3. fejezet
Ami a családot érinti, az maradjon a családban

Remegett. Egy takaróba burkolózott, és lenézett a teraszról. Harry a korlátba kapaszkodva szintén csendben figyelt, ahogy a háza előtti nedves aszfaltról egy zsákban vittek el egy holttesttel. Potter húsz perce jött, és dörömbölt az ajtón. Amikor Granger kinyitotta, invitálásra sem várva bement, és körülnézett. Ekkor tudta meg a lány, hogy mi történt.

Egy aurort megtámadtak, miközben az utcán járőrözött. Többször hátba szúrták. Mindeközben a társa egy közeli kávézóban ment italért az estére. Amikor visszatért, hogy megvizsgálja a holttestet varázslatok után kutatva, felfedezte, hogy nem használtak varázslatot. Vajon baleset történt? Nyomozás indult. Minden jel arra utalt azonban, hogy rablás történt. Az auror óráját, aranyláncát és arany brossát is ellopták.

– Elmegyek a rendőrségre, hogy kikérjem a biztonsági kamera felvételeit – közölte Harry erőlködve, ellökte magát a korlátról, és elindult befelé a lakásba. Hermione követte őt, és becsukta maga mögött az ajtót. És ez itt a város szíve. Előfordultak rablások, de soha nem halálos kimenetelűek.

Granger hallgatott. Ugyanezek a gondolatok gyötörték. A döbbenet megbénította a csontjait is. Amit Malfoy mondott… Komolyan gondolta ezt? De miért menekült el egyszerűen az a támadó, aki megölt egy aurort, ahelyett, hogy a lányra tette volna rá a kezét?

Ez volt az a maffia zaklatás, amit Draco említett?

– Láttam őt…

Nem tudta tovább hallgatni ezt. Hermione helyet foglalt a kanapén, lábait maga alá húzta. Nem tudott Harry szemébe nézni. Bűnösnek érezte magát. Az az auror miatta halt meg. Mindez nem történt volna meg, ha nem kísérték volna állandóan őrök. És az sem számított, hogy a munkájuk tele volt az általuk ismert veszélyekkel.

– Courtneyt? – kérdezte Potter, helyet foglalva vele szemben egy kis, kemény puffon. – Az aurort, aki lent volt?

Amikor a férfi a könyökét a térdére támasztotta, összekulcsolta a kezét. Mindig ezt csinálta, amikor megpróbálta elnyomni az ingerültségét és a dühét.

– Malfoyt – válaszolt a lány, és felnézett Harryre. És mielőtt a férfi felháborodottan megszólalt volna, Hermione felemelte a kezét, megakadályozva, hogy folytassa: – Felajánlotta, hogy segít.

Potter nem válaszolt. Összeráncolta a homlokát, ujjait szorosabbra húzta a markában.

– Tisztában vagyok vele, hogy kockázatos volt biztonságiak nélkül menni, de minden rendben ment.

– Jól ment? – kérdezte Potter dühösen. – Van fogalmad róla, mekkora veszélynek tetted ki magad?

– Igen, és ezért én vagyok a felelős. De mondtam, hogy minden rendben volt. – A boszorka kifújta a levegőt. A szíve fájni kezdett az érzelmi túlzástól. – Felajánlotta, hogy segít megvédeni engem. Legalábbis én így értelmezem.

Potter felállt, és elkezdett ide-oda járkálni. Grangernek nem volt ereje arra kérni, hogy ne tegye. Mindenki másképp birkózott meg az ingerültséggel. De a tény, hogy a találkozóra sor került, konkrétan, bárhogy is fogja most fel.

Harry körülbelül öt percig hallgatott. Elgondolkodott. Túlságosan is hangosan. Az ő szakmájában az embernek különböző nézőpontokból kellett néznie a helyzetet.

– Kérj egy újabb találkozót vele. Én is veled megyek. Hermione, megérted, hogy ez nem normális? Én vagyok a felelős érted. Az én emberem meghalt. És ez… – kiáltott fel dühösen – nem normális.

Háttal áll neki, Hermionénak, lehajtott fejjel. Összeszorította és kiengedte az ujjait. És a férfi amikor megfordult, az arcán nincs semmi érzelem.

– Megyek – tette hozzá Harry halkabban. – El kell mennem a rendőrségre, aztán kapcsolatba kell lépnem Courtney családjával…

A kétségbeesés és a gyász sűrűn terjengett a levegőben. Ráragadtak az arcára. És ha letépte volna őket, akkor ott marad a megszáradt vérkéreg – ugyanaz, mint a háza előtti járdán.

Még aznap este Granger elküldött egy baglyot.

Ugyanazon az éjszakán nem hunyta le a vörös szemét. Meg volt rémülve. Félt, hogy valaki más is meghal miatta. Vajon ez csak véletlen egybeesés volt, vagy nem? Már ettől a gondolattól is megborzongott. Hermione azt kívánta, bárcsak vége lenne az egésznek. És hogy semmi sem váljon valóra abból, amit Draco mondott.

Már a határán volt annak, hogy elveszítse az eszét. Az élete pokollá változott.

***

A kávézó, amit Harry választott a találkozóra, zsúfolásig tele van emberekkel. Főleg öltönyös férfiak ülnek az asztaloknál az italukkal. Elvégre ebédidő volt. Potter úgy gondolta, hogy az lesz a legjobb és legbiztonságosabb, ha napközben találkoznak, ahol mindenütt szemtanúk voltak. Több aurort kint állt, míg ő és Granger az ablak melletti asztalnál ültek le.

Malfoy késett. Harry ráncolta a homlokát a karórájára nézve. Öt perccel múlt kettő.

Mindketten megfordultak, amikor megszólalt a csengő az ajtó felett. Potter megfeszült, Hermione pedig megkönnyebbülten fújta ki magát, amikor látta, hogy Malfoy körülnézett, és a tekintetével őket kereste. Leon követte őt. Egy hűséges kutya. Hermione nem szerette a párhuzamot, de nem tud mit tenni, főleg miután látta, ahogy Draco leveszi a kabátját, amit azonnal megragadott az ügyvédje, aki a könyökhajlatában tartotta a ruhadarabot.

Malfoy felemelt fejjel lépdelt feléjük. Ravasz vigyorral az arcán, mintha a névjegykártyája lett volna. Kicsit hátrébb tolta a székét, és lábát keresztbe vetve leült. És ebből a pozícióból először Potterre, majd Grangerre nézett. Az illata megcsapja az érzékeit. Ez az olcsó kávézó most több ezer dollárral drágább lett.

– Pont, mint Roxmortsban – kuncogott Malfoy. – Régi jó barátok találkoznak iskola után.

– Malfoy! – Harry a növekvő dühöngésén keresztül szólalt meg.

– Nos – kezdett bele Draco, és kiszélesedett a mosolya. – Pont, mint a régi szép időkben, mondom neked. Te utálsz engem, én pedig feldühítelek.

Granger áthajolt az asztal túloldalára, és kissé megszorította a barátja kezét csak hogy megnyugtassa. Valójában alig tudta visszafogni magát. De most éppen szükségük volt valakire, akinek tiszta az elméje, hogy logikus végkifejletre vigye ezt a beszélgetést. Malfoy mellett Leon állva maradt.

Draco ugyanolyan keserédes mosollyal nézett rá, mintha a lány túl hülye lenne ahhoz, hogy észrevegye a színlelését. Mintha nem emlékezne, milyen gyűlölettel beszélt hozzá a lift közelében, alig visszafogottan.

– Aurorok vannak odakint – jegyezte meg Harry, mintha azzal akarná megijeszteni Malfoyt, hogy itt ők vannak többségben.

Draco kifújta magát, lehunyta a szemét, és lassan megrázta a fejét. A mosoly az arcáról eltűnt. Megvonta a vállát, Potter szemébe nézett, és azt parancsolta:
– Mindenki kifelé!

Székek elmozdulásának hangjai hallatszottak a helyiségben. Ruhák zizegése. Granger észrevette, ahogy a teremben lévő összes férfi felállt a székéről, és meghajolt Malfoy előtt, mielőtt hátratett kézzel elsétáltak. Nem, Harry tévedett. Soha nem voltak többségben…

– Nos – mondta Draco arrogánsan Harrynek –, most már beszélhetünk négyszemközt.

Előhúzott egy csomagot a kabátja belső zsebéből, és Leon azonnal az arcához emelte az öngyújtót. Draco elkomorult, miközben meggyújtotta az egyik cigarettát, és megnyalta az ajkát, mielőtt kifújta a füstöt. Hermione követte az ajkai mozgását, és észre sem vette, milyen merészen bámulta. Malfoy az orrán keresztül fújta ki a levegőt.

– Milyen segítséget ajánlottál? – Harry visszautasította a cigarettát, amikor Malfoy átnyújtotta neki a csomagot. – Túl sokat tudsz arról, hogy mi folyik Hermione életében.

– Nagyon sokat tudok. Erre való a pénz és a kapcsolataim. – A válaszát a lány úgy érezte, mintha fekélyes lenne. Tele volt gennyel. Undorító. – Felajánlom a pártfogásomat.

– Hogy mit ajánlasz fel?

Amikor Hermione újra megkérdezte, bár már elsőre is hallotta. Ez abszurd.

– Hogyan tudnád megvédeni őt, ha téged is többször megtámadták már? – tette fel Harry a nagy kérdést, ami neki is eszébe jutott.

– Egyetértek. A támadás éjszakáján, úgymond… – hunyorgott Draco, megválogatva a szavait. – Részeg voltam és szórakozott. Elengedtem az őröket, és elmentem sétálni. Tudod, a gazdag emberek néha ki akarják nyújtani a lábukat, az őreik nélkül sétálni, belekóstolni az egyszerű életbe…

Uram. Az arroganciája elviselhetetlen. Itt még a lánynak sem volt elég türelme ehhez.

– Megmaradtál erkölcsi csodabogárnak, aki nem tudja abbahagyni az öndicséretet – mondta Harry. Nem bírta elviselni.

Draco felkuncogott.

– Hagyd abba a bókolást, Potter. Túl korán van még. – Leonhoz fordult, aki azonnal elővette a pálcáját, és egy halom iratot idézett meg Malfoy kezébe. – Ne veszítsünk el több embert. Láttam a mai híreket. Engedd meg, hogy megvédjem Grangert. És ígérem, hogy egy hajszála sem fog meggörbülni.

Az iratlapok az asztal közepére hullottak. Az alján egy arany pecsét, sőt Malfoy aláírása is ott volt, és még…

Hermione hunyorgott, megigazította a szemüvegét, magához húzta a papírokat, és zihálva olvasta az első sort.

– Ez egy házassági szerződés?

Harry kivette a lány kezéből az első oldalt, és gyorsan elolvasta.

– Én sem vagyok elragadtatva, de mi más választásunk van? Nehéz lesz kiszúrni a varázsvilág egyik legbefolyásosabb emberének feleségét, ha nincsenek képzett őrök a közelében, és a vezetéknevem védelmező varázslata sem.

Hermione megrázta a fejét. Elolvasta a listán szereplő tételeket, amelyeknek semmi értelme nem volt. A betűk nem álltak össze szavakká, a szavak pedig nem álltak össze mondatokká.

– A minisztérium Miss Granger védelmére fordítja a forrásait – vágott közbe Leon. – Mr. Malfoy mindent elintéz, amíg Miss Granger elrablásának ügyében folyik a nyomozás. Biztonság, szállás és védővarázslatok.

– Honnan tudsz az elrablásról? – kérdezte Harry feszülten, tekintete Malfoyról az ügyvédjére vándorolt.

– Mondtam már, hogy mindent tudok. – Draco elnyomta a cigarettáját a csészealjra, és keresztbe fonta a karját a mellkasán. – A fülek mindenhol ott vannak, ha fizetsz nekik.

– Akkor mondd el, ki támadta meg és miért – követelte Potter, miközben letette a papírokat. – Ha már ilyen gazdag és mindentudó vagy.

Malfoy megvonta a vállát.

Közben Hermione munkára kényszerítette az agyát. Függetlenül attól, hogy Draco javaslata mennyire őrültségnek hangzott, mérlegelte az összes pro és kontra érvet. Hallott már a családi házak védővarázslatáról. A zsupszkulcsok mindig működésbe léptek, ha valaki megpróbált ártani valamelyik családtagnak. Ez egy nagyon ősi varázslat.

– Nem veszítesz el több embert az embereid közül, a Minisztérium nem költ pénzt Granger őrzésére, és több szabadidőd marad a magánéletedre. És a nyomozásra. Nekem észszerűnek tűnik. – Draco megroppantotta az ujjperceit.

– Őt nemcsak az Auror Parancsnoksága védi, hanem a miniszter szava is – tette hozzá Harry.

– Mit fog Kingsley tenni Granger törvényes házastársa ellen? Vagy a családnevem ellen? Vagy a kívánsága ellen, hogy eltávolítsa az őröket, és én védjem meg? Nem akarok vitatkozni. Ha akarod, hagyhatod körülötte az embereidet, de erre nem lesz szükség.

Tények.

– Mi hasznod származik belőle? – kérdezte Potter. Égő tekintettel várta Malfoy válaszát. – Miért tölt el hirtelen erős késztetés, hogy megvédd őt? Hogyan bízhatunk benned?

Meglepő módon Draco már nem mosolygott. Az érzései most már rejtve maradtak. Úgy tűnt, mintha magába zárkózott volna.

– Granger megmentett azon az éjszakán a Roxfortban – kezdte Draco. – Ha otthagyom az iskolát, egy másik Malfoy is ott feküdt volna az dapám mellett.

– De… – Potter a homlokát ráncolta. Halkabban folytatta: – Lucius, ő…

– És akkor mi van? – szakította félbe Draco. Nem hagyta befejezni, könnyedén témát váltott, és visszavette a maszkját. – Adok neked egy kis időt, hogy átgondold. De ez a legjobb megoldás mindkettőtök számára. És nem lesz második esély.

Felállt a helyéről. Leon Malfoy vállára terítette a kabátot, és megigazította.

– Amint ennek az egésznek vége, beadom a válókeresetet – közölte Malfoy, és az ujjával megérintette Granger állát. A lány elfordította az arcát, hogy távolabb kerüljön az érintésétől. – Nocsak, nocsak. Gyengéd leszek.

Ugyanazzal a vigyorral lépett ki a kávézóból, amivel bejött, és magára hagyta Harryt és Hermionét.

Mindketten a kávézóban ültek estig, és Draco szavait vitatták meg. Vitatkoztak. Újra és újra elolvasták a szerződés ugyanazokat a sorait, amíg mindketten kívülről megtanulták őket.

Potter nem bízott Malfoynak. De bízott a befolyásában. Az erejében és abban, amit a férfi mondott. Bármennyire is utálta beismerni.

– Nem tetszik az a pont, hogy „Ami a családra tartozik, az maradjon a családban” – mondta Harry hangosan, miközben végigfuttatta az ujját a soron. És itt van ez az „esküvő előtti PR-kampányról”. Mit jelent ez?

Hermione befejezte a teáját, hátradőlt, és levette a szemüvegét. Megszorította az orrnyergét, mielőtt megdörzsölte volna a szemét. Kimerült volt.

– Azt hiszem, azt a benyomást kell keltenünk, hogy a kapcsolatunknak és az esküvőnknek van előzménye.

– Minden részletet átgondolt – állapította meg Harry, és védekezően keresztbe fonta a karját a mellkasán. – Nekem ez nem tetszik. Olyan, mintha egy szörnyeteg barlangjába mennénk.

– Elbújni más szörnyek elől – szólalt meg Hermione. Édes Istenem.

A házassági szerződés azon részei, ahol a fizikai komponenségről volt szó, megnyugtatták őt. Külön hálószoba. Csak szóbeli érintkezés. Megborzongott. Tudatának egy bizonyos része tiltakozott egy fiktív házasság ellen. Amikor azonban eszébe jutott a háza előtt fekvő holttest, az őt ért támadás és két auror, akik majdnem meghaltak miatta, a bűntudat győzedelmeskedett.

Megértette, hogy Harry miért haragudott rá. Miért haragudott rá Ron és az összes barátja. Az az iskolai incidens úgy lebegett mindenki felett, mint egy viharfelhő. Mindenki megdöbbent, amikor Draco majdnem megátkozta Crucióval.

Granger lakásán vettek végső búcsút egymástól. Harry és Hermione megegyeztek, hogy holnap újra találkoznak majd, hogy mindent alaposan átgondolhassanak és egyértelmű választ adhassanak.

Hermione az éjszaka folyamán többször is kiment a teraszra. Éppen arról győződött meg, hogy a hozzá beosztott aurorok jól vannak-e. Csak most döbbent rá, hogy mi történt előző nap. A tudata védőburka megkopott, és már nem tudott megbirkózni a sok érzéssel.

A tegnapi áldozat neve Courtney volt. Harmincéves, barátnője volt, és tavasszal akart megnősülni. Ezek a tények megölték őt. Courtney előtt állt az egész élet. És azoknak, akik most őrzik őt, talán családjuk és gyerekeik vannak. Vagy olyan otthon, ahol számítanak rájuk.

Féltette őket.

És féltette saját magát is.

Száz százalékkal nagyobb biztonságban lenne, ha a Malfoy-család védelmi mágiáját használhatná. És ez az agyalapi agykérgébe csapódik. Sajnos így alakult a sorsa. Ő volt az, aki a lakásban találkozott az idős úrral. Ő volt az, aki felolvasta a sorokat, amikre nem emlékezett, és ő volt az, akire a maffia vadászott.

Bármi is volt az, Draco ajánlata igencsak tartalmas és mélyreható volt. Az élete sokkal biztonságosabb lenne, ha ő lenne, ó, Istenem, Hermione Malfoy. És talán soha nem történne meg az, amivel Draco fenyegette.

Malfoy védelme alatt megpróbálhatna emlékezni. Hogy megtalálja a választ az elveszett emlékdarabkájára. A három szóra, amit olvasott. Képes lesz majd felidézni ezt az információt, átadni az Auror Parancsnokságnak, és végre újra szabad lehetett volna, visszatérhet volna korábbi életébe.

A szemei égni kezdtek. Szemcseppet kellett használnia, hogy enyhítse a fájdalmat. Néhányszor pislogott, és bámulta magát a tükörben. A tükörkép homályos volt. Granger tisztábban látta a vörös hajszálereket a szemében, ha nagyon közel vitte az arcát a tükörhöz. A fenébe. Mikor áll majd helyre teljesen a látása?

Valószínűleg akkor, amikor visszatér majd a régi élete.

Ránézett a házassági szerződésre, és azt gondolta magában:
– Remélhetőleg hamarosan.

***

– Gondolod, hogy beleegyezik? – Leon kortyolt egyet a poharából.

Draco tudta, hogy a barátja csak bort iszik. Pirosat. Félédes. Az este megszűnt formálisnak lenni. Leon már nem volt a jobbkeze. Jelenleg csak egy barát, akivel egyszerűen csak beszélgethet, és kinyújtóztathatja félig részeg nyelvét.

– Ha maradt benne egy kis griffendéles büszkeség, akkor… – szólalt meg Draco, és egy pálcaintéssel megidézett egy pohár whiskyt.

– Akkor nem?

– Akkor igen – kuncogta a férfi, és ivott egy kortyot. – Számára mások élete fontos. A kis Miss „Mindent és Mindenkit Meg Akarok Menteni”.

Leon volt az, aki a színlelt házasságot javasolta, amikor Malfoy elkezdett azon gondolkodni, hogyan kaphatná el Granger fejét. Pontosabban azt, ami benne rejtőzik.

A maffia alapszabálya szerint a klánfőnök családja sérthetetlen státuszban volt. Ha Granger Malfoy lesz, akkor azonnal leáll a vadászat a lányra. Ha pedig valamelyik elkeseredett személy mégis megpróbálna ártani neki, akkor őt és a klánját azonnal, késedelem nélkül megölik.

Emellett Dracónak tervei voltak arra, hogyan állíthatná vissza Nomurára vonatkozó emlékét. És ha az ügyet elintézte, egyszerűen elválhat.

A házasság nem volt fontos számára. Különösen ez a fiktív. Egy újabb alku, nem több. Egy alku, amelyből neki a legnagyobb hasznot kellette húznia. Egy alku, amelynek vissza kellett hoznia mindent, ami a családjához tartozott.

Az átkozott öregnek már évekkel ezelőtt oda kellett volna adnia Nomurát Luciusnak. Micsoda kibaszott barom volt Grey. Segíthetett volna neki, de úgy döntött, hogy nem teszi, mert nem bízott benne. De ki fogja ezt most rendezni? Észrevette Archibald, hogy a zsarolás valódi, hogy az apja kandallóit, bankrészvényeit és vagyonát zsarolják?

Nem. Draco elhatározta, hogy visszaszerzi, ami jogosan az övé. Kapzsisága az évek során csak fokozódik. A „sok” pedig a végtelent jelenti számára.

Grangernek ott kellett lennie. Nomurát akarta magának.

Kék láng pislákolt a szoba közepén található négyzet alakú padlón álló kandallóban. Ez a ragyogás enyhítette a félhomályt. Odakint havazott. Az éjszaka koromsötét volt. Draco szerette volna lehalkítani Leon zenéjét és a saját gondolatait.

Granger. Granger. Granger.

– Mi lenne, ha rájönne, hogy amit azon az éjszakán látott, az valójában igaz volt? – szólalt meg Leon lustán elnyújtózva a fotelben.

– Ami a családot érinti, az maradjon a családban – idézte a férfi a szerződést.

– Megtalálom a módját, hogy kivegyek a fejéből mindent, amire nem emlékszik, aztán elválnak útjaink, mint tíz évvel ezelőtt. És ő semmit sem fog látni. – Draco kinyújtotta a karját, amelyen tetoválások láthatók volna, és gondolatban kimondott egy varázsigét. A bőre tisztává vált.

Véleménye szerint ez egy remek terv volt. Már ha a lány nem volt túl kíváncsi.

– Mi a helyzet az ázsiai jégellátással? – Malfoy Leon felé fordulva kérdezte. – Mindent elintéztetek már? Ha nem értenek egyet az általam felajánlott százalékkal, akkor keresek más vevőket. Ráadásul csak én rendelkezem kandallóhálózattal közvetlenül Japánba és Koreába.

– Gondolkodnak, de biztos vagyok benne, hogy bele fognak egyezni. Tokióban a Skorpió klán alacsony minőségű termékeket gyárt. A tiéd a legjobb minőségű. Hagytam nekik egy ajándékot, hogy megismerkedhessenek vele.

Hunter nagyszerű üzletemberré nevelte Leont. Leon ötéves volt, amikor Bloodrain kihozta őt az árvaházból. Saját fiaként nevelte fel, akit soha nem kapott meg. Malfoy hiányolni fogja majd Leont, mint tanácsadóját, amikor ő átveszi Bloodrain helyét a Holló klán élén. De a nagybátyja még nem tervezte, hogy visszavonul.

– Hallottam, hogy ma Blaise klubjában voltál, mielőtt idejöttél – szólalt meg Malfoy, miközben kortyolt egyet az italából. A whisky keserű érzést kelt a nyelvén. – Újabb szívességet kért tőled? Emlékeztessem, hogy vannak saját emberei?

Leon kiegyenesedett a karosszékében, mosolyogva megrázta a fejét.

– Nem, néhány termékfrissítést végeztem. A klub jégeladásai remekül mennek. Nekem pedig nem okoz gondot – szólt a férfi, miközben töltött magának egy pohár bort.

– A kis ribanc mindig megtalálja a módját, hogy sok árut kedvezményesen vásároljon – mondta kedvesen Draco.

Zabini már csak ilyen. Ravasz és számító.

– És nem maradtál kártyázni vagy kockázni? Inkább velem töltötted ezt az unalmas estét. Te vagy a jobb kezem, de nem mindig. – Malfoy felnevetett. Felállt, és a kandalló lábazatára helyezte a poharat. Az elméje ködös volt. – Mi lenne, ha úgy csinálnánk, mint régen?

Draco egy pálcaintéssel kesztyűt varázsolt. Leon talpra ugrott, és elkapta a felé dobott kötést.

– Szóval te kesztyűt viselsz, én meg kötszert? – kérdezte Leon, miközben ujjait puha anyagba burkolta.

– Nem akarlak bántani. – Kimennek a nappali közepére, és felkészülnek a harcra. – De ne fogd vissza magad, úgyis mellé fogsz lőni. Mennyit ittál?

Draco lehajolt, hogy megnézze a félig üres borosüveget Leon válla fölött. Csettintett egyet a nyelvével.

– Hát, én többet ittam.

A hangulat a szobában azonnal emelkedett. Érezte, hogy megfeszültek az izmai, ahogy a vállát gyúrta. Régóta nem boxoltak, sőt, hiányzott neki. Az erős ellenfél ütéseinek szúrása, a véresre vert ujjak és a szaggatott lélegzet.

De mielőtt belekezdtek volna, Draco határozott hangot hallott a falnak támasztott kandalló felől. Abból, amelyik a közlekedésre szolgált. A rajta lévő harang háromszor kongott.

– Blaise, a fenébe is, Zabini – mondta Draco, és kioldotta a kesztyűje csatját, hogy a pálcájához érjen, és beengedte a barátját.

Blaise bebotorkált a nappaliba. Majdnem elesett, de az utolsó pillanatban megkapaszkodott a dohányzóasztalban. Egy üveg szeszes ital volt a kezében. Részeg, mégis jókedvű volt. Zabini felkapta a fejét, észrevette a készülődő verekedést, és az üveggel a férfiak irányába mutatott.

– Tudtam én! – csuklani kezdett. Leon segített neki feljutni a kanapéra. – Ti ketten olyan unalmasan töltitek itt az időtöket.

Bassza meg. Annyira idegesítő volt ebben a kibaszott állapotban. Rendkívül tolakodó, és hamarosan kezdődnek a viccek.

– Te – szólalt meg Blaise, és elkapta Leont az ingujjánál fogva. – Milyen terméket hoztál nekem? A vevőmnek orrvérzése volt.

– Az ő kibaszott problémája – kiabálta Draco. – Leon, kelj fel!

Zabini felnyögött, és előhúz a zsebéből egy zacskó vörös port, és az előtte lévő asztalra dobta.

– Ha ez tiszta vörös jég, akkor én vagyok a mágiaügyi miniszter.

Draco teljesen elvesztette érdeklődését a harc iránt, levette a kesztyűjét, és az asztalhoz sétált, kiöntötte a zacskóból a szert. Bíborvörösnek és szikrázónak kell volna lennie, bézs színű pöttyöktől mentesnek.

– Honnan szerezted ezt a tételt? – Draco Leonhoz fordult, aki leguggolt mellé, vett egy kis jeget, és megnyalja a nyelvével, mielőtt beleköpte volna a pohárba.

– Ez nem a mi termékünk. De a laboratóriumunkból szereztem.

A dolgok kezdtek forrongani. Blaise is félretette az üvegét, a szemöldöke összeráncolódott. Malfoy felrúgta az asztalt, mindent lesöpörve róla. A törő üveg hangjától csengett a füle. A démon csörgése visszhangzott a tüdejében.

Draco kinézett az ablakon. A válla megfeszült, és a tekintete megkeményedett. Ökölbe szorította a kezét.

– Leon. – Ez egy parancs.

Már nem a barátja. Most már Malfoy jobbkeze volt. Leon kiegyenesedett, karjait a háta mögé teszi.

– Ugyanabból a laboratóriumból vettél egy adagot a Skorpió klánnak? – Amikor Draco igenlő választ kapott, a bordák betonvasa megfeszült belül. – Azt hiszem, van egy patkány, aki az orrom előtt szórakozik a termékeimmel – állapította meg, miközben elfordult, ajkát összeszorítva. – Egy órád van, hogy átgondold a dolgokat. Hogy reggelre vagy egy jelentésem legyen, vagy egy kibaszott patkány levágott mancsai, aki megpróbált baszakodni velem!

– Igen, Mr. Mafloy.

Leon eltűnt a kandallóban. Zabini felnyögött, és a fejét szorongatta. Draco erőltetett pillantást vetett rá, és lágyan lábon bökte.

– Ne mondd, hogy ezt a szart te vetted be! – mondta ingerülten. A barátja megrázta a fejét. – Menj a vendégszobába. Aludj jól.

Draco bement a hálószobájába, és forró zuhany alá állt. Ahogy kinézett az ablakon az erdőre, a víz csípte a bőrébe. Hosszú éjszakának nézett elébe. Annyi gondolat járt most a fejében. Erős fejfájástól szenvedett.

Gyűlölte az árulókat és mindenkit, aki titokban megpróbált valamit elrabolni tőle. Még mindig emlékezett rá, hogy az apja hogyan szenvedett ettől. De Draco mindent megtett, hogy megvédje és megsokszorozza azt, amije ma van. És néhány szemétláda kicserélt egy kiváló adagot egy rosszal, feltételezve, hogy senki sem veszi észre.

Pont a laboratóriumában, egy szigorúan őrzött helyen, ahová csak a mágusigazolvánnyal rendelkezők léphettek be. Holnap leesik a fejük a vállukról. Holnap vér fog folyni.

Olyan műsort fog rendezni, amire mindenki emlékezni fog.

***

Amint Draco belépett az irodájába, a titkárnője, Christina azonnal erős kávéval hígította a fejfájás elleni főzetét. Nem köszöte meg neki, csak élesen megkérte, hogy menjen el, és ne engedjen be senkit.

London teljesen felébredt. Odakint a borús, hideg reggel álmossá tette az embereket. A hó apró, éles pelyhekben hullott, amelyek abban a pillanatban latyakká változtak, amint földet értek.

A bank fél óra múlva nyitott ki, úgyhogy volt ideje foglalkozni a patkányokkal. Leont még nem találták meg. És ez irritálta Malfoyt. Minden, ami a titokzatosság fátyla alatt van, idegesítette. És ez a helyzet is ezek közé tartozott.

A szerencse úgy hozta, hogy fájni kezdett a válla.

Ezt a sérülést a ringben szerezte, amikor Leon Lucius parancsára, megállás nélkül kiverte a szart is belőle. Ennek következtében kificamította Draco vállát és elszakította a szalagjait. És még mindig fájt időről időre, akárhányszor is kezelte.

Az asztalon jelentések, üreslapok és iratok hevertek. Draco megpróbálta elterelni a figyelmét a munkával, de az agya teljesen üres volt, és a kobold görbe kézírása a nyomtatványokon egyszerűen idegesítő volt.

Valaki kitartóan kopogott az ajtón.

– Azt mondtam, hagyjanak békén!

A kopogás folytatódott. Hirtelen megrándult a kilincs, és Christina szőke feje bukkant elő a nyíláson. Sajnálkozását fejezte ki. Nyelt egyet, mert rájött, hogy mindjárt belép a tigris torkába.

– Látogatói vannak – mondta a nő halkan.

– Első alkalommal nem értettél meg? – A pálcájáért nyúlt, hogy becsapja az ajtót, de a titkár félrelökte. Megpróbálta észhez téríteni az öngyilkos hajlamú férfit, de az nem hallgat rá.

Az ördög. Ez még rosszabb.

Potter megjelent az ajtóban, őt követte Granger. És Malfoy már az arcán is látt, hogy a szerződés aláírásra kerül.

– Christina! – kiabált Draco. – Gondoskodj róla, hogy senki ne lépjen be most az irodámba.

Még egy lépést tett a Nomura felé.


***


Malfoy irodája hatalmas volt. Hermione megfigyelte a padlótól a mennyezetig érő ablakokat, a modern bútorokat, és még egy egészalakos kandallót is, amely bronzbevonatú csempékből készült. Minden természetes anyagokból készült, mint a világos fa, az üveg, a fém és a beton. Granger vonakodva vette észre, hogy Dracónak van ízlése.

Még a bank főasztala előtti két fotel is viccesen nézett ki. Üveglábuk és fekete szőrmekárpitozásuk volt. Mentaillatuk volt, és igen… a parfümje.

Kivette a táskájából az iratokat. A papírlapokat vörös tinta borította. Hozzáfűzte a megjegyzéseit azokhoz a részekhez, amelyekkel nem értett egyet, vagy amelyeken változtatni szeretne. Végül is a házassági szerződést mindkét fél aláírja.

– Látom, elolvastad – szólalt meg Draco, és nem figyelt az előtte lévő lapkötegre.

De Granger ragaszkodott hozzá. Felállt, tett néhány lépést az asztalhoz, és ujjával a szerződés egyik sorára mutatott.

– A családomnak és a barátaimnak is biztonságban kell lenniük.

A boszorka felnézett, hogy lássa, hogyan reagál a férfi. Draco bólintott, és keresztbe tette a lábát, nem nézett le a lány lebegő ujjára. Fáradtnak látszott, de ezt vigyorával leplezte.

– Azt akarom, hogy jogom legyen beadni a válókeresetet – mondta Hermione, és a következő bekezdésre mutatott. – Erről itt semmi sincs.

– Az ügyvédem hibázott – magyarázta Draco egykedvűen. – Még egyet.

– Micsoda?

– Folytasd. – Elmosolyodott. Felnézett, és minden részletét tanulmányozta a nőnek.

Granger megigazította a szemüvegét, és egy pillanatra visszanézet Harryre. Az támogatóan bólintott.

– És most jön a pénzügyi rész. Minden, ami a tiéd, az a tiéd, és minden, ami az enyém, az az enyém.

Draco nem fogta vissza magát. Könyökét az asztalra támasztotta, állát felemelve felnevetett.

– Tényleg, Granger? – Draco kifújta a levegőt, és végül átlapozta a lapokat. – Mire kellenek nekem a filléreid?

– Malfoy – szólalt meg Harry felállva –, te magad javasoltad. És még valami. Az embereim Hermionét is szemmel fogják tartani.

Granger visszaült, tükrözve a férfi pózát. Keresztbe tette a lábát, és megigazította a szemüvegét.

– Harry, ülj le! – kérte Hermione nyugodtan, és meglepődött az éleslátásán. Malfoynak hatása volt rá. Mintha az egész szobát betöltő parfümjével az ő tüdejébe is belépne a tőle megszokott keménység.

Sziszegő hanggal zöld füst világította be a szobát. Mindenki megfordult. Leon kilépett a kandallóból, miután felmérte a helyzetet, és egy hosszú kanapé melletti szekrény mögé helyezte egy fekete táskát. Halkan odalépett, köszönésképpen biccentett nekik, és helyet foglalt Draco mellett, aki felajánlotta neki az iratokat. Az ügyvéd megismerkedett helyzettel.

– Egyetértesz a feltételekkel? – kérdezte Malfoytól. Az utóbbi bólintott, homlokát ráncolva nézte Grangert, és egyáltalán nem figyelt a szavaira. Valamiféle titokzatos mosoly ült ki az arcára.

Leon az asztalra helyezte a házassági szerződést, és egy pálcaintéssel kiegészíti a javításokkal. Megszabadul a tintától. Két másolatot készített a szerződésről, egyet Malfoynak, a másodikat pedig Hermionénak.

– Olvasd el újra, mielőtt aláírnád.

Draco gyorsan aláírta a saját példányát fekete tollal, miközben Granger újra átolvasta a javított sorokat. Draco aláírása megjelent az ő példányán. A lány felsóhajtott.

Nem fog semmi szörnyűség történni, gondolta Hermione, de bizonytalanul nézett Potterre.

– Még mindig nem kell ezt tenned, Hermione. A parancsnokság majd megvéd téged – mondta Harry homlokát ráncolva. A hangjában hallatszott, hogy biztosra vette a dolgot.

Érződött a feszültség a szobában. Egyetlen kellemes illat sem fogja megnyugtatni. A lehetőségei korlátozottak voltak, és Malfoy javaslata felülmúlta a többit, bármennyit is töprengett rajta az éjszaka folyamán. Meg kellett próbálnia. Szabad maradt, de a Malfoy-ház védővarázsa alatt. És bármikor megtehette, hogy abbahagyja.

Hermione felállt, és áthajolt az asztal fölött, hogy megragadta a tollat, amit Draco használt. Felemelte a kezét, visszafojtva a remegését, és otthagyta az aláírását.

– És most mi lesz? – kérdezte a lány, izzadt tenyerét a hűvös munkalapon nyugtatva.

Draco felnézett Leonra. Az bólintott.

– Mindent elintézek.

– Most jön a számunkra legkellemetlenebb rész – szólalt meg Malfoy titokzatosan. Megrándult az ajka. – Szerelmespárt fogunk játszani, akik őrülten szerelmesek egymásba.

Az ügyvéd odalépett Grangerhez, és egy kis füzetet nyújtott át neki.

– Kérem, hagyja meg a szülei címét, és én lefoglalom a közelünkben lévő helyeket.

– Micsoda? Miért? – A szíve kihagyott egy ütemet. Hátrált egy lépést.

– Nem hívod meg a szüleidet az esküvőre? Az esküvőre, amiről minden újságíró beszélni fog? Nem is tudtam, hogy ilyen cinikus vagy. Annyira fel lesznek háborodva, amikor a lányuk esküvőjéről készült fotókat megtalálják mind a mugli, mind a varázslatos újságokban és magazinokban. Egy olyan esküvőről, amiről még csak nem is hallottak.

Harry kifújta a levegőt.

– Szükséges ez? – kérdezte a varázsló.

– Mindenkinek tudnia kell, hogy ő most már az enyém – mondta Draco ünnepélyesen, némi nyerseséggel, ami valami titkos értelmet rejtett. – Ő most már Malfoy, ha bántod őt, engem bántasz. És ezt nem bocsátom meg.

Hermione mély levegőt vett. Borzasztóan csend volt odabent. Ez egy védekező reakció volt; tisztában volt vele, hogy az összes érzelmet el fogja nyomni az éjszaka. De most felemelt fejjel tudott állni.

– Mi történik ezután? – nézett Malfoyra, aki gyorsan elvesztette érdeklődését, és az asztalon lévő papírokat kezdte olvasni. Felemelte az ujját, jelezve, hogy nincs hozzá kedve. Helyette Leon válaszolt.

– Mr. Malfoy ma nem ér rá. Holnap elküldöm a sajtóval való találkozóinak beosztását.

Édes Istenem!

– Készítsd elő a ruhatárát – jegyezte meg Draco közömbösen, fel sem nézve a papírjaiból. – Granger, ne kezdd el…

Felnézett, mintha arra számítana, hogy a lány tiltakozni fog. Hermione viszont kuncogva, mosolyogva válaszolt.

– Semmi élénk színű, semmi túl extravagáns, és rendkívül elegáns.

Draco bólintott. Leon leírta.

***

Hermione a nap hátralévő részét a Mungóban töltötte. A szemei miatt aggódott. Pontosabban az, ahogy estéhez közeledve fájni kezdtek. A varázslatos szemcseppeket hibáztatta, amelyeknek vissza kellett volna állítaniuk a korábbi látását. A gyógyítók csökkentették az adagot, miközben azt is tanácsolták neki, hogy ne hagyja abba a gyógyszer használatát. Bár a hatás lassú lesz.

Munka után Harry találkozott vele a Minisztériumban, hogy hazakísérje. Azt mondta, hogy találkozott Kingsley-vel, aki szerint Malfoy terve zseniális volt. Csak ő, Harry és Granger tudott a színlelt házasságról. Shacklebolt mindig elismerően beszélt Dracóról. Az biztos. Malfoy összes adományával a különböző hivataloknak, jótékonysági szervezeteknek és kis cégeknek.

Ő és a tökéletes hírneve.

Potter figyelmeztette Hermionét, hogy ő, Ginny és a gyerekek egész hétvégére Romániába utaznak, hogy meglátogassák Charlie-t, aki nem tud eljönni karácsonyra.

– Jobb, ha felhívsz – vette elő a zsebéből Harry az ősrégi telefonját. – Sokkal gyorsabb, mint bagolyra várni. És ha bármi rossz történik, azonnal megyek hozzád.

Hermione megforgatta a szemét. Kezét Potter vállára tette, és a szemébe nézett.

– Minden rendben lesz! – erősködött a lány. – Egy aurort hagysz itt velem, emlékszel?

– Csak hívj fel, oké? – Ráncolta a homlokát Harry. – Bármilyen alkalomból!

Hermione gyengéden megsimogatta a feje búbját.

– Köszönj szépen Charlie-nak! – Még utoljára megölelte, és nevetve kilökte az ajtón. – Jó szórakozást, oké?

Harry mély levegőt vett. Abbahagyta a mosolygást, és biccentett neki.

Amint becsukódott az ajtó, Hermione teljesen kimerülten ért a kanapéhoz. Levett a szemüvegét, félredobta, és megdörzsölte a szemét. Nem hagyta abba. A vörös villanások megjelentek. Ahogy az érzelmek is.

Abban a pillanatban, ahogy a vezeték nélküli telefon felé fordította a fejét, nyugtalanságot érzett. Zavartnak érzi magát. Hogyan fogja elmondani a szüleinek az egészet?

Abban a pillanatban, hogy a fejét az álló telefon felé fordította, nyugtalanította a teher, hogy el kell mondania a szüleinek az egészet. Mindig ilyenkor telefonáltak, és órákig tartó beszélgetéssel óriásira duzzasztották a telefonszámlájukat. De mindez megérte.

De most Granger nem találta a szavakat. Hogyan is kezdje? Hogyan közölje a nagy hírt, hogy férjhez megy? És hogyan mondhatná el nekik, hogy elválik, miután mindennek vége? Természetesen hazudni fog. Nem volt hajlandó elmondani nekik az igazságot az elrablásáról, az azt követő számtalan kínzásról és… arról, hogy szemtanúja volt a halálnak.

A telefonja csörgött. Hermione megrándult, és felállt a kanapéról, feltette a szemüvegét. Felemelt kézzel megállt a telefon előtt. Az ajkába harapott. A fenébe is!

Minden azonban sokkal egyszerűbbnek bizonyult.

A hazugság simán kicsúszott a száján. Elmondta, hogy egy ideje már randizgat egy férfival. Hogy a férfi egy volt roxforti diák.

Az anyja kérdésekkel bombázta.

Hogy hívják a férfit? Hogyan ismerkedtek meg? Mivel foglalkozik?

Ez könnyű.

Draco.

Az iskolában találkoztak.

Ő bankár.

Rövidesen. További információk nélkül. Hermione észrevette, hogy anyja örömmel fogadja mindazt, amit elmondott neki. Kíváncsisága ezzel nem ért véget, és folyamatosan újabb és újabb kérdéseket tett fel. Granger pedig úgy manőverezett közöttük, mintha egész életében hazudott volna.

Karácsonyra várták őt. Hermione felderült, amikor hallotta, hogy az apja súg valamit az anyjának.

– Gyere el a vőlegényeddel. Annyira várjuk már, hogy találkozzunk vele! – másolta az anyja az apja szavait.

A lány igent akar mondani. Igen, persze. Tényleg akarja.

De a valóság az volt, hogy szörnyen érezte magát emiatt. Szívesen megtette volna, ha Draco helyett egy igazi férfi lett volna. Akit ő szeret. Akivel igazi kapcsolata van. Aki miatt nem borzongott a bőre. Akinek nincs ez a hideg, elutasító tekintete. És akinek nem volt olyan istenverte jó illata…

Rémálmai voltak.

Egy mérgező nevetés. Félelem. Hangok. Kínzás. Egy halott idős férfi egy székben, aki üvegre emlékeztető, ragyogó kék szemeivel őt bámulja. De mindig felébredt, amikor a férfi jött. Az, aki gyengéden megérintette az arccsontját.

Zihálva ébredt fel. Lerángatta magáról a takarót, utálta ezeket az embereket. És különösen őt.

Felkapja a szemüvegét és a naplóját az éjjeliszekrényről, Lumost vetett, és valamit a lepedőre firkál.

– Milyen volt… – suttogta, és próbált visszaemlékezni, amit olvasott abban a füzetben.

Három pontot hagy a papíron. A középső rövid. Három szót. Három szónak kellene lennie.

Mr. Chase egy kockázatos lehetőséget ajánlott neki az emlékezetének visszaszerzésére, amit a lány visszautasított. Egy zagyváló bájitalt, ami hallucinációkat okozhat. Elmagyarázta neki, hogy ezzel kémiai reakciókat kiválthat az agyába kiváltva látomásokat. Mint egy lehetőség, ami segíthet.

Granger ellenezte a használatát. A bájital összetevőit olvasva megértette, hogy ez olyan, mintha megmérgezné magát. Nem akart ilyen drasztikus lépéseket tenni.

Reggel Hermione a kanapén ébredt, és eszébe jutott, hogy nem az ágyban aludt el. Az egész éjszakát a nappaliban töltötte a tévét nézve, valami tudományos műsoron szundikálva. A kanapé kemény kárpitjának köszönhetően fájtak a csontjai. Szeretett volna egy kis testmozgást végezni.

A teraszt hó borította. A nap gyönyörű volt. Egy csésze forró csokoládé után javult a hangulata. A hirtelen kopogás az ajtón meglepte.

Granger kinyitotta az ajtót, miután benézett a kémlelőnyíláson. Egy auror állt Leon közelében, a válla eltakarta az ajtót.

– Miss Granger, ez az ember biztosít arról, hogy ön várja őt.

Nem.

– Köszönöm az aggodalmát, Michael. Engedd be őt. Már vártam rá – hazudta a lány.

Leon tweedkabátot viselt. Mielőtt belépett a lakásba, megtisztította a ruháját az olvadt hótól, a cipőjét a kosztól. Megköszönte az aurornak, és belépett, becsukta maga mögött az ajtót. A modora kifogástalan volt.

Granger meghökkent. A régi griffendéles pizsamáját és papucsát viselte. A külsejét egy kusza konty tette teljessé, amit a varázspálcája segítségével tartott helyben. Sietve megtörölte az ajkait, attól tartva, hogy a sarkában maradt még egy kis csokoládé. A konyhasziget melletti székre mutatott.

– Tea? – kérdezte vonakodva Hermione, tudván, hogy ez a gazdag férfi valószínűleg nem fog beleegyezni.

– Nagyra értékelném.

Woah.

Minden borzasztóan kínos volt. A csend, miközben a nő feltette a vízforralót a tűzhelyre, Leon kabátjának zizegése, amikor felakasztotta a szék támlájára. De, amikor Hermione megfordult, tucatnyi butikból származó kartonszatyor jelent meg a padlón. Hát persze…

Belenézett az elsőbe anélkül, hogy lehajolt volna. Próbálta felmérni a katasztrófa méretét, ami valószínűleg bekövetkezik. Meglátta az anyag élénkpiros színét. A következő csomagban egy sárga talált.

– Minden világos – összegezte, miközben megfordult.

Leon felállt a helyéről, levette a vízforralót a tűzről, és forró vizet tölt bögrékbe.

Hermionénak fogalma sem volt hogyan dolgozhatott ez a férfi Malfoynak. Teljesen ellentétesek.

– Nem tetszik? – kérdezi Leon, miközben leült, és a padlón lévő zacskókra pillantott.

– Nem.

Lassan a nyílt seb nőtt benne, mióta ez az egész Malfoy-ügy elkezdődött. Már-már kezdett hozzászokni. De, amikor látta, hogy Leon elkomorul, meglengette a kezét. Volt egy színváltoztató varázslat az ilyen helyzetekre.

Megnyugodva ült a megszokott pozíciójában, egyik lábát maga alá hajotva, mellkasát a térdére támasztva. Elvégre a saját területén volt. És Leon nem idegesíthette őt.

– Ma este ön és Mr. Malfoy elmennek vacsorázni. Az éttermet lefoglaltuk, és a terem közepén lesz az asztal. Sok befolyásos ember lesz ott. Emellett tájékoztattam az egyik barátomat, hogy Mr. Malfoy társaságot kap, így paparazzók is jelen lesznek – mondta Leon robotikusan, mintha bemagolta volna ezeket a mondatokat. – Holnap délután elrepül Franciaországba, ahol az építőipari cég elnöke fogad majd. Vasárnap Párizsban fognak vacsorázni, és…

– Leon? – Hermione lehunyta a szemét. – Szólíthatlak a keresztneveden? Vagy jobb, ha a vezetéknevét használom?

– Szólíthatsz a nevemen – válaszolt a varázsló, és elővette a jegyzetfüzetét. Hermione észrevette a kígyóbőr borítóját. Mindent készült leírni.

– Várj! – Hermione kinyújtotta a kezét, ujjait a lapra helyezi. – Nem kell leírnod. Csak azt akartam mondani, hogy figyelmeztetnem kell Harryt.

– Azt már megtettem. Ma reggel küldtem neki egy levelet. Mr. Potter kap egy másolatot a napirendedről, amely tartalmazza az összes tevékenységedet Mr. Malfoyjal.

Istenem, úgy beszélt, mint egy robot. Mint egy gép, amelynek csak egy funkciója van – kiszolgálni.

– Mindig így beszélsz? – kérdezte Granger , és halkan kifújta a levegőt. – Elnézést kérek.

Leon mosolyogva megrázta a fejét. Belekortyol egy kis teába. És az arckifejezése megenyhült. Hogy őszinte legyek, Grangert az első találkozásuk óta meglepte a férfi jóképűsége. Most is idegennek tűnik, ahogy ott ül a lakásában a drága öltönyében.

– Mivel szorosan együtt fogunk dolgozni – mondta Hermione –, szólíthatlak minden formaság nélkül?

– Ahogy akarod, Hermione – egyezett bele a férfi, mosolyát egy csésze tea mögé rejtve.

Édes Istenem!

Biztos az idegek vagy a hormonok miatt. Ki tudja? Vagy talán az, hogy már régóta nem volt barátja. Mindenesetre egyszerűen erkölcstelen egy jóképű, modorban és külsőségekben gazdag férfi előtt ülni.

– Mióta ismered Dracót? – Egyszerűen csak beszélgeti volt kedve.

– Gyerekkorom óta. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást.

És Malfoy megengedi magának, hogy így bánjon egy barátjával? Granger felvonta a szemöldökét. Milyen szánalmas. Bár, mit is várhatott volna tőle?

– Kérdezhetek valamit? – Leon felnézett. Hermione bólintott, visszatartva a lélegzetét. – Eszedbe jutott valami?

A boszorkány megszorította a csészét. A ceruzával a naplójában hagyott vonalak azonnal felbukkannak az emlékezetében.

– Nem, de nekem is lenne egy kérdésem. – Kölcsönös bólintás következett. – Miért kérdezed?

– Tudnom kell, meddig tart a kapcsolatuk, hogy előkészíthessem a válási papírokat. Ezenkívül a sajtó számára is elő kell készítenem a különválásotokról szóló információkat. Hogy az egész folyamat ne befolyásoljon téged és Mr. Malfoyt.

Csettintett a nyelvével.

– Oké, értem. Draco előkészíti a terepet. Mondd, miért nem vagyok meglepve?

Leon felállt, miután befejezte a teáját. Begombolta a zakóját, és felkapja a kabátját.

– Köszönöm a teát, Hermione – mondta a férfi, és kitép egy lapot a nyitott füzetéből. – Ma este gyere erre a címre. Mr. Malfoy ott fog találkozni veled. Becsukom az ajtót.

Kinyitotta az ajtót, és találkozott az auror tekintetével.

– Michael, végeztünk. – Elmosolyodott, és elhagyta a lány lakását.

Hermione kihúzza a pálcáját a kontyából, és megrázza a fejét, kibontva a haját. Egy kézmozdulattal rávette, hogy a ruhák kirepüljenek a táskákból. Nos. A ruhaválasztásával Malfoy úgy döntött, hogy tovább idegesíti a lányt. A legfinomabb ruhák zöld, piros, kék és türkiz színei felzaklatják.

Lelkileg fel kellett készülnie az estére. Hogy ráhangolódjon…

***

A füttyszó visszhangzott a falakról. Draco szünetet tartott, szippantott egyet a levegőből. Az emberei két sorban állnak, lehajtott fejjel, hátrahajtott karral. Malfoy leült egy zsámolyra, miután előzőleg leporolta a vörös portól. Könyökét a térdére támasztotta, a kezében lévő cigarettát vizsgálgatta.

Előtte egy fekete táska volt, amelyben jéggel töltött szövetkockák voltak. Pálcájával széttépte a szövetet, amikor a tételhez ér. A nyomástól a vörösbézs színű por felemelkedett.

– Shaggy!

Egy egészséges külsejű, kopasz férfi lépett előre a sorból. Az évek során még jobban benőtték az izmok.

– Megváltoztattad a biztonságiakat a laborban?

– Nem, Mr. Malfoy – válaszol röviden, a padlót nézegetve. – A csapat ugyanaz.

Ez még rosszabb volt. Egy áruló a saját emberei között.

Leon csak azt vette észre, hogy ötven kilónyi árut kicseréltek erre a szarra, ami a lába előtt hevert. Ennyi maradt belőle. Ez azt jelenti, hogy eladták azt a szart, rontva ezzel a klán hírnevét. Kár, hogy csak most jöttek rá, a részeg Blaise segítségével. Majd később megköszöni neki.

De egyelőre…

Felállt, és áthaladt a felsorakozott emberek sorai között. A tarkójukat nézte. Az, hogy ilyesmi történt, végtelenül feldühítette.

– Nem gondoljátok, hogy eleget fizetek nektek, rohadékok? – kiáltotta Draco, és megállt. Körülnézett a laboratóriumban.

A helyiségnek valami édes illata volt. És fülledt a levegő volt odabent. Mindenütt ott voltak a tartályok a csiszolatlan rubinokkal, amelyeket megőrölnek, majd összekevernek egy titkos porral. Az asztalokon kazánok, mozsarak és kis zsákok voltak a válogatáshoz. Itt minden tökéletes volt.

Egy dolgot kivéve.

A patkányt. Most már csak a visítását kellett hallania.

– Megígérem, hogy csak akkor vágom le a karodat, ha mindent magad vallasz be.

Csend. Csak szuszogást hallott. És kilélegzett a levegőt. És az őrjöngő szívverését.

Malfoy Leon felé fordult, fejével a felespoharakra mutatott. Leon azonnal feltöltötte őket az igazságszérum lebegtetéssel. Aztán minden embernek küldött egyet.

– Adok még egy utolsó esélyt, hogy kar nélkül távozzatok – tette hozzá Draco, miközben befejezte a cigarettáját. A csikket a padlóra dobta, és a cipője sarkával elnyomta. – Úgyis kiderítem az igazságot. Akkor egy kibaszott kéz helyett valakinek a feje fog repülni a varázslatomtól.

Valaki megmozdult. Draco megfordulva észrevette, hogy az összes férfi, miután megitta a feleseket, a Mester felé fordította a fejét, és várta, hogy megszólaljon. Kivéve egyet. A legeslegutolsó a sorban. Dylan.

– Melyikőtök cserélte ki az árut? – Draco bestiális, gonosz vigyorra húzza az ajkait, lassan közeledik az utolsó férfi felé, és minden oldalról hallja: – Nem én voltam, Mr. Malfoy.

– Dylan… Dylan… Dylan… Dylan… – Draco megtette az utolsó két lépést, és megállt a fiatalember előtt. A Veritaserummal teli pohár még mindig ott lebegett előtte. – Imperio!

Draco Dylan halántékára nyomta a pálcáját, hogy a fiú megigya az egészet.

– Beszélj!

Dylan vállai elernyedtek. A testtartása hanyaggá vált. Összeszorította az ajkait. Csikorgatta a fogait. Sziszegett. Amikor megrándult, hogy elmeneküljön, három férfi rohant mögé, megragadták a karját, és gyomorszájon vágták. Egészen a Mesterig rángatták őt.

Draco kifújta a levegőt. Kinyújtotta a kezét, megérintette az arcát, és enyhén arcon ütötte. A második ütés élesebb és fülsiketítőbb. Malfoy a nyakánál fogva megszorította, magához húzta, és a Veritaserumtól kitágult pupillákba bámult.

– Beszélj hangosabban, te kibaszott patkány!

– Megkértek rá – zihálta a fickó. – Azt mondták, hogy senki sem fogja észrevenni. Csak ötven kiló. Nem vettem be többet. Esküszöm!

– Úgy nézek ki, mint egy kurva? – Draco megszorította a srác torkát, és az megrázta a fejét. – Akkor miből gondolod, hogy velem baszakodhatsz? Ki kért meg rá?

– Ez már nagyon régen volt! Mester, esküszöm! Az Oroszlán klán egyik tagja volt! De, amikor megtudtam, hogy megtámadtak téged, azonnal felhagytam a velük való együttműködéssel! Már régen elvitték a szállítmányt, és azóta nem jelentkeztek nálam!

– Persze, hogy nem, én öltem meg mindet – közölte Malfoy, és hátrált egy lépést. Leonra nézett. – Mi van az Oroszlánmesterrel? Lenyomoztad őt?

– Nem, elszökött.

Dracónak nem kellett volna azt mondania, hogy mindet megölte. A legfontosabb még mindig élt. Az, aki megszegte a törvényt, és támadást intézett Malfoy ellen. És most ez a barom bujkált valahol. Valahol, ahová Draco nem tudott eljutni.

– Dylan, Dylan. – Malfoy elfordulva tőle, megrázta a fejét. – Pedig csak a karod nélkül is elmehettél volna…

Előrenézve csettintett az ujjaival. Zöld villanás világította be a helyiséget. Hangos puffanás hallatszott a padlónak csapódó testtől.

– Ha ez még egyszer megtörténik – intézte Draco a mondanivalóját mindenkinek a teremben, és lehajtotta a fejét –, mindenkit megölök.

Shaggy előrejött. Letérdelt Draco elé, és kinyújtotta a karját, kezében a pálcájával.

– Meg fogok bűnhődni – mondta a férfi hangosan.

– Az biztos, hogy meg fogsz. Te vagy a felelős mindenért, ami itt történik.

A férfi nem várta meg, hogy Draco befejezze. A kezét a padlóhoz szorítja, szétterpesztve az ujjait. A másik kezével végigsimított a pálca hegyével a kisujján. Nem mond semmit. És visszatartja a lélegzetét, miközben levágta az ujjbegyét. Gyorsan talpra állt, és kiegyenesíti a vállát, karjait hátrahúzta.

– Nem fog még egyszer előfordulni, Mr. Malfoy.

Draco egy húsdarabot és vércseppeket tanulmányozta a padlón. Elégedetten szemlélte ezt. Nagyrészt vége volt az egésznek. A hibás tételeket újakra cserélték. Elmagyarázta a problémát a vevőknek, és bocsánatot kért. Vissza fogja szerezni a hírnevét. A probléma megoldódott.

A klánja elvesztette egy tagját. Visszavetette a tekintetét a holttestre. Nem érezett mást, csak megvetést.

– Temessétek el, mint egy patkányt – parancsolta Malfoy, miközben elsétált, és leköpte az áruló élettelen testét.

***

Draco a padlótól a mennyezetig érő ablakok mellett állt. A Green Palace Hotelből lélegzetelállító kilátás nyílt a felhős Londonra. A tüdejében lévő füst keveredett a nyugalom érzésével. Malfoy az ágy felé fordult, ahol a meztelen lány aludt. Gondolatban még mindig hallotta a lány nyögéseit és zihálását. A nevetését.

Mindig előbb kelt fel, mint a nők, akik éjszakánként társaságot nyújtottak neki. Jobban szerette ezt a sötétben tenni, hogy elkerülje a szemkontaktust. A reggeli kívánságok és beszélgetések pedig feleslegesek voltak. Csak a testbeszédüket értette. Az elég volt. Nevek nélkül. Semmi további információ. Csak a szex.

Érzelmileg intim viszonyban lenni valakivel meghaladta a felfogóképességét. Ő egy másik világban élt. Egy olyan világban, amely tele van káosszal, vérrel, hatalommal és az irányítás mindent elsöprő vágyával. És ennek az irányításnak az elvesztése egyenlő volt azzal, hogy mindent elveszít.

Draco búcsú nélkül kisétál a lakosztályból.

A házát egy ideje már Blaise lakta, aki Malfoynál akart élni, amíg az anyja Olaszországban kereste a fiát.

– Egy kis időt kellene vele töltened. – Malfoy aláírta a papírokat, amelyeket Leon tegnap hagyott neki. Soha nem hagyta abba a munkát, még otthon sem. – Az anyád az egyetlen nő, aki elől menekülsz.

Blaise kifújta magát, és összeesett a kanapén, a lábát az asztalra támasztotta.

– Új szeretője van. Fogadok, hogy egy éven belül történik vele valami. Úgy tudom, Svájcban él, és egy nagy kiadóvállalatot vezet. Szóval miért vesztegetném az időmet arra, hogy megismerjem, ha tudom, hogy nem sokáig lesz itt?

Draco elmosolyodott.

– Ezúttal mit fogsz csinálni? El fog süllyedni a hajója egy viharban? Megiszik egy bájitalt, amiben egy csepp méreg van? Vagy nyomtalanul eltűnik, búcsúlevelet hagyva maga után? – tűnődött Malfoy, csodálva Zabini anyjának leleményességét.

– Hát, el kell ismerni, hogy az egyik férje elég hasznos volt. – Blaise kuncogva nyújtotta ki jobb karját, amelyet teljesen ellepnek a tetoválások. A mérges szömörce indákkal körbetekert tigris támadásra készen állt.

Thomas, Zabini asszony ötödik férje egy nagy szicíliai maffia feje volt. Akkoriban Malfoy már három éve irányította a bankot és a klánját. Huszonkét évesen végre lehetőséget kapott arra, hogy klánját összekösse a Tigrisekkel, és párbajban megölte előző mesterét.

Ez jól jött.

Zabini asszony visszakapta a szabadságát, Draco pedig, Blaise-t a Tigrisek klánjának vezetőjévé téve, új területeket, embereket és egy „fekete” kandallót kapott.

Most már Blaise-nek volt egy szerencsejáték-üzlete, amit úgy vezetett, mint egy igazi profi. Még mindig ő volt a Tigrisek feje, de Malfoy maradt az igazi vezető és a mestere.

– És mikor lesz az esküvő? – Zabini egy pálcaintéssel megidézett a boltív alatt csókolózó két ember izzó alakját.

– Minél hamarabb, annál jobb – mondta Draco vonakodva. – Készítsétek elő a birtokot. Jobb, ha ezt biztonságos területen tesszük.

– Gondolod, hogy valaki megpróbálja majd tönkretenni ezt a csodálatos napot, amiről álmodtál? – incselkedett Zabini gúnyosan.

Fel kellett készülnie. A klánok most csendben voltak, de ez azt jelentette, hogy hamarosan kitör a vihar, amikor mindenki megtudja azt, hogy Malfoy a magáévá tette azt, akit az egész bűnözői világ keresett. És ha ez a valaki megpróbál valamit tenni vele, akkor egyetlen lehetősége lesz rá – most, még mielőtt hivatalosan is a Malfoy család tagja lesz.

Leon előbújt a kandallóból, és meghajolt Malfoy előtt. Intett a kezével, felszabadítva barátját a formaságok alól. Leon vállai kissé ellazulnak, ahogy előre lép, és leveszi a kabátját.

– Meséltél neki a ma estéről? – kérdezte Draco, és tekintete a papírokra szegeződik.

– Igen, Hermione eljön a megbeszélt helyre.

Zabini felállt, megragadzta a kanapé háttámláját, és csodálkozva bámulta Leont.

– Hermione? – kérdezte a varázsló.

– Úgy döntöttünk, hogy elfelejtjük a formaságokat. – Leon leült Blaise mellé, figyelmen kívül hagyva a férfi tekintetét.

Zabini felé fordulva megérinti az állát a pálcája hegyével, és Leon kénytelen volt elfordítani a fejét.

– Majdnem féltékeny vagyok. Régóta nem tudtunk közelebb kerülni egymáshoz. Emlékszel, hogy eltörted a karomat? – Blaise elvigyorodott, és továbbra is Leon állához szorította a pálcáját.

– Igen, de megmentettem az életed. – Leon keresztbe tette a lábát, és óvatosan levette magáról a pálcát.

Sok évvel ezelőtt egy részeg Blaise megpróbált rászállni egy lányra, nem tudván, hogy a lány a klán egyik fejének a lánya, aki megpróbálta megvédeni őt egy ilyen fattyútól. Az olyan fattyaktól, mint Blaise, akik ki akarták használni a lányt.

Zabini pedig ki akarta használni őt. Ugyanúgy, ahogy más nőket is kihasznált, akiket rávett, hogy szeressenek belé, majd csodálkozzanak, hogy miért tűnt el olyan gyorsan az életükből. Mindig elvesztette az érdeklődését, amikor szexet kapott tőlük.

Leon mentette meg attól, hogy az apja halálra ítélje, azzal, hogy elrángatta a helyszínről. A részeg Blaise izgatottá vált. Leon véletlenül kicsit túl erősen csavarta meg a karját. Aznap összebarátkoztak.

– Akkor feleségül kell vennem téged. – Zabini közelebb lépett, cukkolva Leont. – Megmentettél a haláltól, mert a farkamat a nadrágomban tartottad.

– Fogd be, vagy hányni fogok. – Draco egy varázsigével összevarta a száját, nem volt hajlandó egyetlen szótagot sem hallani tőle. Leon felkuncogott és eltávolodott.

A hangulat békésnek tűnt, de Malfoyban valami előérzetesen fellángolt. Ma kezdődött az ő és Granger PR-kampánya. Az évek során hozzászokott a riporterekhez. De mi lesz vele? Mit fog tenni, ha valaki provokatív kérdést tesz fel? Mi van, ha valami ostobaságot fog mondani, képtelen ellenállni a nyomásnak?

Ez egy kicsit irritálja őt. És tudja, hogy ez a „kicsi” kibaszott katasztrófává fog fajulni. Csak várnia kell, és nyugton maradnia.

– Megmondtad neki, hogy Franciaországban maradunk? – Draco felemelte a tekintetét Leonra.

Az arckifejezése megváltozott, és a mosolya elhalványult. Bólintott.

– Nem repes a boldogságtól.

Ő sincs elragadtatva. De a háza az egyik legbiztonságosabb hely, amiben nulla kételye van. A kastély régen is ilyen volt. Valamikor…

Most a Malfoy család birtokára vezető út le van zárva Draco előtt. Megtiltotta magának, hogy ott megjelenjen. Lucius jelenlétét érezte ott. Őrülete a falakra tapadt, és már azzal is azonnal összepiszkolódsz tőle, ha belépsz a helyiségbe.

Ott ölte meg magát.

– Az embereimet Grangerhez rendelem. Úgy, hogy még az aurorok se lássák őket. Gondoskodjanak róla, hogy még ma este épségben odaérjen.

Már csak annyi a dolga volt, hogy lemenjen a tornaterembe. Ki akarta engedni magából az összes érzését, de leginkább a dühöt és a vágyat, hogy mindent töröljön. Ki kellett tisztítania a fejét, és ki kellett nyújtania az öklét.

Amikor megérkezett az X-óra, Draco kint várakozott Leonnal és két őrrel, hogy megérkezzen. Az egyik cigarettát lecserélte a másikra. De az ingerültség nem ment sehová. Csak fokozódott, amikor mindenki hangos zajt hallott az előttük parkoló monstrum kipufogójából.

Kilépett a sárga Volkswagenből, és körülnézett. Hermione arckifejezése azonnal megváltozott, amikor észrevette Dracót. Nem leplezte megvetését és kétségbeesését.

Egy dolog tagadhatatlanul világos. Felegyenesedett testtartása és felemelt álla magabiztosságot sugároz. Tiszteli, ahogyan a lány ebben a karakterben érzi magát. És az előadása is nagyszerű volt.

– Meglepődtem – gondolta vigyorogva.

Kigombolt bundája minden egyes lépésnél felfedte csupasz combját. Ahogy Hermione megigazította a gallérját, a férfi tekintete a lány éles kulcscsontjaira tapadt. Barna fürtjei oldalra omlottak. Már csak néhány lépést kell tennie, hogy elérje őket.

Malfoynak pedig csak néhány másodperce volt, hogy lecsillapítsa a benne lakozó démont.

***

– Szia!

Először Leont köszöntötte, aki biccentett neki, és hátrált egy lépést. Draco egy pillantást vetett rá, amit a lány figyelmen kívül hagyott. Malfoy kifújta a füstöt, és a két közeledő, civil ruhás aurorra nézett.

– Minden rendben, most már mehettek – mondta Granger Michaelnek és Danónak, akik odaértek hozzájuk.

– Ez Potter parancsa – közölte Michael. Nem vette le a tekintetét Malfoy szeméről.

Draco szívott még egyet, és a csikket az előtte lévő tócsába dobta. Felemelte a könyökét. Hermione megdermedt, nem érti, mit jelent a gesztusa. Hosszú kifújás után Malfoy hozzátette:

– A kezed, kedvesem.

Dano homlokát ráncolva fordult el.

Granger összekulcsolja a karját Malfoyéval, megragadva a bundája szoknyáját. Érzi, ahogy a szíve dobog. Az egész napját a készülődéssel töltötte. Pontosabban igyekezett érzelmileg felkészülni. Elvégre ők egy „pár”.

– Leon, győződjön meg róla, hogy nagyra becsült rendfenntartóinknak nincs szükségük semmire szolgálat közben. – Draco az egyik beosztott vállára tette a kezét, aki meghajolt. Ezt rendkívül helytelennek érzete.

Abban a pillanatban, ahogy beléptek az épületbe, rájött, hogy az a varázslóké. Hatalmas kandallók sorakoztak a falakban, és a recepciós nő lebegtetéssel válogatta a papírokat.

– Fekete ruhát viselsz. – Halkította le a hangját, miközben a kandallókhoz sétáltak. – Küldtem neked más ruhákat.

Hát persze, hogy küldött.

Hermionénak semmi sem kellett ahhoz, megváltoztassa a ruhája színét és felvehesse. Világoszöld helyett sötétkéket csinált belőle. A szatén csillogott azokon a helyeken, ahol az anyag redőzött.

A kandallók mellett megállva Draco olyan közel állt előtte, hogy Granger azonnal hátrébb akart lépni. Észrevette az ingerültséget a férfi arcán, amikor felnézett rá. Malfoy egy pálcaintéssel mindent visszaállított.

A ruha anyaga elvesztette a színét, és visszanyerte eredeti formáját. Fehér bundája csak kiemelte a különbséget.

Draco közelebb hajolt. Granger visszatartotta a lélegzetét, hogy ne lélegezze be a férfi parfümjét. Nem akarta, hogy a férfi túl közel kerüljön hozzá. Hogy beférkőzőn a bőre alá.

– Ne mozdulj! – mondta a varázsló érzelemmentesen. – Mit gondolsz, miért pont ezeket a színeket választottam? Emlékezetesnek kellene lenned. Ki kell tűnnöd a mai névtelen képmutatók közül. Granger, mindezt érted teszem…

A férfi lehelete csiklandozta a lány nyakát, libabőrössé téve azt a területet. Hűvös érzés járta át a hátát. Malfoy mindent figyelembe vett, még az ilyen apróságokat is.

Meglepődve nézett le a lány pálcájára, amit Draco hasának szegezett. A boszorkánynak csupán a másik kezét kell kinyújtania, hogy magához húzza Dracót.

– Ne érj hozzám! Nem látok itt semmilyen paparazzót – suttogta a férfi fülébe.

Hermione hátralépett egyet, és megigazította a haját. Feszült mosollyal újra megfogta a férfi könyökét. Draco viszont vigyorogva, szemöldökét felvonva nézett rá. Ha a férfi szabadjára engedte, akkor ő nem hátrált meg a védekezésben.

A legrosszabb az egészben, hogy Malfoy őrei, az aurorok és a hátul álló Leon mindezt látta. A kis előadásuk olyan volt, mint egy próba az igazi show előtt. A lány ideges. Elvégre pillanatokon belül sokkal több szem szegeződik rajtuk.

– Nevezze meg a helyszínt. – Dano követte őket, de biztonságos távolságot tartott.

És mielőtt Draco és Granger belépett volna a kandallóba, Leon válaszolt Malfoy helyett:
– Aquamarine.

Istenem. Arról álmodott, hogy odamegy. Tudja, hogy ez a víz alatti város, amely valahol az óceánban veszett el, csak kevesek számára hozzáférhető. Csak a gazdagok, akik megengedhetik maguknak, élnek ott.

Simán elérték a céljukat. Hermione hunyorgott, mert az üveg kék, csillogó tükörképei a szemébe sütöttek. Egy hatalmas kupolát látott, fölötte egy nagy víztömeggel.

De minden megállt, amikor meghallotta az oldalról jövő hangokat. Suttogásnak indult, de gyorsan sikolyokká változtak.

– Mr. Malfoy! Mr. Malfoy!

Draco biztonsági őrei félrelökték az újságírókat, hogy szabaddá tegyék a helyet a pár számára. Hermione hunyorgott a villanásoktól, szorosan megszorította Malfoy alkarját. A szeme fájt a szemüveg helyett használt kontaktlencsétől. És ezektől a kameravillanásoktól elviselhetetlenné vált, hogy nyitva tartsa őket. Elvesztette a képességét, hogy tisztán lásson. Lenézett, arcát a haja mögé rejtve.

– Ki a társa, Mr. Malfoy?

– Ez az első alkalom, hogy nyilvánosan megjelenik valakivel. Jelent ez valamit?

A lány nem tudott kivenni semmit, miközben Draco magabiztosan előre vezetette. Hermione elmosolyodott, és közelebb bújt hozzá. Leon előtte sétált, és a lány a hátát használta tájékozódási pontként.

Riporterek hada követte őket az étterem lépcsőjén.

Mindannyian kiabáltak valamit, miközben fényképeztek. A hangok összeolvadtak. Hirtelen valaki olyan erővel rántotta meg a kezét, hogy a lány megbotlott, és épphogy visszanyerte az egyensúlyát, hogy megforduljon.

Érezte, ahogy a férfi keze átkarolja.

Malfoy gyengéden átölelte, és ránézett arra, aki Hermione megérintette.

– Te lökted meg a nőmet? – A hangja hideg volt, mint a jég.

Hermione felnézett, hogy meglássa az arcát. A riporterek elhallgattak, de tovább fotóztak. Ha a tekintet ölni tudott volna…

– Gyere, Draco! – mondta halkan Hermione. Istenem… Ez szörnyű. Arra számított, hogy nehéz lesz, de amikor szembesült a valósággal, minden rosszabbnak bizonyult.

A férfi szenvtelen tekintete a riporterre szegeződött.

– Csak azt akartam kérdezni, hogy mi a társa neve, Mr. Malfoy. – A riporter továbbra is kérdezősködni mert. Hangjában volt egy csipetnyi gúnyolódás. – Ő a barátnője? Hol találkoztak?

Nem hagyta abba. Malfoy azonban valami váratlan dolgot tett. Megsimogatta Granger állát, miközben a szemébe nézett.

– Minden rendben van? – kérdezi a legőszintébb hangon, tele gyengédséggel.

Ettől a lány szíve megdobbant. Majd bólintott.

Újra sétálni kezdett. Az étterem bejárata már láthatóvá vált, ahogy a bíborvörös bársonnyal és rózsaszín indákkal kárpitozott falak is. Granger végre kifújta magát, amikor az ajtók becsukódtak mögöttük, elnyomva a riporterek üvöltését és villanásait.

Észre sem vette, hogy ujjait összefonja Draco ujjaival. Elfordult, kiszabadítva a kezét. De Malfoy nem vette észre. Megkerülte az asztalt, és segít neki levenni a bundáját, amit átadott Leonnak.

– Első alkalomhoz képest jól csináltad – mondta Draco. Hermione nem volt biztos benne, hogy ez dicséret vagy gúny. Valószínűleg valahol a kettő között.

– Mr. Malfoy. – Egy magas, fényes ajkú lány közeledett feléjük. Rámosolygott Dracóra, üdvözölve őt. – Az asztala készen áll. Kövessenek.

Végre kifújhatta magát. Senki sem kiabált rájuk. És nem voltak kameravillanások. A látvány lenyűgözte Hermionét, ahogy végigsétált a folyosón. Egy nagy kupola a fejük fölött, amelynek túloldalán különböző árnyalatú korallok virítottnak. Úgy vélte, varázslatra volt szükség ehhez, mert olyan szépen illeszkedtek az egész étterem hangulatába.

A padlón víztükörképek fodrozódtak. Suttogást hallott, valahányszor elhaladtak egy másik asztal mellett. Az ő asztaluk a második emeleten volt. Ott kevesebb ember lézengett, és a fény még visszafogottabb volt. Lágy és sárgafényű a levegőben lebegő gyertyáktól.

Draco, aki kihúzott egy széket Hermione számára, és megvárta, hogy leüljön, elfoglalta a szemközti helyet.

– Akarsz helyet cserélni? – kérdezte hirtelen, majd gyorsan hozzátette: – Innen látni a víz alatti várost. De a helyedről most csak az óceán látszik.

Valami fájni kezdett a mellkasában. Valószínűleg az összes érzelem miatt, amit ez alatt a rövid idő alatt átélt. Félelem, izgalom és stressz. Hermione tudta, hogy ez nem igaz, de miért tűnt őszintének Draco aggodalma?

– Ne képzelj bele dolgokat – mondta közömbösen a férfi. – Az arckifejezésedből és a kipirult arcodból meg tudom állapítani, hogy mire gondolsz.

Itt volt a válasza.

Felkuncogott, és kihúzta a vállát, hogy megvédje magát.

– Hogyan máshogy mutathatnám ki a szeretetemet? Egy pár vagyunk. – Finoman megrázta a rongyos szalvétát, az ölébe helyezt. – Ne találj ki dolgokat, Draco.

Az asztalon csikóhal alakú poharak jelentek meg. Az aranyszínű lábakat drágakövek díszítik.

– Milyen bort szeretnél? – kérdezte.

– Nem iszom bort – válaszolta a lány.

– Nem meglepő. Kisasszony mindenben igaza van velem kapcsolatban Granger. Vizet?

– Én whiskyt iszom.

Néhány másodpercig elgondolkodott, a szék támlájára támaszkodott. Elragadtatott mosollyal felvonta a szemöldökét, és leadta a rendelést. A régi poharak eltűntek, és helyükön alacsonyak jelentek meg. A talpukat is szépen díszítették a vörös kövek. Az étkészlet itt tengeri témájú volt. A kagylóként csillogó kanalak gyöngyházfényűek, a villák pedig kis szigonyok alakúak voltak.

– Hogyan válaszoljak ilyen kérdésekre? Erről nem volt szó a szerződésben.

Draco kortyolt egyet a whiskyből.

– Milyen kérdés?

– Hogy ki vagyok neked.

– A menyasszonyom, barátnőm vagy leendő feleségem. A régi iskolatársam, aki az első évünk óta szerelmes belém.

Granger ökölbe szorította az öklét, és az asztalterítő alá rejtette.

– Annyi igazság van a szemedben, hogy nem lesz szükségünk Veritaserumra – mondta, és kifújta magát az undortól.

Draco megnyugodott. Nyújtogatta a nyakát, és elővett egy doboz cigarettát a kabátja belső zsebéből. Nem figyelt arra, amit csinált, minden automatikusan tett.

Égette a lányt azzal, ahogyan ránézett.

– Jó, hogy te kezdted ezt a beszélgetést. Mindent tisztáznunk kell. És a kamerák előtt is nyugodtnak kell lennünk. Ölelj meg, bújj hozzám szorosan – mondta Malfoy, miközben meggyújtotta a cigarettáját. Hermionéra pillantva hozzátette: – Még meg is csókolhatsz.

– Erre nem lesz szükség. Tízes szám, első szakasz. Nincs testi kontaktus.

Malfoy felnevetett, és füstöt fújt ki az orrán keresztül. A nevetése kellemes, mély hangú és gurgulázó volt.

– Talán azt akarod, hogy a kamerák előtt szólítsalak valaminek? – A hamut a kagyló alakú hamutartóba pöckölte. – Bébi, cica, üdvöske? Talán piszkosabban szereted?

Minden egyes szóra Hermionénak eltorzult az arca. Még visszataszítóan is hangzott. Malfoy csak szélesebben mosolyogott. Mintha csak rosszindulatból bosszantaná fel a lányt.

Edények jelentek meg előttük. Hermione figyelmét elvonták az illatok. A gyomra korgott. Valóban nagyon éhes volt.

– Hogy kezdtél el hallhatatlanként dolgozni? – Draco elnyomta a cigarettáját.

Megszokta, hogy az információ neki csak néhány galleon kérdése volt. Ő mindent meg tudott venni.

– McGalagony ajánlott be Kingsley-nek.

A lazac íze elképesztő volt. Az édes-savanyú szósz adott neki némi pikantériát.

– És mi a helyzet veled? – kérdezte a lány. – Mit csinálsz a bankon kívül?

Granger furcsán nyugodtnak érezte magát. Meglepő, hogy a beszélgetésük, annak ellenére, hogy tele volt szurkálódásokkal, többnyire kellemesen telt. Talán az iskolában szerzett immunitás miatt. Elvégre akkoriban kellett megszereznie a páncélját, hogy megvédje magát a férfi bizonyos jellemvonásaitól. Pontosabban attól a képességétől, hogy egyetlen szóval mindent tönkre tud tenni.

– Kisvállalkozásokba fektetek be. Jótékonysági munkát végzek – válaszolta a férfi gyorsan. A mondatokat megjegyezte. – De azt hiszem, ezt már tudod. Biztosan olvastál róla a sajtóban.

– Az újságok sosem mondják el a teljes történetet. És ha visszaemlékszem a pénzről szóló szavaidra, kétlem, hogy egyáltalán igaz lenne.

– És az igazi énemet akarod megismerni?

A szeme elsötétült. Hanglejtés nélkül beszélt. Granger tehát az érintés segítségével határozta meg a hangulatát. És a körülötte lévő felforrósodott levegőből ítélve a nő bizonyára megérintett benne valami sebezhetőt. Malfoyban valami igazi rejtőzött.

Hermione gondosan megtörlte ajkai sarkát egy szalvétával, felkapta a pálcáját, és intett vele. Egy kézírásával borított pergamen jelent meg Draco mellett.

– Olvasd el!

Malfoy nem vette fel a papírt, amíg be nem fejezte a steakjét. A csend pedig csak fokozódott. Draco egy korty whisky után felvette a pergament, és gyorsan elolvasta a szöveget.

– A kedvenc színed a bézs, szereted az esőt, a kedvenc filmed a Valaki forrón szereti, és szeretnél Japánba látogatni – olvassa fel hangosan a férfi. És amikor a kulcsfontosságú részhez ér, felegyenesedett, amitől a lány elmosolyodott. – Bájitaltanórán szerettem beléd, és a kviddicsedzésen vallottam be az érzéseimet. Mi ez?

Most ő volt az, aki hallgatott, és befejezte a steakjét. Nyíltan élvezte a pillanatot. Mindent lassan csinált. Érezte, ahogy Malfoy kitört a türelmetlenségtől, és rágyújtott egy újabb cigarettára. Belekortyolt egy korty vízbe, és végül így válaszolt:
– A szüleimnek lesz. Kérdéseket fognak feltenni. És kínos lesz, ha nem tudsz semmit a menyasszonyról.

A férfi nyelt egyet. Granger, mintha megbabonázva figyelte, ahogy az ádámcsutkája megrándult. Draco hátradőlt a székében, és ujjaival hátrafésülte a haját. Felvette a pergament, és az asztal közepén álló meggyújtott gyertya fölé helyezte. A papír égni kezdett. Ahogy Granger is.

Még mindig arra várt, hogy a férfi eleressze az égő pergament. De Malfoy meg sem rezzent, amikor a láng elérte az ujjait, és megégette őket. Hagyta, hogy a tűz feleméssze az egész papírt, és csak ezután törlte meg az ujjait egy szalvétával.

– Te kérted, hogy vegyem komolyan. És aztán mindent elégetsz. – Csalódottan nézett rá. Már megint.

Malfoy egyszerűen kifújta magát. Könyökét az asztalra tette, kicsit közelebb hajolt a lányhoz, és így szól:
– A kedvenc színed a bézs, szereted az esőt, a kedvenc filmed a Valaki forrón szereti, szeretnél Japánba utazni, allergiás vagy a porra és a pollenekre, álmos vagy, ha erősen süt a nap, és jobban szereted mindig becsukni az ablakokat. Szeptember tizenkilencedikén van a születésnapod, nem szereted a meglepetéseket, a szüleid neve Jean és John, milyen aranyos – vigyorodott el Draco a szemeit forgatva –, és akkor szerettem beléd, amikor együtt dolgoztunk a bájitaltanórán. Rámutattam a hibádra, és csak nekem köszönheted, hogy nem kaptál rossz jegyet Pitontól. Időnként beszélgetni kezdtünk egymással. És mivel nem bírtam ellenállni a mély és őszinte érzéseimnek, bevallottam neked, seprűnyélen felrepültem a Griffendél pódiumára, de visszautasítottak. De végre, annyi év után elfogadtad az érzéseimet. És boldogan éltünk, amíg meg nem haltunk. A vége. Elfelejtettem valamit?

– Sok mindent hozzátettél.

– Érdekesebbé tettem.

Leon megjelenése megszakította a nem-idilljüket. Draco mellett állt meg, kezét a háta mögött tartva.

– Mr. Malfoy.

A mosoly Draco arcáról egy pillanat alatt eltűnt. Mintha Leon megjelenése és szavai rossz érzelmeket váltanának ki belőle. Az ügyvéd lehajolt, és súgott neki valamit. Malfoy szemei minden egyes másodpercben kitágultak. Összeszorította az ajkait.

Hermione megfeszült.

– Mi történt?

Malfoy helyett az ügyvédhez fordult.

– Leon.

A férfi némán megkerülte az asztalt, és Hermione mögé áll. A lány meg akar fordulni, hogy megtudja, mi folyik itt, de Draco keze a csuklójára esik. Enyhén megszorítja.

– Drágám, semmi baj – mondta. A lány hozzászokott a férfi hanglejtésének és tetteinek változásához.

Lépések.

– Mr. Malfoy!

Egy férfi állt meg az asztaluk előtt. Ősz haját hátrafésülte. Kinyújtotta a kezét, és Draco felállt a helyéről, hogy megrázta.

A férfi úgy mutatkozott be, mint Mr. Aquamarine.
– Örülök, hogy üdvözölhetem – mondta.

Granger úgy érzi, nincs a helyén. Érzi a férfi mosolya mögé temetett dühöt. És ez abból is látszott, milyen erősen rázzák egymás kezét; Aquamarine kezén megdagadtak az erek. Tanulmányozta a férfit, meglátta a mellkasán a róka alakú brossot, amely időnként csóválta a farkát.

– Megtudtam, hogy úgy döntött, meglátogatja a városomat, és azonnal odasiettem, hogy személyesen üdvözöljem, Mr. Malfoy.

Draco helyet foglalt, és kortyolt egyet a whiskyből.

– Mr. Aquamarin, a maga korában nem kellene így rohangálnia. Gondoljon a szívére.

Micsoda? Az. Megy. Mi…?

A férfi Hermionéra meredt, vizsgálgatva őt. Nyelt egyet.

– Be fogsz mutatni minket egymásnak? – mondja Mr. Aquamarin, anélkül, hogy levenné a tekintetét a lányról.

– Hermione, ő itt Andrew Aquamarine, a város polgármestere. Mr. Aquamarine, ő pedig a menyasszonyom – mutatta be Draco az utolsó szót különös élvezettel, a betűket elnyújtva. – Hermione Granger.

A férfi a másodperc töredékére elvesztette az önuralmát, de gyorsan visszanyerte azt. Rókaalakú brosstűje kivillantja fémfogait.

– A menyasszonyod… Tényleg…

Malfoy ismét megérintette Granger kezét, hüvelykujjával végigsimította a tenyere belsején. Szeretetteljesen. Szenvedélyesen. Hermione rátette a kezét a férfi kezére. Szöget ütöttek ebbe a jelenetbe, különösen a figyelmes közönségükre való tekintettel.

– Nos. – Meghajolt, és egy lépést hátrált. – Csodálatos estét kívánok. És gratulálok az esküvőhöz.

Kissé ingerülten Malfoyra pillantott, és így szólt:
– Beszélhetnék önnel, Mr. Malfoy?

Draco nem válaszolt, ehelyett felállt a helyéről, és gyengéden homlokon csókolja Hermionét.

– Hamarosan visszajövök. – A tekintete megkeményedett, amikor felnézett. – Leon, maradj itt.

Lementek a lépcsőn, egyedül hagyva Grangert a kérdéseivel. A férfiak határozottan ismerősök voltak. És minden finom hízelgésük látszott.

– Mi történt? – A lány Leonra nézett, aki még mindig ugyanott áll, hátratett kézzel.

– Semmi baj, Hermione. Csak néhány üzleti ügy. Kérlek, bocsáss meg Mr. Malfoynak ezért az incidensért.

Granger körülnézett. Egyedül voltak itt, a termet elválasztó paraván mögött. A lány az ingujjánál fogva az asztalhoz húzta a férfit.

– Foglalj helyet.

Leon megigazította a zakóját, és leült vele szemben. A nő most már jól látta a pálcatartóját. A harci felszerelését. Érdekesnek találta.

– Jól csináltad – mondta Leon mosolyogva. – A riporterek mindig provokatívak, te mégis megőrizted a hidegvéred.

– De nem Draco.

– Ezt megbocsátják neki. Igazából minél több figyelmet kapnak tőle, annál hosszabbak a pletykákkal teli rovataik.

Levágott egy szelet ropogós habcsókot, de nem ette meg. Már nem volt kedve hozzá, mert egy új kérdés foglalkoztatja.

– Miért szólítod uramnak? És Mr. Aquamarin…

Leon felegyenesedett, mintha a világ kiváltó oka lenne.

– Csak néhány munkaügy.

Ez a válasz nem elégítette ki a lányt. De abbahagyta a próbálkozást, hogy Leon bőre alá férkőzzön, észrevette a férfi hangulatának változását.

Sarkak kattogása hallatszik. A nő, aki az étterem bejáratánál fogadta őket, közeledik feléjük. Átadja a cetlit Leonnak, aki azonnal elolvassa. A férfi biccent neki, a nő pedig elsétál.

– Mr. Malfoy ma már nem jön vissza. Azt a megbízást kaptam, hogy kísérjem haza.

Mióta voltak itt? Hermione szerint tíz órája, mert kimerült. Talán a szorongás és a Malfoy társasága miatti kimerültség. A tompaságával minden energiáját elszívta. Alig várta, hogy minél hamarabb hazatérhessen.

Az étterem kandallóját használták a visszatéréshez. Leon ragaszkodott hozzá, hogy egészen hazáig hazavigye, mondván, hogy ez a Mestere parancsa. Ez a bánásmód nagyon feldühítette a lányt.

– Vezettél már valaha autót? – Granger hátrahajolt a vezetőülésből, hogy visszaszerezze a cipőjét. Levette a magassarkúját, miközben Leon megpróbált beülni a mellette lévő utasülésbe. A jelenet hihetetlenül vicces. A térdét a kesztyűtartónak támasztotta.

– Ja– válaszolta a férfi –, de azok tágasabbak voltak.

Nevetett, megkönnyebbülve, hogy a „bogár” elsőre beindult. Minden nevetségesnek tűnt. Fehér bundát viselt, egy gyönyörű ruhát és csizmát. Az öltönybe öltözött Leon mellette kuporgott. És hó volt az első ablakán, amit nyikorgó ablaktörlőkkel törölgetett.

– Tudod, azt hittem, ma rosszabb lesz – szólt Hermione, miközben kihajtott a főutcára, és a visszapillantó tükörbe nézett.

Amikor megállt a forgalom, gyorsan kivette a kontaktlencsét, és megnézte magát a tükörben. Megkönnyebbülten kifújta magát, és feltette a szemüvegét.

Érezte a férfi tekintetét. Leonra nézett, majd a közlekedési lámpára, és várta, hogy zöldre váltson.

– Mi az? – mosolyodott el a lány.

– Vicces vagy.

A boszorka nem válaszolt. Továbbra is előre nézett, nyomta a gázt. Elmosolyodott, az arca égett. Leon fás illatú parfümöt használt, ami sokkal lágyabb, mint Dracóé. Megőrült, amikor ismét összehasonlította őket, és rájött, mennyire élvezi Leon társaságát.

Dano és Michael már várták, hogy megérkezzen. Az őrségváltás szavak nélkül zajlott. Leont figyelmen kívül hagyták az aurorok.

– Reggel indulsz Franciaországba. Draco megérkezik a zsupszkulccsal, hogy lerövidítse az utatokat. Így biztonságosabb.

Elég hangosan beszélt ahhoz, hogy az aurorok is hallják, de közben végig a bundába burkolózó Grangerre nézett.

És mielőtt elbúcsúztak, Leon azt mondta:
– Jól áll neked a szemüveg–

A lány elmosolyodott. Megint. Istenem, miért csinálte ezt? Grangernek nem volt végtelen türelme.

– Jó éjt, Leon!

– Jó éjt, Hermione!

Miután telefonon beszélt Harryvel és Ginnyvel, és meggyőzte őket, hogy minden rendben ment, lefeküdt az ágyba, és elgondolkodott az estén. Egy fényes, eseménydús estére, amely fenekestül felforgatta az életét.

Összehasonlította az unalmas, érdektelen életét Malfoyéval, aki nem csak élt, de élvezte is.

Titkos városok, amelyek csak kevesek előtt álltak nyitva, paparazzók, drága éttermek és vacsorák a polgármesterekkel. Mit rejtegetett még? És mindez egyetlen este alatt történt. Hermione ritkán él át ilyesmit. Talán csak néhány évente egyszer.

De rájött, hogy szereti a nyugodt és egyszerű életét úgy, ahogy van. Annak ellenére, hogy nem járt drága, óceánra néző éttermekbe, és nincsenek csicsás ruhái vagy kiegészítői, jól érezte magát a saját testében. Ezekkel a gondolatokkal aludt el, rémálomba merülve.

Egy sötétkék rémálomba, tele hangokkal, fájdalommal és egy gyengéd érintéssel az arccsontján.

***

Reggel Harry hívása ébresztette fel. Dühös, hogy az emberei nem tudták elkísérni őt. Valami köze volt az illetékességi terület különbségéhez. Megígérte neki, hogy vagy Malfoy, vagy Leon mindig a közelében lesz. Szeretetteljes üdvözletét küldte Potternek és Weasley-nek, miután beszélt Ginnyvel, aki azt állította, hogy a család zajától megőrül. Hiányoztak neki az összejöveteleik. Granger is hiányolta őket. Megállapodtak, hogy karácsony előtt találkoznak, hogy megbeszéljék mindazt, ami Hermione életében történt. Ginny sosem kérdezett részleteket, annak ellenére, hogy Hermione úgy vélte, a barátnője mindent tud. És ő hálás volt ezért.

Mivel nem tudta, mit vigyen magával Franciaországba, Hermione bedobott néhány vékony ruhát és meleg ruhát a bőröndjébe. Nem feledkezett meg a könyvekről sem, amiket már régóta tervezgetett, hogy elolvasna. Mivel Malfoynak és neki többnyire este voltak a találkozóik, végre lesz egy kis napszak, amit az olvasásra fordíthat.

Kopogás hallatszott az ajtón.

És ugyanaz az a heves dobogás a szívében.

Belélegzett

Kilélegez.

Megállt az ajtóban, bámulta a lakást, de nem lépett be. Hirtelen oldalra lökte valaki, akire biztosan nem számított.

– Blaise? – mondta meglepetten.

– Szia, kicsim! – Zabini bement, és gyorsan megölelte őt.

Ő volt az egyetlen mardekáros, akivel többé-kevésbé kommunikált. Pontosabban az egyik mardekárossal. A maga egyedi humorával és eleganciájával. Viszont sosem ment túl messzire vele.

– Mi… – Tett egy lépést hátra, tekintete a felnőtt Blaise-re szegeződött. – Mit keresel itt?

– Franciaországba megyek veled, hogy meglátogassam az unokahúgomat.

– Ó, szóval ugyanoda megyünk – bólintott a lány. Zabini arckifejezése megváltozott, ahogy felvonta a szemöldökét.

– Hát…

Észre sem vette, hogy Draco befelé sétált, és a Green Palace Hotelről készült fotót vizsgálgatta. A képen Harry, Ginny, Ron és Hermione mosolyogva integetnek a kamerának.

– Ezért van ez. Voltál már ott korábban is… – mondta Malfoy.

Leon, belépve a lakásába, becsukta maga mögött az ajtót.

– Jó reggelt – köszönt, és Granger viszonozta a köszönést, egy hajtincset a füle mögé simított. Megpróbált megszabadulni a mosolyától, ami csak szélesebb lett.

Zabini ránézett, majd Leonra, aki kinyújtott lábbal és keresztbe tett karokkal állt.

– Eltörte a karomat – mondta hirtelen, de Granger nem sietett tisztázni a megjegyzését, válasz nélkül hagyta.

Draco megfordult, és a szoba közepére sétált. Fekete garbót és hosszú fekete kabátot viselt. Fehér haja még inkább kontrasztos volt. Ő már csak ilyen. Fekete belülről és kívülről is. A legcsekélyebb színfolt nélkül.

– Befejezted? – Körbenézett mindenkire.

– Üdvözöllek titeket. – Granger felvette a táskáját a földről, átdobta a vállán.

– Még mindig hordod? – Bólintott a táskára Draco.

– Milyen szép, hogy emlékszel ezekre az apróságokra – felelte Hermione szarkasztikusan.

Blaise és Leon is hátrált egy lépést. Perifériás látásával látta Zabinit, akinek az arcán kínos arckifejezés volt,

– Persze, hogy emlékszem. Nálad volt aznap este, amikor megpróbáltam megszökni.

Csend. Az egyetlen hang a falióra járásának kattogása. Leon megragadta Blaise vállát, és Hermione felé biccentett. Zabini megragadta Hermione csuklóját, Malfoy pedig egy doboz cigarettát vett elő a zsebéből.

– Tényleg? Tényleg ilyenkor van itt az ideje, hogy rágyújts? – A lány megpróbálta elvenni tőle a csomagot, de a férfi kitért előle.

– Ez a zsupszkulcs. Csak egyszer használhatod – magyarázta vigyorogva. – Add ide a kezed.

Megragadta Leont, és a másik kezét a lány felé nyújtotta, fogai között cigarettát tartott.

– Te idegesíted a…

Egy csatt.

Szokatlanul csend volt itt. Egy erdő és hatalmas hótorlaszok vették körül. Hallotta a fák recsegését és a madarak ritka trilláját.

Előttük egy nagy, modern ház állt, amely nem úgy nézett ki, mintha varázslóé lenne. Padlótól a mennyezetig érő padló és egy sötét fából készült veranda volt benne, medencével. A vízből gőz szállt fel. Valószínűleg fűtött.

Mindannyian végigmentek a házhoz vezető ösvényen. Granger észreveszi valakinek a sziluettjét, ami gyorsan eltűnik.

Leon kinyitja az ajtót, és egy nagy nappali tárult elénk, tele világos bútorokkal. Hasonlított Draco irodájára. Beton, fa és üveg.

Három oldalról morogtak rájuk. Három dobermann sétált be a nappaliba, fogukat mutogatva. Az elülső karmok acélból vannak. Lassan közeledni kezdenek feléjük, anélkül, hogy átlépnék a szőnyeg határát.

– Kinek a háza ez? – kérdezte, és választ kapott, amikor meglátta a gazdát…

– Ce sont des amis. Au Pied, fiúk. (Ők a barátaink. Menjetek vissza, fiúk. )

A kutyák összecsapták a szájukat, és a gazdájukhoz szaladtak, aki Grangerre bámull, és közelebb jön hozzá.

– Tu es plus jolie que jamais. (Szebb vagy, mint valaha. )

Granger nyelt, és próbált visszaemlékezni a franciaórákra. A fenébe is, a franciája…

– Tu es plus franche que jamais – válaszolt Hermione Pansynek. (Még mindig nagyon közvetlen vagy.)

hozzászólások: 2

by Neola @ 2024 Sep 29

Ejha! Egyre érdekes és érdekesebb lesz. Egyik fordulatra sem számítottam és eddig a harmadik fejezetig elég sok volt.
Házasági ajánlat, Blaise, Pansy... Elég nyugodt Mardekáros légkör.
Ha nem imádnám annyira Dracot (jelenleg még nem igazán azonosultam az új énjével) simán adnám a Leon-Hermione párosítást. Tetszenek ezek az apró kis pillanatok... Tegeződés, hajat fül mögé tűrés... Lesz még ebből gond később. Ha egyszer valaha Draco is megnyilik.
Aaaajjjj annyira jó hogy ilyen hosszú fejezetek vannak. Ilyenkor mindig rengeteg dolog történik.
Ezer köszi!
Üdv: Neola

by Nyx @ 2024 Sep 30

Én se erre számítottam egyébként a pinterest képek alapján, amiket erről a történetről találtam. Ohh, igen Az a nyugodt mardekáros légkör... ja nem De egyébként jól fognak szerepelni majd a következő fejezetekben. Meg tudom érteni. Draco ebben a történetben nagyon nehezen fogható meg. Tényleg! Leon egy igazán jó karakter, jól passzolna Hermionéhoz Még nem igazán tudok mindent, mert még nem olvastam végig. De lesz itt nagyobb baj is az tuti Igen, nagyon jóóó, hogy hosszú fejezetek vannak. Egyedül azzal van gondom, hogy az angol verzió, amit oroszról fordítanak hol múlt, hol jelen időt használ keverve, aztán kissé lassan haladok vele. Én köszi! Nemsokára jövök a következő fejezettel