18. fejezet
Fejek fognak hullani

Hermione szorosan maga köré tekerte a takarót, miközben leereszkedett a lépcsőn. Pillanatokkal korábban Pansy ébresztette fel, aki sürgősen közölte vele, hogy azonnal le kell menniük a lépcsőn. Így hát a dobermannok karmának kattogásától kísérve – a kutyák mellettük sétálnak – elindultak a nappaliba, ahol Blaise és Leon már várták őket.

Hangos pukkanással megjelent a szobában Klyak, és meghajolt a jelenlévők előtt.

Leon kezében egy újság volt. Granger szívét éles fájdalom szúrta; érezte. A légkör hirtelen feltöltődött. Mit hozhatott ez, ha nem rossz hírt? Már nem várt semmi jót.

– Asszonyom – mondta Leon, meghajolt, és átnyújtotta neki az újságot. – Mindent megmagyarázok.

Pansy nem bírta tovább, ezért elkapta tőle az újságot, és hangosan olvasni kezdte. A főcímre megremegett a hangja…

Hermione Malfoyt felmentették!

A brit mágiaügyi miniszter, Kingsley Shacklebolt parancsára Hermione Jean Malfoyt felmentették. Az ügyét ejtették.

Volt alkalmunk beszélni Harry Potterrel, akit az egyik legveszélyesebb bűnöző, Draco Malfoy elfogása után léptettek elő. Az auror röviden nyilatkozott a helyzetről:

– Tegnap késő este Mr. Chase, aki Hermione Grangerrel volt az étteremben a bűncselekmény idején, jelentkezett, és teljeskörűen beszámolt a történtekről. Kiderült, hogy Aquamarine polgármester visszaemlékezése a támadásról pontatlannak bizonyult. Aquamarine volt az, aki először megtámadta a minisztériumi dolgozókat, nem pedig fordítva. Miután mozgásképtelenné tette őket, Aquamarine megpróbálta megölni őket egy főbenjáró átokkal. Mr. Chase feljelentést tett Mr. Aquamarine ellen, de addigra ő már elmenekült a helyszínről, miután felrobbantotta a városát. A holttestét jelenleg is keresik, és amíg nem találják meg, bárki, aki látta Andrew Aquamarine-t, vagy tudja a hollétét, jelentkezzen az Auror Hivatalnál.

Megosztunk egy fényképet, amely a vízfelszínt ábrázolja az egykor virágzó város maradványaival. Apró tárgyak úsztak a felszínre, miután Aquamarine Cityt felrobbantották. Az okot még vizsgálják, de nem kell ahhoz aurornak lenni, hogy belássa, a polgármester talán megrendezte a halálát, miután kiderült, hogy a tanúvallomást egy újonnan felbukkant második fél tette.

Granger a fényképet bámulta. Törmelék sodródott a víz felszínén. Megfigyelte, ahogy az aurorok seprűnyélen repkedtek, és takarították a szemetet. Hermionét azonban mindez nem hatotta meg. Az első dolog, amit kimondott, nem törődve rekedt hangjával:

– Jack… – Leült a kanapéra, és Leonra nézett. A lábai nem voltak hajlandók engedelmeskedni neki. – Ő… életben van?

Egy pukkanással Klyak eltűnt a szobából, hogy ne zavarjon senkit. A második emeleten jelenik meg újra, de a káromkodása még mindig tisztán hallatszik, még akkor is, amikor a kezét a szájára szorítja.

Leon elkezd mindent elmesélni neki. Elmondta neki, hogy a Sárkány klán megmaradt tagjai hogyan repültek a Vadonba, hogyan találták meg Chase-t, de őt nem, és mit fedeztek fel az emlékeiben, amíg ő a kórházban volt. A terv, hogy Aquamarine-t kiiktassák az egyenletből, elsődleges prioritássá vált, hogy tisztázzák Hermione és családja nevét a maffiával szemben.

– Mi a fenéért nem szóltál nekem erről? – Blaise tett egy lépést előre, és megállt Leon előtt. Utóbbi nem ráncolta a szemöldökét, csak egyenesen a barátja szemébe nézett. – Veled kellett volna bosszút állnom Dracóért!

– A te feladatod az volt, hogy Pansyvel és Ammával maradj. Hogy őrizd őket – mondta Leon nyugodtan.

A fülében csengő hangon keresztül a padlóra koncentrált. Nem hitt a szemének, és annak sem, amit Leon mondott neki. Chase életben volt. Londonban volt. És felmentették, ahogy őt is. Nem érdeklték a részletek. Csak a barátjára tudott gondolni, akit elhagyott. A barátja, aki könyörgött neki, hogy fogadja el Nomurát. Hogy ő élhessen.

Egész idő alatt gyűlölte magát. Gyötörték az emlékek. És most…

– El kell mennem a Minisztériumba.

Mindenki elhallgatott. Blaise hátralépett Leontól, és Hermione felé fordult. Érzte a megváltozott dinamikát kettejük között. Most már nemcsak barátok volt, hanem beosztottak is. Ő a vezetőjük. És nem tudták, hogyan viselkedjenek egymás előtt. Még nem szoktak hozzá ehhez. Mindegyikük, kivéve Pansy.

– Veled megyek. – Megfogta Hermione kezét, és hozzátette: – Mindannyian megyünk.

Zabini és Leon a hátuk mögé tették a kezüket. Az arcuk komoly arckifejezést vett fel. Készen álltak arra, hogy a végsőkig kitartsanak mellette.

Granger félretette az aggodalmát, és valami másra koncentrált. Valami sokkal fontosabbra. Valami olyasmire, ami előbbre való bolt, mint Chase-t látni. Meg kellett védenie a családját.

– Mi lesz a Kerekasztallal? Most már tudják, hogy ő volt az, aki először megtámadott minket. Ez azt jelenti, hogy a maffia leállítja a négy klán üldözését, igaz?

A Sárkányok. Tigrisek. Kígyók és Varjak. Mindannyiukat a hóhérbalta alá söpörték, miután megsértették a Kódexet.

Eddig figyelmen kívül hagyta ezeket a gondolatokat, bár tudta, hogy végül hatalmas hóviharként fogják utolérni, és nem lesz hová elbújnia. Félt szembenézni a Kerekasztallal?

Nem.

És nem csak azért volt, mert nem fogják bántani. Egyszerűen azért, mert a legrosszabbon már túl volt. A legnagyobb fájdalom már megtörtént. Már sokat vesztett. Hermione elvesztette Dracót. De voltak barátai, akik a maffiatörvények értelmében most már a családja volt. És ez volt az, ami a legfontosabb.

Félelmetesebbé és dühösebbé kellett válnia, mint az egész maffia együttvéve – legyen az átkozott –, hogy képes legyen megvédeni a hozzá legközelebb állókat.

Soha nem fogok ölni és bűnözővé válni. Neki már nem volt ilyen választása. Az ötlet a régi Hermioné volt, és most már ő a múlté.

Ő fogja vezetni a maffiát, hogy bosszút álljon mindenkin, aki részt vett a családja elleni tervben.
– A Kerekasztal értesült az akkori tényleges eseményekről – mondta Leon. – Yuki összegyűjtötte a klánokat, és megnevezte az új Nomura-hordozót.

– Yuki a mi oldalunkon áll? – Hermione megkönnyebbülten kérdezte, és érzte, hogy Pansy keze az övére szorult.

A barátja hozzátette:
– Mindig is az volt.

Hermione nyelt egyet. Érezte mennyire nyugtalan mindenki.

– Nem is tudom, hol kezdjem – vallotta be.

Leon bólintott, és vette a bátorságot, hogy beszélni kezdjen:
– Figyelembe véve az ön közérzetét, asszonyom…

– Kérem, nem – javította ki Granger. – Ne beszélj velem úgy, mintha Fejed lennék.

A férfi bólintott.

– Javaslom, hogy először az Auror Hivatalban intézz el mindent. Bármi mást, ami a maffiaügyekkel kapcsolatos, azt majd mi magunk intézzük. És a vadakkal történt eseményekkel…

Pansy mély levegőt vett, megtöltve a tüdejét levegővel.

– A résztvevők nem maradhatnak büntetlenül – fejezte be. – Asszonyom… Elveheti a fejük tetoválását. Ez a legkeményebb büntetés, amit Nomura kiszabhat.

Blaise leült egy karosszékbe, és a pálcájával cigarettát gyújtott. Pansy az Invito bűbájt használta, hogy megszerezze tőle a csomagot, és meggyújtott egy cigarettát magának. Megkönnyebbülten szívta be a füstöt.

– Két út van itt – kezdte Zabini. – Nomurának megvan a hatalma, hogy megfossza a klánt az elsődleges tetoválásától, jelezve, hogy többé nem védi a Kódex. Ez ahhoz vezethet, hogy a klánt bűnözőként átadják az Auror Hivatalnak. Vagy…

Granger ráncolta a homlokát, befejezve helyette a mondatot.

– De a maffiózók a saját kezükbe veszik az ügyet.

Leon egyetértően bólintott.

– Igen, ők mindig maguk intézik az ügyet. Bármelyik klán kiiktathatta azokat, akiket már nem védett a Kódex. Ez egy íratlan szabály. Általában a kivégzésekre a Kerekasztalnál került sor, miután Nomura eltávolította a tetoválásokat. Az egész klánt egy csapásra teljesen kiirtották.

– De a Vadakból több százan vannak… – mondta halkan. – Én már jártam ott! A labirintusaikban. Nagyon titokzatosak. Mi akadályozza meg őket abban, hogy elkerüljék a kivégzést?

Leon előre lépett, kezét a háta mögé téve.

– Ezért javasoltam, hogy először is keresse fel az aurorok irodáját. Minden mással majd mi foglalkozunk, bár ez eltart egy ideig.

Vajon képes volt visszatérni a normális életéhez? Hogy láthassa a szüleit? Chase-hez? Hermione melegség és éles fájdalom keverékét érezte a mellkasában. Ez mindig így volt – ahol volt jó, ott volt rossz is.

– Anya? – Álmos Amma lesétált a lépcsőn.

A dobermannok a lányhoz rohantak, izgatottan ugrálnak és nyalogatják az ujjait. Klyak követte őt a nyomában.

Pansy felállt, felkapta a lányát, és puszit nyomott Amma arcára.

– Klyak, reggeli.

– Természetesen. – A manó elmosolyodott. – Szuka! Elnézést…

Hermione kénytelen volt ezt elviselni. Mert ez még csak a kezdet volt. Az ő új kezdete.

***

– Így – motyogta Klyak. – Fáj, amikor így csinálom?

Granger megrázza a fejét, miközben a manó óvatosan megvizsgálta a kezét, és megérintette az ujja csonkját.

– A rohadt életbe! – kiáltotta, és a homlokát ráncolja.

– Egyetértek – mondta Hermione fáradt mosollyal.

A csontos ujjai masszírozták a bőrét, ahol a vörös heg van. Klyak egész idő alatt ápolta őt. Minden reggel és este megjelent a hálószobája ajtajában egy halom bájitallal, amit ő maga főzött neki.

– Klyak – motyogta a lány, belenézve a manó barna szemébe –, köszönöm, amit tettél és teszel.

A manó mosolyogva bólint, majd gyengéden ráfúj az ujjára, mintha csak egy gyerek lenne, akinek fáj a térde. Minden egyes mozdulatát gyengédség hatja át.

– Az asszonyom volt férje vásárolt meg egy másik klántól, tudván a mágikus gyógyításban való képességeimet – mesélte a manó, miközben egy táskába szedte a fiolákat és a kötszereket. – Akkoriban a Kígyók Feje gyakran tért haza megverten és sérülten, és nekem kellett gondoskodnom róla. De, amikor Parkinson kisasszony megjelent, áttért arra, hogy minden dühét rajta vezesse le. Sajnáltam a fiatal lányt. A fenébe is! Ribanc!

A kezével eltakarta a száját.

– A nőknek nem szabadna szenvedniük – tette hozzá a manó. – Soha.

Granger idegesen nyelt. Ez volt az első alkalom, hogy egy manó a barátja lett, bár eddig nem sok manóval volt alkalma kapcsolatba kerülni. Klyak volt az első, akit ilyen régóta ismert, és ahogy Pansy mondta egyszer, ő a családja.

– Mondhatok valamit? – Klyak elővett egy üveget, benne fekete folyadékkal.

– Igen, bármit.

Óvatosan nézte az üveg tartalmát. A benne lévő valami, szinte mintha élt volna, úgy úszott benne, csillogott, mint egy gyöngy.

– Ezt egy feketepiacon szereztem. Ez – nyújtotta át neki a fiolát – képes regenerálni az ujját.

Hermione a négy ujjával szorította az üvegcsét, a remény szikrájába kapaszkodva. Hányszor elgondolkodott már azon, hogy milyen módon lehetne visszaszerezni az ujját? Nem akart emlékezni a vele történtekre. És itt volt egy…

– Nem lesz semmilyen érzés az ujjában, zsibbadt lesz – mondta, és az ajtó felé fordult, amikor Pansy kopogás nélkül belépett.

– Te már elmondtad neki? – kérdezte Parkinson a manót, aki helyeslő bólintást kapott tőle.

Pansy besétált, és leült Granger mellé, megsimogatta a karját.

– Idd meg!

Hermione megdermedt a történtek miatt. Biztonságban érezte magát ezekben a falakban. Az itteni emberek és lények törődtek vele. Az ajkai remegni kezdetek.

– Idd meg! Ez nem méreg! – Pansy felkacagott. – Most már semmi sem ölhet meg téged. Nomura meg fogja érezni, ha valami rossz van a bájitalban. Valamiért biztos vagyok benne.

Klyak a tenyerével betakarta Hermione kezét, és együttérzően a szemébe nézett.

– Elég fájdalmas lehet.

Fájdalmas.

Mit jelentett most Granger számára a fájdalom?

Hermione mély levegőt vett, és kinyitott az üveget. Beleszagolt a folyadékba, de nem érzett semmit. Nem volt szaga.

Kilélegzett.

Lenyelte a bájitalt, érezte, ahogy a melegség szétáradt a nyelőcsövében. Kinyújtotta a kezét. Ujjai remegtek. Nem félt a fájdalomtól. Attól félt, hogy nem fog működni.

A hálószobában mindenki elállt a lélegzete. Pansy Granger hátára tette a kezét, simogatta, hogy megnyugtassa Hermionét. Hogy felkészítse őt az elkerülhetetlen fájdalomra, amit hamarosan megtapasztalt.

És pontosan ez történt.

Először ott kezdett csípni, ahol a heg volt. Hermione sziszegett, amikor a fájdalom felerősödött.

– Nézd…– mondta Parkinson halkan.

Ez lenyűgöző volt. A megmaradt ujjperc sötétedni kezdett. Aztán feketévé vált, és köd töltötte ki az ürességet. A sötétség vékony szálai egy ujj körvonalait formálták. Hermione nem tudott félrenézni, annak ellenére, hogy az egész karjában fájdalmat érzett. A fekete ujj felvette végleges formáját, és amikor a köd eltűnt, Granger az arcához emelte a kezét, és alaposan megvizsgálta.

– Érzed? – kérdezte Pansy.

Hermione a másik kezével megérintette az ujját. Megmasszírozta. Összeszorította és feloldotta az öklét. Körbetekerte az ujjaival. Megállapította, hogy nem érezett semmit. A dolog zsibbadt.

– Nem – mondta félénken –, semmi…

Hirtelen meggondolta magát, de már túl késő volt. A fekete ujj úgy nézett ki, mintha a Vadak megjelölték volna. El akarta felejteni a múltat, de az mindig követni fogja őt. Nem fog tudni elmenekülni előle. És talán ez így volt a legjobb.

Talán ez volt az esélye, hogy még erősebbé váljon. Hogy legyőzze a félelmét, ha szembeszáll vele? Ez egy fekete folt, de nem emészti fel az egész kezét. Összeszorítja a fogait, és ökölbe szorítja a kezét.

Túl fogok jutni ezen. Egy ígéretet tett önmagának.

– Készen állok. – Pansyre nézett, aki mosolyogott, bólintott, és magával vitte Hermionét.

***

Korábban, amikor a házassági szerződés arra kötelezte, hogy hallgasson arról, amit megtudott, Hermionét a gyűrű tartotta vissza, amelynek hatalma arra kényszerítette, hogy megtartsa a titkot.

Minden, ami a családot érintette, a családban marad.

Most nem volt gyűrű.

Most Nomura tartotta vissza. Nem volt tilalom arra, hogy valakinek beszéljen a maffiáról. Hermione egyszerűen úgy döntött, hogy nem teszi.

Most Nomura volt az ő és a családja egyetlen megmentője.

Tilos bántani a Fejedelmek és Mesterek családtagjait, a szüleit és a barátait. A tetoválás a megváltásuk szimbóluma volt. Enélkül védtelenek voltak, és ő nem volt hajlandó kockáztatni. Igen, jobban örült volna, ha nem lett volna része a maffia világának, de már minden megtörtént.

– Hogyan rejtsem el? – A kandalló mellett állva Hermione Pansyre pillantott.

Mindannyian feketébe voltak öltözve. Ennek soha nem volt vége…

– Képzeld el, hogy a bőröd tiszta lesz mindentől – magyarázta Parkinson. – Aztán rajzold meg ezt a rúnát.

Pansy odasétált Grangerhez, és megállt mögötte. Bal karját Hermione dereka köré fonta, és jobbjával megmutatta neki a rúnát.

– Eleinte talán nehéz lesz elképzelni a bőrödet a tetoválás nélkül, de idővel könnyebb lesz.

A biztonság kedvéért Hermione minden egyes centiméterét beborította a bőrének. Fekete harisnya, ceruzaszoknya és egy nyakig érő garbó. Egyszerű óvintézkedés volt.

Leon a nyitott ajtó mellett állt a verandán Blaise-zel, és dohányoztak. Zabini az ajtókeretnek támaszkodva, fájdalommal a szemében nézett Leonra.

– Csak Leon fog elkísérni – mondta, egyenesen Pansy szemébe nézve, és észrevéve annak nemtetszését. – Nincs helye vitának. Biztos vagyok benne, hogy lesznek paparazzók; nem akarom, hogy zavarjanak.

Egy „de” az egyetlen, amit Pansy mondott.

– Ez parancs – szólt Hermione élesen, majd Blaise felé fordult. Ő, füstöt fújva, összekulcsolta a kezét a háta mögött, és meghajolt.

– A klán tagjai elkísérnek minket – közeledett Leon. – Csak a biztonság kedvéért.

Hermione lehunyta a szemét, elképzelte a tiszta bőrét, meglengette a pálcáját, és mély levegőt véve feltűrte az ingujját. Semmi. Az egyetlen folt az ujja.

Kezét szorosan Granger köré fonva Pansy suttogta:
– Mindig veled vagyok.

– Várnak minket az aurorok irodájában – szólt Leon. – Értesítettem őket.

Bólintva Hermione a kandallóhoz lépett, Leon pedig a karját nyújtotta neki. Mielőtt megfogta volna, még egy utolsó pillantást vetett a barátaira. Blaise odasétál Pansyhez, és hátulról megöleli. Mindketten szomorúsággal és megértéssel a szemükben néztek Hermionéra.

A zöld lángok elnyelték őket.

Vajon megijedt?

Nem tudta biztosan. Nem érzett mást, csak szorongást, ahogy a szíve kontrollálatlanul kalapált, amikor ő és Leon kiléptek a kandallóból. Itt voltak…

A kamera villant. Sikolyok hangottak.

– Mrs. Malfoy! Elmondaná, mi történt?

Leon Hermione derekára tette a kezét, és közelebb húzta magához. Kinyújtott kezével ellökte magától a riportereket. Feketébe öltözött emberek, akik falként álltak körülöttük, és próbálták megfékezni a tömeget.

A fényes villanások folytatódtak, ahogy a liftek felé tartottak.

– Te feketében vagy! – kiáltotta valaki a tömegből. – Ez azt jelenti, hogy a férjét gyászolja? Egy bűnözőt? Osztja a nézeteit?

Leon durván ellökött egy kamerás férfit. A férfi elébük szaladt, hogy fényképet készítsen.

Az erős villanástól Granger hunyorogni kezdett.

– Mi történt ön és Mr. Aquamarin között?

Hermione eltakarta az arcát a kezével, és érezte, hogy egy erős tenyér szorosan a dereka köré fonódott.

– Ön Mr. Malfoy üzletének jelenlegi vezetője? Örökölt mindent?

– Vissza! – Leon csettintett.

Azt kívánta, bárcsak megmondhatná mindannyiuknak, hogy menjenek a pokolba. És most már tudta. Nem a félelem miatt. Hanem düh és harag.

Tudta, hogyan viselkedjen méltósággal és büszkeséggel. Mindenki körülötte, mint a kutyák, egy darabot akart belőle. Granger kezelte a nyomást. Érezte, hogy elvárták tőle, hogy kimutassa az érzelmeit. De nem volt mit adnia.

A mellkasa a robbanás szélén állt a folyton eluralkodó düh érzésétől. Igazságtalanság. A Draco elvesztése miatti fájdalom. Várták a könnyeit és a bocsánatkérését.

De mindez nem Granger hibája volt. Senki másé, csak az övé.

Hermione lelassította a lépteit, ami Leon meglepett pillantását váltotta ki. Megmozdította a vállát, és magabiztosan vonult át a nyüzsgő tömegen, nem törődve a káosszal, és felszította a riporterek lelkesedését.

A hirtelen kameravillanásoktól már nem pislogott. Egyenesen a kamerákba bámult, kivetítve dühét. Ki voltak éhezve az érzelmeire. Így hát kiszolgáltta őket a paparazzóknak.

Egyetek.

Amikor a liftajtók becsukódtak, Hermione hagyta magát kifújni. Remegett a keze. Ökölbe szorította a kezét, hogy leplezze. A combjára szíjazott új pálca varázslattal volt feltöltve.

– Ne válaszolj a kérdésekre. Majd én megteszem. – Leon megigazította a nyakkendőjét.

Ugyanolyan feszült volt, mint a lány. Hermione hálásnak érezte magát mindenért, amit a férfi tett. Gyengéden megérintette a férfi karját.

– Köszönöm…

Az ajtó kilengett, és Leon kilépett, felmérve a környéket. Összeráncolt a homlokát, amikor meglátta a folyosót, amely tele volt aurorokkal, akik a falaknál állva, némán üdvözölték a vendégeket, és leselkedtek rájuk.

Suttogást elhallt.

Suttogásokat, amelyek aljas szavakat hordoztak.

Harry kinyitotta az aurorok irodájának ajtaját.

Hermione megállt, megdermedt. Ez volt az első találkozásuk az elválásuk után. Elveszettnek, kimerültnek tűnt. Egy kézmozdulattal az irodája felé mutatott, nem a kihallgatóterem felé.

Mindez csendben bontakozott ki. Granger követte őt, Leonnal az oldalán. Ahogy beléptek a szobába, Harry becsukta maguk mögött az ajtót, és azonnal odarohant hozzá, szoros ölelésbe zárva.

A lány nyelt egyet. Ez fájdalmas volt.

– Megsérültél? Hogy érzed magad? – kérdezte aggódva.

– Jól vagyok – felelte Hermione, bár a lelke darabokra tört.

Harry kihúzott neki egy széket az íróasztala elé. Amikor Potter magának is idézett egyet, Granger leült. Megfogta a lány kezét, észrevette a fekete ujját.

– Már mindenhol kerestelek…

– Kezdje a kihallgatást, Mr. Potter – szólt közbe Leon, aki mögötte állt.

Harry nyilvánvaló bosszúsággal vetett egy pillantást Leonra. Tekintetét enyhítve Hermionéra terelte a figyelmét, aki elmélyülten tanulmányozta az előtte lévő falat. Draco mozgó képei, táblázatok. Potter a letartóztatását tervezgette…

Igen, erre még emlékezett.

– Nem lesz kihallgatás! – Harry határozottan jelentette ki. – Téged és Chase-t minden vád alól felmentettek. Láttuk Aquamarine emlékeit arról a napról. Kingsley személyesen írta alá a papírokat. Szabadok vagytok.

Csend.

Hermione Leon felé fordult, tekintete az ajtó felé kalandozott.

– Kérlek, hagyd el a szobát.

A férfi zavartan ráncolta a szemöldökét, de végül bólintott, és elhagyta a szobát, becsukva maga mögött az ajtót.

Most már egyedül voltak.

Hermione elgondolkodott azon, hogyan fog alakulni a találkozójuk. Vajon a szó szoros értelmében megverné a férfit mindazért, amit tett? Igen, egyszerűen csak a munkáját végezte. Elkapott egy bűnözőt. De volt egy nagy kövér „de” …

– Te tudtad, hogy köze van a maffiához.

Ahogy a szavak elhagyták a száját, a helyzet milliószor rosszabbá vált. Ha Harry az ő helyében lett volna, soha nem hagyta volna, hogy elviselje azt, amit ő.

– Nem tudtam. Csak gyanítottam. – Nyelt egyet. A szemében sajnálat csillogott. – Sajnálom. Igazán sajnálom. Én nem…

Granger ismét a bizonyítékdarabokkal borított fal felé fordítja a tekintetét. Draco az egyik fotóról nézett rá, ajkán ravasz vigyor táncolt. Dohányzott. Úgy érzte, ha becsukná a szemét, megérezné a cigarettája illatát.

Magának Dracónak az illatát…

– Te…– kereste Hermione a megfelelő szavakat. – Még ha csak sejtetted is, mondanod kellett volna valamit. Neked…

– Hermione, sajnálom. Én…

Csend.

A Bentley fényképére nézett. A kocsit, ami felrobbant.

– Azt keresed, aki a férjem megölésére tett kísérlet mögött áll egy autórobbanás révén? –kérdezte nyugodtan.

Harry kiegyenesedett. Mi zavarta jobban? Az, hogy a bűnözőt a férjének nevezte? Vagy azt, hogy tudni szerette volna, hogyan haladt a nyomozás az autórobbanás ügyében?

– Nincsenek nyomok. Hermione…

Egész testével a barátja felé fordult, és egy fejrázással vágta félbe. Hunyorogva találkozott a lány tekintetével.

– Mi történt a szemeddel? Megváltozott a színük – kérdezte Harry, tekintetét a lány kezére terelve. Óvatosan megérintette, de Granger elhúzta a kezét, ujjait ökölbe szorította, anélkül, hogy érezné az „új” ujját. – Mi történt a kezeddel? Hol voltál?

Egy rémálomban.

– Jackkel bujkáltam – hazudta a boszorka.

– Nem tudom, hogyan kerültek Aquamarine emlékei Chase birtokába. Az éjszaka közepén érkezett velük a küszöbömre. – Potter megigazította a szemüvegét, arckifejezése elsötétült. – Nem tudott visszaemlékezni semmire, miután Andrew megtámadott téged. A medimágusok megvizsgálták. Talán a sokk hatására mindent elfelejtett. Vagy…

– Vagy mi? – A nő felemelte az állát. – Kitöröltem az emlékezetét?

Tudta, hogy Chase emlékeit kitörölték. Leon mondta neki. Minden, ami kettejük között történt a sivatagban, most már kizárólag az övé volt. Ez megkönnyebbüléssel töltötte el. Jack nem viselte többé a Vadon emlékeinek terhét, a vért, a hiénákat, a száraz, halállal szennyezett sivatagi levegőt. Nem emlékezett többé sorsdöntő barátságukra…

– Nem – rázta a fejét –, nem vádollak semmivel! Most éppen Aquamarine-ra vadászunk, hogy biztosítsuk, hogy szembenézzen a következményekkel. Azt gyanítjuk, hogy ő szervezte meg a város felrobbanását, és megrendezte a halálát. De biztos vagyok benne, hogy valahol bujkál. De mégis, hogyan jutott Chase az étteremben történtek emlékei birtokába?

Granger megvonta a vállát.

– Jack ötlete volt, hogy meglátogassalak – mondta, remélve, hogy a hazugság beválik. – Fogalmam sincs, hogyan kerültek a kezébe.

És ismét halálos csend borult rájuk. Feszült feszültségszál lógott közöttük.

A nő haragudott a barátjára. De ugyanakkor nem is az. De a tagadhatatlan igazság volt, hogy a barátságuk soha többé nem lesz a régi. Most már a barikád ellentétes oldalán álltak, annak ellenére, hogy a lány nem akarta elfogadni. Harry volt a törvény. Granger volt a bűnözők világa. Ez nem az ő választása volt, hanem egy szükséges lépés, hogy megvédje magát és a családját.

– Most már szabad vagyok? – érdeklődött Hermione. – Visszatérhetek a munkámhoz?

– Igen, Kingsley tisztázott téged. Még aznap este elmentem hozzá, hogy mindenről tájékoztassam. Ő volt az első, aki értesült az egész helyzetről.

– Ebben az esetben visszatérek a normális életemhez. – Hermione felállt. Azonnal Harry is követte a példáját.

Úgy érezte, hogy neki volt még mondanivalója. És talán még azt is tudta, mik lesznek a szavai. Igen. Nem akarta, hogy ez megtörténjen. De minden úgy alakult, ahogy alakult. Nem az ő javukra. Mégis, Harry tartózkodott attól, hogy az ügy lezárása után is éljen a hatalmával, és kikérdezze a nőt. Még mindig bízott benne.

– Várj! – Egy gyengéd rántással megállította a karjánál fogva. – Ginny aggódik érted. Nem akarsz esetleg meglátogatni minket?

A lány megrázta a fejét, és ebben a pillanatban Harry, aki elfordult tőle, mintha összeroskadt volna. Tenyerét az asztalra támasztotta, és lehajtotta a fejét. Talán ez a barátságuk töréspontja lett. Úgy érezte, mintha a talaj megadta volna magát alattuk.

– Hermione! – kiáltotta hangosan Harry. – Elkaptam a bűnözőt! Érzem, hogy közel kerültél hozzá. Biztosan manipulált téged. Vállalom a felelősséget mindenért, ami történt. Sajnálom a történteket. De megfizette az árát a tetteinek.

Ez így volt…

Most már teljesen tisztában volt a helyzettel, Hermione elgondolkodott a saját és Draco élményei közötti hasonlóságokon. Igen, Draco bűnöző volt. Egy a sok közül… Ezt a kemény valóságot Granger is elfogadta. Vonakodása ellenére most már ennek a világnak a része lett.

Draco megmutatta neki a lágyabbik oldalát. Az őszinte, élő oldalát. Volt benne egy emberi aspektus, ami mélyen rezonált Hermionéra. A szív azt akarja, amit akar.

Tétovázott, hogy válaszoljon. A férfi nem értette meg. Ahogy Hermione az ajtó felé fordult, látta, ahogy Leon kinyitotta, miután megpillantotta a sziluettjét a matt üvegen keresztül.

Harry kitartott.

– Hermione.

Granger visszafordult, hogy szembeforduljon vele.

– Mi történt veled? Mit tett veled Malfoy?v– Fájdalmasan nyilvánvaló volt számára, hogy a férfi őszintén aggódott érte. Granger úgy ismerte őt, mint senki más. – Ez a férfi – mutatott Leonra –, nincs bizonyítékunk ellene. De Malfoyt szolgálta. Nem tilthatom meg, hogy kapcsolatba lépj vele. De…

Harry heves pillantást vetett Leonra.

– Nem akarom, hogy bármi rossz történjen veled. Hermione, kérlek… Beszélj hozzám. Mi történt?

Hermione könnyedén végigsimította a gyűrűsujján a hüvelykujjával, szinte mintha azt várta volna, hogy érezze a gyűrűt az ujján. De már nem volt rajta. És Malfoy is. Neki csak egy dolga volt…

Hermione azt mondta:
– Minden, ami a családot érinti, maradjon a családban. – Kifújta a levegőt. – Gratulálok az előléptetéshez, Harry.

Leon becsapta maga mögött az ajtót. Ahogy végigsétáltak az aurorok irodáján, nevetést hallott. Valaki a kezébe köhögott, és azt mormolta:
– A maffia kedvence.

Leon megállt. Elfordította a fejét, de Hermione hagyta, hogy a sértések eltűnjenek mellette. Hallott már rosszabb dolgokat is.

– Leon, menjünk.

***

Az irodájuk ajtaja, amelyen Chase és ő osztoznak, kinyílt. Leon a folyosón maradt, egy padon ülve.

Fizikailag remegett. A szíve remegett a várakozástól a gondolatra, hogy láthatta a barátját. A könnyektől tartva az ajkába harapott, hogy elterelje a figyelmét, miközben halkan belépett a szobába, és olyasmivel találkozott, ami valóban könnyeket csalt a szemébe.

Jack az íróasztala mögött ülve egy szendvicset evett… hangosan rágcsálva.

Egy lépés.

És még egy. Most már szemtől szemben álltak. Hermione sírva fakadt, amikor meglátta, hogy Chase szemei kitágultak. A szendvicsét a tányérjára dobta. Várta, hogy a férfi megtörje a feszültséget, és egyszerűen átölelje.

– Mi a fene történt odabent, Mrs. Malfoy? – harsogta.

Hermione letörlte a könnyeit, és képtelen volt elfojtani egy kuncogást. Ő is ugyanolyan volt. Még mindig ő volt Mr. Chase. A mogorva főnöke.

– Mister Cha-aase – húzta ki magát, miközben előre sietett, megkerülve az asztalt, hogy derékba átölelje a férfit, amint az felállt.

Jack megdermedt, karjait kitárja, mint egy sas szárnyait. Megmerevedett, olyan szilárdan, mint a szikla.

– Mi ez a viselkedés? – kérdezte. De a hangja megenyhült, ahogy a lány zokogásán keresztül szólalt meg. – Lám, lám…

Neki… Nem volt emléke a nevetésükről a sivatag fenyegető rémülete és gyötrelmei közepette. Nem volt emléke arról, hogyan mentették meg egymást. Semmi a bensőséges kinyilatkoztatásaikról. Chase semmire sem emlékezett. Nem volt tudatában annak, hogy a lány barátjává vált. Nem volt tudatában azoknak az átkozottul árnyalt részleteknek, amelyek Hermione számára mindent jelentettek.

Szétváltak. Bocsánatkérően megrázta a fejét, és elfogadta a Chase által átnyújtott zsebkendőt.

– Hallottam a veszteségedről – mondta a férfi, a vállára tett a kezét, és enyhén megszorította. – Nekem nincsenek szavaim. Nem tudom felfogni, min mehetsz most keresztül.

Ó, Jack, nem kevesebbet kellett elviselned.

Köhintett egyet.

Hátrált egy lépést.

– A gyógyítók azt mondták, hogy kék lázam van. Én egyáltalán nem emlékszem semmire, maga igen?

Hermione megrázta a fejét. Egy újabb hazugság volt.

– Tudta, hogy a férjed a maffiában volt? Mondtam, hogy valami gyanús volt vele kapcsolatban! Ez a sok Bortley! – Megrántotta az állát, élvezve a korrektségét.

– Bentley – javította ki mosolyogva.

– Ezt mondtam én is! Mindez a piszkos pénz miatt!

Hermione helyet foglalt az íróasztalával szemben, és elmondta a felkészült beszédét. Elmondott mindent, ami aznap az étteremben történt. Hogy Aquamarine megtámadta őket, és ők elmenekültek, egy véletlenszerű házban kerestek menedéket. Erről is hazudnia kellett.

– Hogyan veszíthettük el mindketten az emlékeinket? – Fintorogva rágta a szendvicsét.

A nő továbbra is hallgatott. Nem tudott mást mondani neki, mint hogy:
– A gyógyítók a stressznek tulajdonítják. Talán Aquamarine megmérgezett minket valamilyen módon. Vagy a felejtés varázslatot alkalmazta – ajánlotta fel Hermione magyarázatként, gyorsan különböző forgatókönyveket sorakoztatott fel, hogy elterelje a férfi figyelmét. – Bocsásson meg, hogy aznap meghívtam ebédelni. Ez az egész az én hibám volt.

Hányinger hulláma emelkedett fel a torkában. Minden porcikájával érezte, ahogy Hermione gondolatban újra átgondolta mindazt, ami történt. Milyen igazán bátor volt ez a férfi. Nyelt egyet.

– Mr. Chase, kérdezhetek valamit?

A férfi felhorkant, úgy tett, mintha nem érdekelné. Végül mégis a kíváncsiság győzött.

– Nos?

– A Roxfortban melyik házba osztották be?

Jack letette a szendvicset, és megvonta a vállát.

– Griffendélbe!

– Én is így gondoltam, Mr. Chase. Csak azt, hogy nagyon bátor és merész.

Chase egy rövid pillanatra hunyorgott, várva a fogást, de a lány dicsérő szavai eloszlatták a gyanakvását. Újult erővel kezdett válogatni az iratok között. Panaszkodott az újságírókra, elmesélte, hogyan köhögött le minden egyes riportert, aki odament hozzá.

A nap hátralévő részét Hermione úgy töltötte, mintha dolgozna, kizárólag azért, hogy a férfi jelenlétében maradhasson. Egyszerűen helyestek, őszintének érezte. Tényleg élt.

Hermione hallgatta az összeesküvés-elméleteit, bólogatva, hogy elterelje a gondolatait az igazságtól. Hogy összezavarta őt. Hogy soha ne tudja meg, mi történt Egyiptomban. Így volt a legjobb. Így megkímélte a férfit attól a gyötrelemtől, amit ő maga is átélt.

És nem fogja elhagyni őt. A szavait arról, hogy magányos és jelentéktelen, Hermione megfordította. Ő lett a barátja. Az ő valakije, aki kitöltötte az ürességet. Túl sokat jelentett neki.

Mielőtt elment, Granger még egyszer szorosan átölelte Chase-t. Biztosította, hogy az ausztráliai útja után rendesen vissza fog térni a munkájához. Erre a férfi elégedetlenül morgolódott:

– Már megint itt tartunk. Rám marad az egész munka! Maga nem nagy segítség!

Ez már hiányzott neki…

A mogorvasága.

– Mr. Chase?

Jack feltette a kalapját.

– Köszönök mindent…

Fintorogva ráncolta a homlokát. Mintha eszébe jutott volna valami. Elidőző pillantást vetett a lányra, majd becsatolta a kabátja övét, és bólintott.

– Viszlát, Hermione.

***

Az első dolog, amit tett, amikor belépett a szülei házába, látva, hogy anyja és apja mélyen aludt, elővette a pálcáját.

– Exmemoriam – mondta, és a hangja megtört a szó közepén. De muszáj volt ezt elvenni tőlük.

Amíg ő távol volt, az Auror Hivatal végig őket figyelte, és a lányuk hollétéről faggatta őket. A hírek, amiket az újságokból kaptak, ijesztőek és torzak voltak. Pánikba esve imádkoztak, hogy a lánynak semmi baja ne legyen, féltek a legrosszabbtól.

Granger soha, egyetlen egyszer sem kívánta, hogy a szüleinek ilyesmit kelljen elviselniük. Kitörölt az emlékezetükből mindent, ami a róla szóló hírekkel volt kapcsolatos. Minden borzalmas részletet, minden rosszindulatú vádat, megrendítően kitörölt.

Hermione kitörlte az emléküket Dracóról is…

Nem volt esküvő. Semmi összejövetel a hátsó udvari verandán. Leon ugyanezt tette Ross-szal és Ginával is. Csendesen és diszkréten megszabadult mindentől, amiben Draco szerepelt.

A szülei számára Hermione egy dédelgetett lány maradt, aki nem ment át a szó szoros értelmében vett poklon. Granger megadta nekik a nyugodt életet, megsemmisítve minden bizonyítékot – az újságokat, miután gondoskodott arról, hogy az újabb kiadások ne jussanak el hozzájuk.

Ausztráliában kívánt maradni. Reggelente az anyjával reggelizni, és az apjával elmenni a tengerpartra, hogy megnézze, hogyan hódítja meg a hullámokat.

De ő nem maradhatott. Legalábbis most nem…

A lakásába visszatérve Hermione felhívta az anyját, és egyenletes hangon, de könnyes szemmel kezdett a beszélgetést.

– Szia, anya, hogy vagy?

– Szia, kicsim. John! Itt Hermione! – Hallotta, ahogy anyja a férjét hívta, a telefont pár centire a fülétől tartva.

A szüleivel folytatott meleg beszélgetést gyógyító balzsamnak érezte a lelkében lévő repedéseken. Hogy meddig tart ez a nyugalomérzet, Hermione nem tudta megmondani. A legfontosabb számára, hogy ők, akárcsak Mr. Chase, nem fognak emlékezni semmire.

Hermione folytatta az életét.

A legjobb tudása szerint.

Napközben Pansy mindig mellette volt. Megjelent a kandallójában, készen arra, hogy elterelje és támogassa barátnőjét. Éjszaka, amikor Granger egyedül maradt, a régi rémálmok figyelmeztetés nélkül bekúsznak.

Könnyes szemmel ébredt, és nem tudta, mi volt az oka. Álmok nem voltak. Csak egy hosszan tartó érzés, hogy valaki meleg ujjai az arcát érintve követték őt. Mintha még mindig vele lett volna. Mintha Draco sosem halt volna meg.

Helyet cseréltek.

Draco elgyengült mellette, ahogy Hermione megerősödött mellette.

Nem tudta, ki szenvedett a legjobban. Itt nem voltak győztesek. Csak vesztesek.

Még mindig nem látogatta meg Draco sírját. Az egy dolgot jelentett volna. Granger biztos lehetett a halálában, ha látná a sírkövét. Olvasva a rá vésett szavakat. Enélkül Draco tovább élt az elméjében. Az érzései iránta továbbra is égtek a szívében.

Nem rejtette el a könnyeit. Hermione keservesen sírt, egyedül a lakásában.

Minden egyes este.

***

Blaise volt az első.

Draco úgy döntött, hogy egyenként tárja fel a titkot a családtagjai előtt. Hogy könnyebb legyen neki, hogy mindenkivel külön-külön találkozzon a szemtől szembe, ne egyszerre.

Zabini előbújt a kandallóból, belépett Leon padlásszobájába. Cigarettát tartott a kezében, nem vesződött azzal, hogy körülnézzen. Tekintetét a padlóra szegezte, majd az ablak melletti kanapéhoz lépett, lekuporodott rá, és a könyökével eltakarta az arcát.

Nem vette észre a tőle balra ülő Dracót. Nem látta az aggodalomtól eltorzult arcát. Malfoy nem számított rá, hogy a társaság bolondja ilyen sebezhető és kimerült lesz.

– Drágám, szívesen elszórakoznék veled, meginnék egy italt. De szörnyen érzem magam –jegyezte meg Blaise, miközben szívott egyet a cigarettájából.

Amikor Blaise kinyújtotta a kezét, hogy lecsapja a hamut, Malfoy észrevesztte, hogy az inge anyaga a könyökhajlatánál nedves volt.

– Blaise.

Zabini mozdulatlan maradt. Leon Draco mellett állt, várva valamilyen reakciót. De csend volt. Blaise reszelős, fáradt hangon megjegyezte:
– A hangotok annyira egyformán hangzik. Ez nyugtalanító. – Leon összeráncolta a szemöldökét, és pillantást váltott Dracóval, mielőtt megkönnyebbülés öntötte el a hallatán: – Mostantól minden alkalommal, amikor meg akarlak csókolni, Draco hangját fogom hallani.

– Te perverz.

Zabini eldobta a cigarettáját, és felpattant a kanapéról. Megdermedt a helyén, lassan hátrafordította a fejét, hogy szaggatottan vegyen levegőt.

– Ez valami vicc? – kérdezte Leontól, majd tekintetét Draco felé irányította, aki éppen egy cigaretta meggyújtásával vol elfoglalva. – Ez valami csavaros tréfa?

Draco feszült tekintettel figyelte, a következő pillanatban lehunyta a szemét, amikor Blaise ökölbe szorított kézzel egyenesen feléje vetette magát.

Draco érzte, hogy az inge feszült a varratoknál. Ennyire erősen markolta barátja az inge gallérját.

– Te! – zihált. A szemei vörösek. A hajszálerek-szakadások tarkították. – Te kibaszott seggfej! Miért nem mondtál semmit?

Néhány másodperccel később Zabini szorosan átölelte Malfoyt, majd ökölbe szorította kézzel hátba vágta.

– Seggfej! – mondta Blaise. – Draco…

Leon felvette Zabini cigarettáját a padlóról, eloltotta a hamutartóban, és felsóhajtott. A pálcájával megidézett egy kancsó whiskyt és egy üveg vörösbort – Blaise kedvencét. Majd leitták magukat. Reggelig beszélgetnek.

Blaise folyton Malfoyra pillantott, mintha még mindig nem tudná elhinni, hogy tényleg itt volt. Amikor Leon elnézést kért, Zabini az ablakhoz lépett, és kortyol egyett a borból.

– Mindannyiunkat lesújtott a bánat. Még sosem éreztem magam ennyire elveszettnek.

Draco azt akarta mondani, hogy megérti. Ő is veszítette már el szeretteit. Ismerte a gyász, a magány és a félelem érzését. Mindent átélt már. És bár ő sosem akarta, a barátai is átélték ugyanezt.

Az ő világa megsemmisült.

Ő most újjáépíti.

– Minden este sír. – Blaise homlokát ráncolva nézett rá. – Klyak azt mondja, hogy álmában kiáltozik utánad.

Malfoy megfeszítette a szorítását az üvegen, állkapcsa összeszorult.

– Minél hamarabb megjelensz az ő és Pansy életében, annál jobb.

Draco megfogadta barátja tanácsát, még ha kéretlenül is. De előbb el kellett takarítania mindent, amit a fattyak ellene tettek, a családja biztonsága érdekében.

Leon visszatért a nappaliba, újratöltötte Blaise poharát borral, és leült mellé. Malfoy nem nézett rájuk. Elindult a kastély felé, készült a következő napra.

***

Malfoy jelentős késéssel érkezik a Kerekterembe. A kobold egy órával korábban hívott össze mindenkit.

A százfűlé-főzet bájital hatása azonnal elmúlt.

Ahogy Draco kinyomta a kétszárnyú ajtót, megroppantotta a nyakát. A csevegés a teremben megállt. A Fejek mind megfordultak, hogy az újonnan érkezettre nézzenek. Egyesek megvetéssel, mások megdöbbenéssel.

Malfoy lassan elsétált az ülő egyének mellett, és Yuki felé biccentett, miközben előrehaladt. Megállt Nomura trónja mellett, amelyen élénk kék csíkok világítanak.

Aquamarine levágott feje hangos puffanással landolt az asztalon, ami visszhangzott a teremben.

A Fejek meglepődötten nézik az „áldozatot”. Látták Hermione emlékeit, és tudták, mi történt valójában. Andrew volt az, aki először megsértette a kódexet azzal, hogy megtámadta őt. Ezért most tátott szájjal, roskadozva feküdt az asztalon.

– Sziasztok! – köszöntötte őket Draco, mögötte Leon és Blaise állt. – Kicsit elfoglalt voltam. Kihagytam néhány találkozót.

Kuncogott a viccén, miközben a jelenlévők arcát fürkészte. Különösen azokra koncentrált, akik Aquamarine mellé álltak. Jelenleg tízen voltak. Egyelőre. Yuki összegyűjtötte ezeket az információkat.

– Mint tudják, a feleségem a Nomura.

Suttogta.

Jelenleg nem volt abszolút tekintélye, és még nem hirdetheti magát uralkodó klánnak Nomura mellett. Pontos információkra volt szüksége, hogy ezt megerősítse. Magának Nomurának a szavára.

Malfoy nem kívánta, hogy Hermione megjelenjen ebben a teremben. Nem akarta, hogy további traumát okozzon neki. Mégis… ő az, aki megerősíthette Nomura előző hordozóinak szavait, és érvényesíthette a korábbi történelmet. Azt, amelyet kitöröltek és megváltoztattak.

– Melyikőtök, rohadékok, tudta, mit tett az a rohadék? – Draco hangosan és dühösen kiabált, és erőteljesen az asztalhoz nyomta Andrew fejét.

Az tompa hanggal gurult végig az asztalon, sokak figyelmét felkeltve. Egy célpontot.

Csend.

Draco megszorította a pálcáját, felpattant az asztalra, és elégedetlen felkiáltásokat hallott. Az egyik vezető felállt, és rá mutatott.

– Hogy merészeled megzavarni az itteni rendet? Még akkor is, ha a feleséged most Nomura!

A kobold megköszörülte a torkát, nem törődve Draco bohóckodásával. A trónushoz lépett, mindenkit végignézett, kibontott egy tekercset, és hangosan felolvasta:

– A klánfő családtagja elleni támadás az egész klán kiirtásával büntetendő. A Nomura elleni támadás az egész klán kiirtásával büntetendő. Bármilyen, a Fej ellen irányuló cselszövés az egész klán kiirtásával büntetendő. Bármilyen cselszövés, amely a Fő családja ellen irányul, az egész klán kiirtásával büntetendő.

A kobold rekedten szavalta a Kódexet, miközben Malfoy végigsétált az asztalon, és megállt a Hiúzok Feje előtt. Leugrott az asztalról, és megkerülte a férfit, majd megállt mögötte. A füléhez hajolva Draco a koboldot nézte, várta a beszéd végét.

– A Kódex megszegéséért járó büntetést azonnal végrehajtjuk.

A Sárkány klán emberei beléptek a csarnokba, és a korábban kijelölt helyre sétálnak, amelyet korábban állapítottak meg. Megállnak a kilenc Fejjel szemben, közvetlenül mögöttük. Malfoy felmérte a helyzetet, és tétovázás nélkül végigsimított a pálcájával a hiúz torkán, lefejezve őt.

A földre csapódó fejek tompa puffanásai követték egymást. A Kódex csak nyilvános kivégzésekre engedélyezte a mágia használatát a Csarnok falain belül.

– Láttam mindegyikük emlékeit. Mindannyian találkoztak Aquamarinnal. – Draco megtörli a pálcáját az ujján, és a trónhoz sétált. – Ezek a Fejek követték a tervet, amelynek célja az volt, hogy elpusztítsanak engem. Van valakinek valami mondanivalója?

Csend.

Egyetlen szó sem hangzott el.

Minden jelenlévő tudta, hogy Grey halála után minden egyes nappal egyre nehezebbé vált a törvények és a Kódex betartása. Aquamarine kezébe került a hatalom, amit Draco és a családja ellen használt fel.

A klánjának emberei végeztek a Fejek tanácsadóival. Holtan feküdtek a földön. Malfoy legnagyobb megdöbbenésére mindegyikük méltósággal fogadta a sorsát.

A hatást sikerült elérni.

Grey uralma alatt a Kódexet megsértő Fejeket ritkán végezték ki a Csarnokban. A Fejek vezetőjeként segített megoldani a konfliktusokat, és megállapodásra bírta a klánokat. Ha ez nem történt meg, és a konfliktusban álló felek egyike nem értett egyet a békülés feltételeivel… fejek hullottak.

Ami a Hiénákat illeti, Malfoynak egy éjszakába telt, hogy elpusztítsa őket. A Skorpiók segítségével majdnem nyolcvannyolc embert ölt meg a Vadak városában. Nem tudták, hogy Malfoy azért jött, hogy bosszút álljon.

Az apró, láthatatlan skorpiók varázslat alatt álltak: mindenkit megcsíptek a hiénák tetoválása volt. Yuki ajándéka – a titkos fegyvere, amit megosztott Dracóval, hogy megköszönje neki a fiát.

Ami a klánfőnököt illette, Draco megtartotta őket magának.

Malfoy ugyanazzal a kandallóval lépett be a városba, amit egy Zahra nevű nő használt a mugli lányok megmentésére, és biztonságos helyre vitte őket. A legilimencia segítségével az egyik Vadember elméjében turkált, akit mérgezés ért, így megtudta, hol lakik a Hiénák Feje.

A háza előtt álló őrök halottak voltak – ugyanannak a méregnek a hatása. A félig kutyákat, félig hiénákat az Avada Kedavra átka ölte meg, mielőtt még ugatni tudtak volna. Draco csendben belépett a házba.

A Hiénák vezetőjéről kiderült, hogy a halálán volt. Nem volt ideje arra, hogy átadja az uralmát a fiának. A húszéves fickó holtan, habzó szájjal feküdt a szomszéd szobában.

Malfoy hagyta, hogy az öreg rájöjjön, hogy mindjárt meghal. A gyenge férfi adrenalinlöketben, remegő kézzel nyúlt a pálcája után. De nem sikerült neki.

Draco először a csuklójáig vágta le a kezét.

– Most azonnal széttöröm a Kódexet. – Draco leguggolt a Hiéna elé. – Megtámadtad a feleségemet anélkül, hogy tudtad volna, ki ő. Hiba volt. Egy végzetes hiba. Ez a „nem tudás” nem büntethető.

Az öreg nyögdécselve nyálcsorgatva nyögött fel.

– De mi a különbség, igaz? – A pálcája hegyét a csonkján lévő sebre nyomta, hallotta a vad zokogását. – Még abban sem vagyok biztos, hogy értesz engem, úgyhogy a tények nyelvén fogok beszélni.

Draco felegyenesedett, fogait csikorgatva. Még egy utolsót köpött, mielőtt eltörölte volna a Hiéna klánt a föld színéről.

– Te. megérintettél. Az én. Feleségem. – A pálcája a férfi felé mozdult. A hangja megremegett, amikor azt mondta: – A feleségem!

Zöld villanás világította be a szobát.

Az emberei mindent megtaláltak, amit a Vadak elvettek a mugliktól. És e halom között volt valami, ami értékes volt számára. Malfoy elvette a gyűrűt, és a kisujjára húzta. A kő vörösre változott. A harag színe. A gyűlöleté. A szerelem színe.

Most, a teremben állva úgy érezte, hogy az út, amit ő és Hermione együtt jártak be, nem hozott neki békét, ahogy neki sem fog, amíg mindazok, akiknek köze volt a történtekhez, nem fulladnak a saját vérükbe.

Nem akarta felfedni az ászt az ingujjában – azt, amit Aquamarine emlékeiben látott. Jelenleg csak a követelését mutatta meg mindenkinek. A trónra. A bosszúra. Az igazságra a maffia világában.

Ezzel egy új bűnözői fejezet kezdett az életében. És ha egyszer a patkány nyomára bukkan, az kielégíti bosszúszomját.

– A találkozónak vége. – Draco letette a pálcáját, és körbesétált az asztal körül.

– Elnézést, elkéstem. Nem akartam eljönni.

Hunter tolószékben lépett be a terembe.

Időre volt szüksége, hogy mindent feldolgozzon. Holttestek. A vért. A félelmet mindenki szemében. És amint Malfoy felé fordította a fejét, Hunter szemei kitágultak.

– Szia, bácsikám! – köszöntötte Draco bűntudatosan mosolyogva.

hozzászólások: 0