velem? – A férfi vigyorgott. De a fenébe is, szeretze ezeket a hangulatingadozásokat.
– Csak egy kis bosszút állok rajtad – mondta Hermione, és ivott egy kortyot. Még csak meg sem rándult.
Draco az asztalra támaszkodott, és kortyolt egyet a whiskyből, tekintete a lányra szegeződött.
– Tudod, az emberek sokféleképpen próbáltak bosszút állni rajtam. – Tekintetét a lány arccsontján át a nyakára vezette. Mikor sikerült kigombolnia az inge felső három gombját? – De hiábavaló megközelítést választottál. Ez nem érint meg engem.
– Azt akarod, hogy megérintselek?
Mardekárra, mennyire élvezte ezt.
Az üveg a lány poharához lépett, és borostyánszínű folyadékot töltött bele.
Malfoy minden egyes alkalommal meglepődött, amikor Hermione megpróbált kíváncsiskodni. Nem volt biztos benne, hogy ez egy végzetes baleset, vagy a lány ostobasága. De az egész létezése veszélyben volt. Bárcsak megértette volna, milyen tudás birtokában volt. Azt, amit nem tudott felidézni. Bárcsak tudta volna, milyen fontos Nomura az ő világában. Vajon elbarikádozná magát a házban, ha többet tudna? Ha az ő szemével látná a maffia világát?
Granger ismét forró vízbe került, és a férfi minden alkalommal átlátott rajta. Azt hitte, hogy manipulálhatja, sőt meg is mérgezheti őt a tetteivel, de Malfoy még mindig egy lépéssel előtte járt. Elvégre ő kezdte a játékot.
– Te is tudod, hogy én tudom. – Draco hunyorított, miközben kortyolt egyet. Csettint az ujjaival, és két tányér jelenik meg előttük.
Minden egyes dolog felizgatta most a lányban. A hatalom, amivel Granger felett rendelkezett. A tudat, hogy a kezében tartotta a lány életét. Draco az egyetlen, aki megvédheti őt. Ennek ellenére továbbra is reménykedett abban, hogy elhagyta a férfi világát, nem tudván, hogy a maffiát csak a halottak hagyhatták el.
Nagyon kielégítő volt, hogy Hermionét közel tartotta magához, képzeletbeli akaratot biztosított neki, miközben lassan lebontotta a falakat, amelyeket maga köré épített. Ha kellett, Malfoy tégláról téglára bontotta le őket. Már csak a várakozás volt hátra.
– Nagyon finom. – A boszorka lehunyja a szemét, miközben egy darab steaket rágcsált. – Köszönöm.
Eltolta magától a tányért, és még egy utolsó kortyot ivott a keserű whiskyből, mielőtt feltette a kérdést.
– Mit tudsz a főnöködről?
– Mr. Chase-ről? – Hermione megtörlte a szája sarkát egy rongyszalvétával. Feszültté vált. – El tudom képzelni, mire gondolsz most. Gondolja, hogy köze van ahhoz, ami velem történt?
Draco nem válaszolt.
– Nekem is voltak ilyen gondolataim, de gyorsan elhessegettem őket. Már majdnem egy évtizede ismerem őt. Elviselhetetlen, goromba, unalmas és önfejű. De az, hogy pont azon a napon mentem abba a házba, pusztán a véletlen műve volt. Mr. Chase gyakran túl lusta ahhoz, hogy kimozduljon a városba, így rám bízza a dolgot.
– És mi van a könyvvel? Hogyan jutott hozzá?
– Mindent névtelenül küldenek nekünk. A könyv egy csomagban volt több másikkal együtt. És volt egy utóirat, hogy szabaduljunk meg az összes könyvtől.
– És lehetetlen lenyomozni a címzettet?
Megrázta a fejét, és az Invito segítségével előhívta a fényképet, amit maga elé tett.
– Szerinted ez nevetséges? – kérdezte Draco ezt anélkül, hogy felpillantott volna, a szöveget és a szimbólumokat vizsgálgatva. Ujjával végigsimított a nomura emblémáján.
Draco, bármennyire is nem akarta beismerni, már tudta, hogy van benne valami. Az azonos címer a teremben függüt kifaragva, ahol az összes maffiafőnök trónszéke állt.
– És a varánusz? – Granger felemelte fel a fejét. – Talán meg kellene kérdeznünk a Varan klán fejét? Talán ő tud valamit erről?
Draco eltávolodott az asztaltól, megragadta az üveg nyakát, hogy a szobájába menjen. A lány kérdésére őszintén válaszolt:
– Nincs Varan klán.
***
– Találkozód van?
A kobold a kerekterem bejáratában állt, elzárva azt Malfoy és Leon elől. Draco lehajolt egy kicsit, hogy megnézte, mi a francért nem engedik be őket. A tekintete megütközött. Felkuncogott.
– Mr. Aquamarine! – Draco homlokon lökte a koboldot, és belépett a kerekcsarnokba.
Aquamarin a Medve klán vezetőjével együtt ott ül közvetlenül Nomura trónja mellett. Az asztalon pergamentekercsek hevertek, és Andrew tartása arra utalt, hogy alig várja, hogy a Medve felemelje a kezét, és otthagyja az aláírását. Draco azonban félbeszakította titokzatos üzletüket.
– Mr. Malfoy. – Andrew köszöntötte őt, elutasítóan szemlélve a formaságokat. – Mi szél hozta ide?
Malfoy kezeit nyugodtan a háta mögé téve körülnézett a kerekteremben, ahol már sokszor járt, mielőtt egy lépést tett volna előre.
– Te vagy a főnök? Miért ennyi kérdés? – kérdezte Malfoy, miközben Nomura trónjához közelített. Az asztalon lévő papírokat vizsgálgatta. Sikerült elolvasnia egy szót, a tartalmat, mielőtt Aquamarine egy bőr irattáskával letakarta a pergameneket. – Megzavartam a kettőtök közötti alkut? Üdvözletem.
Draco kezet nyújtott a Medve klánfőnek, egy hatalmas, vastag szakállú férfinak, aki felállt, hogy megrázta a kezét.
– Nos, adok időt, hogy átgondolja a dolgot. Kérem, vegye át a papírokat. Minden benne van. – Aquamarine összeszedte az iratokat, és felállt, hogy elbúcsúzzon a Medvék vezetőjétől.
Meghajolva mindenki előtt, az távozott, a kobold pedig becsukta maga mögött az ajtókat.
A csend sűrű volt a kölcsönös megvetéstől. Draco továbbra is a trón mellett álldogált, amikor Aquamarine végül úgy döntött, hogy helyet foglal mellette, és leplezetlen dühvel bámult Malfoyra.
– És te mikor vetted át Nomura helyét? – Draco hátralökte a trónt, és leült, még jobban feldühítve Andrewt. Ökölbe szorította a kezét.
Malfoy megvizsgálta a trón fejtámlájába vésett címert.
– Látod, én nem vagyok Nomura. A címer nem világít. – Draco tovább bosszantotta Andrewt. – Leülök egy kicsit, hogy berendezkedjek. Hogy megszokjam…
Megpróbált visszatartani egy mosolyt. De, amikor Aquamarine arca elvörösödött, hangosan felnevetett.
– Hogy merészeled, fiú? Ülj oda, ahol egykor Grey ült! Ülj oda, ahol minden Fejek Feje ül! Nem tiszteled a szabályainkat és a kódexünket?
– Ha már itt tartunk. – Draco csettintett az ujjaival, és az asztal közepén heverő pergamen elkezdett feléje lebegni.
A Kódex. A maffiavilág szabályai, vérrel írva sárgás papírra. Már régen elolvasta. Most sem talált benne semmi újat, kivéve egy részletet, ami felett korábban egyszerűen elsiklott, hiszen azt hitte, ezek nem mások, mint egyszerű díszítő minták.
A kódexet olyan szorgalmasan vizsgálta, hogy valami váratlan dologra bukkant. Feltételezésekkel jött ide, hogy ellenőrizze, de valami egészen mást talál.
A Nomura címere a lap közepén találta. És volt még két másik címer, befejezetlenül. Sötét. Mintha valaki megpróbált volna megszabadulni tőlük, vagy egyszerűen nem fejezte volna be a rajzolásukat. Ő azonban felismeri az ásó hegyes csúcsát. Ez a Sárkány címere.
A családi címere. A bensője égni kezdett. Forrni kezdett a vére. Malfoy Leonhoz fordult, aki tudálékosan bólintott.
Mindent láttak, amiért idejöttek.
– És ennyi? – Aquamarine az asztalra tette a tenyerét, miközben Draco felállt, és a kijárat felé indult. – Azért jöttél ide, hogy tönkretedd az üzletemet, és elolvasd a Kódexet?
Malfoy kuncogott. Megállt, tenyereit az asztalra támasztotta. Aquamarine-ra nézett.
– A szart, amit a Medve klán fejének ajánlottál, kivonják a piacról, amint bekövetkezik az első néhány túladagolásból eredő haláleset. Azt hiszem, megkíméltelek egy párbajtól, amire talán kihívott volna, mivel a tárgyak, amiket adtál neki, szemétnek bizonyultak.
Andrew orrlyukai úgy tágultak, mint a bikáé, amikor szipogni kezdett, és összepréselt ajkai még nagyobb örömet okoztak Malfoynak. Izgalmas volt nézni, ahogy felhúzta magát, és fortyogott a haragtól.
– Mr. Aquamarine, mindenki tudja, hogy olyan helyre próbál bejutni, ahol már minden hely foglalt. Egy olyan helyre, ahol a legtisztább árut lehet megtalálni. Új drogot hoz létre anélkül, hogy észrevenné, hogy a minőség helyett a mennyiségre törekszik. Megveheted tőlem az árut, majd továbbértékesítheted, ahogy sokan teszik. De tele vagy büszkeséggel, hogy ezt teszed.
– Ugyanolyan őrült vagy, mint az apád! – kiabált Andrew a pálcáját szorongatva. – Tudod egyáltalán, hogy mire vagyok képes?
Leon megrándult, de Draco egy felemelt kézzel megállítja a consigliere-t.
– Polgármester úr – mondta Draco, oldalra billentve a fejét, hogy a lélegzetvisszafojtott Aquamarint tanulmányozza –, jó, hogy emlékszik, milyen volt az apám. Jó, hogy tudja, kire tudok hasonlítani. A bátyja, Bill kreténsége átterjedt magára is, mióta fenyeget engem. Ki akarsz hívni engem párbajra?
Andrew hunyorított a szemével. A keze megremegett, mintha közel állt volna ahhoz, hogy varázslatot mondjon ott, ahol a mágia tilos, de a másodperc töredéke után leeresztette a pálcát. Persze, hogy nem. Az öregember tisztában volt vele, hogy sokat fog veszíteni. Azon kívül, hogy egyszerűen elveszítette a csatát.
– Én is így gondoltam. – Draco az ajtó felé fordult. – Jó szórakozást, Mr. Aquamarin.
***
Kivédett egy ütést.
Malfoy gyorsan a lábára helyezte a súlyát, hogy visszavágjon. Leon lebukott.
– Ez az egész csak ront a helyzeten – mondta Leon egy szaggatott sóhajjal, és pozíciót változtatott, hogy újra megpróbáljon ütni.
Izzadság csöpögött a lapockái között. Draco összehúzta a kesztyűjét, készen állt a támadásra. Az arca elé tartott könyökével Leon védte a fejét az ütésektől. Malfoy tisztában volt vele, hogy ellenfele elébe megy a kimerültségének. És most jött a következő…
Egy felütés.
A levegőben volt, Draco nem hagyta magát ledobni. Leon a magasságkülönbség miatt ezt már gyerekként is meg tudta tenni. De most…
– Teljes anarchia lesz, ha mindenki rájön, hogy három fő alapító volt. Ez majd a viták kezdetére szolgál – mondta Draco, és hátrált egy lépést. Az alkarjával letörölte a homlokáról az izzadságot. – Megkezdődik a harc a Kódex átrendezéséért. Biztos vagyok benne, hogy Aquamarin mindenkit figyelmeztetni fog, hogy tegyenek meg mindent, hogy ne kerüljek a Fejek közé. Még Nomura távollétében is.
Leon a falhoz irányította, és hátát a falnak támasztva Malfoy a mellkasához szorítva figyelt az ellenfél öklét. Sarokba szorította, Draco ferde mosollyal, és egy gyors pillanatra felmérte a távolságot a faltól. Aztán Draco Leon nyomában rohant oda, aki pedig egyből követte.
Ellökte magát a faltól, és felülről Leonra ugrott. Draco leterítette, és Leon a szőnyegre esve, pont a hasán foglal helyet. Öklét ütésre emelte, de centiméterekre barátja orrától megállította.
– Vesztettél. – Draco elmosolyodott, nehéz légzéssel.
– Hagytalak nyerni. – Leon is elmosolyodott, és ezzel ledobta magáról Malfoyt.
Így feküdtek a szőnyegeken, a plafont bámulva, és hallgatva zavaros légzésüket.
– Megkérek még két őrt, hogy nézzen rád. – Leon leült, és barátjára nézett. – Nem tetszik az Akvamarin hangulata. Még mindig haragszik a bátyja miatt.
– A testvéréért, aki átlépte a határt, és megszegett egy csomó szabályt a Kódexből, amivel Andrew olyan őrülten törődik. – Malfoy felállt, levette a kesztyűjét, és kezet nyújtott Leonnak, segített neki felállni. – Köszönöm az aggodalmadat, de már négy ember kísért el. – Egy üveg vízért nyúlt, ivott néhány kortyot, majd folytatta: – Ráadásul te is elkísérsz engem.
Leon talán a legközelebbi barátja volt. És gyerekkora óta. De ugyanakkor a consiglierija, a bizalmasa is. Malfoyt eleinte olyan gondolatok gyötörték, hogy az egyiket nem szabad összekeverni a másikkal, hogy az egyik szerepnek fontosabbnak és lényegesnek kellett lennie, de Leonnak sikerült mindkettőnek lennie, kettéosztva.
Draco jobban bízott Leonban, mint bárki másban az életében. Annyira bízott benne, mint saját magában.
Hányszor segített neki? Egyszer, amikor Dracót megtámadták, megmentette az életét. Leon testével óvta őt, nem is gondolva magára. Aznap Leonon kívül más őrök is elkísérték, akik rohantak, hogy megvédjék.
Az Avada Kedavra átok két villanása. Az első villám kiiktatta az egyik őrt, a második pedig megölte a támadót.
Aznap Malfoy arcon ütötte Leont. Dühös volt. Draco kiabált vele, amikor kettesben maradtak. Haragudott. A barátja akár meg is halhatott volna.
– Neked kellett volna biztonságos távolságba vinned engem hoppanálás segítségével, nem pedig magaddal pajzsot nyújtani!
– Ez az én dolgom, Mr. Malfoy.
Leon. Kettéhasadt.
Félig egy barát lett. Félig consiglieri.
Draco tisztelte őt. Draco konzultált vele. Draco hagyta, hogy testvérként lépjen be az életébe. Családtaggá vált.
Blaise gyakran viccelődött azon, hogy valahogy mindannyian rosszul tették, hogy családnak nevezték magukat közös vérrokonság nélkül is. Draco, Pansy, Amma, Blaise és Leon. Egy kis baráti társaság volt minden, amit Malfoy megengedhetett magának.
És őszintén remélte, hogy Granger nem sokáig marad ebben a családban. Hogy senki sem fog kötődni hozzá. Különben szemrebbenés nélkül elfeledteti velük a lányt.
Hermione nem tartozott a családjához. Pontosan úgy, ahogy ő mondta. Ő idegen.
Ideiglenes.
Ő csak egy eszköz volt.
– Mit szándékozol tenni? – Leon levette a vizes pólóját, és a matracra dobta.
A vállán lévő sárkány a karja körül görbült. A klánhoz való tartozásának jele volt. Mint minden beosztottnál.
– Megvárom, amíg Hermione helyreállítja a könyv maradékát. Ki tudja, mi van még benne? Talán kiderül valami egy soha nem létezett klánról.
Ahogy felmentek a lépcsőn a fürdőszobákba, a nappaliban lévő kandalló hirtelen zöld lángokban tört ki.
– És itt van a feleségem. – Draco elvigyorodott, amikor észrevette, hogy Hermione megállt, és bámulta őket.
Malfoy és Leon derékig vetkőztetek le, és kiélvezte, ahogy a nő tekintete csak a másodperc töredékéig érintette Leont, mielőtt Dracóra átvándorolt volna. A lány nyelt egyet.
– Nem fogom megkérdezni, hogy miért vagytok mindketten meztelenek, izzadtak és kifulladtak. – A táskáját a kanapéra dobta, követve annak útját.
– Hogy halad a helyreállítási folyamat? – Draco elkapta a törülközőt, amit Leon dobott neki. Megtörlte az arcát.
– A szövegen dolgozom. Semmi rendkívüli nincs benne.
Éppen hozzátett valamit, amikor észrevette, hogy Leon kabátot dobott a fedetlen mellkasára, és a kandalló felé tartott. Megfordult, hogy elköszönjön tőle.
– Nem akarlak zavarni. – Felvonta a szemöldökét, és odasétál a kandallóhoz. – Jó éjszakát!
A zöld láng felemésztette őt és a kibaszott vigyort, amit Draco felé vetett.
Idióta, gondolta Draco.
Hermione megdörzsölte a halántékát, és hátradőlt a kanapén. A homlokát ráncolta. Draco meg akarta kérdezni, mi bántja, de a zuhanyzási késztetés elsőbbséget élvezett. Sóhajtott egyet. Megcsípte az orrnyergét, és megrázta a fejét.
– Mi a bajod?
– Csak fáradt vagyok – válaszolta Hermione anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, még mindig fekve.
Draco elindult a hálószobája felé, meggyőződve arról, hogy csak ennyit akart mondani, amikor Hermione hirtelen folytatta. Valószínűleg észre sem vette, hogy a férfi eltávolodott tőle.
– Fáradt vagyok… Mr. Chase felemésztette az egész agyamat. Olvasta az újságban, hogy én voltam az osztály legjobb tanulója.
– Az egyik legjobb. – Draco nem tudja megállni, hogy ne tegye hozzá.
Granger kinyitotta a szemét, és úgy nézett rá, mintha a megjegyzése lenne az utolsó csepp, hogy a düh pohara kiöntsön. Ennek ellenére térdére támaszkodott, a kanapé háttámlájára dőlve folytatta a beszédet.
– Azt kezdte mondani, hogy jobbra-balra adok interjúkat. És a vacsoránál Ginny nem tudta abbahagyni, hogy rólunk kérdezősködjön.
Malfoy tett egy lépést felé, karjait keresztbe fonta a mellkasánál.
– Jártál már Potteréknél?
Dühös volt, mert nem értesítették. De nem haragudott rá. Az őrökre haragudott.
– A fekete ruhás embereiddel együtt. Ginny és Harry háza előtt vártak.
– És mit mondtál neki?
– Az igazat.
Draco megfeszült. De észrevéve a vigyort a lány arcán, gyorsan elrejtette az összes érzelmet, ami még felszínre tört.
– Hogy szeretlek.
Hermione olyan gyorsan, habozás nélkül mondta ki. És olyan őszintén. Ez nem tetszett neki. Persze, hogy hazudott. Persze, hogy csak megjátszotta magát a barátja előtt. A kimondott hazugság azonban most is vágta a dobhártyáját. Összegömbölyödött valahol benne. És ahelyett, hogy megjegyezte volna Granger szelíd hangját, inkább szeretett volna minél gyorsabban megszabadulni ettől.
A szerelem törvénytelen volt. Legalábbis az ő életében.
Betiltották.
Halálos.
– Meglátogathatom a lakásomat? – A nő témát váltott. – Szeretnék magammal vinni néhány könyvet, hogy elolvassam. Unalmas itt esténként.
Draco még mindig feszülő bordákkal, elindult a hálószobája felé, de azt mondta neki:
– Várj meg!
A forró zuhany csak rontott a helyzeten. Tudatta a pár perccel korábban hallott szavak miatt könnyezett. Ez a disszonancia felbosszantotta. Malfoy csak túlhevült. Nem lehetett állandóan mindenre gondolni. Forrt a feje. Egyszerűen ki kellett tisztítania az elméjét.
Szexre vágyott.
Az összes közelmúltbeli akadály egyszerre zúdult rá, a vezeklés eredménye az összes előző életéért, ahol vétkeznie kellett.
Izmai fájtak. A Leonnal folytatott edzés az utolsó erejét is elszívta. És ezek a gondolatok csak tetézték a testsúlyt. Húzta őt a mélybe. Draco fuldoklott.
Az ilyen napokon, amikor nehezére esett megbirkózni az érzelmekkel, Blaise klubjába ment, és elveszett a nőkben. A véget nem érő parfümjükben. A hosszú lábaik között. A nyögéseikben. Mindent elvett, és semmit sem adott cserébe.
De most, baszd meg, túl sokat adott, és semmit sem kapott vissza.
Granger, átkozott legyen. Mintha próbára tette volna a férfit. Hogy megtalálja nyomáspontot, amitól összeomlik.
Baszd meg!
***
A kanapén elterülve Hermione a kandalló felé nézett, és egy cigarettacsikket talált a padlón. Ez gúnyolódásra késztette. Felállt, hogy felvegye és a lángok közé dobja. Annyi ilyen szemét volt a házban.
Mindenütt cigaretta volt. A hamutartók is. Rájött, hogy a férfi mennyit dohányzik. Hogy volt még tüdeje? Szidta magát ezekért a gondolatokért. Kellett-e egyáltalán törődnie vele?
De a „mindegy” hozzáállás valamilyen módon elnagyolt. Pedig nem kellett volna, hogy így legyen. Túl sokat engedtek meg maguknak, megszegték a saját szerződésük szabályait.
Dracóval lehet normális emberi kapcsolatot folytatni. A modora kifogástalan volt. Még ha csak a paparazzók miatt is, mindent megtett volna azért, hogy a lány jól érezze magát. Ez eltakarta a farkas torkát, amelyből csöpögött a vér.
Draco főzött neki. Egész idő alatt ételeket készített neki. Igen, hülyeség lett volna tőle, ha csak magának készített volna reggelit, de a lánynak nem. A fenébe is! Csupán az okokat keresett a férfi viselkedésére, amikor hirtelen az a határozott benyomása támadt, hogy mindezt egyetlen okból tette.
Nem.
Még fel is morgott undorodva. Mennyire hatással lehetett rá az életmódja, ha most úgy érzékelte a „törődését”, hogy a férfi így akar neki esni.
Őt akarta.
Őt akarta.
Nem volt lehetséges.
– Menjünk. – Draco kisétált a nappali közepére, miközben felvette a kabátját.
Lusta módon Hermione felállt. Furcsán nézett ki mellette. Réteges ceruzaszoknya és kordbársony kabát, rajta a minisztériumi jelvény. Mellette pedig ott állt…
Ő.
Fekete öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viselt. A cipője kifényesítve. Malfoy illata miatt be akarta dugni az orrát, de nem azért, mert kellemetlen az illata volt, hanem mert újra és újra be akarta szívni.
Egy újabb gondolat, ami nagyon irritálta őt.
– Megmutatok neked egy szobát – mondta a férfi, végigvezette a folyosón, és megállt egy zsákutcában, ahol a szikla egyenetlen, nedves felülete alkotta a falat.
– Erről olvastam valahol. Vörös a szoba? – Hermione nem fogja vissza magát, idegesen elmosolyodott magában.
Draco a pálcájával a fal felé intett, amitől az felragyogott, és egy fátyolos ajtót tárt fel. Csikorgó hanggal nyílt ki, és Granger szája tátva marad a látványtól, amit eddig rejtegetett.
Tett egy lépést előre.
Egy példátlan méretű könyvtár volt. A legfelső erkélyen álltak, és két emeletnyi könyvespolcra néztek le. Több ezer volt belőlük. Észrevette a sarkokban heverő festményeket, szobrokat, sőt még aranyat is. Kincses sírboltra hasonlított.
– Ez… – mondta halkan Hermione. – Ez mind a tiéd?
– Ebbe a szobába csak Malfoy léphet be – szólt Draco büszkén. – Te vagy Malfoy. Úgyhogy használd ki jól. Vigyél el mindent, amit csak akarsz. Ismerve a könyvek iránti szeretetedet, nem aggódom a biztonságuk miatt.
Az érzelmek úgy csaptak le Hermionéra, mint egy hurrikán, amitől egész testével Draco felé fordult. Túláradóan a férfi mellkasára helyezte a tenyerét, és mélyen a szemébe nézett.
– Draco! Ez… – A lány elragadtatottan nézett a férfira. – Köszönöm!
Csak miután rávetette magát a férfira, rándult meg, érezve Draco kilégzését a nyakán. Egy pillanatra elhúzódott, és lenézett.
– Ugye nem csak azért csinálod ezt, mert le akarsz velem feküdni? – Milyen hülye kérdés volt. A legostobább kérdést tett fel a világon. Hermione később majd szidhatja magát.
– Muszáj valakinek könyvtárat mutatni neked, hogy beleegyezz a szexbe vele? – Draco görbe mosollyal mosolygott rá. – Bárcsak hamarabb tudtam volna ezt…
Elfordult, figyelmen kívül hagyta a férfi viccét. Már annyira hozzászokott a varázsló csípős humorához, hogy kezdte normálisnak érezni. Csak miután leküzdött egy lépcsőfokot, felemelte a fejét, az erkély mennyezete miatt nem látta a férfit.
– Draco?
Először a kezei jelentek meg. Malfoy a korlátnak támaszkodott, és lenézett a lányra.
Ebből a szögből lenyűgözően nézett ki. A hátrasimította a haját, az éles arccsontok és a csillogó ajkak, amelyeket megnyalt, elbűvölőek.
– Elmész? – A lánynak nem kellett kérdeznie. A férfi soha nem jelentette neki a hollétét. Mégis helyesnek érezte, hogy most feltette ezt a kérdést.
– Egy ideig távol leszek.
Hermione őszintén elmosolyodott, tetszett neki Malfoy ezen része, minden látható ok nélkül szimpátiát érzett iránta. Azt a részét, amelyiknek kiváló a modora, képes úgy viccelődni, hogy ne okozzon kárt, és nem volt benne harag, düh, bosszúság vagy gyűlölet. Az a része, amelyik megtett érte dolgokat, például kínosan keresett a pluszjelet a kamerán. Ez az a része, ami talán az igazi Dracót tükrözte.
– Várni foglak az otthonunkban. – Hermione megengedte magának, hogy ezt mondja. Mert ezt akarta. Mert pontosan ebben a pillanatban ez volt az igazság. Ez az ő otthonuk volt.
Nem bánt semmit.
Anélkül, hogy megfordult volna, sietve lement a lépcsőn. Biztos volt benne, hogy a férfi már eltűnt az ajtók mögött. Pálcája segítségével megidézett egy karosszéket. Belesüppedve sóhajtott, és kinyitotta a könyvet.
Érzett valamit. Valami bizsergető érzést. Miután megigazította a szemüvegét, Granger felemelte a fejét. Draco ugyanabban a helyzetben maradt. Megmagyarázhatatlan arckifejezéssel nézett le rá. Malfoy felegyenesedett, megszorította a korlát kapaszkodóját, majd eltűnt, és néma csendben hagyta a lányt.
A könyvtárról kiderült, hogy tele volt ritka kötetekkel. Hermione nem tudott nem elgondolkodni azon, vajon mennyibe kerülhettek. Sok könyvet árveréseken szereztek. Mr. Chase és ő minden évben összehasonlították az eladott könyvek listáját. És Draco számos, hatalmas összegeket érő kincs tulajdonosa volt.
Hermione megpróbálta megtalálni a tiltott könyveket. A fekete mágiát tartalmazó sötét irodalmat. Azonban semmi ilyesmi nem volt itt. Feltételezte, hogy Draco valahol máshol tartja a tiltott irodalmat. Biztosan nála volt. Elvégre ez a ház a maffiavezéré.
Amikor az olvasás kimerítette a szemét, Hermione egy takaróba burkolózott, és a lábát maga alá húzta. Levette a szemüvegét, és a fotelben hátradőlve hagyta magát gondolkodni.
Optimista módon szeretett volna gondolkodni. El akarta képzelni, hogyan nézhet majd ki az élete mindezek után. Amikor megszabadul a kamuházasság béklyóitól, ami már nem zavarja. Minden simán megy. Igen, vannak bizonyos pillanatok, amelyek hullámvasútra emlékeztettek, mindketten fel-le, fel-le, fel-le. De mindez lehetővé tette számára, hogy megtapasztaljon annyi érzelmet, amit másképp nem élhetett volna át.
Azonban mi fog történni utána?
A maffiával kapcsolatos emlékeit kitörlik, de a házasságukkal kapcsolatos emlékeihez nem nyúlnak. Hermione úgy fog rá gondolni, mint egy egyszerű bankárra, aki őrökkel látta el és biztonságban tartotta. Nem fog emlékezni a kellemetlen tényekre. A tetoválásaira. A klánokra. Különleges kandallókra. Drogokra. Nem fog emlékezni a maffia szörnyűségeire.
Vajon Pansy is eltűnik az életéből?
Hermione mást szeretett volna hinni. Ő maradni fog. Szeretik egymást. Újra egymásra találtak, és ezúttal nem akarja elengedni a lányt. Milyen bonyolult ez az egész…
Ez az élet.
Az ő életük.
Milyen erősnek kellett lennie valakinek ahhoz, hogy ebben az üstben főjön és ne haljon meg? Milyen erősnek kellett lenni ahhoz, hogy valaki születésétől fogva ennek a világnak a része legyen? Olyan erősnek kellett lenni, mint Draco? De a maffiáról csak tizenhét éves korában szerzett tudomást.
Ennyi időbe telt, mire a mostani énjévé érett?
Hermione elágazás előtt állt. Nem ismerte az igazi Dracót. Mi uralkodott benne, abban, aki közel állt hozzá? Inkább egy maffiózó Draco vagy egy normális? Létezik-e az arany középút ezen állapotok között? Lehetséges, hogy ilyen állapotban maradjon? Ha igen, hogyan lehetett ezt elérni?
Válaszokat keresett, anélkül, hogy ideje lenne feltenni a kérdéseket. Minden egy szoros csomóba gabalyodott, és a fonál hegye egyszerűen elveszett. Granger lehunyta a szemét, és ujjait az ajkához szorította, felidézve a jachton adott csókjukat.
Egy mocskos, beteges, francia csókot.
Talán vörösre kellett váltania? Úgysem fog emlékezni semmire. Talán, ha vége, kérnie kellene, hogy töröljék az emlékeit? Hogy ne terhelje magát megbánással. Hogy végre megtegye.
Granger emlékezett a testére, amikor néhány órával korábban belépett a nappaliba. Bőre nedves és fényes az izzadságtól. Hasizmai. A deltaizmok meghajlása, amikor felemelte a karját, hogy hátrafésülje a haját.
Erős és magas, széles vállakkal. Volt ereje, amit akarva-akaratlanul korlátozott. Gondolatai egyre forróbbak lette. Grangers hagyta, hogy ez megtörténjen. Mi történt volna, ha nem avatkozik közbe a jachton? Vajon megkapta volna, amire vágyott?
Az ajtónak dőlve akarlak megdugni.
Uramisten!
Összehúzta a térdeit. Kifújta a levegőt.
A férfi forró ujjai benne voltak. A forró, nedves nyelve benne. A varázslónak szaggatott volt légzése, öblös nyögése a lány szájába.
Megvárta, amíg a lány megkérdezte volt.
Ha most itt lett volt, Granger…
Megdermedt, amikor lépéseket hallott az emeleten. Nem nyitotta ki a szemét, és úgy tett, mintha aludna. Elkapták a forró gondolatok, amelyek egyből tűzbe hozták a bőrét, a testét és az ajkait. A szíve egyenesen a bordáiba dörömbölt.
A férfi lejött. Olyan csendben, amennyire csak lehetett.
Draco egészen közel jött hozzá. Csettintett a nyelvével.
Granger tökéletesen játszotta a szerepét. Elaludt egy karosszékben.
– Menj el, menj el, menj el.
A lány meghátrált.
Az előbb még arról fantáziált, hogy mit csinálna vele, de amikor a férfi előtte állt, Granger úgy tett, mintha aludna.
Két erős kéz felemelte őt. Hermione feje a férfi vállára telepedett. Malfoy felvitte őt a lépcsőn. Még azt sem tudta megállapítani, hogy a varázsló lélegzik-e. Ez a férfinak nem esett nehezére.
Nehéz volt a lányra.
Minden kezdett szétesni.
Minden, amit elképzelt.
Minden, amit felépített.
Minden a pokolra hullt szét.
Erősen édeskés, émelyítő női parfüm illata volt, és Hermione rövid időre kinyitotta a szemét, és meglátta a nyakán a bíborvörös szívás, ami még a szemüvege nélkül is látható volt.
Lehunyta a szemét, és elnyomta a valahol bugyborékoló haragot. Mégis mire számított? Hogy a férfi visszafogja magát?
Teste a puha matrachoz ért. Draco kilépett, becsukta maga mögött az ajtót. Szemüvege és pálcája megjelent a párnán. A hely undorítóan édes parfümtől bűzlött, de ez nem az övé volt, hanem azé nőé, aki előtte kérte őt…
hozzászólások: 2
feltöltötte: Nyx|2025. Jan. 17.
by Neola @ 2025 Jan 23
Szerintem eddig ez a fejezett tetszet a legjobban. A történet eleje óta. Vagyis pontosítanák a fejezet közepe, ahol meghitt a hangulat köztük.
Itt volt egy kis Draco benne. Nem a nagy maffia vezér Malfoy, hanem a jó képű sármos mi drága Draco-nk. Főz..... Főz..!! Istenem bár rám is néha főzne az emberem! XD Bár lehet én is aggódnék nehogy mérgezés áldozata legyek. XD (természetesen viccelek)
Viszont a fejezet vége nagyon fájt nékem is. Hogy egy idegen nővel feküdt le. Elszomorító, de igaz ami igaz ez nem éppen egy tündérmese. Nem várhatom el mindig, hogy Draco jól viselkedjen.
Még mindig azon tanakodom, ki tudom e találni, hogy mit akar ebből kihozni az író. Egyelőre nem látok tisztán. 
Köszi szépen!
Üdv:Neola
Itt volt egy kis Draco benne. Nem a nagy maffia vezér Malfoy, hanem a jó képű sármos mi drága Draco-nk. Főz..... Főz..!! Istenem bár rám is néha főzne az emberem! XD Bár lehet én is aggódnék nehogy mérgezés áldozata legyek. XD (természetesen viccelek)
Viszont a fejezet vége nagyon fájt nékem is. Hogy egy idegen nővel feküdt le. Elszomorító, de igaz ami igaz ez nem éppen egy tündérmese. Nem várhatom el mindig, hogy Draco jól viselkedjen.
Még mindig azon tanakodom, ki tudom e találni, hogy mit akar ebből kihozni az író. Egyelőre nem látok tisztán.
Köszi szépen!
Üdv:Neola
by Nyx @ 2025 Jan 27
A meghittségből nekik nem is sok jutott. Egyébként nem számítottam rá én sem, hogy Draco főz. Ez valahogy annyira emberivé teszi. Ne is mondd! Én is örülnék, ha az én emberem főzne, bár nem ezért vagy azért, de jogos az aggodalom, hogy egy olyan enyhe ételmezést összehozna :D Egyébként remek kis kukta, ha próbálkozok a konyhában szokott segíteni. Áhhh írnom kell egy főzős Dramione ficet, még ha csak egy rövidet is 
Így van, nem éppen egy tündérmese. Én is jobban örülnék, ha Draco inkább Hermione felé nyitna egy kicsit, és nem más nőket hajkurászna. Egyébként ez jogos kérdés. Én egy kicsit előbbre járok a fordításban, de nagyon lassan haladok vele. Van már egy sejtésem, de egyelőre nem árulom el
Így van, nem éppen egy tündérmese. Én is jobban örülnék, ha Draco inkább Hermione felé nyitna egy kicsit, és nem más nőket hajkurászna. Egyébként ez jogos kérdés. Én egy kicsit előbbre járok a fordításban, de nagyon lassan haladok vele. Van már egy sejtésem, de egyelőre nem árulom el
| Név: | Remember me |
| E-mail: | (optional) |
| Smile: |     |
| Captcha | |
Powered by CuteNews