6. fejezet
A sárkány

– Persze, hogy jövök! – mondta Hermione a kagylóba, miközben kinézett az ablakon. Az utca túloldalán álló négy feketébe öltözött férfi látványára elkomorult a homloka. – Igen, együtt megyünk!

A szülei őt és Dracót várták karácsonyra. Nem mintha ez meglepetés lett volna számára. Amikor meglátták az újságokat, a kérdéseik száma megsokszorozódott, és a természetük is tolakodóbbá vált.

– Ez az a fiatalember, aki segített neked, amikor megbotlottál a vonaton?

Csönd.

Grangernek először fogalma sem volt, miről beszél az anyja. De a szeme kitágult, amikor hirtelen rég elfeledett emlékek villannak fel benne.

– Istenem, ezt teljesen elfelejtettem! Ez volt az első évem, ugye? Annyira ideges voltam!

– Igen, kifejezetten emlékeztem rá akkor, mert olyan kedves volt tőle.

Első nap a Roxfortban menet, és máris zavarba hozta magát. Megbotlott valamiben, és azonnal az előtte a vonatba beszálló fiú irányába esett. Nem tudta megállni, hogy ne visítson, és szorosan belekapaszkodott a köpenyébe. A fiú gyors reakciója meglepte. Draco megfordult, és felmérte a helyzetet. Elkapta a lány kezét, és magához húzta, ügyelve arra, hogy ne essen ki a vagonból.

A keze nem szűnt meg fájni. Másnap pedig megjelentek a zúzódások Malfoy ujjain. Annak a jele, hogy milyen erősen megragadta a lányt. És ki gondolta volna, hogy ez lesz az egyetlen kedves dolog, amit a férfi tenni fog érte.

Elbúcsúzott a szüleitől, befejezte a hívást, és az éjjeliszekrényre tette a telefont. Az a tény, hogy Malfoy őrei az elmúlt napokban a háza közelében voltak, zavarta. Közelebb az éjszakához, a fekete ruhás férfiak száma megduplázódott. Az aurorok távol tartották magukat tőlük. Harry nem lepődött meg, hogy Draco ennyire komolyan vette a biztonsága ügyét. Elvégre mindkettőjüknek megígérte, hogy Hermione biztonságban lesz.

De mégis úgy érezte, valami nem stimmel.

Malfoy nem válaszolt egyetlen levelére sem.

Egy hivatalos levél megírásába kezdett, amin legalább egy órán át gondolkodott. Végül sikerült megírnia néhány mondatot, nem minden küzdelem nélkül. Hermione csatolta a szabályokat, amiket az esküvői szerződésükben írtak le, és rámutatott, hogy nem fogad el olyan ajándékokat, amik ennyibe kerülnek.

Ez három nappal ezelőtt volt.

Nem érkezett válasz.

És őszintén szólva, nem hagyta abba a gondolkodást mindarról, ami Franciaországban történt. És ismét összehasonlította az életét azzal, ami megmutatkozott neki. Azzal, amelyik eseménydús, gyors, izgalmas és szórakoztató volt.

Elég jól ismerte a mardekáros barátait ahhoz, hogy biztos legyen benne, hogy nem szégyellték volna megosztani a gondolataikat, ha a társasága fárasztóvá válik számukra. De nem ez volt a helyzet. Blaise minden reggel kedvesen újratöltötte Hermione poharát. Minden este megismételte a műveletet, de gyümölcslé helyett mindkettejüknek töltött egy pohár whiskyt.

Pansy…

Könnyű volt hallgatni mellette. Elég volt csak mellette lenni. Jól esett, és ez vigaszt nyújtott neki. Amma pedig abban a pillanatban megnyerte Hermione szívét, ahogy belépett a szobába. Egy igazán csodálatos gyerek.

Még Dracóval is sikerült megbékélnie. Hermione kissé felemelte a kezét, hogy közelebbről megvizsgálja a gyűrűt. A kő fekete. Fényes. Szinte szimbolikus, hiszen egészen a közelmúltig azt hitte, hogy ez Malfoy lelkének színe, de tévedett.

Az a dolog, amit aznap este a konyhában tett, reveláció volt Hermione számára. Nem érdekelte, hogy ez egy egyszerű színjáték volt-e a részéről, mert zseniálisan hajtotta végre. Ő hitt benne. Hitt a kötetlen beszélgetéseikben, amelyekből hiányoztak az egymásnak odavetett csúnya szavak. Már-már kedves volt.

Ez volt a végzetes hibája. Mindenkiben valami jót keresett. Ginny szidta ezért, naivnak nevezte Hermionét. De Granger nem tudott mit tenni. Ilyen volt ő maga. Elvégre egy fekete opáltól is más színt várhatott az ember. És el akarta hinni, hogy ezek nem csak legendák.

A munkahelyén Chase úrral átválogatták a könyveket. A nő mesélt neki Nomuráról, és egy olvashatatlan szövegre mutatott. A férfi hosszasan olvasta a sorokat, mielőtt szembefordult volna vele.

– Képes lenne visszaállítani a szöveget? – kérdezte a varázsló.

– Megpróbálom – mondta a nő, és óvatosan elvett tőle a könyvet. – A szöveg ősi. Véleményem szerint legalább négy évszázados.

– Szerintem ennél is régebbi, nézd meg a magánhangzókat. A hegyük jobbra lekerekített. – Büszkén megvonta a vállát, miután sikeresen kijavította kollégáját. – Legalább hat évszázados!

Nem vesztegette az idejét vitatkozásra, és azonnal munkához látott. A szöveghelyreállítás varázslatot rendkívül nehéz volt alkalmazni, és ha könyvekről volt szó, elég veszélyes. Egyetlen ügyetlen mozdulat mindent tönkretehetett.

Egyetértett Chase-szel, hogy ez valami rövid történet volt. A könyvben egy gyűjtemény volt belőlük, kézzel írva. Hermione mesélt neki Nomuráról, és Mr. Chase hitetlenkedve utasította el ezt az információt, nem akart elképzelni egy ekkora medúzát. Elvégre Granger a karját széttárva mutatta meg a hozzávetőleges méretét.

Ami pedig az új Bentley-jét illette.

Az autó mintha követte volna Grangert, bárhová is ment. Valahányszor elhagyta a házat, a Bentley a „Bogárja” mellett parkolt. Ugyanez történt minden alkalommal, amikor kilépett a miniszteri ajtón – az autó már kint várta. Mintha valaki szándékosan csinálta volna. Granger erőt vett magán, hogy megírja a második levelet, ezúttal határozottabban kérve Malfoyt, hogy ne küldje neki az autót. Nem állt szándékában használni.

Nem jött válasz.

Ráadásul volt még egy zavaró tényező. A paparazzók. A második napon találtak rá, abban a pillanatban, ahogy belépett a minisztériumba. Az aurorok segítettek neki a lifthez jutni, és félrehívták a mágikus kamerákkal rendelkező férfiakat és nőket. Az emberek a nevét kiabálták, megpróbálták rávenni, hogy adjon nekik interjút. Mindenhonnan a „Malfoy” név hallatszott.

Az emberek még ebéd közben is róla beszéltek a Miniszteri Kávéházban. Egyedül Mr. Chase, aki hirtelen állandóan a közelében akart lenni, még ebédidőben is, eltakarta őt mindenki elől, az orra alá fújt, és közben szidta.

– Tényleg szükséged van erre az egészre? – kérdezte nyitott szájjal csámcsogva. – Erre a sok figyelemre. Nem tudna találni egy egyszerűbb legényt? Bár a gazdag férfiak mindig jobb választásnak bizonyulnak a nők számára. Elvégre a férfi a családfő.

– Mr. Chase – szólt rá Hermione összeszorított fogakkal –, ne beszéljen többet!

Egy fiatal nő, aki a minisztérium könyvtárában dolgozott, oldalról közeledett feléjük, őt egy férfi követte, aki udvariasan rámosolyog Grangerre.

– Miss Granger, mondja csak, ön és Mr. Malfoy…

A nőnek nem volt ideje befejezni. Chase megfordult, és Hermione úgy tett, mintha hallaná az öregember hátának ropogását.

– Békén tudnák hallani egy pillanatra? Éppen ebédel! Menj el!

A nő és a férfi pillantásokat váltanak, és végül bocsánatot kérnek. Ahogy elsétálnak, Hermione kifújja magát.

– Köszönöm…

– Miből gondolja, hogy én megvédem magát? – A férfi ajkai elgörbültek. – Azért volt ez, mert én is itt ebédelek, és egyáltalán nem akarom tudni, hogy mit és hogyan csinál azzal a bankárral. Egyáltalán nem!

A boszorka elrejtette a mosolyát, miközben megitta a teáját, és visszatértek az irodájukba. Együtt. Bármennyire is igyekezett Chase azt mutatni, hogy nem érdekli sem a nő ügye, sem a védelme, egészen a munkaterületükig hangosan köhintett, amikor valaki megpróbált közeledni hozzájuk. Egyenesen az irányukba köhögött. Bőnyállal.

Milyen vicces…

Draco még mindig nem reagált.

Pedig még Pansy is írt neki egy levelet a szokásos módon, az első soroktól kezdve szidta Grangert.

– A te hibád, hogy a lányom ugyanolyan szemüveget akar, mint te! Miféle mugli szörnyszülött árul ilyet? Azonnal szükségem van a címre!

A munkanap végére minden elviselhetetlenné vált Hermione számára. Mi következik ezután? Úgy volt, hogy megtervezik az utazást a szüleihez, hogy tudassák velük a leendő esküvő részleteit. És bemutassa őket Malfoynak. Aztán pedig megbeszélni magát a szertartást. És akkor mi a fenének tűnt el hirtelen Malfoy?

A varázsló bankja közelében parkolt le a kocsijával. Látta, hogy feketébe öltözött emberek, hátratett kézzel, minden oldalról feléje igyekeztek. Egy auror trappolt utána, miközben káromkodott az orra alatt. Kezdett nagyon is nyugtalan lenni. Malfoy ötlete volt, hogy elhagyja az aurorok védelmét, napról napra jobb ötletnek tűnt.

Egy magas, nagydarab, fényes kopasz fejű férfi nyitotta ki neki az ajtót. Nem nézett a lány szemébe, helyette a padlót bámulta. A bank a Gringottsra emlékeztette Hermionét. Ugyanazok a pultok, ahol koboldok tartózkodtak, akik közben fóliókba írták a jegyzeteiket. Ugyanazok a vörös rubinokkal díszített oszlopok. Hivalkodóan drága volt itt minden.

Malfoy irodája az első emeleten volt. Hermione még el sem érte az ajtót, amikor az hirtelen kinyílt, és Christina lépdelt feléje.

– Jó estét, Miss Granger! Mr. Malfoy bent jelenleg, és ő…

– Hol találom őt? Vagy Leont? – vágott közbe a lány.

– Nem tudom, Miss Granger. – Bűntudatos arcot vágott, nyilvánvalóan nem hazudott, és azonnal Hermione mellett nézett el. – Jó estét!

Granger megfordult és kifújta magát. Leon biccentett Christinának, és a nő elsétált.

– Mehetünk az irodába? – A férfi nem nézett a nőre. A viselkedése fáradtságról árulkodott.

Nyoma sem volt a védjegyévé vált mosolyának vagy meleg tekintetének. Leon meglehetősen feszült volt.

Granger helyet foglalt az egyik karosszékben, de visszautasította a whiskyt, amit előzőleg Leon poharakba töltött. Még haza kellett vezetnie.

– Hol van Draco? Nem válaszolt a leveleimre. – A lány az asztalra irányította a tekintetét, és felismerte az ismerős borítékokat. A fenébe is! Még arra sem vette a fáradságot, hogy elolvassa őket! – Nem olvasta el őket? – Emelte fel a hangját, és felállt, hogy megbizonyosodjon róla, hogy ezek az ő levelei. És igen, azok voltak.

– Mr. Malfoy… – kezdett bele Leon, amire a lány egyből felhúzta magát.

– Egyedül vagyunk itt, beszélj normálisan! – Fújja ki a levegőt Hermione. – Sajnálom. Kicsit ideges vagyok. Még a munkahelyemre is követnek a paparazzók. Én… fáradt vagyok.

Miközben csípőjét az asztalnak támasztotta, Leon lehajtotta a whiskyt, és félretette az üres poharat.

– Dracónak volt egy sürgős ügye, ami nem várhatott.

Mindketten elhallgattak. Granger megemésztette az információt, miközben Leon pedig a padlót bámulta. Hermione tudta, hogy nem szabadna kérdezősködnie. De nem tudott mit tenni…

– Fáradtnak tűnsz. Jól vagy? – A lány nyelt egyet, észrevéve a férfi arckifejezésének változását. Erőltetett mosolyt villantott felé.

– Minden rendben van. – A varázsló ránézett a boszorkányra. – Köszönöm, hogy megkérdezted…

Tényleg megköszönnek az emberek ilyesmit? Vagy ez egy Draco-dolog, hogy nem érdekli őket a barátaik jóléte?

– Van még más is…

Leon ellökte magát az asztaltól, és helyet foglalt mellette, karjait a mellkasán keresztbe fonta. Mintha ez a póz segített volna neki megvédeni magát. De Hermione nem tervezte, hogy megtámadja…

– Az esküvőt néhány nap múlva tartjátok.

– Mi? De… – Hermione érezte, hogy hirtelen energiaáramlás mossa át az egész testét. Egészségtelen és védelmező. Mintha már jó ideje öntudatlanul halogatná ezt a pillanatot… – A szüleim…

– A szüleid nélkül. A barátaid nélkül. Csak Draco részéről lesznek jelen vendégek. Értesítem Mr. Pottert. Ő is elkísérhet téged tanúdként.

Hermione bordái fojtogatják a tüdejét. Képtelen volt levegőt venni. Valamiféle pánik kezdett feltámadni benne. Nem ebben állapodtak meg. Hirtelen változott meg a terv. A lány egy csel után kutatott. Éberen figyelt.

– Mi folyik itt? – Csengett a füle. A tenyere izzadt. Még Leon mosolya sem nyugtatta meg.

– Ahogy már korábban is mondtam, minden rendben van, de úgy döntöttünk, hogy a biztonság az első.

– Lehet, hogy valami baj lesz az esküvőn? – Hermione nem értette. Nem is érthette.

– Nem, minden rendben lesz, csak jobb a biztonság. A szertartás biztonságos helyen lesz. Kupola és hoppanálás tilalom lesz elrendelve. Miután letetted az esküt és megkaptad a családi védelmet, továbblépünk a következő lépésre.

Granger hirtelen felállt. Az ablak felé fordult, és határozott hangon szólalt meg:
– Ne viselkedj úgy, mint egy robot! A fenébe is… – A körmét kezdte rágni, és gyorsan elhúzta a kezét, hogy ne folytassa a rossz szokást. – Azt hittem, először a szüleimhez megyünk. Gondoltam, karácsonykor meglátogatjuk őket, hogy megosszuk velük a hírt. Draco maga mondta, hogy nem örülnének a titkos esküvőnek, és egyébként egyetértek vele, mert a szüleim alig várják, hogy találkozzanak a vőlegényemmel!

Mindezt egyetlen lélegzetvétellel mondta ki. Amikor megfordult, meglátta Leont, aki a monológja közben felállt, és közelebb jött hozzá.

– Mindketten a szüleitekhez mentek karácsonyra. És a második szertartást is megtarthatjátok, hogy tisztelegjetek előttük.

A lány elméje felrobbant. A szobában fülledt volt levegő. A gondolatai már nem voltak rendben. Teljes a káosz lett. Leon később hozzátette, mintha tovább akarná nyugtatni:
– Minél hamarabb, annál jobb. Akkor már lemondhatsz az aurorok védelméről.

A boszorka néhány másodpercig szigorúan nézett Leonra, és észrevette a férfi arckifejezésének változását. Sötét karikákat a szeme alatt. Vajon aludt valamennyit? Felesleges volt ellentmondani neki. Úgyis minden az esküvőre készült. És minek is törődne vele, ha a házasságuk csak színlelt? Majd kitalálja, hogyan mondd el mindent a szüleinek. Meg fogja oldalni.

Granger kifújta a levegőt. Levette a szemüvegét, és az ujjait az orrnyeregre szorította. Este jobban fájt a szeme; még meg csak igyekezett ehhez hozzászokni.

– Rendben – egyezett bele Hermione, és visszatette a szemüvegét. – Mikor lesz az esküvő?

***

– Anya, nézd, repülök!

Draco nevetve lökte fel magát a földről, miközben egy seprűn ült. Még mindig habozott, hogy magasabbra repüljön. Narcissa mosolygott a fiára, miközben a homlokához szorította a tenyerét, hogy megvédje magát a naptól.

– Kitűnő munka, fiam! – Intett neki a kert másik végéből.

– Apám! Nézd! – Luciust meglátva Draco elindult felé. Ellökte magát a földtől, repült egy darabig, majd a lábára érkezett. Néhányszor megismételte ezeket a mozdulatokat.

Amikor a fia közelebb ért hozzá, Lucius elnyomta a cigarettáját, és egy pálcaintéssel elégette a maradványait. Megragadta a seprű nyelét, és Draco mögé ülve átvette az irányítást.

– Kapaszkodj erősen, fiam!

A fiú mosolyogva hátradőlt apja mellkasának, és érezte a meleg szelet az arcán. Meg akart fordulni, hogy lássa, Lucius is olyan jól szórakozik-e, mint ő.

– Kapaszkodj! – mondta az apja vidáman.

Hirtelen elsötétült az ég. A horizontot villámok hasították. A mennydörgés hallatszott.

– Apám? – Draco megdöbbenve szólalt meg, mielőtt megfordult volna.

Lucius élettelen, homályos szemekkel nézett rá. Átvágott torkából ömlött a vér.

– Kapaszkodj az életedbe, Draco. Kapaszkodj erősen az életbe. Tarts ki…

A férfi összeesett.

Malfoy felébredt a rémálmából. Felült az ágyon. Éles, égető fájdalom kerítette hatalmába a gyomrát. Az a fajta, ami a lelke mélyéig hatolt.

Körülnézett. A bankja sürgősségi osztályán volt. Odakint koromsötét. Hunter a második ágyon feküdt, mellette. Eszméletlenül. Szívverését a feje fölött izzó füstfelhő sugározta. Stabil volt.

Amikor észrevette, hogy az üvegajtó mögött felkapcsolódott a fény, Draco felnyögött, és visszahajtotta a takarót. Lépéseket hallott.

– Mr. Malfoy! – Steve lépett be a szobába, egy idősebb férfi orvos, aki régóta szolgálta a családját. Ő volt az, aki megmentette Pansyt.

– Hogy van? – kérdezte Malfoy, a nagybátyja felé biccentve.

– Stabil az életjelei. Az általános állapota azonban még mindig kritikus. Sajnos Mr. Bloodrain sok gyógyszerre allergiás. A felépülése hosszadalmas és kihívásokkal teli lesz.

Draco összeszorította az állkapcsát.

– Tudod, mit mondok neked a te „hosszadalmas” és „kihívásokkal teli” megjegyzésedre, Steve? – Dühösen néz a férfira. – Ha nem gyógyítod meg olyan gyorsan…

– Értem, Mr. Malfoy – nyelt a gyógyító. – Nem érez egy kis szédülést? Émelygést?

A férfi a pálcájával Draco feje fölé int, és egy felhőt varázsol elő, amely pontosan olyan, mint Hunteré.

– Hívd Leont. – Malfoy megrázta a fejét, eloszlatva a füstöt. Ismét éles fájdalom hasított a gyomrába. – Most!

Ordítva járta át a fájdalom. Izmai összehúzódtak. A hasára nézett, és észrevett egy apró varratot, felfúvódott bőrszélekkel. Baszd meg! Milyen fájdalmas.

Reszketni kezdett. Mennyi idő telt el? Alig állt fel, mielőtt újra le kellett ölnie. Érezte a fájdalmat a sarkában. A torka kiszáradt.

– Mindent megtettem, Mr. Malfoy. – Steve visszatér. – Mr. Bloodrainnek egy golyó fúródott a gerincébe.

Ezek a szavak Dracóba mélyen belefúródtak. A nagybátyjára nézve a varázsló az ujjaival összeszorította az ágyneműt. Szó szerint megmentette az életét. Bassza meg! Még mindig életben volt, hála neki!

– Kétóránként varázslatokkal segítjük a golyó áthatolását a szöveteken. Csak ezután leszünk képesek kivenni. Azonban elég nagy a valószínűsége annak, hogy Mr. Bloodrain elveszíti a járóképességét.

A gyógyító hátrált egy lépést, miután közölte a hírt. De Draco nem törődött vele. Hunter életben volt. És ő Mindent megtett azért, hogy a nagybátyja jobban legyen.

Az ajtó nyikorogva nyílt ki. Leon lépett be az ajtón. A férfi láttán Malfoy elvesztette a fejét. Öt lépést tett előre, nem törődve az elviselhetetlen fájdalommal, hogy Leont a falhoz szorítsa. Malfoy a férfi torkának szegezte a könyökét. Még nagyobb nyomást gyakorolt beosztottja ádámcsutkájára. Mindeközben a szemébe bámult.

Leon még csak meg sem rezzent.

– Kurvára elfelejtetted, hogyan kell szarozni? – Draco morgott, még nagyobb nyomást gyakorolva rá. – Hogyhogy nem vetted észre, hogy fegyver van nála? Vagy kifejezetten arra vártál, hogy lőjön?

Leon nem szólt egy szót sem. Felemelte az állát, de egyébként mozdulatlan maradt, mintha arra várt volna, hogy Draco megnyugodjon. De hogyan is nyugodhatott volna meg, amikor a gyilkos majdnem megölte Huntert és őt is? Mindeközben Leon életben volt… és teljesen egészséges.

– Imperiált volt – mondta Leon nyugodtan, megigazította az inge gallérját, miközben Draco ellökte magát tőle.

Le akart ülni. A fájdalom senkit sem kímélt. Steve átnyújtotta neki egy üveg bájitalt, amit Draco néhányszor megszagolt, és csak azután fogyasztotta el. Már nem bízott az emberekben.

– Azt hiszem, az egyik klán elkezdte használni a muglikat. Bizonyára azt az aurort is így ölték meg Granger háza mellett. Valaki segítségével, akit az Imperius átok irányít.

– Hogy van Granger? – ahogy kimondta Draco a lány vezetéknevét, és egy mosoly bukkant fel az arcán. Bassza meg! Már csak a fejét kellett megráznia, hogy megszabaduljon a lány képétől.

– Megszigorítottam a biztonsági intézkedéseket. Shaggy vezeti a csapatot.

Draco sziszegte. A hasán lévő seb vérezni kezdett. Steve odarohant hozzá, és letérdelve elkezdte összevarrni.

– Mennyi idő telt el?

Leon felemelte a karját, és megnézte az óráját.

– Hét óra.

– Steve – mondta Draco. A gyógyító megdermedt és felemelt fejjel nézett. – Hozzátok a Veritaserumot.

Zizegés. És azonnali kivégzés. Steve kivett egy üvegcsét az üvegszekrényből. A tartalmát a pohár vízbe öntötte. Aztán ismét megfagyott.

Malfoy csak bólintott Leon irányába. A férfi nem vesztegette az időt, és követte Draco parancsát. Egyetlen kortyban megitta az egészet.

– Te voltál az? Vagy te küldtél valakit? – Malfoy Leonra emelte a tekintetét, pálcáját a kezében szorongatva. Megígéri magának, hogy nem fog meghátrálni, ha Leon rossz válasza miatt nem marad más választása, mint megölni őt.

– Nem, Mr. Malfoy.

– Hűséges vagy hozzám?

– Igen, Mr. Malfoy.

– Hűséges vagy Hunterhez?

– Igen, Mr. Malfoy.

– Meghalsz értem?

– Igen, Mr. Malfoy.

Kifújta a levegőt.

Draco hátradőlt, és Steve segített neki, kényelmesen elhelyezte Malfoy lábait az ágyon, majd betakarta őket egy takaróval.

A bájital gyógyító, álmosító hatása kezdett ránehezedni a szemhéjára. Nagy erővel zuhant álomba.

Az, hogy a halál küszöbén állt, nem ijesztette meg. Nem ez volt az első alkalom. Már hozzászokott. Egész élete ezt a mintát követte. Amit nem szokott meg, az az őt körülvevő árulók felbukkanása. Ez sokkal rosszabb volt Draco számára. Rosszabb volt, mint a Crucio.

Pisztolylövések csengtek a fülében. Ijesztő nyugodtságot érzett mellkasában. Egy bűnöző átkozott élete sosem volt csendes.

És mielőtt eltűnt a sötétségben, Leon felé fordult, aki még mindig ott állt mellette.

– Neked és Grangernek esélyetek sincs.

És ez nem volt kérdés.

De Leon válaszolt:

– Igen, Mr. Malfoy.

***

Draco az ingje gombjaival babrált.

– A francba! – felsóhajtott. A gyomrát éles fájdalom szúrta át minden alkalommal, amikor felemelte a karját.

– Hadd segítsek.

Leon, aki lehajtott fejjel állt vele szemben, elkezdte begombolni a gombokat. Malfoy némán nézett a válla fölött Hunterre, aki a varázslat alatt aludt. Fájt a teste. Steve nyomatékosan azt tanácsolta, hogy maradjon az ágyban, mert így gyorsabban a gyógyulásna, de Malfoy alig várta, hogy visszatérjen a munkához.

És mi a különbség? Csak lemegy az irodájába. Ha szükséges, akkor magához hívja Steve-et.

– Blaise előkészíti a birtokot.

Draco figyelmen kívül hagyta ezt az információt. Mit számít, ha a szertartás szép lesz? Nem számított. A legfontosabb az volt, hogy minél hamarabb megkapja Granger a vezetéknevét.

Elébe ment a Nomuráért folyó verseny kezdetének. És úgy gondolta, hogy Grangert megint megtámadják. Néhány barom azonban úgy döntött, hogy először Dracótól szabadul meg.

Úgy tűnt, mindenki elfelejtette a kódexet Grey távollétében.

– Elég volt, menj el, majd én megcsinálom – mondta Malfoy, és ellökte magától Leont.

Az inget a nadrágjába tűrte, de véletlenül hozzáért a sebhez. Felszisszent. Felhúzta a kabátját, és néhány lépést tett előre, miközben Hunterre nézett. A vállára tette a kezét, és megígérte, hogy mindenkit felkutat, aki érintett lehetett ebben.

Az irodájában hűvös volt. Leon a pálcájával becsukta az ablakot, és beállította a szoba hőmérsékletét. Draco felismerte a három levelet az ismerős szépen hurkolt kézírásnak köszönhetően, amelyek az asztalán várták egymásra rakva.

Leon megkímélte őt attól, hogy Grangerrel beszéljen. Elvégre holnap lesz az esküvő.

– Az esemény után az összes kiadó fényképeket akar majd. – Leon Malfoyhoz lépett. – A mi emberünk majd készít pár jó felvételt. Melyik kiadónak küldjem el az anyagot?

– Mindegyiknek.

– Sokan eladják az esküvői fotóikat. A címke drága – tette hozzá Leon.

Malfoy még fel is egyenesedett a székében, hogy a barátjára nézzen. Felvonta a szemöldökét.

– Úgy nézek ki, mint aki kétségbeesetten vágyik a pénzre?

Leon elmosolyodott a szája egyik sarkával.

– Értettem. Pansy este fog megérkezni.

Draco az asztalnak támaszkodva jelezett neki. Közben Granger leveleit nézegette.

– Remélem, Amma nélkül.

– Igen, a lány Klyakkal és az őreivel marad – erősítette meg Leon. – Apropó, előkészítetted már a szobáját?

Malfoy először nem értette. Milyen szobát? A levelek azonban emlékeztetőül szolgálnak számára. Mostantól Granger vele fog lakni.

Azon gondolkodott, hogy melyik házban lakjon a lány. A barlangi tetszett neki a legjobban. Egy olyan hely volt, ami mindenki elől rejtve maradt. Békés. Csendes. Nyugodt. Ezeket az érzéseket várta a vele való együttéléstől.

– Az egyik vendégszobát fogja választani. Mi a különbség? – A férfi az ajtó felé mutatott. – Hagyj békén!

Csak miután Leon eltűnt az ajtó mögött, Draco csukott szemmel, óvatosan a hasát tapogatva pihent meg a székében.

Talán túlságosan is magabiztos volt a győzelmében, miközben Nomura felfedetlen maradt? Neki csak Hermione volt, aki rendelkezett a tudattal.

Szelíden kanyarodott vissza Grangerhez. Mindenről megfeledkezett.

Ez nem volt rossz.

Ez kurvára szörnyű volt.

Mellette acélos egója berozsdásodott. Különösen azután az éjszaka után. Mi a fene? Végül is a beszélgetésük teljesen hétköznapi volt. Talán ez volt az oka? Ez a „hétköznapiság”? Rájött, hogy a lány mellett úgy érzi magát, mintha visszautazott volna az időben. Tizenkét évvel vissza. Amikor még egyszerű diák volt. Aki nem aggódott semmi miatt.

Hermione kiderült, hogy az ő élete és az átlagemberek élete között gátat képez. Minden egyes részletre odafigyelt. Ahogy fél kézzel feltette a szemüvegét. És ahogyan gyakran megbökdöste magát a szemüvegének szárával, még mindig nem volt ismerős neki ez a mozdulat. Ahogyan időt hagyott magának, hogy elgondolkodjon, mielőtt végleges választ adna.

És mégsem hazudott.

Hermione gyönyörű volt.

Nem volt benne semmi különös, és pont ettől volt szép. Egyszerű arcvonások, szeplők, kócos haj és rózsaszín szájfény. Barna szempillaspirál. Kiemelte minden erős vonását. A szemét. Az ajkakat…

Emellett a tetteivel is hangsúlyozta a karakterét.

Tökéletlenül tökéletes.

Szögletes, éles térdek. Vékony lábujjak, amelyeket izgalom vagy szorongás esetén begörbített. Kiemelkedő kulcscsontok. Rágott körmök. A fenébe is. Még ezt is észrevette.

Nem mintha a nő az esete lett volna. Egyáltalán nem. De Merlin!

Mi a faszt csinált?

Draco egy késsel felnyitotta az első levelet. Egy rövidet. Gyorsan elolvasta.

Volt benne még valami, amiben az írás bővelkedett.

Büszkeség.

Az autó csak egy ajándék volt, ami nem került neki semmibe. De mennyi indulatot kapott Grangertől cserébe. Ajándékokat adott a nőinek, amiket azok örömmel fogadtak el. Ravaszul zavarba jöttek, kissé lehunyt szemhéjak alá rejtették kitágult pupillájukat.

Draco talán azt kívánta volna, bárcsak lenne valaki, aki szembeszáll vele. Hogy nyíltan visszautasítsa az ajándékát. Mert nyilvánvalóan fizetett nekik a szexért, ami csak néhány hétig tartott, mielőtt megunta ezt vagy azt a nőt.

De igen, felkeltette volna az érdeklődését, hogy találkozzon azzal, aki nemet mondana neki. Azzal a nővel, aki hozzávágná az ajándékot, és ordítva kiabálná, hogy ő valami egészen mást akar. Azzal, aki megvetéssel a szemében nézne rá.

Az érzései sosem mentek ennél tovább. Az érdeklődéssel határos, hosszú ideig tartó szimpátia soha nem ébredt fel benne. Nélküle nem voltak ilyen érzések.

De…

Mi a fene?

Granger írásos elutasító levelet küldött neki. Hivatalos formában írta. Az aláírásával az alján.

Tényleg azt várta, hogy továbbra is vezethesse azt a sárga szörnyeteget? Hogy a felesége legyen? A kocsi szó szerint lassított felvételen esett szét. Nos, ezen még dolgoznia kellett. Mintha ez egy újabb kihívás lett volna.

Kíváncsi volt, mit rejt a második levél. Több sort tartalmazott. A vége felé a kézírása remegett, mintha ingerült lett volna írás közben.

– Draco, azért írok újra, mert azt hiszem, az első levél elveszett a többi között az asztalodon.

Nem vagyok hajlandó elfogadni a kocsit. Nem ebben egyeztünk meg. Drága, és én nem akarom magam terhelni egy ilyen ajándékkal. Szerintem vissza lehet vinni a kereskedésbe.

Utóirat: Kérlek, ne küldd továbbra is utánam az autót, bárhova is megyek.

Tisztelettel,

Hermione Granger

A harmadik levél. Az utolsó. Csak egy sort tartalmazott.

– Draco Lucius Malfoy, hagyd abba ezt a játékot a kocsival! H. G.–

Draco nem nyomta el a mosolyát. Figyelmen kívül hagyva Steve tanácsát, hogy hagyja abba a dohányzást, felkapott egy csomagot, és rágyújtott az elmúlt napok első cigarettájára. Behunyta a szemét, és mélyen belélegezte, végre ellazult a székében.

Vajon a nő miért formálisan szólította meg? Ennyire dühös volt?

– Három szó.

Eltelt egy kis idő. Malfoy hirtelen felegyenesedett, és az orrán keresztül fújta ki a cigarettafüstöt. Megragadta a pálcáját, hogy kinyissa az ajtót. Néhány másodperccel később Christina feje jelent meg az ajtókeretben.

– Hívd Leont! Sürgős.

Megragadta a tollat, miközben a cigarettát a fogai közé szorította. Három pontot hagyott közvetlenül Granger levelén. Eszébe jutott a három titkos szó. Arra számít, hogy dupla kereszt- és vezetéknév lesz. Miért nem kezdett el rögtön kutakodni ebben a témában?

– Itt vagyok.

Leon belépett, és az asztalhoz lépett. Ránéz a pergamenlapra, amit Malfoy az asztal körül forgat.

– Készíts egy listát az összes klánfőnökről, akinek kettő kereszt- vagy vezetékneve van.

– Igen, Mr. Malfoy!

***

Nem sokat aludt. Depressziós lelkiállapotban volt, mióta megkapta a levelet az esküvő dátumával.

Hét óra múlva Malfoy lesz belőle.

Harry küldött neki egy sms-t, hogy kora reggel jönni fog.

Fájt a feje az alváshiánytól és a szorongástól. Szó szerint érezte, hogy a szemében szétpattannak az erek, amitől még erősebben dörzsölte őket. Ettől csak még dühösebb lett.

Igen, tudta, hogy el fog jönni ez a nap. De, Istenem, ilyen gyorsan? És miért érdekli ennyire?

Talán azért, mert Draco lakására kellett majd költöznie? Még jobban belekeveredhetett az életébe? Granger kifújta magát. A szerencse úgy hozta, hogy tegnap mutatták be a tévében A szökött menyasszonyt. Ezt egy jelnek érezte.

A vicces az volt, hogy Hermionénak még menyasszonyi ruhája sem volt. Még azt is elvették tőle. Persze nem volt ideje elmenni ruhát vásárolni, és találjon valami alkalomhoz illőt. Csak annyi maradt neki, hogy nézze a ruhákat, amiket Draco korábban vett neki. A színt fehérre tudta cserélni, ha szükséges.

Reggel hatkor feladta. Nem jött álom a szemére. Még az altatóital sem segített. Majd egy forró zuhany, aztán egy ijesztően erős kávé, amit Hermione utált, de mégis elfogyasztott, élénkítően hatott. Meg kellett kapnia azt az adag adrenalint. Felrázni mindent.

Reggel hétkor Harry bekopogtatott az ajtón.

Némán ültek egymással szemben a nappaliban.

– Szmokingot viselsz – mondta Hermione mosolyogva. – Ebben nősültál, ugye?

Harry megigazította a nyakkendőjét, és bólintott.

– Át kellett öltöznöm a minisztériumban. Ginny nem tudja, hová megyek.

Ó, Istenem, mit fog csinálni, ha meglátja az újságokat? Melyiküket fogja először meggyilkolni? Hermione hősiesen vállalta majd a halálát, megvédve Pottert. Végül is az egész az ő hibája volt. Egy ferde mosoly jelent meg az arcán.

Leon szavai miatt úgy képzelte el az esküvőt, mint egy privát eseményt. Csak Malfoy őrsége, a vőlegény, a menyasszony és néhány barát. Vajon Pansy is jelen lesz? Szerette volna, ha minél hamarabb vége lenne mindennek. A fojtogató érzés nem hagyta el.

– Elbocsátja az aurorok védelmét? – Harry ünnepélyesen kérdezte meg. Hermione bólintott.

Néhányszor már hallotta, hogy a férfiak pletykálnak róla. Különösen a hírek után. Michael elkezdte kerülni őt. Ez szívás volt.

Minden este aurorok őrizték a háza bejáratát. És amikor Hermione reggel munkába indult, megvetést vett észre az arcukon. Valaki egyszer azt mondta neki, hogy ahelyett, hogy Malfoy szeretőjét őrzi, a családjával tölthette volna az éjszakát.

Granger ezt soha nem mondta el Harrynek. Biztosan a kollégáitól hallotta a pletykát. Nem akarta feldühíteni vagy felbosszantani a férfit. És az sem szerepelt a tervei között, hogy megutáltassa vele a munkatársait.

– Védelem alatt leszek, miután Malfoy leszek – mondta a boszorka, és a kezét nyújtotta, hogy megmutassa a gyűrűt. – Leon azt mondta, hogy ez lesz a zsupszkulcs. Ha veszélyt érzek, biztonságos helyre szállítanak.

Harry megkönnyebbülten kifújta magát. A lány ugyanígy tett.

Kár, hogy ezt nem lehetett megtenni házasság nélkül.

– Hogy áll a koboldcsapás? – A nő témát váltott.

– Ugyanúgy. De szerintem karácsonyra javulni fognak a dolgok. A Minisztériumok Tanácsa minden év végén összeül. És ez lesz a közelgő megbeszélés fő témája.

Hermione a homlokát ráncolta.

– Istenem, de hideg van odakint! És egész idő alatt kint álltak és őrizték a kikötőt?

Potter felnevetett. Megrázta a fejét.

– Megvan a koboldviskójuk, a hozzáférésük a tűzhöz és az átkozott temperamentumuk. Elvégre koboldokról beszélünk.

Kopogás szakította félbe a nevetésüket. Harry felemelt a kezét, hogy megállítsa Hermionét, és mint barátja, kinyitotta neki az ajtót. Kifújta magát, és beengedte a látogatót.

El kellett volna fordulnia, hogy elrejtse skarlátvörös arcát. De Leon képe már bevésődött az elméjébe.

Feketébe öltözött. Tisztára borotvával. Szoborszerű megjelenését a vállára terített fekete kabát még jobban kiemelte.

– Jó reggelt! – Kezet rázott Harryvel. Rámosolyogott Hermionéra.

Granger elkukucskál mellette, próbálta kiszúrni a fő vendéget. Harry azonban becsukta az ajtót.

– Hol van Draco? – kérdezte Hermione, felállva a kanapéról.

– Már a tónál van. Tegnap érkezett oda, hogy megnézze, hogyan haladnak az előkészületek. – Leon levette a kabátját, és hagyta a karján lógni. – Készen állsz?

Granger lenézett a farmerjába bújtatott pulóverére, és rájött, milyen bután néz ki két öltönyös férfi mellett. Majd ott átöltözik. Leon megállította, amikor a lány a ruhát tartalmazó táskáért nyúlt.

– A ruhád készen áll, és ott vár rád.

Tényleg…

Szóval a semmiért aggódott.

Miközben Harry és Hermione ott állt körülötte, Leon elővett egy doboz cigarettát, és kihalászott egy feketét. Harry felkuncogott, meglepődött a zsupszkulcs választásán. Granger válaszolt az ügyvédnek. Ő már mindent tudott…

– Ez egy egyszeri zsupszkulcs.

– Okos. – Amint Harry megérintette Leon vállát, Granger felsóhajtott, és ugyanezt tette.

Egy pillanat kellett.

Azonnali klímaváltozás érezhető volt a levegőben, amely meleg és nedves volt. Hermione zihált, és hátrált egy lépést. Istenem!

Harry füttyentett egyet.

A kupola membránja szinte láthatatlan volt. Csak alapos szemrevételezés után lehetett észrevenni a villódzását. Közvetlenül mellette lélegzetelállító kilátás nyílt. Egy végtelennek tűnő tó, amely a hegyekig ér.

– Hol vagyunk? – kérdezte Hermione, és egy pillantást vetett Leonra.

– Olaszországban. A Comói-tónál.

– Igen, Ginny biztosan meg fog ölni – mondta Potter, miközben körülnézett.

December volt, de mintha soha senki nem hallott volna télről ebben a nagy, kőlapokkal kirakott udvarban. A fák zöldek, a hortenziaágyásokban pedig nagy fehér és kék virágsapkák sorakoztak.

Hermione balra nézett egy esküvői boltívre, amelyet vörös szőnyeg vett körül. Körös-körül virágok és gyümölcsök édes illata terjengett. Elképzelhetetlen.

Granger megfordult, és megnézte a kőlépcsőt, amely a kertből a domboldalra vezetett, ahol a régi, olasz stílusú kúria állt. Leon a kezével gesztikulálva invitálta a lányt, hogy lépjen be.

De Hermione tovább akart maradni, mert tudta, hogy nem lesz még egyszer alkalma arra, hogy ilyen szépséget és luxust a saját szemével lásson.

– Hermione!

Egy gyermekhang azonnal felkeltette a figyelmét.

Ammára nézett, aki feléje szaladt. Harry megszokásból megragadta a pálcáját, hiszen mindig felkészült a gyermek esésére. Megszokta, hogy a levitációval megakadályozza, hogy a saját gyerekei a földre essenek.

Amint Hermione leguggolt, a lány a nyaka köré fonta a karját. Egy tüllből készült fehér ruhát viselt. A haját gyönyörűen fonták be. Gallérjáról apró, lencse nélküli szemüveg lógott le. Uram. Granger mindjárt belehalt az édesség mindent elsöprő érzésébe. Számolta a másodperceket.

– Amma. – Hermione felegyenesedett, és Potter irányába mutatott. – Ismerd meg az én drága barátomat, Harryt.

A lány pukedlizett, miközben a ruhája szegélyét fogta. Harry, kezét a mellkasára téve, meghajolt válaszul.

– Örülök, hogy megismerhetlek, Amma.

– Még jobban örülök, hogy látlak – szólalt meg Pansy Hermione mögül.

Parkinson feketébe öltözött. Most mindkét combján hasítékok voltak, és még a láncok sem tudták egybetartani őket.

– Pansy! – Harry túl hangosan köszöntötte. Zavarában felköhögött. – Örülök, hogy látlak.

Parkinson néhány lépést tett Harry felé, megnyalta vörös ajkait, és lehajolva csókot nyomott az arcára, ami rúzsfoltot hagyott rajta.

– Helló, Potter! – A nő megigazította a nyakkendőjét, és a szemébe néz. Potter arcát vörös foltok borították, miközben lerázta a láthatatlan port a válláról. – Felnőttél…

– Kurva!

Még Granger sem fogta vissza magát. Összeszorította az ajkait, félt, hogy a semmiből előbukkanó szegény Klyakot zavarba hozza a nevetésével. Leon elfordult, és hátravetve a fejét, majdnem menekülő nevetést hallatott.

Potter a pálcáját a házimanóra irányította, és sziszegve szólalt meg:
– Hogy merészeled?

Klyak a mellkasára támasztotta az állát, és a kis kabátja végét megragadva bocsánatkérésbe kezdett. De Parkinson a fejére tette a kezét, és testével eltakarta a manót.

– Megtiszteltetés, hogy kiálltál mellettem. De soha többé ne beszélj így a barátommal.

Istenem!

Pansy a barátjaként emlegette őt…

Blaise a megjelenésével megmentette a helyzetet. Széttárra a karját, és vidáman szólalt meg:
– Mardekárra, mintha újra a Roxfortban lennék. Potter, gyere, rúgjunk be, mint a régi szép időkben.

Amma nem engedte el Hermione kezét, miközben megmutatta neki az új szemüvegét.

– Nézd, teljesen megegyezik a tiéddel! Ha romlik a látásom, akkor…

– Nem fog – javította ki Pansy, Amma mellé lépve.

– Ha romlik a látásom – mondta a kislány suttogva –, akkor lencsét tesznek a szemüvegembe.

Ahogy a kastély felé mentek, Hermione észrevett néhány terítővel letakart ebédlőasztalt. Pont a szőlőtőkék alatt. Az asztalokat hortenziakosarak vették körül, amelyek hangulatosabbá és a világtól elzártá tették ezt a sarkot.

– Kinek a háza ez? – kérdezte Hermione halkan, Pansyre pillantva.

– Blaise-é.

Hát igen. Az ő stílusa. Granger elképzelte, hogyan fog kinézni a kúria. Még sosem járt ott. Csak hallott erről a régi titkos birtokról. Kifújta a levegőt. Hamarosan megtudja majd.

Mielőtt belépett volna a házba, megragadta Pansy karját, és közelebb húzta magához barátnőjét, hogy senki más ne hallja őket.

– Ugye tudod, hogy Harry boldog házasságban él? – Hermione meg akarta menteni Harryt valamitől, ami Parkinson számára csak játék.

– Nocsak, nocsak. – Pancy homlokráncolva tette a kezét Hermione vállára. – Nem szabad egy kicsit szórakozni?

– Pansy!

Pansy megforgatta a szemét, és belépett a házba, de nem adott megfelelő választ.

Közben Blaise már leültette Harryt a bárpulthoz. A fecsegést nem hagyta abba. Pottert kérdezgette a munkáról és arról, hogy hány bűnözőt sikerült eddig elkapnia.

Granger le volt nyűgözve. Már megint. Képtelen volt ellenállni az érzelmeknek. És hogyan tehette volna, amikor a ház kialakítása teljesen egyedi volt? Sötét színek uralták a teret. Valószínűleg még a falak színének a nevét sem tudta. Festmények. Szárított virágok a vázákban. Bőrkanapék és szőrmés fotelek. Itt minden kiegyensúlyozott volt. Egyik dolog kiegészítette a másikat.

– Hol van Draco? – Hermione Zabinire nézett, aki úgy tűnt, nem veszi észre. Blaise koktélt készített, miközben Harrynek mesélt. – Leon? Hol van Draco?

Pansy segített a lányának az új érdeklődési tárgyával. Felemelte a lányát, és letette a kanapéra, közvetlenül Harry mellé. Utóbbi azonnal felegyenesedett. Uram. Ginny biztosan meg fogja ölni.

– Elkísérlek a szobádba. – Leon a lépcső irányába nézett. – Minden, amire szükséged van, a hálószobádban van. Nálam van minden, amire szükséged lehet.

Hermione felsétált az emeletre, pihegett a hőségtől és attól, hogy már le akarta venni a pulóverét.

– Nem kellett volna. Azt is felvehettem volna, amit múltkor hoztál.

Mindene viszketett. Hogy az irritációtól vagy az aggodalomtól, nem tudta megmondani. Leon megállt a második emeleten, két ajtó között.

– Itt a hálószobád. – A kezével az ajtóra mutatott. – Ez itt Dracóé.

– Várj, itt fogjuk tölteni az éjszakát? – érdeklődött a lány, meglepődve a fordulattól.

– Nem rajongsz Olaszországért? – kérdezte Leon mosolyogva, látva a választ a lány arcán.

Persze, hogy tetszett neki. Persze, hogy szívesen maradt volna itt legalább estig.

A férfi magára hagyta a lányt, aki megdermedve állt a két hálószoba között. Most rögtön menjen el Dracóhoz? Vagy előbb öltözzön fel? Az ajkába harapott, amikor valamiért eszébe jutott egy rossz ómen, miszerint a vőlegénynek nem szabad látnia a menyasszonyt a ruhájában a szertartás előtt. Nem. Ő nem hitt az ilyen dolgokban. És ez az egyetlen ok, amiért bekopogtatott a férfi ajtaján. Ez az egyetlen oka…

Nincs válasz. Tétován lenyomta a kilincset, és kinyitotta az ajtót.

A sötétkék hálószoba kontrasztban állt a kandalló melletti sárga fotelekkel, ami rögtön feltűnt neki. Az ágy… Kényelmesen elfért benne mindenki, aki megjelent az esküvőjükön. Ha Pansy magával vitte volna a dobermannjait, könnyedén elheveredtek volna rajta mellette. És maradt volna még egy kis plusz hely is.

Az erkély franciaajtajai nyitva voltak. Az enyhe széltől a bordó függönyök enyhén lengtek. Hermione először a lábát vette észre. Egyértelműen ült. Talán dohányzott. Kikerülte az ágyat, mélyet lélegzett, majd belépett az erkélyre, hogy leszidja Dracót mindazért, ami az elmúlt napokban történt.

De gyorsan becsukta a száját.

Draco a kanapén szundikált, a feje kissé oldalra billentve, egyik kezét az oldalára szorítva.

Békésnek tűnt.

Hermione azon gondolkodott, hogy elmegy, és nem zavarja őt. De észrevette a frufrujából kiszabadult, a szélben ringatózó hajszálat, és úgy döntött, hogy inkább marad, ellenállt a vágynak, hogy kisöpörje a hajtincset a férfi szeméből. Különben is, Malfoy minden alkalommal összerezzent, amikor az arcával érintkezett. Segíteni akart neki.

Legalább egyikük aludt egy kicsit…

Granger óvatosan közeledett hozzá, lehajolva, visszatartva a lélegzetét. Az arca olyan közel volt a férfiéhoz, akinek hihetetlenül egyenes orrnyerge volt. Kiemelkedő szemöldökcsont és erős szemöldök. És a hibátlan, sápadt bőr. Minden megvolt benne, még a szépség is.

Már csak ezt a szálat kellett rendbe hoznia…

Csak egy pillanat…

Egy lökés. Egy esés.

Malfoy szorítása égetett. Megigazította az ujjait, most már Hermionét nyomta le a kanapén, pálcáját az állához szorította.

– Istenem… Draco!

A férfi a száján keresztül vette a levegőt, dühös, álmos tekintetét a lányra szegezte. Hasonlított a cápáéra. Épp olyan ragadozó és hideg.

Malfoy ellökte magától a lányt, és egy lépést hátrált, ujjaival végigsimította a haján. Ez az istenverte hajszál…

– Soha – kezdte a férfi gurgulázó hangon, háttal állva a lánynak – soha ne gyere a közelembe, amíg alszom, megértetted?

Hermione helyet foglalt, és megdörzsölte kipirosodott kezét. A férfi ujjbegyei lenyomatot hagytak a bőrén. Az összehasonlítás emléke áthatotta az elméjét. Egyszer már megragadta őt ugyanígy. De azért, hogy ne essen el, és nem szándékosan tette, mint most. Ez lehangoló volt. És sértő.

Összeszorult a torkában a gombóc. Hirtelen forró lett. A pulóvere átváltozott egy fajta fojtó nyakvassá. Kicsit ideges lett, amiért így találkoztak. Istenem, nem ilyen esküvőt képzelt el magának.

Menekülni akart, hogy bezárkózzon a szobájába. De a büszkeség arra kényszerítette, hogy lassan felálljon, megigazítsa a pulóverét, és méltóságteljesen az erkély kijáratához sétáljon.

– Várj!

Draco megfordult. Összeráncolta a homlokát, keze az oldalához szorult.

– Sajnálom.

De Hermione ettől nem lett boldogabb. A mechanizmus működésbe lépett, ugyanolyan dühös lett, mint egy perccel ezelőtt.

– Miért nem válaszoltál a levelemre? – Hallgatnia kellett volna…

A férfi arckifejezése megváltozott. Már nem rejtette véka alá a bosszúságát.

– Nekem munkám van!

– Nekem is van! De azért találtam időt arra, hogy küldjek neked egy levelet, amiben megkérlek, hogy vedd vissza a kocsit! És te nem válaszoltál! Pedig azt mondtad, hogy mindig tartjuk a kapcsolatot!

– Mosolyogsz? – kérdezett vissza a boszorkány összeszorított fogakkal. – Szórakoztatónak találod? Én nem találtam mulatságosnak, amikor a paparazzók még a minisztériumban is faggattak! És az utcán is! Visszautasítottam volna a házassági ajánlatodat, ha tudtam volna, hogy a magánéletem így fog kinézni.

Ettől a férfi abbahagyta a mosolygást. Az arca komolyra változott.

Hermione előre billentette a fejét, hunyorogva nézett rá. Draco összeszorított ajkakkal, egyik kezével a korlátot, a másikkal az oldalát markolta. Valószínűleg megpróbálta visszatartani mindazt, amit el akar mondani a lánynak. Granger biztos volt ebben.

– Menj, öltözz fel! – közölte aztán Draco hidegen.

A mindenit…

– Menj a picsába! – köpte a boszorka, és kiviharzott a hálószobából, hangosan becsapta az ajtót, és berohant a szemközti szobába. – Baszd meg!

Granger megállt a hálószoba közepén. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az, ahonnan az előbb jött ki, csak tükrökkel. És különféle fehér ruhák lógnak a fal mentén. Habos. Rövid. Hosszú uszállyal. Görög stílusban. Kiszúr egy overallt. Annyi lehetőség volt.

De előbb le akart zuhanyozni, lemosni a dühöt és a hátán lévő izzadságot.

***

Hermione éppen egy varázsigével szárította a haját, és próbálta eldönteni, hogy magas kontyot készítsen-e, amikor kopogást hallott az ajtón. Valaki belépett a szobába, anélkül, hogy megvárta volna az engedélyét.

Amma, elengedve Pansy tenyerét, szaladt be először.

– Csodálatos káosz, igaz? – Parkinson lehuppant az ágyra, és keresztbe tette a lábait.

– Pansy, csak segíts nekem. Azt hiszem, megőrülök – nyögte Hermione, és leült a puffra. Ammát figyelte, aki a ruhákat nézegette.

– Kiválaszthatom neked a ruhát? – kérdezte a lány.

Hermione elmosolyodott. Ez így még jobb. Megszabadulna így a tökéletes ruha kiválasztásának gyötrelmeitől, és lehetőséget adott valakinek, aki valóban ezt akarja.

– Persze, válassz bármelyiket. Szerinted melyik állna nekem a legjobban?

Amma sóhajtott. Az anyjára nézett, aki célzottan jelzett neki, széttárt ujjait a mellkasához emelve.

– Pansy!

– Micsoda?

Parkinson kifújta magát, felkelt az ágyból, és Hermionéhoz lépve pálcájával megérintett a haját. Hajszálak csiklandozták Granger nyakát, ahogy frizurává formálódnak. Egy takaros konty, néhány hajtinccsel keretezve az arcát. És csak ennyi, minden készen volt.

Pansy lehajolt hozzá, hogy megölelje.

– Mutasd csak meg, ahogy a vállad mozog. Gyönyörűek.

– Ez az! Nekem ez tetszik! Anya!

Nos… A döntés megszületett. Hermione megfogta a vállfát, és megvizsgálta a ruhát. Amma megérintette a fényben csillogó, apró gyöngyökkel díszített sifoncipőt. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Belegondolni is félt, hogy mennyibe kerülhetett.

Hermione varázslattal paravánt készítette, és mögé bújva levette a köntösét. Deja vu.

A háta nyitott volt, csak egy vékony csipke takarta a lapockáit. A ruha kissé szűk volt a csípőjén, és alul jobban szétterült.

– Mondtam, hogy én viszem a menyasszonyi fátylat! – Amma bebújt a paraván mögé, és ügyetlenül felkapta a földről a ruha uszályát.

Hermione kisétált a szoba közepére, hogy megnézze magát a tükörben. Valami összeszűkült a mellkasában. Valahol mélyen, talán a tudatalattijában álmodott erről a napról. De a sorsa mazochistának bizonyult.

– Ő tette ezt? – suttogta fenyegetően Pansy, miközben megragadta Hermione alkarját, és felemelte a kezét.

Malfoy ujjainak vörös nyoma még mindig karkötőként ölelte körbe a csuklóját.

– Csak odamentem hozzá, amíg aludt – magyarázta Hermione bólintva, és észrevette, hogy Parkinson megnyugszik.

Sóhajtott egyet.

– Ő bonyolult. Titokzatos. Gyakran elérhetetlen. De… – Pansy szünetet tartott, lehunyta a szemét. Az ajkai megremegtek, amikor azt mondta: – De soha nem fog megütni téged. Soha! Ezért féltem annyira. Azt hittem, hogy…

Granger felidézte Pansy életét, és a vele történteket. Istenem. Fájt a szíve.

– Ne! Ne! – A nő meglengette maga előtt a kezét. – Pansy, ez nem az, amire gondolsz. Istenem, sajnálom! Csak összevesztünk, ennyi az egész.

– Nem te vagy az egyetlen – mondta Pansy halkan. – Kiabált velem is, mert… – majd a lánya felé bólintott. – Hogy hagyhattam volna otthon Ammát? Azt akartam, hogy Draco legyen az, aki a szemébe néz, és azt mondja neki, hogy otthon kell maradnia, amíg a kedvenc, csodálatos szemüveges Hermione férjhez megy! És hogy Amma nem fogja vinni a fátylat! A hiszti egy hétig tartana!

Amma az uszállyal babrált, felkapta, majd elengedte. Mintha csak készülődne az ő fényes órájára.

– Tudod mit… – Pansy hátrált néhány lépést, hogy jobban szemügyre vehesse Hermionét. Meglengette a pálcáját.

Granger lenézett, ahogy a ruha koromfeketére fakult. A gyöngyök és a kövek is alkalmazkodtak az új árnyalathoz.

– Hogy passzoljon a gyűrűd színéhez – tette hozzá Pansy, megsimogatva lánya fejét. – Szóval, készen állsz arra, hogy csatlakozz a családunkhoz?

A lány fejében rendetlenség támadt. A hirtelen kitörő öröm eltaszította a fáradtságot, a mélységbe. Egy erőhullám és a vágy lett úrrá rajta, hogy igent mondjon a sorsa arcára. Hermione pontosan ezt tette.

– Készen állok.

Mire leértek a földszintre, Blaise-nek már sikerült elindítania a zenét. Harrynek volt ideje meglazítani a nyakkendőjét, és – úgy tűnt – összebarátkozott a mellette ülő Klyakkal. A manó összeszorított ajkakkal lógatta a lábát, miközben Zabini új káromkodásokra tanította.

Draco és Leon a nyitott ajtók mellett dohányoztak.

– Ismerd meg a menyasszonyt! – kiáltott fel Pansy. Fogta barátnője kezét, és segített Hermionénak lejönni a lépcsőn.

Az utolsó lépcsőfok. Az utolsó lehetőség, hogy gondolatban megörökíthette az előtte álló két férfit. Két férfit, akik egyszerre fordították felé a fejüket, és ugyanolyan szinkronban fújták ki a füstöt az orrukon keresztül.

Amma büszkén várta, hogy Hermione elinduljon, ruhája szegélyét szorosan a kezében szorongatva. Harry jelent meg mellette, könyökét kinyújtotta neki.

– Megengeded? – kérdezte, mire Hermione bólintott, és kinyújtotta a kezét.

Draco még egy másodpercig állta a tekintetét, mielőtt megfordult, hogy elinduljon a boltív felé. Megragadta Leont a nyakánál fogva, és magával húzta a férfit.

Egy villanás.

Hermione elvakult. Gyorsan pislogott néhányat, remélve, hogy a kontaktlencséi túlélik a napot. A fekete ruhás férfi intett az embereknek, hogy jöjjenek közelebb a menyasszonyhoz, hogy megörökítsék a pillanatot. Blaise felkapta a nevetgélő Ammát, és a vállára fektetve egy lépést tett Hermione irányába. Pansy, könyökét Potter vállára támasztva pózolt, egyik lábát kinyújtva.

– Klyak! – szólalt meg Pansy parancsoló hangon.

A házimanó egy pukkanással megjelent Parkinson előtt, és várta a parancsát.

– Gyere, állj Blaise mellé! Most!

– Igenis, asszonyom.

Egy villanás.

– Szuka! Elnézést…

Pansy megengedte magának, hogy megölelje Zabinit, és utána lement a lépcsőn. Klyak követte őket, gyakran a szájához emelve a kezét. A fényképészen kívül már csak hárman maradnak.

Granger remegni kezdett.

Spontán módon.

A védekező mechanizmus a lehető legrosszabbkor érte utol. A tenyere izzadt.

– Nem kell ezt tenned, Hermione. Megvédelek – suttogta Harry halkan, és Hermione felsóhajtott. Ránézett Pansy elkenődött rúzsára az arcán. Megígérte magának, hogy letörli majd, mielőtt Potter hazaindul.

Bólint egyet.

– Minden rendben van. Ez nem a valóság. Csak nem szabad gondolnom rá…

Amma dúdolt valamit a háta mögött, egyik lábáról a másikra lépkedve.

Granger felnyögött, amikor a zene megszólalt, de mégis megtette az első lépést előre.

Belégzés.

Számolj el nyolcig.

És kilégzés.

Belégzés.

Egy…

Egy villanás. Hermione megpróbált mosolyogni.

Kettő.

Kiléptek a házból, és Hermione látta, ahogy Malfoy a boltív alatt állt, háttal neki, és a tavat bámulta.

Három.

– Hermione, nézd! Olyan jól csinálom! – kiáltott fel a kislány. A dallamos hangja azonban nem vonte el a figyelmét.

Négy.

Egyik vendég sem ült le. A vőlegény oldalán Pansy, Leon és Blaise voltak. Az ő oldala üres volt. Harry ül majd oda.

Öt.

Ingatag lábakon sétált lefelé a lépcsőn.

Hat.

Kilépett a vörös szőnyegre. Draco széles hátára fókuszált.

Hét.

Egy villanás.

Az utolsó lépés. Harry elengedte a lány kezét, és helyet foglalt az oldalán.

Nyolc.

Draco megfordult.

Kilégzés.

Kinyújtotta a kezét a lány felé, és a szemébe nézett. És milyen könnyen uralkodott az érzelmein. Mintha nem is lennének valódiak. A férfi ajkai először görbültek édes mosolyra, ami célba talált Hermione szívében, és elfeledtette vele a múltbeli aggodalmait.

Uram!

Hermione megérintette az ujjait, megállt előtte. Meleg szellő csiklandozta a vállát. A férfi tekintete pedig a szívét. Csodálattal. Ünnepélyes. Magabiztos.

– Mit tegyek? – A hangja remegett.

– Végre, váltsd valóra a kívánságomat. – Ujjai végigsimítottak a lány csuklójának belső részén. Ugyanazon a helyet, amit nemrég olyan durván megragadott.

A kívánsága? Uram. Teljesen megfeledkezett a kívánságról. El akart fordulni. Elrejteni a tekintetét. Elfordítani a fejét.

– Akarsz a feleségem lenni? – Draco úgy mondta, mint egy mantrát. Ünnepélyes hangon. Megszorította a kezét, mintha Hermione el akarna szökni.

Kilégzések hallatszottak mellette. Mindenki elhallgatott.

– Igen, Draco.

Istenem.

Hermione összerezzent, miközben érezte, hogy a gyűrűje az ujján forróvá válik. De Malfoy nem engedte el a kezét. Az ajkai mozogtak. Valamit mondott, amit a lány nem hallott. A jegygyűrűt kék köd világította meg.

– Most már Hermione Malfoy vagy – mondta végül a varázsló, és felnézett a lányra.

Ez az…

Taps következett, majd Zabini felkiáltása:
– Most már, mint férj megcsókolhatod a feleségedet!

Egy villanás. Még egy.

Az idő megállt.

Hermione úgy érezte, mintha futóhomok lett volna a csontjai között. Ott, a bőre alatt. Libabőrös az egész teste. A szája tele nyállal. Kétségbeesés. Képtelenség volt visszakozni. Már túl késő volt.

Ott volt. Magabiztos önmagát látta a férfi szürke szemének tükörképében.

Nem merte elfordítani a tekintetét. Nézte és nézte, próbált mindent megjegyezni, mert egyszer majd el kell felejtenie.

De előtte még mélypontra kellett kerülnie.

Hermione meghúzta Draco nyakkendőjét, lehunyta a szemét. Érezte a férfi kezét, ahogy a dereka köré fonódott. Érezte a férfi parfümjét. És érezte a keserű cigaretta ízét az ajkán.

Érezte, ahogy Draco…

A csókot, aminek az íze a múltbeli vereségére emlékeztetetett. Ugyanaz, mint az övé. Csakhogy a férfi felülmúlta a várakozásait.

Draco nem mélyítette el a csókot. Gyengéden érintette meg a lány ajkát a sajátjával. Meddig tartott ez az egész? Néhány másodpercig? Egy gyors puszit nyomott Hermione arcára, és elhúzódott. Megnyalta ajkait, amelyek mosolyra húzódtak.

– Mondtam, hogy gyengéd leszek.

– Jézusom – mondta a boszorkány, miközben mellbe lökte a férfit, és elfordult. – Draco!

Az arca lángolt. A háta, ahol korábban a férfi ujjai voltak, lángol. Akárcsak Blaise pálcája, amelyből tűzijátékra emlékeztető szikrák törtek elő.

Ez az…

Hermione kifújta a levegőt. Amma felé nyújtotta a kezét, és Hermionénak csak annyit kellett tennie, hogy lehajol, megölelte a lányt, és megköszönte neki a segítséget.

A lány elmosolyodott. Elkezdett ugrálni a helyszínen. Ránézett Dracóra, majd rávetette magát.

Malfoy elkapte Ammát, és csitítani kezdte. Ezt egy mosoly mögé rejtette. A lány mintha véletlenül belerúgott volna. Megfogta a hasát, és elhúzódott a lánytól.

– Ez az esküvő bűzlik. – Blaise megpróbálta átvetni a karját Hermione vállán, de a lány nem engedte. – Igyunk egyet! Az asztalok már terítve! De szerintem csak az egyikhez ülhetünk. Egyébként, Harry.

Zabini grimaszolt, és néhányszor megbökte az arcát az ujjával.

– Megőrültél? – Potter a homlokát ráncolta. – Egyszerűen elment az eszed. Nem csókollak meg, te pszichopata!

Pansy felnevetett, és a lánya kezét a sajátjába fogta. Szabad karját Harry könyöke köré fonta, és az asztalhoz vezette.

Blaise Hermionéhoz lépett, és halkan megszólalt, ismét az arcára mutatva:
– Hát, én megpróbáltam. Ez a kretén egész este rúzst fog viselni?

– Ugyan már!

Hermione, megragadta a ruha szegélyét, megfordult. Sem Draco, sem Leon nem voltak jelen. Talán lemaradt róluk? A ruha nehéz volt, szinte lehetetlen benne járni. Akkor miért ne öltözhetne át? Miért nem ragadta meg az alkalmat, hogy felvegyen egy könnyű, rövid, fehér ruhát?

Amíg a vendégek elhelyezkedtek, és Pansy megdorgálta Klyakot, amiért megszokásból felszolgálóként viselkedik, Hermione csendben bement a házba. Hangtalanul ment fel a lépcsőn. És amikor éppen belépett a szobájába, tompa nyögést hallott.

Az ajtó nyitva maradt. Belépett a szobába.

– Draco?

A férfi megdermedt abban a helyzetben, amelyben a lány elkapta. Hermione szíve darabokra tört.

A sokk összekötötte a lány csontjait, és a földbe gyökerezett a lába.

Az ágyon, kissé félig neki háttal, Malfoy ing nélkül ült, és a sebét ápolta. De volt, ami még ennél is rosszabb volt.

Granger tátott szájjal, nehezen lélegzett. Draco hátáról egy sárkány nézett rá. Egy vörös és fekete tintával tetovált, vonagló, lángokat okádó szörnyeteg.

Egy lépést hátrált.

Malfoy lassan felkelt az ágyról, és továbbra is maga elé nézve nyújtogatja a nyakát, miközben szorosan szorongatta a pálcáját. És mintha csak dacból tenné, kiegyenesítette a vállát, teljesen megmutatva a tetoválást.

A pálca kirepült Hermione ruhájának a zsebéből.

Mögötte becsapódott az ajtó.

hozzászólások: 0